Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Dr.Lyle; Dr.Wise & Dr.Mason - Bőrgyógyászat, főorvosi iroda.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 25, 2015 11:56 am Keletkezett az írás



Az egyre szaporodó zihálásból, és hevesebb szívverésből hallva egyértelmű, hogy mindjárt kifogy a szufla, és nem fog tovább menni a sprintelés. Szerencsére a páciens már nincs messze. Defibrillátorral a készben csúszok a földön fekvő teste mellé, és már hallom is az ismerős sípolást. Szinte már kiáltom is, hogy töltés, majd azt, hogy hátra, de ebben a lármában úgysem hallaná senki. A betegem azonnal felpattan, és már rohanna is, mintha mi sem történt volna, de ekkor egy óriási robbanás repít a levegőbe mindkettőnket. A visszajátszásból még látom, ahogy egy orosz vadászgép repül tova, mielőtt felugrana az eredményjelző.
-Oké, ez csúnya volt... - morgom játékosan, és összecsukom a laptopom, aztán bosszúból összeborzolom a kórházi ágyon fekvő kis srác fejét.
-Megfutamodsz, Mason Doktorbácsi?
Nevetve rázom meg a fejem. A kis pimasz. Először lebombáz, most meg gúnyolódik is.
-Nem, csak mindjárt kezdődik a műszakom. Sajna nem te vagy az egyetlen betegem és...hallod, már hiányolnak is, lássuk mit akar tőlem most Dr.Whitl...
Beszéd közben előveszem a csipogómat, hogy kinyomjam végre, de aztán a képernyőre meredve leesik az állam.
-...bőrgyógyászat? Mi a...Na mindegy. Később találkozunk, de nekem rohannom kell.
-Egy visszavágó holnap?
-Meglátjuk...lehet csak később megy majd...
-Siess, mert ha kiveszik a csavarokat a jobb kezemből, még ennyi esélyed sem lesz.
-Ha...Ha...ha...na jó, pihengess, valamikor majd benézek, béke!

A folyosón elteszem a laptopot a szekrényembe, aztán futva haladok tovább, a köpenyem palásként lobog, ahogy út közben magamra húzom, a térkép felé. Ismerem nagyjából a kórházat, de...bőrgyógyászat? Na ott sem jártam még sűrűn, szóval jobb biztosra menni. Ha már ott vagyok, azt is látom, hogy ma nem írtak ki semmi műtétre, és emiatt nyomban dolgozni kezd bennem a paranoia. Lehet Dr.Whitley megint megorrolt rám, és ez most valami furcsa büntetés lesz? Vagy szemet vetett a főorvos irodájára, és engem akar a gyakornok, és medika serege élére, hogy egy gyors ostrommal bevegyük azt? Vagy lehet csak rajtam a sor a bőrgyógyászaton, hogy átismételjük, miért nem szabad kettévágni egy anyajegyet a műtét közben? Valószínűleg a harmadik. Minden esetre megállok a sebészfőorvos irodájának ajtajában, és határozottan bekopogok rajta.
~Az ég szerelmére...fél kézzel...mázli, hogy úgy tehetek, mint aki hagyta magát, hogy boldog legyen a srác, de mégis...~
Türelmesen várok, lesz ami lesz, a szemem sarkából pedig meglátok egy másik rezidenst közeledni.
-Roman!
Egy gyors ötösre nyújtom felé a tenyerem a magasba, aztán visszafordulok az ajtó felé.
-Téged is ide...?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 25, 2015 3:53 pm Keletkezett az írás



Az íróasztalomon kiborult tollaimat dobálom vissza fém rácsos tolltartómba. Rendezett halmokban állnak előttem a különböző jelentések és természetesen szaklapok, lektorálásra váró cikkek. Mert mindamellett, hogy az osztály betegeivel, a klinika tanuló orvosaival kell foglalkoznom, a szaklapok is rendszeresen felkérnek arra, hogy olvassam át, esetleg kommentáljam a publikációt vagy írjak ajánlót az ifjú orvosok tudományos munkáihoz. Előbb-utóbb mindegyiknek a végére érek, a kérdés csak az, hogy mikor, illetve, hogy mire a végére érek, addigra nem lesz-e már újra ugyan ennyi a fiókomban, arra várva, hogy behozzam. A lemaradásomat, természetesen. Az irodai munkával szeptember idején mindig késésben vagyok, ugyanis ebben az időszakban járok be az egyetemre előadást tartani. És, ami azt illeti, nem csak egyetemeken tartok előadást. Prezentálok az igazgató előtt a szakorvosokról, a rezidensekről, a gyakornokokról. Mindezt a jelentések alapján, majd prezentálok a szakorvosok előtt az igazgatói elvárásokról, akik aztán tovább adják az információt a rezidenseknek, gyakornokoknak is.
- Csak hogy megjöttek! – kiabálok ki. – Jöjjenek beljebb! – Elfáradhatnék az ajtóig, de annak nem lenne semmi haszna. Ott van kinn négy kéz, az egyik majd csak lenyomja azt a kilincset. Ha pedig mégsem, akkor kénytelen leszek Mohamednek lenni.
- Christopher Mason és Roman Wise? – Pillantok egy lapra, amit valamelyik kupac tetejéről vettem le, közben visszatolom az orromra a szemüvegemet, hogy tényleg jól olvastam-e a ki a neveiket. Szerencsére nem látok olyan rosszul, hogy problémát okozzon az olvasás. Még akkor se, ha orvostársaim macskakaparását kell elolvasnom. Borzalmas, hogy milyen kevesen tudunk már szépen írni. Az rendben van, hogy nem ezért fizetnek minket, de igazán lehetnénk egy kicsit figyelemmel erre is. Még szerencse, hogy receptet már nem írunk kézzel. – Melyikük melyik? – Felegyenesedek az asztal mögött, majd előveszek valami írószert orvosi köpenyem zsebéből, és felírom a lapra az érkezésük idejét.
- Nagyszerű! – Gyorsan túlesünk a bemutatkozáson, és amint lehet, behajítom a srácokat a mélyvízbe, még azelőtt, hogy elharapózna a helyet. - Sebastian Davie Lyle professzor vagyok, a bőrgyógyászat vezető főorvosa. Mi foglalkozunk a nemi betegekkel is – jegyzem meg csak úgy mellékesen, hogy a srácoknak legyen mitől félniük. – Önök pedig, ha jól hallottam önként jelentkeztek erre a programra. – Újra a kis papírlapomra pillantok, hogy megtudjam, melyiküket miért ítélték erre a sorsa. Hát, persze, hogy tudom, hogy ebben a kórházban senki se szokott önként jelentkezni semmire.
- Van kérdésük? – Pillantok az arcukba, és azonnal leesik, hogy nem kaptak felvilágosítást. Hát persze, ez csak természetes. Mindenki elfoglalt, erre nincs ideje a szakorvosokat. Kelletlen sóhajtás hagyja el a számat. – Akkor elmondom, hogy mi a feladatuk. – A szakorvosok mindig azt hiszik, hogy a főorvosok csak lógatják a lábukat két főorvosi vizit között, pedig mekkorát tévednek. Na, de mindegy, jobb lesz, ha a tárgyra térünk.
- Önök fiatalok még, könnyen elvégzik ezt a kis feladatot – kerülöm meg hosszú asztalomat, majd szobában megtalálható egyetlen nem-vitrines szekrényhez lépek. Elforgatom a kulcsot a zárban. Itt nem gyógyszereket tartunk, hanem mindenféle „lim-lomokat”, amik egy évben egyszer kerülnek csupán elő. Egy dobozt emelek ki az egyik polcról.
- Ezt fogja meg dr. Wise – nyújtom, majd veszem elő a következőt is, és míg az előbbi diszkréten lezárt volt, addig ez már sokkal beszédesebb. – Ez pedig az öné, dr. Mason – nyomom a kezei közé a dobozt, melyből félig kilóg egy teljesen méretarányos és valósághűen kialakított pénisz, melynek ikertestvéreivel van megtöltve a doboz. Már előre látom, hogy milyen vihogás hullám fog végig söpörni a folyosón álldogáló nővérkék között.
- Késésben vagyunk – pillantok a faliórára, mely az ajtó felett található. Pusztán azért lóg ott, hogy mindig tudjam, ha valaki késve érkezik. Híve vagyok a pontosságnak. A betegektől is elvárjuk, hogy időben érkezzenek, akkor miért ne tehetnénk ezt meg az élet minden más területén?
Mint biztos tudják, - támaszkodom az asztalomnak, a mellkasom előtt összefonva a karjaimat - kórházként nem csak az a feladatunk, hogy ellássuk a beteg embereket, hanem az is, hogy részt vegyünk a megelőzésben. – Ez teljesen értelemszerű. Úgy gondolom, nincs is ezen mit magyarázni, viszont sok féle megelőzés létezik, de ezek közül csak nagyon kevésnek van köze a szakmámhoz.
-  Önök a mai napon a megelőzéssel fognak foglalkozni. – Jelentem be olyan hangnemben, mintha ez a lehető legszentebb, legfontosabb feladat lenne e két jómadár életében. - Ezen a napon ugyanis minden órában érkezik a környékbeli iskolákból diákcsoport, több száz serdülő – fiúk és lányok, vegyesen, ahogy az lenni szokott. Én már nem vagyok alkalmas arra, hogy megtegyem ezt a dolgot, mert elég nehezen süllyedek le a szintjükre. Ráadásul többségüknek akár az apja is lehetnék.
- Azért érkeznek, hogy felvilágosítást kapjanak arról, hogy a nemi betegségeket hogyan lehet megelőzni. Ezeket nyilván nem kell bemutatnom – intek a fejemmel a nyitott doboz felé. – Adjanak minden kölyöknek óvszert, mutassák be a szemléltető eszközökön, hogy hogyan kell használni és hagyják őket gyakorolni is. Válaszoljanak a legjobb tudásuk szerint a kérdésekre. – Újra az órára pillantok. A kölyök idegesek lesznek, ha várakozniuk kell, az meg rendetlenséget szokott szülni. Nehezebben figyelnek oda.
- A szóró anyagokat, tájékoztató füzeteket az asszisztensnőm már levitte, hogy elkezdje kiosztani. – Mert a gyógyszergyárak ilyen kis írásokkal támogatják a védekezést. – Az ebéd utáni előadásaik egyikére én is be fogok ülni, hogy megnézzem, megfelelő munkát végeznek-e. – Általában nem vagyok rohadék az orvosokkal, de azért most kivételesen megengedek magamnak egy apró vigyort, ezzel jelezve, hogy már előre látom, jól fogok szórakozni. A mai napon két tananyagból is vizsgáztatom őket: az egyik a nemi betegségek, míg a másik, a hogyan bánjunk egy osztálynyi gyerekkel című. Magam se tudom eldönteni, hogy melyik lesz a nehezebb.
- Mire várnak még? Mondtam, hogy késésben vannak! – Ja, hogy ők nem olvastak bele a tájékoztató füzetekbe? Milyen kár, hogy a szakorvosok nem küldték tovább a szakanyagot, amit átküldtem. Hogy történhet meg ez minden évben? Így nehezebb dolguk lesz az első előadáson. Még szerencse, hogy mindig az alsóbb osztályokkal kezdünk, akiknél még nem valószínű, hogy egy éven belül szexuális életet fognak élni, így jövőre majd gyakorlottabb oktatóktól kaphatják meg az ismeretanyagot. Ki tudja, talán akkor is őket fogom bedobni erre a feladatra?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 25, 2015 8:53 pm Keletkezett az írás



A falióra monoton, hangosnak tűnő kattogása tölti be a teret újra és újra. Eleinte csak élesnek hallom, tíz perc múlva már egyenesen hangosnak, utána pedig nem kellett sok, hogy elérje a fülsüketítő szintet.
Homlokráncolva tűröm a zajt, amit a tegnap esti részegség utóhatásának lehet betudni. Oldalt ülök, Maya irodájában, és hallgatom, ahogy az ujjai között lévő fémtoll egyre sebesebben koppan a lakkozott falapon. Szerintem csak kínozni akar engem, mivel felfedezek egy bujdosó, cinkos mosolyt szája szélén. Aztán egyszer csak huss, lelöki az íróasztalról az eszközt. Már fel is pattanok, amint színpadiasan szája elé emeli kezét, mintha csak azt formázná ajkaival "upsz." Tudom, hogy mit akar, és én készségesen eleget teszek nonverbális kérésének, és felszedem. háttal neki. mikor lehajolok, apró lökést érzékelek bal farpofámon, ami csakis Maya cipőjének orra lehet. Nem tudom, hogy ez egy újabb felhívás (amiből nem lesz több alkalom, szóval nyilván nem) a közös unaloműzésre, dicséret, vagy szidalmazás, amiért döntetlenben kellett megállapodniuk Jeannel, amikor összehasonlították a rezidensek fenekeit.
Halkan felsóhajtok, de nem szólok egy szót sem. Aztán ő elkezd magyarázni valamiről, amiből csak azt szűröm le, hogy bőrgyógyászat. Összevonom szemöldököm, de már el is indulok a szomszédos osztályra. Ismertem a főorvost, sokszor láttam Mayával beszélgetni, így már gyanús volt az ügy.
Az ajtó előtt találkozok Rezidenstársammal, Chrisszel.
Na, itt egy újabb unalmas, és felesleges infó rólam: Szinte mindig elszúrom a köszönőgesztusok kiválasztását. Most például az ötösére egy öklössel válaszolok, ami a folyosón császkáló nővérkék szemszögéből egy retardált kő papír olló játék befejezésének tűnhetett. Na segáz.
- Engem is. - felelem kurtán, majd a bentről érkező felszólításnak eleget téve kinyitom az ajtót, és előre engedem társamat. Nem ismerem olyan jól Christ, de ha valóban egy Jeanne-Sebastian-Maya  elborult és szadista elméiből kipattanó feladat elé nézünk, össze kell tartanunk.
Bólintok a nevem felolvasására. Egy kicsit bánt a dolog, hisz látott már, beszéltünk pár mondatot... De egy főorvostól nem várhatom el, hogy megjegyezzen minden piti rezidenst.
- Én vagyok Roman. - lépek előre, de nem tudom miért. Ha már megszólaltam, tök értelmetlen cselekedet volt.
Már nyitottam volna számat, hogy megtudakoljam, mi a fene folyik itt. Aztán rájön ő is, hogy teljesen homály számunkra a ránk váró feladat. Aztán kiosztja a dobozokat és.... Oké. Már tudom, hogy mi lesz a feladat. Minket is elvittek ilyen előadásra, de ami azt illeti nem figyeltem nagyon. Gondoltam nagy debilnek kell lenni ahhoz, hogy ne tudjunk felhúzni egy óvszert. aztán az első alkalomkor ki baszakodott CSAK A CSOMAGOLÁSSAL öt (órának tűnő) percet? Ez a srác itt, bizony.
- Dr. Lyle, nem kéne magunkkal vinnünk Benjamin Tomkinst a recepcióról? elriasztó példának, mondjuk? - viccnek szánom, ám merész húzás volt ez tőlem annak ismerete nélkül, hogy mennyire fogékony a humorra a doktorúr.
Sarkon fordulok, mikor ránk rivall, és Christopherrel oldalamon szántom a folyosókat. Fussunk fussunk, had lobogjon a... köpenyünk. Hah. Roman: A szarviccek elsőszámú szolgáltatója.
A nagy sietségben megbotlok a saját lábamban, szerencsére nem kenődök el, de egy virgonc kis műpénisz kiszökik a dobozból. Remek. Egy pillanatra minden zaj megszűnik a folyosón. A falióra mutatója megáll, a nővérke az oldalsó szobában félbehagyja a katéter behelyezését, ám ez a leesett állú néninek fel sem tűnik a sokktól. Esküszöm, most még a szívmonitor is elhallgatott, hogy mély, szánalommal teli hallgatással jelezze megvetését.
Remegő ujjakkal megmarkolom a gondosan kialakított - és zavarbaejtően kézbeillő - falloszt és visszateszem a helyére.
Rásandítok rezidenstársamra, és nekiiramodok.
Leérünk a tágast terembe, ahol állandó zsivaj vár minket. A tanárok meglátva minket próbálják csitítani a tömeget, de sikertelenül.
A székekkel szemben lévő asztalhoz és pódiumhoz sétálunk, de még mindig kiabálnak, egy-két ember felfigyel ránk, megbökdösik a szomszédjukat, eredménytelenül. Ekkor pattant el valami.
Kikapok a dobozból egy szemléltetéshez használandó hímvesszőt, és jó erősen az asztallaphoz csapom. Mindenki elkussol, és elkerekedett szemekkel pislognak felém. Megköszörülöm a torkom, de végül inkább társam felé nézek, várva,hogy cselekedjen.
Na, lehet fogadni:
Hány rezidens kell ahhoz, hogy felhúzzunk egy óvszert egy műpéniszre?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Szept. 26, 2015 12:00 pm Keletkezett az írás



Tüzetesen átvizsgálom a tenyerem belsejét, egy láthatatlan célkereszt után kutatva, mai a jelek szerint nem kerülte el Roman figyelmét, hisz nem habozott a közepébe öklözni.
-Ooooooké.
A felszólításra belépek az ajtón, ahol már várnak ránk. Bólintok, amikor meghallom a nevem, aztán pedig csak csendben hallgatok tovább, hisz ha elfogadjuk, hogy a mellettem lévő férfi Roman, akkor nyilván én csak Chris lehetek. Valamiért kicsit emlékeztet a helyzet arra, amikor londonban tette fel ugyanezt a kérdést a professzor, még négy év után is, annak ellenére, hogy a tanulótársam, Miranda, eléggé jellegzetesen nem úgy nézett ki, mint egy Christopher. A nemi beteg résznél nyelek egyet, az ég tudja miért. Okom ugyan nincs félni az ilyesmitől, de nem hangzik bizalomgerjesztően, szóval illik a hely hangulatához az biztos.
~Igen, Dr.Lyle, három kérdésem is lenne: Miért? MIÉRT? MIÉRT????!!!~
-Nem uram, nincs kérdés...illetve egy, annyi mindenre jelentkeztünk önként, ez pontosan melyik is?
Hamarosan megtudom, hogy a tudatlanság néha valóban áldás, miközben le sem tagadhatnám, mennyire sokkol ez az egész incidens. Szemeim tágra nyílnak, arcom elsápad, a fülem pedig szinte hallja a távolban Dr.Whitley, és Dr.Cairns közös röhögését. Aztán felhorkanva próbálom elfojtania  saját röhögésem, és oldalba bököm finoman Roman-t. Elriasztó példa, hát behalok...
Aztán a dobozba nyúlva kiveszem az egyik szemléltető eszközt, marokra fogva, mint valami kardot, és és a csuklómmal körözve vizsgálom meg azt.
-Cuki...
Aztán felkapom a  fejem, és majdnem eldobom a dobozt, mikor Roman már ki is iszkolt. Megrökönyödve pillantok hátra, és sóhajtok, amolyan, ez most komoly nézéssel, aztán lesz ami lesz, futni kezdek utána. Szigorúan csak előre koncentrálok, tudomást sem véve a nevető kollégák sorfalán, és megrázom a fejem a "szökött kopasz kukac" incidensre.
A terembe érve úgy érzem, itt a vég. Megszoktam már, hogy ennyi ember elé kell kiállni, de nem egészen ebben a helyzetben. A pódium közepe felé haladva tekintetem az egybegyűltek helyett a falat fürkészi, és azon gondolkodom, vajon ha most megbotlanék, tudnám-e úgy "elejteni a dobozt", hogy az véletlen elindítsa a tűzjelzőt? Neeeeem, nem kellemetlen a szituáció, áááá.
És akkor, miközben próbálom összeszedni a gondolataim, mit is mondhatnék, hogyan kezdjek hozzá, és mit tegyek azért, hogy ennek az egésznek legyen értelme is, és profin oldjuk meg a feladatot, Roman lecsap egy péniszt az asztalra! Na, ez engem legalább annyira sokkol, mint a közönséget.
~Ó, a pokolba!~
Jobban rászorítok a dobozra, és egy határozott mozdulattal kiborítom az egészet az asztalra, hogy aztán ott maradjon egy hatalmas kupac kopasz kukac.
-Mint láthatják, jut mindenkinek bőven, szóval semmi ok az aggodalomra. - Jelentem ki határozottan, s mély hangom bezengi a termet, míg felveszek egy műpéniszt, és megpörgetem a kezemben, ahogy közelebb lépek a hallgatósághoz.
-Egyébként Jó reggelt. Dr.Mason vagyok, a kollégám pedig Dr.Wise, és szeretnélek biztosítani titeket, hogy ezt  mai napot én sem így terveztem. De ha már itt vagyunk...
Megütögetem a tenyerem a műbrokkolival, aztán a falhoz lépek, ahol ki van feszítve egy nagy plakát, amin a szemléltető eszközzel kezdek mutogatni a különböző betegségek neveire.
-Felteszem, hallottatok már ezekről, és nem is untatnék vele senkit. A lényeg, hogy ezek a kis szemetek titokban megpróbálnak bejutni a testetekbe, hogy ott tönkre vágjanak mindent, ráadásul mindezt úgy, hogy valami másnak álcázva törnek be. Ennek fényében ironikus, hogy a legismertebb amerikai óvszergyártó neve épp Trojan.
Visszafordulok a tömeg felé, és körbenézek, vajon itt van-e Jeanne. Még csak az hiányozna. Ugyanis, most már nem visszakozok, ha belekezdtem, hát essünk túl rajta!
-No...a legjobb védekezés természetesen az, ha megválogatjátok a  partneretek, pont ahogy az utakon is a legjobb az lenne, ha mindenki óvatosan vezetne. Gondolom Mad Max hazájában nem kell ecsetelnem, ez mennyire nem működik, és miért van szükség biztonsági övre, szóval lássuk, mi a biztonsági öv itt.
Biccentek Roman felé, hogy nyugodtan becsatlakozhat, ha szeretne.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Szept. 26, 2015 2:08 pm Keletkezett az írás



Naah, legalább Chrisnek tetszett a poénom, annak ellenére, hogy hülyének nézett, amikor beleöklöztem a tenyerébe. Tök jóindulatú volt... Na mindegy, tök mindegy, most fontosabb dolgunk van. Egy szent cél érdekében. Mindent a fiatalokért, ugyebár. De hát... fiatalok. Sosem voltam velük olyan jóban, még amikor én voltam tinédzser, akkor sem kerestem a társaságukat, ám ebben az is közrejátszott, hogy apám halála után befelé forduló lettem. Lényegtelen, én már sebesen száguldok a folyosón, Chris igyekszik beérni, de az nehéz lesz... Aztán a pár pillanat néma csönd alatt mégis sikerül neki, én pedig remegve folytatom utamat a diáksereg felé. Az emelet folyosóján már hallani az egyre közelebb lévő teremből kiszűrődő kiáltásokat. Ha nem tudnám, hogy milyenek a gyerekek, azt hinném, hogy Ben bement az előadóba és nekiállt rúdtáncot oktatni, azért sikoltoznak ennyire.
Nem akarok üres találgatások okozójává válni, ezért elárulom, miként tudtam meg, hogy a mi kurvás recepciósunk egyben a sztriptízbár ördöge.
Kezdjük ott, hogy végső elkeseredésemben úgy döntöttem, kikapcsolódásként egy olyan helyre megyek, ahol rosszéletű, ámbár dúskeblű hölgyek feledtetik el az elmém mélyéről felvillanó urulógiai vizsgálatok rémképeit.
Nah, hát én hétfőn mentem, ami tudniillik a men monday. Ez nem azt jelenti, hogy kék osztriga bárrá változik a hely, csak a fellépők neme változik meg, így hát árulkodó jeleknek vehettem volna a betóduló negyvenes anyukákat és a leánybúcsús lányokat. De nem, és még így is bementem. Amikor viszont bemondták Big Ben XXL nevét, egyből gombóc nőtt a torkomban. Amikor ellopta a telómat a kis geci, beírta magát a kontaktokba, mégpedig ezen a művésznéven, de már nem volt menekvés, sorfalat álltak mögöttem a soccer momok hadai, pillantásom pedig összetalálkozott a tűzoltónak öltözött ifjúval.
Bleh.
A következő kép az, hogy az asztalra csapok egy műpénisszel, és csendet teremtek.
Mikor Chris befejezi a meglepően meglepő beszédét, megköszörülöm a torkom, és folytatom.
- Gyerekek, őőőőőő. - gondolkozok egy kicsit. - ki tudja mi ez? - emelem fel  a szemléltető eszközt, és nézek körbe a felröhögő diákok seregén. - Jó, hát legalább ezzel nincs gond. És most megmutatom, hogy kell felhúzni rá az óvszert, mert gyereket nem akarunk, és nemibetegségeket sem, ugye? - kérdem,de nem érkezik válasz, mindenki lélegzet visszafojtva ül az összehajtható székén, hogy lássa, miként is megy ez.
Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik.
számhoz emelem a csomagolást, egy gyors rántással felnyitom, és (már) gyakorlott mozdulatokkal felhúzom rá.
- Mindenki látta? Remek. Akkor most kiosztunk nektek ....ilyeneket - lengetem meg a falloszt és a felnyitott csomagolást.
A nővérkék adnak mindenkinek, és amíg  ők ezzel szerencsétlenkednek, és a falnak dőlve figyelem őket. Aztán odajön egy fiatal tanárnő, aki elhozta az osztályát.
- Szia, Anne vagyok, és szingli. - Ez oszt igen.
- Szia, Roman vagyok, és éhes. - lököm el magam a faltól, és indulok el a sorok között. Kezemben fenyítő eszköznek használt műpénisszel haladok a székek tengerében, mikor meglátom, párbaj alakult ki két fiú között. Sebesen oda futok, és közéjük csapok, lefegyverezve mindkettejüket, egy En Garde! felkiáltással.
Keresem Christ, hogy vajon hol és mit csinál, de valószínűleg őt is elnyelték a tinédzserek.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 27, 2015 10:02 pm Keletkezett az írás



Nem mondom, eleinte úgy reszkettem belül, mintha nem is egy oktató terembe küldtek volna, hanem vissza 1944-be, Normandiába, hogy küzdjek meg a náci lövészállásokkal, felfegyverkezve egy láda műpénisszel, mostanra viszont kezdek lenyugodni. Talán mégsem lesz ebből katasztrófa. Még az is lehet, hogy Roman felszedi az egyik tanárnőt, és holnap ilyenkor jót röhögünk az egészen.
Na igen, ő is egy fura gyerek. Mosolyogva hallgatom, ahogy ő kezd neki a magyarázatnak, és biztatóan bólogatok, hogy mindenki lássa, bizony a másik orvos is abszolút egyetért a férfivel. Minden úgy van ahogy mond, totál profi a manus, egy igazi láng...jól láttam, hogy foggal tépte szét a csomagolást, vagy valami mástól sápadtam el, és amiatt hallucináltam ezt, teljesen véletlen???
-Igen...ideje gyakorolni...
Tekintetem találkozik sorstársaméval egy pillanatra, és arcomra ki van írva minden: kétségbeesés, zavar, éhség. Banyek, én ma éhen fogok dögleni! Igen, igen, csak egy óra van hátra ebédig, de ma kolbász nap van a menzán!
-Nagyon ügyesen csinálod, csak így tovább. Te is. Te pedig...nézd csak, fordítva tetted rá, ezért van belül a menet. Így is lehet, csak állati kényelmetlen...Whoa! Hát ez...hatékony, de egyenlőre bőven elég, ha kézzel rakod fel. Khmmm....
Szóval alapvetően az elvárható kellemetlenség megvan ebben a helyzetben is. Szerencsére azért viszonylag könnyedén megy a dolog, és nem kell túl sokat ismételni. A végén annyira belejövök, hogy sikerül elkapnom röptében egy fallosz rakétát, amit úgy lőtt ki rám egy diák, hogy egy óvszert használt csúzlinak.
-Khmm...még egy ilyen, és kölcsön kérlek a tanárnőtől. Az egyik takarítónk beteg, és nincs ki felmossa az intenzív osztályt.
Végül erre nincs szükség, és kivonul a csoport, mi pedig összeszedjük a péniszeket. Mind ott hever a dobozban, kettőt kivéve. Az, amelyik az én kezemben van, azt a makkjánál fogva ragadom meg, másik tenyeremmel pedig alulról kezdem nyomni, hogy a hosszú tárgy a markomból emelkedjen ki, közben pedig a Jedi testtartást felvéve állok meg szemben Roman-al, és egy fénykard hangját utánozom. Aztán vigyorogva megrázom a fejem, és eldobom a "fegyvert", amíg csak magunk vagyunk, és ezt senki sem látja.
-Na jó...több komolyságot, mert mindjárt itt vannak a...ó B@****meg!
Azt hittem, ennél rosszabb nem lehet, de az órarend szerint egy keresztény, bentlakásos iskola osztályai jönnek a következő csoporttal. Remek...egyszerűen remek. Megmutatom Roman-nak is, ne csak én szenvedjek.
-Azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete...mert ha ezt túléljük, lesz közös témánk bőven....
És már kopognak is, illetve az ajtón bekukucskál egy apáca, hogy jó helyre jöttek-e. Szent isten....
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 03, 2015 3:10 pm Keletkezett az írás



Vannak azok a rémálmok, amikben az ember csak az utcán veszi észre, hogy nincs rajta ruha. Na, azok rosszak. És vannak azok a valós rémálmok, ahol a mentorod rákényszerít arra, hogy tinédzserekkel kardozz műpéniszekkel és mutasd meg, hogyan is kell felhúzni a szerszámukra az óvszert. És most mindenki döntse el melyik a rosszabb, az én voksom az utóbbira száll, az biztos.
Szóval a helyzet a következő. A fogammal nyitom ki a csomagolást, amitől valamiért Chrisnek elkerekedik a szeme, é pedig egyből zavarba jövök. Izé. Nem ez a rendeltetésszerű használat gondolom.
- Izé. Hát... Hajrá.- nem nagyon tudok mint mondani, úgy megilletődtem, így az elején csak a falnak dőlve álldogálok, amíg oda nem suhan mellém a "szingli" tanárnő. Ahogy megszólal, megkeresem Christ, és tekintetünk összetalálkozik. Nos, olyan  elemi rettegést fedezhet fel szemeimben, mint amilyet még soha. De ő persze csak vigyorog, hogy haha Roman ma szórakozhat. De nem.  Nem, én nem olyan srác vagyok, aki akárkit csak úgy leteper, csak mert jól néz ki... Tekintsünk el attól az esettől, amikor Maya azt mondta, hogy ha lefekszem vele, műthetek. Az ember esendő, és Maya pedig Maya. Nehéz az élet ilyen dögös mentorral.
Szóval a faltól eltávolodva a diákok között próbálok járkálni, csitítani a vihogást. Egy csoport tinilánynak megmutatom, hogyan is kell csinálni, aztán fegyvertelenítek egy párbajozó párost.
Nem tudom mi a kétségbeejtőbb. Hogy a legtöbben teljesen érdektelenek a dologgal mondván "ők ezt tudják" vagy az, hogy nagyon sok olyan diák van itt, aki jobban és gyakorlottabban csinálja, mint én.
Aztán szépen lassan távoznak a kölkök és csak én, Chris, és egy nag yládányi műpénisz maradt a helyiségben. Ő elkezd bolondozni, Jedit játszani, én meg csak forgatom a szemem és vigyorgok, körbenézek, lát.e minket valaki, és mikor már biztos vagyok abban, hogy egy kíváncsi tekintet sem tapad ránk, szabad kezemet felemelem, Darth Vader ikonikus erőfojtásos mozdulatát utánozva.
- Chris, come to the darkside! - hörgöm, majd "elengedem" hogy megnézze a következő csoport érkezésének idejét. Aztán szentségel egyet, és pár másodpercen belül ki is derül ennek az oka.
- Az biztos. - motyogom az apácára bámulva.
Én és a vallás... Nem vagyunk jóban. Sosem vittek templomba, és apám halála után sem volt nagy kedvem az Úrhoz fordulni. Így ez a Hit dolog nekem olyan idegen, ismeretlen, és kissé félelemetes. Azon gondolkozok, hogy hogyan kell köszönni nekik, odalépek a főapácához, vagy mihez és meghajolok. Miért?
- Isten éltessen.
Komoly?.... Komolyan?.... KOMOLYAN?
Inkább faképnél hagyom, és felállok a pódiumra Chris mellé.
- Sziasztok. Dr. Wise vagyok. - néhányan visszaköszönnek - Tudjátok.. Amikor egy férfi szeret egy nőt... - Megrázom a fejem. - Szóval na. Védekezni kell, gyerekek.
Ekkor előrelép a főnéni, és megszólal olyan hangosan, hogy mindenki hallhassa.
- Mi katolikus iskola vagyunk. - mondja. Először csak összehúzom szemöldököm értetlenségem jeléül, majd Chrisre nézek kérdőn.
- Aaaz. jó. Szóval hogy megelőzzük a nemibetegségeket és a nem kívánt terh...
- A Katolikus egyház elítéli a fogamzásgátló szerek és eszközök használatát. Elég csak Szent Ágostont idézni: „Tiltott módon és erkölcstelenül él feleségével, aki a gyermekfogamzást megakadályozza.” - idézi lehunyt szemekkel, mutatóujját fenyegetően felemelve.
- Elnézést, minden tiszteletem, de akkor miért is jöttek? - döntöm oldalra a fejem, és lépek hátra egyet, majdnem leesve a pódiumról mert félek, hogy az apáca elővesz valami nádpálcát és elnáspángol.
- Hogy elmondhassuk, hogy amit maguk hirdetnek, az szentségtörés az egyház szemében. - válaszolja úgy, mintha ez teljesen egyértelmű lenne.
- Akkor maguk ideutaztak, hogy ezt közölhesse velünk? Nem akarok udvariatlan lenni, de erre megfelelő eszköz lett volna a levél vagy az email.
A néni összeszorítja ajkait, bajuszkája mintha dühösen mocorogna kimondatlan sértései nyomán, majd egy intésére feláll az egész csoport és elindulnak kifelé.
Chris felé fordulok, és megrántom a vállam.
- Tudod.... Ezt nem igazán értettem. De egészségükre. - fáradtan rogyok le az egyik székre megsemmisülve, mintha életem legnagyobb küzdelmén lettem volna túl.
- Ez a nénike... Ijesztő volt.
Van egy kis szabadidőnk, mivel nem számítottunk ilyen gyors befejezésre.
Isten hozott a kínos csöndek és béna poénok világában.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Okt. 05, 2015 7:07 pm Keletkezett az írás



-So...soha... - Krákogom, mint akinek a nyelőcsövéből most préselik ki az utolsó adag fogkrémet, és még a kezem is a torkomhoz kapom, mielőtt Darth Roman eleresztene végre.
Nevetve rázom meg a fejem. Olyan kellemes ez a pár perc, mielőtt...mielőtt megjönnének a pingvinnek öltözött dementorok, az agymosott gyerek sereggel. És akkor még csodálkozom, miért nem kapok a Jézuskától soha semmit....
~Várjunk, hogy mit mondott megint? Isten éltessen? Komolyan? KOMOLYAN???~
Sajnos azonban nem ő a legbolondabb a szobában. A nővér szavaira elképedek először, de aztán hatalmas lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve gyorsan felkapom a jelenléti íveket, és a diákok orra alá dugom. Mit bánom én, ha ezek Dr.Kelepelő szülész főgólyához akarnak járni szaporodni, csak írják alá gyorsan és isten velük! Na remek, már én is kezdem...
Magamhoz ölelve az aláírt íveket lépek vissza Roman mellé, és vállat vonok.
-Amikor Dr.Lyle arról beszélt, hogy milyen fontos a megelőzés, és ezt két sebészre bízza...voltak ötleteim, milyen procedúrával tudnánk abszolút elejét venni minden nemi problémának. Az előbb nagyon közel voltam hozzá, hogy felajánljam a szolgálataim.
Arra, hogy a néni ijesztő lett volna csak megvonom a vállam. Jeanne-hez képest sehol nincs...és ha már itt tartunk, Maya is lekörözi simán. Az a nő olyan aranyosnak tűnik első látásra, hogy az embernek kedve lenne beleszeretni, aztán meg kiderül, hogy urológus a csaj....a lényeg, hogy Roman-nak nem pont ettől az apácától kéne félnie.
-No, most, hogy ezt is ilyen profin megoldottuk, azt hiszem megérdemeljük azt a csöppet kibővített ebédszünetet. Mit mondasz, rendeljünk egy pizzát?
Beszéd közben leteszem az íveket az asztalra, és hozzálátok, hogy kicsit rendbe szedjem a termet.
-A menzához most valahogy nincs kedvem...meg lehet rákérdeznének, mit keresünk ott olyan korán. Na, de pakoljunk össze, aztán....hát ez mi?
Lehajolok a földre egy segédeszköz után, amit a jelek szerint még az előző csapat hagyott itt, ám ahogy a kezembe veszem, kételkedni kezdek ebben. Egyrészt, ez a broki kisebb, másrészt, rózsaszín. Épp kérdezném, hogy ez mi a f...ranc, ám ekkor megmozdul a kezemben. Csupán rezeg, de ez is elég, hogy elejtsem után kapja, messzebb üssem, előre hajoljak, és végül két kézzel rámarkolva kapjam el, erre viszont körbe is forog már. Cseppet morogva próbálom kikapcsolnia gombbal az alján, ám erre az oldalán lévő pici lámpák vörös és kék villogásba kezdenek. Erre kiengedek egy zavart "őőőő"-t, és megpróbálom kikapcsolni, egy másik gombbal, ám erre sem áll meg, hanem a fényműsor mellé még ráadásul belekezd állati hangosan a Beverly Hills-i zsaru zenéjébe. Általában eléggé magabiztosnak tartom magam, most viszont össze lehetne téveszteni az arcom egy stoptáblával. Újabb gombnyomás, de a zene csak még hangosabb lesz, úgyhogy feladom, előre hajolok, és összetöröm a péniszt a padlón, mint valami pornófilmbeli Mick Jagger.
-Ha erről bárki tudomást szerez...jó, valaki itt hagyta a táskáját...
Felemelek egy fekete Iron Maiden-es tatyót, és Roman felé tartom. A gazdája nem fog örülni, hogy nem mostam kezet, mielőtt hozzá értem, de vigyázzon jobban a cuccaira máskor.
-Szerintem az első csapat hagyta el...de fura, hogy eddig senkinek sem tűnt fel azóta. Azt hinnéd a buszon észreveszi valaki a dolgot...na pillanat.
Telefonálok egyet gyorsan az első csoport tanárnénijének, és vagy 10 percig vagyok vonalban, az arcom viszont egyre csak elsápad, ahogy múlik az idő. Végül nyelek egyet, és bólintok.
-A srác...akié a táska...nincs a buszon. Biztos itt szökött el...
Az órámra nézek, majd Roman-ra.
-Szóóóóval...van durván két és negyed óránk megtalálni a kis surmót, és ehhez mindössze az egész kórházat kell átkutatni. Sima ügy, nem igaz?
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:57 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Dr.Lyle; Dr.Wise & Dr.Mason - Bőrgyógyászat, főorvosi iroda.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: