Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Artemis & Robin (sürgősségi)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


Páciens
▪▪ Hozzászólások száma :
91
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Oct. 09.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
St. Claire Hospital, Sydney

»Hétf. Nov. 09, 2015 11:40 pm Keletkezett az írás



Nem is tudom, hogy mivel kezdjem. Mérges vagyok rá, nem értek semmit. Hogy mi és miért történik, ezt az érzést pedig egyszerűen gyűlölöm, szinte felrobbanok tőle. Látom, hogy felém közeledik de én egyre csak magam elé bámulok, a cipőm orrát nézem vagy a csuklómon lévő hideg jégtasakot. Bármit, csak ne kelljen ránéznem Artemisre.

Még mindig nem látott orvos, egyelőre a kígyózó sor közepének tájékán helyezkedem el. S bár utálok várni és gyűlölöm a tétlenség érzését, most valahogy nem zavar. Van elég más, ami miatt fájhat a fejem, nincs időm a perceket számolgatni vagy a tétlenségre való kárhoztatásomon töprengeni. Végigpörgetem a telefonomban ismét az smseseket, de hiába olvasom át őket újra és újra nem sikerült semmi mögöttes tartalmat kiszednem belőlük. Nincs semmi nyom, ami segítene rájönnöm mivel haragítottam így magamra Missyt. Lopva mégiscsak a lányra pillantok egy másodperc erejéig és látom a kisírt szemeit, de elnyomom magamban a hirtelen támadt késztetést, mely szerint épen maradt balommal letöröljem a könnyeit. Most kifejezetten úgy érzem megérdemli, hogy ilyen vacakul érezze magát; mert hát én se vagyok valami túl jól és ez is az ő hibája. Úgyérzem, ma minden az ő hibája.

A fejem ismét csak fájni kezd, bal kézzel kezdem dörzsölgetni a homlokomat miközben lassan megrázom a fejem.
- Mit keresel itt Artemis? - Kérdezem tőle. - Mondtam, hogy ne gyere... - Elhallgatok, mert rájövök csak akartam mondani neki; de nem tettem meg. Még mindig előttem a telefonom nyitva az utolsó üzenete és még nem küldtem el neki a válaszomat. Így is marha sok időbe telt begépelni a felét az ügyetlenebbik kezemmel, úgyhogy úgy döntöttem pihenőt tartok kissé és ekkor bukkant fel. - Egyedül is el tudok menni a sürgősségire; köszönöm, de ismerem a járást. - Sértett férfiúi büszkeségem nem hagyja, hogy gyengének mutatkozzam mások előtt.


- És, te mi járatban erre? - Villantok felé egy meglepett műmosolyt, megváltoztatva hirtelen a témát. - Nem Mr. Összevesztemmiattadmindenszerettemmel uraságot kéne most boldogítanod és kimaradnod vele újfent hajnalig? - Érdeklődöm irónikusan. Nagyon remélem, hogy nem akar itt még jelenetet rendezni a továbbiakban; mert már így is igencsak kezdek kijönni a béketűrésemből. - Vagy jöttél befejezni, amit az smsben nem tudtál? Mert veszekedni momentán nincsen hangulatom valahogy. Vagy te szereted a nézőközönséget? - Jegyzem meg, érdeklődve.

tag: Missy <3 | #365 | zene | sorry, a várakozásért |
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 15, 2015 1:34 am Keletkezett az írás



Artemis & Robin

Zene: - || Remélem tetszik majd  angyal || ©REDIT


Sajnálom, annyira sajnálom hogy visszaírtam Robinnak, nem kellett volna, még túl korai volt. Tudom, hogy kicsit elvetettem a súlykot, de akkor is annyira rossz ám nekem is. Vele ellentétben én egyáltalán nem felejtettem el, hogy mi történt aznap este. Igazából semmi olyan, ami visszafordíthatatlan, hisz volt önkrontrollom és tudtam magamon uralkodni, bár ez Robinról nem igazán mondható el, ő igenis többet akart. De most nem is ez a lényeg… Amint megkaptam az SmS-t, hogy kórházban van, azonnal kocsiba szálltam és elindultam, egész uton sírtam, olyan homályos volt minden és nem is bántam volna, ha neki megyek valaminek, megérdemeltem volna…
Mikor megérkezem a kórházba azonnal indulok is a sürgősségire keresni Robint, aki még nem került sorra, jó sokan vannak és nem tudom, hogy tudok-e várni arra, hogy megtudjam mekkora a baj. A bűntudat emészt meg, talán oda se kéne mennem, tudom hogy most látni sem akar, de egyszerűen annyira bánt, hogy miattam van itt, hogy miattam sérült meg. - Téged kereslek és nem érdekel, aggódtam érted. - igen, el lehet képzelni, hogy mekkora hangerővel mondtam, nagyon picivel. Szinte megszólalni sem mertem, nem akarok semmi rosszat mondani, nem akarok az így is rossz helyzetemen rontani. Elég világosan kifejezte, hogy nem jöjjek ide, tudom. Majd bántó mondatára legördül egy könnycsepp, melyet gyorsan le is törlök. Borzalmasan nézhetek ki, a szemem tuti be van dagadva a sok sírástól és tuti, hogy vörös is.
- Tudom, de… aggódtam és sajnálom Rob… nagyon-nagyon sajnálom. - egy rossz szavam sem lehet, hisz miattam van itt és jogosan ilyen velem, meg sem érdemlem a barátságát és egy borzalmas barát vagyok. Látszik rajtam, hogy tényleg sajnálom, nem akartam, hogy ez történjen, ha lehetne mindent visszacsinálnék és ezerszer meggondolnám, hogy mit mondok és hogyan, de… engem is meg lehet érteni. Engem is bánt, hogy kínoz azzal az estével, mert végülis… már nem is tudom, hogy mi van, elvesztettem a fonalat és most nem is kéne gondolkodnom. Majd a gondolkodásból a kérdése és a mosolya zökkent ki.
- Látni akartalak. - felelek nagyon halkan, még mindig nem merek hangosabban szólni, szégyellem magam és szégyellni is fogom egy életre, mert olyanokat mondtam, amiket talán soha nem is fog megbocsátani, és jogosan teszi ha azt teszi. Olyan borzalmas ez a nap és annyira máshogy csinálnék mindent, még azt az estét is elakarom felejteni, amikor először csókoloztunk, minden bajnak az a forrása. - Robin… - sóhajtok és nem is tudom, hogy mit feleljek, mert hát olyan gonosz és ironikus és nem is értem, hogy most miért hozza fel őt, hisz jól tudhatná, hogy ő a legfontosabb számomra, hogy bármilyen idegennél fontosabb, tudnia kéne. Most is azért vagyok itt vele, mert ő számít nekem, nem az a Mr. Összevesztemmiattadmindenszerettemmel… milyen név már ez? De jön egy újabb bántó kérdés, hosszú lesz ez az este, még simán tönkretesz lelkileg. - Nem veszekedni jöttem, azért jöttem mert TE fontosabb vagy, mint ő, mert TÉGED imádlak, nem őt. - mondom halkan, majd óvatosan átölelem, ha engedi és nagyon ügyelek arra, hogy törött kezét ne mozgassam, még csak az kéne hogy rontsak az így is rossz helyzeten… remélem megbocsájt nekem, remélem nem küld el.- De ígérem, amint elmondták mi van veled és hazavittelek, eltűnök és soha többet nem látsz, ha úgy kívánod!
Vissza az elejére Go down


Páciens
▪▪ Hozzászólások száma :
91
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Oct. 09.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
St. Claire Hospital, Sydney

»Vas. Nov. 15, 2015 2:33 am Keletkezett az írás



Nem tehetek róla, de a szarkazmus olyan mintha a vérem lenne... ösztönösen jön elő belőlem, ha keserű vagyok vagy csak humorizálhatnékom támad vagy tudom is én. Világ életemben oda se kellett figyelnem rá és mégis ontottam magamból az efféle megjegyzéseket, zsigerileg éreztem rá minden alkalommal mit kell mondjak és a legkisebb fajta megerőltetés nélkül tudtam odaszúrni másoknak. Ezt teszem most is, csipkelődöm a lánnyal viszont most ő meg is érdemli a dolgot. Ezzel csak az a baj, hogy ha sokáig áll így mint egy rakás szerencsétlenség előttem újfent meg fogom sajnálni és - fene azt a marha nagy szívemet - engedni fogok neki, megbocsátva a történteket.

- Most bezzeg villámütésre érdekellek, hah? - Kérdezem, s bár örülök a kijelentésének nem igen hiszem el. Fogalmam sincs, hogy miben mesterkedik jelenleg; de azt tudom, én nem fogok bedőlni neki egykönnyen. De újfent eléri, hogy egy mocskos alaknak érezzem magam; mert ismét csak legördül arcán egy kövér könnycsepp és elkapom a pillanatot amint letörli épp arcáról. ~F@xa! Egy szemét vagy Robin, most remélem marhára elégedett vagy magaddal amiért sír miattad! Nem arról volt szó, hogy te sosem fogod megríkatni? Hogy a barátod?~ Korhol a lelkiismeretem, én pedig igyekszem tartani magam; de érzem kezdek enyhülni mélyen legbelül.

- Aggódsz mi? Bezzeg akkor nem aggódtál, amikor elküldtél melegebb éghajlatra minden ok nélkül?! - Fakadok ki. Fáj, hogy miket vágott a fejemhez; azt hittem a barátságunk mindent kibír majd. Nincs túl sok barátom és komoly gondjaim vannak a bizalommal is. ~Ő meg így elárul. Hátba döf és még neki áll feljebb! Hát milyen igazság ez?!~ Szeretnék neki hinni, de félek egy újabb pofára eséstől; nem akarok újra csalódni, különösen nem benne. - Hát itt vagyok, teljes életnagyságban; úgyhogy most jól megnézhetsz magadnak! - Felelem kissé csípősen. A kézfejem még mindig rohadtul fáj, egészen biztos vagyok benne, ha a harag nem munkálkodna bennem már üvöltöttem volna. - Missssyyyy! Akkor ki vele, miért jöttél? - Mondom beleegyezően, de torkomra forrnak a szavak.

Nem akarok hallani a fülemnek. ~Tényleg azt mondta vagy csak hallucinálom az egészet?~ Nálam ugyebár akár még utóbbi is lehet tekintve a helyzetemet.
- Mi? Miről beszélsz Missy? Semmit sem értek. - Suttogom zavartan, de jól esik az ölelése és nem húzódom el tőle. Amikor azt mondja eltűnik az életemből és megint ezzel a baromsággal jön egyszerre ijedek meg és leszek dühös megint, bár most előbbi az erősebb bennem. Ép bal kezemmel letörlöm arcáról a könnyeit. - Nem mész sehová Artemis Nighttale, megértetted?! Ne merészelj kilépni az életemből! Nem értem mi folyik köztünk, tényleg nem emlékszem mi történt; de szó sem lehet róla, hogy magamra hagyj! Akkor mégis ki fog segíteni neked, hogy rezidens légy? Már csak a nagyvizsgára kell készülnünk és mindjárt célba érsz! Ne viccelj velem!- Mondom még mindig arcát simogatva, majd kilép az egyik rezidens kolléga az ajtón én pedig elhúzódom a lánytól félrerebbenve.

tag: Missy <3 | #468 | zene | alakulunk |


A hozzászólást Robin Woods összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 26, 2015 3:29 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 15, 2015 10:43 pm Keletkezett az írás



Artemis & Robin

Zene: - || Remélem tetszik majd  angyal || ©REDIT


NEM akartam, hogy ez történjen és nem akarta azt sem, hogy Robin megsérüljön. Sose fogom megbocsátani magamnak, ha valami nagyon súlyos baj lenne, bár jó eséllyel akkorsem bocsátom meg magamnak, ha kis baja eset, de elnézve akarját.. Persze ő mivel oldja meg a helyzetet, csipkelődéssel, így is borzalmasan érzemmagamat, nem segít ám és még csak a helyzetemet sem könnyiti meg. Természetesen jogosan ilyen velem, ha a helyében lennék akkor én sem lennék kedves, tudom hogy nagyon elcsesztem és sehogy sem hozhatom majd rendbe, de reménykedem benne, hogy majd idővel kicsit javul a helyzet és megtud majd nekem bocsátani, eltudja majd azt a sok szörnyűséget felejteni, amit tettem vele.
Nem hazudok, ha azt mondom hogy nagyon bánt, amit mond és fáj is. Nemtudom, hogy hogyan gondolhatja azt, hogy nem érdekel mivan vele. Tudnia kéne, hogy mibdig is érdekelt, hogy mi van vele éa lehetünk bármekkora haragban is, akkor ia fontos lesz számomra, ő az egyik legfontosabb személy az életemben -és nem csak azért mert szerelmes vagyok belé-, féltettem és aggódtam érte, mindig is aggódni fogok érte. - Ne mond ezt, mert tudod hogy nem igaz.. - mondom neki halkan és nem, még mindignemtalálom a hangomat, nem tudok hangosabban beszélbi, ahhoz túlságosan is szégyelltem magamat. Vajon képes leszek megbocsátani magamnak? Nem akartam mindezt.. nem akartam, hogy ide kerüljön, nem akartam veszekedni és go osz lenni sem, de.. bennem még élénkek az emlékek, emlékszem mindenre, hogy mi történt, hogy mit tett, hogy mit mondott és mit akart tenni, nemmegy ki  fejemből, mint neki. Neki annyira jó és könnyű dolga van.
- Sajnálom, de ennek a beszélgetésnek még nincs itt az ideje, még.. - Maximállisan biztos vagyokbenne, hogy csak a sajnálomot hallota, mert a másik részét magamnak szántam és ezer százalékig biztoa vagyok benne, hogy valami halk értelmetlen motyogást hallhatott. Nem akartam még vele beszélni az okokról, mert nemtudtam volna elmondani higgadtan. Talán nem is örülne neki, ha megtudná az igazat rólam, hogy nemcsak szimplán hálás vagyok azért a sok törödésért, hanem beleszerettem és szerelmes vagyok. Nem örülne neki, hanem elkezdene kerülni és nem találkoznánk soha többet, a szerelem pedig szívás. De megint kezdi, megint bánt a szavaival és el aem tudja képzelbi, hogy mennyire rossz hallgatni ezt.
- Kérlek ne légy ilyen.. - csuklik el a hangom és megint a sírás mardossa a torkomat, de nem sírhatok, megérdemlem, amit kapok, teljes mértékben. Hangosan szívom be a levegőt és próbálok erős maradni, nem eredhetnek szabadjára a könnyeim. NEM SÍRHATSZ! MOST MEGÉRDEMLED, AMIT KAPSZ, HÁT EDD, AMIT MEGFŐZTÉL TE OSTOBA! A lelkiismeretem hagy nyugodni, bár ezen már meg sem lepődőm.- Hát.. - joga van tudni arról, sőt ha magától nemtudja akkor fel kell világosítanom arról, hogy mennyire is sokat jelent, hogy mennyire fontos is ő számomra. Reménykedtem benne, hogy ezt magától is tufja, de nem tudja... muszáj elmondanom neki és meg is teszem, bár azt nemmondhatom el valójában, hogy mindennél fontossabb, mert szeretem. - épp azt nyökögöm, hogy mennyire fontos vagy! Robin te vagy a legfontosabb, történhet velünk bármi, akkor ia fontos leszel, örökké az leszel! - megkönnyebülök, amikor visszaölel, az igazat megvallva féltem attól, hogy eltaszít magától és nem engedi magát megölelni. Majd én megint szóra nyitom a számat, de még előtte nyomok egy puszit Robin orra hegyére, olyan játékosan, ahogyan csak szoktam. Majd ő bal kezével letörli a könnyeimet és én elmosolyodom, annyira jól esik az érintése, eddig hidegnek hitt arcom egyetlen érintésére felmelegszik. Majd mikor hozzám beszél,akkor a szemébe nézek. - Értettem és akkor... ma filmezünk, veled fogom tölteni a napot, rendben? - egy kellemes mosoly terül szét az arcomon, vele akarom tölteni a nap fennmarado részét és megnézek vele valamilyen filmet, bár lehet hogy most kivételesen én fogok választani filmet, még meglátjuk, előbb legyünk túl ezen az egészen. Majd mikot megjelennik ez rezidens, a kezét már nem érzem az arxomon és arrébb is húzodik..
- Ennyire nem lehetek ciki.. -[/b] jegyzem meg az orrom alatt csendben és most nemis nézek rá, inkább elfordítom az arcom, átkarolom magam és körbenézek.
Vissza az elejére Go down


Páciens
▪▪ Hozzászólások száma :
91
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Oct. 09.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
St. Claire Hospital, Sydney

»Hétf. Nov. 16, 2015 1:27 pm Keletkezett az írás



- Ha érdekeltelek volna, nem tűnsz el szó nélkül egy hétre. - Szűröm ki a fogaim közül, s bár nem akarok veszekedést kezdeni megint vagy, ha úgy tetszik folytatni a múltkorit; viszont azt sem akarom, hogy azt higgye elfelejtettem a mi kis smsezésünket. Már bánom, hogy megírtam neki mi történt. Egyszerűen csak be kellett volna jönnöm a sürgősségire és ignorálni az smseit, de mégsem voltam rá képes. Dühös voltam, azt akartam érezze rosszul magát ő is, ne csak én. Tudom, gyerekesen viselkedem... apám számtalanszor megmondta, hogy fel kéne nőni és megkomolyodni nekem valahogy mégsem sikerült ez ideáig megvalósítani a dolgot.

Tudom, hogy szégyenli magát; hallom az alig hallható hangján, de kivételesen nem izgat. Fogalmam sincsen, hogy mit csináltam amiért büntetni akart; de biztos vagyok benne, hogy nem érdemlem meg ezt tőle.
- Rendben. De ne hidd, hogy megúsztad ennyivel. Ha így viselkedsz, az a minimum hogy elárulod mi az oka. Jogom van tudni, hogy miért haragszol rám. - Mondom az ép bal kezemmel a hajamba túrva. Ha ideges vagyok, mindig ezt csinálom vagy a számat piszkálom... a lényeg, hogy nem bírok egy helyben megmaradni mozdulatlanul. - Akkor milyen legyek? - Kérdezek vissza, mérges barnáimat fúrva az ő kékjeibe. Frusztrál, hogy nem értek semmit sem és Missy sem hajlandó megmagyarázni a dolgokat. Bár elsőre úgy érzem megérdemli azt, hogy ilyen legyek vele; hamar elszégyenlem magam, ahogy hallom küzd a sírással. Meg kéne vigasztalnom, de nem akarok én engedni.

Feszülten figyelek rá, amikor végre magyarázni kezd.
- Mi? Miről beszélsz? - Kérdezem ledöbbenve, de valahol jól esik az amit mond. Persze tudom, hogy csak azért mondja fontosabb vagyok, mert megsérültem és ráadásul részben az ő hibája is a dolog. Meg az én hülyeségem, nem kellett volna a falnak esnem puszta kézzel. - Én, mi? - Kérdezem nem bírva megállni, hogy ne somolyogjak félszegen a hallottakon. Hagyom, hogy megöleljen; bár visszaölelni nem igazán tudok lévén egyik kezemben a telefonom és a jégtasak van, amit a másik, töröttre nyomok. Remélem a duzzanat valamennyire lejjebb megy tőle, mire behívnak. Amikor az orromra kapok egy puszit, csak pislogok. ~Ennyi lett volna a nagy veszekedés? Minden megint rendben van köztünk?~ Fogalmam sincsen, minden esetre ezt biztató jelnek veszem. Persze a könnyeit is letörlöm arcáról, nem szeretem ha sír főleg ne miattam. Nem akarom bántani, sosem akarnám.


- Azt hittem töröltél a naptáradból... - Mondom, rá se merek nézni csak lehajtott fejjel motyogok magam elé; azt már nem merem hozzátenni, hogy örökre. Nem tudom, hogy azzal amit korábban mondtam neki meg tudtam-e értetni vele, nem akarom elveszíteni. Nem vagyok túl jó abban, hogy kifejezzem az érzéseimet mások iránt. Igenis introvertált egyén vagyok, aki keveseket képes közel engedni magához és csak felületes kapcsolatai vannak az emberekkel. De ez is okkal van így, ha kevés ember fontos számomra kevesebben ejtenek pofára nem igaz? Kevesebbszer fáj, ha elveszítek valakit; viszont így mocsok mód egyedül is tud magára maradni az ember.

- Mi? Nem, ez nem azért... én csak... csak... - Motyogom paprika vörössé válva, miközben szeretném megmagyarázni, de olyan ciki. Főleg, hogy a rezidens is kiszúr minket és vidáman sétál oda hozzánk.
- Na mi van Woods? Kivel verekedtél össze? - Kérdi vidoran, majd hozzáteszi. - Ha befejeztétek a turbékolást Nighttale-lel, akár be is jöhetnél hogy ránézzek a kacsódra. - Mondja, majd visszabattyog a vizsgálóban én pedig ha lehet még vörösebbé válva követem.
- Szia Roony! Jah, látnád a másikat! - Mondom vigyorogva, mert nem óhajtom elárulni mi miatt és hogyan történt az eset. Ám amikor arra céloz, hogy mi ketten együtt volnánk, sietve igyekszem korrigálni. - Mi nem... mi nem vagyunk... mi csak... - Artemisre nézek, majd belém fagy a szó. Ebből a szituból már jól nem jövök ki az fix. Megcsóválom a fejem, majd követem Roonyt remélve a lány bejön velem vagy odakint megvár és nem válik kámforrá.

tag: Missy <3 | #624 | zene | na, utánam jössz? |


A hozzászólást Robin Woods összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 26, 2015 3:27 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Nov. 18, 2015 8:18 pm Keletkezett az írás



Artemis & Robin

Zene: - || Remélem tetszik majd  angyal || ©REDIT


Persze, hogy könnyű ilyeneket vágni a fejemhez, ha még csak az okot sem mondhatom el neki, hogy miért nem kerestem. Időre volt szükségem, nem akartam elrontani azt a barátságot, ami köztünk van, nem akartam, hogy megtudja miket akart tenni, lehet felfordulna a gyomra, mert hát.. én nem vagyok sem szép, sem különleges, csak átlagos. - Sajnálom, hogy eltűntem, de mondtam... most minden olyan zavaros az életemben. - és teljes mértékben igazat mondok, mert tényleg most minden olyan zavaros és kesze-kúsza. Anyuval is állandóan veszekszünk, azt hiszi hogy valami olyat tettem, amit szégyellek elmondani és azért viselkedem így, pedig nincs igaza én nem feküdtem le senkivel sem! Épp ezzel bosszantottak fel mindketten, hogy azt feltételezték, hogy lefeküdtem valakivel, bár anya szerencsére nem gyanakodott még Robinra és remélem nem is fog. Annyira rossz, hogy most mindenki engem támad és senki sem akar meghallgatni, mert mindenki azt gondolja, hogy tudja az igazat.
Tényleg szégyellem magam, de nem fogok még ezerszer bocsánatot kérni tőle, ha nem tud megbocsátani, akkor megvárom, míg lenyugszik, de jobban örülnék, ha végre kicsit oldódna a hangulat, mert jelenleg elég rossz és fasírtban vagyok, nem szeretek senkivel sem fasírtban lenni, főleg nem egy olyan emberrel, akit nagyon is szeretek. - Csak túl sok feszültség gyülemlett fel bennem és... sajnos nálad jött ki, nem akartam és tudom, hogy nem szabad ilyet tenni. - egy kis hazugság nem árthat meg, nem igaz? Végülis nem hazudtam, csak nem mondom el neki a teljes igazságot, mert annak beláthatatlan következményi lennének, amiket nem akarok megismerni. Jobb ha haragszik rám és azt hiszi, hogy kifordultam magamból, minthogy megosszam vele az érzéseimet.
- Légy újra az a Robin, aki a Batmanem akart lenni és aki nem haragszik rám. - halvány mosoly jelenik meg az arcomon, de még mindig  a sírás kerülget, amilyen hamar jött ez a mosoly, olyan hamar távozott is. Nem tetszett, hogy így nézett rám, nem akartam hogy így nézzen, így inkább oldalra pillantottam és próbáltam másra koncentrálni. Azért még képes vagyok zavarba jönni és elpirulni, nem kéne pont most..
- Nem fogom ismételgetni, jól hallottad, fontos vagy. - nem fogom tényleg elmondani még ezerszer, hogy mennyire is fontos számomra, mert már legalább kétszer elmondtam neki, inkább megöleltem és próbáltam javítani a helyzetemen, bár ő nem nagyon tudott megölelni, hisz jelen helyzetben jobb is, hogy nem próbálkozik, csak pihentesse a kezét. Majd nyomok még egy puszit is az orrára és ő csak pislog, szerintem nem érti, hogy most mi ez a nagy változás. Örülök, hogy kicsit enyhül a helyzet, azonban mikor megszólal, megint visszatér a szégyen érzet.. hogy gondolhat ilyet? - Nem töröltelek, te neked örökké lesz hely ott, ígérem. - mondom neki halkan és lágy hangon, miközben állánál fogva felemelem az arcát és szemeibe nézek, mivel letörölte a könnyeimet, ezért próbálok egy bátorító mosolyt erőltetni az arcomra, azonban nem nagyon megy, de próbálkozom, remélem hogy azért őt meggyőző a mosolyommal.
Majd mikor elenged és arrább lép, akkor automatikusan én is így teszek és csak legyintek mikor elkezd beszélni, nem kéne magyarázkodnia, amúgy sem veszem be ezt a dumát. Most valamiért nem vagyok annyira naiv és orromnál vezethető lány, mint lenni szoktam. Csak pislogok, miközben hallgatom a beszélgetésüket és nem is tudom, hogy megszólaljak e egyáltalán vagy inkább húzzam el a csíkot. De elindulnak én meg pár másodpercig habozok, majd elindulok utánuk és Robin nyökögésén csak a szememet forgatom.
- Nem vagyunk együtt, csak barátok vagyunk. - mondom határozottan és meglepő módon most nem jövök zavarba, talán azért, mert már tudom, hogy semmi esélyem sincs nála, csakis barátok maradunk életem végéig.. MAjd átkarolom magam és a falnak dőlök, reménykedem benne, hogy nem rontok a helyzeten azzal, hogy bejöttem, hisz Robin feltűnően elvörösödött, csak tudnám miért..
Vissza az elejére Go down


Páciens
▪▪ Hozzászólások száma :
91
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Oct. 09.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
St. Claire Hospital, Sydney

»Csüt. Nov. 26, 2015 3:25 am Keletkezett az írás



- Mindegy, nem számít. Hagyjuk. - Mondom, összezárt fogaim börtönéből alig tudnak kiszabadulni a szavak; erővel kell kényszerítenem magam arra, hogy koncentráljak mit is mondok ugyanis a fájdalom egyre csak erősödik a kezemben. Talán mégsem a legjobb ötlet volt ez a jégtasakos dolog, de részben enyhítette a most kezemet hullámokban elöntő fájdalom egy részét a belőle áradó hideg. Most viszont kezdem úgy érezni, egyáltalán nem bánnám ha végre kapnék valami fájdalomcsillapítót is rá.

Nem értem, hogy mi ütött a lányba. Missyt egyáltalán nem ilyennek ismertem meg ez alatt a lassan két év alatt mióta alattam gyakornokoskodik. Nyilván különösen a történtek fényében nem fogom feladni azt, hogy kiderítem mégis mi a fészkes klingon folyik itt. Egyáltalán nem tetszik az, amit csinál, amit csinált velem is. Teljesen felhúzott, pedig nem szoktam én ilyen ingerlékeny lenni; csak az utóbbi időben egy emberéletnyi stressz ért, amire egyáltalán nem volt szükségem. Se az autobalesetre, se a betegségre, se erre a veszekedésre vele, se a többi sz@rságra, ami most az életemet jellemzi újabban. Tudom, hogy valamit elhallgat; valami fontosat és meghatározót. Olyasmit, aminek kulcsfontossága lehet. Korábban nem titkolózott előttem, mármint nyilván nem osztunk meg minden egyes gondolatot a másikkal az életünkről és vannak vakfoltjaink; mégis ismerjük elég jól már egymást és a szokásainkat ahhoz, hogy feltűnjön egy ilyen gyökeres változás.

- Kár a gőzért, már tudom titkolsz valamit. - Jegyzem meg, a mentegetőzésére miközben kényszermozgásként továbbra is a hajamat birizgálom. Igazából rosszul vagyok tőle, hogy nem mondja el az igazat és úgy tesz mintha ezzel a hazugsággal megetethetne. Talán látszólagosan fegyverszünetet kötöttem, de messze nem ért véget ez a dolog köztünk; amint olyan állapotban leszek, tisztázni fogom mielőbb a dolgot vele. Az ilyesmit sosem jó halogatni, mert csak még rosszabbá válik a helyzet és ha valamit nem akarok, akkor az az hogy elmérgesedjék még inkább a viszonyunk. Inkább békülnék szívem szerint, viszont megbántottak és vagyok olyan makacs szamár, hogy ne én engedjek elsőként. Ezt neki kell jóvátennie és nem azzal, hogy folyton elnézést kér és bizonygatja mennyire nem így akarta. Én se így akartam, de ami megtörtént azt már nem lehet visszacsinálni.

Batman felemlegetésekor nem tudom megállni, de egy mosoly fut át arcomon mielőtt újból elkomorodnék.
- Azt újra ki kell érdemelned. - Komolyan gondolom. Borzasztóan bánt, hogy így állnak a dolgaink, de sosem csináltam segget a számból és mindig is őszinte voltam vele - már amennyire egy notórius hazudozó az lehet másokkal - a lehetőségekhez képest. Mégis, közdök magammal azért, hogy ne kezdjem el vígasztalgatni. Tudom, büntetnem kéne a történtekért, de nehéz ellenállni a kísértésnek amikor láthatólag megbánta a dolgot és szívem szerint megbocsátanék neki egyből. De akkor sosem tanulja meg a leckét és legközelebb is bármikor előfordulhatna ezután a dolog köztünk. Eddig hellyel-közzel veszekedésektől mentes barátság volt a miénk, amennyire csak lehet ezt a továbbiakban is szeretném megőrizni olyan formában mint volt. Mármint a veszekedéses, kiborulásos izé - amiről még mindig nem tudom mi volt - előtt.

- Igen, köszönöm elsőre is sikerült meghallanom amit mondtál. Csak épp nem értem. Miért... miért mondod ezt? Csak mert megsérült a kezem? - Szegezem neki a kérdést. Ezúttal bár nem mondom ki, egyenes választ várok. Nem azt akarom papagájként ismételgesse a korábbiakat, hanem legyen őszinte végre velem. Az ölelése jól esik, hiányoltam ezt az elmúlt héten. Meglepődöm a puszitól, látszólag ugyanis feloldja az ellentéteket és minden visszakerül a rendes kerékvágásba; én mégis úgy érzem nem lett egy cseppet sem jobb a helyzet, csupán tényleg csak elodáztuk a dolgot. A könnyeit minden esetre már letöröltem, jól esik az arcán végig simítani; megint úgy érzem megvan a korábbi köztünk lévő belsőséges viszony és mindaz, amit félek elveszíteni ha róla van szó.

Persze a kérdésemre megütközik, egyenesen úgy néz ki mint aki mindjárt kikéri magának a dolgot; végül mégiscsak korábbi állítását meghazudtolva ígéretet tesz valamiről, amit azt hittem sosem kell majd kimondjon. Hogy mi nem juthatunk ide el, hogy minderre sosem lesz szükség. De elbizonytalanodtam, elmosódtak a határok is, zavarossá vált minden ami kettőnkkel, a barátságunkkal kapcsolatos. Holott ha valamit, hát ezt semmiképpen nem óhajtom.
- Akkor még mindig barátok vagyunk? - Kockáztatom meg a kérdést, miközben hangom tele bizonytalansággal és félelemmel is. Nem akarom elveszíteni, nem tudom mit mondhatnék amitől jobb lenne és közben még a méltóságomon se esne csorba. Láthatóan megenyhül, így persze én is.

Hagyom, had emelje fel az államnál fogva arcomat és megengedem azt a luxust, hogy elvesszek a kékjeiben miközben a félénk mosolyát is viszonzom. Persze hamar megjön Rooney, aki valahogy folyton a legrosszabbkor tud felbukkanni és ha mindez nem volna elég, még rossz dolgokat is tud kérdezni. No meg egyből mindent túlkombinál, úgyhogy estére már tőlünk lesz hangos a nővéröltöző a pletykafészkekkel. Kezdetben próbálom menteni a menthetőt, de végül belátom inkább a rezidens kollégára kell hagyni had gondoljon, amit akar.

Missy csak úgy áll ott mellettem, mint Bálám szamara... én pedig kényszeredett magyarázkodásom után inkább némán követem a rezidenst a vizsgálóba.
- Ja, ja. Persze, hogy nem vagytok... - Vigyorog mindentudóan Rooney, én pedig legszíveseben elsüllyednék a föld alá. Hála égnek Artemis nem teszi még kínosabbá a dolgot és gyorsan pontosítja a helyzetet, majd követ bennünket a vizsgálóba. Rooney elkezdi vizsgálgatni a kezem, én pedig az vörösödés után elsápadok felordítva a kezembe nyilaló fájdalomtól amint hozzáér. - Szóval mi is történt pontosan? - Érdeklődik.
- Verekedtem, de a falat sikerült becélozni amikor a csávókám az utolsó pillanatban elhajolt... Ááááúúúú Rooney! B@zzeg ember, ez qrvára fájt! - Jajdulok fel felüvöltve, miközben a könnyem is kicsordult a dologtól.
- Oké, oké. Óvatosabb leszek ígérem! Csak egy kicsit bírd még ki. - Biztosít róla a kolléga, de  egyáltalán nem kecsegtető amit az arcáról leolvasok.

- Mi van? Ne kímélj! Az agydaganatnál már úgysem lehet gázosabb! - Viccelődöm a betegségemmel, ám rosszabb választ ad mint amire számítottam.
- Egyértelműen boxoló törés, az ossa metacarpalia V sérült talán az ossa metacarpilia IV is úgyhogy elküldenélek röntgenre, aztán a fiúk összefoltozzák a kezed egy kis gipsszel Woods, és jobb lesz a kezed mint új korában. Örülhetsz, ha a műtétet megúszod és csak gipszelni kell. - Jelenti ki, majd a papírmunka után utamra is bocsát. Újabb órákat kell sorba állnom a röntgennél, de legnagyobb meglepetésemre pár perc múlva meg behívnak soron kívül. Sosem szerettem a kivételezést ezt a formáját főleg nem, de örültem hogy végre helyre teszik a kezemet és kapok rá valamit. Az injekció megtette a hatását, nem is éreztem amikor a törött csontot helyre igazította késöbb a gipszelésért felelős kolléga. Nagyon menőn néztem ki, ahogy visszasétáltunk Rooney rendelőjének ajtajához a lelettel és a begipszelt kezemmel. Nem szóltam Missyhez, mióta a röntgenhez küldtek minket; egyszerűen nem tudtam mit mondhatnék. Talán jobb volna ha hagynám őt érvényesülni, a gyógyszertől amúgy is kissé émelyegtem.  

tag: Missy <3 | #1089 | zene | jó hosszú lett :3 |
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 29, 2015 10:55 pm Keletkezett az írás



Artemis & Robin

Zene: - || Remélem tetszik majd  angyal || ©REDIT


Be kell látnom, hogy tényleg nem emlékszik semmire, nem emlékszik arra, amit tett és pont ezért nem lehetek rá mérges, de fel tudnék robbani, hogy én hiába mondtam el, hogy mit érzek, ő csak lecsititott és azt mondta kapcsolatunk nem lehet, de szexelhetünk, finomithatjuk és szépíthetjük, de ez volt… és… és… nekem tényleg nem esett jól, nem azért szedtem össze minden bátorságom, hogy azt kapjam… egy alkalomra jó vagy. Tudom, ha tudná hogy mi volt szégyellné magát, mert normál esetben nem tenne ilyet, csak az alkohol cselekedtette. - Sajnálom… tényleg nagyon sajnálom… - nem tudok neki mást mondani, nem érzek máshogy, most így érzem magam és tényleg sajnálom, többször mondtam ki ezt a szót , mint egy év alatt szoktam. Nem akartam, hogy ez legyen, nem akartam hogy Robin idekerüljön miattam, nem minden MIATTAM van. Ha nem lennék ilyen önző, ha nem csak azzal tudnék foglalkozni, hogy hogy érzem magam amiatt az este miatt, akkor nem lett volna ez.
Mégis hogy a fenébe mondjam el neki, azt amit érzek? Én nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy oda álljak és kimondjam: "Szeretlek Robin! Amióta ismerlek menthetetlenül beléd estem… te vagy az egyetlen, akibe tudom, hogy megbízhatok…". Szóval marad az, hogy nem mondok neki semmit és mindenki jobban jár. Artemis Nighttalr szíve nem fog összetörni, Robin Woods nem fogja kiröhögni és próbálni visszautasítani a szánalmas próbálkozását. Annyira, de annyira félek, egyszerűen olyan, mintha a világ amiben eddig éltem volna, megszűnt és helyette valamilyen párhuzamos univerzumban élnék.
- Nem is titkolok semmit. - na jó hazudtam és tudni fogja, mert van az az idegesítő szokásom, hogy mikor hazudok, akkor megremeg az orrcimpám, és ő ismer már annyira, hogy ismerje ezt a szokást… nem akarok semmit sem eltitkolni, de semmivel sem lesz jobb, ha elmondom neki az igazat, mindegyik lehetőségnek egy végkimenetele lenne, hogy elveszíteném őt, azt pedig nem akarom… nem bírnék nélküle élni sajnos.
- Én Batman nélkül és Batmannel is überkircsi béna királynő lennék, szóval… na jó, viccelek, majd kiérdemlem talán egy ilyennel. - mondom neki, majd nyomok egy gyors puszit az arcára, ügyelek rá hogy ne legyen túl közel a szája széléhez, nem akarom hogy félre értse az egyértelmű dolgot, hogy szeretem. De mindegy, én inkább maradok csendben, talán jobban is járok, hisz én vagyok a hibás. Majd mikor visszakérdez és olyat kérdez, legszívesebben megint elszaladnék a világból, lefolyik egy újabb könnycsepp az arcomon.
- Nem, ezt te sem gondolhatod, hogy csak azért vagy fontos, mert eltört a kezed… mindig is fontos vagy és leszel Robin!  - küszködöm a sírással az hallható, de maximálisan komolyan gondolom, amit mondok. Nem csak azért fontos, mert most megsérült, tényleg nem gondolhatja ezt rólam, nem tettem semmit azért, hogy ezt higgyje, nem hiheti ezt. Annál rosszab nincs a világon, ha az ember, akit szeretsz azt mondja, hogy csak azért fontos neked, mert megsérült. Olyan fájdalmat és önmarcangolást ébreszt bennem, ami… ami… fáj, már majdnem jobban fájhat, mint az ő keze.
Majd megint érkezik egy újabb buta kérdés, de előtte még óvatosan megöleltem. Annyira hiányzott ez nekem, hogy érezhessen a shampona illatát, a tüsfürdője aromáját, szerettem Robin illatát, mélyen magamba ittam mindig, mikor vele voltam. De a kérdés… most erre hogyan válaszoljak? Persze, hogy barátok vagyunk, de szerintem sajnos, hogy csak barátok.. De ezt nem mondhatom meg neki csak így… nem szabad. - Igen, azok vagyunk. - mondom neki halkan és lágy hangon, miközben állánál fogva felemelem az arcát és szemeibe nézek, mivel letörölte a könnyeimet, ezért próbálok egy bátorító mosolyt erőltetni az arcomra, de ő mintha elveszne a szemeimben, amitől kissé elpirulok, talán itt lenne a tökéletes alkalom, hogy elmondhassam neki, vettem egy mély lélegzetet, de azonnal ki is fújtam, mert megjött Rooney és elcseszett mindet, tényleg MINDENT, de legalább visszamosolygott rám Robin.
Kis habozás után utánnuk mentem és talán nem volt jó ötlet, de bementem én is. Aggódtam, Robin szóhasználatával qrvára aggódtam, hogy mi lesz vele. Reménykedtem benne, hogy kis baja lesz, de értek hozzá én is annyira, hogy gyanakodjak. Biztos, hogy elküldik röntgenre és begipszelik, bár ezt egy ember is megmondaná az utcán, de most nem tudok gondolkodni máson, csakis azon, hogy mennyire lehet súlyos a baj. Már a sírás kerülget, mikor meséli, hogy mennyire fáj a vizsgálat neki és mikor Rooney elmondja a diagnozist nem bírom tovább,ki krll jutnom innen, MOST!
- Az előtérben megvárlak! - mondtam, majd kirohantam a vizsgálóból a női mosdóba, hogy rendbe hozhassam magam és kisírhassam a problémáimat. Nem akartam, hogy ez legyen, ha normális lettem volna és nem akadtam ki volna, akkor most nem kéne itt lennünk, Robin keze nem lenne eltörve és minden okés lenne. Már percek óta vagyok bent és nem is figyelem az időt, de ki kell mennem, megmostam az arcom és elindultam…
Az előcsarnokban egy hatalmas meglepetés ért, Kristofer várt rám. Ki az a Kristofer? Anyu legjobb barátnőjének a fia, aki hazajött, mert bajban van, valami drogos ügyet akarnak rákenni, és mivel anyu ügyvéd ő segít neki. Azonnal rohantam, hogy megöleljem és ő át is ölelt, nem is tudom mióta voltunk ott ölelkezve, de csak szorítottam ő meg simogatta a hátam. Igen, most ő kellett ide, hogy megnyugtasson… Majd elengedtem és megfordultam, akkor Robin állt mögöttem. Ránéztem a gipszre és elkezdtek folyni a könnyeim.
- Sajnálom! - mondtam neki sírva… olyan szar ez a helyzet!
Vissza az elejére Go down


Páciens
▪▪ Hozzászólások száma :
91
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Oct. 09.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
St. Claire Hospital, Sydney

»Csüt. Dec. 03, 2015 1:16 am Keletkezett az írás



Enyhén oldalra döntött fejjel nézek rá és hallgatom amit mond. De egyszerűen bármennyire is uralkodok jelenleg magamon irritál minden szava a lánynak. Idegesít, hogy folyton újra és újra ismételgeti ugyanazt szajkózva mint valami kib@xott papagáj; miközben fogalma sincsen róla, hogy kivel is áll szemben... velem. Robin nem véletlenül nem emlékszik semmire, mert én vettem át felette akkor is az irányítást és próbáltam a lányt megkörnyékezni.

Kedvem volna egyszerűen befogni azt a csöpp kis száját, hogy ne kapjon levegőt; akár az orrán se, csak ha én úgy akarom. Meg akarom rakadni a torkát és addig szorítani puszta kézzel, amíg lélegzik és látom kihúnyni az élet szikráját azokban a nefelejtskék szemeiben. Talán akkor befogná végre és elhallgatna igaz minden valószínűség szerint örökre; én pedig nem érezném úgy, hogy immáron viszkető tenyeremmel minimum visszkézből pofont kell lekeverjek neki, amennyiben még sokáig ezt folytatja a hisztis, durcizós viselkedést. Esküszöm úgy viselkedik, mint valami nagyra nőtt óvodás; engem pedig irritál az egész helyzet tekintve, hogy ő tehet róla.

Mert ez igenis az ő hibája, egyértelműen Artemis tehet arról, hogy itt vagyunk és hófehérre meszelték a jobb kezünket gipszbe merevítve. Gyűlölöm a korlátainkat, hogy nem vagyok mindenható... de sajnos ezzel a vézna kis testtel kell beérnem. Lehet Robint rákéne vennem, hogy kezdjen el kondizni jobban és a meglévőhöz képest nagyobb hangsúlyt fektessen a testépítésén, hátha javul valamelyest a helyzetünk. Úgy érzem erősen ráférne, vagy legalább megtanulhatna igazán verekedni, lőni vagy tudom is én... megvédeni magunkat. Kész katasztrófa a srác is, olyan analfabéta. És persze megint mindent nekem kell csinálnom, hogy legyen is belőlünk valami és jussunk egyről a kettőre elszakadva ettől a lassan már szappanoperába illő showműsortól ami egy majdnem miatt történt.

Elvégre semmi komoly nem történt köztük, nem értem ez a kis csitri is mit veri magát; amikor pontosan tudjuk mindketten, hogy mennyire oda meg vissza van Artemis Robinért... gyakorlatilag mióta csak ismeri. Láttam eleget a fiú emlékeiben ahhoz, hogy levegyem amit a vakabbik énem képtelen felismerni holott az orra előtt van: a lány halálosan szerelmes belé. De hiába minden, nem férek oda teljesen, nem tudom átvenni az irányítást pusztán tehetetlenül járkálok fel s alá elménk eldugott kis zugában mint valami ketrecbe zárt vadállat és premier plán figyelem az eseményeket díszkivilágítva a legelső sorból. Bénázik és szerencsétlenkedik mind a kettő és legszívesebben a tulajdon fejünket verném most a falba, amiért ilyen töketlen egy alakkal kerültem össze, mint jómagam puhapöcsebbik változta alias Robin. ~És még ő képzeli azt magáról, hogy valaha is egy másodpercig is Batman volna? Nevetséges! Akkor én ki legyek, Joker? Ám legyen, felőlem megkaphatják mindketten!~

. - Aha, persze. - Hagyom rá végül, de egyértelmű a szarkasztikus hangsúlyomból pontosan az ellentétét gondolom mindannak, amit az imént mondtam. Magamban somolygok rajta, hogy időnként sikerül a testünk felett megszerezni az irányítást, de Robin még nem érzi ma este megint sűrű programja lesz... már, amennyiben rajtam múlnak a dolgok. Szerencsétlen annyira ácsingózik Destiny után, hogy fel se tűnik neki a tőle csupán karnyújtásnyira lévő Artemis, akit bármikor lazán megkaphatna. Nos, nekem feltűnt és lehet elég lenne csak jól megdugni ahhoz a kicsikét, befogva a száját a farkammal, hogy abbahagyja ezt a "se veled, se nélküled; de azért kelletem itt magam neked, mikor veszel már észre Robin a fenébe is" műsorszámot és higgad le.

Nem szeretem, ha megpróbálnak bennünket manipulálni. Az az én játékom, az én asztalom és nem komálom egy másodpercig sem, ha érzelmi zsarolásnak akarnak kitenni vagy ne adj Isten valami pszichikai hadviselés félét folytatnak ellenem, mint amit a lány is művel éppen még ha látszólag nincs is tudatában a tettének. Attól még se mentség nem lesz a számára, se a büntetés alól nem vonhatja ki magát. A türelmem véges eléggé, igazán szólhatnának neki; hogy ne az idegeimen akarjon táncolni, mert nem kötélből vannak hanem cafatokban.
- Na és mi van Jokerrel? -
Teszem fel a kérdést vigyorogva, bár többet nem fűzök hozzá. Teljesen felesleges, talán már önmagában is összezavarja a kérdésem; nem is kell jobban megerőltetnem, hogy belemenjek a részletekbe miként is értettem pontosan a felé intézett kérdésemet.

Elvégre simán lehetne az  én  Harley Quinn-nem - hiszen szőke ő is, meg kékszemű, s nem utolsó sorban doktornő is, ha úgy nézzük -, semmibe sem tartana meggyötörni a törékeny kis virágszálat és a saját képemre formálni őt. Olyan, mint valami csiszolatlan gyémánt... ha kellőképpen megnevelem, talán ezt az idegesítő sipítozós hisztizését is kinőheti egyszer. Az orromra nyomott puszitól megrettenek. Gyűlölöm, ha úgy érintenek meg és lépnek be az intim szférámba, hogy én azt nem engedtem meg. De amilyen gyorsan jött, úgy múlik el a dolog, így nem tiltakozom és arcizmom sem rándul. Igazából még élveztem is, hogy őszinte legyek. Igen, határozottan kedvemre való volna a folytatás némi félhomályban, Robin Isten tudja mióta nem volt senkivel és én sem vagyok fából... Missy gyönyörű a maga törékeny módján, bár össze se lehet hasonlítani az én kis trófeámmal, aki a pincében vár rám. Nem, Destiny maga a tűz... ez a lány pedig gyökerese ellentéte: olyan, akár a víz. ~Csoda hát, ha hirtelen úgy érzem mindkettő kell nekem?!~

Már ami a sírást illeti bizonyosan, mert ennyi műhisztit meg könnyet régen láttam. Robin sem tud vele mit kezdeni, így kénytelen vagyok előhívni a színészi képességeimet és megnyugtatni valamelyest a kis libuskát. Játszom a jófiút, a kis Robinkát; de magamban már fohászkodom azért, hogy mielőbb kettesben maradhassak vele és elkezdhessem a kis játékomat vele. Ahhoz viszont, hogy belefoghassak túl sokan vagyunk itt. Túl sok mindenki hallhat minket és amúgy sem szeretem a szem- és fültanúkat. Van valami lágyság a hangjában, amitől elveszek a tekintetében habár nem is figyelek igazán arra, mit válaszolt Robin kérdésére. Szemeinek zafírkék csillogásától egy pillanatra megfeledkezem minden másról magam is és csak akkor eszmélek fel, amikor már elpirult ő is tolakodóan hosszú vizslatásomtól.

Minden esetre látszólag szent a béke, ám Rooney az az Istenverte Rooney a legrosszabbkor érkezik felkavarva az amúgy sem csendes állóvizet. Barom, azt hiszi vicces. Kedvem lenne megkínálni egy szívlapáttal arctájon, főleg hogy qrvára fáj amikor a kezemet tapperolja az a pancer. Sosem értettem, hogy az ilyen minek megy orvosnak. ~Ezért tutira kilyuggatom a kocsija kerekét valamivel, csak akadjon szike a kezeim közé!~ Ráadásul a lánynak és épp most lesz elege és távozik, mit távozik?! Szinte rohan kifelé a rendelőből, mintha űznék! Nem tudom mi baja van, elvégre annyira nem is ocsmány a kezem vagy ilyesmi, pusztán be van dagadva. Értetlenül nézek Rooneyra majd egy vállrándítás után megindulok kifelé jómagam is és a folyosóra érve a lányt keresem egyből. Meg is pillantom, majd a szemöldököm felszalad nyomban; ugyanis nincs egyedül.

Valami szőke bájgúnárt ölelget éppen, s úgy néznek ki mintha a tökéletes Barbie és Ken volnának; nekem pedig hirtelen epés íz kerül a számba. Úgy érzem ez a ficsúr elvette a játékszeremet, még mielőtt egyáltalán játszhattam volna vele és ez bosszant, sőt dühít nem kis mértékben. Nem tűrök meg magam felett igát és a tulajdonomra is igen kényes vagyok... még, ha Robin nem is és telibe sz@rja, hogy kivel van együtt a lány. ~Vajon ő volna a titokzatos lovag? Miatta fordult ki magából a lány?~ Fogalmam sincsen, de egy másodpercig sincs ínyemre a dolog. Az én játékszeremet csak ne ölelgesse senki sem! Irigy volnék? Nem érdekel! Már így is Robinnal kell a testünkön osztoznom, több kompromisszumra képtelen vagyok jelenleg.

Felfordul a gyomrom a látványtól, ahogy a vékony derekát öleli vagy amint a haját simogatja a lánynak. Szívem szerint beverném a képét valami kemény és éles tárggyal. Igaz, hogy eddig a lány nem érdekelt különösebben, de most hogy más is szemet vetett rá már mindjárt más a helyzet. Még mindig megkövülve állok, amikor Artemis megfordulva egyenesen rám néz meg a begipszelt kezemre, majd sírva fakad és mentegetőzésbe kezd újfent. Besokalltam. Itt már nincs dolgom, szó nélkül fordulok meg, tudva a lány úgyis utánam fog jönni otthagyva ezt a bájgúnárt, ha tényleg fontos neki Robin. Akkor majd jöhet a bosszúm, mert azt hiszem itt az ideje megmutatni neki kihez is tartozik. Vele legfeljebb csak én játszadozhatom, míg rá nem unok!

tag: Missy <3 | #1310 | zene | jó hosszú lett :3 |
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 03, 2015 8:40 pm Keletkezett az írás



Artemis & Robin

Zene: - || Remélem tetszik majd  angyal || ©REDIT


Még mindig bűntudatom van attól, hogy Robin miattam van itt és hogy miattam tört el a keze. Mert tényleg eltört a keze, ránézésre meg lehet mondani, hogy valami nagyon nincs rendben a kezével. Megvizsgálnám, de nem mennem, most nem főleg, hogy róla van szó, nem tudnék tisztán gondolkodni. Kiürül az agyam és mindent elfelejtek, túlságosan aggódok azon, hogy valami rosszat teszek éd elrontok, vagy esetleg rosszabitok az amúgy is rossz helyzeten. Rossz érzés, hogy talán nem is mondja ki, de engem okolhat, hisz én is magamat okolom azért, amit tettem, hogy olyan idióta és barom voltam vele. Nrm akartam megbántani és nem akartam, hogy annyira csúnyán összevesszünk, csak annyira kiakadtam és annyira rosszul éreztem magam emiatt vagyis még mindig rosszul érzem magam amiatt.
Szerencsére Robin viszonylag hamar bejut és hamar kiderül a baja, amire én nem tudok valami jól reagálni épp ezért rohanok ki a vizsgálóból egyenesen a mosdóba és ott kisírhatom magamat végre. Persze egész nap sem maradhatok bent a mosdóban sírni. Szóval megpróbáltam összekapni magam és úgy kinézni, ahogy mindig, szóval belenéztem a tükörbe, megigazítottam a sminkem és vettem egy mély lélegzetet. - Menni fog Missy! - mondom magamnak biztatásképp, de nem igazán hittem magamnak, de mindegy most már ki kell mennem, Robin lassan végezni fog. Mikor kimentem az előtérbe, akkor Kristoferrel akadok össze kinek jelenléte kettős érzést kelt bennem, de végül csak letámadom és megölelem és jól esik az ölelése. Megnyugtat és nekem most pont erre van szükségem, egy barátra, aki megtud nyugtatni. Majd aztán mikor megfordulok Robint látom meg és nem tudom mit mondjak, csak megint bocsánatot kérek. De ő nem mond semmit csak elindul ki a kórházból. Én meg utána mennék, de Kris megragadja a karom.
- Nem mehetsz el vele, nem engedem! Nem szimpatikus… - erre én csak felhúzom a szemöldököm és nem tudom hova tenni ezt az egészet, ráadásul nem is halkan fejezte ki a véleményét, én meg nem akarom, hogy mindenki minket nézzen, nagyon remélem, hogy Robin nem haragszik meg rám és nem utál meg miatta. Majd kirántom a kezem és elindulok, nem akarok Krisszel lenni, Robinhoz húz a szívem. - Nem fogsz szabályozni, nem parancsolsz, vele megyek… - nem akarok Krisszel lenni, nem akarok vele beszélgetni, sokkal inkább akarok beszélgetni Robinnal, hisz pontosan egy hetet kell bepotolnunk és nekem el kell viselnem majd, hogy majd állandóan az orrom alá dörgölni azt, amit tettem… Megszaporázom a lépteimet, hogy Robin elé kerüljek és tudjak vele beszélni is.
- Csendes vagy.
Vissza az elejére Go down


Páciens
▪▪ Hozzászólások száma :
91
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Oct. 09.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
St. Claire Hospital, Sydney

»Szer. Dec. 09, 2015 4:14 am Keletkezett az írás



Hallom, amint a bájgúnár megszólal, ha tekintetemmel ölni lehetne... már hat láb mélyen feküdne a föld alatt. Elfordulok tőlük, meg sem várom a lány válaszát vagy reakcióját az elhangzottakra. Ahogy megyek kifelé az épületből még mindig azt a kettőt látom magam előtt. Arcom dühtől torzult el, úgy nézek ki mint valami fújtató bika, aki bárkinek kész nekimenni, ha egy rossz szót szól hozzám. Olyan, mintha a retinámba égett volna a kép, a kezem ökölbe szorítva lóg magam mellett amint szaporázom a lépteimet. Persze nem haladok túlságosan gyorsan, nem futok; elvégre a lánynak időt és lehetőséget kell hagynom arra, hogy beérhessen.

Hamarosan a lány beér, egészen pontosan elém kerülve késztet megtorpanásra. ~Beszélgetni akar, csodás!~ Gondolom morcosan. Nem értem min csodálkozik, inkább örüljön hogy még képes vagyok uralkodni magamon. A történtekhez képest igencsak visszafogottan reagálok.
- Hazamegyek. - Ez van, tőszavakban és rövid mondatokban fogok kommunikálni vele egy darabig bizonyosan. Nem akarom elrontani a dolgot, legalábbis addig semmiképpen nem mutatnám ki a fogam fehérjét, míg nem értünk haza ahol aztán szépen nyugodtan és legfőképpen a kíváncsi szemek elől rejtve, négyszemközt tisztázhatjuk a dolgainkat.

Lehet, hogy Robin tényleg ennyire nem ért a nők nyelvén; de én tudom hogyan tegyem helyre őket. És nem fogom hagyni, hogy itt cicázzon velem ez a kis fruska. Amint hazaértünk lovagiasan nyitom ki a lány előtt az ajtót, magam elé engedve. Hála égnek a kulcsokkal nem bénáztam a bénábbik kezemmel sem, így hamar bejutottunk a lakásomba. Ott aztán viszont duplán kulcsra fordítom a zárat, elhúzom a felső reteszt is; innen a beleegyezésem nélkül nem fog távozni egykönnyen. Emeleti lakás az enyém, fent a negyediken úgyhogy attól nem tartok, hogy az ablakon kiugrana és úgy próbálna meg elszökni.

A kanapé szélére ülök, karjaimat mellkasom előtt keresztben fonom össze és várok. Várom, hogy elkezdje és beszéljen. Sejtheti, hogy az iméntit meg kell magyarázza és nem pusztán azért, mert fingom sincs ki volt ez a Ken babának álcázott nyáltömeg. Őszinteséget várok el másoktól, hogy ne nézzenek hülyének és ne hazudjanak nekem. Ebben a kérdésben Robinnal hasonlóan vélekedünk azt hiszem. Végül türelmem vesztem. Csak egyetlen egyet villan a szemem és felpattanva egyenesen nekiindulok a lánynak, hogy még pislogni se nagyon legyen ideje a meglepettségtől. Megragadom két vállánál fogva - nem törődve a frissen gipszelt kezünkkel vagy annak esetleges sajgásával - majd elindulok vele s meg sem állok egészen addig, míg a háta az ajtónak nem koppan.

- Ki. Volt. Ez? - Kérdezem, tőle tekintetemben a féltékenység és a birtoklási vágy lángjain túl bizony a harag is ott van. - Felelj Missy! - Még nem kiabálok vele, de hangom baljóslatúan cseng hiába beszélek halkan. Bár nem áll szándékomban feltétlenül a frászt hozni rá, de meghazudtolni sem vagyok képes magamat. Fortyog bennem a harag és az erőszak, mik lényem valóját alkotják mióta csak létezem ebben a testben. - Az enyém vagy! Megértetted? - Kérdezem parancsolóan, miközben testemmel nyomom az ajtónak. Csapdába szorult közém meg az ajtó közé, hisz erősebb vagyok nála. Lábaimmal az övé közé állok, hogy ne tudjon tökön rúgni; miközben kezeim a válláról a nyakára csúsznak fel érzékeket borzongatóan lassan. - Azt hittem kis híján elveszítelek. Pokoli volt ez a hét nélküled... hiányoztál. Ne hagyj el többet kérlek! - Búgom neki teljesen ellágyult, érzéki hangon alig pár centire az ajkaitól mielőtt lágyan megcsókolnám bevetve a nehéz tüzérséget, hogy levegyem a lábairól, hiszen tudom erre vágyik már mióta.

tag: Missy <3 | #550 | zene | na erre mit lépsz? |
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Dec. 13, 2015 3:47 am Keletkezett az írás



Artemis & Robin

Zene: - || Remélem tetszik majd  angyal || ©REDIT


Nem tetszik egyik fiú viselkedése sem, mintha mindketten akarnának tőlem valamit, valamilyen érthetetlen okból, mert… nem is tudom, csak azt tudom, hogy Robin a fellettesem és nem teremthetek vele kapcsolatot, miközben szerelmes vagyok belé és Kristofer, meg olyan Kristofer. Nem tudom róla nagyon semmit sem, de tulajdonának tekint, én pedig nagyon kedvelem az ilyen dolgokat, meg amúgysem szükséges ez az egész, hisz anya ingyen csinál mindent, szóval még hálálkodnia sem kell, azonban meg kell hogy valljam, szimpatikus és amikor vele vagyok, akkor talán egy kicsit enyhül Robin íránt érzett viszonzatlan érzéseim. Ő egyből észrevette rajtam, hogy valakit szeretek, míg Robnak két év sem volt elég. De most, hogy itt vannak mindketten, elég kellemetlenül érzem magam és nem is tudom, hogy mit tegyek, de ha választanom kell, hogy kivel legyek, akkor a döntés egyértelmű lesz, tehát mikor Robin elindult én mentem is utánna. Nem tetszett, ahogy Kristofer viselkedett, de nem fogok vele maradni, nem hozzá húz a szívem én Robinnal akarok maradni és vele lenni… Sikerül végre leráznom Krist és sietek Robin után, aki olyan fura most… mi van ma a pasikkal? Mindketten olyan furcsán viselkednek, egyáltalán nem örültek annak, hogy megismerték egymást.
Majd mikor kijelentem, hogy csendes, akkor ő cseppet sem kedves módon jegyzi meg, hogy hazamegy. Most miért ilyen?! Én nem… nem akartam, hogy ez legyen, egyszerűen csak annyira furcsa minden. Próbálok rámosolyogni, de… nem hiszem, hogy hatással lesz rá, ezért inkább lemaradok tőle kicsit és megyek vele. - Ha nem baj, akkor veled tartok. - nagyon reménykedem abban, hogy nem fog visszautasítani, mert azt egyáltalán nem szeretném, nem azért hagytam ott Krist, hogy most ő hagyjon itt engem. Az út hozzá csendben telt, majd mikor előre enged én belépek a jól ismert házba és körbenézek, semmi sem változott az elmúlt egy hétben, szinte minden ugyanolyam.
Majd bezárja az ajtót és hallom, ahogy a zár a helyére kattan és elkezd a kanapé felé lépkedni, azonban én nem értek semmit sem, főleg azt nem értem, hogy miért ilyen, majd egyszer csak felpattan és elkezd az ajtó felé lökni, addig míg a hátam hozzá nem ér, csapdába ejt. Közé és az ajtó közé kerültem, amerre sehol sincs menekvés… Nem értem mi van, de a közelségétől elpirultam érzetem, ahogy az arcomat elöntina forroság.
- Kristoferre gondolsz? - kérdezem meg tőle, de a szeméből érdekes dolgokat tudok csak kiolvasni… mintha, mintha féltékeny lenne, de nem tudom, hogy miért érez így, semmi oka sincs arra, hogy féltékeny legyen. - Anyu egyik munkatársának a fia, akit kisegít, mert valami rendőrségi ügybe keveredett és tudod, hogy anyu az egyik legjobb ügyvéd a városban, simán megnyeri az ügyet, de… miért?  - nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg tőle, mert igenis érdekel, hogy miért érdekli ezt ennyire őt, de nem hiszem hogy kapni fogok válaszokat, főleg nem most, hogy láthatóan nincs túl jó kedve, de míg meg nem látta Krist nem volt semmi baja… nem értem őt, nem tudom felfogni, hogy miért ilyen, de… a közelsége nagyon is jól esik, kimondhatatlanul jó megint Robinnal lenni.- Miért lennék a tiéd? Nem értelek Robin… - vallom be őszintén, de félek hogy ezzel is csak rontani fogok a helyzeten, azonban nem is értem, hogy mi folyik itt, inkább csomót kötök a nyelvemre és csendben maradok, miközben ő egyre közelebb kerül hozzám és én még jobban elvörösödöm. - Te is nagyon hiányoztál és ígérem, soha többet…  - de nem tudom befejezi a mondandomat, mert ő megcsókol és én teljesen belemerülök, hagyom hogy csókoljon, miközben karjaimat óvatosan felcsúsztatom a mellkasán és utána átkulcsolom a nyaka körül, belemerülök a csókba és élvezem minden egyes pillanatát, majd egy idő után megszakítom és lihegve próbálok hátrébb hajolni, de nincs hova. - Szeretlek! - csúszik ki a számon, de már hajolok is, hogy újra megcsókolhassam, szívem vadul kalapál és az arcom már rákvörös, de nem tudok leállni, lekéne, de egyelőre nem megy, majd pár perc után hangosan felnyögve tiltakozom és kicsit eltolom magamtól…
- Ez sajnos nem helyes…
Vissza az elejére Go down


Páciens
▪▪ Hozzászólások száma :
91
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Oct. 09.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
St. Claire Hospital, Sydney

»Hétf. Dec. 21, 2015 2:34 am Keletkezett az írás



Pofátlanul sok felnőtt tartalommal teletűzdelt történet, erős vizuális és képleírásokkal! Nagykorúak előnyben! Megtekintése csakis 18 év felett és saját felelősségre! #nsfw #tw #tw:sexual

Tetszik, hogy milyen reakciót váltok ki belőle. Ahogy megijed vagy inkább meglepődik; amint elpirul, zavarba jön már a puszta közelségemtől is. Imponál a dolog mit ne mondjak. Robin egy idióta, de minimum vak. ~Hogy nem vette észre ezt a bimbózó virágszálat, miközben karnyújtásnyira volt csak tőle?~ Nem értem, de talán ezt most nem is fontos.
- Igen rá. - Tömör, tőmondatokban beszélek, a féltékenység miatti harag még mindig fűt és legszívesebben az ajtóba vernék bele egyet a lány feje mellett a frissen gipszelt kezünkkel mit sem törődve. De mégsem teszem és erre több okom is van. Nem akarom még jobban megrongálni a kezünket, másrészt pedig a lányt sem akarom jobban megijeszteni mint szükséges. Nem, vele egészen más terveim vannak ma estére.

- Belekeveredett valamibe? Akkor meg pláne nem akarom a közeledben látni! Még a szeme se állt jól! Nem akarom, hogy bajod essen! - Hangom és minden mozdulatom kifejezetten védelmezővé válik, magamat is meglepem vele milyen heves érzéseket képes kiváltani a lány belőlem; holott én ezt csak játéknak szántam kezdetben, most mégis valami mélyen bennem megmozdult ~Talán Robin?!~ és arra ösztökél, hogy óvjam ezt a karjaim közt tartott törékeny tüneményt. - Mond, hogy nem ő az új lovagod Missy! - Hangom egyszerre parancsoló és könyörgő. - Mert akarlak. - Vágytól és birtoklástól fülledt hangom szinte elakad. - Azt akarom, hogy az enyém légy. Vak voltam, hogy nem láttam meg milyen kincs hever parlagon előttem. De most már látom. Éreztem a hiányodat. Most már tudom, már látlak... - Búgom neki, Robin elméjéből szedegetve elő az emlékeket, érzéseket, hogy miképp vallana egy lánynak szerelmet.

S a fogadtatás is úgy tűnik kedvezően alakul, mert Artemisből is folyni kezd a szó; ám én nem vagyok már másra kíváncsi, megkaptam a várt válaszomat így lecsapok ajkaira és megcsókolom, belé fojtva a szót. Kezdetben lágyan csókolom meg, de hamar belemelegszünk a dologba és a lány is viszonozza a közeledésemet. Azonban nem sokára elhúzódik, hogy lihegve valljon szerelmet. Időm sincsen meglepődni, máris megcsókol vadul ezúttal ő vetve ránk magát. Hagyom neki, kiélvezve minden másodpercét a dolognak, kezeim a lány dereka köré fonódnak és szorosan ölelem magamhoz, mígnem ismét csak el próbál tolni magától, amit persze nem hagyok. Pusztán ajkait otthagyva, a nyakát kezdem el csókolni így hagyom beszélni. Viszont egyáltalán nem tetszik nekem az amit mond; ezért ostrom alá veszem ismét, ezúttal álnok mód a nyakának érzékeny bőrét ingerelve apró csókokkal és finom harapdálásokkal. Ennek bizony nyoma lesz még másnap is, de ezen csak mosolygok magamban. Nem baj, ha az a bájgúnár tudni fogja hol a helye... az ajtón kívül.

- Hmmm... - Nyögök a nyakánál lévő érzékeny bőrébe, hogy a meleg lélegzetem ingerelje a lányt. - ... mi van, ha ez engem jelenleg cseppet sem érdekel? Túlságosan is édes és finom vagy! - Ép bal kezemmel az útban lévő búzaszőke haját elsöpröm, félrehúzva azt; ezáltal hozzáférek még inkább a nyakához, melyet édes kínzásnak vetek alá igyekezve ledönteni a lányban a visszatartó erőt. Azt akarom, hogy adja át magát nekem teljesen. Ajkaim kínzóan lassan vándorolnak fel a lány nyakán keresztül egészen a füléig, hogy aztán a füle alatt lévő erogén zónát kezdjem el ingerelni. - Mmm... Még mindig úgy gondolod, hogy ez nem helyes? - Búgom a fülébe. - Akkor áruld el, miért olyan jó ez Missy? Én ezt nem akarom abbahagyni! - Mormolom nyakába vágytól karcos hangon.

tag: Missy <3 | #550 | zene | na erre mit lépsz? |
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Jan. 26, 2016 11:28 pm Keletkezett az írás



Artemis & Robin

Zene: - || Remélem tetszik majd  angyal || ©REDIT


Szeretem Robint, mint testvéremet, na jó... ez nagyon durván szépítve van, mert nem csak annyit érzek iránta, mint egy testvér iránt, hanem sokkal, de sokkal többet, mely érzéseket inkább átadnék másnak, hisz nagyon nem kellemes érzés olyan embert szeretni, akit nem is szabadna szeretni, mert a törvények és a szabályok nem néznek jó szemmel. Na de most olyan kis féltékeny és méregzsák, hogy nyugodtan kijelenthetem, hogy nem is vonzó -kit akarok becsapni, még mindig epekedem érte-. De akkor sem tetszik, hogy ennyire féltékeny, mert nem értem, hogy kire és miért féltékeny.. Nem, egyszerűen Robin nem ilyen és nem is értem, hogy miért lett ilyen kis nem Robin. MAjd jön egy válasz, amire azt se tudom, hogy hogyan reagáljak és inkább kérdőn felhúzom a szemöldököm, ezek szerint Kris-re féltékeny? De nincs is miért, hisz Kris.. jajj, azt hiszem kezdek pirulni, annyira jól esik, hiába gondolok bármit, jól esik hogy féltékeny egy fiúra, mert velem lehet.
- Nincs miért.. csak.. barátok vagyunk, sőt még azok sem annyira, hisz anyukám segítsége miatt van itt. - miért jutott ilyen egyáltalán az eszébe? És miért kezdem azt gondolni, hogy nem lesz majd olyan egyszerű úgy a közelében maradni, hogy ne pillantsak vágyakozva az ajkaira, mert.. Szeretném újra érezni, ahogy ajkai az enyémet érinti, ahogy.. már a puszta gondolatba is belepirulok, Robin életem szerelme, senkit sem szerettem még ennyire, mint őt és soha nem is akarok mást szeretni. Ha nem is leszünk együtt, ha másra vágyik majd én akkor is kitartok mellette, mert.. nem tudom elfelejteni, sose fogom tudni elfelejteni. Majd a gondolkodásból a szavai rángatnak vissza.
- De.. De.. De.. Robin.. most csak haza akart vinni.. - dadogok, anélkül is dadogok, hogy magához húzna, de most hogy magához húz, nem is tudom, hjogy mit mondjak. Egyetlen normális szó vagy egyáltalán értelmes mondat sem jut az eszembe, hogy kimondom az igazságot, csak haza akart vinni, de.. nem érdekel, Robin karjai közt vagyok. Ott ahol lennem kell, ahol lenni akarok és ahol mindig is lenni akartam, mert Ő számomra a MINDEN, vele fekszem és vele ébredek, néha csak lehunyom a szemem és őt látom.. Tudom nem jó dolog és sokaknak nyálas, de nekem igenis fontos, már attól jobb a kedvem, ha rágondolok. - Hogy mim? Értem senki sem küzd, engem.. senki sem akar. - akadozik a beszédem, annyira zavarban vagyok, hogy beszélni sem tudok, de nem is akarok. Csak nézni akarom, csak érezni akarom közelségét, az ölelését és az illatát, mindig is szerettem Robin illatát, annyira férfias volt és kellemes. De nem, nem az illata miatt szerettem bele, sokkal inkább más miatt, a személyisége és a segítőkészsége miatt. Az elején nem is tudtam, hogy ezt érzem, azt hittem csak hálás vagyok neki, hogy segít nekem, de mára már tudom az igazat... szerelmes vagyok belé. - Robin..  - nem tudom, hogy mit mondjak arra, hogy engem akar, sőt nem is vártam, hogy tovább fog beszélni, de mégis elkezdett beszélni.. Teljesen meglepett. Szívem még gyorsabban kalapált ott bent és légzésem is felgyorsult, nem tudtam hogy mit csináljak, vagy hogy mit tegyek, de azt éreztem hogy másodpercről másodpercre egyre vörösebb leszek. - Én is téged akarlak.. de.. félek.. - és igaz is volt, számomra ez a mondat jelentette a mindent, de féltem, féltem hogy mi lesz, ha elmúlik ez egyszer nála.. Féltékeny és talán a legrosszabbra gondolok, de lehet hogy csak ennyiről van szó, lehet hogy csak Kris miatt csinálja, de.. Robin nem ilyen, ő nem tenne vagy mondana olyat, amit ne gondolna komolyan és hát már nem tudom, hogy lehet e olyan ember a világon, aki boldogabb most nálam. Szerencsés lány vagyok, sokkal szerencsésebb mint gondoltam, pedig.. nem hittem volna, hogy valaha.. Úristen, még mindig nem tudom felfogni, amit mondott nekem.
Majd mindketten rávetjük a másikra magunkat, az elején lágy a csók csata, majd egyre fokozódik, míg végül én hülye be nem vallom neki, hogy mit érzek és hogy szeretem, ő pedig elkezd csókolni és annyira tökéletes minden. Soha nem hittem volna, hogy még egyszer élményem lehet abban, ahogy Robin csókolgat és behinti a nyakamat csókokba. Libabőrös leszek minden egyes érintésétől és ahogy a meleg lélegzete megérinti a nyakamon lévő bőrt.. csak beharapom alsó ajkamat és próbálok nem arra a dologra gondolni.
- Látod, szerinted sem helyes és... hé! Ez csikiz. - igen, ez az a tipikus NŐ vagyok és megragadom a mondandódból a lényeget pillanat, de nem tudom, valahogy sokkal nehezebb neki ellenállni, ha így viselkedik és csókolgat engem. Nem hagyja abba, szinte már kínoz az ingerléssel. Már kínomban felnyögök egyet.. Józan ész Missy, gondolj... kit érdekel! - Nem.. - sóhajtom, majd közelebb húzom magamhoz, kezemet felcsúsztatom a mellkasán és végül a nyaka köré kulcsolom, majd a tarkóján lévő hajjal kezdek el babrálni, annyi szerettem volna mindig is ezt csinálni a hajával. - Nem tudom, hogy miért.. de Robin.. nem fogod holnap bánni? - teszem fel neki a kérdést és próbálom elemelni a fejét a testemtől, hogy szemeibe tudjak nézni. Majd homlokomat az övének támasztom és veszek egy mély lélegzetet. - Én is szeretném, de.. inkább nézzünk valami filmet.. - javaslom eme gyenge ajánlatot, de láthatja, hogy miközben beszélek az alsó ajkamat rágcsálom és próbálok másra terelni a figyelmemet.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:37 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Artemis & Robin (sürgősségi)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: