Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Sharmila & Dayton I.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Hétf. Okt. 05, 2015 3:10 pm Keletkezett az írás




Sharmila & Gabriel


Egy hete nyugodtan és boldogan járok ki vásárolni, vagy… próbálok meg beülni egy-egy kávézóba, mert megvan  Byron vizsgája, és így időben felkészülhetek a rám törő pánikrohamra, időben vissza tudok szállni az autómba, vagy vonulhatok el nyugalomba. Amíg elcsendesedem. Nem hord semmiféle különleges hámot,mindig van nálam ellenben egy póráz, hogy arra tudjam tenni ha adott helyzet úgy kívánja. Van egy kártyánk, amit felvillantok, és máris bent vagyunk, bárhol. A mozi hiányzik nagyon, régen imádtam, de a hangok… és az, hogy magam vagyok a teremben, egyedül, bár körbe vesznek idegenek, az még nem jelenti azt, hogy jól is érezném magam. Egyszer próbáltam, de amint lement az a sok előzetes, aztán elkezdődött a film… pedig alig ment negyed órája… elég volt egy villanás, és máris kerülgetett a roham, a mellé társuló hangról nem is beszélve, azt hiszem attól a kettőtől készültem ki. Azóta, nagy bánatomra kerülöm a mozit.
A mozik kínálatát távolról megnézem, néha veszek egy doboz popcornt, egy pohár kólát és ennyi, fordulok is ki a helyről, szentimentális baromság, de azért próbálkozom, próbálom magam rendbe szedni amennyire tőlem telik. Byron óta mérséklődtek a rohamok, nem olyan intenzívek, de az éjszakát például sötétben nem tudom végig aludni, kell valami fény, és nyugtató, próbálok minél kevesebbszer élni vele, hogy nyugodtabbak legyenek az éjszakáim. Szeretném, ha nem álmodnék semmit, ha nem kísértenének a képek, de nem tehetem meg, vagyis… nem tudom,hogy hogyan tehetném meg, hogy kikapcsolom azokat. Nem szeretnék mást csak azt, hogy végre nyugodt életet éljek. Bár… ez is az. Annyit sikerül elérnem, hogy a ház legalább modern legyen, ahova jövök, és ehhez még az életjáradékom is felajánlottam, válasszák ki, de ne kelljen vele bíbelődnöm, akár be is rendezhetik előre, nem terveztem ugyanis itt maradni örökre. De… már egy éve itt vagyok, azt mondják,hogy rohadtul nem egyszerű az -az ügy amibe csöppentem, hát… tényleg nem az. Mert őszintén? Kinek a felesége próbálja megölni, de előbb még kísérleti patkánynak használja? Nem sok ember mondhatja el ezt magáról azt hiszem. Szar érzés, nem… még annál is rosszabb, zsibbaszt, és teljesen elárultnak érzem magamat, a pincében van néhány fegyver elzárva, arra az esetre ha megtámadnának, de remélem nem fognak. A felettesem időnként elküld egy alkalmassági vizsgálatra, hogy lássák, hogy reagálnék stressz helyzetben, ha megtámadnának, annyira szuperálok, hogy amíg nyom az adrenalin, addig nincs pánikroham, de miután megvolt a gyakorlat, és kezdek lenyugodni, kezdődik minden előröl. Ezért sem védik a házamat az őrök nulla huszonnégyben, kamera rendszer van felszerelve, a külső részekre, és a ház belső részére is akartak tenni, de mondtam, hogy rohadtul nem kell , nincs szükség rá, és nem akarom, hogy a rohamaimat bárki is lássa, nem szép, legalábbis úgy érzem.
Kevés szomszéddal beszélgettem, volt egy idős hölgy, az… azt hiszem az unokájával kevert össze, vagyis… pontosabban…tudta,hogy nem én vagyok az unokája, de rengeteget mesélt róla, és láttam a képeket is amikor egyszer behívott a házába. Kedves idős hölgy, Marianne. Majdnem az anyámra emlékeztet. Van benne valami megfoghatatlan, olykor úgy érzem, hogy tudja mi történt velem, bár ez butaság, szerintem csak idős, és örül, hogy néha átmegyek hozzá, megszerelni a csapot, és olyankor mindig rengeteget sztorizik, és süt finom süteményt, még én is el-el beszélgetek vele, legalábbis próbálok.
Két napja nem voltam bent dolgozni, nem volt bent olyan kocsi ami érdekelt volna, szeretem egyébként a régiségeket bütykölni, és még nem szóltak, hogy lenne bent valami régiség, amihez a főnök esetleg nem konyít.
Ma is Byron vizsgáját ünnepeltem, végre bemerészkedtem a plázába hosszabb időre, mindent vásároltam, régen is szerettem előre bevásárolni mindent, Byron a kisebb kosarakat hordozza be a kocsi beállóról a házba, a hatalmas füves terület ami elterül előttünk, alig van kikopva, csak ki van égve kicsit az ausztrál napsütéstől, elégedetten pillantok a ház irányába, és paskolom meg Byron oldalát, ahogy visszasiet mellém és leül hozzám. A kocsim platója tele van még cuccokkal, de a romlandókat már bevittük, és el is pakoltam a húsokat, és a zöldségeket, gyümölcsöket. Már csak a tisztálkodó szereim vannak hátra, és az a hatalmas hűtőtáska amiben fagyik vannak. Gyakran kívántam meg a pálcikás fagyit, citromos, citrusos ízekben, így vettem pár zacskónyival azokból is. Elő halásztam magamnak egyet és a számba vettem, majd felemeltem két zacskót és tovább pakoltam a holmijaimat a házba, mindkét hónom alatt egy papírzacskóval.
Hosszabb időre voltam el otthonról vásárlás ügyén, mint bármikor eddig.  Egy sötétkék v kivágású pólót viseltem, farmerrel, és egy kényelmes cipővel, a szemüvegem a fejem tetején pihent.
Oldalra pillantottam, az új szomszéd kertjében megláttam a dogot és halványan elmosolyodtam, kedveltem azt a fajtát is, és kicsit csodálkoztam is, hogy egy olyan törékeny kinézetű nőnek mint… Sharmila, igen így hívják, igen különleges neve van, szép hangzása, és… az alakja, gyönyörűséges. Rég voltam nővel, és ami azt illeti ismerkedni se nagyon ismerkedtem, pont azért, mert nem tudtam, meddig maradhatok, és nem akartam belerángatni senkit sem az alibi életembe, ahol egy látszatot kell fenntartanom, ahol… egy kutya figyel minden rezdülésemre, nem láthatják meg legalábbis ügyelek ,hogy ne lássák meg, ha rohamom van.
Szóval, szégyen nem szégyen,kurváztam… de még ezt is meg kellett igényelnem. Röhögni fogsz, de előszűrték, átvilágították, és csak eztán mehettem hozzá, mert arról szó sem lehetett hogy csak úgy valakihez elmenjek.  De, ezek is megrekedtek annál, hogy elmentem az ajtajáig,és visszafordultam. Sértette az egómat, hogy én, pár évvel ezelőtt, a feleségem előtt, simán bementem egy bárba és felszedhettem volna annyi csajt amennyit akartam, de mégis annál a terrorista kurvánál kötöttem ki azon az estén.
A házam előtt derékig ért a kerítés, behajtottam az automata kerítésnél a kocsi felállóra, majd kiszálltam, és Byron boldogan rohant a kerítéshez és szimatolt át a szomszéd nőhöz, kan kutya, nem tehetett róla, a lányokat egyébként is jobban imádja, és imád játszani. Minden este jelezné, hogy jönne… hogy szabad-e, hiszen már nincs olyan meleg. Leharaptam a fagyom felét és elszopogattam a számban, s a kerítés felé indultam. Kis buxus bokraim voltak, amelyeket időnként magam nyírtam, és nem hagytam túlnőni a kerítésen túlra, mert úgy láttam, hogy itt nem dívik az,hogy az előkertet elszeparálják a kíváncsiskodó szemek elől, bár… nem is igen voltak kíváncsiak, mindenki magával volt elfoglalva, elvileg.
- Héé, Byron… gyere onnét,  ne cukkold, sokkal nagyobb és erősebb mint te. - léptem oda a kerítéshez, és megcsóváltam a fejemet, a fehér borjú odajött hozzánk, és rátámaszkodott a kerítésre, összeszagolt a két állat, én pedig mosolyogva figyeltem őket, szívesen összeeresztettem volna játszani Byront a másikkal, Myra, igen azt hiszem ezt a nevet hallottam időnként ha az állatnak szólt a gazdája. Igazából azt sem tudtam ,hogy mivel foglalkozik. Myra eztán felém fordult és már kapta is volna el a színes gyümölcsös pálcikás fagyimat.  
- Áááácsi, ez az enyém, és különben is árt a hasadnak. - a fagyim helyett a kezem adtam neki, na nem vacsorának, hanem, hogy szaglássza meg, és ha ez megtörtént, megpróbáltam megsimogatni. A kutya volt ami ide vonzott, mert nem láttam a szomszédot. Aztán, elkezdtem Myra fülét vakargatni, aki nagy bociként hagyta magát. Délután volt már, ilyenkor szoktam lemenni a parkba Byronnal, hogy játsszon más kutyákkal, bár én nem nagyon közösködök senkivel sem, ott vagyok, de nem nagyon beszélgetek másokkal.  Csak pár sarokra van innen az a park, majd megmutatom Sharmillának, mert a kutyájának biztos jót tenne a más kutyákkal való játék. Teljesen belefeledkeztem az állat simogatásába, szép borjú szemei voltak, és nagyon jámbor, azt hiszem… talán neki sem lehetett könnyű az eddigi élete, pláne ahogy bújt az érintésbe. Vagy csak simán jó gazdája van, és nem hagyta elkanászodni az ebet.
- Mintha nem is kutya hanem macska lennél, de ezt meg ne hallja egyetlen kutya sem, mert a végén még kinéznének maguk közül . -  magyaráztam, végtére is mindegy mit, mert a lényeg az mindig a hangom, hogy mit közvetítek neki azzal. Nyugodt voltam, és megnyugtatott az ő közelsége is. Byron rendíthetetlenül támaszkodott a kerítés oldalán, végül felugrott a tetejére, de nem ment át a másik kutya területére.

Zene: Zene.

MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 07, 2015 11:55 pm Keletkezett az írás



Gabriel & Sharmila@
“Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






Az új életem, és Sydney. Próbálom kiélvezni minden részét, a bevásárlásnál kezdve egészen a lakberendezésig, a lakás már tökéletesen kész van, a bútorokat meg hozzák, és össze kell rakni. Ma i ezzel foglalatoskodtam, reggel tízkor bejött a szállító és meghozta a nagy szekrényeim, meg a komódot, kis asztalt, éjjeli szekrénykét, amiket a mellékelt útmutató alapján prímán el is kezdtem összecsavarozni. Nem olyan meglepő, ha az ember az apjával él együtt, aki ezermester az iylen dolgokban és némi szerelési hajlam rám is ragadt, nem hívok azonnal szerelőt, ha kiég a villany, vagy egy pár darabból álló kis bútort kell összerakni. Elmosolyodom az emléken, hiszen apával nagyon sokat szereltünk együtt, és amikor ezt csinálom azzal kicsit rá is emlékszem. Bár már hatezerszer felhívott hogy jól vagyok-e. Megnyugtattam hogy igen, és éppen kamatoztatom a tőle szerzett tudásom. Ez megmosolyogtatta.
Itthon vagyok, tehát nem vittem túlzásba a kiöltözést, és egy szürke melegítő alsó van rajtam egy pántos toppal, és a hajam is lazán összefogva hogy ne zavarjon a szerelésben. Szóval a kisebb bútoraimmal remekül elboldogultam de a szekrényeim kifognak rajtam, és nem tudom megállítani hogy összecsavarozhassam. Kelletlenül látom be hogy segítséget kell kérnem. De kitől? Melyik szomszédom zaklassam ezzel? Végül leteszem a szerszámokat és kilépek az udvarra a nappaliból, de... megállok ott ahol vagyok, és inkább csak nézem az elém táruló életképet, ahogy a szomszédom Gabriel simogatja Myrát, aki egy barátságos jellemű kutyus. Gabriel pedig mosolyog. A kutyákra, olyan igazinak látszik, és nem is szólalok meg, csak hagyom hogy simogassa az utolsó mondatára nevetekfel hogy Myra cicának képzeli magát.
- Nos valóban lehet hogy annak gondolja magát, mindenesetre mint gondolom rájöttél, nagyon szereti szerettetni magát - mosolygok ahogy kilépek a kertbe és Myra mellé érek, megsimogatom a fejét magam is, és felpillantok a férfire, aki szimpatikus, bár elég tartózkodó is. Mindenesetre olyan férfinak tűnik, aki nem ijed meg egy szekrénylaptól.
- Hm... nem is tudom hogy mondjam de... esetleg ki tudnál segíteni egy fél óra erejére, megtámasztani nekem egy szekrénylapot? Én... sajnos egyedül nem tudom összerakni - jövök enyhén zavarba hiszen eddig egyedül remekül megoldottam mindent, de ez kifogott rajtam.  


Zene:   MCR - Náánánánánánááá
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 10, 2015 4:02 pm Keletkezett az írás




Sharmila & Gabriel



A kutyák mellett hamar feltudtam oldódni, ők őszinték voltak, nem kértek semmit, csak egy simogatást, vagy egy kis figyelmet, és máris annyi szeretetet voltak képesek osztani, hogy ez mindig meglepettséggel töltött el. A seregben sokan csak egy munkaeszköznek tekintették őket, de voltak szerencsére hasonszőrűek is mint én, akik állattal dolgozhattak, azok teljesen másként tekintettek rájuk, természetes volt, hogy ott alszik az ágyam mellett, és vigyáz rám, ránk. De leginkább a gazdájára, aki mellé kirendelték szolgálatra, mert amellett hogy különböző dolgokra képezték ki őket, fegyver keresés, drog, vagy életmentés, mindenek előtt, a gazdája szavain csüngött.
Elmerültem a kutya simogatásában, és a gondolataim között, a közelükben, tényleg egyszerűbb volt, nem kérdeztek, nem mondtak semmit, csak jöttek és simogathattam őket, mintha ők jobban érezték volna, hogy miken mentem keresztül, vagy, hogy miért vagyok annyira visszahúzódó.
Felkaptam a fejemet a szomszéd nő hangjára és tettem pár lépést hátra, Mayától, mintha olyan dolgot tettem volna amit nem szabadna. De, minden rendben lehet vele, elvégre, gondolom őt is átvilágították, és úgy jöhetett ide a szomszédba, nem?
Halványan elmosolyodtam és végig pillantottam a szomszédomon, otthoni ruha, vélhetően ügyködhetett valamin, mert gondterheltnek látszik, vagy olyasmi.
- A kutyák, már csak… ilyenek. - biccenettem a fehér dogo felé és még két lépéssel megtoldottam köztünk a távolságot. A kocsim platóján még ott voltak a jégkrémek, amiket le kéne tennem a fagyasztóba, dolgom van! Egyébként csinos, de ezt már megállapítottam az első nap is, amikor egy elegánsabb összeállításban jelent meg a szomszéd udvaron.
- Hát… én, akkor… - kezdtem bele, de megakadtam, mert azt hiszem túl halkan vágtam bele a mondandómba, és ő gyorsabb is volt. Byron leugrott a kerítésről, és beült mellém, nagy szemeket meresztett rám, hátha átmegyünk. De, nekünk most kéne hamarosan indulni a nagy játszós sétájára. Ahol elengedheti magát, és nem kell rám felügyelnie annyira. Vettem egy nagy levegőt és lassan biccentettem. Bajom nem lesz abból semmi, ha átmegyek hozzá és segítek neki rámolni egy kicsit. Teljesen ártalmatlan tevékenység, még csak megölni sem akarhat közben? Nem igaz? Byronra pillantottam, mire nyújtózkodott egyet és felnyomta a seggét a levegőbe és játékosan megrázta a farkát, hát… renden. Tényleg, megyek akkor, mert nálam nem csöpög a csap, pedig szerettem volna. Vagy, nem ázik a tető, mert tegnap esett… és meg kell foltoznom, de nem… Tegnap nem esett az eső, és a tetőm tökéletes.
- Ha, megvárod, hogy az utolsó holmit is bevigyem a kocsimról a lakásba, akkor… mindjárt jövök. Egyébként, a nevem, Dayton Gabriel Mitchell. De, szólíts csak Gabrielnek. - biccentettem nyugodtan, és végre elhátráltam a kocsimig, csak azért mutatkoztam be, mert még nem találkoztunk ilyen közelségben. Leemeltem a hűtőládát a platóról, és gyorsan eltűntem a házamban, a konyhába voltam, és szépen rendezgettem a fagyi pálcikákat a fagyasztóba, nem akartam, hogy összetörjenek. Aztán még megnéztem hogy mit hagytam elől, aminek nem kéne kimaradni a hűtőből, és ittam egy pohár buborékos vizet.
- Csak, átmegyek, segítek neki szerelni, és minden rendben lesz. Remélem bejöhetsz velem….- köszörültem meg a torkomat, miközben Byronra pillantottam aki jobbra -balra forgatta a fejét és kíváncsian figyelt engem.
A jutalomfalatos kis táska ott lógott a nadrág övemen, e nélkül szinte soha nem léptem ki a házból, amióta mindenhova velem jöhetett.
Nagyjából, negyed óra múlva kopogtattam az ajtón, félre értés ne essék, nem rohantam körbe a lakást, hogy gyorsan tusoljak, rendbe szedjem magam, mert minden áron arra hajtok, hogy lesz valami kóbor numera. Semmi ilyesmire nem számítottam, csak jövök és megyek, semmi más nem fog történni köztünk.
Csak egy sima barkácsolás lesz, mint amilyen Marianne-nél szokott lenni. Csak, egy sima…
Ha kinyílt az ajtó, mosolyogva pillantottam le Sharmillára.
- Ugye… bejöhet ő is? - nem akarnék azzal indítani, hogy miért van szükségem a kutya társaságára, nem kell tudnia róla. De, ha megkérdené, természetesen fogok rá válaszolni. Úgy izgultam mint egy hat éves anyák napján, amikor hadarva mondja el a verset az anyjának meg a mamájának.
Ha beljebb léphettem, akkor levettem a cipőmet, ha Sharmilla szólt, vagy annak látszatát igyekeztem tenni, bár… ha szerelés lesz, akkor felesleges levenni, azt hiszem, hiszen kár volna belelépni bármilyen szögbe, vagy hasonlóba.

Zene: Zene.

MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 14, 2015 10:04 pm Keletkezett az írás



Gabriel & Sharmila@
“Mosolyogsz-e az ellenségedre is?”






Vannak olyan emberek a világban, akik mindig, mindenért segítséget kérnek és máshoz fordulnak, mert nem tudnak letekerni egy befőttes kupakot, nem tudnak kicserélni egy villanykörtét, vagy legyen szó bármilyen egyszerű tevékenységről, egyszerűen nem bíznak magukban és máshoz fordulnak. Van akinek erre van szüksége, és nem bántom az ilyen embereket, nekik az kell hogy valaki megerősítse őket, és valószínűleg mindenki gond nélkül képes lenne bármelyik tevékenység megtételére.
Aztán ott van a másik véglet, aki meg akarja oldani magától a dolgokat, ilyen vagyok én is, amit meg tudok csinálni azt meg is csinálom. Nyilván nem cementes zsákokkal futkosok és körbevakolom a házat, de az apróbb dolgokban nem szorulok hála az égnek - vagyis inkább apának. Ilyenkor szeretem hogy ott sertepertéltem körülötte, és nem kell minden kis vacak miatt szerelőt meg szakembert hívnom, az egy fél vagyon lenne. Most mégis elakadtam mert a gravitáció kifogott rajtam, és nem marad úgy a szekrénylap ahogy kéne neki, és gondoltam talán.... talán ezúttal én is gyönge nő leszek és megkérem a szomszédom. Azt a messziről szimpatikus férfit. Éppen Myrát simogatja, és egyszerűen ahogy meg akartam szólítani, nem bírtam, csak néztem néma mosollyal ahogy a kutyát simogatja és egyszerűen annyira szép jelenet. Mindig is szerettem azokat az embereket akik szeretik az állatokat.
- Igen, ők ilyenek. Bundás angyalok - válaszolok, és már látom hogy válaszolna, de nem hagyom neki, kissé talán erőszakosnak tűnhet a viselkedésem, de egyszerűen olyan mintha mindig elkerülne én pedig meg szeretném ismerni hogy kikkel lakom olyan közel. Nem csak őt, hanem a szomszédos fiatalabb párt is, akikkel már beszélgettem egy keveset de vele még nem. Nem akarom, hogy azt gondolja ő életem szerelme, a nagy ő és megpillantottam, aztán máris jött a rózsaszín köd és a vágy... az valahogy... nem az én műfajom. Egyszerűen csak szeretném tudni ki ez az ember, és miért szomorúak a szemei. Nos, talán van ebben egy kis szakmai ártalom is, de... ha egy kicsit is jobb lehet neki, akkor legyen is. Elvégre ez a munkám is.
- Ó hogyne természetesen! Tényleg ne haragudj hogy téged terhellek ezzel, de Lacrossék nincsenek itthon, és megörültem hogy megláttalak - mosolyodok el boldog mosollyal, hogy mégis segít nekem, és láthatóan a kutyusa is szeretne átjönni hogy ismerkedjen Myrával.
- Én Sharmila Carrington vagyok, de szólíts csak Milának - mosolygok és figyelem ahogy bemegy. Széles háta van de nem aránytalan, nem olyan, mint azok a férfiaknak csúfolt valamik, amik a sok órás kondizással olyanok lesznek mint a lufik. Látszik hogy izmos, de valahogy jól áll neki. Visszafordulok Myra felé, és lehajolok hozzá, hagyom hogy kis híján felborítson, ahogy megsimogatom, és játszom vele pár percet, aztán bemegyek.
Összekészítek mindent, amire hirtelenjében szükségem lehet, és a fúrógéptől kezdve a kis kalapácsig mindent oda hordok egy kupacba, hogy ne kelljen keresgélni, és eszembe se jut átöltözni, vagy sminkelni vagy bármit, csak mert egy pasi jön át. Igen, átjön, és? Segít nekem szerelni, talán iszunk egy kávét, és jónapot. Nem parázom túl, és mikor kopog, megyek is ajtót nyitni és kettejükre pillantok.
- Persze, gyertek csak be mindketten. Bocsáss meg a rumli miatt de még szerelés van és majd aztán lesz csak rend, szóval ha nem akarsz szögeket, rajzszögeket és tüskéket a talpadba ne vedd le a cipőd - mosolyodom el, ahogy megsimogatom a kutyusát, is ha megengedi, mert előtte azért rákérdezek, bár békés kutyusnak tűnik, de sosem lehet tudni.
- Beengedem Myrát, hadd játszanak együtt - vetem fel a lehetőséget, és ha belemegy, akkor be is hívom a kisasszonyt.


Zene: No time to sleep
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Okt. 19, 2015 6:09 pm Keletkezett az írás




Sharmila & Gabriel



Egy kicsit bántam, hogy nincsenek otthon Lacrossék, mert így nem vonulhattam vissza a lakásom magányába. Örültem a sikerünknek, és ezért már egy hete kevesebbszer tört rám a pánik. Nem szép látvány, volt oly kedves és közölte ezt velem a felügyelő tisztem. Az én bundás angyalom Byron és mostanában gondolkodtam el azon, hogy szerzek magam mellé egy újabb merle színű kölyköt, nem mintha hiányozna az, hogy mindenhol kutyapelenkák legyenek, meg szobatisztaságra szoktassam újra, szerettem a nyüzsgést, és a kutyakiképzést, az az igazság. Byronnal is igyekeztünk naponta új trükköket tanulni. Újfent megállapítottam, hogy Mila, mert most már tudom, hogy így is hívhatom, -bár a Sharmila jobban tetszik, - csinos, ezt már az ablakból is szemügyre vettem párszor. Csinos és kész, Lacrossék nő nemű tagja is igen csinos volt. A három házzal lejjebb lakó sajnos leszbikus csaj is szép volt, de erről ennyit.
- Semmi gond, szívesen segítek - hazudom, persze hiszen bárhol máshol szívesebben lettem volna, egy két lábon járó csődtömeg vagyok, amióta kiszabadultam. Ha másra nem, hát arra jó volt az a kutató központ , hogy lelkileg teljesen megnyomorítsanak, a szentnek hitt tudományuk oltárán. Gondolatban ellenőriztem hogy bezártam-e az ajtót, amikor eljöttem otthonról, igen. Sajnos igen, nincs miért visszarohannom, és újabb negyedórát eltölteni otthon, pedig szívesen megtettem volna a hűtő előtt ücsörögve, egy pohár limonádé és Byron társaságában, a légkondis helyiségben, mezítláb, ugyanis szerettem mezítláb közlekedni, még az elő kertünkben is, a kutyám már volt olyan szoba és kert tiszta, hogy nem végezte a kertbe a dolgát, hanem inkább kerten kívül végezte, ennek pedig nagyon örültem.
Végig pillantottam a lakáson, látszott, hogy még most szerel, és rakosgatja össze a holmijait. Mint egy kisebb barkács üzlet rumlisabban hagyott területe.
- Tudom, hogy te, és a kutyád vagytok itthon, de az előbb említett szögek és miegymás miatt, nem tartom jó ötletnek, ha a két ebet bezárnánk magunk mellé, amellett, nem biztos, hogy tudnánk figyelni a feladatra, ha ők bohóckodnak. - és nem szedik szét egymást közben, hiszen Myra volt itthon, és egy idegen kutya készült bejönni hozzá, ha azt vesszük, az ő területére. Megdörgöltem a tarkómat, és kicsit behúztam a fejemet a vállaim közé, egyáltalán nem akartam parancsokat osztogatni, de olykor-olykor kutyák mellett, ha róluk volt szó, előjött a kiképzői oldalam.
- De, cserébe ha végeztünk megmutatom,hogy mi hova szoktunk elmenni kikapcsolódni Byronnal. Van egy nagy park, a végén pedig egy homokos tengerpart. Oda szoktunk lefutni, és úszni, meg sok arrafelé a kutyás is, tehát más kutyákkal is tudnátok találkozni? - vetem fel neki az ötletet. - Odalent a parkban legalább nem dolgozik Byron sem. - jegyeztem meg, mosolyogva, miközben beljebb léptem az ajtón, és be is csuktam magam mögött.  Megengedtem, hogy megsimogassa Byront, sőt még spontán pacsit is adott, mire meglepetten vontam fel a szemöldökömet, nem igazán szokott idegeneknek pacsit adni, de nem mondom ki ezt hangosan, nem bíztatom semmire Milát.
Aztán oda megyek ahhoz a részhez, ahol látom ,hogy az eszközök oda vannak készítve, sőt a félbe hagyott munkát látva már látom, hogy teljesen szándékos az elhelyezkedés. Magamat ismerve nem csak azt az egy szekrény sort vagy szekrényt fogom összeszerelni, hanem ha van még más is, akkor abban is nagyon szívesen segítek.
- Amerikából jöttél? - nem ismertem fel az akcentusát, és elég szimpatikus volt, hogy próbálkozzak nyitni felé, vagy legalábbis megpróbálni beszélgetni vele. Hogy mégse tűnjek teljesen visszahúzódónak, magamnak valónak. Kis lépésekben az igazi nem? A beszélgetéstől nem lesz semmi bajom. Odaléptem a szekrényhez, amit szerelgetett eddig, és körbe pillantottam, van-e szerelési útmutató, vagy legalább egy kép, hogy hogyan kell kinéznie, hogy melyik elem hova való, az ábrákon, jártam már úgy én is, hogy elkezdtem szerelni, de kevesebb szög, csavar, vagy tipli, vagy műanyag félgömböcske volt mint amennyinek lennie kellett volna, így rohanás a barkács boltba, és beszerezni, lehetőleg egy egész csomaggal, mert egyenként nem lehet kapni ezekből a szarságokból. Mert pár forintért nem éri meg őket egyenként árulni, csomagban az igazi… De, úgy is csak az elemek összeszerelése közben-végén fogjuk látni, hogy valami nem stimmelt.
- Egyébként van pár kutyás hely, ha érdekelnek titeket olyan helyek, kávézók vagy éttermek, meg parkok, megtudom adni a címét és majd meglátjátok. - amúgy hallottam már, hogy Amerikai csak… még mi nem beszélgettünk erről, s mint új szomszédom miért ne ez érdekelne? De, biztosan nem engedték volna ide költözni, ha ártalmas lenne rám nézve.
Le kéne már állnom erről a folyamatos aggódásról.  A parkba való elkísérés még belefért, de sejtettem, hogy nincs barátja, bár mintha az ujján láttam volna egy halovány körvonalat, a gyűrűsujjon,vagy lehet, hogy még ott van az a gyűrű?
Minden esetre nem mertem megjegyezni hogy hol a pasija, hiszen láttam, hogy mindig egyedül érkezik, és egyedül távozik.  Meg, különben sem az én dolgom kideríteni ezeket.


Zene: Whistle Song

MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:07 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Sharmila & Dayton I.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: