Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Emma and Owen - It's time to go drink
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Szept. 23, 2015 10:45 pm Keletkezett az írás





from Emma with love


A délutánom nagy része elszállt, és nem tudtam már koncentrálni se nagyon. Miután dr. Matthews-t elszólította a kötelessége, nekem is mennem kellett a gyerekosztályra. Néhány kicsinél torokfájást állapítottak meg, de gyanússá vált, hogy szinte mindenki fájlalta a garatját, ezért utána jártam a dolgoknak, és kiderült, hogy az egyik kislány becsempészett a kórházba egy adag vaníliás fagyit, és megkínált vele mindenkit. Nem mondom, hogy nem találtam szórakoztatónak a helyzetet, hiszen olyan nehéz ilyen fiatalokat itt látni, de attól még meg kellett rónom őt, de megpróbáltam a normális énemmel megtenni ezt. A türelmem elfogyott a nap végére, és a terveimről nem mondtam le. Az öltözőben gyorsan átvedlettem a hétköznapi viseletemre, és egy halvány rózsaszín ballonkabátban, és egy farmerban vágtam neki az ausztrál estének.
A zajos belvárost jártam, és egy jó helyet kerestem, de ez nem ment olyan könnyen, főleg, hogy a legjobb szórakozóhelyeken valószínű a főnökeim isznak. Nem állt szándékomban összefutni a Kivégzővel, esetleg ne adj isten Báthory Erzsébettel. Mostanában nem néztem annyira a pohár fenekére, mint aznap este, amikor megszületett a kis noteszünk. A hírhedt elnevezések azóta rossz kezekbe kerültek, és félő volt, hogy olyan büntetést rónak ránk a szakorvosok, amelytől még a gatyánkba fogunk csinálni. Én is aggódtam, hogy kiderülnek a dolgok, de mivel már olvasták a megjegyzéseinket, így a Végzet se volt messze már, hogy lecsapjon ránk. „A Csini cica” nevezetű bár mellett sétáltam el éppen. A hely nem tűnt túl zsúfoltnak, és a mai estére meg is felelt nekem, ezért nem teketóriáztam sokat, hanem kinyitottam az ajtót, és besétáltam oda.
A csapos egy vén fószer volt, akinek egy jól megrágott fogpiszkáló állt ki a szája sarkából. Egy morgással érdeklődte meg tőlem, hogy mit is szeretnék.
- Egy sört legyen szíves. – ültem le a bárpulthoz, és a mellettem lévő székre fektettem le a kabátomat, és a táskámat is. Összesen, ha hatan tartózkodtak idebent, és ezt most üdítőnek találtam a mai kórházi forgatag után. A habos csodámat meg is kaptam nemsokára, és élvezettel vetettem rá magam, amikor a háttérben egy csilingelő hang jelezte, hogy valaki belépett a kocsmába. Nem néztem hátra, csak finoman belekortyoltam a korsómba, és az idegen felé pillantottam.
- Dr. Matthews… - nagyot nyeltem, de éreztem, hogy az ajkaimon ott ragadt meg a hab.
- Maga itt? – lepődtem meg, és egyből eszembe is jutott, hogy ma mit csináltam a pihenőszobában. A csókolózást én kezdeményeztem, és le se tagadhattam volna, hogy megtettem, mert ismét a hatalmába kerített egy zavaros érzés. Gyorsan körbenyaltam a számat, és egy szalvétát kerestem a közelben, de olyan nem volt, hát nem maradt más, mint a felsőm ujja. Abba töröltem bele, és nem bírtam levenni a szememet a barna tekintetről, mely engem vizslatott egy pimasz mosoly kíséretében.
- Túlélte a betege a balesetet? – köszörültem meg a torkomat, és a mellettem lévő üres helyre szegeztem a tekintetemet.


made by torie ♥


A hozzászólást Emma Harrington összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 28, 2015 12:26 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 25, 2015 12:46 pm Keletkezett az írás



Fárasztó volt a műtét, de sikeresen zártam. Nem halt meg, pedig kis híján múlt az élete és még az aggódó szülőket is sikerült megnyugtatnom, bár nem tudom mennyire. A lényeg, hogy már végeztem és nem nekem kell most velük ott üldögélnem. A srác túl van az életveszélyen, az állapota stabil, bár nem mondom, hogy nem léphetnek fel az éjjel komplikációk, de bízzunk benne, hogy nem. Vagy ha igen, akkor olyan van ügyeletben, aki meg tudja oldani a helyzetet.
Fáradtan nyújtózkodok, és igazából inkább haza mennék, de a mai sikerek miatt úgy gondoltam, hogy iszok egyet. Épp ezért mikor átöltöztem, leadtam a műszakom és elköszöntem az éjszakai ügyelettől, akkor indultam neki a belvárosnak. Tudom, hogy merre szoktak lenni a szakorvosok, nővérek és egyéb kollégák, épp ezért nem választom azokat a bárokat. Akkor tudom, hogy sosem fogok szabadulni, én pedig tényleg csak egy italra vágyok, utána meg a puha ágyamra.
Mikor eljutok arra a helyre, ahol már biztos, hogy nincsenek ismerősök, akkor nyugszom meg. Belépve a helyre, nincsenek sokan, de nekem pont ez kell. Fel sem tűnik, hogy egy ismerős van a pultnál, csak gyorsan kikérem a sörömet és jó nagyot kortyolok bele.
- Miss Harrington. - Még emlékszek a nevére, de nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk. Kicsit meglep, hogy itt van, de ahogy hallom a kérdését őt is.
- Tán tilos? Ez az egyik kedvenc helyem. És maga, hogy került ide? Ha jól tudom pont az ellenkező irányban lakik. - Nézek rá, miközben belekortyolok megint a sörömbe. Pont az ilyen beszélgetéseket akartam elkerülni, de igazából kezd izgatni ez a dolog, mert amit a pihenőszobában abbahagytunk, azt akár folytathatnánk is.
- A legjobb vagyok, ez nem is kérdés! - Önelégülten vigyorgok, ezért is vagyok itt, hogy magamat is megdicsérjem ezzel a sörrel.
- Sok munkája volt, miután elváltunk? - Vonom fel a szemöldökömet, mert ha jól rémlik, akkor ő panaszkodott nekem a pihenőszobában, hogy miket kell csinálnia. Igazából már annyira távolinak tűnik a gyakornoki éveim, hogy már fogalmam sincs, hogy mit is kell nekik csinálniuk.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Szept. 28, 2015 12:41 pm Keletkezett az írás





from Emma with love



Meglep, hogy dr. Matthews-t itt látom, de aztán, ha belegondolok, akkor nekem ez az első estém ebben a bárban, és éppen én vagyok a betolakodó, ha neki ez a törzshelye. Nem tudom, mit is mondjak neki az elején, mert élénken él bennem a ma délelőtti kis beszélgetésünk, és az elcsattant csók emléke is.
- Nem tilos, csak meglepődtem, hogy éppen ide szokott járni. A többi szakorvos máshova jár, és emiatt gondoltam arra, hogy maga is a kollégáival van. – mosolyodom el haloványan, mert ez aztán magyarázat volt a részemről. Nem tudom, miért érint olyan furcsán a helyzet, mert én voltam, aki rávetette magát, és nem fordítva. A főnököm főnöke, és ez még rosszabb. Milyen kép alakult ki benne rólam? Egy olyan csitri vagyok, aki bármit megtenne, hogy előre jusson a ranglétrán? Nem éppen, de nem fogok hazudni, ha arra gondoltam, hogy előnyt kovácsolok az ismeretségünkből. Végül győzött a józan ész, és nem kellett olyasmire vetemednem, amit lehet megbántam volna. Most más a felállás, mert itt akár lehetünk két civil is, akik összefutnak munka után egy sörre. A következő mondata azonban meglep. Nem árultam el hol lakom, de nagyon is képben van, mert pontosan közli velem, hogy nem erre van a lakásom.
- Tényleg nem erre lakom, de ezt honnan tudja ön? Talán nyomozott utánam? – egyre szélesebben terül el a mosoly az arcomon, mert nem tudom mire vélni, hogy ilyen tájékozott. Ma délelőtt még a nevemet se tudta. Következő megjegyzésére magasba emelem a poharam, és a tiszteletére kortyolok egyet a korsómból. A habos csoda most nekem is jól esik a mai nap után.
- Igen, akadt dolgom. Nincs kedve leülni? – azonnal a kabátom, és a táskám után kapok, és most le is huppanok a nagy bárszékről. Fel kell akasztanom, mert így nem marad hely másoknak sem. A fogashoz sétálok, és lábujjhegyre állva sikerül felaggatnom, de a táskámat a vállamra kapom, és úgy megyek vissza a pulthoz. Leülök, és a sima felületre dobom le a táskámat, a lábaimat pedig keresztbe teszem.
- Dr. Montgomery a gyerekosztályra rendelt, és ott kellett felügyelnem a kicsikre, mert majdnem mindenkinek torokgyulladása lett. Vicces volt a helyzet. – akaratlanul is a fülem mögé tűröm a hajamat, ha zavarban vagyok, de most még arra is rájövök, hogy a kelleténél többet fecsegtem.
- Lényegében ott voltam fent, és csináltam a dolgomat, de tényleg nem szeretném ezzel untatni. Milyen volt a műtét? – térek át egy másik témára, miközben megtámaszkodom a kezemen, és a barna íriszeket fürkészem. Owen Matthews a Casanova, ezt mindenki tudja a kórházban, ahogyan én is, de most másnak látszik, egy sima, egyszerű férfinak, aki csak betévedt egy bárba, és le akarja zárni a napját. Ez a változás, amit lehet, csak én veszek észre, de imponál.


made by torie ♥


A hozzászólást Emma Harrington összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Okt. 11, 2015 12:37 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 03, 2015 5:53 pm Keletkezett az írás



Szeretem mikor a gyakornokok ennyire naivak vagy buták. Szerintem nem vagyunk mind olyan szakorvosok, akik csak az elit körökben mozgunk, és ezt a kört magunkra mint orvosokra értem. Mert lehetünk az ő szemükben ez, hiszen ők úgyis csak ágytálat tisztítanak, jobbára vénát szúrnak, de nem többek a szemünkben, egyszerű kisegítőknél.
- A kollégák egy idő után unalmasak lesznek. Kell a változatosság. - Viszonozom a mosolyt, nekem is szétterül az arcomon, de akkor jobban kezdek vigyorogni, amikor feltűnik neki, hogy tudom merre lakik. Nem volt nehéz megszerezni az adatait, hiszen szakorvos vagyok és pár csábító mosoly után, elég könnyű.
- Dehogy! Csak jobban szeretem tudni, hogy ki csókol meg egy 2 perces ismerkedés után. - Emlékeztetem arra, hogy azért még nem felejtettem el, hogy mi történt kettőnk között. Bár nem lenne ellenemre, ha folytatnánk vagy tovább is mennénk, de csak szépen lassan. A nőket rá kell vezetni egy-két dologra és úgy még könnyebb, ha közben iszik is.
- Miért is ne. Köszönöm. - Foglalok helyet mellette, amint felszabadítja a széket. Még mosolygok is persze akkor, mikor épp a fogashoz sétál. Ekkor újból meg tudom nézni, hogy milyen is hátulról a felhozatal és még mindig nem kell csalódnom.
- És ugyan miért volt vicces a helyzet? - Ráncolom meg a homlokomat, mert szerintem attól, hogy valaki megbetegszik, még nem lesz vicces, pláne nem ha gyerekekről van szó. Mert bármennyire is terjed a hír rólam, hogy gonosz vagyok és kihasználok mindenkit, gyereket majd egyszer én is akarok.
Szívesen elhallgatom, de csak nem mondja tovább, mire muszáj beszólnom.
- Nem untat vele, elvégre beszélgetünk... Vagy szeretné megint másra használni a száját? - Csábos mosoly terül szét az arcomon, felőlem bele csaphatunk a közepébe is és mehetünk egy hotel szobába. Vagy csak folytatjuk a csókunkat, ami oly édes volt. Arcát meg is simítva tűrök egy hajtincset a füle mögé, hogy nincs ellenemre, ha megint közeledik.
- Hosszú és fárasztó. De sikerült! És szerintem ez a lényeg. Ma estére mindenki megnyugodott. A neheze csak most fog jönni, mikor a rehabilitáció megkezdődik. - Elhúzom a száját, mert bármennyire is volt életveszélyes a műtét, akkor is most jön a neheze ezzel. Viszont nem hiszem, hogy erről akart beszélni velem, azok után, hogy hogyan váltunk el a kórházban. De adok neki még egy esélyt.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 11, 2015 12:41 pm Keletkezett az írás





from Emma with love



Nem tudom, miért fecsegek ennyit dr. Matthews közelében, de rá kell jönnöm, hogy a szabados viselkedésemet ideje lenne elrejtenem, mert nem akarok pletykára okot adni a kórházban. Azonban én hiába küzdenék ellene, mert a kedves doktor úr emlékeztet arra, hogy mi is történt közöttünk ma az egyik pihenőben. Egy elcsattant csók még nem a világ vége, de a felettesem, és nem állhatok a helyzet előtt úgy, mintha nem ütközött volna szabályba. Merészen belementem, és feszegettem a saját határaimat is, de rá kellett jönnöm, hogy én nem az a lány vagyok, aki egy éjszakára odadobja magát, annak ellenére, hogy bizony Owen nem egy utolsó parti lenne. Hetek óta magányosan telnek el az estéim, és mindig egyedül térek haza. Normális magánéletet élek, de egy állandó társ nélkül, nekem is ki kell valahogyan elégítenem a szükségleteimet. A pohárból kortyolok inkább egy jó nagy kortyot, mikor visszatérünk ugyanahhoz a témához, de még mindig nem fér a fejembe, hogy honnan tudja a címemet. A szakorvosok nem fáradnak azzal, hogy megtudják a gyakornokok lakhelyét, szerintem még a saját rezidensem se tudja, pedig vele napi kapcsolatban állok.
- Oh, ne mondjon nekem ilyeneket, mert nem szabad. – bököm meg a vállát, de kicsit félremegy. A hajam előrehull, és ő az, aki visszaigazítja a fülem mögé. Nem tudom miért, de kellemesnek találom a parfümjének illatát.
- Vicces, ha a gyerekek rosszban sántikálnak, nem a betegségre értettem. Én is tisztában vagyok, hogy abban semmi humor nincs, ha egy gyermek megbetegszik. – komolyodok el, és most a bárszéken is a pult felé fordulok. A söröm fele már elfogyott, de nem érzem, hogy a fejembe szállt volna az alkohol. Ennyitől még én se fekszek ki, de mondjuk a tequila, vagy egy kis vodka más irányba vinne el, és talán a holnapi nappalos műszakom nem sikerülne olyan jóra.
- Igen, az a nehéz, de megműtötte. Milyen érzés, ha valakinek az élete az ön kezétől függ? Tényleg mindegyik szakorvos istenkomplexusban szenved? – incselkedve emelem meg a korsómat, és iszom ki belőle a maradékot.
- Én egy szakorvossal se találkoztam még, aki egy kicsit ne a föld felett járt volna, vagy csak jól titkolta a beosztottjai előtt, hogy ő is ember. – a lábamat keresztbe teszem, és megtámaszkodom a könyökömön. Az állam a tenyerembe simul, és az ujjaim kecsesen táncot járnak a pult tetején.
- Talán maga kivétel? – pillantok fel hirtelen a barna íriszeimmel, amikor az ujjaim elérnek a kézfejéhez, és nekiütköznek.



made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:36 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Emma and Owen - It's time to go drink
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: