Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Kedd Szept. 22, 2015 10:43 am Keletkezett az írás






Jeanne & Mason

Mostanában ritka pillanatok egyike, amikor nem úgy ülök a bárban, hogy próbálom megnyugtatni magam 1-2 pohár vodkával, helyette ünneplek. Ünneplünk. Egy olyan beteget, akivel már hosszú ideje szenvedünk… és most végre a két szép lábacskáján elhagyta a kórházat. Szeretem az ilyet, látni, hogy mosolyogva, apuka-anyuka kezét megragadva elmennek innen. Sokkal jobban, mint itt látni őket. Imádom a munkámat, de néha igazán jól esne, ha elbújnék egy sarokba és csak sírnék, hogy kiadjam magamból azt, hogy mennyire sajnálom őket és azt, amikor a szívem szakad meg értük.
Viszont minden jóból megárt a sok… na jó, most hazudtam, viszont az alkoholnak is megvan az a pontja, ami fölött már nem kifizetődő a hatása, így is olyan dolgokra késztet, amikre lehet, hogy nem akarom, de még vállalni tudom a felelősséget. Jelenleg azt hiszem az önmagamhoz képest is felbátorodott szinten vagyok, amikor olyasmiket csinálok, amiknek máskor csak eljátszok a gondolatával, de nem gondolom, hogy feltétlenül szükséges meg is tenni.
- Kulcsokat, drága… - Mondom mindezt úgy, hogy lecsapom a pultra az utolsó poharamat és csábosan mosolygok rá. Nem, mintha el akarnám csábítani, csak rá akarom venni, hogy adja vissza az autómnak a kulcsait, amit már nem tudom hány körrel ezelőtt elkért. Ez egy bevett szokás… bízunk benne, hogy nem fogja lenyúlni az autót és elhajtani vele.
- Nem, nem fogok vezetni, csak bent hagytam pár papírt, amire holnap szükségem lesz. – ÉS tényleg… nem hazudok, nem akarok meghalni, vagy balesetet okozni. Azt hiszem, ha valaki annyi autóbaleset áldozatát látja, mint mi, valahogy elmegy a kedve attól, hogy úgy vezessen, hogy nem teljesen beszámítható. Még fáradtan se szoktam sose…
Kisebb győzködés árán kezembe kapom a kulcsokat, elköszönök a többiektől és úgy indulok meg haza. Illetve, első körben az autómhoz ugyebár.
Alig, hogy kilépek a bárból, kicsit fókuszálva sikerül kivennem a közeledő fiatalembert. Akaratlanul is elmosolyodok, mert azok a tekervények mozogni kezdenek és hirtelen ötlet jut eszembe.
Megvárom, még Mason drága közelebb ér, majd egy laza mozdulattal felé dobom kocsi kulcsomat.
- Remélem még nem ittál, mert most kocsikázni megyünk. – Közlöm egyszerűen és megvárom, amíg közelebb sétál. Ajánlom neki, hogy ő is nagyon jól tudja, hogy egyrészt, kivételes alkalom, hogy úgy találkozik velem, hogy nem akarom megszorongatni a legféltettebb testrészét, másrészt, ha most nemet mondd nekem, azt nagyon meg fogja bánni. Okos gyerek ő, csak néha szereti ezt eltitkolni előlem, vagy az ellenkezőjét mutatni. Csak tudnám, hogy mire jó ez neki…
Beszállok az anyósülésre, táskámat hátradobom és be is kötöm magam, várva, hogy a drága rezidensem is helyet foglaljon.
Nem vagyok az a fajta, aki kihasználja a rezidenseit ilyen feladatokra, de most kapóra jött a drága és hát, miért fizessek taxit, ha kézenfekvőbb megoldás is szembejött velem a két szép lábacskáján, na meg a két szép szemecskéjével együtt.
Oh… miért nem tudsz egy kicsit idősebb lenni? Akkor nem lenne nehéz dolgom… annyival egyszerűbb lenne mindkettőnknek. Nem nekem kéne téged alakítani és még annak a tekintetnek is élvezhetném a hatását. De így? Így tiltott gyümölcs… így csak a vérét szívhatom és idegeskedhetek rajta.
ZeneKinézet १ …
©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Kedd Szept. 22, 2015 7:01 pm Keletkezett az írás



Lassan, ráérősen lépkedek be a kórház férfi öltözőjének ebben az órájában sötét, és elhagyott zuhanyfülkéjébe. Egy könnyed mozdulattal forró vizet fakasztok a falból, aztán a homlokom a csempének döntve élvezem, ahogy ez a kellemes, szinte már izzó víztömeg végigmossa a testem. Nagyon messzinek tűnek a most befejezett műszakom eleje, talán azért, mert két nappal ezelőtt volt, ezért is került mosolyom ötvözetébe legalább fél adag fáradtság is.
Pedig nem indult fényesen ez a történet. Dr.Whitley továbbra is neheztel rám a hasfájós incidensért, amit különböző kreatív módszerekkel adott tudtomra. Esküszöm, néha úgy tud nézni az emberre, mintha fontolgatná, hogy áttér az emberhúsra. Mikor kihúzta a nevem az esti műtétről, és közölte velem, hogy pancsereknek neki nem asszisztálhatnak, úgy éreztem, bár inkább késsel esett volna nekem. Számtalanszor beszéltünk a családdal, és persze a pácienssel is, akit azért nem állítom, hogy megkedveltem volna, hisz mi közös témám lehetne egy kisgyerekkel, de azért valahogy hozzá került egy Nintendo DS, amikor senki sem figyelt, és nála is maradt itt tartózkodása idejére. El ne felejtsem majd visszavinni. 12 órát töltöttem rendeléssel, és mindvégig magamban morogtam. A tehetetlenség érzése egyszerűen rosszabb volt bárminél. Annyira fölöslegesnek éreztem magam, hogy egy ponton már jobb híján majdnem elkezdtem imádkozni...ami nálam az origami darvak hajtogatását jelenti. Állítólag az ezredik teljesíti egy kívánságát az embernek.
Végül Jeanne megkegyelmezett rajtam, és amikor egy szó nélkül intett, hogy kövessem, először unott arcot vágva indultam utána, és vállat vontam.
-Tőlem...
Amit persze nem sokkal később egy másfajta reakció követett, mikor már elindult bemosakodni, és egy fal választott el minket. Kezem ökölbe szorítva bokszoltam a levegőbe, és összeszorított fogakkal suttogtam egy néma igent. Nem tudom, miért gondolta meg magát, talán tényleg túl jó csapat vagyunk...de talán csak nem akart megfosztani attól a pillanattól, amikor az operáció végén mosolyogva bólintott a szülőknek, és azok ha nem lettek volna ott egymásnak ölelkezni, tuti az ő nyakába ugranak.
Ennek már több órája. A csapatból mindenki elment ünnepelni, csak én maradtam hátra, hogy befejezzem a papírmunkát. Na nem azért, mert úgy éreztem, ennyivel tartozom, mindössze valakinek dolgoznia is kell ezen a helyen. Azt hiszem pontosan ezeket a szavakat használtam, amivel el is értem, hogy egyetértsenek velem. Tényleg én vagyok a legalkalmasabb a papírmunkára...
Mikor gőzfelhők közt suhanva kilépek a zuhany alól, úgy érzem, mint aki ujjá született. Továbbra sincs itt senki, de azért egy törülközőt csavarok testem köré, míg a szekrényemhez érek. Az orvosi munkaruha mára már ott marad, helyette gy ujjatlan pólót, és rövidnadrágot húzok, lábamra sportcipő kerül, fülemben pedig már meg is szólal egy olcsó fülhallgatón át Richard Dawkins egyik hangoskönyve, ezúttal oroszra fordítva. Pár év, és talán beszélni is fogom ezt a nyelvet, egyenlőre az is elég, hogy már szinte értem. A kórházból kiérve finom kocogásba kezdek, hogy végre helyrepofozzam erősen kifacsart izmaimat.
A merénylet annyira meglep, hogy őszinte ijedtséggel kapom a fejem hátra, a felém hajított tárgyat viszont sikerül a markomba ragadni a levegőben.
-Mi a...
Értetlenül meredek a mentoromra, miután villámgyorsan kikaptam a  fülest, majd a kulcsra.
-Tudod mit? Szívesen elviszlek, minden irónia nélkül...
Mellé érve lassítok kicsit lépteimen, és közben figyelem őt. Na nem azért, csupán biztosra akarok menni, hogy nincs szüksége támogatásra. Amennyire hallottam, a mája gyorsabban feldolgozná a tiszta alkoholt, mint mások a diannás cukrot, de ki tudja. A parkolóhoz érve magam elé tartom a slusszkulcsot, megnyomok egy gombot, és amelyik kocsi csipogva jelzi, hogy feloldotta a zárat, afelé indulok meg, hogy aztán elfoglaljam a helyem a vezető ülésben.
-Egyébként, sosem iszom - jelentem ki, mielőtt hátra fordulnék, hogy kitolassak. - Viszont, egészen eddig tudtam az utat.
Furcsa érzés egy autóban ülni vele, pláne egy olyanon, amin nincs sziréna. A kötelező mentős gyakorlatra valaki más mellé osztottak be, ami valahol érthető.
-Hogyhogy máris vége? Azt hittem ott fogtok maradni reggelig. Állítólag a St.Claire "B" épületében az igazi "konferenciák" előbb sosem érnek véget.
Talán van némi gúny a hangomban, de igaz ami igaz, egyszer már nekem is be kéne néznem oda.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Szer. Szept. 23, 2015 8:52 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Mason

Kivételesen annyira jól éreztem magam, nem volt túl sok kedvem ahhoz, hogy máris eljöjjek, de hát a kötelesség szólít…. és holnap délelőtt műtétem van. Nem hiszem, hogy jót tenne nekem, ha másnaposan és kialvatlanul operálnék. Meg a betegnek se, az nem felelősségteljes és nem fogok semmit kockáztatni ilyesmi miatt, annyit nem ér meg az italozás meg az ünneplés se.
- Még szép… - Egy pillanatra felkapom a szemöldökömet is a válaszára. Mi az, hogy minden irónia nélkül? Már megint kinyílt a kis csipája a drágának. Hiába nem szoktam szó szerint csicskáztatni őket, azért na. Amikor engem rezidensként arra kért egy szakorvos, hogy mossam ki a ruháit, azt is megcsináltam volna, persze ilyesmire szerencsére sose kértek. bár egy nagy paraszt volt a tanárom, de ez mindegy is már.
Beszállok az autóba, kényelmesen hátradőlök és bekötöm magam. Furcsa érzés a saját autómban az anyós ülésen ülni… azt hiszem itt még sose utaztam.
- Nagy hiba… néha pedig igazán jó a gőz kieresztés… - Én se vagyok egy nagy alkoholista, de azért időnként muszáj inni egy kicsit, vagy táncolni, vagy valamit, ami kikapcsol. Persze ezt ugyanúgy meg lehet tenni mondjuk futással is… de azért azt hiszem azt nem egy ilyen nap után fogom megtenni. Amúgy is utálok éjszaka futni, reggel a legjobb, hogy felébredjen tőle az ember.
- Menj a belváros felé a főúton és a harmadik lámpánál balra… aztán majd mondom tovább. – Adom ki az útbaigazítást, remélhetőleg időben kapcsolni is fogok… mást nem hosszabb lesz az autókázás.
- Holnap műtétem van délelőtt… - Vonom meg a vállam, bár így is eleget ittam ma a kelleténél… kicsit túl sokszor jöttek azok a koccintó körök, azt hiszem ez az oka annak is, hogy amióta beültem az autóba nem tudom a mosolyt levakarni az arcomról. Túl jó kedvem van… igazából ilyenkor jönnek rám azok a vágyak, hogy táncolhatnékom van, meg hasonlók. Még a végén magára veszi a kis szépszemű és azt fogja hinni, hogy miatta mosolygok ennyit. Nehogy elbízza magát, mert a végén még az eddiginél is nagyobb lesz a szája, nekem pedig sajnálatos módon meg kell akkor büntetnem… vagy kiosztanom. Akármennyire is látszik, egyiket se élvezem annyira, mint hiszik. Tanítok, nem kiképzek, de van, amikor keményebb eszközökhöz kell fordulnom.
ZeneKinézet १ …
©

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Csüt. Szept. 24, 2015 12:15 am Keletkezett az írás



Mosolyogva forgatom meg a szemeimet. Biztosan az ital hatása, de van valami aranyos abban, ahogy kiejti a szavakat, főleg amikor ilyen lelkesen vágja rá, hogy még szép. Hehh, aranyos, Dr.Whitley...na ezt is jobb, hogy nem hangosan mondtam, azt hiszem.
-Ha legközelebb begőzölök, feltétlen kipróbálom.
Ami gondolom soha napján lesz, nem mintha sok mindent csinálhatnék odabent, amihez nem kell inni. Mondjuk, rendelhetnék egy teát, és röhöghetnék a csapos arcán. Csak az a baj, hogy utána ki is dobnának...vagy az én arcomon röhögnének, amikor megkapnám azt a teát. Hogy miért gondolok ilyesmire? Nos, vagy ez, vagy pedig az, hogy milyen érdekes, hogy mennyire más most a mentorom arca. Tekintetem minduntalan rajta felejtem a visszapillantó tükörben, és csak figyelem, milyen szép a mosolya. Ha rajta kap, nem nézek rögtön más felé, mint valami béna tini, csak én is mosolygok rá, és figyelem azt a két szép barna íriszt, mielőtt újra az útra koncentrálnék.
-Miféle műtét? Én nem is hallottam róla.
Bevallom, kissé zavar a dolog. Ha kiderül, hogy kimaradok egy méhen belüli operációból, akár perceken át is forgolódhatok, mielőtt álomba ájulnék ma este. Na igen, a dokiknál sosincs gond az alvókával.
-Banyek!
Satufék jellegzetes hangja tölti meg az utcát, Bal kezem pedig reflexből lendül oldalra, és áll meg az utasom előtt, hogy a helyén tartsam. Persze erre semmi szükség, a biztonsági öv mindenképpen a helyén tartotta volna, és vészesen gyorsan sem mentünk, de úgy tűnik nem tudom levetkőzni ezt a szokást. Közben elhajt előttünk a sportkocsi, ami miatt fékeztem, keresztül a piroson, ahogy azt kell. Egy centin múlik, hogy nem viszi el a mentorom kocsijának az elejét.
-Jól vagy?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Csüt. Szept. 24, 2015 9:30 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Mason

- Semmi nem kényszer, drága… - Azt hiszem, még sose hívtam így, de most, valahogy természetesnek hat, hogy kimondjam és bele se gondolok, hogy végül is arról az emberről van szó, akit én valahogy oktatni próbálok… és nem pont az édeskedős módszerrel. – Ha nem szoktál inni, akkor nem kell inni… Bár nem tudod, hogy mit hagysz ki… - A végén el is nevetem magam, mint valami tinédzser.
Jesszus Whitley, szedd össze magam, olyan vagy, mint egy idióta, pedig nem is ittál annyit. Nem, nem bírom igazán az alkoholt. Kifejezetten rossz hatással van rám. Nem leszek az az ostoba, aki sír, vagy felhívja az exét, egyszerűen csak olyan dolgokra leszek hajlamos, amit amúgy lehet nem tennék meg… vagy kétszer átgondolnám. Na ilyenkor még az első átgondolás is elmarad és csak úgy kiszalad minden a számon.
- Te se lehetsz ott minden műtétemen… még nem szakosodsz célirányból, és másnak is helyet kell adnom. Különben is, nem magzati műtét. – Azért a mosolyom egy pillanatra eltűnik és megpróbálok komolyan nézni rá, mert az ilyen alkalmakkor ki szoktam akadni. Tudom, hogy mindig ő akar ott lenni… és jobban is szeretem, ha olyasvalakivel dolgozok, akit pontosan ismerek és aki engem is ismer és tudja, hogy mire van szükségem, vagy hogyan, de ettől függetlenül nem szabad elfelejteni, hogy tanító kórház és a gyereksebészet is egy olyan ág, amibe mindenkinek bele kell ismernie, hisz a gyerek szervezete máshogy működik és akárhogy is nézzük, sose tudhatja egyik ágazat se, hogy mikor lesz szükség egy apró kis testen operálnia, legyen akár szívsebész, vagy idegsebész.
A magzati sebészetbe pedig azért kell belelátnia mindenkinek, mert egyszerűen borzasztóan király dolog és minél több emberrel meg kell ismertetni, hogy mennyire zseniálisan jó dolgokra képes az orvostudomány.
Fel se fogom a következő történéseket egészen addig, amíg nem érzem meg, hogy mellkasomba fúródik a biztonsági öv és persze Mason keze is megfog. Egy ideig csak pislogok és meg se tudok szólalni még akkor se, amikor megkérdezi, hogy jól vagyok e. Tekintve, hogy nem olyan rég szenvedtem kvázi autóbalesetet, illetve ütött el egy hasonlóan barom sofőr, nem… nem igazán érzem ezt…
- Csak… csak menj tovább… - Nyögöm ki, majd hátradőlök és csak bámulok ki a szélvédőn, jelezve, hogy hol kell befordulni. Remélem érzékeli, hogy most nem igen kell hozzám szólnia, valahogy az előző történet sokkja is most kijött rajtam, amit nem is volt időm feldolgozni igazán.
A ház felé kanyarodva előkapom a táskámat, majd kikapcsolom magam és az ajtót is kinyitom.
- Most pedig inni fogsz velem… mert nekem szükségem van rá és nem szeretném egyedül tenni. – Jelentem ki és be is csapom az autó ajtaját, persze csak finoman, túlságosan is szeretem a járművet.
Ha kiszáll ő is, márpedig muszáj lesz neki, mert nem aludhat az autómban, akkor karon ragadom és úgy indulok meg a ház felé. Nincs választási lehetősége. Nem fogok ma bedepressziózni egy barom autós miatt és ő van kéznél.
ZeneKinézet १ …
©

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Csüt. Szept. 24, 2015 11:00 pm Keletkezett az írás



Kicsit meglep, hogy becézget, bár egy pillanatig sem kételkedem benne, hogy ez csak az alkoholnak tudható be, és minden bizonnyal illene úgy tennem, mintha meg sem hallanám, bármennyire is jól esik.
-Azt mondtam, nem szoktam inni, nem pedig azt, hogy sosem ittam még. Én is jártam egyetemre.
Aztán csendben mosolygok, amíg ő kacag, és az utat figyelem ahelyett, hogy mennyire szép ilyenkor ez nő...Elég kegyetlen húzás a sorstól, hogy pont ő a mentorom, a többi problémáról nem is beszélve, ami miatt ez nem történhet meg, és mégis látnom kell, majd minden nap, hosszabb műtétek közben pedig néha órákig a szemeit figyelni, mikor nincs más dolgom, mint a homlokát törölgetni. Egek, de utálnám azokat a műtéteket, ha bárki más lenne.
-Ó... - jegyzem meg, mikor közli, hogy mással is műt, aztán bólintok, és csendben hozzáteszem: - igazad van. Nem árt, ha a többiek is gyakorolnak, nem dolgozhatnak csak a legjobbak mindig.
Általában bátrabb vagyok, de most nincs kedvem veszekedni vele, pusztán azért, mert úgysem emlékezne rá. Remélem ez igaz a következő incidensre is, ami után hosszú, kínos csend ül le az utastérbe közénk. Hogy ne legyen annyira síri a hangulat, megpróbálok betenni valami zenét, de a rádióban persze ilyenkor mennek a legidegesítőbb zenék, mint például a Cheap Trick-től a The Flame, vagy persze az REO Speedwagon bármelyik száma, vagy Skillet-től a....hát igazándiból a Skillet-ben sem vagyok biztos, ez a műfaj nem mozgat meg. Inkább ki is kapcsolom a rákba az egészet.
A kocsiból bevallom felüdülés kiszállni, és már adnám is neki vissza a kulcsot, mikor belém karol, és rá kell, hogy döbbenjek, ezt komolyan gondolta az előbb. Ezer, s egy okot tudnék mondani, amiért ez rossz ötletnek hangzik, de inkább beadom a derekam. Magamban megfogadom, hogy nem fogom felemlegetni, mennyire rosszul érintette az incidens, mert na, és közben bólintok.
-Rendben, de a pizzát én rendelem meg, farkaséhes vagyok.
Nem tudom, mennyire gondolja a dolgot, de én semennyire. Befektetem az ágyba, ha kell, még be is takargatom, és jó éjt puszit adok neki, ha pedig holnap úgy szeretne tenni, mintha csak részegen hallucinálta volna az egészet, én nem ellenkezem. Ugyanakkor, a gondolat, hogy láthatom majd, hol él...élénken bennem van még, amikor az egyetemen az ő munkásságáról írtam az egyik beadandóm, szóval ez izgalmasnak ígérkezik.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Szomb. Szept. 26, 2015 12:02 am Keletkezett az írás






Jeanne & Mason

Amikor először meghallom, hogy a rádiót bekapcsolja egy pillanatra összerezzenek, de aztán egészen ki is kapcsolok. Sajnálom szegényt, biztos baromira kellemetlen lehet itt ülnie mellettem, miközben csöndbe burkolózva bámulok ki a szélvédőn, de sajnos most nem tudok másra koncentrálni. Pedig nem szeretek önző lenni, pláne nem a saját gondjaimat előtérbe helyezni, de most egyszerűen rám jött a sokk és nem tudok ebből kiszakadni, amíg meg nem állunk az autóval.
Onnantól kezdve, hogy kitaláltam, hogy most már pedig inni fogok, nem sokat és nem egész éjszaka, csak… egy kicsit… onnantól kezdve a szokásomhoz híven elsöpröm a problémát, mintha nem is létezne és a jelenlegi csodás ötletemre koncentrálok. Legalábbis most annak tűnik. Más kérdés, hogy holnap, vagy akármikor utána hogy fogok rá gondolni. Egy rezidens az én házamban… mindig is elítéltem azokat, akik bármit is kezdenek a rezidensekkel, erre tessék.
- Olivabogyó nem lehet rajta, az rühellem. – Fordulok felé, mielőtt kinyitnám az ajtómat, egy pillanatra meg is állok az ajtóban és csak nézem. Nem érdekel… jó ötlet ez, nem fogom most azzal foglalkozni, hogy milyen helyzetbe hozom magam.
- Cipőt le! – Adom ki az utasítást, miután belépek az előtérbe. Ez az egy hepciám van a lakásba, semmi más.
nem is nézek hátra, hogy követ e, csak van annyi esze, hogy nem áll meg az ajtó előtt… csak ledobom a kulcsaimat, majd felkapok a cipős szekrényemről két brosúrát.
- Tessék, válassz. – Nyomom a kezébe a papírokat, táskámat is a szekrényre dobom, egyedül mobilomat veszem ki belőlem, hogy zsebembe csúsztassam.
A konyhába érve az egyik felsőbb szekrényből előveszek egy üveg tequilát, majd egy tálcára rakom, mellé a sóval, előkapok egy lime-t, amit ugyanúgy a tálcán pár szeletre vágom, majd a két felespoharat se felejtem el. Van egy-két dolog a lakásban, amiből sosincs hiány, holott alapvetően nem lenne létfontosságú, de azért mégis akad olyan, hogy jól jöjjön.
A nappaliba sétálok és ha Mason eddig nem tette volna meg, hogy odamegy, fejemmel intek, hogy kövessen. Lerakom a tálcát a dohányzóasztalra, azt közelebb húzom a kanapéhoz és leülök. Kupak le, alkohol kitölt és az első kört anélkül húzom le, hogy a szokásos ceremóniát elvégezném, aztán töltök ismét, most először Masonnek is, hogy ő se maradjon ki a jóból, majd magamnak is. Ennyi idő alatt remélhetőleg sikerült megrendelnie azt a pizzát, bár igazából talán még van is itthon normális étel… azért erre szoktam figyelni, de nem ajánlgatok én semmi ilyesmit.
- Feltételezem tudod, hogyan kell elfogyasztani. – Nézek a szemeibe, miközben beszélek, s ismét kiül arcomra az a mosoly, ami az autóban ült.
Ha esetlen nem tudja, akkor el is magyarázom neki, de remélhetőleg erre nem kerül sor. Az én mentoráltam igenis tudjon tequilát inni.
A limeot finoman kezemhez dörzsölöm, majd ugyanoda öntöm a sót, kezembe fogom a szelet gyümölcsöt és az italt és feltartom, hogy koccintson velem. Ahogy szokás, a szemébe nézek, még a poharak összeérnek, de talán kicsit több ideig is, mint kéne… utálom, hogy el lehet veszni ebben a szempárban, főleg a jelen helyzetemben.
Aztán miután a poharak összeértek, lenyalom a sómat, lehúzom az italt és ráharapok a lime-ra, amit mindig is utáltam igazából, de ettől lesz ez jó… El is fintorodok és a tálcára dobom a gyümölcs héját, majd töltöm a következő kört.
- Nem gondoltad volna, hogy ez valaha is meg fog történni, mi? – Fordulok felé, miközben elé tolom az újabb poharat és elnyúlok a távirányítóért, hogy zenét kapcsoljak.
ZeneKinézet १ …
©

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Szomb. Szept. 26, 2015 12:27 pm Keletkezett az írás



-Ne aggódj, én is. - beleborzongok, ahogy eszembe jut, mikor ártatlan 10 éves fejjel ráharaptam egyre, mert ha a tini ninja teknőcök szeretik, annyira rossz nem lehet, nem igaz? Felnőtt fejjel már tudom, hogy nem érdemes olyan lényekben bízni, akik a csatornákban élnek, és késeket hordoznak a ballonkabátjuk alatt. A lényeg, pokolba az olivabogyóval, és a gombával is!
-Viszont a kukoricát remélem szereted. Szó szerint válóok, ha nem.
Cipőmet magamtól is levenném, pláne amikor meglátom, hova megyünk be. Bevallom, eleve elfogult lettem volna a hellyel, és izgatottan léptem be, de...ez a lakás felülmúlja minden képzeletem. A praktikus modern berendezés, és ráadásul pont ezek a színek. Úristen, és azt hiszem belezúgtam ebbe a lakásba!
-Hmm...nem is rossz. -jegyzem meg lezseren, aztán előkapom a mobilt, és rendelek egy hawaii csirkés pizzát, kukoricával a tetején természetesen. Aztán követem őt, helyet foglalok vele szemben, és figyelem, ahogy előkészül a tequila partyra. Bevallom, el tudnám nézni még egy darabig a dolgot, pedig közel sem csinálja olyan szórakoztatóan a dolgot, mint a régi padtársam Thomas, ki Churchil-t megszégyenítő komolysággal tudta okítani a népet a helyet Tequila fogyasztásra, majd amikor elkezdte, először a só miatt prüszkölt, amikor belélegezte véletlen, majd elfintorodva köhögött a piától, miután lenyelte, végül pedig a lime olyan keserű volt neki, hogy muszáj volt ráinnia valami édeset, nehogy belehaljon, szóval rohant is a pulthoz. És nem, nem csak megjátszotta a profit, minden alkalommal így ivott Tequilát. Hiányzik a srác...
Ugyanakkor, bevallom, megvan ennek is a varázsa. Nem vicces, viszont leköti a figyelmem, ahogy az a szép barna szempár engem figyel és...ja, hogy mondott valamit!
-Szájon át kell bevenni, étkezés előtt, naponta ötször. Igen, átvettük az orvosin, persze.
Hangom persze olyan, mintha egy gyógyszer kezelési útmutatóját magyaráznám. Hogy megmutassam, értem én ezt, bemutatom én is, igaz az, hogy a lime-ot a kezére dörzsöli, az új. Mi csak a sót nyaltuk az elején. Ki is próbálom és...tényleg jobb így. De na...mégiscsak a mentorom, az a dolga, hogy tanítson.
-Nos...Nem, nem igazán...
Megjelenik lelki szemeim előtt két emlékkép is. Az egyikben még medikusként álmodoztam arról, hogy eljuthatok Dr.Whitley-hez, hogy személyesen is megismerjem, ugyanis az, amiről írt, és amit tett a felvételeken, az szinte már nem csak költői értelemben vett varázslat. Persze, akkor csak a kezeit láttam, azt is kesztyűben és alig. Mikor személyesen is találkoztunk, már nem csak beszélgetni szerettem volna vele, ha eljutok ide...sokkal illetlenebb gondolatok keringtek a fejemben, kb olyanok mint most, hogy megint hosszan a szemeimbe néz.
-Mármint...pár éve ölni tudtam volna azért, hogy meginterjúvolhassalak, de egy szakdolgozatért mégsem repülhettem Ausztráliába...Bármennyire is vonzott a dolog.
Gyorsan lehajolok az üveg felé, és töltök egyet, mindkettőnk poharába. Nem tudom, mi baja volt a kocsiban, és azt sem, miért érzek így, de nem szeretem szomorúnak látni. Jobb híján, levetkőzöm a büszkeségem, és halkan ezt mondom:
-Köszönöm, amit ma értem tettél. Begolyóztam volna, ah nem lehetek ott...
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Vas. Szept. 27, 2015 10:21 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Mason

Fejemet ingatva nevetem el magam a kukoricás megjegyzésén, de inkább nem válaszolok rá. Nem veszem figyelembe, hogy ilyen megjegyzésig merészkedett és nem tör elő belőlem a szokásos énem, amit ki tud belőlem hozni, hogy közöljem vele, ki is járna rosszabbul, ha „válóok” lenne.
Akkor fordulok csak hátra, mikor lakásomra tesz megjegyzést, de csak egy pillanatra, hogy szemöldökömet felvonva elkaphassam a tekintetét. Nem is rossz… persze. Sok időmbe telt ez a nem is rossz. Ugyan nem fényűző villa, amilyen sok szakorvos háza errefelé, de nekem nincs is szükségem semmi olyasmire. Ez a méret tökéletes, praktikus és kevesebb helyen tudok rumlit csinálni. Időm nagy részét úgyis a kórházban töltöm, akkor meg minek nagyobb ház? Hogy porosodjon? Fölösleges… majd ha nem egyedül fogok élni talán lesz értelme nagyobbnak és fényűzőbbnek, addig pedig ez a ház több, mint nem rossz. Csodaszépen van kialakítva és ahhoz képest, amekkora zseniálisan ki van használva minden része.
Az italozás elkészítését nagyon is gondosan teszem, akár egy műtétre készülnék elő, hisz ennek is megvan a maga ceremóniája, ahogy annak is. Számomra mindkettő szent és sérthetetlen és nem lehet akárhogyan elvégezni.
- Majdnem helyes… de majd idővel megtanulod a helyes dózist is. – Mondom mindezt halál komoly arckifejezéssel, mi azért nem jön olyan nagyon könnyen jelenleg, mint szokott.
Pár kör tequila után már szinte önmagát kínálja az ital, éppen ezért amikor ő tölt nekem, nem is figyelek arra, hogyan is iszom meg, csak egyszerűen lehúzom a kezemben lévő alkoholt. Ennyit arról, hogy szent és sérthetetlen.
Imádom, amikor ilyeneket mondd… igazából, tisztában vagyok vele, hogy milyen képességeim vannak, hogy próbálok fejlődni és, hogy kevés van a szakmámban, pláne, aki jó is… de én is mindezt az akkori mentoromnak köszönhetem, éppen ezért nem is realizálódik sokszor bennem, hogy azért mégis csak én értem el, mert egy jó tanár nem minden.
De amikor ilyeneket hallok… kedvem lenne megölelgetni most Masont, de nem teszem, csak töltök egy újabb kört és ezúttal a megfelelő módon fogyasztom el, persze bevárva őt is.
- Ugyan, Mason… magadnak köszönheted. Tudod, hogy csak úgy nem osztogatok műtéteket. Ki kell azt érdemelni és te bizonyítottad, hogy ott a helyed. – Vonom meg a vállam, aztán egy kicsit felnyomom a hangerőt és ledobom a pulcsimat. Még egy-két pohár és azt hiszem képes leszek a rezidensem előtt táncolni… Garantáltan el kell majd felejtenie ezt az estét, de jelen esetben nem tud érdekelni a dolog.
Sőt… a helyzet az, hogy már egyéb dolgok is megfordultak a fejemben, amivel fel lehetne dobni ezt az italt.
Egy egészen apró pillanatra ajkamba harapok, miközben Mason szemeibe nézek, majd a poharam után kapok, hogy egy újabb kört fogyasszunk el. Na jó, nem érdekel, egyszer élek… és nekem most jó kedv kell és endorfin… mindenki tudja, még azok is, akik nem jártasak az orvoslásban, hogy mi szabadít fel rengeteget a szervezetben… bár nem feltétlenül az a célom, de…
Félredobom hajam és oldalra döntöm kicsit fejem, a lime-ot végighúzom nyakamon és odaszórom a sót, majd közel hajolok, remélhetőleg veszi a lapot a drága és nem nekem kell elmagyarázni a számára, hogyan is működik ez a dolog, ugyanis a lime-ot már fogaim közé szorítottam.
ZeneKinézet १ …
©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Hétf. Szept. 28, 2015 2:16 am Keletkezett az írás



Ártatlanul mosolygok, és megvonom a vállam, ahogy szeme fehérjei a szokottnál is szélesebbek, és felvont szemöldökkel néz rám, miután megjegyzéssel illetem a lakhelyét. A valódi gondolataim inkább nem árulom el neki, mert a végén még őrültnek tart majd, akinek minden vágya, hogy őt imádja. ÉS őrült az speciel nem vagyok! Gondolom...
Aztán elkezdünk inni, és kivételesen meg tudom állni, hogy ne válaszoljak arra, hogy szerinte elszúrtam az adagot, csak mosolyogjak. Pont, ahogy ő is, a szavaim hallatán. Ezt jó látni, főleg azok után, hogy a kocsiban ülve bármit megtettem volna, hogy végre ne búslakodjon.
-Szóval, az már kiderült, hogy én kit választottam volna, ha bárkivel Tquilázhatnék az általam ismert nagyok közül. Viszont kíváncsi vagyok, neked ki lett volna?
tényleg érdekel, vajon Jeanne számára ki volt az ász. Nekem nagyon sokáig Hawking, vagy Dawkins lett volna, és az egyetemen kezdtem el róla is olvasni. Magzati sebész, aki bejárta a fél világot, az orvosok határok nélküllel, és olyan helyeken is életeket mentett, amik fölött mások átrepülni sem mernének. Ráadásul van egy érdekes humorérzéke, ami végtelenül szórakoztat, még akkor is, ha rajtam csattan. És mindezek mellett még bombázó is?
-Köszönöm...de a lényegen ez nem változtat. Tudom, hogy sokat morgok, de messze te vagy a legrendesebb szakorvos. Hallanád csak mit mesél a többi rezidens. Úgy bánnak velük, mint a rabszolgákkal, te viszont.... melletted tényleg a csak a munkámmal kell foglalkoznom.Mázlim van, hogy melléd kerültem.
ezen a ponton kezdek aggódni, hogy lehet sokat mondtam, mert, ha rádöbben, hogy a rajongás, és tisztelet mellett mit érzek iránta valójában, annak egészen biztosan nem lesz jó vége. Ha tudná, hogy amikor lenyalja a sót a kezéről, milyen hatással van rám, és arról ábrándozom, hogy...
Mikor a nyakát kezdi el megsózni, bevallom, nagyon ledöbbenek. Sokat ittunk, ő pedig még többet, de határozottan azt látom, hogy a lédús lime-ot a porcelán bőréhez dörzsöli, és aztán közelebb hajol hozzám. Fogai közt ott a gyümölcs, én pedig nem várok. Bal kezem finoman a vállára teszem, és közel hajolva lenyalom a nyakáról a sót, kiélvezve minden édes, keserű és sós percét ennek a  mozdulatnak, majd kapkodva hajtom fel az italt, hogy végre rátérhessek a harmadik fázisra, és megkapjam az utolsó ízt az ajkáról. Balom a hajába túl, jobbommal pedig kiveszem a lime-ot az útból, miután elfogyott a nedűje, a csókot viszont még nem fejezem be pár másodpercig, sőt jobbom a tarkójára simul, nyelvem pedig megpróbál bebocsájtást nyerni, mintha csak még több nedű után kutatna, és nem Jeanne nyelvét kérné fel tangózni. Végül elhúzódom tőle, és mosolyogva nyúlok a só után.
-Hoppá...véletlenül a te poharadból ittam...
Ezen majdnem elnevetem magam, ám közben folytatom, amit elkezdtem. Az előbb majdnem kiesett a szemem, amikor levette a dzsekijét, így most ezt viszonzom. Felhúzom a pólómat, hanyatt dőlök a fotelben, és az immár fedetlen mellkasom sózom meg, hogy aztán ahhoz dörzsöljem a lime-ot, mielőtt a számba venném.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Szer. Szept. 30, 2015 10:52 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Mason

Nem csak rám van – most még azt mondom, hogy – pozitív hatással az alkohol, hanem rá is. Látom a szemében egy pillanatra azt, hogy vissza akar szólni, mint ahogy szokott… mint ahogy mindig teszi, ha valamit mondok és úgy gondolja, hogy ő jobban tudja, mint én.
- Az a helyzet Mason, hogy erre nincs jó válasz. Illetve, hogy kivel innék? Senki nagy és fontos emberrel… mert ilyenkor hajlamos vagyok hülyeséget beszélni, azt pedig még véletlenül se akarnék egy olyan ember előtt se, akire felnézek. – Magyarázom egyszerűen, bár lenne pár ember, akit szívesen látnék a nagyok közül részegen, csak a kíváncsiság kedvéért, hogy ők vajon milyeneket, amikor nem egy konferencián adnak elő, vagy műtenek, hanem amikor kieresztenek mindent. Az pedig nem opció, hogy előttem valaki iszik, én pedig csak nézem. Az felérne egy kínzással nekem… nem vagyok alkoholista, de ez még is csak olyan dolog, mint egy cukorbeteg előtt csokit enni, vagy egy éhező előtt akármilyen ételt enni. Tudod, hogy vágyik rá, de mégsem adod oda neki. Márpedig erre az italra szinte mindig vágyok…
- Édes vagy… hát kérlek, sokszor megérdemelnéd, hogy én is azt csináljam. Az a gond veled is, mint még egy pár rezidenssel, hogy azt hiszitek, mivel itt vagytok, ezért szinte garantált, hogy szakorvosok lesztek. Azt gondolják sokan, hogy már mindent tudnak és nem képesek megérteni, hogy még rengeteget kell tanulni. Ha nem is ismered be, te is úgy gondolod, hogy többet tudsz annál, ami valójában igaz. Ezért csinálják ezt… meg kell őket leckéztetni, ahogy mi is meg voltunk. Viszont én nem ennek a híve vagyok. Én nem büntetek, viszont meg kell dolgozni azért, hogy az én kezem alatt műthessen akárki.
Túl sokat beszéltem… és túlságosan is komoly dolgokról… ami nem helyes, mert most szórakozunk. Hiába nincs máskor alkalma ilyesmire, most mégis inkább arra koncentráljunk, hogy és honnan fogyasztjuk el azt a tequilát.
Azt hiszem meglepődök, amikor ilyen intenzitással kapom tőle azt a csókot, valamiért nem erre számítok. Talán azért, mert nem gondolnám, hogy ennyire merész, azok után, hogy mennyire meg tudom félemlíteni, ha akarom. Bár nagy a szája… ez itt meg is mutatkozik. Vagy csak ő is ivott már eleget… már nem is számolom, hányadik pohárnál járunk.
Minden esetre nyakára tapadnak kezeim, ahogy megcsókol, s a végére én is túlságosan bele is jövök és egészen elnyújtom.
Hmm… pont olyan, mint gondoltam. Igen, gondoltam már rá, hogy milyen lehet… nem szabadna, tudom, de hát könyörgöm, nézzetek már rá. Melyik jóérzésű nő ne gondolkodott volna el rajta?
- Ezek után nem igazán számít… - Nevetek és csak figyelem, ahogy lehúzza a pólóját. Most ugye csak viccel? Még sose láttam póló nélkül, de hát komolyan… óriási hiba volt. Az a felsőtest…. megbolondulok tőle.
Megvárom, még eldől, kezembe veszem az italt, s szinte egész testemmel ráfekszek én is, miközben lenyalom mellkasáról a sót, hogy aztán lehúzhassam az italt és a lime-ra ráharaphassak, amit egyből ki is köpök saját számból, hogy aztán most rajtam legyen a sor és csókolhassam őt meg.
Hirtelen húzódok el, félbeszakítva az élvezeteket és tápászkodok fel egyből. Megmondtam, hogy táncolni akarok én ma még… hát meg is teszem. Még egy kicsit felnyomom a hangerőt, nem érdekelnek a szomszédok se…
Automatikusan kezdek el táncolni az asztal mellett, egy idő után még szememet is lehunyom, amit lehet, hogy nem kellene, mert abban a pillanatban meg is szédülök és egy kicsit el is vesztem egyensúlyomat. Nem… ennyi alkohol után már nem csukjuk be a szemünket, ezt igazán tudhatnám, de hát ma már nem ez az első butaság, amit elkövettem, ugyebár…
ZeneKinézet १ …
©

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Csüt. Okt. 01, 2015 5:22 am Keletkezett az írás



-Hmmm...na ja, ebben lehet valami... - felelem elgondolkodva, és kicsit messzebb tolom magamtól a Tequilás üveget. Mondjuk, nem tart sokáig ez az új keletű szentélet, mert amint megint tölt nekem, azonnal elfeledkezem róla, de ennyi piával nehéz mindenre koncentrálni.
-Mázli, hogy te már így is lököttnek tartasz, szóval nincs miért aggódnom. No, de visszatérve rád, ezek szerint, olyasvalakit választanál, aki rosszabbul bírja a piát, mint te. Kár, hogy az ilyesmit sosem írják bele az önéletrajzukba.
Azért mosolygok, amikor megjegyzi, hogy édes vagyok. Újra érzem azt a furcsa melegséget a mellkasomban,a mikor kedves szavakkal illet, még, ha gúnyból is. Mosolyogva hallgatom végig hosszú monológját a rezidensekről, és arról, hogy bottal kéne kergetni minket az utcán pucéran, vagy ilyesmi...elképzelhető, hogy nem a szavaira, hanem inkább a szájára figyelek, és a szemeire.
-A különbség az, hogy nekem igazam van. Lehet, hogy nem én vagyok a legjobb még, de egyszer eljön az is. Szóval nyugi... - áthajolok az asztal felett, és megszorítom a kezét biztatóan - nem fogok rád szégyent hozni. Sem pedig elfelejteni egyhamar.
Utólag picit aggódom, hogy talán túl messzire mentem ezzel a testi kontaktus dologgal, de ez persze nem tart sokáig. Mire igazán átgondolhatnám, mi is történik, máris hevesen csókoljuk egymást, hamarosan pedig már rajtam fekszik, s érzem a nyelvén a sőt, amit a mellkasomról nyalt le. Olyan ez az egész, mint egy álom, csak éppen tudom, hogy ez valóság, tényleg érzem formás testét a mellkasomnak feszülni, valóban szorosan ölelem magamhoz, és igazán faljuk egymás ajkait, de még mennyire!
Az, hogy hirtelen felpattan rólam nem tettszik, és kicsit csalódottan morgok, de aztán megkönnyebbülten mosolygok, és csak figyelem őt. Kicsit féltem, hogy hirtelen meggondolta magát, holnap pedig bajban leszek, most viszont vigyorogva figyelem, ahogy táncikál, majd mint a villám, úgy pattanok fel, abban a pillanatban, hogy látom meginogni, s az ittasan is meglepően éles reflexeimnek köszönhetően a következő másodpercben már megint szorosan ölelem őt, igaz most vele szemben állva. Stabilan tartom őt, és amint kinyitja a szemeit, az én tekintetemmel találkozhat, egészen közelről.
-Jól vagy? - kérdem halkan, s a füle mögé simítok egy kósza tincset.
Nem sokkal később viszont már dörömböl is valaki az ajtón. Félrehúzott szájjal eresztem el a házigazdát, és sandítok a bejárat felé.
-Vársz valakit? - Kérdem, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy a szomszéd az. - Lehalkítom a zenét addig...
Így is teszek, ha minden igaz. Legalább addig sem vagyok szem előtt. Aztán, ha sikerül leszerelnie a kellemetlenkedőt, ahogy csukódik az ajtó, mögötte termek, hátulról ölelem át, magamhoz húzom, és megpuszilom a nyakát, majd a fülébe suttogok mély, dörmögő hangon:
-Szabad egy táncra hölgyem?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Csüt. Okt. 01, 2015 10:25 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Mason

Nem, ráharapok a nyelvemre, hogy ne kössem az orrára, hogy nem tartom lököttnek. Ne gondoljon többet magáról, mint amit amúgy is tesz, mert az már veszélyes lesz. Így is sokszor mosnám ki a száját szappannal, vagy éppen ragasztanám be.
- Nem, nincs igazad. – Töröm le a szarvát rögtön. – Vagy emlékeztetnem kell arra a bizonyos hasfájásra? – Vonom fel egyik szemöldököm. Nagyot hibázott és ezt nehezen bocsájtom meg neki. Akkor kifejezetten önelégülten viselkedett… úgy, amit én nem tűrök el tőle amúgy. De hát akkor is kapta a büntetését bőven.
- Akinek igaza van, az a szakorvos, ti meg max ráhibáztok, ezt jegyezd meg jól… mert ez így van és így volt és így is lesz mindig is. Majd ha eljutsz idáig, megtudod te is. – Megint csak komolyabb hangnemet ütöttünk meg… de nem is baj, jobb ezt tudnia.
- Mellesleg meg. A legjobb én vagyok drágaságom… - Mondom ezt már mosolyogva, csak, hogy jelezzem neki, nálam jobb nem lesz, akármennyire teper. Őszintén? Persze, büszke lennék rá, de velem egy szinten se legyen… most legalábbis így gondolom. Féltékeny lennék. Szeretek az lenni, akit kevesen tudnak utánozni. Itt pedig ilyen pozícióban vagyok jelenleg. Ő pedig – bár sose fogom neki bevallani, akármennyit iszok – komoly fenyegetés nekem. Bár jelenleg még nem kell ettől félnem… viszont attól a pillanattól kezdve, hogy nem fog már felnézni rám, nos, onnantól már nem fogom tudni mivel megfogni. Nem akarom azt a napot elérni… mert nem csak úgy simogatja az egómat, mint nő, hanem, mint sebész is. De még mennyire, hogy simogatja sebészként is. Pláne, ha ilyen apró információkat hint el, hogy már az egyetemen is az én munkásságomat figyelte.
De szerencsére erről hamar elterelődik a figyelmem és valami sokkal jobb dolog fog foglalkoztatni. Nem tudom, hogyan is fogok erre reagálni, bár nála nagyobb a kockázat, mint nálam. Ha nem képes normálisan lereagálni ezt az estét a munkahelyünkön, az bizony az állásába kerülhet. Vagy legalábbis a szakmai karrierjébe mellettem. Egyetlen olyan megjegyzése lesz, ami csak utal is erre és annyi. Szóval remélem nagyon alaposan összeszedi magát majd…
Viszont most nem foglalkozunk ezzel. A jelennek kell élni, mindig azt mondják az olcsó képeslapok és a műfilozófusok. Meg a brit kutatók… akkor állítólag boldogabban fogok élni. Hát teszteljük.
Felpattanok és egészen addig tökéletesen táncolok a zene ritmusát követve, amíg meg nem szédülök.
Még szerencse, hogy szinte azonnal megérzem magam körül az izmos karokat, amikben reménykedtem. Nem is magamnak táncikálok… ahhoz nem kéne társaság. Felnézek a szemeibe éppen akkor, amikor kopognak. Mit kopognak… dörömbölnek. Nem válaszolok neki, csak bosszúsan felsóhajtok és az ajtóhoz sétálok.
Nem tart bele túl sok időbe, amíg leszerelem a nőt. Rühellem amúgy is… de jobban teszi, hogy hamar eltűnik. Én sem egyek át dörömbölni az ajtaján, amikor a nem tudom hányadik selejtes pasijával üvöltözik. Feltalálták a füldugót is a világon. Majd legközelebb dobok a postaládájába. Annyira nem volt hangos az a zene.
De szerencsére nem tudok túl sokáig bosszankodni azon, hogy mégis hogy merészeli, mert nem sokkal később ismét megérzem azokat az izmos kezeket magam körül. Szinte reflexből dőlök hátra mellkasának. Nem gondoltam volna, hogy ilyen merész lesz, bár mit magyarázok? Én hoztam ki belőle… én tápláltam ezt az egészet. Lehet magától nem mert volna lépni, de gyakorlatilag én másztam őrá. Szóval viselem a borzasztó következményeit…
Megborzongok a hangjától, ahogy fülemet simogatja minden egyes szó, amit kiejt mély baritonján.
Végigsimítok nyakán, s egy pillanatig csak így állok, kiélvezve a helyzetemet, aztán csak megfordulok, de nem vele szembe egyből, hanem megfogom kezét, hogy beljebb húzzam, amikor a zenelejátszó számot vált. Mégse az előtérben fogom ezt csinálni…
Az asztal mellé érve még lenyúlok a félig üres poharam tartalmát teljesen üresre varázsolom, a kezét még mindig nem engedem el, csak utána húzom ismét magamhoz, ahogy az előbb, az előtérben. Teljesen nekisimítom hátam mellkasának, s úgy kezdek el a zene ritmusára mozogni, szememet is lehunyva döntöm fejem vállára. Igazából pár pillanat alatt elfelejtem, hogy itt járt a szomszéd, vagy, hogy mi történt, csak a zenére koncentrálok és szinte teljesen átjár annak ritmusa. Kár, hogy nem nyomhatok rá ismét a hangerő gombra.
ZeneKinézet १ …
©

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Szomb. Okt. 03, 2015 12:36 am Keletkezett az írás



Sóhajtok egyet, de továbbra is mosolygok, igaz ez már amolyan profi mosoly, amit akkor erőltetek magamra, amikor a betegekkel beszélek, mielőtt rájuk húznám az altató maszkot.
-Nem, nem kell emlékeztetned rá...de nyilván azért megteszed nem igaz?
Ha valaha is elfelejtettem azóta, az csak annak köszönhető, hogy kicsit kába voltam, mert két napig nem tudtam aludni utána. De basszus, nem volt semmi baja, aztán meg...áhhh.....
-Akkor csak gyakran van piszok mázlim. Az sem egy elhanyagolható tulajdonság.
Aztán a szemeim forgatom arra, hogy ő lenne a legjobb, de aztán megtöltöm a poharainkat, majd emelem a sajátom, mint aki pohárköszöntőt készül mondani, és végig a szemeibe nézve csak azt mondom:
-A legjobbra.
Aztán koccintok vele, és felhajtom az italt. A pólómat nem veszem vissza a történtek után, túlzottan jól esett a csodálkozó nézése, és ahogy majdhogynem megnyalta a szája szélét. Had érezze csak, mit művel ő velem minden nap.
A szomszéd leszerelése után követem őt vissza az asztalhoz, és érzem, hogy szinte felforr a vérem. Minden érintése, minden mozdulata csak olaj a lávára az ereimben, így nem csoda, hogy eszembe sem jut ellenkezni, sőt, visszafogni sem magam. Amíg ő előttem táncol, és először a vállaira teszem a két tenyerem, hogy aztán lehúzzam a kezeim a karjain, egészen a kézfejeiig, majd a csípőjére fogva kövessem pár mozdulat erejéig, egész testemmel hozzásimulva, aztán szembe fordítom magammal. A derekát átkarolva nézek mélyen a szemeibe, mintha hipnotizálni akarnám őt, másik kezemmel pedig a vállát fogva döntöm őt hátra az asztalig, hogy ott aztán elengedjem a vállát, és amíg a derekánál stabilan tartom őt, addig a felszabadult kezem rányom a távirányító "volume +" feliratú gombjára, és ott is marad. Egy cinkos mosollyal fordulok vissza felé, jelezve, hogy mi most rosszak vagyunk, és felegyenesedem vele, és...hát erre a számra pasiként sokat nem lehet tenni, szóval megvárom, mit hipnotizáltam belé.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Vas. Okt. 11, 2015 3:52 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Mason

A nem kis mennyiségű alkohol egyre inkább kezdi elhomályosítani az elmémet. Alapvetően nem szeretem ezt az állapotot, sőt, kifejezetten utálom, nem is szoktam hagyni, hogy ennyire elharapózzon a dolog, de most egyszerűen csak sodort a hév. Úgy érzem, amit a bárban megittam, az már rég kiszállt belőlem, amikor az a nyomorult autó megpróbált szórakozni velünk… de azért a szervezetem még is csak hozzáadta ahhoz, amit itthon fogyasztottunk el. Ez pedig bőségesen elég arra, hogy ne gondolkozzak, csak ösztönösen cselekedjek és még az a kevés visszatartó erő se legyen bennem, ami alapvetően szokott azért.
Csak élvezem, amint a kellemes érzés végigfut bőrömön érintése nyomán, konkrétan úgy érzem, mintha legalább negyven fok lenne, pedig feltehetőleg csak az alkohol… na meg persze a kis rezidens közelsége, aki rá is játszik erre rendesen.
Mikor szembe találkozunk és elkapja tekintetem, elnevetem magam azon, ahogy mélyen a szemembe néz. Nem, nem vicces a szituáció, az se, ahogy azokkal a csodaszép kék szemekkel bámul rám… olyan tekintete van… kis szemét dög. De valahogy a dologban megbúvó abszurditás eszembe jut azért… és ezt párosítjuk a tequilával, hát persze, hogy elnevetem magam.
Kicsit meglepődök, amikor eldönt, nem is értem, hogy mit akar először, de hát én alkalmazkodok rögtön és hiába tart, átkarolom nyakát és szorosan hozzásimulok.
- Rossz fiú vagy… - Füléhez közel hajolva mondom mindezt, majd csak rárakom a kezére a sajátomat. – De azért túl rosszak ne legyünk… nem akarok rendőr bácsikkal találkozni…
Mert ez a banya bizony képe lenne ránk hívni a zsarukat. Annak ellenére, hogy én rengeteg ideig tűrtem és sose hívtam rájuk… pedig megérdemelték volna. De nem, most nem ez lesz a lényeges. A zene vált egy sokkal gyorsabb ritmusú zenére, én pedig azonnal alkalmazkodok a ritmusához és a szemeit rabul ejtve kezdem tekerni derekamat, kezeit megfogva és odavezetve arra anélkül, hogy egy pillanatra is másfelé néznék.
- Mondd csak, mennyire vagy rossz? – Kérdezem pimaszul, előhúzva a szigorú nézésemet, amivel mondhatni fegyelmezni és helyrerakni szoktam. Túlságosan is elkényelmesedett a szituációban, nekem pedig meg kell mutatnom, hogy továbbra is én vagyok a főnök azért… és hiába ő a férfi, minden úgy történik, ahogy azt én szeretném, ahogy nekem az jól esik.
Ilyenkor bukik csak ki belőlem, hogy mennyire is szeretem irányítani a kis drágákat… nem dirigálni nekik, de valahogy imádom, amikor aszerint cselekednek, ahogy én azt jónak látom.
Most pedig majd szépen rávezetem arra, hogy mit és hogyan csinálhat… és kell csinálnia, hogy nekem jó legyen. Bár eddig sikerült feltalálnia magát, most mégis uralkodni akarok fölötte, az ujjaim köré csavarni és elérni, hogy úgy táncoljon, ahogy azt én akarom.
Egy ideig még játsszuk ezt a táncos műveletet, nem engedve, hogy megcsókoljon akkor se, ha akarja… esetleg ha nyakamat akarja kényeztetni…
Aztán persze én hajolok oda hozzá, hogy megcsókoljam, mikor már meguntam, hogy táncolunk, de annyira, hogy rögtön le is döntöm a kanapéra és az ölébe ülök, hogy ott tovább folytassam a táncot, persze limitált kiadásban. Feltérdelek és úgy mozgok a zene ritmusára, néha egész közel simulva hozzá. Azt hiszem ma nagyon kegyetlen leszek.
ZeneKinézet १ …
©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Hétf. Okt. 12, 2015 2:56 am Keletkezett az írás



Azt hiszem kezdem végre elengedni magam, és ez nem csak a ami estére vonatkozik. Kívülről talán nem úgy tűnik, az állandó szájalásom, és egyebek mellett, de az igazság az, hogy kicsit mindig feszengek a közelében, hisz nem elég, hogy Jeanne egy gyönyörű nő, akire viszont gondolnom sem szabadna így, de ráadásul egyebek mellett az a vágy is ég bennem, hogy dedikáltassam vele azt a Medical Journal-t amiben róla olvastam, vagy ha ez túlzás lenne, megkérdezzem, mi a véleménye a szakdolgozatomról. Na igen, nem könnyű együtt dolgozni a hősünkkel...most viszont végre kezdem tényleg csak egyszerűen jól érezni magam a közelében. Persze attól még ittasan is vigyázok a  számra, ha megtudná, mi jár a fejemben, tuti dinkának gondolna.
-Nem is tudod mennyire - duruzsolom magabiztosan magabiztosan a fülébe én is, de aztán ahogy lefogja a kezem, megadóan sóhajtok. Végül is az ő szomszédja. És majdnem biztos, hogy ha megint megzavarna valaki, az rosszul járna, szóval inkább felegyenesedek vele, és szájon puszilom, már ha ezt még hagyja, mielőtt táncba kezdenénk.
Hogy mennyire is vagyok rossz, arra semmi kedvem szavakkal válaszolni, főleg azok után, hogy most ő kezd el engem hipnotizálni, és annak ellenére, hogy egy fikarcnyit sem hiszek a dologban, azt kell mondjam, hogy működik a dolog, már persze, ha épp azt próbálja belém szuggerálni, hogy egy vad, durva csókkal mutassam ki romlottságom. Az, hogy minduntalan elhajol előlem önmagában is elég, hogy a szemeimben megvillanjon valami, ha pedig tovább kacag azon az angyali hangján ilyenkor, akkor még egy halk morgásra is számíthat tőlem, más kérdés, hogy bár megveszek a vágytól lassan, arcomra van írva, mennyire jól érzem magam ebben a helyzetben.
Minden esetre, ha már az ajkait nem kaphatom meg, legalább a csípőjére ráfogok már a tánc elején, és ott is tartom a kezeimet, amíg próbálom követni a ritmust. Annyira meglep, amikor hirtelen ő csap le rám, hogy ezúttal szó sincs róla, hogy hagynám magam, tényleg a lendülete lök be a fotelbe, és csak amikor egy pillanatra abbamarad a csók, akkor fogom fel, hova is kerültünk. Tovább követem a tekintetét, ahogy így kínoz, egész testével, viszont ezúttal már ellentámadásba lendülök. Bár forrong a vérem, és legszívesebben rávetném magam, visszafogom magam, és nem engedem, hogy légzésem, vagy a tekintetem elárulja, mit művel velem éppen. A derekáról mondjuk a kezem formás fenekére siklik pár röpke simogatás erejéig mintegy mellékesen, aztán pedig elindulnak fölfelé a hátán. Hogy mennyire vagyok rossz kisfiú...?
-Önnek a nyomába sem érek, Dr.Whitley. - Válaszolom meg a kérdést, annyira egyenletes hangom, amennyire csak tőlem telik. Ehhez persze kell az is, hogy kiválasszam azt az időpontot, amikor a mellkasunk nem ér össze, akkor ugyanis levegőt is elfelejtek venni. Na igen, számomra nincs vadítóbb nő a világon nála, így nem csoda, ha hatással van rám....
Közben ujjaim végével tovább cirógatom a hátát, a lapockáin felfelé haladva, hogy aztán a vállait körbejárva végigsimogassam a karjait is lágyan, s persze a szemkontaktust én sem szakítom meg. Persze, ebben a testhelyzetben aligha tudnék elhúzódni előle, így amikor egész testével kínoz, pontosan tudhatja, milyen erők dolgoznak bennem odalent, szóval csak reménykedem benne, hogy nem pattan fel fél perc múlva, és köszöni meg, hogy hazahoztam, majd küld el.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Chris & Jeanne Empty
»Szomb. Okt. 17, 2015 9:01 pm Keletkezett az írás






Jeanne & Mason

+16
Azt hiszem alapvetően nem gondolnák rólam, hogy milyen kegyetlen is tudok én lenni. Pláne akkor nem, ha a betegeim körül látnak. Nem szerepet játszok akkor sem… egyszerűen csak minden helyzet és minden ember mást hoz ki belőlem. Van, aki alapvetően dühöt, bár azt általában leplezem, van, aki pedig azt váltja ki belőlem, pláne egy kis alkohollal párosítva, hogy kegyetlen legyek. Könyörtelenül kínozzam, ameddig bírja cérnával. Na persze ez a kínzás keserédes… és nem az a fajta, ami miatt pincébe kell, hogy zárjam az áldozatot, nehogy meghallják sikolyait.
Látom a szemeiben, hogy mit szeretne, éppen ezért nem hagyom neki… s ahogy meghallom a feltörő morgását, elnevetem magam ismét. Ez az… hergelem már eléggé. A kis kék szemű, pimasz rezidensemet, akiből ki akarom hozni az igazi férfit. Bár eddig is próbálgatta a szárnyait, próbált dominálni velem szemben, sose sikerült neki. Vagy nem mert, vagy nem tudott, az már sose derül ki. Bár azt hiszem inkább az első. Hatalmas kulcs van a kezemben a jövőjével kapcsolatban… és persze, máshova is mehetne, ha akarna, de jócskán visszalökné, ha előröl kéne kezdenie, azt pedig ő sem akarja, abban biztos vagyok.
Nos a kínzás tovább folytatódik, ahogy az ölébe ülök, s azt hiszem a lejátszóm is velem dolgozik, amikor egy lassabb zenére kapcsol, én pedig megfelelő módon tudok hozzásimulni, hogy ne tűnjön úgy, csak azért csinálom, mert egyszerűen jól esik, hogy megtehetem. Lefogadom, ha egy fiatal kis fruskáról lenne szó, már rég rávetette volna magát és nem hagyná, hogy így húzzák az agyát.
- Valóban? Ilyen kis puhány lenne maga, Mason? – Hajolok füléhez a válaszommal, majd finoman megharapom fülcimpáját, aztán nyakára lehellek egy aprócska csókot.
Felsóhajtok, ahogy végigsimít hátamon, minden mozdulatra végigfut rajtam a hideg, s miközben hozzá-hozzá simulok a feltörő halk hangokat föléhez közel hallatom, hogy még ingerlőbb legyen, egészen a szám végéig játszadozok vele, néha lopva egy-egy aprócska csókot, amit nem hagyok neki elmélyíteni ennyire nem könnyítem meg a dolgát…
Amint a számnak vége, hátranyúlok a kapcsolóért és kikapcsolom, hogy aztán felállhassak öléből, megállva előtte, várva, hogy kövessen. Ha ő is felállt a kanapéról, megfogom egyik kezét és úgy indulok fel a hálóba. Remélem abban reménykedik már, hogy végre vége a játszadozásnak, de bizony nagyon is tévedett. Túl sok volt az az alkohol… én pedig túl jól szórakozok.
Ahogy felérünk a lépcsőn, a szoba közepéig vezetem, majd szembefordulok vele.
- Csukd be a szemed! – Utasítom, s megvárom, amíg ezt meg is teszi. Ha kész van, lehúzom felsőmet és a háta mögé érve bekötöm a szemét vele, majd egészen hozzásimulok, hogy érezhesse, melltartón kívül semmi se fedi már felsőtestem. Miután végeztem a szemkötözéssel, hátulról végigsimítok mellkasán, a saját szórakozásomra… aztán ismét elé lépek. Nem lépek közel hozzá, de nyakába csókolok, majd hátrálok pár lépést.
- Most pedig… fogócskázunk egy kicsit… Ha elkapsz, megszabadulok egy ruhadarabomtól… - Jelentem ki, játékos hangon, s távolabb lépek még pár lépést, várva, hogy elinduljon felém. A helyzet az, hogy nem igazán tudom ilyen alkohol szint mellett magamban tartani a nevetést, így hang alapján elég egyértelműen tájékozódhat, merre is vagyok.
ZeneKinézet १ …
©


Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Chris & Jeanne Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Chris & Jeanne
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Scarlett&Jeanne - éjszakai műszak.
» Jeanne & Owen - "beteges" találkozás
» Jeanne & Owen - Iszogatunk vagy bosszankodunk?
» Ethan & Jeanne
» Owen&Jeanne nr.2

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: