Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Nathan & Adelynn ☆
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Pént. Okt. 30, 2015 4:43 pm Keletkezett az írás






Hozzá kellett szoknom ehhez az új élethez, Vegas és Sidney között hatalmas különbség volt sok mindenben, de leginkább az embereknek. Hiányzik a bátyám, évekig nem láttam, és utána egyből magára kellett hagynom, de biztos voltam abban, hogy Ric a nyomomban lehet. Legalábbis Amerikában az volt, nem hinném, hogy boldog lehet attól, hogy el loptam tőle némi pénzt, nem mintha olyan nagyon hiányozna neki. Szerintem bőven van még ott ahonnan eltulajdonítottam, de sajnos útközben történt egy kis baleset, miközben barátnőmmel próbáltunk menekülni, sajnos... egy véletlen baleset következtében elütöttük az emberét, akit nagy valószínűséggel utánam küldött. Ezt onnan tudom, hogy amikor a sivatagban megtörtént a baj, átkutattuk és megtaláltam a személyijét, nem lehet véletlen egybeesés, hogy ő is pontosan olasz volt, mint maga Ric. Barátnőm felvetette az ötletet, hogy mi lenne ha elásnánk, úgy sem derülne ki, hiszen csupán ő és én tudnék róla, nem hinném, hogy a helyi zsaruk hittek volna, ha állítom, hogy teljesen véletlen volt. Már a bátyám és az én múltamból is indulunk ki, biztos voltam benne, hogy azonnal rács mögé kerültem volna, ha barátnőm is. Tehát, igen, éltem az ötlettel, hogy ássuk el... ha nem is tűnt túl baráti megoldásnak. Ő nem tehet arról, hogy a főnöke egy seggfej, és amiatt kellett meghaljon, aztán Lily-nek támadt egy sokkal... praktikusabb ötlete, olyan ami semmi nyomott nem hagy, legfeljebb némi égési felületet. Lelocsoltuk benzinnel, és felgyújtottuk a kocsijával, a papírjaival, mindennel együtt. Aztán megbeszéltük, hogy hallgatunk, mint a sír, hiszen más úgy sem tudta rajtunk kívül, mi pedig nem fogjuk a másikat bajba keverni. De tudtam, ha Ric embere a nyomomban van, akkor nem lehet messze tőlem, nem akartam hogy rám találjon, vagy, hogy a bátyámra, ő volt a mindenem. Tudtam, hogy mit kell tennem, habár eddig sosem jártam Ausztráliában, mégis tisztában voltam azzal, hogy az elég messze lesz, egy darabig biztosan... meg fogom izzasztani az utánam való keresésben. Legalábbis ebben reménykedtem. Szerencsémre van nekem egy unokatestvérem, akivel amúgy nem nagyon tartottuk  a kapcsolatot, több okból kifolyólag is, amikbe most nem szívesen másznék bele, de lényeges okok. Nagy nehezen sikerült bekönyörögnöm magam hozzá, így egy darabig most  nála vagyok. Remélem Ricnek eszébe sem jut, hogy ide jöttem, innen nem tudom hova kellene menekülnöm, hogy ne találjon rám. Van egy olyan gyanúm, hogy már így is elég pipa, egy dílerrel nem jó ujjat húzni, főleg, ha Ric Marino-nak hívják, de én egyszerűen imádok a tűzzel, na meg az életemmel játszani, éreznem kell hogyan száguld végig testemen az adrenalin, különben nem is érzem, hogy élek. Ha a fülébe jutna az is, hogy elgázoltam, majd felégettem az emberét, hát szerintem nem csak simán megakarna fojtani, hanem valami spéci, menő, olasz maffiás módszert ki is találna, hogy előtte jól megkínozzon. Vagy pedig a bátyámon keresztül, ha felfedezi, és nem, ezt nem hagyhatom, nem fogom hagyni, hogy eltegyen láb alól, és azt sem, hogy a bátyámat bántsa akár egy ujjal is, nem azt nem teheti, valahogy meg fogom akadályozni. De szerencsére egyelőre ezt a problémát félre tehetem, egyelőre nem kell a Ric-problémával foglalkoznom, addig meg elszórhatom a pénzét, ami nálam van, elbulizhatom, lehet veszek rajta valami menő kocsit, ha már az enyémet otthon kellett hagynom, vagy egy motort, óh igen. De az is lehet, hogy keresek valami társat akivel elbulizom, úgy hallottam az ausztrál bulik jók szoktak lenni, és ha már itt vagyok, amíg itt vagyok, addig illik kihasználni a lehetőségeimet. Sose tudni meddig maradok, vagy kényszerből, vagy kedvemből, lehet, hogy holnap már pattanok, és.... mondjuk Afrikába utazok. Nem mintha ott tudnék mit magammal kezdeni, azon kívül, hogy keresek egy lakatlan szigetet ahol aztán... elbújhatok az elől a hülye pöcs elől, mondjuk. Csak hát ahhoz, hogy eljussak oda megint lopnom kellene, mert ez a mi nálam van, pár bulira esetleg, meg egy berregő kocsira lenne elég, semmi többre. Az ápolónői fizetésem, háááát az meg nevetségesen kevés. Nem mintha amiatt vállaltam volna, vagy tanultam volna ki a szakmát, egyszerűen csak szeretem, igaz, hogy nem mondanám magam valami kedves embereknek, mégis szeretek segíteni az embereken, talán az anyám miatt, mert mindig rá gondolok, ha lett volna valaki aki segít neki, amikor felrobbantották apával, akkor... akkor lehet még ma is élnének, akkor Jason és én sem ilyet életet élnénk, akkor nem biztos, hogy kleptomániában szenvednék, akkor minden más lett volna, ezzel tisztában vagyok.
De semmi sincs másként, hülyeség, nem gondolok ilyen nyálas baromságokra, inkább. Szükségem lenne egy kis fűre, már hetek óta nem bírtam elszívni egy jó cigarettát, sürgősen kell találnom valakit, aki árul ilyesmit, mert bele fogok bolondulni a hiányába. Megszokta a szervezetem, hogy szinte minden nap kap cannabist, az a köcsög Marino, ő szoktatott rá...
Ahogy kilépek  a kórház bejáratán, szén fekete bokacsizmám, sarka hangosan koppan a macskaköveken, egy világos kék színű farmer van rajtam, egy szürke színű felsővel, bőrdzsekivel, fenekemig érő, méz színű fürtjeimet lófarokba szorítottam, de a hirtelen feltámadt szél kacéran kiszabadít pár kósza tincset, mi az arcomba repül, dús ajkaimon karmazsin vörös rúzs csillan, szerencsére lassan éjfél felé közeledik az idő, így alig kószál valaki az utcán, munkatársaim már leléptek, csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy most készültem el. És akkor megtorpanok, szinte orra bukom a saját lábaimban, megpillantom a nagy Ő-t, életem szerelmét, akiért még a bátyámat is eladnám, apukám kell nekem, bárkit megölök érte. Egy csillogó, szurok fekete motor pihen pár méterre tőlem. Gondolkodás nélkül lépek oda, majd olyan áhítattal, olyan gyengédséggel, élvezettel simítok végig bőrülésén, kormányán, mintha Brad Pitt-et taperoltam volna le. Tudom mire van szükségem, adrenalinra... nem, nem lopom el, csak,,, kölcsön veszem, megyek egy kört, a tulajának fel sem fog tűnni, legyen bárki is...
Gondolkodás nélkül kapom elő  a bicskámat a bokacsizmámból, majd lehajolva elkezdem keresgélni a drótokat, Jason megtanította, hogyan is kell ezt csinálni szakszerűen, még csak kulcs sem kell hozzá, annyi a teendő, hogy a megfelelő drótokat elvágd, majd pedig össze illeszd, és a kicsike máris dorombol neked....
965 words • Dr. Graham • emilie
my one and only


Vissza az elejére Go down


Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
303
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
36
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney

»Kedd. Nov. 03, 2015 11:19 am Keletkezett az írás



Hey, you!
what are you doing with my motorbike?!
Újabb fárasztó nap, de végre vége. Mára már nincs is semmi más tervem, csak elmenni edzeni kicsit, és levezetni a feszültséget. Kifelé menet azért még megállok a recepciónál egy kicsit, beszélgetni Mollyval, mint mindig kicsit húzni az agyát. Mivel körülbelül huszonegy éves, nagyon maximum huszonhárom, így eszemben sincs kikezdeni vele, de jó látni, hogy nyálat csorgat, mikor meglát, én pedig nagyon szívesen szórom neki a bókokat.
- Hello Molly. Olyan szép napunk van ma, de te még szebb vagy. Főleg ez a kivágott felső nagyon az ínyemre van. – húzódik a szám újra fülig érő mosollyá, és a pultra támaszkodom. Szeretem ezt a kilátást, de lehet, ha már levenné a felsőt és a melltartót, már nem is lenne annyira kívánatos.
- Kösz Dr. Graham, ezt már vagy háromszor hallottam a mai nap folyamán más körítésben, és körülbelül nyolcvanhatszor az elmúlt négy hétben. De semmi probléma, a bók mindig jól esik. – mosolyodik el, ám kissé felvágták a nyelvét, aminek az oka nem más, mint az, hogy visszautasítottam. Majdnem a lányom lehetne – na jó, az azért egy kicsit durva lenne-, és nem szeretném összetörni a kis szívét, hogy aztán ne beszélgethessek jókat itt a recepciónál, mert akkor valószínűleg már messziről kinyírna a szemeivel. Molly szép nő volt. Ám sajnos túl fiatal hozzám.
- Hidd el, hogy még vagy kétszázkilencvenkilencszer is elfogom neked mondani az ilyen dumáimat. Sajnálom, ez vagyok én. Talán nem tetszik? Tudom, hogy tetszik. – kacsintok rá, mire pírba borul az arca. Ennyi. Teljes mértékig hatással vagyok rá, csak még ő is tagadja, mert tudja, hogy egy szempillantás alatt összetörhetem a szívét, ahogy a kolleganőjéét. Ő kicsit szerencsésebb helyzetben volt a maga harminc életévével, bár az ő szemszögéből talán inkább szerencsétlennek mondanám. Azóta is csak úgy gyilkol a pult mögül a szép szemeivel, bár tényleg nem igazán értem, mit tettem ellene. Én csak okoztam neki egy jó estét, erre ez a hála. A mai nőket egyszerűen nem tudom megérteni.
- Dr. Graham! – jön oda hozzám az egyik biztonsági ember. – Gratulálok. – mond csak ennyit, én pedig homlokráncolva nézek rá, hiszen fogalmam sincs, éppen mihez gratulál.
- Köszönöm Carl, de megtudhatom, hogy éppen mihez? – mosolyodom el. Lehet az egyik műtétemre céloz, vagy nem is tudom, de nem úgy ismerem, mint aki ilyesmihez elismerést ad, vagy hasonlók. Nem is ismerem igazából, csak reggelente, meg távozáskor szoktam neki inteni az ajtóból.
- Hát a ma esti fogásához. – int kezével kifelé, a parkoló irányába, nekem pedig fogalmam sincs róla, hogy mégis miről beszél. Tudtommal ma nem szedtem fel senkit, de most már kicsit kételkedem benne. Lehet, hogy annyira fáradt lennék, hogy már ez is kiesik? Az elég gáz lenne. Molly szúrós pillantásokkal mered rám a pult mögül, én pedig értetlenül állok ott.
- Mi van? Nem is szedtem össze ma senkit. Gondolod, akkor itt bókolgatnék neked? – tárom szét a karjaimat. Nők! Komolyan mondom, ha valakinek egyszer teljes mértékig sikerül megérteni őket, akkor sürgősen szóljon, mert nekem közelegve a negyven felé, még mindig nem sikerült.
- De akkor azt hiszem, jobb lesz, ha már én magam is szemügyre veszem a kicsikét. – mosolyodom el, majd odaköszönök Mollynak és a biztonsági őrnek, és előkaparva a zsebemből a motor kulcsát, érdeklődve sétálok ki a parkolóba, ahol is olyan látvány fogad, amire tényleg nem számítottam. Nem, nem a nőtől magától nem sülök el, hanem attól, amit csinál.
- Hé! Mi a faszt csinálsz? – gyors lépésbe iramodok a motorom felé, ahol egy szőke matat, és nagyon úgy tűnik, hogy nem csak épp simogatja az én drágámat. Amúgy is, még csak ne is simogassa, hát hogy gondolja mégis, hogy hozzáér egy ujjal is?
- El a kezekkel a motoromtól! – kiáltok rá, és aztán szép lassan megkerülöm, hogy szemügyre tudjam venni, hogy mégis ki a tettes. Még az kéne, hogy lenyúlják ezt a szépséget. Elég volt a múltkori horpadás kijavítása alatt nélkülöznöm a drágát.
A másik oldalra érve látom, hogy ez nem más, mint az egyik ápolónő, azt hiszem, a neve Adelynn. Már rendesen összefolynak a nevek a kórházból, így nem vagyok benne teljesen biztos.
- Te… el akartad lopni? – kérdezem, bár a kérdés elég hülye, mert már dorombol is a kicsike, és a nő kezében ott van a bicska. Szúrós tekintettel mérem végig, és azon gondolkodom, hogy most a legjobb talán az lenne, ha rendőrt hívnék. Ilyenek között dolgozunk, te jó ég…


note: bocsi a késői válaszért. | tag: adelynn (: | music: click




● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●




your looks can kill So now you’re dead
Vissza az elejére Go down
 
Nathan & Adelynn ☆
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: