Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 26 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Megosztás
 
Mr. & Mrs Saint - Quentin I.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Hétf. Szept. 14, 2015 7:15 pm Keletkezett az írás



Alessa & Armand


×  Earned It × Öltözék × Megjegyzés


Azt hiszem, hogy mindketten egyetértünk abban a feleségemmel, hogy mindkettőnk számára szükség volt már egy kiadósabb kikapcsolódásra. Úgy szerveztem mindent, hogy legyen egy hetünk Franciaországban,a  partok mentén levő nyaralónkban pihenni.  
Már csináltam egy ideje, pontosabban egy hete a terapeuta által előírt gyakorlatokat, miután nem jegeltem a vállamat, de még időnként kenni kellett. Szabadott úsznom is, de csak módjával, nem terhelhettem túl magamat, pedig a második kedvenc időtöltésem a hobbik terén, a lovaglás után. Odahaza kicsit borús volt az idő amikor a magánrepülőre felszálltunk, de túl melegen sem akartunk öltözni, lévén Franciaországba igyekeztünk. A csomagjainkat Linus pakolta be a kocsinkba, majd a reptéren utasította a személyzetet, hogy mindent rendezzenek el annak rendje s módja szerint. Velünk tartott ő is, noha szabadságot akartam neki adni, de ragaszkodott, hogy velünk tarthasson, nem álltam ellent neki, mert örültem, ha velünk jött ő is, apám helyett apám már jó ideje, különösképp azóta, amióta meghalt az apám. Anyámat ápolók hadára bíztam, és rendszeresen megküldték a testőrömnek, hogy milyen az állapota. Fehér inget viseltem, fehér nadrággal, fekete övvel, és egy napszemüveget, az ing, rövid ujjú volt, és a felső két gombját szabadon hagytam, a repülés eseménytelenül telt, jobbára mivel tárgyalásról indultam rögtön a nyaralásra, az utam, a felszállás után rögvest a hálóba vezetett, és amíg nem ébresztett a légi utaskísérő, vagy a feleségem, addig aludtam is. Így kicsit nyúzott voltam, és álmos, dúrcás gyerek módján pillantottam a napba, a repülőtéren, majd a kezemet nyújtottam a feleségemnek, és segítettem lejönni a lépcsőn, azután a kocsinkhoz vezettem, ahol egy behűtött pezsgő várt ránk. A kocsiban feltoltam a fejem tetejére a napszemüvegemet, és az üvegért nyúltam.
- Akkor, a nyaralásunk első napjára! - rémlett, hogy ha jól emlékszem, ebben a hónapban kértem meg a feleségem kezét a szüleitől, a házassági évfordulónk már megejtettük két hónappal ezelőtt, magunk között, hiszen nyáron esküdtünk, de már jócskán szeptember van. Szóval, azt hiszem ebben a hónapban szoktuk megünnepelni az eljegyzésünket. Kibontottam a pezsgős üveget, halkan pukkant, majd töltöttem mindkettőnknek, az üveget visszatettem a jeges kosárba, aztán az egyik poharat Alessának nyújtottam, a másikat megtartottam magamnak. A hajam kusza volt az alvástól, arra nem fordítottam időt, mondhatnám, hogy az öltözékemre sem, de azt a feleségem már előre látón kikészítette nekem, még a cipőm törtfehér színe is illett a fehér összeállításomhoz. Mondhatnám,hogy én voltam a szőke herceg, fehér ruhában, fekete lovon, hiszen a négyszemélyes limuzin  fekete színű volt.
Koccintásra emeltem a poharam, s miután a kristályok csilingelése betöltötte egy pillanatra az utasteret, belekortyoltam a poharamba, kellett egy kis idő, hogy politikusból átvedlődjek egy kicsit közvetlenebb személybe, azzá aki általában lenni szoktam, a feleségem közelében, bár még itt is rejtegetek előtte néhány titkot. A borosta enyhén meglátszott rajtam, hiszen reggel borotválkoztam, és átjöttünk pár időzónánk, odahaza már éjszaka volt, itt még most kelt fel pár órája a nap.
Miután mindent bepakoltak a kocsinkba, és beszállt Linus a vezetőülésre, elindultunk, a testőreink lemaradva követtek minket. Jó ha az ember fia politikus, így nem kell a vámon ücsörögnünk esetlegesen órákat, a reptérről kikanyarodva  hamarosan a városba jutottunk, Monacoba, onnan át Marseillesbe, a tengerpartra, fent a domboldalban található nyaralóba, persze a testőreim a biztonság kedvéért átvizsgálták mire ide jöttünk.
- Milyen volt a legutóbbi gyerekjátszótér megnyitása? - sajnos ismét nem lehettem ott, de mindig érdekelt, az, hogy hogyan zajlottak a dolgok, és nem az, hogy milyen szögből vette a feleségemet a kamera, hanem az… hogy milyennek látta az egészet Alessa, milyenek voltak a gyerekek. Magam is eszközöltem a terveknél néhány módosítást, például, elkerített játszótér, ami egyébként hatalmas,  a biztonsági rendszert a Linus tanácsolta, amikor az egyik este felvetettem neki, hogy bár jó a játszótér, de nem érzem azt,hogy biztonságos lenne, hiszen nem tudnak kimászni a gyermekek, és ő ajánlotta a beléptető rendszeres megoldást. Egyébként tetszett a hely, mert beléptető rendszeres volt, fizetni nem kellett a bejutásért, pusztán a kerülettől kellett igényelni annyi mágneskártyát, ahányan a családban voltak, a játszók több részre voltak osztva, nullától háromig, háromtól hatig, hattól tízig, és tíztől tizenötig-tizenhatig. Tetszett ez a megoldás, mert így nem kellett félniük a szülőknek attól, hogy esetlegesen elgázolja egy nagyobb gyerek az övékét.
- Már a másodikat hagytam ki ebben a hónapban, remélem a következőre sikerül elmennem, és megcsodálhatom a te munkáidat is. - igen, titkon örültem,hogy a feleségem mennyire tip-top. Helyre rak mindent és megszervez. Néhány esküvőhöz is adta már a nevét, és a tudását. De legjobban az örök vesszőparipám a gyerekek számára megrendezett rendezvényei voltak azok amelyeket én magam is élveztem valamelyest.
Én megittam a pezsgőmet, így újratöltöttem a sajátomat, s ha kért, akkor Alessa is kapott. Mivel nem ettem eleget, gyanítottam, hogy egy kicsit be fogok csípni, de általában ez csak jókedvet jelentett nálam.  Elhaladtunk néhány út menti zöldség és gyümölcs árus mellett, az egyik ilyennél szóltam Linusnak, hogy álljon meg. A parkolóban megálltunk, és kinyitottam az ajtót, kérdőn pillantottam a feleségemre, s nyújtottam neki a kezemet, hogy ha szeretne, tartson velem. Én, ugyanis megkívántam a barackot, és a szőlőt is. Ha lehetett, akkor összefűztem az ujjainkat, ha nem, akkor csak könnyedén fogtam a feleségem kezét. Mellettünk elhaladt néhány autó, hiszen nem messze voltunk az autópályától. Egy pillanatra megálltam, és végig mértem a gyönyörű nyári ruhába öltözött feleségemet, elvigyorodtam, és a szemem elé húztam a napszemüvegemet, már elterveztem, hogy mit fogunk csinálni. Legalábbis, szerettem volna ha úgy történik, de hagytam, egy ici-picit hagytam,hogy a spontánabbik oldalam vegye át felettem az irányítást, meg talán az alkohol, s hagytam hogy hamis illúziót keltsen bennem. Elenegdtem Alessa kezét, és a derekára kúszott a kezem, így vezettem őt oda a standhoz.
- Mit kérsz? - suttogtam oda kíváncsian a füléhez hajolva,csak egy pillanatra érintettem az orrommal a fülét, majd hátrább húzódtam, és vártam, hagytam hogy ő válasszon elsőnek. óvatosan mozogtam, hiszen a vállam még koránt sem volt rendben, de elég jól javulgattam. Majd este fürdés után megmasszírozza azzal a krémmel, amit felírt Nathaniel. De most, ezalatt az egy hét alatt, a családomra és azok problémáival akartam legkevésbé foglalkozni. Nem akartam mást, csak kikapcsolódni.





made by torie ♥


A hozzászólást Armand Saint - Quentin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 18, 2015 1:22 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Hétf. Szept. 14, 2015 10:18 pm Keletkezett az írás





« A successful marriage requires falling in love many times, always with the same person. »


Mikor Armand bejelentette pár nappal ezelőtt a vakációnkat nem tudtam először mi tévő legyek, ugyanis rengeteg dolog nyomta jelen pillanatban a vállamat. Ott volt az a hatalmas esküvő a du Lac család egyetlen gyöngyszemének, aki egy igazi hárpia volt. Nehezen lehetett olyan dolgokat mutatni neki, melyek megfeleltek és teljesen passzoltak volna csapongó stílusához. Szerintem egy olyan nő, aki egy kicsit is ad magára nem vesz fel olyan jellegű ruházatot. Másfelől jelentkeztem segítőnek egy alapítványnál, aki adományokat gyűjt az afrikai kisgyerekeknek, hogy ellátást kaphassanak az ottani szintén önkéntes orvosoktól. Nem gyerekjáték az élet, főleg nem azoknak az ártatlan gyerkőcöknek. Így hát nehezemre esett lemondani ezeket a dolgokat, az esküvőt félve bíztam rá az asszisztensemre, de megadtam azt a számot, amelyen csak a családom ér el ilyen alkalmakkor, hogy ha valami hatalmas gond akadna ezen a héten egyből telefonáljon.
Az utunk egészen a magánrepülőgépig szótlanul telt el, a férjem még mindig a tárgyalás utáni állapotban tartózkodott, na nem mintha annyit beszélgetnénk amúgy. Ez pedig kicsit fáj, az igazság az, hogy hatalmas elvárásokat fűzök ehhez a kiruccanáshoz. Remélem, most lesz alkalmunk jobban megismerni a másikat és talán végre elindul bennünk valami. Míg Armand átaludta az utat, addig én Linus társaságát élveztem és még kártyázásra is sort kerítettünk két telefon között. Útközben, mielőtt megérkeztünk volna leváltottam a konzervatív ruhámat, ami egészen a térdemig ért egy vékony pántos, lilás zöldes levelekkel tarkított combközépig érő ruhára, ami sokkal kényelmesebb és vakáció kompatibilis volt.
Az út vége volt a legnehezebb számomra, egy ideig bírom gond nélkül a repülőzést, de utána már elfog az izgatottság és alig várom, hogy leszállhassak. Most is ez volt, talán ha Linus nem lett volna ott és kártyázik velem akkor megőrülök az unalomtól.
- Reméljük, hasznosan eltöltött idő lesz! – emelem fel a pezsgővel megtöltött poharat majd óvatosan az övéhez érintettem végig a szemébe nézve. Azt mondják, ha valakinek nem nézel a szemébe ilyen alkalommal, akkor az 6 év rossz együttlétet jelent.  Az igazság az, hogy fogalmam sincs mi lenne rosszabb. Egy olyan házasságban élni, ahol a két fél csak a testi vágyaknak él közben a lelkük meg szétesik, vagy egy olyan, ahol egyik sincs jelen.
Aprót kortyoltam az italomból végig férjemen pihentetve tekintetemet, és hiába állítom azt, hogy nem szeretem muszáj elfogadnom a tényt, hogy már nem csak egy valaki az életemből. Többet érzek már iránta, mint a házasságunk elején, hiszen négy év, az mégis csak négy év. Nem vesz kárba még akkor is, ha kényszer házasság volt ez az egész. Óvatosan nyúltam Armand irányában, hogy megigazítsam egy kicsit összekuszált haját, természetesen a mozdulatsort csak akkor fejeztem be, ha Ő is megengedte. Nem nyúltam bele az egészbe csak egyetlen tincset igazítottam a helyére. Valamiért szerettem ezt az énjét, mikor nem volt az a tipikus politikus kinézete és nem is viselkedett úgy, hanem kicsit lezserebb volt. Ahhoz képest, hogy a bátyám egyáltalán nem ilyen sokszor elgondolkodom azon miként is ismerkedhettek meg ők ketten.
Lehet fiatalabb korában Ő is ilyen erezd el a hajam típusú volt, vagy csak miattam nem meri elengedni magát ez pedig nagyon zavar, olyan, mintha egy állandó maszk lenne rajta és nem tudom megismerni. A saját férjem ismeretlen számomra emiatt nem is igazán bízok meg benne, pontosabban mondva megbízok, de nem érzem biztonságban magamat.
- Nagyon jó volt, a gyerekek imádták az életkor alapján átalakított játszóteret. A szülők is odavoltak, de a kedvenc pillanatomat egy 5 éves kislánynak köszönhetem. Ott ült az állapotos anyukájával az egyik lócán, és mivel az édesanyja eléggé a végét járta a terhességnek nem igazán tudott vele futkorászni. A csöppség, később mint kiderült Leának hívják, odajött hozzám mikor átadtuk ugye a kártyákat, megrángatta a szoknyámat és megkérdezte, hogy játszanék-e vele. Nem lehetett nemet mondani azoknak a gyönyörű kék szemeknek. Imádnivaló kislány volt. – mindig is szerettem volna gyerekeket. Ez a bakancslistámon van és csak reménykedni tudok abban, hogy Armandnak is fontosak a gyerekek. Szeretnék legalább kettőt, de ha több is lesz az sem baj. Szeretek segíteni a gyereken, megadni nekik olyan dolgokat, amikre szükségük van. Egy játszótér, ami minden korosztálynak megfelelő játékokat tartalmaz a legjobb ötlet, amit eddig megvalósítottunk.
- Jól esne a támogatásod, a gyerekek meg odalennének érted. A legközelebbi ilyen eseményünk az három hét múlva lesz. Adományt gyűjtünk a gyermekotthonoknak és meglepetésként a meghívottaknak egy apró műsorral kedveskednek ezek az árva gyerekek. – igazán jól estek azok az apró gesztusai a férjemnek mikor elkísért egy-egy ilyen eseményre, talán nem is tudja de mindig figyeltem messziről miként is bánt az ottani gyerekekkel. Olyankor teljesen megváltozik a szemembe ez a férfi, mintha más lenne, nem az a titokzatos személy, hanem egy érző lélek. Ilyenkor a szívem hevesebben kezd el dobogni a mellkasomba és érzem, ahogyan a boldogság elönti az egész testemet.
Illedelmesen elutasítottam az újabb pohár pezsgőt, hiszen nem vagyok én hozzászokva az alkoholos italokhoz, ráadásul repültünk is, ami kikészíti a gyomromat. Kérdőn néztem ki az ablakon mikor Armand megállította a kocsit, de ahogy megpillantottam a gyümölcsárust elmosolyodtam. Imádom a friss gyümölcsöket, azokat, amiket nem boltban lehet kapni, hanem öreg néniknél vagy árusoknál. Ujjainkat összefűzve tettük meg a rövid utat a limuzintól egészen a standig, ahol rengeteg szemet és szájat ingerlő gyümölcsök álltak. Elveztem a színek sokaságában, így nehezemre vált a választás is.
- Epret, málnát… és az vadcseresznye? – érdeklődtem majd miután az eladó válaszolt a férjemre néztem, hogy Ő is elmondja mit kívánt meg. Miután ez megtörtént megvártam míg kifizeti az összeget a gyümölcsökért, közben levettem az egyik szatyrot, hogy igazságos legyen a tehercipelés.
- Viszlát, további szép napot! – integettem vissza a nőnek, aki hatalmas mosollyal arcán nézett ránk. – Mi lenne, ha csinálnánk egy gyümölcssalátát ebből a sok finomságból? Te meg én, személyzet nélkül. De ha nincs kedved nem muszáj, megcsinálhatom egyedül is… - nem akartam semmit sem ráerőltetni, de jó lenne kicsit fejleszteni a kapcsolatunkat. Hátha kihoznánk belőle valami jót.

♥️ ruha♥️ Remélem megfelel  *.* ♥️can't feel my face

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Szer. Szept. 16, 2015 11:16 am Keletkezett az írás



Alessa & Armand


×  Earned It × Ruha × Megjegyzés:  csókszi  



Mindig is szerettem csodálni a feleségemet, mert be kell, hogy valljam, gyönyörű teste van, figyel is rá, és nem volt olyan porcikája, amely ne mozgatta volna meg a fantáziámat. Jóllehet, hogy inkább deréktájban működtem a közelében, gonosz módon ha mondhatom azt, akkor jó volt ha kéznél van ő is. Nem is értettem magamat, hogy miért keresek olykor más mellett boldogulást, ha van egy ilyen külsővel megáldott feleségem, de amikor mélyebbre mentem magamban, és eljutottam a felszín alatt megbúvó sötétséghez, olyankor jöttem rá,hogy nem tehetem meg vele azt, amit a többiekkel, túl finom hozzá. Valahol mélyen érdekelt is a véleménye, az irányomban, hogy mit gondol rólam. Fontosnak éreztem a visszajelzést a részéről, felém. Még ha ezt nem is mutattam ki, azt hiszem sosem. Észrevettem, hogy Alessa engem nézett, kíváncsian, félrebillentett fejjel pillantottam rá, oldalra fordultam az ülésemben, így vele szemben ültem, már amennyire a biztonsági öv engedte.
Kinyújtottam a karomat a háttámlán, és a kezembe fogtam aranyszőke hajtincseit és átpörgettem az ujjaimon a finom csigákat, hagytam, hogy ő is megérintsen, sosem ütöttem félre, sosem húzódtam el az érintései elől nem volt semmi bajom, ha kezdeményezett, sőt örültem neki, önző módon annak is, hogy senki más nem mellett nem keresett magának boldogulást, pedig megtehette volna. Amit viszont nem hagytam volna neki, minden áron meghiúsítottam volna a próbálkozásait, mert az nem lehet, hogy másnál kapja meg azt az örömet amit megadhatok neki én is, a testit, igen, mert a lelkit? Azt nem hiszem hogy megadnám neki, nem úgy, ahogy elvárható lenne egy házasságban, de nem átlagos a mienké. Még dívik az arisztokraták körében a kényszerházasság, mert szeretnek magas pozícióban levő emberekhez közelebb kerülni, és ezt csak úgy lehetett, ha magasabb rangú tisztségviselőkkel vegyültek. Ezeknek a vérvonal mániásaknak legalább némi vérfrissítést jelentett, nekem pedig kapóra jött.
De sosem voltam az az alak, aki a feleségét bántalmazná, vagy megvetné, hagytam elég szabad teret a számára, persze, őt is vigyázták a biztonsági őreim, mert ki nem állhattam volna, hogyha vele is történik valami, mint az apámmal. A szavaira a koccintásunkat követőn még bólintottam, majd a mozdulatait is hagytam neki, annak végeztével pedig a tenyerébe csókoltam finoman. Linus nem egyszer megmondta, hogy nyitnom kéne felé, de nem úgy hogy közben szeretőket tartok, hanem felhagyok azzal az életmóddal teljesen, és csak rá koncentrálok, mert Alessa értékes nő, igen, tudtam én is ,hogy értékes, de valami visszatartott mindig.
Figyelmesen hallgattam a beszámolóját, és elmosolyodtam, bár némi keserű ajakbiggyesztés is felszínre tört belőlem, eszembe jutottak Kaya szavai, amelyeket akkor jól viseltem, de most, hogy erről, mármint arról a Lea nevű lányról beszél… hogy milyen jól érezte magát vele, kilenc év van köztünk, talán… biológiailag itt lenne az ideje a gyermekvállalásnak, a részéről? De én késznek éreztem-e rá magamat?
- Igyekszem ott lenni rajta, szeretnék. - igen, szeretnék ott lenni a három hét múlva rendezett gyermekotthonnak rendezett jótékonysági esten. Ráadásul titkon örülök, hogy a feleségem is szívügyén viseli őket, noha sosem kérdeztem meg,hogy milyen indíttatásból, az én okom megvolt rá, és attól tartottam, ha felteszem ezt a kérdésemet neki, akkor az ő viszont kérdésére is válaszolnom kéne, hogy én miért? Én miért tartom fontosnak a gyerekek támogatását, próbáltam úgy intézni, hogy ne legyen feltűnő és elússzon a sok jótékonykodás között, a bántalmazott gyerekeké is, és jó úton haladtam ennek takargatásával azt hiszem. Hiszen általában azért támogatnak az emberek előnyben részesítve bizonyos szervezeteket, mert valamiféle kötődést éreznek az adott téma iránt, akár személyes vagy akár közvetettebb, de mindenképpen valamilyen tapasztalat alapján, vagy voltak azok akiknek semmi sem számított, csak fel legyen tüntetve a nevük az adományozók között.
Amikor kisétáltunk a standhoz, jólesett fognom a kezét, újfent megkellet állapítanom, hogy csinos a feleségem, és nagyon jól áll neki ez a ruha. Már csak egy csinos kalap kéne hozzá, strandos kalap, körbenéztem a standon, fonott kalap volt, többet is árultak, de kiválasztottam egy szélesebb karimájút, és leemeltem, és ha hagyta Alessa, akkor finoman a fejére tettem, ha nem akkor csak fogtam a kezembe, miután kifizettem az én barackjaimat és a szőlőket is, a feleségem választottjaival együtt.
Ha pedig engedte, hogy a fejébe tegyen a kalapot, akkor futó mozdulatként végigsimítottam az arcán a kézfejemmel.
- Így nem fog megégni a vállad sem, és még csinosabban festesz. - senki nem hinné el, már akik ismernek, hogy képes vagyok őszinte bókra is, és odafigyelni a feleségem igényeire is. Azt hiszem, ha nem ragaszkodnék hozzá, akkor nem tudnék ilyen apróságokra sem figyelni, azután felvettem a szatyrokat a pultról, nem hagytam hogy a feleségem vigyen egyet is, de ha nagyon szerette volna, akkor megkaphatta a könnyebbiket, így sem a fájós oldalamra vettem a súlyt, azt még kímélni kellett. Kinyitottam Alessa előtt a kocsi ajtaját, és bemásztam magam is utána.
- Linus, hallottad a feleségem,  a mai nap hátralevő részében szabadnapot kapnak, de lehet, hogy holnap is, ha lesz a hűtőben étel előre elkészítve akkor meg teljesen biztos, hogy holnapra szabad a napjuk. - azt hiszem ez így volt fair, ha már a személyzet egy része velünk jött, akkor kaphatnak kimenőt ők is, a testőreinket leszámítva, a házban nem lesznek a sarkunkban, de a bejáratot és néhány pontot biztos figyelni fognak, ahogy az elvárható tőlük.
- Emlékszem, amikor egyedül jöttem ide egy tárgyalásra, csak jöttem és mentem, az egyik miniszter megemlítette ezt a villát, gyorsan eljöttem megnézni, meg is tetszett, és megvettem,négy éve voltunk itt először és utoljára… - a nászutunkon, azóta szinte el is felejtettem ezt a helyet, de itt elég jól éreztük magunkat mindketten. Talán ezért is jöttem ide, most is, mert érezni akartam az akkori bizsergést, és izgatottságot, most is az voltam, hogy mit vártam ettől a nyaralástól? Még nem tudtam, de reméltem,hogy jó lesz s bár nem a parton volt a ház, nem zavart, mert a  fürdőből és a hálóból nyíló ajtókon keresztül rögvest a medencéhez és yacuzzihoz juthatunk, amelyek peremére könyökölve a tengert is láthatjuk. Ha pedig a partra szeretnénk menni, hát nem kellett visszafogni magunkat akkor sem, hiszen, ott az autónk, lemegyünk vele, egy Bugatti Vitesse állt odabent,sötétkék, de mindegy is, az autó kevésbé fontos, az, hogy itt lehetünk ketten, az sokkal fontosabb.
Sosem hoztam még ide nőt, ezt valahogy megakartam tartani csak kettőnknek, mint ahogy a házamban sem éltem a kettős életemet.
Leszakítottam a szőlőfürtről egy kisebb fürtöt és a kezembe vettem, az első falat után a feleségem felé nyújtottam egy vöröslő szemet, vettem vörös és fehér szőlőt is, a barackot csak azért nem kezdtem el idebent enni, mert tudtam, hogy folyna a leve mindenfelé. Ha Alessa elfogadta a kínált szemet, kíváncsian pillantottam rá, szeretem a beszédes arcát, mert szinte mindent letudok belőle olvasni, hogy milyen kedve van épp, mikor lehet közeledni hozzá, vagy mikor nem. Ha vele vagyok, ha mellette alszom, akkor elkerülnek a rémálmaim a gyerekkorommal kapcsolatban, ha vele alhatok. A repülőn sem volt teljesen nyugodt az álmom, de még időben felriadtam, és egy nagyon enyhe nyugtatót vettem be,hogy remélhetőleg elkerüljenek a durvább rémálmok. Milyen házasság az, amelyben a személyzet valószínűleg többet tudhat a feleségnél, arról, hogy az uruknak rémálma van? Érdekes. Maradjunk ennyiben.
Linus lassított, majd a távirányítós kapu lassan kinyílt előttünk, és a nyaralónk látképe is feltárult előttünk. Amikor leparkolt a garázsba az inasunk, felnyaláboltam a szatyrokat, és úgy érintettem meg Alessa derekát, gyengéden, s vontam magamhoz, ha engedte, .
- Emlékszel-e még, hogy hol van a konyha?  - a második nap volt, amikor minden tejszínhabtengerben úszott, még a hűtő is, és a hajunk is ragadt, feszültek voltunk, kicsit mindketten becsiccsentettünk, és jó kedvünk volt, megkell hagyni. Kényszerházasság ide, vagy oda, azért próbáltam az első alkalmat könnyebbé tenni a feleségemnek, és mennyire megvoltam lepődve amikor rájöttem, hogy ártatlan? Baromira! Még most is alig tudom elhinni, de tényleg igaz volt, halk, meglepett morranást hallattam, és attól kezdve még inkább odafigyeltem rá, nem rohantam le, nem szántottam át rajta, az első éjjel csak ismerkedtünk, felfedeztem, és bár baromira nehéz volt visszafognom magamat, megtettem, a második nap feszült voltam, mert hiszen nem tudtam hogyan levezetni az éjjel felgyülemlett feszültségemet, így picit többet ittam éhgyomorra, olyan voltam mint egy megvadult bika, akinek a felesége a vörös posztó, és csak arra vár, hogy belemélyeszthesse a szarvát a puha szövetbe. De még így sem bántottam, nem voltam rá képes, miért is bántottam volna ugyan? Tudtam, hogy közös életet fogunk élni az életünk hátralevő részében. Ezért nem engedhettem meg magamnak semmiféle bakit abban az egy hónapban amit itt töltöttünk, ami azt hiszem ahhoz képest, hogy kényszerből tettük egész jól telt.
Elengedtem a feleségem derekát, és hagytam, reméltem, hogy belemegy a játékba, mert követtem volna, jókedvem volt, mert jólesett kiszabadulni a politikai nyüzsgésből, másrészt… Talán vehettem ezt a magam részéről egyfajta kétségbeesett próbálkozásnak? Mielőtt szorulna a hurok? De nem akartam belelovalni magamat, nem akartam, hogy ezek a borús érzéseim árnyékolják be az itt töltött időnket.




made by torie ♥️


A hozzászólást Armand Saint - Quentin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Szept. 22, 2015 2:47 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Hétf. Szept. 21, 2015 5:58 pm Keletkezett az írás





« A successful marriage requires falling in love many times, always with the same person. »


Sosem tudtam pontosan mit is gondol rólam Armand, halvány elképzeléseim vannak, de azok nem adják vissza hitelesen a valóságot. Az Ő saját szájából szeretném megtudni ezeket, de nem hiszem, hogy valaha is elárulja. A mi kapcsolatunk amúgy sem a megszokott kategóriába tartozik. Általában az ember szerelem miatt esküszik meg a párjával nem pedig kényszerből, legalábbis én kényszerítve voltam. Hogy Ő miért tette fel a nagy kérdést, azt már nem tudhatom. Így került még egy tisztázást kívánó dolog a listámra és egészen öreg korunkig csak növekedni fog ezen a papíron tartott dolgok száma.
Igazából nincsenek elvárásaim a férjemmel szemben, mert az alku rá eső részét szerintem eddig is teljesítette én pedig nem kérhetem azt tőle, hogy mindemellett még szeressen is. Fogalmam sincs mit gondoltam, miért hiszem én azt még mindig, hogy már nem csak az a nő vagyok számára, akit elvett a pénzért és a kapcsolatokért, hanem szeret is valamennyire. Önző lennék emiatt? Azért, mert egy ilyen nagyszerű férfit szeretnék az életembe? Minden nő álma egy sikeres, jó képű férfi, aki mindent megad és szereti. Nos, egy része meg is van a kapcsolatunkba, de nem az, ami nekem kéne: az érzelmek. Bocsánat, nem csupán érzelmek, mert pár már így is van, hanem Az Érzelem. A szerelem egy létfontosságú dolog egy kapcsolatban, főleg a házasságban.
Halvány pír futott végig arcomon, mikor ujjai közé fogott egy apró hajtincsemet majd, mint valami szégyenlős gyerek leemeltem róla a tekintetemet. Rengetegszer hozott már zavarba, mellette nem éreztem magamat anyám klónjának, akit mindenki csak azért kedvel, mert Neki vagyok a lánya. Jól esett az apró gesztusa, néha mikor megpuszilt vagy átkarolt. Ezek mind egy nő gyengéi közé tartozik, egy ilyen férfitól pedig egyenesen elalél a nő szív. Na, meg a bugyi is. Az egy dolog, hogy velem hál meg tornázik az ágyban hiszen én vagyok a felesége, de a múltkor fültanúja voltam egy igen érdekes beszélgetésnek, melyben azt állították, hogy Armand csal engem. Mondanom sem kell, hogy már csak a puszta gondolat is a földbe döngöl, mert csak azt erősíti bennem, hogy jelentéktelen vagyok. Soha nem fog senki se szeretni.
De mindegy is, gyorsan elhessegetem ezt a kósza gondolatot mielőtt gyökeret eresztene az agyamban és megmérgezné az itt töltött időnket. Ezt pedig nem tehetem, így még egyet kortyolok a finom szénsavas italból. Nyíltan beszélek a munkámról meg a játszótér átadásáról, ahogyan a kislánynak köszönhető élményemet is egyből megosztom. Sosem tagadtam azt, hogy gyereket szeretnék majd, talán már nem is olyan sokára, mert jó lenne minél hamarabb egy apró életet tudni magamba.
- Köszönöm, nagyon örülnék, ha elkísérnél. – közelebb hajolok és lágy puszit nyomok arcára, ezzel megköszönve próbálkozását. Bár az még jobb lenne, ha el is tudna rá jönni de kicsire nem adunk. Szeretek jótékonykodni, az árva gyerekek téma pedig mindig is a gyengém volt. Nem tudom miért, nem volt soha ilyen élményem de lehet, hogy pont ez az oka.
Az én életem mindig csupa móka és kacagás volt, nem nélkülöztem, mindenem megvolt sőt még az is, amire alapvetően nem is volt szükségem. Ezeknek a gyerekeknek, akik gyakran őszintébbek, mint mások és szeretetre méltóak pedig nem kaphatnak meg mindent. Pedig kijár nekik, és már kis koromtól kezdve a nem használt játékoktól kezdve egészen a fel nem vett ruhákig mindent odaadtam a városban lévő gyerekotthonba. Anyám persze ki volt akadva, amiért a drága ruhákat csak úgy lepasszoltam, de nem izgatott. Segíteni szerettem volna.
Valami különös dolog áramlott a férjemből mikor a standhoz sétáltunk, ketten, kézen fogva, mintha ez lenne nálunk a világ legtermészetesebb dolga. Másnál az, de egy kényszer házasság esetén ezek csak a fontos eseményeken fordulnak elő, ehhez képest mi gyakran úgy viselkedünk, mint akik szerelemből mondtak le a szingliségünkről.
Figyelemmel kísértem, ahogyan leemelt egy kalapot a többi közül és bevallom, első nézésre egyből megtetszett. Mintha ismerne annyira, hogy tudja mi tetszik, ami meglepő. Nem igen beszélünk személyes dolgokról.
- Akkor ezt meg is örökíthetnénk lassan, nem? Milyen vakáció lenne ez fényképek nélkül? – na, nem a selfie-re gondoltam jelen esetben, hanem az egyszerű, de nagyszerű megkérek egy személyt, hogy fotózzon le minket megoldásra. Lehet nem vagyunk menők, vagy fiatalosak, de én szeretném, ha képkeretbe kitehető képeket készítenénk magunkról.
Legalább akkor elmondhatom, hogy abban a percben boldog voltam Armand mellett, hiszen ki tudja meddig fog tartani. Lehet, rám un és elválunk vagy még rosszabb, bármikor történhet valami.
- Nem kell aggódni az étel miatt, ha nincs. Nyugodtan menjen el az egész személyzet pihenésre. Bármennyire meglepő, de tudok főzni. Esetleg csinálhatnék én valamit mielőtt begyepesednék. – nem szeretek üldögélni csak, muszáj pörögnöm, csinálnom valamit ezért még mikor kisebb voltam és nem volt annyi tanulnivalóm mindig a konyhában ücsörögtem és figyeltem. Néztem, ahogyan elkészítik a finomabbnál finomabb ételeket és egy-kettőt el is sajátítottam.
- Jól tetted, hogy visszajöttél és megvetted azt a gyönyörű házat. Jó döntés volt. Elfoglaltak voltunk mindketten, majd többször lejövünk, rendben? Hiszen ez a hely különleges számomra, akarom mondani számunkra. – elmosolyodtam.
Annyi minden történt abban az egy hónapban, hogy két kezemen sem tudnám megszámolni. Ott volt az első este mikor megérkeztünk és bevallom nagyon, de nagyon izgultam. Ugye mint mindenki más, én is pontosan tudtam mi a nászútnak a lényege, főleg az első estén. Az első közös együttlét, ami részben meghatározza a pár életét.
Rettegtem, hiszen még semmi tapasztalatom nem volt ilyen téren, pillangók ezrei repkedtek hasamban mikor befeküdtünk a hatalmas francia ágyban és megcsókolt. Onnantól kezdve tudtam, hogy nincs visszaút, az övé lettem, ő pedig az enyém. A másnap ennél jóval mozgékonyabb volt és mivel én nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz kissé becsiccsentettem, de nem volt gond, mert felszabadultan tudtunk nevetgélni a konyhában miközben tejszínhabból csináltunk hóembert. Vicces volt, felszabadultunk és megnyíltunk.
Elfogadtam a felém nyújtott szőlőszemet és megettem. Nagyon ízletes volt, és ha Armand engedte, akkor egy újabb szemet vadásztam le a fürtjéről. Még eleszegettem volna, de megérkeztünk. Még mindig ugyanolyan szép volt minden, a kilátás, a ház. Érzelmek sokasága futott át rajtam és a derekamat érintő férfira szegeztem tekintetemet.
- Hogy tudnám elfelejteni? – kacér mosollyal néztem vissza, majd átvettem a szatyrokat és kissé jobban ringatva csípőmet vettem az irányt a konyha felé. Útközben összetalálkoztam pár személyzeti taggal, akik mosolyogva köszöntöttek és csak annyit szúrtak oda, hogy nem szeretnének hatalmas kupit találni. Felnevettem.
Még mindig tisztán emlékszem, mintha csak a tegnap történt volna az, hogy beborítottuk tejszínhabbal a helyet csak azért, mert én gofrit szerettem volna enni. Persze más lett belőle, de jó volt. Jól éreztem magam akkor, és a többiek arca is nagyszerű volt mikor meglátták a keletkezett kupit. Mi meg, mint valami 7 éves gyerekek úgy szakadtunk a nevetéstől, csintalanok voltunk és házasok. Mi lenne jobb ennél jobb? Két ember, aki élvezi egymás társaságát és jól is szórakoznak.
Ahogyan beléptem a konyhába megcsapott a deja vu érzés, benéztem a feltöltött hűtőbe és kivettem a tejszínhabot, majd keresve pár edényt, kést meg vágódeszkát kezdtem el felszeletelni a gyümölcsöket a salátához.
- Armand… találtam tejszínhabot. – kiabáltam át az egész lakáson, remélve azt, hogy meghallja. Ne csak én csináljam egyedül az ételt, jobb, ha megosszuk a munkát és így finomabb is lesz.
Felnéztem mikor megérkezett a konyhába, nekidőltem a hátam mögött lévő pultnak, hátratéve a kezemet. – Nem tudom eldönteni… tegyek rá habot vagy ne? A múltkor mikor itt voltunk kicsit elvetettük a sulykot…

♥️ ruha♥️ Remélem megfelel  *.* ♥️how deep is your love

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Kedd Szept. 22, 2015 2:47 pm Keletkezett az írás



Alessa & Armand


× Earned It × Ruha × Megjegyzés: Nagyon jó lett, tökéletes csókszi



Szerettem amikor Alessa egy apró gesztustól is zavarba jön, ahogy a pír rózsás színbe vonja az arcát, sosem használt annyi sminket, hogy ezt eltakarja előlem, aminek örültem is. Azt hiszem, kedveltem a feleségem azon tulajdonságát, hogy nem akart titkolózni előlem, és ezért nagyra becsültem őt. De ugyan ezzel az erővel szembe is köphetném magamat, amiért én viszont számos titkot rejtegetek előle. Fáj bevallanom, de igaza volt Kayának, hogy nem érdemlem meg Alessát, de én őt választottam, nem véletlen, hogy annyi Larrabee lányból végül őrá esett a voksom, csinos, de szerencsére nincs meg benne az a kígyó természet, mint mondjuk Kayában, vagy még pár rokonukban.
Nem akartam kígyót melengetni a keblemen, elég ha tudom, hogy magam is az vagyok, örültem a puszinak amit kaptam, s halványa mosolyogtam is. Sosem csalom el az estélyeket, fontosak számomra az ilyen összejövetelek, mert tudom ,hogy fontos célt támogatok ezzel, vagyis, ez azt jelentette nálam, hogy valamilyen szinten a vágyaimnál is és a pillanatnyi kielégülésnél is fontosabbnak tartom azokat az ügyeket amiket támogathatok. Igyekeztem mindig is ehhez tartani magamat. S valóban, ha nem jön közbe semmi váratlan tárgyalás, akkor elmegyek rá.
Az egyik testőröm volt, aki bevállalta a fotót, nem engedtem el magam mellől addig Alessát, és ránéztem, kutatón, ahogy az újdonsült kalapjában rám emelte a tekintetét. Azokat a gyönyörű kék szemeit, melyek olyan tiszták mint a kék óceán, amely mögöttünk terül el, egy pillanatra összeszorul a gyomrom, amikor fejbe kólint az érzés, hogy nem azt érdemli amit én adok neki.
Visszabiggyesztettem magamra a napszemüvegemet, azt hiszem, gyáván e mögé bújtam, eltakarva az érzéseimet a fotózás után, igen. Volt köztünk egy fal, ami egyáltalán nem volt vékony, és ezen a falon voltak ablakok is, ahol olykor egymás mellett elsétálva vethettünk a másikra néhány pillantást, de az üvegek is olyan vastagok voltak, hogy nem hallottuk ,ha a másik esetleg kínjában ordít, attól a helyzettől, amibe csöppentünk.
Linus mosolyogva biccentett, a feleségem szavait hallva, én nem is tudtam,hogy tud főzni, így meglepetten toltam fel a szemüvegemet a korábbi helyére, a fejem tetejére.
Alessa különleges volt a számomra, mellette igyekeztem természetesen viselkedni, s ezt Linus is látta, de esténként amikor levetette a komornyik egyenruháját és beszélgettünk, mint két barát, mindig abszolválta, hogy be kéne számolnom a múltamról a feleségemnek, és ez hátha segítene azon is, hogy rövid időkre, másoknál keresem az örömöt. De, ha egyszer az a fajta öröm fájna a feleségemnek? Igen, megértő, de nem hinném, hogy ezt , illetve azt a bánásmódot jónéven venné. Még mindig meglepetten pillantottam Alessára, tud főzni? Azt tudtam, hogy időnként előszeretettel sőt, többnyire előszeretettel hagy formás jégkockákat a fagyasztóban, de arról, hogy tud főzni, az nekem is újdonság volt. Négy éve vagyunk házasok és alig tudok róla valamit.
- Tudsz grillezni is? - bukott ki belőlem a kérdés. Imádtam grillezni, az apám is szeretett, de én? Rá sem bírtam nézni az olyan dolgokra, amiket ő szeretett, mert arról mindig ő jutott az eszembe, és hiányzott. Felkeltette a kíváncsiságomat az, hogy a feleségem a konyhában tud boldogulni, nekem még nő sosem főzött, anyám elkényeztetett asszony volt, aki jó ha azt tudta, hogy hogyan kell kitölteni a bort a pohárba, de hogy a konyhába milyen műveletek folytak, azt sosem. Viszont lelkesen ültünk mindketten a ház mögötti pihenőn, és figyeltük apámat, ha grillezett.
Mosolyogva jutott az eszembe a nászéjszakánk utáni reggel, még henyéltem volna, sőt… szerettem volna magamhoz vonni a feleségemet egy kis reggeli hancúrra, de nem volt mellettem, a konyhában találtam meg, akkor is ügyködött valamint, azt hiszem megzavartam, s most utólag belegondolva, talán abban, hogy reggelit készítsen kettőnknek. Végül beálltam én is hóembert készíteni, de csak azért, hogy minden egyes a flakonból kinyomott adag a keblein vagy a nyakán landoljon, kinyitottam egy üveg bort is, miközben kreatívkodtunk, és el is felejtettem, hogy nem reggeliztünk, úgy kínáltam neki is a poharat és ittam bele magam is.
A problémák egy év után jelentkeztek nálam, azt hittem, hogy menni fog, hogy el tudom feledni azt, hogy szükségem van az irányításra az ágyban is, de hiányzott az a szex, és az, hogy azáltal szabaduljak fel, hogy az kapcsoljon ki.
Nem siettem azonnal a feleségem után, miután elvette tőlem a szatyrokat, a testőrök, és a személyzet elkezdte felvinni a hálónkba a csomagjainkat, én pedig megmozgattam kissé a vállamat, beletúrtam a hajamba és egy nagy levegőt véve indultam a feleségem után. Többször? Nagyon reméltem, mert szeretném még jól érezni magamat mellette, mégis… úgy éreztem, hogy az, hogy Alessa rokona megjelent nálunk hatalmas veszéllyel jár, erre a törékeny egyensúlyra és ránk nézve, már amit sikerült fenntartanom. Nem szabad, hogy az én borús kedvem beárnyékolja az övét, jó kedve volt, ahogy felringott a lépcsőn, eldöntöttem, hogy véget vetek végre a borús gondolataimnak, annak, hogy folyton félek attól, hogy az a szőke kígyó mikor akarja tönkretenni a házasságomat.
Láttam Alessa arcán, hogy mennyire örült annak, hogy újra itt vagyunk, és ez mindenképp jólesett nekem is. Szerettem ezt a helyet, távol a világtól, fent a hegyoldalban, rendben, kicsit a komplexusomat legyezgette a villa elhelyezkedése, de nem ez volt a lényeg, hogy mennyire egoista tudok lenni, hanem az, hogy amikor vettem egy nagy levegőt, belélegeztem a ház illatát, végighúztam az ujjamat a lépcső korlátján, és felsétáltam a lépcsőn,lassan és ráérősen, annak tetején ért el Alessa lelkes hangja, mosolyogva csóváltam meg a fejemet és vettem sietősebbre a figurát. Levettem a szemüvegemet a fejem tetejéről, és a nappaliban található asztalra tettem.
A konyha felé vettem az irányt, odalent pedig Linus mindenkinek szabadnapot adott, Alessa kérése szerint. Sejtettem, hogy a személyzeti épületeknél ő viszont feltehetőleg nem fog messzebb menni. A testőreim is elmentek ruhát váltani, nem várhatom el tőlük, hogy fekete ruhában ácsorogjanak nulla-huszonnégyben.
Mosolyogva léptem be a konyhába és pillantottam végig a feleségemen, láttam,hogy már munkához látott, de azt is, hogy engemet is várt. Elmosolyodtam, és közelebb lépkedtem a konyha pulthoz.
- Ha a gyümölccsel szeretnéd megenni, akkor ne nézz rám ilyen szemekkel… - mértem végig Alessát, és odasétáltam elé. - Életem legjobb napja volt az a reggel, szóval nem bánom ha bármit is elvetek veled kapcsolatosan. - simítottam végig a feleségem arcán, a kalapját már korábban levetette, így könnyedén beletúrtam a tincsei közé,és magam felé fordítottam a fejét.
- Mit tudsz még a főzésen kívül? - a hüvelykujjammal simítottam végig az alsó ajkát, és kíváncsian vártam a válaszát. Kimondatlan sugallatként ott volta szavaimban megbúvó bocsánat kérés is, hogy nem figyeltem rá jobban, ennél is jobban. Érdekelt, a válasza, hogyne érdekelt volna, talán a hely tette, az, hogy ide visszajöttünk, akkor még nem szerettem a feleségemet, nem úgy mint most, bár ezeket az érzéseket sem tudom meghatározni,fontos a számomra, belebetegednék, ha bármi történne vele, de sosem voltam még szerelmes, nem ismerem azokat az érzéseket, mert nem engedhettem meg magamnak efféle érzelmeket.
- Azon kívül, hogy tudom, remekül bánsz a tejszínhabbal, ha maszatolásról van szó. - elvettem a háta mögül a flakont, és felráztam, majd lepattintottam a kupakot és ha hagyta Alessa, akkor az alsó ajkára fújtam egy kisebb csíkot, és puhán érintettem az ajkát a sajátommal,lenyaltam a habot a feleségem ajkáról, s annak végeztével egy apró csókot leheltem rá. Úgy csillogtak a szemeim, akár egy gyereké, aki rosszaságon töri a fejét, elléptem Alessától, és a pultnak dőltem, vele szemben, hasonló tartást felvéve mint ő.
- Mit szeretnél, hol segítsek? - a hangom egy árnyalatnyival mélyebb volt, de nem felejtettem el, hogy gyümölcs salátát szeretett volna készíteni, megnyaltam az ajkamat, még éreztem rajta a tejszínhab és a feleségem ízét, meg a korábban elfogyasztott szőlőjét. A tekintetem tovasiklott a hálószobánk felé, amely az emeleten volt, majd vissza az előttem ácsorgóra.




made by torie ♥️
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Vas. Szept. 27, 2015 2:52 pm Keletkezett az írás





« A successful marriage requires falling in love many times, always with the same person. »


Már megszokottá vált számomra az ilyen jellegű képek készítése, hiszen a rengeteg jótékonysági alkalmakkor a fényképeszek megőrülnek ezekért a pillanatokért. Így hát mosolyogva, egyik kezemmel átölelve néztem a férjemre az új kalapomban, amit neki köszönhetek. Ha valaki megnézné az összes eddigi képünket, amit megjelentettek szinte mindegyik ugyanolyan. Egy apró mosoly, puszi a homlokra és már mindenki el is hiszi, hogy tökéletes harmóniában zajlik a házasságunk, holott ez nincs így. Csal úgy elvagyunk egymás mellett, de most, hogy távol vagyunk mindenkitől és csak ketten vagyunk a testőrökkel valami különlegeset érzek a levegőben.
Olyan érzések kavarognak bennem, mintha tényleg szeretnénk, vagy legalábbis ragaszkodnánk valamilyen módon egymáshoz, amikor beálltunk ide. Örömmel megtelve ültem vissza az autóba, holott már a hátam közepére nem kívántam ezt a jellegű utazást. Szeretek sétálni, mert akkor sokkal jobban megtudom csodálni a körülöttem lévő tájat, de nem biztos, hogy értékelnék ezt a próbálkozásomat a testőrök és a férjem se.
Tetszett a férjem meglepettsége mikor bejelentettem főzési technikámat, innen is látszik mennyire nem ismerjük egymást. Bár szerintem az édesanyám sem tudja ezt a készségemet, amit az évek során sajátítottam el. Emlékszem akárhányszor elmentek valami estélyre, ahová nekem nem volt muszáj elmennem akkor fogtam magam és lementem a konyhára a személyzet mellé és velük töltöttem az időmet. Palacsintát sütöttünk, tortát, különböző finomságokat majd néztem miként főzik a finomabbnál finomabb leveseket és főfogásokat. Ezek mindig érdekeltek valahogy, kikapcsolódást hozott az életembe azaz 1-2 óra, amit ezzel töltöttem.
Nem egy Larrabee lány voltam, akinek csak a kinézete a fontos és az, hogy a pénzről diskuráljon olyan személyekkel, akik a hátam mögött szívesen kibeszélnek. Egy ideig fontosnak éreztem magam, bár ez sem tartott sokáig. Anya mikor rájött miket csinálok, eltiltott onnan arra hivatkozva, hogy nekünk, Larrabee leszármazottaknak nem szabad ilyen jelentéktelen dolgokkal foglalkoznunk, amúgy is megcsinálják mások helyettünk.
- Azt még nem próbáltam, de ha szeretnéd egyszer megnézhetjük, hogy menne-e. Viszont a csoki tortám finomabb, mint amit valaha is ettél. – és ezt először nem én mondtam, hanem a szakácsnőnk, aki megtanított ezekre.
Szerinte különleges érzékem van a főzéshez és a sütéshez, ráadásul a díszítést egyenesen imádtam csinálni. Mindig kitaláltam valami érdekeset, ugyanúgy, mint amikor gofrit csináltam a nászutunkon és hóember alakot próbáltam rá formálni mielőtt elfajult volna az egész egy hatalmas tejszínhab csatába. Szerintem a személyzet azóta is emlegeti azt a napot, mikor még a falról is tejszínhab csöpögött le. Számomra az a nap teljesen mást jelentett, elszakadtam az otthoni közegből és már nem anyám adta ki a parancsokat. A saját uram voltam végre, mégsem szabad teljesen, hiszen férjes nővé váltam. Kötelezettségeim vannak felé, főleg a mostani állásában, nem tehetek azt amit szeretnék, vagy amit mondjuk Kaya kuzinom csinál.
Bevallom mindig is irigykedve hallgattam azokat a családi pletykákat, amiket meséltek róla, mert hiába volt mind erkölcstelen vagy legalábbis a nagy része, az én életem hozzá képest kész unalom volt. Katasztrófa, kalitkába zárt kanáriként éltem egészen a házasságomig azóta pedig egy kijáró börtönhöz hasonlítanám. Próbálkozom, mindent megteszek annak érdekében, hogy valami jó süljön ki belőle, de az a gond, hogy mostanában egyre inkább érzem a köztünk lévő űrt. Főleg, hogy a baráti körömben állandóan a bábáról faggatóznak.
Talán az én történetembe nem iktattak be gyerkőcöket, akik elterelnék a figyelmemet boldogtalanságomról. Az is lehet, ha egy kisfiú futkározna körülöttünk, akkor nem lenne ekkora hézag a kapcsolatunkba. Lenne valami, ami összekötne minket még úgy is, hogy nem volt meg a szokásos felépítése a kapcsolatunknak. Nem volt meg az alap, csak úgy belevágtunk a közepébe mert miért ne alapon? Láttam már ehhez hasonló filmeket, csak az a különbség, hogy ott részegek voltak a személyek, akik végül egybe kötötték az életüket. És többnyire Las Vegasban történt meg mindez. Lehet nekünk is ott kellett volna tartanunk az esküvőt…
Azt hallottam, akik ott kötik egybe az életüket többnyire együtt is maradnak vagy legalábbis jót szórakoznak az ott töltött idő alatt. Én az esküvőm óta nem éreztem olyan felszabadultnak magam, mint az első közös táncunkkor. Az is először olyan furcsának tűnt, amikor először beléptünk a táncórára még nem is ismertük úgy egymást, mint most. Én félve fogtam meg a kezét és végig izzadt a tenyerem, de minél többször mentünk el rá annál jobban éreztem magam és annál közelebb kerültem hozzá. Utána eljött a nagy nap, elköltöztem végleg otthonról és elkezdődött a közös életem vele.
Szeretném újra átélni azt a napot…
Mikor átléptem a küszöböt megcsapott a levendula illat, ami az egész házban terjeng, és amitől első nap majdnem felfordult a gyomrom. Mindig is utáltam a levendulának az erőteljes illatát, de valahogy megszoktam az itt eltöltött egy hónap alatt és a végére meg is szerettem. A gyümölcsökkel teli zacskókkal egyenesen a konyhába mentem, ahol a modern berendezésű helység állt. Egyszerűen elragadó volt az egész ház, meg maga a tény, hogy itt állok gyümölcssalátás készítve egy olyan férfinak, akit eddig nem szerettem. Azt mondják, hogy egy idő után a bántalmazottak is megszeretik azt, aki csúnyán bánik velük. Lehet én is megszerettem a férjemet, annak ellenére, hogy tudom, hogy titkolózik előttem? Szeretnék a bizalmasává válni, hogy tényleg a lelki társa tudjak lenni és ne csak egy láncszeme legyek a médiában való megjelenésének, hanem a magánéletbe is értékes része legyek.
- Rá férne erre a konyhára a felújítás… azt hallottam a tejszínhabos fal nagyon divatos a franciák körében. Mindig is szerettem az új dolgokat… - a szívem hevesebben kezdett el dobogni mikor a hajamba túrt, lehunytam a szemeimet majd ahogy éreztem fejem fordulását újból felnyitottam. Egyenesen a szemébe néztem.
Azt mondják a szem a lélek tükre, Armandnak pedig tökéletesen szép szeme van mégsem tudok belőle kiolvasni semmit. Ez pedig zavar, én szinte egy nyitott könyv vagyok számára.
- Van egy- két dolog, de azt csak a hálószobában mutathatom meg. – miután végigsimította alsó ajkamat óvatosan beharaptam, majd elkaptam tekintetemet róla és a tál után nyúltam.
Ha ide jövünk mindkettőnkkel történik valami varázslat, úgy viselkedünk, mint valami tizenévesek, akikben először gyúl fel a szenvedély lángja. Játékosak vagyunk és megnyílunk egymásnak. Itt Armand nem azaz aktakukac, aki mindig öltönybe jár és én sem a jótékonykodással vagyok elfoglalva ilyenkor. Itt csak Ő és Én vagyunk a fontosak, hisz ez mégis csak a közös életünk.
Válaszolni szerettem volna, kifejezni nem tetszésemet a tejszínhabos beszólására, de mielőtt megtehettem volna elő is vette a hátam mögül, majd mire észbe kaptam már ajkainak lágy érintését éreztem az enyémen. Éreztem, ahogy a boldogság szétáramlik a testembe és az arcomon egy halvány pír csík jelenik meg. Kezem tarkójára siklott, azt cirógattam rövidnek tűnő csókunk alatt. Lassan nyitottam ki a szemem, megtörölve a szám szélét mivel ott maradt egy apró tejszínhab folt.
- Ez… egy igazán nagyszerű kérdés. Mi lenne, ha megcsinálnánk a gyümölcssalátát amilyen gyorsan csak tudjuk, utána meg felavatnánk a medencét és pezsgőt bontanánk? – sejtem mit szeretett volna, de nem adtam meg rögtön neki. Nem megy az ám olyan könnyen, ha szeretne valamit, akkor tenni is kell érte. – Azok a szőlőszemek nem fognak egyedül megtisztulni… addig én lelkileg támogatlak ebben a műveletben. – ültem fel egyszerűen a pultra, hiszen a munka rám eső felét már elvégeztem.

♥️ ruha♥️ bocsánat a késésért *.* szív ♥️same old love

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Csüt. Okt. 08, 2015 12:02 pm Keletkezett az írás



Alessa & Armand


×  Earned It × Ruha × Megjegyzés: nincs harag, Drága! Remélem tetszeni fog!  szereti



Amióta eljöttünk otthonról, folyamatosan meglepett, a főzési, vagy a sütési tudásával mindenképp, én nem próbálkoztam sütéssel, tényleg. Semmi szükségem nem volt rá, se a főzésre, ha valamit megkívántam, akkor általában étterembe mentem, vagy Linusnak elmondtam az óhajomat, elképzelésemet és aszerint lett a vacsora, vagy az ebéd. Amíg pedig egyetemre jártam, szinte mindig étteremben ettem, és kávézókban, vagy pubokban szórakoztam. Kemény voltam magammal, mert amíg vizsga volt, addig tanultam, majd utána, másnap rúgtam ki a hámból, és eresztettem el magamat. A házassági évfordulónk óta azt hiszem ebben a vizsgára készülési fázisban voltam, azt leszámítva, hogy a gőzt úgy eresztettem ki ahogy éppen tudtam.  Csoki torta? Tényleg ki szerettem volna próbálni, és nagyon reméltem, hogy amíg itt vagyunk megkóstolhatom,
Erről eszembe jutott az egyik régi karácsonyunk, amikor minden áron csoki tortát akartam enni, kicsi voltam még, még… jóval azelőtt az eset előtt történt, anyámmal próbáltunk meg ügyködni a konyhába, apám megengedte a személyzetnek, hogy miután elkészültek az ünnepi vacsoránkkal, a cseléd szállásra maguk is visszavonulhassanak, és megüljék a saját karácsonyukat, szóval… az anyám, aki életében nem főzött, és én, aki a konyha közelébe is csak azért mentem, ha éhes voltam, és megvártam, hogy elkészítsék az ételemet, és addig olvastam a könyveimet, előre haladtam a tananyaggal, és bővítettem a tudásomat, mindig volt mellettem még pluszban két könyv, a függelékek vagy más, témába vágó könyvek. Ezek jobban lekötöttek mint az ételkészítés.
Így, akkor, azon a reggelen nagyon örültem Alessa főzőcskézésének, mert a mi tortánk csúfos véget ért, és végül a konyha főnök asszony és Linus előrelátása mentette meg a gyermeki lelkivilágomat a teljes összeomlástól, mert eltettek félre egy tortát, tudván, vagy sejtve, hogy nem fogunk remekelni, de legalább megpróbáltuk. Akkor még tudtam nevetni, akkor még sikerült önfeledten nevetnem.
Kedveltem a levendula tiszta illatát, azóta hogy a nyaralásunkhoz szép emlékeket kötöttem. Sétáltunk lent a Riviérán is, kézen fogva, a naplementében, vagy a sziklás partokon, egymás mellett, hiszen bár jó volt elbújni a házban is, kettesben, de időnként kimozdultunk. Emlékszem egy hotel bár részénél voltunk, amely még étteremként is funkcionált, mennyit vesződtem vele, hogy elcsaljam oda… Ezt, fel kellene elevenítenem, azt az estét, ugyanaz nem lesz, de hasonló talán igen. Azon az estén rengeteget táncoltam Alessával, többet mint az esküvőnkön, vagy a gyakorláson, amelyen összecsiszolódtunk. Tudtam táncolni, kevesen tudták rólam, de szerettem is, és Alessa olyan partner volt a számomra, akivel nagyon is jól esett, de miért nem tudtam ezt kifejezni? Miért nem tudtam jobban a tudomására hozni? A gátlásaim, és a korlátaim voltak az oka. De, Alessával élveztem a táncóráinkat, egyszer sem lépett rá a lábamra, és könnyű volt vezetni, alig vártam az esküvőnket, volt benne valami ami miatt óvni akartam őt a bennem rejlő sötétségtől, s talán ezért sem akartam, akarok megnyílni neki. Féltem, hogy másként látna ezután, és azt nem szerettem volna.
- A franciák mindig is extravagánsak tudnak lenni, az ételek és az élvezetek terén is, úgy hallottam, hogy az eper… - nyaltam meg az ajkamat a csók után, és nyeltem egy aprót, élvezve a számban elterülő hab ízét. - és a tejszínhab… kettős kombinációja, sőt… a testeddel kiegészülve harmadikként, nagyon ízletes lehet. - jelentettem ki rekedten, s gondolatban már a ruhát szedtem le róla, de kislisszolt a karjaim közül, mint egy zavart kismadár, aki… zavarban volna a közeledésemtől? Pislogtam, és mögé léptem, átkaroltam hátulról, és belefúrtam az orromat a hajába, a kezem a derekára siklott.
- Minek, csak ott, ha magunk vagyunk az egész házban? Az egész ház a mienk, te küldted el a személyzetet. - emlékeztettem a feleségemet, és  hátulról öleltem át őt, és tettem vele néhány ringó lépést az asztal mögött, apró tipegéseket, ám a kezem irányította kicsit a csípőjét, mint az odakint finoman hullámzó tenger, vagy a közelebbi medence vize, amelyet épp csak fodroz a szellő, legalábbis… szerettem volna megtenni vele ezt, ha hagyta magát vezetni. A tarkóm még mindig bizsergett a cirógatásától, nem tehettem róla, még mindig hatással volt rám az érintése, aminek örültem.
Ha nem hagyta magát, ha nem hagyta, hogy összebújjunk néhány röpke pillanatra a csókunk után, akkor csak néztem a pírral borított arcát, és gyönyörködtem benne.
- Szeretem amikor így elpirulsz. - ha hagyta magát átölelni hátulról, akkor a fülébe súgtam, és finoman megpusziltam az arcát, aztán a csaphoz léptem. Ha nem, akkor egy pillanatra megálltam mellette, s akkor is kimondtam a vallomásomat, s nyomtam puszit az arcára finoman.
Mikor ott álltam a csapnál és átmostam a gyümölcsöket alig hallhatóan szusszantottam fel, igen, őt szerettem volna, és ezt azt hiszem ,hogy ő is észrevette. Nem akartam lerohanni, valahogy… megakartam adni ennek a módját, talán a ház teszi, az emlékeink, ahogy… rémlik, hogy a csillagokat a yacuzziból néztük, egymás karjában.
Miközben szemezgettem a tálba a szőlőket magam is bekaptam egy- két falatot.
- Olyan nehéz lenne, szőlőt mosni, hmm? - sétáltam el a csaptól, a tányérban a szőlő szemekkel, piros és fehér, vegyesen. Az összeset beletettem, ismertem magamat, ha gyümölcsről volt szó, nem ismertem tréfát, ettem amíg bírtam. Letettem a tálat Alessa combja mellé, és ha tudtam, a combjai közé álltam. Kerestem a tekintetét, a nyílt óceán kékjét. Olyan mint egy lagúna, kék, tele van vidámsággal, és biztos falak veszik körbe, ahol szinte mindig süt a nap, ahol különálló életet élnek az állatok, és a növények, másként telik az idő. Úgy éreztem, hogy megnyugodni jövök ide a karjaiba, elmerültem a pillantásába, és pislogtam. Lehajtottam a fejemet és bekaptam egy szőlő szemet, de nem nyeltem le, nem rágtam meg, csak… felemeltem a fejemet, megcirógattam Alessa alsó ajkát, és ismét a tekintetét kerestem. Szerettem volna megcsókolni, az ajkai közé csúsztatni a szőlőszemet, a kezeim a hátára siklottak, és ha engedte a csókot, átöleltem, magamhoz húztam.  Még éreztem a vörös szőlő ízét a számban, a fejemet a vállára hajtottam. Miért kell minden egyes pillanatban eszembe jutnia a kuzinjának mondatai, hogy én leszek annak az oka, ha miattam hunynak ki a szemeiben a fények? Közelebb húztam magamhoz, és a fejemet a vállára hajtottam. Mondanom kellett volna valamit, de nem ment, nem jött ki egyetlen szó sem a torkomon, a vállaim feszessége vesztett magából valamelyest, nem az az ugrásra kész politikus voltam, az voltam, aki nagyon ritkán elengedte magát, és láttatni engedett magából egy keveset, talán túl keveset is. Akikben megbízom, azoknak több mindent kéne engednem láttatni magamból, nem? Elengedtem Alessát, és a most már kissé borostás arcomat hozzádörgöltem a puha arcához, és egy apró puszit nyomtam az ajkára, azután lesegítettem őt az asztalról, összeöntöttem a gyümölcsöket, és  elvettem a tartóból egy műanyag fakanalat, és óvatosan elkezdtem összekeverni a gyümölcs salátát. Reméltem, hogy jól csinálom, ezt csak nem lehet elrontani, ez a legegyszerűbb az egészben.
- Szerinted, holnap belefér az időnkbe, hogy akkor tortát süss? - pillantottam Alessára kíváncsian. Tényleg megszerettem volna kóstolni az általa készített tortát. Nem akartam erőltetni semmit, szerettem volna, hogy érezze, hogy legalább annyi joga van dönteni a szabadidőnk felől, amennyi nekem is, azt akartam, hogy tudja, hogy ő is eldöntheti ha akarja, hogy mit tegyünk, hova menjünk.
- Emlékszel a naplementés sétánkra? A homok még forró volt, sosem kergetőztem még senkivel azelőtt… - jegyeztem meg tűnődve, igen, jó kedvünk volt, és volt valami játékosság Alessában is ami rábírt engem is arra, hogy vele bolondozzak, mi több, fussak utána.
- Szerinted…kész? - vettem szemügyre az általam összekevert gyümölcssalátás tálat, és Alessa felé toltam a tálat, ha akarta, lesegítettem a pultról, nem erőltettem, nem akartam rá mászni. Egyszerre volt megnyugtató és felkavaró ez a nyaralás a számomra, a Kayával való találkozás ébresztett arra, hogy igen, sajnos ő, hogy menne a fenébe az egész donoros ügyével együtt vissza, Londonba… s bár nem akartam, de mindig felvillant előttem valami momentum abból a beszélgetésből. Indokolatlanul sokszor tolakodott az elmémbe a képe, és nem jó értelemben, hanem mint valami fekete angyal, fekete szárnyú angyal, aki tönkre tehetné a tudásával még ezt az aprócska idillt is, ami köztünk van.
Megnyugtató azért, mert úgy éreztem, hogy elmenekülhetek bármikor Alessához, mindössze…  talán csak meg kellene nyílnom a számára.
Ha késznek nyilvánította a feleségem a gyümölcsöket, akkor a tányért a kezembe fogva indultam el az emeletre,a másik kezemben pedig Alessa kacsóját fogtam, ám a tálba előtte még egy -egy villát szúrtam, és a hátsó zsebembe beletettem a tejszínhabos flakont.
- Elfelejtettem mondani, de… Linus említette, hogy van valami a fürdőnk zárjával, addig a kis zuhanyzóval kell kibírnunk, vagy valamelyik másik vendégfürdőszobával… - tájékoztattam Alessát, előre.  
Linus még annyit megtett nekünk, hogy kinyitotta a hálónk ajtajait, egy az ágyunk végében, a másik a zuhanyzó részről nyílt, praktikus volt, mert ha a mendencét akartuk volna használni, akkor letusolunk előtte, és ha végeztünk itt is letusolhattunk, de volt egyébként egy szép nagy fürdőnk is, ami a kis zuhanyzóval volt szemben a sarokban nyílt az ajtaja.
Linust megkértem, hogy pakolja tele fürdőt gyertyákkal,  és a kulcsot tegye a párnám alá, igen kulcsra zárattam, mert meglepetés lesz odabent Alessának, persze csak ha majd este kinyitom az ajtót. Addig csak simán nem lehet bemenni oda. Az ajtó zárva lesz.
A gyümölcstálat és a habot leraktam kint, miután elengedtem a szobába érve Alessa kezét egy apró ajak puszi kíséretében. Nem szégyenlősködtem előtte, miután visszajöttem a hálónkba, leterítettem a pólómat az egyik székre, és áttúrtam a hajamat, levettem az órámat a csuklómról, kipakoltam a tárcámat és a telefonomat az ágy melletti kis kommódra, a szekrényhez léptem, és egy fekete úszógatyát választottam ki magamnak, nem a feszülős akármit kis Bond gatyát, olyat amiben szörfözni szoktam, időnként, kék színűt, térdig érőt.




made by torie ♥️
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Hétf. Okt. 19, 2015 6:27 pm Keletkezett az írás





« A successful marriage requires falling in love many times, always with the same person. »


Lehet, hogy ez csak én vagyok, de mindig is úgy gondoltam egy nőnek muszáj elboldogulnia a konyhában, ez alapvető női tulajdonság. Meg amúgy is, egy férfi szívéhez az út a gyomrán keresztül vezet és mi lehet kedvezőbb, ha a finom ételt ráadásul az asszonyka vagy a bevágódni próbáló nő készítette el? Ez csak az én szerény véleményem, nem mindenki gondolja így sőt az édesanyám egyáltalán nem tartotta ezt fontos dolognak és talán a családom egyik tagja sem osztozik ezen a véleményen velem. De ez az Ő problémájuk, én vagyok kevesebb azzal, hogy tudok különleges ételeket elkészíteni, tortát sütni vagy grillezni.
Meglepett a tény, hogy Armand-ot így megleptette az, hogy tudok főzni. Egyszerűen nem értem miért annyira hihetetlen ez az egész. Vagy a felsőbb rétegek között ez már nem menő? Már nem elfogadható az, ha valaki tud boldogulni a konyhában és nem csak egy szendvicset vág a kedvese fejéhez? Fogalmam sincs miért ennyire ellenségesek a családom tagjai a főzéssel vagy bármelyik másik kétkezű munkával, hiszen, ha nem lenne ennyi pénzünk akkor több, mint valószínű, hogy nekik is kéne valamit dolgozniuk. Lehet valami sokkal megterhelőbbet, ekkor viszont mit csinálnának? Nem tudom.
Kiskoromban mindig arról álmodoztam, hogy egyszer elveszik az összes pénzünk, az utcára kerülünk vagy csak egy kis motelbe éljük a napjainkat, édesanyám pedig dolgozni kezdene, hogy eltartsa magát és minket. Lelki szemeim előtt megjelentek azok a pillanatok mikor pincérnőként dolgozik egy elég rossz hírnévben úszó étteremben, ahol a kaja tocsog a zsírban. Kirázott a hideg, ha az arcára gondoltam melyen felhúzott orral és vicsorgó fél mosollyal nézett a kliensre, aki közelebb van a 200 kilóhoz, mint a 90-hez.
Nosztalgikus emlékek törnek fel bennem, ahogy a konyhában serénykedek eleinte egyedül, majd a férjem társaságában. Minden olyan nagyon különleges volt a nászutunkon és csak remélni tudom, hogy most is ugyanolyan csodálatos és emlékezésre méltó lesz. Az összes napot szerettem, főleg akkor, amikor kettesben töltöttük az idő nagy részét és figyeltünk a másikra.
Nagyot nyeltem mikor megnyalta az alsó ajkát, valamiért ez az apró mozdulat tüzet csiholt bennem bár lehet, hogy ez egy apró szikra volt az előbbi csókunk után. Kissé beharaptam alsó ajkamat a gondolatra, hogy miket csinálhatnánk egy tejszínhabos üveggel és eperrel.
- Biztos úgy van, ha a franciák azt mondják. De sajnálatos módon nem vettünk epret a gyümölcsárustól, szóval ezt csak máskor próbálhatjuk ki… - bármennyire is szeretném most belevetni magamat a karjaiba, inkább nemet mondok és a gyümölcssaláta befejezésére koncentrálok, már amennyire lehetséges akkor, ha kissé feltüzelt állapotban van az ember.
Úgy simultam testéhez, mint egy doromboló cica a gazdája lábához, mikor szeretne valamit a másiktól. A szívem hevesebben kezdett el dobogni és boldogság öntött el. Végre fellobbant ugyanaz a láng, ami a nászutunkon is megvolt. Furcsa és egyben rémisztő is abba belegondolni, hogy ez a hely szükséges ahhoz, hogy egy házaspár kimutassa az érzelmeit.
- Igazad van… mégis úgy érzem, hogy jobb lenne a hálószobában tartani az ilyen jellegű dolgot. Mintha elfelejtetted volna, hogy a konyha különböző részein azért vannak kamerák, amiket a soha el nem küldhető személyzet figyel… - néha úgy érzem magam, mintha egy reality show állandó szereplője lennék ettől a sok kamerától és kísérettől. Értem én, hogy biztonságban szeretne tudni de ez már túlzás, legalábbis számomra az. Érdekelne miért ennyire fontos, hogy ennyire védett legyen. Szenátor, azt tudom, én meg egy szenátor felesége vagyok mégis néha úgy érzem, hogy az emberei is közrejátszanak a kettőnk közti szakadék mélyülésében.
Gondolataimat viszont elterelte csípőjének mozgása, ahogy ringott az enyémmel, ami még jobban felperzselt. Miért kell ezt tennie velem? Ajkamba haraptam, majd egy szőlőszemmel a számban ültem a pultra véget vetve ennek az izgató táncikálásnak.
Mikor azt mondta, hogy szereti azt ahogyan elpirulok még jobban kiült arcomra a pír. Miért teszi ezt velem a közelsége? Tudom, hogy kedvelem és a teste valami különös módon izgatja az enyémet, de nem hittem volna, hogy idővel a szívem is elkezd másként gondolni erre az egész házasságra. Azt hiszem egyre jobban kezdem megszeretni a férjemet.
- Több kerül a szádba, mint a tányérba. Fütyülnöd kéne, így több jut nekem. – viccelődtem egy kicsit de azért kíváncsi is voltam, hogy tud-e fütyülni. Apa engem megtanított még nagyon kicsi koromban, azt hiszem akkor, amikor Madridban nyaraltunk.
Azok voltak ám a szép emlékek, az összes rokon az apai ágról a gyerekekkel és jó fej nagynénikkel, akiknek nem fontos a pénz sokkal inkább az emberi kapcsolatok. Mindig szerettem velük lenni, ezért is jobban kedvelem az apai rokonokat. Ahogy a pulton ülve követtem mozgását úgy éreztem, mintha megállt volna körülöttünk az idő és csak ketten létezünk az egész világban, meg annyi idő, amennyit csak szeretnénk. Nagyobb terpeszre nyitottam lábaimat, hogy könnyebben közéjük férkőzhessen Armand és szemébe néztem, arcát figyeltem. Minden vonását újból és újból, mintha csak most pillantanám meg először, mintha csak most szállt volna ki az autóból a testvérem mellett, mintha csak ma ismertem volna meg azt a férfit, akit akkor a medence szélénél bemutattak. Kicsit szétnyitottam ajkaimat mikor cirógatta, végül engedtem a kísértésnek és belementem a csókolózásba, ami kissé levezette a bennem felgyülemlett feszültséget, de még mindig érezni lehet a testemben szétáramló vágyat, amit az előttem álló férfi vált ki belőlem. Vállán simítottam végig, a gerince mentén majd vissza ugyanezen az útvonalon egészen a nyakáig, a tarkóját cirógattam majd beletúrtam a hajába és apró, körkörös mozdulatokkal simogattam miközben a vállamon pihentette fejét. Ilyenkor úgy érzem, mintha a világ legközelebbi emberei lennénk, gátak és falak nélkül. Elmosolyodtam mikor hozzám dörgölődött borostás arcával, halk kuncogás is kitört belőlem mikor lekapott a pultról és befejezte az uzsonnánkat.
- Lehet róla szó. – mosolyogva adtam választ a kérdésére, hiszen nem is lehetnék boldogabb, ha megkér, hogy süssek neki tortát. Egyszerűen ez valami boldogsággal megfűszerezett pillanat, mintha nem is Armand lenne itt velem, hanem a nyíltabb és szerethetőbb ikertestvére. – Elmehetünk majd máskor is egy olyan jellegű sétára. Már rég nem láttam a naplementét. Egyedül meg nem ugyanolyan nézni a szobánk ablakából. – keserédes hangszínt ütöttem meg. Valamiért mindig egyedül vagyok abban a szobában, ez pedig nagyon zavar. Mintha egy hatalmas kastély rab hercegnője lennék. Nem egyszer fordult már elő az, hogy egyedül hajtottam alvásra a fejemet. Mindig akadt valami dolga, probléma a munkában vagy megbeszélés, ami miatt lerázott és így egyedül maradtam.
- Kész. – aprót bólintottam, majd a kezét megfogva engedtem, hogy felvezessen a szobánkba. – Óh, kár… az a fürdőszoba olyan megnyugtató, és az a hatalmas kád! Ez volt az egyik pillanat, amit vártam a vakációnkban. – de, ha már így alakult nem fogom emiatt kiverni a hisztit. Amúgy sem vagyok az a fajta, aki mindenért megharagszik vagy hasonló. Ha így alakult, akkor megszokom és használom a többi fürdőt. Van belőle elég ebben a házban.
- Nem mondtad, hogy úszni megyünk. Én is öltözzek át? – egy ideig csak figyeltem a férjem cselekedeteit, majd a válasza után én is elkezdtem készülődni. Ha azt mondta, hogy öltözzek át akkor odamentem a bőröndömhöz és kihalásztam belőle az újonnan beszerzett fürdőruhát, aminek hátul megkötős része van és átöltöztem. Majd megkértem drága, egyetlen jószívű férjemet, hogy legyen oly szíves és segítsen megkötni a felső részét.
Ha azt mondta ne öltözzek át, akkor a kanapéra leülve vártam, hogy átöltözzön valami sokkal kényelmesebbe.

♥️ ruha♥️ Remélem megfelel  *.* ♥️freedom

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Pént. Okt. 30, 2015 9:36 pm Keletkezett az írás





Alessa & Armand


Úgy érzem, hogy nincs most könnyű dolgom Alessával, és ez kicsit aggaszt, kicsit feltüzel, aggaszt, mert megfordult a fejemben, hogy nem akar, hogy nem kíván? De, akkor a tekintete másról árulkodna, sosem hazudott nekem, ezzel szemben én? Mindegy.
Feltüzel, mert úgy érzem van miért küzdenem, és ez jó érzéssel tölt el, vagy nem is tudom, izgalommal, hogy megmutassam neki, hogy vagyok olyan jó, hogy megnyíljon előttem.
Zárkózottan pillantottam magam elé, amikor a kamerákat említette, nem azért voltak itt, mert nem bíztam benne, azért voltak itt, hogy őt védjék, nem szeretem, nem szerelemmel, mert azt sem tudom,hogy mi ez az érzés, de ragaszkodom hozzá, és tudom,hogy ha történne vele valami, az… mélyen megérintene. Nagyon mélyen. Féltem, hogy úgy fog valamelyikünk járni mint az apám, aki merénylet áldozata lett.
Amellett, ott volt az öregapám, akit kitagadtam magunk közül, azért , azokért a dolgokért amiket velem tett. Angliában voltam amikor megpróbált még utoljára ártani nekem, ha nem lettek volna bekamerázva a szobák, valószínűleg nem sikerült volna rá bizonyítani ,hogy még idősebb fejjel is bepróbálkozott nálam. Talán…beteges védekezési kényszer is,így teljesen elhalkultam, és a szőlő szemezgetéssel és majszolással foglalatoskodtam. Talán beszélnem kéne erről Alessának, de… nem ment, még nem ment, pedig idestova négy éve vagyunk házasok. Azok szoktak beszélgetni, nem? De…próbáltam elterelni a borús gondolataimat azzal, hogy apró keringőzésre hívom Alessát, és sikerült is, ismét csak körülötte forogtak a gondolataim, és a kezeim.  A finom dorgálását hallva pillantottam fel rá, és bújtam oda hozzá. Élveztem ahogy végig cirógat,ahogy érint, kedveskedve, és eljátszik a tincseimmel, meg a tarkómmal.  Eleinte kicsit problémás volt az, hogy bárki is megérintsen, az incidens után az anyámnak sem engedtem, hosszú idő kellett, hogy felengedjek. Próbálkoztam, magamtól, önszuggeszcióval ,hogy a feleségem egy ártatlan angyal, aki nem bántana, nem ráadásul nő, a nőket szeretem, ő pedig szép, és gyengéd, és ártatlan, minden tekintetben. Ez volt az ami meggyőzött, hogy nem kell félnem attól, ha Alessa hozzám ér, abból nem lesz semmi bajom, annyira igyekeztem, hogy ne tűnjön fel ez eleinte, és végül az évek alatt elkezdtem igényelni az érintését, sokszor megnyugtatott, ami meglepett, főleg ha zaklatott voltam, de tudott vágyat is csiholni az érintése, szinte az egyik pillanatról a másikra fontossá vált az amit egy érintéssel adni tudott nekem. Nem értettem, talán azért lehetett, mert sokáig ezektől az apró emberi gesztusoktól is elzártam magamat. Mindenkivel a protokollon belül érintkeztem, kézfogás, leheletnyi kézcsók, kiszámítható mozdulatok. A gyerekek mégis valahogy másabbak voltak, ők nem számítottak ha megérintettek, átöleltek. Hiszen gyerekek, ugyan mit árthatnának?
Mosolyogva kaptam a pillantásomat Alessára. - Lássuk csak.…- a Für Elise-t kezdtem fütyülni, miközben Alessára kacsintottam, de pár szólam után abba hagytam, lássuk be, hogy a nappaliban található zongora mellett ülve sokkal jobban menne, hiszen kellett egy kis zenei érzék a fütyüléshez is. De tudtam, afféle szurkolói füttyöt is, még ifjú egyetemi éveim alatt, sikerült elsajátítanom azt a hangosat is, de már rég nem éltem vele.
Rá pillantottam, kíváncsi voltam a tortájára amit ő süt, négy éve vagyunk együtt és alig tudunk a másikról valamit, idegenek vagyunk egymás számára a házasságunkban. Kihallottam a hangjából a szomorúságot , kicsit le is horgasztottam a fejemet, az én hibám volt, hogy egyedül nézte a szobájából a naplementéket. A sors furcsa fintora, hogy olykor én is, de legtöbbször az irodából, mintha egy pillanatra összekapcsolódhattunk volna abban a távolságban, hogy a naplementét figyeltük. Megráztam a fejemet erre a szentimentális gondolatra, mi ütött belém? Ez a vég, és érzem ahogy damoklész kardja a fejem felett lebeg, még mielőtt derékba elvágna, emlékeket akartam gyűjteni, hogy igen is, lehetett volna ilyen is a házasságunk, ha jobban odafigyelek rá, ha megpróbálok kinyílni neki.  De egyszerűen nem ment, olyan szégyenfoltot viseltem a lelkemen, amelyről nehéz volt beszélnem.
Odafent a szobánkban pillantottam rá a kérdése hallatán.
- Hm, felőlem így is jöhetsz, - mértem végig a feleségemet, gyönyörű volt, szép alakja, a lábai, és ahogy a ruha alatt eltűnnek a combjai, kecses, és törékeny. - Kíváncsi lennék hogy tapad rád vizesen e a ruhácska. - ó igen! De mennyire! A keblei hetykén és kiemelkedne minden domborulata, ráadásul elég volt elképzelnem ezt a jelenetet, és máris tovább vittem volna a fantáziámat. De, nem… erőt kell vennem magamon. Nem szabad folyton a szex körül járnia a gondolataimnak. Beletúrtam a hajamba, nem mentem el másik helyre felöltözni, itt a szobánkban előtte öltöztem át, persze  az ágyékomat takartam, hiszen ébredezett a kíváncsiságom Alessa iránt. Még a mai napig zavarba tudott jönni időnként, ha meztelenül látott, de kedvelem ezt a tulajdonságát is.
Fehér nadrág volt rajtam, térdig érő fekete mintákkal, aminek gyorsan megkötöttem a madzagját a derekamon, és oda lépdeltem Alessa mögé. Félresöpörtem a nyakából a haját de úgy, hogy az ujjbegyeim érjék végig a tarkóját és a csigolyáit, átpillantottam a válla felett, hogy lássam a kebleit, közel álltam hozzá, szinte éreztem a teste melegét, az egyik kezem a hasára siklott, míg a másik kezemben fogtam a melltartó felső kettő pántját. Végig csókoltam a tarkóját hátul, a kezemmel pedig a hasát cirógattam, a köldöke körül, körkörösen. Kibukott belőlem egy rekedt morgás, és az állkapcsom is megremegett egy kissé, mire megkarcoltam a fogaimmal Alessa nyakát, a hasán levő kezemmel pedig felsimítottam az oldalán, a keblénél tétováztam, nem érintettem, vagy érintsem? Még nem! Átsimítottam abban a magasságban a hátára, fel a gerince mentén a fölső madzaghoz , és megkötöttem, egy egyszerű masniba, amelyet könnyű lesz megoldani.
Egyébként már ha akartam sem tudtam volna titkolni a vágyaimat iránta, de még hátra volt az alsó madzag a lapockák környékén, most két kézzel simítottam végig Alessa hasán, és figyeltem a válla fölül a kebleinek emelkedését és süllyedését. Ahogy lúdbőrzik a bőre. Sosem gyönyörködtem és lassítottam akkor ha csak annyiról volt szó számomra hogy valakit használjak, de rá elkezdtem figyelni. A testére, annak hangjaira és mozzanataira, apró rezdüléseire.
Ha tudtam, akkor pedig átsimítottam a keblein a fürdőruha melltartó felett, és úgy húztam hátra a kezeimet, hogy összekössem a maradék két madzagot. Megköszörültem a torkomat és ha hagyta magát Alessa átölelni hátulról, akkor… megtettem.
- Akarlak Alessa, itt és most! - suttogtam rekedten. Sosem durvultam vele, sosem kényszerítettem semmire, szükségem volt rá, égetőn, csak ő tud megnyugtatni, a bennem tomboló vihart lecsendesíteni amely napok óta bennem tombol, Kaya látogatása óta.
Őt akartam, a testét, a lelkét mindenét ami meg tudott nyugtatni. A medencés szórakozás várhat, bár tudom ,hogy gyümölcssalátát akartunk volna enni. De, lehet… hogy fogunk is. Hogy hogyan? Már kezdett körvonalazódni a tervem. Újat akartam kipróbálni vele, kellemes dolgot. nem tudtam ,hogy most épp romantikának nevezhető-e az amit csinálok, egyszerűen csak el akartam feledni azt a sok mocskot amit eddig műveltem, és úgy éreztem, ha elfogad most, így ahogy vagyok, akkor képes lehetek valahogy, megjavulni? Nem tudom. Persze ahhoz akkor előbb meg kéne nyílnom neki, és mesélni magamról, hogy tudja mivel és kivel is áll szemben. Annyi mindenhez volt bátorságom az életben, de pont ehhez nem volt.



Zene: Für Elise ♔ Öltözék: félmeztelen ♔ Megjegyzés

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
»Csüt. Nov. 12, 2015 6:56 pm Keletkezett az írás





« A successful marriage requires falling in love many times, always with the same person. »


Fogalmam sincs, miért ragaszkodik a férjem ennyire a kamerák társaságához, a személyzethez, akik még ilyenkor is itt ülnek ebben a házban mikor a többiek odakint lazulhatnak. Nézik, ahogy ketten egy színházba illő házasságot adunk el a másiknak és a nagyvilágnak, akik úgy falják a „szerelmünket”, mint édességmániás gyerek a vattacukrot. Ezektől mind felfordul a gyomrom és a tudat, hogy minden egyes napomat figyelemmel kísérik mióta a nevem Saint – Quentin lett. Addig a pillanatig is meg voltam szokva a kamerák jelenlétével, mert a mi házunkba is volt pár helyen, de Armand közelében nem egy kettő van, hanem egy szobába legalább négy, hogy mindent tökéletesen levegyen. És akkor még kérdezzék meg azt tőlem, hogy miért nem érzem biztonságba magam? Hát pont ezért nem. Utálom a kamerák gondolatát, hogy minden egyes percemet felvesznek egy kazettára és felcímkézik, majd amikor olyan kedvük tartja, akkor előveszik és megnézik, puszta kedvtelésből vagy felettesi parancsból.
Kíváncsi lennék hány olyan kazetta vagy CD, DVD, tök mindegy micsoda, van úgy felcímkézve, hogy „Alessa egyedül van, alszik, eszik, létezik part xy”. Rengetegszer fekszek le egyedül, a férjem társasága nélkül és ez egyre kijjebb söpör engem a bizalom köréből, már nem tudom, mit higgyek el neki és mit nem. Próbálkozok, tényleg mindent beleadok abba, hogy pozitívan fogjam fel a körülöttem történő dolgokat, megértő vagyok, mert értem én, hogy fontos a munkája, de egy apró kérdésem mégis csak lenne. Én mikor fogom betölteni bárki számára az első helyet? Mikor bármit feladna, otthagyna csak azért, hogy mellettem aludhasson egész éjjel és ne csak a felétől? Mikor érzem már azt a szeretetet, amiről oly sokan beszélnek az irodalmi művekben, a dalokban, a filmekben? Mikor kapom már meg a happy endemet, amiért naponta megszenvedek, fohászkodok és vágyakozok.
Arra is kíváncsi vagyok hányszor érezték azt a kamerát figyelő öltönyösök, hogy most egy csomag zsebkendővel kéne befussanak a szobámba? Néha rosszabb vagyok, mint egy depressziós, főleg este, mikor Armand megint nem ér haza időben és én csak az egyik széken töltöm az időt, átkarolva a térdemet és az eget kémlelve. Emlékszem a múltkor arra a szörnyű filmre, amit soha többé nem fogok megnézni. Vissza hozzád. Istenem, de szerettem azt a filmet, sírtam is rajta rendesen, de átéreztem azt, amit a filmbéliek éreztek. Szerették egymást mégsem tudtak együtt lenni, az élet igazságtalan. De a kedvenc részem még mindig az, mikor az öreg bácsi mesélt arról a dalról, amit a tengerben hánykolódva dúdolgatott majd évekkel később a felesége is énekelt a virágoskert ültetésekor. A szívem szakad bele, hogy én nem élhetek át ilyet, pedig milyen jó lenne. A kapcsolatunk csak a testemnek tesz jót, de a lelkemet tönkre teszi. Csak az a kérdés meddig bírom még…
Elhessegetem a gondolataimat mikor meghallottam, ahogyan drága férjem a Für Elise-t kezdte el dúdolni. Egyszerűen tökéletes az a dal, és el is ragadott a hév, mert az ütemre lassan elkezdett dobolni a mutatóujjam. Mindig is szerettem a zenét, megtanulni, játszani egy hangszeren még mindig a bakancslistám élén található. Egyszer majd veszek is egy gitárt magamnak, mikor már nagyon unatkozok.  Emlékszem kiskoromban a bátyámmal mindig úgy jeleztünk egymásnak, hogy elfütyültük a kedvenc dalunk kezdetét. Ha bújócskáztunk, vagy csak simán elbújtunk anyáéktól és valamelyikünket megtalálták. Vagy csak simán akkor, mikor rosszban sántikáltunk. Szép idők voltak.
Régen sokkal de sokkal könnyebb volt minden, az élet főleg. Nem volt semmi gondom, csak játszottam és a személyzet agyára mentem. Tisztán rémlik az a pillanat mikor a legnagyobb esőben és sárban kimentem mezítláb az udvarra és a sárban játszottam a kutyákkal. Mondanom sem kell anya teljesen kiakadt eme művem láttán, apa nevetett rajtam, míg a személyzet próbált beterelni a teraszra, hogy egy kicsit megszárítsanak és letöröljék rólam a sarat. Nem igazán sikerült nekik. Végül befutottam a fehér szőnyegre, ahová a kutya is követett majd megrázta magát. Ott mindenkiből kibukott a nevetés, kivéve anyából, aki úgy pattogott, mint egy nikkel bolha. Szerettem kicsi gyereknek lenni, de eme eset után anya már nem volt ennyire engedékeny. Etikett órák követték egymást, hegedű órák, társas táncok, iskola, lovaglás, és szép lassan kihalt belőlem ez az ág is.
- Ezt már nem fogjuk megtudni. Különben sem szeretném vízbe engedni ezt a ruhát, engedi a levét. A múltkor megfogta az egyik fehér ingemet. – hiába szép és kényelmes ez az öltözet, a mosása egyáltalán nem környezet- és ruhakímélő, szóval nem szívesen vinném bele a klóros vízbe. Láttam már meztelenül Őt, de mindig elragad magával a pillanat és elvörösödök, ha eszembe jut, hogy ennyire nagyon megbámulom, ami nem feltétlen zavarja, de engem annál inkább. Nem akarok olyan fajta nő lenni.
Mindig is imádtam a nyárban a fürdőruha szezont, ekkor beszereztem egy csomó fazonút és színűt, hogy a kedvemnek és a helynek megfelelően öltözzek fel. Most egy mutatós, de egyszerű fehérre esett a választásom, ami kellően takar, de mégis sejtett valamiket azokon a bizonyos területeken. Nagyot nyeltem mikor éreztem Armand közelségét, és az izgatottságom csak nőt, ahogyan teltek a percek. Mintha órák múltak volna el olyan soknak tűnt, ahogyan a vállamat simogatta, majd egyik keze a hasamra tévedt és azt cirógatta, mikor tarkómat csókolgatta akaratomon kívül feltört belőlem egy halk nyögés. Nem tehetek róla, kívánom minden egyes porcikámmal az Ő testét, szeretnék hozzá bújni, karjaiba kapaszkodni és a gyönyörtől átitatott testtel alatta feküdni. Nagyokat nyeltem, pulzusom az egekbe emelkedet és a lábam is elkezdett emelkedni minél tovább érintett. Nehezemre esett minden lélegzetvétel, főleg akkor mikor hátulról átölelt és éreztem, hogy nem csak engem ragadott el a pillanat meg a képzeletem, hogy mit művelhetnénk azon az ágyon.
Mikor kiejtette azokat a szavakat egyből szembefordultam vele és megcsókoltam. Szenvedélyesen, talán, mint még soha azelőtt és az ágy felé kezdtem tolni. Elegem volt a pletykákból, amiket hallottam, hogy megcsal és társai. Szeretném elhinni, hogy csak rám van szeme, de tudom, hogy férfiból van, viszont ha eddig azt hitte talál nálam jobbat muszáj bebizonyítanom neki az ellenkezőjét. Én is érek valamit. Tarkóján simítottam végig, majd a lapockáján és erős karjain, majd újból ugyanez az útvonal egészen az ágyig közben végig ajkait csókoltam. Túlságosan felizgatott, hogy most másra gondoljak. Az ágy előtt megálltam, elváltam tőle és alsó ajkamba haraptam. Kikerültem és az ágy szélére ülve néztem végig rajta, majd lassan hátradőltem keresztbe az ágyon.
- Olyan régen használtuk már ezt az ágyat…

♥️ ruha♥️ Remélem megfelel  *.* ♥️freedom

Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom


Mr. & Mrs Saint - Quentin I.  Empty
» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Mr. & Mrs Saint - Quentin I.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dr Wintson & Mr Saint - Quentin I Fizioterápia terem
» Feleségem; Érdekházasságom: - Alessa - Berenith Saint - Quentin

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: