Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Emma and Nathan - Sorry, it was an accident.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 07, 2015 10:43 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan



Az első szabadnapom, pontosabban kényszerpihenőm. Miután kiderült, hogy elájultam az éjszakai ügyelet után, és hivatalos vagyok a Szívdöglesztőhöz egy külön vizsgálatra, akkor a kórházban átalakulnak az erőviszonyok. Dr. Montgomery engem is meglepve utasít arra, hogy ma ne menjek a kórház közelébe, mint egy ott dolgozó, hanem keressem fel a dokit, és csináltassam meg a szükséges vizsgálatokat, ha már komolyabb problémáim akadtak. Nem mindenki ilyen elnéző velem, de nem is várom el a feletteseimtől, hogy ajnározzanak, mert nem fognak. Keményen kell küzdeni minden egyes nap, hogy bent maradjunk a versenyben, és a programban is. Utólag kiderült, hogy páran éppen, hogy bekerültek a társaim közül, és rezeg a léc alattuk. A közeljövőben tennünk kell majd egy vizsgát, és ha valakinek nem sikerül, akkor sajnos új helyet kell keresnie, mert a St. Claire-ben nem maradhat. Rástresszeltem a helyzetre én is, mert az nem elegendő, hogy az egyetemen évfolyamelsőként végeztem, ha itt nem állom meg a helyem. A vihar, és az operaház összeomlása óta nem teljesen vagyok önmagam. Akkor és ott vesztettem el az első betegemet. Scott próbált azóta velem erről beszélgetni, de nem vagyok túl nyitott a témával kapcsolatban. Kötelezően megjelentünk a pszichológus előtt is, és ott átbeszéltük, de más diskurálni egy esetről, és átélni azt.
Bambán vezetek. A kocsi még új, és a jogsim is csak egy éve van meg. Nem mertem tizenvalahány évesen nekivágni, hiszen saját pénzem nem lett volna egy kocsira, és addig feleslegesnek is tartottam. Apám ajándékára pedig nem áhítozom. A Chevrolet ablakán nézelődik kifelé, és jobbra teszem ki az indexet, mielőtt bekanyarodnék a kórház parkolójába. A visszapillantóban figyelem, hogy hol akad üres hely, amikor hirtelen egy autó bukkan fel a semmiből, és rám dudál. Természetesen megijedek, és elkezdek tolatni. A figyelmem némileg kihagy, és csak egy nagy csattanást hallok a hátam mögül. Azonnal leállítok mindent, és kipattanok a kocsiból, de ami fogad, hát az nem éppen szívmelengető.
- Jaj, ne. – kapom a szám elé a kezemet, és a felborult Harleyt nézem. Nekem lőttek. Pontosan Dr. Graham motorjába kellett belemennem? Külsőre nézve nincsen komolyabb baja, de nem vagyok kárszakértő. Körülnézek, hogy hátha látott valaki, de szerencsére senki nincs a közelben. Odasétálok, és megpróbálom felállítani, de nem megy segítség nélkül.
- Superman-nek készülsz? – ugrat az egyik férfi, aki a saját Mercedese mellett áll, és kárörvendően engem figyel.
- Nem éppen, csak muszáj felállítanom. – sóhajtok, és segélykérően pillantok rá.
- Ha ezt megtudja Nath, akkor nem fog örülni neki. A motorja a mindene. – vigyorog a számomra ismeretlen pasas, de legalább veszi a fáradtságot, és odajön hozzám. Int, hogy menjek arrébb, és könnyedén egyenesbe hozza a járgányt.
- Hát…az oldalán van egy horpadás. Ha van egy kis esze, akkor most lelécel, és mindketten úgy teszünk, mintha ez meg sem történt volna. – kacsint rám. Nem tudom mitévő legyek, de mivel talán igaza van, ezért visszaülök az autómba, és betolatok egy üres helyre. Remegő kezekkel szállok ki, és kapom a táskát a vállamra. A vérvételem eredményei ott lapulnak a mélyén, ahogyan a mostani beutalóm is az echokardiográfiára. Sietős lépésekkel szelem át a parkolót, és lépek be az épületbe. Sokan ismernek már, így odaköszönök a nővéreknek is, és a kardiológia felé veszem az irányt. Nem is lepődök meg, hogy jó sokan várakoznak, annak ellenére, hogy a legtöbb esetben ide külön be kell jelentkezni. Még nincsen háromnegyed egy, ezért leülök a váróban, és az előbbi kis baleseten jár az eszem. Észre fogja venni, kit fog okolni, és ha rájön, hogy én voltam a hibás? Az asszisztens kijön, és elkéri a beutalómat, de meg is lepődik, hogy engem lát itt, mint beteget.
- Dr. Harrington…hát maga? Ma nincs ügyeletben? – csak megrázom a fejemet.
- Ma nem engedtek dolgozni, de holnap már reggel jönnöm kell. – halvány mosollyal válaszolok, de a szívem a torkomban dobog. Eltelik tizenöt perc, és az én nevemet mondják. Felállok, és besétálok a terembe, de az azúrkék szemek ma nem túl szépen csillognak, sőt nincs a legjobb kedvében a Szívdöglesztő.
- Itt van a 12:45-ös beteg. Emma Harrington. – adja a kezébe a nővér a kartotékot, én meg, mint akit oda szögeztek állok, és nem mozdulok. A motor…

MADE BY TORIE ♥


A hozzászólást Emma Harrington összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Okt. 27, 2015 6:28 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
299
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Szomb. Okt. 10, 2015 7:26 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan



Kurva elegem van az egész napból. Ma sokkal több hülyével kellett foglalkoznom, mint egy átlagos napon. Unalommal fűszerezett arccal ülök a gép előtt, ahol tanulmányozom az egyik beteg szívultrahangját. Egy újabb trombózis fog itt bekövetkezni, már látom előre
- Vérrög a vénánál, trombózis veszélye. Kontroll időpontja jövő hét kedd, nézze meg hanyadika, gyógyszeres kezelés továbbra is ugyanígy. – diktálom az asszisztensnek a dolgokat, amit kicsit átfogalmazva le is írhat.
- Ne haragudjon Dr. Graham, de én lassan másfél órája itt ülök, a lábaim már mindjárt szétrobbannak, és ha nem jutok be negyed órán belül, akkor én inkább hazamegyek. – ront be az egyik hetvenek nő kopogás nélkül, mire én felkapom a fejem. Utálom az ilyen embereket, és nem is kímélem őket soha.
- Akkor viszont látásra Mrs. Johnson. A következő időpont úgy másfél hónap múlva van. Ha az megfelel önnek, nyugodtan menjen haza, ugyanis egy órát még biztosan kint kell ülnie. – vonok vállat. Nem jó passzban kapott el, és amúgy is, lóbetűkkel ki van írva az ajtóra, hogy „Szíveskedjen belépés előtt kopogni!”. Azt hiszem, ezentúl zárom majd az ajtót, hogy még véletlenül se zavarjanak meg rendelés közben, ha már ilyen értetlen emberek vannak. Miután a nő sértődötten kifordul a rendelőből, becsapva maga után az ajtót, kinyomtatom a leletet, és a beteg kezébe adom.
- Akkor jövő hét kedden. – mondom, és az ajtó felé mutatok, hogy távozhat. Sóhajtva lerogyok a székbe, és a két ujjammal a fejemet masszírozom, ami nyomban szétrobban. A gyógyszer, amit körülbelül egy órája vettem be, egy cseppnyit sem hatott, úgyhogy ez még jobban rányomja a bélyeget a napomra. Az asszisztens kiviharzik, hogy megnézhesse, ki a következő beteg. Több, mint egy órás csúszásban vagyunk, erre bekiabál, hogy Emma megérkezett.
- Jöjjön. – mondok csak ennyit, mire hallom a kisebb felháborodás hangjait a váróból. Hát most könyörgöm, ilyen ez a protekció. Majd ha ők is kijárták a több, mint tíz éves orvosit, na akkor majd nekik sem kell kint ücsörögni, és várni az időpontjukra.
- Hello. Hogy van? – kérdezem, mikor belép az ajtón, de közben meredten bámulom a gépet. Inkább fel sem néznék onnan egy kis ideig, de tudom, kénytelen leszek megcsinálni az újabb vizsgálatot.
- Vetkőzzön. – jelentem ki nemes egyszerűséggel. - Volt bármilyen észrevétele, tünete az elmúlt napokban? – állok fel komótosan a székből, és odaballagok az ultrahanghoz.
- Lisa hozzon nekem legyen szíves egy kávét, mert lassan itt leszek rosszul ettől a fejfájástól. – szólok az asszisztensnek, aki bólintva már el is indul az italért, ami lehetőleg megment. Ha ez sem, akkor esküszöm, itt hagyom ezt az egész kócerájt.
- Hideg lesz. – jelentem ki, mielőtt még odaérintem Emma mellkasához a röntgent. A nők nagy része ilyenkor sikoltozni szokott, minek hatására én pedig majdhogynem falnak megyek. Semmi sem bírnak ki…



MADE BY TORIE ♥




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 11, 2015 7:16 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan




Nagy, barna szemeimet az orvosra emelném, de rám se néz, és egyfajta levertség vesz erőt rajtam. Nem szeretem az ilyesmit, de ebben az esetben ő az orvosom, és arra kell hagyatkoznom, amit mond, miközben tartok attól, hogy rájön én voltam a hibás a ma reggeli baleset miatt.
- Helló. Jól vagyok, és itt vannak a vérvétel eredményeim is, ahogyan kérte dr. Graham. – utálom a hivatalos formát, de ha ő így, akkor nekem is ehhez kell igazodnom. Úgy látszik a kötelező kérdéseken túl is jutottunk ennyivel, és arra kér, hogy vetkőzzem le.  A fogashoz sétálok, és a táskámat az egyik fülesre akasztom fel, majd az asszisztensre pillantok, aki feszültnek tűnik. Itt állandóan hajsza van, és az egyik beteg következik a másik után. Biztosan unalmas a Szívdöglesztőnek mindennap ugyanazt tennie, de az életmentésre esküdött fel. Nem kaphat állandóan egy szívműtétet, és szikét a kezébe, bármennyire is akarja. A megengedett időnél tovább figyelem őt, és még mindig felnézek a munkásságára, de azért a harapós, olykor mogorva természetével nem tudok mit kezdeni. Az ágy mellé sétálok át, és kibújok nemes egyszerűséggel a felsőmből. Összehajtom, és a melltartómat kapcsolnám már ki, de elküldi Lisát egy kávéért. Szóval innen fúj a szél! Fáj a feje, ingerült.
- Nem volt semmi panaszom. – vágom rá a hazugságot, mert igenis, sajnos előfordultak újabb rosszullétek, de nem olyan erősek, mint az első, amikor el is ájultam. Néha munka közben meg kellett állnom, hogy a szúró szívemre ügyeljek, és lepihenjek, vagy szünetet vegyek ki. Minél előbb vissza akarok térni a normális életemhez, ahol nem járok vizsgálatokra, és én látom el a betegeket, és nem engem látnak el. Befejezem a vetkőzést, és a melltartó is lekerül rólam. Az ágyra fekszem le a szívultrahang miatt, és a testem mellé helyezem le a kezemet, de idegesebb vagyok a kelleténél. A szívem kétszeres sebességbe kapcsol, és szabadulna a mellkasom fogságából, amikor megzavarnak minket.
- Doktor úr, az egyik betege szeretne önnel beszélgetni. – állja el félig-meddig az útját Lisa a papírpohárral a kezében, de a férfi szinte ránk ront. Automatikusan kapom magam elé a kezemet, holott nem hinném, hogy engem nézne.
- Dr. Graham két órája várakozok, hogy megcsinálja a vizsgálatot, de ez a lány csak jön, és besétál a vizsgálatra? – kezdem rosszul érezni magam, hogy protekciós lettem, szóval fogom magam, és felülök az ágyon, de ügyelek rá, hogy ne lásson senki semmit.
- Elnézést… - vágok közbe, mielőtt kitörne a harmadik világháború a teremben.
- Visszajövök akkor később. – felállok, és háttal a megdöbbent arcoknak kezdem visszavenni a fekete, csipkés melltartómat.
- Dr. Graham írjon át másik időpontra, majd visszajövök máskor… - Lisa értetlenül mered rám, és ahogyan a vállam felett meglátom én is a kardiológus arcát már tudom, hogy egyikünk rosszat tett, vagy mondott. A férfi szótlanul áll, és engem vizslat, de befejezem a műveletet, és bekapcsolom a melltartómat, és a felsőmért nyúlok már. Talán jobban is járok, ha hamar felszívódok, mert ha kiderül a motor probléma, nemhogy a vizsgálatot nem fogja megcsinálni, de gondoskodik róla, hogy a fejem se maradjon a helyén.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
299
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Vas. Okt. 18, 2015 3:57 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan



Ahogy felém nyújtja a vérvételi leleteit, el is veszem tőle, majd lerakom az asztalra, rá sem pillantva azokra. Majd ha elvégeztem rajta a vizsgálatot, megnézem, jobb szeretem utána látni azokat, mintsem az echokardiográfia előtt.
- Köszönöm. - mondok csak ennyit, és fel is pattanok a székből, hogy beállíthassam a gépet a vizsgálatra. Míg várok rá, a halántékomat masszírozom, és imádkozom, hogy múljon már el ez a szaros fejfájás, mert komolyan mondom, lassan ott tartok, hogy a falba verem a koponyám. Nincs sok minden, amit nagyon utálok, de ez tényleg azok között van, amit nem igazán tudok elviselni.
Emma válaszára csak bólintok, bár nekem kicsit sántít a dolog, hogy nem volt semmi panasza. Bár csak gyanítom, hogy mi lehet a betegsége, de ha az, amire gondolok, akkor biztos, hogy nem telhetett el ez az egy hét sem panasz nélkül. Miután lefeküdt elém az ágyra, nyomok a mellkasának bal oldalára némi zselét, majd épphogy ráhelyezem a készüléket, megjelenik Lisa végre a kávémmal, amit rögtön ki is kapok a kezéből. Amit mond, az azonban nem igazán tetszik.
- Nem vagyok én pszichológus, hogy beszélgetni kelljen velem. Majd ha ő következik, akkor elmondhatja mi a baja, de most éppen nem érek rá, ha nem tűnne fel. - morgok az orrom alatt, és belekortyolok a forró kávéba, ami olyan jól esik, mintha legalább egy jó hideg sör lenne. Mire visszafordulok, a férfi már bent is van a vizsgálóban, én pedig bosszús tekintettel nézek felé.
- Vitassa meg ezt a többi kint ülő beteggel, ugyanis valószínűleg ők is már jó ideje várakoznak, és ők sem teljesen nyugodtak, akárcsak maga. De nézze, ez a lány itt elvégezte az orvosi egyetemet, és itt dolgozik nálunk. Tudja, ha ő most nem jön be hamarabb ide, akkor az Ön anyját vagy apját majd nem lesz ki ellássa, amikor begurul velük a mentő, úgyhogy legyen olyan kedves fáradjon ki a rendelőből, majd szólítjuk. - Nem kell nekem ez, hogy még itt cirkuszoljanak is. Utálom az ilyen betegeket. Ráér nem? Ücsörögjön ott csak nyugodt szívvel. Még ha nem is teljesen jól jár neki...
Mikor azonban Emma feláll az ágyról, csak kapkodom a fejem, és kezd felmenni bennem tényleg a pumpa. Nem azért, mert ez a férfi ránk tört, mert ilyen nap, mint nap előfordul, hanem azért, mert ez a kis cafka nem tud csendben maradni.
- Ne kérjen elnézést. Ide figyeljen, Ms. Harrington. Ha tudni akarja, mi baja van, akkor most itt marad az ágyon, és csendben marad. Nem hinném, hogy lenne választási lehetősége. Most csinálom meg a vizsgálatot, vagy nem csinálom meg, érthető? – fakadok ki magamból, majd a férfi felé fordulok, felállok, és az ajtó felé kísérem. – Maga pedig vagy vár, vagy nem vár, engem nem igazán érdekel, csak tudja, jó lenne megcsinálni a vizsgálatát, mert valószínűleg jövő héten már műteni kellene, hacsak nem akarja addig feldobni a talpát. Lisa, szerezzen egy kulcsot ehhez a rendelőhöz, ezentúl zárjuk az ajtót, és amúgy is, mi a francért engedte be ezt az embert? – fordulok az asszisztens felé idegesen, miután kitessékeltem a faszit.
Kezd elegem lenni a mai napból. Mindjárt fogom magam, és itt hagyom ezt az egész kócerájt, aztán majd akkor joggal háborodhatnak fel.
- Na szóval Emma, feküdjön vissza arra az ágyra, mert nem érek rá egész nap, amint látja. – mondom a lánynak, majd újabbat kortyolva a kávémból visszaülök a székre, és amennyiben a lány úgy tesz, folytatom a vizsgálatot. Egyébként is kíváncsi vagyok már, hogy mi van vele, valószínűleg itt kicsit komolyabb probléma van, mint amire számítottunk, legalábbis már első pillanatra észre lehetett venni a röntgen képen, hogy valami nincs rendben…



MADE BY TORIE ♥




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Okt. 20, 2015 3:14 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan



A felsőmben akadok el, pontosabban a fejemet nem tudom kidugni a nyakán, és ez idegesít, mert a háttérben hallom a megemelkedett, sőt már ideges hangot. A Szívdöglesztő kiborul, és nem türtőztetve magát felém intézi a szavait. Kikukucskálok a felsőmből, és megszeppenve hallgatom végig a kifakadását. Talán jobban jártam volna, ha nem kelek fel az ágyról, és csendben maradok, amíg nem zavarja ki a férfit, de mégis rosszul érzem magam, hogy protekcióval jutottam be. Némileg igaza van, de a betegek is türelmetlenek odakint. Tisztában vagyok a kórházban zajló helyzetekkel, mert szinte mindennapi, hogy el van csúszva a rendeléssel a szakorvos, mert időközben elszólítják, fontosabb dolga akad. Az anyag két szélébe mártom bele az ujjaimat, és mozdulatlanul állok az ágy mellett.
- Szeretném tudni. – hazudom neki, de azért annyira mégsem repesek az örömtől, hogy kiderüljön valami rossz. Mekkora az esélyem, hogy anyukám után szívbeteg leszek? Szerintem igen nagy, de az agyam még tagadja, hogy ez velem is megtörténhet. Az ájulás utáni két napban folyton rám tört a bizonytalanságérzet, a mellkasom bal oldalán jelentkező szúró fájdalom, és a hirtelen bekövetkező légszomj, de nem foglalkoztam velük. A vérvételem eredményét természetesen még aznap kielemeztem, amikor kézhez kaptam. Anémia…egy kis vérszegénység ugyan nem a világ vége, de a hemoglobin, és a hematokrit szintem nem a megfelelő tartományba esett. Félnem kellene? Előbb fogok egy fekete macskát tartani, minthogy beismerjem, hogy segítségre szorulok egy kardiológusnál. Én akarok az lenni, és nem fordított helyzetbe kerülni. A férfit kikíséri a doki, és megint rám rivall, hogy feküdjek vissza az ágyra. Ezernyi gondolat cikázik át a fejemen jelen pillanatban, és nem tudom, hogyan dolgozzam fel a mogorva doktor úr beszólását. Végül csendesen elkezdem levenni a felsőt, és a melltartóm pántjával szórakozok hátul. Még, hogy nem csinálja meg. Talán én tehetek róla, hogy nem haladt olyan jól? Amint megint félmeztelen vagyok, visszafekszek az ágyra, de ő közben kikíséri a férfit a rendelőből, és még rá is morran az asszisztensre.
- Már fekszem. – válaszolok én is hasonló hangnemben, mint ő. Az elején még aggódtam, de most csak mérges vagyok, de kifelé nem merem mutatni annyira. A zselé elkenődött a bal mellemnél, de újabb adag kerül rá, és a vizsgálófejet szinte rányomja dr. Graham. Halkan, és lélegzetvisszafojtva várakozok. A fejemet elfordítom, és féloldalasan tekintek felfelé a monitorra. A szívverésem lenyűgöz, és el is hallgatok egy egészen rövid időre. Kissé erősebben nyomja rá a vizsgálófejet a mellcsontomra, és a kamrákat veszi szemügyre, de nem sokáig bírom tartani vele a tempót. Előretekintek, és Lisa pillantásával akad össze a sajátom. Bátorítóan rám mosolyog, de ezzel egy időben el is vonja a figyelmemet. A Szívdöglesztő hümmög mellettem, és hosszabb ideig szemlél valamit, és ha a szemem sarkából jól látom, akkor a képet is kimerevítette.
- Valami gond van talán? – oldalra nézek, de nem mozdulok, nehogy megzavarjam a vizsgálatot. Innen már nem látom olyan jól a monitort, de érzékelem a változást a levegőben. Kellemetlen, de felgyorsul a szívverésem, és aggódni kezdek. A ma reggeli kis balesetem még nem is tudódott ki, pedig itt van mellettem az illető, akinek a kárt okoztam. Hogyan fogom kimagyarázni, hogy csak véletlenül mentem belé, mert egy hülye barom rám dudált, és megijedtem? Szerintem nem fog nekem hinni, és ki is penderít a teremből. Látszólag felhúztam az agyát, de ő se valami őszinte velem, hát újra rákérdezek.
- Lát valamilyen elváltozást? A kelleténél nagyobb a szívem? – zúdítom rá a kérdésáradatomat, és most nem tudok a mindig higgadt lány maradni. A homlokom összeráncolom, miközben türelmetlenül várom a diagnózisát. Kopogás szakít félbe minket, és Lisa nyitja ki az ajtót, de elállja az utat, de amint rájön, hogy egy másik orvos szeretne bejutni, be is engedi.
- Bocsi, Nath…csak itt hagytam az egyik betegem kórlapját. – a tekintetem összeakad az ismeretlen dokiéval, akiről kiderül, hogy nem más, mint a parkolós bűntársam. Ő látta, mit tettem, és ismeri is a főnökömet.
- Nahát… - huncut vigyorral mér végig engem, és a mellemen állapodik meg a tekintete.
- Gondoltam szólok, hogy a motorod nincs a legjobb állapotban. Valaki beléd mehetett, mert egy kis horpadás éktelenkedik az oldalán. Ne aggódj, ha távolról nézed, akkor fel sem tűnik. – az asztalhoz sétál, és egy kartotékot kap fel, aztán elindul kifelé, de még visszafordul.
- Szép napot Ms. Harrington. – kacsint rám, és a legszívesebben összezsugorodnék jó kicsire, vagy ellopnék egy láthatatlanná tévő köpenyt, hogy eltűnjek dr. Graham szeme elől. Ha még nem árultam volna el magam, hát az arcszínem megteszi helyettem.

MADE BY TORIE ♥


A hozzászólást Emma Harrington összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 23, 2015 9:51 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
299
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Szer. Okt. 21, 2015 6:43 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan



Mi van akkor, ha egy orvos ideges? Jobb esetben, semmi, mivel az orvos van olyan jó, hogy nem vetíti ezt ki a betegeire. Mi van akkor, ha Nathan Graham ideges? Ez esetben a betegek is tiszta idegbetegek, ugyanis olyan bunkó lesz, hogy könnyen beszól nekik, mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül. Igen, ez vagyok én. Ha valakinek nem tetszik, választhatna másik orvost, de valamiért mégsem teszik meg. Hogy miért nem? Mert magában a szakmámban jó vagyok, emberileg kicsit elbasztak, de hát ez van.
- Akkor meg maradjon ott, ahol van. Nem adtam szót magának. – rivallom le, és tudom, hogy most elmegy tőlem minden kedve, de valahogy nem igazán érdekel. Én teszek neki szívességet azzal, hogy soron kívül fogadom, erre még majd kimegy innen, nem? Hát nem!
Feszültnek tűnik a lány, de úgy tűnik, hogy ebben a rendelőben ma mindenki az. Ezért lépnék le most azonnal a picsába. Mikor visszafekszik az ágyra, egyértelműen látom, hogy duzzadtak a lábai.
- Azt nem vette véletlen észre, hogy a lábai vizesednek? – kérdezek rá szemöldök összeráncolva. Valamiért úgy érzem, hogy nagyon is észrevette, csak egyszerűen nem vallja be.
- Nézze, muszáj lesz elmondania, milyen tünetei voltak, mert ez fontos nekem, hogy tudjam. – nézek rá határozottan, és amíg meg nem szólal, nem is veszem le a szemem róla.
Mikor végre elrendeztem mindenkit a vizsgálóban, visszaülök a székre, kiiszom az utolsó csepp kávét is a poharamból, majd a kelleténél talán kicsit erősebben Emma mellkasára nyomom a röntgent. Halk hömmögéssel konstatálom, hogy itt bizony tényleg nincs rendben minden, ezt még a hülye is látja. Te jó ég. Az összehúzódások totál szabálytalanok, a szívfal meg van vastagodva. Itt semmi nincs rendben. Ahogy húzom a röntgen fejét a jobb kamra felé, rögtön ki is merevítem a képet. A kamrában több a vér, mint kéne. Bakker! Ennek a csajnak szívelégtelensége van, méghozzá nem is enyhe… Nem adok neki több, mint két évet.
- Nem, nincs gond. – mondok csak, ennyit, de tovább vizsgálom a szervet. Már hogyne lenne gond, itt kurva nagy gond van. Most először érzem azt, hogy itt bizony nagyon nem kéne ezt közölni vele. Valószínűleg elég rosszul reagálna rá, ha megmondanám neki, hogy „Hé, szívelégtelenséged van, nem mellesleg, valószínűleg a végső stádiumban jársz, és… tartós tejet már ne vegyél!”. Átlagos helyzetben simán közlöm a beteggel a dolgokat, mindenféle érzelem nélkül, de ezt a lány sajnálom.
- Ami azt illeti, igen, van némi elváltozás, annyira nem komoly, de fogok felírni egy gyógyszert, hogy megelőzzük a bajt. Ha lehet, kerüld az alkoholt, a dohányzást az elkövetkezendőkben és sportolj, tornázz, rendben? – mondom neki, és nagyon remélem, hogy nem olyan okos, hogy látta a kivetítőn, mi a gond. Próbáltam minél gyorsabban mozgatni a röntgenfejet, hogy ne nagyon tudja követni a dolgokat. Viszont az biztos, hogy nem fogom tudni túl sokáig húzni ezt a dolgot, mert nem hülye, rá fog jönni, a tünetekből is.
- Még annyi, hogy lesz még pár vizsgálat, amit szeretnék megnézni, vagyis leginkább kontrollok, oké? Úgy körülbelül kéthetente jönni kellene. Soron kívül! – hangsúlyozom ki a végét, hogy megértse, mert ami ma itt történt, az nem volt normális.
Mikor Lee bejön, már csak megcsóválom a fejem. Nem hiszem el, hogy mindenkinek bekell ide jönnie.
- Semmi probléma, már megszoktam, hogy mindenki kopogás nélkül csak úgy bejön. Vidd, aztán húzz el, nálad nincsenek ezren? – nézek hátra rá, mikor meglátom, hogy éppen Emma melleit stíröli. Én is odapillantok, mert tulajdonképp eddig nem is vettem szemügyre őket, és elismerően bólintok, mikor visszafordulok a kollegám felé.
Emma kezébe adok néhány papírtörlőt, hogy letörölhesse magáról a zselét, majd felállok a székből. Mikor Lee újra megszólal, a szemeim elkerekednek.
- Micsoda? Az én motorom? – kelek ki magamból, és a fejemhez kapok. Hát ez kurva jó. – Ki volt az az istenverte balfasz, aki belém jött, és még csak annyi sincs benne, hogy szól? Utálom az ilyen embereket komolyan, de megfogom találni. Kifizettetem vele a kárt, és aztán még az is lehet, hogy kinyírom utána. – Megered a nyelvem, és miután szóltam Emmának, hogy mindjárt jövök, kiviharzok a vizsgálóból, és egyenesen a parkoló felé veszem az irányt. Mikor a motorhoz érek, nagyot sóhajtok.
- Még hogy nem látszik… - morgom az orrom alatt, és végigsimítom a horpadást. Csodálatos, most majd megint hagyatkozhatok másra, amíg szervizben van, mert én ugyan taxizni nem fogok.  
Visszatérve a rendelőbe, leülök a gép elé. Tiszta ideg vagyok, egy ideig meg sem szólalok, csak nézek ki a fejemből.
- Most komolyan Ms. Harrington, ki lehetett ekkora barom? – nézek rá, majd visszaemlékszem, hogy Lee mennyire „felismerte” Emmát. Hacsak nem húzta meg, vagy hasonlók, képtelenség, hogy egy gyakornokra ennyire emlékezzen… A tekintetem újra a lányra siklik, és kérdőn nézek rá egy ideig, amíg meg nem szólal.




MADE BY TORIE ♥




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Okt. 23, 2015 10:03 am Keletkezett az írás




Emma & Nathan




A válasza érdekelne elsősorban, ha már berángatott echokardiográfiára, és olyan hosszasan bíbelődik el a szívem megtekintésével. Igazából a lábaim kicsit megfájdultak az előző napokban, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Ha bevizesedtek, hát bevizesedtek. Fürkészően figyel az azúrkék íriszeivel, de nekem eszem ágában sincs beismerni, hogy miken mentem keresztül az elmúlt napokban. Túl nagy feneket kerítene a rosszulléteknek, és a légszomjnak is. Az ájulásom utáni tüneteknek véltem ezeket, és inkább a munkámmal voltam elfoglalva. Tudja, hogy mekkora a verseny a gyakornokok között? Minden nap le vagyunk terhelve, és hetente a száz órákat húzzuk le, csakhogy az egyik rezidens, vagy az egyik szakorvos nagyobb figyelmet fordítson ránk. Nekem ő lenne az az ember, akitől tanulni szeretnék, de mégsem állhatok elé ilyen szöveggel: Elnézést dr. Graham, de nem kaphatnék lehetőséget arra, hogy legalább maga mellett álljak egy szívműtét alatt? Tudom, csak gyakornok vagyok. Már régen veszett ügy, hiszen a pletykák szerint alig enged be valakit a műtőjébe. Igen, birtoklóan kisajátítja a helyiséget, amíg az istent játszhatja odabent. A nővérek, és a betegek is dicsérik, kivéve a modorát, mely a legrosszabbá lépteti elő a kórházi alkalmazottak között.
- Kerüljem az alkoholt, és a dohányzást? – eddig se szerepeltek a terveim között, na jó kivételt képez az első számú tiltás a listán. A hét végére már agyilag lestrapált vagyok, és egy¬-két feles igen is jól esik a szervezetemnek, erről pedig a Szívdöglesztő kedvéért sem fogok lemondani. A vizsgálat még tart, és még mindig azt a nyamvadt képet nézi, de innen nem látok semmit, maximum, ha felülök. Végül elveszi a mellkasomról a vizsgálófejet, és megint egy újabb meglepetés ér, de rossz értelemben.
- Kéthetente?! – megnyikkanni se tudok, mert nem várt fordulat ez. Ha nincsen semmi bajom, akkor miért kéne itt lennem minden második héten, hogy soron kívül alávessem magam kontroll vizsgálatoknak?
- Mégis milyen gyógyszert kellene szednem? – teszem fel a követező kérdést, de választ nem kapok rá, mert megzavar a „bűntárs”. A mellem stírölése nem szép dolog, de eltakarni egy kis törlőkendővel tudom csak. A zselé elkenődött rendesen, és hidegen tapad rá a mellemre. Alaposan leszedem, de amikor elhangzik a bűvös vétkem története, megmerevedek, és felpillantok. A másik doki vigyorogva köszön rám, és el is hagyja a termet, de a Szívdöglesztő kiakad. Védekeznék, ha tudnék, de ontja magából a szót, és a végét jegyzem csak meg. Kifizetni…oké ez benne van a pakliban, de ki is nyírja a szemetet? Nem vagyok hazug ember, csak mégsem úgy állítok be egy vizsgálatra, hogy elmondom, mit tettem a főnököm motorjával. Az agyamban különböző magyarázatok váltják egymást, de egyik sem olyan jó, hogy megállja a helyét. Mire észbe kapok, csak Lisával maradok a teremben, és az értetlen betegek is csak bámulnak a távozó szakorvos után.
- Be…becsukná az ajtót? – kérdem megszeppenve, mert félmeztelenül vagyok még mindig.
- Igen, persze Emma. Gyorsan öltözz fel, hogy nehogy megfázz. – bólintok, és fel is állok az ágyról. Az ajtónak háttal kapkodom magamra a melltartót, és a felsőt is, hogy minél hamarabb távozni tudjak.  Nem kell még egy jól felhúzott orvos nekem, mert mára pont elég volt ez a kis színjáték, és az ügyetlenkedésem is. A felsőmön gombolom be a gombokat, amikor kitárul megint az ajtó, és a Szívdöglesztő toppan be, de a kelleténél sokkal idegesebben. Mennyit rontottam ma a betegekhez való hozzáállásán? Szerintem a tízes skálán tizenegy pontot kapnék rá. A kabátomért iszkolnék..de engem kérdez a motorja miatt. Megállok az akasztó mellett, és őt figyelem. Végül rá kell, hogy jöjjek, hogy az előbbi kis színdarab, ami köztem, és a kollégája között ment végbe eléggé gyanús lesz ahhoz, hogy leessen neki.
- Nem tudom…talán baleset volt. – hagyják el a szavak a számat, de tartok tőle. Képes lenne most mindenki előtt kinyírni? Lisa feltűnően mással foglalja el magát, és a kartotékokat nézi.
- Előjegyezzem Ms. Harringtont a hónap végére? – érdeklődik dr. Grahamtől, de ő még mindig engem néz, és figyelmen kívül is hagyja. A torkomban dobog a szívem. Fizikai képtelenség, de úgy érzem. Összeszorul a gégém, és minden szívdobbanással közelebb kerülök egy kínvallatáshoz. Fürkészően keresek egy kis emberséget a kék lélektükrökben, de sikertelenül, végül nem tudom miért, de mégis beismerem.
- Igazából baleset volt…én..én be akartam parkolni, és rám dudáltak. Tolatni kezdtem, és nem vettem észre a motort mögöttem. Sajnálom, nem akartam kárt tenni benne.. – nyelek egy nagyot, és máris menekülőre fogom.
- Akkor én most megyek is, sokan vannak kint… - mutatok bizonytalanul az ajtó felé, és a kabátomat, meg a táskámat szinte letépem az akasztóról. Lisa a szája elé kapja a kezét, és nem szól semmit, én viszont nem tudom elkerülni a dühös pillantást. Az ajtó felé araszolok, mielőtt robbanna a bomba. Mindig időben hagyd el a helyszínt, ha túl akarod élni a bombarobbanást!
- Én megnézem a betegeket. – pattan fel Lisa, és kettesben maradok a Szívdöglesztővel, mert ő volt az ügyesebb, és hamarabb ért az ajtóhoz, mint én.


MADE BY TORIE ♥


A hozzászólást Emma Harrington összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 31, 2015 8:44 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
299
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Hétf. Okt. 26, 2015 8:16 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan



Egyenlőre még fogalmam sincs, mégis hogy gondoltam, hogy majd én most megváltom a világot, és az istenért se fogom elárulni Emmának, hogy mekkora betegsége is van. Ez elsősorban szabályellenes, másodsorban viszont tudom, hogy az ilyen fiatal lányok általában ilyenkor feladják az életet, és nem lesz céljuk, nem beszélve arról, hogy a pszichológus is képbe kerül. Emma sokkal jobban jár, ha nem teszem ki ennek, és túl lesz rajta simán, hamar, aggódás nélkül, egyszerűen. Na jó, nem biztos, hogy egyszerűen, meg az sem biztos, hogy hamar, de a többi stimmel.
A gond ugyebár csak az, hogy Harrington nem hülye, és mivel rohadtul érdekli a kardiológia, valószínűleg hamar rá fog jönni, hogy itt valami nincs rendben.
- Igen, ez a kettő amúgy is káros a szívre, jobb, ha kiirtunk az életvitelünkből minden ilyen káros szenvedélyt. – mondom, akárcsak egy térítő, bár mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy az alkoholt én sem kerülöm, a cigit viszont annál inkább. Na jó, néha azért az is fellelhető a szám közelében, de csakis az előbb említett dolog hatására.
Tessék, Emma már itt kapizsgálja, hogy valami nagyon nincs rendben nála. Ha minden oké lenne, nem tiltanám le a káros szenvedélyekről, nem hívnám be kéthetente kontrollra és gyógyszert sem kapna, mert minek?!
- Na jó, bevallom, egy kis elváltozás van a szívén, de semmi komoly. Csak azért kell a gyógyszer és kéthetente a kontroll, hogy meggyőződhessünk róla, a bogyó megteszi hatását, figyelemmel kísérem a folyamatot, és akkor nyugodtan hajthatom én is álomra a fejem esténként. – Nem mintha amúgy nem tenném ezt, de Emma esete valahogy egy kicsit közelebb áll hozzám, mint az összes többi. Mégis csak orvos lesz belőle… Ha egyáltalán kap szívet és megéri azt az évet.
- Igen, gyógyszer legyen digoxin, Lisa írja fel. – mondom az asszisztensnek, mielőtt még kirohanok, hogy megnézzem mi a helyzet a motorral.
Visszaérve ideges fejjel leülök a gép elé. Ki vagyok, komolyan. Nem rég lerobbant ez a szépség a város szélén, most meg ez. Picsába már!
- Nem lehetett baleset, hát ki olyan vak, aki nem látja, hogy ott áll egy motor?! A másik meg, hogy mekkora paraszt, hogy nem képes egy cetlit hagyni a nevével meg a telefonszámával? – a hajamba túrok, és gondolkodni kezdek, hogy mikor lenne időm arra, hogy elvigyem a javítóhoz. Szarni nincs időm, erre még ez is!
Lisa kérdésére csak bólintok, nem válaszolok neki. Jelen pillanatban nem vagyok képes Emmával foglalkozni, amikor tudom, hogy a motoromon ott éktelenkedik egy nem is kicsi horpadás. Viszont kezd gyanús lenni a dolog, hogy Emmának némi köze van ehhez az egészhez, legalábbis valamiért elég nagy pánikban van, úgy tűnik. Kis idő múlva, a gyanúm be is igazolódik.
- Mi? Hogy a faszba kapott maga jogosítványt? Egy duda miatt megijed? Édes istenem… - Nem tudom, hogy nevessek-e vagy sírjak?! Komolyan mondom, nők kezébe sosem adnék kormányt…
- Nem, nem, maradjon csak egész nyugodtan még egy kicsit. Beszélgessünk. – villantok egy apró mosolyt a szám szélén, amikor Emma hátrálni próbál a rendelőből.
- Remélem, sok pénze van Miss Harrington. Tudja, mennyibe kerül egy ilyen motornak a javítása? Fényezés, miegymás? Nem olcsó… Ezt mind nem én fogom kifizetni. – mondom farkasszemet nézve vele. A lány teljes mértékig meg van ijedve, tudja, hogy nem jó velem összekapni, de amennyiben a szemem fényének bántódása esik, az nem menekül előlem. Lisa magunkra hagy minket, én pedig felállok a székből, és megkörnyékezem Emmát.
- Azt hiszem, többet fogunk találkozni az elkövetkezendő hetekben. Minden nap a műszakomhoz igazodva várom a házam előtt, addig biztos, amíg nem lesz kész a motor. Természetesen kocsival, ha nem akar a hátán végigcipelni a városon. Érthető voltam? – hajolok hozzá teljesen közel, úgy, hogy csak pár centi választ el tőle.
- Sajnálom, ez az egy-két hét, kész kínszenvedés lesz. Megtanítom vezetni! – húzom aljas vigyorra a szám, ettől függetlenül még mindig morcos vagyok… Ez a minimum, amit meg fog tenni nekem, és nem érdekel, hogy bármi programja, vagy kifogása lenne ellene…





MADE BY TORIE ♥




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 28, 2015 10:13 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan




Mit is várhatok? Mérlegelem a helyzetemet abban a röpke pár másodpercben, ami a rendelkezésemre áll. Először is, vagy leüvölti a fejemet, és akkor kiadja a dühét, vagy olyan keményen fog bosszút állni rajtam, amire nem is vagyok felkészülve. Most szívesebben dolgoznék Báthory Erzsébet keze alá, mint máskor, de ugyebár, nem is én választok. A letéti alapomhoz már hozzányúlhatok, mert a szüleim egy szép summát gyűjtöttek össze az elmúlt években, és anya még egy kisebb, félretett pénzt is rám hagyott a halála előtt. Mondanom se kell, hogy nem ebből szándékoztam megélni, mert a fizetésemből ki tudtam fizetni a lakbéremet, és a rezsit is, de egy Harley-nak a megjavítására már nem tellett volna. Most akkor lényegében hozzányúlok a félretett pénzemhez, és teljesítem a kardiológus úr kívánságát, ha ezen múlik. A kettesben töltött idő csak úgy érzem, hogy olaj lesz a tűzre. Lisa úgy iszkolt kifelé, mint aki ismerné már az én végzetemet is, és nem akarná végignézni a kivégzésemet.
- Levizsgáztam úgy. Belém is jöhettek volna… - hülye magyarázat a balfék tolatásomra, de hogy értessem meg vele, hogy nem direkt csináltam, hanem véletlenül. Mondjuk, ha levonjuk a konklúziót, akkor édes mindegy, mert én leszek a hibás így is, meg úgy is.
- Jobb lenne, ha mennék. – mutatok a hátam mögé, és az ajtó már nem lenne messze, de maradásra bír. Nem akarom az ablakon kilógva végezni. A szexi Szívdöglesztő, rettenthetetlen istenségé alakul át, aki nem kímél se embert, se állatot, ha a haragja lesújt. Én okoztam a bajt, és valóban rajtam kellene csattannia, de annyira nem repesek az örömtől, hogy az élő céltáblája legyek.
- Fogalmam sincs mennyibe kerül a javítása. – látványosan nyelek egy nagyot, és a tenyerem belső fele is izzad már.
- Gondoltam, hogy nekem kellene. – csuklik el a hangom, és megbabonázva figyelem, ahogyan feláll a székről, és mint egy ragadozó, úgy közelít felém. Az azúrkék szemek már inkább egy viharos acélkékre emlékeztetnek. Itt ér véget Emma Harrington karrierje, ami még el sem kezdődött. Röhejes lenne, ha apának kellene táviratoznom, hogy el lettem bocsájtva, mert kibabráltam egy főorvossal, aki nem mellesleg az egyik legjobb kardiológus a világon.
- Micsoda?! – a hallásom se a régi már. Úgy értettem, hogy én leszek a személyes taxi szolgálata, akinek egyből ugrania kell, ha haza akar menni a kórházból, vagy éppen máshová? Jó az nem szerepelt konkrétan, de ha hozzá kell igazodnom, akkor az bizony jócskán fel fogja borítani a mindennapjaimat. Tanulnom kellene, még fejlődnöm. Dr. Montgomery nem lesz velem elnéző, sőt nem hiszem, hogy megengedi, hogy műszakot cseréljek bármelyik gyakornoktársammal. Ha nem tudok jól teljesíteni, akkor nekem lőttek. Kétségbeesek a kérésétől, és valami jó magyarázattal szeretnék elődrukkolni, hogy ne kelljen vállalnom ezt a feladatot, de nem tudok semmilyen kifogást. Túl közel hajol hozzám, így megérzem a markáns férfi illatot is, és pár centi távolságról mélyedhetek a kék lélektükrökbe.
- Egy-két hét? – palástolni se tudom, hogy mennyire be vagyok szarva. Minden egyes nap Nathan Grahammel kellene dolgozni jönnöm, és utána hazavinnem. A rémálmaim se válhatnának ilyen gyorsan valóra. A szám rendesen kiszárad, és a sivatagi időjárás is megváltás lenne, csak ne állna ilyen közel hozzám.
- Maga vezetni? – jön a másik kérdés, mely számomra is abszurd.
- Jobban járunk mindketten, ha csak kifizetem a javítás árát, én nem tudok… - micsoda ostoba vagyok, amikor csak annyit kellene mondanom, hogy oké, megoldom. Én mindennek az ellentétjét teszem, és nemet mondok az ajánlatára, és a kifogásokat keresem. Pislogok egy párat, és lesütöm a szememet, mert idáig érzem a mentolos leheletét. A szívem őrült tempóban dobog, és nem találok más menekülési útvonalat, így az ajtónál támasztom meg a hátamat. A szédülés az első jele annak, hogy megint kezdődnek a problémák. A torkom kiszárad.
- Jó, megteszem. – hadarom el gyorsan, és a hátam mögött a kilincset próbálom lenyomni. A szívem kihagy két ütemet is, és a bal ujjperceim zsibbadnak. A mellemnél izzadságcseppek gyöngyöznek. Kevés a levegő, és túl közel van hozzám. Az utolsó löketet Lisa benyitásának próbálkozása adja meg.
- Elnézést dr. Graham… - hallom az asszisztense hangját, de a szavak értelmét az agyam nem bírja feldolgozni. Az azúrkék szemeket lesem, miközben az ajkam összeforr az övével, és a meglepettségtől gondolkodni se tudok.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
299
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Szomb. Okt. 31, 2015 1:27 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan



Emma Harrington halálos bűnt követett el. Számomra, akinek a motora szent és sérthetetlen, az, hogy nekirongyolt a drágámnak és ezt elfelejtette megemlíteni… bűn volt. Ezért lakolni kell.
Még az hagyján, hogy nekiment, de nem szeretem, ha bármit is eltitkolnak előlem.
- Talán jobb lett volna, ha a maga tragacsába mennek bele, minthogy a Harley-mba. – jegyzek meg csak ennyit, bár fingom sincs, milyen kocsija van, de nem hinném, hogy akár Porsche, vagy hasonló lenne. Gyakornok koromban én sem voltam eleresztve anyagilag, igaz, volt egy jó kocsim, de azt apám vette meg nekem. Tudom, hogy gáz, akkor nem éreztem annak, most már annak érzem, és azt kell mondjam, ha esetleg nekem egyszer véletlenül valaha lesz gyerekem, biztos, hogy nem fogom megvenni neki azt, amit csak egyszer kiejt a száján. Igenis meg kell érte dolgoznia.
- Ami azt illeti Emma, lehet, hogy egy egész havi gyakornok fizetése rá fog menni. Úgyhogy remélem, van némi megspórolt pénze. – vonok vállat. Nem sok az a fizetés, amit kapnak, legalábbis a szakorvosokéhoz képest, de azért nem is kevés. Mindenesetre biztos nem örül neki, hogy ekkora bunkó vagyok, hogy ilyen magas fizetésből nem akarom kifizetni a kárt, de ő okozta, sajnálom…
- Jól hallotta. Nos, mindjárt felhívom a javítót, hogy mikor vihetem be, és mivel elég elfoglalt, nem egy-két nap lesz a dolog. Ön pedig Emma, készenlétben áll nekem. Ha bulizni támad kedvem menni, odavisz. Ha elkell mennem bevásárolni, Ön készségesen jön, és sofőrködik nekem. – Teljesen nyugodt hangon beszélek vele, azt hiszem, ezzel jobban feltudom húzni, így jobbnak láttam látszólag lenyugodni. Még ha belül tombolok is, arcomra kárörvendő mosoly ül, és megpróbálom elhessegetni a gondolatot, hogy tényleg kénytelen leszek jó pár napig a motorom nélkül élni.
- Tudok vezetni, Ms. Harrington, nem tudom, nem nézi ki belőlem? Az már most biztos, hogy magánál biztos, hogy jobb vagyok. – vállat vonok, és az órámra pillantok, tudván, hogy a rendelési idő a végéhez közeledik, és neme egy ember várakozik kint, sokkal inkább a tízhez közelít a számuk. Jobb lesz hamar letudni Emmát, így legalább el sem kezd faggatózni, nem kell körítenem, elfelejtődik, miért is jött ide.
- Természetesen úgy gondoltam, hogy kifizeti és még ezen felül furikázik is engem. Utóbbit csakis azért, hogy megnézzem, biztonságosan vezet-e. Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy az a jogsi csak a szerencséjén múlt. – Reménykedem, hogy nem terelődik vissza a téma a vizsgálatra. Megint hazudnom kéne, és bármilyen furcsa is, nem szeretek olyat mondani, aminek nincs köze az igazsághoz. Ezt igazából elszoktam várni mástól is, hogy ne hazudjon a pofámba, de most én is megszegem ezt az elvem.
- Mindezt azért, mert nem közölte velem. Utálom, ha titkolóznak előttem. – jegyzem meg mellékesen, és közelebb araszolok hozzá, ahogy ő hátrál, egyre közelebb vagyok. Mikor az ajtó megállítja, lehajolok, hogy szemtől szemben álljunk egymással.
- Egy élmény lesz Emma… - mosolyodom el, mire Lisa beállít, az ajtó meglöki Emmát, és ajkai egyenesen az enyémnek ütköznek. Szemeim elkerekednek, eléggé meglepődök, talán azért, mert valahogy erre a lányra sosem néztem úgy, mint potenciális prédára. Még mielőtt reagálhatnék bármit is a történtekre, Lisára siklik a tekintetem, aki körülbelül ugyanannyira meglepetten néz ránk, akárcsak én Emmára.
- Na de Ms. Harrington. Ezzel nem old meg semmit. – húzódik szám fülig érő vigyorra, és halkan fel is nevetek. Kezeimet széttárva fordulok az asszisztensem felé, ezzel talán kissé kellemetlen helyzetbe hozva a gyakornokot. Igazi seggfej vagyok, meg kell hagyni.
- Mindenesetre jó próbálkozás volt. – Majdhogynem kitör belőlem a nevetés, és végigpillantok a nőn. A helyzet az, hogy tényleg nem néz ki rosszul, sőt, elég vonzó, de a dolog ott megbukott, hogy gyakornokról van szó…  






MADE BY TORIE ♥




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 31, 2015 8:53 pm Keletkezett az írás




Emma & Nathan



Mit mondhatnék, hogy csak egy véletlen volt? Nem az én hibám, hogy az ajkaim megtalálták az övét, de a szívem a kelleténél jobban dobban meg a közelében. Én is belépek a Graham rajongó klubba, mert kár lenne tagadnom, hogy mennyire helyes, és mennyire érett. Egy naiv kislánynak tart, aki pontosan így reagál ebben a helyzetben. Égővörös arccal bámulok felfelé az azúrkék szemekbe, és nem a várt hatással vagyok rá. Hideg zuhany Emma! Nathan Graham soha nem kezdene ki veled, még akkor sem, ha egy szál bugyiban, és melltartóban flangálnál előtte. Olyan zavart kelt bennem, amitől még az önbizalmam is a béka segge alá kerül. A motorja se izgat már annyira.
- Én…én nem akartam. – hebegek-habogok, és Lisára téved a tekintetem. Őt is meglepetésként érte az előbb látott jelenet, de tényleg nem úgy terveztem, hogy ma délelőtt csókolózzak a főnökömmel, de ez nem is jött össze, ahogyan látni vélte. Totál megsemmisülten állok a rendelőben, és nem tudom, hogy merre fordítsam a tekintetemet. Ma reggel belemegyek, és ez a büntetésem, hogy így megalázzon? Nem fogom zokon venni, de mégis sérti a hiúságomat.
- Nem volt próbálkozás a részemről dr. Graham. Az ajtó jött nekem, és nyilván nem történt volna ez meg, ha nem állok ott. – mutatok mögém, de időközben az asszisztens is befáradt, és becsukta maga mögött, hogy ne mindenki nézze végig, és hallja ezt a párbeszédet.
- Talán nevetséges vagyok, hogy ez ennyire mulatságos? – nyelek egy jó nagyot, és a szemeit fürkészem. Hát tényleg nincsenek érzései ennek az embernek? A szívem megint szúr, de most az egyszer már nem akarom, hogy ma hozzám érjen, vagy megvizsgáljon. Éppen elég büntetést kaptam tőle.
- A pénz nem számít, elő fogom teremteni a motorja javítására, és az autóm nem egy tragacs, ahogyan az előbb említette. Nem egy nívós darab, de attól én még szeretem, és nem vezetek felelőtlenül. – epésen vágom hozzá a szavakat, és most már mérges vagyok rá. Én nem tartom olyan jó mókának a másik kérését, de Lisa előtt nem hozom szóba.
- Kérném a receptet Lisa, légy szíves. – fordulok el a főorvostól, és a nő máris odaadja a kezembe, de ugye ez addig nem érvényes, amíg nem íratta alá a főnökével együtt. Futólag nézem csak meg, és reménykedem benne, hogy nem hazudott a szemembe az állapotomat illetően, mert ha kiderülne a későbbiekben, hogy komolyabb bajom van, akkor súlyos következményekkel kellene a doktor úrnak is szembenéznie. Odasétálok, és némán nyújtom át neki, hogy írja alá. Meg is várom, hogy megtegye ezt, és elveszem tőle immár az érvényes receptet, amit kiválthatok a gyógyszertárban. Mielőtt azonban még kimennék a rendelőből, megállok előtte.
- A kéthetente esedékes kontroll vizsgálatokra nem adott magyarázatot, így úgy veszem, hogy nem is vagyok köteles megjelenni. Egy kardiológus csak meghatározott indokkal kérethet vissza, és ameddig én nem kapok erre határozott választ, addig nem is vagyok hajlandó vizsgálatokra járni. Találkozunk holnap dr. Graham. – fordulok meg, és elindulok az ajtó felé. Ambivalens érzések tombolnak bennem az előbb történtek miatt, és lehetséges, hogy félek még a bosszújától, de most sokkal jobban izgat az, hogy miért akar kéthetente látni, ha csak egy kis elváltozás van a szívemen, illetve mit vár tőlem? Holnap hozzam be? Akkor talán adjon elérhetőséget, és egyebeket. A javítását meg kifizetem a félretett pénzemből. Ha tudná ez az ember, hogy hányan néznek fel rá, és hány emberben omlik össze egy idealizált kép,amikor seggfej módjára viselkedik. Mit érek egy olyan mentorral, aki a beosztottja fejét is képes lenne letépni? Tanulni akartam tőle, a rezidensévé akartam válni, amikor egy hete a galérián néztem végig csillogó szemekkel a műtétjét. Azért jöttem ide Sydneybe, mert ő lett volna a tökéletes mentor számomra. Életeket akartam menteni, csodát tenni, ahogyan ő tette. De akkor még nem ismertem Nathan Graham másik arcát.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
299
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Pént. Nov. 06, 2015 11:28 am Keletkezett az írás




Emma & Nathan



Nagy valószínűséggel megsértettem a lány érzéseit ezzel, hogy kinevettem. Emma Harrington azok közé tartozott, akik még nem ismerték az igazi Nathan Grahamet. Ha tippelnem kéne, biztos, hogy tennék rá pénzt, hogy a rezidens évei végére már ő is a pokol legmélyebb bugyraiba kíván majd, akárcsak a többi. Ilyen vagyok, sajnálom, de azt biztosra állíthatom, hogy bárki, aki nálam lesz rezidens, sokkal jobban jár, mint a másik többi. Vannak olyan szakorvosok, akik kezes bárányként bánnak a rezidensekkel, holott igenis megérdemlik a szigort. A kegyetlenséget. Sokkal többet tanulnak így, még ha nem is vallják be, csak majd a vizsgáik után.
Nem szólok egy szót sem a mérges megjegyzéseire, talán jobb most nem vitába keveredni vele. Legalábbis úgy gondolom, de aztán kicsit mégiscsak felhúz a lány.
- Én a helyedben behúznám fülem, farkam azok után, amit ma tettél. És nem vagdalóznék holmi szavakkal. – Az istenért, miért ilyen nehéz az összes nővel? Egyszerűen annyira túlkomplikálnak mindent, hogy az már fáj. Maguknak csinálják a problémát, generálják. Kikészülök tőlük lassan, azt hiszem. Így a negyven felé már kezd elegem lenni belőlük, de azért mégis kell valaki, akivel eltölthetek egy-két kellemes estét. Lehet, jobb lenne, ha hozzászoknék egynek a rigolyáihoz? Áhh, valószínűleg három hét után meg is unnám a nőt.
Végighallgatom az újabb vádjait, de ezekre tényleg jobb, ha nem szólok semmit. Megvárom, míg kimegy, habár tudom, vár valamit, legalább annyit, hogy hozzávágjak pár szót. Mégsem szólok semmit, csak leülök a számítógép elé.
- Pedig muszáj lesz. – mondom ennyit, mikor becsukódik mögötte az ajtó. Nem hallhatja, nem is akarom, hogy meghallja.
- Minek kell kéthetente járnia, ha nincs is komoly baja? Dr. Graham ez a gyógyszer szívelégtelenségre van, nem keverte össze valamivel? – néz rám értetlenkedve, mire én csak megrázom a fejem.
- Nem Lisa, a hölgy a végső stádiumban van. És ajánlom, hogy fogja be a lepcses száját, mert különben szó nélkül fog repülni a kórházból, érti? – Muszáj megfenyegetnem egy kicsit, hiszen ha nem teszem, nem telne bele fél órába és a kórház nagy része már erről csámcsogna.
- Oké, Dr. Graham, de ez nem törvényellenes? – Szúrós tekintettel nézek rá, mire kezét feltartva hátrál meg, és inkább visszamélyed a papírokba, majd megy, és be is hívja a következő beteget, aki már valószínű fortyog a dühében.
- Doktor Úr, már vagy három órája……. – Újra kezdődik…


MADE BY TORIE ♥




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:51 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Emma and Nathan - Sorry, it was an accident.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: