Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Kat & Lemon- Patológia
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Kat & Lemon- Patológia Empty
»Hétf. Nov. 02, 2015 5:30 pm Keletkezett az írás





Kat & Lemon





A sarkamban loholó négy medikával igyekszem lefelé az alagsorba. Nem a hétköznapi módon vezetem be őket a kórházunk vérkeringésébe, és mérem fel egyszerre a tudásukat. Mindegyikük nevét egytől-egyig megjegyeztem, de egyelőre senkit nem szólítottam a nevén. Ezek közül egy lesz az én gyakornokom, egy Lippáé, és itt van Josh két kis újonca is. Mint is mondhatnék? A legrosszabbat kapták meg a quartettünkből. Nem vagyok a lelkes tanító, aki minden egyes mozdulatukat árgus szemekkel figyeli. Az sem számít igazán, hogy ki hol szerezte meg a diplomáját, mert az elméleti oktatás színvonala az összes egyetemen kiemelkedő, én mégis arra vagyok kíváncsi, hogy egyesével mire képesek, ha a mély vízbe dobják be őket. Gondolom naivan azt várták, hogy azonnal egy vizsgálóba, vagy talán egy állandó beteghez vezetem őket, de akkor nagyon tévedtek. Mi a biztosíték arra, hogyha egyedül hagyom őket a pácienssel, akkor nem nyírják ki? Így nekem is kisebb a rizikó, mégis empirikus módon megfigyelhetem őket, és a legjobb következtetéseket vonhatom le az újdonsült gólyáinkról.
- Igyekezzenek, mert itt fogok elaludni a lassú tempójuktól. A héten máris kétszer fognak éjszakai ügyeletben dolgozni, és az első műszakjuk huszonnégy órán át fog tartani. Természetesen miután a mostani feladaton túljutottak, mindegyikük rezidensének eljuttatom az általános felmérés eredményét. – tárom ki a lengő ajtót magam előtt, és szépen haladok a boncterem felé. Idelent hideg van, és a megfelelő hőmérséklet, hogy a hulláink egyben maradjanak. A karórámra tekintek. Hajnali két óra, nem a megszokott kezdő időpont, de a reggeli vizitre már az összes medikának a helyén kell lennie.
- Miért ide jöttünk le? – hallom meg a hátam mögül az egyikük nyivákoló hangját, amire hirtelen fordulok meg, és ahányan vannak a folyosón, mindannyian megtorpannak, és másfele néznek.
- Azért, mert nem hinném, hogy kiérdemelte volna a rezidense figyelmét. Én leszek hajnali fél ötig a mentoruk, és ha valakinek ellenvetése van, az fel is mehet. Külön időt, és energiát fordítok önökre, és nem szeretném, ha ez időpazarlás lenne. Fogja be, és akkor ma még valami értelmeset is tanulhat. – sokan azt mondják még egy szakorvos sem beszél így a rezidensével, de én nem a jólelkűségemről vagyok híres. A barátaim is különcnek tartanak, mások jégkirálynőnek. A tudásom nagy, és keményen megdolgoztam azért, hogy most itt legyek.
Be is érünk az előkészített terembe, és dr. Ladington, az éppen műszakban lévő patológus vár ránk.
- dr. Fitzgerald..előkészítettem mindent, amit kért. – elismerően bólintok neki, és az egyik vizsgálóasztal mellé sétálunk át, ahol az emberi hulla még le van takarva.
- Figyelmet. – a sugdolózások abba is maradnak, amikor összeütöm a két tenyeremet, és rám emelik a tekintetüket a kis újoncok.
- dr. Ladington az egyik legjobb patológus Ausztráliában. Az asztalon fekvő férfi pedig a mai hullánk, aki az ötvenes évei közepén hunyt el ma éjjel 23:47 perckor. A boncolást nem végeztük még el, de a kórelőzmények alapján, és a betegsége hosszú lefolyása miatt, tudjuk a halál okát. Az önök feladata lesz ezt kitalálni. Ha maguknak jó, hogy párosával dolgoznak, akkor tegyék azt, de ne higgyék, hogy duplán részesülnek a nyereményben. Aki megfejti az okot, az ma délután bemosakodhat velem egy műtétre. Igen, ez az első napjuk, de eléggé motiváló is. – a papírok a kezemben vannak, de nem nyitom ki a mappát. A kartoték rejti a megoldást, de nekik ezt nem kell tudniuk.
- Másfél órájuk van. Remélem mindenkinek friss még az anatómia tudása, mert nagy szükségük lesz rá. Az óra indul…most. – állítom be a stopperemet, és közelebb megyek dr. Ladingtonhoz. A férfi a harmincas évei végén járhat, és igen magába forduló típus. A legtöbb esetben a halottakkal kommunikál. Sokan furcsának tartják, de én a magam módján kedvelem. Halk beszélgetést folytatunk, de a fél szemem a négy medikán van.
- Gondja van dr. Kudrov? – nézek csúnyán Josh egyik „kis pisisére”, amitől szinte azonnal berosál.
- Még háttér információkat se kapunk a betegről? Mint vércsoport? – nagyot sóhajtok, és némi összenézés után a boncmesterrel sétálok oda melléjük, és fonom össze a karjaimat.
- dr. Kudrov úgy gondolja, hogy nem képes megoldani segítség nélkül egy feladatot? Maga szerint minden helyzetben ott lesz valaki védőhálóként, hogy megadja a plusz löketet magának, hogy egy értelmes diagnózist tudjon felállítani? – érdeklődöm a barna szempárba mélyedve.
- Öhm… - megforgatom a szemeimet, és lesújtóan mérem végig, miközben egy értelmes választ próbál kinyögni a száján.
- Fáradjon felfelé az első emeletre, és keresse meg Helénát. Biztosan akad olyan feladat, amit képes megoldani. Mondjuk a következő huszonnégy órában aktákat rendezhet. Hajrá, felfelé. – látom, hogy ellenkezne, de az ajtó felé mutatok. Teljesen elsápad, és némi hüppögés után ki is rohan.
- Folytassák, ha nem akarják úgy végezni, mint ő, mert akadnak még nagyon jó dolgok, amit az első műszak alatt csinálhatnak. – tekintek végig rajtuk, és a saját gyakornokomon akad meg a tekintetem. Vajon dr. O’hara a csinos kis pofiján kívül ésszel is meg lett áldva, ha már én leszek a rezidense?



made by torie ♥



A hozzászólást Lemon Fitzgerald összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 21, 2015 10:31 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Kat & Lemon- Patológia Empty
»Pént. Nov. 13, 2015 10:57 am Keletkezett az írás




Lemon & Katerina
 






Még csak alig múlt el hajnal két óra lesz, de nekem már itt kell robotolnom a kórházban. Ami azt illeti, igazából ez az első nap, vagyis inkább ilyen felmérés féleség. Utálok korán kelni, és ráadásul még csak nem is aludtam jól, egész éjjel forgolódtam álmomban, már legalább két hete nem látom begördülni azt a bizonyos sötét színben ragyogó sportkocsit. Teljesen össze vagyok zavarodva miután szépen kipenderített Mr. Deveraux  a házából amikor anya átküldött azzal  a kosár kajával. Azt állítja, hogy valami külsős cég ügyvédje, vagy hogy is mondta, de hogy őszinte legyek magammal, a fickó baromira nem néz ki úgy mint egy ügyvéd, sokkal inkább nem rég szabadult orosz maffiafőnök fiára hajaz inkább. Sokkal inkább. Főleg a tetoválásaival, amit volt alkalmam megnézni, pár alkalommal, mikor leskelődtem utána. De két hete a nyamvadt kocsiját nem látom, nem is tudom mi a fene bajon van. Biztosan túl korán van, ezért vagyok ilyen idióta barom. Pár hete igazán meg vagyok hülyülve, ezt nem foghatom a korán kelésre, ugye. Anyuék elutaztak valami üzleti útra, vagy második nászútra, nem emlékszem már pontosan, és mivel nekem ilyen korán kell megjelennem, ezért a négy éves húgommal kezdenem kellett valamit, hogy valaki elvigye az óvodába, megkértem Alecet hogy aludjon itt. Régebben még legalább minden hétvégét itt töltött, mostanában már nem igaz, meg kellett fenyegetnem hogy ha nem jön át keresek valami másik szuper okostojást és rakatok  a gépére valami trójai vírust, de olyat hogy minden szart megzabál  a gépén. Hatásos volt, nem tudtam hogy örüljek-e vagy se, mert annyira vissza taszító vagyok, hogy csak ilyen fenyegetőzés, meg zsarolás után  képes átjönni aludni?
A kihalt folyosón követem a többi gyakornokkal a rezidensemet, Dr. Fitzgerald, gyönyörű nő, az a szoborféleségből, nem tűnik valami kedvesnek, de úgy hallottam nagyon jó orvos, nem mintha lehetett volna választásom, hogy kit akarok főnökömnek és kinek nem. Azt hiszem Héjli és Emma szerencsésebb helyzetben vagyok, mint én, de az a lényeg, hogy remek orvos váljon belőlem, nem pedig az, hogy BBF-ké váljunk, amúgy is van már egy, az bőven elég. Méregzöld színű rövid ujjú műtős póló és nadrág van rajtam, egy fehér edző cipővel, szintén fehér köpennyel. Fenekémig érő, napszítta tincseimet, kontyba fogtam össze a tarkómon. A sminkelést nem vittem túlzásba, csak egy barackvirágszínű szájfényt kentem ajkaimra, egy kis szem ceruza és spirál. Én  a rezidensem nyomában igyekszem, azt hiszem nem lenne túl jó pont ha lassú csigaként mozognék, még ha legszívesebben aludnék is. Bár az a két liter koffein, ami benne van már a szervezetemben, nos az kellőképpen segít abban, hogy ne csak talpon tudjak maradni, de a tetejében még gondolkodni is tudjak. Őszintén mondom libabőr futkos a gerincemen, a tudattól, hogy a boncterembe igyekszünk, egyszerre tölt el izgatottsággal, és félelemmel, szeretem  a kihívásokat. És azt hiszem ez az első amit nem baltázhatok el, bármit is akar felmérni  a doktornő. Számít az első benyomás, mondjon nekem bármit is. Nem gondolom, hogy választ várna siető szavaira, így inkább csak be fogom, majdnem agyon taposom az egyik lányt ahogy a srác cérnavékony hangján megszólal és Dr. Fitzgerald  pördül meg sebesen a saját tengelye körül jeges hangon megszólalva.
Nekem hirtelen nagyon érdekesnek tűnik a mellettem húzódó repedésekkel teli, patyolat fehérre mázolt falat kémlelni. Hangjától össze rezzenek, most hirtelen nem is tudom melyik a félelmetes, ő vagy Mr. Francia konyhafőnök, majd a nap végén eldöntöm kinek  a javára dönt az a bizonyos képzeletbeli mérleg nyelve. Azért imádkozom magamban, hogy az a tökkel ütött fogja be végre a száját, mert a végén nem csak saját magát, de minket is le fog járatni. Végül belépünk a boncterembe, az egyik lány oda súg nekem valamit, de szememmel intem, hogy hagyjon békén, nem fogom hagyni, hogy bármi elvonja a figyelmemet, most itt muszáj nekem a legjobbnak lennem. Bizonyítanom kell a rezidensem, és az anyámnak, hogy nem csak egy szőke maca vagyok, aki képtelen bármiben is kiemelkedően szerepelni. Egy pillanatra elkerekednek akvamarin színű íriszeim, most már biztos, hogy nekem kell elsőnek lennem. Egy műtét... ez minden gyakornok álma, atya világ, ha a sok kávé után is éreztem valami fáradságot, álmosságot, hát egyik pillanatról a másikra elmúlt. Egy műtét, nekem kell rájönnöm. Én biztos, hogy nem fogok senkivel sem együtt dolgozni, még mit nem!
-Értettük.- szólalunk meg egyszerre ahogy rápillantunk, csak másfél óra... A szívem a torkomban kezd el lüktetni ahogyan az adrenalin végig száguld az ereimen, a véremben buzog, imádom ezt az nézést. Odalépek a hulla jobb oldalára, mire egy fekete hajú, szintén tejfehér bőrű lány hajol közel hozzám.
-Dolgozunk együtt?- súgja halkan a fülembe, összehúzott szemekkel méregetem egy pillanatig,- bocs én nem osztozkodom senkivel- sziszegem én is vissza halkan, hát mi a fenét gondolt mégis? Ekkor a srác ismét megszólalt, mire csak a szemeimet vagyok képes forgatni. Lefagyva nézzük ahogy a leendő rezidensem kiparancsolja a boncteremből aktákat rendezni, idióta. Én nem akarok a sorsára jutni. Észreveszem, hogy Dr. Fitzgerald engem kezd el bámulni, egy pillanatra farkasszemet nézünk, majd gyorsan vissza fordulok a hullához. Kezeimre gumikesztyűt húzok, majd össze vont szemöldökkel nézek végig rajta, ötven körüli férfi, kopasz, látszik rajta, hogy nem borotvált, sokkal inkább kihullott a haja. A kelleténél jóval sápadtabb a bőre, ami sok vérveszteséget jelenti, valamint sok helyen nem csupán ráncosodik, de meg is van égve csúnyán. Látszik, hogy nem természetes tűz okozta, valami kezelésnek volt kitéve. Bőre szinte rátapad a csontjaira, ami étvágytalanságra utal, ez is a kezelés mellékhatásai közé tartozhat.
- Akut limfoid leukémiában szenvedett a férfi és halt meg.- szólalok meg egy kis idő múltán, majd meg is magyarázom mire építem ezt a felvetésemet.- ki hullott a haja, semmilyen szőrzet nem található a testen, ami még nem utalhatna arra, de nagyon vékony, a bőre szinte rátapad a csontjaira, annyira, ami étvágytalanságra utalhat. E mellett a bőre sok helyen megégett, kiszáradt, elrepedt. Valószínűleg több kemoterápián illetve sugárkezelésen esett át, de valamiért nem használt neki.- fejezem be végül végig jövendő rezidensem szemeibe nézve.



TAG:  Dr. Fitzgerald NOTES:   wííí  




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Kat & Lemon- Patológia Empty
»Szomb. Nov. 21, 2015 10:38 pm Keletkezett az írás





Kat & Lemon





A pillantásom megállapodik azon a szőkeségen, aki nem más, mint az én leendő gyakornokom. Nem válogathattam én se, amikor megkaptam, de bizakodom benne, hogy nem egy ostoba liba, akinek csak szórakozás volt az orvosi egyetem, és most csak itt tengeti a mindennapjait, amíg meg nem unja. Az ilyen embereket ki nem állhatom, de ha még sorolnom kellene, akkor igen hosszú lenne a lista. Nem mondom, hogy emberfóbiám van, de az értelmesebb egyedek kiválasztása még egy fizikai lehetetlenséggel is felérne. Természetesen Lippa még otthon alszik, ahogyan a drágalátos öcsém is, mert nekik csak öttől kezdődik a hajsza. Josh valamilyen szívműtéten van bent, pedig eredetileg két személyes hadjáratot akartam tartani a medikák fellett, de nem jött össze, és maradtam egyedül, meg a patológus. A lány nem mer sokáig a szemembe nézni, és ez érthető is. Ha tehetném, akkor egyesével szedném őket ízekre, de ezt tiltja a kórház szabályzata. A sarokban álldogálunk, és belelapozok a mappába. A férfi betegsége nem éppen hétköznapi, és reménykedem, hogy van annyi eszük, hogy mélyre ásnak, és nem okoznak csalódást. Rengeteg könyvet olvastam el a témában, miképpen kellene tanítani, de egyik módszer sem állt közel hozzám, hát a saját tervemet állítottam fel. A patológusnak dolga akad, ezért egyedül maradok a három jómadárral, de egy kis susmus után az egyikük igen határozottan állítja, hogy mi a baja a halottnak, aki még boncolásra vár. Összecsukom a mappát, és érdeklődve hallgatom, és ki más lenne, ha nem dr. Katerina O’hara? Semmilyen háttér információt nem sikerült még összeszednem róla, de ami késik, az nem múlik.
- Igen? Hallgatom. – csukom össze a válaszokat rejtő dokumentumokat, és érdeklődve szentelem minden figyelmemet az újoncoknak. Josh vajon örülni fog, hogy az egyik gyakornokát már ki is iktattam? A hülyékkel, és a hisztisekkel képtelen vagyok együtt dolgozni. Ha vele kell szopnia, akkor nekem már ne kelljen.
- Leukémia? – a kétely magját szeretném benne elültetni, vagy éppen rávezetni némi dologra, de annyira határozottan felel, mintha az iskolában lenne, és én lennék a tanító néni, akit le kellene nyűgöznie. Hát egyáltalán nem voltam! Még nem is helyeseltem, csak csendben hallgattam, amíg a végére nem ért a hipotézisének.
- Nahát dr. O’hara…most, ha tapsot vár tőlem, akkor el fog maradni. A külső megfigyelések alaposak, de mi van azzal a két kis információval, hogy másfél órájuk van, és a halott még nincs felboncolva? Várjon, nekem is úgy kellene gyógyítanom, hogy közben meg se vizsgálom a beteget, csak a külső tünetekre ügyelek? Szerintem elhamarkodottan ítélkezik. Ez magukra is vonatkozik. Mi a fenének adnék másfél órát, ha egy kis tapiból meg lehetne állapítani a halál okát? Kérem, ne nézzenek óvodásnak, mert azt nagyon rühellem. Egyáltalán nem vagyok lenyűgözve, és ha így akarnak a jövőben orvosok lenni, akkor mondjanak le erről a pályáról. Más rezidens nem szánna ennyi időt magukra. Őszintén szólva csalódtam magukban. Az egyikük máris az első műszakban aktatologató, és ha a szívem szerint kellene döntenem, akkor egyiküket se vinném be a műtőbe ma este. A nyávogások, és a hisztik, amitől kíméljenek. dr. O’hara ne kelljen még egyszer szólnom, mert akkor csatlakozhat a kis barátnője mellé, és a többiek is. Előbb megfigyelnek, és gondolkodnak, aztán vágnak rá bármit is. A felvetés akár lehetne is jó, de nem helyes. A férfi nem limfoid leukémiában hunyt el. – zengi be a hangom az egész alagsort, és alig múlt el hajnali fél három. Jobb esetben egyszer sem kell felemelnem a hangomat, de tessék, amint új gyakornokokat kapunk, máris vége mindennek. Azt hiszik, hogy a világ közepét alkotják, mert jól végezték el az egyetemet. Ez már nem tündérország, ahol a bulikon meg az órákon kívül nem kell megdolgozni a sikerért. Mélyen sóhajtok egyet, és a karórámra nézek.
- Elvesztegettek fél órát, szóval ajánlom okosan használják fel az utolsó egy órát. Mindjárt jövök. – hagyom magukra őket, és a folyosón lévő automatához sétálok. Huszonhárom órája vagyok talpon, és még majdnem ennyi van vissza a gyakornokok kezdése miatt. Panaszkodásra semmi okom, de a testem kezd kimerülni. Előkeresek egy kis aprópénzt, és bedobom a lyukba. A választás nem olyan széleskörű, de maradok a sima hosszú mellett, egy cukorral. Amikor megkapom a műanyagpoharat, nekidőlök az automatának, és ott kortyolgatom el. Hosszú nap lesz ez még.



made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Kat & Lemon- Patológia Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Kat & Lemon- Patológia
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Adrian és Jill - patológia
» patológia || jun hye & prim || holy sh*t

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: