Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington, Nathan Graham

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Ana&Gareth - Hotel Intercontinental
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Kedd. Nov. 03, 2015 8:05 am Keletkezett az írás




Ana and Gareth


Igazán könnyedén elfogadta Ana a távozásom hírét, legalábbis megértette. Habár ilyen távol nem sűrűn voltunk egymástól, tudom, hogy majd lefoglalja magát valamivel, és majd addig is telefonon tartjuk a kapcsolatot. Néha aggasztó, mennyire képes a végletekig elmenni, amit ő spontaneitásnak nevez, de remélem, nem követ el semmi olyat, amellyel ő lesz ismét a középpontban, habár Joseph hívása kissé aggasztó volt. Természetesen próbáltam lenyugtatni őt, hiszen hova tűnhetne Ana? A közös reggeliket olykor kihagyja, hiszen tudjuk, mennyire feledékeny, vagy esetleg átalussza a délelőttöt. Szóval semmi olyan rendellenes dolgot nem véltem felfedezni. Tudtam, hogy Ana már nem az a szeles, és engedetlen lány, aki pár éve volt, már nem lázadozik, már elfogadta a helyzetét.
De természetesen a telefonom csak megszólalt este is, majd reggel is, és egyre nehezebben rendeztem le ezeket a hívásokat, így végül mondtam Joseph-nek, hogy várjon, majd én intézkedem. Az soha nem vezet jóra, ha ő küldi a keresésére az embereit, mert ott valaki pórul jár, és ismervén Anát, képes lesz az egész gárdát kirúgatni. Hiába volt a szigor, Joseph mindig enyhébb volt vele, könnyedén meglágyult a húgom kék szemeitől, és fiatalos ártatlanságától. Emlékszem, hogy nem egyszer húzta magát ki a csávából a két szép szemének, és a csodálatos színészi tehetségének köszönhetően. Igen, ez az én húgom, aki megint spontán cselekedett. Egyelőre fogalmam sincs, hova tűnt, vagy miért, de kaptam két napot, hogy megtaláljam, ami nagy szó, mert Joseph maximum órákat ad, soha nem napokat. Nem érdekes, szerencsémre igen hamar megtanultam az új követési formákat, a telefonba rejtett GPS egy igazán zseniális találmány, szóval azt hiszem, igénybe fogom venni, hacsak Ana nem kapcsolta ki, vagy hagyta otthon a telefonját.
Kayánál úgysem azért lakom, hogy bosszantsam a jelenlétemmel, sokkal inkább az üzlet is ide hozott, arról pedig neki nem kell tudnia, ahogy a családi ügyeinkről sem. Ha jól emlékszem, nem is említettem neki, miért voltam itt régebben, de nem szükséges beavatnom az életem legapróbb részleteibe, és nem is akarom, tekintve, hogy olyan hatást váltott ki belőlem, amelyet nem tudom, hogy szeretnék-e újból, így tiszta fejjel. Félő, hogy olyan részemet ismerne meg, amit senki nem ismer, félő, hogy olyan dolgokat csalna elő belőlem, amelyeket elveszettnek hittem. Olykor mégis feldereng, ahogy áthaladok a vörös szalonján, vagy csupán elidőzök a kertben sétáló alakján. Tulajdonképpen járhattam volna rosszabbul is, hiszen Kaya gyönyörű. Minden porcikája tökéletesen kimért, és kiszámított, kivéve a zongora előtt. Azóta nem hallottam úgy játszani, azóta nem láttam azt a felét, amit akkor, és olykor, mikor elmerengek, azon kapom magam, hogy hiányzik.
- Itt álljon meg - szólok előre Vincentnek, aki félreparkol egy szálloda előtt. A jel idáig vezetett. Egy ötcsillagos hotel, Ana nem is hazudtolta meg önmagát. Amikor észrevettem, hogy Sydney-n belül van, eléggé meglepődve figyeltem a telefont, talán még párszor frissítettem is, mert nem hittem, hogy Ana itt van. Egyáltalán mit keresne itt? Nem tudom, de majd azt hiszem, most meg fogom. Direkt nem formális ruhát vettem fel, csak egy felső, fekete, és egy farmer. Rég viseltem ilyet, már szinte el is felejtettem, milyen kényelmes lehet így felöltözni. De most nem üzlet miatt vagyok itt, talán egy kicsit lejjebb kell adnom a megszokott luxusból, habár a ruhám nem valami selejtek, ahogy a megjelenésemből is süt, hogy tehetős vagyok. Mikor belépek, a recepciós felfigyel, én pedig egyetlen szó nélkül haladnék a medencékhez. Azt tervezem, körbejárom az egész épületet szintről szintre, habár egyszerűbb lenne felhívnom, de inkább nem teszem. Ha ismerem Anát, mégpedig elég jól ismerem, valahol itt lenn fog olvasgatni, és ezért is kezdem a medencénél. Körbepillantok, majd nekem háttal fel is fedezem őt, és nem tévedtem. Egy könyv pihen a kezében, fürdőruhában, napszemüveggel a fején, és átfut az agyamon, hogy milyen szerencsés, hogy nem Joseph talált rá ilyen öltözetben. Melléülök, közben elveszem a kis asztalkáról a jeges italt, és belekortyolok.
- Egy úrinő mióta iszik cukrozott löttyöt, és jelenik meg nyilvánosan ilyen lenge öltözetben? - csendül fel hangom közvetlenül mellette, miközben a medencét figyelem a szememet eltakarva egy sötét napszemüveggel. A testőröm valahol a bejáratnál maradt, onnan figyel minket. - Joseph hiányolt a tegnapi reggeliről, majd az ebédről, a vacsoránál pedig már igen ideges volt. Szerencséd, hogy kaptam tőle haladékot, hogy én találjak rád... - egyelőre még rideg vagyok, a hangom is kimért, egyelőre nem rendezek jelenetet. Reményeim szerint a szobája felé megyünk, hogy megkapja tőlem, mert Joseph durvább lenne. Habár nyilvános jelenetet egyikünk sem szeret rendezni, mégis aggasztó, hogy szükség van még egyáltalán arra, hogy fejmosást kapjon.
- Mégis mit gondoltál? Szó nélkül szöksz meg? Azt hittem, ebből már kinőttél... - fordulok felé, miközben még mindig őt nézem a napszemüveg sötét üvegein át. Annyira szeretném tudni, milyen indíttatásból tette, amit tett, és remélem rájön, hogy ezt jobb lenne valahol privát helyen folytatni, mielőtt az idegesség látszana rajtam.

megjegyzés: Imádlak szószám: 778

made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Nov. 06, 2015 10:03 am Keletkezett az írás



gareth&& ana


Ahogy kiléptem az üvegajtón egyből felvettem a napszemüvegemet. A nap sugarai elkezdték melengetni hófehér bőrömet, ami egy hangos sóhajra késztetett engem. Milyen rég volt már ebben részem, Angliában állandóan esett az eső, esélyem sem volt egy kicsikét élvezni a meleget. Reméltem, némi színt sikerül szereznem, olyan sápadt vagyok, hogy már az emberek a hogylétem felől kezdtek érdeklődni. Természetesen ez attól is függ, hogy a családom mikor fog értem jönni, mert jól tudom, hogy előbb, de remélhetőleg utóbb vissza fognak ráncigálni hazámba. De ameddig ez nem történik be, addig simán élvezhetem a kis kiruccanásomat. Mondjuk nem igazán tettem az ellen, hogy ne fedjem fel jelenlegi tartózkodási helyemet, hisz a bankkártyámmal újítottam be egy komplett ausztrál gardróbbal. Elvégre egyáltalán nem ilyen időre számítottam, ráadásul meg kellett hagyni, hogy elég jól értettek a divathoz. A mai délutánra egy sötétzöld bikinit választottam, és egy arany láncos telitalpúval párosítottam. Sokkal többet mutattam, mint amennyit lehetne, a mi családunkban elfogadhatatlan lenne ez a kinézet. De szerencsémre nem voltak itt, ahogyan a testőreimnek sem adták azt az utasítást, hogy kísérjenek fel a szobámba. És miért? Egyszerű a válasz: mert nem voltak itt.
Éreztem, hogy páran rajtam legeltették a szemüket, s be kellett vallanom; élveztem a helyzetet. Lassú, nőies és rendkívül kecses léptekkel az egyik napágyhoz sétáltam, ahová ugyanolyan finomsággal leültem. Fontos volt számomra a megjelenésem, egy pillanatra sem hagyhattam el magam. Szerencsére itt nem ismertek fel, tehát annyira nem is kéne aggódnom, mint Londonban, ahol számtalanszor kaptak már lencsevégre. És nem kellemes a saját grimaszommal találkozni az újságok címlapjain.
Ahogy helyet foglaltam, előkaptam könyvemet, amit még gyorsan elpakoltam otthon. A hosszú út alatt is olvastam, valamivel el kellett ütni az időt, így már a felénél tartottam.
Alig pár perc telt el, mikor a pincér jött, kezében egy limonádéval, mondván, hogy a velem szemben ülő férfi, aki a medence másik oldalán tartózkodott, küldte ezt nekem. Mit is mondhatnék, kezd egyre jobban tetszeni nekem ez az ország. Kár, hogy maximum egy hosszú hétvégét tölthetek el itt. A családomnak bizonyára már feltűnt, hogy hiányoztam, és a hívásaimra sem reagáltam. Még az út előtt kikapcsoltam a telefonomat, és azóta nem nyúltam hozzá. A limuzinból is a tájban gyönyörködtem, mert semmi kedvem nem volt olvasni az engem rágalmazó pletykákat. Igen, mert olyanok is akadnak.
A pincér már rég eltűnt, miután a mellettem lévő kis asztalra helyezte az italomat, s fel sem tűnt, hogy azóta a férfival szemeztem. Jelezte nekem, hogy csatlakozzak hozzá, de egy egyszerű fejrázással visszautasítottam ajánlatát. Nem fogott meg benne semmi sem, az egy éjszakás kalandokat megvetem, én nem olyan lány voltam. Nem faltam sorra a férfiakat, nem is engedhetném meg, hisz sose kapok egy szabad, nyugodt pillanatot. Joseph egy rakatnyi pénzt fizet a biztonsági őreimnek, azért, hogy mindig rajtam tartsák a szemüket. Már előre sajnálom őket, biztos rájuk is vár egy alapos fejmosás a nagybátyámtól.
Végül is eldöntöttem, hogy kihasználom azt a kis időt, ami jutott nekem, s miután ittam egy kortyot a limonádémból neki láttam a könyvnek. Mindig behajtom a fülét, hogy ne felejtsem el, hol tartottam, könyvjelzőkkel már nem is próbálkoztam, valamilyen ok folytán mindig elhagyom őket.
Hol olvastam, hol letettem a könyvet és napoztam. Természetesen folyamatosan kenegettem magam, hisz ilyen hófehér bőrrel könnyen le tudok égni, és estére egy városlátogatást terveztem be, nem szeretnék úgy kinézni, mint egy főtt rák.
Egészen belemélyültem az olvasásba, a körülöttem lévő nyüzsgést pedig kizártam. Így nem is tűnt fel igazán, amikor egy alak foglalt mellettem helyet. Még az sem zökkentett ki az olvasásból, mikor ijesztően ismerős hangja megütötte a fülemet, de pár másodperc elteltével sikerült eljutnia a tudatomig testvérem mondanivalója.
- Ó Gareth, micsoda kellemes meglepetés, ki hitte volna, hogy pont itt futunk össze? - egy pici gúnyt vittem bele mondatomba. Ezt már megszokhatta tőlem, tovább nem is szoktam fokozni, mert egyrészt nem voltam forrófejű, másrészt nem ilyen neveltetésben részesültem. Nem szeretem a veszekedéseket, elegem lett már belőlük, amikor kicsapongó életvitelt folytattam, folyamatosan lehordtak engem viselkedésemért, de azóta már mondhatni felnőttem. Ráadásul sosem lennék olyan ostoba, hogy nyilvánosan rendezzek egy balhét, Joseph úgyis le fogja üvölteni a fejemet, nem szeretném, ha utána napokig a fülemben csengene a hangja.
- Akkor most hálásnak kéne lennem, bátyám? – nem engedtem a stílusomból, a mosoly mintha az arcomra fagyott volna, elvégre nem láthatják azt rajtam, hogy ideges vagyok, vagy miegyéb. Tudtam, hogy ezt a beszélgetést egy sokkal csöndesebb helyen kéne folytatnunk, ahol szemtanúk és fültanúk nem lehetnek, de még nem akartam megkapni a fejmosásomat. Josephtől elfogadtam, de Gareth más volt, elvégre ő volt az az egy ember az életemben, akiért tűzbe nyúlnék, akit a saját életem árán is megvédenék. Persze, ezt nem mindig mutattam ki, mint jelen helyzetben, de reméltem, hogy tisztában volt vele.
Halkan felsóhajtottam, majd miután behajtottam a lap fülét, összecsuktam a könyvemet és jeges kék íriszeimet rá meresztettem. Utáltam, amiért úgy kezelt a családom, mint valami gyereket, akit meg kellett nevelni. Felnőtt nő voltam, ideje lenne már úgy is kezelni engem.
- Huszonnyolc éves vagyok, vannak saját döntéseim, nem kell mindenről beszámolnom nektek – néztem rá komolyan, de sajnos a mi világunkban, a mi családunk igen is ezt várja el tőlünk. Főleg tőlem, hisz mi másért lenne két testőröm? Pontosan ezért, hogy tudják, hol töltöm a nap huszonnégy óráját, másodpercekre bontva.
- Na, de elég rólam, mesélj, hogy van a menyasszonyod? És miért nincs veled, eddig tartottak a mézeshetek? – színpadiasan elkezdtem körülnézni, mintha a nő után kutatnék. Nem rajongtam az előre elrendezett házasságokért, és ezt csakis ő tudta, másban nem bíztam eléggé. Ráadásul ezzel csak át akartam ugrani egy másik témára, remélvén, hogy megúszok egy kellemetlen veszekedést, de sajnos Gareth túl okos volt, ismerte a módszereimet. Nem tudtam túljárni az eszén, de egy próbát ezért megért.


Words: 934 Music: - Notes: lov u, bro <3
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Nov. 12, 2015 8:31 pm Keletkezett az írás




Ana and Gareth


Ana mindig is a családunk féltett kincse volt. Egy időben féltékenyen figyeltem őt, amikor hazahozták. Nem volt több a szememben, csak egy ordító apró lény, aki el akarja venni a helyemet. Sokáig nem is akartam beszélni hozzá, és a zongorajátékaimon át megérezve az iránta táplált haragomat, folyvást zokogni kezdett, mikor játszottam. Ezért abbahagytam, nem érdekelt, és nem akartam vele foglalkozni. A létezéséről se akartam tudomásul venni. Aztán, amikor járni, és beszélni kezdett, folyton a nyomomban volt, követett, és nem tudtam magam lenni a zongora előtt sem. Elküldtem, durva voltam vele, ő mégsem haragudott rám. Valahogy apránként képes volt a lelkembe férkőzni, fontossá vált, mindent megtettem volna érte. Mégis évekig gyötört a bűntudat, amiért rosszul bántam vele. Feloldozást adott, mely többet ért bárminél, én pedig mellé álltam. Mindent megadtam neki, és mellé álltam akkor is, ha tudtam, én iszom meg a levét. Olyan kötelék alakult ki közöttünk, mely miatt sok dologról mondtam le, de megérte, mert láttam őt nevetni. Képes volt mosolyt csalni az arcomra, és túl sokszor élt vissza az iránta érzett hűségemmel. Mindig védtem őt, a botrányai idején is, mikor lázadt, mindig képes voltam kiállni mellette. Azt hiszem ez a halálomig így lesz. Mindenki tudta, hogy ameddig én a húgom mellett állok, addig senki nem bánthatja őt.
Évek óta nem volt komolyabb balhéja, a családi viták is elhalkultam, mintha már elfogadta volna a sorsát, most pedig szó nélkül lépett le otthonról. Joseph tombolása azt eredményezte, hogy ismét a múltban éreztem magam, hiszen mindig, ha nem tudtak szót érteni a húgommal, engem kértek, hogy tegyem meg, én voltam, akinek észhez kellett térítenie. Pedig mindenkinek tudnia kellett volna nagyon jól, hogy soha nem fordítok hátat neki. Most is azért kértem Joseph-et, hogy adjon időt, hogy megtaláljam őt, holott mára más programot terveztem. Nem akartam beszélni a nagybátyámmal, kivéve akkor, ha tényleg fontos. Így a mai programjaimat a sarokba dobva álltam ismét be a régi szerepembe, védve Anát, mert ő az egyetlen, aki soha nem tett keresztbe. Magam választottam, hogy kiállok érte, és olykor minden bizonnyal az idegeire mentem vele, de újra megtenném. Most is megtettem, és mit kapok cserébe? Gúnyt. Mint mindig. Ha nem ismerném úgy, ahogy, minden bizonnyal felbosszantana.
- Semmi szükség erre a hangsúlyra, még mindig én vagyok az, aki kihúzza a csinos kis hátsódat a bajból - pillantok rá, miközben pontosan ugyanolyan gúnyosan beszélek, ahogy ő. Jelenleg mérges vagyok rá. Ha nem is látja, tudnia kell. Hiszen folyton megkapta tőlem is a leszúrást. Nem szeretem, ha olyat tesz, ami miatt rajtam csattan az ostor. Tudnia kellene, hogy Joseph milyen. Én pedig tudom, ha már itt van, tudnia kell, hogy miért maradok hosszabb ideig. De mindent csak szép sorjában.
- Hálásnak kellene lenned, pontosan. Ha valaki, hát én mindig kiálltam melletted, szóval nagyon szeretném, ha elhagynád az ellenséges stílusod. Te ismersz a legjobban, tudod, milyen vagyok... - mély levegőt veszek. Hangom nem emelem meg, mégis ridegen beszélek, mert tudom, hogy ez bosszantja a legjobban. Ha rideg vagyok vele, és hűvös. Nem szeretem ezt tenni, de ha erre kényszerít, meg kell tennem. Még mindig én vagyok az idősebb, és habár tudom, bármikor kiállna mellettem, nem engedném. Párszor talán meg is próbálta, de nem sült el jól, nem akarom, hogy bántódása essen. Milyen érdekes, hogy irányába képes vagyok hűséget, hovatovább szeretetet kimutatni, de más felé aligha lennék képes. Sok titkom van előtte, sok kimondatlan szó, melyet nem fogok elárulni, melyet nem akarok elárulni, hiszen akkor nem adná fel a megváltásomat, melyet szerencsére hónapokkal ezelőtt, mintha megtett volna. Ha tudná, ha látná, hogy mit tett velem Kaya egyetlen dallammal, ismét elhinné, hogy még lehetek más, hogy mutathatok az emberek felé egy másik arcot, ami igazán én lennék. De nem akarom. Nem, és a legkevésbé sem akarok neki arról beszélni, hogy mit tettem az ideérkezésem után rögtön. hogy bolond módon vetettem bele magam valamibe, amit soha nem birtokolhattam igazán, hogy azóta nem találom a helyem igazán. Ezért is kényelmetlen ez a helyzet, ezért sem tudok ismét teljesen azonosulni. túl friss az élmény, mely visszahozott valamit, amit elrejtek a rideg maszk mögé, de mégis hiányérzetet ad, és ez az, amiről nem beszélek, és soha nem is fogok. Sem Anának, sem Joseph-nek.
- Saját döntéseid? Igen, ez egy olyan álom, drága húgom, amit soha nem érhetsz el - nagyot sóhajtok, mindig is értettem a drámaisághoz, tudtam, mikor kell egy kevés színt, vagy élt vinni a szavaimba, miközben felülök a napozóágyon, mivel eddig hátra dőlve figyeltem az itt lézengő embereket a napszemüvegem mögül. Felé fordulok, ahogy magam előtt összekulcsolom a kezeimet, és őt nézem. - Nos, a menyasszonyom nincs hozzám kötve, oda megy, ahová akar, mellesleg nem rád tartozik, és ha ezzel terelni akarsz, nálam nem jön be - engedek meg magamnak egy félmosolyt, majd a medencéhez vezető ajtó felé fordulok, ahol az őröm figyeli a terepet. Meghoztam egy döntést, és Ana nem fog miatta kedvelni, sőt boldog sem lesz tőle, de ez nem az a helyzet, hogy ezzel foglalkozzak. Túl sok mindent kell megbeszélnünk, és nem itt akarom, nem ennyi ember között. Mi mindig is tudtuk, hogyan kezeljük diszkréten a nézeteltéréseinket, és nem lesz ez itt sem másként. Így is vannak itt olyan emberek, akik akár felismerve utánunk fordulnak, nem akarom, hogy egy vitának, mondjuk, többen a szemtanúi legyenek.
- Mivel jó napom van, választhatsz... Vagy elvonulunk a szobádba, és ott beszéljük meg a továbbiakat, vagy jelzek Vincentnek... Emlékszel rá ugye? - kérdezem, hátra fordulva, csak a fejemmel biccentve a magas és erős férfi felé. - Szóval szólok neki, hogy üríttesse ki ezt a helyet, beleértve a recepciót is... Nézd Ana. Nem kenyerem ez a módszer, de rajtad múlik - arcom megkomolyodik. Tudnia kell, hogy ilyennel nem viccelek, és képes vagyok kiüríttetni akár az egész szállodát elegendő pénzösszeget felkínálva. Szóval reményeim szerint helyesen dönt. Nincs kedvem a felesleges játszadozásokra, szeretnék minél előbb túlesni ezen, hogy felhozzam a másik, kevésbé kellemes témát is.
- Ana, túl sok mindent kell megbeszélnünk, hogy felesleges köröket tegyünk meg, holott ez cseppet sem jellemző ránk - felállok. Megigazítom az ingemet, ma nem a szokásos öltözet van rajtam. Sőt, évek óta nem öltöztem ilyen kényelmes ruhába, legalábbis ami a nadrágot ismeri. Egyszerű farmer van rajtam, egy fekete inggel, mely magára vonja mindenki figyelmét. Végül leveszem a napszemüveget is, és várok. Tudom, hogy Ana helyesen dönt, és remélem, eléggé erős a kíváncsisága, hogy ne húzza sokáig az időt.

megjegyzés: Imádlak szószám: 1046

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 29, 2015 1:03 pm Keletkezett az írás



gareth&& ana


Szükségem volt még egy kis pihenésre, egyáltalán nem álltam készen egy heves vitára. Mert az várt rám. Kétségkívül, hisz szó nélkül elmentem otthonról, mint holmi kamasz kölyök. Sőt, a fiatalabb éveimben ez eléggé jellemző volt rám, emlékszem szinte majdnem mindig Gareth falazott nekem. Nagyon sokat köszönhetek a bátyámnak, mert tényleg mindig ott volt értem, és sokszor egyáltalán nem hagyom, hogy látszódjon az iránta érzett tiszteletem, mert egyszerűen ilyen volt az én stílusom. Megszokhatta már. De remélem azt is tudta, hogy nagyon is szerettem őt, amit persze nem mindig mutatok ki, mint például jelen helyzetben.
Hallottam a hangján, hogy mérges volt, de nem tettem ellene semmit. Sőt, csak még jobban hergeltem, és még egy gúnyos mosolyt is az arcomra varázsoltam. Csipkelődtem vele, eszem ágában sem volt nyilvános balhét rendezni, nem voltam olyan ostoba, hogy ilyet tegyek. Ráadásul, lehet, hogy most megúszom egy aprócska Gareth féle fejmosással, a nagybátyámmal nem szívesen kerülnék összetűzésbe. Joseph gyakorlatilag apánk, helyett volt apánk. Míg édesapánk az újabb és újabb technológiákkal volt elfoglalva, addig nagybátyánk nevelt fel minket. Ő faragott belőlünk tisztességes embert. Ha ő nem lett volna, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem ilyen lennék, mint amilyen ma. Neki is rengeteget köszönhetek, és habár néha nagyon utáltam azt a rövid pórázt, amin tart, mára már rájöttem, hogy igen is kellett. Sokkal jobban elzüllhettem volna, de nem tettem. Mert megnevelt. Ezért sem fogok most balhét csapni.
- Igen, tisztában vagyok vele, hogy milyen vagy. De remélem, te is tudod, hogy én mennyire utálom ezt a rideg stílust. A húgod vagyok - pillantottam rá féloldalasan. Ki nem állhattam ezt a stílusát, ez bosszantott fel leginkább. Vagyis, majdnem. A legrosszabb, amikor valamit elrontok és ahelyett, hogy leüvöltené a fejemet csendben marad. Azzal ki lehet kergetni engem a világból. Lehet, hogy mástól nem esne ez rosszul, de Gareth-től igen. Tényleg nincs olyan ember, akit annyira szeretnék, mint a bátyámat, ezért se tudtam még egy percet eltölteni otthon, Angliában. Szükségem volt a testvéremre, és ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy
a hegyhez. Még jó, hogy ezt nem mondtam ki hangosan, nem hiszem, hogy Gareth most fogékony lenne a béna, fáradt vicceimhez. Több órát utaztam és ki voltam merülve, érthető, hisz a fél világon átmentem, amihez egyáltalán nem voltam hozzászokva. Persze, utazgattam én, csak akkor mindig a család magánrepülőgépét szoktuk használatba venni. Az pedig sokkal kényelmesebb, csendesebb, az ember képes átaludni az egész utat. De mivel nem hagyhattam, hogy lebukjak, így rendes repülőgéppel mentem. Elképesztő, hogy mennyien ráférnek egy járatra, és hogy milyen hangosak. Egy másodpercnyi nyugtom nem akadt, az biztos, ha valaha is visszamegyek Nagy Britanniába, a család gépével fogok utazni.
- Ennyire átlátszó lettem volna? Pedig, már azt hittem, hogy elkezdhetünk végre valami másról csevegni - mosolyogtam kedvesen, majd követve bátyám mozdulatát, felültem a napágyon. A napozásnak vége, gondolom mindjárt be fog tessékelni a hotelbe, hogy egy olyan helyen folytassuk beszélgetésünket, ahol senki se fog hallgatózni.
Ultimátumot adott, ami teljesen vallott rá. Megforgattam szememet, amit nem láthatott, hisz íriszeimet a napszemüveg takarta el. Mikor testőrére esett a szó, kikerestem Vincent-et a tömegből, majd egy széles vigyorral üdvözöltem őt. Nem egyszer történt már meg, hogy flörtöltem Gareth előtt Vincent-tel, aki természetesen semmit sem viszonzott. Aljas módszerekkel szoktam kiakasztani bátyámat, ebből a szempontból még nem nőttem fel. Mondjuk, szerintem a köztünk lévő civakodás végig fogja kísérni a mi életünket, mert bármennyit is veszekedjünk, jól tudjuk, hogy a nap végén csakis egymásra tudunk számítani.
- Nyugi, ez a te szerencse napod - álltam fel a helyemről. - Nem szeretnék balhét csapni, mert úgyis visszajutna Joseph fülébe - sétáltam el Gareth mellett, majd elkezdtem a a hotel ajtaja felé sétálni. Nem esett nehezemre a magassarkúban való egyensúlyozás, már évek óta járok ilyenekben. Édesanyám nem is engedte volna, hogy lapos sarkúban jelenjek meg egy-egy bálján. Eleinte kegyetlen volt, de mára már megszoktam és ha tehetem, magassarkút veszek fel. Sokkal szebb tartást kölcsönöz egy nőnek, ráadásul a lábak is szebben mutatnak benne.
Szó nélkül mentünk fel a lakosztályomba, hisz hol máshol szállnék meg? Szerencsére a takarítónő már végzett a szobámmal, így minden csillogott. Alapból nem hagyom elől a ruháimat, s nem dobálok mindent szanaszét. A trehányság nem vallott rám, sőt mi több, tisztaságmániás voltam, imádtam, ha minden a maga helyén volt. Szerencsére így sose szoktam elveszteni a dolgaimat, és mindig tudom, hogy mi hol található.
Ahogy beléptem a szobába, a fürdőszobába vezetett az utam, ahol magamra kaptam a fürdőköpenyemet. Hideg volt a légkondíció végett, és nem szerettem volna lebetegedni már a "nyaralásom" elején.
- Szóval Gareth, minek köszönhetem látogatásodat? Mi volt olyan sürgős, amit nem lehetett lent elmondani? - sétáltam vissza a testvéremhez, majd helyett foglaltam az egyik fotelben, de még előtte a dohányzóasztalon lévő dobozból elővettem egy étcsokoládéba mártott epret, amit egyenesen Párizsból hozattam ide. Éltem-haltam ezekért.


Words: 786 Music: - Notes: lov u, bro <3
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 02, 2015 3:00 pm Keletkezett az írás




Ana and Gareth


Ami családunk soha nem lesz olyan, mint másé, soha nem lesz békés, vagy meghitt. A mi életünk előre meg van tervezve a születésünktől egészen a halálunk napjáig. A nagybátyám megtervezte a mi életünket, én pedig majd megtervezem a gyerekeimét, és Ana gyerekeiét, mert ebben nőttünk fel. Nekem nincs erre szükségem. Kegyetlen tréfája a sorsnak, hogy eleddig helyesnek tartottam a családom, és a nagybátyám akaratát, követtem őt, soha egyetlen ellenzés nem volt a szavaim mögött. Most pedig azt érzem, hogy be vagyok szorulva, hogy a feszültségem nem azért van főként, mert Ana úgy döntött, szó nélkül lelép, hanem azért, mert el kell vennem valakit, akit nem akarok, és a helyzet iróniája, hogy erre pont az a nő ébresztett rá, akit nekem szántak. Igen, pár napja történt, de mégis nyoma maradt, mely belülről emészt el, feszültséget szül, és nem hagy aludni. Napok óta forgolódom, és Ana pedig még rátéve egy lapáttal teszi ezt. Pont velem, aki mindig kiállt mellette. Éreztem, hogy tennem kell valamit, éreztem, hogy végre lépnem kell, olyat, mely végleges, melyből nincs többé visszaút, mely örökké a semmibe taszít. Elfelednek egy nap, én pedig... Ez még olyan komplikált. Nem látok tisztán, csak azt, hogy annak a képzeletbeli fickónak a helyébe akarok lépni, akit én teremtettem, akinek egy ál életet tartottam fenn azért, hogy egy nap talán elfoglalhassam azt az életet, hogy egy nap majd a saját életem eldobva legyek az a férfi én. Hiszen a személyes iratok, a hamis papírok mindig nálam vannak, de egyszerűen félek meglépni ekkora lépést. Csak tervezgetek, de sosem teszek semmit, mert képtelen vagyok elengedni a kötelékeimet, képtelen vagyok hátrahagyni mindent, és talán ez így is lesz örökké. Ebben a ketrecben fogok megöregedni, majd meghalni, és úgy kellene viselkednem, mint a nagybátyám, de már nem megy.
- Ana, nagyon jól tudom, mit utálsz, szándékosan teszem - folytatom a rideg stílust, és engedem, hogy hadd zavarja. Tudom, hogy milyen vagyok, és tudom, hogy ezt a stílust már nagyon ritkán tudom levetni, és az is Ana mellett volt eddig, egészen pár nappal ezelőttig. Úgy tettem, mintha meg sem történt volna, de nem fordíthatok hátat neki. Ha nemet mondok, sokkal rosszabb sors vár rám, kitagadnak, és üldözötté válok majd, soha nem térhetek vissza az otthonnak nevezett kalitkába, de úgy sem, ha meglépném azt, amit mindig is akartam. Ha meglépném, de mindig csak a gondolataimban érzem az erőt, a valóságban tovaszáll, semmivé foszlik, és a sötétség martaléka lesz, így szenvedem a sorsom, engedem, hogy más utat járjak, mint amit nekem kellene. Szavaira csak egy gunyoros mosollyal felelek, nem érzem azt, hogy válaszolnom kéne, talán inkább jobb, ha figyelmeztetem őt, aztán intek Vincent felé, aki biccent, de még nem adtam neki jelet, amivel elkezdené a kiürítést, csak arra, hogy figyeljen, és maradjon éber. Figyelem Ana reakcióját, és csak megcsóválom a fejem, emlékszem, hogy nem egyszer kezdett ki vele, többször az orrom előtt, de volt, hogy a hátam mögött is megtette, de Vincent minden egyes percét visszaidézte, és természetesen visszautasította a húgomat, aki azóta olykor homokosnak titulálja, de én már csak mosolygok a dolgon. Legalábbis nem akaszt ki, mint régen.
- Joseph mindent hall, és mindent lát drága húgom, sose felejtsd el - engedek meg egy félmosolyt, majd felállva követem őt a lakosztálya felé, és bezárom magam mögött az ajtót, Vincentet is kinn hagyva az ajtó előtt, majd körbejárom a helyet. Ana mindig is szerette ezt a gazdagságot és fényűzést, szóval meg sem lepődöm, hogy minden bizonnyal a legnagyobb és legdrágább szobát kérte. Csodálom, hogy Joseph még nem fagyasztatta be a számláját.
- Neked minden bizonnyal elment az eszed drága húgom, hogy egy szó nélkül eljöttél otthonról. Mégis mit gondoltál? Hogy nem veszik észre? az Istenért Anabell, legalább nyolc éve nem teszel ilyeneket, miért most? Mindegy... Nem érdekes - felhergelve magam kelek ki, és megemelem a hangom. Ritkán teszek így, de most megtörtént, és őszintén sajnálom, de nem mindig tudok parancsolni az indulataimnak. A végére már nagyjából lenyugodni látszom, de nem teljesen. Csak figyelem őt szikrázó tekintettel, ahogy valami édességet eszik, mintha nem is érdekelné, így fel kell hívnom a figyelmét, mielőtt kiviharzok a szobából, elvéve tőle a megérdemelt igazi fejmosást. - A látogatásom magában rejti a te felelősségeidet is, Joseph talált neked férjet, akivel meg kell ismerkedned az közelgő jótékonysági esten... Sajnálatos módon nincs apelláta, nem visszakozhatsz, hacsak nem vállalod a nyomort, a munkát, és a mindennapos küzdést - Mély levegőt veszek, és az ablakhoz sétálok, majd végül kitárom az erkélyajtót, hogy kiléphessek rajta, és a tájban gyönyörködve vehessek elő egy cigarettát, melyet elgondolkodva forgatok az ujjaim között, végül meggyújtom azt, és mélyre szívom a mérgező nikotint. Hagyok Anának időt, hogy feldolgozza, hogy megeméssze a hallottakat, addig nem akarom folytatni a további mondandómat.

megjegyzés: Imádlak szószám: 1046

made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 02, 2015 5:32 pm Keletkezett az írás



gareth&& ana


Óvatosan haraptam le az étcsokoládéba mártott eper végét, ügyelve arra, hogy ne maszatoljam szét az arcomon. A bátyámra pillantottam, édes Garethre, aki hamarosan meg fog nősülni. Az a kicsi kisfiú fog hamarosan oltár elé állni, akit idegesítő mód követtem mindenhová még kölyökkorunkban. Akkor se voltam egy könnyű eset, most pedig még nehezebb elviselni engem. Azon kaptam magam, hogy a koszorúslány ruhámon agyaltam. Valami szépet szeretnék. Természetesen nem akarom túlszárnyalni a jövendő Mrs. Grantwood-ot, de úgy se szerettem volna kinézni, mint egy cirkuszi bohóc. Ó, de persze! Nekem ebbe semmi beleszólásom nem volt, ahogyan nekik sem, hisz mint minden bált, az esküvőt is drága édesanyánk fogja megszervezni. Biztosan bűzleni fog a hortenziáitól, s még a csapból is arany fog folyni, ha rajta múlik. Egyáltalán nem sajnálja azt a pénzt, amit elszór az ilyenekre. Mondjuk, pont én beszélek, hisz én is vehetnék pár tíz dollárért ruhákat, de helyette százszorosát fizetem ki. Persze, családom nem is engedné, hogy holmi tucatgöncben megjelenjek, sokkalta inkább kedvelik a saját, egyénre szabott ruhákat. Egy időben még saját ruhakollekciót is szerettem volna, de rájöttem hosszú távon nem tudnék újat alkotni, ráadásul elvett volna az értékes időmből, amit más hasznosabb dolgokra is költhetnék. Ilyen például a hegedülés és az olvasás. Apropó hegedű, a hangszerre néztem, ami ott hevert a dobozában, de nem volt lezárva. Szervezetemnek még nem sikerült átállnia az itteni zónához, épp ezért voltam még ébren, mikor a nap első sugarai feltűntek a horizonton. A látvány, mely akkor elém tárult lélegzetelállító volt, és késztetést éreztem a zenélésre. Én így örökítek meg egy adott pillanatot. Aggodalomra persze semmi ok nem volt, hisz a lakosztály egy egész szintet elfoglalt, rajtam kívül nem tartózkodott itt senki. Csak én voltam és a zene.
Sikerült megint elkalandoznom a gondolataimmal, és mikor meghallottam bátyám ideges szavait észrevettem, hogy a doboz felét elpusztítottam. Arrébb toltam, nehogy kísértésbe essek. Nem hízok egykönnyen, de egy doboz csokoládé nem hiányzott nekem.
- Nem szöktem el, csak kíváncsi voltam, hogy van a bátyám. Talán ez is baj? - szegeztem neki a kérdést, majd magam alá húztam a lábaimat, így sokkal kényelmesebb volt. Csak előtte lehetek önmagam, mindenki más
előtt fel kell vennem a hamis mosolyomat, a jó kislány stílussal egyaránt. Örültem, hogy Gareth mellett nem kellett ügyelnem a formaiságokra, néha már elegem van belőlük, főleg akkor, amikor nyűgös voltam, mint ma. Egyáltalán nem aludtam az éjszaka, és sajnos ez meg is látszódott a viselkedésemen.
A fehér selyem szalvétát felemeltem az előttem lévő dohányzóasztalról, majd megtöröltem a kezem. Gareth újból szóra nyitotta a száját, s megnyugodtam, hogy most már nem üvöltött. De ahogy kimondta a szavakat, kellett pár másodperc mire megemésztettem őket. Volt az fél perc is. A földre ejtettem a szalvétát, s magam elé bámulva próbáltam megemészteni szavait. Tessék?! Találtak számomra férjet? Nem láttam magamat, de ha tükörbe néznék minden bizonnyal a szokásosnál is fehérebb lennék. Elkezdtem kapkodni a levegő után, hirtelen úgy éreztem, mintha egy láthatatlan kéz fojtogatna engem. Ez nem következhet be ilyen korán.. Nem.. Gareth-nek csak most találtak feleséget, azt hittem, hogy legalább egy évem lesz még. Ezt nem akartam.. Nem akartam hozzámenni egy vadidegenhez, akit a szüleim választottak ki számomra, de azt sem akartam, hogy kitagadjanak, pont ahogyan anno tették a nagynéninkkel, aki a szerelmet választotta a család helyett.
- Miért nem szóltál, amint tudomást szereztél erről? - keltem ki magamból, ami egyáltalán nem volt rám jellemző. Általában higgadt vagyok, s magamban dühöngök, sosem hagyom, hogy felszínre jusson. De ezúttal nem.. - Kértem volna némi időt Joseph-től, Gareth ez... - akadt el a szavam, majd utána eredtem. Időközben kibontódott a masni a fürdőköpenyemen, majd erősebben becsomóztam.
- Ne fordíts hátat, mikor hozzád beszélek - téptem ki a cigarettát a kezéből, majd elhajítottam jó messzire. Szemeimből áradt a düh és a csalódottság. Ezt belőle nem is néztem volna ki..
- Miért nem tettél ellene semmit sem? Joseph legalább meg is hallgat téged, miért nem kértél tőle egy kis időt, hisz tudod, hogy mennyire nem szeretném én ezt.. - halkultam el a mondatom végére, de mindvégig határozott voltam. Egy pillanatra sem csuklott el a hangom. - Ez azért van, mert szó nélkül elmentem otthonról? Ha igen, akkor rögtön hazamegyek, de én ezt nem fogom végigcsinálni - ráztam meg a fejemet, majd elkezdtem hátrálni. Jól tudtam, hogy csak a pillanat heve váltotta ki belőlem ezt a mondatot, hisz ilyen lehetőségem nem volt. Csupán egy volt, mégpedig úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Holott ez egyáltalán nem volt igaz..


Words: 786 Music: - Notes: lov u, bro <3
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Dec. 05, 2015 11:58 am Keletkezett az írás




Ana and Gareth


Ehhez az egész beszélgetéshes semmi kedvem. Sőt napok óta semmihez, ami a világunkhoz kapcsolódik. Pár hónapja minden más volt. Nem kételkedtem a nagybátyámban, sem a családban elfoglalt helyemben, de amikor a húgomról van szó, mindez megváltozik. Mégsem ő ért el maradandó változást a lelkemben, de még csak el sem gondolkodtatott, hanem a leendő feleségem. Ő érte el, hogy meginogjon az a magabiztos hitem, ami a nagybátyám és a család eszméi felé irányult. Most ez már nincs, örökre elveszett. Többé nem akarom a családom által kitaposott utat járni, a saját utamat szeretném, görcsösen ragaszkodni hozzá, és magaménak tudni. Már ez a fontos, nem a rang, nem a pénz. El akarok tűnni, és már azt is tudom, hogy hogyan, de még nem biztos, hogy nem fogok meginogni. Az is lehet, hogy elmúlik, mintha itt se lett volna. Az is lehet, hogy ez csak múló szeszély, és egy hét múlva már nem fog érdekelni többé.
Nekem az a célom, hogy tisztázzam magamban, mit akarok, hogy akarom és mikor. Nem hozhatok felelőtlen döntést, nem tehetek ilyet. Én mindent előre megtervezek. Talán ezt is helyre tudom hozni, talán nem fog érdekelni, és végre ismét önmagam néz vissza rám a tükörből, nem az a meggyötört férfi, aki azt sem tudja, mit miért tesz. Azt sem tudom, mit keresek itt, és miért nem hagyom annyiban ezt az egészet. Még elmehetek a férfihoz, és visszavonhatom a dolgot, talán egy nap még a nagybátyám is megbocsájtana, bár azt hiszem ez nem történne meg. Hiszen azzal az ő üzletét tenném tönkre, talán még ki is tagadna engem végleg. Azt pedig nem hiszem, hogy el tudnám viselni. A tudat felemésztene, és végül önnön vetnék véget a saját életemnek.
- Igen azért nem tudott róla senki. Mert ha bejelented, Joe soha nem enged el igaz? Ennyire nem hiszed, hogy a kérlek még nála is csodákra képes? - megcsóválom a fejem. Nem értem Anát. Olyan rég nem keveredett ilyen helyzetbe, most pedig igen. Nem értem őt. Mindegy, talán soha nem is fogom. Tulajdonképpen nem ez volt a fő célja a látogatásomnak. Hanem sokkal inkább más, de lényegtelen, hiszen a lehető leggyorsabban túl akarok esni az egészen. Ana nem fog kiugrani a bőréből örömében. Sőt, a várt kiakadása még jobban meglepett, mint eddig.
- Befejezted? - fordulok felé, majd egy újabb méregrudat veszek elő, és gyújtok meg. Tudja, hogy gyűlölöm, ha a kezemből bármit kivesz, majd úgy tesz, mintha én lennék a közellenség, egy utolsó senki, akivel úgy beszélhet, ahogy az aktuális hangulata hozza. Sosem voltam békés, türelmes fajta, könnyű kihozni a sodromból, az persze már más kérdés, hogy megtanultam leplezni ezeket az indulatokat, ha nyilvános helyen, több ember előtt próbálnak kihozni a béketűrésből.
Talán gondolkodhatnál, mielőtt beszélsz. Anabell, nem kértem a nagybátyánkat, hogy ne kényszerítsen bele téged is egy felesleges házasságba? Én ezt akartam neked? Ana pont tőled nem ezt vártam, aki jobban ismer bárkinél. Azt hiszed, nekem ez könnyű? Én sem akarom ezt, sőt semmi kedvem megházasodni, és már abban sem vagyok biztos, hogy ezt az életet akarom-e.
- Gyűlölöm minden percét, de tehetek ellene? Maximum a felkötöm magam, de mint tudjuk, nem fogom megtenni, szóval, ha megtennéd, hogy gondolkodsz, mielőtt vádaskodsz, és beleképzeled magad az ÉN helyembe, nagyon értékelném! - ahogy beszélek, ismét megemelem a hangom. Nem értem, miért esik nekem. Nem tehetek erről, nem én választottam neki ezt az utat, ahogy magamnak sem. Ő a haragját rajtam tölti le, majd megkapja az enyém egy részét. Idegesen nyomom el a cigarettám csikkjét, majd bevonulok. Tudom, hogy követni fog, és majd utánam jön, hogy folytassa a vádjait, amire nem vagyok kíváncsi jelen helyzetben. Feszült vagyok. Napok óta alig alszom, és a szemem alatt sötét foltok jelzik a kialvatlanságom. Ana pedig engem használ bokszzsákként, amihez türelmem most nincs.
- Tudod azt hittem van annyi eszed, hogy gondolkodj. Én jót akartam neked, még nem is tudhatnád, hogy a sorsod el van rendezve. Idejöttem, hogy figyelmeztesselek. De tudod mit? Nem érdekel. Jobban teszem, ha inkább elmegyek. És kérlek... Ne keress. A bál pár nap múlva lesz, Vincent elhozza a meghívódat - már az ajtóból fordulok vissza, nincs kedvem tovább vitázni. Elég volt. Így is eleget hadakoztam az utóbbi időben mindenkivel. Azt hiszem ez volt az a pont, hogy elegem volt. Nem tudom tolerálni, hogy annak a szemében is közellenség vagyok, akit mindennél jobban óvtam eddig. Csak egyedül akarok lenni, habár tudom, hogy ezt majd meg kell beszélnünk, mert kölcsönösen megbántottuk egymást, de most nem lehet. Nem vagyunk hozzá elég nyugodtak...

megjegyzés: Imádlak szószám: 1046

made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 11:12 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Ana&Gareth - Hotel Intercontinental
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: