Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington, Nathan Graham

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 25, 2015 9:15 pm Keletkezett az írás



Lemon & Brad
Fitzgerald cook mode because of the delicious...

Reggel korán keltem, tegnap korábban értem haza, de ma a bolt volt az első utam. Gördeszkán, min máson? Nem akartam nagy dobot keríteni az ebédnek, de Rady lennék...szóval mindig útközben potyognak a receptek a fejembe. Igen, szakácssulit is végeztem. Én vagyok az egyetlen főzni tudó otthon.
A többiek csak kotyvasztani tudnak...amatőrök.
Senki elméjébe nem látok bele, tekintetük sem olyan könnyedén olvasható, mint az enyém, de ez így van jól. Nem kaptam egyiküktől sem szappanoperát, hogy mit ennének, szóval találomra valamit kisütök.
Az a nap olykor eszembe jut a nagy párában, az oké, hogy megbeszéljük, hogy felejtsük el, csak hát az.. nem olyan egyszerű. De rajta leszek az ügyön, ha elfelejteni nem is tudom, továbblépni tovább lehet és nem kell ezen sem rágódni, sem pedig többé felhozni és beszélni róla. Mintha semmi sem történt volna.   Bármennyire is csábító lenne a gondolat, nem fogom megtenni. Mert ha más nem, hát ez teljes mértékben közös bennünk: végigcsináljuk. Hallgatunk róla, akár örökké.
Összevásároltam pár kiló húst és zöldséget, olajat és 2 kiló rizst. Hazaérve lecuccoltam mindezt a pultra, a deszkámat a falhoz támasztottam és levettem a bőrdzsekimet, amit az egyik székre hajtottam, végül a hajamba túrva néztem körül. - Le sem tagadhatnám, hogy a nővérem vagy. - húzom fel a szemöldököm a pulton hagyott üdítős pohárra, meg az üres tányérra. Én is ott szoktam hagyni, de azért el is mosom azt pár perc elteltével, mert igen! Bassza a csőröm.
Szóval megragadtam azt a kettőt és a mosogatóhoz léptem velük és ellötyköltem kevés vízzel amazokat. Végül kiszedtem a szatyrok tartalmát a pultra és gondolkodtam. - Mi legyen a kaja? - érdeklődtem, hiszen általában mindig van a közelben valaki, ma meg főleg, hogy nem dolgozik egy bizonyos illető. - Van krumpli is. Brassói esetleg? Vagy valami egyéb húsos dolog egy kis zöld körettel? - felvettem a Coca colás kötényem és előszedtem a nagy hússzeletelőm és az élezőt, hogy megfenjem a kést.  Iszonyatosan sokat vacilláltam azon, hogy most akkor mégis mit csináljak, vagy, hogy egyáltalán jó ötlet volt-e pont ma nekiugrani főzni. Egyszerű vagyok, mint egy barlangrajz, de így érzem jól magam. Elővettem a kedvenc deszkám, melyre felpakoltam a húst és szeletelni kezdtem. Majd klopfolni. Már tudom mi lesz a kaja. Majd jön a krumpli pucolás is. - Nem akarsz segíteni? - tettem fel a kérdést az érkezőnek, miközben tekintetem követte a mozgását. - A múltkor azt mondtad, hogy segítsek neked valami egyszerűt megtanítani, ha épp nem akarsz, vagy nem tudsz rendelni. Emlékszel? - tettem le a kést és támasztottam meg tenyereimmel a pultot. - Van ásványvíz a hűtőben. Citromos nem volt. - böktem a fejemmel a hűtő felé. Végül megmostam a kezem és egy kockás konyharuhát gyűrtem össze és megdobtam vele a drága nővéremet. - Holnap te mész el a boltba! - közöltem vele ellenkezést nem tűrve!




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 31, 2015 2:06 pm Keletkezett az írás





Brad & Lemon





Egy közös DNS-sel rendelkező egyeddel osztozni nem is olyan könnyű, főleg nem közel kilenc hónapon keresztül egy anyaméhben. Brad mondhatni a másik felem, de azért sok mindenben különbözünk is. Ameddig ő egyszerűen, és nyíltan elmondja, mi zavarja, addig én nem vagyok a szavak mestere. Az érzelmek kinyilvánítása nem az erősségem, de nem is tartom akkora hátránynak, hogy ne tudjam megértetni magam, ha kell másokkal. Három ember így is tökéletesen kommunikál velem, többek között az ikertestvérem. Lippa és Josh másfajtaképpen állnak közel hozzám, de talán a legközelebb a féleszű öcsém áll. Megérzem a hangulatváltozásait, az elégedetlenségét. Tudom, hogy hol érzi igazán otthon magát, és ez jelen esetben nem más, mint a konyha. Él-hal a gasztronómiáért, ő a mi saját bejáratott szakácsunk. A rezidensi munkám mellett nem sok időt fordítok arra, hogy főzzek is, mert nem is tudok. Manapság már nem az ötvenes években élünk, ahol a nőknek még szavazati joguk se volt, és azt tartották a legnagyobb erényüknek, hogy elássák a háztartási teendőket, illetve a férjeik kedvükre tegyenek. Nekem egyetlen férfi sem parancsolhat, mert aki megpróbálná, az nem maradna huzamosabb ideig az életem része.
Hetek óta ez az első olyan napom, amikor nem kell rohannom a kórházba, és dr. Andrew oldalán ellátni lassan az ő feladatait is. Napok óta küszködöm, de az elhatározás már megszületett a fejemben. Nem vágyom kisebb teendőkre, és kihívások elé kell állítanom magam. Holnap meg is látogatom a kórház vezetőségét, és benyújtom a kérvényemet. Ideje a senior évemet megkezdenem. Nem érdekel a kardiológia, és a traumatológia se. Az én hivatásom a neurológia. Minek várjak még? Az anatómia könyvem helyett most törökülésben az ágyról figyelek egy craniopharyngeoma eltávolítását. Lippa sírva menekülne ki a szobából, Josht ismerve pedig csak legyintene, és azt mondaná, hogy nem érti, hogyan van nekem ehhez gyomrom. Már hajnali egy óta maratont tartok, és csak mentem akkor ki innen, ha a mosdóba kellett szaladnom, vagy megéheztem. A legkönnyebben a rendelés ment, de szerencsére akadt még egy üdítő itthon, és valami kétnapos kaja. Ezzel éltem idáig, de a gyomrom keserűen ellenkezik, és hangosan morog már.
- A fenébe. – a stop gombot nyomom le a távirányítón, és talpra állva szökellek kifelé a konyha irányába. Brad vár személyesen, és meg is torpanok, amikor meglátom a Coca Colás kötényében a konyhasziget mellett.
- Segíteni? – a hűtőhöz sétálok, és továbbhallgatom, de csak a fejemet ingatom.
- Mikor tettem ezt a rossz ígéretet neked? Tudod, hogy én meg a főzés még hírből se ismerjük egymást. A legjobb szakácsot hozathatnád ide, akkor sem lennék képes némi logikátlan szövegből egy értelmes ételt kreálni. – fintorodom el, és meghallva az ásványvíz létét, azonnal az alsó polcról ki is emelek egy üveggel. A hűtőajtaját becsapom, és keresek egy tiszta poharat, de még az is kihívást jelent a majdnem negyven négyzetméteres konyhánkban. A házunk hatalmas, és csak négy ember igényeit kell kielégítenie, de néha mégis szűkösnek érzem. Éppen tölteném ki a vizet, de egy konyharuha talál el hátulról.
- Brad… - förmedek rá, és remegés nélkül félig meg is telik a poharam öntés közben.
- Lippa nem mehetne helyettem? Reggel hatra a kórházban kell lennem. Akkor vásárolok be, ha előtte nyitva lesz egy kisbolt a környéken. – vágok vissza, mert én se szeretem, ha utasítást kapok, még az öcsémtől se. Megfordulok, és őt vizslatom. A barátnőm odáig, meg vissza van érte, de egyszerűen képtelen vagyok megfejteni ennek az okát. Belekortyolok a pohárba, és mosolyogva pillantok a szemébe. Furcsa, de olyan mintha saját magamat látnám benne.
- Ne nézz így rám, mert… - beleegyezően sóhajtok, és leteszem a poharat a pultra.
- Várj egy kicsit. – visszamegyek az emeletre a szobámba, és egy hajgumit keresek. Mindenképpen fel kell kontyolnom, hogy ne mérgezzem legalább a hajszálaimmal a jó népet. A kinézetem teljesen normális. Josh bokszeralsójában feszítek, és egy sárga pólóban. A főzés az egyik rémálmom, de talán Brad képes az alapokra megtanítani. A lépcsőn lefelé haladva némi kétely üti fel a fejét, de Lemon Fitzgerald nem az az ember, aki meghátrál.
- Nézzük azt a kaját. – lépek be határozottan, és először a mosogatóhoz megyek, hogy alaposan felkészüljek az előttem álló feladatokra. Felfoghatom ezt úgyis, mint egy műtétet.



made by torie ♥



A hozzászólást Lemon Fitzgerald összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 16, 2015 7:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Nov. 10, 2015 5:43 pm Keletkezett az írás



Lemon & Brad
Fitzgerald cook mode because of the delicious...

- Igen, segíteni. Tagoljam és analizáljam a kedvedért?- nevettem el magam, tekintetemmel követtem az útját a nővéremnek, de csak a szokásos. Tudom, hogy a családból egyedül én tudok valami értelmeset kreálni, de attól még átadhatom a tudásom nem? - Ha elmagyarázom mit hogyan merre mennyit csak eltájékozódsz, nem? Ha meg odakozmál, akkor úgy is elvakerálsz vele.  - vontam meg a vállam egykedvűen, hiszen nem úgy működik, hogy kidobjuk az odaégett edényeket, utána meg veszünk újakat. Bár úgy lenne bakker. A konyha ruha eltalálta, csak felröhögtem a nevem hallatán és amikor meghallottam Lippa nevét...- Ketten is elmehettek! Tudod, mint WCre szokás. - vontam vállat ismét. - De ne csináld már tesó, ne búj ki ez alól! - fordultam felé kissé morcosan. A farkas szemezés még mindig megy...imádom. Még úgy is hogy nem én születtem előbb. Aztán eltűnik, jómagam meg folytatom a "csatatéren" való dolgot. A lépteire pillantok vissza rá. - Ez a beszéd.- feleltem elismerően. Mivel húst szelek, már csak el kellene döntenie, ő mit akar csinálni. - Burgonyát pucolsz és kockázol, vagy a zöldséget? - tettem fel a nagy kérdést. - A felszerelés az ablak felőli második fiókban találod, tálat pedig eggyel odébb fedezhetsz fel. - adtam neki útmutatást a puccoló és a kések, edények hollétéről. - Vizet tudod hol kell engedni, remélem. - feleltem heccelődve. És elhúztam a fejem, mielőtt egy tockossal jutalmazna meg.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Nov. 16, 2015 7:19 pm Keletkezett az írás





Brad & Lemon





Braddel szavak nélkül is megértjük egymást, de olykor nehéz vele bírni, főleg, ha a konyhába kerül be. Soha nem szerettem, ha nekem osztogatták a feladatokat, mert általában én voltam az, aki tudta is mit kell csinálni, de valljuk be a főzés távol áll tőlem, és a műtőben hamarabb feltalálom magam, mint az edények, és az evőeszközök világában.
- Soha nem fogom megérteni, hogy kitől örökölted a főzésre hajlamos génjeidet, mert nem a szüleinktől az is biztos. – forgatom meg a szemeimet, és most a kedves öcsém utasításaira várok. Ritka pillanatok egyike. Megigazítom a kötényt, és hátul is ellenőrzöm, hogy véd-e. Mi bajom lehet egy kis...mi is ez, valami ebédkészítés? A könyvem felett kellene rostokolnom, de nem kerülhetem el az ikertesómat se, ha már egy házban vagyunk, és a többiek nincsenek itthon.
- Mire véled, hogy a WC-re is párosan járunk? Ennek megvan a tudományos magyarázata kedves Brad. – oktatom ki őt, és elindulok abba az irányba, ahova az előbb mutogatott.
- Bevállalom a burgonyát. Tudtad, hogy a másik neve Solanum tuberosum? A keményítőadagunk meg is lesz, ha rajtad múlik. – a gumókat szemlélem a konyhapult másik végén, és egy tálat keresek elő.
- A vizet még megtalálom, azért nem vagyok Ufo a konyhában, de köszönöm a bizalmat. Hol is tartottam? Á, igen…a pityóka. Érdekes, hogy egy növénynek ennyi neve lehet. Nem tudom, hogy akarod elkészíteni, de meg lehet sütni, meg olyan katyvaszt is lehet belőle csinálni, mi is az, burgonyapüré? – tekintek fel Bradra, és megerősítést várok tőle, miközben az alsó szekrényből elő is veszem a magasított tálat, és vizet töltök bele a csapnál.
- Európába csak a tizenhatodik században került át, és Chile-ben meg Peruban őshonos. Egyszer oda is el kellene mennünk. Ott ehetnél az igazi őshazájában. – mosolyodok el, és kezd a hangulatom is megjönni a főzéshez. A víz időközben túlcsordul, és ki kell öntenem belőle egy keveset, de kivel ne fordulna ez elő? A kést, és a vágódeszkát kutatom, és egy kis keresgélés után elő is kerülnek a tartóból, és a felső szekrényből.
- Pucoljam meg, ugye? – állok szembe az öcsémmel, és egyesével szedem ki őket, és teszem magam mellé. A héját tanulmányozom, és az orromhoz is közelebb tartom.
- Ennek nincs is illata, milyen érdekes növény. – forgatom meg, és nekilátok a héj lebontásának. A műtéteknél is a felsőrétegből indulunk ki. Büszkén szedem le az elsőről, de valamiért több jön le, mint kellene, és egy kisebb, deformált valamit kapok.
- Ez jó lesz? – tartom fel neki, de aztán megvonom a vállamat, és belehajítom a vízbe. A második, és a harmadik már valamivel nagyobb, mint az első. Ez kerül aztán a sütőbe? Bradnél sohasem lehet előre tudni, hogy mi lesz a végeredmény, mert a recept csak az ő fejében van meg, és onnan sajnos még én se tudom kiolvasni annak ellenére sem, hogy az érzéseit zsigerből tudom, vagy hogy hogyan fog reagálni például Lippa kiborulására.
- Minden rendben van közted és Philippa között? Mostanában olyan hangos, ha szexuális aktusról van szó, mintha a falat tépné le. Nem értem, és nem is fogom megérteni, hogy miért sikongat. – rázom meg a fejemet, és folytatom a rám bízott munkát. Egyre jobb leszek ebben is, és talán megjön a kedvem egy főzőtanfolyamhoz is.



made by torie ♥



A hozzászólást Lemon Fitzgerald összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 27, 2015 6:44 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Nov. 17, 2015 8:10 am Keletkezett az írás



Lemon & Brad
Fitzgerald cook mode because of the delicious...

- Biztos valami távoli...nagyon nagyon nagyon távoli rokontól. - nevetem el magam a végén, hiszen a szüleink állandóan vagy rendeltek, vagy éttermeket látogattunk meg. Egyik kezében sem láttam soha fakanalat. Szóval nem tudom hogy ők mennyire sósan vagy fűszeresebben szeretik e az étket. Tulajdonképpen nem is érdekel, nem nekik akarok megfelelni a főzési tudományban, na meg azzal sem hogy orvosok leszünk ikremmel.
- Tudományos magyarázat? Hallgatlak. - húzom fel a szemöldököm, hiszen ez már egész kicsiként is érdekelt, hogy mi a francért kell a csajoknak párosával hugyozni menni! - Azt ne azért ne akard bemagyarázni, hogy szelfit készítetek és extrém helyzetben nyomassátok neki! - hagyok abba minden műveletet és felé fordulok, tudom jól, hogy ő nem ilyen...de ki tudja, nem?
Legalább a burgonyát nem nekem kell hámozgatnom. Szuper. Mire elkezdi magyarázni a dolgokat, inkább visszafordulok a dolgom felé és azzal foglalatoskodok. Hallgatom őt is közben, hiszen érdekes dolgokat mond. Egy kívülálló számára furcsa lehet...de mi már hozzá szoktunk ehhez. A nővérem és a mindent megmagyarázunk dolgai. Ez olyan neki, mint nekem a főzés és a deszkázás. Ebben az egy dologban különbözünk. Meg a nemek persze.
A vizes témára csak elvigyorodom, majd egy újabb húsadag kerül a deszkára, az előző adag csép csíkokban végezte. Ennek is az lesz a sorsa idővel.
- Az az! - bólogatok serényen, mikor megfejti a titkot a katyvasz körül. - Kóstoltad már szerecsendióval és zelleresen? Majd valamikor megejtek egy olyat is és ha okés lesz, akkor sűrűben katyvaszok olyat. Ha nem, akkor elfelejtjük...örökre. - magyarázok én is, amint ő elhallgat.
- Nyaralni mindenhol jó  Lee. - teszem hozzá, oda se azért fogok eljutni, hogy a termesztett "szarjait" zabáljam. Csak mosolygok mikor a kérdését hallom, utána meg szaglászni kezdi a növényt. - Te! Mi lenne, ha később szaglásznád? Mondjuk evés közben? Akkor még éreznéd is...- fordítottam felé a fejemet, aztán vissza a csíkozásra. Újra rápillantottam, majd aprót bólintottam, ha nem is nézett pont oda, érezhette a "kötődést". Azt hiszem ezt majd gyakorolni kell....mi lesz velük ha nem leszek? Bele se merek gondolni....inkább nem akarok lelépni tőlük semmilyen formában.
Amikor az utolsó vékony húsdarabhoz érek, egy érdekes kérdést tesz fel drága testvérem.  Nem is válaszolok neki egyből, befejezem a hús előkészítését. A deszkát és kést odébb teszem és egy tálért lépek ikrem mellé. Megragadom az egyik elől hagyott fehér tálat, de ott is maradok.
- Tökéletesen megvagyunk...azt hiszem. Bár olykor nem. De hol nincs ilyen? Mennyire sózzam be a húst? - teszem fel a kérdésem, előkapom a falról a sótartót, borstartót és még kettő másik fűszert. Akar e utána sózni, vagy mi? Én kicsit sósabban eszek, de tudok rá tenni sót, ha nem akarja agyon fűszereztetni. -  Mindenki másképp reagál ha épp kefélik...te kussolsz ha Josh tuccol! Lippa meg ... Lippa. - fűzöm még hozzá, hiszen mindenki más az ágyban. Ha ők ketten nyomatják, csak abban tudom, hogy az ágyuk kicsit nyekereg és akkor vannak fura érzéseim...nem rosszak....megmagyarázhatatlan. Vissza lépek a húshoz, előtte jól megmosom, lecsepegtetem és átöntöm az új edénybe, majd öntöm rá a fűszereket és jól átkeverem. Mindezt tepsibe teszem. - A Burgonyát kérem felkockázni...1*1-es kockákra...még mielőtt megkérded...- igen ismerem már mint a tenyeremet. Megkérdezte volna. Mert nem mindegy semmi sem nála. Végül újra a tesó mellé lépek és beizzítom a sütőt, beteszem a tepsi húst és becsukom annak ajtaját. - Hogy állsz? - pillantok a művére, majd megfordulok és háttal neki támaszkodom a pultnak. - Neked nincsenek rémálmaid? - talán nem kell említenem, hogy arról a napról van szó, vagyis hogy azóta. Lippának azok vannak...én csak sikolyokat hallok akármit is álmodok. - Szép munka. - egyenesedek fel és egy puszit nyomok a fejére, hiszen szépen precízen dolgozik a területemen.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Nov. 27, 2015 6:51 pm Keletkezett az írás





Brad & Lemon





Brad inkább olyan magában tartja a dolgokat, és nem igazán szeret az érzéseiről beszélni típus, de ezzel nincs is egyedül. A DNS-ünkbe van kódolva, hogy érzelmileg retardáltak vagyunk, amit cseppet sem bánok, mert van egy másik felem, aki osztozik velem ebben. Mások felé nyitottabb, de nála is van egy határ, amit már nem lépne át, és ha valaki igazán meg akarja ismerni az öcsikémet, akkor tepernie kell. Jézusom hány lány próbált a közelébe jutni általam. A két kezemen se bírnám megszámolni, hogy egyesek csak azért látták bennem a potenciális barátjelöltet, mert a legtöbb időt az ikertesómmal töltöttem el a gimiben. Egy húron pendülünk, és ezt sokan nem értik meg a kívülállók közül. Az életeden osztozni egy másik emberrel pontosan olyan érzés lehet, mint amikor valaki megtalálja a másik felét, és vele szeretné leélni az életét, azzal a különbséggel, hogy mi már az anyaméhben rátaláltunk a másikra, és a sors is egymáshoz rendelt. Szerintem a szüleink is összetévesztettek volna, ha ő nem fiúnak, hanem lánynak születik.
- Ugyan Brad, ne gyere már ilyen szöveggel. Josh nem tuccol, hanem aktust folytat velem, és az nem ugyanaz. Lényegében az ősember effekt megvan benne, és talán legutóbb Lippának igaza volt a pasik terén, de hidd el, hogy a csend nem hátrány. Ez pedig, hogy nem írtad körül, hogy vele milyen…nem tudom mire vélni. Nyolc éve vagytok együtt, igaz kisebb hullámvölgyekkel, de azt hiszem nincsen más csaj, aki jobban megérdemelne, mint ő, sőt talán nem is akad olyan, aki még engem is elviselne, és ez fontos szempont, nem? – mosolyodok el. Szeretem a tesómat, és az életemet adnám érte, de immár a tűzbe teszem a kezem csapatom is bővült két taggal. Josh és Lippa az életem fontos részei, és ha néha nem éppen úgy fejezem ki, hogy számítanak nekem, ahogyan kellene, attól még így van.
- 1x1-re…vettem. – érintem a kezemet a homlokomhoz, mint a katonaságnál a tisztelgés, és fejben azon agyalok, ezt hogyan tudnám megoldani, de aztán eszembe jut valami. Fura szokásaink vannak, de az étkezőben talán akad vonalzó. Kisietek egy fél percre, és azzal együtt térek vissza.
- Ez a főzés olyan, mint a geometria. – nevetek, és megfogva a kést pontonként haladok a munkámmal. A formája nem a legjobb a krumplinak, de rajtam aztán nem fog ki egy növény. Ma kaja lesz, és én is kiveszem a részemet belőle.
- Még kell egy kis idő, Brad. Ne legyél velem türelmetlen, mert nem vagyok rutinos a konyhában. – szidom meg a türelmetlensége miatt, de kitartóan kockázom fel továbbra is burgonyát. Az előbbi kis film jut az eszembe, és hogy nem ártana még befejeznem majd étkezés után, mert kíváncsi vagyok, hogyan oldják meg a feladatot. Teljesen belemerülök a kis kukta szerepébe, és hamarosan egy kisebb halom gyűlik össze, de a kés megáll a kezemben a bizonyos kérdés hallatán.
- Rémálmaim? – vonom fel szépen ívelt szemöldökömet, mert nem tudom ezt hova tenni. Olyan gyorsan vált témát, hogy még megemészteni sincs időm a dolgot, sőt meg is dicsér, és egy kapok egy puszit is tőle. A kést leteszem, és neki támaszkodva a pultnak nézem, ahogyan előkészíti, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, amit kérdezett.
- Miért neked az vannak? Megöltük. Megváltoztatni a múltat nem tudjuk, és tudom, hogy nektek ez feszültséget okoz, de a szellemek nem térnek vissza Brad. A szurdokban van, és ott is marad. – közlöm vele tárgyilagosan annak ellenére, hogy nekem is többször férkőzött a fejembe olyan emlékkép, amit legszívesebben elfelejtenék.



made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 11:12 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Fitzgerald Twins
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: