Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Kedd. Nov. 10, 2015 10:30 pm Keletkezett az írás





Emma & Jude





Mondanám, hogy engem nem kísért a balszerencse, de akkor nagyon nem mondanék igazat. A szívemmel tett látogatás dr. Graham rendelésén csak a lavina elindítója volt a lejtőn. Bizony, előfordul, hogy egyszerre túl sok minden szakad a nyakunkba, és akkor aztán tök mindegy, hogy melyik betegség volt az első, mert azt egy újabb követi. A gyógyszerek, és az állandó kontrollok mellett a heti száz óra munka aztán végérvényesen rányomta a bélyegét a szervezetemre. Az immunrendszerem egy hét alatt olyan szinten leépült, hogy csoda volt, hogy képes vagyok a két lábamon bejönni a kórházba. dr. Montgomery egyre sűrűbben kerülte dr. Woodwardot, de ez nem volt olyan egyszerű nekünk is. Brian esete óta szigorú követelményeket támasztott velem szemben, és én hiába próbáltam ezeknek megfelelni, nem mindig sikerült. Az elmúlt két nap pedig a poklot jártam meg. Kat, és Hay is elkaptak valami nyavalyát, de ők könnyebben kijöttek belőle. Az egyik este még hidegebbre is fordult az időjárás, és én pont akkor fogtam magam, és váltottam lengébb öltözetre. Ne igyak alkoholt? Bassza meg kedves Szívdöglesztő a jó tanácsait! Egyetlen gyakornok sem éli túl a medikusi éveit, ha nem iszik valami erőset. Hát én se tettem kivételt, és benyakaltam egy üveg vodkát egymagamban, otthon a macskám, és a péntek esti horrorfilm társaságában. A következő hétre sajnos én, és Scott lettünk beosztva a fül-orr-gégészetre. Már a szaktól is kirázott a hideg, de hogy egy teljes héten át ott segédkezzek…még most nekem se kedvezett. Jude Parker azon szakorvosok közé tartozott, akik csendes gyilkos üzemmódban vadászták le a gyakornokokat. A legrosszabbakat hallottam róla az elmúlt egy hónapban. Sokkal feszültebb a kedves doktor úr, és nem kímél se rezidenst, se nővért, ha bunkózásról van szó. Hétfőtől pedig én leszek a kereszttáblájának a középpontja. Emma Harrington az üdvöske, aki a Kivégző mellett helyt állt, majd átélt egy egész éjszakát Báthory Erzsébettel is. Túl sok titkot őriztem, és még egy szakorvossal már nem bírtam volna el. A hétvégén be is lázasodtam, de megmakacsolva magamat, kihúztam vasárnap estéig. A szívgyógyszert egy időre felfüggesztettem, és a teának, meg a meleg takarónak éltem. A garatom a kétszeressé dagadt, és nyelni is alig bírtam, és ehhez még egy kis laza fülzúgás is társult.
Elérkezik a hétfő. Nagy lelkesen, két réteg ruhában ülök be az autómba, és hajtok hajnali öt helyett, most szép kényelmesen reggel hétre a kórházba. A rendelés nyolctól kezdődik, és nem kell a viziten részt vennem, mert a doktor úrnak éppen a rendeléshez van kedve. Éppenséggel egyre több a fiatal beteg, és ha úgy adódik, akkor a szakorvosnak más időpontot is ki kell jelölnie a héten a rendelésre. Hétfő…egy kávé…na inkább egy kis fagyi, ami lezsibbasztja a torkomat. Elmélázva battyogok be kissé letörten az ajtón, és az öltözők felé veszem az irányt. Scott a szokottnál csendesebb, és az anatómia könyvet bújja, miközben elpakolok a szekrényembe.
- Emma…én félek, dr. Parker nem szereti az ügyetlen medikákat… - erre sajnos nem tudok, mit mondani, mert a sorsunk megpecsételődött.
- Pedig muszáj lesz mennünk. – alig érthetően mondom el, amit akarok, de aztán érdekesen néz rám a társam.
- Te beteg vagy?! – mintha a fejemre lenne írva, hogy fertőzött vagyok.
- Csak a torkom. – legyintek, és szóra se bírom többet, mert nem is igazán hallanám, amit mond. Végül nyolc előtt tíz perccel megyünk át a fül-orr-gégészetre. Az asszisztensnő a haját hátradobva áll vigyázzállásban. Eltelik húsz perc, és a betegek gyűlnek, de az orvos sehol.
- Nem kellene? – bemegyünk a rendelőbe, és ott pakolgatunk, mintha kurva sok dolgunk lenne.
- Ne nyúljanak semmihez. – förmed ránk a szőke cicababa, és csak a szemeimet forgatom meg. Minden szakorvosnak egy bombázó jár? Ezt receptre írják fel? Ha én is nagy leszek, akkor majd egy öltöztető fiút tartok, vagy nem tudom. Fél kilenckor nyílik az ajtó, és megjelenik a Mr. Tökéletesen belőttem reggel a hajamat képpel dr. Jude Parker. Nem szólalunk meg, hanem a vizsgálóasztal mellé állunk.
- dr. Parker a hétre beosztott gyakornokai Emma Harrington, és Scott Malakai. – sóhajtva pillantok fel a szigorú férfira, és egy pillanatra az ütőér is megáll bennem. A végét értem annak, amit a szőke sipákol. Scott mellettem meglök, és nem értem, hogy mi a gond.
- Izé…azért vagyunk itt.. – némi torokkaparászás után elhallgatok, és kerülöm a pillantását az orvosnak. Én ugyan nem megyek haza, mert megfáztam egy kicsit.
- Készen állunk erre a hétre. – lelkesül fel a mellettem álló fiú, de én azon agyalok, hogy miképpen ússzam meg ezt a pár napot, hogy ne harapjon ketté a fül-orr-gégészet istene.



made by torie ♥



A hozzászólást Emma Harrington összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Dec. 01, 2015 9:37 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Nov. 11, 2015 1:45 pm Keletkezett az írás




Emma& Jude
Hogy is mondjam, az egész hétvégém olyan volt, mint egy kibaszott nagy fekete lyuk, ami beszippantott. Kitalálta Liza, hogy menjünk el valami bemutatóra, aztán hajókázzunk. Amivel nem is volt gond, mert legalább voltam valamennyit a napon és a frisslevegőn, nem pedig az irodám dohos szagában penészedtem. De az már mindennek a teteje volt, hogy volt egy pasi, aki látványosan rámozdult a feleségemre. Ember nem látja, hogy gyűrű van az ujján és amúgy az én derekamat fogja át? Hirtelen olyan féltékenységi roham kapott el, hogy azt se tudtam hova tegyem. Mert ugye azt tudni illik, hogy én bárkit megkaphatok, de az, aki a felesége közelébe megy, az halott ember. Nem tehetek róla, én már csak ilyen birtokló személyiség vagyok. Főleg ha Liza-ról van szó!
Mikor aznap este haza értünk ő fejfájásra hivatkozva elvonult tusolni és aludni, én pedig kicsit leültem a nappaliba, hogy nézzek valami agyzsibbasztó műsört. Tudom, hogy jobb lett volna vele tartani, de nem akarok veszekedést, és ha fája a feje, akkor kibújik belőle a házisárkány.
Jobb a békesség, ezt halál komolyan mondom.
Na, szóval ott volt, hogy a kanapén néztem a tv-t, és egyszer csak voálá, a kezembe varázsolódott egy üveg vodka. Amire azért nem számítottam, de rájöttem, hogy minden fájdalmamat elrejtem, ha iszom. Szóval már az üveg felénél éreztem a kellemes zsibbadást. De úgy voltam vele, hogy másnap munka, és nem kellene totál kiütnöm magam. Szóval az üveget az asztalon hagyva bújtam be Liza mellé az ágyba.
Másnap arra ébredtem, hogy a fejembe bokszolnak és rettentően fája szemem is. Amikor kinyitottam a szemem, Liza sehol nem volt, csak egy nagy pohár víz és egy levél fájdalomcsillapító, mellette pedig egy levél, hogy elpakolta a nappaliban hagyott emlékeket. Ilyen egy jó feleség, gondoskodik rólad, még ha haldokolsz is.
Egyszerűen nem tudtam parancsolnia lábamnak, nem bírtam felkelni, hogy elvánszorogjak a fürdő felé. Teltek a percek, csak ugyan a víz és a gyógyszer kezdtek hatni. Addigra már a zuhany alatt ácsorogtam. Nem is figyeltem az órát, így mentem is egyenesen be a kórházba, amint felöltöztem.
Sokan voltak az iroda előtt, nem is emlékszem, hogy ma ennyien jelentkeztek volna. Az asszisztensem elém ugrott, hogy jó reggelt köszönjön, de én csak kiadtam az utasítást, hogy legalább félórán belül legyen három bögre kávé az asztalomon, mert a nélkül ma nem tudok elkezdeni dolgozni.
Amikor beléptem az irodában ott állt előttem, Jancsi és Juliska. El is felejtettem, hogy erre a hétre kaptam két jómadarat. Idegesen túrtam bele a hajamba és kikerülve őket mentem az asztalom mögé, hogy átfussam az aktákat, hogy ma mihez van szerencsém.
Nem is figyeltem arra, hogy miket csacsognak, mert rohadtul nem érdekel. Főleg így, hogy kínoz a fejfájás.
- Jancsi,menjen és keressen egy jól szituált ápolónőt és mondja meg neki, hogy a hármas kórteremben infralámpázást kell lebonyolítani,mert a beteg rosszabbul lett. – mutatok az ajtó felé, hogy mehet is. Nem vagyok hajlandó neveket megjegyezni, főleg úgy, hogy csak egy hétre kaptam meg a kedves párost.
- Juliska. Maga pedig üljön oda le és figyeljen. – nézek fel a lányra, de meg akad a szemem rajta. Nem azért, mert annyira szép lenne, hanem mert a fekete karikák és a duzzadt arc minden elárul. Bár a szépségét se vitatom, mutatós darab.
-Hm. Inkább ide üljön. – mutatok az előttem álló székre és megkerülve az asztalt lépek felé.
- Fekete karikás szemek, az arca meg van puffadva az orra körül és mintha kicsit szürkés lenne az arca. – nézek végig rajta, elfoglal, hogy analizáljam.
- Szóval Juliska, maga ilyen törtető? Betegen dolgozunk? Nálam kizárással jár, ha a beosztottam betegen jelenik meg. – a hangom nyugodt és hűvös. Csak, hogy érezze nálam nem fog plusz pontokat szerezni attól, hogy betegen itt szenved.
- Lássuk mi a baja. Nyissa ki a száját. Aztán lassan sorolja, hogy mik a tünetek. – előveszek egy spatulát és egy gumikesztyűt, hogy megvizsgáljam. Nem fogom végig nézni, hogy itt szenved miközben nem tud figyelni a munkára.

megjegyzés: Wink      • ©


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Nov. 16, 2015 6:42 pm Keletkezett az írás





Emma & Jude





A szerencse nem pártolt mellém, és úgy éreztem, hogy kegyvesztett lettem. A fül-orr-gégészet vezetője még egy pillantással sem üdvözöl minket, és ez rosszat sejtett. A szédülés a lázas állapot egyik melléktünete, és érzem, ahogyan a bőröm lángol. Ma reggel nem ártott volna bevenni legalább egy fájdalomcsillapítót, hogy ebédig kibírjam. Szívós gyakornok látszatát kell keltenem a főnökömben, hogy a jelentésem végén, amit a hétvégén fogok tenni az asztalára, azt aláírja és elismerje, hogy ezt a hetet az ő keze alatt töltöttem. Ha ez hiányzik, akkor nekem lőttek. A szülészeten nem akarok kikötni, de ha látja, hogy nem tudok semmit sem csinálni, akkor átdobhat a nefrológiára, vagy ne adj isten az urológiára, de nekem semmi kedvem Báthory Erzsébet közelébe menni. Állítólag hiányzik, de sose lehet tudni, hogy mikor bukkan fel az irodájában, vagy a kórház bármelyik másik szárnyán. A másik ellenérv, hogy Roman Wise mellett Oliver is ott rezidens. Nincs kedvem a pofáját bámulni, és az utasítgatásait hallgatni fél napon keresztül. A helyzet ott válik komikussá, amikor én leszek Juliska, a gyakornoktársam pedig Jancsi. Mi ez egy kibaszott meseparádé? Granger lettem a Harry Potterből, most meg egy erdőben kószáló testvérpáros lánytagja? A férfi hűvös, és rideg magatartása hallatán még a hátamon is feláll a szőr. Igen, nem vagyok egy jeti, de azért azt se fogom állítani, hogy szőr nélkül születtem. Apropó, ha már ilyen ostoba gondolatok járnak a fejemben, akkor nem kellene ma délután epilálnom? A gondolataimat jómagam se bírom követni, de aztán a jelenre figyelek, mert Scott el lett küldve. Bizony én fogok szívni Mr. Ma megmondom ki a frankó itt Parkerrel. A legkönnyebb feladatot sózza a nyakamba, mert csak le kell ülnöm, és figyelnem a vizsgálatokra, esetleg bevon egy-két dologba, és kérdezget. Ezt túlélhetem, és akkor mehetek is bevenni egy átkozott fájdalomcsillapítót. A fenekembe fogom nyomni az injekciós tűt. Elindulok nem túl feltűnően, és a hajamat is előreigazítom, de már késő. Mi van, üljek elé?! A gyomrom is összeszorul, ha ennek a férfinak a közelébe kell mennem. Nagyot nyelek, de úgy szegem fel a fejemet, hogy jó képet vágjak hozzá. Megkerülöm az asztalt, és le is ülnék, de elkezd analizálni, és ez sokkal rosszabb.
- Nincs nekem semmi bajom dr. Parker… - még a hangom se meggyőző, de talán elhiszi, mint a mesékben a herceg a hercegnőnek, hogy idegen, és nem a közelben nőtt fel, holott ő annak a kibaszott országnak az örököse.
- Nem vagyok törtető, és beteg se vagyok. – á, nem vagyok az, csak már lassan a számon folyik ki a taknyom, és a testhőmérsékletem is elegendő lesz, hogy begyújtsunk, ha rosszabbra fordulna odakint az időjárás. A legrosszabb rész akkor ér el, amikor már a szekrényhez sétál, és az eszközök közül kiválasztja a spatulát. Nem bírnám ki, hogy kinyissam a számat. Nyelni alig bírok, és az arcom is fáj, na meg a fülem. Vén öreglány leszek így, és nem egy huszonnégy éves gyakornok.
- Nincsenek semmilyen tüneteim. Allergiás vagyok a… - kezdenék bele, de ez még nekem is hülye magyarázatnak tűnik. Mégis mire lennék, amihez láz is társul? Egy szakorvost akarok átbaszni? Emma idén megkapod a Nobel-díjat is! A kivágódó ajtó ment meg, és kapok egy kis gondolkodási időt.
- Elnézést… - a szöszi hírnevéhez méltóan a földre borítja a kávét, amit aztán a gyakornoktársam megérkezése követ. Scott kétségbeesetten próbálna mondani valamit, de megcsúszik a fekete italon, és majdnem hanyatt vágódik.
- dr. Parker az infralámpa nem működik. – jaj, én is a homlokomhoz kapok, mert szédülök, de aztán beugrik, hogy ennél jobb esélyem nincs a menekülésre.
- Én majd megcsinálom helyetted Scott. – kerülöm ki az orvost, csak éppen arra nem figyelek, hogy a kávé miatt csúszóssá válik a padló, és egyenesen rá is lépek. A cipőmben egy balerina is megirigyelhetne a következő percekben lezajló mozdulatok miatt. Egyenesen az ajtó felé tartok, de az most nyitva áll, és a kíváncsi betegek kukucskálnak befelé, amikor megérkezem és a fenekemre esek rá. Egy kisfiú ki is nevet a folyosón, de nekem a szégyentől ég az arcom. A hátam mögül is hallom a hangokat. Nem akarok megfordulni, de így is vetek egy pillantást a hátam mögé. Jude Parker szemrehányóan figyel. Szerintem most írtam alá az egy hónapos büntetésemet az urológiára. Viszlát fül-orr-gégészet…viszlát élet.



made by torie ♥



A hozzászólást Emma Harrington összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 21, 2015 5:54 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Nov. 19, 2015 1:48 pm Keletkezett az írás




Emma& Jude
Szép is a gyakornoki évek, én szerettem az lenni, de komolyan. Akkor volt ember, aki megmondja, mit tegyél, kaptál inspirációkat, igaz lehet, hogy megszívtad, ha elrontottad, de tanultál belőle. De amikor enyhe másnapossággal szakadsz be a munkahelyedre és ott áll előtted két gyakornok, akik a lelkesedés egyetlen cseppjét sem mutatják, akkor próbálj jó fej lenni. Na, jó. Én sose vagyok jó fej, de ez van. Menjenek valami alamuszi, tündibündi orvoshoz, akik istápolják a lelküket, ha erre van szűkségük. Ne nekem vágjanak képeket. Ez az élet drágáim, megszívtátok.
Ahogy ott álltak egymás mellet, csak az hiányzott az összképből, hogy szorongassák egymás kezét, és tényleg a két meseszereplő jelent meg a szemeim előtt.
Mivel a reggeli kávé adagom nélkül, nem is létezem,így csak kiosztottam a napi teendőket. Jacsi olyan fejet vágott, mintha éppen kínaiul beszélnék hozzá, de szerencsére eltűnt két másodpercen belül az irodámból.
Az aktákat bújva próbáltam nem tudomást szerezni a kerekerdő másik lakójáról, de az orvosi énem nem hagyott nyugodni, mivel hallottam, amit nem kellene. Nehezen vesz levegőt. Isten áldja a haláli csöndet. Lerakva a mappát jelzem, hogy ideje közelemből megismerni. Ami még elválik, hogy milyenre fog sikerülni.
- Na idefigyeljen. Nem érdekel, hogy mit mond. Nem azért lettem Főorvos, mert hülye vagyok a szakmámhoz. Látom és hallom, hogy nem okés valami. Ne feleseljen velem, vagy mehet boncolgatni a pincébe. – mérem végig dühösen. Ennyire idiótának néz, most komolyan? Úgy fest, mint egy két lábon járó zombi, és még be akarja nekem mesélni, hogy amúgy tök jól van, csak én látom rémeket. Hogyne. Akkor én vagyok a dollármilliárdos playboy villa vezetője. Hagyjon már. Nem velem akar veszekedni, mert akkor előre leszögezem, hogy veszteni fog. Ezt mindenki jól tudja.
-Igen, nyuszikám, magasabb a láza, mint hinné, az arca úgy vöröslik, hogy elmehetne közlekedési lámpának, az orrából ömlik a takony, szinte haza is csúszhatna rajta. Vagy ez a mindennapi outfitje? Mert akkor bocsánat, elég lehangoló, így nehezen tudna megmérkőzni egyetlen férfi kegyeiért is. Előbb venne el egy bányarémet, mint magát. – a tekintetem még mindig őt pásztázza. Egyszerűen kizárt, hogy ennyire makacs idióta legyen az, aki velem szembe ücsörög. Persze, elhiszem, hogy mindenkiben vagy egy kevés megfelelési vágy, de.. ez már túlmegy minden határon, nem fertőzhet meg senkit, ide azért jönnek az emberek, hogy jobban legyenek, nem azért, hogy még betegebben menjenek haza. Úgy érzem Juliska hamar ágyba fog kerülni. Mert ha kell, én magam fogom odaláncolni.
- Na mire? Kíváncsi lennék még is mire allergiás a kishölgy. – csípőre teszem a kezem, mertrohadtul nem értem mirt nem akarja, hogy megvizsgáljam.
- Figyeljen, láttam női melleket, nem a magáé lesz az első. – kezdek bele, de szerencséjére, kinyillik az ajtó, de ami utána jön, felér egy természeti katasztrófával. Egyik esemény a másik után.
Rémálmaim titkárnője kiborít mindent és hatásos belépővel megjelenik Jancsi is, hogy megpróbálja feltörölni a hátával a kiömlött kávét.
- Maga, most takarodjon a szemem elől és addig ne is jöjjön vissza, míg nincs másik kávé az egyik kezébe, a másikban pedig egy felmosórongy, és... – a hangom olyan nyugalomra vált át, hogy még magam is megijednék, ha nem ismerném olyan jól magam.
- Míg online chatelget minden jött ment el, akkor legyen szíves áttelefonálni Dr. Nortonnak, a Nefrológiára, hogy délben várom a kantinban. Tudja az a fehérkészülék, amin néha órákat lóg, hogy megbeszélje a pletykákat a többi haszontalan üresfejűlibával. Ha azzal végzet, azonnal, de tényleg, előveszi az internetböngészőt és keres egy új állást. – zárom le a témát, és látom, hogy a könnyeit törölgetve kezd el szipogni, de remélem, hogy nem fog könyörögni, mert nem érdekelnek a hisztik. Immunis vagyok rá.
- Maga, pedig. – mutatok a gyakornokok ászára és összehúzott szemekkel próbálom megtartani a nyugodt hangnememet.
- Megkeresi azt a kibaszott bekapcsoló gombot, ami a lámpa oldalán van. – egyhangos sóhajjal fordulnék vissza a betegemnek titulált gyakornokhoz, de már csak a hűlt helyét találom. Gyorsan pásztázom a helyet, hogy merre is lehet, de már csak azt látom, hogy eltaknyol előttem a kiborított kávé tócsába.
- Nem megy sehova. – emelem meg a hangom, de már a folyosón van. Lassan kilépek az iroda ajtóba, hogy utána szóljak.
- Szivemcsücske, ha ennyire sietős, akkor látogassa meg toxikológiát, mert ezen a héten nem vállalom magát, ha nem ér vissza két másodpercen belül az irodámba, sok szerencsét a gyomormosáshoz. – fejezem be és intek Jancsinak, hogy menjen és csinálja meg az infralámpázást, mert ha nekem kell megmutatni, hogy hol kell bekapcsolni, akkor vége a pályafutásának.

megjegyzés:  Wink      • ©


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Nov. 21, 2015 6:03 pm Keletkezett az írás





Emma & Jude





Az egész párbeszédem a fül-orr-gégészet vezetőjével egy szappanoperába illett volna. Nem akartam ellenkezni, de azt sem akartam, hogy megvizsgáljon. Nem több ez egy sima torokgyulladásnál, talán még meg is fáztam mellé. A lázat nem tudtam tagadni, de az a spatula túlzás lett volna. Nem kívántam, hogy lenyomjon valamit az így is fájó torkomon. dr. Parker az egyik legjobb szakorvos, a híre megelőzte őt, de azért a stílusának híre is bejárta már a kórházat, és minden nővér arról beszélt, hogy mennyire hangulatember, de ha jó kedvében volt, akkor a dicséretek is repültek, nem úgy, mint most. A harci mezőről jöhetett egyenesen, vagy valaki reggel felcseszte az agyát. Nyers modorával csak még jobban rám ijesztett, és már olyan hülyeségeket hordtam össze, aminek semmi köze nem volt a betegségemhez. Még, hogy allergia? Öregem, életemben nem voltam egy allergiás típus, de majd most üt be a krach, amikor alá kellene vetnem magam egy vizsgálatnak. Scott megjelenése pontosan az az üdítő megváltás volt, amiért fohászkodtam a fentieknek, és úgy tűik ma én lettem a kegyeltjük, mert elterelték a mumus figyelmét rólam. A katasztrófa csak ezután kezdődött.
A szőkeség még egy rohadt kávét se tud kihozni, ahogyan elejti a csészéket, még én is összerezzenek, de inkább megyek infralámpázni, mintsem kísérleti nyúl legyek. A bátorságom, és a nagy mehetnékem böjtje lesz a hasra esésem, ami aztán seggre ülésre sikeredik, de ez sem sokkal jobb. A hátsó farizmom megfájdul, és mindenhol csupa fekete, és ragacsos leszek a kilöttyentett koffeintől. Sóhajtva állok fel, de imbolygok a saját két lábamon is. Sebaj, egyszer megéri, és ha már talpon leszek, akkor el is jutok abba a szerencsétlen terembe. Nem számolok azonban a mennydörgő hanggal a hátam mögött, és a váróban lévő kinti nézőközönséggel. A szöszi sírva szalad el mellettem, és valamilyen tuskóról karattyol, Scott a lábait szedi, miközben az egyik beteg kisfiú, az anyukája hasához bújva hahotázik jókedvűen. Bármennyire is szeretem a gyerekeket, ma egyikkel sem érzek szimpátiát. Oda is vágnám neki szívesen, hogy nem lesz olyan jókedvű, ha bemegy a rendelőbe, mert Hókuszpók letámadja, és vége Aprajafalva lakóinak. Közéjük sorolnám-e magamat is? Szerintem Juliskánál bármi jobb lenne, mert ez még nekem is magas, hogy miért lettem az, de már rosszabb becenevet is kaptam. Meg kellene szoknom, hogy a szakorvosok nem szeretik megjegyezni a gyakornokok nevét, és helyette valamilyen gúnynevet aggatnak rájuk. Én se voltam egy szent, mert a Kivégző, és a Szívdöglesztő nevek is az én kezemhez tapadtak. A notesz jut eszembe, és egy újabb bejegyzés körvonalazódik bennem. Morcoska ma reggel nem kapott reggeli kávét Hófehérkétől, ezért meseország más szereplőit vette górcső alá, és átment baszogatni az erdőben eltévedt testvérpárost. A probléma ott kezdődött, míg Jancsi megúszta egy kis lámpázással a piros negyedben, addig Juliska ott ragadt vele, és átkokat szórva a fejére elzárta egy hétre büntetésként a mézeskalácsház helyett egy toronyba, csak éppenséggel semmilyen luxust nem adott mellé. Juliska örült ennek? Hát, nem! A menekülés tűnt az ésszerű lépésnek, hát felhúztam a nyúlcipőt, és eliszkoltam a rendelőből. A folyosón többen megbámultak, de még a végére sem jutottam el, amikor utolért a mennydörgés. Ijedten fordultam felé, és kidülledt szemekkel hallgattam végig az ítéletet. A toxikológia?! Mert amúgy is háborgó gyomromnak jót tenne, ha egy narkós gyereknek kellene kimosnom a gyomrát. A gondolattól is rosszul lettem, ezért a szám elé kaptam a kezemet, és az ideges felettesem pillantását kerestem. Várhattam volna vele, mert tornádóként csapott le rám, és innen nem volt menekvés. Megsemmisülten, összegörnyedve fordultam vissza, és követtem őt. A kisrác már nem bírta, és rám mutogatott, nekem meg a maradék türelmem is elfogyott.
- Csak juss be hozzá, és nem fogsz ennyire nevetni. – motyogtam neki, és ettől azonnal az arcára fagyott a mosoly. Legalább egy kis együttérzést mutathatna felém, de a mai kölyökben még ez sincsen meg. Szédelegve mentem be, és csuktam be az ajtót magam mögött. Megpecsételtem a sorsomat, de szükségem volt, hogy itt is tapasztalatot gyűjtsek. Nekem oda kellett mennem, ahova küldtek, és nem ellenkezhettem. Még a seggem is ragadt, amikor megváltam a fehér köpenyemtől, és az első helyre raktam le.
- Nem akarok a toxikológiára menni…sajnálom, de nem vagyok olyan rosszul, hogy vizsgálatra szoruljak. Nem akarok felvágni sem, csak megfáztam. Scottnak szívesen segítek a másik teremben, vagy hozok kávét. – krákogva pillantottam fel a szúrós tekintetű, ma éppen tökéletesen belőtt séróval érkeztem dr. Parker szemébe. A kék műtős ruhámon is éktelenkedett egy-két folt, de a láz legyűrt, és már nem sok kellett, hogy összeessek a szeme előtt, de még tartottam magam, és mint a hadseregben úgy álltam vigyázzállásban az ajtótól nem messze. Nem akarok a vizsgálóasztal közelébe se menni. Ójaj, mi lesz itt még ma, ha túlélem!



made by torie ♥

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:06 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Emma & Jude
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: