Gyönyörű. Veszélyes. És éppen ide tart. Gondolom mondani sem kell, hogy ez a három mondat Pierre számára jelenthette volna éppen a mennyországot, de magát a poklot is. Egy hónapja tudja, hogy ez lesz, egy hónapja adta be a derekát végül annak a nyomásnak ami otthonról érkezett a bátyja jövendőbelijét illetően. Pedig annyira jól alakult. Az eljegyzési vacsora óta nem is látta és valahányszor több napos repülő utat a nyakába véve hazaruccant, minden esetben a nagyapjánál szállt meg és nem a szülői házban. Tudta, hogy a gondolatainak nem lenne képes gátat szabni, ő meg az a fajta volt, aki nem szeretett ilyeneken feleslegesen pörögni. Ha nem Lucasról lenne szó….igaz a bátyját nem sokba nézte, feleslegesen eldobált éveknek gondolta már az első diplomát is, most meg ez a második….Tony meg…ő meg aztán végképp semmit nem ért. Ha a három Larbaud fiút nézzük, akkor mindenképpen mégis Lucas volt a mérleg nyelve. Anthony a legidősebb Amerikában boldogította a kaszinókat és verte a blattot ahol éppen lehetősége volt. Vegasban szinte már minden nagyobb kaszinóból kitiltották, és ahova bejárása volt, oda is csak azért mert az öccse Pierre, vagy a nagyapja Victor kifizette az adósságot, amit felhalmozott. Semmire nem fogja vinni, az már biztos, pedig eredetileg közgazdásznak készült, fényes jövő állt volna előtte, ha hülye fejjel nem ugrik bele egy értékpapír svindlibe, és így bukta a vizsgáit. Mindig is a pénz és az élvezetek megszállottja volt, bár talán abban a tekintetben különbözött a másik két fiútól, hogy erőteljesen túlzásba vitte a dolgot. Lucas, a középső, a mintagyerek, a család szemefénye, a szülők büszkesége. De nem úgy Victoré, a nagyapáé, aki mindig is a legkisebbet, Pierre-t kedvelte, már csak azért is, mert külsőségekben ő hasonlított legjobban rá. És alapvetően természetben is. Francia volt, de lélekben mindig is ír. Igazi vidám, duhaj, zenekedvelő, és persze nem vetette meg a szebbik nemet sem. Talán nem lepődött meg senki, hogy az első menyasszonyt a családba, a fehér bárány, a büszkeség, Lucas hozta, és ez volt az az időszak Pierre számára amikor megindult az ő pokoljárása. Akkor már egy ideje ingázott Sydney és Párizs között, valamint elég sokat megfordult Nizzában és Rómában is. De még mindig a család mellett élt, igaz a legtöbb időt így is a nagyapjánál töltötte. Amikor meglátta Lucas választottját tudta, hogy elveszett. Legszívesebben azon nyomban megfordult volna és vissza se nézve hagyja maga mögött, a házat, a várost, az egész kontinenst, csakhogy távol maradjon tőle. Azt gondolta, hogy ez biztosan valami bánatos tréfa a sors részéről, hogy éppen abban a lányban fedezi fel minden vonását álmai nőjének, akit a bátyja fog az oltár elé vezetni. Ott maradt végül azon a bizonyos vacsorán, talán azért, hogy meggyőzze önmagát: ha külsőségekben tökéletesnek is tűnik ez a lány, biztosan lesz olyan tulajdonsága, amiért megvetheti. Tévedett. Nem volt. Az utolsó kis mozdulata is, ahogyan a kanalat vagy a villát fogta, ahogyan a pohárból ivott, ahogyan a bátyjára nézett….ez utóbbi haragot gerjesztett benne, és az asztal szélét markolta egyre nagyobb kínok közepette. Másnap aztán csomagolt és közölte, hogy a nizzai szalonban tölt pár napot. Victor talán csak sejtette, hogy mi baja van az unokájának, így aztán rábízta az ausztrál területek felé való nyitást, így biztosítva, hogy távolabb legyen a lánytól. Azt gondolták mindketten, Pierre meg különösen, hogy ez majd idővel szépen enyhülni fog, el is múlik, és amikor majd legközelebb hazatér egy-egy családi eseményre, már csak mulatni fog azon mennyire hülye volt. De nem akart múlni. Azon kapta magát, hogy minden nőben akit csak össze szed ideig óráig, valahogyan valamilyen módon ezt a gyönyörű szemű, törékeny lányt keresi. De közönségesek voltak hozzá képest, mindegyik az volt. Nem is igazán akart senki mellett lehorgonyozni, és abban a hitben ringatta magát, hogy majd a távolság és az idő szépen kiöli belőle az egészet. Végső soron még csak haza sem kellene mennie, majd küld innen gratulációt. Szóval azóta valahányszor hazament, ami nem volt túl sűrűn, a biztonság kedvéért inkább Victor házában szállt meg, és csak akkor ment haza a szülői házba, ha biztos volt benne, hogy Maria nincs ott és nem is várható, hogy hazatérnek. Tiszta őrület, hogy már erre is figyelnie kellett, de nem tudott mit tenni. Egy ideje aztán nagyjából rendeződtek a dolgai, és még ha továbbra sem érezte szükségét annak, hogy bárki mellett lehorgonyozzon, az élete nagyjából egyenesbe jött, már egyre kevesebbet gondolt a jövendő sógornőjére. Éppen ezért érte villámcsapásként a hír, amelyet a családja közölt vele pár hónappal korábban: Maria Sydneyben tölti a rezidens éveit, és ha már itt lakik neki kellene szárazdajkát játszania. Az otthonába fogadnia és vigyázni rá. Vigyázni?! Éppen ő, aki a következő mozdulattal legszívesebben ledöntené a lábáról, és még  a kislábujját is órákon keresztül lenne képes becézgetni, ha hagyná. Pierre alapvetően nem volt romantikus tipus, noha tisztelte a nőket. Ezt az egyet kellően megtanulta a nagyapjától, de csak annyira tisztelte őket, amennyi alapjáraton kijárt nekik. Ettől tovább nem ment. Maria azonban sok tekintetben más volt, és azzal, hogy ideköltözik, az ő kálváriája indul elölről. Abban már megegyezett magával, hogy a tengerparti ház erkélyes nagyobb szobáját fogja neki adni, mi között ott terpeszkedik az óriási nappali. Még ha éjjel olyan gondolatai is támadnának, hogy nem bírna magával…de nem támadhatnak, még csak eszébe sem juthat. A nagyapja határozottan és kategorikusan megtiltotta. De ha ennyire biztos benne, hogy Pierre-ben milyen gondolatok is fordulnak meg a lánnyal kapcsolatban miért engedi ide? No persze majdnem teljesen megbízhat, hogy talán az öreg így akarja őt edzésben tartani, hogy a figyelme egyetlen pillanatra se lankadjon el, az álmosan meleg óceán parton. Maria közelsége még inkább éberen fogja tartani, szóval Victor ha azt vesszük két legyet üt egy csapásra, Pierre pedig ebbe fog belepusztulni. Dominik, a titkára szerint, nem kellene annyira mellre szívni a dolgot, hiszen alapvetően egyetlen nő sem ér meg ennyi strapát. Na jah, csakhogy ez a lány, nem egyetlen nő a sok közül, hanem Maria. A délutáni géppel érkezik, ezt az infót kapta a telefonba, meg azt, hogy elég sok a csomagja, szóval lehetőleg ne a Mitchu-val menjen elé, hanem valami normálisabb járgánnyal, aminek nem mélynyomók vannak beépítve a csomagtartójába. Nem is értette mi a baj a mélynyomókkal, jobban kiadják a kocsi belsejében a basszust. De rendben, legyen, valami kevésbé extravagáns sporkocsi megteszi, egy nyitott tetős Lambo. Majd a hátsó ülésre bedobálják a cuccokat, mit kell ezen ennyit problémázni? Mondjuk Pierre alapvetően sem volt az a nagy csomagolgatós fajta. Egy hónapra egy bőrönd ruha. Maria viszont évekre jön, szóval egy kicsit több holmival lesz ellátva. Előrelátóan a szobája, amit neki szántak csont üres volt. A bútorokat, a festést, mindent rá szeretne bízni, elvégre mégis hosszú ideig lesz ott, rendezze be ahogyan szeretné. Ha bugyirózsaszín lesz, ő azt sem bánja, nem neki kell ott aludnia. Még ilyen kis frincfrancokkal is teleaggathatja, Dominik boldog lesz ha a tökein is csillámok lógnak majd. Ő szeret ilyen vackokkal foglalkozni, Pierre-nek meg amúgy is ott lesz a munka, meg az az agyament ötlet, hogy a diabéteszes rohamok jelzésére beszerezzen egy kutyát. Kutya és egy nő az ő lakásán, a féltett birodalmában, sacra bleu! A reptéren aztán kiugrott a sportkocsiból. Egy fekete farmer, egy sötétkék póló meg egy világítóan szürke nike cipő volt a díszruha, amiben fogadni tervezte a lányt. Victor tanácsára virágot is intézett, amit a kocsi hátsó ülésről szedett elő. Rózsa….rózsaszín rózsából kötött rózsacsokor, ami nála azért is számított nagy dolognak, mert egyrészről nagyon kevés nőnek ad rózsát, az is többnyire vörös, vagy fehér. Rózsaszínt nem sűrűn. De úgy gondolta, és ebben Dominik is egyet értett vele, hogy ez illeni fog hozzá. Annyit kért a virágostól, hogy sok legyen és kerek. Mármint a csokor. Kicsit idétlenül érezte magát, miközben szlalomozott befelé. Elvileg Delhiben kellett átszállni, az elég hosszú repülő út, szóval nem lesz egyszerű, szegény biztosan kellően össze lesz törve, fáradt, éhes és elgyötört mire leszedi a gépről. Nem beszélve a folyamatos időeltolódásról. Még az ő szervezetét is megviselte a dolog. Szóval rendezte a vonásait, és az érzelmeket az arcán, eddig lehetett szenvedni, mostantól emberelje meg magát! Hanyagul neki dőlt az utasváró korlátjának, egyik kezében a rózsacsokor, a másikkal  maga elé tartotta a Maria Mercell feliratú táblácskát, amin Dominik az övétől fényévekkel szebb kézírásával virított vörös betűkkel a név, ami valószínű gallyra fogja vágni a szívét.

A virágod, Szépségem!

Amíg várakozott és figyelte a kijelzőn átpörgő városneveket, időpontokat és időzónákat egyre feszültebben dobolt a lábával, amit felpakolt a korlát alsó részébe. Fel volt készülve, hogy a gép késni fog, szinte mindig késik, de a kijelzőn csak tíz perces csúszás szerepelt. Pedig nem bánta volna ha több ideje marad, vagy valahogyan kicsit lassítani tudta volna az időt. Most jött rá, hogy ő erre rohadtul nincs felkészülve. Mármint, hogy megjátssza magát, és a kedves sógort előadja. Ez nem az ő asztala, de nem ám! A farmer zsebében megzörrent a mobilja és a szokásosnál ingerültebben vette fel, egy darabig szerencsétlenkedve a táblával meg a virággal. Végül aztán lazán beletolta a virágot a mellette álló nőnek a kezébe.
- Megfogná kérem? Köszönöm!- rövid magyarázat kíséretében, majd finoman szólva is sürgetően szólt bele a telefonba
- Mi van már?!
- Nyugizzá haver, le ne harapd már a fejem! Csak azért hívlak, hogy megérkeztek a felnik a Hondákhoz. Roger azt mondja nem jó a méret. Kétszáz darab rosszul méretezett felni.
- És én most mit csináljak, baszod? Itt vagyok a reptéren egy nagy csokor rózsával meg a gyöngybetűs tábláddal. Dom, te most szopatsz? Ne okozzon már gondot kétszáz tetves felni! Fogd meg szépen az ujjacskáidat és hívd fel a szállítót és közöld vele, hogy vagy kicserélik, vagy egyenként dugdosom fel mindegyiket a valagába! Aztán szedd össze magad és menj a kecóra mert nemsokára érkezünk és azt akarom, hogy Maria ha csak annyit ejt ki a csöpp kis száján, hogy az a szoba márpedig jádezöld lesz akkor egy nap múlva az lesz, comprende?
- Nagyon betett neked ez a nő, Pierre!
- Kussolsz és csinálod amit mondtam! Dom, ne kúrd fel az agyamat!- azzal nem mondott többet, csak bontotta a vonalat. A mellette álló nő, aki a rózsacsokrot szorongatta meg sem mert szólalni, és amikor Pierre egy gyors, de  lehengerlő mosolyt villantott rá a köszönete jeleként és visszavette a virágot le volt véve a lábáról, nem szólt semmit, csak bólintott. Ő pedig tovább várt, az idő elég lassan ment, mintha kicsit meg is állt volna, amit nem bánt, mert így legalább van egy kicsit ideje trenírozni magát erre a találkozóra. Mégis mit mondjon neki? Hogy örül, hogy látja? Nem nem örül, mert neki ettől csak rosszabb lesz, és a lánynak se lesz jobb mert ha egy minimálisan is kedvesebb lenne felé, akkor azzal elindulna a lavina és nem lenne jó vége. Életében először irigyelte valamiért a bátyját, de ez sokkal erősebb irigység volt, sokkal erősebb mint, hogy Lucas megnyert valami hülye iskolai versenyt, vagy éppen kitűnő lett a bizonyítványa, esetleg bejutott az egyetemre. Ki nem szarja le? Ilyenkor megvonta a vállát, és magában jókat derült azon, hogy a nagyapa meg ő egy több milliót érő gyémántot passzoltak el a szicíliai piacon. Kinek mi számít sikernek, ugye? De Maria ő más volt. Őt nem tudta mivel übereleni, még a gyémántokkal sem, még azzal sem, ha valami jó bizniszt sikerült összehozni.  Ő volt az akit semmivel nem lehetett helyettesíteni és ő nem is tudta. Jobban belegondolva ez a lány az oka, hogy egyetlen spiné mellett sem tud kitartani, és mégis meg kell szoknia a gondolatot, hogy a családhoz fog tartozni, ez neki ha tetszik ha nem. És mi lenne ha egyszerűen szarna a szabályokra, magasról tenne rá, hogy mit mond Victor, az ujjai köré csavarná a lányt és legalább egy alkalmat engedélyezne magának vele? Aztán rá is kellett döbbennie, hogy ez a kis virágszál nem ezt érdemli, nem azt, hogy a Pierre-hez hasonlatos alakok kihasználják. Lucas, mégis a bátyja a jó választás, mert abban biztos lehet, hogy hűséges lesz hozzá, szeretni fogja, és kitart majd a lány mellett. Egy dologra nem lesz soha képes, és ez az amitől Pierre úgy érezte több nála. Nem volt benne az a plusz tűz, nem volt meg benne az az erő ami benne igen. Túl tökéletes volt, túlságosan fehér. Néha kicsit meg kell hemperegni a sárban, mert az ember csak így tud különbséget tenni jó és rossz között. Lucas pedig soha életében nem piszkította be magát, ellentétben vele.  De talán pont ezért Pierre könnyebben különbséget tud tenni, és pont ezért tudna több mindent megadni a lánynak mint a bátyja. Már megint ezek a gondolatok, már megint az, hogy ő mennyivel lenne jobb? Nem volt jó ötlet ide küldeni, mert nem éber lesz tőle, hanem elveszi az eszét, és nem tud a munkára koncentrálni, azon jár majd az agya, hogy ki nézett rá a lányra, ki az akivel jól érzi magát. Ha  a saját bátyjára ennyire betegesen féltékeny volt, hogy meg tudta volna fojtani egy kanál vízben akkor milyen lesz azokkal szemben, akiket gyakorlatilag nem is ismert. Kell találnia valakit aki vigyázni tud rá, amikor ő éppen nem ér rá, aki kellően megbízható a számára, aki....a gondolat szinte fejbe kólintotta. A doki, a cimbi, a Camaro-buzi....hát persze Hayden! Ha valaki, ő lenne az utolsó akiről bármi rosszat feltételezne, de mondjuk neki is elég lenne egyetlen rossz pillantás Maria-ra és holnap már beton csizmával csücsülne az óceán fenekén. Pierre nem válogatott az eszközökben de a beton cipellő az klasszikus és stílusos volt. Egy gond letudva, beszélni fog a dokival aki hetente két alkalommal kijár hozzá beállítani az inzulint és alaposan lecseszni, ha megint tonnaszámra zabálta az édességet, és vedelte a piát. Szeretett élni, és ebbe ez is beletartozott. Csak remélni merte, hogy a szex az nem tilos, mert akkor inkább fel is akasztja magát! Bemondták végül a Delhiből landoló gépet, ő meg érezte, hogy a szíve ugrik egyet a mellkasában. Nyughass már!  Sok dologra fel volt készülve, arra is, hogy a lány valami rémes színűre befesti a haját esetleg agyonkencézi az arcát, ami számára kifejezetten taszító volt egy nőnél, esetleg stílustalan göncben fog kicsámpázni....szóval ezen opciók közül bármelyik ki tudta volna billenteni a rohadt nagy rajongásából, de ezek közül egyik sem történt. Már messziről megpillantotta ezer közül is felismerte volna, naná, elvégre a leggyönyörűbb szempár tulajdonosa volt amit valaha csak látott! Bassza meg és még mindig tökéletes, az utolsó kis csontdarabig abban a tökéletes kis testben! Egy kis kézi poggyász volt a kezében a másikban meg valami szőrgombóc. Tudta, hogy van valami állatkája, legalábbis Lucas pofázott valami ilyet a telefonba, meg azt is mondta, hogy tudja, hogy utálja az állatokat, de próbálja meg elviselni Maria kis kedvencét. Hát ha Maria kis kedvence, akkor talán....talán megbékél vele, de a lakásba piszkítani továbbra is tilos. Azért irgalmatlanul morcos lesz. Ahogyan közeledett egyre inkább pánikolt befelé, kifelé, meg egyszer szenvtelenebb ábrázatot öltött magára. Hogy meddig fog menni ez a kettősség? Nem tudta volna előre megmondani, de nagyon igyekezni fog, hogy ne leplezze le magát. Amikor megállt előtte a lány végignézett rajta, majd a nevének említésére biccentett egyet.
- Üdv a kenguruk földjén, Maria. Remélem te és a macskád is jól viseltétek az utat!- biccentett a fejével a lány karjában tartott szőrmókra. Kicsi...fehér...szőrös...macska. A táblát lazán a hóna alá csapta, majd a virágot a lány felé nyújtotta.
- Ezt neked hoztam, afféle üdvözlő virág. Nagyapa azt mondta szereted a rózsát, gondoltam a piros és a fehér snassz, a sárga meg nem illene hozzád, szóval, szóval ez lett.- hülye magyarázat de legalább a fele igaz.
- A többi csomagod, majd Dominik, a titkárom intézi, ha megkapja a papírokat. Gyere, haza viszlek, vagy ha akarod mehetünk egy kört a belvárosban. Bár gondolom rád férne egy kis zuhany, némi kaja, meg nem tudom még mit szoktak a nők ilyenkor. Alvás?- tette fel a végén a kérdés kicsit tétován. Azért rendesen odabaszott neki az a mozdulat ahogyan kiseperte azt a hajtincset az arcából! Lehet az lenne a legjobb addig is csendben van, nem látja. Karját lendítette, mutatva az utat, hogy merre menne kifelé a reptéri váróból egyenesen a tűzpiros nyitott Lamborgoni felé, amely a parkolóban várakozott. A kezét besüllyesztette a farmerja zsebébe, és amikor már elég kínosnak érezte a csendet valami beszélgetést kezdeményezett. Nem volt benne túl jó, de azért igyekezett.
- És hogyhogy Ausztrália? Miért itt szeretnéd magad orvossá képeztetni?- most komolyan, ezt a hülye kérdést tette fel? Ja, nem jutott eszébe hirtelen jobb. Majd...addig is kigondolja miképp folytassa.

Kutya?! Hát ezt kurvára benézte. Mondjuk neki egyre megy. Sem ezeket sem azokat nem szerette, és csak azért egyezett bele, hogy Maria idehozza a kis kedvencét, mert állítólag olyan nagyon ragaszkodik hozzá. Victor szerint úgy kell felfognia, hogy a lánynak ez az alvós macija. Ami azt illeti próbálja úgy felfogni, majd igyekszik nem tudomást venni a belőle áradó szagokról. Néha majd körbefújja parfümmel, úgy talán elviselhető lesz a számára. Mondjuk nem is érti mi a francnak problémázik ezen amikor éppen a napokban fog az otthonába fogadni egy jelző kutyát, akit nemes egyszerűséggel már fejben Zokni-nak keresztelt el. Úgy kb telibeszarja milyen nevet adtak neki azon a helyen ahonnan hozni fogja, ő így fogja hívni a kis büdöst és kész. Elhúzza a száját, de aztán bólint egyet a lány szavaira, hogy az ölében tartott kis bundás az nem macska. Pierre megvonja a vállát, és csak végignézi ahogyan mellettük landol. Na bazd meg! Ez olyan apró hozzá képest, hogy figyelnie kell a nagy lábai elé nehogy rátaposson, ahogyan össze vissza riszálja a fehér pihés hátsóját Maria lábai előtt. Agyrém, el sem tudja hinni magáról, hogy ebbe belement, de talán van abban valami amit Dom mondott a telefonban, hogy rendesen alávágott ez a csaj. Nem is nagyon tudná megmondani mi az amit ne engedne meg neki, mi az amit ne viselne el tőle. Még a kutya utálatát is legyűrte és akkor még szó sem volt semmiféle másik dögről. Az ő féltve őrzött otthonában két vakarék is grasszálni fog, kopogtatják végig a márvány kövezetet a parkettát….hát nem lesz egyszerű megszoknia az egyszer biztos.”….a barátnőid nagy többsége” ez az első mondat amire felkapja a fejét, és egy pillanatra félrenéz. Fogalma sincs arról mi az amit elmondott róla Lucas, de az biztos, hogy ez alapján az egy mondat alapján, nem egy cölibátusban élő szerzetesnek festette le. Mondjuk nem is volt az. Igaz barátnői sem voltak, de nem biztos, hogy most kellene ezt a témát elemezgetniük, úgyhogy inkább rá is hagyja. Ha azt hiszi vannak egy hétnél tovább tartó kapcsolatai akkor maradjon meg ebben a hitében. Ekkor jön az első felismerés, hogy mostantól ezeket a dolgokat is máshol kell majd intézni. Mégse cipelheti őket haza úgy, hogy a másik szobában ott van Maria is. Nem szégyelte az életvitelét….illetve ahogyan itt jött mellette ez az egyszerű lány, azt gondolta, hogy mennyire egy mocsokláda ő, hogy kihasznál minden egyes nőt akit az útjába sodor az élet. De ha egyszer önként adják magukat akkor miért ne? És különben is utána mindegyiket igyekszik tárgyakkal kárpótolni. Soha nem ígér többet pár röpke légyottnál vagy éppen egy hetes intenzív szexnél, akkor meg miért van mégis lelkiismeret-furdalás csak ettől az egy mondattól? Dühös volt, amiért ezt kiváltotta belőle a lány, és megint eluralkodott rajta az az érzés, hogy ha ez van most az elején akkor milyen lesz a későbbiekben, hogy lesz képes neki ellenállni, hogyan fogja tudni önmagát meggyőzni arról, hogy Maria tabu. Kurvára tabu! Idegesen túrt bele a hajába aztán vett egy mély lélegzetet és oldalra fordult. Meg kell tanulnia kezelni az ösztöneit ha ez a lány itt marad a közelében. Pokoli nehéz ami azt illeti. Milyen érzés lenne az bárkinek, hogy ott van mellette egy nő akiért a fél életét gondolkodás nélkül dobná oda, mégis olyan fesztelenül kell vele beszélgetni, mintha a tegnapi időjárást akarnák megbeszélni? Mégis milyen témát szedhetnének elő ami alapvetően közös bennük? Pierre meg volt róla győződve, hogy ilyen nem nagyon létezik, meg aztán amúgy sem az a beszélgetős fajta volt. Meghallgatta ő a nőket, nem arról volt szó, még akkor is ha a felénél már agyban máshol járt, és rohadtul fogalma nem volt róla, hogy a vele szemben ülő éppen miről is beszél. Bólogass, csodálkozz rá dolgokra és aztán sajnálkozz egy sort, a végén pedig néha biggyeszd oda a „Nahát ez milyen érdekes!” szófordulattal egy olyan mondatot ami nem árulkodik rólad semmiféle formában. Maria nevetése végigszaladt a tarkóján le egészen a gerincén. A zsebében tartott keze ökölbe szorult, és próbálta rendezni a gondolatait. Édes volt a nevetése, csábító és roppant módon magával ragadó. Meg lehetett érte veszni itt ebben a szent percben. Megköszörülte a torkát.
– Lehet róla szó. A zuhanyról is meg a kajáról is. Ha akarsz akkor előtte még pihenhetsz is. Én ma szabaddá tettem magam, esetleg telefonon kereshetnek, de remélem azt sem fognak.- remélte bizony mert a tökeiből főzi meg a következő levest annak aki meg meri zavarni amíg elviszi a városba Mariát. Nem akar most semmi mással foglalkozni, csakhogy neki kényelmesebbé tegye az ittlétet. De álljunk csak meg egy szóra! Mióta is olyan fontos ez neki? Mármint, hogy a lány jól érezze magát és be tudjon illeszkedni? Hiszen korábban ő volt a legnagyobb ellenzője annak, hogy egyáltalán idejöjjön. Persze tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor a konferencia beszélgetésben Lucas megkérdezte tőle, hogy mégis mi a fene baja van neki a menyasszonyával? Miért olyan ellenséges vele, mikor ez a lány maga a két lábon járó egyszerű jóság? Pierre pedig legszívesebben odavágta volna neki, hogy éppen ez a baj bazd meg, hogy ilyen, hogy ilyen kibaszottul tökéletes és kell neki, mindennél jobban, hogy megveszik érte, és ez nem pusztán testi vonzalom. És ha nem akarnák ennyire erőszakosan ideküldeni őt akkor képes lenne idővel elfelejteni. Talán. Persze ez megint egy nagy hazugság, mert ha ennyi idő alatt nem sikerült, ha pusztán a megjelenésével ilyen hatást váltott ki, ha csak meglátta akkor valószínű teljesen mindegy mennyi idő telik el, nem lesz rajta túl. A nagy kétszárnyú fotocellás ajtón kilépve haladtak a parkoló irányába, ahova megállt, lehetőség szerint minél közelebb a bejárathoz.
- A vacsora az jó ötlet.- meg a nagy büdös francokat jó ötlet, de nem mondhatja neki, hogy hé kislány élvezed, hogy kínozhatsz? Egyrészt mert szerencsétlennek fogalma sincs róla min megy éppen keresztül másrészt, meg otthagyta az otthonát, hogy a világ másik végén tanulja ki az orvoslás minden apró trükkjét. Bár Pierre ebből a szempontból egyszerű gyerek volt. Megvan a diploma akkor orvos, ha valaki levizsgázik autószerelésből vagy leteszi a jogsit annak onnantól szabad a pálya, mit kell ezen ennyit szarozni? Másodsorban meg azért nem volt kőből a szíve nem akarta, hogy ez a szerencsétlen lány itt görcsöljön és próbálja megtalálni a város ritmusát. Mert az volt neki az biztos, mintha csak valamelyik szicíliai kisvárosban időzne az ember. Csak Sydney mégiscsak egy metropolisz volt. A kocsinál elvette a lánytól a csomagot, és a hátsó ülésre tette, ha a virágot magánál akarta tartani, akkor azt nála hagyta a kutyát meg messziről kerülte, jobb ha nem haverkodnak össze, mert az senkinek nem lenne jó. Ilyen baszomfaszom rágcsálnivalókat meg ne is várjon tőle. Feltéve ha nem hugyozza össze a cipőit, akkor még arany nyakörvet is vesz neki. Bizsu. Hát jól meglesznek Zoknival. Remélni meri. Bepattant a volán mellé, gyújtást adott, és fél perc múlva már ki is lőttek, araszolva végig a délutáni lanyhuló csúcsforgalomban a tengerpart felé.
– Bakancslista. Nem szentimentális dolog ez, sokaknak van ilyen. Nekem mondjuk nincs, mert én amit akarok vagy megszerzem, vagy nem érdekel tovább a dolog!- kit akar becsapni? Igaz eddig a lány az első és egyetlen amit akar és nem kaphat meg. Lehet, hogy pont ezért akarja olyan nagyon. Mindegy is. Kapaszkodott a kormányba, és mivel itt volt vele Maria, nem akarta nagyon kihúzatni, pedig igencsak dorombolt a drágaság, és követelte, hogy tolja meg a gázpedált rendesen, ne szórakozzon vele. Maguk mögött hagyták a belvárost és kifelé tartottak a kissé szerpentinesebb úton, ami az óceánparti nyaralók felé vezetett. Itt lakott Pierre egy korábbi nyaralóból átalakított házban. Valami modell picsa villája volt, aki két év után úgy döntött meglép innen és visszaköltözik a francia riviérára. Lehet jó ötlet volt, és lehet, hogy ha egykor ő is marad a seggén, és Nizzából irányítja az üzletet, akkor most nem azon kellene agyalnia, hogy milyen módon tartsa magát távol a lánytól. Persze a felszínen igyekezett még ha nem is túl bőbeszédű, de jó társalkodó maradni. Kicsit jobban beletaposott, a kocsi pedig meglódult a feltámadó szél pedig belekapott a lány hajába. Pierre szemei kis híjján kiestek, úgyhogy előre nyúlt a lány lábai felé, hogy a kesztyűtartóból kivegye a napszemüvegét.
– Bocs, csak ott tartom a napszemüvegemet.- miért más hol tartja? Óvatosan nyúlt oda, lehetőleg kerülve, hogy hozzáérjen. Mikor végre megszerezte, felbiggyesztette a szemére. Így már jobb, azok legalább nem fogják elárulni, amikor a sötétített lencséken keresztül oldalra néz a lányra. Idegességében még egy fokozattal feljebb kapcsolt, a motor felbőgött, a kerekek megkapartak. A sebesség legalább nagyobb összpontosítást igényel, és addig sem azon agyal, hogyan ne nézzen oldalra lopva azokra a barna szélben táncoló tincsekre.

Ahogyan hajtottak végig az óceáni szerpentinen arra gondolt, amikor először ideköltözött és Dominik-el elmentek megnézni a házat amit végül megvásárolt, akkor még ezerszer is jó ötletnek tartotta az ideköltözést. Hogy minél messzebb legyen a lánytól, és egyáltalán az otthoni közegtől. Valahogyan soha nem ápolt jó viszonyt a szüleivel, csak a nagyapjával. Gyakorlatilag tőle tanult meg mindent. Egészen kisgyermek kora óta úgy járt Victor nyomában mintha az árnyéka lenne, és az öreg ezt nem bánta, még akkor sem ha a fia, Pierre apja ezt nem nézte jó szemmel. Mit érdekelte őt mit gondol, ha egyszer erre a kölyökre fordítják a legkevesebb figyelmet? Igaz kicsit talán kezelhetetlen is volt. Gyakran keveredett összetűzésbe a társaival, igen korán megtanulta az ököljog fogalmát, és ha valami nem tetszett neki, akkor annak érvényt akart szerezni bármi áron. Mert ilyen volt ő, és ezen nem is nagyon fog változtatni. Victor megtanította arra, hogy miképpen védje meg ami az övé, és soha ne akarjon többet mint amit birtokolni tud és védelmezni. Talán ezért is akarta annyira ezt a lányt, mert tudta, hogy ő mindent meg tudna neki adni, ellentétben a bátyjával, akit nem tartott többre mint egy puha pöcs, aki csak a könyvei felett görnyed. Még egy tisztességes fegyverrel sem tudott bánni, hogyan akar bármit vagy bárkit megvédeni? Persze a külvilág számára ők csak egy egyszerű család voltak, akiknek jól menő üzleteik voltak, néhány közepesebb kaliberű ékszer üzlet Párizs belvárosában és egy Lyonban. Victor nagyon ügyelt a látszatra és nem utolsó sorban mindig tudta mikor, mit kell mondani, mennyi az az információ amit a külvilággal megoszthat a családról. Pierre éppen ezért választott egy olyan tevékenységet aminek még hírből sincs köze az ékszerekhez, és ezáltal talán nem került annyira előtérbe. Mióta pedig az óceánon túlra költözött még inkább el tudott rejtőzni az európai tekintetek elől. A nagyapja ügyelt arra, hogy az információ áramlás szabad legyen, de ne keltsenek senkiben gyanút. Éppen ezért nem tudta felfogni, hogy akkor mégis miért, miért küldik ide Maria-t, miért kell neki még egy gondot a nyakába venni, ha nem lenne elég még az ő nyűglődése is mellé? Szenvedett rendesen, és azon gondolkodott, hogy ha már most ennyire nehéz elviselni a lány közelségét, hogyan lesz képes azt megtenni az elkövetkezendő hónapokban és években? Erőt kell vennie magán nem viselkedhet úgy mint egy nyeretlen kétéves, nehogy már egy lány legyen aki ennyire gallyra vágja az önérzetét és úgy egyáltalán. Különben is miafasznak foglalkozik az egésszel, amikor világos volt az utasítás, még csak gondolati szinten sem járhat a fejében a lány, úgyhogy menjen szépen minden tovább ahogyan eddig. Victor megmondta, hogy eddig sem okozott neki gondot összeszedni valami nőt, nehogy most kezdjen sírni mint a fürdős kurva, hogy ott lakik nála Maria. Ha kell akkor béreljen lakást a belvárosban és intézze ott az efféle ügyeit. Ezt fogja tenni, nincs más lehetőség, nem akarja olyan helyzetbe hozni a lányt, hogy rosszul kelljen magát éreznie, ha reggel a konyhában egy barnával, szőkével vagy éppen vörössel fut össze....bár esélyesebb volt a barna, ez volt Pierre gyengéje. Ki tudja miért? Kapaszkodott a kormányba, és még feljebb kapcsolta a sebességet, látta, hogy Mariat nem zavarja egyáltalán, sőt mintha még élvezné is a dolgot. A napszemüveg említése kapcsán csak egy félmosolyra húzódott a szája.
- Ne vedd magadra de nem szeretem ha a dolgaim között turkálnak! Ott van pár olyan dolog is, amin nem szeretném ha megakadna a pici kezed. – nem így szánta a mondatot, de így jött ki. Példának okáért a Smith and Wesson is ott pihent az autós könyvek és rongyolt térképek alatt. Meg egy pár doboz óvszer, soha nem lehet tudni alapon.
- Csak tudod nem nagyon szokott ebben az autóban ülni más rajtam és Dominiken kívül, az ő lábát meg még véletlenül sem tapogatnám össze.- nézett oldalra a lányra nevetve, bár a napszemüveg sötét lencséjén keresztül nem látszott, a szemei is mosolyogtak.
- Mármint nem úgy értem, hogy a tiédet még véletlenül is, de az övét még annyira sem véletlenül. Bassza meg ebbe belezavarodtam, ne haragudj!- bár elnézést kért, még mindig jót derült a saját hülye magyarázkodásán. Kitekintett oldalra az óceán felé, ma szokatlanul nyugodt volt a víz, ellentétben az ő rendesen háborgó lelkével.Kezét kényelmesen pihentette a kormányon, a másik a sebváltóra simult, az emelkedőn visszakapcsolt hármasba, a kocsi pedig felbőgött és meglódult.
- Egyébként a bakancslistád....nem akartalak ám vele megsérteni. Csak tudod, vannak helyzetek, amikor az ember nem ér rá álmodozni, és nem ér rá azzal foglalkozni, amit éppen el akar érni, mert ott és akkor cselekedni kell. Hidd el néha azt kívánom, hogy bárcsak tudnék úgy álmodozni mint például te.- azt már csak magában tette hozzá, hogy ha ilyesmit meg is tesz annak a tárgya legtöbbször éppen Maria, de inkább csendben maradt. Amúgy sem volt az a sokat pofázós fajta, bár azért ő is el tudta ereszteni magát ha úgy adódott. Például ha jót evett és utána egy pohár bordeux-ival kiültek az öreggel a kertbe, nézték a dombok felett elnyúló lemenő napot, és azon morfondíroztak, hogy mennyi ilyen naplementét láthatnak még együtt. Az ő világukban a veszély jóbarát, és az, hogy bármelyik pillanatban magadra haragíthatod a befektetődet mindennapi velejárója az életüknek. Megint oldalra nézett és a napszemüveg lencséje felett egyenesen az apró, gombszemű kutya képébe bámult, aki meg éppen őt nézte kitartóan. Ez meg mi a francot bámul rajta? De elég kitartóan teszi. Ha így akarja őt megfélemlíteni, akkor nagyon rossz úton halad. Pierre nem az a beszari tipus, kis fehér bolyhos szőrgombócoktól meg főleg nem. Megint az utat nézte, de egyszerűen magán érezte a kutya tekintetét.
- Te figyelj, észrevetted, hogy a kis kedvenced engem stíröl? Ennyire látszik rajtam, hogy nem bírom a kutyákat? – tisztán emlékszik most már, hogy miért nem szereti őket. Gyerekkorában egyszer vigyáznia kellett Victor kutyájára egy hétig, mert az öreg üzleti útra ment valahova Ázsiába. Pierre pedig mindig úgy érezte, hogy a kutya túl sokat lát belőle, túl jól kiismeri őt, azt pedig rühellte. Nem szerette ha belelátnak, és onnantól, egyszerűen hallani sem akart róla, hogy neki egyáltalán kutyája vagy bármifajta állata legyen. Őt ne akarja egyik sem ismerni, ne akarjon a kedvébe járni. Valószínű itt leledzett a probléma gyökere, az már csak hab a tortán, hogy a szőrtől a falra mászott, attól, hogy ott klaffognak a kövön és a parkettán attól meg még inkább. A szerpentin egy egyenesbe fordult, és innentől már házak és szépen gondozott előkertek tűntek fel. Már nem voltak messze, az egyenes szakaszon meg még inkább felgyorsított, látta a lányon, hogy nem fél, ez pedig külön jó pont volt a szemében, mert ő meg imádta a sebességet. Nem véletlenül voltak gyors autói.
- Persze kérdezz nyugodtan, igyekszem válaszolni. De minden büntethetőségi kérdésre csak az ügyvédem jelenlétében válaszolhatok.- próbálta a dolgot eltréfálni, aztán oldalra fordult, és a sötétített lencsén keresztül nézett a lányra. Fáradtan és elgyötörten is mennyire gyönyörű!
- De amúgy persze nyugodtan kérdezz, amit csak szeretnél, igyekszem válaszolni.- igyekezett a napszemüveg mögé bújni, hogy ne nagyon lehessen látni semmit belőle, persze a vékonnyá húzódó szája elég árulkodó volt.

Jó lenne ha legalább két értelmes mondatot képes lenne összehozni, ami nem magyarázkodás, és nem valami hülye mellédumálás. Alapvetően nem volt soha baja azzal, ha egy nővel kellett beszélgetnie, még a fortélyokat is sikerült megtanulnia, hogy mikor kell hallgatni, mikor kell valami orbitális közhelyet benyögni, aminek mégis olyan hangsúlya van, hogy az adott nő elolvadjon tőle. Persze ezek legtöbbje könnyűvérű volt, és kizárólag egy dolgokra utaztak, akárcsak ő. Ezek tiszta helyzetek voltak, nem követelt senki a másiktól többet, mint amit amúgy is adni tudott. De ez csupán a szórakozás része volt, és nem erről szólt az élete. Neki mindig mindenhol ott kellett lennie, figyelni amire csak lehet, és az üzlet minden apró kis szála az ő kezén futott végig. Nem csak az autószaloné, hanem Victor ázsiai és csendes-óceáni kapcsolatainak teljes hálózata, amely néha nem volt egyszerű. Próbálj meg egy kínaival és egy filippivel közös nevezőre jutni! Néha több volt a rejtett fegyver az adott tárgyalás helyszínén mint amennyien egyáltalán megjelentek rajta. Igaz Pierre mindig megmaradt pusztán annak, aki elintézte az üzletet A és B között, a konfliktusok lerendezése nem rá hárult, Victor soha nem várta volna el az unokájától, hogy ezt megtegye, noha tudta, hogy a fiú időnként elég forrófejű és kegyetlen is tud lenni. Talán pont ezért nem engedte komolyabb akciók közelébe. Ha Maria csak a felét is sejtené annak, hogy miért van akkor különbség Pierre és Lucas között, valószínű szóba sem állt volna vele, nemhogy hozzá költözik. Persze megfordult ez az ő fejében is, hogy kitálal az egészről, hogy lássa a lány ostoba ötlet volt az egész, és hiába nyomják annyira az egészet a család részéről a fiú nagyon nem örül neki. Még mindig nem volt benne biztos, hogy képes lesz bárminek is ellenállni, és mióta a reptérről elindultak ez csak erősödött benne. De azért nem kell őt félteni annyira nem egy nyápic, hogy visszavonulót fújjon vagy éppen elkezdjen hisztériázni mint valami picsa, nem ez volt ő. De a kemény külső mögött egy olyan ember lakozott, akit ez a lány képes volt pusztán a jelenlétével kibillenteni a nyugalmából. Össze-vissza beszél hülyeségeket, napszemüveget rak fel, pedig napsütésnek azért nem nevezhető a fátyolfelhők mögül néha előbukkanó ausztrál ragyogás. Maria hangjában vél felfedezni némi szemrehányást a dolgait illető kutakodás kapcsán de nem szól rá semmit. Ráhagyja, felesleges szócséplésbe már nem megy bele, így is kellően bolondot csinált magából. Méghogy tapenolás, meg kesztyűtartóban turkálás! Ekkora barmot, mint Pierre! Egy ideig nem is szól, de amellett nem tud elsétálni, hogy a kis bolhazsák őt nézi kitartóan. Néha oldalra pillant, és a napszemüveg pereme felett bámul bele ő is a kutya képébe. Persze nem szőrös szívű ő, és ahogyan mozgatja a kis dög az orrát, nevetésre ingereli. Kicsinek kicsi...amúgy szép, fehér...és Mariahoz tartozik. Neki meg ennyi bőven elég, bár azért a szívébe nem fogja zárni, főleg, ha a Grand Car nézése közben belekapaszkodik az asztalra feldobott lábaiba. Na akkor főleg nem lesznek haverok. Maria kifakadása kapcsán, mely a maga módján szelidre sikerül ugyan, felkapja a fejét.
- Magam fajta és szemrebbenés nélkül? Nem tudom mit mondtak rólam pontosan, a családom, ahogyan arról sincs pontosan fogalmam, hogy mit gondolsz rólam, rólunk? De egyet biztosan mondhatok neked Maria. Lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de mindenért amim van megdolgoztam. Tizenhét éves korom óta melózom. Egy tetves kis fényező műhelyben kezdtem a Roui Lavignon-on a külvárosban, ahol ha nem figyeltél oda, akkor mire beértél gürizni még a cipőt is lecsórták a lábadról. Mindeközben a bátyám a seggét meresztette az egyetemen, a másik meg két kézzel szórta a pénzt a francia riviérán, és kortyolta egyik drága francia pezsgőt a másik után és zabálta a kaviárt.- remélte, hogy a szavaival nem fojtotta belé azt az édes kuncogást, mert az bizony zene volt füleinek. Vidám volt ez a lány, rezgett és zizgett, és ha jobban belegondol, ez bizony rohadtul tudott hiányozni az életéből. Szóval ő is visszafogta egy kicsit magát, nem akarta gyakorlatilag az első órák valamelyikében lerohanni, de vannak bizonyos dolgok amiket tisztázni szeretett volna. Bármit is állítottak róla, azért nem mindenben rossz ő. Csak valakinek a családban azt a feladatot is fel kellett vállalnia, hogy Victor jobb keze lesz. Az apja ilyen szempontból elég töketlen volt, a bátyjai meg szintén valami rózsaszín romantikus álomvilágban éltek, azt gondolták, hogy ezt az álom luxus kivitelben életet a télapó tolta a seggük alá. Pedig ebben nagy része volt a Borásznak, Aaronnak, Victornak és neki, Pierre-nek. Csak ami nem tudjuk honnan érkezik, ellenben van, arról megfeledkezünk. Azt már hozzá sem teszi, hogy amikor kiderült a diabétesze egy olyan országban érte a roham valahol Afrika valamelyik eldugott kis porfészkében, ahol az orvosi ellátás egy darab lefertőtlenített székből, meg pár lejárt szavatosságú fájdalomcsillapítóból állt. Ha akkor Aaron nem száguldja át eszement tempóban az utat a másik városig, ahol már kórházi sátor is volt, Pierre valószínű most nemhogy nem beszélgetne itt Mariaval, hanem úgy egyáltalán nem is lenne.
- Sajnálom. Nem így akartam kifakadni. Amúgy beszélj nyugodtan, kedvelem amikor beszélsz.- próbált valamiféle biztató mosolyt is ráerőltetni az arcára, de leginkább egy vicsorgásra sikeredett, úgyhogy nem is igazán erőltette tovább a dolgot.
- Ezzel amúgy csak azt akartam elmondani, hogy mindenki irigyel valakit valamiért kimondva vagy éppen kimondatlanul. Mégis mindenkinek a saját életét kell élnie, amit rajta kívül senki nem ismerhet jobban. Logikusan.- na igen ha már irigység, akkor neki elég szépen kijutott belőle. Mintha csak most jutott volna el a tudatáig, hogy vacsorát ígért Marianak. Na az is fasza lesz, elég kényelmetlenül érzi magát már így is, nemhogy még ott üljön szembe az asztalnál a lánnyal, és bámulja folyamatosan. Pont ettől menekült egykor annyira, mert tudta, hogy ő sosem volt az a megjátszós fajta ha ilyen dolgokról volt szó, és sosem rejtette véka alá a véleményét, vagy éppen az érzelmeit ha voltak. Mert voltak neki is, mint már említettem Pierre nem volt kőszívű, csak egyszerűen más közegben mozgott, ahol a dominancia érvényesült. Vagy érvényt szerzel neki bármi áron, vagy elbuksz, ez ilyen egyszerű. Szóval vacsora valami étteremben. Zene is kell, ilyen szempontból megrögzötten szentimentalista volt. Meg ha már a bátyjainak kijutott az efféle dolgokból ő is ki akarja élvezni, még akkor is ha egy olyan lánnyal kell ezt megtennie aki a sógornője lesz. Majd próbálja ezt észben tartani. Csak remélni meri, hogy Maria szeret táncolni, mert ő igen, noha nem sok alkalma van rá. Az alkalmi nőket nem vitte táncolni. Illetve igen, de az másfajta tánc volt. A kedvenc filmje is mi másról szólhatna mint a nőről....és benne Al Pacino egyszerűen fenomenális. Victor mindig azt tanította neki: „A nők ékszerek, és attól függ a ragyogásuk, hogy miként bánsz velük.” Maria pedig kiragyogott mind közül. A kutya és Lucas viszonyának kapcsán azonban hatalmas hahotázásba kezdett. Ez most őszinte nevetés volt részéről.
- Höhh! Lucast a kutya se szereti? – igyekezett nem túl pofátlan stílusban folytatni, de ez a dolog most a meglepetés erejével hatott rá, és nem tudta leplezni a derültségét.
- De megmondom én miért van ez. Ez a kis hófehér királylány nem tud mit kezdeni az ellenállhatatlan vonzerőmmel. Megbűvöltem amíg nem figyeltél.- tolta le a napszemüveget az orrán és ahogyan elnézett a pereme felett rákacsintott a lányra majd a kutya felé megmozgatta a szemöldökét.
- Ettől még nem leszünk jóban, de egy jó pontot szereztél nálam, fehér gombolyag.- visszatolta a szemüveget, majd az utat figyelte. Már nem nem voltak messze, még egy bő negyed óra és megérkeznek, mert a kis utcák után a szélesebb utak következtek mely levezetett a tengerpartra, ahol Pierre villája is volt. Az előbb keletkezett jókedvét azonban fokozatosan törte le az amit Maria kérdezett a maga zavart módján végül. Egy darabig nem is válaszolt, csak elfordította a fejét, és az alkarját megtámasztotta kényelmesen a vezető oldal felőli ajtón, ujjai alatt kifehéredett a sebváltó. Van érzéke a lánynak tökéletesen beletalálni a közepébe a dolgoknak és még csak meg sem érkeztek. Mondjuk talán jobb is, hogy ezt még a kocsiban kérdezte meg, lehet, hogy amikor már nincs rajta a napszemüveg és mondjuk a házban vannak, már nem tudna ilyen könnyen válaszolni. Nem mintha olyan könnyen tudna most is. Hogy hányadán állnak...hát az igazság az, hogy kurvára nem tudja hányadán áll vele Maria, de, hogy ő mocskosul oda van még mindig érte és megőrül a közelségétől az biztos. Ezt is odavághatná, meg játszhatná a kemény faszagyereket is, hogy rémeket lát nincs semmi baja. Inkább végül az aranyközép utat választja. Nem néz rá, az utat figyeli miközben beszél.
- Nem tettél semmit, akkor nem veled volt a baj, hanem velem. Tettem valamit, illetve gondoltam valamit, amit nem kellett volna. Ezt megbeszéltem a nagyapámmal, de mivel ennek egy része a családomhoz köthető, jobbnak láttam ha nem zavarom ott tovább a családi idillt. Talán neked is feltűnt, de én mindig is kilógtam onnan. Szóval ha azt vesszük nem nagyon érzem a szülői házban annyira otthon magam, mint mondjuk a nagyapámnál.- a válasz egyszerű volt, lényegre törő és ha azt vesszük az igazság is benne volt, még ha nem is mondta ki szó szerint. Nem Maria hibája, hogy Pierre beleszeretett, nem Maria hibája, hogy akkor neki nem volt tovább ott maradása, mert úgy érezte megfullad a közelében. Akkor volt a legintenzívebb és úgy érezte a lány olyan erőteljes kisugárzással bír, mint valami kibaszott parfüm, amit egész életében képes lenne magán érezni.
- Rád haragudni? Sacra Bleu, dehogy! Te egy kedves, gyönyörű és figyelmes lány vagy Maria. Nem hiszem, hogy valamiért lehetne rád haragudni....hacsak ezért a kis féltékeny kislányért nem- próbálta elviccelni a dolgot és csak egy kicsit fordult oldalra, hogy a kutya felé bökjön, majd megint az útra figyelt, már közel volt hozzájuk az óceán. A víz hűvösét idáig lehetett érezni.
- És őszintén szólva a bátyám egy barom! Ha az én menyasszonyom lennél hétszentség, hogy nem engedtelek volna el a közelemből! Nemhogy a bátyámhoz, öcsémhez bármelyik családtagomhoz, hanem sehova! Vagy megyek én is!- bökte ki végül ami a csőrét baszta már egy ideje. Ezzel csak nem mond rosszat. És különben is igaz.