Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Dimitri Grigorenko, Grace Washington, Nathan Graham

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Angie & Pete - Kikötők
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 11, 2015 4:14 pm Keletkezett az írás






Angie × Pete

×  zene × Hello, Strainger! I'm your new daydream! × szószám: 1108


Az este lassú léptekkel közelíti meg a tengerparti nagyváros nyüzsgő forgatagát. Arctalan tömeg zúg, morajlik az élet nyüzsgő ritmusára, ahogy ezen a csodálatos szombaton rájuk köszönt a szabadság, a nyugodt hétvége mámora. A lemenő Nap lassan eltűnik a látótér határán, édesen keserű fénykönnyeinek arany és narancsszín zuhatagja elönti a várost, az utcákat, hullámaiban édesen fulladoznak az emberek, a házak. Nem akar még menni, visszahúzná magát, mintha várna valakire. Karmai még görcsös ujjú szűzleányként kapaszkodnak a horizont szélébe, majd minden egyes másodperccel erőtlenebbül vájja pirosra festett körmeit az óceán habjaiba, a toronyházak tetejébe, az ablakpárkányok szélébe. A szél lágyan tuszkolja előre a közelgő sötétséget, maga mögött húzva feketére festett kocsiján a csillagpettyezett égboltot és az éj hatalmas hírnökét, a Holdat, a kérlelhetetlen ezüstpalástú katonát. Hiába siet, kettejük örök tánca, az örök vágyakozás sosem teljesedhet be. A melegséget hozó aranyszívű leány és a kérlelhetetlen ezüst katona sosem érhetik el egymást.
Lépteim ruganyosan visznek előre, ahogy a sirályok énekétől hangos rakparton a naplementében fürdőző, sétálgató, horgászó emberek közt suhanok előre. Ragyogó, zöldeskéken csillanó, mindig kissé szomorkásnak tűnő macskaszemeim felett ritkán rebbennek a sötétre és hosszúra sminkelt, sűrű, dús pillák, ahogy akár egy radar, folyamatosan szemmel tartom és bemérem az előttem úgy tíz méterre sétáló gyanúsítottamat. Látom, hogy megnézi a szép csajokat, időnként visszatekeri a nyakát egy-egy szép mell vagy popsi láttán. Nincs tömeg, de azért akadnak emberek bőven errefelé most is. Vannak, akik csak sétálgatnak, mások sietősen rohannak tova, biciklivel vagy gyalogosan, megint mások lustán a korlátra támaszkodva gyönyörködnek az öböl vizén ringatózó számtalan kishajón, vagy a távolban méltóságteljesen ívelő Harbour Bridgeben. Szerelmesek bújnak össze, barátok nevetgélnek, vagy osztják meg egymással titkaikat. A pasas pedig oly könnyedén vegyül el köztük, akár az éjszakában lopakodó fekete macska. Fekete pólója, fölé húzott sivatagi homok színű mellénye, egyszerű térdnadrágja és sportcipője, kezében lóbált horgászfelszerelése, "Csali" feliratú hűtőtáskája, és a vállára csapott horgászbotja nem indokolná, hogy bármiféle gyanúra adjon okot bárkinek is. Csak egy átlag ember. Csak egy horgász. Nekem azonban több annál. Ő az ELSŐ. Az első nyomom, az első olyan élő személyem, akihez köthető a jelenleg Ausztráliában begyűrűzni látszódó szervkereskedelmi hálózat. Az első, aki talán elvezethet a  bátyám gyilkosaihoz. Az első lépcsőfok a fájdalommal, kínnal és magánnyal terhes hosszú úton, ami elvezethet a megnyugvásomhoz. Nem akarok sokat. Csak azt a kettőt. Azt, aki parancsba adta. És azt, aki elkövette. Azokat, akik saját bűneik után egyetlen intéssel döntöttek arról, hogy a bátyámnak, az egyetlen embernek az életemben, aki szeretettel, féltő óvással, biztatással fordult felém, aki kitartott akkor is, amikor senki nem hitt bennem, vesznie kell. A vitrinemben akarom tudni a formaldehidbe áztatott fejüket, a most is bordáimhoz simuló hideg, fémtestű gyilkos szerkezet összes gyermekét az életért pulzáló korpuszukba akarom ágyazni, hogy lassan elfolyó életelixírjük az arcomba fröccsenjen, bőröm kéjes élvezettel fürödjön haláltusájukban, s utolsó leheletük pillanatában az én arcomat lássák, az én tekintetemben ismerjék fel Alex hozzám oly hasonló szemének hideg villanását. Ennyit akarok. Nem többet. Utána elvihetnek, leláncolhatnak, börtönbe vethetnek, tőlem meg is halhatok. Miért is élnék? Nincs miért, nincs kiért. Talán Leo...de talán Ő is jobban örülne, ha nem lennék láb alatt. Nem tudom. Még túl friss minden, túl kevés idő telt el azóta, hogy minden előzetes bejelentés nélkül, egyszer csak beállítottam hozzá. De most nem is tudok azzal foglalkozni, Leonard, drága unokabátyám őszintén örül-e annak, hogy itt vagyok, vagy sem. Küldetésem van. Ígéretet teljesítek, amit magamnak tettem. Hogy egy életem, egy halálom, de utolsó szívdobbanásomig harcolok azért, hogy Alex gyilkosait elkapjam. Hogy megfizessenek azért, amit vele tettek, s azt, hogy az ő hibájukból az én életem is tönkrement. Bármennyire is tudom, hogy jobb így, azért még Denis árulása is égeti a lelkem, több sebből vérző szívem néha annyira fáj, hogy úgy érzem, belefulladok a saját kínomba. Pedig az eszem azt súgja, hogy már rég tudnom kellett volna, hogy Monica és közte több van szakmai kapcsolatnál. Ahogy igazolta is a válás során... De megfizetnek ezek a mocskok azért, amit tettek. Megfizetnek mindenért.
Fekete magassarkúm fölött formás lábaimra simuló fekete nadrágomban macskaügyességgel kerülgetem az embereket, s igyekszem annyira takarásban maradni, hogy ne tűnjek fel nagyon, de ne is veszítsem szem elől a férfit. Fehér trikóm felett egyszerű fekete kabátot viselek, amit a kellemes időre tekintettel nem gomboltam össze, így dekoltázsom ízléses halmai fölött időnként megcsillan a nyakamon lógó nyaklánc szabályos sora. Arcomat keretbe foglaló, lágy loknikban végződő hosszú, dús hajam lágyan ring a hátamon, simul vállaimra, melleimre, és kizárva a külvilágot, a hangokat, a zajokat én csak követem a férfit, amikor észreveszem, hogy a viselkedése kissé megváltozik. Szemeimet kicsit összehúzom, és villámgyorsan végigpásztázom a tömeget. Azt hiszem, itt az idő, közeledünk. Kissé felgyorsítom a lépteimet, s közelebb lopakodok. A férfi pedig lassít a léptein, majd észreveszem, hogy egy másik horgász mellé telepszik. Újabb métereket teszek előre, de már jóval lassabban, nehogy nagyon feltűnjek. A szívem kissé emelkedett, de egyenletes, magabiztos dobbanással továbbítja a szükséges többletenergiát az adrenalinnal felturbózott érzékeimnek. Épp egy pad előtt haladok el, amikor a férfi, akit olyan ügyesen követtem eddig, gyanús pillantással hirtelen rám néz. A másodperc törtrésze alatt jut el a tudatomig: ha nem cselekszem, azonnal ki fogja szúrni, hogy követtem. Gyakorlott szemeim alibit keresnek, azonnali megoldással. Mellettem egy két gyerekes család ácsorog, a sirályokat nézik a csemetéikkel, igazán bűbájosak. Távolabb pár fiatal épp fotókhoz pózol, nevetésük elvegyül a lassan csillapodó zsivajban. Odébb egy szerelmespár andalog, a fiatal, szőke nő gömbölyödő pocakját simogatva szerelemtől részegülten hallgatja a kezét fogó férfi beszédét. Egyik sem túl jó megoldás. Hirtelen feltűnik egy egyedül lévő férfi. Barna haja van, ennyit látok belőle, mivel nekem épp háttal áll. Azt nem látom, hogy valóban ácsorog-e, vagy esetleg tolat, csak azt, hogy...van. Azonnal cselekszem. Odalépek mögé, és arcomon széles mosollyal a hátára simítom a kezem, és ha megfordul, ráemelem zöldeskék tekintetem, rákacsintok, és azon nyomban a nyaka köré fonom a karjaim, testem az övé elé erőszakolva, majd ajkaimon legszebb mosolyommal, halkan suttogom a szavaimat.
- Üdv. Mindkettőnk érdekében, kérem ne ellenkezzen, és...- kezdek bele, ha nem vág át azonnal a korláton, és ha figyel, folytatom. - ...remélem nincs a közelben a barátnője, mert akkor ezt nehéz lesz kimagyarázni. - mondom, és mielőtt a pasas bármit is tehetne ellene, egyszerűen lehúzom magamhoz, és ajkait birtokba véve édes, tüzes, szenvedélyes csókot adok a szájára. Nem, nem ment el az összes eszem, de sajnos alibi kellett, és a legfeltűnésmentesebb helyzetet ez az egy adhatta. Kinek lenne gyanús egy fiatal nő, aki épp a szerelmeséhez sietett? Remélem bejön, és a gyanúsítottam megnyugszik, mert tudnom kell, mi történik ez alatt a pár perc alatt, amíg a másik taggal beszél. Szerencsére halltávolságon belül vagyok nagyjából, szóval remélem sikerrel járok. Hna, tessék. A harmadik napom az új munkahelyemen, Sydneyben. És máris a feje tetejére állítok mindent. De legalább a számnak finom íze van. Eperturmixot ittam nemrég...



made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 13, 2015 12:14 am Keletkezett az írás





Strange Strangers


Könyörtelenül, szívfacsaróan gyönyörű naplemente búcsúztatja Sydneytől a mai napot, én pedig az első sorból, full HD-ban nézem a világ egyik legtermészetesebb dolgát, a kikötőben múlatva időmet.
Egyszerű padon ücsörgök, felsőtestemmel előredőlve, könyökömet combomra támasztva. A rajtam lévő elnyűtt, fekete bőrdzseki felcsúszik a „Bone Breaker” feliratú pólómmal együtt, szabad rálátást engedve a derekamra. Néha farmerom szakadásaira pillantok, mintha a sok használattól keletkezett, a mai világban dizájnos lyukak vissza tudnának rángatni erre a világra. Pislogok párat, majd tekintetemet újra a vérben izzó napkorongra emelem, és azon kezdek gondolkozni, mennyire helytelenül fogalmazunk mi emberek. Azt mondjuk: napnyugta, napkelte, holott ha a Naprendszert vizsgáljuk derékszögű koordinátarendszerben, akkor a Nap az origó, az egyetlen biztos pont. De persze milyen béna lenne úgy beszélni, hogy „a Föld forgott pár órát, így most éppen látható vagy nem látható a nap erről meg erről a szélességről…”
Lehunyt szemmel elmosolyodom, mennyire gyerekes is tudok lenni. Hogy mennyire szeretnék gyerekes lenni, gyerek lenni. Kívánom, hogy legyek megint kissrác, és rohanhassak a bátyám után, kívánom, hogy legyek újra együtt egy szobában a már halott menyasszonyával, és mondjak nemet. Vagy mondjon ő nemet. Hogy legyen elég eszem, hogy ne haljon meg, hogy ne kelljen vezekelnem, hogy a bátyám ne hagyjon magamra, hogy anyám ne akarjon beleszólni az életembe. Kívánom, hogy térjek vissza a Space Needle-höz, és ne rántson vissza a pincér. Kívánom, hogy legyek halott, halott akarok lenni.
Ne siránkozz már, te anyaszomorító kis pöcs! Keljél fel, rázd magad gatyába, aztán rohanjál, és tankként tereld vissza Jamie életének folyamát a medrébe! MOST! – ordítja a belső kis hang, én pedig mélységesen elszégyellem magamat. Szánalmas és gyenge dolog volna már elbukni az első hét után…
Menni fog – mantrázom magamban, miközben üres tekintettel bámulom a horizontot és az előttem horgászó fickó hátát. Pár percet még engedélyezek magamnak, így kiegyenesedve, kihúzott felsőtesttel ülök görög márványszoborként a háttámla nélküli padon.
Magamban számolok vissza háromszázhatvantól, majd amikor az egyhez érek, robotszerűen állok fel. A horgászom mellé letelepedett egy másik, a vörös óriás eltűnt az elemek látszólagos határánál. Balra fordulok, és látóterembe majd intim szférámba azonnal betör a legkékebb szempár tulajdonosa, amit valaha láttam. A hozzám képest alacsony nő elém lép, majd szeretői mosollyal közli, hogy mindjárt ki leszünk nyírva. Na jó, azért nem pont így, de valamiért ez jön le.
Érzékszerveim azonnal bekapcsolnak, szélesen rámosolygok. Vagyis… Még észbe sem kapok, amikor ajka ajkamhoz ér, eper édes íze kerít afrodiziákumként hatalmába. Szenvedélyes csókját „mit lehet veszíteni” alapon viszonzom, majd óráknak tűnő másodpercek után finoman eltolom magamtól.
Tudatalattim kiütve hever a padlón, a bennem élő görög isten pedig dorombolva telepszik le egy fürt szőlővel. Hirtelen eltűnnek aggályaim, elvégre a velem szemben álló, nekem simuló nő Afrodité, csak egy kicsit alacsonyabb kiadásban.
- Gyönyörű vagy ma is, Drágám! – szólok neki mézes-mázosan, majd a padhoz húzom. Akármiért is kell eljátszanom ezt, én is élvezkedni akarok. Nem szeretnék foglalkozni a saját gondjaimmal, így… Már több hete nem voltam nővel, ami az utóbbi évek személy rekordja.
Közel ülök hozzá, úgy, hogy combjaink összeérjenek. Füléhez hajolok úgy, hogy édes illatú haja csiklandozza arcomat, majd halkan, érzelmektől fűtött hangon suttogok fülébe:
- Akármennyire is gyönyörű vagy, és bármennyire is kecsegtető eljátszanom a gondolattal veled kapcsolatban, legjobb tudomásom szerint nem potyognak zafír szemű istennők a kikötőben. Így hogyha volnál kedves elárulni, mi a francért kell fájdítanom a tökeimet feleslegesen, azt megköszönném. Kedvesem – nyomom meg az utolsó szót.
Ugyan először átfut a fejemben egy csomó lehetőség, hogy a csaj valami szupertitkos kém, vagy valami hasonló; végül arra jutok, hogy ahhoz túl dögös. Hogy aki így néz ki, annak sztriptíz táncolnia kellene, vagy… Woodward, már megint mocskos a fantáziád!
Édes, csibészes vigyoromat elővéve nézek rá, alabástrom bőrét a lebukott nap utolsó, narancs sugarai míves derengésbe vonják. Ó, csak a nadrágom ne lenne ilyen szűk!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 13, 2015 2:57 am Keletkezett az írás






Angie × Pete

×  zene × Hello, Strainger! I'm your new daydream! × szószám:1479


Nyomozónak lenni a civilek nagy része szerint csupa izgalom, móka. Mi vagyunk a civil ruhás kemény legények, akik pillanatok alatt felgöngyölítenek egy-egy ügyet, mindig győzünk, mindig sikerrel járunk. Sosem ér bennünket kudarc, mindenkit meg tudunk menteni, az utolsó pillanatban is. Mi vagyunk a város felett őrködő, szervezett egységekbe tömörült Batmanek csapata. Kib*szott szuperhősök vagyunk. Lehetünk jók, vagy rosszak, de attól még szuperhősök. Pedig ha tudnák...Nyomozónak lenni nem munka. Életstílus. Hazárdjáték. Ahol az életed a tét. A nap huszonnégy órájából harmincnyolcban a munkán agyalok. Nekem mindegy, hogy ünnep, vagy hétvége, hogy délután három, vagy hajnali fél kettő. Ha izzik egy nyom, mennem kell. Ha csörren a telefon, ugrok, és indulok, legyek bárhol és bármikor. Gyertyafényes vacsorák helyett a legtöbbször valami gyorséttermi szemét jut a kocsiban lapulva, megfigyelés közben. Többször futok lukra egy nyom kapcsán, mint ahányszor sikerül előrébb mennem. Az életem állandó veszélynek van kitéve, és azoké is, akik velem vannak, akik közel állnak hozzám. Többször kapok életveszélyes fenyegetést, mint ahányszor számlát vagy képeslapot. Rendszeresen elvernek, vagy ér baleset, a testem gyakran kék-zöld foltos, sőt, a varrni való sebek is többször szerepelnek nálam a palettán. Lőttek is már rám. De hiába minden áldozat, a statisztika ellenem szól. Nyomozónak ne menjen az, aki nem bírja a csalódást, a veszett ügyeket, mert az hamar befásul.
Sydney új terep nekem is. De bárhol legyek, New York, Párizs, Miami, Róma...a nyomozás menete mindenhol ugyanaz. Megyek, ha nyomra bukkanok, és kiderítem, amit tudom kell. S iszonyatos szerencsémre, alig pár nappal az érkezésem, és a munkába állásom után, máris van egy aprócska esélyem, hogy ráleljek azokra, akik megölték a bátyám. A horgász, akit megfigyelek, gyanútlan alaknak tűnhet egy civil számára. De nem az. Igaz, hogy negyven dolcsimba került az infó, aztán meg alaposan el kellett vernem egy igencsak idegesítő alakot egy bár mosdójában, de végül megtudtam, hogy a pasas talán összeköttető ember abban a szervezetben, akik összehozzák a keresletet a kínálattal, ami a szerveket illeti. Feltételezésem szerint most is épp egy ilyen megbeszélés zajlik, ahol a vevőt tájékoztatják arról, hová kell mennie és mikor. Kicsi halacska ez a cápákkal teli tengerben, de nekem már ez is valami.
Ahogy a tömegben előre haladok, hirtelen feltűnök a pasinak. Feltűnően rám emeli a szemeit, és figyelni kezd. Azonnal leesik, mi történik. Ha kiszúrják, hogy zsaru vagyok, nekem végem. Civilekkel vagyok körbevéve, de ezeknek az sem számít. Ismerem a módszereiket, nyers és lényegre törő. Kinyírnának, ha tudnának, kerüljön akárhány civil életébe. Menedéket keresek, kissé riadva futtatom tekintetem egyik embercsoportról a másikra. Túl közel merészkedtem már ahhoz, hogy visszaforduljak, és ahhoz is, hogy azt higgyék, csak erre téblábolok. Így az előttem magasodó férfi épp kapóra jön. Nem tudom milyen megérzés húz hozzá, de ez tűnik a leghihetőbb megoldásnak a helyzetre vonatkozóan. A férfi távolról is magasnak tűnik, de épp háttal áll nekem, így nem láthatom az arcát. Nem tűnik idősnek, divatosan szakadt farmerja és a bőrdzsekije nem erről árulkodik. Az utolsó pillanatot használom ki, amikor mögé érve egyszerűen elé furakodok. A szívem kicsit megemelkedett tempóval dobog, az adrenalin elárasztja a testem, ahogy karjaimat a nyaka köré fűzöm. Azonnal feltűnik, hogy bár én egy igencsak magassarkú bokacsizmában vagyok, még így is sokkal magasabb nálam. Ahogy ráemelem ragyogó tekintetem, elégedetten nyugtázom, hogy a pasas nem csak hátulról néz ki jól. Egy pillanatig elmerülök a zöldesen csillanó borús, meglepett tekintetében, majd halkan adok neki támpontot, de anélkül, hogy megrémíteni akarnám. Nem akarom, hogy megijedjen, hisz tulajdonképpen, ha szépen játssza a szerepét, nem lehet baj. Izgulok, hogy veszi-e a lapot, és csak agyam leghátsó részében motoszkál a gondolat, hogy mi van, ha az igazi barátnőjét várja épp? De aztán a férfi magabiztos, gyönyörű mosollyal néz rám, és ezt valamiféle jelnek veszem. Nincs ideje megszólalni, és bár érzem rajta a kezdeti meglepettséget, de ahogy az ajkam az ajkaihoz érintem...Az első tétova mozdulatok után úgy illan tova a görcs, mintha ezért jöttem volna. Pillanatok leforgása alatt érzünk rá egymás ritmusára. Ahogy ajka az enyémhez simul, ahogy karjai szorosan átfog, egy végtelennek tűnő percre megszűnik a külvilág. A sirályok hangja eltompul, a tömeg elnémul. Csak a szívem vad dübörgését érzem a mellkasomnak feszülni, és hátra hajtott fejjel adom át magam a legtökéletesebb csóknak, amit valaha életemben kaptam, pedig meg voltam róla győződve, hogy a volt férjem, Denis az, aki a világon a legjobban tud csókolni. Azt hiszem írnom kéne neki, hogy kezdjen el leckéket venni, mert baromira le van maradva. A férfi olyan érzékien csábít tévútra, hogy a lélegzetem is elakad, egy pillanatra azt is elfelejtem, miért is érkeztem, a testem már oly régóta nem érzett válaszreakciók millióit küldi szét a testemben. Ujjaim a hosszú, dús hajzatba bújtatom, karom szorosan tartja az izmos, széles vállhoz simulva magát, mellkasom érzékien simul a magas, délceg idegenhez. Észre sem veszem, de egyik lábam ösztönösen emelkedik el a talajtól. De aztán lassan kibontakozunk egymás öleléséből, és én csak kissé reszketeg lélegzetvétel után, kipirult arccal pislogok, amikor eltol magától az idegen. Azt hiszem, kicsit jobban belemerültünk az álpasimmal az álkapcsolatunk álcsókjába, mint kellett volna. Amikor meghallom a hangját azonban, újra magamhoz térek, képzeletben képen vágom magam. Ébresztő Angelica! Meló van, hiába néz ki úgy ez a pasi, mint egy Olimposz-i Istenség, attól még neked dolgod van. A dicséretére elmosolyodok, és igyekszem nem magamra venni. Oké, a jelek szerint vette a lapot, és benne van a játékban.
- Köszönöm, Szívem. Igazán kedves vagy! - búgom neki vissza, és igyekszem olyan szerelmesen nézni rá, ahogy csak összetört szívemtől és kiüresedett, meggyötört lelkemtől csak tudok. Szemem sarkából látom, hogy a horgász még egy pillanatig minket néz, aztán elfordul. Az idegen férfi gyengéd unszolására engedelmesen sétálok a padhoz, és örülök, hogy tényleg nem állt neki patáliázni. Nagyon nagy bajba kerültünk volna. Én már halott lennék, ahogy valószínűleg ő is. Meg még ki tudja kicsoda? De így, most úgy tűnik, a gyanú elaludt, én pedig dolgozhatok. Leülök a férfi mellé, combunk összesimul, orromba parfümjének markáns, férfias illata kúszik, megbódítva az elmém. Nehezen találok magamra, de lassan sikerül, így visszakapcsolok nyomozóba. Nem hagyhatom, hogy elvonja a figyelmem. Koncentrálnom kell, tudnom kell, mire készülnek. Amikor a férfi a fülemhez hajol, lesütött szemmel hallgatom, ahogy a fülembe suttog. A hangja érzéki, lehelete a bőröm cirógatja, és ez nem segít azon, hogy a bennem életre kelt NŐ nyugalomra leljen. Halvány mosoly fut ajkaimra amikor zafírszemű istennőnek nevez, arcomra jól látható pír ül ki, aztán mosolyom kiszélesedik, amikor felé fordulok, és hosszú, barna hajam megrázva, szerepem játszva a tekintetébe fúrom a tekintetem, hogy aztán alaposabban szemügyre vegyem. Gyönyörű, zöldes szemei vannak, markáns arcvonásai. Ajkaira nézve újra elfog a szomjúság...de nem szabad elcsábulnom. Nagyon helyes pasi, ezt megállapíthatom. Alapvetően nem bírom a hosszú hajú pasikat. De neki ez is jól áll. Épp akkor, amikor a horgász maga mögé lesve nézi, mit csinálunk, közelebb húzódok az idegen férfihoz, és nem látszik rajtam, de a félelem egy kicsit újra a hatalmába kerít. A francba, a jelek szerint nem tűnt el minden gyanakvása. Oldalamhoz simuló fegyverem csábítóan kínálja magát egy keményebb kihallgatási módszer kieszközölésére, de nyugalomra intem magam. Nem szabad, nem. Túl sok a civil, és még elszalasztom a nagy halat. Így csak közelebb hajolok a férfi arcához, mintha csak édes, szerelmes kis semmiségeket akarnék a fülébe sutyorogni.
- A bókot köszönöm. Édesem. - mondom, én is megnyomva az utolsó szócskát, mintha jelezném, tudom, hogy nem egészen illedelmes így ismerkedni az utcán, és nem teszem hozzá, hogy nem igazán hiszem el, amit mond, de azért legbelül nagyon meglep, és nagyon jól esik, hogy ezt mondja. Megtépázott önbizalmam egy kicsit ismét a régi fényében kezd el ragyogni. Hisz itt egy idegen, aki azt érezteti velem, hogy egyetlen csókom elég volt ahhoz, hogy hatással legyek a libidójára? Aki szerint egy zafírszemű istennő vagyok? Hihetetlen. Aztán folytatom - Maradjunk annyiban, hogy azok ott elvettek tőlem valamit, amit már sosem kaphatok vissza, és ezért meg fognak fizetni. Okosan cselekedtél, hogy nem ellenkeztél, és eddig fantasztikusan csinálod. Most pedig ne nézz rájuk, fordulj bármerre, nézz bármit, csak őket ne. Csak így tovább, még pár perc, és sose látsz többé. Ígérem. - suttogok a fülébe, majd elhúzódok, a játék kedvéért édes, puha csókot lehelek ajkaira. Követelnék többet, mert amit az előbb csinált, az igencsak kedvemre való volt, sőt, valójában az eszem vette, de nem lehet. Ahogy mondani sem mondhatok többet ennél, minél kevesebbet tud, annál jobb. Megsimogatom az arcát, s mintha csak az arra sétálók lassan ritkuló tömegét akarnám meglesni, kicsit elfordulok, és hátam a mellkasának vetem. Tekintetemmel pedig a két horgász melletti teret figyelem, hogy még benne legyenek a látóteremben, és hallgatózni kezdek.
"Egy hét múlva...este...a Porky'sban..."
Alig néhány szó csupán, de nekem máris sokat jelentenek. Agyam azonnal raktározza. Még azt sem tudom, létező hely-e, esetleg csak kitalált fantázia név, nem tudom étterem-e, vagy kocsma, esetleg valami üzlethelyiség. Csak azt, hogy egy hét múlva, ott történni fog valami. És akkor nekem ott a helyem. A pasinak pedig örökre hálás leszek. Azt hiszem megmentette most az életem, sok civilével egyetemben. Kissé mégis hevesebben dobogó szívvel ülök a közelében, és a tudatom mezsgyéjéről csak nem akar eltűnni a csókjának az íze az ajkaimról...



made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 13, 2015 10:39 pm Keletkezett az írás





Strange Strangers


Édes, lágy búgása nem feledteti velem a helyzetet, már hogy a fenébe is tudnám elfelejteni, amikor a farmerom cipzárja ennyire rossz helyen van! Agyam tovább kattog, és ugyan megállapítom, hogy nem színésznő, legszívesebben egy Oscart vágnék hozzá . Bár ennyi erőből improvizációért nekem járna, jééé… Nagyképű.
Elhessegetem az idegesítő kis hangot, és ugyan akkora késztetést érzek a horgászokra nézésre, mint kanos kutya arra, hogy mindent megb*sszon, ami mozog, tekintetemet mágnesessé teszem, a mellettem lévő zafírokat pedig kicserélem neodínium mágnesre a legjobb hatás érdekében. Igeeeen… Így már sokkal jobb. Tekintetem idióta síkon való anyagi átalakulása sikerrel járt.
Figyelmesen hallgatom végig, elrévült, „nagyon szerelmes” tekintettel. Vagyis csak gondolom, hogy az, régen a lányok odáig meg vissza voltak ezért. Mondjuk nem mintha most panaszkodhatnék…
Woodward! Térj észhez! Kurvára nem ezért vagy itt! – ugrál felfújt hólyagként tudatalattim, de pont magasról teszek rá. Mert nem minden nap ül az ember a halálon elmélkedve egy kikötőben, és fut össze frontális nyelvütközéssel egy ilyen nővel. Aki látszólag el akar tűnni perceken belül. Amit nem tehet meg, mert leesik a hímtartozékom, és az nagyon fog fájni.
- Nagyon sajnálom, de ez így nem fog működni – kezdem erotikától túlfűtött hangon. Azzal a hangszínnel, amiről mindenki tudja, hogy megelőzi a nyilvános szexet. Amit az emberek meghallanak, és menekülni kezdenek, vagy legalább elfordulnak az ellenkező irányba. – Szeretném még viszont látni ellentmondást nem tűrő arcodat, meg a nagyon veszélyes, megfizetős pofidat – vigyorgok rá, tudván, hogy ezzel biztosan a plafonra küldtem, de nem tehet semmit sem, hogyha tényleg valós okok miatt színészkedünk. Egy másodpercre megáll a szívem: mi van, hogyha a csaj valami kibaszott beépített ügynök?! Fogaimat összeszorítva igyekszem elűzni a gondolatot, hogy ez a nő valami istenadta humánfegyver, aki mindjárt agyon fog vágni, vagy lelő, és eltűnteti a hullámat, a szerveimet meg eladja szervkereskedőkre.
MARHA! – sipítja a kis hang. Ha legalább nem azt csinálod, amit kell, akkor másnak ne tegyél keresztbe! Annyira nehezen érthető volt, amit kért tőled?! Na ja. Le vagyok baszva, a saját fejem által. Kurva jó.
A pillanatnyi elképedést egy köhögésnek álcázom, majd ugyanazon a túlfűtött hangszínen duruzsolok tovább:
- Elnézést az előbbiért, mylady. De szépséged magával ragadott. Állok rendelkezésedre bármiben – kacsintok rá. Valamiért sötét, elveszett bensőmben életre kel valami, amit nem tudom magamnak megmagyarázni. Lehet, hogy csak a helyzet izgalma és lehetetlensége okozza, de… Tudatalattim kinevet. Már hogy a fenébe is lehetnék szerelmes? Talán sosem voltam az, nem is tudom, hogy milyen. Sok lány rajongott értem, de a legtöbben csak odáig jutottak el, hogy mennyire jó a kockás has. Aztán egy idő után én lettem a helyi predátor, aki kan kutyát szteppel az ügyeletes szobában minden szabad órájában.
Beszédünk alatt a percek rohanva múlnak, én pedig nem is tudom, mit tegyek. Vagyis tudom, csak… Nem szeretnék kinyíródni, még Jamie élete nincsen rendben, így nem engedhetem ezt meg magamnak. Valahogy így.
Közben a kis lámpa felkattan a fejben, a butaság kőöreg szörnyetege hajlandó elvánszorogni a kapcsolóhoz. Még a kis hang is megszólal: A-há!
Valószínűleg tényleg idiótát csináltam magamból egy ügynök előtt, vagy hogy hívják az ilyeneket. Lassan leesik, hogy a görög istennőm a második horgásszal együtt érkezett, és eléggé igyekszik figyelni rájuk, csak én nem nagyon hagyom ezt neki. Nem mintha ennek túl sok jele lenne, de én meg orvos vagyok, nem hülye. Meg aztán… A nem nézhetek feléjük még egy birkapásztornak is sugallna valamit. Ha mást nem, akkor azt, hogy éppen a szomszéd juhász húzza az egyik… Nő birkát. Birka csajt. Ürüt? Nem tudom…
Kezemmel arcához nyúlok, és szépen lassan húzom magamhoz közelebb úgy, hogy az ő feje legyen az óceán felé. Így lelógó haja eltakarja arcukat a horgászok potenciálisan leskelődő szemei elől, és a csókolózást sem kell egy szájösszetapasztásnál jobban imitálnunk. Küzdenem kell magammal, mint disznónak a jégen, hogy ne vetkőztessem le és fektessem hanyatt a padon, de végül prométheuszi kínok árán sikerül kibírnom a dolgot. Na látod! Nem kell mindent megdugni, ami mozog. Jó fiú, csóváld a farkad, és még a kekszed is megkapod!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Szept. 14, 2015 1:15 am Keletkezett az írás






Angie × Pete

×  zene × Hello, Strainger! I'm your new daydream! × szószám:1745


Kétséges kimenetelű helyzetbe kényszerít az a ribanc, amit életnek hívunk. A szemétláda választás elé állított, a békésen sétálgató civilek, szerelmes párok, kisgyerekes családok, fiatal suhancok között, a tengerparti sétányon. Vagy lebukok, és akkor minden áldozatért kár volt, vagy használok mindent, amit csak elém dob mentőövként. Én pedig másodpercek alatt döntök. S mint később kiderül, nagyon is jól döntök, amikor egy egyedülálló férfibe kapaszkodok. A pasi ugyanis nagyon gyorsan reagál a dolgokra, és számomra igen pozitívan. Nem kérdez feleslegesen, nem nyaggat, nyúz azonnali válaszadást követelve, hanem nemes egyszerűséggel átadja magát a pillanatnak. Ha időm engedné, talán elgondolkoznék rajta, vajon a zöld szemű Don Juanra milyen időközönként rontanak rá vadidegen nők csókot és ölelést követelve? De nem teszem. Mert dolgom van. Mert nem érdekel. És, mert...igen. Kicsit kiesek a szerepemből. Ami meglepő. De mit tegyek, a nagyon magas, nagyon jóképű, nagyon jó illatú pasi az igéző tekintetével és a bugyiszaggatóan szexis mosolyával olyan odaadással csókolja a szám, veszi birtokba minden négyzetmilliméterét, mintha csak tegnap váltunk volna el hű szerelmesekként? Hisz már olyan régóta vagyok egyedül. Már azelőtt egyedül voltam, hogy Denis az orrom alá tolta volna a válási papírokat. Ritka érzések sokasága után, testemnek idegen, mégis ismerősnek ható reakciói után azonban hagyom, hogy a padhoz vigyen, és közel simulva hozzám, leültessen. Beszélgetésünk hangvétele nem változik, sőt, a férfi tovább fokozza a testem védőbástyáinak tudattalan ostromlását, ahogy mély, érces hangján a fülembe suttogva követeli amúgy jogos magyarázatát. Én pedig nagyon megfontolom minden szavam. Mert nem mindegy, mit mondok. Ha túl keveset, akkor elnagyzolhatja, hiheti azt, hogy nem fontos, amit tesz vagy amit mond. Ha túl sokat, olyan dolgokat árulhatok el, ami veszélyeztetheti a nyomozást, az ő életét, az itt lévőkét, és nem utolsó sorban az enyémet. Ráadásul nyilván nem akarom az orrára kötni, hogy nyomozó vagyok, mert...nem tartozik rá. Így lehetek még számára bármi. Unatkozó milliomos. Egy útszéli ribi, aki holmi smukkokért lett pipa a futtatójára. Lehetek féltékeny szerető, elvált asszony, aki a jussát követelné. Lehetek bárki. Nem számít. A fantáziája szabhat neki határt. A lényeg, hogy most csak tegye azt, amit kérek, és akkor jó eséllyel én is haladok, ő is túléli, és aztán elbúcsúzunk. Majd ha végeztem, felkutatom, és kap egy egzotikus gyümölcskosarat. A bókjaitól azonban kissé zavarba jövök, és mosolyom őszintesége, pilláim rebbenése, szemhéjaim lecsukódása jelzi, hogy nem vagyok az effajta közeledéshez hozzászokva. Hatással van rám. És valahol mélyen, a szunnyadó lelkem egy része álmosan éledezni kezd. A padon ücsörögve, közel érezve magamhoz a férfit aztán hozzá fordulok, arcának tanulmányozása után pedig válaszolni igyekszek, legjobb tudásom szerint, halkan duruzsolva a fülébe, ahogy az imént ő tette nekem. Barna tincsei az orromat csiklandozzák, ahogy a lassan sötétedő parton a sós tengeri szél borzolja a haját. Aztán édes kis csókot lehelek ajkaira, ahogy ez szerelmesek között szokás, majd hátam a mellkasának vetem, és meg vagyok róla győződve, hogy ennyi elég is lesz neki. Miért is akarna többet? Miért akarna bárki többet? Denis sem akart már olyan régóta semmit tőlem. Először a szeretkezéseink ritkultak, aztán már a közös programok, majd az együtt étkezések, végül már a telefonon sem lehetett vele szót érteni. Mikor kellett volna észrevennem, hogy viszonya van? Vajon mióta tartott? Az anyám tudott róla? Tudnia kellett, hisz egy cégnél dolgoztak, a főnöke volt. De nem vettem, én...nem AKARTAM észrevenni, hogy egy halott házasságot dédelgetek még a kebleimen. Hisz már idejét sem tudtam, mikor csókolt meg. Kicsit kínosabb, kicsit ijesztőbb azonban belegondolni, hogy a férjem, aki hét éven keresztül volt papíron a társam, nem tudott ilyen módon megcsókolni egyszer sem, ahogy ezen a soha meg nem ismételhető találkozás, egy véletlen során ez a férfi itt mellettem.
Az egyre ritkuló tömeg felé fordulva azonban a gondolataim elterelődnek, hisz sejtem, hogy nem lesz szükség többé beszédre. Csak pár percet kértem az életéből, nem többet. Aztán, ahogy ígértem, eltűnök, és feltételezem, holnapra már csak egy furcsa emlék leszek. Vagy annyi sem. Könnyen felejthető vagyok, azt hiszem. A gondolatba kicsit belesajdulok, de aztán megrázom magam fejben, és a feladatomra koncentrálok. A francba is, céllal érkeztem, nem vonhatják el a figyelmem holmi überszexuálvadállat Olimposz-i istenségek!  Így a feladatomra igyekszem koncentrálni, és meg is hallok pár fontos szót, amit gyakorlott elmém azonnal le is jegyzetel. Ám tovább nem tudok figyelni, mert a férfi kizökkent. Amikor meghallom a duruzsolását a fülembe, és értelmezem is, először értetlenül pillantok vissza rá. Mosolyom elkomorul, tekintetem kíváncsisággal telik. Hogy érti azt, hogy nem fog menni? Mi nem fog menni? Nem enged el? Vagy balhézni fog? Egy pillanatra eszembe jut, hogy talán velük van, és pechemre épp az egyik összeköttető ember karjaiba vetettem magam, balgaságomra. A hangjából ítélve pedig esélyes, hogy most szabadult hosszú idő után a börtönből, és igencsak ki van éhezve, ami a nőket illeti. A hangja mégis úgy hat rám, mint valami afrodiziákum, és a fejemben a filmünk folytatásában valóban bevallja, hogy most szabadult, és itt és most a padon a magáévá akar tenni. A filmemben pedig nem nyomozó vagyok, az oldalán stukkerral, a lábaiban gyakorlott rúgásokkal, kezeiben pedig több ezernyi célzott, acélos állkapocsveréssel, hanem egy félénk, törékeny lány, aki félelemtől vegyes izgatottsággal, engedelmesen simul hozzá, és veti le a büszkeségét, a józan eszét, és a ruháit...A gyomrom mogyoró méretűre ugrik össze, de aztán ahogy meglátom, ahogy mosolya kiszélesedik, és rájövök, hogy igazából csak ugratott. A fejemben pedig a film kelletlenül megszakad, én pedig megdorgálom magam, hogy már annyira kivagyok, hogy képes vagyok a nyílt utcán fantáziálni saját magamról egy idegennel. Kissé elpirulva mélyet sóhajtok, és elmosolyodok. Szóval még látni akar? Ugye tisztában van vele, hogy ez sosem fog megtörténni? Ugyan, mekkora esély van arra, hogy egy ekkora városban még összefussunk? Meg amúgy is, ez baromság. Engem senki nem akar másodszorra látni. Általában elsőre sem. Nemhogy másodszorra. Most is csak a véletlen hozta össze így. Mondhatnám, rosszkor volt, rossz helyen. Kétkedve, derűsen pillantok rá, és nézem szélesvásznú, százwattos vigyorát. Pimasz dög.
- Valóban? A nagyon megfizetős, veszélyes pofimat akarod látni? Hogy engem? Újra? - pillantok fel rá, és szép ívű szemöldököm barna hajkoronám homlokíve felé közelít, hitetlenségemet hivatva mutatni. Láthatóan kisebb zavarba is hozom ezzel a kétkedéssel, amit aztán egy kis köhögés mögé bújtat. A franc essen bele, nagyon ügyesen trükköző kis színész, meg kell hagyni. Ha nem lennék ilyen gyakorlott, még azt hiszem be is venném, hogy igazat mond. De nem győzött meg, szerintem csak szórakozik velem. Egyszerűen nem fér a fejembe. Hogy egy olyan pasi, mint Ő épp velem akarna újra találkozni? Épp velem?
A padon ücsörögve már ki is esik a tudatomból a fontossági sorrend, már nem is lényeges, miért jöttem. Amit tudni akarta, megtudtam. A Porky'sban, egy hét múlva este. Lesz valami. Többet tudom, úgysem fognak mondani egymásnak, ami lényeges lenne. Ha meg ott leszek, megtalálom a módját, hogy rájöjjek, kit is kell keresnem, és miért. Gyakorlat teszi a mestert. Persze azért még biztos ami biztos alapon próbálkozok azzal, hogy odafigyeljek, de a férfi itt mellettem nem hagy nyugodni. Amikor azonban újra visszanyeri önuralmát, és felajánlja a segítségét, elmosolyodok. Őszinte, kedves mosollyal pillantok rá, egyenesen azokba az igéző zöld szemekbe, amiknek mintha a színe most egészen kékesbe hajlanának. Körülöttünk a tömeg még ritkábbá válik, már alig sétálgatnak körülöttünk, és a nap melege is kezd eltűnni, ahogy a fénye is egyre kevesebbnek hat. Közeleg az este, én pedig megnyugodva adok az idegennek egy piros pontot. Oké, akkor ezek szerint mégsem annyira biztos, hogy egy pszichopata erőszaktevő, és mégsem akar nagy eséllyel itt helyben magáévá tenni. Mondjuk, a mylady kifejezés meg erősen túlzás. Én nem vagyok az. Nincs bennem semmi ladys. Hamburgert eszem sült krumplival, kockás pizsialsóban alszom és nem kisestélyiben, ráadásul vadidegen pasasokat csókolgatok az utcán, és szégyen szemre, még baromira élvezem is. Ha anyám látna, tutira kitagadna. Ja, bocs. Már kitagadott. Erről is lemaradtam. Azért muszáj kicsit eljátszanom a gondolattal, vajon mit érthetett bármi alatt? Kacéran pillantok fel rá.
- Szóval bármiben? - kérdezem, és ajkaimra félmosoly kúszik. - Hidd el nekem, én vagyok az utolsó ember, akit valaha életedben újra akarnál látni. Amúgy meg, csak vigyázz, mit ígérsz. Még a végén a mosogatóm alatt találod magad egy villáskulcs társaságában, miközben dugulást hárítasz el nálam. - mondom, majd visszafordulok, hogy a horgászomat nézzem a másik horgásszal. Láthatóan lassan indulni készülnek. Én pedig csak későn jövök rá, hogy a mondatom ennél kétértelműbb nem is lehetne. Duguláselhárítás? Nálam? Bakker, ha ez nem felhívás keringőre, akkor semmi. Legszívesebben a föld alá süllyednék, vagy elrohannék, de mivel nem tehetem, ezért némi torokköszörülés után, kissé szégyenkezve, elpirult arccal nézem a horgászaimat, akik időről időre nem restek felénk pillantani. Gyanakvásuk cseppet sem szunnyadt el. Már épp mozdulnék, hogy a kapott információk birtokában további lépéseket tegyek a jövő heti akciómhoz, és végre azzal is foglalkozzak, amit amúgy parancsba kaptam, de ekkor a pasas megfogja az állam, és maga felé fordítja az arcomat. Pillanatig nem értem, mit akar, és újabb kérdésre számítok, de meglepetésemre nem ez történik. Minden előzetes bejelentés nélkül, most ő támad le gyengéd erőszakkal, hogy ajkaink pecsétjével köszöntse az idő közben ránk telepedett szürkület első pillanatait. Ellenkeznék. Ellenkezni akarok. De a pillanat törtrésze alatt tudatosul, hogy úgy simulok ölelésébe, akárha oda születtem volna, pilláim eltakarják zafír szemeim, és karjaim ösztönösen simulnak nyaka köré, s zárt pilláim mögött csillagmiriádok robbannak széjjel. A csókja nem követel, nem vesz el semmit, tudatom határán lebeg a transzparens: ez csak játék, a színdarab része. Mégis, mellkasomban a szívem vad vágtával dübörög, a testem elzsibbad, és egyetlen percre belemerülök az édes kísértésbe, egy csábító démon karjainak forró ölelésébe. Végtelennek tűnik a perc, de aztán eltávolodok ajkainak hívogató csáberejétől. Rekedtes hangon, kissé kapkodva a levegőt suttogok neki, homlokához nyomva a homlokom. Szemeim lehunyva tartom.
- Most....most mennem...kell. Kérlek, a te érdekedben...menj. Minél távolabb tőlem. Ne nézz vissza. Csak indulj, és menj tovább. Örökké hálás leszek neked. Mindent köszönök. - suttogom, és őszinte hálával pillantok fel a gyönyörű zöld szemekbe, Kedves, félénk mosolyt küldök felé, tenyerem az arcára simítom, ha engedi, és lassan felállok. Megigazítom magamon fekete dzsekimet, és még egyszer visszanézek rá.
- Kélek, menj. - suttogom, majd legszélesebb mosolyom felöltve laza csókot dobok neki, épp akkor, amikor a horgászok elindulnak. - Akkor hívlak majd, Édesem! Jó éjt! - mondom neki fennhangon, mintha csak búcsúznék tőle. Az egyik horgász a nem messze látható stég felé indul, valószínűleg, hogy hajóra szálljon, a másik pedig abba az irányba, ahonnan jött. Meg kell előznöm, nem tehetem, hogy most is mögötte megyek, mert azt már tutira észreveszi. Ellépek hát a padtól, és sietősen gyors léptekkel magam mögött hagyom az idegen férfit, a furcsa szituációt, és a beválthatatlan ígéretét, hogy bármikor segítségemre siet. Csak csókjának édes ízét viszem magammal, amikor az első kis utcánál eltűnök. Azt hiszem, ezt sosem fogom elfelejteni. Kár, hogy véget ért.



made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 15, 2015 11:19 pm Keletkezett az írás





Strange Strangers


Karjaimban tartva érzem, ahogyan megfeszül szavaim hatására. Legszívesebben fejbe kólintanám magamat valami nagy, nehéz dologgal. Akkora tahó vagyok, hogy már tudatalattim is feladta a harcot velem, és visszavonult, magára csukva az ajtót, rajta a „ne zavarj, paraszt” felirattal. A francba!
Végül a parasztos ajtó lassan nyílik; legnagyobb örömömre kicsit elengedi magát. Ugyan messziről ebből semmi sem volt észrevehető; én révén, hogy fizikai kontaktusban vagyok vele (és igen, sajnos nem olyanban), megéreztem a dolgot. Nyugalma, amiben biztos vagyok, hogy nem teljesen igazi, azért engem is megnyugtat. Bár végül is… Elmém zakatolni kezd: kaland, vagy…? Egyáltalán ismerem én a „vagy”-ot? Nem hinném…
- Tévedtem, mégsem szeretnék azzal az arcoddal találkozni. A mostani tökéletes – villantom rá farkasvigyoromat. Ez az a fajta fogmutatós, szexista, perverz, „meg akarlak dugni” nézés, aminek elismert specialistája vagyok. Az a tipikus bugyiszaggató-nézés. Az a vigyor, ami megy a „most mindjárt nyilvános szex lesz, jobb ha nem nézel ide” hangszínhez. Kurva jó, hogy elborult verbális és nonverbális viselkedésmintáimnak neveket is adok. Csak… Kurva jó.
Látom rajta, hogy elgondolkozik, és valamiért az az érzésem, hogy nem velem kapcsolatban. Hogy én most tényleg csak egy kellék vagyok számára, semmi több. És ez a gondolat… Valamiért elszomorít, még ha nem is mutatom.
Belegondolok komolyan a mellettem ülő görög istennőbe, az istennőmbe, a bensőjébe, és rá kell eszméljek, vaksötétben tapogatózom. Alapvetően elég jó emberismerőnek mondanám magamat, de az a rossz érzés kerülget, hogy belőle aztán egy kunyi szót vagy információt sem tudnék kihúzni. Ezt a nem éppen kellemes érzés ahhoz tudnám hasonlítani, amikor babot eszel, a bab pedig ki akar jönni, de mégsem teszi, csak gyötör. A végén pedig… Atomrobbanás, és idegméregszerű szag.
Gratulálok! Éppen most hasonlítottad egy nő megismerését a szaráshoz… Bunkókám. – És rohadjak meg, de igazat kell magamnak adnom. Sőt… Szégyenemben el kellene süllyednem, pont… MOST! Tudatalattim hunyorogva kinyitja az egyik szemét, de mivel nem történt semmi sem, így karba tett kézzel, csalódottan áll meg velem szemben. Shit!
Szavai hatására különleges színű szemeim felcsillannak. Féloldalas, "szexös" mosolyra húzom a számat, mielőtt belekezdek.
- Tudod, elég jól értek a csavarozgatáshoz… - szólok „szexmasín” hangon. Igazából alig tudom türtőztetni a röhögésemet, mert már gondolatban is veszélyesen idiótául nézek ki. Hogyha ezen nem nevet fel önfeledten… Akkor nem is tudom. Tényleg valami humánfegyver, és eladja a veséim szervkereskedőknek. Meg a májam. A máj nagyon fontos. És bassza meg, a végén még teljesen szétszed! Tudatalattim riadtan néz körbe, miközben belegondol abba, hogy ma már megoldható az ízületek transzplantációja is. Egy egészséges ember… Bassza meg, nagyon sok mindenre jó! Az egyébként gúnyos hang kis, idegesítő gazdája a paplan alá menekülve húzza meg magát a gondolatra, valahol a fejem leghátuljában. Gyáva!
Lelkembe éles tőrt mártanak szavai. Legszívesebben ráordítanék, hogy ne tegye. Hogy maradjon, és hagyjuk ez az egészet, kezdjük el az ismerkedést. De ne beszéddel, mert már nem vagyok képes várni.
A legtöbb nő egyszerű, gyenge. És utóbbi jelző ugyan nem negatív, de a mellettem ülő istennőm egy harcos amazon. Látom rajta, hogy mennyire szeretné a dolgát végezni. Hogy én már nem kellek, csak egy leselejtezett játékszer voltam, egy álarc, amit feltehetett. És ez bánt, a fenébe is! Nem tesz jót az egómnak.
Engedem felállni, felállok én is vele együtt. Búcsúzóul átölelem, egy pillanatra magamhoz szorítom. Hogy milyen régen tettem ilyet! Én nem szeretkezek, és nem törődök. És dugok. Mert az jó. És találok erre vevő nőt is, így ez is jó. Ha csak belegondolok abba a csókba, amit kaptam… Talán még sohasem volt részen ilyenben. Mert én voltam „kockahas-Pete”, most meg én vagyok a „szexi-doki”. Majdnem kiröhögöm magam, amikor rájövök, hogy nem a nővérek, gyakornokok, rezidensek és szakorvosok a trófeák, hanem én vagyok az ő trófeájuk. A nagy vad, a legnagyobb kapás. Bassza meg!
Szomorúságomat rosszul leplezve eresztem el.
- Még találkozunk, Drágám! Vigyázz magadra! – mondom búcsúzóul, majd arrébb lépek egyet, hogy elindulhasson. Arra megy, amerről jött, a horgász pedig utána, valószínűleg semmit sem sejtve semmiről. A francba! Legszívesebben dühöngeni kezdenék, de tudom, hogy nem eshetek ki a szerepemből. Így végül kissé felvidulva, bűntudat nélkül stírölöm formás lábait, majd miután elég messzire ért, hátat fordítok, és távozok az engem perverz disznónak néző emberek szúró pillantásaitól övezve. Hurrá!
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 11:11 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Angie & Pete - Kikötők
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Angie & Archie

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: