Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Pietro & Damiano I.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 15, 2015 2:36 pm Keletkezett az írás



Huntsman

Nothing is true, everything is permitted


Csak egy átlagos szombat reggel lett volna, amikor tovább aludhatok a megszokottnál, de nem. Pietro volt az, aki a gaztettet elkövette ellenem, a ruháim ott vártak az ágy végében található szófán, és a nap is meglehetősen vidáman sütött be a túl hangosan elhúzott függöny tágas résén át, s bár a másik oldalamra fordultam, és a fejemre is húztam a takarót, hogy minél inkább elbújhassak a nap és ezelől a nap elől is. Lőgyakorlat… Minek? Én, aki utálom az erőszakot, és a fegyvereket, lőgyakorlatra megy. Ez, az egyik a közül a sok dolog közül, amit nem meséltem el annak a lánynak, mert féltem hogy mit fog ezért szólni, őrültség nem? Pedig utólag belegondolva az, miért féltem tőle, annyira? Talán az én érzéseim voltak azok amelyektől megrettentem, és a szabályok ugyebár. Sosem léptem le az ösvényről, mindig azon közlekedtem, kivált ha előre megvoltak írva a jogi passzusok, ebből a szempontból igyekeztem mindent betartani, de ha lehetett, mindig ellenkeztem apámmal, és az elképzeléseivel. Ahol, és amikor lehetett.
Most először azóta az éjszaka óta gondolkodom azon, hogy talán üzenetet kellene hagynom az ügynökségi postafiókjában, valami… jelzés értékű üzenetet, egy hét telt el azóta, jóllehet ez idő alatt nem kellett megjelennem az apám által előírt egyetlen eseményen sem, mert nem volt ilyen jelentősebb, de ott volt az-az előadás, amelyet ő szeretett volna látni, tudom. A Pygmalion… akivel magam is párhuzamot vontam a magam részéről, sarkos példa, de…nem is tudom. Volt abban az estében valami, ami más volt, mint eddig bármely, talán a spontaneitásnak volt köszönhető az egész. Pietro végig türelmes volt velem, sosem szolt bele a dolgaimba az escort lányokat illetően. Titkon talán még sajnált is, de ebben nem voltam biztos. Szívesen megkérdeztem volna tőle olykor, hogy szokott-e randizni, vagy van-e barátnője, de vagy nem volt hozzá bátorságom, vagy épp kiborított ezzel a gyakorlat mániájával. Ő járt, eljárt, de időnként engemet is magával vitt. Komolyan nem értettem, hogy mi a fene van jó abban,ha elmegyünk abba az elhagyatott szerű raktárba, amit egyébként megvettünk, az ő céljainak. Na, jó bevallom a paintballos rohangálást élveztem, a végén, miután azokkal a 9mm-es Waltereivel megkínzott. Eddig voltam hajlandó elmenni, a többi arzenálja nem is igazán izgatott, na jó még a HK-ival is elvoltam, ráadásul azóta állt rá jobban a gyakorlásra, amióta már tudja ő is, hogy tisztában vagyok az olaszországi családi kapcsolatokkal. Azóta igyekszik még az önvédelmemen is fejlesztenem. Lekötöz székekhez, és közli,hogy szabaduljak ki… x időn belül, nem megy, még most sem. Pedig videó megosztó oldalakon is nézem az ilyen kiszabadulós dolgokat, hogy könnyebben menjen, de igazán megmutathatná, hogy hogyan is kell csinálni.
Húzom a számat, mert utálom a fegyvereket, de tudom ,hogy szükségem van rá, nem blokkolhatok le, és állatok szájtátva egy tűzharc közepén, miközben az életem a tét. Az életem… ebbe nem férhetett bele egy asszony, egy nő, mert még a végén ő is bajba sodródna általam…
- Megyek már… de reggeli nélkül egy tapodtat sem, és fürdök…borotválkozás…ecetera… - ezzel húztam rendszerint az időt. A reggeli már kész, a konyhában vár lent,mint megtudtam. Erős rántással kerül lejjebb rólam a takaró,  én pedig kelletlenül ülök fel, kócos vagyok, nagyon az, de azt hiszem, hétvégéken nem igen szoktam a hajammal törődni. Felkeltem, és nyújtózkodtam, fekete selyemnadrágot viseltem, egy atlétával, fő a kényelem. Kikászálódtam a fürdőbe, és magamra zártam az ajtót, míg ott pepecseltem, ami jelen esetben nagyjából fél órát jelentett, máskor egyébként megvagyok negyedóra alatt nagyjából mindennel, de most, ugyan ki sietne lőgyakorlatra? Néha olyan érzésem volt, mintha a seregbe lennék, különösképpen, ha Pietro arra a napra tényleg gyakorlást írt elő.
Egy szál törölközőbe sétáltam ki a szobámba és öltöztem fel, a hajam még vizes volt, csak egy sötét színű inget viseltem, farmerrel, és bakanccsal, lesétáltam a földszintre, köszöntöttem a szakácsnét, és leültem reggelizni. Friss baba arcomat vakargattam elgondolkodva a bögre tejeskávémat bámulva.
- Ma reggel is nagyon elkalandozol Damiano Úrfi, min , vagy inkább kin jár az eszed? - - komisz mosolyt eresztettem meg az idős asszony felé.
- Mint mindig, most is nagyon élesek a szemeid, egy szépségről, aki Hamupipőke, és sellő is egyben… - szusszantottam, majd belekortyoltam a bögrémbe, és nekiláttam a reggelimnek.
Szó nélkül ettem, és élvezettel, még rá is kacsintottam az idős asszonyra.
- Magával ragad lány lehetett, ha azóta is így ábrándozol… - dőlt a pultnak Bella, a fekete hajú alacsony olasz szakácsném.
- Mia Bella… nem is tudod mennyire, de csak egyszer találkozhattunk. - szusszantottam, majd az üres tányéromat felkapva megkerültem a pultot és a mosogatóba tettem a tányért, elnyúltam a bögrémért, és megittam a maradék kávémat, elhaladtomban futólag megöleltem az idős asszonyt.
- De, a te szépségeddel és mennyei főztjeiddel senki sem vetekedhet! - csókot nyomtam az asszony homlokára és gyengéden megszorítottam a vállát. Szerettem őt, évek óta velünk van, és a sokat sejtető pillantásai amivel méreget… vagy tanácsai, amelyeket pár szóval, vagy egy szóval, vagy csak a pillantásával sugall, sokat jelentenek a számomra.
- Majd, jövünk, és finomat készíts, legalább te kényeztess el Bella, ha most Pietro megkínoz! -

Intettem neki, és elindultam a garázsba, valószínűleg Pietro már reggelizett, és a garázsban vár, miután volt olyan kedves és rám engedte a napot, olyan könyörtelenül, a függönyök elhúzásával.
De, azt tudtam, hogy most én fogok vezetni, így a Vanquishoz léptem, miután magamhoz vettem a kulcsot, kinyitottam, és a csomagtartóba segítettem bepakolni a fegyveres táskákat, esküszöm ha megállítanának minket így, végünk lenne. Bár, biztos ki tudná valahogy magyarázni mindezt Pietro,bár a fegyverek nem voltak élesítve, azok, amik a kocsiban voltak, azok biztosan, amelyeket ő viselhetett magán, és most már én is jobban észreveszem rajta, mert tudom miket kell figyelnem. Szóval, a vezető üléshez mentem, és beültem. Megnyomtam a garázsnyitó gombot, és megvártam, hogy Pietro is beszálljon.
Szerettem vezetni, mert felszabadított, és ismertem már annyira a környéket, hogy tudtam, hogy hol lehet úgy meghúzatni az autót, hogy abból ne legyen se karambol, sem pedig bírság, bár azzal lett volna a legkevesebb probléma.
Elindultunk, és ahogy vezettem úgy éreztem magamat egyre gondtalanabbnak, azért… a hasznosságon felül jók voltak ezek a kis kiruccanások is erre, kiszakított a szürke hétköznapjaimból.
- Mondd, hogy a végén legalább szétlőhetlek paintballban. - kellett az a fajta adrenalin löket, amivel a fegyverek között töltött frusztráltságomat levezethettem. Volt nem néztem meg a felszerelést, így nem tudtam, hogy van-e váltás ruha a táskák között, de az is tuti, hogy a bőr ülést nem kenném össze festékkel, még a végén megsértődne ránk a Vanquishom…
Rendbe hoztuk a helyet annyira, hogy legalább illemhelyiségek legyenek benne, fürdő és egy konyha is, szerettem volna Bella főztjét enni, de sosem lehetett tudni,hogy meddig húzódik el egy ilyen gyakorlós nap. A gyárépülethez érve megnyomtam a távirányítós kapunyitót, majd begurultam a garázs részre, egy fallal volt eltakarva a lőtér résztől, hogy ne lőjük szét az autókat. Tisztára mint egy utópisztikus film helyszíne úgy festett a hely, valóban be volt rendezve paintball pályának is, de valahol távolabb ott volt az éles gyakorló pálya is,lent egy emelettel lejjebb, ezért miután becsukódott mögöttünk a garázsajtó, megálltam az autóm mellett. Vártam, hogy mindent beindítson Pietro, vagy körül nézzen, és az utamra engedjen, vagy épp segíthessek neki a táskákat cipelni. A pihenő szobából lehetett felkapcsolni a fényeket, volt ott tévé is, és onnan nyílt a fürdő is.

 TAG: Ruha
  WORDS: Godspeed
  NOTES:
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 16, 2015 9:24 pm Keletkezett az írás



Damiano & Pietro

Egy komornyik mindig korán ébred és elintézi a teendőit. Már 5 óra óta talpon vagyok. A fegyvereim biztos kéznél, nálam és rovok egy két kört az udvaron, mint óvintézkedés. De 7 után ideje felébreszteni az Urunkat is, belevonom újra a művészetbe.
- Damiano, ideje felkelni. - húztam el a függönyt és pillantottam a férfire.
- Reggelire croissant és fánk  lett előkészítve. - a függönyöket elkötöttem helyükre, a barátom felé fordultam, tudtam jól  mikképpen érintik a fegyverek és azok használata, de kötelező foglaltságnak vezettem be. Nem a magam szórakoztatására. A délutáni programra már előkészítettem a szobainasra az öltönyzsákos ruhákat.
Egy bólintással nyugtattam a konyhába menetel előtti rituáléját, szóval elindultam le, hogy előkészítsem a szükséges dolgokat. De előtte még...a konyhába igyekeztem.
- Bella, bő fél óra és Damiano megérkezik, a szokásos italát készítsd. Az ebédet rád bízom. - adtam ki az ukázt, majd egy almát lekapva a kosárból indultam is. Az irataim mind nálam vannak. Gond egy száll se.
Az egyetlen aki utasításokat adhat nekem, az Damiano. Másvalaki?
Nem. Legyen bárki, bármily öreg vagy sokat tapasztalt, engem nem utasíthatnak semmire sem. Kevés dolog létezik ezen a világon, amihez a legcsekélyebb mértékben is ragaszkodtam, ez azonban azok közé tartozott. Bármennyire is tűnjön ez bárki számára arrogánsnak, beképzelnek, ostobának. Én nem engedhettem meg magamnak, hogy pusztán ilyesmire alapozva fejet hajtsak jött-mentek előtt.
Nem inoghattam meg, nem, egyetlen pillanatra sem, mert a pótolhatóság elfogadható, ésszerű tény. A hasznavehetetlenség azonban megbocsáthatatlan bűn.
A különböző típusú fegyvereket pakoltam bele az erre kijelölt táskába, nem kevés azt meg kell hagyni. De hogy használni tudd, nos ahhoz elég sok minden kell, némi tapasztalaton kívül is.
Damiano végül megérkezett, reggelizett is, hiszen Bella nem eresztette volna el addig. Segítségével a helyére tettük a rakományt, majd felé fordultam és nyújtottam a kulcsot.
- Tessék -  arckifejezésem továbbra is kellemesnek volt mondható. Semmi izgágaság, eltúlzott vakbuzgóság, lihegő kötelességtudat, ezekre a legkisebb mértékben sem volt szükségem.
Kinyitottam az ajtót, hogy Damiano beüljön a vezető ülésre, beült, az ajtót is becsuktam és jómagam is beszálltam mellé.
Halványan somolyogva ingattam a fejem, szinte bűnbánón. - Még szép. De meglátjuk mi lesz belőle.
A gyárépületbe érve először szálltam ki, Damianohoz nem kellett szavakat intéznem, tudta jól a dolgát ilyenkor. Előszedtem egy fegyverem, felhúztam és profi ódon elindultam, de nem a kommandós stílusban, ugyan az nem az én módszerem. Felkapcsoltam a fényeket, a biztonsági rendszert egy kis időre kikapcsoltam, megnéztem a kamera felvételeket, de nem történt illetéktelen behatolás. Nyugodt lehetek, de sose vagyok az.
Az Úrfi felé pillantva bólintottam, tiszta a terep és a fegyvert is elpakoltam vissza hátra a tartójába. A következő művelet a táska kipakolása és a fegyverek helyére tétele volt. Végül elővettem az egyik  fegyverem, újra, de nem ártó szándékként, óvatosan az asztalra helyeztem. - Szeretnék egy bemutatót hallani a fegyverek részeiről. - pillantottam rá és dőltem neki karba font kézzel az asztalnak, a talajra pillantottam, a szavaira fókuszáltam. Ez csak elmélet. A következő húzósabb. Ez után haladunk szép sorjában. Kötelező menet, hogy tudjam, készen áll, vagy újra kezdhetjük az elejénél. Na ezzel sincsen semmi probléma, szeretem csinálni. Az életem része.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 22, 2015 12:58 pm Keletkezett az írás



Huntsman

Nothing is true, everything is permitted


Kedvelem Pietrot, mert helyén van az esze, mindig minden helyzetben tudja, hogy hogyan kell viselkedni. Sokat köszönhetek neki, utálom ezt az elfoglaltságot, de megértem. Szükségem van rá, nekem is és neki is, neki azért, hogy ha tudja, hogy magamra hagy, akár csak egy pillanatra is, vagy netán önhibáján kívül elrabolnának, vagy váratlan helyzetbe csöppennék, akkor megtudjam magam védeni. A test edzés, és a boksz, vagy thai boksz, vagy krav maga, bármelyikben hamarabb benne voltam, mint a fegyveres sportokban. Vagy a gyakorlásban. De eleget hangoztattam, nem spilázom túl a témát.
A reggeli és a pakolás után átvettem a kocsi kulcsát Pietrotól. Lehet, hogy Úrfi, vagy Uraság voltam, de nem az-az elkényeztetett fajta, aki elvárja, vagy megvárja, hogy a falatot betolják a szájába, éppen ezért viseltem eleinte nehezen a jelenlétét, furcsa és kellemetlen volt, hogy megszokjam, hogy mostantól szinte árnyékként követnek. De, Pietro jól csinálta, sosem éreztem terhesnek a jelenlétét, akkor sem ha épp kísért, biztos távolból.
A válaszát hallva elmosolyodtam, rá vall, még szép, tőlem függött minden, a teljesítményemtől, kellett valami ami motiváljon, különben tényleg nyűgnek érezném az egészet, és az nagyon visszatudja vetni a kedvemet. Míg vártam rá, a telefonomat bűvöltem, az ügynökség oldalát böngésztem, őt néztem, megfogott, igen, megérintett. Mégis úgy érzem magamat mint egy-egy szakításom után, nem engedhettem meg magamnak, hogy a gyakorlás előtt elkalandozzanak a gondolataim, mert tudtam, hogy az ha nem is az elmélet, de a gyakorlat rovására menne.
A táskák cipelésében segítettem, de a fegyverek előkészítését rábíztam Pietrora, elvégre ő jobban tudja, hogy mit szeretne, mivel akar kezdeni.
Bólintottam a szavait hallva, és tűnődve néztem a fegyverre, ez a Walthere volt, őket jobban kedveltem. Elmélet. Ismerem a rutint, általában ezzel kezdünk, és mindig nehezít, tesz be olyan fegyvert ami még számomra ismeretlen, vagy még nem látott alkatrésszel rendelkezik. Ilyenkor szerencsére nem olyan szőrös szívű,de azért igyekszem megoldani a feladatot, és ismeretlen fegyvernél megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy vétsek. Másrészt, mindig átnézem az új fegyverek útmutatóit, hiszen az elmélet mindig is ment, mi másért menne olyan jól az üzlet is? Jó a memóriám, és vág az eszem, szinte mindent megjegyzek amit láttam, azt hiszem afféle fotografikus memóriának is hívják ezt. De sosem kérkedtem ezzel.
- Oké, ez… egy, Walther PSM kézi pisztoly, nincs kakasa, - vettem kézbe a fegyvert, és elkezdtem szétszerelni, lassan, hiszen nem siettünk sehova sem, egyébként pedig tudtam, hogy nem éles lőszerekkel gyakorlunk, amikor gyakorlás van, ezért kevésbé voltam úgy berezelve. Na de, folytattam is a beszámolót. - Ez, a tok - mutattam arra a részre, amelyet szétszerelés után egyáltalán nem lehetett kisebb darabokra szedni. - itt van a töltény tárban egy rugó is, ez nem kakasos fegyver, tehát, nem az csap rá az ütőszegre, hanem bent van a csappantyú. Itt a szán, cső, helyretoló rugó, szán, csőfar.  - amit nem lehetett látni szemmel, mert burkolat vette körbe azt a részt, ott rámutattam a fegyverre. Nem kötözködtem Pietroval, tudta a dolgát, védelmi kérdésekben nem kérdőjeleztem meg a döntéseit, és a munkáját, főkomornyik is igen, de nem zavar, ahogyan irányítja a személyzetet, hiszen ez a dolga, sosem panaszkodott még azért, hogy részben a komornyik teendőit is el kellene látnia.

- A lőszer. - itt felemeltem azt a darabot, amely a szétszereléskor hullott ki a betöltés helyéről, így már tényleg üres volt a fegyver, hiszen betöltéskor az első golyó automatikusan beugrik a helyére. - Maga a fegyver 5,45x18 kaliberes, a hosszúsága 155 mm-er, a súlya 460gramm körül van, a cső hossza pedig 85 mm-er, többnyire alumíniumból készítik, és az oroszok használták a KGB-ben. - kérdőn, reménykedve pillantottam fel Pietrora, hogy ezúttal sikerült -e a kis Walthereket eltalálnom, velük nem szokott problémám lenni.
- Tudod, azon gondolkodtam, hogy a múltkori lányt, Ms Vaartot, felkérném egy új estélyre, tudom, én alkottam magamnak az egy escort lány, egy estére szabályt, de az az este rendhagyó volt, nem őt kértem, hanem valaki mást, más helyett küldték… - beletúrtam a hajamba és megráztam a fejemet.
- Felejtsd el,- ráncoltam a szemöldökömet, és inkább a következő fegyverre összpontosítottam, a HK-ra, félautomata és automata fegyver, ott volt az oldalán a pöcök, hogy sortűzre, vagy egy lövést lehessen leadni vele.
Ott volt velem Pietro azon az estélyen, a limuzint vezette, nem sokat beszélgettünk, sőt alig, hiszen az ilyen estélyeken, ő a védelmemre koncentrál, én meg inkább arra, hogy próbáljam jól érezni magamat. Tudtam, hogy nem helyeselte, hogy miután felvettük a kísérőmet, s virágot vásároltunk kiegészítőként a ruhájához az egyik olasz virágkötő boltban, utána az operaház felé vezető út egy részét gyalog tettük meg, de nem ellenkezett, ha mondta volna, hogy nem, akkor tudom ,hogy nem ítéli biztonságosnak a környéket, és elfogadtam volna a döntését, maradunk a kocsiban, de azon az éjszakán sétálhattunk egymás mellett Ms Vaarttal, és beszélgettünk, érdekes és fontos dolgokról, mint például az álmaim, igen voltak, szerettem volna saját éttermet nyitni, de nem lehetett, nekem nem az a munkám, sem a külvilág sem pedig az alvilág felé. A fegyvereken vezettem végig a pillantásomat, vajon megérdemelné-e, hogy berántsam őt magammal a világomba? Nem! Ezért is volt az egy estés szabályom, az ő védelmükben. Ráadásul nem is ismertem, vagyis, amit megtapasztaltam belőle, az igazán kellemes volt a számomra,és utólag visszagondolva, azt hiszem tényleg magát adta.

 TAG: Ruha
  WORDS: Godspeed
  NOTES:
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Szept. 26, 2015 10:39 am Keletkezett az írás



Damiano & Pietro

Az elmélet fontos, én magam is mindig elmantrázom a dolgokat magamban, nem véthetek, sose vétettem. Ez tesz azzá aki most vagyok és ezen semmi és senki sem változtathat. Damiano elkezdte azt amit utasításba adtam neki, nem  ellenkezett, ilyenkor nem szokott. Ezt pedig szeretem. Tudja jól, hogy ez érte van és nem ellene. Több fegyver típust és azok működését ismerek, mint embert. Damiano elregélte azt amit tud és szinte hibátlan. Bár a következő ilyen napon kap egy újdonságot, kíváncsi vagyok, hogy fog nekiugrani a dolgoknak. De őt ismerve remekelni fog, egy két fejmosás után biztosan. Nem szokta zokon venni a dolgokat, hiszen ez a dolgom, az övé meg az, hogy mindezt tudja, ha eljön egy olyan időszak, hogy neki kell fegyvert fognia, akkor tudja is kezelni, ne csak díszként funkcionáljon.
Végighallgattam, nem szóltam közbe, arcom rezzenéstelen, a kezdeti kellemes kifejezés ül rajta a megszokott mosollyal.
Kérdőn emelem meg a szemöldökömet, hogy mondja miért állt meg. - Folytasd csak. - feleltem neki, hiszen igenis fontosak ezek a dolgok. A nő fontos volt neki azon az estén, láttam rajta, felszabadultabbnak érezte magát. Nem volt feszült, biztonságban érezte magát. Noh, nem csak azért, mert a közelben voltam, hanem mert a nő és ő kicsit mélyebbre ható beszélgetésekbe kezdtek. Ami annyira nem is gond. De másképp nem lehet. A védelme érdekében félre kell tennem a dolgokat. - Az életet nem azért féltjük, mert van vagy nincs vesztenivaló jó dolog benne... az életet magát féltjük, önmagáért. És ha meg kell védened magad, ha a túlélésedért küzdesz, akkor bármilyen más veszteség miatti félelem éppenséggel megöl. Minden dolog, amiért önmagadon kívül aggódsz, súlyt aggat rád, összezavar, lelassítja a mozdulataid, elvonja a figyelmed... ha nem kizárólag magaddal, kizárólag a saját túléléseddel törődsz, hanem a reményeiddel, a vágyaiddal, a szeretteiddel, egyszóval bármivel önmagadon és a harcon kívül, akkor az ellenséged lecsap erre a gyengeségre és megfoszt mindentől. Meg tud ölni, mert másra gondoltál önmagad helyett. - egy kis szünet, még mindig őt nézem, majd a fegyverre pillantok. Az egész dolog megéri, nem éri? Csak akkor ha ténylegesem oda teszi magát és foggal körömmel küzd azért, aki(ami) kell neki. Nekem egy feladatom van. Damiano védelme. És bárkin keresztül megyek, hogy teljesítsem.  - Mi a terved?


/Bocsi a rövidségért/
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 10, 2015 12:37 am Keletkezett az írás



Huntsman

Nothing is true, everything is permitted


A fegyvereket rendezgettem, mondhatni piszkáltam, de ügyeltem minden mozdulatomra, szétszereltem azokat amelyeket már ismertem, azt hiszem Pietro büszke rám, hogy így is, kicsit elmerülve a gondolataim között rendesen oda tudok figyelni a fegyverekre, amik veszélyesek, s jól tudom, úgy is leállítana ha látná, hogy egyáltalán nem a feladatomra figyelek.  Ritkán rágom a szám, mert erre is figyelek, és anyám is sikító frászt kapna, ha látná, hogy ezt csinálom, így ehelyett a pótcselekvés helyett szedem szét és szerelem össze a marokfegyvereket. Hallgatom Pietro válaszát és, megmosolyogtat az ő felfogása, egyszerű, lényegre törő, és sosem kertel, sosem írja körül amit épp gondol, de a maga talányos módján igyekszik választ adni a kérdésemre.
Biztonságban éreztem magamat akkor, mert a lány, annyira egyszerű és bájos teremtés volt, hogy jó érzés volt vele lennem. El mertem engedni magam, és olyan mélységekig megmozgatott, amelyekhez eddig még senkinek sem sikerült lenyúlnia. Amelyeket csak a családom közelében éreztem olykor-olykor. Általában a húgoméban, hiszen nagyon szeretem őt, de mégis… más érzés volt ez. Egyáltalán nem testvéri szeretetet éreztem akkor, szerettem volna megismerni őt, jobban. De, igaza van Pietronak, ha valaki képbe kerül, elterelheti a figyelmemet a fontos dolgokról. Ha… belemennék a kényszer házasságba, akkor könnyebb dolgom lenne, gondolom. Hiszen nem szeretném az illetőt. De, apámat ismerve  kemény szabályok elé állítana, x időn belül utód, vagy utódok, és a többi és a többi….
- Te is tudod, hogy nem tudom már sokáig halogatni, hogy olyasvalakit találjak, aki nem a pénzemért…szeret? - bukott ki belőlem az utolsó szó már-már röhejesen hitetlenkedve, de megjártuk már, jó párszor. Amikor megkaptam a jelentéseket, hogy annak , vagy annak a csajnak mellettem, még viszonya van mással is, és azzal az illetővel sokkal mélyebb a dolog mint velem, én sem vagyok hülye, azért a végtelenségig senkit sem viszek csak éttermekbe, shoppingolni meg végkép nem, nehogy már az én pénzemen legyen neki ruhája, persze! Kényelmes volna, gondolom.

De ennyire hülyének sem tudtak nézni sosem, és Pietro résen volt mindig, ezt kedveltem benne mindig is, bár azért kíváncsi volnék, hogy van-e valakije.  De ez nem az én dolgom, tiszteletben tartom őt, annyira hogy ne faggassam effélékről.
- Értem mire gondolsz, csak… néha jó lenne nem csak magamra gondolni. - rántottam meg a vállamat, és vissza pakoltam a fegyvert, majd felemeltem, és céloztam az előttünk látható célpontok egyikére. Általában a vállat, kart, vagy kevésbé halálos helyeket igyekeztem célozni. Ez is csak az én mániám volt, de még ilyenkor is könyörületes igyekeztem lenni, noha jól tudtam, hogy akik rám támadnak, azokra nem szabad tekintettel lennem. Meghúztam a ravaszt, és lőttem, addig a fülemre toltam a fülvédőt, majd az első találat után leemeltem, és oldalra pillantottam.
- Nincs kimondottan tervem, azt hiszem gyáva vagyok lépni, bár érte megszegném az egy escort lány egy  alkalomra szabályomat, viszont, elgondolkodom még azon amit mondtál. - mert mindig hasznos tanácsokkal szolgált a számomra Pietro. Mi van, ha ezt a lányt megszeretném annyira, hogy bajba sodorjam? Azt nem szerettem volna. Másrészt, lehet, hogy elterelte volna annyira a figyelmemet, hogy hagytam volna veszélybe sodorni őt is azáltal, hogy a figyelmem felé terelődött. Általa sakkban tudnának tartani a maffia egyes tagjai, akik semmitől sem riadnak vissza. Kicsi irigylem a rendőrfőnök öcsémet, aki maga is legalább ilyen fegyver mániákus mint Pietro. Ők legalább szeretik a fegyvereket, én magam nem igazán, és sokszor el is gondolkodom azon, hogy én volnék-e a legmegfelelőbb arra a szerepre amelyre apám szánt?
- Még alszom rá pár napot aztán meglátom. - döntöttem el végül. Nem szoktam elsietni semmit, és ha már kikérem Pietro véleményét valamiben, akkor át is rágom magam rajta, hiszen nem felesleges szócséplés miatt hoztam szóba ezt az egészet.
- Másrészt… szinte látom ,ahogy apám a markába röhög, hogy még ennyi idős fejjel sem sikerült olyan nőt találnom aki ne nevem miatt vagy az ezzel járó vagyon miatt akarna, hiszen…ezért találták ki a kényszer házasságot. Komolyan, mintha a középkorban élnénk. - mérges voltam, s hogy kiadjam a frusztrációmat, felvettem a védő szemüveget és a fülvédőt is, és továbbra is céloztam a céltáblákra. Sokat gyakoroltam, az ismerős súlyú fegyverekkel egész jól ment, ezek a kis marok fegyverek voltak, a kisebbek, a nagyobbakkal, a nehezebbekkel mindig megkellett találnom az összhangot, azt, hogy hogyan fogjam helyesen, noha a kéztartást megtanultam, nem olyan vagányan kell nyomni mint a filmekben egy kézzel, ha el is akarok találni valamit, én mint kezdő zöldfülű hanem két kézzel kell fogni a pisztolyt. Aztán lehet bátorkodni úgy mint Pietro. Két egész tárat kilőttem egy újratötéssel, a kis marokfegyverből, majd átmentem a nagyobbikra, és egy újabb táblára, itt már nehézségeim akadtak. Kicsit morcos is voltam, hogy nem találok célba, nem oda a válla ahova akarok, hanem a papír szélére meg mindegyik, kicsipkézem a papírt, nem rossz, de nem ez a feladatom!
Apám arcát sem akartam oda képzelni, mert nem tudnék ártani neki, csak jót akar a maga módján... Rég rossz lenne, ha az egyik szerettem arcát képzelve lövöldözném a papírokat, s nem is ment. Egy arctalan senkit, jó, néha egy-egy exet amelyik csúnyán tőrbe csalt majdnem,de a dühöm körülbelül itt ki is merül, ezen a harctéren, mint máshol, és bár utáltam az egész fegyveresdit, de valahogy kicsit feloldozz az, hogy nem kellett másra figyelnem, mint újra tölteni, és célozni, lőni.

 TAG: Ruha
  WORDS: Godspeed
  NOTES: semmi gond, én kérek elnézést, amiért ilyen sokáig tartott válaszolnom Embarassed
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 14, 2015 4:51 pm Keletkezett az írás



Damiano & Pietro


A nők bonyolultak, szex, kényelem, hiszti...ez hajtja őket. Ja meg legyen pénz erre arra, nekifekszünk ennek is, kihasználjuk azt is...az ilyen...nos erre nincsenek szavak, hiszen jó emberismerő vagyok. Szerencsénkre. De az Uram, megérdemelné ennyi idő után.
- Az olyan ritka mint a fehér holló a mai világban. - jelentem ki halkan, hangomon halványan sem hallatszik semmilyen krízis, hogy megbánnám a szavaim, és biztos vagyok benne, hogy az arcom sem árult el, kő merev maszk marad. Ahogy az illik hozzám... vagy már ennyire sem bízhatok magamban?  Ez a világ más, sokkal másabb, mint a dédanyánké. Ott a pénz nem sokat számított. Volt családod és boldog voltál. - A világ nem egyszerű, szóval az ilyesmi csak tévútra vezethet... - közlöm még mellékesen, számomra fontos minden kimondott szó, hiszen az Ő érdeke is! Hogy valóban megfogadja vagy sem, az rajta áll. Amikor a fülvédő felé nyúl, jómagam is felvettem a sajátom, Damiano most olyan...olyan. Igazság szerint pontosan ezekre a reakciókra számítottam.
A hideg logika, csakis az vezethet minket. Ha érzelmi alapon döntünk, már minden stratégia összedől.
Nem tudom hová tenni az izgatottságot ilyenkor: olyan, mintha elektromosság cikázna végig az idegvégződéseimben. Szinte mindig ezt érzem ilyenkor. Hogy nekem is lőnöm kell! De nem.
Sose volt kenyerem a magyarázkodás vagy a meggyőzés. Kijelentettem. Pont. Fogadja el mindenki, ne kelljen órákat vitázni, vagy essenek a torkomnak, ha nem tetszik, amit hallanak. Utálom bizonygatni az igazamat, vagy szavaim létjogosultságát, a döntéseim miértjét.
Nem szólok, ez az ő viadala, amit szigorú pillantással követek mellé lépve. A lövedék útját követem pillantásommal, figyelem a tartását a fegyvernek, a pózt amit beállít magának. Jó. De még van mit fejlődnie! A nagyobb fegyver pedig...nem jó. Nem megy neki. Megragadom a fegyvere csövét hagyja egy kicsit abba, míg tanácsot osztok neki. Levettem a fülvédőt, majd megvártam míg ő is. - Ha a vállát akarod eltalálni, a nyakra célozz. A súly miatt. - mondandóm végeztével bólintottam, végül visszahelyeztem a cuccot a fejemre és hátra léptem, lássuk a medvét. Menni fog az. Közben a monitorra pillantottam, minden rendben. Azt hiszem a következő a mozgó célpont lesz. Ha idővel befejezte a lövészetet és levette a fejéről jó maga is a fülest, akkor közlöm vele is.
- Gyakoroltunk már mozgó célponton? - érdeklődtem tőle, kíváncsi vagyok, hogy emlékszik e mit mutattam és említettem neki.

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Okt. 27, 2015 12:32 am Keletkezett az írás



Huntsman

Nothing is true, everything is permitted

Igaza van Pietronak, szomorúan konstatálom, de igaza van. Sosem csalódtam a tanácsaiban, és bár én is racionális vagyok, mert előbb hiszek az adatoknak, és az elemzéseknek, meg a saját tapasztalatoknak, és kutatásaimnak, de… ő valahogy sokkal egyszerűbben és ésszerűbben lát egyes problémákat. Sosem haragudtam meg a szókimondásáért, és nem most lesz ez a pillanat, ilyennek szoktam meg, ilyen, és nem is akarok változtatni ezen. Kiadtam magamból minden dühömet, az elkeseredettségemtől kezdve mindent belevettem, igen, reménytelennek éreztem magamat, és a helyzetemet, holott nem sorsdöntő kérdésről volt szó, nem arról, hogy menjen-e szervízbe a tankhajó, vagy sem. Egyébként én sosem engedélyeztem olyan ügyleteket, amiben nem volt meg a hajó karbantartása, ebben nagyon szigorú voltam, az évenkénti felülvizsgálatokon kívül még egy negyedéves vizsgálatot is be szoktam iktatni, és ügyelek arra, hogy ne lehessen lefizetni senkit, ez mondjuk nehéz, de fő a biztonság, két minőség ellenőr szervezettel is átnézetem, egyik sem tudja a másikról, hogy mikor jön, mikor megy, hogy nehogy összebeszéljenek. Ha kell áll a hajó hetekig, kiesünk? Nem baj, de nem akarok olajkatasztrófát. Szóval, nem ilyen világkatasztrófa méretű volt a baj, ha kilyukad a tartály, annyi az élőflórának, ez csak az én apró világom személyes lelki katasztrófája, amiben olykor-olykor nem átallottam elmerülni egy kicsit, hiszen szabad nekem is magamra figyelnem, miért ne?
Láttam, ahogy Pietro megérinti a fegyverem csövét, és félre pillantottam, rá, leeresztettem a fegyvert, és le is raktam arra az időre az asztalra, lehúztam a nyakamra a fülvédőt és ránéztem.
- De, ha a fejre célzok, nem azt találom el? - logikus kérdés, hiszen, egyértelmű hogy akkor a fejet nézem, bár tudom, érzem hogy a fegyver egy kicsit visszaüt, és ezt is bele kell számolni a lövésbe. - Nem megölni akarom, bár… tudom, önvédelem lenne kivált ha a birtokon ér támadás…- magyaráztam védekezőn. Hiszen, ez csak az ösztönös fegyver fóbiám, már az is haladás, hogy a kisebb fegyverekkel megy. De valljuk be, snipers puskával felmászni a Harbour Híd tetejére, hogy onnan célba vegyek bárkit is.
Sóhajtottam, végül újratöltöttem a fegyvert, és visszatettem a fejemre a fülvédőt, aztán picit félrebiccentettem a fejem, kerestem a helyes szöget, majd újra kiegyenesedtem. Megtanultam Pietrotól, hogy ez nem úgy megy mint a Mátrixban, vagy az Underworldben, hogy átlövöm a padlót vagy lehetetlen pózokba fogom a fegyvert és körülbelül akrobatikázva lövök amerre látok. Egyrészt, azok filmek, másrészt, semmit sem találnék el vele, vagy ha mégis, hát olyanokat is akik igazán nem tehetnek semmiről. Elhatároztam magamat, biccentettem, és végül meghúztam a ravaszt, a fejre céloztam, és éreztem, hogy egy kicsit kell még csak irányítanom, mert a vállövet találtam el, a levegőt a figura körül, újabb nyugodt levegővétel és meghúztam a ravaszt, súroltam a vállát, elvigyorodtam,és még eggyel megpróbálkoztam, ezután egy lövéssel a másik oldalra is, itt már éreztem, hogy hogyan kell mozdítani a fegyvert, és sikerült is. Az, ha sikerült ügyesen megoldanom a feladatot az mindig lelkesedéssel töltött el, ebből a szempontból olyan voltam majdnem mint egy gyerek. Ezért  is vártam titkon, hogy legyen paintball a végén. Mert azzal könnyedén ki lehet ereszteni a gőzt, egyszer kipróbálnám csapatokban is. Hogy milyen lehet több emberrel együtt játszani. Vajon mit szólna ehhez Pietro? Veszélyesnek gondolná? Hogy másokkal összeenged, vagy… valaki… megpróbálna egy ilyen egyszerű foglalatoskodás közben lapátra tenni? Még rágódom ezen az ötleten, nem vetem fel neki egyelőre.
- Elméletben felvázoltad, - biccentettem. - Bele kell számolni azt, hogy halad, és nem oda lőni ahol adott pillanatban látom, hanem kicsit előrébb. Mert mire oda ér a golyó, addigra ő is oda érkezik. - vázolom a házi feladatot. Igen, ezt kellett megértenem, néztem íjász videókat, hagyományorző bemutatókat, és ők is kicsit előrébb lőttek, sosem arra a pontra ahol látták a tárgyat, tehát mondhatni kiszámították, vagy megsaccolták a becsapódás helyét.



 TAG: Ruha
  WORDS: Godspeed
  NOTES: semmi gond, én kérek elnézést, amiért ilyen sokáig tartott válaszolnom  Embarassed


Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 9:36 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Pietro & Damiano I.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Keriann & Damiano

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: