Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Hétf. Okt. 26, 2015 9:29 am Keletkezett az írás





Hayden & Pierre


Megdörzsölte az orrnyergét. Még csak délelőtt tíz van, de Dominik már felkúrta az agyát. Eredetileg azért alkalmazott titkárnő helyett titkárt, hogy ne a seggét bámulja állandóan, hanem azért képes legyen a gondolatait is összeszedni. Az előző csajt nagyjából egy éve eresztette szélnek, mert már unta. Leginkább a felesleges locsogását és a telibecseszettül vékony hangját. Dominik majd két métereres, robosztus alak volt, aki inkább nézett volna ki Zeusz jobb kezének, mint az övének. Viszont az izomtömegével ellentétben elég csekély volt időnként az agyi kapacitása, és nehezen fogott fel dolgokat. Ha pedig olyan lábbal kelt fel, akkor előszeretettel játszotta a hülyét, amivel viszont Pierre-t idegelte fel. Alapvetően jól megvoltak, és nem volt rá panasz. Keveset kérdezett és mindig tudta mi a dolga. A keze előre lendül a mobilt megigazgatta a fülén. Szokása volt erőteljesen gesztikulálni telefonálás közben, mintha a vonal túloldalán az illető nem csak hallotta volna, de látta volna is.
- Nem rózsa, Dominik. Valami más. Vannak azok a kis bizbasz virágok, ilyen apró szirmokkal....mittudomén mi a neve!- csattant fel, mintha ugyan az lenne a dolga, hogy valami kertészként betéve tudja a virágbolt kínálatát. Volt a rózsa, meg a többi virág. Nagyjából eddig terjedt a tudomány, ami persze erős túlzás, de tökéletesen lefestette mennyire érdekli a téma.- Nem krizantén cimbora, nem temetni akarom a csajt csak szépen elbúcsúzni tőle.  De nem akarom, hogy azt érezze, hogy kidobom. Mondjuk de, csak tudod milyen érzékenyek a nők. Azt mondod nekik villanymotor és azt kérdezik miért utálod őket? Sose keress logikát. Szóval valami csokor de ne rózsa és ne krizantén. És fehér. Az olyan szép, és utal arra, hogy kezd nélkülem tiszta lappal, érted miről pofázok itt neked nem? Hát persze, hogy érted. Au Revoir!- azzal sietve bontotta a vonalat mielőtt a másik még visszakérdezett volna. Nem kell a felesleges körítés a kártyáról, meg minden másról, intézze ahogyan tudja. Éppen befejezte a beszélgetést és félredobta az iroda lakkozott mahagóni asztalára a készüléket, amikor ismét megzörrent. A kikötőből hívták, hogy megérkezett a 2000 darab apró kis plüss pandamaci, és csillog a belsejük mint az acél, szép tiszták. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy a fele plüssben középtájon ott lapultak a gyémántok, amik indultak tovább az államok felé, a végcél pedig Chile. Victor, a nagyapja elégedett lesz vele, ha sikerül úgy kijuttatni, hogy senki nem piszkál bele. Orosz rulett volt ez, de eddig átcsúszott a vámon, és minden papír az utolsó betűig rendben volt. Arra is figyelni kellett, hogy milyen országból érkezik hivatalosan a szállítmány, mert voltak olyanok, amelyeket az ausztrál hatóságok nem olyan szigorúan ellenőriztek mint más esetben. Itt azért nem olyan volt semmi mint Európában, de három éve, mióta áthelyezte ide a székhelyét, azért kezdi már megszokni. Ezt a párás meleget, ezt nem, ezt soha nem fogja szeretni, rühelli de piszkosul. Az áru további sorsáról intézkedett, aztán franciául beszélt valakivel legalább egy órát, a hanglejtéséből ítélve a nagyapja lehetett, mert visszafogottabb és tiszteletteljesebb volt, egészen megváltozott. Végül aztán felvágta a lábát a kis zsámolyra az íróasztal mellett, hátradőlt kényelmesen és az ujjait összefűzte a tarkóján. Kifelé bámult a kereskedés füstszínű üvegein át az óceán felé. Sok helyen megfordult már de a szíve visszahúzta Nizzába, mégiscsak ott volt otthon, ott nyitotta az első üzletet, ott tanult meg mindent amit erről a szakmáról tudni kell. Persze még mindig nem tud mindent, de amilyen töketlenek a bátyjai, valószínű ő lesz majd aki Victor örökébe lép. A nagyapa is benne látta a lehetőséget, talán ezért is őt bízta meg. Tony, az idősebb valahol Amerikában lopta a napot, és a kaszinókat fosztotta ki, már amikor nem éppen üres zsebbel és lógó orral távozott valamelyikből. Lucas a fiatalabb pedig talán már a másoddiplomáján dolgozik a Yale-en, de lehet ez még csak az első, ő ugyan nem tartotta számon. Neki nem volt diplomája, igazából nem nézte soha semmibe a könyveket, mert mindig azt tartotta, hogy csak az a tudás ér valamit, amiből pénzt lehet csinálni, az összes többi csak felesleges időrablás. Éppen ezért a legszükségesebb iskolákat végezte csak el, a többit legfeljebb unalomból, vagy éppen kedvtelésből. Merengéséből egy kopogás rángatta vissza, és visszahelyezkedve az íróasztal mögé tessékelte be az érkezőt. A szalon egyik alkalmazottja volt, a nevét nem jegyezte meg, amúgy sem volt lényeges, de arról tájékoztatta, hogy a Camaro, amit két hete rendelt megérkezett. Bazaltszürke, matt, semmi fényezés, ahogyan kérte.  Vigyorogva bólogatott, majd elindult, hogy maga intézkedhessen a kocsi sorsáról. Nem véletelenül rendelte a becses kis szépséget. Megígérte valakinek, hogy ha hajlandó lesz hozzá hetente három alkalommal kijárni, nem csak megfizeti, de még arra is rávehető, hogy  egy teljes hónapig a rendelkezésére bocsát egy olyan járgányt amit csak akar. És a fickó Camarot szeretett volna. Jó ízlésre vall, bár ő maga inkább a japán autókért volt oda, de azért ezt sem dobta félre ha éppen az útjába került. Áramvonalas, szép kidolgozású, olyan amilyenen az ember keze egyhuzamba simogat végig anélkül, hogy levenné róla. Hayden-t a kórházban ismerte meg, amikor kezelésekre járt, és minden alkalommal kiverte a víz amikor csak megérezte a szagot, meglátta a köpenyes alakokat. Tisztára mint egy húsüzemben. És ő tudja is milyen az, éppen elég vágást megnézett már Victor oldalán, és ezek nem éppen a klasszikus értelemben vett vágások voltak. És hogy miért egy húsüzem? Mutass még egy helyet, ahol a vér rohadtul nem tűnik fel senkinek! Klasszikus ha azt vesszük. Az egyik kezelés alkalmával ez a fickó adta be az inzulint, és közben magyarázott neki. Pierre megszokta, hogy amikor egy-egy ilyen alkalommal bejár a kórházba, mindenki kussban van, mintha éppen a halálos ítéletére várna, nem pedig arra, hogy megkapja a megszokott ellátást. Persze szemet gyönyörködtető látvány, az a sok feszes köpenyes nővérke, és elfoglalja addig is magát, amíg megkapja a napi adagot, szóval ezzel nincs gond, de azért néha jó lenne beszélgetni valakivel. Aztán úgy egy hónapja az egyik héten összeakadt ezzel a sráccal, és egész jól el lehetett vele dumálni, nem voltak felesleges gondolatai, nem voltak olyan hülyeségei amivel Pierre-t kiidegelte volna, és ezt nagyon tudta valakiben értékelni. És volt humora. Ezt meg különösen. Úgyhogy aztán az lett a vége, hogy ajánlatot tett neki: megfizeti vagy amit csak gondol, és biztosítja a körülményeket is, de ne kelljen bemenni a kórházba, kapja meg itt a saját birodalmába azokat a szarokat, ha már ezek tartják életben. Ha kell még papírt is szerez, de erre nem volt szükség, illetve nem Haydennek, hanem inkább neki. Alapból sem a türelméről volt híres, de az, hogy neki órákon keresztül egy olyan helyen kelljen ücsörögnie, amit még utál is és  rendesen rosszul van tőle, az egyenesen bosszantó volt. Egy autókereskedő volt, aki történetesen luxus autók beszerzésével foglalkozott. Legyen elég ennyi a külvilágnak, a többi meg alapvetően nem tartozik senkire. Vannak dolgok amikről jobb nem kérdezősködni. Magához vette a papírokat és lesétált az emeleti irodájából. Mindig is szeretett itt lenni, ás bár volt egy háza a tengerparton, többet volt a belvárosi szalonban semmint otthon. Pedig egykor pont azért választotta, mert remek volt a kilátás, és persze azért mert elég távol volt mindenkitől. Eredetileg nyaralóként funkcionált, ő alakította át a saját ízlésének megfelelően, és kedvelte is...csak ott nem volt meg az a légkör ami itt. Itt minden más volt. A hatalmas térben egymás mellett feszítettek a szebbnél szebb gépállatok, amelyek szinte követelték, hogy üljön bele az ember és induljon neki csak úgy a világnak, nyomja tökig a gázpedált, kapcsoljon vissza hármasba, aztán toljad neki! A recepciós pulthoz sétált, ahol egy kis barna volt éppen szolgálatban. Alacsony, alig látszott ki a pult mögül, és Pierre egy féloldalra húzódó mosollyal üdvözölte. Kedvelte az alacsony lányokat, olyan kis dédelgetni valók voltak.
- Bonjour, Rubintom. Ideadnád nekem az új bazaltszürke Camaro papírjait?- Pierre minden nőt ékszerként becézett, akit egy minimálisan is tisztelt. Márpedig ez így volt.  Victortól tanulta, hogy legyen mindig talpig úriember, még akkor is, ha csak egy ideig boldogítja őt bármelyik szépség.
- Köszönöm- vette el végül a vékony kis zöld mappát, majd a hóna alá csapta, és elindult, hogy szemrevételezze a járgányt, közben a farmer zsebéből előhalászta a telefonját, hogy felhívja a srácot.
- Halló! Hayden?  Jó hírem van öcsém, akárhol is vagy, kapd össze magad, és egy... – a mappát tartó kezét finoman megfordította, hogy megnézze mennyi az idő. Fél tizenkettő elmúlt. - ...bő két óra múlva legyél a szalonnál. Megérkezett a Kicsike.- még a telefonba is vigyorgott, aztán határozott, sietős léptekkel tűnt el a hátsó részen, ahol a ritkább autókat tartották, valószínű az ötös helyre állították be a kocsit, oda ahonnan egy jobbos kanyar vezetett a kijárathoz. Egy próbakört ő is tuti megy vele, de hagyni fogja a cimborának, hogy ő legyen a sofőr. Egy hónapra amúgy is a srácé a kocsi, lehet vele pengetni rendesen.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Okt. 30, 2015 11:58 am Keletkezett az írás



Pierre and Hayden
 





Mély alvási fázisa alatt nincs az az ember, aki felébreszthetné. Ilyenkor akár bombát is robbanthatnának mellette, vagy kihúzhatnák alóla a matracot, akkor is csak megvakargatja a borostáját és átfordul a másik oldalára, hogy mihamarabb kellő kényelmet találjon magának.
Réges-rég nagyon jó alvó volt, ha éjfél után bedőlt az ágyba, képes volt egyhuzamban ugyan abban a pózban végigaludni az éjszakát a kora reggeli kakasszóig. Nem érdekelte mikor a lovak nyihogtak a legelőkön, ha Roy kapott vonyító frászt mert betolakodó tette be a mancsát, patáját vagy csizmáját a területükre. Annak idején még a vadászok puskaropogtatását is végig durmolta mint egy morcos medve, csak akkor tért magához, mikor az apja nyakon öntötte egy pohár vízzel, hogy szedje össze magát, mert mennek vadászni... emberre. Igen, ha lövik a birkáidat, nyilván te is lőni fogsz, ha nem kifejezetten a fejét veszed célba a másiknak, de mindenképpen ráijesztesz.
Az utóbbi időkben viszont teljesen elkerülte őt az álomnak még a legkisebb lehelete is, egyszerűen nem képes arra, hogy lehunyja a szemét és majd valamikor reggel kinyissa a csipáit mikor éppen csörren a vekker vagy Leah veri a feje mellett a fazekat, esetleg jégcsap kezeit a hátához nyomkodja. A fenébe is, annyiszor elmondta már a lánynak, hogy menjen, vizsgáltassa ki magát mert biztos, hogy vérkeringési problémákkal küzd, ilyen hideg keze csak az eszkimóknak legyen fent a havas lankák között, de ne annak aki Ausztráliában tartózkodik.
Ám azok a szépen, jól alvó idők elmúltak. Már nem képes nyugodtan aludni, javarészt csak forgolódik, többször felébred az éjszaka közepén, mikor is az órája kijelzőjét bújja vagy a telefonjában kotorászik. Hallgatja a kintről beszűrődő zajokat amit nem csak a rovarok és kisebb-nagyobb állatok keltenek hanem az utcán bandázó fiatalok. Minden izgalmasabbnak tűnik számára nap, nap után mint, hogy álmaiba feledkezve pihenjen. Sokszor bele se gondol abba, hogy a tudatalattija játszik vele és ő nem engedi azt, hogy rendesen aludjon, hisz álmában előjön mind az amitől fél az ember, amit nappal elnyom magában mert mással kell foglalkoznia. Viszont éjszakák alkalmával tovább ostromolják az embert, edzik a tudatalattiját és az a fránya igazság, hogy nem mindenki képes megbirkózni vele.
S most, mint aki rémálmokkal küzd, megállás nélkül forgolódik, halk nyösszenések és kétségbeesett sóhajok szakadnak fel belőle ahogy próbál az ágy egész felületén egy olyan pontot találni, ami kényelmes és nem teljesen átmelegedett. A szobájának ablaka tárva nyitva de onnan nem jön be más csak a kinti meleg így ahelyett, hogy felfrissülne a szoba, vagy kellemesebb percei lennének csak egyre több és több verejtékcsepp jelenik meg a halántékán és a tarkóján.
Sűrűn álmodik. Viszont ezek az álmok inkább csapnak át rémálomba minden egyes alkalommal, mint, hogy vágyálmok lennének belőle. Lidérces, haragos és kegyetlen, elméjének sötét alakjai bújnak elő ezzel felpörgetve a szívét és próbára téve tűrési képességeit. Rengeteg alkalommal ébred úgy, hogy kis híján kivetődik az ágyából, mintha legalábbis katapultot építettek volna a matracba. Jelen pillanatban is közel áll ehhez a fázishoz, ám mikor halk, parkettát kapirgászó léptek ütik meg a fülét, felpattannak a szemhéjai. Pupillája egész apróra szűkül majd kitágul és ismét kisebb méretre zsugorodik ahogy próbálja az agya felmérni a fényviszonyokat de ki kell ábrándítani mindenkit, hogy még mindig egyfajta alvási fázisban van. Csak akkor jelzi, hogy végre magához tér a "maratoni" kínlódásból mikor sikerül egyet-egyet pislognia s zöld íriszei találkoznak a parkettán ücsörgő kutya bogárszemeivel. Az kíváncsian biccenti félre a fejét és csípi be első metsző fogaival az ajkait meglehetősen mókás külsőt kölcsönözve ezzel magának. Mintha hangokat hallana, úgy kezdi el hegyezni a fülét s még egy pillantást is vet a háta mögé mikor meghallja Thomas halkan duruzsoló hangját.
Hayden megszokta már, hogy az utóbbi egy-két napban Leahék Lisat küldik hozzá, hogy ébressze. Nem azért, mert lusták lennének ők bejönni és lerántani róla a takarót, egyszerűen jobban indul az ember napja, ha nem az emberek makacsságával kell hadakoznia, hanem egy nedves, hűvös orr érinti meg a nyakszirtjét, valamint sűrű, selymes bunda simul a karjához jelezve, hogy várja a reggeli simogatást.
Tekintettel arra, hogy Lisa egy jól nevelt hölgyemény, soha nem ugrik fel engedély nélkül Hayden ágyára, így csak akkor indul el felé, mikor a srác ujjhegyeivel dobol egyet a matracon, majd egy halvány mosollyal jelzi a kutyának, hogy szabad a pálya. Olyan ez a juhászkutya, mintha mosoly érzékelője lenne. Amint meglát valaki arcán egy egészen halvány mosolyt is, ő máris rohan, hogy körbeudvarolja. Talán ez az egyik legkellemesebb tulajdonsága, és ez az amiért annyira szeret az állat társaságában lenni.
A kutya lassan megemeli a hátsóját és leszegett fejjel, farok csóválva közelíti meg Hayden ágyát aki odébb húzódik, hogy felpattanhasson mellé. Lisa hosszan elnyúlva terül el mellette és halk szuszogással figyeli a srác folyamatosan változó de leginkább álmosnak mondható arckifejezését. Mikor eljut a tudatáig, hogy nem simul a puha bundájára a hosszú ujjakban végződő keze, mancsával előre nyúl kis híján pofán vágva vele a srácot, de az nem ellenkezik, inkább beletúr a dús szőrszálak tengerébe, hogy okozzon néhány kellemes pillanatot a jószágnak.
- Ó, nagyon romantikusak vagytok, hozhatnál már haza nőt is haver, ne csak a kutya jusson ki neked... minden esetre valami... valami Pierre keres - lengeti meg a folyamatosan duruzsoló telefont amit Hayden kint hagyott a nappaliban.
- Ki ez, valami csigazabáló?
- Jaj Istenem Tommy hagyj már a hülyeségeiddel! - nyújtja ki a kezét, hogy jelezze, kéri a készüléket ami csak hamar nála köt ki, ám még mielőtt felvenné, legyint egyet a másik srác felé, hogy húzzon kifelé. Olyan lelkesen lecövekelt mellette kíváncsi tekintettel mintha legalábbis azt várná, hogy neki szól a vonal másik végén lévő személy üzenete.
- Jó, megyek már... - nyargal ki a nappaliba behúzva maga után az ajtót s marad az idilli pillanat Hayden és Lisa között.
Az viszont nem igazán jut el a tudatáig, hogy mit akar Pierre. Milyen kicsike? Ilyen korán még nincs teljesen elemében ahhoz, hogy rögtön forogjanak az agytekervényei, de aztán csak magához tér annyira, hogy reagálni tudjon ami egy monoton hangon érkező "okéban" ki is merül. Azzal, hogy kap egy két órás limitet, úgy érzi nincs kisegítve elvégre halvány fogalma sincs arról, hogy hány óra van ilyenkor, így még homályos tekintettel próbálja kiolvasni telefonjának kijelzőjén virító órát. Azért ha jobban belegondol, jó sokat aludt... hajnali háromtól fél tizenkettőig. Ez már csodaszámba vehető annál, akinél a limit általában négy, maximum öt óra és akkor még sokat mondtam.
- Jól van kislány, most... most itt hagylak - gyorsan megpaskolja Lisa fejét majd lerúgja magáról a takarót, hogy zombis üzemmódban átballagjon a fürdőszobába ahol röpke negyed óra alatt olyan tisztára suvickolja magát, hogy talán még a Nap sugarai is seggre ülnének rajta. Ezután hón-e volt a lomhaság, daliás egyenességgel lép ki az ajtón törülközővel a csípőjén és csattog vissza kissé nedves talppal csúszkálva a márványozott padlófelületen a szobájába, hogy magára aggasson valami elfogadható ruhakölteményt.
Röpke két óra múlva be is fut a megbeszélt helyre. A saját kocsiját otthon hagyta elvégre... hogy a fenébe jönne haza kettővel? Azt pedig nem szívesen kockáztatja meg, hogy itt hagyja a sajátját noha tudja, hogy bántódása nem esne. De akkor most itt jön a kérdés, hogy ha van sajátja amit szeret, akkor mégis miért keres másikat?... egyszerű, meg akarja nézni milyen is egy igazi izomautó, milyen azt vezetni noha magát nem igazán tudja elképzelni egy ilyen volánja mögé.  Lehet, hogy van egy furcsa vezetési stílusa, ami vadabb és határozottabb a normálisnál, de ez még nem jelenti azt, hogy tényleg egy bivaly autót kellene birtokolnia. Amúgy is a kis Hamann BMW is képes jó iramot diktálni a hosszú utakon.
A recepciós pulthoz sétálva keresi meg zöldjeivel az apró, asztal mögött gyakorlatilag teljesen eltűnő lányzót aki a nyakát nyújtogatva les felfelé és egy bájos, kislányos mosollyal üdvözli a jövevényt.
- Öhm - gondolkodik el egy pillanatra s valahonnan a tudata legmélyéről elővadássza Pierre családnevét. Soha nem volt jóban a francia kiejtéssel, nem véletlen, hogy némi sutasággal mondja ki a nevét, de úgy látszik, hogy a lány megérti mit szeretne, még körül írnia se kell - Mr. Larbaud-t keresem.
Kap egy gyors útbaigazítást és már indul is az adott helyszín felé, ahol megpillantja a járgány mellett álldogáló férfit.
- Azt hittem, hogy majd erre is hónapokat kell várnom, mint a leleteidre... - lép mellé kíváncsi tekintettel, vigyorgós szemekkel majd kihúzza farmerja zsebéből a kezét, hogy üdvözlésképpen kezet rázhasson a franciával.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Okt. 30, 2015 10:38 pm Keletkezett az írás





Hayden & Pierre



Autók tekintetében két ember létezett: aki imádta a sebességet és aki elviselte. Pierre abban tett talán még különbséget közöttük, hogy ki milyen kocsi bolondja volt. Persze van aki megengedhetett magának olyat ami magasabb árkategóriába tartozott, de a mindennapi rohanáshoz már valami egyszerűbb kellett. Egyszerű járgányokkal a szalon melletti autógarázsban foglalkoztak Roger és a srácok, akiket egy éve engedett oda, hogy bütyköljenek amikor kedvük tartja. És persze nem utolsó sorban az is volt a feladatuk, hogy néhány olyan „kislányt”- merthogy az autóknak női név dukál- tisztára mossanak, akik nem éppen legális keretek között érkeztek meg az országba. Mindenki azt gondolja, hogy Ausztráliába nem olyan egyszerű becsempészni semmit, mert a szigorú vámvizsgálatok, és ellenőrzések ezt nem teszik lehetővé. Victornak és Jean-Claude-nak erre is megvolt a hathatós módszere. A trójai faló elven elhíresült csempészési technika, amit immár Pierre is előszeretettel alkalmazott. A lényege az elterelés volt. Hozz be az országba egy pár elég gyanúsnak tűnő cuccot, a vámvizsgálaton juttass át négy embert úgy, hogy eléggé gyanúsak legyenek ahhoz, hogy kiemeljék őket vizsgálatra. És amíg a zsaruk meg a fináncok ezekkel vannak elfoglalva és rendszerint találnak is náluk valamit amivel aztán elszarakodhatnak a papírok kitöltésével a bürokratikus szarságokkal, a sorban utána következőek lazán besétálnak, vagy éppen hoznak be olyasmit, amit az elfoglalt hivatalnokok nem érnek rá megvizsgálni, és nem is olyan feltűnő, mint az amit az előbb csíptek el. Persze megvolt ennek is a módja: nem lehetett nagy tételben és nem lehetett túl sűrűn alkalmazni. Legalább három hónapos lecsengésnek kellett lennie, hogy ne tűnjön fel senkinek ez a fajta ciklikusság. És persze még ott voltak a megvesztegethető kishivatalnokok, akiknek a kezébe összpontosult némi hatalom, de suska nem sok járt vele. Ők voltak a célpont, a tökéletes közeg akiken át lehetett csúsztatni ezt meg azt, és ha kellően megfizetted őket tartották a szájukat. Amikor aztán már csak az orruk hegye látszott ki az általad feltöltött pöcegödörből, akkor meg nem volt ajánlatos mozgolódniuk, mert csak felkavarják a trutyit maguk körül és csak bűzleni fog. Pierre számára mindig az volt a legfontosabb, hogy határidőre szállítson és pontosan azt amit kértek tőle. Hogy ezen üzletek között éppen luxus autókkal kereskedik, vagy éppen a sokadik nőt hurcolja haza és halmozza el drága ajándékokkal, az Victort egy cseppet sem érdekelte, hagy szórakozzon a gyerek. Csak az egészsége, arra kellene jobban vigyáznia. Persze erre volt a doki, akit lassan már személyes orvosaként kezelt, és néha olyan alkalmakon is előrángatta amikor nem kellett volna. Persze Hayden többször említette, hogy ő nem háziorvos, és nem is az ő személyes orvosa még csak nem is szakos orvos, mire Pierre csak lebiggyesztette a száját, mint valami sértődött gyerek, megvonta a vállát és megkérdezte: „Van orvosi diplomád? Igen? Akkor orvos vagy! Leszarom, hogy még mellette mennyi hülye aktakukacon kell átverekedned magad. Nekem te vagy a doki!” Szóval ebben a kérdésben egy kicsit csökönyös volt ami azt illeti és az igazság az, hogy nem csak ebben a kérdésben hanem még nagyon sok minden másban is. Viszont nem lehetett rá azt mondani, hogy nem hálás a srácnak azért, hogy elviseli a nyűgjeit és az időnként elég erőteljes csökönyösségét azt illetően, hogy mit szabad neki és mit nem. Már éppen eléggé elviselhetetlen, hogy úgy néz ki a karja időnként mint valami masszív drogos. Vagy ha éppen nem a karja, akkor a combján éktelenkednek elég buzis csillagocskák, az újfajta adagolós fecskendőnek köszönhetően. Már a múltkor edzés után Dominik megjegyezte, hogy mennyire szexik az új tetkói, mire Pierre fordulatból nyomta orrba, majd nyújtotta oda a papírtörlőt a vérző orrához.
– Ezt csak azért, mert a szívemhez nőttél. Legközelebb válogasd meg a szavaid velem kapcsolatosan.- hirtelen haragú volt ez tény, viszont ugyanakkor kenyérre is lehetett kenni, ha valaki megtalálta vele a hangot, és persze a témát. A dokit példának okáért soha nem bántotta volna, illetve a pontossághoz tartozik, hogy soha nem bántotta volna, amíg keresztbe nem tesz neki az üzletében vagy nőügyekben. Ebben a kettőben nem ismert tréfát. Száz szónak is egy a vége, a hülye természetének elviselése és persze ezért az extra ellátásért amit már jó ideje megkap az égimeszelő farmergyerektől járt valami extra ajándék. Hayden meg a Camaro-t választotta. Javasolt neki sok minden mást, ő maga a faszán feltuningolt Nissan GTR-ekért volt még oda…hiába na. A doki Camaro, ő meg japán kocsi megszállott volt. Szóval ezen már csak nem fognak összebalhézni. De egyszer még beülteti a fekete gépállatba, és megküldi neki a kietlen kacskaringós hegyi úton. Apám, úgy dől be a kanyarokba a legkisebb kormány mozdulatra is az a kocsi, mint az engedelmes cicalány az ember karjába két vodka martini után. A mappával a kezében sétált hátrafelé, és magában azon mulatott, hogy a dokinak még olyan álmos volt a hangja, hogy kétséges ideér két óra alatt vagy sem. Mondjuk nem fut a kocsi sehova, de ha valaki álmai autóját hozná neki ezüst tálcán tuti, hogy egy szál alsóban szambázna végig a városon, csakhogy beleülhessen. Csörgött a zsebében a telefon. Egyik kezében a mappát egyensúlyozta a másikkal előkotorta a telefont.
– Larbaud.
– Pierre!- fülsértő hang a vonal túloldalán, és ő majdnem eldobta a készüléket a halál faszára, mert majdnem megsüketült. Ismerős volt a hang, csak éppen más helyzetben és más frekvencián visítozott, leginkább ritmusosan ütemesen.
- Mit jelentsenek ezek a virágok? Fehér krizantémok! Mégis mi….mégis miért kaptam őket?-  a francia az ég felé emelte a tekintetét magában ezerszer átkozva el a fafejű titkárát.
– Óóóóó Larna, kérlek ne haragudj! Biztosan félreértettek valamit a virágosnál. Tudod hogy mennek ezek?
- Lorna!
- Hogy mi?!
- Lorna, nem Larna!- ó hát bazd meg egy betű, nem mindegy?
- Lorna drágám, én csak meg akartam köszönni az elmúlt pár hetet. Az ajándékod másik fele is úton van. Remélem a virágokat megbocsátod, és az a csillogó kis csecsebecse emlékeztet arra milyen ragyogó időket töltöttünk együtt.- búgta bele a kagylóba, bár legszívesebben rávágta volna erre a hisztérikára, de mivel a nőkkel ugyebár tiszteletlenül nem bánunk, mégis valahogyan meg kell ezt oldani. Közben a mappát az ujjai közé csippentve fáradtan dörgölte az orrnyergét. Miközben hallgatta a végtelen és egyre idegesítőbb csacsogást a vonal túloldalán, bólogatva is hozzá, már elvesztette félúton a fonalat. Megpördült a saját tengelye körül, amikor a szalon nagy üveg ablakán kocogtatást hallott. Lorna még mindig nyomta a süketet, rá fogja baszni…esküszik, hogy rábassza és ráfogja, hogy lemerült. A recepciós lány mutogatott a hátsó kijárat irányába, ahonnan meglátta közeledni a doki magas alakját. Integetett vissza  a lánynak, majd magához intette az egyik ott lófráló alkalmazottat és a kezébe nyomta a telefont. Szinte csak tátogva adta meg neki az instrukciókat.
– Csak hümmögj beleegyezően néha bele, és ha befejezte, köszönj el és rakd le a picsába! Aztán vidd be a telefont a recepcióra a kis pindurka lánynak…. Hayden, doki, de örülök hogy látlak!- az utolsó mondatot már nem az alkalmazottnak hanem az időközben megérkező orvosnak címezi, akin azért helyenként felfedezhetőek a fáradtság jelei. Kezet fogott vele, aztán hátba is veregette amúgy emberesen, hagy szokja a jót, majd a hátsó rész felé kezdte terelgetni.
– A leleteim, kit érdekelnek? A lényeg itt van hátul haver. Olyan mint egy mestermű, egy tökéletes test amit nem mersz megérinteni, érted miről pofázok neked, nem? Mint egy szűzlány öcsém…csak óvatosan nem csak úgy durr bele bumm!- még mindig érződött a beszédén egy kis francia, raccsoló akcentus, de éppen ez adta meg a fickónak azt a különleges atmoszférát ami körüllengte.
– Sebességbe rakod, aztán vissza kettesbe, és lassan felengeded. Úgy fog búgni, hogy öröm lesz hallgatni. Egy hónap….egy hónapig villoghatsz vele, de csak óvatosan és csak nyílt terepen. Ha megindul, olyan mint a szilaj csikó, az életbe meg nem fogod úgy elszalad veled a világ végére, hogy kettőt pislogsz és már azt sem tudod hol vagy.- tudta róla, hogy régen lovagolt, meg hogy van egy farmjuk, meg azt is hogy a furcsa bicegése egy lovas baleset miatt van, de ettől többet nem igazán lehetett belőle kiszedni, Pierre meg nem kérdezősködött. Majd ha együtt isznak és zabálják két pofára az osztrigát akkor talán kiszedi ezt is belőle. Végre ott állt előttük amit Hayden kért, bazaltszürke volt, méltóságteljes és csak arra várt, hogy birtokolják.
– Voila dokikám, ahogyan ígértem. Fenn van a te cukrod is az izgalomtól mi? Na nyomjunk neki egy kis kakaót. Kapd el!- dobta felé a slusszkulcsot, és remélte, hogy van annyira éber, hogy el is kapja.



Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:53 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Hayden & Pierre
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Miss you so much! - karakter, aki még hiányzik
» para-para-paradise ;; Pierre & Sansa
» Részegen, ki visz majd haza?! - Hayden&Tom
» Zoya and Hayden (SMS)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: