Ahogy sejtettem, hamar szükségem lett néhány ismerősre, főként orvosokra. Részben magam miatt, részben pedig sajnos a babám miatt. Bár Mici kifejezetten kiegyensúlyozott, azért védőoltásokra neki is szüksége van. Múlt héten pedig, történt egy kis sajnálatos baleset, vagy valami olyasmi. Már nem csak anyatejen él, sőt, főként mást eszik most már, de eddig még nem volt semmi baj, amikor valamilyen új gyümölcsöt vagy zöldséget adtam neki. Elég sok könyvet olvastam már el, mert nem akartam mindennel dokitól dokihoz rohangálni, megnéztem mikor mit ehet és mit nem, milyen sorrendben próbálgassuk a szilárd táplálékot.
Aztán, azt hiszem valami félrecsúszott. Vagy én voltam figyelmetlen, és túl hamar adtam neki epret, vagy allergiás lehet rá. Mindenesetre egy egészen kis szemtől is, csupa kiütés lett bársonyos bababőre, így rohantam is az ügyeletre. Kész rémálom volt. Azt mondták nincs komoly baja, de azért alkalomadtán mutassam majd meg a gyerekorvosunknak is, hogy megerősítse ezt az infót. Már másnap vittem is szegény Maya-t, a doki egész jófej, lazának tűnik de első pillanattól megbízok benne, mert azt látom, hogy a kölykökhöz nem is kicsit ért. Szóval, akkor elhatároztam, hogy amit mond az szentírás, be kell tartani, másképp nem is csinálom sosem a dolgokat.
Lényegében az egész hetem minden félelmem beigazolásaként azzal telt, hogy bejártam a lányommal a fél kórházat, de végül megállapították, hogy valóban allergiás néhány gyümölcsre, zöldségre vagy olajos magvakra. Még nem volt szusszanásnyi időnk sem arra, hogy az eredményekkel bemehessünk Dr. Fawne-Wilson rendelésére, de persze Elaine tervez, sors végez.
Mici hajnalban belázasodott, nem sokkal azután, hogy hazaértem. A bébiszitter szerint semmi baja nem volt egész este, de ezentúl azt se hiszem el neki amit kérdez. Tűzpiros lázrózsák virítottak a kislány arcán, minden tagja forró volt, én pedig sírva hívtam az ügyeletet, hogy mit kell ilyenkor csinálni?! Azt mondták, vigyem a kórházba, és végül is magam is meglepődtem azon, hogy mire felöltöztettem, és ideért a taxi, na meg persze mire a reggeli forgalomban átvágtunk a fél városon, addigra megkezdődött Dr. Fawne-Wilson rendelése is, így nem vesztegettem az időt, egyből oda mentünk.
A lányom csak bágyadtan hüppögött és szipogott kezemben, álmosan fúrta cseppnyi ujjait a hajamba, de ahogy a homlokára tapasztottam a tenyerem, éreztem, hogy már elindult lefelé a láza. Kérdeztem a bébiszittert, hogy adott-e neki valamit enni vagy inni, amit nem szokott máskor. Azt mondta, egy joghurtból majszolgatott a kicsi. Mikor kérdeztem milyen ízű, nem tudta megmondani. Feltúrtam az egész kukát, de sehol nem találtam meg a dobozát, így sötétben tapogatóztam, még az is lehet, hogy epres?! Nekiestem és kérdőre vontam, de csak a vállát vonogatta, azt mondta magának hozta, de gondolta ad belőle a kicsinek is. Na, ezért nem fog soha többé vigyázni a lányomra. Csak vártunk a sorunkra, sose akartak elfogyni a pletykálkodó kismamák, akiknek az orvoshoz járás a napi rutin része, valójában nincs is semmi baja a gyereküknek, csak itt gyűjtik be a friss és szaftos pletykákat, kivel mi van vagy mi nincs. Legszívesebben hozzájuk vágtam volna valamit, de inkább csak kifújtam az orrom, mert nem csak a lányom hüppögött, de még én is, mert eléggé megviselt az elmúlt két óra. Azt már nem is teszem hozzá, hogy munkából érkeztem, szemhunyásnyit sem aludtam. Hajam még ügyesen megcsinált csigákban keretezte arcom, és a málna bordón csillogó, füstös sminkemből is maradt még valamennyi, mármint amennyi megmenekült attól, hogy lesírjam magamról. Izzadó tenyerem a farmeromba töröltem, miközben sorra mentek be és jöttek ki az anyukák a rendelőből, hol beteg, hol már épp meggyógyult gyerekekkel. Mikor sorra kerültünk, óvatosan kaptam ölbe a lányom, akit félig már elnyomott az álom, miközben lesújtó pillantást küldtem a pletykálkodó, végtelenül unatkozó macák felé. Legszívesebben ott helyben halomra lőttem volna őket, szemrebbenés nélkül.
- Jó reggelt. – mormoltam a tőlem telhető legudvariasabban, halvány és egyben bizakodó mosollyal szám sarkában, amire már a kicsi is kinyitja a szemeit. Gyönyörű, csokoládé szín íriszei fáradtan és láztól csillogtak, én pedig alig hajszálnyira sodródtam attól, hogy megint elbőgjem magam. Fogalmam sem volt, hogy ez most valami nátha, allergia vagy komolyabb betegség... persze lehet, hogy csak a foga indult meg, és amiatt lázasodott be. Tényleg, szinte bármi okozhatta ezt az egészet, az én szememben legalábbis úgy tűnt. De tudtam, hogy majd a doki megmondja, egyedül ez tartotta bennem a lelket.
- Maya néhány órája belázasodott… - kezdtem bele halkan, és nagyon igyekeztem, hogy ne remegjen meg a hangom. – Elhoztam a leleteit is a múltkori miatt, kiderült mire allergiás, de nem tudom, hogy most mi történhetett. – kérlelve függesztettem tekintetem a dokira, hiszen mást nem tudtam tenni. A nővér, aki eddig valamit pakolászott elsietett, azt mondta hoz egy pohár vizet. Minek a víz?! Gondolja, hogy majd attól lemegy a gyerek láza? Teljesen kikészültek az idegeim, fáradt is voltam nagyon, de ez a bizonytalanság jobban kikészített mint bármi.

Vannak olyan pillanatok, amik megragadnak az ember emlékezetében még akkor is, ha előtte megivott egy üveg whiskyt. Brandon megnősül, ezt pedig muszáj volt megünnepelnünk. Egy laza kis legénybúcsúnak indult, aminek a vége az lett, hogy egy sztriptíz bárban kötöttünk ki, nősülni készülő barátunk nagy ellenkezésére. De még nem került a gyűrű arra a bizonyos ujjra, tehát megengedhet magának egy görbe estét a barátaival. Természetesen azt egyikőnk se hagyta volna, hogy esetlegesen megcsalja az arát, annál jobb barátai vagyunk.
Minden tökéletesen haladt egészen addig, amíg meg nem pillantottam az előttem olyan dögösen vonagló nőt. Szőke haja fürtökben omlott a vállára, gyönyörű füstös sminkje kiemelte égszínkék szemeit én pedig le sem tudtam róla venni a szemem. A kérdés azonban adott: mit csinálsz, ha az egyik beteged – akiről tudni kell, hogy még járni sem tud – anyukája illegeti magát előtted egy rúd mellett? Leblokkolsz. Igen, valahogy így történt. Utána jöttek az újabb körök és még csak fel sem tudtam fogni az egészet. Egy csapásra lettem józan, amit gyorsan orvosolnom kellett még pár kör töménnyel. Az éjszaka további részét homály fedi. Fogalmam sincs hogyan jutottam haza, de ez a legkisebb gondom. A másnapi fejfájás és rosszullét természetesen engem sem került el, de még ez sem zavart. Az egyetlen dolog, amitől nem tudtam nyugodni az az volt, hogy vajon beszéltem-e Elainenel? Elmondtam-e neki, hogy bizony felismertem. Ő egyáltalán észrevett-e? Köszöntünk-e egymásnak? Isten óvjon, de csináltam-e valami aljasat vele? Kérdések ezrei száguldoztak a fejemben, ahogy megittam a reggeli kávémat készülve az előttem álló hosszú napra.


Mindezen nem segített az sem, hogy mire befutottam már hosszú sor kígyózott a folyosón. Anyukák, akik aggódó tekintettel vizslatták az ölükben ülő gyermeküket vagy éppenséggel idegesen sziszegtek a csemetére, hogy bírjon már ki két percet nyugodtan ülve. Igyekeztem egy biztató mosolyt varázsolni az arcomra, ahogy elhaladtam mellettük és eltűntem a vizsgálóban.
- Cora, hozna be nekem egy bitang erős kávét? És kérném a betegek sorrendjét is – a nővérkém felé pislogok, aki egy apró mosoly keretében rosszallóan csóválja a fejét miközben átnyújtja a papírt. Átfutom a névsort és rögtön megakad a tekintetem egy bizonyos néven. Nem szokásom kivételezni egyetlen anyukával sem, de azt hiszem a helyzetem most megkívánja – És kérem szóljon, Ms. McArrannek, hogy jöhetnek - a nyakamba akasztom a sztetoszkópot, elhúzom a sötétítő függönyt, hogy egy kis napsütésben is részünk lehessen.
- Jó reggelt! - a tekintetem a kétségbeesett nőre siklik, majd a kezében tartott kis csöppségre – Hogy vannak? - elsimítom a vizsgáló ágyon a lepedőt és megpaskolom jelezve Elainenek, hogy ültesse oda Mayát – Mikor mérték a lázát? Kapott esetleg valami lázcsillapítót? - a kézfejemet a kicsi homlokához érintem, valóban jóval melegebb, mint ahogy annak lennie kellene. Az anyukák hajlamosak túlreagálni a dolgokat, főleg ha ilyen pici gyerekről van szó – A kiütések egyértelműen allergiára utalnak, az allergia pedig bizonyos esetekben főleg ilyen kicsi gyerkőcöknél lázhoz is vezethet.
Meghallgatom Maya tüdejét, belekukkantok a torkába is de semmi megfázásra utaló jelet nem észlelek. A nyirokcsomói valószínűleg az allergikus reakciói miatt duzzadtak meg. Szerencsére tényleg nincs komolyabb probléma, szimplán csak annyi, hogy figyelmetlenségből olyan ételt kaphatott a kislány, amire éppenséggel allergiás.
- Kapott esetleg olyan készítményt, ami egy picikét is tartalmaz olyan gyümölcsöt amire allergiás? - érdeklődöm, miközben fertőtlenítővel megmosom a kezem és az injekciós szekrényhez lépek. Hosszas keresgélés után megtalálom az antihisztamint – hol a fenében van már Cora, ő szokta ezeket rendben tartani.
- Az injekció megszünteti az allergiás reakcióit, a lázára pedig felírok egy lázcsillapítót – megkocogtatom az ujjammal a tűt – Olyan lesz, mint szúnyogcsípés, meg sem fogod érezni nagylány – ezeket a szavakat már Mayának intézem és egy bátorító mosoly keretében odanyújtok neki egy plüssmacit – Nézd csak, Mackó úr is vigyáz rád – többször tapasztaltam már, hogy ha sikerül elvonni a gyerekek figyelmét valami pozitív dologgal, akkor nem fogják traumaként megélni az oltásokat. Eddig bejött és úgy tűnik Mayát is teljes mértékben leköti a hatalmas plüssállat így minden bonyodalom nélkül beadhatom neki a szurit.
- Nos ezzel meg is lennénk – kidobom a tűt a kihelyezett kukába és lecsüccsenek a kényelmes bőrfotelbe, hogy az adminisztrációs dolgokat – amiket annyira gyűlölök – el tudjam intézni.
- Ügyeljenek arra, hogy elkerüljék azokat a gyümölcsöket amikre allergiás Maya. Legalábbis még most. Később, ha már nagyobbak lesznek akkor fokozatosan lehet próbálkozni, sok olyan allergia van, amit kinőnek – a biztonság kedvéért felírok egy kanalas lázcsillapítót és antihisztamint, ha véletlen mégis előfordulna a mostani eset.
- Ms. McArran … - nyelek egy nagyot és felpillantok a receptből, amire már oda is került az aláírásom – Elképzelhető, hogy találkoztunk az este folyamán? - hát mégiscsak kijött a kérdés, könnyebben, mint azt gondoltam.

Azonnal megnyugszom, amint bemehetek a kicsivel. Bár látom, hogy a doki éjszakája sem lehetett rövidebb, mint az enyém, teljesen megbízom benne. Fiatal, valószínűleg kanbuliban volt, de ettől függetlenül tartom annyira jó szakembernek, hogy ezen ne akadjak fenn. Lerakom Micit a vizsgáló asztalra, de tartom még az oldalánál. Szegénykém fáradt is, és szinte félálomban van, meg aztán ez az ülés dolog még nem megy száz százalékos magabiztossággal. Néha hajlamos oldalra borulni, az meg most nem lenne szerencsés.
- Nagyjából fél órája mértem, indulás előtt, és magasnak ítéltem, 38,2. Abból a kanalas lázcsillapítóból adtam neki, amit a múltkor javasolt. – csendesen válaszolok, nem akarom megriasztani a kislányt. Hüvelykujjammal oldalát cirógatom, míg ő halkan szipog, néha megrázkódik cseppnyi teste a sok sírás után maradó hüppögéstől. Bólintok, ahogy Alfred megmagyarázza a láz okát, szóval erről is az a töketlen bébiszitter tehet… minimum kirúgom ezért, minimum! Örüljön, hogy nem hajítom le egy szikláról valami kihalt partszakaszon ezért az újabb felelőtlen húzásáért.
- Azt hiszem, valószínűleg kapott egy kis epres joghurtot. Míg dolgoztam, a bébiszitterrel volt, de a lány nem emlékszik milyen ízű volt a joghurt… Többé nem fordul elő ilyesmi, ebben biztos lehet. – sóhajtok nagyot, majd amíg a doki az injekciót keresgéli, én kigombolom Micus ruháját, hogy a karja szabadon lehessen. Halkan tiltakozik a kicsi, nem szeret öltözködni, vetkőzni még kevésbé.
Nem szólok semmit, csak elmosolyodom, ahogy a lányomat győzködi a doki, hogy nincs mitől tartania. A kislány amúgy is különös bizalommal fordul minden olyan férfi felé, aki kedvesen szól hozzá, apa híján azt hiszem ez valahol normális is. De azon magam is meglepődöm, hogy egyetlen hang nélkül viselte a szurit, eddig, a többi gyerekorvos kezei közt úgy ordított mint akit nyúznak. Lehet, hogy tényleg nagyon szimpatikus neki Dr. Fawne-Wilson. Nem lennék meglepődve a dolgon, én is azonnal bizalmat szavaztam neki, fiatal kora ellenére. Az emberek hajlamosak inkább az idősebb dokikban megbízni, én ezzel nem így vagyok. Látom rajta, hogy lelkiismeretesen teszi a dolgát, így nincsenek fenntartásaim. Sőt, örülök is, hogy fiatal, így nem kell attól tartanom, hogy néhány éven belül nyugdíjba vonul.
- Kerülni fogjuk azokat a gyümölcsöket, mindenképpen. Az még gondolom jóval odébb van, hogy újból próbálkozhassunk az eperrel, mondjuk. – bólintok bűntudatosan. Valahol az én hibám is ez a mostani eset, hiszen nem én voltam a gyerekkel, rábíztam egy tizennyolc éves csitrire, meg is lett az eredménye. Felöltöztetem a kislányt, már éppen gombolnám be a kis ruháját, amikor megdermedek.
Basszus!
Szemlátomást valami haveri iszogatáson vett részt a doki, és mi van akkor, ha éppen abban a bárban, ahol dolgozom?! Oh, a fenébe is! Már meg is van, egy nagyobb társasággal volt, iszogattak, ha jól emlékszem valami legénybúcsú volt. Igyekeztem is távolabb maradni tőlük, az egyik fazon a társaságból elég szemtelennek tűnt, a tapogatást pedig nem szeretem. De akkor is! A gyerekorvosunk látott engem táncolni, hogy történhetett ez?! Sürgősen új állás után kell néznem. Most biztos valami útszéli nőcskének tart, főleg, hogy egyedül nevelem a kislányt. Ki tudja miket gondol rólam, és nem is hibáztatom! Ha én látnék egy fiatal rúdtáncos nőt, kisbabával, nekem is az lenne az első gondolatom, hogy azért maradt magára mert fogalma sincs ki a gyereke apja. Hogy a macska rúgja meg. Ölbe veszem a kislányt, és próbálom összeszedni a gondolataimat, végül úgy döntök az igazság lenne a legjobb megoldás.
- Meglehet… ha jól láttam, remekül sikerült legénybúcsú volt. – mosolyodom el szelíden, miközben Micit beültetem a babakocsiba, hadd pihenjen. Visszafordulva állom a pillantását, nem szégyellem magam amiatt, hogy ez a munkám. Legalábbis, eddig nem szégyelltem, csak most sül le a képemről a bőr. – Gondolom, nincs hozzászokva az ilyesmihez, mármint házon kívül találkozni a páciensekkel… - lehet, hogy nem is én vagyok jobban zavarban? Mármint, én ott dolgoztam, de ők mulatni mentek, és italoztak is. Legalább ugyanannyira „csúnya dolgot” csináltunk mindketten, nem is értem miért vagyok így megszeppenve.