Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington, Nathan Graham

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 28, 2015 9:05 am Keletkezett az írás





Dayton & Pierre


Ma volt az a nap amikor minden összejött és már reggel óta úgy rohangált egyik helyről a másikra mint pók a falon. Pedig az ügyek nagy részének intézését Dominikre bízta. Természetesen azokat amik a szalonnal voltak kapcsolatosak a családi dolgokat szerette ő kézben tartani és Victor el is várta tőle ami azt illeti. Mire megint az órájára nézett lassan dél volt és néhány másnapos sült krumplin kívül nem nagyon evett semmit. Pedig a doki megmondta, hogy ha nem tartja a diétát és nem étkezik rendszeresen napi öt alkalommal megint bekómál. De hát őszintén szólva kinek van ideje ilyesmire figyelni, amikor van éppen elég tennivalója minden áldott nap, még hétvégén is? Pedig a múlt heti rohama után jobban kellene figyelnie magára, de ez valahogyan nem akar összejönni. Aztán  a vasárnapi pókerpartin összefutott azzal az old timer-es fickóval aki elég nagy kutyabuzi hírében állt, azon túlmenően, hogy odavolt a régi járgányokért. Pierre nem egyszer hozatott neki európai kocsit, ha egy-egy kiállításon valami ritkább darabra bukkant. Szóval volt ez a pasas, Mark meg a kis műhelye. Pierre nem szerette a kutyákat, többek között azért sem mert nem volt rájuk ideje, és azért sem mert nem értett hozzájuk. Jó persze, az embernek időnként nem rossz, ha a lábához dörgölőzik valami bolhazsák, de azért ne essenek túlzásba. Attól meg végképp lukideget kapott, amikor valamelyik dög a lába elé vetette magát és azt várta, hogy vakargassa a rózsaszín kis hasát. Namegalófaszt! Szóval a helyzet az volt, hogy ezeket a témákat mindig szépen kerülte vagy eloldalgott a beszélgetésekből, ha állatokra, főleg kutyákra terelődött a szó. A macskákat már meg se említsük, azokat még inkább ki nem állhatta. Hízelgő vakarcsok akik kajáért meg meleg otthonért smúzolnak. Szóval volt ez a kártyaparti, és akkor valamikor a játszma közepén Mark megemlítette, hogy hallott Pierre múlt heti rohamáról, és mit szólna ha javasolna neki egy jelzőkutyát, ami a rohamokat előrevetíti. Hát Pierre azt szólta, hogy fogja be és adja meg a kisvakot vagy dobja be a lapokat. Aztán persze nem hagyta a pasast nyugodni a téma, és még legalább három körön keresztül felhozta a témát, amivel lassan őrületbe kergette őt. De aztán már a party végére, mikor a sokadik üveg sört nyakaltál a konyhában és kellően be volt tompulva az agyuk, végül Pierre mégis megadta magát és odafigyelt a haverjára. Valami nála dolgozó ürgéről povedált, meg arról, hogy ilyen kutyák kiképzésével is foglalkozik többek között. A háta közepére nem kívánt egy szőrgombócot, de végül belement egy találkozóba az illetővel, pusztán tájékozódási céllal. Még mindig ott tartott, hogy nem szereti a kutyákat, neki mindegyik egyforma. Nem érti őket, néha azt sem, hogy mi a francot akarnak tőle, nem tudja mikor kell nekik enni adni, mennyit kell velük sétálgatni, és különben sincs ilyesmire ideje. Mondjuk az már más kérdés, hogy majd rábízza Dominikre. Már így is rengeteg feladat hárult az intézőre, ez az újabb sem fog neki megártani. Ráadásul vele ellentétben a titkára kedvelte a kutyákat. Szóval kapott egy telefonszámot és Mark-ra kellett hivatkoznia, pontosabban annyit kell mondania, hogy a Főnök küldte. Kiszuperált katona volt, valószínű a seregben ragadt rá ez a becenév, mindenesetre Pierre jót derült rajta, amikor végül felhívta a papíron megadott tag telefonszámát és elmondta miért keresi. Amikor lebeszélte a délutáni találkozót a parkba, még fogalma sem volt róla, hogy mára ennyi dolga lesz, és ezek nagy részét már előre látja, hogy a titkárra fogja bízni, ha időben oda akar érni. Mondjuk reggel még ott tartott amikor a kávét dobta be a konyhában, hogy visszamondja az egészet, nem kell neki kutya. Itt fog klaffogni a nagy tappancsaival, összeszőröz mindent, és a francnak sem hiányzik, hogy reggel arra ébredjen, hogy egy nyálas pofa liheg a képébe. Ő ezt így képzelte el. Hogy honnan volt ez a nagy félelme a kutyáktól már nem emlékszik rá, olyan mintha ez mindig is ilyen lett volna. Egy kutyát tartani pusztán azért, hogy előre jelezze, hogy ha baja van az olyan mintha egy nőt tartana csak azért, hogy megdugja. Van ebben valami, végülis nem másért voltak. Nem voltak tartós kapcsolatai, nem is igen vágyott rá, főleg arra nem, hogy egy nő berobogjon a jól felépített életébe, és alaposan felforgassa azt. Megvolt a maga szabálya, megvolt a maga élete, az otthonának egysíkú egyszerűsége, és ha felhajtva hagyta a wc deszkát vagy szétszórta a lakásban a zoknijait nem volt senki aki sipákoljon a fülébe. Jó volt ez így. Majd ha eljön az ideje akkor majd talán lesz valaki aki miatt ezt az egészet feladja. Most úgy tűnt hamarabb fogja egy kutyával megosztani az otthonát mint egy társsal, de nem téma. Az irodájából egy órája jött haza, hogy elkészüljön, és közben megérkezett Dominik a bevásárlásból, hogy telepakolja a hűtőt húsokkal, vett tojásokat és minden szart, amiről Pierre a feléről nem tudta mire való, de nem is ő fog főzni. Victor a titkár lelkére kötötte, hogy figyeljen oda az unokájára, nehogy aztán a végén valami komolyabb baja essen csak mert nem képes a napi cukor adagjára odafigyelni. Erre ő leginkább csak a fejét ingatta, meg a szemeit forgatta, mert nem gyerek már, akinek minden tettére oda kelljen figyelni, szóval még ilyen szempontból talán jól is jön az a kutya. Farmer, fehér póló és bőr kabát. Nem vitte túlzásba az öltözködést, és mikor végül kiment a konyhába Dominik még mindig ott tüsténkedett mint valami konyhatündér, éppen a polcokra pakolta fel a holmikat a kis kamra helységben. Pierre hanyagul támaszkodott neki az ajtókeretnek és onnan figyelte a két méteres izomállatot ahogyan majdnem le kell hajolnia, hogy a felső polcot is elérje. Erős túlzással.
- De jó a segged, babám!- szólalta meg végül Pierre cseppet sem fogva vissza azt, hogy remekül szórakozik. Dominik tudta, hogy azért nem alkalmaz nőt ezekre a feladatokra, mert az eddigieket is mindegyiket meghúzta, és aztán meg lőttek a jó munkakapcsolatnak.
- Tartsd a farkad a nadrágodban, és jóban leszünk, bel ami!- egyszerűen nem lehetett nevetés nélkül kibírni, ahogyan ez a két lábon járó tesztoszteron hordó megjátszotta a mindenre kapható házias bigét. Pierre elröhögte magát aztán megcsóválta a fejét, majd a pulton lévő slusszkulcsért nyúlt.
- Ha estére egy kutyával állítok haza akkor az már a vég, Dom. Nem tudom miért hagytam magam erre a marhaságra rábeszélni.
- Mert szükséged van egy kutyára, aki figyel rád, és aki előre jelzi ha gond van. Ha már te nem tudsz odafigyelni rendesen magadra.- igaza volt végsősoron, de Pierre továbbra sem volt velük kibékülve, és fogalma sem volt róla, hogy miképpen fogja megszokni azt, hogy nem egyedül van a házban, hanem egy négy lábú valami is ott rohangál. Már a városi forgalomban haladt amikor még mindig azon gondolkodott, hogy talán nem is lesz ez olyan rossz, mert legalább nem magában fog beszélni esténként, akkor legalább az illúzió megvan, hogy valakihez mégis intézi a szavait. Egy mélygarázsba tette le a kocsit, nem messze a parktól. Egy hófehér Lancer volt, kicsit feltuningolva, az ő ízlésének megfelelően. Ez volt a kedvence, és legtöbbször ezzel ment mindenhova. Miközben a park irányába tartott a kis sétáló ösvényen, megnézte mennyi az idő. Remek. Negyed órával korábban érkezett, mindig szeretett inkább korábban érkezni mint elkésni bárhonnan. Tekintetével a megbeszélt találkozó helyet kereste. Három pálmafa között egy vízköpő kenguru szobor, mellette két pad, ahol is az egyikre leült, előredőlve támasztotta meg az alkarjait a combján és várta, hogy befusson a tag, akivel a találkozót megbeszélte. Még mindig ott tartott, hogy nem akar kutyát, de kell. Ha már ő nem tud magára figyelni.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 28, 2015 8:28 pm Keletkezett az írás



Pierre & Gabriel

Már azon is meglepődtem, hogy hívtak, pláne egy idegen szám. Nem sűrűn hívnak engem, a Főnök, a kutyám tenyésztője. De ez utóbbival megbeszéltük, hogy ha bárkinek megadná a telefonszámomat, sms-be küldje el az illető nevét és a telefonszámát, mert egyébként idegen számokat nem veszek fel. Hogy miért? Nagyon egyszerű, szerintem nem csak pstd-ben szenvedtem, de üldözési mániás is lehettem az utóbbi időben kissé, noha teljesen tiszta a lelkiismeretem, és nem szoktam összetűzésbe keveredni szándékosan soha, senkivel, de mégis féltem ,hogy mi van ha egyszer rám támadnak? Megtalálnak, és rám támadnak, és példának okáért, a terrorista gyilkos, nőt küldik hozzám újra? Az ex feleségemet? De nem tétováznék, anyám és apám, meg a régi kutyám életére esküszöm nem tétováznék! Annyi szart kaptam tőle, hogy egy pillanatig sem tétováznék. Azt hiszem ezért is olyan államba raktak el, ahol dívott a fegyvertartási törvény, ha a portádon az életedre törnek, megvédheted magad, bárhogy. Volt ilyen engedélyem, és szereztek is be fegyvert. Megmondtam a feletteseimnek, hogy nem vagyok hajlandó úgy itt ücsörögni, hogy ha nincs nálam semmi, és gáz van, majd sikoltozva rohanok a házon keresztül mint egy díszbuzi, a konyha felé, mert ott legalább van támadásra használható eszköz, bocsánat, önvédelem. Hiszen a ház és a kert behatárolt területén bárkit megölhetek ha rám támad, persze nem ez a vágyálmom, de megtenném ha újra azt a szukát látnám magam előtt. Szar napom volt, bal lábbal keltem, mert éjjel rosszat álmodtam, ami rányomta a napomra a bélyegét, reggel felhívtam a Főnököt, miután hatodszorra ejtettem le a shakeres üvegemet a földre, hogy ma nem megyek be. Viszont lesz délután egy találkozóm amire szeretném összeszedni magamat. A házam csendjébe, szerencsére hogy hangszigetelt az egész kéró, itt ért még egy pánik roham is, megkoronázandó az álmomat. A nappalim puha szőnyegén feküdtem, összegömbölyödve, rázott a hideg és vacogtam az egész testemben, meleg volt, de a lég kondi ellenére is rohadt melegnek éreztem idebent az időt. Nagyjából fél órán át feküdtem, és üvöltöztem a néma házban, te is azt hinnéd, hogy a pánikroham olyan mintha fel alá rohangálnék a házban, és sikongatnék mint a felhúzós óra, de nem. Volt akiket leszíjaztak, és teljesen benyugtatóztak. Én nem akartam odáig eljutni. Eljutottam odáig, hogy férfi létemre sírok, és csak egy kutya tud megnyugtatni, ha Byron bököd, nyalja az arcomat, és úgy bököd, hogy rá tudjon feküdni a hasamra, kiszedni ebből a katatón állapotból. Megnyugszom, ha érzem magamon a súlyát, és azt ha nyalja az arcomat, nem vagyok egyedül, nem egyedül vészelem át ezeket a perceket, vagy órákat. Nagyon sebezhető vagyok ilyenkor, mert bár a szemeim nyitva vannak, fizikailag itt vagyok, de szellemileg egy-egy kínzást élek át éppen. Minden helyzet más, van amikor így kuporgok mint most, van amikor pedig kúszom  földön és menekülök a láthatatlan ellenség elől, és motyogok, beszélek össze vissza mindent.
Amikor kezdtem magamhoz térni felültem, és átöleltem Byron bundáját, nyakát és a hosszú szőrébe temettem az arcomat. Egy darabig még így ültem, és hagyta magát Byron ölelni, hiszen részben ez is volt a dolga, hogy segítsen nekem túljutni az érzelmi viharaimon. Amikor jobban voltam, elmentem fürdeni. Gyakran fürdök, talán kissé kényszeresen is, de amíg fogva tartottak nem volt lehetőségem fürdésre, noha tisztán voltunk tartva, de… nem akkor mentem fürdeni amikor én akartam, hanem amikor vittek, tisztára mint valami házi kedvencet. A nagy kádban fürödtem, elterülve hogy kipihenhessem magamat, Mark ajánlott valami aromás olajat, a felesége haszálja fürdéshez, azt mondja hogy megnyugtatja az idegeket, hát erre volt szükségem, miután megosztotta velem ezt a titkot, el is mentem és meg is vettem, mert muszáj volt kipróbálnom. A lejátszóban halkan szólt valamelyik klasszikus, ez is megnyugtatott, pihentem, Byron a földön feküdt, a fürdőszobai szőnyegen és ott aludt. Amikor eljött az ideje, csörgött a telefonom, és elkezdtem készülődni, még mindig egy kicsit nyúzott voltam, bedobtam valami kaját a sütőbe, és vártam, hogy megsüljön. Egész jól viseltem, most nem hánytam, van amikor az is előfordul.
Volt a fagyasztóban még a múltkori Lasagnémből, és azt ettem meg indulás előtt. Felvettem a kis torna hátizsákomat, a szokásos cuccok, Byron itatója, egy üveg víz neki, és az én izotóniás italom, a szervezetem igényelte a vitaminokat, van is tegnapról a hűtőben ilyen zöld vitamin shake, majd ha haza értem olyat fogok inni.  Egy müzli nekem, és Byron juti falatos táskája az oldalamon, felcsatoltam rá a nyakörvét, és átvetettem magamon a pórázát, és elindultunk a garázs felé. A táskát ledobtam az anyós ülésre, Byron beszállt a anyósülés felőli oldalról, én aztán becsuktam az ajtókat, megvártam, hogy kinyisson a garázskapu, és vettem egy nagy levegőt.
Csak nyugalom, mára már túl vagyok egyen! Több nem fog jönni, minden rendben lesz. Minden rendben lesz!
- Ugye, minden rendben lesz Byron?- sóhajtottam, és áttúrtam a nedves hajamat, majd az orromra biggyesztettem a napszemüveget, és kitolattam a garázsból. Nekiindultam a megadott címnek, Byron a combomra fektette a fejét, mintha tudná, hogy neki intéztem a kérdésemet, a piros lámpáknál néha megsimogattam a fejét, és kezdtem kicsit jobban érezni magamat.
A megadott idő előtt öt perccel érkeztünk, nagyszerű, legalább egy gyors nagy vécére lesz ideje a kutyámnak. Kiléptünk a kocsiból, ő ugrott, én szálltam, és megkerülte a kocsit, leült mellém és várt. Rácsatoltam a pórázt, csak míg a forgalmasabb részen át nem mentünk a sok járókelő között, és elindultunk a park felé, ahol már láttam a távolban a padoknál egy alakot. Egészen biztos ő lesz az. Byron pedig alkotott, előhúztam egy zacsit, és felmarkoltam a dolgot, majd egy arra alkalmas kukába beledobtam a zacskót, és a kis táskámból előhúztam egy kézfertőtlenítőt. Ledörgöltem a kezeimet, majd visszadobtam a zsákot a hátamra. A napszemüvegemtől nem szabadultam meg. Kellett. Legalább a karikákat eltűntethetem egy darabig a szemeim alól, ezzel.
Nem hoztam kutyát, majd mi megyünk el három helyre, annyit sikerült kiderítenem, hogy bár nincs oda az ötletért, hogy kutyát vegyen magához, de volt elképzelése. Ne hullasson hosszú szőrt,és olyan legyen mint a vakvezetők kutyája, azok pedig labradorok többnyire, amelyik nem az golden retriever és hosszú a szőre. Diabetikus rohamot kellene a kutyának előre jeleznie. A szervezet akiknél levizsgáztam megadták ennek a három kenelnek a nevét, akik különböző terápiás kutyák kiképzésével foglalkoztak, ide fogunk majd ellátogatni. Először rendőrnek néztem a fazont, de már a Főnök is mondta, hogy autókkal üzletel, mert az old-timeres ismerőse, aki viszont autókkal kereskedik. Rendben, végül is mindegy hogy mit csinál, kutya kellene neki. Megálltam a pad előtt, és Byron is beült a lábam mellé.
- Pierre Larbaude? - toltam fel a szemüveget a fejem tetejére, és a kezemet nyújtottam. - hogy érzed magad? - kíváncsiskodtam, és miután kezet ráztunk ha ráztunk, mert én nyújtottam, leültem Pierrel szembe, szerencsére árnyékosabb helyet választott, így nem fogunk megfőni, rajtam egy farmer volt és egy sötétkék v kivágású izompóló, az órám, és a zsák a hátamon, meg a napszemüveg a fejem tetején. Egyébként…elkezdtem megnöveszteni a hajam, de épp csak. Még a határnál tartok, amikor zselével tökéletesen be lehet állítani. Nem tegeztem, már a telefonban sem, könnyebb volt így beszélgetni, mint magázva, ráadásul a hangján is hallottam hogy fiatalabb, meg egyébként is. Így valamelyest közvetlenebb lehet a társalgásunk is.


Megjegyzés | Ruha | Zene | ©

   
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Okt. 29, 2015 2:20 pm Keletkezett az írás





Dayton & Pierre



Csak ült a padon maga elé bámulva és azon gondolkodott, hogy a fenébe, el sem kellett volna fogadnia az ötletet, minek neki egy kutya? Ha jön a roham akkor már nem mindegy? Lehet arra sem lenne már ereje, hogy az inzulinért nyúljon, amelyből a lakás különböző pontjain volt elhelyezve egy- egy fecskendőnyi. Ha valaki nem ismerte volna, azt gondolná, hogy valami masszív drogos, aki így pakolgatja el a szert a lakása különböző pontjain. Na ez volt az a cucc ami soha nem szerepelt a repertoárján, de a családén sem. Victor sosem vett részt drog bulikban, bár a nyolcvanas években ebből meg a pornó bizniszből kimaradni olyan volt mintha két kézzel szórná a lóvét a Szajnába számolatlanul, de a két öreg már akkor tudta, hogy ezek a dolgok múlandóak, de a gyémánt az mindig gyémánt marad. Az ékkövek olyanok amelyeknek amíg az emberigés fennmarad senki nem tud majd ellenállni. Franc tudja miért olyan vonzó, főleg a nők számára, de Pierre már megszokta, hogy ilyen apróságokkal nagyon is el lehet őket varázsolni. Persze nem lehet azt mondani, hogy minden nő tangájába gyémántokkal kirakott ékszerekkel mászott volna be, de azért időnként ha valamilyen high-coast csajt kellett befűzni akkor kellett. Victor mindig azt tanította, hogy akkor is úriembernek kell egy nővel szemben maradni, ha csak egy alkalomra kell, úgyhogy az unokája is tartotta magát ehhez az elvhez. A kocsik más tészta voltak, azok mindig is a gyengéje voltak mióta csak az eszét tudta és ha egy-egy szebb darabtól meg kellett válnia, az jobban fájt mintha egy formás feneket kellett elengednie. Az utóbbi könnyen ment, az előbbi már nem annyira. Idegesen mozgott a térde és a combja, mintha valami ritmustalan zene hangjára nyomná, de ezzel inkább a rátelepedő feszültséget próbálta oldani. Mi van ha a tag el sem jön, mi van ha felültették, mi van ha csapda? Ugyan milyen csapda lenne? Itt a kutya nem tudja róla, hogy kicsoda, csak azok akik európaiak, és otthonosan mozognak az ő világukban, ami lehet már régen rossz. Persze itt is megvannak a maga kapcsolatai, de ezeknek nagy része a Borász, vagy Victor embere, esetleg olyan valaki aki egykor hűséget esküdött a családnak. Mindent behálózott, ahogyan az olaszok mondanák ez volt a francia polip egyik csápja. A parkban sétálókat bámulta összeszűkülő szemekkel, még mindig előre dőlve és ahogyan telt az idő egyre jobban elbizonytalanodott. Egyszerűen fel kéne innen állnia és elsétálni, aztán küldeni egy üzenetet, hogy meggondolta magát mégsem kell az a kutya. Őszintén szólva már most borsózott a háta a gondolatra, hogy egyáltalán még ki is kell választania. Ami azt jelenti, hogy még több dögöt kell végigbámulnia, ahogyan azok meg őt nézik nagy szemekkel és neki fingja nincs róla mit akarnak tőle. Has simogatás, meg efféle baromságok kizárva. Ő biztosan nem fog vakargatni egy kutyát, nincs az az isten! De ahogyan szétnézett maga körül minden második ember kezében pórázt látott. Nincs ezeknek jobb dolguk minthogy itt mászkáljanak még akár a legnagyobb monszun idején is a dögökkel? Hirtelen elkapta a harctéri indulat is. Mondjuk alapvetően is feszült volt mostanában, úgy egy hete mióta hagyta magát rábeszélni arra az agyamentségre, hogy magához fogadja a leendő sógornőjét. Bassza meg az egész család ott ahol van! Igaz nem állhat elő azzal, hogy már több ezer kilométer távolságból is olyan hatással van rá a kiscsaj, hogy a fél karját odaadná egyetlen érintésért, de mellé most még ott él majd a közelében. Victor azonban nem tűrt ebben a kérdésben ellentmondást, és elég keményen lefektette a szabályokat: mindent a szemnek a többit meg tartsa kordában. Na jó, végül mégis belement, de egyetlen ízülete nem vágyott erre az egészre, majd megpróbálja kerülni. De hé, nehogymár még neki kelljen száműzöttnek éreznie magát a saját otthonában! Na talán ennek a problémának az orvoslására is jól jön a kutya. Lehet mire fogni ha éppen nem lesz otthon. Mondjuk amúgy sem sok időt van otthon, és amikor beesik a lakásba, jó ha arra van ereje, hogy az ágyig elvonszolja magát. Néha arra szokott ébredni, hogy rohadtul nyomja valami az oldalát, mire kiderül, hogy a kanapén aludt el az egyik mecsáján feküdve. Na jó, hát gyűjti a kis autókat gyerek kora óta, és akkor mi van? Van aki pornófilmeket gyűjt, más pedig hegedül. Kinek mi a kedvence ugye. Idegesen nézett az órájára és megint körbesandított, hol van már ez a pasas, nem fog rá itt a végtelenségig várni. Az mondjuk más kérdés, hogy ő jött hamarabb, de Pierre világ életében türelmetlen volt. Mindent akart és azonnal. Ebben valószínű már nem is fog sokat változni. Meg aztán túl is akart lenni ezen az egész felhajtáson. Elmegy, az első helyen rábök az egyik kutyára, aminek kevés szőre és valamennyire bizalomgerjesztő feje van aztán jólesz az. Ez a faszi majd kiképezi – fogalma nincs hogy kell azt de Mark szerint érti a dolgát- aztán majd odaadja neki egy használati utasítással ő meg megtűri maga mellett. De ha a nappali közepére nyomja a kis barna fánkot úgy kibassza, hogy a lába nem éri a földet. A tisztaságra nagyon érzékeny volt. Mikor már vagy harmadszor nézett körbe látott közeledni egy túrázót. Annak tűnt innen nézve mert amennyi vacakkal fel volt pakolva, ő így szokott a helyekben mászkálni, amikor már elege van mindenből és egy kis magányos mászkálásra vágyik. Mellette valami bundahalom kaptatott és Pierre leengedte a kezét és hátradőlt, majd sóhajtott egy nagyot és átdörzsölve a combjait nyitott tenyerével felállt. Ja, eléggé úgy néz ki, hogy a turista meg a  kutyája felé tartanak. Szóval ő lenne Dayton és mellette a kutyája, akire Pierre csak egy futó pillantást vetett.
- Ja én vagyok, te meg minden bizonnyal Mark dolgozója, cimborája vagy. Dayton. Üdv!- nyújtotta a kezét, hogy kezet foghassanak, és ha Dayton is hasonlóan tett akkor kezet ráztak, és már túl is voltak a bemutatkozáson. Végig nézett a tagon. Nem szokta soha a véleményét véka alá rejteni, és most sem tette ezt. Megvakarta a tarkóját és még egyszer végignézett a fickó ruházatán.
- Már ne haragudj haver, de arról nem volt szó, hogy túrázni megyünk. Mi ez a harci dísz?- neki ugyebár nincs kutyája se macskája, se aranyhörcsöge, se afrikai ugróegere, szóval semmi aminek kettőnél több lába van, tolla, szőre akármije. Pierre nem volt állatbarát ezt nyugodtan kijelenthetjük, de sosem bántotta volna őket, ezt is nyugodtan kijelenthetjük. Amíg nem ártottak neki, ő sem ártott soha senkinek, legyen az állat avagy ember. Ez az ő elvei szerint ilyen marha egyszerűen működött. Ha valaki azonban a legcsekélyebb mértékben is beleköpött  a levesébe megtalálta a módját annak, hogy kicsinálja. És ez nem mindig a lassú módszer volt. A tagról lerítt, hogy inkább van állatok társaságában mint emberekében, de ez nem gond. Őt ugyan nem zavarja. Felszaladt a szemöldöke a homloka közepére a kérdés hallatán, majd leplezetlenül felröhögött.
- Hallod cimbora, ez komoly kérdés? Hogy vagyok? Hát ha érdekel elég szarul ami azt illeti. Éppen egy kutyát akarok magamnak, pedig rühellem őket. Na így vagyok. Lehet, hogy szerinted meg a többi kutyabarát szerint annyira jó egy ilyen bolhazsák, de nekem akkor is érthetetlen marad ez az egész. Gondolom Mark elmondta mire lenne szükségem- vonta meg a vállát majd fejével a park egész területe felé intett.
- Ha gondolod még dumálhatunk egyet, aztán elmondod az elképzeléseidet, aztán én is elmondom az enyémeket. Ebből kéne valami okosat kihozni.- csak fél szemmel sandított Dayton lába mellett a kutyára, aki őt bámulta. Mi az franc van rajta olyan érdekes? Ennyire lerí róla, hogy nem szereti a kutyákat? Egyszer azt olvasta valahol, hogy megérzik ki nem szereti őket. Na erre kíváncsi lesz.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Nov. 04, 2015 11:56 pm Keletkezett az írás



Pierre & Gabriel

Láttam, hogy kicsit ideges a fazon, vagy legalábbis nem szeret egyhelyben ücsörögni, felőlem sétálhatunk is egy sort, miután megbeszéltük az alapokat. Tudnom kell, hogy mit akar, és mik az igényei, na meg az elvárása a kutya irányában. Kezet fogtunk, félre billentett fejjel hallgattam a mondandóját, láttam ahogy átsiklott a tekintete Byronon, semmi kontakt, teljesen közömbös, sőt mintha a háta közepére kívánná ezt az egészet. Apró mosolyra húzódott a szám, azért… kétség kívül van humora, meg kell hagyni. Csak ne lenne annyira karót nyelt.  Ilyen fiatal srác és eléggé úgy viselkedik mint akit áthúztak egy karón. Végül is elővarázsolom a táskából Byron hámját is, amin oldalt ott a felirat, hogy: Személyi Segítő Kutya, nemzetközi nyelven meg Psychiatrical Service Dog ez szerepelt rajta kisebb betűkkel. Ez mentett meg minket attól, hogy Byront agyon matassák, ami egyébként nem lett volna megterhelés a számára, de engem zavart volna a tömeg, a zajok, és más egyéb és egyébként is egy segítő kutyáról beszélünk ,akinek az én közelemben kell lennie. Éppen ezért nem tudták elcsalni sem tőlem, viszont ha netán az utcán lettem volna rosszul, akkor azonnal segítségért kellett mennie, az orvosokat oda kellett volna engednie mellém. Szóval, felkapcsoltam Byronra a hámot, aki ezután azonnal lefeküdt mellém, és arról is elfeledkezett, hogy Pierre cipőjének orrát szaglászta az imént. A hám tetején ráadásul egy tenyér is rajta szerepelt, innentől most már tényleg csak én érinthettem meg senki más, vagy bárki más az engedélyemmel. Nem féltettem őt, de minden más inger elvonná a figyelmét rólam, és elég összetett feladat már az is, hogy a testem reakcióit figyelje, vagy a belőlem áramló illatokat és szagokat. Azért sem mentem dolgozni, mert Byron egész reggel furcsán viselkedett, tudtam, hogy ilyenkor előre jelez, folyton a lábamhoz ért, böködött, és a ház puhább részeire terelt, ahol vastag szőnyeg volt, vagy a kanapém, tévénéző fotelem, mindegy mi, csak vastag és puha legyen, ez volt végül a döntő oka annak, hogy nem mentem be dolgozni, és Byron megérzése nem csal meg, túl voltam rajta, kicsit jobb volt a hangulatom is.
- Neked is ennyi mindened lesz, ha lesz kutyád. - feltételes módban persze, mert még semmi sincsen kőbe vésve, leültem a padhoz, Byron pedig a pad mellé a közelembe. Kíváncsian pillantottam a srácra, és felszaladt a szemöldököm a homlokomra, hiszen nem értettem, hogy mi olyan vicces egy egyszerű kérdésben? Ráadásul a többi emberrel ellentétben én valóban kíváncsi voltam a válaszára.
Végül is hamar leesett, hogy nem jókedvében heherészik, ami jó pont. Viszont az,hogy nem igazán szereti a kutyákat, nos… ott pár problémába is ütközhet a kutya találás menete, meg úgy az egész procedúra. Levettem a napszemüvegemet, ha a túrázós öltözékem pipálva, akkor most úgy festhettem, mint egy kialvatlan hegymászó, a karikák miatt legalábbis a szemem alatt.
- Elmondta, hogy egy nagyszájú srác vagy, aki autókkal kereskedik. Meg azt, hogy diabétesz problémád van, gyakran elfelejtkezel a gyógyszeredről, és azt, hogy volt pár kiesésed is. - dörgöltem meg az orrnyergemet, és végig mértem a srácot a szürke szemeimmel.
- Azt viszont látom, hogy nem fűlik túlságosan a fogad ehhez az egészhez, Pierre. Pedig ha eldöntötted, komoly lehet a bajod. Viszont, ha kapsz egy kutyát, tőled fog függeni, ha a saját gyógyszeredről elfeledkezel, az ő ételéről, sétájáról, és a vele való játékról is el fogsz. - pendítettem meg ezt a vonalat, igen meg kellett, nem hagyhattam szó nélkül a dolog ezen oldalát sem. - Szükségletei vannak mint neked is. Te akkor eszel vagy iszol vagy nőzől amikor akarsz, ők akkor amikor te időt fordítasz erre. Bár a nőzést esetükben kihagynám. Ez teljesen más, és ebbe jobb ha nem megyünk bele. - majd… olyan kutyát kap amit ivartalanítottak, hogy még azzal se legyen baja, hogy Larbaud unokák rohangásznak a szomszéd lakásban.
- Amellett, bárhol vagytok közterületen városban össze kell szedd a kutya után a barna fánkot… - pillantottam Byron irányába. Kihangsúlyoztam, hogy közterületen, ha kimegy kirándulni az állattal, nem muszáj hiszen ott a medve sem zacskózza be, sőt a kenguru sem.  - Ezért a túra zsák, van benne zacskó, a cuccnak, és kézfertőtlenítő nekem . - igen, el lehet bénázni a felszedését. - Játék, vizes tál neki, ivóvíz neki, ecetera. - nem elrémiszteni akartam, csak felkészíteni, hogy jobb ha tudja, hogy mire vállalkozik. - Ezen felül, ott vannak a váratlan kiadások, a napi kajája mellé, orvosi vizsgálatok, egy segítő kutya esetében pedig kötelező vizsgálatok is vannak, pont ezért mehetnek be veled bárhová. Ezért nem ártana tudnom majd, hogy milyen helyekre szeretsz járni, mert aszerint készíteném fel, hogy szokja a helyzeteket. - magyaráztam nyugodtan. Nagyon reméltem, hogy a srác nem jár moziba, mert azzal meg lennék lőve. Én be nem tudtam tenni a lábamat oda, pedig szerettem moziba járni, régen...
Befejeztem, és áttúrtam a hajamat, kihalásztam a táskámból a saját italomat és megnyitottam, kicsit remegett még a kezem, de csak azért mert sokat kivett belőlem a sokk, ezért iszom ilyen  plusz vitaminos löttyöket. Miután ittam pár kortyot, visszabiggyesztettem az orromra a napszemüvegemet és felsóhajtottam, a szemüvegem pereme felett néztem kérdőn  srácra, hogy mi az amit ő szeretne elmondani, mik az elképzelései.
- Tehát, azon kívül, hogy ne hullassa a szőrét,  gondolom. -tettem hozzá magától értetődőn, - szobatiszta legyen, van-e egyéb kívánságod? - -dőltem hátra és a kezeimmel rátámaszkodtam a padra magam mellett. Fő a kényelem, nem fogok belemászni az aurájába azzal, hogy előre is könyökölök és az asztal fölé hajolok. Magam sem szerettem ha belemásznak az arcomba, kivált azóta az eset óta, hogy fogva tartottak egy mondhatni bolondok házában. Komolyan vettem, hogy kutyát szeretne, de az alap dolgokat nem ártott áttárgyalnunk. Amellett, egy csomó papírmunkát is jelent, lehet, hogy gazdag a srác, megveszi magának,mert megteheti, de nem két perc a kutya kiképzése sem, rá személyre szabottan, és nem is olcsó mulatság.  


Megjegyzés | Ruha | Zene: Waiting All Night | ©

   
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 11:13 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Dayton & Pierre
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» para-para-paradise ;; Pierre & Sansa

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: