Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Hayden&Karen-Csokit, vagy csínyt! (Halloween estéje)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Hayden&Karen-Csokit, vagy csínyt! (Halloween estéje) Empty
»Hétf. Nov. 02, 2015 10:57 am Keletkezett az írás



Bevallom őszintén, nem volt időm jelmezt varrni Zoeynak. Igazból nem is vagyok oda ezért az egész ünnepesdiért. A karácsony még úgy ahogy elmegy -bár egyenlőre abban sem vagyok biztos, hogy idén is ugyanolyan lesz-e amilyen minden évben-, de ez a Halloween-esdi... Végül is mindegy. Zoey már egy hónapja teljesen be volt zsongva, jobbnál jobb ötletei voltak, hogy minek öltözzön be. Nem vehettem el ezt az örömöt is a gyerekemtől.
A jelmezüggyel kapcsolatban végül Aaron nagyival bizniszeltünk -,Aaron anyja már csak Aaron nagyi marad-, aki már ötven éves kora óta otthon ül szerény leszázalékolt kis nyugdíjával, és olykor -saját bevallása szerint-, majd' megeszi a fene, hogy nincs semmi tennivalója. Rosszindulatú daganatot műtöttek ki mind a két melléből, és mivel nehéz fizikai munkát végzett, nem folytathatta. Még szerencse, hogy imádja Zoeyt, és hogy tudja is vele tartani az iramot.
Idén nagy vágya volt a kiscsajnak, hogy Kleopátra alakjában rémisztgesse a többieket. Zoey mindig is más volt, mint a többi vele egykorú kislány, de nem is bánom. Csak ne szálljanak majd rá később az iskolában emiatt.
-Mami, az a bácsi egy seggfej! - Hirtelen azt is elfelejtem, hogy mit akartam alig egy perccel ezelőtt mondani az oldalamon sétáló öcsémnek.
-Milyen bácsi? És kitől tanultad ezt a szót?!
-Hát aki ott lakik abba a csúnya házba. Becsöngettem, és azt mondta "Büdös kölykök, nem kaptok semmit!". - Kényszert érzek arra, hogy elmosolyodjak rosszalló, sértődött arckifejezésén és testtartásán, ahogyan csípőre vágta a kezeit, mintha csak bosszút forralna.
-A bácsi biztos bal lábbal kelt fel. Nézd! Ott van Chloe és a tesója. Menj oda hozzájuk, jövünk mi is. - Nem kellett kétszer mondanom, a négy éves Kleopátra már el is viharzik Hello Kittyhez és Hófehérkéhez.
-Azok a kamaszok az utca másik oldalon huszonöt éves koruk előtt fognak belefulladni a saját hányásukba. - Sóhajtok, miközben fejemmel az említett oldal felé biccentek. Összébb húzom magamon bordó bőrdzsekimet és rosszallóan megrázom a fejem.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Hayden&Karen-Csokit, vagy csínyt! (Halloween estéje) Empty
»Csüt. Nov. 05, 2015 12:09 pm Keletkezett az írás



Karen and Hayden
 





Hayden soha nem volt nagy híve az ünnepeknek és összejöveteleknek... úgy is lehet mondani, hogy hajlamos elfeledkezni még a saját születésnapjáról is, amit példának okáért ez évben se ünnepelt meg lévén minek? Persze külön örül annak és jól is esik neki, hogy mások emlékeznek rá, vagy csak eszükbe juttatja a jól szolgáló Facebook, mivel az kidobja a kis tortácskát az ember neve mellé amennyiben beírtad a születési dátumodat. Az a kis pimasz gyakorlatilag leerőszakolja a torkukon, hogy illene felköszönteni az adott személyt még akkor is, ha nem akaródzik ezt máskülönben megtenni, hisz akárhányszor lefrissíted az oldalt, annyiszor fogod látni az ő profilját miként emberek ezrei írják oda neki az unalmas kis sorokat, mint jókívánságot.
Viszont ennél is nagyobb csodának számít, hogy a kórház folyosóin végigbaktatva oda-odaböfögik neki, hogy "boldog születésnapot!". Megszokta már, hogy a mai világban az számít igazán fantasztikusnak, ha az emberek face to face tudnak beszélni, kommunikálni egymással anélkül, hogy a technológia mögé bújnának legyen az telefon, vagy számítógép. Ő mint "tanyasi" gyerek, aki lovak és tehenek, birkák között nevelkedett, egész nap a földet túrta vagy a tetőt ácsolta, alapvetően nem a technika vívmányai között nőtt fel. Épp ezért is tudja olya jól forgatni a szavakat személyesen és annál idétlenebbül a hálón keresztül. Érzi, hogy nem tudja tökéletesen kifejezni magát csak betűkkel és lévén a gépek nem közölnek hangsúlyt, hangnemeket, még egy teljesen egyszerű, ártalmatlan mondatot is képesek mások sértésnek venni úgy, hogy baromira nem annak szánta.
Épp ezért vezette be azt, hogy ha jókedve van esetleg fokozott örömmel beszél a másikkal, akkor a mosolygós kis arcocskát odanyomja a mondatok végére vagy közepére, elejére... már amennyiben arra kényszerül, hogy interneten keresztül kell valakivel megbeszélnie valamit. Ezek általában egyeztetések szoktak lenni, de ilyen esetben is az esetek nagy részében a telefonon való megbeszélést választja. Ott legalább hallani lehet a másik hangjának tónusát, érzed ha hülyeséget kérdezel és arra próbál értelmesen válaszolni, így még időben korrigálhatsz mielőtt totál hülyének állítod bemagad.
Ettől függetlenül nem kerít neki alapjáraton túl nagy feneket, olyankor csak megköszöni, és megy tovább mintha mi se történt volna. Őszintén szólva pár perc után el is felejti, hisz mindig jön valami - általában egy keményebb eset - ami nyom egy deletet a tudatodra.
Félreértések elkerülése végett... nem azért nem ünnepel ilyenkor, mert utálná, hanem egyszerűen nincs arra ideje és agykapacitása, hogy még ezzel is ellegyen foglalva a kifejezetten szűkös és sűrű munkabeosztása miatt. Neki minden nap szülinap és ünnep, happyhurrá, boldogság, mikor valami jó dolog történik. Ha megmenti valaki életét kinek a családja hálás mosollyal fordul felé, vagy épp csak ha azt vesszük, hogy gond nélkül befejez egy műszakot esetleg még korábban is hazatud menni. Az pedig már csak hab a nem létező tortán, hogy a frissen vetett ágyába dőlve pihentetheti egy kicsit a szemét, mielőtt az tejszerűen kifolyna az üregeiből.
Épp ezért reméli azt, hogy mások is elfogadják a nézeteit és nem várják el tőle hogy kacsalábon forgó kastélyt kapjanak tőle ajándékba vagy toronyórát lánccal, mert sajnos erre várhatnak ítélet napig.  Azok aki kiemelt szerepet töltenek be az életében, kapnak egy bon-bont, virágot vagy valami apróságot, viszont ennél többet nem tud nyújtani bármennyire is szeretne. Már csak azért se, mert nagyon rossz a memóriája évszámok téren. Ha már a saját születésnapjára nem emlékszik, más hogy várhatná el tőle, hogy na majd az övét tudni fogja percre pontosan? Persze ebből voltak már nézeteltérései az előző barátnőivel is akik enyhén szólva is rossz néven vették, hogy nem jutott már korán reggel az eszébe az, hogy ágyba reggelit kellene vinni a kiskisasszonynak, hisz születésnapja van... helyette úgy kezdte a napjait, mint mindig. Kibújt a paplan kellemes, óvó melege és súlya alól, elvánszorgott zuhanyozni, bekapott néhány falat reggelit, búcsú puszi és már ott se volt. Nem is csoda, hogy sűrű bocsánatkérésekkel zárultak az ilyen napok, dehát...
... és, hogy miért e téma? Hát itt a Halloween ami minden amerikai vagy épp japán ember nagy kedvence, elvégre ők kerítenek akkora feneket neki. Nincs baja a beöltözésnek a horror sztoriknak és a bohóckodásnak, de tudja jól, hogy az utóbbi időkben emiatt is megnőtt a száma a baleseteknek, így fokozott készenlét van ekkor is a kórházban... amit ő most kihagy. Direkt erre a napra időzítette a szabadságot, hisz míg mások van, hogy végiglazulják a heteket, addig ő egy nap alatt megcsinálja azt a megfeszített munkatempót amit mások Halloween, karácsony vagy más alkalmakkor.
Kint a farmon pedig tényleg nem volt közük ehhez az ünnephez, nem véletlenül akart minden alkalommal szívinfarktust kapni az első két, Sydneyben töltött évében, mikor elérkezett a várva várt ünnep. Mára már volt ideje megszokni és igazi örömét csak azért leli benne, mert unokahúga hetek óta rágta nem csak a szülei, de az ő fülét is mikor találkoztak, hogy mi szeretne majd lenni. Az a legnagyobb pechje talán a kislánynak, hogy az anyja és a nagybátyja is az egészségügyben dolgozik, ahol nem sok idejük van arra, hogy a legtöbb otthoni apróságot a fejükben tartsák. Persze többször is eszébe jutott az utóbbi időkben mikor bement egy-egy boltba ahol a tökök, boszorkányok és csontvázak kivoltak már aggatva megannyi tréfás játékkal együtt, de odáig nem jutott el, hogy tegyen is a kislány öröméért. Ráadásul Aaron édesanyja már intézte a dolgot.
De csak, hogy ne üres kézzel érkezzen, egy nagy bödön finomságot azért hozott a kislánynak, aki most önnön szórakozottságában és lelkesedésében jár házról házra a jelmezében.
Széles vigyorral veszi tudomásul Zoey szóhasználatát, mire rögtön a gyerek anyjára pillant, hogy az miként fogadja a szitokszót. Mindig is csodálta Karen nevelési szokásait, noha tudja, hogy az utóbbi időkben elég kemény dolgokon ment keresztül. Hayden példának okáért azóta is tart tőle valamilyen szinten, hisz kivetette a méhét, ami mint tudjuk jól, a legtöbb nő legnagyobb szomorúsága, hisz nem lehet többet saját gyereke. Fogalma sincs, hogy fúj-e rá vagy zavarja a téma, hisz soha nem beszél róla pedig úgy érzi, nem ártana.
Zöldjei az említett fiatal társaság felé siklik.
- Erre szokták azt mondani, hogy addig nem kell foglalkoznod vele, vagy velük amíg nem kerülnek be hozzád. Szerinted miért ellenzem annyira a Halloweent? Pont emiatt. Mert az ilyeneket viszik be ezreivel a kórházba, vagy a baleseteseket akik "véletlenül magukba állítottak egy machatet" vagy "leestek a tetőről mert épp ráakarták hozni a frászt anyjukra,apjukra vagy kutyájukra." - sóhajt drámaian majd ismét Zoey és mesehős társai felé les gyermeteg mosollyal.
- Addig jó csak ez a beöltözéses, mókázós dolog amíg ilyen kicsik. Általában a szüleik is odafigyelnek rájuk és tényleg bennük van a végtelen ártatlanság és lelkesedés amivel csak cukorkát vagy csokit szeretnének kicsalni az emberekből... de ezen túl? - vonja meg a vállát.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Hayden&Karen-Csokit, vagy csínyt! (Halloween estéje) Empty
»Pént. Nov. 13, 2015 8:01 pm Keletkezett az írás



Hirtelen erős késztetést érzek egy mosoly eleresztésére Hayden szavai hallván. Nem akarok rossz példával előrukkolni neki -fog majd így is látni eleget, és valószínűleg nem tévedek, ha azt mondom, hogy talán már volt is jópárhoz szerencséje-, de fogalma sincs róla, hogy mennyire nem tud már megérinteni egy tizenéves, önfejű betépett, félhulla látványa, aki mindig a szar életét hozza fel kifogásnak miután magához tért, és a hozzá rendelt pszichológus leül eszmecserét folytatni velük. De visszakanyarodva a lényeghez.. Nem, inkább nem adok neki tanácsot, hogy az ilyenekkel mit szoktunk csinálni. Az az egy nem titok, hogy gyűlölik az orrukon ledugott szondát. A kivételét még jobban!
Azt hiszik, hogy ha azt hazudják másnak, és önmaguknak is, hogy a nyomorúságos élethelyzetük miatt nyúltak drogokhoz, akkor kevésbé fogja őket illegális szerfogyasztónak, bűnözőnek megbélyegezni az állam. Naivabbak, mint Piroska, amikor először találkozik a Farkassal!
-Hayden, most őszintén,nézz rájuk! Ha ezeket behozná a mentő ilyen állapotban, szerinted másnap mennyire szégyellnék magukat? Segítek, egyáltalán nem. Többnyire nem emlékeznek semmire. Két típus van. Az egyik, aki nem emlékszik semmire, és mindenféle szégyenérzet nélkül jót heherészik azon, amikor másnap elmeséljük, hogy milyen állapotban hozták be, és hogy viselkedett, a másik fajta pedig a tipikus tagadó, aki inkább mindent tagad, hogy megvédje a büszkeségét, és azzal vádol minket, hogy az egészet csak kitaláltuk. Ilyen egyszerű. Ilyen rohadtul egyszerű a tinédzserek észjárása. - Vállat vonok, majd tekintetem szépen visszasiklik a részeg csitrikről a lányomra.
Szerényen, ám alig láthatóan elmosolyodom, ahogyan egymást kergeti a három lány az egyik ősi tölgy vastag törzse körül. Nem tudom, hogy ennek a látványnak a hatására, vagy Hayden monológja késztet rá, de végül megkérdezem azt, ami már rég volt téma kettőnk közt. Olyan ez, mint a másnap magához térő "tagadó" tinédzser. Nem beszélünk róla, és így lassan magunkkal is elhitetjük, hogy minden a legnagyobb rendben van a családunkban.
-AnyáDékkal mi a helyzet? Beszéltél velük mostanában? - Akkor szakadt meg velük a kapcsolatom, amikor teherbe estem Zoeyval. Soha nem kedvelték igazán Aaront, és nem titok, hogy ez részéről is kölcsönös volt. Zoeyt és Bentleyt egyszer sem látogatták meg. Utoljára akkor láttam őket, amikor tiszteletüket tették Bentley temetésén. Akkor is csak tisztes távból kémlelték az eseményeket, és azt az egy szál fehér szegfűt is csak akkor dobták rá a sírra, amikor már senki nem volt ott.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Hayden&Karen-Csokit, vagy csínyt! (Halloween estéje) Empty
»Pént. Nov. 13, 2015 9:31 pm Keletkezett az írás



Karen and Hayden
 





Szemeit le se véve az apró lányról, hallgatja végig a nővérét, aki épp a fiatal tinédzserek alkohol és drogfogyasztási szokásairól tart neki különórát. Mondjuk mit is várhat egy toxikológustól? Imádja és tiszteli a nőt, épp ezért próbál mindig hozzá fűzni egy-egy értelmes mondatot, és nem csak legyinteni egyet, hogy "úgy se értek hozzá"... alapjáraton pedig értenie kell, hisz sokszor ilyen tünetekkel visznek be fiatalokat a sürgősségire, ahonnan aztán máris viszik őket Karenékhez. Viszont jelen pillanatban mintha egyik fülén be, másikon pedig kifelé közlekednének a kimondott szavak, csak a talajt bámulja miközben haladnak előre... Nem meglepő, az utóbbi időkben el van varázsolva, mintha nem két lábbal állna a földön. Gondolatok milliói fordulnak meg egyszerre a fejében, azt se tudja, hogy éppen melyik kerüljön előtérbe, máris jön a következő. Egy igazi érzelmi labirintusban jár mióta Zoyácska belépett az életébe, az érzés pedig mondhatjuk úgy is, hogy meghökkenti.
Sydneyben való tartózkodásának ideje alatt, - ami pontosabban kilenc évet takar, mínusz fél évet amit a lába miatt a farmon töltött - három barátnője is volt, valamint egy kialakuló kapcsolata aminek aztán ideje korán véget vetett. Még, mielőtt bármi is történhetett volna. A lényeg a lényeg, hogy ezen három lány egyike se okozott akkora fejfájást számára, mint ez a pöttöm, Gombszemű lányka aki a puszta jelenlétével is tornádót okozott már az első alkalommal.
Van benne valami, aminek köszönhetően teljesen elkülönül attól a sok átlagos lánytól aki megfordul a kórházban, vagy szimplán a városban és annyit de annyit hallgatta Tomtól, hogy millió szemrevalóbb nő van a kórházban, akit Hayden megkaphatna, de egyszerűen ő nem kíváncsi rájuk. Mintha csak lepattognának róla a nevek és a testfelépítésük jellemzése. Nem érdekli, hogy Lindseynek nagy mellei vannak, vagy Ananak hosszú, izmos combjai... nem belefulladni akar a dús keblekbe, vagy épp medenceroppanást szenvedni az erős combok miatt. Oké, nem tagadhatja, volt már, hogy megfordult utánuk a folyosón, de mindannyiszor rájött, hogy az a végtelen báj és gyermeki szórakozottság, természet ami különlegessé teszi Zoyát, egyikben sincs meg. Ehhez pedig keveredik egy hozzá értő, határozott komolyság és bölcsesség is ami nem engedi, hogy a szeleburdisága teljesen átvegye felette az irányítást. Megvan a magához való esze, természetes és Hayden szívének épp oly kedves.
Fogalma sincs, hogy mi ez, csak egyfajta fellángolás? Vagy tényleg egy komoly érzelem, ami még várat magára, hogy teljesen beérjen, hogy aztán biztos úton indulhasson tovább?
A mai alkalom az egyik a sok közül, mikor van idejük Karennel egymásra és többek között arra, hogy beszélgessenek egy keveset miközben Zoey nagy vidáman gyűjtögeti az édességet. Ilyenkor mindig azon gondolkozik, hogy mikor alakult ki ilyen erős kötelék közöttük? Mikor jutottak el arra a szintre, hogy ha naponta nem is, de két napi szinten biztos, hogy megisznak együtt egy kávét, együtt ebédelnek vagy épp Haydenhez kerül a kicsi Zoey, hogy vigyázzon rá amíg az apja és az anyja dolgozik ő pedig éppen ráér.
Tisztán emlékszik arra, hogy míg gyerekek voltak, nem épp a jó kapcsolatukról voltak híresek. Mintha két idegen gyerek lett volna együtt a farmon úgy, hogy vérkötelék köti össze őket. Nem sokat beszéltek egymással, akkor is általában hajtépésbe torkollott a dolog... Mindig Karent szidták le a szüleik ha épp Hayden valami hülyeséget csinált az ő felügyelete alatt, hisz ő volt az idősebb, a kis srác pedig az egyetlen "kisfiúk"... mintha Karen nem az egyetlen lányuk lett volna akkoriban.
Viszont megszokott volt, hogy a Cole családban mindig is a fiúk voltak nagyobb becsben tartva, a napfénytől is óvták őket nehogy bajuk essen. Közülük kerültek ki a zsokék, az orvosok vagy épp a vállalkozók, azok akik tovább vitték a farmot az elődjük halálát követően és a többi nagy nevű ember akik mindig lecsúszott, nyugdíjazott, minden pénzét elkaszáló emberek lettek. A nők pedig miért voltak? Hogy otthon üljenek, gyereket szüljenek, neveljenek és főzzenek a férfiaknak, mossanak és takarítsanak, vigyorogva, kicsattanó örömmel várják a férjúr be nem jelentett kártya partyra érkező haverjait. Nem volt és soha nem is lesz beleszólásuk semmibe, inkább díszként tartották őket mutatóban maguk mellett. Minden Cole asszony csinos, mutatós hölgy, apró kis ékszerek a férjuruk mellett.
És talán ez az egyik oka annak, hogy Hayden első körben ki akart szabadulni abból a körből és, hogy örül annak amiért Karen vér szerinti apja vette őt is szárnya alá. Ő nem Cole, imádja a családját még úgy is, ha többek között Hayden sem a vér szerinti gyereke. Ettől függetlenül úgy nevelte éveken keresztül, mintha a sajátja lenne, segített neki mind ahányszor gondja volt a lába miatt, lelkesítette és volt, hogy könyörgött neki azért, hogy szedje végre össze magát mert nem az a srác ül most vele szembe, akit ő megismert. Ő pedig apjaként szereti mind a mai napig, felnéz rá és tiszteli. Nem véletlen, hogy ha valaki az apja felől érdeklődik akkor mindig ő jut először az eszébe, nem pedig az, aki nemzette.
Csak akkor tér vissza a jelenbe, mikor meghallja a nevét, így zavarodottan ugyan de az imént említett fiatalok felé fordul.
- Akkor én soha nem voltam átlagos tinédzser, úgy érzem - billenti félre a fejét. Ő egyike volt azoknak, akik soha nem tagadnak és ha nagy hibát vétenek, akkor belátják, hogy hibáztak és el is mondják, nem tagadnak, nem változtatnak meg egy paramétert se. A lelkiismeretesség és az önbecsülés az egyik főbb ismérve Haydennek, ez pedig nem változik még itt a nagyvárosban se.
- Annak viszont különösen örülök, hogy van időd arra, hogy a fiatalokat értékeld és elemezd- nevet fel szórakozottan. Az utóbbi időkben ideje se volt arra, hogy normális ritmusban vegye a levegőt, állandóan csak lótott-futott, betegről betegre járt nem is foglalkozva azzal, hogy éppen kit vagy mit vittek be. Mivel Leaht ledöntötte a lábáról valami nyavalya, több műszakot is át kellett vennie tőle, ennek hála teljes őrültek háza volt nála amit alig tudott kordában tartani aztán normalizálni. Épp ezért is vannak ott a jól ismert sötét karikák a szeme alatt, és ha most nem Karen hívta  volna el, hogy gyűjtsenek együtt cukorkát, akkor el se jött volna csak döglene a kanapén és Lisa feje búbját simogatná. Ja, Lisa egy kutya!
- De biztos vagyok benne, hogy vannak kivételek. Nem kell általánosítani, ők csak... egy rossz példa a mai fiatalságra - próbálja védeni őket, de be kell látnia, hogy azon kivételek akikről ő beszél, elég csekély számmal fordulnak meg a nagyvilágban manapság.
- Ezt nem mondanám. Utoljára két hete voltam otthon, azóta nem hívtam őket és ők se kerestek. Ha Samantha nem mesélt volna, akkor nagy valószínűséggel abban se lehetnék biztos, hogy élnek vagy halnak. Elvileg rendezni akarnak valami nagy családi összejövetelt, amin nem óhajtok megjelenni... - hangja sértettségtől válik füstössé - el akarják adni Vihart, mondván kell a pénz. Nem tudom mit fogok csinálni, mert tesznek arra, hogy mit akarok. Apám meg főleg... ő ragaszkodik annyira hozzá - lehet, hogy nyugdíjazott lett a versenyló, akivel annak idején balesetet szenvedett, viszont nagy erős kötelék van közöttük, ami törhetetlen mind a napig még úgy is, hogy nem találkoznak napi szinten.
- Nem is értem! Terápiás ló, folyamatosa a bevétel állata, hisz mióta felvették Reneé-t, van aki helyettem is megtartsa az órákat. Napi nyolc beteg megy a farmra ami szép kis summa hetente, nem is értem mi a probléma. Ha meg baj van, miért nem tudnak szólni? Értesíteni? Még mindig az én nevemen van a fél farm - látszik rajta, hogy idegesíti a dolog és bár nem szeret beszélni erről, mégis kiszakad belőle. Fogalma sincs, hogy mi zajlik otthon, de már tervben van, hogy a hétvégén haza utazik csak, hogy tisztázni tudja a dolgokat.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Hayden&Karen-Csokit, vagy csínyt! (Halloween estéje) Empty
»Szomb. Nov. 14, 2015 8:47 am Keletkezett az írás



Harsányan felnevetek megjegyzésére, amit egy kissé talán szarkasztikusnak is lehet vélni.
Könnyen beszélek öreg, harminckét éves fejemmel. Sokan elfelejtjük, hogy milyenek voltunk mi. Én például azt hiszem pont Hayden ellentéte voltam akkoriban. Szerettem lázadni, mert tudtam, hogy azzal dühítem, és még több fejfájást okozok anyáméknak.
-Mindig is utáltam a farmon élni. Az egyetlen jó dolog az volt benne, hogy azon a több hektáros birtokon könnyű volt elbújni, ha egy kis magányra vágyott az ember. - Talán én is képes lettem volna rajongani azért a helyért, és életmódért, ha nem úgy tartották volna számon a család női tagjait, mint egy gyereket nevelő bejárónőt. Még mindig emlékszem anyám undok, undorral telt szavaira... "Azonnal takarodj nokedlit szaggatni! Még egy csomó dolgunk van. A kukoricát szerinted ki fogja letörni helyetted?!" Pfújj... egy ócska, megalázott, alábecsült, semmibe vett olcsó ringyó volt, és ki tudja? Talán még most is az..
-Úristen! Komolyan mondom, hogy szánalmas, amit művelnek! A kívülállóknak mindig azt mutatják, hogy milyen szeretetteljes minta família az övék, közben pedig minden úgy elvan cseszve ahogy az illik. Ne hagyd magad! Ne hagyd, hogy afelett ítélkezzenek, ami a Tiéd is! - Hangom feszültség teljes, szemeim szikrákat szórnak.
-Egyedül azt sajnálom, hogy Zoey soha nem juthat el arra a helyre. Ő imádná a lovakat, a tyúkokat és azt az egész életet. Kár, hogy a nagyszülei cseppet sem érdeklődnek az unokájuk felőle. Bár, ha tennék is, valószínűleg már csak dacból, bosszúból sem mutatnánk meg nekik őt. - Ismét Zoey felé terelődik a pillantásom.
-Ott egy pad, üljünk le. - Biccentek fejemmel az ülőalkalmatosság felé, és ha már mind a ketten kényelembe helyeztük magunkat, túrni kezdek a táskámban.
-Na mi van nálam, ami abszolút segít ezt a mai őrületet átvészelni? - Pajkosan csillannak szemeim, és pillanatokon belül előkerül egy-egy doboz jó minőségű maláta sör a táskámból.
-Igyunk arra, hogy legalább mi ketten összetartunk. Egs! - Koccintom az övéhez a dobozt, majd meghúzom.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Hayden&Karen-Csokit, vagy csínyt! (Halloween estéje) Empty
»Szomb. Nov. 14, 2015 8:25 pm Keletkezett az írás



Karen and Hayden
 





Hayden egyik igazi ismérve az, hogy közel harminc éves kora ellenére még mindig pontosan úgy néz ki, mint egy huszonkét éves fiatal srác. Nem sokat változott azóta, hogy belépett a második X-be, nem véletlen az se, hogy a mai napig nem hisz benne túl sok orvos, csak azt az esetlen gyereket látják benne, aki régen is volt, és aki a mai napig elő szokott bújni belőle mikor fáradt, vagy épp semmihez nincs kedve, ha fáj a lába. Ezek az alkalmak persze egyre csak csökkennek és az az érett férfi kerül előtérbe, aki sokat látott már, aki olyan eseteket is átélt, amit sokan nem. Olyan valaki, aki képes vállalni a felelősséget bármiért, nem menekül el a feladatok és a kétes helyzetek elől s a maga rokkantságával - mert annak számít - kitart az igaza és barátai mellett.
Egyetlen egy olyan pontja van az egész megjelenésének, ami árulkodik az élettapasztalatáról, bölcsességéről és a komolyságról, mely kiemelt szerepet kap az életében. Valami ami elárulja, hogy több ő egy egyszerű fiatal legénynél, egy rezidensnél aki előtt még ott az egész élet. Ez pedig nem más, mint a makulátlan zöld szempár, mely nem képes arra, hogy véka alá rejtse az érzéseit. Ha komoly az öröme, akkor apró szarkalábak kerülnek a szeme sarkába. Amikor haragos vadul, gyilkosan villannak s résnyire szűkülve jelzik utálatát, ellenzését... ám soha nem tudja elrejteni azt a mértéktelen élettapasztalatot, amit birtokol.
Húsz éves korában, a balesetét követő időszak volt az, mikor elkezdte átértékelni az életet. Eleinte persze mélységes gyászban töltötte a napjait, elzárkózott mindentől is mindenkitől, azt is lehet mondani, hogy depressziós volt amiből nem tudta senki se kizökkenteni. Le kellett mondania a szenvedélyéről, arról amit igazán szeretett és arról az állatról, akit  maga szelídített meg, aki a barátja lett és emellett az élete. Vele nyerte élete első versenyeit és az ő hátán ülve lett világbajnok zsoké a Juniorok kategóriájában és kis híján a felnőttek között is, amennyiben más lovat keresett volna a maradék néhány versenyre. De sajnos az élet mást követelt, a forgatókönyv megváltozott, neki pedig alkalmazkodnia kellett.
Ezek olyan momentumok, melyeknek köszönhetően megérett, és már húszas évei elején komolyabb volt a legtöbb vele egyidős sráctól. Persze nyomokban tartalmazott egy kis hiperaktivitást és szerencsétlenkedést, szertelenséget, de ez csak azután volt rá jellemző, hogy a St. Claire közegébe került, ami merőben másabb volt a megszokottnál. Nem tudta koordinálni a mozdulatait, magassága lévén egy esetlen gyereknek hatott mind ahányszor a vékony folyosókon robogott át kalimpálva hosszú tagjaival.
- Tudom. Te inkább John mentalitását örökölted... Az az igazság, hogy nekem nagy szenvedélyem a farm mind a mai napig, ezt te is tudod. Ott nőttem fel, egy igazi... farmer kölyök vagyok, aki ott érzi magát teljesen biztonságban és teljesnek. Imádtam a kakas kukorékolását kora reggel, az éjszakákba nyúló robotolást. Hiszed vagy sem, még a tetőt is imádtam foltozni. Jártál már a ház legmagasabb pontján, ahonnan be lehetett látni a farmot? Csodálatos! Komolyan. Mindegy, a lényeg a lényeg, ott nőttem fel, az az én hazám. A gond csak az, hogy olykor úgy érzem , hogy csak nyaralni járok oda ki... a lovak, a mesés és vadregényes táj már nincs. Vagy, legalábbis nem úgy él a fejemben, mint gyerekkoromban. Már nem a családomhoz járok haza, nem őket akarom látni, hanem a lovakat - süllyeszti bele mindkét kezét a farmerja zsebébe, hogy megvonva a vállat felsóhajtson - nem tudom, hogy mikor változott ekkorát a véleményem és a meglátásom, vagy úgy ahogy van a helyzetem. Anyuék már az elején óva intettek attól, hogy ebbe belevágjak. Tudod jól, hogy azt akarták, hogy ott maradjak és a farm legyen az, aminek később is az életemet szentelem, ha már úgy, mint zsoké nem tudok nekik bizonyítani... - és itt egy pillanatra megáll a tudás, még ő maga is megtorpan egy pillanat erejéig.
- Bizonyítás... lehet, hogy mindvégig ezt akarták? Hogy ha már zsokénak nem leszek jó, mert ugye a versenyzésről le kellett mondanom, akkor majd a farmot teljes mértékben a nevemre veszem? Ennyire önzőek lennének? Létezik? - vonja fel a szemöldökét miközben a nővére arcára is vet egy pillantást, hogy lássa annak véleményét mely első körökben az arcra szokott kiülni és csak utána próbálja megfogalmazni finoman a választ.
Nem tudja elképzelni azt, hogy azok akik nemzették csak a saját fejük után mennének és nem tetszene nekik az ötlet, hogy a fiúk maga dönt a sorsáról.
- Talán az is lenne, ha lenne összetartás, megértés és elfogadnának titeket nőket is, mint értelmes, gondolkozó embereket. Szerinted miért beszéltem bele Sam fejébe azt, hogy jöjjön be ő is és kezdjen valamit az életével? Hogy ne ott kerüljön parkoló pályára már fiatal korára. Nem lehet ő is csak egy csinos kis porcelán valamelyik szekrény tetején - mindig is szívén viselte a húga sorsát, épp ezért győzte meg afelől, hogy ha bejön a városba, könnyebb lesz az élete. Tanuljon egyetemen, hisz a gimnázium után nem akart tovább tanulni, a farmon akart dolgozni... végül csak hatottak rá Hayden szavai és most ő is orvosira jár és ha minden jól megy, akkor négy év elteltével ő is a St. Claireben lesz gyakornok.
- Persze, hogy nem fogom hagyni, ezért is megyek haza majd a hétvégén. Megpróbálok hatni rájuk, ha nem megy akkor drasztikusabb lépésekhez fogok folyamodni, és megmutatom nekik, hogy milyen egy nagyvárosi ügyvéd - hangjának mélysége és annak ködössége elhitetheti Karennel, hogy komolyan gondolja és egy pillanatra se tántorítható el az álláspontjától.
- Eljuthat! Karen, ne ez legyen már a hátráltató tényező. Két ház van ott nem? Nem kell a nagy épületbe menni, ott van a nyaraló része is. John, mármint... az apád általában érdeklődni szokott felőletek, csak őt aztán tényleg nem lehet rávenni a repülésre. Viszont a mai napig úgy vagyok vele, hogy ha ragaszkodna hozzátok akkor leküzdené a félelmét és bejönne. Én se szeretek repülni, eleinte szó szerint lyukakat martam a karfába, de mára megszoktam. Ő is megtudná. Á, mindegy - legyint hisz érzi, hogy kezd felmenni benne a pumpa. Nem tudja felfogni azt, ami otthon zajlik. Egészen addig nem érezte kétségbeejtőnek a helyzetet, míg meg nem született Zoey, akit teljesen mellőztek, mintha nem is lenne. Ami pedig a temetést illeti....
Zöldjei felcsillannak mikor megpillantja a táskából előkerülő sört.
- Király vagy! - veszi át tőle a dobozt majd felnyitja és hozzákoccintja Karenéhez - egészségünkre!
- Amúgy Aaronnal mi van? Miután elvitte tőlem Zoeyt a múltkor, nem is hallok felőle
- teszi fel a kíváncsi kérdést miután letudja az első kortyokat. Úgy érzi, hogy erre most nagy szüksége volt.




Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Hayden&Karen-Csokit, vagy csínyt! (Halloween estéje) Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Hayden&Karen-Csokit, vagy csínyt! (Halloween estéje)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Brandon, vagy bármi más
» Hayden & Alexia
» Maria and Hayden
» Jeanne & Owen - Iszogatunk vagy bosszankodunk?
» Hayden & Raymond

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: