Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
#maya_and_rhys_part_iv.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 15, 2015 2:38 pm Keletkezett az írás



I wanna hear you say it

■ ■ ■ ■ ■ ■ ■  


– dr. Cairns, Ön most csodát tesz?
Természetesen nem az én ötletem volt, hogy két gyakornok jusson be a műtőmbe. Két csillogó szemű kezdő, akik a harmincötödik órájukban kerültek át hozzám a traumatológiáról. A nyílttörések sorozata, lenyelt játékszerek eltávolítása, felrepedt szemöldökök összevarrása, katéterezés után szinte kiugrottak a bőrükből, látva, hogy a nővér milyen serényen vési fel nevüket a operációk beosztását datáló táblára az urológia műtőjében végzendő beavatkozáshoz.
A külső inguinalis gyűrűtől laterálisan, szubkután, vagyis a bőr alatt elhelyezkedő ectopiás here helyreállítása.
Ez volt a csoda, mely nyakukba szakadt azon a délutánon.
Volt másfél órájuk a felkészülésre, ebből azonban háromnegyedet azzal töltöttek, hogy engem faggattak, s a könyvek lapjain fellelhető túlbuzgó információ felkutatásának időhiányában, nyaldosták sietségükben lábam nyomát, s a listába szedett kérdéseikre tőlem várták a tájékoztató jellegű, hasznos ténytől túltengő replikát. Volt-e nekem ehhez kedvem? Nem.
Azonban, mivel sikerült elveszítenem az ebédszünetben az onkológia, gyereksebészet és urológia versenyzői között meghirdetett hotdog evő versenyt, az utolsó helyen végeznem, s a sietség hevében vízbe mártott kiflik állagának emészthetetlenségét végszóra kiadnom magamból, a legjobb barátaim által kiszabott büntetést a szemük láttára el kellett szenvednem. Néha, mikor a kreativitásunk megcsappant az általános szegmensünk foglalkoztatásának irányába, azokat vettük célba, akiket a leginkább kedveltünk. Egymást. S noha motivált az előre kitűzött kínzási módszer, képtelen voltam fizikálisan megtagadni adottságaimat. Hiszen miközben ők egyben majszolták el a kifliket töltelékükkel együtt, ráadásul kétszer olyan gyorsan haladtak, mint leleményes, női önmagam fele akkora pofazacskóval, aki először a virslikkel kezdte, csak aztán fanyalodott, az elsőre száraznak tetsző szénhidrátcsoda-rudakra. Vesztettem. Így nagyra meresztett, sajnálkozó kiskutya tekintetük között felnyársalva, nekem kellett két spontán kiválasztott gyakornokkal megküzdenem a soron következő műtéti beavatkozás során.
Nem is velük küzdöttem, valójában. Egyetlen rúgással eltaposhattam volna őket. De Jamie D. Woodward és Shane Morgan elég színes fantáziájúak voltak hozzá, hogy személyemre még kegyetlenebb és emészthetetlenebb feladatot osszanak ki, ha ettől meghátrálnék.
A lelátón chipset zabálók felé fordítottam tekintetem.
Mélységes düh fogott el, amiért nem tudtam elég kifejező lenni, s gyilkos pillantásom nem érvényesülhetett együtt, vállvetve legjobb cimborájával, megmerevített középső ujjam görcsével. Tele volt a kezem.
Persze ők csak jót röhögtek rajtam, s közben felitatták egymás homlokáról a legújabb kartotékok lapjaival a verejtéket, amiért nem kellett elszenvedniük helyzetemet.
Tudták, hogy ezért még egyszer nagyon csúnya revánsot veszek rajtuk. De egyelőre, az az óriás tornádó, mely szakadatlan ott tombolt szűkös mellkasomban, még csitításra várt. Nem ez volt az ő pillanatuk.
Elmosolyodtam. Negédesen. S ha látták volna, mint feszülnek meg ajkaim a maszk alatt, talán riadalmas dadogásba kezdtek volna, nehogy a maliciózus arcmimika futóhomokja bekapja lábfejüket. Azt a bőrcipőbe izzadó, negyvennégyes és negyvenötös lábfejecskéjüket.
Nehéz sóhaj szakadt fel ajkaimon, s miután láttam a mellettem újságot lapozgató aneszteziológus tekintetében ülő kíváncsiságot, úgy döntöttem, itt az ideje epésebb választ adni, ami érdekesebb annál, mint amit a periodikák hasábjai tartalmaznak.
Amúgyis. Elpillantva hurka ujjai fölött, nem az én publikációmat olvasta. Hogy képzelte, hogy valami másodrangú urológiai írást tanulmányoz az én műtőmben.
Sorra kellett vennem halottait a mai beavatkozásnak: a gyakornokok, majd az aneszteziológus.
– Maga, kapcsolja ki a mikrofont néhány percre, kérem – fordultam a sarokban álló nővérhez egy pillanat erejéig, mikor már belefáradtak a disszektorok tartásába ujjaim. Nő létemre, képtelen voltam egyszerre türelmesen tűrni a terjengő ostobaságot és koncentrálni valami rajtam is túlmutatóra.
A külvilág zaja megszűnt, így tudtam, hogy az üvegfal túloldalán már nem hangzottak fel szavaim.
– Na, idefigyeljenek. Ennek a szerencsétlennek éppen a combtövéből igyekszek kivarázsolni a roxforti képzés alatt elsajátított tudásommal a heréjét. Talán én vagyok Harry Potter, akinek a villámtetoválás a homlokáról a seggére került. Nem tudhatják. De azt igen, hogy éppen igyekszek megmenteni egy életet. Vagy talán többet. Mert ha ennek a férfinek szerencséje van, akkor a heréi még képesek lesznek előállítani néhány életképes hímivarsejtet, hogy maguknál értelmesebb és intellektuálisabb személyeket nemzzen erre a világra. De ha tovább beszélnek, vagy csak néznek azokkal a borjú szemekkel, esküszöm, hogy kivágom mind a kettőt, és egy-egyet lenyomok a torkukon. Fogták? Ebben a műtőben nincsenek csodák – levegőt is kellett vennem néha.
– Ez a férfi pontosan azért tart ott, ahol, mert várta a csodát. Tudják egyáltalán, hogy a heréknek hat hónapos korig le kell szállniuk a herezacskóba? Nem? Még ezt sem. Örülök, hogy elszívják előlem az oxigént a műtőben. Nem csodát teszek. Mert az összes fohász, amit azért recitáltak ennek a szerencsétlennek a huszonkét éves koráig Istennek megcímezve, hogy tegyen jót vele és vándoroljanak a helyükre a heréi, nem jött be. Ez itt nem csoda. Ez itt tudomány.
Kezdők, kezdők és kezdők. Fáradt kezdők, akik még azoknál is rosszabbak, akik azért keltek fel nyolc óra alvást követően, hogy itt legyenek, követve utasításaimat.
– Maga pedig, az altatásra figyeljen. Tegye le a nyomorult szaklapját, és csak olyan publikációval kerüljön a szemem elé az elkövetkezendőkben, melyeket én írtam. Szakítson rá időt máshol. Ne itt éljen a passziójának.
Miután megsemmisítettem a műtőben ragadt, tévelygők útjára tévedt neveletlenséget, egy biccentéssel visszakapcsoltattam a mikrofonokat. Innentől kezdve, az egyetlen, ami megzavarhatott, azok saját gondolataim voltak, ugyanis kellőképpen megöltem az életkedvet idebent. Szerencsére a betegre nem hagyott ki, a műtét alatt szinte alig terhelve a szervezetét, véghezvittem az iskolás kor előtt ajánlott beavatkozást.
– Uraim, köszöntsék a herezacskóban hordozott nemzőképesség birtokosát, társukat. Éjen a tesztoszteron és az új élet. Köszönöm.
A lelátó üvege mögött az órák lepergésével két legjobb barátom arcát kerestem. Őket azonban vagy a kötelesség szólította el, netán valamely kéjenc fiziológiai szükségletük. A két egymás mellett megüresedett széken már csak a rágcsálnivalók csomagolása maradt.
Teljesen véletlenül történt, hogy szemem világa elkalandozott az emeleten, s az üveg előtt karba font kézzel rágózó Rhys Higgsszel akadt össze tekintetem. Csupán azért nem kerestem azonnal a férfi vágyódásának jelét ágyékának magasságában, mert a felhúzott fal, jócskán eltakarta csípője vonalától lefelé legnagyobb félelmemet. Félelmemet? Vagy inkább a két lábon járó garantált orgazmust.
Egy lépést hátrálva az asztaltól, az asztalra ejtettem a műszereket. Mintha az arcom elé szorult maszk elzárná előlem a friss levegőt, úgy téptem le vad vehemenciával magamról.
– Doktornő, jól van?
Csak egy fejcsóválásra futotta, s egy gyors döntésre. Azt a néhány öltést a gyakornokokra kellett bíznom. Nem bírtam, ahogy néz, ahogy már a tekintetével a magáévá tesz.
Azt hittem, a gyakornokok jelenléte lesz az egyetlen, mi ma útját állja kiegyensúlyozottságomnak. De ez a férfi… tönkre tett bennem mindent. Miatta hagytam magam mögött olyan hevesen a műtőt. Ahol eddig én voltam a teremtő, a parancsoló, a büszkeség definíciójának netovábbja, ott most jelenlétével senkivé csökevényesített. Rosszul voltam a tekintetétől, melyben emlékeim ezre halmozódott fel, s köszönt vissza még méterekről távolabbról is.
Ebből is látszott, miképp nem nyújt védelmet előle embertömeg vagy felhúzott, szilárd fal, néhány szintbeli eltérés. Távol volt. Lélekszakadva rohantam végig a folyosón, keresve a legbiztosabb pontot a kórházban, hol nem érhet el két keze, hol nem kell meghallgatnom magyarázatát, miért szegte meg a napokkal ezelőtt nekem tett ígéretét a raptor hátsó ülésén.
Már attól megszédültem, s libabőr öntötte el testemet, hogy a fekete bőrhuzatra gondoltam, vagy bennem járó férfiasságára.
Nem volt a nyomomban. Még nem. De erről kapkodón hátra tekintgetve meg kellett bizonyosodnom. Egyre a föld alatt felhúzott alagsorba tartottam, hol a mosoda hatalmas tere a mocskos és tisztított textilekkel biztonságot nyújthatott kifulladásom feléléséig.
Átvágtam a szembe jövő embermasszán. Néhányak elsodortak figyelmetlenségemben, s bocsánatkérés nélkül törtek tovább a térben. A lépcsőn egy pillanatig elveszített egyensúlyomat csak egy aggodalmasan jóllétemről érdeklődő ápoló volt képes fogásával visszaadni. Nemlegesség és tehetetlenségtől imbolyogva szakadtam ki tartó karjaiból, s még sajnálomot vagy köszönömöt is elfelejtettem megformálni, annyira űzött a tény, hogy Rhys Higgs majd beér, s hozzám ér.
Hogy lágy lesz és vágytól fűtött kezének érintése, netán durva és végzetes… azt nem tudhattam. De úgy menekültem előle, mintha a homlokáról üvöltött volna – az autóban szerzett verejtékek közül – itt létének oka: az életedért jöttem.

MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 15, 2015 9:38 pm Keletkezett az írás




Mr. Kétlábonjáróorgazmus


- Doktor úr, doktor úr, várjon egy pillanatra még, kérem. – Sipákolt utánam az ötvenes buksza, és úgy szedte xl-es lábait, mint aki a határba érkezett árkot ásni. Arcomat tenyerembe temettem egy pillanatra, s igyekeztem elszámolni magamban jó hosszan, hogy még csak véletlenül se kapjam fel a nővérpulton felejtett levélvágó pengét, s ne nyessem el azzal a drága, aggódó feleség puffadt nyakát.
Penge vékonnyá préselve ajkaimat, megtorpantam a pult mellett, tenyerem egészen közel szökött a kívánt fémhez, egyelőre azonban csak ujjaim apró dobolása jelezte egyre inkább elfogyni látszó türelmem.
- Hála az égnek, hogy utol értem. Kérem, mondja el, hogy mi van a férjemmel, nagyon kérem, senki nem mond semmit és ez aggaszt. – A lisztes zsáknak tűnő, ötven kilós sonkákon egyensúlyozó asszonyság, dauerolt hajkoronával fejének tetején nem volt rest megérinteni vállamat, s beállni elém.
Pillantásom húsos ujjaira szökött, düh szikrázott minden idegvégződésemben, és tényleg rendkívüli önfegyelemre volt szükségem ahhoz, hogy megragadva a haját, ne fejeltessem össze homlokát a márványszín nővérpulttal.
- A férje, az a kopasz, testes férfi, aki szerencsétlenül ráesett az egyik krumpli karóra cseresznyeszedés közben? – Egyik szemöldökömet feljebb húzva fúrtam pillantásom a szürke hályog gyanús, bibircsókos nő tekintetébe, aki erre fejét nemleges irányba kezdte el forgatni.
- Nem, doktor úr, az akit az előbb hoztak be, trombózis gyanújával. – Aggódó pillantását még mindig rám függesztette, s ha akartam, se tudtam volna levakarni, vagy más orvosra hárítani a felelősséget, tekintettel arra, hogy éppen az én betegemről volt szó. Bárcsak tettem volna donor listára az ipsét…
- Áh, megvan. A férje túl későn jött hozzánk a panaszával, jobb végtagját térdtől lefelé levágtuk egy orvosi körfűrész segítségével. A csontnál kicsit akadt a fűrész, de végül sikerrel jártunk. Sok vért is veszített, a csonk egyelőre még deformált állapotban van, és alapesetben hozzátartozók nem láthatják így a beteget, azonban ha kívánja, az ajándék osztályon tartunk Polaroid gépeket, melyek egy pillanat alatt készítenek fotót. Feltéve, ha Ön is levágott végtaggal szokott pózolni a Facebookon. Ha minden igaz, a takarítók még nem vitték el a feleslegessé váló testrészt…– Hirtelen puffanás hallatszott a recepciónál, amint ájultan terült el a hatalmas asszonyság. Valószínűleg nem tudta feldolgozni a szörnyű hírt, hogy imádott ura immár csak fél lábbal tudja tologatni Őnagyságát, netán túl drasztikusan tálaltam vele a diagnózist? Eh, rég voltam már gyakornok, megfeledkeztem a protokollról.
- Khm – Elhúzva számat, csak megcsóváltam fejemet a nő instabil állapotát látva, majd jobbra és balra pillantva, takarító személyzet után kutattam. Pechemre a kantáros nadrágot viselő, meggörbült, ősz halántékú férfi éppen begyömöszölte magát a szennyes lepedővel együtt a felvonó belsejébe, így Őt már nem kérhettem arra, hogy mossa fel a padlóról ezt a szerencsétlen szipirtyót.
Helyette az egyik fiatal nővérre esett a választásom, aki éppen a mosdó irányából érkezett vissza, s amint meglátta az előttem heverő nőszemélyt, sietve futott mellénk, hogy segítséget nyújtson a horror mentes környezetben nevelődött asszonyságnak.
- Te jó ég, mi történt? Doktor úr, nem vizsgálja meg, nem segít? –
- Minek? Csak a vércukra esett le, tolja be az egyik kezelőbe, adjon neki egy zacskó gumicukrot és legyezgesse, míg magához nem tér. A fejét ért ütéstől hallucinációi lehetnek, ezért ne is foglalkozzon azzal, hogy mit fecseg…nekem mennem kell, idő van. – Negédes mosollyal pillantottam a fókaasszony mellett térdeplőre, miközben látványosan pöcköltem meg a karomon végig futó, sportos karóra lapját. Nem törődve a nővér rosszalló fejcsóválásával, nagy ívben leszarva a véleményét, kényelmes tempóban indultam el, hogy beváltsam a jól kiérdemelt „ebédidőmet” , s meglátogassam Cairnst és felelevenítsem legutóbbi élményeit a raptor hátsó üléséről.
Sajnos, az irodájában nem leltem rá, azonban a kantinon átsétálva jól hallottam ifjonc gyakornokaitól, hogyan is küzd a vérre éhező Báthory Erzsébet egy fonnyadt here megmentéséért az urológiai osztály, oktatásra is alkalmas rezidenciáján.
A hatalmas, üvegfallal ellátott lelátó környékén néhány fiatal, fehér klumpát viselő dedós macskajancsi tapadt rá az átlátszó felületre, hogy azon keresztül csodálhassák a doktornő életmentő munkáját.
Néhány pillanatig elidőztem a terem szegletében, figyelve azokat a szerencsétleneket, s azon gondolkodtam, vajon miféle módon jegyezhet meg ilyen sok hozzá tartozó, pubertásra hajazó képet. Én egész biztosan számoznám őket, hisz kizárt, hogy ilyen sok számomra semmit sem jelentő, oxigénért kapálózó mihasznát listán rögzítsek. Éppen elég volt megjegyeznem a szervdonorok nevét, s a megrendelők címét…Persze, mindez csak saját gondolatom volt, ám ahelyett, hogy tovább fürkésztem volna az okulni vágyó arcokat, inkább magam is az üvegfalhoz léptem, s mellkasom előtt összefűzött karjaimmal figyeltem a doktornőt munkálat közben.
Hm, micsoda feszes műtőnadrág, ami kiemeli kerekded hátsóját. És az a felső, kék műtősruha..a picsába is, hogy meglátva máris arra tudtam gondolni, hogyan is varrnám be neki a lompost.
Perverz gondolataim nem hagytak nyugodni, s vártam, hogy végre rám nézzen odalentről, és kitalálja a gondolataimat. Várakozás közben lassan forgattam a friss, mentolos leheletet kölcsönző rágógumit számban, s mikor végre elkaptam csokoládészín íriszeinek figyelmét, perverz mosoly húzódott meg szám szegletében.
Meglepett, hogy nem viszonozta. Mi több, úgy tűnt, mintha riadalom kerítené hatalmába, s a maszk levétele után máris magára kapta a nyúlcipőt, csak hogy elmenekülhessen előlem. S noha, rémlett az, hogy valamire ígéretemet adtam, nem efféle reakciót vártam a mindig is erős és határozott Cairnstől.
Nem hagyott nyugodni annak a gondolata, hogy csak úgy eliszkoljon előlem, már napok óta kerülgettem Őt, s újra találkozni akartam Vele. Már nem a gyilkosság hajtott, hanem valami egészen más. Vágytam a testét, cirógató leheletét a bőrömön, kerekded formáit a tenyerem alatt, ringatózó ölét az ágyékomon…Már éjszaka is Őt láttam, s a legutolsó találkozásunk úgy elfészkelte magát az elmémben, hogy őrült módjára hajszoltam a viszontlátás pillanatát.
Nem is ácsorogtam tovább odafönt, áttörve a fiatalokon, sietős léptekkel iramodtam meg, hogy remélhetőleg utolérjem Őt az egyetlen kivezető szakaszon, ahonnét elérheti a kórház központi részlegét, azon belül is a kijáratot.
Már futás váltotta fel lépteimet, kiérve az urológia folyosójára nem láttam Őt. Mintha, elnyelte volna a föld, úgy tűnt el előlem az a cafka, aki már megint az őrületbe kergetett.
Hihetetlen, hogy képes volt megfutamodni előlem, gyáva ribanc.
Nem, nem veszíthettem ilyen könnyedén a nyomát, s nem adhattam fel azt sem, hogy rátaláljak.
A recepció mellett dekkoló biztonsági őrhöz vezetett utam, majd egy ügyes trükkel tudtára adtam, hogy a nővéreknek szükségük lenne egy erős, segítő kézre a pszichiátria környékén.
Nem volt nehéz elvonnom a fánkzabáló figyelmét, s míg az egyenruhát viselő, köpcös alak tovább állt, hogy végezze dolgát, addig gyorsan visszatekertem a biztonsági kamerák felvételeit öt perccel korábbra, hogy láthassam, merre is kanyarodott el előlem az a kis ribanc.
Meglátva egy képkockán, hogy éppen kifújja a levegőt az egyik alagsorba vezető lépcső mentén, majd a mosoda felé igyekszik, elégedett mosoly futott ajkaimra. Jobb helyre nem is menekülhetett volna előlem. Nem várva tovább, sietve rohantam a lépcsők irányába, s igyekeztem másik folyosóról megközelíteni pozícióját, hogy éppen elé érkezzek, ezzel megakadályozva további rejtőzködését.
Futva tettem meg a további lépcsőfokokat, s ahogy kiértem a B folyosóról az alagsori közlekedőre, láttam feltűnni üstökét a toxikológia felé tartó embertömeg között átsiklani. Éppen felém tartott a kicsike, így ismét széles vigyor kúszott ajkaimra, s gyors léptekkel elé is léptem, hogy megállítsam a nagy sietségében.
- Helló doktornő, hová sietünk annyira, hogy félbe hagyjuk a műtétet? Vagy tán ennyire megbízunk a gyakornokainkban? Oh, majd elfelejtettem, ezt nálam felejtetted. -  Azzal sejtelmes vigyorral ujjaimat egy pillanatra elsüllyesztettem fehér köpenyem zsebében, s a másik percben már csipkés melltartóját húztam elő, hogy meglengetve orra előtt jelezzem, milyen hévvel is vetette bele magát karjaimba azon az ominózus, esős napon, ott a lezárt híd közepén.
- Hová sietsz, hm? – Ha ki szeretett volna kerülni, akkor abba az irányba léptem, s újból elálltam útját. Már nem menekülhetett előlem, eszem ágában sem volt elengedni Őt, míg nem kapom meg azt, amit legutóbb.

megjegyzés: én is imádom magam <3 szószám: túlsok

made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 16, 2015 10:26 am Keletkezett az írás



I wanna hear you say it

■ ■ ■ ■ ■ ■ ■  


Folyosók fordulójában hátra pillantva biztosítottam magam jelenlétének elmállásáról, korlátok kapaszkodójába kapva fosztottam meg a teret a tiszta oxigéntől. Rohantam, mint az őrült, ki végre letépte láncát, s most mégis azt lengették büntetésképpen szeme előtt. Ereimben vérmesen pulzált az élni akarás, az a fajta erő, ami mindaddig ismeretlennek és távolinak tűnik, míg fel nem villan az arc, a fizikális erőfölény birtoklója, s nem dönti a napok alatt kialakított egzisztenciát romlásba, vissza a mocskos rothadás útjára.
Menekülés közben, már nem éreztem a felemelő tényt, mit a siker hozott el egy segítségre szoruló, eltévelyedett, rossz metódusba hitét vető páciens képében. Elgyengültem. Megfagytam. Félelem környékezte reszkető csontjaimat. S szinte követelte a vágy a férfi közelségét, érintését, csókját.
De még bírtam. Vékony lábaim bírták az iramot, a nem múlhatta felül az öntudatot valami jött-ment ösztön, mivel férfiak tudtak csak fenyegetni.
Haraptam volna egyik vagy másik kezembe? A mélygarázsban történtek óta bennem élő kettőssége a szexuálisan kiéhezett nőnek és a megkínzott, romjaiból újat építeni vágyónak kezdte összetörni határozott kiállását a testnek. Hogy maradhattam volna önmagam? Hogyan osztozhatott vágy és undor egyazon végtagokon és létfenntartáshoz szükséges szerveken? Mit preferált szívem, s mi felé hajlott józan eszem választása? Hol kezdődött a vékony határ, mely olyan láthatatlanul megbújt, mégis elindított lefelé a lejtőn? Lejtőn? Nem, rossz hasonlat volt. Nem apránként ette belém magát a duális rendszer regulája. Nem hagytam elfertőződni. Amint hozzám ért, nem eresztett, s követelésének tett eleget az a gyarló, kinek még a romlás és erkölcsi normák, társadalmilag elfogadottá nyilvánított eszmerendszerek is semmissé lettek rabságában. Ez nem a hegyoldal volt, hol lehetőség nyílt a kapaszkodásra, egyetlen sziklányi kiugró életmentő szirt szolgált segítségül az ép ész birtokba vételére.
Azon létra legfelső fokáról indultam, hová évek alatt tornázta fel magát a megélhetésért, hírnévért küzdő sebész, s végül révbe ért oldalán a nő is, kit nem a profán kötöttség elégített ki, hanem azt a másikat, a jobban versengőt támogató, innen és onnan is elveszek egy keveset, egy éjszakás kufirc gyakorlata.
Riasztó volt látni, hogyan igyekszik visszakapaszkodni az orvos az elszuvasodástól elkorhadt, s pehely súlya alatt megtört fokokon, hogy bizonygassa feljebb valóságát, értékeinek esszenciálisabbját egy proli nő fölött, ki most már hagyná magát a mélybe rántani, hogy ott megállás nélkül, kapcsolatnak nevezvén a megboldogult fogalmat, egy férfi érintse megérdemelten meztelenségét. Ész nélkül, érzéseinek hálójába esve süllyedt egyre mélyebbre és mélyebbre e szárnyszegett madár. Szétszakadni képtelenek voltak.
De míg élt az egyik, nem lehetett boldog a másik. Volt kiút? S miért éreztem, hogy bármelyik döntésbe kapaszkodok majd a végsőkben, annak célja nem lehet Rhys Higgs?

Elvesztem volna. Az a gyenge nő ott belül, kiszolgáltatottságra vágyott, véget nem érő törődésre, egy felsőbb erőre, kinek szavaiban parancs van, alázatra kényszerítettség, zsaroló szerelem.
Pocsék helyzetben voltam? Ideje lett volna felkeresnem az intézmény pszichiátereit konzultációnak álcázott időkereten belül, hogy úgy fosszam meg tudásuktól őket. Kollegiális viszonyunk felelevenítése azonban pillanatokon belül letörte a fellendülést lelkemben. Holnapra mindenki tudná, s mindenki azon rágódna, vajon jól vagyok-e. Hogy lennék jól? Hogy lehetnék jól? Lehet még jól lenni?
Minden érzés, mi élhetett volna, minek létjogosultsága több lett volna, mint gyorsan ellobbanó tűz egy idegen férfi iránt, azt halálra ítélte az egymáshoz kötődő múltunk.

Annyira nyugalmas volt nélküle. A tudattal ébredni és feküdni, hogy beteljesítve mocskos és tagadni született tettemet eltűnt az életemből, s többé nem tör rám, időt ad a felejtésre legközelebbi feltűnésével, ehelyett öt napot sem bírt ki, s most orvosi köpenyben, műtős ruhában, tisztátlan gondolatokon rágódott a mentolos ragaccsal fogai között, miközben tetszését adta a fantáziájában lezajló pornófilm jelenetnek.
Várakozás nélkül fordultam az alagsor folyosójára, s csak akkor adtam időt a szusszanásra, miután megkerültem egy magas fémvázú polcot. Oldalán magam is falnak vetett háttal ziháltam. Átpillantva a hiányosan hagyott réseken, jól beláttam a folyosót, ahonnan érkeztem. És csak nem előzött meg, ugye, nem előzött meg?

– A rohadt életbe Higgs, mit művelsz itt? – a férfi a semmiből termett előttem. S éppen, hogy kiegyenesedtem, ő máris töretlen vigyorral gusztált. Miért vártam, hogy csak képzeletem fellengzős játéka legyen jelenléte a műtő lelátóján? Hol fanyalodtam rá, hogy elhiggyem, valójában itt van.
– Ez egy rossz kérdés. Ne is válaszolj, rendben? Az lenne a legjobb, ha betartanád az ígéretedet, s nem lennél többé a nyomomban. Áh, ezt is megőrizted? És most vissza akarod adni? – Nem jelentett semmi pozitívet, ha egy férfi visszaadta azt a keveset is, amit megőrzött belőlem. Hogyan tűnt volna el, ha tőlem, mint legutóbbi, emlékezetes kalandjától még egy melltartót sem tett el önös érdekeinek tulajdonlásául?
– Nem kell. Tényleg, van még jó néhány. Ragaszkodom hozzá, hogy tedd el, őrizd meg, és menj vele messzire, nagyon-nagyon-nagyon messzire. A sivatag közepére azon belül is a dögtanyádra, rendben? Nem kellett volna azzal fáradnod, hogy elgyere búcsút mondani. Megölni úgysem fogsz, nem igaz?
Teljesen mindegy volt, hogy milyen viharzó iramban szusszantottam el a szavakat, s adtam tudtára távolságtartásomnak indokoltságát, egyetlen dologra akartam csak választ kapni. Hogy van-e még félni valóm a közelében? Van-e veszteni valóm maradásával? S hogy még meddig tart. Túl sok lehetősége nyílt rá, hogy véget vessen kettőnk között mindennek.
– Amúgyis eltépted – kaptam pillantásom a fekete pántra, ami megszakadva lógott a csipkés kebeltakaró szivacsok mellett. Tedd el.
Ez volt hozzá utolsó szavam. Nem akartam, hogy bárki felfedezze kettősünket, hogy más is meglássa ebben a párosításban, mi bennem olyan elégedetlenül mocorgott.
– Állj el az utamból, mert dolgom van. Higgs!
Hosszan játszottunk a pillanattal. S ha én jobbra léptem, ő csak azért is azon oldalra szökellt, hogy meghátrálásra kényszerítsen. A folyosón túl sokat voltak, hogy felemeljem a hangomat, hogy megüssem, megérintsem, és rendre tanítsam a gyerekes eszközökkel próbálkozó szemétládát.
Megelégeltem tehetetlen helyzetünket. S talán ez volt a legrosszabb ötlet, amit elkövethettem ott és akkor, mégis úgy döntöttem, hogy megragadom a lelógó, megbontott fehérköpeny fél szárnyát, s úgy húzom be magammal Marian Vlasic irodájába. Tökéletesen tudtam, hogy mire számítsak bent, hiszen nem egyszer voltam már jelen ebben a helyiségben, akár mint meginvitált vendég, akár mint enyves kezű tolvaj. Ó, igen. Elég volt csak arra a pisztolyra gondolni, ami töltény nélkül hozzáragadt a kis kezecskémhez.
Odabent félhomályt okádtak magukról a falak. Sötét mahagóni könyves polcok fogták közre a helyiség közepén felállított terjengős asztalt, melynek közepén felcsapott könyvek sorjáztak, a tegnapi vacsora maradéka műanyag evőeszközök fogságába esve. A bőrfotel, amiben mindig ott ült Marian Vlasic, most üresen tátongott. Légvételeinken kívül, percekig, csak a falra akasztott, aranyos keretű óra ütemesen kattogó neszezése törte meg a csendet. Léptem egyet, s a faparketta megreccsent lábam alatt. Nem voltam felkészülve semmi hirtelenre, így inkább megtorpantam. Már arra sem éreztem magamban erőt, hogy visszaforduljak felé. Háttal álltam Rhys Higgsnek, miközben a sarokban álló, kulcsra zárt üveges kredencben felsorakoztatott mérgekkel, altatókkal, narkotikumokkal, ópiátokkal, nyugtatókkal és még ezernyi másik kémiai vegyülettel néztem farkas szemet.
Égett a tenyerem, hogy értük nyúljak, s az éterrel arcon öntsem a férfit. De túl messze volt, s tudván, hogy reakcióidőmnek fele alatt képes volt akár megerőszakolni is, nem tehettem. Mindkét kezemre szükségem lesz, ha elgondolását beváltva ismételten velem kívánja megélni a testiség gyönyörét. Na, nem azért, hogy egyetértőn belefolyjak kezdeményezésébe. Ellenkeznem kellett. S már most azért nyomkodtam egymásnak tenyereimet, s ropogtattam meg megmerevedett ujjaimban a porcokat, hogy képes legyek dacolni a végsőkig. Ismét megtettem volna.
A mutatók egyre végezték munkájukat, szakadatlanul diktálták az idő táncos lába alá a tempót.
Nem kellene itt lenned. Lefeküdtem veled, mert azt ígérted, hogy nem keresel többet. És most mit akarsz? Újra megtenni? Neked sosem elég? Higgs, neked sosem elég a nemekből? Nem ismételheted meg az autóban történteket, mert nincs az az Isten, aki miatt én végignyögném neked a következő fél órát – ezek voltak első gondolataim. S már fel kellett volna kapnom a vizet, hogy ordítsak, dühöngjek, helyette még mindig hallgattam.
Pillantásom az asztalon heverő, az izombénítóknál felcsapott oldalakra szökött. Kutattam, őrülten vágytam rá, hogy a lapok alól valami kézzel fogható is kikandikáljon. Ez lett volna az én szerencsém? Épp, csak a vége látszott, s a plafonról érkező, mafla világítás erőtlen munkájának fénye csillant meg rajta visszafogottan.
De az injekciós tű ott volt. S már tudtam is, hogy használni fogom.
– Ezért jöttél, Higgs? Meg egy újabb melltartóért?
Kéjesen sóhajtottam bele a szavakat a helyiségbe, miközben felkontyolt tincseimet hagytam csokoládéként végigfolyni hátamon. Lehúztam a műtőből fennmaradt, bokámig lelógó védőfelszerelést. Bokám mellett ráncolódott össze az anyag.
A férfi mögöttem állt. Nem lehettem biztos benne, hogy ennyivel az eszét vettem.
Egyszer már megtettem. Képes voltam rá újra. Meg kellett vezetnem, mert képes voltam rá. Önmagam biztatásául, reakciójára szomjazva, végre szembe fordultam vele. Nem tartott sokáig, míg állásból, neki döntöttem csípőmet a tömör faasztal lekerekített peremének.
Tudtam, hogy kezeim szabadságot élveznek, ha önként folyok bele ebbe az együttlétbe, így szórakozottan játszottam el hüvelykeimmel a műtős nadrág derekán. Hol elveszett az anyag és meztelenségem között a ficánkoló ujj, hol láthatta, hogyan simítok végig ölem vonala felé.
– Ez a hely, sokkal jobb, mint az irodám. Csend van és nyugalom, még nappal is. Akarsz, Rhys? Gyere, vedd el, ami kell.
Nem vetkőztem, az élményt ráhagytam a férfire. Hátam mögött megtámaszkodva, a könyvek teste alatt kerestem az injekciós tűt. De még nem használtam. Ostoba lettem volna, ha már azelőtt használom, hogy belefeledkezett volna vonzerőmbe.
Megvártam, míg minden érzéke rám fókuszált. S mikor majd csókol és ölel, galádul hátba szúrom.
Csak remélni tudtam, hogy sóoldat helyett izombénító szert fecskendezek majd testébe. De hogy mi lesz utána? Korai lett volna ezt firtatni. Hiszen fogalmam nem volt.

MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Szept. 19, 2015 9:22 am Keletkezett az írás




Mr. Kétlábonjáróorgazmus


- Tudtommal én is itt dolgozom. – Szemtelen mosoly ült meg szám szegletében, miközben kisebb terpeszbe állva álltam útját, ezzel nem engedve, hogy tovább menekülhessen előlem.
Már késő volt, s bár nem várta válaszom, én rögvest rávágtam szavaira legelső gondolatomat, csak mert jó volt kommunikálni vele, hallani a hangját, érezni az illatát, mely már az autóm hátsó ülésén is elvarázsolt.
A gondolatok azonnal felsejlettek elmémben, pillanatok alatt végig pörögtek előttem a képkockák, szinte éreztem, ahogy a bőr besüppedt alattam, miközben Maya ölével vad táncát járja ékességemen. Hm, végig kellett pillantanom rajta, sajnos a műtősruha azonban túl sok mindent takart előlem, de arcvonásai még így is kedvemre valóak voltak. Nem beszélve azokról az ajkakról..
Bassza meg, mi a fasz van velem? Miért állok előtte bárgyú vigyorral, ahelyett hogy a fejét a falba verném, amiért már megint elmenekült előlem. Egyáltalán miért kerül azok után, ami ott történt a Raptor hátsó ülésén? Hisz egyértelműen történt ott valami, nem? Ő is élvezte, tudom, hogy élvezte. Akkor miért nem veti rám magát, könyörögve a folytatásért? Miért nem élvezzük ki egymás testét, mielőtt véghez kellene vinnem a feladatomat, mellyel már egyre inkább a nyakamra járnak?
Meg kéne ölnöm, tudom, hogy el kellene tennem láb alól, de bassza meg, még ez ráér, vagy nem?
Mosolyom eltűnt, vonásaim szigorú formát öltöttek, s pillantásom mélyen fúródott azokba a csokoládészín íriszekbe, hogy kiolvashassam a nő gondolatait és megérthessem a reakcióját. Végre ismét megszólalt, szavai azonban értetlenséget ráncoltak homlokomra, s kellett néhány másodperc, mire fel is fogtam, hogy miféle ígéretről beszél.
- Jah, hát vedd tárgytalannak az ígéretem. Honnan a faszból kellett volna tudnom abban a pillanatban, hogy mit kérdezel tőlem és mire vágom rá az igent? – Ajkaimra vigyor szökött, hisz ismét eszembe jutott, milyen szenvedéllyel vetette rám magát a Ford hatalmas belső terében. Nem tudtam kiverni fejemből csókjait, érintését, és azt a vágyat, mellyel nekem esett. Már nem igen hittem el, hogy mindaz csak színjáték lett volna, vagy kényszerű felajánlás. Nem, képtelen voltam elfelejteni azokat az ingerlő sikolyokat, melyek éjszakánként újra és újra felélesztették vágyamat. Újra akartam élvezni a testét, még többet akartam kapni belőle, s abból a szenvedélyből, amit legutóbb mutatott nekem.
A zsebembe rejtett csipke csak egy eszköz volt arra, hogy Cairns eszébe juttassam az orgazmus pillanatait, s ráébredjen arra, hogy nem szükséges elkerülnie engem, ha velem is eltöltheti azt a fél óra szünetet műtét után. S hogy ezt még inkább prezentáljam előtte, voltam oly pofátlan, hogy egész magasra emeltem a fekete darabot, s mutatóujjam körül megpörgettem párszor az anyagot, nem törődve azzal, hogy ezt bárki más kiszúrhatja távolabbról.
- Ki mondta, hogy nem foglak? Hm? – Közelebb lépve, alig néhány centiméter választott el ajkaitól, arcunk közt legfeljebb egy papírlap férhetett volna el, s eközben mélyen fúrtam tekintetem íriszeibe, s vonásaimat is katonás sorokba rendeztem előtte. Nem akartam, hogy azt higgye, ezen túl bármit megtehet, hisz még mindig megtehettem volna azt, hogy hirtelen magamhoz rántom, majd bevonszolva egy helyiségbe, egyetlen rántással töröm el a nyakát. A gondolat azonban egyelőre túlságosan is távol állt tőlem, hisz közelsége nem hagyta nyugodni testemet, éreztem, hogy kívánom és vágyom Őt. A fene a ribancba, hogy ilyen hatással volt rám, de egyszerűen, érezni akartam Őt.
- Miért tenném el? Csak nem szégyellenéd elismerni a kollégáid előtt, hogy élvezted velem az együttlétet, azt, ahogyan letéptem rólad a csipkét, és a bugyidba jutottam? Hm? – Egészen közel hajolva hozzá, fülébe súgtam a szavakat, miközben a melltartót műtős köpenyének zsebébe csúsztattam.
Hátrahúzódva tőle, kérése ellenére sem mozdultam, csak egy félmosoly játszott szám szegletében, miközben úgy fürkésztem arcát, mint ahogyan vadász lesi a különleges értékű prédáját.
- Én ráérek. – Tettem hozzá, látva próbálkozásait, ahogy egyik, majd másik oldalról próbált elosonni mellettem, sikertelenül. Voltam oly pofátlan, hogy az útját álltam, s ha futni támadt volna kedve, akkor még a bakancsom is szívesen kiteszem, hogy megakasztva lábát, felcsókoltassam vele a kórházi folyosó kövezetét.
Futás helyett azonban csak az apró próbálkozások maradtak, láttam elborulni tekintetét, ahogy egyre inkább felszívja magát dühvel, amiért mindig úgy mozdulok, hogy útját álljam. A mosoly ott játszott haloványan ajkaimon, kár lenne tagadnom, hogy élveztem a helyzetet, s valamiért azt vártam, hogy végre beadja a derekát, levesse magáról a „nem állok szóba rossz fiúkkal”álarcát és nekem esve, kiélvezze a testemet.
A játékot persze kezdtem megunni, s határozottan megtorpanva előtte, már a vigyor is eltűnt képemről, hogy szigorúan nézhessek tekintetébe. Nem állt távol tőlem, hogy karon ragadjam, s bevonszoljam magammal az egyik helyiségbe, hogy ott szenvedélyes csókkal csaljam elő belőle a kéjes sóhajokat, ám mielőtt ezt megtehettem volna, beelőzött, s köpenyemnél fogva rántott magával az egyik alagsori irodába.
Átlépve a küszöböt, lábammal rúgtam be magunk mögött az ajtót, s figyeltem az előttem háttal megtorpanó nő sziluettjét, mely még mindig vonzotta tekintetem, s nem engedett másra koncentrálnom, csak rá.
Mikor megtorpant, én is úgy tettem, s kíváncsian fürkésztem mozdulatlan testét, várva, hogy félredobja ellenséges érzéseit velem kapcsolatban, s átadva magát nekem ismét megéljük közösen azt a gyönyört, amit egymásnak tudtunk nyújtani. Mert nekem már nem volt elég, hogy erőszakkal raboljam el testét. Tudva azt, hogy mire képes ez a nő, vágytam minden egyes érintését, s apró rezdülését. Játékát, mellyel az őrületbe kergetett, s a vad szenvedélyt, mellyel újra és újra végig szántotta körmével bőrömet. Ezt akartam, s ezt vágytam már öt napja.
Már nem hittem azt, hogy félne tőlem, s ami azt illeti, magam is elvesztettem énem egy részét, mert eszembe sem jutott az, hogy bántsam, mikor élvezetet tudott nyújtani nekem. S nem csak testét vágytam, megmagyarázhatatlan módon hiányzott hangja, mellyel oly sokszor visszavágott, becsmérelt, vagy épp trágár szavakkal hárított.
A padló megnyikordult lépteim alatt, ahogy lépésekkel egyre közelebb kerültem a nőhöz, s alig néhány centiméterrel megtorpantam mögötte, hogy előre hajolva érezhessem illatát, s közelségét.
- Nem kell nekem ruhadarab, nem gyűjtöm Őket. – Suttogtam fülébe, s látva, hogy feltűzött hajszálai után nyúl, hátrébb lépve figyeltem műveletét, leomló hajtincseinek táncát, melyek elfedték előlem kecses nyakát, s vállait.
Pillantásom végig követte a műtős védőfelszerelés távozását, s valahogy vártam is a folytatás. Már a gondolat is felcsigázott, hogy Cairns levetkőzik előttem, s mivel önmagától látott hozzá a művelethez, eszem ágában sem volt közbelépni, hogy gyorsan tépjem le róla a ruhadarabokat. Ki akartam élvezni a műsort, ha már a nő úgy döntött, hogy ennyi jár nekem.
- Hm, szóval te mindig csak csipkét hordasz a védőfelszerelés alatt? – Mosollyal futtattam végig pillantásom alig fedett felsőtestén, mikor szembe fordult velem, s vágytam, hogy közelebb érve magam is érinthessem a textil alatt megbúvó domborulatokat.
Tekintetem végig szánkázott mozdulatain, s élvezettel figyeltem, hogyan szöknek ujjai a műtősnadrág széléhez, majd egészen alá. Már ennyi is elég volt ahhoz, hogy megrészegítsen jelenlétével, s újra kívánjam birtokolni testét.
Ágyékom lüktetett, a farmer kínzó börtönként feszült rám, s nem tudtam megállni már tovább, hogy távolról figyeljem a nőt. Érezni akartam ujjaim alatt a bőrét, végig vezetni tenyerem alakján, csípőjébe markolni, hogy aztán combjai alá futhassanak, s felemelve az asztalra ültessem Őt.
- Fogd be, Te akarsz engem. – Odalépve, hevesen kaptam álla után, hogy szótlanságra bírjam, de szorításom gyengéd volt, s nem okoztam azzal fájdalmat. Pillantásom mélyen fúrtam tekintetébe, miközben szabad kezem a csípőjére csúsztattam, s onnan lejjebb, fenekére futott tenyerem a műtősnadrág alatt, s úgy húztam közelebb ölét ágyékomhoz, hogy a nem is oly rég ismeretséget kötött részek üdvözöljék egymást a viszontlátás pillanatában.
- Egy igazi kis kurva vagy Cairns, és tudom, hogy vágysz rám, hogy benned járjak újra. – Halkan vágtam arcába a szavakat, miközben pillantásom tekintete, s vöröslő ajkai közt cikáztak. Nem tudtam már tovább várni, kívántam a csókját, s szenvedélyesen merültem el ajkai közt.
Hosszan csókoltam mézédes ajkait, miközben ujjaim újra rátaláltak a kebeltartó csatjára, amit egyetlen mozdulattal pattintottam ki, s a darabot már hajítottam is félre az utamból.
Pillantásom futott végig először a fedetlen felsőtesten, mohón megragadva az apró részleteket, majd tenyereim közé zártam formáit, hogy aztán hirtelen, egyik kezemmel combja alá kapjak, s csípőm köré futtatva formás lábát, ágyékommal közelebb férkőzhessek öléhez.
Kívántam, s érezhette is vágyamat combjának feszülni. Műsora izgatóan hatott rám, s úgy éreztem, ő is azt akarja, mint én.
- Ne fogd vissza magad Maya, itt mondhatod, hogy kívánsz, kimondhatod hangosan, nem fogja hallani más, csak én. – Mélyen fúrtam pillantásom íriszeibe, majd ajkaimmal halmaira vetettem magam, hogy kicsikarjam azokat a sóhajokat, melyek már ott a luxusjármű bőrülésén is elvették eszemet. Bár ő már elvette az eszemet.
Újra visszatalálva ajkaihoz, megint lecsaptam csókommal, miközben szenvedéllyel öleltem testét, s próbáltam megszabadítani a műtősnadrágtól, hogy bejutva a csipke alá, még nagyobb kísértésbe ejtsem őt.


megjegyzés: én is imádom magam <3 szószám: túlsok

made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 20, 2015 6:43 pm Keletkezett az írás



I wanna hear you say it

■ ■ ■ ■ ■ ■ ■  


Két testileg megérett felnőtt ember között, ennek megvolt a maga medre. A tárgyiasított élvetegségnek nyálkás volt a vágytól fala, kíváncsiság űzte egyre mélyebbre a benne lubickolót, s az érintésekből és csókokból felszabaduló, meglepetés erejével ható elégedettség fonta bokája és csuklója köré rabláncát, ezzel bírva maradásra. Az elsüllyedő arcán jellemvonások széles palettájának legnívósabb jegyei ütköztek ki. A pimaszságról árulkodó, kommunikatív szemöldök, egy élet történetét mesélni vágyó, szabatosan fogalmazó tekintet, ajkakon megülő élveteg vágy, mulatságos utat magának mimika késével kőbe vésett ráncok a borostás felület alatt, gyanakvón, válasz-verejtéket szomjazó görcsök a homlokon.
Szabadságot preferáló ujjaim még akkor is az idegen, érzéstelen és gyönyört nyújtani képtelen berendezési tárgyak alakját futották körbe, ezzel kontúrt rajzolva, a teljesen felesleges vonalakon, mikor a blazírt töretlenség mögött szenvedélyes kéjmámorban fürdőző kanos vadállat visszavonhatatlan tettlegességre szánta el magát.
Remegett gyomrom szájának környékén a viszonzásra való képtelenség fojtott érzete, s az őt visszatartani kívánó gyűlölet, mely kíméletlenül gyötörte a hibáiból felépített férfit, s a bennem ébresztett kételyt.
Az egyszeri alkalomnak bűnöse voltam. Energiát fektettem bele, s hagytam, hogy testem ösztönös mozdulatait uralják az észt, a tudatot, megdöntsék az önuralmat, a rációt és a határozottságot. Mennyi kellett volna, hogy ismét erre az útra lépjek? Mennyire fájt volna lehunyni szemhéjaimat, elfelejteni gazságait, melyek percről percre felzokogtak szívem publikuma előtt a reflektorfény vakító éterében? Képes lettem volna rá újra, s ez mind akkor vett erőt rajtam, mikor birtokló ölelése nem tetszett többnek a pillanat hevében, mint egy újabb idegen tapasztalt, sóhajt fakasztó kényeztetésének a legközelebbi, alkoholbűzt párologtató bár vendégei közül.
Hatott rám a férfi, s libabőrrel borító simítása oldalamon, megölte bennem az ellenállásra való hajlamot. Másodpercekig tartott, ez mégis elég volt a bátor vérű függetlenségnek, hogy az ujjai közül szabadult injekciós tűt birtoklón markába vonja, s támadásra vetemedjen.
A fájdalom messze járt, s minden keserű emlék görcsös erőltetésre szakadt csak fel torkomból.
Szabad kezem spontán utat járt be az izmos tarkóról aláhullva, vízszintesen tulajdonába véve a széles vállakat, hogy a deltás hátat és a keskeny derék övrészt elhagyva, érje a fenék izmait. Belemarkoltam, mintha élvezném. Mintha nem gyűlne közelségétől könny az ösztövér csatornákban, hogy felégesse útját, s végül világra vajlúdja őket a zavarodott elkeseredettség. Mintha nem lenne éppen nehéz gyűlölni magam, s mégis szuicid hajlamok nélkül ébredni holnap, s még azután egészséges létemhez hűnek maradva napot napra halmozva, anélkül, hogy ne ötlene fel bennem a gyönyörben romantikázó zihálása az első együttlétnek.
Az injekciós tű és tubusa még váratott magára. Bőröm izgatott verejtéke sikamlóssá változtatta felületét. De még váratott magára.
Napokig elhúzódó álmaimban, melyeket magányomban háltam el a hosszú és kimerítő forgolódást követően a hálószoba sötét mezsgyéje fölött lebegve egymást váltotta távoli múlt, hol az undort, gyűlöletet és kiábrándultságot táplálta a tapasztalatból merített rosszullét, valamint kínzó gyönyört megelőző, egymás elöl kapkodott légvételek kérkedő mámora a beteljesülést megelőzve.
Csupán egy volt, mit utóbbiban nem bírtam visszaidézni. Azt az illatot, mely átjárta a luxus telepjáró bőrülését, s mosatlanul hagyott ingblúzomba ivódott. Ismételten érezni akartam. Mielőtt megbontottam volna a jól ismert bőrövet, mely már kígyózott nyakam körül, de rabigába vétette kezeim szabadságát, s mely most dereka és csípője határáról kiáltott rám, előtte arcomat elsüllyesztettem vállának és nyakának ívében, hogy a felkent arcszeszből merítsek.
Ez az illat volt az egyetlen frissesség az elhagyott sivatag közepén, s ez adott feloldozást az elsóhajtott boldogság küszöbén átesve. Most is kellett. Most, s ezután már mindenkor. Emlékezni akartam rá. Ahogy az eltávozottból csupán egy mélyről jövő, reszelős torokköszörülés marad, netán egy szipogás, úgy most nekem egy illatra volt szükségem. Arra, ami örökké Rhys Higgst jelentette.
– Kis kurva? Nálam csak a sors a nagyobb ribanc, Higgs. Ne becsülj alá, s ne félj tőle, hogy megalomániás baromként jellemezlek majd – szavaim forrósága hallójáratában buján mállott szét.
Megölve kételyét, viszonoztam csókját. Elnyílt ajkába kapaszkodtam, s ha akarta, ha nem, követelőző játékosként vettem szórakozottan a lágy, hetéra-szirmot fogsoraim tulajdonába. Látnia kellett, amit kiváltott belőlem, az őrült, orgazmusra éhes, felhevült vérű vadmacskát, aki ott tombolt forrongó tekintetemben, csak éppen zárt ajtókba ütközött az őszinteség sávjában.
Mert hiába voltam pocsék színésznő, aki megesett a testét igába hajtó szerető érintéseinek, lángolt bennem az elkötelezettség. Mert döntöttem. Mert hiába érezte úgy, hogy meztelen fenekébe markoló ujjaimnak célja az önös érdekek kielégítésére irányult. Csupán kerestem látatlanban az izmot, hová fúrnom kell a tűt, s másodpercek alatt bejuttatnom a szert. Talán szívébe kellett volna szúrnom, a helyre, amit megpecsételek előtte kéjelgő ajkaim rúzsfoltos bélyegével, de nem bírtam volna megtenni. Láthatatlannak kellett maradnia a bennem tobzódó gyűlöletnek, míg a férfi fizikai fölényt tanúsított irányomba.
– Tegyél a magadévá.
A papírok sercegését, eddig mozdulatlanul hátam mögött heverő karom munkáját a fülébe lehelt sóhajtással váltottam érzékletében semmissé. Nem akartam megsérteni magam, s ostobaságomnak, türelmetlen sietségemnek áldozata lenni. Itt most neki kellett megsérülnie.
– Mondd, hogy a tiéd leszek. Csak a tiéd… mondd már, Higgs! Te szemét állat, te, átokfajzat… te rohadék. Mondd már!
Hosszú ujjai a szűkös műtősnadrág alá martak a szavak hallatán. S akkor eljött a pillanat. Testem testének feszült, s éreztem, hogyan rándul össze a másodperc tizedrésze alatt a hús közé furakodó szúrásra. Talán erősebben szorított, megmerevedett, s szíve, mi eddig azért pulzált, hogy örömöt hajszoljon, most bosszúsan kihagyott egy lépésnyi taktust.
Ha kezét felemelte, s még próbálkozott volna, hogy megüssön, szorítson, netán lábát emelte rúgásra, a megfelelő izomcsomóba mélyesztettem bele a tűt, mint szúróeszközt. Ellehetetlenítettem próbálkozásait. A szer másodpercek alatt áradt szét testében. Ha elég esze volt hozzá, nem fölém támaszkodott, s nem ellenem próbált küzdeni, csupán azt a sima felületet kereste, hol a központi idegrendszer sztrájkba kezdő munkáját átvészelhette sérülések nélkül.
Rogyj a lábaim elé Higgs, ez az… tedd csak meg.
Nem gondoltam a továbbiakra, a következményekre, vagy a folytatásra. Pont úgy megkövültek izmaim, ahogy a gyakornok halálának pillanatában. Ripityára tördelt csontjai és porcai két kézfejemnek, megadóan sérültek meg a félelem motiválta önpusztításban.
Figyeltem őt, ahogy elveszíti teste felett az uralmat, ahogy megbénul a depolarizáló izomrelaxánstól. Succinyl-cholin – csak ennyi volt ráírva a kiürített üvegcsére, mit hosszas, lázas kutatás következményében találtam meg néhány tollvonás mellett a könyvgerincén heverni. Távol állt tőlem a toxikológia és az aneszteziológia, nem vetemedtem rá, hogy utána számoljak a szer hatásának. Megoldást kellett találnom a szavaival élő, de végtagjai felett irányításképtelenné vált Rhys Higgs felett.
– Túl nagydarab vagy ahhoz, hogy ráérjek gondolkodni, hogy mit csináljak veled. A picsába, hogy pont a pólómra feküdtél rá.
Nem volt erőm hozzáérni, mégis meg kellett tennem, s kihúzni a dereka alól kikandikáló világoskék ruhadarabot. Míg mellé guggoltam, végig arcát figyeltem. Rezdüléseit. S ha már most túl hangosan kiabált volna, azonnal az üveges szekrénybe rejtett nagy guriga gézért nyúltam, hogy azzal hallgattassam el.
Hitetlenkedve néztem a mindig fölöttem álló férfit. Akit eddig nem sikerült legyőznöm, most ott hevert magatehetetlenül, kiszolgáltatva a lábaim előtt.
– Szörnyű látni, hogy a farkadba tódult rengeteg vér, még nem húzódott vissza. Már le kellett volna lankadnod. Ne félj, nem foglak megerőszakolni. Nem te vagyok – felbátorodva mozdulatlanságán, megpaskoltam borostás arcát. Nem harapott, nem csípett, nem karmolt, nem ütött és nem rúgott. Csoda hát, hogy fordított helyzetünkben gyakoroltam elvétve létező hatalmamat?
Ó, igen. Ki akartam élvezni, hogy a férfi egy senki. Egy senki, aki nem tehet kárt bennem. Nem cselekedhet akaratom ellenére.
– Nem kell ez a felkészült hadsereg. Gyakorolj önuralmat, Higgs. Most lesz rá időd. Vagy mondjam, hogy dr. Higgs? Seggfej… látod, ez történik, ha a farkad után mész. Átbasznak. Te is átbasztál. Kölcsön kenyér visszajár, seggfej. Most pedig hozok egy hullazsákot, hogy átvigyelek a mosodába és berakjalak a mocskos mosnivalók alá. Lehetőleg egy bélsártól bűzlő zsákot keresek. Csak, hogy érezd a törődést. Vajon ez fáj?
S ahogy rászántam magam, hogy néhány percig magányára hagyjam a helyiségben, még menet közben rátapostam elnyújtott kézfejére.
Visszafelé a másikat taposom majd meg. Könnyedén jöttek az ötletek, s egyáltalán nem esett nehezemre valósággá kovácsolni őket. Az ajtó kilincsébe markolva, szánakozva helyzetén, már azon gondolkoztam, hogy hol rúgom majd meg először, ha visszajövök. A fejét? Az ágyékát? Vagy megkeresem a veséjét és elintézem, hogy neki is csak egy működjön? Vagy egy se?
– Most megfordult a fejemben, hogy véget vessek a két veséd működésének. De annyira mártír nem vagyok, hogy minden reggel az osztályomon akarjalak látni dialízisen. Valami mást kell kitalálnom. Na, pihenj katona. Vess véget ennek az őrült akciónak, mire visszaérek.
Először nem mentem messzire, s éppen csak annyira menekültem előle, hogy a csukott ajtó elé keveredve a folyosóra jussak.
Csak itt vettem mély levegőt, s itt éreztem helyzetemet lehetetlennek. Itt tudatosult bennem, hogy a remegés múlni fog, hogy nem kell többé áldozatnak lennem, hogy a kételyt megfojtottam, s döntésem meghozatalával elvágtam magamtól a lehetőséget, hogy testi épségemet megőrizzem a férfi társaságában.
Gyűlölt. S kivételesen megértettem.
Gyűlöltem. S neki most kellett ezt megértenie.
Odakint összekuszálódott hajtincseim közé fúrtam ujjaimat, s úgy fésültem a rakoncátlan fürtöket fülem mögé. Tisztán akartam látni. De egyelőre az is nehezen ment, hogy az éltető levegőt reflexszerűen, észrevétel nélkül tüdőmbe juttassam. Zokogni lett volna kedvem az örömtől, amiért győzelmet arattam a férfi felett.
Kettőnk játéka volt ez. Most mégis világgá kívántam kürtölni sikeremet. Lelohadó kedvemnek azonban az érett józanság vetett véget. A megoldásra kellett fókuszálnom. S ahogy eltolta mellettem a négyzet alapú, négy oldalán rácsos, anyaggal beborított falú kocsit az egyik mosónő, tudtam, hogy mire van szükségem. Tudtam, hogy mit teszek Rhys Higgszel.
A sors akarta így, de az irodától húsz méterre lévő mosoda előtt félig megtömött kocsik várakoztak. Bűzlő, véres, emberi vizeletet felivott anyagok várták a mosoda tisztaságát.
De az egyik kocsinak még várnia kellett. Négy lábát nehézkesen, de útbaigazítottam, s végül észrevétlenül sikerült betuszkolnom a toxikológus irodájába. Ha ezt Marian látta volna… kitért volna az aljasságomtól a hitéből. Mit sem számított, hogy elveszítettem erkölcseimet, s meghasonlottam egy szemétládához.
Új elvem volt. Fogat fogért.
– Nézd, mit hoztam. Lehúzott ágyneműk. Tudom, hogy velem együtt gyűlölöd az itteni mosószer szagát. Ne aggódj, ezen már nem érződik. Az emberi vizelet annál inkább. Ebben fogsz utazni – vigyorogtam le a férfire. Beljebb kívántam tolni a magasított falú kocsit, de lábának ütköztem.
– Hoppá… tudod, hogy nem akartam fájdalmat okozni. Sajnálom, mézesbödönkém.
A helyzet magaslatán álltam. S úgy kezdtem kidobálni az anyagokat a kocsiból, mintha soha nem veszíthettem volna el pozíciómat. Felette álltam. Igen, győztem és leigáztam.
– Mindjárt kitalálom, hogy foglak belevonszolni. Te addig ne fuss el.
Szavaimba fájú gúny vegyült. Rhys Higgs. Kamatostul visszakapsz mindent. Ígérem.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 22, 2015 8:16 pm Keletkezett az írás




A hozzászólás nagy részében trágár szavakat tartalmaz, a karakter személyiségéből adódóan pedig erőszakos megmozdulásokat! Mindenki saját felelősségére olvassa!


Mr. Kétlábonjáróorgazmus


Zabolátlanul éltem az előttem felkínálkozó lehetőséggel, hogy újra mohón vehessem ajkaim közé övéit, ölelhessem testét és magamévá tegyem az alagsor egyik eldugott, nevesincs részlegén. Ez már nem az üzletről szólt, sem arról, hogy vegyem fejét a titkok tudójának, s tegyem el láb alól Colier egyik legfőbb ellenségét. Ez már inkább szólt mohó vágyaimról, elmém játékáról, mely minduntalan azt diktálta, hogy Cairns, Cairns.
Kívántam vele eltölteni a pillanatokat, hogy vad szeretői legyünk egymásnak, testünk szenvedélyben forrjon össze, s élve a kínálkozó lehetőséggel újra és újra megadjuk egymásnak a gyönyört, mit másoktól aligha kaphattunk volna meg. Mert bár lehetett ezer más nő, ribanc vagy kurva, gondolataimat behálózta ez az egyetlen egy, s oly vadul ütötte agyamban a kapukat, hogy már nem csak alsóbb felem nyüstölte az újra találkozás lehetőségét.
Cairns pedig láthatóan hajlott egy újabb alkalomra, mely erőszaktól mentesen zajlódhatna, s minden apró mozzanatával olyan ingert küldött felém, melyből pontosan tudtam, vágyja érintésemet bőrén, s magának akar.
Szenvedéllyel falva ajkait, mohón préseltem testét a faragott tölgyfa asztal pereméhez, ujjaim bejárták oldalát, domborulatait, tomporát, melybe erősen martam, s húztam ágyékomhoz közel, hogy érezze vágyamat combjának feszülni.
Ujjaim mentén libabőrözött, érintéseim viszonzásra találtak, s kellemes érzéssel töltött el, ahogy finom ujjaival bebarangolta a hátamat, hogy fenekembe markolva jelezze, éppen úgy kíván, ahogyan én.
Románc fellege ködösítette ésszerű gondolataimat, ágyékom testéért lüktetett, s minden józan ész elhagyott, mikor orromba kúszott illata, s hallhattam szavait fülembe suttogni. Még, ebből még és még..
- Az vagy Nekem.. – Suttogtam vissza válaszom fülébe, miközben ajkaimmal nyakának kecses vonalán haladtam végig, egyre lejjebb, hogy vállának adhassam a következő, tüzes leheletet. Éreztem, hogyan húz magához, tekintetem csokoládészín íriszeibe mélyesztettem, melyektől csupán vöröslő ajkai tudták elrabolni a figyelmet. Lecsaptam, s érezhettem hogyan viszonozza csókomat, hogyan hálóz be még jobban, s veszi el teljesen eszemet arra az estére.
- Megőrjítesz, azonnal az enyém leszel. – Kéjes nyögései, s a fülembe súgott szavak csak még jobban szították vágyamat, melyet már nem bírtam tovább visszafogni közelségében. Hirtelen söpörtem félre a fölösleges iratkupacot a csiszolt tölgy tetejéről, hogy annak helyébe ültessem Mayát, kinek combja alá nyúlva, gyors mozzanattal kaptam légbe testét.
- Az enyém leszel, most azonnal, te kis szuka. – Fülébe suttogva további szavakat, testét hirtelen rántottam ágyékom közelébe, s miközben ajkaimmal újra lecsaptam szirmaira, gyors mozdulatokkal igyekeztem kiszabadítani szabadságra vágyó férfiasságomat, melyet addig erős szövet tartott fogságában. Kapkodó mozdulataimnak köszönhetően csak a farmert sikerült lejjebb csúsztatnom testemen, arra azonban már nem volt időm, hogy újra bitoroljam a nő testét.
Hirtelen, éles fájdalmat éreztem jobb tomporom felől, mire riadtan kaptam a fájdalomtól lüktető pont irányába, s testem eközben egészen megfeszült. Arcomra torz maszk került, melyből érződött minden kín, mit az orv támadás csiholt ki testemből.
Tekintetem dühösen villant, s fúródott a csokoládé szempárba, mindeközben értetlenség is felmerült gondolataimban, s legfőként a miértek sokasága. Mi a fasz történt???
Kezemmel csuklója után akartam kapni, de azokra mintha ólom súlya nehezedett volna, már képtelen voltam a nőn fogást találni.
- Mi a faszt adtál be?- Nyögtem ajkaim közt a szavakat, ahhoz azonban már nem volt erőm, hogy meg is tartsam testemet, s kapaszkodót találhassak magamnak.
Testem lebénult, elveszítettem uralmam felette, s már egyáltalán nem én diktáltam. Úgy rogytam össze, mint egy rongybaba, akit sarokba hajítottak használat után. Karjaimmal már nem tudtam combjai után kapni, csupán dőlés közben igyekeztem koordinálni esésemet, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal érjek véget abban a sötét zárkában.
Puffantam.
Úgy terültem el Maya Cairns előtt, mint egy lisztes zsák, tekintetemmel már nem is tudtam befogni alakját, csupán a kibaszott plafont láttam, s azt a gyér égősort, mely szerényen világította meg gyötrelmem helyszínét.
- Te rohadt ribanc, a kurva életbe…- Dühösen prüszköltem magam elé a szavakat, ha tudtam volna, valószínűleg arcom is dühbe rándul, de egyetlen vonásom sem moccant. Cairns elérte, hogy a lábai előtt heverjek, s még számomra is hihetetlen volt, hogy mennyire megalázó helyzetbe csalt.
Legszívesebben ütöttem, rúgtam volna, hogy összetörjem minden egyes csontját, s a falba verve törjem szilánkosra a koponyáját. Ordítani akartam a bennem felgyülemlett dühtől, s a tehetetlenség érzetétől, mely padlóra kényszerített.
- Te átkozott kurva, hogy öltelek volna meg már az első adandó alkalommal. – Vicsorogtam orrom elé, s tekintetem ide-oda kaptam, hogy láthassam, merre jár, vajon mire készül ezután.
Már nem hittem a vonzalomban, abban, hogy ugyanúgy kívánhatott, akár csak én Őt. Mindez a homályba veszett azzal, hogy alattomosan támadott hátba, amikor gyengéden simítottam bőrét, s vettem kényeztetésbe csókommal. Már csak arra tudtam gondolni, hogy egy idióta pöcs vagyok, aki olyannyira a farka után ment, hogy elfelejtette a bosszú ízét. Mert hát, mi is várhatott rám ezután? Egy tégla az arcomba? Hat golyó a testem különféle pontjaiba? Netán egy kiélezett szike, mely arra várt, hogy kivájja vesémet otthonából?
Nem lenne ember, ki nem félne a tehetetlenség érzetében, s mikor mozdulatlanul hever, ne érezné azt, hogy Ő is sebezhető.
Összeomlottam. Az érzés, hogy tehetetlen vagyok, kiszolgáltatottan heverő húscafat egy ribanc előtt, elkeserített. Nem illett hozzám, nem illett addigi valómhoz, és nem hittem, hogy valaha is lesz egyetlen ember, ki képes lesz arra, hogy megalázzon. Hogy meglássa gyengeségemet, s felhasználja ellenem.
Baszódjál meg Maya Cairns!
Dúvad módjára fújtattam, s pillantásommal még mindig Őt kerestem, mire végre megláttam fejem mellett lépkedni, s fölém hajolni a nőt.
- Menj a picsába. – Vetettem oda vehemensen válaszom, s nekem az volt a legkevesebb, hogy a pólóján hevertem. Ó,hogy adta volna az ég, hogy öklömet használva beverhessem az arcát, s magam alá gyűrve torkára szoríthattam volna ujjaimat.
- Ezt nagyon meg fogod bánni, bármit is adtál be nekem, el fog múlni a hatása, és utána ki foglak belezni. Kifilézlek, eladlak kilóra, de előtte végig megy rajtad Colier összes embere. – Dühösen szikrázó íriszekkel vetettem arcába a szavakat, mikor megalázóan rántotta ki testem alól a felsőjét.
Szánalmas alaknak tűnhettem, s magam is annak éreztem magam, amiért egy ilyen ribanc képes volt így padlóra küldeni engem. Érzéseim kavarogtak, s valami szar fojtogatta a torkomat, valami istenverte érzés folyton azt pulzálta elmémbe, hogy miért? Miért tetted ezt velem Maya Cairns?
Hát Ő is ezt érezhette, mikor átvettem teste felett az irányítást, s lekötözve kezeit, magatehetetlenné téve, erőszakosan nyúltam testéhez? Ez lenne hát az édes bosszú, s mindaz, mit megéltünk autóm hátsó ülésén, kizárólag egy olcsó lotyó tökéletes színjátéka lett volna? Mi a faszom vette el ennyire az eszemet??
- Ribanc..- Sziszegtem képébe, de addigra gézgomolyaggal tért vissza hozzám, s pofátlan módon gyömöszölte a számba az anyagot, mely lehetetlenné tette, hogy beszéljek. Hibába morogtam, tehetetlen voltam vele szemben, s ha nem lett volna amúgy is megalázó a helyzetem, a nő annál is jobban azzá tette.
A továbbiakban már csak szemem mozgásával tudtam nyomon követni mozzanatait, s bármennyire is gyűlöltem, amiért ezúttal Ő veregette bátran az arcomat, s hozott megalázó helyzetbe, védtelen voltam vele szemben.
Kiszolgáltatott, s védtelen.
Hát ezt jelenti ez a két szó, amivel soha addig nem találkoztam, s nem tudtam értelmezni sem? Hát ilyen érzés az, ha valaki felett uralkodnak?
Már csak morogni tudtam, de annak sem volt értelme, csak hevertem, mint egy darab szarkupac, akit visznek a legközelebbi telepre. Nem tudtam, hogy mi vár majd rám, mit fog tenni velem a nő, hová akar vinni, kizárólag azt tudtam, hogy ebben a játszmában én lettem a vesztes.
A nő nem kímélt, minden mozzanatában önmagam láttam, azt az énemet, ki másokat kínzott, s taposott, rúgott, ott ahol csak ért. Áldozatként azonban már fele annyira se élveztem, mint mikor nekem okozott örömöt a mások feletti uralom.
Aztán néhány percre eltűnt.
Keserves néhány perc volt a sötétben, míg magamra hagyott, s miközben igyekeztem nyelvemmel kilökni ajkaim közül azt a rohadt gézkupacot, amit azért gyömöszölt a számba, hogy ne kelljen hallgatnia a neki szánt szavakat.
Nagy nehezen, de sikerült kiköpnöm azt a rohadt rongyot, s azután minden erőmmel a fejemet próbáltam megmozdítani, mindhiába.
- Gyere vissza te rohadt szuka és azonnal engedj el. – Kiabáltam, várva, hogy újra fény töltse be a helyiséget, s visszajöjjön, meggondolván magát. Mást kellett kitalálnom, valahogy ki kellett kerülnöm ebből a szar helyzetből, de persze ez nem volt olyan könnyű dolog. Nem számoltam csapdával, nem gondoltam arra, hogy kerülhetek én is a nő hálójába, s hogy ezen az estén majd nekem kell az életemért könyörögni. Meg a nagy frászt.
Abba hagyva visszahívását, pörgettem agytekervényeimet, s a gondolataimat, hogy ha máshogy nem, hát szavakkal térítsem jobb belátásra az elveszett nőt. Azt a doktornőt, akiből mindent kinéztem, csak ezt nem. Hihetetlen, mennyire hasonlított rám..
- Maya – Ahogy meghallottam a zár kattanásán, azonnal nevén szólítottam, s tekintetem ismét vad mozgásba kezdett, hogy lássam, mit talált ki ez a nő bosszú címén. Egyelőre nem sokat láttam, viszont érezve a bűzt, s hallva a nyikorgó kerekeket, nem volt nehéz kitalálnom, hogy egy szállító eszközzel tért vissza hozzám.
A kurva életbe, ez tényleg el akar tenni láb alól.
Újra megláttam arcát, tekintetében nem égett megbocsátás, csak megtébolyult szikra, melyhez még hiéna vigyor is párosult. Gyűlöltem, helyben meg tudtam volna fojtani, ordítani akartam vele, de össze kellett magamat szedni, hisz a picsába is, engem senki sem győzhet le!
- Ne Maya, beszéljük ezt meg. Te egy jó hírű orvos vagy, akinek nincs szüksége efféle esetre, nem kell bemocskolnod a kezed és bűnözővé válnod. Vegyük úgy, hogy ezzel letisztáztuk az ügyet, térj észhez! Engedj el, és akkor többé nem látsz. Ha most elengedsz, akkor nem érheti baj a szeretteidet sem. Gondolkodj Maya, gondolkodj…ha megtudják, hogy végeztél velem, a családodra küldenek újabb embereket. De mi ketten..elintézhetjük. – Ha már csak a szó jutott, bármennyire is gyűlöltem, a józanság eszével kellett hatnom rá, s magamat is visszafogva, meg kellett győznöm a nőt arról, hogy Ő igen is, jó ember, nem olyan, mint én. Nem lehet olyan, mint én, mert akkor nekem végem. Akkor engem a jó ég se húz ki a bűzös szennyes alól.
A szavak azonban hangyafingként reppentek szét abban a pillanatban, s úgy bánt velem, ahogyan azt megérdemeltem. Hiába ordítottam fel fájdalmamban, Őt ez nem érdekelte, mert egyértelműen csak a bosszú játszott szemében.
- Maya, nem kell ezt tenned. Engedj el, és akkor elmegyek. Vége lesz, többé nem látsz. Csak engedj el! – Még egyszer, utoljára próbálkoztam, bízva abban, hogy talán csak ez lehet a gyenge pontja, s talán mégis van benne egy adag jóakarat, amire még lehet hatni. Pillantásom mindeközben mélyen fúrtam íriszeibe, s a tőlem telhető leggyengédebben ejtettem ki újra ajkaim közt a nevét.


megjegyzés:szeretettel <3 szószám: 1684

made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 23, 2015 12:47 pm Keletkezett az írás



I wanna hear you say it

■ ■ ■ ■ ■ ■ ■  


Kisemmizett. A magáévá tett. Testemet és lelkemet egyaránt bemocskolta két kezével és annak megkövezett tetteivel. Nem volt köztünk szakaék, mint azt erkölcsös orvosként gondoltam első találkozásunkat követően. Ott feküdt lábaim előtt mozdulatlanul, s kiszolgáltatottsága hasonló, ha nem éppen ugyanazon idegszálak mozgatta élveteg vigyort csalt arcomra, öltöztette azt felsőbbrendűvé.
A pillanat műve volt csupán, míg a nagy sietségben megkapaszkodtam, s szétnéztem udvartartásom romjain. A tulajdonom volt. Pont úgy birtokosi mozdulattal tettem semmissé a férfi valaha létezett önkényét, ahogy ő törte meg ellenállásomat, a bennem élő szorgalmasan emancipáltságát építő határozottságot. Nem voltam nála jobb, vagy kevesebb. Mélyre süllyedtem, eszemet veszítettem, s tébolyda falai közül menekült gyilkosként kaptam bele héjakarmokkal eddigi egészének sértetlenségébe, a hegekkel bizonyítva oligarchiámat elburjánzani fölötte.
A hideg fém köré kígyózó ujjaim mellé döntöttem halántékomat. Még az arcomba hulló barna tincsek sem zavartak, meredten kémleltem a padlón elterülő mozdulatlanságát. Testének körvonala mellé enyémet képzeltem. Átéltem a fogva tartás szörnyűségeit, a magatehetetlenséget, a kiszolgáltatottság érzetét, minek ajándékául kaptam tőle az erőszakos élményeket, az ütéseket, rúgásokat, vagy a szikét a hasfalamba.
Annyi hibája volt. Annyi bűne, de akkor ott mégis elkorcsosult mindig harsány, szikár jelleme. Nem maradt a fölöttem álló férfiből rágós falatja sem az ismert szervkereskedőnek. Kiszolgáltatott volt, kényemtől-kedvemtől függő, esetlen porhüvelye szellemének. A gyarló test, ami őt is cserbenhagyta – erre persze azonnal elmosolyodtam, hiszen újabb közös vonást kellett konstatálnom minden hadakozásom ellenére is magamban és benne. Rosszul esett volna? Vagy éppen hízelgett, hogy képességeinknek és lehetőségeinknek határa azonos szinten végződött? Melyikünkre jelentett nagyobb veszélyt a bennem élő szadista? Szabad kezemnek tudata elszalasztotta velem a lovat? Képes leszek gyűlöletből született kizsákmányolója lenni elveszettségének?
– Irigyellek, Rhys Higgs, tudod? A fizikai fölényed végett. Nekem talán holnapra beáll a derekam. Vagy már itt helyben megszakadok… – fátyolos, gondolatok közé vesző hangon szólítottam meg a férfit, mielőtt még hozzáláttam volna eltakarításához. – Hogy lehetsz kétszer akkora, mint én? Egy percig komolyan azt hittem, hogy ez könnyen fog menni. De elnézve téged… talán eltöröm néhány csontodat, miközben megpróbálom a testeddel egy gumibaba testhelyzeteit imitálni. Bármelyikünk is sérül még most, utoljára, vállalom a kockázatot. Mert tudod, többé nem látlak.
A tudományra alapoztam, amint ellöktem magam a szennyes tárolótól. Az emberi teherbírás megegyezik saját testsúlyunk többszörösével Így nem kell törvényszerűen elbuknom, nem kell alulmaradnom, bekuporodni a sarokba, s ráismerve vétkemre, várni, hogy a férfi, testem épségének megkeserítője visszanyerje erejét, s megleckéztessen próbálkozásaimért.

Szavai félelemről árulkodtak, s talán egyszer el is hittem neki, hogy kárt tehetnék egy egészséges szervezetben, mert könyörgése és kérlelése arról árulkodott, hogy hisz bennem. Ha csendben lett volna, kivárja, mit magamból kihozni képes vagyok ebben a helyzetben, talán megtorpanok, elvonszolom őt a mosodába, de meghal bennem a tettlegesség, s hátra arcot csinálva elrohanok. Nem az irodámba, vagy az albérletbe. Az első repülőgéppel inaltam volna Európába, hátra hagyva mindent, mit szerettem, mindenkit, aki hiányozhatott volna, s mindazt, amivé váltam az évek alatt.
Jelen helyzetemben azonban a dac, s a szűnni nem akaró büszkeségem bizonyításvágyat nemzett. Elborult elmém, s nem láttam józanon, mit teszek. Egyre hajtott előre szavainak súlya. Magának kovácsolta meg a zárat koporsóján.
– Értékelném, ha befognád. Mert ha tudni akarod, éppen egy szikével szemezek. Nem szokványos, hogy végtag-amputációt hajtsanak vele véghez, de az sem szokványos, hogy egy nő felülkerekedjen az erős férfin. Úgyhogy azt ajánlom, Rhys Higgs, hogy fogd be. Hallgass, ha nem akarod, hogy itt helyben zacskóba gyűjtselek. Kuss legyen.
Nem bírtam hallgatni, ahogy beszél a családomról, a dőreségem miatt veszélybe sodrott életekről, vagy saját testi épségemről.
Hevesen hajigáltam szanaszét a lehúzott ágyneműket, melyeket kíméletlenül beledöngöltek a rácsos szerkezet gyomrába. S mivel hallgatása nem akart bekövetkezni, dühödten hánytam rá egy nagyobb adagnyit a mocskos textilekből. Még bele is kellett volna rúgnom, de rettegtem a testi kontaktustól. Közelsége, a kettőnk egyívású reakciója elbizonytalanított volna. Látni sem akartam.
– Küldenek új embert? Tényleg? De jó nekem, megerőszakol a teljes maffia. Tájékoztatásodul közlöm, hogy nálad undorítóbb és visszataszítóbb hímneművel még nem találkoztam. Így nem hiszem, hogy bárki más képes lenne akkora kárt tenni bennem, mint te tettél. Tudod, hogy az első pofon a legnagyobb. A többi megszokható. Velük már csak szokás lenne.
Elborult, lemondó arckifejezéssel mélyítettem tovább a négy oldalról rácsozott kocsit, míg végül sikerült megtalálnom fémes alját. Végre. A sietségtől felgyűlt verejtékkezdemények szemcséit letöröltem homlokomról, orrcimpámról, s meg kellett lépnem a következő fokot.
Már két csuklója körül fonódott ujjaim bilincse, mikor felelevenítettem magamban elhadart, félelem áztatta szavait. Nem akartam ránézni, nem akartam azt hinni, hogy mi akár állhatnánk egy oldalon is. Egyszer már rászedett. Volt, hogy bedőltem annak a férfinek, aki lehetett volna munkája nélkül a legnagyobb nyereségem, egyéjszakás kalandjaimnak koronája, féltve őrzött, emlegetni való esete. Nem tehette meg velem még egyszer. Soha többé nem tehette meg velem. S talán nagyobb teret kellett volna engednem a ténynek, hogy már a második élvezethajhász alkalomért tört rám, mégsem voltam képes arra, hogy elvonatkoztassak kíméletlenségeitől. Mert nekem ő maga volt az ördög, vagy még a biblikus lénynél is nagyobb rossz rejtezett benne, akin nem fogott a pokol kénköves mirigye. De az nem lehetett, hogy Rhys Higgs, életemet őrizve, belefeledkezve a bennem rejlő mámorért járjon vissza, s ne egy újabb szervemért, vagy tudásomért. Nem, az nem lehetett.
Emberemre leltem benne.
– A picsába, hogy ilyen kurva nehéznek kell lenned – morogtam magam elé, nyögésbe fulladó erőlködés közben, míg megtettem a néhány métert testével, s mint valami anyagot, begyömöszöltem a kocsiba.
Nem lettem volna helyében. A helyiséget a vizelet állott szaga járta át, az emberi izzadtság szagával keveredő oxigén marta szememet. Undorodtam a helyzettől, de nem torpantam meg. Mikor Rhys Higgs már ott ült a kocsi hátuljában, elkezdtem visszadobálni a lehúzott ágynemű kupacokat, még vetettem rá egy kétkedő pillantást.
– Nem bízok benned. Amint kiviszlek innen, üvölteni fogsz, ahogy az a szádon kifér. Nem akarok lebukni. Itt én vezető sebész vagyok. Érted ezt nem áldozom fel.
Csókra termett ajkai elbájoltak, s míg ott guggoltam előtte, hogy a szájüregbe leginkább megfelelő ágyneműcafatot megtaláljam, azon gondolkoztam, miért nem hagytam, hogy még csókoljon. Meg a nagy… ne csókoljon. Engem ezzel a szájjal, ami harap, ha etetik, ne csókoljon.
Nem érdemelte meg, hogy durván bánjak vele akkor, hiszen önmagamra haragudtam fantazmagóriámért a leginkább, mégis úgy tűztem felső és alsó fogsora közé az ágyneműhuzatot, hogy az sem érdekelt, ha nyelvét kényelmetlen helyzetbe hoztam volna, vagy ízlelőbimbóin ott rohadt volna az idegen testnedv bármelyik formája.
Megérdemelte.
S ezt a mosodáig vezető úton tudatosítottam magamban, miután visszazártam a kocsira rabláncait. Magányunkban voltunk. Én, a némán hallgató Rhys Higgs, na meg a kocsi nyikorgása. Egészen a mosoda hosszú, folyosószerű előteréig ezt nem is zavarta meg semmi. Odabent csak a gépek őrült zaja kopácsolt, s a szárítógépek szele süvített vészjóslóan.
Soha nem jártam még itt. Így lassan toltam magam előtt a kocsit, számítva rá, hogy találkoznom kell majd idegenekkel, magyarázattal kell szolgálnom. De látszólag az alagsor ezen része teljesen élettelen volt. Ketten voltunk. Az átokfajzat és én, aki talán már visszanyerte mozgását, s csak arra várt, hogy leoldjam élettelennek hitt teste körül rácsait.
Odabent zárt ajtókba futottam. S már éppen elveszni készültem, mikor az utolsó könnyedén tárult fel előttem. A fűtőhelyiség és a raktár. Hatalmas csövek futottak a plafonon, őrült meleg pára szállt ránk, de legalább csend volt idebent.
– Itt fogsz megrohadni – jelentettem ki elvarázsoltan, miközben egyre beljebb toltam a férfit, s csak egy sötét beugrónál nyitottam fel ketrecét, s húztam ki a koszos rongyok alól.
Nem érdekelt, ha sérül közben. Éppen elég volt saját végtagjaim fáradt remegésével foglalkoznom, nem még velem, és nyögéseivel. Szék híján, a fal mellett futó fémcsőhöz vonszoltam. Háta mögé csavart kezei köré vékony lepedőből képeztem kötelet, azzal rögzítettem testét, hogy ha felbátorodva mozgásba kezdene, akkor se tudjon elrohanni.
– Ne aggódj, este hozok bilincset, nehogy ez túl könnyű legyen és elszabadulj. Ha szökni akarsz, lehetőleg még addig találj ki valamit, mert utána láncra verve, itt fogsz megrohadni.
Arcához egészen közel hajoltam, s úgy tagoltam a szavakat, miközben ajkai közül kihúztam az addig nyálát felfogó rongyot.
– Bűzös a leheleted. Egészen olyan a szagod, mint a kis kócerájodnak ott a sivatag közepén… tudod… már emlékeztetsz a rothadó húsra. A legyek fogják lezabálni az aszott bőrödet és azoknak férgei. Te többé rám nézve nem jelentesz veszélyt.
Noha gyűlölettel beszéltem róla, elnyújtott combjai sokkal jobb ülőhelynek bizonyultak, mint a hideg föld. Megrándultak arcizmaim, de nem közöltem vele a hamarosan bekövetkezőt. Zsibbadó izmai már ösztönszerűen rángatóztak. Hamarosan újra visszatér belé az élet.
Vajon elég szoros volt csuklóján az anyag?
Arca mellett elhajolva ellenőriztem munkámat. Estig kitartott.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Szept. 24, 2015 7:20 pm Keletkezett az írás




A hozzászólás nagy részében trágár szavakat tartalmaz, a karakter személyiségéből adódóan pedig erőszakos megmozdulásokat! Mindenki saját felelősségére olvassa!


Mr. Kétlábonjáróorgazmus


Számomra nem maradt más, csak a hallgatás. Tűrni, ahogyan egy cafka felülkerekedik fölöttem, átvéve mindenhatói pozíciómat, s kedvére ítélkezik felettem, ahogy csak akar. Nekem már csak ez maradt azután, hogy a nő, ki eszeveszett tempóban burjánzott el elmémben, lefoglalva minden gondolatomat, képes volt akkor támadni aljasul hátba, amikor a szenvedély uralta testem, s elmém egyaránt.
Dühöm továbbra sem csitult, tekintetem szinte szikrázott, miközben igyekeztem nyomon követni mozdulatait, s fülelve figyelni lépéseit, hogy vajon mikor ér újra mellém, vagy mikor vált irányt, s veszi célba inkább a kijáratot.
A sorsom talán megpecsételődött, saját magam kelepcéjébe estem gyengeségem miatt, ami számomra még mindig érthetetlen módon alakult ki bennem. Hogy egy nő majd egyszer annyira magával ragad, hogy elveszítve józan eszem, kizárólag testi vágyaim fognak hajtani vele szemben? S a gondolat, mikor láthatom majd újból? Hogy kerülne a pokol mélyére, bárcsak földet lapátoltam volna arcába, mikor még megtehettem. Akkor most nem kéne kínok kínját átélnem, érezni a bizonytalanságot, a megsemmisülést, a kiszolgáltatottságot. Akkor nem ismerném azt a szót, hogy félelem, nem tudnám, milyen érzés, ha átbasznak, s nem tudnám, milyen érzés az a franc, ragacsos karom, mely minduntalan visszaránt, ha Maya Cairns neve felcsendül a folyosók hangosbemondóján.
- Fogd be a szádat , te kis kurva. Akkor kellett volna elvágnom a torkod, amikor a lakásodon jártam. Eltörni a csontjaim? Tedd csak meg, de ha ez a szer hamarosan erejét veszti, és úgy sejtem, így lesz, akkor Cairns, belőled egy darab cafat sem marad. Meg foglak kínozni, hosszan, és lassan. Előtte azonban végig kell nézned, hogyan vágom fel a legjobb barátaid és szeretteid testét. Hogy majd eldönthesd, hol látnád szívesebben a zsigereiket..- Vicsorogva fúrtam pillantásom tekintetébe, újra, miután szép szavakkal nem sikerült belátásra bírnom Őt.
Megtört a szavak fegyvere, már nem tudtam hatni sem lelkére, sem a józan eszére, s ha már a manipulációs technikám csúfos vereséget szenvedett, nem érdekelt a továbbiakban, hogy igyekezzek elnyerni szimpátiáját.
Szavaimból kizárólag dühöt érezhetett, s a bosszúvágyat, mely minden egyes porcikámban tombolt, várva, hogy újra érezzem végtagjaimat, s ismét magam legyek testem felett az irányító.
- Szikével, micsoda véletlen…tudod Cairns, mi nem is különbözünk annyira egymástól. Látnod kellene, mi lángol a tekintetedben. Élvezed, hogy uralhatod a testem, hogy megtehetsz most bármit, amihez csak kedved van, igaz? Jó érzéssel tölt el, mikor Te irányíthatsz, nem így van? Ne válaszolj, látszik rajtad, minden egyes vonásodon, még a testtartásodon is…Te pontosan olyan vagy, mint én. S ha eddig azt hitted, jobb vagy nálam, hát nagyon tévedsz. Mindketten sikerre vágyunk, elismerésre. Élvezzük ha uralmunk lehet élet és halál felett. Ha embereket irányíthatunk, ne tagadd. Kis szadista kurva vagy, aki zsarolja éjjel nappal azokat az életre alkalmatlan szerencsétleneket, akik valahogy átjutottak az orvosi küszöbén. És képes voltál végig nézni, hogyan törtem ki az egyik gyakornokod nyakát, ráadásul ott könyörögtél nekem, hogy segítsek eltüntetni a testét. Nem vagy jobb nálam, nem…- Rávigyorogva fúrtam pillantásom a tekintetébe, hisz már éreztem múlni arcomból a zsibbadást, ami talán egyet jelentett azzal, hogy hamarosan ismét uralhatom testemet, mely egyelőre még mindig nem mozdult.
- Ez tetszik, kuss legyen. Hm, lettél volna ilyen határozott akkor, amikor első alkalommal jártam Benned. Hmm, emlékszel? A hajadnál fogva rántottalak végig a saját házad padlóján. Hiába ütöttél, rúgtál vagy haraptál, összekötöttem a csuklóidat és úgy nyomtalak a padlóra, mintha csak egy rossz ribanc lennél..hm, milyen jó volt. – Ismét csak vigyorogtam, ki akartam csinálni a kurvát idegileg, azt akartam, hogy meginogjon határozottságában, s újra élje a megalázó pillanatokat. Eszébe akartam juttatni, hogy volt idő, amikor én birtokoltam a  testét, s ő volt egy tehetetlen szuka a rabláncon.
- Ez az, dobáld csak szét a sok szennyest, vezesd le a feszültséged. Ez attól még nem segít rajtad. Gyere, tedd meg végre, ölj meg, intézz el gyorsan, és akkor sosem moshatod le magadról, hogy olyan vagy, mint én. – Ingerelve, pofátlan vigyorral néztem az arcát, míg el nem kezdett húzni a padlón.
- Hagyd abba, kurvára állj meg és hagyd ezt abba, mert nagyon meg fogod bánni. – Morogtam, mikor éreztem, hogy gerincem végig szántja a toxikológia irodájának lerakott padlóját.
- Bazdmeg Maya. – Dühösen ordítottam rá, mikor erőből próbált begyömöszölni, nem törődve azzal, hogy a végtagjaim szinte egészen kicsavarodtak abban a kibaszott , ketrecre emlékeztető szennyestárolóban.
- Hagyjál békén, azonnal vedd le rólam a kezeid! – Ingerültebben reagáltam, látva, hogy valóban készül valamire, s már azt vártam, mikor tér vissza belém az erő. Újra és újra rá akartam ordítani, addigra azonban koszos lepedő sarkát gyömöszölte a számba, így csak a dühös fújtatás maradt, mit ki tudtam csiholni orrcimpáim alól.
Arcom már vöröslött a dühtől, amúgy is zord vonásaim csak még jobban ráncolódtak, szemöldököm ördögi játékot űzött, s veszélyesen hajlott a pokol irányába.
- Hrmmrrrgrr – Mozdulatlanul küzdöttem a számba gyömöszölt anyag ellen, mindhiába. A lepedő anyaga nem mozdult, undorító bűz facsarta orromat, s lassan ellepett a sok koszos textil is, amiket rám dobált.
Már se nem láttam, se nem hallottam, kizárólag a rohadt bűz fojtogatta szaglószervemet, s nehezítette légzésemet. Képtelen voltam arra, hogy megmozdítsam karjaimat, és szabad levegőt biztosítsak magamnak. Hiába erőlködtem, fölösleges volt, s csak nehezítettem saját életemet, hisz a rengeteg lepedő alatt a levegő egyre inkább fogyott.
Pokoli percek következtek, míg éreztem, hogy mozgásban van a kocsi, s jó néhány percet kellett kibírnom pánik nélkül, ha az éltető oxigén hiányára gondoltam.
- Hrrmggmh – Prüszkölni próbáltam a szavakat, azonban csak őrült mormogást hallhatott, küzdelmemet a bűzösen párás levegő, a meleg, s az oxigénhiány állapotával.
A kocsi megállt, nem éreztem mozgását, abban viszont biztos voltam, hogy célt értünk, s a nő készül valamire. Ha ezt megtette velem, akkor valószínűleg bosszúra éhezett, s talán ezek voltak az utolsó perceim. Életem legkínosabb percei.
Hirtelen tűnt elő alakja a félhomályból, amint lerántotta fejemről a lepedők sokaságát. Arcomat megcsapta a meleg levegő, fullasztó volt az egész helyiség légköre, ráadásul sötét is volt, s csak a hangos gépek kattogása hallatszott a szomszédos helyiségből.
Ahogy sikerült, azonnal elkaptam pillantását a szemkontaktus reményében, bár tekintetem még mindig szikrákat szórt, és rettentően gyűlöltem a nőt.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni. – Sziszegtem arcába, mire hirtelen rántásától elvágódtam, s koponyám hangos csókot adott a talajnak. Maya ismét vonszolni kezdett, hallottam nehézkes lépteit, légvételeiből érződött az erőlködés, de még mindezek ellenére sem adta fel, hogy ezt tegye velem.
- Mi a francot művelsz? – Kezeimet erősen kötötte hátra a csövekhez, magam is meglepődtem, honnan ismerhette a tengerészcsomót, mely oly biztos kötés, hogy megnehezíti minden szabadulni vágyó dolgát.
- Te rohadt ribanc, azonnal engedj el, tudni fogják, ha eltűnök, és akkor jönnek és végeznek veled, meg az egész családoddal! – Fenyegetően mordultam rá, de még mindig tehetetlen voltam Vele szemben.
- Faszt fogsz bilincset hozni, befejezed ezt a kibaszott játékot és elengedsz, amíg még megteheted. – Míg délután eszemet vette a nő, abban a pillanatban szívből gyűlöltem, s képes lettem volna apró darabjaira szaggatni.
Utáltam, hogy közel hajolt arcomhoz, miközben hátra kötözte kezeimet, s ez ellen én mit sem tehettem. Csupán csak ujjaim végén éreztem a bizsergést, melyek egyelőre még mindig mozdíthatatlan koloncként lógtak testemen.
- Bazd meg Cairns. – Köptem arcába a szavakat, miközben összeráncoltam homlokomat, s mérgesen fúrtam íriszeimet csokoládészín tekintetébe.
Hirtelen irritált a közelsége, s bosszantott, hogy tehetetlenségemben nem tudtam megsuhintani arcát. Éreztem,hogy izmaim önkéntelenül is moccannak, ám még mindig várnom kellett az erőmre, mely lassan már fél órája elkóborolt.
- Ne ülj rám, ne merészeld…azonnal oldozz el, hallod? – Megőrjített a gondolat, hogy Ő uralja a testem, s hogy tehetetlen vagyok vele szemben. Jó néhány percig tűrnöm kellett közelségét, hogy combomon pihent formás hátsójával, s annak ellenére, hogy gyűlöltem, Ő bosszantásként csak nem mozdult a közelemből.
Elfordítva fejemet, a helyiség egyik sarkát figyeltem, hogy lássam fogva tartásom helyszínét, ismerkedjek a tereppel, s kitaláljam, hogyan fogok eltűnni. Legalább addig se kellett látnom kielégült arcát, mely ezúttal a bosszú édes ízétől vált örömében kisimulttá.
Percekkel később, mikor már éreztem, hogy kezd visszatérni belém az élet, s újra képes vagyok uralni végtagjaimat, azonnal előre hajoltam, s ha sikerült, fogaimmal ejtettem sebet a nő nyakhajlatán.
- Eressz el te ribanc, különben ki foglak csinálni! Azonnal eressz el, hallod? – Ordítva förmedtem rá, erővel kezdtem rángatni karjaimat, s már combjaim se nyugodtak tovább. Ha sikerült, hosszú lábammal övéi után kaptam, hogy kigáncsoljam, s pofára ejtsem a kis kurvát, amiért ezt tette velem.
Csuklóimat azonban hiába rángattam, a rohadt lepedőfoszlányok oly erővel tartották, hogy tehetetlenül vergődtem a csövekhez kötözve, s ezt már képtelen voltam feldolgozni épp ésszel.
- Áááá te büdös szuka, engedj el azonnal, hallod? Ne merészelj itt hagyni, azonnal engedj el te rohadt ribanc! – Már üvöltöttem teljes erőmből, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy eltépjem a kurva lepedőt, mely újra és újra visszarántott a forró csövekhez, melyek lassan égetni kezdték bőrömet.
- Ha kiszabadulok, ki foglak nyírni te büdös kurva, el foglak intézni! –
megjegyzés:szeretettel <3 szószám: 1684

made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 25, 2015 1:32 pm Keletkezett az írás



I wanna hear you say it

■ ■ ■ ■ ■ ■ ■  


Rhys Higgs ellen semmi nem nyújtott védelmet. Oly sokszor szembesültem már a gondolattal, mégis átléptem az eddig elérhetetlen távolságokba nyújtózó mezsgyéjét önmagamnak. Óhatatlan volt, hogy ne jusson eszembe, mint rettegtem fellépni ellene az első alkalommal, vagy hogyan porladt szét bennem a tettlegességre hajlás, amint rám törte az irodám ajtaját, bizonyítva erejének korlátlanságát, fölöttem való uralmát, információhányadosának személyemet elsodró túlerejét.
Nem bírtam vele.
Akkor mégis mit műveltem? Honnan merítettem a bátorságot, s ki oltott belém annyi elszántságot, hogy csapdába ejtsem a férfit? S ezzel egy időben, ki száműzte a nőt, kinek spontán ötletei emberéleteket mentettek meg? A stratéga önmagába vetett hite mikor szorul rimánkodásra? Mikor kezdődött, hogy megerősítésre volt szükség? Segítségre? Hogy a kezébe vétetett fölött tehetetlenül sóhajtotta el megfáradt idegvégződéseinek felesleges munkáját?
Tudnom kellett volna, hogy szándékaim keretében meddig nyújtózhatom kecses mozdulatokkal. Ehelyett megesetten és elveszetten ültem combján, közel mellkasához, hallgatva szívverésének egyenletes menetelését.
Ez volt a baj? A bennem élő emberségnek és becsületességnek még mindig túl nagy volt hangja? Netán az egyszerre pulzáló szívünk rántott kétségek közé vonaglani?
Egyszerre pulzáló szív.
Még éltem.
Nem mutatva a meglepettséget, mely akkor felkarolta testemet, óvatosan pillantottam szemeibe. Távolinak tűnt. A felvetődő érv azonban túl meggyőző volt ahhoz, hogy engedjek a pillanatból, s hagyjam, hogy arcát elfordítva vesszen bele a sötétben rejtező lehetőségekbe. Szabadulni akart? Megölni? Meg a nagy francokat. Megtette volna. Ismertem. Önző kijelentés tobzódott nyelvem hegyén. Ki ismerhette volna nálam jobban?
Logikus következtetésként tartottam számon nőügyeit és egykori, elmúlt kapcsolatait. Őrült tempót diktáló szívverésem pumpálta szét testemben relatív testi épségem meglétének puszta tényét. Árulkodott az arcán ülő csalódottság, amit figyelmetlenségem, önön lelkemben lejátszódó zilált folyamatok miatt a büszkeség elbukásának titulált. Tévedtem. Ebben a férfiben már nem volt gyilkos vágy. S noha az egyre bőre alá begyűlt gócra emlékeztető gennyes dühe lekorholta képtelenségét, volt benne valami, az egész lényében, megmagyarázhatatlan reakció, ami gyengeségről árulkodott.
Rhys Higgs, ugye nem én lettem a gyengepontod?
Az élettelen sötétségben szűnni nem akartak az elkenődött kontúrok, a szem bizonytalan hite, melyet arcának pozicionálásába vetett, megcsalta érzékeimet. Gyér volt a fűtőberendezés fölött égő szürkefényű lámpa világának ránk kacsintó derengése, így talán ő sem ismerte fel arcomon az őszinte csodálkozást, amit a hirtelen felfedezés költöztetett a mimika ráncolta vonásaim közé.
Rhys Higgs nem is akart megölni. Rhys Higgs csak a jó szexet látta bennem, nem pedig a munkaköri leírásában többszörösen aláhúzott, szövegkijelölő alatt prioritást élvező feladatot. Örülnöm kellett volna. Sőt mi több… elengedni.
De ennyi ostoba nem voltam.
Megsemmisülten nehezedtem rá combjaira, melyeket már jól érezhetően akarata mozgatott. Az a vágy, az a hév, az a szenvedély, mellyel ma is, mint eddig már oly sokszor megtette, birtokolni áhította testemet, most gyűlöletemre koncentrálódott. Én voltam vajon narkotikuma, mi megfertőzte tudatát? Mi változtatta meg döntését? Hol nyílt meg a föld, hogy magával ragadja a kegyetlen szemétládát lényéből?

Mielőtt túlságosan belemerültem volna a fáradt pihegésbe, s engedtem volna tovább gyöngyözni tarkómon, gerincem hosszú, kecses ívén, na meg még mindig a levegővételekbe beleremegő hasfalamon, rászántam magam a tudatnélküli munkavégzésre.
Áthajoltam válla felett, s a forró vascsőnek azon pontjáig tapogatóztam, hol éreztem két csuklóját rabigába kényszerítve.
– Attól, hogy üvöltesz, arcon köpködsz, nem foglak elengedni, sőt. Tekintve a beszámíthatatlanságodra, a fenyegetéseidre és az ismert jellemedre, na meg a módszereidre, egyáltalán nem áll szándékomban eloldozni téged. Emlékszel, hogy én mennyit könyörögtem neked? Mit kaptam, Rhys? A rohadt bakancsoddal bordán rúgtál? Vagy rögtön hasba, hogy aztán belefeküdhessek a saját epés hányásomba? Nem bírtam volna megmondani, hogy meddig tartott. Mert minden nap veled egy évnek tűnt. Nem akartak szűnni az órák, míg kérleltelek. Míg volt erőm kérlelni… szerinted tíz perc alatt revánsot vettem rajtad? Nekem csak ennyi megy, azt mondod? Áh, te rohadt állat! – provokatívan kihasználtam helyzetemet és bíztam a toxikológus labor íróasztaláról elemelt ismeretlen szerben, de az cserbenhagyott. Rhys visszanyerve erejének több, mint elég részét, máris támadott. Miért lepődtem meg, hogy a kettőnk között lévő hasonlóság égbekiáltóan megegyezett? Szinte magamat láttam ellenkező személyében. Túl közel hajoltam hozzá, hogy szavaimat fülébe súghassam, azok nyomatékának elmélyítésére, s ez okozta vesztemet. Felső és alsó fogsora mély nyomot hagyott finom bőrömön a nyak és váll hajlatának találkozásán. Nem csak nyálát töröltem le reflexszerűen aggódó ujjaimmal, de saját véremet is ott kellett éreznem ujjbegyeimen.
Kezdtem érteni reakcióját. Kezdtem ráismerni a bennem élő Rhys Higgsre.
Amint felittam felületi fájdalmát a keletkezett hegnek, megfeszített tenyerem lesújtott arcára. S pont úgy, mint ő tette annak idején, dühömet a fizikai bántalmazásba ölt erőkifejtéssel igyekeztem csitítani. Nem voltam jobb nála, s erre csak akkor jöttem rá, mikor a második arcfelére mért pofon után nyakánál fogva neki szorítottam tarkója meztelenségét és fejét a forróvizet szállító csőnek.
– Ezt érdemled. Ezt és semmivel sem jobbat, vagy többet. Megértetted? Felfogtad, Higgs? Arra sem méltatnálak, hogy beléd töröljem a lábamat az istállótakarítás után.
Féltem magamtól. Attól a nőtől, akit elnyomott érzései istápoltak. Aki nem félt meglendíteni a kezét, hogy fizikai fájdalmat okozzon. Minden, ami eddig elméletben valósult meg fantáziámban, a mocskos légben, mi csupán képzelőerőm szüleménye volt, többé nem nyújtott vigaszt. Fizikális gyakorlata volt ez egy új embernek… valakinek, aki ott élt bennem, s már hónapok óta a felszínre kapaszkodást szomjazta.
Két kezem ereje kevés lett volna hozzá, hogy kárt tegyek benne, mégis féltettem őt magamtól. Vajon az ő fejében is megfordult az első alkalommal, hogy milyen lesz megütni kikötözött, magatehetetlen, védtelen testemet? Vagy csak én voltam annyira gyenge, hogy fájlaljam kezem sajgásával az ő arcfelét is? Sajnáltam volna? Mocskosul nem. Egyszerűen csak, beleestem csapdájába, s lelkem még küzdött.
– El kellene vágnom a torkod. Teljesen egyszerű lenne. Te mégis kinek hiányoznál? A rendőröknek, Higgs? Azoknak, akik…
Már éppen felkeltem közelségem ellen rángatózó combjairól, mikor újra megpróbált keresztbe tenni nekem az a megkötözött férfi, aki még ebben a veszett helyzetben is arra törekedett, hogy fölém kerekedjen. Újfent sérült a türelmem és a nyugalmam, amivel hallgatásra intettem testem munkáját az első pofonokat követően. Kis híján, a padlón végeztem a gáncsoskodó úriember miatt.
Indulat gyűlt bennem, s kedvem lett volna újra ádáz mód érinteni, szétzúzni azt a hatalmaskodó hitet, amit ő már megtört bennem. Én tudtam, mikor kell hallgatnom. De ő még nem.
– Ne röhögtesd ki magad… – hektikus fejem csitításaként inkább a mocskos rongyokkal foglalkoztam, mintsem, hogy megpróbáljam felismerni őt a félhomályban. Hátat fordítva, a rácsok közé visszadobáltam a mocskos ágytakarókat, s csak az utolsónak kegyelmeztem meg. Azt kezembe gyűrtem. Óvatos odafigyeléssel formáztam belőle kézilabda méretű játékszert, hogy mellkason dobhassam vele kikötözött rabomat.
– Tessék, mert te is törődtél velem – maró gúny vetette szét mellkasomat. Meg kellett volna ölnöm. Éppen elég adrenalin munkált bennem, hogy végezzek vele. Képes lettem volna rá, ha közelemben találok hozzávaló eszközt.
Mielőtt folytattam volna a gondolatmenetet, melyet képtelen voltam elengedni magamtól, közelebb sétáltam hozzá, s oldala mellett guggoltam le.
– Ha valakit meg akarunk ölni, megtesszük az első adandó alkalommal. De te, édes egyetlen átokfajzatom, te még arra sem voltál képes, hogy kórházba juttass. Mit csináltál? Belém döftél egy kést? Megerőszakoltál? Szerintem ennyi elég lett volna hozzá, hogy a túlvilágra juttass, te szerencsétlen? Be kellene látnod, hogy elbuktál Rhys. Nincs már benned semmi ijesztő. Üres fenyegetés vagy a múltamból… – hitetlenkedő nevetéssel semmisítettem meg az előttem ülőt. – Futottam előled. De minek? Képtelen lennél ártani nekem. Én azonban… talán estére nem is bilincset hozok, hanem egy konyhakést vagy mérget. De inkább egy nagy kést, amivel levágom a fejed a helyéről, bezacskózom és elküldetem Collieréknek. Örülni fognak a viszontlátásodnak, csibike. Aztán pedig az állásodat nekem ajánlják, s tudod, engem már senki nem akar majd eltenni láb alól, mert a mocskos szervkereskedelmeteknek két nívós tagját is eltettem láb alól. Tényleg, talán Collier feleségül vesz, hogy megköszönje, hogy először az apját, majd a legjobb sebészét megöltem… mit gondolsz? Tetszenék neki? Majd meztelenül megyek. Egy meztelen nő minden férfinak esete.
Hanyagul rántottam egyet vállamon.
Már nem az volt az elsődleges kérdés, hogy életben hagynám-e. Sokkal inkább az foglalkoztatott, hogyan tudnám úgy megölni, hogy én a legkevésbé sérüljek.
Kérdések, melyekre egyelőre nem találtam választ. S mielőtt csak szikrára kaphatott volna a foszlány, feltárult az ajtó, melyen néhány perccel ezelőtt mi érkeztünk. A bekasznizott Rhys és én.
Képes lett volna elárulni?
A sötétben összevillant tekintetünk. Tőlünk ötven méterről páros lépések nesze hallatszott. Egyetlen hangosabb szó és ránk találhattak volna. Nem adtam meg Rhysnak azt az örömöt, hogy sittre juttasson. Ez a mi játékunk volt. S ezt neki is éreznie kellett. A szánalmat, mely ott rejtőzött a segítségkérésben.
Nem bíztam benne. Képtelen voltam bízni benne, ezért felkapva a mellé hullott lepedőt, azonnal szájába süllyesztettem néhány centiméterét.
– Ha elkiáltod magad, esküszöm, hogy letépem a farkadat, utána meg itt hagylak elvérezni – ez biológiailag kivitelezhetetlen volt. Mégis, tapasztalataimnak köszönhetően akkora fájdalmat tudtam volna okozni a férfinek, mint más nő sosem.
Tekintetem övét kereste. Látni akartam, hogy cinkos fény suhan át szemeinek szivárványhártyáján. S nem kell beváltanom szavaimat, s fájdalmat okozni neki ott, ahol soha nem várta. Hiszen semmiből nem tartott volna megrongálni a péniszét, ha éppen hangosabban nyöszörög, mint azt kettőnk hallása kiszívta volna az alagsor fülledt levegőjéből. Nadrágjának övét nem kapcsoltam vissza, kissé le is csúszott róla. Látatlanban is megtaláltam volna alsónadrágjának nincstelen peremét, hogy elmélyesszem kezemet ágyéktáján.
Többszörösen megfizetett volna, ha most meggondolatlanul cselekszik.
A lépések azonban, ahogy jöttek, úgy lassan, de távoztak. Fűtésről beszéltek, forró vízről és az időjárás viszontagságairól, na meg egy kávéról, ami már el is csábította a fizikai munkásokat az emeleti büfébe.
Ketten maradtunk.
S mikor nehéz légvételem ott zihált arcában, kezem pedig férfiasságát fogta körbe, felötlött bennem a hídon történtek néhány másodperce. Az a gyarló idő, hol élveztem a közelségét. Hol még csak nem is gondoltam rá, hogy képtelen lennék fölötte uralkodni.
Megriadva a gondolatoktól, eloldalaztam. Ruházatomba törölve kezeimet, viszolyogva önmagamtól, egyre hátráltam.
Szavak nélkül hagytam hátra a férfit. S csak reméltem, hogy mire felérek az emeletre, majd elfelejtem, hogy lehelete, amint perzselte nyakszirtemet és állam hegyes peremét, milyen érzések kaptak bennem szárnyra.
Rohadt szemétláda.
Mit tett velem? És én vele? Mit fogok tenni vele?


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Szept. 26, 2015 9:26 pm Keletkezett az írás




A hozzászólás nagy részében trágár szavakat tartalmaz, a karakter személyiségéből adódóan pedig erőszakos megmozdulásokat! Mindenki saját felelősségére olvassa!


Mr. Kétlábonjáróorgazmus


Túlságosan felbőszített Cairns, minden helyzetben meglévő higgadtságom tova szállt, s vadul tomboló oroszlán próbálta szétfeszíteni mellkasomat, hogy előtörve levadássza az átkozott prédát, kinek nyomorba kéne süppednie lábaim előtt.
Ahogy megéreztem a testemben szétáradó erőt, mellyel ismét átvettem az irányítást szervezetem felett, azonnal küzdeni próbáltam szabadságomért, s mindent megtettem azért, hogy visszanyerjem erőfölényemet, s a porba taszítsam azt a kis kurvát, akinek sikerült ennyire kicsesznie velem.
Dühös voltam, fortyogtam belülről, szét akartam robbanni, amiért létezett Valaki, aki képes volt ilyen szinten megalázni, tehetetlenségbe taszítani, s úgy elvenni az eszemet, hogy képtelen legyek józan ésszel gondolkodni, ha a közelébe keveredek.
Hová tűnt Higgs? Hol a faszomban volt az eszem, mikor szemet vetettem erre a nőre, s hogy nem vettem észre, hogy mit művel velem? Hogy az ujjai köré csavar, vonz magával, s eszemet veszi, el nem engedve többé. Mérhetetlen haragra lobbantam irányában, mert nem akartam elhinni azt, hogy engem képes volt egy nő, egy aljas kis cafka ennyire megvezetni.
Amint tudtam, támadtam, s fogaimmal próbáltam húsába marni, hogy fájdalom járja át testét, meggyengítsem, megfélemlítsem és elvegyem kedvét a további szórakozástól, attól hogy engem játszva próbálja átvenni az uralmat addig megszokott birodalmamban. Hát a nagy francokat, Maya Cairns!
Sikerrel érve a nyakán feszülő bőrt, erővel haraptam bársonyába, s nem törődve azzal, hogy fájdalmat okozhatok a nőnek, s ezzel megcsúfíthatom a hibátlan bőrt, erővel vájtam egyre mélyebbre, amennyire csak lehetett. A mocskos lepedő alkotta bilincs azonban még mindig erővel szorította körül csuklóimat, nem engedve messzebb a forró csövektől, így combomról elugró teste után nem tudtam már jobban kapni. Csak gyűlölt tekintettel figyeltem a félhomályból előtűnő íriszeket, s azon mozzanatokat, melyekkel igyekezett letörölgetni saját vérét a nyakáról.
- Te rohadt ribanc, engedj el azonnal! – Prüszköltem dühösen a szavakat, s újul erővel rángatni kezdtem csuklóimat, hogy eloldjam a bilincsként fogva tartó szövetet. Mindhiába. Csessze meg a szajha, hogy volt egy apja, ki megtanította, hogyan kössön tengerész csomót, s hogyan fogjon vissza olyan őrjöngő bikákat, mint ami akkor, ott bennem tombolt.
- A kurva életbe, baszódjál meg. – Fröcsögtem fogaim közt a szitkot, miközben tehetetlenül rángattam karjaimat, s jöttem rá, hogy mind hiába rángatom, túl erős a kötés ahhoz, hogy egy könnyen szabaduljak.
Arcon csapott.
Erővel ütött meg, kiélvezve annak pillanatát, hogy tehetetlenül vergődtem Vele szemben, s nem tudtam csuklója után kapni, hogy a háta mögé csavarva végtagját, apró darabjaira törjem a csodakezeket.
Képes lettem volna megtenni. Abban a helyzetben, fogságban vergődve képtelen voltam kizárni fejemből a bosszút, s mint az olimpikonok, hajszoltam saját magam győzelmét. Győzni akartam, felül kerekedni, megmutatni, hogy még mindig én vagyok az, ki diktál élet és halál felett, ki döntést hoz minden egyes pillanatban.
- Kurva… - Ajkaimból felsercent a vér első ütése után, mikor manikűrözött körme szám sarkába kapott, s felsértette a vékony bőrt. Összepréselve ajkaimat, nyelvem hegyével ízleltem saját vérem fémes ízét, majd vicsorogva fúrtam pillantásom tekintetébe, mire újabb ütés érte arcomat, ezúttal annak másik felét.
- Te ribanc, semmivel se vagy jobb nálam. – Kínomban vigyor ült ki ajkaimra, rá kellett jönnöm arra, hogy mindhiába ordibálok, azzal mit sem érek el, csak megadom neki az élvezetet, hogy uralhatja testem, s elmém egyaránt. Meg a nagy büdös francokat!
- Lányosan ütsz, semmit sem érsz el ezzel, mert ha kiszabadulok, addig foglak rúgni a bakancsommal, míg ki nem lyukad a tüdőd és vért nem köpsz a padlóra. Utolsó szajha vagy, akinek már rég nem kellene élnie.- Vetettem gúnyosan oda a szavakat, s bár abba hagytam rángatózásomat egy pillanatra, ez még nem jelentette azt, hogy elvetettem a csatát.
- Hát vágd, mire vársz még, Maya? – Ingerelve igyekeztem felbőszíteni, hogy elveszítse gondolatai fölött az uralmat, s tehetetlenné váljon előttem. Hogy érezze, mit sem ér az ócska próbálkozása, mert egyszer úgy is ki fogok szabadulni, és akkor majd nem lesz az a védőfal, az a szó, az az ember, aki képes lesz megmenteni haragomtól.
Kapva az alkalmon, amint úgy láttam helyzetét, igyekeztem lábai közé akasztani lábfejem, hogy felrúgjam, s előttem taknyoljon jó nagyot, hogy érezze a hideg padló rideg csókját. Mert tőlem már nem várhatott csókokra, sem szenvedélyre, csak egy kibaszott nagy baltára a háta közepébe.
Nem sikerült, még csak meginogtatni sem tudtam a nőt stabil tartásában, így már ez a próbálkozásom is fölöslegesnek bizonyult.
Mozdulatlanná váltam.
Tekintetemmel fürkésztem hajlongó mozdulatait, ahogyan visszadobálta a mocskos, bűztől terjengő textíliákat a gurulós szennyes kosár belsejébe, s míg ezzel foglalatoskodott, hátam mögé kötött csuklóimat lassú mozdulatokkal próbáltam csavargatni egymással ellentétben, remélve azt, hogy meglazul a bilincs és hamarosan kiszabadulhatok.
- Még nem törődtem veled eleget. – Szűrtem fogaim közt a szavakat, ahogy a mellkasomnak csapódó, undorító szagú lepedőre emeltem pillantásom.
- Élvezd csak ki a pillanatokat, míg megteheted, mert már nincs sok hátra az életedből. Először a húgodat fogom felkoncolni, aztán a barátaidat húzom karóba, és utána veled is végezni fogok. – Felemelve fejem, pillantásom találkozott tekintetével, hisz időközben mellém guggolt, egészen közel hozzám.
Végig fürkésztem csokoládészín íriszeit, szavakat formáló ajkait, s ahogy egyre több gondolat hagyta el száját, úgy egyre mérhetetlenebb düh gyülemlett fel mellkasomban. Ráébresztett legnagyobb gyengeségemre, felnyitotta az elmémet, s megalázóan hatott rám az a tény, hogy jó ideje képtelen voltam elvenni életét, mert egyszerűen magába bolondított. Ő maga is felismerte ezt, s tudta, hogy képtelen vagyok ártani neki. Picsába!
Nem, ez nem lehet.
Vicsorogva hallgattam sértő szavait, ahogy még jobban próbált porig alázni, ahogyan arról beszélt, hogy alkuszik meg majd Colierrel, s hogy tesz tönkre körülöttem mindent.
- Fogd be azt a mocskos szádat. – Dühödt bikaként, újult erővel ismét rángatni kezdtem karjaimat, erővel téptem, s még a mögöttem futó fűtő csövek is felnyikordultak fájdalmukban, olyan vehemensen téptem láncaimat, s igyekeztem elszakadni börtönömtől.
Akkor hallottam meg a folyosó végéről a lépteket, pillantásom azonnal a távolba szökött, s nem kérdés, hogy ki akartam használni a helyzetet, hogy menekülhessek az ádáz szuka karmai közül.
Már ordítani akartam, amikor hirtelen ajkaim közé préselte a vizelet áztatta lepedő sarkát, s körmeit megéreztem alsónadrágomon keresztül a farkamba mélyedni. Dühtől rándultak össze vonásaim, mérges ráncok barázdái nyújtóztak homlokomon, s tekintetem szikrákat lövellt Cairns felé.
- Grhmmrrr – Beszélni próbáltam, ordítani, de a számba préselt anyag, s erőteljes szorítása nyugalomra intett. Amilyen őrültté vált ez a ribanc a közelemben, úgy képes lett volna akár beváltani is az ígéretét, s letépni tökeimet a helyükről. Bármennyire is bosszantott, nem tehettem semmit, kurvára nem tudtam ellene tenni semmit.
Farkasszemet néztünk egymással.
Férfiasságom keze alatt nyugodott, érintése akaratlanul is izgatóan hatott porcikámra, még akkor is, ha gyűlölet villant el íriszeimben.
Fújtattam.
Prüszkölve próbáltam kiköpni a számba gyömöszölt lepedőt, miközben el akartam hessegetni gondolataimat arról, hogy kezével érinti férfiasságomat, azokkal a kezekkel, melyekkel korábban képes volt örömöt okozni nekem, ott a Raptor hátsó ülésén.
Űzött vad pillantásával kergettem csokoládé íriszeit, orrcimpáim a dühtől vonaglottak arcomon, s testemmel ismét nekifeszültem, hogy eltépjem magam azoktól a kurva csövektől, melyeknek úgy nyomott hozzá, hogy nyakamon is megégett a bőr, amit összeszorított fogakkal kellett elviselnem.
- Grhhggrr. – Nem tudtam ordítani, már nem mondhattam semmit, csak tehetetlen erőlködéssel, s vergődéssel figyeltem, hogyan hagy magamra azon a kibaszott helyen…
Elment.
Ott hagyott.
Jó ideig őrült módjára téptem karjaimat, éreztem hogy már húsomba vág az anyag, orromat megcsapta vérem fémes illata, mégis küzdöttem, s el akartam tépni magamat azoktól a rohadt forró csövektől.
Izzadtam.
A meleg gőzben patakokban fojt rólam a víz, foltokban áztatta sötétkék pólómat, s a folyadék hiányában erőm megfogyatkozott, s jó pár óra vehemens küzdelem után, fáradtan bukott előre a fejem.
Fáradtam.
Az álom ólomként húzott le magával, nyakam előre görbült, lábaim lustán hevertek előttem, arcomat szenvedés árnyékolta.
Ez a kibaszott fogva tartás nem volt egy élvezetes móka, s míg én voltam a fogva tartó, addig mit sem tudtam arról, milyen fogva tartottnak lenni.
Rabszolga lettem.
Egy senki, akit láncra vertek, s aki még annyit se érdemel, mint egy kutya, hogy szomja ellen vizet kapjon, éhsége ellen néhány száraz falatot.
Néhány órával később neszezés ébresztette fáradt elmémet, izzadságcseppektől csillogó arcomat az előttem képzelt bejárat felé emeltem, mikor újabb neszezések ütötték meg fülemet.
Nem láttam Őt, de pontosan tudtam, hogy visszajött, hogy láthassa szenvedésemet, s kiélvezhesse életem utolsó óráinak minden cseppjét.
- Visszajöttél szórakozni a műveden? Hát ennyire élvezed, Cairns? Jó mindenhatónak lenni, élet és halál fölött uralkodni, igaz? Élvezed, izgalommal tölt el? Jöttél, hogy megnézd, élek-e még? Baszódj meg…ennél még én is jobb fogva tartód voltam. Te hálátlan szuka…- Vicsorogva emeltem íriszeimet a távolba, de a rohadt nagy sötétség miatt semmit sem láttam. Talán elvesztem.

megjegyzés:szeretettel <3 szószám: 1684

made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 27, 2015 5:58 pm Keletkezett az írás



I wanna hear you say it

■ ■ ■ ■ ■ ■ ■  


Unalomba kívántam ölni a perceket. Kártyavár százezernyi szeszélyével szálltam volna szembe, elhűlő kávénak lettem volna obszcén szavakat mímelő szeretője, aki végtére is beéri kevesebbel. Unatkozó a műtő lelátóján, megbomlott varratú köpenyen eluralkodó, rendíthetetlen fölény. Hajtincseit ujja köré csavaró csavargó a zsúfolt folyosón, bambán vigyorgó, távoli áhítatnak óhajtója egy figyelmet megkövetelő előadás sorozat első sorában, ebédjének több oldalról neki kezdő ráérő, fekvőpózokat elunó a pihenők egyikében, férfitestek oltárán térdeplő kielégített.
Lettem volna önmagam. Ha egy percig is kérkedtem volna a változásban élő kevély antipátiában, hazug testemre több emeleten keresztül addig sértetlen plafongerenda adta volna fel büszkeségét, hogy vállamon megpihenve elégtételt vegyen. Kevés voltam hozzá, hogy erőt vegyek a múlton, mozgósítsam elrothadó idegek mozgatta karját és délceg járású lábait könnyed teste alatt, s visszaparancsoljam a jelen medrébe. Elvesztettem kapcsolatomat azzal a nővel, akinek nevetése felhőtlenül harsant fel a kórház falai között, aki nem ismerte az ellentmondást, gazdagon szocializálódott lelke makacsul nemet mondott a nemi erőszak alternatívájának, erősnek nevelt szíve felülkerekedett férfiak kapcsolatba vetett hitén, nők házassági dilemmáján, emberi érzelmektől túlzsúfolt éjszakák álmatlanságán és koncentrációtól ellehetetlenített karrierista, tevékeny napaszakokon. Fogadalmamnak szarvát törték a történtek. Megesve vonaglott. Ki eddig mindig kirívó volt, meredek kérdésekre adta meg makranc öltöztette konokság válaszát, nem csak színlelve bizonyosságának idillét, már sehol nem volt.
Lábnyomát elmosta az idő.
Pedig hányszor nevettem szentimentális nőkön, szántam ábrándjukat, élcelődtem a romantika szenvedélyén, s jelentettem ki modorosan, mindenkit megelőzve, hogy az én könnyeim csupán akkor hullnának, ha a részeg éjszaka közepén találna kifogyni a tequilás üveg.
Nem volt pardon arra, amit Rhys Higgs tett velem.
Nevének hangzatos reszelőse felrázott a délutáni ebéd után jelentkező melankóliából. A hideg borzolta pelyhek védtelenek voltak karomon a késő délutáni felhők puhány testével vetekedő langyos sugarak ellen. Ujjaim végében cigaretta fityegett. Nincstelenül füstölgött percek óta. Az éhező parázsreszelék önmagát pusztította egyre terjedelmesebb részen, míg magam elé meredve igyekeztem megfeledkezni ember porhüvelyem gyengeségéről, mely szégyent borított vállaimra. Remegtem alatta. Megvetettem önmagam, amiért a lépések egyre nehezebben keltek életre, s képes lettem volna összeesni. Testem gyarló súlyának többszörösével kisebesedett bőrű hátamon, már képtelen lettem volna felállni. Feladtam volna. Nem attól féltem, hogy halált hozhat gyengeségem, hogy a veszteség pótolhatatlan lesz egyesek életében. Belevesztem rettegni az erős öntudatba, mely nem akart jelen lenni a végkicsengésnél. Mely nem akart asszisztálni, mely elszállt volna a testből, amit méreteiben és fizikumában nem rá öntöttek. Minden, mi valahol belül én voltam, jócskán túlmutatott a Maya Absynthe Cairnsnek titulált külcsínen.

– Teljesen leégett a cigarettád.
Érkezett a hűvös ténymegállapítás az oldalamról. Magamon, legalábbis a kézfejemet bűvkörében tartó füstölgő cigarettámon éreztem tekintetét, mióta csak vörös rúzsom nyomot hagyott rajta. A pórul járt szál egy volt szűkös készletéből Kinney-nek. A férfi amilyen nagy pénzeket tett zsebre hónapról hónapra, pont annyira volt fukar, szűkmarkú és képes volt utánam kiinni a zaccos aljú feketét bögrémből, csak, hogy az se menjen veszendőbe. Tehát fantáziák színe-javára bízom a sztorit, mikor kiemeltem egy szál bűzölgő rákos sejtek szilárd anyatejét a felém kínált papírdobozból, meggyújtottam, majd azt a proli negyed dollárt, amiben fájt ez az egy rúd, hagytam elégni. Csak úgy. Anélkül, hogy kiélveztem volna a mély levegőkkel tüdőbe juttatott nikotint, s anélkül, hogy az alattam igazgató székről vágyálmokban verejtékező sebész orgazmus közeli állapotba kerülhetett volna dús ajkaim ránca közé fogott képzeletbeli pénisze képétől. Várta az érzést. Várta jutalmát. Jamie-vel és Shane-nel olyan sokszor megrágott témaként emlegettük fel Kinney-t és a gyönyör kapujában kaparászó arckifejezését, amint beleveszett dohányzó valómba, hogy most a teljesség erejével képelt fel a bosszús ránc, ami nem tetszését mutatta.
Szexista állat.
Fel kellett volna pofoznom. Ahogy Rhys Higgst. Rhys Higgs, aki miatt fel kellett vennem vékony anyagú, mégis garbóval ellátott fekete pamut felsőmet, hogy elfeledtessem a kíváncsi farkakkal, mégis ki állt olyan közel nyakhajlatomhoz, hogy ilyen mélyen szántó foglenyomatot készíthetett bőrömbe ellenvetésem nélkül.
Tényleg, hol is volt a nagy dac, mikor a férfi bódult arca vállamra bukott? Mikor már éreztem, hogy szarban vagyok, de még tovább szítva a tüzet birtokoltam ölének trónját, s kiélveztem arcszeszének fűszeres illatát felkígyózni orrom érzékelő receptorain. Még borostájának érintése is elébb hozott szexuálisan túlfűtött zavarba, mintsem keltett bennem riadalmat, ahogy kétszer próbálkozva végigkarcolt bőröm bársonyán. Ostoba voltam. Az a farok rászedett.
– dr. Cairns… Maya – újra nyüstölt. Míg az előbb tekintetemet ráemeltem, most arra sem méltattam. Az ujjaim fogságából kiejtett füstölgő szálra kíméletlenül tapostam rá, s hátra hagyva Kinney-t, utamat a gyereksebészet felé vettem.
Lassan vonszoltam testemet. Bekebelezett a düh és annak rigolyás társasága. Épp, hogy átléptem a bejáraton, mikor Kinney beért. Szemérmetlen oka volt annak, hogy lemaradt. Először is. Mentsvárat keresett. Erre az izmos toporom tökéletesen megfelelt, másodszor pedig, mint a természet védnöke, a flaszterre ejtett csikkemet saját kezűleg hajított a szemeteskukába. Gratulálok Kinney! Szánalomra méltón lejjebb csúsztál a szememben.
Már lenyomtam a lift kijelző lapján a második emelet gombját, s alig vártam, hogy a felvonó megérkezzen, s a harmonika acél ajtaja elválasszon ettől a bőbeszédű, kiéhezett szatírtól.
Nem egyszer közöltem vele a véleményemet azt illetően, hogy mennyire undorodok a társaságától. Láthatóan nem ért el tudatáig a szó.
– dr. Kinney, megtenné, hogy elmegy és megnézi mi a helyzet az osztályon?
– Természetesen, Maya.
– Ne szólítson a keresztnevemen.
– Rendben. Azért még szállhatok önnel egy liftbe?

Teljesen komolyan gondolta, hogy nyúlánk karjával átnyúl a vállam felett, rám okádja gyomortartalmának aromájától bűzlő leheletét, s mind eközben van pofája egy emeletet liftezni velem.
– Nem.
– Miért nem?
– dr. Kinney, vonszolja fel magát azon a nyomorult lépcsőn, vagy magának is akkorát fogok lekeverni, amekkorát az a szemétláda fasz kapott, akit behoztak nemi erőszak vádjával. Akinek az a szerencsétlen nő, akit magának volt pofája letarkatehenezni, eltörte a férfiasságát és most a másodikon éppen összekovácsolják a csontjait. Ha rajtam múlna egyetlen vágással levenném a helyéről
– az utolsó mondatot már éppen csak magam elé motyogtam. Feszélyezett, hogy nem volt jobb dolga senkinek a földszinten, minthogy nyers, erőteljes hangomat élvezze.
– Na, ne kiabáljon ennyire doktornő.
Volt pofája kiröhögni és hajtani a baromságát, amiért ma már egyszer alhason könyököltem. Ahelyett, hogy magába szállt volna és adott volna a hímtársa ellen tett gyomorforgató fenyegetésemre, s megijed, hogy elveszítheti férfiasságát, újra nyomatékosította bennem nézeteit.
– Minden nő a maga sorsának kovácsa. Amelyik úgy öltözik, mint utcasarkak rongya, az megérdemli, hogy a kiéhezett férfiak ne csak a szemüket legeltessék rajta, de a hímtagjuknak merevedését is bennük tudják le. Ön szerint ezek a nők mire vágynak? Pont arra, hogy valaki a magáévá tegye őket. Álomvilágban élnek. Máshogy képzelik el és az egész máris erőszaknak van beállítva. Mindig a pasi szívja meg.
Arcizmaim eltorzultak. Kedvem lett volna feldagadt kézfejemet ismét ütésre használni, ehelyett leküzdöttem a vágyat, hátat fordítottam a férfinek, s magam indultam meg a lépcsőn felfelé.
– Most mi rosszat mondtam? Itt a liftje!
– Keresse meg a pszichiátriát és mesélje el a nemi erőszakról tartott nézeteit. Szólok az érdekében, hátha felírnak egy elektrokonvulzív kezelést magának, dr. Köcsög!

Még, hogy a nő megérdemli, amit kapott! – egészen az irodámig az foglalkoztatott, hogyan voltam képes ugyan ilyen pökhendin megtenni néhány hónappal ezelőtt ezt a kijelentést, mindenért a nőt hibáztatva. Új nézetekre volt szükségem. Új módszerekre, hogy a történtek ne gyűrjenek maguk alá.

Már fél tíz volt. A mélygarázs kiürült, az intézmény dolgozói közül csak a kényszerítettek járták a folyosókat. A mosodában dolgozók pedig már régen hazamentek. A vak sötétben kellett átvergődnöm magam a riasztóan ismeretlen helyiségen, hogy megtaláljam a kazánházat, ahol Rhyst hagytam megkötözve. Talán felfigyelt érkezésemre. Talán várt is rám, s most beharangoztam érkezésemet, ugyanis tapogatás közben az átrendezett folyosókon sikerült fellöknöm egy kiürült műanyag hordót, és felborítanom egy állványt a rajta sorakozó, élükre vasalt ágyneműhuzatokkal együtt.
Káromkodtam, s a hordóba háromszor bele is rúgtam, mintha így törleszthetném az ellenem elkövetett gazságot.
Végtére arcon ütött a bent uralkodó meleg. Hallani véltem, ahogy érkezésemet megtisztelve feljebb nyomja magát. Biztos voltam benne, hogy keresi sziluettemet, lépteim nyomát. S hogy rásegítsek egész napon át pihentetett érzékeire, felkapcsoltam a helyiség teljes területét éles, fehér fénybe vonó lámpasort.
A férfi a helyén volt. Ahogy hagytam.
Felsőruházatának nyakát v-alakban izzadtsága áztatta, haja kócosabb volt, mint ahogy valaha láttam, s homlokáról verejtékcseppek vonultak lefelé. A nehéz légtől mellkasa szaporábban járt fel-alá, mint az megszokott lett volna. De nem sajnáltam meg, sőt, úgy gondoltam, túl keveset kapott.
– Egésznap arra készültél, hogy feltedd nekem ezt a három kérdést, édesem? Nagyon tetszettek. Komolyan. Majd, ha elvégeztem az egyetemen a nyelvész szakot, kapsz dicséretet a változatos szóhasználatért, de még a csodálatos mondatrendért is. Lehet hasznos lenne téged tovább itt tartani. Egy hónap múlva már könyvet adhatnál ki. Mondjuk áldozataim címmel. Vagy kedvenc szervem? Netán fürödjünk vérben? Netán szervlogisztika? Bél-maratón? Veseválasz? Bármelyik jól hangzik.
Ügyet sem vetettem a kérdésére. Nem érdemelte meg, hogy emberszámba vegyem, foglalkozzak vele. Pontosan ugyanazt kellett kapnia, mint amit én érdemeltem tőle az első napokban. A látványom lehetett a legtöbb, amiért kéjesen nyöghetett. Valahogy én is így csináltam. Noha én a fájdalomtól nyöszörögtem, hiszen már az első nap végére kiérdemeltem az első kiadós verést, ő az elszalasztott dugást fájlalhatta. Az első pofontól még ma is fájt állkapcsom. Talán ő is kapott már tőlem maradandó sérülést?
Ajkamba haraptam, de erre nem kérdeztem rá.
– No. Képzeld, megyek vacsorázni. Tudod, mennyire jó lesz végre úgy beülni egy étterembe, hogy nem kell majd állandóan forgolódnom, hogy figyelsz-e valahol? Nem kell félnem, hogyha Shane-nel többet iszunk a kocsmában, akkor ülhetünk-e józanodásig a park harmatos füvén, anélkül, hogy te hátulról ránk támadnál és a nyakát törnéd. Vagy képzeld, teljesen egyedül fogok hazasétálni, mert nem fenyeget a veszély, hogy követsz. És! A saját ágyamban fogok aludni, nem idegeneknél, mert nem fogok arra gondolni, hogy kilépsz a gardróbból és megerőszakolsz. Az életem újra olyan lesz, mint régen. El nem tudod képzelni, hogy ez milyen felemelő.
Megerőltettem magam, mosolyt színleltem, s a nagy sóhajtozások közepette, majdnem hittem magamnak, s letagadtam az érzést, hogy ez már sosem lesz úgy, mint egykor.
– Egyébként nagyon rendes vagyok. Hoztam neked egy félbe vágott műanyag palackot. Meg akarom nézni, hogyan végzed dolgodat kéz nélkül. Még azt is megengedem, hogy egy méterrel odébb próbálkozz a lyukba célzással és ne kelljen beleülnöd a saját vizeletedbe. Ne mondd, hogy nem vagyok nagylelkű. Én két hétig feküdtem a sajátomban. Na, gyere, nagyfiú…
Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez egy könnyű művelet lesz. Látva azonban, hogy a megrongálódott vászon egészen felcsúsztatható, nem kellett kikötöznöm, csupán rávennem a lábra állásra.
– Állj, fel, hogy lehúzzam a nadrágodat. Nincs kedvem szagolni téged bűzösen…
Míg ő lábra kényszerített magát, a földre tettem az elvágott palackot. Ha engedte, nem rugdosódott, akkor egyszerűen térdéig húztam a nadrágját, s mögé állva vártam, hogy dolgát végezze. Ha nem működött együtt, akkor megnyomkodtam alhasát, mely a felgyülemlett vizelettől megkeményedett ezidő alatt.
– Gyerünk, ne kéresd magad. Susogjak? Utánozzam a csap hangját? Hogyan szeretnéd, hm? Pispispispissss… – susogtam fülébe vigyorogva, s szinte elröhögtem magam a jókedvtől. Miért csak mellette tudtam ennyire felszabadult lenni? Mi tartott vissza attól, hogy nélküle is mosolyogjak?
– Ma behozták egy sorstársadat. A csávó megerőszakolt egy szerencsétlen nőt a buszmegállóban. Azonban a nőnek volt ereje eltörni hadakozás közben a péniszét, így most fent fekszik az intenzíven. Arra gondoltam, hogy eltöröm a tiédet. Most úgyis védtelen vagy és kiszolgáltatott.
Lassan fejtettem ki elképzelésemet, s vontatott unalommal zártam a mondatot. Fel akartam kavarni. Azt akartam, hogy rosszul érezze magát.
– Mesélj... mit tennél meg a szabadulásodért?


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Szept. 28, 2015 6:10 pm Keletkezett az írás




A hozzászólás nagy részében trágár szavakat tartalmaz, a karakter személyiségéből adódóan pedig erőszakos megmozdulásokat! Mindenki saját felelősségére olvassa!


Mr. Kétlábonjáróorgazmus


Érzékeim nem hagytak el, nem tompultak, csupán megfáradtam az erőlködésben, s szó szerint megszenvedtem fogva tartásom minden egyes másodpercét, ami nem csak fizikálisan gyötört meg, hanem lelkileg is.
Míg ott hagyott a mocsok sötétben, ahol nem volt más társaságom, csak a forró csöveken keresztül zubogó víz, s a szomszédos mosoda gépeinek hangos kattogása, volt időm alaposan átgondolni azt, hogy mekkora egy fasz vagyok.
Saját ostobaságomból, s gyengeségemből fakadóan kerültem fogságba, testi vágyaim, behálózott elmém szülte a helyzetet, melyben bent ragadtam, s egyelőre kilátástalannak láttam helyzetem.
- Hogy baszódna meg Maya Cairns! – Mormogtam orrom elé a sötétbe, ahogy hosszú kihagyás után, újra mozdítani próbáltam csuklóimat, melyekbe már mély ágyást szántott a lepedő durva anyaga. Mindkét csuklóm vérben úszott, kézfejeimet több ízben is megégették a forró csövek, nem beszélve tarkómról, s hátamról, mely kínszenvedésem közepette néha érintkezett a felülettel.
Mindhiába próbálkoztam, erőtlenül rogyva előre, már csak levegőért pulzált mellkasom, s járt-fel alá, ezzel adva annak jelét, hogy még élek, hisz elmém valahol máshol járt. Félúton álom, és valóság földjén.
A friss oxigén hiánya, a fullasztóan meleg levegő, s a vízhiány mind megtették hatásukat, és alig néhány óra alatt kimerítették szervezetem. Izzadságban úszva, előre görnyedve pihentem. Nem gondoltam halálra, sem arra, hogy feladjam, egyszerűen csak elfáradtam, kimerültem attól a dühtől, melyet az a rohadt ringyó gyújtott lángra bennem.
Talán már hallucináltam, de a neszezésekre csak felkaptam a fejem, s bár nem láttam senkit a sötétben, szinte magamon éreztem a tekintetét. Ott volt, ott állt tőlem alig néhány méterre, s valószínűleg élvezettel dőlt hátával a fémajtónak, hogy kiélvezze a győzelmét.
Gyűlöltem.
Hirtelen erős neonfény árasztotta el a helyiséget, mely elvakította sötétséghez szokott tekintetem, s erőteljes hunyorgásra késztetett. Az érzés kellemetlen volt, s védekezni csak lehajtott fejjel tudtam, mert kezeim még mindig láncra verve raboskodtak mögöttem.
- Bazdmeg. – Káromkodtam hangosan, s további hunyorgás kíséretében próbáltam megszokni az erőteljes fényeket, hogy láthassam, honnan méricskél az a szuka, s vajon miféle fegyverrel tért vissza hozzám, hogy még tovább kínozzon.
Pillantásommal arcvonásait kémleltem, szavakat formáló ajkait, s azokat a csokoládészín íriszeket, melyek volt pillanat, hogy őrjítően fogták hálóba elmémet. Ezúttal azonban csak gyűlöletet, s haragot lobbantott bennem látványa és nagy erőfeszítésembe került az, hogy a rám mindig is jellemző higgadtság helyett ezúttal ne az űzött vad képét villantsam felé.
- Mondták már, hogy szar a humorod? Kár ezzel próbálkozni Maya. Lehet, hogy azt hiszed, Te nyertél, de tévedsz. Én innen ki fogok jutni, és hidd el, hogy ezek az utolsó pillanatok, amikor még kiélvezheted a nyomorúságos kis életedet, mert apró darabokra foglak felszelni a körfűrész alatt úgy, hogy élve szíjazlak rá arra a kibaszott asztalra. – Hangszínem nyugodtságról árulkodott, szavaim tartalma azonban indulatos szavakkal volt tűzdelve, s bár el akartam hitetni, hogy rendkívül nyugodt vagyok, talán a nő átlátott rajtam.
- Szóval, miért jöttél ide? Hoztál enni, vagy innom? Mert, ha ez a kettő nem szerepel a listán, akkor el is kotródhatnál innen. – Már nem kértem, hogy oldozzon el, esélyét sem láttam ezen opciónak, ahogy annak sem, ha hőbörögve ordibálok Vele.
Megfáradtam.
Sosem gondoltam volna, hogy fogva tartottnak lenni ennyire szar érzés, hogy a semmittevés, s a kiszolgáltatottság ennyire megviselheti a testet és az elmét. Úgy éreztem magam, mint egy kibaszott teve, aki már egy hete kóborolt a Góbi –sivatagban, s aki már az indulás óta nem látott vizet.
Végtagjaim ólomként nehezültek rám, nem voltam hozzá szokva ahhoz a semmittevéshez, amit ez a kibaszott helyzet kényszerített rám. Újabb szavai a düh parazsát szították fel bennem, s előre hanyatló fejem ismét felkapva, pillantásommal tekintetét méricskéltem.
- Álmodj csak. Ha azt hiszed, hogy nyugodtan vacsorázhatsz, mert itt leszek. Amint kiteszed innen a lábad, követni foglak, újra a nyomodban leszek és bele fogsz fulladni a kibaszott levesedbe, mikor meglátsz az étterem ajtajában. – Negédes mosolyt villantottam felé, eszem ágában sem volt hagyni, hogy megtörve lásson. Én még mindig Rhys Higgs voltam, az, kinek bármikor hatalma van bárki felett. Engem nem nézhetett ez a ribanc csak úgy semmibe. Tudnia kellett, hogy ki vagyok, s hozzám képest Ő ki.
- Tudod mit? Takarodj, kurvára nem érdekel az, hogy Te éppen mire készülsz. Untatsz..- Előre hajtva fejemet, úgy tettem, mintha a földet bámulnám, azonban ismét mozgatni kezdtem hátam mögött a csuklóimat, s próbáltam kioldozni karjaimat. A lepedő persze újra belevágott a vérző sebbe, s hogy ne jajduljak fel fájdalmamban, össze kellett szorítanom a fogaimat, jó erősen.
Megjegyzésére megint csak felnéztem, mert bár piszkosul kellett vizelnem, dühített az a megalázó helyzet, amibe belehajszolt.
Fintor kúszott ajkaimra, miközben figyeltem, hogyan lépdel hozzám egyre közelebb. Nem vártam tőle segítséget, gyűlöltem azt a képmutatást, amellyel igyekezett csökkenteni a bűnét.
- Kurvára nagylelkű vagy, lekötelezel..- Legszívesebben elhajtottam volna a faszba, hogy csak azért se fogadjak el tőle segítséget, ezzel is előtérbe helyezve szánalmas helyzetem. Azonban hirtelen eszembe jutott, hogy így közelebb kerülhet hozzám, s talán esélyem lehet a szabadulásra, amit mindenképp meg kellett próbálnom. Nem ellenkezhettem, muszáj voltam bevállalni ezt az egyáltalán nem ínyemre való produkciót, hogy ezzel megnyissam magam előtt a szabad utat, szabad legyek, s addig döngöljem a kurva fejét a falba, míg az ki nem leheli a lelkét.
Erre készültem. Agyamban dübörgött a taktus, minden porcikám Maya vérére áhítozott, ahhoz azonban, hogy elérjem célomat, fegyelmezettnek kellett lennem. Még egy kicsit ki kellett tartanom.
- Ja kösz, nem olyan könnyű felállni így, hogy hátra kötözted a karjaimat. – Jegyeztem meg, s elvárva a segítséget, addig meg sem mozdultam, míg mellém nem ért. Ha már éreztem közelségét, hagytam, hogy felsegítsen, s még inkább rájátszva esetlenségemre, nehezen tápászkodtam fel a földről, ezzel is annak jelét adva, hogy a nő elérte a célját, és sikeresen meggyengítette szervezetem.
- Állok, de hátra kötött kezekkel nem fogom tudni letolni a gatyámat, szóval igazán lehetnél oly nagylelkű, hogy segítesz. Ha kézbe veszed, még jobb. – Gúnyos vigyort villantottam felé, hogy egy kicsit odaszúrjak neki, s közben a lábaim közé helyezett, műanyag flakonra pillantottam.
- Remek, te vágtad körbe? Egészen precíz..- Beszélgetést imitálva mozzanatait figyeltem, s bár rettentően kellett vizelnem, még így sem feledkeztem meg arról, hogy résen legyek, s kihasználva a megfelelő alkalmat, megpróbáljak szabadulni fogságomból.
- Muszáj mögém állnod? Hagyd már ezt abba baszod, ki a fasznak megy úgy, ha pofáznak a háta mögött. – Dühösen szóltam hátra, mert rettentően irritált a nő viselkedése, s egy pillanatra újra átfutott elmémen, hogy mennyire gyűlölöm őt.
A művelet aztán csak beindult, s ha nehézkesen is, de végre könnyíthettem magamon, s az egész szar délutánomnak talán ez volt az egyik fénypontja.
A félbe vágott műanyag edényt harmadáig töltöttem meg , s dolgom végeztével fél lépésnyit hátrébb léptem, hogy ne bukjak fel saját vizeletemben.
- Hagyd már ezt abba. – Sziszegtem dühösen a nő provokáló megjegyzéseire, úgy éreztem, menten eldurran az agyam és újra előtör belőlem a düh, de ezt a pillanatot nem kúrhattam el. Még nem.
- Segíts visszahúzni a nadrágomat, legalább kibaszott gatya legyen rajtam, ha már itt kell rohadnom. – Felé fordultam, s megvártam, míg a nő a korábbi mozzanatokhoz hasonlóan erőt vesz magán, s ahogy levetkőztetett, úgy vissza is húzza rám a gatyát. Csak egyetlen pillanatra vártam, s ahogy megláttam, hogy fél másodpercre nem rám figyel, erővel megfejeltem a homlokát, majd bakancsommal kirúgtam a lábát, s ha sikerült földre terítenem, dühösen tapostam a torkára, s erősen szorítottam a földhöz, hogy fuldokoljon a ribanc.
- Te büdös kurva, meg fogsz dögleni, itt fogsz megdögleni, ha kell velem együtt, de innen többé nem jutsz ki élve. – Elvette eszemet a düh, elborult az elmém, s kegyetlenséggel szorítottam torkát a padlóhoz, élvezettel figyelve megvonagló arcvonásait. Végezni akartam a ribanccal, aki miatt életem legkiszolgáltatottabb, s megalázóbb helyzetébe kerültem.


megjegyzés:szeretettel <3 szószám: 1684

made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 29, 2015 9:43 am Keletkezett az írás



I wanna hear you say it

■ ■ ■ ■ ■ ■ ■  


Apróságok foglalkoztattak.
A jövőm rozoga lábakon álló, több sebből vérző faház volt, melynek ablakait és ajtaját leette a természet felajzott ereje, s én, mint a külsőségek rabja, csupán azzal voltam elfoglalva, hogy a lezúduló, nagy erejű esővíz ne áztassa el a finom kidolgozású, mintáiban aprólékos, gondosan kitisztított, kézzel szőtt indiai szőnyeget egyetlen oldalról sem. Úgy ültem közepébe a megnevezhetetlen színek kavalkádjából felépített szőnyegnek, mintha azon kívül nem lett volna semmim.
A szálaknak nevet adtam. Biztos pontok voltak, melyekbe belevájva körmeimet, éreztem, hogy élek. Féltem tőle, hogy a hiány mardosó érzete teremt körülöttem valóságot. Hogy annak fennkölt kedvessége mutat rá az életemet körbe ölelő szegénységre. Meredeken lefelé ívelő sötét folt-képződmények szaggatták végtagjaimat. Könnyebb volt azt felsorolnom, hogy mi az, ami birtokomban van, mint beszélni a csonka valóságról. Hiszen napról napra éltem, de sosem terveztem, vagy teremtettem magam körül idillikus állandóságot. Rábíztam magam a reggeli kávéra, vagy a szekrényből kiemelt ruhadarabra, hogy annak illata, bőrömet kényeztető érintése adja meg az aznap alapját. Nem gondoltam arra, hogy egyszer, ha felkelek, már ez kevés lesz. Hogy néha muszáj arról is beszélni, ami nem kívánatos, vagy egyenes fizikai fájdalommal jár. Hogy mindaz, amit tudtam a holnapról, hogy lesz két műtétem.
Tegnap elégedettség járt volna át. Megborzongtam volna tőle, hogy keretek közé szorult a szabadidőm, most mégis megestem, mert tervek nélkül nem lehetett játszani ezt a kettősséget.
Nem voltam mestere a hosszan átgondolt stratégiáknak. Az ötleteim égből kapott derengése azonban kezdő suhintás volt Rhys Higgs akarata mellett. A férfi jól meggondolta bakancsainak nehéz léptét. Nem bicsaklott meg, nem teketóriázott, nem fordult vissza sosem. Önző határozottsággal ejtett kétségbe.
Képtelen voltam megmondani, hogy holnap reggel lejövök-e hozzá. Hogy kivel iszom az első kávét. Milyen illatú lesz rajtam a parfüm. Vagy, hogy a férfinek van-e még maradása ebben a közös életben vagy kíméletlenül száműznöm kell őt, hogy végül jelenlétének gondolata is szétmálljon.
Annyi mindent tehettem volna vele, s aztán rájöttem, hogy a tettlegességig fajuló semmi felett jóval nagyobbat nyom a latba a gondolati úton fogant tézisek mindensége.
Jól hangzott, hogy megölöm. Szikével. Majd a testét… én egyedül, aztán a vért… és egy ásó is kellene, gödör. Valaki kiássa? Nem, ez nem az én műfajom volt.
Talán félelemben tarthatnám azzal, hogy holnap eljön az utolsó napja, s még ma este őröljön le minden gondolatot, mit ott érez nyelve hegyén. De ezt nem játszhattam el hónapokig, napról-napra egyre kisebb bizonyossággal. Pont úgy hiteltelen lettem volna előtte, mint ő előttem.
Ő, aki nem is akart megölni. Ezen még mindig mosolyognom kellett, s kiélvezni az élet adta lehetőségeimet.

Mellkasom előtt karba font kezeimet tovább szorítottam gyomortájékra, miközben enyhén elhajolva teste mellett ügyeltem munkáját. Nos, azt hiszem az ánuszából kikandikáló fegyverrel is hamarabb becélzott volna, mint én őt a markomba zárt kilencmilliméteressel.
Nem erre termettem.
Rhys azonban még fogolynak is annyira tökéletes volt. Meg nem tört volna… áh, nem. Ő volt a nagybetűs férfi ebben a helyzetben. Mocskos mód jól állt neki, s ezt nem is tagadhattam.
A délután izgalma kimúlt bennem. Már csak jelenlétének megszokása pulzált bennem. A bosszúvágy, vagy felette elnövekvő uralmam semmilyen hektikus kifakadásra nem kényszerített.
Majdnem képes voltam csendben maradni felszólítására, megszánni őt, s legalább a vizelésének néhány percét nem megkeseríteni.
– Azt csinálok, amit akarok. Igyekezz, mert már csak fél perced van. Ha addig nem végzel, rád húzom a gatyádat és abba csorgathatsz tovább… – teli vigyorral címeztem meg neki a szavakat, s elnézve rossz kedvét, sürgetően a hátsójára csaptam. – Számoljak? Visszafelé, úgy az izgalmasabb… Harminc. Huszonkilenc, és már csak huszonnyolc…
És ezt így folytattam még néhány másodpercig, aztán érdeklődésemet veszítve a számok iránt, inkább csendben várakoztam és hallgattam a vékony sugarú folyást.
– Megnyugtató, hogy a folyóügyeid nem akadoznak. Hány éves is vagy? Negyven? Negyvenkettő? Lassan össze kell barátkoznod a prosztataproblémákkal… ó, várj! Dehogyis. Nem éled meg, hogy begyulladjon és feldagadjon.
Kinevettem a férfit, s lebecsültem lekötözött testének képességeit. Nem hallgattam rá, szavaim továbbra is ostorként csattogtak háta mögött, az éles nyelv fülének porcos peremét simította.
– Mi van, Rhys? Nem szereted a saját farkad látványát? Legyen, visszahúzom – nem tetéztem a helyzetét. Ha már én abban a kiváltságos helyzetben leszek, hogy helyette is vacsorázok és kettőnk helyett élvezem majd ki hatalmas franciaágyam habos matracát, akkor neki legyen annyi komfortérzete, hogy a farka a helyén van.
Táskámat a földre vetettem, s kiléptem hátának takarásából, hogy fenyegetően fölém magasodó testéhez egészen közel férkőzzek. Nem gyanítottam, hogy készül valamire. Megszoktam, hogy ha férfifarkat tartok a kezemben, a tulajdonos pitiző kölyökkutyává válik, nyöszörög és óvatosságra int. Szoktak sziszegni is. Rhys azonban kimondottan feszengett érintésemben. Amikor azonban rájöttem, hogy ereje lábaiban összpontosult, már késő volt, s a férfi kirúgta biztosan tartó lábaimat alólam, hogy kéz nélkül is a földre kényszerítsen, bemutassa vele szembeni esendőségemet, gyengeségemet.
Megszédültem a homlokomra mért kemény ütéstől. Nem voltam rá felkészülve, de nem is lehetett volna mivel kivédeni a hirtelen rám telepedő gyengeséget. Arcom vonásain fájdalom suhant át, kezeim kapaszkodóért kaptak, azonban elvétve a mozdulatot, földre rogytam előtte.
Néhány másodperc elég volt neki, hogy átvegye hatalmamat. Nyakamra erőltetett recés talpú bakancsa bőrömbe vájt. Bárhogy helyezkedtem, nem engedett nyelni, nehezen jutottam csak levegőhöz.
Sajgó fejemre nem figyelhettem, levegőt kellett kapnom, és eltüntetni nyelőcsövemről nehéz lábfejét. Éreztem, hogy gyengülök. S noha eddig olyan konokul hajtottam elképzelésemet, miszerint képtelen lenne bennem kárt tenni, most elbizonytalanított. Szemei lángoltak a nekem tartogatott gyűlölettől.
Míg először lábfejeit igyekeztem eltolni magamtól, rájöttem, hogy a megoldás feljebb rejtezik. Erőtlenségbe veszni kívánó karomat felemelve, meghajlított térd alatt rejtező feszítő izmára mértem öklöm ütését. Nem kellett túl nagy ahhoz, hogy a reflex összerántsa a lábat, elveszítse egyensúlyát, s eltaszítva arcom és mellkasom közeléből lábát, arrébb henteredjek.
– Te rohadt szemétláda állat! Te mocsadék! Majdnem megfulladtam, átkozott! – szavaimban ott ült a másodpercnyi riadalom, mely őrült dolgokra sarkallt. Nem tudtam megállni ösztöneimet. Lendülni kívánó és cselekedni vágyó karjaimnak hagytam, hogy járják a maguk útját. Így nem gondolkoztam, miközben felemeltem a palackot és annak teljes tartalmát a hálátlan kígyó pofájába locsoltam.
– Dögölj bele a saját vizeletedbe, Rhys. Te undorító, utolsó senkiházi! Te!
A lábaink közé hulló palack hangja elenyésző volt a torkomon át jövő hörgéshez képest. Semmi nem tarthatott vissza. Nem volt ellenségem a vizelet szúrós szaga, így nem nyögtem fel undorodva, ahogy elázott felsőruházatába kaptam, hogy úgy rángassam meg testét.
Nem figyeltem, de nem is akartam rá ügyelni. Úgy küzdöttem kikötött teste ellen, mintha az még mindig életemet fenyegetné. A háta mögött futó rézcsőnek taszítottam többször is hátát, miközben bokáját rugdostam megállás nélkül tűsarkúm hegyezett orrával. Ha megingott, nem volt kegyelem. Amint nyakát értem, már azt szorítottam, s teljes erőmből irányításom alá vont fejét kétszer a tömör váznak ütöttem.
A legnagyobb meglepetés, mikor elmém tisztulni látszott, s már nem mérgezett irányába a mérges utálat, hogy a férfi nincs eszméleténél.
Összeomlott.
S akkor én is összeomlottam.
Nem hagytam el magam. De arra sem vetemedtem, hogy megnézzem életjeleit. Mozdulatlan volt. Szemhéjai lecsukódtak. Már nem hadakozott. Talán meghalt.
Szám elé szorítottam kézfejeimet, melyek ezt tették.
– Jézus úristen! Mit tettem?!
Elhátráltam tőle. Ahogy jöttem, ugyanazzal a hévvel rohantam végig az alagsoron, nem vállalva felelősséget tetteimért. Talán már soha többé nincs.
– Ez a te hibád volt! Miattad volt. Én csak védekeztem. Védekeztem, te állat… gyűlöllek. Megérdemelted! Remélem, megdöglöttél.
Fennhangon zokogtam a kocsimig, miközben be nem állt a szám, cifra káromkodásokkal mulattam a groteszk időt.
Megöltem. Nem láttam lélegezni. Mozgott a mellkasa? Megöltem, mert provokált.
Hazudott volna az indulat? A hévtől akár rosszul is láthattam.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 29, 2015 12:14 pm Keletkezett az írás




A hozzászólás nagy részében trágár szavakat tartalmaz, a karakter személyiségéből adódóan pedig erőszakos megmozdulásokat! Mindenki saját felelősségére olvassa!


Mr. Kétlábonjáróorgazmus


Nem kíméltem.
A bennem felgyülemlett dühöt már semmi sem fojthatta vissza, oroszlán erejével tört fel mellkasomból a gyűlölet, ahogy a nőre ordítottam, miközben sikerült Őt a földre küldenem.
Nem törődve sajgó homlokommal, cipőm vaskos talpával estem törékeny nyakának, hogy kiszorítsam belőle az életet, s torkán hörgő hangként távozzanak az utolsó szavak, melyekkel bocsánatért esdeklik talpaim előtt.
Ez a büdös szuka azonban nem érdemelt bocsánatot, csak a kínokat, azt hogy megfulladjon és végig nézze, ahogy talpra álltam fölötte. Látnia kellett, hogy még mindig én vagyok az, aki dönt élet és halál felett, s kizárólag én lehetek az, ki eldönti Cairns életének további alakulását.
Szikrázó íriszeimet fúrtam riadt, csokoládébarna tekintetébe, s már egyáltalán nem érdekelt az, hogy mennyire kívántam a nőt, mennyire különlegessé vált számomra az elmúlt hónapokban. Nem, nem eshettem térdre előtte, nem adhattam be a derekamat, hogy szolgaként alázkodjak meg egy ilyen némber előtt. Gyűlöltem magam gyengeségeimért, hogy efféle kínos, szánalmas helyzetbe kerültem, amiért elmém megtébolyodott, s lelkem furcsa mód szimpátiával fordult egy másik irányába. Hogy a faszomba történhetett mindez meg? S miért fojtogatta gombóc a torkomat, s idegesség a gyomromat, mikor figyeltem az előttem vergődő haláltusáját?
Kapkodó mozdulataival mit sem törődve, egyre erőteljesebben léptem rá torkára, el akartam taposni, mint egy bűzölgő rovart, aminek semmi haszna sincs az életben. El akartam pusztítani az utamban állót, aki miatt többet szívtam, mint valaha bármikor is.
A jövőmmel nem foglalkoztam, az sem izgatott, hogyan szabadulok majd el, hogyan lesz a folytatás. Csak a bosszú munkált engem, begőzölve, ködösült tekintettel próbáltam végleg megszabadulni a nőtől, kinek válaszcsapása váratlanul ért.
Nem voltam felkészülve arra, hogy a nő még egy ilyen helyzetben is felülkerekedik a sorsán, s fulladás helyett felveszi velem harcát.
Hihetetlen erő lakozhatott benne , mert olyan ütést mért térdhajlatomra, hogy a reflexeimnek nem tudtam parancsolni, s lábam megbicsaklott. Elveszítve egyensúlyomat, kénytelen voltam máshová lépni, s mindez elég volt ahhoz, hogy a nő kiguruljon alólam, s már ne érjem torkát bakancsom recés pontjával.
- Te ribanc, ki foglak csinálni. – Teljes erőből neki akartam menni, begőzölve mélyesztettem pillantásom íriszeire, miközben nagyot rántottam a kezeimet gúzsba fogó vászon anyagon, hogy végre kiszabadulva, darabjaira téphessem az áruló ribancot.
S ugyan az anyag repedezni kezdett, s a csövek is érezhetően elhajlottak, nyikorgó hangok kíséretében, a szabadulásom még mindig nem volt kivitelezhető. Ráadásul az a cafka visszatámadott, s hirtelen öntött képen saját vizeletemmel, melyből talán még rá is jutott.
- ÁÁ bazdmeg, nem látok. Meg fogsz dögleni…- Hunyorogva szorítottam össze szemeimet, ezzel védekezve a maró folyadék ellen, s előre köpve próbáltam megszabadulni a számba jutott szennytől.
Dühöngő bikaként vergődtem a csövekhez kötve, újra nekifeszültem, hogy letépjem végre láncaimat, s teljes erőfeszítéssel igyekeztem megszabadulni, ám újabb csapás ért.
Maya Cairns tőle nem megszokott erővel ütötte mellkasomat, éreztem, hogy tűsarkúival erőteljes rúgásokat mér bokámra, s mindeközben erővel taszít újra és újra a csövekkel borított falnak.
- Ennyit tudsz? Ennyire futja? Végezni fogok Veled! – Förmedtem rá, állva mellkasommal ütéseit, arra azonban nem számítottam, hogy a nő bedurvul, s teljes erővel kapja majd el nyakamat, hogy a fejemet dühből vágja a csöveknek.
Az első ütés kellemetlenségét követően ért a másik, szemeimet hirtelen kinyitottam, hogy dühödten fúrjam pillantásom a nő íriszeibe, de a fájdalom annyira átjárta testem, hogy vonásaim is eltorzultak az első fejre mért ütést követően. A következő ütést már nem viseltem, olyan erővel érte tarkómat, hogy elveszítve eszméletemet, minden elsötétült előttem…
Vér serkent fejbőrömön, mely lassan fojt végig nyakam vonalán, testem tehetetlen rongybaba módjára terült el, s fejem élettelenül billent előre…
* * *
- Hé, Higgs, magadnál vagy? Mi a fasz történt veled? Hallod? – Engem szólító hangokra lettem figyelmes, hunyorogva nyitottam fel szemeimet, s éreztem, ahogy arcomat újra és újra megpaskolja egy durva tenyér.
Hirtelen zavart a fény, s csak hunyorogva vettem ki az alak sziluettjét, akinek be nem állt a pofája, csak beszélt és beszélt, s szerencsére ebből már pontosan tudtam, hogy ki talált rám.
- Hagyd abba baszod. – Morrantam fel, miközben próbáltam ülő helyzetbe húzni magam, s teljes erővel emeltem törzsemet hasizmom segítségével.
Néhány pillanat alatt hozzászoktam a fényviszonyokhoz, s felismertem Baxter hangját, aki mellettem térdelt, s még mindig értetlenül vizslatta helyzetemet.
A nyurga alak volt az egyik spiclije Colliernek, rendszerint efféle tevékenységből élt. A belső embereket követte, néha besegített egy-egy elszámolásnál, behajtási kötelezettségeket látott el. Az egyetlen hibája az volt, hogy túl sokat pofázott, és a főnök minden kibaszott parancsát teljesítette.
- Ezt a csaj tette? Akit ki kellett volna nyírnod, he? Vannak társai is? Baszod Higgs, a főnök ezért kurva mérges lesz. Már nekem kell utánad jönnöm látod? Érezték, hogy nem intézted el. Tudták jól, és tessék baszki. Heh, azért viccesen festesz így…fúj baszki, és vizeletszagod van? Undorító. – Hangjából érződött gúnyolódása, mindig is arra vágyott, hogy beszólhasson, hát most alkalma adott arra, hogy mások előtt is szégyenfoltként tüntessen fel.
Dühösen fúrtam tekintetébe íriszeimet, éreztem, hogy élvezettel néz végig szenvedésemen, s hogy fejében máris azt forralja, hogyan fog minderről beszámolót tartani a főnöknek.
- Na te faszfej, itt is hagyhatnálak akár, mi? Ilyenkor mennyire vagy tökös legény, te fasz? Az egyetlen szerencséd, hogy Colliernek szüksége van rád, és hogy az unokahúgom neked köszönheti az életét. Na gyere, segítek. – Nagy kegyesen szájába illesztett egy cigarettát, rágyújtva a képembe fújta a füstöt, s csak ezután szedte elő bicskáját, hogy levágja rólam az erős vászonlepedőt.
- Jól megkötötték baszki. – Jegyezte meg, miközben csuklóim körül végre leomlott a bilincs, s hátam mögül újra előre húzhattam karjaimat.
Piszkosul fájt.
Izmaim elgémberedtek, zsibbadtak karjaim, s ólom nehezékként lógtak tehetetlenül előttem.
Összeszorított fogakkal, minden erőmet összeszedve igyekeztem egyik, majd másik vállamat megmozgatni, hogy aztán karjaimat, s csuklóimat is szemügyre vehessem.
- Áúú – Szisszentem fel a fájdalomtól, hogy sebes csuklóimat igyekeztem megtekergetni néhányszor, hogy érezzem, van még azokban élet.
A fejem is lüktetett, felállva meg is szédültem, s hátammal egy pillanatra neki tántorodtam a hátam mögött futó, forró csöveknek, melyek újult erővel csaptak le, s perzselték pólón keresztül bőrömet.
- A kibaszott életbe. – Förmedtem magam elé dühösen, majd a velem szemben álló Baxterre néztem.
- Ne kövess, semmi keresni valód ezen a helyen. A nőt bízzátok rám, elintézem. – Mérgesen ráncoltam homlokomat, mire a nyurga alak felröhögött, s késével felém mutogatott.
- Te? Háh, ez jó , nagyon jó. Te fogod móresre tanítani, akit kikötözött ez a szadista ribanc? Vicces vagy Higgs, háh, ha erről a srácoknak odabent dumálok. – Röhögve csóválta fejét, miközben hátat fordítva nekem, kését vissza akarta csúsztatni tokjába. Hirtelen mögé lépve, rámarkoltam a fegyver nyelét szorító kézfejére, s teljes erőből döftem mellkason, míg szabad kezemmel száját, s orrát szorítottam le.
Néhány percig rugdosott, s vergődve szenvedett az oxigénhiánytól, később azonban feladta a küzdelmet, s holtan rogyott össze karjaimban.
- Nem beszélsz senkinek már. – Sziszegtem dühösen, majd begyömöszöltem nagy nehezen testét abba a kocsiba, amivel Cairns szállított engem oda, nem is olyan rég.
Az alagsorról kijutva, végig lehajtott fejjel toltam előre a kocsit, így legfeljebb a biztonsági felvételeken is csak a guruló eszköz látszódhatott.
Először saját járművemhez akartam menni, hogy eltüntessem a holttestet a kórházból, a parkolóban azonban észrevettem Maya ott ácsorgó járművét.
Szóval még itt volt az a ribanc, tette után képes volt maradni, mint aki jól végezte a dolgát.
Gyűlöltem a nőt, mérhetetlen ellenszenv gyülemlett fel bennem, ha csak rá gondoltam.
Kifigyelve, hogy nem lát senki, odatoltam a szennyes tárolót, majd kinyitva az autó hátsó ülését, begyömöszöltem Baxter holttestét a hátsó sorba. Ezt követően a férfi késével felvágtam felsőjét, majd mellkasába véstem egy üzenetet.
„ Te leszel a következő”
Az üzenet után lezártam az autót, majd felkerestem járművemet, amivel elhajtottam a helyszínről…



megjegyzés:szeretettel <3 szószám: 1684

made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:51 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
#maya_and_rhys_part_iv.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: