Onkológia.
Az Urulógia után talán a hozzám legközelebb álló orvoslási terület, hiszen ehhez a kettőhöz kapcsolódott az ok, amiért orvosi pályán tanultam tovább. A sors fintora, hogy történetesen a két főorvos jóban van és Maya úgy dönt, hogy hozzá küld BÜNTETÉSRE egy hónapra. Bizony, egy hónapra. Először csak röhögtem amikor közölte velem, de amikor továbbra is fapofával bámult rám és hozzátette, hogy már Dr.Morgan is beleegyezett az egyik megbeszélésen (ami alatt szerintem a közös ivászatokat érti) már tudtam. Shit just got real...
Szóval amikor ma reggel felkeltem, megcsináltam a szokásos reggeli kávét magamnak, megcsináltam a kávét Dr.Morgannek, ugyanis Maya utolsó szavai azok voltak, hogy "Két cukorral, kevés tejjel." Nem tudom miért büntet így. Mert a vizsgálata közben szétestem egy pár pillanatra, vagy csak mert képtelen a szemembe nézni és úgy gondolja, hogy ez idővel majd javul, de én ezt kétlem. Mindenesetre a mentorom szava szent és sérthetetlen, így hát kihagytam a liftezést és a földszinten megkerestem Dr.Morgan irodáját. Bekopogtam és beléptem. Innentől kezdve különböző feladatokat kellett teljesítenem, amik között voltak szivatósak, de be kell vallanom, hogy néhányukból tényleg tanultam valamit.
A műszak végére rengeteg tanulságot levonhattam volna az első napomból, de csak egy fáradt sóhajra tellett tőlem, és arra, hogy levágjam magam egy székre. Félreértés ne essék, az Urulógián is voltak húzós napok, de még akkor is jutott pár perc pihenőm. Itt viszont a főorvosúr valami ördögi tudománnyal számolta volna ki, hogy miként kössön le engem. Minden. Áldott. Pillanatban. De természetesen Mayánál megtanultam, hogy az ilyen feladatokat zokszó nélkül végre kell hajtani. Úgy vélem, semmi kifogásolhatót nem tettem az első napon, amit azért lekönyvelhetünk sikernek. Viszont most, hogy nem kell semmit sem csinálnom, és egyedül vagyok, kezdem érezni a fáradtságot. Előredőlök az asztalra, könyökömmel megtámasztom magam. És kifejezéstelen arccal gondolkozok a történteken. Nem az Onkológián, hanem Mayán. Mi történhetett vele azon kívül, hogy kivették a veséjét. El sem tudom képzelni mibe keveredett, de valószínűleg ezúttal olyan dologba vágta a fejszéjét, ami még neki is nagy falat. //SZÁLVÉREDZSINÁÁÓÓÓÓÓÓÓÓMÁÁÁÁÁÁRÍÍÍÍÍJJÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ// Nem vagyok benne biztos, hogy párhuzamot kéne húznom a hallgatózó hívás és az eltűnése között, nem szeretnék spekulációkba bonyolódni feleslegesen. Ha úgy érzi (de sosem fogja úgy érezni), elmondja nekem. Fogam között reccsen egyet a szétharapdált keverőpálcika. Amióta letettem a cigit egyre idegesítőbbnek találok mindent, de remélem ez csak időleges és túlesek ezen is.
Egy elnyújtott ásítással töröm meg a helyiségen uralkodó csendet, amibe csak a folyosón álló kávéautomata régi neoncsöve által gerjesztett zúgás keveredik.
Fejemet az ajtó irányába fordítom, és ekkor törik el a megviselt, műanyag pálcika. Azt ajtóban áll Dr.Morgan, de azt nem tudom eldönteni, hogy eddig is bámult, vagy csak most ért ide. Azt hinné az ember, hogy már rég hazament. A számból kilógó maradvány lehullik, halkan koppan az asztallapon.
- Jó estét. - köszönök neki, hangomban semmilyen érzés nem lelhető meg. Ülve felé fordulok, fogalmam sincs, hogy le szeretne-e ülni, vagy nekem is fel kéne állnom, inkább megvárom az ő utasítását. Egy hónapig fogok neki dolgozni közvetlenül, ami nem egy elhanyagolható időtartam főleg az utolsó évemben rezidensként, tehát nem ártana normálisan viselkedni vele.