Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 16, 2015 4:22 pm Keletkezett az írás




Jeremiah & Alek

 Mondanám, hogy csak egy átlagos nap a mai is, nem tévednék vele sokat, ami engem illet. Mariannal kettő hete nem beszéltem, nem hallottam róla semmit sem. Nem is találkoztunk azóta, hogy ellátta a sebemet és utána kicsit összedörrentünk. Pofátlannak és hálátlannak érzem magam.  Ha voltak is saját gondolataim, egyetlen szempillantás alatt csúszik ki a kezemből minden, amit magaménak tudhattam. A kérdések és a kétségek már nem számítanak. Többé már nem.
Olyan törés ez nekem amire nincsenek szavak. Örülök is meg nem is, meg lehet érteni ha nem ujjongok kitörő lelkesedéssel, de itt vagyok és élek nem igaz? Nem zúztam szét senkit és semmit miatta, nem próbáltam ártani senkinek, sőt, éppen az ellenkezőjével vacakolok. Úgy látszik még nálam is vannak még csodák. Igen, csodaszámba megy minden önzetlen segítőkész tettem.  A nagy picsát! Eddig tartott!
Az adrenalin újjá éled a szervezetemben, úgy érzem magam mint egy felbőszült bika, aki előtt folyamatosan a vörös köpenyt lengetik. Beszélhet hozzám akárki, egyetlen hang sem hagyja el a számat, szúrós tekintetem beszél helyettem, méghozzá tökéletesen kifejezően.
Egy újabb utam van, leszállítom az anyagot, nem kevés áron jut hozzá az illető. De vessen magára, neki kellett, akkor meg fizessen rendesen.
A parkba érve néhány öreg nő és bá marhaságait hallgattam...csontritkulás, gyulladás, protézis, kopás...
Hallgattam és hallgattam és hallgattam, a bátyám igazán büszke lehetett volna rám, hogy ilyen türelmet tanúsítok, az ezt következőknél viszont szerintem nem örült volna. Legalábbis... áh nem, kurva élet, hogy nem. Bár elgondolkodtam rajta. Büszke lenne rám. Próbálom ezzel magamat is nyugtatni, hitegetni. Veszek néhány jótékony, tiszta levegőt. Az a jó, hogy mindig előttem jár viszonyítási alapként. És ha tényleg azt akarom, hogy büszke legyen rám, ha tényleg meg akarom mutatni, hogy talán én is érhetek annyit, mint ő, akkor úgy is kell tűrnöm, mint ahogyan ő teszi. Ez a célom, másba nem tudok kapaszkodni. Cél nélkül lebegni teljességgel hülyeség, és lehetetlen küldetés.
Na persze!
A pillanat szülte reakció volt csupán, keresztül furakodtam a park öreg állományán keresztül.  Sosem voltam híres a türelmemről. Az ügyfelem(ügyfelünk) elmondta miféle póló lesz rajta, szóval ahogy megláttam érkeztem is hozzá. Csak adja a suskát szépen, vagy leverem rajta. Egy padon ücsörög, szóval letelepedtem mellé. Kényelmesen, hogy máshogy.
- Nálad van? - halkan szólalok meg néhány perc önszuggeszció után, és közben roppantul próbálom meggyőzni magam arról, hogy ennek az egésznek tényleg van valami értelme. Végül a szürke sapkám fordítom meg. Kezdődik.  



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 23, 2015 8:50 am Keletkezett az írás



Alek & Jer
I feel the pain, so I am alive


Újabb reggel, újabb nap, melyet munkával tölthetek itt, Sydney-ben. Elszoktam már ettől az osztálytól, ritkán vagyok terepen. Apám intézte el, mikor megtudta, hogy mellény nélkül keveredtem a lövöldözés közepébe, mikor azt a gyilkost kerestük, akiről kiderült, hogy nem egyedül dolgozik. Ők kezdeményeztek, én pedig el akartam őket kapni, nem érdekelt, hogy mit kell megtennem érte. Nem érdekelt, hogy esetleg az egyik golyó halálos sebet ad. Azt hiszem, akkor voltam a legmélyebben. Amikor meg akartam halni, és kerestem a helyzeteket, melyek elvehetik az életemet. Természetesen apám mindent megtudott, miután megkaptam az ezért kijáró fejmosást a felettesemtől, még otthon apámtól is bezsebelhettem egyet. Képes volt eljönni azért az otthonomba, hogy megtegye, majd kijelentette, hogy átrakat egy másik osztályra. Elleneztem, jobban, mint bármi mást. Nem akartam ott hagyni az osztályomat, egyetlen jó pont volt, hogy a társam is Giles lett ismét. Két éve nem dolgoztunk együtt akkor, csak tartottuk a kapcsolatot, ő volt az egyetlen. Őt megijesztette az, amit mellettem csinálnia kellett, mikor újonc volt, ezért ő maga kérte az áthelyezését, de most mindketten beépültünk. Ez a legundorítóbb munka a világon, és néha tényleg nagyon elegem van belőle, néha tényleg jobban jártam volna a katonasággal. Természetesen ezt nem fogom bevallani apámnak, mert akkor neki lenne igaza, és én nem adom meg neki ezt a lehetőséget.
- Westwood ügynök - hallom meg a nevemet, én pedig felnézek a monitor elől, ahol éppen ülök.
- Uram - állok fel a helyemről, és megyek oda az iroda vezetőjéhez, aki jelen pillanatban a felettesem.
- Feladatom van a számára. Kap egy egységet. Azt a hírt kaptuk az egyik rabtól, hogy ma kellene ott lennie egy helyszínen, kábítószert vásárolt volna, de...
- Mi hoztuk be tegnap birtoklásért, és terjesztésért. Feltehetőleg a terjesztő tagja lehet egy nagyobb bűnszervezetnek, legalábbis ha az információk helyesek - vágok közbe, mert soha nem bírom ki, hogy ne az enyém legyen az utolsó szó.
- Maga lesz a vevő - arcomra döbbenet ül ki, tény és való, nem fűlik ehhez a munkához a fogam.
Több okból sem. Még mindig Tim után nyomozok, a rendőrségen belül, azt teszem, ami a feladatom, és ez csak hátráltat, ezzel nem haladok előre, és arcomon látszik a nem tetszés.
- Miért? Nem ezért vagyok itt! - csattanok fel, és erre a felettesem bezárja irodájának ajtaját.
- Nézze Westwood. Nem tudom, mi a szokás Bostonban, de itt többnyire az alkalmazott teszi, amit a felettese kiad. Most én vagyok a felettese, szóval maga lesz a vevő, már megszereztük az egyik bűntársának számát, és lebeszéltünk egy találkozót vele - ajkaim szólásra nyílnak, de ő feltartja a mutatóujját, én pedig visszanyelem a válaszom - Még nem fejeztem be. Kimegy, behozza, kihallgatja. Nekem is az a fontos, hogy minél előbb elvégezze az itteni dolgát, amire megkértem, és ahhoz az a férfi is kapcsolódik. Szóval, ha nem akarja, hogy a rendőrség érjen oda előbb, és emiatt a fickó ne beszéljen, akkor induljon most azonnal! - hiába, Morgen ért a dolgához. Tudja, hogy kell a nyelvemen beszélni, én pedig bólintok, megkapom az instrukciókat, és elindulok átöltözni. A helyzet az, hogy az itteni ügy nagyon is kapcsolódik a bostoni lezáratlan ügyhöz, így végül elindulok a megadott helyszínre, valami parkba, miközben minden szükséges kelléket magamra aggatok.
- Jelszó? - kérdez az egyik ügynök, én pedig értetlenül nézek rá.
- Mi?
- A szó, amire indulunk... - válaszol a fekete férfi, én pedig elmosolyodom.
- Arra nem lesz szükség. Minden bizonnyal egyedül lesz. A dílerek nem párosával járnak, szóval elintézem, csak álljatok készen, majd jelzek - veregetem meg lekezelően a vállát, tényleg elég érdekes, hogy egy egységet adtak, egyetlen díler miatt. Ezért megtiltottam nekik, hogy bármit is tegyenek a figyelésen kívül, Giles szerencsére külön kocsival jött utánunk. A fülesen keresztül hallhat engem, és ez a lényeg. Másra nincs szükségem, ezért kigombolt bőrdzsekivel indulok el a ad felé, miközben felveszek egy bőrkesztyűt az egyik kezemre. Csak a megszokás, de ez vagyok én. Hogy teljes legyen a kép, még egy cigarettát is meggyújtok, mely marja a torkom, hiszen vagy öt éve leszoktam, de így nem vagyok túl jófiú. Lazán helyezkedem el a padon, két karomat megtámasztva, miközben a napszemüvegem mögül figyelem a teret. Az egyik részen valami nyugdíjasklub gyülekezik, én pedig testhelyzetet váltok. Az oldalamra erősítve egy fegyver, a másik oldalt egy bilincs pihen, a kabát jótékonyan takar.
- Látok egy alakot - fordulok a fák irányába, hogy ne lássák a szám mozgását, majd akkor nézek ismét magam elé, mikor már leül mellém az ismeretlen. Reményeim szerint ő lesz az, így cigire gyújtok, még mindig nem teszek semmit, hiszen nem vette elő, nem történt meg a csere. Végül ránézek, amikor két szót szegez nekem kérdéssé formálva, majd a válla fölött elnézve veszem észre Giles alakját a távolban.
- Ugyanezt kérdezhetném én is - veszem le a napszemüveget, hogy a szemkontaktus meglegyen. Kijöttem a formámból, de nem felejtettem. Régen gyorsabban ment, volt olyan, mikor csak a jelvényem kaptam elő, megmotoztam, és birtoklásért bevittem, de nekem most több infó kell tőle. Talán az itteni ügy pontot tehet a bostoni ügyünkre, mely már hónapok óta lezáratlan. Melynek az elvarratlan szálai ide veszettek. - Szóval? - kérdezem egy kicsit sürgetőn, mintha nekem lenne fontos, mintha már az elvonási tünetek jelentkeznének. Szerencsémre az öcsémtől ellestem ezeket a mozzanatokat, és idegességet színlelve mélyre szívom a nikotint, majd kifújva azt, megdörzsölöm az állam.
 
©

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Szept. 24, 2015 6:26 pm Keletkezett az írás




Jeremiah & Alek

Senki olyan sem tartózkodott a parkban, csupán feladatom alanyának jelenlétét láttam - az öregek mellett -, s nekem erre volt szükségem. Ezért is választottam ezt az időpontot. És ezt a helyet.
Elejtett félmondatok, elsuttogok beismerések, jelentéktelennek tűnő megjegyzések... Az embernek megvan az a felettébb szórakoztató és naiv elképzelése, hogy tömegben biztonságban van, s éppen ezért bátrabban, nyíltabban mer beszélni.
Vonzanak a kétségbeesett, elesett emberek, akik körül baj gyülekezik. Mert engem ez "táplál".
Mindenki a saját tapasztalataiból táplálkozik, így számára talán elbizakodottságnak tűnhet az, amit én bizonyosságnak érzek a kis bagázsommal kapcsolatban. Nekem ugyanis se gyanúm, se sejtésem valódi létét illetően - mitől is volna? Találkozhatott már hasonló módszerekkel, hasonló tagokkal, de nem velünk. Azonban nem csak eladni akarok neki, rátukmálni mást is, magasabb áron. Csupa haszon.
Sajnálatos módon a kifogások a "nem"-ekkel együtt vajmi kevéssé tudtak bennünket érdekelni, a csapat eredmény-orientált.
- Nos. A helyzet az, hogy a madár az ász. - kezdtem ezzel, mivel az új szer elég ütős és kolibri projektnek hívjuk, a másik az durvább. Bár ez is amolyan biztosra menő dolog, hogy tutko a jó emberrel dumálok. Legnagyobb veszélyük abban rejlik, hogy alkohollal keverve emlékezetkiesést, eszméletlenséget okoznak, de infarktushoz is vezethetnek. A mefedron, alkohol és marihuána kombinációja már több halálesethez vezetett.  Tapasztalatból mondom, volt kísérleti alanyunk és nem is egy. Hála a boncmesterünknek. Az anyag kékes-zöldes színű.
A kokaint, az extasyt és a szintetikus szereket "csereszabatosnak" lehet tekinteni a fogyasztók szempontjából, akik az elérhetőség, az ár és a minőség szerint választanak. Mi nyomjuk ebben a városban a legjobban és jól is fizetnek érte.
Elmosolyodtam, gesztusom mögött azonban semminemű érzelem nem lakozott. Pusztán azt a gondolatot rajzolta arcom vonásaira, miszerint képtelenségnek tartottam, hogy valóban azt feltételezné, ennyivel máris adakozok neki.
- Rendben. - előhúztam egy kis tasakot a zsebemből, négy ehhez hasonlót rendelt, csekkolja le, fizessen, adom és húzzunk a francba.
- Az ár nem kevés. De a megbeszéltek alapján működik. Az anyag tökéletes. - nem alkudozni küldtek, ilyesmire úgy vélem egy csinos ribanc alkalmasabb lett volna, némi kereskedői tapasztalattal. Egy papirt veszek elő, kicsit szélesebb és magam mellé rakva egy csíkot hullajtok végig rajta, lehet próbálni csórikám. Pár másodpercig a szemébe néztem, mintha valamit keresnék, válaszok után kutatnék, végül viszont lehunytam rövid időre a szemem és finoman biccentettem.
Mint a gyermek, aki tudja, hogy a mély víz iszonytató rémeket rejt, mégis beleveti magát, mert más nem tehet, úgy adom magam én is ennek az egésznek.
Nem lesz szép, nem lesz békés, se csöndes... de mindennél magányosabb, elszigeteltebb. A kötelességemet teljesítem. - 4900 dollár és amiért nekem kellett jönnöm, az még egy 3000! - amint kipróbálta, ha nem-nem, az se az én gondom, pakolom el a dolgokat, hogy a fizetségem után átadjam a pakkot és távozhassak. Ha kell neki, úgy is fizet. Ha nem, akkor szétverem a képét. Nem gond.
- Tudod, ez amolyan erősen javallott szolgáltatás igénybevétel. Természetesen nem a semmiért fizetnél, biztosra veszem, hogy neked legalább olyan előnyös lenne ez a szigorúan üzleti alapú kapcsolat, mint nekünk. Gyümölcsöző kapcsolat esetén további juttatásokra is igényt tarthatnál.
Úgy éreztem, kellőképpen felkészültem minden eshetőségre - a halálomat leszámítva. Roppant kellemetlen volna egy parkban a Halál ölelésébe rohanni, ráadásul úgy, hogy nem is a bátyám miatt tévedtem ide.

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Szept. 28, 2015 8:24 am Keletkezett az írás



Alek & Jer
I feel the pain, so I am alive


Szabályosan hánynom kell az olyan kis nyikhajoktól, akik pontosan úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, elnagyolt lépésekkel közelít a célja felé, miközben annyira nyilvánvaló, hogy rosszban sántikál. Bár ez természetesen lehetséges, hogy csak nekem egyértelmű, de másnak nem az.
- Tartsd már rendesen azt a cigit szivi, még azt hiszi, rá akarsz mászni - dörmög a fülesbe Giles, én pedig megkeresve őt a tekintetemmel sóhajtok.
- Kussolj, mert doblak - szlok bele halkan, elfordulva. A napszemüveg tökéletesen elfedi, hogy éppen merre nézek, mikor ismét megkeresem a társam a fának támaszkodva, miközben cigarettát szívva a telefonját nyomkodja, mintha a világon nem lenne jobb dolga. Egy széles vigyor jelenik meg az arcán, miközben fe se néz a telefonból, én pedig az idős csoportot kémlelem, mikor megjelenik mellettük az alak. Egyből tudom, hogy ő az. Tudom, mert érzem, mintha messziről bűzlene. Valahogy mindig undor fog el a drogárusoktól, hiszen öcsém is miattuk van ott, ahol van. Miattuk szedi azt a szart, és nem tud, vagy már nem is akar leszokni. Én még soha nem láttam, hogy csak úgy elmenne otthonról, és apám egyre többet panaszkodik rá. Egyre nehezebben viseli el, és félő, hogy egyszer ki fogja tenni, nem ad neki több pénzt, vagy bedugja egy rehabilitációs központba. Mégis meddig lehet eltitkolni a nagyközönség előtt, hogy a híres Westwood ezredes kisebbik fia drogos? Már nem sokáig, és ha kiderülne, apám belebukna. Pontosan ezért kell elvennem Dorothy-t, mert talán a kapcsolatai révén, az apja kapcsolatai révén be tudja dugni egy igen szigorú rehabra, és akkor talán végre, ha Mitch kitisztul, tud valamit kezdeni az életével. De most, ahogy elképzelem, hogy egy újabb bogyót, vagy csíkot szív fel, hogy bódulatba essen, idegesen szorul össze az állkapcsom, és eltaposom a csikkem, hogy újabbra gyújtsak. Nem esik jól. Régen leszoktam. Hányingerem van tőle, de a jelen helyzet ezt követeli.
Remegő kezeket, és összeránduló, egymásnak feszülő állkapcsokat. Mert ha máshogy teszek, az gyanús. Rég voltam már terepen, meg kell hagyni. Azt hiszem, kijöttem a formámból, a bűnüldözés más formáját űzöm mostanság. Közel két éve. A terepen meg is halhatok, de nem most. Hiszen egyedül van. Ezért vagyok bátrabb. Ezért kúszik be lassan elmémbe a szerep, miszerint egy drogos vagyok, aki elvonási tünetekben szenved, de még észnél van. Még nincs túl mélyen. a szemem alatti sötét karikák számára mást jelentenek, számomra fáradtságról árulkodnak, neki pedig elvonási tünetekről.
- Mind ezt mondják, hogy tökéletes. Aztán a múltkor Toby a kórházban kötött ki miatta - húzom el a számat, miközben rápillantok a tasakra. A szerepem tartom, bár olykor nehéz. Tényleg nehéz, hiszen nem tudom, milyen az igazi függőség. Talán rosszabb, mint az, mikor szeretsz valakit, rosszabb, mert ezért a szarért eldobhatod azokat, akik szeretnek.
Mégsem zökkenek ki a szerepemből, pedig a szemüveg a fejem tetején ül, ő pedig a szemembe nézhet. Miközben a csíkot figyelem, megrázom a fejem. Nem elutasítón, csak a tömeg miatt. Körbenézek, jelezve neki, hogy nem teszem nyilvános helyen, mintha szégyellném, és valójában most a szerep ezt kívánja. Eszembe nem jutna egy apró porszemcsét is felszívni belőle. Soha, de mégis valahogy elő kell adnom magam. Többször kerültem ilyen helyzetbe régen, akkor nem tudtam kezelni, most viszont igen. Így elutasítom a felkínálkozó lehetőséget, inkább a cigarettámat szívom, és mikor a füstöt engedném a szabad ég felé, a mozdulat megáll az ár hallatán. Egy pillanatra elnézek a feje mellett, majd az idős csoport felé, akik éppen indulni készülnek vígan nevetgélve. Giles felemelte a fejét a telefonról, majd ugyanabban a pillanatban ismét a kijelzőre pillantott. Tudom, hogy meghökkent, de én ugyanígy érzek.
- Négyezer kilencszáz? Plusz háromezer? Nem vagy egy kicsit elszállva? - a szemöldököm a magasba szalad, és tény, ha drogos lennék, akkor is sokallnám, az egy kész vagyon. De komolyan, és így, hogy csupán el akarom kapni, és a pénz visszakerülne hozzám, vagyis a főnökhöz, így is soknak tartom, de valahol csak az idő húzom vele. - Ez a négy pakk nem ér annyit, nem gondolod? Mi lenne, ha adnék értük ezerötszázat? - szívok egy újabbat a cigarettából, miközben a szavak csak kicsúsznak az ajkaimon, mintha igazából tényleg szükségem lenne rá. Nem is értem, miért nem színésznek mentem, hiszen egész jól megy ez az egész. Még akkor is, ha a hátam közepére sem kívánom ezt a melót. - Kápé, itt helyben? - a zsebembe csusszan a kezem, hogy lássa, komolyan gondolom, de nem veszem ki. Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni, és nem megyek el üres kézzel. A fickó a sitten fog csücsülni alig pár órán belül, de ha rajtam múlna, már akkor kattant volna a bilincs a csuklóján, mikor elővette az anyagot.
- Mégis miféle juttatások? - kérdezem végül, mert érdekel. Talán a fickó tud valamit, és nekem kell az infó. Ha bevisszük, lehet, hogy több időbe telik kivallatni, és lehet, nem is beszél, így most kell tudnom, mi is ez az egész. Ezért érdeklődő hangon kérdezek, mint aki könnyen bepalizható, naiv, és bármire rávehető.


 
©

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 04, 2015 1:14 pm Keletkezett az írás




Jeremiah & Alek


Eljön majd a pillanat, amikor a saját magammal vívott harc az utolsó felvonásához érkezik.  
Sokkal inkább vártam azt, hogy anyánk tagad meg, mint fiát. Helyette viszont megtette a bátyám ezt. Érzem a torkomban egyre növekvő szorítást. Megtagadhatsz, de akkor is a testvéred leszek Marian.
Hiába a függőségem, a rossz dolgaim amikre a rendőrség is felfigyelt már. Tudok józanul dönteni, ha arról van szó.  A lehetőségek megvannak, benne a pakliban az egyik és a másik is. Hosszú az út.
A magam részéről tulajdonképpen elmondtam amit akartam, mélységekbe nem bocsátkozóan – eső után köpönyeg a magyarázkodás, hiszen büszkébb vagyok... attól még van szívem.  
Toby és a kórház? Ki a faszom az a Toby? És melyikünk üzletelt vele? Áh mindegy, nem kár érte az biztos. A férfi táncol idegeimen még ha nem is csinált olyasmit ami ingerelne.
- Mert töketlenkedett a hülyéje! - vágtam vissza egy pillanat alatt egy vállvonás kíséretében. Gondolom én...Ha ilyen miatt a kórházban köt ki valaki, akkor az vagy nagyon béna volt, vagy nagyon ütött nála a cucc. Király! A cucc a padra kerül, nem kér ízelítőt, hát mit bánom én, eladom én neki, visszacsomagolom és a kis szütyőbe kerül újra. Szórakoztat ez az egész, van némi pikantériája, morbiditása és egy kis fekete humora ennek a szituációnak.  
Akarat, elhatározás: alapok. Fájdalomérzet: a tökéletes kiegészítés.
Számomra nincs olyan hogy válogassam meg a szavaimat. Mindenkinek megmondom a szemébe a dolgokat.
Ha valaki olyan gyenge, hogy sír... az inkább ölje meg magát.
Meghökkenésére szúrósan nézek bele a tekintetébe. - Ne vitatkozz! Kell az anyag vagy sem!? - hangom akár az őszi avar száraz ropogása.  
Torkot köszörülök. - Egy ezrest elengedek, ennyi! Kell, vagy sem? - csak az a lényeg, hogy a felszínes nyugalmat nagyjából fenntartsam.
Megszokott ceremóniával gyújtok rá megint, gyújtót lerázom, aztán hódolok a függőségemnek. A cigaretta füstkígyója megnyugtatóan ring a levegőben, felfelé kúszik, az ég irányába.
Mosolyom gúnyosan ível, ahogy ránézek. - Ennyi szabadidőd van? - röhögöm el magam, ami a végére köhögésbe megy át, végül szigorúan vettem rá íriszeim.
- Azt hiszem ezt a témát nem itt beszéljük meg. Szigorúan kussolós a dolog srác. - szívok bele újra a cigimbe, még mindig várva arra hogy megveszi vagy sem, de döntésre kellene jutnia, nem időzök itt napestig. Dolgom van, még ha nem is akarom azt az egészet.

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Okt. 06, 2015 3:03 pm Keletkezett az írás



Alek & Jer
I feel the pain, so I am alive


Általában nincs bajom az ilyen beépülős dolgokkal, sőt régen szerettem elkapni azokat, akik nem legális dolgokkal keresik a kenyerüket. Legyen fegyvercsempészet, vagy drogkereskedés, régen sokkal nagyobb örömömet leltem benne, de most valahogy minden más. Az életem, az ittlétem nem saját akaratból történt, és én most úgy érzem magam, mint egy kalitkába zárt madár, pedig ezzel az üggyel visszakerülhetek a régi osztályomra, mint vezető, ezzel az üggyel végre nagyot ugrok azon a képzeletbeli ranglistán, és nem kell majd olyan dolgokat tennem, amit nem akarok. De most mégsem érdekel. Most nem tudok úgy nyújtani, mint kellene, érzem magamon, bár ez a fiatal kölyök mégse tudja, hogy nem vagyok az, akit akar. Ez a kölyök mégis elhiszi, hogy egy drogos vagyok, mert az idegességem, a szám feszült rándulása, a sorra gyújtott cigaretták azt mutathatják neki, amit látni akar. De mit is akar látni? Egy lecsúszott senkit, akit csak a saját kis anyaga érdekel, aki mindent megtenne érte.
Még véletlenül sem vagyunk egy súlycsoportban, hiszen ő vékonyabb, mint én, bár nem mindig a külső számít, hanem az erő, ami fontos. Mégse félek tőle. Mégis tudom, hogy ő ma egy kihallgatóban tölti a délutánt, mert én így akarom. Természetesen nem tudom, hogy mikor érek el odáig, hogy szépen elkapom, és bilincsbe verem, egyelőre ki akarok deríteni pár dolgot, ha hagyja, bár ezek nem beszélnek még szabad ég alatt sem, nem is tudom, hogy várhatnám el, hogy odabenn majd beszélni fog. Fogalmam sincs, mit is keresek én itt. Nem ezt kellene csinálnom, nem itt kellene lennem, és egy pillanatra körbepillantok a parkon, egy ideig megállapodik a tekintetem a fa alatt telefontját nyomkodó Giles-on, majd visszanézek a fickóra. Arcomon egy kis erőltetett lazaság jelenik meg, miközben látszik, hogy ideges vagyok. Olykor a csomagokra pillantok, de nem fogja ideadni, ameddig én elő nem veszem a pénzt, tudom, mert így működik, és meg kell lennie a cserének, hogy a vádak erősebbek legyenek.
Fáradt vagyok. Olykor úgy érzem, a hátam közepére se hiányzik ez az egész, mégis hiányozna, ha nem lehetnék benne. Érezném az űrt, egy másikfélét, és az tönkretenne. Ha nem ezt csinálnám, ha nem lennék ügynök, már rég az alkoholba menekültem volna, de nem tehetem meg. Apám számít rám, és valamilyen beteges módon ez nekem sokkal többet jelent, mintsem feladjam az egész életem.
- Hogyne kellene! Szerinted viccből jöttem el? - kérdezek vissza ingerültebben, mintha tényleg azon a kis szaron múlna az életem. Sajnos,
de jelen helyzetben szerencsére sokat ellestem az öcsémtől, főleg, mikor kitisztult. Ideges volt. Nem egyszer próbáltuk leszoktatni, megvonni tőle a drogot, olykor még fel is gyújtottuk a pincében termelt növényeit. Azóta nem termel, csak veszi, de én tudom, hogy is viselkedett akkor. Ingerült volt, és képes lett volna apánk torkának esni, amiért elégette a növényeit. Mert apám megmondta, ha belekeveri valamibe, megöli. Én voltam a villámhárító, és mindig is én leszek, azt hiszem.
- Igen, rengeteg a szabadidőm, a munka felesleges... De ha elengedsz ezerkettőt, akkor adom a pénzt, és mindenki mehet, ahova akar, heh? - nyúlok bele a zsebembe, mint akinek tényleg annyira szüksége van az anyagra. Valójában most igen. Valójában haladni akarok, lecsukni a fickót, és végre visszatérni a saját kis melómhoz, de nekem még ki kell hallgatnom. Még ki kell szednem belőle, amit tud, ha pedig nem tud semmit, akkor felesleges volt ez az itt töltött fél óra, miközben alkudozok valamiről, amiből úgysem keres egy fillért sem, csak egy kis cellát kaphat. Na, mindegy, ez vagyok én. Inkább lennék abban a rohadt autóban, mint itt, de nem érdekes, már közel vagyok. El fogom kapni, és ez valamennyire kárpótol az elvesztegetett időmért. Reményeim szerint nemsokára kocsival hajtunk az ügynökség felé.
- Azt hiszed, nem tudom tartani a szám? Tudod, szívesen élnék egy-két lehetőséggel, ha már ennyivel lehúzol - egy tekercs befőttes gumival átkötött pénzköteget szorongatok a kezemben, és közben a szabad kezemmel újabb cigit gyújtok meg. Felnézek rá, és előveszem félig a kezem, miközben a füstfelhő a fejem felett gomolyog. A szemem sarkából Giles-t látom mozdulni, de nem nézek többet rá, csak a fickót nézem. Kell neki a pénz, vagy sem? Mély levegőt veszek, és visszadugom a zsebembe a kezem, amiben a pénzt fogom. Nem vagyok hülye, nem fogom egy tömeg öreglány előtt lebuktatni magam azzal, hogy zöldfülűként a kezébe nyomok egy köteg pénzt.
- Előbb a cuccot - biccentek komor tekintettel, mert nem vagyok egy bizalmas fickó. Látszik is rajtam, vagy megérti, vagy nem. Szerencsére a bilincs is kéznél van, szóval nem aggódom. ez a fickó meglesz, csak adná már. Minél előbb túl akarok lenni a felesleges körökön.



©


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 11, 2015 3:05 pm Keletkezett az írás




Jeremiah & Alek


Ami azt illeti élvezem, ha akartam volna már réges rég festői suliban lehetnék, de engem ez nem izgat, engem csak az érdekel, hogy eladjam ezeket, betéphessek, szétverjem őket, de ha előtte egy kettőt megkínozhatok, hát kedves barátom az külön öröm. Főleg ilyenkor.  
Hmm, lehet mégis igaza volt Mariannak? Kit érdekel? A lényeg, hogy nekem jó így... kivéve, hogy jelenleg igen csak hajléktalannak érzem magam. Talán ahhoz lehet köze, hogy valóban így van. Na azért ez nem igaz, mindig van hol aludnom, főleg egy kiadós kufirc után. Meg van amikor nem is kell békésen aludni, csak járni egyet a friss levegőn. Amúgy sem jutottam még el addig, hogy kukákat kelljen gyújtogatnom az út közepén, hogy ne fagyjak meg. És nem is fogok eljutni odáig, hiszen ebből is meglehet élni nah, ez az igazság, még ha ez egyeseknek nem is gyerebe.
Felrobbanására gúnyosan elmosolyodok. - Elég idétlen képed van cimbora...rosszabb egy kibaszott poénnál is. Szóval nem a helyzet vicces...
Persze, hogy nem komoly a dolog, de nagyon gyakorlott vagyok benne. Nem azt mondom, hogy én vagyok a legjobb színész a világon, de el tudok játszani ezt-azt, főleg ha direkt úgy is csinálom, hogy abból tudni lehessen, hogy szimplán csak szórakozom. Vagy épp halálosan komoly vagyok. Nem vagyok én egy jellemzően megbízható barát típus, de őszintén... annyira nem érdekel ez az egész, hogy most akkor nekiessek és vájkáljak a múltjában.  A faszt sem érdekel, majd ha ezer éves országos cimbik leszünk, nah majd akkor esetleg. De még akkor sincs benne a pakliban.
Tudtam én, hogy kell egy kis szórakozás, amitől jobb kedvem lesz és persze, amitől egy kicsit felpörög itt az egyébként halálosan unalmas légkör és így is lett.  
- Csak egy ezrest vagyok hajlandó elengedni. Ha kell, akkor ennyi az ára. Nem alku tárgya! - ilyen vagyok és voltam mindig is, mint a vad és zabolázatlan vihar, akit nehéz befogni, vagy keretek közé szorítani és eddig szerencsére nem is sokan próbálkoztak efféle balga lépéssel. Nem mindig voltam ám én ilyen. Az élet formált ilyenné. Talán a megfogantatásom pillanatában erre lettem ítélve, a saját létezésem kezdete óta. De ezt már nem tudjuk meg, engem nem izgat. Ez vagyok én... Új tapasztalatokra tettem szert, és új vizekre eveztem... és belekóstoltam mindebbe. A lopásba. A csalásba. A csempészésbe. Közben egyre jobban beletanultam, és elsajátítottam minden mocskos csínját-bínját ennek a törvényen kívüli életnek. És nem, hogy jó vagyok ebben a "játékban", hanem még élvezem is, szeretem azt, amit csinálok, és elképzelhetetlennek tartom másképpen az életemet.
A viselkedésem és a gondolkodásmódom megváltozott az évek során.
Úgy fest, hogy akármennyire is próbálom nem sikerül lekoptatnom, pedig komolyan nagyon igyekszem. Viszont, ha azt nézzük, akkor talán szórakoztatóbb is lehet ez az egész, ha mondjuk őt is bevonom, már csak az a kérdés, hogy szimpla néző marad, vagy valami komolyabb szerepet kap.
- Oh, idővel mindenbe be leszel avatva. Jó buli ez. Főleg ha hosszú ideig nyomod...mert nem a madár az ász! - bólintok egy széles vigyorral, követem a keze mozgását és a fontos tárgyat is. Jut eszembe, nekem is rá kellene gyújtanom.
Halk sóhaj hagyja el ajkaimat, ezt követően pedig mély levegőt szívok tüdőmbe.
A hajamba túrok, a zsebembe nyúlok egy koporsószegért, felkapom, megfújogatom és szívok belőle egy jó nagyot.
Ezek után már minden mindegy, felőlem King Kong is jöhet. A cigit nyomom az orra alá, persze elhúzom ha slukkolni akarna. Húzom az agyát.
- Ember! Ne fűnyíróz nekem itt, olyan vagy mint egy ufó. Hülyének nézel?! - nyúltam bele a másik zsebembe és a kis szatyrot vettem elő, mely tele volt a tasakokkal, tele a fehér anyaggal.
Azért bármennyire is szabad a szám és az erkölcseim bizonyos téren, tudom hogyan kell viselkedni és tudom mi a fontosabb az életben, anyám alaposan beleverte a fejembe, pedig aztán neki sem volt könnyű az élete...A cigi a számban, az egyik kezem üresen tartom felé, a másikat pedig neki nyújtom az anyaggal. Olyan furcsa érzésem van...mintha figyelnének...


Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:39 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Jeremiah - Ivan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: