Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Jeanne & Owen - "beteges" találkozás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 23, 2015 1:57 pm Keletkezett az írás



Úgy keltem reggel, hogy egyáltalán nem éreztem jól magam, de nem lehetek beteg. Egyszer sem voltam még beteg. Na jó, de, de soha sem vettem róla tudomást, és hamar kikúráltam magam. De ez most más. Valakitől elkaptam és azt hiszem tudom is, hogy melyik beteg ragasztotta rám ezt a nyavalyát. Odalépek a tükörhöz, szemem üveges, arcom vörös. Megérintem a homlokom, talán hőemelkedésem van. Épp ezért megmosom az arcomat hideg vízzel és rendbe szedem magam. Fejem zúg, lüktet és fáj. Nem tudom melyik a rosszabb, az ahogy érzem magam, vagy ahogy kinézek. De nem fogom kimutatni, erős vagyok, legyőzöm ezt is.
Felöltözök, majd elindulok az utcán és most különösen hangosak a kinti zajok, amitől csak jobban lüktet a fejem. Irritálnak ezek a hangok, épp azért várom már, hogy benn legyek a kórházban. Mindenkire erőltetett mosolyt mutatok, mert más nem megy. Nem érzem jól magam, de muszáj dolgoznom.
Ami a legrosszabb, hogy fázok és épp ezért vettem fel egy vastag pulcsit a köpenyem alá, amitől bár én úgy érzem fázok, a testem máshogy reagál. Elkezdek izzadni, folyik a homlokomon a verejték, és fogalmam sincs, hogy jobb, ha leveszem, vagy ha magamon tartom.
Először is a táblázatot nézem meg, hogy ki vagyok-e írva műtétre. Kisebb vizsgálatokat, adminisztrációs dolgokat így is el tudok végezni, de a műtét nem menne. Ezért is könnyebbülök meg, hogy ma nincs kiírva semmi, és reménykedek abban, hogy baleset sem lesz, mert ha a helyszínen nem is, de most az én kezem alatt halna meg.
Mindenki furán néz rám, és kérdezgetik, hogy jól vagyok, én pedig a gyors megszabadulás érdekében, biccentek egyet, hogy semmi bajom és rohanok tovább. Még a levegő vétel is fáj, de inkább elbújok a pihenőszobában. Legalábbis azt hittem... De kivel is találkoznék itt, mint Jeanne-nel és erre csak akkor jövök rá, mikor hátamat az ajtónak támasztom, és körbepillantok. Sóhajtok egyet, de jó ez a csend végre.
Úgy érzem, mint aki most lépett ki a zuhany alól, tekintetem még mindig üveges, fejem pedig szétrobban. Igazából pont vele nem akartam találkozni, mert tudom, hogy a beszélgetéseink mindig vitába fordulnak, most pedig erőm nincs hozzá.
- Hogyhogy itt vagy a második emeleten? Nem a földszinten kéne lenned? - Alig bírtam ezt kinyögni és a gúny sem érezhető annyira a hangomban. Ááá, mi van velem? Fogom magam és elindulok a szoba másik végében lévő kanapéhoz, ahol le is fekszek. Elnyúlok, mint aki most hal meg.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 23, 2015 8:03 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Owen

Két műtét egymás után. Nem, ezt senkinek se kívánom, de alig, hogy kiestem a műtőből és megittam egy kávét, már szólt is az a nyamvadt csipogó. Sürgős komplikáció, irány vissza a műtőbe. Szerencsére ez csak egy apró műtét volt… még egy több órás műtétet nem bírtam volna ki. Így is úgy érzem, hogy leszakadnak a lábaim… Ráadásul utálok műtősruhába lenni.
A szekrényhez indulok, kiveszem ruhámat és megindulok a földszinti pihenőbe, hogy átöltözzek és ledőljek egy kicsit.
Kávé… az is kéne… de túl messze van az étkező. Lemondok róla.
Útközben elkapok egy rezidenst, aki ma az én szolgálatomban van. Valahova siet, szóval finoman megragadom a karját, hogy megálljon, többre nem telik, mondjuk olyasmire, hogy a nevén szólítsam esetleg. Azt hiszem még mindig kicsit a baleset hatása alatt vagyok fizikailag, de nem fogom ezt senkinek se bevallani… vissza nem dugnak az ágyba.
- Csak akkor szóljatok, ha lehetetlen, hogy más oldja meg a helyzetet. Érthető? Nem akarok piszlicsáré ügyek miatt ugrálni most. – Annak ellenére, hogy nem hangzottam túl kedvesnek próbálok olyan hangon megszólalni, hogy ne azt érezze, kinyírom, ha nem így lesz. Pedig bizony így lesz, ha olyasmi miatt leszek zaklatva, amit más is meg tud oldani.
A rezidens bólint, én pedig be is nyitnék a pihenőbe, de zárva van.
- Ez most komoly!? – Leginkább magamnak mondom, meg úgy annak, aki bent van, remélem felébred rá… Minden esetre belerúgok egy jó nagyon még az ajtóba, nem érdekel, hogy fáj a lábam, erre szükségem van.
Hát jó, akkor megyek máshova…
Egészen a második emeletig megyek, ahol a pihenőbe benyitva szerencsére senkit nem találok. Tökéletes…
Le is dobom magam az ágyra, egy pillanatra eldőlök, miközben leveszem a sapkámat és ledobom magam mellé az ágyra.
Közben kibújok a cipőből és felhúzom a lábam is, így fekszek pár percig, még erőt gyűjtök. Aztán kibújok a köpenyemből, ahogy felülök és egyből leveszem a felsőmet is. Nagyjából ekkor hallom meg, hogy nyílik az ajtó és felpillantok. Nem szórakozok azzal, hogy eltakarjam magam… azt hiszem nem nagy szám, ha valaki sportmelltartóban lát, nem egy hű de szexi darab… ilyenkor nem is kell arra utaznom.
Owen… hát ki más nyitna ilyenkor rám?
- Szia neked is… mellesleg a földszinti pihenő foglalt volt. – Válaszolom meg egyszerűen a kérdést és elnyúlok a felsőmért, amit át akartam cserélni, amikor feltűnik, hogy is néz ki.
Elengedem a ruhadarabot, nem is figyelek arra, hogy magamra kéne kapnom, úgy megyek oda hozzá, kezemet egyből a homlokára csúsztatva.
- Te mi az istent keresel itt így? – Ingatom meg a fejem, szemöldökömet is összeráncolva, majd leülök mellé és finoman simítok végig az arcán és tarkójára teszem kezem.
- Lázas vagy… haza kéne menned. – Kivételesen nem dirigálok és nem is gonoszkodva mondom mindezt, egyszerű tény. Ugandában egyszer sikerült megbetegednie, mit küzdöttem vele, mire hajlandó volt lefeküdni és hagyni, hogy bármit is kezdjek vele… Már előre felkészítem magam, hogy most is ez fog rám várni, márpedig azt nem fogom hagyni, hogy ilyen fél hulla állapotban bármit is csináljon a fekvésen kívül. Ha kell magam után húzom a házáig…
१ Zene १ Kinézet १ …
©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 23, 2015 8:43 pm Keletkezett az írás



Mikor reggel felkeltem úgy éreztem, hogy menni fog ez a mai műszak, hiszen holnap nem kell jönnöm. Csak egy nap és már túl vagyok, csak ha beteg az ember, akkor nagyon lassan telnek az órák. Épp ezért próbálok mindenkitől elbújni, hogy senki se találjon meg a hülye kérdéseivel, de a viziteken muszáj vagyok megjelenni. Sok rezidensnek fel is tűnik, hogy valami baj van, de én rájuk se figyelek ilyen szempontból, csak a szakmai részét nézem. Mikor végre ennek is vége, gyors léptekkel indulok meg a pihenő felé, hogy egyedül legyek, de ez nem jön össze. Sóhajtok egyet, mikor pont Jeanne-be futok. Nincs erőm veszekedni ma.
- Hagyjuk ezt a formaiságot... - Nyögöm, bár inkább jobb, ha nem is mondok semmit, mert a veszekedéshez baromira nincs erőm. Már pedig tudom, hogy mi fog következni. Odamegyek az ágyhoz, közben a köpenyem is ledobom a székre, és a pulcsimat is leveszem. Izzadok, folyik a víz rólam. Most meg fázok. Nem tudom mi a jó, de rosszul vagyok. A kérdését viszont nem értem.
- Így? Dolgozok, mi mást csinálnék? - Forgatom meg a szemeimet, bár azt hiszem, hogy jelen helyzetben ez is fáj. Nem szívesen beszélgetek most, mert pont azért jöttem ide, hogy egyedül legyek és ne keljen erőltetnem magam. Eszméletlen jól esik, ahogy hideg kezével végig simít az arcomon, majd a tarkómra teszi a kezét. Szinte érzem, ahogy sistereg a bőröm ott, ahol megérint. Nem tudom, hány fokos lázam lett, de emlékszem mikor elindultam még csak hőemelkedésem volt. Viszont nem fogom neki bevallani, hogy mi bajom van.
- Dehogy vagyok lázas! Jól vagyok! Semmi bajom, csak fáradt vagyok. - Szemeimet nyitva se tudom hagyni, annyira legyőzött ez a betegség, de akkor sem fogom bevallani. Elég, ha csak annyit tud, hogy fáradt vagyok. Akkor is meggyőzőm erről, még csak az kéne, hogy otthon fetrengjek egyedül és halálra unjam magam. Tudok dolgozni, és itt is maradok. Ekkor hallok kopogást, majd benyit egy nővér, én pedig az ajtó felé fordulok.
- Dr. Matthews, muszáj jönnie! Rosszul lett a betege! - Szól nekem, én pedig már kelek is fel, ha Jeanne engedi és odébb megy. A nővér is addigra elmegy, mire én bármit is csinálnék, de természetesen megvárja, ha Jeanne akar neki valamit mondani.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Szept. 24, 2015 10:05 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Owen

Megforgatom a szemeimet, ahogy visszaválaszol. Dolgozik… persze, a francokat dolgozik, alig bírja a szemeit nyitva tartani. Tényleg olyan, mint egy gyerek ilyenkor. Két féle férfi beteg van… vagyis, leginkább mindkettő jelentkezik bennük. Először nem képesek beismerni, hogy betegek, aztán amikor már egyértelmű, akkor elkezdenek haldokolni, mintha soha többé ki nem kelnének az ágyból ezután.
- Jól van, nem kell velem vitatkoznod, Owen, lázas vagy és kész. Ne kard, hogy lázmérőt dugjak a hátsódba, hogy bebizonyítsam. – Nem vagyok most kedves, de csak azért nem, mert makacskodik, egyáltalán nem célom, hogy veszekedjek vele, de ha kedveskedek, akkor nem fog komolyan venni annyira se, mint most teszi.
Felkapom a fejem, ahogy benyitnak és végighallgatom a nővért, aztán érzem, hogy Owen emelkedik fel. Én azonnal visszatolom a helyére és megrázom a fejem.
- Szólj másnak, Dr. Matthews hazamegy most… és egy ideig az én betegeimet is vegye át más. – Vitát nem tűrő hangon adom ki az utasítást, hisz akármennyire is menni akar, nem mehet és ezt neki is tudnia kéne.
- Hazamész és kész. Orvos vagy, éppen ezért neked kéne a legjobban tudnod, hogy ha fertőzöl, nem lehetsz betegek közelében… még a végén megkockáztatod, hogy valami komplikáció lépjen fel? – Hangom egy kicsit lágyabb lesz, ahogy ismét hozzá intézem szavaimat. Felállok, hogy a felsőmért nyúljak, fel is húzom azt, aztán kibújok a műtősnadrágból, hogy azt is áthúzhassam, ha esetleg tervezi, hogy kisétál, útját állom. Legalább most gyenge és le tudok küzdeni.
- Majd én elviszlek… akkor legalább biztos lehetek benne, hogy haza is mész. Ha kell, bezárlak a házba. – A ruhámat otthagyom az ágyon, előkapom a telefonom és írok gyors egy üzenetet Mason csipogójára, hogy intéztesse el nekem valakivel, másra ilyesmit nem bízok, aztán odaállok elé és a kezemet nyújtom, hogy felhúzhassam.
- Gyerünk nagyfiú.
१ Zene १ Kinézet १ …
©

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 25, 2015 6:27 pm Keletkezett az írás



Egyszerűen csak nyugalomra vágyok, ezért is jöttem ide, de itt nem kapom ezt meg. Viszont ahhoz már nincs türelmem, sem erőm, hogy tovább menjek. Tudtam, hogy Jeanne észre fogja venni rajtam, hogy más vagyok, mint eddig. A többiek csak sejtik, hogy beteg lehetek, de ő egyből kiszúrja ezt, ezért sem akartam vele találkozni.
- Azt nem is oda kell dugni egy felnőtt férfinél! - Bosszankodok, mert nem is hagynám. És amúgy is miért van itt és csinálja ezt? Ez már nem a tetszel nekem kategóriába tartozik és kötve hiszem, hogy ennyire aggódna a betegekért.
Épp már kelnék fel, ahogy a nővér hív engem, mert szükség van rám, de csak nem bírok felkelni Jeanne miatt.
- Jól vagyok! - Nyöszörgöm, ahogy visszatol az ágyra és inkább itt maradok. Bosszús vagyok, hogy csak így le tud nyomni és nincs erőm, ahhoz, hogy veszekedjek. Szívem sokkal gyorsabban ver, dolgozik a szervezetem a betegség ellen és ezt nagyon is érzem.
- És te neked mi közöd van ehhez? Egyáltalán miért foglalkozol velem? - Duzzogva fordulok be, a hátamat mutatva ezzel. Érzem, hogy egyre gyengébb vagyok, de neki ezt nem fogom bevallani. Igazából már alig várom, hogy otthon legyek, és tudtam, hogy kibírom ezt a mai napot, csak vele nem kellett volna találkoznom. De most már úgy is látom, hogy nem fog elengedni innen, ha csak nem egyenesen haza megyek, ami számomra kicsit megalázó mert olyan, mintha gyerekként kezelne. Amikor érzem, hogy feláll mellőlem, hogy átvegye a ruháját, felállok és az asztalhoz nyomom.
- Szexeljünk és megmutatom, hogy nincs bajom! - Nézek bele a szemeibe, bár ez a hirtelen felkelés nem tett túl jót, mert érzem, hogy szédülök és csak jobban lüktet a fejem a fájdalomtól. De derekát nem engedem el és eléggé közel vagyok hozzá, hogy megcsókoljam, de nem érzem magamban az erőt, pedig már rég megtettem volna, ha nem lennék ilyen állapotban. Könnyedén félre tud tolni, hogyha azt akarja, hogy menjünk, mert ahhoz sem vagyok elég erős, hogy visszatartsam.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 30, 2015 9:44 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Owen

Ha nem lenne beteg, szinte biztos lennék benne, hogy szánt szándékkal bosszant ennyire. Sőt, még az is bosszant, hogy nem képes elfogadni, hogy nem veszekedni jöttem ide, hanem segíteni neki. Nem az a célom, hogy összevesszünk, ahogy szoktunk, hanem, hogy felfogja végre, hogy mondjuk nem kéne itt feküdnie és utána a kórházban mászkálnia, mikor alig áll a lábán. Pláne úgy nem, ha konkrétan közlik vele, hogy de igenis beteg és menjen haza. A következő „jól vagyok”-nál legszívesebben nyakon csapnám. Nem, nincsen jól és ezt vegye tudomásul, mint egy felnőtt férfi.
Megforgatom a szemem, amikor közli, hogy mi közöm van hozzá… Sajnálom, hogy nincs szívem itt hagyni a francban, mert tudom, hogy csak magában szenvedne és nem kérne segítséget. Szóval csak hagyom, hogy hisztizzen nekem egy kicsikét.
- Owen ne játsszuk ezt megint. Hiába akarod megint játszani a hülyét, tudod, hogy nem foglak itt hagyni betegen szenvedni. Azt pedig ki ne merd még egyszer mondani, hogy jól vagy, mert nyakon öntelek egy vödör vízzel… akkor biztosan nem leszel jól. – És most még vissza is fogtam magam, mondhattam volna csúnyábbakat, de nem teszem, szenvedjen, de ne hazudjon.
Fel is állok, hogy felöltözzek, illetve öltöznék, ha meg nem állítana. Hirtelen ér az, hogy feláll és magához húz, de ennek ellenére még így is én tartom őt meg normálisan, látom rajta, hogy megszédül, és nem igazán érzi jól magát így.
- Még mit nem… Egyrészt fél úton beájulnál… másrészt nem igazán vagy csábító így. – Egy puszit nyomok az arcára, majd lefejtem kezeit magamról, hogy felöltözzek rendesen. Aztán belekarolok és úgy indulok ki a pihenőből. Ha bárki megállít, leszerelem és egészen a parkolóig meg sem állok, pontosabban az autómig, ahol kinyitom előtte az ajtót, s csak utána szállok be én is.
- Merre? – Teszem fel a kérdést, mert igazából halvány lila gőzöm sincs arról, hogy merre is lakik pontosan. Még sose voltam nála, hiába van már itt azért egy ideje. De azt hiszem ez nem is véletlen. Minden esetre most addig nem szabadul tőlem, amíg be nem dugtam az ágyába… sőt, legszívesebben rázárnám az ajtót, hogy esélye se legyen megszökni onnan, ha akar, akkor se.
१ Zene १ Kinézet १ …
©

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 03, 2015 7:24 pm Keletkezett az írás



Rosszul érzem magam, de nem akarom beismerni. Az olyan, mintha legyőztek volna, azt pedig nem akarom. Én erős vagyok, bár most nagyon nem úgy tűnik, mert simán visszanyom, azt meg utálom. Felém fordulok, ahogy számomra hosszú litániába kezd, majd egyik kezemet átrakom a lábán, hogy a lába közt lelógjon, de így is rajta legyen a lábán. Fejemet pedig a combjához nyomom, addig is jó érezni, hogy hidegebb, mint a fejem.
- Hahaha... - Bújok oda a lábához, mert nem érzem jól magam és most már inkább nem is titkolom. Beteg vagyok, pedig fel sem tűnne, ha nem mondaná. Jobb lett volna, ha békén hagy, hogy csendben meghaljak, amíg le nem jár a műszakom. És persze reménykedtem volna benne, hogy addig sem zavarnak. Az, hogy felkel mellőlem és öltözni kezd, csak egy valamire ösztökél, amit végre is hajtok, de nem úgy jön össze, amire számítottam.
- Ugyan úgy nézek ki, mint eddig. - Nézek a szemeibe, bár már a csábítás nem megy, ahhoz túlságosan is fáj a fejem és kezdek megint izzadni. Utálom a lázzal járó hőhullámokat, mert sosem tudom eldönteni, hogy most melegem van vagy épp fázok. A reflexeim sem a régiek ilyenkor, későn reagálok és így nem sikerül időben elhúznom a fejem, hogy ne az arcomra, hanem a számra adjon puszit.
Nem tetszik, hogy üzenetet ír, egyből elkap a féltékenység, mert pár napig nem találkoztunk a műtéte után, azóta meg bármi megtörténhetett. Furcsállom, hogy belém karol, mert sosem mutatott ilyen nyíltan közeli kapcsolatot felém, bár most a betegségre fogom.
- A pasidnak írtál? - Kérdezem gúnyosan, már amennyire sikerül úgy mondanom. Persze nem biztos, hogy szeretném tudni a választ, feltéve ha igennel felel. De végül is mindegy, mert most velem van és talán velem is fog maradni. Egészen az autójáig sétálunk, külső szemmel biztos azt hiszik, hogy nem bírunk magunkkal és szobára kell mennünk, vagy épp már együtt vagyunk és haza megyünk, hogy ápoljon. Ami igaz is, de csak félig. Beülök a kocsiba, majd mikor csatlakozik hozzám, a közelebb eső kezemet a combjára helyezem, fejemet pedig a hideg üvegnek támasztom.
- Menjünk hozzád! - Mondom, mikor már lehunyom a szemem. Az biztos, hogy nem fogom tudni elmondani, hogy merre menjünk, utca alapján meg nem hiszem, hogy odatalálna. Szinte nem is élek, de annyira jó most ez a hideg.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Okt. 12, 2015 3:58 pm Keletkezett az írás




Jeanne & Owen

Nem, véletlenül sem akarom kínozni, sőt… Azt hiszem ő ezt megint úgy fogja fel, hogy én veszekszek vele és kínzom, pedig nem. Nagyon nem. Sőt, pont az ellenkezője… azon dolgozom, hogy minél hamarabb felfogja, hogy beteg és tudjak rajta segíteni. Mert így elég nehéz, ha, mint egy óvodás a fal felé fordul inkább, mintsem hagyná, hogy segítsek. Néhány betegem szokta ezt… az a baj, hogy neki azért több esze van ahhoz, hogy ne vegye be a náluk megszokott trükkjeimet.
Csak megrázom a fejem rosszallóan, amikor nem akarja feladni és csak visszaszól. Nem ,nem ugyanúgy néz ki… amivel máskor csábítani tudna, az eltűnt róla és úgy néz ki, mint egy vízi hulla.
- Fejezd be ezt a viselkedést… - Szólok rá, mint az anyuka a kisgyerekére. Ha úgy viselkedik, akkor meg is érdemli, hogy én is úgy reagáljak rá. Nem érdekel túlzottan, hogy féltékeny… én alapvetően az a fajta vagyok, aki ezt nehezen viseli és nehezen is érti meg. Fölösleges és hülyeség. Amúgy is, ő váltig állítja, hogy semmi nincsen köztünk, hát akkor csak maradjon csendben. Ahhoz meg végképp semmi köze nincs, hogy én éppen mire utasítom a rezidensemet. Örüljön neki, hogy mindent itt hagyok, a nap közepén, hogy neki segítsek. Bár az ilyen apróságokat jelenleg úgyse fogja tudni értékelni… Esetleg később majd rájön, hogy mit is csináltam.
Lepillantok a kezére, ahogy az autóban a combomra rakja, de nem szólok semmit, csak felsóhajtok. Az istenért se adja fel…
- Nem. – Jelentem ki határozottan. Segíteni szeretnék neki, de nem fogom a saját lakásomban ápolgatni. Nem a pasim… ezt már ő is kijelentette sokszor. Akkor meg ne is várja el tőlem, hogy én úgy viselkedjek. – Mondj egy nyamvadt címet, van gps-em…
Nem azt vártam tőle, hogy figyeljen és magyarázzon, mikor látom rajta, hogy fél hulla így is.
Amúgy is azt akarja a drága, hogy hagyjam békén… bedugom az ágyába, betakargatom és ennyi.
Ha megkapom a kért címet, akkor bepötyögöm a készülékbe, de mielőtt biztonsági övet kapcsolnék, elnyúlok a hátsó ülésre és a kezébe nyomok egy üveg vizet.
- Igyál, kell a folyadék. – Utasítom, majd persze átnyúlok mellette, hogy az ő övét is bekapcsoljam, aztán a sajátomat.
- Szólj, ha fázol esetleg… kapcsolok akkor fűtést… - Mondom mindezt már miután elindulok. Nem nagyon zargatom útközben, csak akkor, ha esetleg valami gondja van. Úgyse fogom csak úgy otthagyni, amíg nem látom, hogy legalább egy kicsit jobban van. Hiába akarja kihúzni a gyufát, nem tud annyira felidegesíteni, hogy elküldjem inkább a francba és hagyjam, hogy szenvedjen egyedül. Francnak kell törődnöm vele ennyire, mikor meg sem érdemli.
- Hol álljak meg? – Teszem fel a kérdést, mikor már közel jelez eléggé a gps.  
१ Zene १ Kinézet १ …
©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Okt. 20, 2015 1:21 pm Keletkezett az írás



Csak bosszúsan sóhajtok egyet, ahogy rám szól. Mi vagyok én egy buta kölyök? Mérgelődnék tovább, ha nem fájna ennyire a fejem. Muszáj engedelmeskednem, mert tudom, hogy addig úgysem hagy békén, amíg nem megyek haza és nem látja, hogy az ágyba pihenek. Épp ezért erőt veszek magamon, majd felkelek. Jobban örülnék neki, ha tovább dolgozhatnék vagy legalábbis ő ápolgatna itt, amíg le nem jár a műszakom. Csak pár óráról lenne szó.
Az autóban nem jön össze, hogy nála legyek, ezért újból sóhajtok és elmondom mi a címem. Hagyom, hogy bekapcsolja az övemet, bár szerintem teljesen felesleges, hiszen nem tartom valószínűnek, hogy gyorsan hajtanánk és hirtelen kéne fékezni, de erőtlen vagyok a veszekedéshez is, így csendben maradok.
- Nem kell! - Dobom le a lábaimhoz a flakont, baromira nem vagyok szomjas, csak nagyon álmos. Kicsit úgy érzem magam, mint egy gyerek, én pedig nyűgös vagyok, ha ennyire lekorlátoznak. Fejemet az ablaknak döntöm, hogy addig is a hideg lehűtse a tűzforró homlokom.
- Nem fázok! Csak szétmegy a fejem. Rádió nélkül menjünk. - Nyöszörgöm, mert nekem jobb lenne most a csendben lenni. Így is nagyon fáj a fejem, ha még menne a zene is, kész lennék. Remélem a GPS-en sincs hang beállítva, mert annak a vékony hangjától ki fogok ugrani a kocsiból. Nem is vettem észre, hogy lehunytam a szemeimet és ilyen hamar haza is értünk. Csak Jeanne hangjára keltem fel, mikor már ismerős környéken vagyunk.
- Ott. - Mutatok előre a ház előtt pont van egy parkoló. Legalább nem kell sokat sétálni. Amint megállunk kikapcsolom a biztonsági övet.
- Kössz a fuvart. - Nyitom ki az ajtót, már ha engedi és kiszállok az autóból. Remélem nem hiszi, hogy be kell takargatnia, legyen elég, hogy itthon vagyok. Viszont úgysem tudok ellenkezni, hogyha máshogy gondolja mindezt a hazahozatalt.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:40 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Jeanne & Owen - "beteges" találkozás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: