Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Kaya and Nathaniel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 04, 2015 9:58 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

- Mit gondolsz sokáig lesz ez még így? Én nem érzem a fejlődést... - a kérdés közben Nate még megigazítja fehér rövid ujjú felsőjének szürke tréningnadrágjához illeszkedő részét, majd Vivianne felé fordul.
- Az elején figyelmeztettelek, hogy nem szabad türelmetlennek lenned, hisz  nem lesz három alkalmat követően rögtön érezhető a változás. Én persze látok már ezt-azt. Az állóképességed jobb lett és szerintem fejben is kezded helyre tenni a dolgok súlyosságát. Már nem látlak olyan kétségbeesettnek és depresszióra hajlamosnak, mint amilyen előző alkalmakkor voltál. És ez mindenképpen nagy változás - mosolyogva áll meg az apró szőke lány előtt, majd megkocogtatja finoman mutatóujjával a halántékát - ha itt minden rendben van, akkor sokkal hamarabb fog menni a gyakorlatban is, ebben biztos lehetsz - mondja ezt ő, aki a mai napig nincs kibékülve fejben azzal, hogy bármelyik napja az utolsó lehet, csak egyszer kell félredobbannia a szívének. Azt már megfejtette a kardiológus két éve, hogy minden bizonnyal öröklött a szívének hibája, viszont annál is szomorúbb amit az új orvos állapított meg, mégpedig, hogy a lehető leggyorsabban új szívet kell kapnia, mert se a ketyegőnek - ami per pillanat egy időzített bomba - se pedig a szervezetének nem jó az, hogy visszaáramlik a vér, aminek nem lenne szabad. A lehető legundokabb billentyűhibát sikerült örökölnie az apjától amibe ő maga is belehalt.
- Köszönöm a biztatást - jelenik meg egy gyermeteg, bájos mosoly Vivianne arcán amit Nathaniel örömmel viszonoz, ezután pedig a hátára teríti a törülközőt. Nem mindennapi, hogy a házához hívja a betegeit... na jó! Nem kell rosszra gondolni! Egyszerűen a házában olyan eszközök állnak a szolgálatában, ami a kórházban nem, így a langyos vizű medence, amivel könnyen orvosolhatóak egyes sérülések. Ezen lány esetében is ez a lehető legjobb megoldás az alapozásra való tekintettel, hisz teljesen elsorvadtak az izmai a lábában a rengeteg fekvés miatt. A vízben pedig nincs olyan nagy szükség erő kifejtésre, hogy használni tudja.
A lánnyal érkező anyja elkezdi összepakolni a cuccait, majd a továbbiakban segíti menetkésszé varázsolni a szőkeséget.
Ami igazán szomorú Nate-re való tekintettel, hogy egy-egy ilyen nap teljesen leszívja az erejét. Amíg nem volt baja a szívével volt, hogy napi tíz vendéget is tudott fogadni, most viszont ez ötre korlátozódik, rosszabb napjain kettőre maximum háromra. Egy kis szusszanásnyi szünetet még így is kell tartania, pedig Vivianne csak a második volt ma, bár szerencsére nincsenek többen. Viszont bevállalt egy még keményebb dolgot, mégpedig meglátogatni a parti latin tangó bárt egy-két ismerőssel.
Így egy órányi pihenés s készülődést kővetően talpig feketében - fekete farmer, fényesre bokszolt bőrcipő és szintén fekete, feltűrt ujjú, felül néhány gombot szabadon hagyó ing - száll be sötétszürke járgányába. Vérében van a latin zene spanyol apjának köszönhetően, így nem veti meg a jóféle pörgős dallamokat amikre korlátozott ideig de ő maga is tudja rázni a hátsóját.
- Csak, hogy végre itt vagy, öreg! - érkezik rögtön valamelyik bolond tenyere ami a hátán csattan, ő pedig széles vigyorral csak megvonja a vállát.
- Amíg nekem van munkám, ti pedig csak itt rázzátok magatokat addig hallgass jó? - ezt persze nem szemrehányásként mondja, sokkal inkább pimaszkodásból. Tudja jól, hogy Jake mennyire utálja a gondolatot, hogy új meló után kell néznie, de szerencsére elereszti a füle mellett a Nate felől érkező csipkelődéseket. Tudja, hogy ezek akkor szoktak kiszakadni belőle első körben, mikor nincs formában idegileg. Ilyenkor nem is nyúzza tovább inkább hagyja, hogy maga végezze amit jónak lát.
Ahogy belép a kiköpött latin pezsgésű bárba, máris felcsendül a jól ismert Cancion del Mariachi a Desperado című filmből. Mintha csak neki tervezték volna ezt a belépőt, máris célba veszi a bárpultot, hogy némi itallal ösztönözze magát arra, hogy beleélje magát a leszálló éjszakába. A tüzes, dögös pezsgés már alig egy karnyújtásra van tőle a sok amazonnal együtt...


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 04, 2015 11:28 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Csörgött a telefon, mióta rávágtam ma már ezredszer. Nem, azért sem fogom felvenni, elmehet a pokolba! Nem erről volt szó. Az eredeti terv úgy szólt, hogy elmegyünk valahova, csak ő meg én, valami egyszerű csinos kis kajáldába, ahol kézzel-lábbal ehetem a pizzát, ezt a kerek kis izét, amit múlt nyáron kóstoltam meg először, és a legfinomabb kulináris bűnözésnek tartom a mogyorós puding után. Sört fogunk vedelni, lógatjuk a lábunkat a törött deszkájú hídon ülve, és engedi, hogy istenesen beleböfögjek az éjszakába. Szóval olyan estét tartsunk ahol elfelejthetem ki vagyok, ahogyan mindig is elfelejthettem amikor vele voltam. Lassan két éve szabadnak érzem magam mellette és mégsem mert ott van az az átkozott fekete, az a nyomorult kis senkiházi, akihez minden alkalommal visszamegy, és naná, hogy két hetente ezek a napok őt illetik. Én vagyok az akinek ilyenkor szépen csendben kell lennie, befognia a fukszia színre rúzsozott csöpp is száját és eltűrni. De megérdemlem, minek csinálom? Hogyhogy minek? Mert rohadtul izgalmas, magával ragadó, olyan az egész mintha mindig is így akartam volna élni, ebben a bűnös élvezetben. Azt hiszem ha a régi korokban élnénk és otthon lennénk engem már kitagadott volna az udvar, talán még máglyára is vetettek volna a bűnös életvitelem miatt. Őszintén, érdekel ez perpillanat engem? Annyiban talán igen, hogy miatta mondtam le mindenről és jöttem erre a helyre, hogy a közelében legyek. Mérges voltam, ahogyan mindig mérges voltam, ha amiatt a ribanc miatt mondta le a találkánkat. És mi van ha beígérek neki egy kis 3D-s kámaszutrát, kivételesen a függőágyon? Na nem, azt nem kapja meg amíg végre nem határozza el magát. A telefonom az üvegasztalon megint rezegni kezdett de én csak sértődötten húztam fel az orromat és kezdtem magamra cibálni a ruhámat. Elmegyek itthonról, nem érdekel hol ér véget az éjszaka, nem érdekel mit fogok csinálni, és nem érdekel az sem, hogy kivel. Nem akarom, hogy az lebegjen a szemem előtt, hogy vele van, megint vele és nem velem. Kezdek bekattanni, mióta vagyok én ennyire lelkis? Mióta nem tud választani. Mi olyan nehéz? Ő vagy én? Oldalra pillantok, és csak azt látom, hogy a mobil tovább táncikál az asztalon, szemforgatva görgetem éppen le a pimaszul rövid mélybordó koktélruhát és simítom végig a combomon, és egy nagy sóhajjal állapítom meg, hogy végre abbahagyta, nem hív többször, feladta, hogy nem fogom felvenni abban biztos lehet, remélem azt gondolja, hogy egy üveg itallal a kezemben sírdogálok az erkélyen. Meg ahogyan azt az uraság elképzeli! Nem vagyok én egy besavanyodott lelkizuttyant. Nem született még meg az a férfi aki miatt én ezt teszem, és ezt még ő sem érdemelte ki nálam, de nem ám! Majd pár évvel, pár karáttal és pár olyan dologgal amivel elnyeri a bizalmam, na utána majd beszélhetünk róla, esetleg. Szóval már éppen kezdtem megnyugodni, hogy feladja, nem hív többet, nem csörgeti a telefonom, de csak nem hagyta abba, úgyhogy…. szépen fej felszeg, telefon két apró kis ujjacska közé csippent és nőies eleganciával sétálok ki a magas sarkú topánkámba a fürdőszobába, hogy egy laza mozdulattal vágjam bele a WC kagylóba a még mindig rezgő mobilomat, utána pedig teátrálisan összeüssem a tenyeremet. Na most hívj ha tudsz! Végre úgy tudok tovább készülődni, hogy nem azt a nyavalyás telefont….na neeeeeee! A másik telefonom is megszólal amit a táskám mélyére süllyesztettem, most azon hív. Komolyan mondom, a pasiknak néha külön dekódolni kellene azt, hogy nem veszem fel a telefont, ergo nem akarok veled beszélni, ha századszor is a számomat tárcsázod maximum kivered a biztosítékot, de továbbra sem fogom felvenni. Az előszobában a kis színházi táskámban az a mobil szólalt meg aminek a számát a családtagok is ismerik, az az olyan privát számom, amin nem szokott hívni, mert „jujjCindy” meg ne lássa a lenyomozható számot. Most ez sem érdekel, úgy járkálok a gyönyörű kis lakásomban fel alá, mintha minimum egy száz holdas birtok lenne, amelynek én vagyok az ura. A méreteket leszámítva itt az utolsó szög is az enyém volt, és marhára büszke is voltam rá. A telefont ott hagytam a táskámban, és még mindig rezgett a szerencsétlen, amikor becsukódott mögöttem az ajtó, és a portás már meg is hívta nekem a taxit. Szerényen érdeklődött hova  megyek, én meg perverz pimaszsággal közöltem vele, hogy dobott barátnőt játszani. Még a taxiban ülve is azon mosolyogtam magamban amilyen elnyúlt képet vágott a kijelentésem hallatán. Direkt nem az Ő bárjába mentem, pedig azt kellett volna, és a frászt hozni rá, ahogyan az orra előtt kavarok éppen valakivel, de ha neki szabad, nekem is, hol is fektettük le a játékszabályokat arra vonatkozóan, hogy esetleg nekem tilos? De ma jól akartam magam érezni, és nem önmarcangolva kínozni, szóval inkább a tengerpart felé vettem az irányt, hogy az ottani bárok egyikét úgy nagyjából hasraütésszerűen megcélozzam. Ahol a mixer a legextrémebb módon keveri ki nekem a Blue Helena koktélt, na ott fogok lehorgonyozni. Megkocogtattam a taxis hátát és kértem, hogy az egyik helyen álljon meg, ami neki szimpatikus. Nem csodálkozott a kérésen, és emiatt ment neki az extra jatt és kirakott egy latin zenétől hangos helyen, ami már így is zsúfolásig volt. Mit bánom én mennyien vannak, annál jobb. Szóval a bejáratnál mellek megigazít, haj hátradob, még egy utolsó jelentőségteljes csücsörítés, és olyan lendülettel indultam meg befelé, mint Sharon Stone a Specialistában.  Nagyjából akkora kilengéssel is, de a stílust nem tanítják, az vele születik az emberrel. Visszafogott voltam, nem forgattam a fejem összevissza, csak haladtam előre, ugyanakkor minden mozdulatom és porcikám azt kiabálta, hogy itt vagyok, tessék észrevenni. Ez szintén a sajátom volt, nem nagyon voltam képes elvegyülni csak úgy a tömegben, nekem nem ment annyira a visszafogottság, de becsületemre legyen mondva, igyekeztem én. Mondjuk ezért játszottam többnyire a csali szerepét Devonnal a mi kis üzleti körútjainkon. A pulthoz érve éppen egyszerre tettük a kezünket a felületre a jobbomon ácsorgó férfival, azzal a különbséggel, hogy jobb helyeken ilyenkor a mixer alapból a nő felé fordul. Modortalanság lenne nem engem kiszolgálni, és én ezt el is vártam, ami jól látható volt abból, hogy lábammal megtámaszkodva már csüccsentem is fel a magasított székre és kezemet összefűztem várakozásteljesen a pulton, majd tiszta és összetéveszthetetlen angolsággal ejtettem ki a rendelésemet.
– Egy Blue Helenát kérnék, kevés jéggel extra mézzel és minimál lime-al és ha kérhetem Smirnoff vodkával készítse ne valami helyi pancsolt szesszel. Köszönöm.- ebben az utolsó gesztus értékű szóban minden felsőbbrendűségem levetkőztem, ami azt illeti a szokásosnál is kedvesebb voltam. És így is terveztem egész estére. Csak nyugalom van, nem lesz semmi baj. Szórakozni jöttem, nem?



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 05, 2015 12:30 am Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

A naptára teli van és nem csak a munkahelyi de az otthoni is így nem meglepő, hogy mérhetetlen kétségbeeséssel néz rájuk reggelente, mikor valamelyiket kényszeredetten a kezébe veszi. Tudja jól, hogy csak így tud rendszert vinni az életében, különben felülne az áron evickélő kis ladikra és menne amíg tud. Nem jutna el mindenhova ahova kellene, így a számlák befizetetlenül illegetnék magukat az asztalon a televízió mellett. A kutyák nem kapnák meg az oltásaikat és a szükséges kezeléseket, nem beszélve saját magáról. Két éve szenved a szívével ami komoly orvosi ellátást igényel néha, nem véletlen, hogy olyan kutya van mellette - nem is egy - aki be lett tanítva, hogy kit értesítsen vészhelyzet esetén. Volt már rá példa, hogy a kutyának köszönhetően menekült meg, azóta pedig olyan szinten hálás Aramis-nak, hogy azt szavakba foglalni se lenne képes.
A mai napja viszont teljes mértékben szabad, csak ez a fiatal lány volt neki beírva és reggelre egy másik, nem véletlen, hogy mára tudott egyeztetni a srácokkal egy kis esti programot. Meglehet, hogy nem ajánlott neki az italozás és a túlzott pörgés, ettől függetlenül az orvos is megmondta, hogy nem hanyagolhatja el magát ilyen téren. Élje az életét ahogy eddig, csak vigyázzon magára. A megszokottnál is kevesebb ital, kerülje a kritikus és a stresszes helyzeteket, valamint mindig legyen mellette vagy legalább a közelében valaki. Persze ez csak vészhelyzet esetén fontos, ő pedig nem akarja, hogy mindig körbe ugrálják. Az az idő amit otthon tölt egyedül az nem sok, javarészt pedig mindig ezrek vannak mellette, orvosok a kórházban - elvégre dolgoznia kell - és civilek ha vásárol vagy a számlákat, egyebeket intézi.
Jelen esetben is kismillióan lesznek a bárban, elvvégre ez a tengerpart egyik legnevesebb, legzsúfoltabb latin bárja ahova előszeretettel járnak nem csak spanyolok és brazilok, egyéb délről származó emberek, de mások is. Hihetetlen amit csinálnak, olyan hangulatot képesek teremteni amit más népek talán soha. És ez az amire szüksége van Nathanielnek. Egy kis lendületre, egy kis pörgésre és arra, hogy olyan emberek között legyen akik élvezik és bátran, vidáman élik az életüket ezzel elfeledtetve vele azt, hogy számára bármelyik nap az utolsó lehet addig, míg nem jut szívhez.
Minek után megtette Jake számára kellemetlen belépőjét, rögtön levágja magát a bárpulthoz, hogy valami töményet kérjen bemelegítésként. Persze tudja, hogy többet nem igazán ihat, de olykor vele is elszaladhat a ló.
Kimért mozdulattal emeli a szájához az üvegpoharat mikor leül mellé egy hosszú combú szöszi aki olyan szöveget vág itt le neki, hogy kis híján felborul a székkel együtt. Halk nevetéssel zöldes árnyalatú tekintetét a szőkeségre emeli és bár eleinte nem ugrik be neki, hogy ki is lehet, tudja jól, hogy látta már valahol ezt az arcot.
- Az arcát elnézve nem igazán tud hozzászólni a dologhoz pedig Anthony nem épp egy néma gyerek. Ezt nevezem ám szigornak és határozottságnak, taníthatna egy-két trükköt - jegyzi meg teljesen a hölgyemény felé fordulva, miközben arra próbál rájönni, hogy mégis honnan olyan ismerős.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 05, 2015 12:40 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Nem szokásom a mixerek nevét megkérdezni, ahogyan nem szokásom azokét sem akik a boltban kiszolgálnak. Van az a világ amiben ennek jelentősége van, de az nem az én világom. Bár szerettem elvegyülni itt, és szerettem a tömegből egy lenni, mindezen tulajdonságom, hogy a tömeg egy része legyek jelentőségét vesztette abban a pillanatban amikor elment tőle a kedvem. Néha jó volt egyszerűen úgy viselkedni mint bármelyik hétköznapi ember, de azt hiszem hosszú távon nem tudtam volna ilyen lenni. Vagy nem tudtam róla, hogy tudnék ilyen lenni. Nagy különbség. Ami a rendelés leadásának módját illette szerettem odafigyelni a részletekre. A bélszín sem jó ropogósra sütve, mint valami malac comb, a májpástétom sem jó túlfőzve mert akkor kemény lesz, és a zselés túrótortának is pontosan két fokosnak kell lennie ahhoz, hogy legjobban kiadja az ízeket. Na nem szakács voltam, hanem kifinomult ízlésvilággal megáldott grófkisasszony, aki mégis az utóbbi időben úgy járt a gyorskajáldákba, mintha soha életében még nem evett volna egy igazán jót. És mióta ezeket kipróbáltam tényleg ilyen érzésem is volt. De az italok azok más lapra tartoznak, az nagyon nem mindegy, hogy milyen. Az efféle bárok,  nívósak voltak ugyan de szerették időnként össze meg vissza öntögetni az italokat eladva valami minőségi koktélnak. Éppen ezért figyelmeztettem előre a pultost, hogy az én esetemben ezt ki ne próbálja, mert a zene viszont túl jó ahhoz, hogy egy elrontott koktél miatt kelljen idejekorán lelépnem. A vállam felett néztem hátra a színpad felé, ahol a kissé túlságosan is latinnak öltözött fickó éppen most csapott újra a húrok közé és mögötte a zenekar többi tagja lassú, kubai ritmussal csatlakozott be. Represent Cuba  Ha jobban belegondolok világ életemben szerettem az efféle helyeket, mert kellően bűnös légkört sugalmaztak az én aranykalitkás világomhoz képest, és egy időben minden vonzott ami tetszetősen romlott volt. Ezt nem foghatom rá a neveltetésem, ez inkább már a vér szava, azt hiszem. Lassan mosolyodtam el, és még mindig a zenére figyeltem egy ideig, amikor mellettem a férfi, akivel egyszerre értünk a pulthoz meg nem szólalt, egyenesen hozzám intézve a szavait. Anthony? Ó igen! A mixer, nem mintha érdekelt volna, de ezt is megtudtam, bár ha úgy készíti el az italomat ahogyan kértem, akkor az est végére még a névjegykártyáját is elkérem. Na semmiféle hátsó szándék nem vezetett, inkább azért, hogy tudjam egy esetleges partyra kit hívjak el. Lassan fordultam felé, de csupán a fejemmel, és továbbra is mosolyogtam, bár talán egy csöppnyi éle most volt a mosolyomnak. Modortalannak véltem az urat és ezt a hangomból kicsendülő cinikus felhang egyáltalán nem akarta leplezni.
– Egy egyszerű koktélrendelést szigorúnak vél? Ön ivott már Blue Helenát hamisított és vizezett vodkával, vagy annyi mézzel, hogy a szájpadlásában egy teljes méhcsalád éves termelése is visszaköszönt volna?- minden egyes szót tisztán és kifinomultan ejtettem kicsit ide nem illő, nyílt angolsággal, de aztán végül ahogyan belenéztem az örvénylő zöld szemekbe, gondoltam egy merészet és visszafordultam az Anthonynak nevezett mixer felé, lazán és kecsesen emelve meg  a kezemet, kézfejem egészen enyhén hajolt meg és a mutató, valamin középső ujjammal V alakot formáltam, jelezve ezzel, hogy az előbbi rendelésem száma kettőre bővült. Megszoktam már egyébként, hogy Sydneyben a legtöbben zártan beszélik a nyelvet, mintha folyton ott tartanának valami aportfát a fogaik között, és a mondatok végét mindig elharapják. Eleinte szokatlan volt, mostanra már megszoktam, de nem állítanám, hogy nem zavart. Amíg elkészül a két koktél addig úgy döntöttem a hirtelen itt termett alkalmi tanácsadómat és kritikusomat tisztelem meg a figyelmemmel
– Gyanítom egyébként, hogy nemhogy Blue Helenát de minden bizonnyal Terminátornak csúfolt koktélt sem ivott még. Ez utóbbit akkor ajánlanám, ha rövid időn beüli emlékezet kiesést óhajt szerezni magának, ellenkező esetben könnyen a detoxikálóban köthet ki, mint kedves nagybácsikám, a lovaspóló meccs után, miután leesett Hóbagoly nevű lova hátáról.- hogy sokat beszéltem volna és lényegtelen információkkal zúdítottam meg? Ó én úgy tudom, hogy az efféle szórakozó helyeken ez nem megy ritkaság számba, mindig így szokták nem? Legalábbis nálunk az estélyeken és társasági eseményeken feltétlenül. Ami pedig azt illeti a legtöbbször már az elején ki szoktam fogni magamnak egy kellően elázott alakot, akihez intézhetem a mondandómat, mindenféle szemétládának elhordva Devont. Fogalma nincs róla kiről beszélek neki, és éppen ez a csodás benne. De ez a férfi itt mellettem még kellően józan ahhoz, hogy egyéb információk birtokába jusson rólam, úgyhogy a hirtelen kirohanásomat követően már terelem is másfelé a beszélgetésünket.
– Trükköt tanítani pedig azt hiszem nem én vagyok a leginkább érdemes, hogy megejtse, általában engem szoktak vele elszórakoztatni. Mármint kártyatrükkökkel. Az úr netán bűvész?-  a férfi a pult mögött pedig bőszen rázta a shakert, ütemesen ahogyan a színpadon játszott a zenekar, én pedig önkéntelenül is bólogattam a ritmusra. Azt hiszem már megérte az extra borravaló a taxisnak, ezért a helyért, még akkor is ha ki nem állhattam a készpénzes fizetést, de úgy tűnt lassan hozzá kell szoknom.  Mondjuk nem könnyű olyasmit megszokni amit soha életében nem gyakorolt az ember  semmiféle módon.


••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 05, 2015 1:46 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

Sok latin bárt ismer a környéken és nem csak itt a tengerparton ahol mindig benne van a levegőben a víz, selymes, szabadságot idéző illata, szélviharok esetén pedig megjelennek a homokbuckák még a bárpulton is. Lehet, hogy nem a legkellemesebb mikor a fogaid között morzsolgatod a homokszemeket mint gyerekkorodban a homokozóban vagy a szemedből próbálod meg kivarázsolni de csak azt éred el, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre kerül. Ennek ellenére mégis ez a hely a helyszín adottságai miatt is valamint a saját hibáival együtt a lehető legjobb mind közül. Nem csak a zenei válogatások ütik meg a férfi által felállított mércét - lévén sokat járt Kubában és Spanyolországban is fiatalabb korában így tudja, hogy mi a jó zene - de emellett általában jó italokat is kevernek, a kiszolgálás pedig tökéletes.
Fél szemmel látja a bal oldalán lehorgonyzó srácokat, Jaket és a másik kettőt is akik ismeretlen, legalábbis Nathaniel számára ismeretlen hölgyekkel rázzák a csípőjüket. Néhányan úgy tekeregnek mint a kígyók és igazán szemrevaló domborulataiknak hála felkeltik még Nate érdeklődését is úgy, hogy van már egy olyan hölgy az életében akinek nem csak természete és világlátása miatt de külsője alapján is minden más általa ismert nőnél többre tart. Ettől még mindig férfiből van és tagadhatatlanul is megszemlél egy-egy formásabb feneket vagy kipakolt dekoltázst minden perverzitás nélkül. Nem szokása füttyögni a nőknek, nem paskolja meg a hátsójukat főleg akkor nem, ha idegenek elvégre belé is szorult némi tisztelet a gyengébbik nem irányába. Nem véletlen hát, hogy le is veszi a szemét a vonagló nőkről, hogy a mellette felcsendülő határozott hang tulajdonosának irányába fordítsa a fejét.
Először csak egy halvány mosoly jelenik meg a szája szegletében miközben zöld szeme Anthonyt veszi célba. Mindig kíváncsi a reakcióira, lévén tudja, hogy milyen a természete és mit tart helyesnek, mit nem, mire robban és mit enged el a füle mellett. Lassan negyedik éve ismeri, ez idő alatt volt lehetősége kiismerni őt.
- Hárommal odébb pont ilyet adnak, szóval igen, volt hozzá szerencsém - némi szórakozottságot lehet felvélni mély tónusú, érces hangjában viszont ez nem azt jelenti, hogy a lányon mulat, sokkal inkább a helyzeten és Anthony bosszús kék szemein, mely sötét bőrétől teljes mértékben elüt. Tipikus latin macsó izmos, széles vállakkal, akkora combjai vannak mint Nathaniel két combja együtt véve. Nem véletlen, hogy annak idején meggyűlt vele a baja amikor ki kellett köszörülnie egy másik fizioterapeuta hibáját.
Sokakkal ellentétben - ide tartozik Anthony is - Nate kifejezetten szépen beszéli az angolt. Itt született, de az anyja Amerikai az apja pedig Latin-amerikai. Lehet, hogy némi tájszólás szokott lenni egy-egy mondatában, de ezt is inkább a spanyolnak köszönheti mintsem az ausztrál nyelvjárásnak. Eleinte ő maga se értette meg az ittenieket és a munkatársaival is meggyűlt a baja, de már megszokta annak ellenére is, hogy olykor el kell számolnia háromig, hogy jó választ adjon.
Az új zene hallatára érdeklődve fordul hátra majd elégedett mosoly ül ki az arcára aminek kíséretében visszafordul a szőkeség felé.
- Igaza van, "Terminátort" még nem ittam de lévén megvan kötve a kezem, nem is igazán hajlok arra, hogy igyak. De mondja csak, önnek illik ilyen "italokat" kortyolgatnia? Azt hittem, hogy az arisztokrata hölgyek csak teát szürcsölnek és vizet isznak - igen, beugrott neki, hogy kiről is van szó.
- Ettől függetlenül remélem a bácsikája megúszta sérülések nélkül - ez már tényleg csak egy mellékes "remélem" megjegyzés, amit pusztán orvosi énje erőszakol ki belőle, mintsem a jelenlegi aggodalmas törődés.
- Bűvész? Attól függ, hogy mit ért kegyed bűvész szó alatt - két hiba is csúszott a gépezetben. Egy a kegyed kifejezés amivel csak ráakar kontrázni az "úr" megnevezésre, valamint a bűvész, elvégre elég sok mindent lehet bűvésznek nevezni. Persze tudja, illetve sejti, hogy mire gondolhat a másik de ha valami akkor ez tényleg nincs a paklijában...
- Amúgy Nathaniel - ha már ott tartanak, hogy beszélgetnek noha ki tudja, hogy meddig fog tartani, illene bemutatkozni nem?
Tekintete csak akkor lágyul el valamelyest mikor a kért italok lekerülnek eléjük a pult márványos felületére.
- Nos? Kíváncsi vagyok a véleményére - biccent a kapott ital felé. Vajon megfelel a hölgy igényeinek?


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 05, 2015 9:24 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


S
ok opció létezett arra amit egy ilyen helyzetből ki lehetett hozni és ez a fickó ahogyan nekem innen tűnt nagyon arra hajtott, hogy a lazábbat hozza ki, ami én a magam részéről igen üdvösnek gondoltam. A pult túloldalán serénykedő mixer széles mosolyát figyeltem, ahogyan olajbarna arca mögül elővillantak lehetetlenül hófehér fogai. Egyetlen Anthonyt ismertem szűkebb pátriárkámon belül méghozzá a lovászinasunk legkisebb fiát, aki hasonló vehemenciával csutakolta a lovakat mint a velem szemben álló alak készítette a koktélt a helyes, ezüst színű shakerével. Túl fogja rázni a jeget, és akkor nem darabos gyöngyöcskék lesznek benne hanem darabos kásaként terül majd szét a tetején. De nem, mintha megérezte volna, mintha az időzítés pont tökéletes lett volna abbahagyta és kezdte összekeverni a hozzávalókat. Azt hiszem nem mustrálom tovább mert még félreértelmezi, és esetlegesen érdeklődésnek tekinti a dolgot, egyébként is szórakoztatóbbnak találtam jelen pillanatban a józanság mintaképét Mr Zöldszeműt, aki nem tudom, hogy egyedül jött vagy éppen társasággal mindenesetre kitartóan foglalta el a mellettem lévő helyet. Nem mintha bármennyire is zavart volna a dolog, ha így lett volna, akkor már az első másodpercek tized része alatt a tudomására hoztam volna ezen tényt. Inkább szórakoztatónak találtam ahogyan nem szokványos módon de mégis beszélgetést próbál kezdeményezni.
– Akkor szerencsésnek vélhetem magam, hogy a taxis nem hárommal odébb rakott ki. Valószínű jobban ismeri már a helyeket itt, vagy innen jutalékot kap minden behozott vendégért.- nem most jöttem le a falvédőről, ha valaki én nagyon is tisztában voltam azzal, hogy senkinek nem tesz az ember szívességet pusztán a két szép szeméért, és előbb vagy utóbb mindenért behajtják majd a fizetséget. Szóval óvatosan kell minden ilyen dologgal bánni, bár én az utóbbi időben nem éppen a megfontoltságomról voltam híres. Mondjuk úgy az utóbbi két évben egyáltalán nem arról. Van még egy olyan sültbolond, aki feladja a luxust egy szoknyabolond fickóért? Igen, én vagyok az illusztráció a szótárban erre a kifejezésre. Persze nem tagadom, hogy nem bosszant, hogy ilyen jól szórakozik rajtam, mert én annak vélem a finom kis kuncogást a hangjában, de nem fogok ilyen apróságokon fennakadni, nem hagyom, hogy egy esetlegesen rosszul értelmezett momentum elrontsa az estémet. Helyette igyekszem jól érezni magam, legalábbis annyira mindenképpen, hogy a kirendelt koktélomat először is megiszom, másodsorban pedig igyekszem remek társalkodó lenni addig ameddig ez a férfi a társaságomban kíván tartózkodni.  Azt azért meg kell állapítanom, hogy a helyiekhez képest szebben beszél, valahogyan kifinomultabban, tehát nem valami egyszerű mosogató fiú, aki bizonyos időnként elhitetve magával, hogy ebbe a miliőbe való leruccan felvéve valami elegánsabb ruhadarabot az elvegyülés végett. Lehetett ilyeneket is találni szép számmal, akiket már a tartásuk, a gesztusaik, a szavaik lejtése, a megfogalmazás, a szellemesség, a kisugárzás elárult. Akinek a neveltetése egy picit is alacsonyabb rendű az mindenképpen ki fog lógni a sorból, hiába is akarna felkapaszkodott lenni. Talán az egészben az volt a legérdekesebb, hogy miközben az efféle életre vágyók szép számmal fordultak meg ezeken a helyeken én mindenáron próbáltam elvegyülni az ő közegükben. Valahogyan így van az ember összerakva: soha nem ott a jó ahova éppen születik. Kissé csodálkozva vonom fel az egyik szemöldököm a kijelentése hallatán, miközben a kezemet egy igazán diszkrét és finom mozdulattal, tenyérrel lefelé helyezem a pultra. Ezt a kiszámítottság jegyében, tökéletesen odafigyelve még arra is, hogy miképpen állnak az ujjaim, és még arra is gondot fordítva, hogy ha időközben elkészül az italunk, akkor Mixer Anthony a nagy könyvben megírt módon helyezze elénk.
– Már megbocsásson, de ez nagyjából olyan általánosítás, mint amikor egy humoristától mindenki azt várja, hogy életének minden pillanatában nevettesse meg az embert. Egyébként nézzen körül, lát itt valahol a pult mögött vizet vagy teát? Mert én sem. És gondolom nem várja el, hogy addig várakozzak, amíg az ön kedves An-thon-ny barátja lesz olyan jó és beszerzi nekem a frissen szárított srí lanka-i darjeerlingot, de finomra őrölve, kellő rummal átitatva?- na mindezt sikerült majdnem egy szuszra és olyan mérhetetlen kedvességgel elmondanom, hogy ebben a minutumban szétolvadhattam volna a nyájasságtól a lábai előtt mint az olvad méz, amit az előbb cseppentett bele a pultos az italunkba. Legalább nem viszi túlzásba mint egyes helyeken. Persze az már más lapra tartozik, hogy miből jött rá a származásomra, az a legutolsó utáni opciók között szerepelt nálam, hogy esetleg felismert volna. Ez még csak eszembe sem jutott úgy egyébként. A bácsikámat illető kérdésre csak legyintettem egyet, szóra sem érdemes többé a vén kujon, aki még a lovat is úgy ülte meg, mintha egy remekbe szabott ropogós kötényű szobalány lenne.
– Bűvészet? Miért ön szerint mit érthettem ez alatt? Kártyatrükköket, illúziókat, amivel el lehet kápráztatni az embert. Ön esetleg másra gondolt volna?- igen azt hiszem egészen mást feltételezett, de pont ez a szépsége az egyértelműen félreérthető mondatoknak, mert amikor nem is gondolnák akkor az eredeti jelentésében ejtjük ki.
– Nathaniel. Nagyon örvendek. Kaya vagyok.- csak így egyszerűen. Ha belemennék egy teljes, egy valóban teljes bemutatkozásba, akkor az majdnem olyan lenne mint a Gyűrűk Urában amikor az ent tanács összeül, és napokon keresztül csak köszöntik egymást. Megszámlálhatatlanul sok keresztnevem volt, ebből a hivatalos iratokban három szerepelt: Kaya-Marie Elizabeth a többi kizárólag a családi krónikákban és persze a keresztlevelemen. Az édesanyám amikor nagyon dühös volt rám, képes volt az összeset felsorolni. Inkább ritkán bosszantottam fel őt. Elénk került a pohár és meg kellett állapítanom, hogy amennyire előítélettel viseltettem a mixer angolságát illetően olyan elismerő külsőségeiben igazán vonzó koktélt kevert nekünk, a tetején ízléses kis vörös apró napernyővel. Közelebb húztam a sajátomat és megforgattam benne a koktélcseresznyét a pálcikán, majd a fogaim közé csippentettem és lehúztam róla, rágcsáltam és az első kortyot óvatosan, lassan ittam belőle.
– Smirnoff. Vaddohány méz, és a lime kellően behűtött. Legközelebb ne rázza annyira szét a jeget, egyébként elfogadhatóan ízletes.- valóban így gondoltam, úgyhogy a második korty előtt finoman emeltem a poharat Nate felé.
– Egészségére Nathaniel. Igyunk a három hellyel távolabbi borzalomra, és hogy ma este megúsztam.- mondtam valamiféle tósztot és még egy mosolyt is sikerült küldenem felé, már az enyhébb fajtából.




••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 05, 2015 10:36 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

Kíváncsi tekintetét egészen addig le nem veszi a mixerről, míg az néhány lépést meg nem tesz az üvegek irányába. Látni akarja, hogy hogy használja azt a lábát amit Nate gyakorlatilag újjá varázsolt neki. Emlékszik rá, hogy milyen fájdalmakkal és kínokkal járt a lába használata és, hogy ő maga mennyit szenvedett csak azért, hogy Anthony lábának orvoslásával foglalkozzon. Már ő volt úgy vele sokszor - ó de még milyen sokszor!- hogy feladja, nem folytatja tovább inkább átírja a kollégájához. Mindig voltak és lesznek is olyan esetek, oly betegek akik rosszabbak még magától az apokalipszisnél is. Mintha legalábbis egy törött lábú kislány lett volna akinek fájdalomcsillapítás és altatás nélkül tették helyre a lábát. Tudja ő, elhiszi, hogy mekkora fájdalmakkal járnak egyes sérülések, de egy férfinek legyen már tartása!
Határozott bólintással - na nem olyan asztalt lefejelőssel - jelzi, hogy teljesen egyet ért az állításával.
- Nem is tudja, hogy milyen szerencsés! Persze ide is beszökik olykor egy-egy rák, vagy a homokot buckákban pakolja nekünk a szél még az ölünkbe is, ettől függetlenül ez teljesen rendben van. Nem volt még rá panaszom egyszer se - és ezt ténylegesen nagy tisztelettel mondhatja, hisz rengeteg olyan szórakozóhely van itt, amire ki lehetne küldeni a hatóságot vagy a fogyasztóvédelem miatt, vagy szimplán a kiszolgálásra való tekintettel. Reméli, hogy ez a hely se fog olyan mélyre süllyedni mint a legtöbb, hisz szüksége van valamire, egy helyre ahol kitud kapcsolódni néha, mikor az ideje engedi.
A szőkeség arcvonásait elnézve biztos sok minden zakatol most a fejében. Időközben Nathanielnek beugrott, hogy kiről is van szó a személyében és, hogy honnan volt olyan lehetetlenül ismerős számára. Nem véletlen, hogy némi pimaszsággal tesz megjegyzést italozási szokásaira mely Kaya-nak némiképp máshogy jön le, mint amire ő maga gondolt. Nem véletlen, hogy vigyorogva hallgatja végig a mondandóját utána pedig megdörzsöli a tarkóját s alsó ajkára harapva felnevet.
- Meg kell hagyni, hogy kegye egy pimaszul lenyűgöző teremtés. Annak ellenére, hogy mit várnak el egy magafajtától, merőben mást kapunk, azt pedig mondanom se kell, hogy a javára válik - ez utóbbit már halálos komolysággal teszi hozzá. A hangjában nem bújik meg az iménti gyermeki hitetlenség és szórakozottság, mint ahogy a zöld szempár is határozottan, komolyan fürkészi a csinos arcot, miközben a háttérben valamiféle lázas csillogást lehet felfedezni. Ilyenkor szokták Jake haverjai megjegyezni, hogy "nem szokta a paraszt a szántást"... ők persze nem tudják, hogy Nate évek óta gyakorlatilag az életéért küzd nap, mint nap. Meg kell teremtenie magának a tökéletes környezetet, tudnia kell, hogy hol vannak a határok, hol van az ő határa. Mikor kell megálljt parancsolnia és elhitetni végre magával azt, hogy csak a halálba kergeti magát a túlzott buzgóságával. Jelen pillanatban is egészségesebb lenne, ha otthon ülne a gyógyszerei mellett lévén kihagyott egy adagot, ám itt van, és egy arisztokrata szőkeséggel folytat egyre érdekesebb hangvételű beszélgetést.
Tényleg érzi, hogy kihagyta a gyógyszert a délutáni páciense miatt, kiment a fejéből. A vérnyomása valószínűleg az eget súrolja, de mit számít ez még egy kis alkohol mellett? Sőt, talán még jobb is, hogy nem vette be mert ezzel a lendülettel ki is nyírná magát.
- Azt azért megjegyezhetem, hogy kevesebb drámaisággal hatásosabb lett volna? - kíváncsi tekintettel les fel rá a pultról, szája sarkában pedig ott ül a vidám kis mosoly mely egészen gyermekivé varázsolja harminc feletti fizimiskáját.
- Bárki lehet bűvésze annak amit éppen csinál, nem kell ahhoz kártya pakli és szöges ágy vagy nyúl és kalap - sokan úgy tartják, hogy Nathaniel is bűvész abban amit csinál, hisz nem szimplán azzal oldja meg mások gondjait amiből a doktoriját szerezte és aminek nap mint nap szenteli az idejét. Nem csak mozgatja az emberek beteg tagjait, és próbálja kiköszörülni a fizikai csorbát. Először is az elmére, a mentális fizikumra próbál gyúrni a betegeit illetően. Rendbe teszi a tudatukat és a gondolkodásmódjukat anélkül, hogy azok gyanakodnának vagy bármit észrevennének belőle. Mindig is úgy gondolta, és a tapasztalatai is ezt bizonyítják, hogy amíg a fejben nincs rend, addig csak remélheti az ember a javulást, de elérkezni sajnos nem fog. Sok minden múlik azon a bivaly erős motoron amit a fejünkben kódoltak.
- Tudom - hisz tényleg tudja. Tekintete elárulhatja, hogy tényleg tudja kiről van szó, és próbál nem tolakodó lenni miként úgy fogja fel a lány közelségét, mint egy teljesen normális, hétköznapi embert. Elvégre most az, nem?
Mikor leteszi eléjük a srác a két italt, egy pillanatra hátrahőköl annak rikító, hupikék színétől. Ivott már ilyet, felesleges lenne tagadni mint ahogy azt is, hogy nincs oda érte. A koktélok eleve nem a kedvencei, mint ahogy semmilyen más ital ami túl sok alkoholt tartalmaz. Némi grimasszal találják meg hosszú ujjai a pohár domborulatát, majd az orrához emeli, hogy beszívhassa édeskés, de igazán jellegzetes illatát.
- Egészségére - emeli meg ő is a poharát, arra pedig, hogy mit igyanak, csak biccent egyet s nagyot nyelve teszi vissza a márvány lapra a poharat mi vidám csilingeléssel éri azt el. Valamiért nem érez késztetést arra, hogy belekortyoljon. Túlságosan is sokat kockáztatott ma...
- Remélem a későbbiekben is megfogja úszni. Inkább ide járjon mint oda! - csak egy kis kiegészítés de reméli, hogy akár életet is menthet vele.
Inas kezei melyek nem arról árulkodnak, hogy csak otthon ücsörög és nem csinál semmit, egy pillanatra az ölébe kerülnek, hisz elég kemény harc dúl most benne. Lehet, hogy másnak nem jelent sokat az "igyak vagy ne igyak" játék lezavarása, neki viszont igen.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 11:32 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Egyetlen dologban bíztam csupán: hogy nem fogunk eljutni az általános és snassz kérdésekig, amiktől leginkább rosszul voltam semmint élveztem volna őket. Bőven kijutott belőlük életem első húsz esztendejében. Amikor a legfontosabb dolgok között szerepelt az angolkert méretre nyírt egyenbokrainak formája, és a kivitelezője, a kertész neve, származása, és persze az, hogy a felmenői között ki szolgált már a királyi udvar kertészetében. Szóba kerültek a nemesített rózsák az üvegházi orchideák. És amikor kivesézték a kertet, jöhetett a birtok, a ház körüli teendők, a politika, végül a legújabb és legdivatosabb pletykák. Egy kisebb összejövetelen, ami jó esetben is minimális létszámát tekintve nagyjából tizenöt főt foglalt magában is ugyanez volt a metódus. A ki-mivel-foglalkozik éppen pedig az első számú dolgok között szerepelt. Rólam példának okáért csak annyit tudtak, hogy időnként esküvői ruhákban ülök modellt valamelyik kuzinom szalonjának katalógusához esetleg szívesen veszek részt jótékonysági eseményeken. De őszintén szólva  a pandák zápfogainak megmentéséről tartott fél napos session nem tartozott éppen a kedvenc hobbijaim közé. Én, ahogyan azt már több alkalommal próbáltam hangsúlyozni a veszélyt szerettem, az olyan dolgokat, ahol igazán kiélhettem az adrenalin függőségemet, és ilyen volt a hegymászás, a rafting, a szabadesés, vagy éppen a sziklaugrás, esetleg részt vettem snowboard partykon az éjszakai sípályán az Alpokban. Nappal bárki le tud siklani, akinek megvan mind a két lába és be is tudja azokat hajlítani. Szóval engem ezek a dolgok vonzottak mindig is de sajnálatos módon egy olyan közegbe születtem, ahol ezt nem díjazták. Így foggal körömmel küzdöttem azért, hogy hódolhassak mindenféle szenvedélyemnek anélkül, hogy a családom ezt rossz szemmel nézné. És bár ez nem változott, én mégsem szándékoztam hazamenni, akkor sem, ha időnként a falnak mentem a közhelyes és nem kicsit alulművelt környezetemtől. Én akartam én választottam, akkor fogjam csak be szépen a számat és élvezzem ami kijutott nekem. Na azt a részét élveztem is, hogy szörfözhetek végre, azt a részét már kevésbé, hogy a hajamat olyankor úgy kiszívja a sós víz, hogy heteken keresztül járok sírógörccsel a fodrászomhoz. Na mire őt is felkutattam. Itt minden fodrász kétféle hajat ismer: az extrémen színest vagy az extrémen színtelent. És búra, búrára szárítják be a hajam, mintha most léptem volna le egy retro divatmagazinból. Ez az angol fickó kellően hosszú ujjú és kellően kifinomult volt, hogy egyáltalán hozzá engedjem érni a hajamhoz. Erre piszkosul kényes voltam. No de kanyarogjunk szépen vissza ehhez a latin bárhoz, ahol éppen egy remekbe szabott Helenát fognak nemsokára elénk rakni, legalábbis nagyon remélem, hogy azt, mert most már a váratlan társaságomtól sem szívesen szabadulnék el. Szórakoztató volt meg kell hagyni, főleg azért, mert istenesen felvágták a nyelvét. A magam fajtára tett megjegyzését példának okáért nem tudtam eldönteni, hogy bóknak vagy éppen kritikának szánta, ahogyan az utána tett megjegyzését is egy kicsit sértőnek éreztem. De elégedetlenségemben csupán egy ajkbigyesztéssel adtam hangot és egy hatásosnak szánt replikával. Mégsem járja, hogy előítéletes legyen velem szemben, ez az én privilégiumom azokkal szemben, akiket az alsóbb kategóriába sorolok. Ő nem tartozott ezek közé, tekintve, hogy a társalgási stílusa igazán magával ragadó volt. De reméltem az est előre haladtával nem tervezi kihúzni azt a bizonyos gyufát nálam.
- Szóval a magam fajtától mit is várnak? Na várjunk csak.- finoman emeltem az ajkaim elé a kezemet, mintha nagy gondolkodókat meghazudtoló módon akarnék elmerülni a saját elmémben. Mutatóujjammal ritmusosan ütögettem a felső ajkaimat, szemeim résnyire szűkültek, de azért mégiscsak ott táncolt bennük valamiféle mókára hajlamos kis tűz.
- Legyünk karót nyeltek, legyünk olyanok mint akiken a világ súlya, és mégis játszi könnyedséggel képesek rajta felül kerekedni. Ez utóbbi mondjuk még igaz is lehet. És legyünk drámaiak és teátrálisak és a lehető legkonzervatívabbak. Olyanok akiken ha a világ sorsa múlna, annyira ragaszkodnának a régi dolgaikhoz még mindig a kőkorszaknál tartanánk. Ó, ugyan!- legyintettem végül aztán már igyekeztem nem sértésnek venni.
- Tudja, elárulok egy titkot. Nálunk mocskosabb módon technokrata kevés létezik. Nem véletlen, hogy a nagy gondolkodók és developerek többsége nemesi származású volt. Nem elég itt okosnak lenni.- kocogtattam meg a halántékom, majd ugyanazon kezem mozdult, és a hüvelykujjam ritmikusan dörzsöltem hozzá a többi ujjamhoz, mintha bankjegyeket morzsolgatnék.- Ebben is annak kell lenni. Persze kevesebb drámaisággal hatásosabb lett volna, csak éppen abban az esetben nem különböztem volna a helyen fellelhető bármelyik fehérnéptől, akik minden kérdésre ugyanazt a három sablon mondatot használják. Nem vette még észre? A stílus maga az ember, és ha nincs stílusa valakinek akkor egy lesz a tömegből, akit a ruházata és a haja színe különböztet meg csupán az egyénisége nem.- azt hiszem elég érdekes helyet választottam a filozofiai kérdések megbeszéléséhez. Nem minden nap szokott az ember efféle kérdéseket, egy alaphelyzetben jóképűnek mondható férfi társaságában egy latin bár pultjánál, az italára várva megbeszélni. Persze ennek köze lehetett ahhoz, hogy a gondolataimat igyekeztem elterelni arról, hogy merre is jár most az a gyönyörű kék szemű szemétláda, és én miért is voltam kénytelen egyedül nekiindulni az éjszakának.
- És mondja maga mivel bűvészkedik, amikor éppen nem arról próbál engem meggyőzni, hogy a város egyik legjobb mixere fog kiszolgálni a környék legjobbnak mondott bárjában?- a kérdésem lehet, hogy nem a leghétköznapibb volt, de éppen az előbb ecseteltem neki, hogy nem kedvelem az egysíkú stílust. Az viszont őszintén meglepett, hogy tudja ki vagyok, és ezen meglepettség az arcomra is kiütközött, de csupán annyira amíg egy finom és beszédes mosoly kíséretében ennek hangot nem adtam.
- Mondja, azért jött ide mert felismert, vagy miután idejött akkor ismert fel? Nos, azt hiszem nincs a világnak olyan pontja ahol tökéletesen elbújhatnék. Gondoltam esetleg egy tibeti serpa kolostorra, de azt hiszem a több évtizede cölibátsban élő narancssárga kis tunikában szaladgáló serpák nem díjaznák az ötletet.- megvontam a vállam, mintegy tudomásul véve, hogy megint egy olyan alkalom, amikor rájövök, hogy a bulvár keze a világ végére is elér. Sydney pedig nem a világ vége, szóval már meg sem kellene ezen lepődnöm. Igaz, jó pár hónapja már, hogy valaki felismert egy hasonló szórakozó helyen, de az inkább tolakodó volt, Nate viszont egyáltalán nem tűnt annak. Ez pedig kifejezetten üdítően hatott rám. Az ital kiérkezte után én magam ugyan megkóstolom de látom, hogy ő valamin igen meditál, és nem tudom eldönteni, hogy a koktéllal van problémája, vagy úgy valami mással. A reflexeim az érzékeim azonnal működésbe lépnek, hiszen mindig is olvasni kellett a legkisebb jelekből is. Egy másképpen villanó tekintet egy gesztus értékű szemlesütés, vagy éppen egy ölbe ejtett kéz, ahogyan most ő is teszi. A test tartása, ahogyan próbál valamiféle könnyedséget felvenni. Túlságosan merev, túlságosan árulkodó. Nekem meg főleg, aki ezt gyakorlatilag az anyatejjel szívtam magamba, hogy miképpen kell úgy végig ülni egy halál unalmas hegedűversenyt, hogy egyenes a hát, és közben végig mosolyogni. A végére már mosolyizom görcsöt kaptam és legszívesebben oda üvöltöttem volna a zenészeknek, hogy hagyják már abba a húrtépést, mert menten kiszaladok a világból. Talán nem volt véletlen, hogy kamaszkorom első élményeként a monacói és a spanyol kuzinokkal kiszöktünk Bécsbe egy Metallica koncertre. Két hétig ettől volt hangos a francia és az osztrák  sajtó. Magam is visszahelyezem a poharamat a pultra és kissé előre hajolva próbálom keresni a tekintetét. Érzem, hogy valami nagyon nem stimmel, és minden bizonnyal nem egy öt perces ismeretség után fogom megtudni, ettől függetlenül az udvariasság is mondatja velem végül a kérdést.
- Valami baj van esetleg?- egyébként tényleg tudni akartam, mert az okés, hogy itt viccelődünk meg társalgunk, de azért tényleg vaknak kellene lennem, hogy ne vegyem észre a hirtelen változást.



••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 12:47 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

Nagyjából öt éve annak, hogy Angliában járt, hogy segítsen egy lebénult ismerősének. Akkoriban kapta meg a gyógypedagógiai papírjait, hogy már kezelhet betegeket, így elsők között volt akit Henry magához hívott, hogy segítsen neki.
És ez volt az az alkalom mikor először olvashatott, hallhatott a szőkeségről és annak családjáról. Tőlük volt hangos a sajtó, minden második lapban olvasni lehetett róluk. No persze Nate egyszer se foglalkozott ezekkel a cikkekkel. Persze felesleges lenne tagadni, beleolvasott egyikbe-másikba, viszont azt szűrte le belőle amit mindig is tudott: az újságírók előszeretettel ferdítenek.
Minek után a huszadik cikk is bár ugyan arról szólt, mégis mást írtak benne, ejtette az egész témát. Épp ezért nem tartja számmal a hírességek és gazdagok életét. Minek tenné? Ők is csak emberek, nem a világ megváltói. Lehetnek színészek, énekesek vagy szimplán egy gazdag, befolyásos család, ők is csak emberek akik gyereket nevelnek, káromkodnak, küzdenek a betegségekkel és még sorolni lehetne egy jó ideig. Lehet, hogy nap mint nap látjuk őket TV-ben, olvasunk róluk a neten vagy az újságokból, ettől függetlenül van, hogy egyik másik nem ér annyit mint egy hétköznapi ember akinek nincs annyi pénze, hogy megengedjen egyszerre hat különböző nyaralót a világ legszebb és legdrágább pontjain. Ettől függetlenül ők tesznek is azért, hogy eljussanak oda ahova és ki megérdemelten, ki pedig mások farvizén evezve jutnak el A-ból B-be.
Nem véletlen az se, hogy megjegyezte még az elején, hogy nem nézné ki Kaya-ból, hogy ilyen helyeken mulat méghozzá olyan italokat szürcsölget és ismeri is azokat szeszre pontosan, amit nem szokhattunk meg. Azt hinné az ember, hogy csak ücsörögnek a kis márványpadlós királyi lakosztályokat megszégyenítő szobájukban és szürcsölgetik a teákat miközben a Vogue legújabb számát olvassák.
Viszont épp ennek tudatában felüdülés számára a szőkeség aki máris pedzegetni kezdi a témát amit Nathaniel nagy vidáman fogad jól ismert gyermeteg mosolyával.
- És emellett üljenek egyenes háttal az asztalnál vagy a bárpultnál miközben illedelmesen mosolyog, természete pedig meghazudtolja igaz valóját, legyen kellemes és természetes. A gond csak az, hogy hihetetlenül utálom amikor egy gyereket eszerint kezdenek el nevelni - ezt akaratlanul is de hozzáfűzi a maga egyik legkellemetlenebb, leglemondóbb hangnemében. Érces hangja egy pillanatra lesújtónak hathat, elvégre mindig is elítélte mikor egy kisgyerektől elvárják a legtökéletesebb viselkedést. Egy gyerek addig legyen gyerek amíg megteheti, dagonyázzon a sárban, játsszon, ne pedig hangversenyekre járjon és ahhoz vágjon jó pofát. Márpedig itt szokták elrontani a szülők... mikor hercegnőnek nevelik a lányukat, és általában soha nem azt kapják, amire várnak. És talán erre Kaya az egyik legjobb példa. Nem hinné, hogy a szülei azt gondolták egykoron, húsz huszonhárom évvel ez előtt, hogy a lányuk majd egy latin bárban fog ücsörögni egy halom kubaival, spanyollal és ízre, állagra és kinézetre pontosan felmondja egy-egy koktél hozzávalóit.
- Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a vagyonosabbak hamarabb is jutnak el odáig, hogy tényleg gondolkodók lehessenek. Elég sok mindent megvalósíthat a pénz, ami mondjuk egy átlag keresőnek nem futja - ő maga is megküzdött azért, hogy ott legyen most, ahol. Soha nem volt különösebben gazdag, még a család anyagi feltételei se engedték volna meg azt, hogy egyszerre két egyetemet végezzen. Viszont miután a szülei szétmentek és ő az apjával maradt, kénytelen volt a sarkára állni, különben éhen halt volna ha az öregen múlik aki egész nap csak vedelte a sört odahaza annak ellenére, hogy nem tehette volna meg. Gimnáziumi éveiben a tanulás mellett két helyen is dolgozott, mígnem az egyetemi évek alatt szerzett egy állandó munkát amiből finanszírozni tudta a tanulmányait. Most pedig jobban keres, mint valaha köszönhető ez a hosszú évek fáradtságos munkájában. Két állása is van egyszerre. A kórházban fizioterapeuta, mellette pedig gyógypedagógus aki ténylegesen mozgássérültekkel foglalkozik, nem csak sérülésből eredő gondokkal.
- Akkor elég nagy szürke egér lehetek a tömegben - elvégre Nate se mondható kiemelkedő személyiségnek. Teljesen egyszerű, inkább laza mintsem bármi más. Olykor pedig egy kis gyász is belevonható mindennapjaiba. Lehet, hogy megvan a magához való esze, elvégre már az iskolában is kiderült húsz évvel ez előtt, hogy piszok okos kisgyerek, és ez természetesen felnőtt korára sem változott. Még most is képes a fejlődésre. Stílusa se kifejezetten említésre méltó. Teljesen átlagos az egész lénye noha tény, hogy van benne valami ami megfogja az embereket és olyan könnyen beszél lyukat a gyomrukba és feledtet el velük mindent, hogy azok észre se veszik. Erre pedig legjobb példa az orvoslása, mikor is bár fizioterapeuta, mégis először a páciensei elméjére próbál hatni. És mindig sikerrel jár.
- Én nem akarom meggyőzni, mint ahogy azt se mondtam, hogy az egyik legjobb mixel. Jobb az átlagnál, de nem közelíti meg a legjobbakat - kijelentésének közömbössége felkelti Anthony figyelmét, így az rögtön rátapasztja világos tekintetét az arcára. Azon személyek közül akik tudják, hogy mivel kell Nathanielnek nap, mint nap megküzdenie az életben maradáshoz, Anthony az egyik. Nem véletlen, hogy mikor összefutnak rögtön árulkodó jelek után kutat és most is a közömbös hangneme az, ami felhívja a figyelmét egy esetleges vészhelyzetre.
- Amúgy orvos vagyok, és bizony vannak elég jó bűvész orvosok - Ő persze nem tartozik közéjük. Ismer néhányat akik vidáman játszanak az életekkel, emiatt pedig meg is veti őket.
- Tényleg felismertem, de nem az első pillanatban. Nem ezért jöttem ide, sokkal inkább miattuk - biccent egy hat fős társaságra kik vidáman, hangosan nevetgélve rázzák a rázni valójukat.
- De örülök amúgy, hogy idetévedtem - ami a szívén az a száján. Értelmes, eszes nő kicsit nagy szájjal, de mint ő is mondta, ettől lesz egyéniség. És a szürke mindennapokban ilyenek kellenek.
Miután viszont megkapják a koktélt, ő maga is egy szürke, vastag felhőpárnával kell, hogy megküzdjön ami viharosan, súlyosan nehezedik a vállaira.
Miután kezeit az ölébe ejti, pár pillanat elteltével ismét előre dől, hogy a pultra fektethesse kezeit. Ujjai az üveg formás, öblös részével szórakoznak melyről a kristályosan csillogó vízcseppeket távolítja el. Ezúton pedig nem csak Kaya, de újonnan Anthony is vele kezd el foglalkozni. Sokan tudják, hogy egy időzített bomba ketyeg a bordakosarában, viszont ő mindig is utálta, ha ezzel vannak elfoglalva a körülötte lévők.
- Nem, nincs baj, csak elfelejtettem valamit - zöld tekintete egy pillanatra elidőzik Kaya arcán, majd megfogja a poharat és "lesz ami lesz" alapon a szájához emeli amit Anthony feszülten néz végig.  
- Haver, nem kell meginnod, adhatok mást is! - a nagydarab mixer hangja védelmező hangsúlyt vesz fel, mire Nate akaratlanul is elvigyorodik.
- Nem vagyok cukorból, ez még nem fog megártani! - ezzel már bele is kortyol mit sem törődve azzal, hogy talán el kellett volna fogadnia az ajánlatot.
- Hát... jó...


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 9:57 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Hogy is volt az az egész elgondolás, hogy akkor ma eljövök, alaposan kiszórakozom magam és az sem érdekel hol és mikor és kivel fogom majd végezni? Persze mindig így indulok neki, mindig valami hatalmas lendülettel, mint egy szánkó, amit meglöktek a domb tetején, aztán persze jön a valóság: a társaság beli felhozatal nem üti meg azt a szintet, hogy a pultnál tovább merészkedjek. Az ég szerelmére, még a táncot is vissza szoktam utasítani! Főleg amennyiben az illető úr szájából erőteljesebb cefre szag terjeng mint a provance-i hatod izigleni nagybácsikám egyébként igen színvonalas borospincéjéből.  Szóval az elképzelés, és a valóság szinte soha nem találkoznak, sosem járnak kéz a kézben, és ennek folyományaként minden ilyen alkalommal megiszom pár koktélt, és pár óra múltán kissé kapatosan ugyan de taxit hívatok magamnak, és úgy borulok be otthon az ágyba, mint egy krumplis zsák.  Azt hiszem az este legépületesebb ötlete volt a WC kagylóba dobni a telefonomat, mert hajnalban amikor már félig ébredezem, vagy még nem tudok aludni felhívom Devon privát számát és magánhangzót erőteljesen nélkülöző, leginkább lengyel nyelvre hasonlatos szövegelésbe kezdek arról, hogy szeretem, és a legszívesebben megfojtanám amiért ezeket az estéket nem velem tölti hanem…Na jó, azt hiszem nem is kellene ennyire gondolkodnom, mert ez az este valahogyan másképp indul, és nem a szokásos módon, és reménykedem benne, hogy a folytatás is hasonlóan kellemes lesz. Persze mindenkinek mást jelenthet ez a dolog ugyebár. Tettetett előkelő tartással húzom ki magam és onnan sandítok vissza nem gyengén vidor arckifejezéssel Nate irányába, kihúzom magam, ahogyan ki kellett húzni magam ha Mr Clark kérte. Az illemtanár és etikett kódex doktor, ahogyan csúfoltuk a kuzinokkal, mert olyan dolgokat követelt már elég korán rajtunk amit a gyerekek többségének sosem kellett. Példának okáért órákon keresztül egyenes háttal ülni azokon az óriási székeken, és nem mindegy, hogy egy kislány hogy ül, a térdeinek nem szabad kilátszani a ruha alól, és a láb, meg a comb tökéletes derékszöget kell, hogy bezárjon.
– Oh, csak nem azt mondja, hogy elkövettem azt a modortalanságot, hogy nem ültem a pultnál egyenes háttal? Borzasztó, el sem tudom képzelni hogyan lehettem ennyire felelőtlen. Chcszzzz…- sziszegve ráztam meg a fejem rosszallóan, majd már az ajkaim is nevettek nem csupán a szemeim, hiszen ő is tudta, meg én is, hogy pontosan ezek az előítéletek mérgezik meg az életünket. Engem úgy neveltek ahogyan, a Nate-hez hasonlóakat meg másképpen. Az a különbség, hogy én olyan vagyok mint a nagy jégsipka, ő  meg mint  a kis jégkocka. Én nehezen olvadok a napfényben, az utóbbi mégiscsak könnyebben. Talán fogalma sincs róla mennyire sikeresen beletenyerelt abba a dologba, hogy gyerekkortól mire is készítenek fel bennünket pontosan, de persze számunkra ez válik természetessé, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem látjuk a valódi világot.
– Tudja van az a történet a nagyon gazdag sejk fiáról, nem tudom ismeri esetleg. Olyasmi mint az ezeregy éjszaka meséi. Na szóval eszerint a történet szerint a sejknek az elsőszülött fia, amelyik legkedvesebb feleségétől született, nagyon nagy becsben volt tartva. Bezárva nevelkedett a palotában, és nem engedték, hogy elhagyja a féltve őrzött helyett. Volt ott csodálatos kert, kincs és gazdagság. A fiú csak ezt ismerte. Aztán egy napon felmászott egy fügefára, és onnan kilátott a kőkerítésen túlra és meglátta a valódi világot. Ami nem volt olyan pompázatos, mint az ő csodaszép kertje és megannyi arany holmija, de más volt, vonzóbb, lüktetőbb.- félrebillentettem a fejem és kacsintottam egyet, majd szelíden mosolyodtam el. Azt hiszem nem is kellett ehhez a történethez semmit fűznöm, mert tökéletesen bemutatta ez a mese azt aki én voltam. A sejk legkisebb fia, aki egy napon átlátott a kőkerítésen. Igaz az én világom egy kék szemű szélhámos volt, aki tökéletesen megbolondított, de ez a történet szempontjából mellékes. Mondjuk az enyémből nem annyira.
- Nem, maga egyáltalán nem szürke egér, Nathaniel. Vagy pedig olyan árnyalatú, amivel elég hamar észrevehető a tömegből. A különleges zöld szeme amúgy is elárulja.- emeltem meg a kezem és finoman köröztem a mutatóujjammal az arca előtt. Ez a mozdulat inkább sugalmazott valamiféle gesztus értékű oldódást semmint tolakodást, az rám egyáltalán nem volt jellemző.
- Emellett orvos. Látja, már többet tesz a világért mint én. De ne gondolja, hogy én ezt bánom, vagy éppen keseregni akarok rajta, ó dehogy. Pusztán megállapítottam a tényt, hogy ön jóval hasznosabb tagja a világnak mint én magam. Én inkább vagyok valamiféle csecsebecse a polc tetején, akiben lehet gyönyörködni, semmint valami hasznos tárgy. De ilyesmi is kell, nem?- viszont amikor azt mondja, hogy semmi baj, és a rosszalló pillantásom ellenére is kitart mellette, tudom, hogy nem mond igazat. Tudom, mert hasonló helyzetben én is így tennék. Mikor az ember lányát vérig sértik valahol, vagy éppen úgy szorít az estélyen az az átkozott fűző, hogy levegőt sem kapok…akkor is mosolyogni kell, a világ legtermészetesebb módján és úgy tenni, mintha minden tökéletesen rendben lenne. Csevegni tovább és szépen mosolyogni, és rendelkezésére állni egy tánc erejéig annak a tenyérbemászóan vigyorgó holland attasénak, akinek a kezét mágnesként vonzza a hátsófelem. Szemeimet Anthonyra vezetem és az ő arcáról is olvasni próbálok. Nem egy pókerjátékos, mert rá van írva az aggodalom, és nem nehéz összeraknom, hogy valami nem stimmel, de nem velem van a baj, sokkal inkább a koktéllal amit rendeltem. Esetleg allergiás valamelyik összetevőre? Fogalmam sincs, de egyáltalán nem állt szándékomban, hogy ráerőltessek valamit amit esetleg nem szeret. Ez a fajta viselkedés távol állt tőlem, sokkal inkább jellemző volt az alacsony sorból származó high-cost hölgyekre. Olcsó élet, olcsó viselkedés. Csak csendben figyelem a diskurzust a mixer és Nate között és még mindig azt próbálom kitalálni mi folyik itt, és miért akarna a férfi neki másik italt adni. Abban azonban tökéletesen biztos vagyok, és ehhez nem kell jólneveltség vagy bármi más, hogy Nathaniel csak miattam akarná azt az átkozott koktélt meginni. Ha otthon lennénk, hagynom kellene, hiszen egy úriembernek pontosan ismernie kell a határait, és tudnia kell mit s mennyire bír el, vagy mi az amit egy nő mellett még megtehet. De nem otthon vagyunk, ez pedig nem egy Soho beli estély, amin a házigazda úgy felönt a garatra, hogy a leanderből emelt kerti labirintusból kell összeszedni a fél vendégsereglet szeme láttára. Végül aztán én vagyok az aki az egész folyamatot megszakítja, mégpedig olyan módon, hogy amikor Nate a szájához emeli a poharat, lecsusszanok a székről, és egy légiesen könnyed mozdulattal simítom a kezem a kezére, és egyszerűen szelíd erőszakot alkalmazva húzom el tőle a poharat még mielőtt bele inna. Határozottan simul a kezem a pohárra, és mosolyogva kérem, hogy adja oda nekem szépen, és miközben a Blue Helena visszakerül a márvány pultra, negédes hangomat elővéve, a világ legudvariasabb módján fordulok a mixerhez. És a nevén szólítom. Haladunk.
– Anthony kérem. Lenne olyan kedves ha szépen megkérem, keverne olyan italt az úrnak itt mellettem- fejemmel egy lélegzetvételnyi időre Nate felé fordultam, majd vissza a pult túloldalán álló nagydarab barna bőrű férfi felé.
- Amit szeret és amit meg is ihat. Nem szeretem a felesleges drámákat, kérem. Lehet, hogy nincs cukorból, de meg fog ártani. És ehhez nem kell orvosnak lennem. Maga úgy nézett ki az előbb mint aki elindult, hogy legyalogolja a Párizs-Dakar távolságot, és félúton tart. Anthony, legyen szíves!- biccentettem a mixer irányába, aki nem tiltakozott, talán valamiféle hálás sóhajt is hallottam felőle meg valami dörmögést. Azonban innentől teljes figyelmemet Nate-nek szenteltem. Könnyedén ültem vissza a székre, ahol az előbb is ültem, és teljes felsőtesttel fordultam felé.
– Nézze Nathaniel. Nagyjából negyed órája beszélgetünk. Nem kérem, hogy mondja el nekem az élete történetét, noha az enyém ha azt vesszük nyitott könyv. Viszont ne játssza nekem a jelenlétemben a hőst. Rendben? Nem kedvelem a hősi halottakat, inkább azokat akik hősiesen küzdenek az életükért.- nem fogom faggatni mi történt, inkább próbálom oldani a szavaim nyomán keletkezett némi feszültséget, de erre most nekem is innom kellett, úgyhogy a koktélomból jó pár kortyot eltüntettem, mikor megint felcsendült egy újabb zene mögöttünk. Csak mosolyogva kezdtem ütni a ritmust a pulton.Volverte A Ver




••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 10:53 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

A szőkeség minden egyes mozdulatát kellemes vidámsággal nézi végig, ám Kaya nagyon hálás lehet azért, hogy nem tolakodóan teszi ezt. Őszintén szólva elég kellemes természetű férfiről van szó Nate személyében, ám ezt a fajta kellemességet nem a szüleitől tanulta. Tudja jól, hogy gyerekként maga volt az ördög fattya, nem lehetett vele szót érteni és ha tehette akkor megállás nélkül csak a lányok haját tépte az óvodában vagy épp a többi kisfiút csontozta ki megállás nélkül. Van akinek homokot kevert a főzelékébe ebédnél ám olyan is akadt akit gilisztával etetett vagy pókkal, egyéb kellemetlen külsejű és ízű bogárral. És mint imént említve lett, nem a szüleitől tanulta azt a fajta viselkedést aminek most örvendhet. Tizenhat éves korában mikor elszakították az ikrétől, mondván az meghalt - kicsit se volt meglepő, hogy egy válást követően halt meg - megváltozott az élete. Tizenhat éven át részei voltak egymás életének és bár sokat veszekedtek akkoriban, mégis tudták, hogy belepusztulnának a magányba a másik hiányában. Sokan mondták, hogy ők tényleg egymás életét tették teljessé, mintha nem szimplán ikrek lennének, sokkal inkább két test, egy lélek. Ők persze ennek nem hittek, de mikor elváltak útjaik, hittek ebben. Hittek, mert hinni akartak... Kilenc évvel később pedig mily meglepő, megjelent a kedves ikertestvér miután az apja meghalt. Egyszeriben visszakapta az életét és mindketten azt tapasztalhatták, hogy nem csak ő maguk, de ikrük is megváltozott. Méghozzá hatalmas volt ez a változás, mintha kicserélték volna őket. Míg annak idején Daniel egy szelíd, kellemes természetű, visszafogott srác volt, ami Nathanielről nem volt elmondható, addigra most mivel foglalkozik? Fegyver kereskedelemmel... Nate pedig foghatja a fejét, hogy mikor fog az a tökfej bajba kerülni anélkül, hogy ő tudna róla? Persze már az elején közölte vele a kedves bro, hogy nem találkozhatnak sűrűn, mert nem akarja bajba sodorni. És a kérdés, hogy ez mikor volt? Ja, igen négy évvel ez előtt. Azóta azt se tudja, hogy él-e vagy hal.
- Őszintén szólva én se, még ki is kérem magamnak - tetszik neki az a könnyedség és lelkesség amivel a szőkeség válaszolgat neki vagy épp reagál a megjegyzéseire. Sok hozzá hasonló, arisztokrata dáma nagy valószínűséggel felszegett orral állt volna odébb mély sértettsége közepette. De talán nem is kell az, hogy nemes legyen, elég kicsit érzékenyebbnek lennie.
Kíváncsian hallgatja végig azt amit mesél neki a másik.
- És én megtudom érteni az első szülött fiút. A bezártság legyen az bármilyen szép és előkelő, soha nem helyettesítheti azt a végtelen világot ami tele van szeméttel, kegyetlenséggel, hatalomvággyal vagy épp szeretettel és új lehetőségekkel. Csak akkor tanulhat igazán sokat az ember, ha ő maga is megtapasztalja ezeket. Azt, amit négy fal között talán soha nem tehetne meg - és bár fiúval kezdte a mondandóját, mégis nagyon jól tudja, hogy Kaya saját magára célzott ezzel, ő pedig ilyen szempontban válaszolt és reméli, hogy leesik a szőkeségnek is. Tud ő olvasni a sorok között.
- Igen, sokan mondják, hogy elég árulkodó tud lenni a kis pimasz - húzza el a száját. Azért persze örül annak, hogy nem tartja őt Kaya szürke kisegérnek, ettől függetlenül tudja, hogy hányadán áll magával és egyelőre még a szürkécske gondolatával kell megküzdenie. Majd ezután jöhet minden más.
- Az tény, hogy legszívesebben egy gyönyörű porcelánbaba képébe tudom elképzelni, ettől függetlenül nem tekintem haszontalannak mint ahogy az imént mondta. Már csak az életfilozófiájával százezreket tudna levenni a lábukról és én mondom, sokkal többet ér mint ebben a bárban a legtöbben együtt véve. Attól még, hogy a külső adott és a származás is, nem jelenti azt, hogy jelentéktelen volna - nem szereti ha valaki leértékeli magát noha ő is ezt szokta tenni néha. Az ő esete viszont a természetes és értékelhető szerénységen alapszik.
A következő huzavonára viszont nagy valószínűséggel egyikük se volt felkészülve így elkerekednek a szemei mikor Kaya lecsusszan a székéről majd mellé lép s porcelán ujjai a kezére simulnak utána a pohárra, hogy aztán elvegye tőle. Értetlenül néz a pultra kerülő koktélre ezután pedig a lányra aki ezúton Anthony felé intéz néhány szót.
Csak pár pillanat telik el a lány kérése és a mixer tettei között s máris előtte csattan a pulton egy nagy pohár jéggel teli víz.
- Ezt megihatja!
- Istenem Anthony ne csináld már! - akaratlanul is de elneveti magát kínjában. Mintha legalábbis az anyja állna vele szemben egyre vörösödő fejjel. Már csak a jól ismert intő jelzés hiányzik, ujjának és öklének rázása. Ezután pedig bosszúsan elfordul, hogy mást szolgálhasson ki bár látszólag érzi a hátán Nate tekintetét.
- Nem játszom a hőst. Tudja Kaya, két éve volt egy szívműtétem, két billentyűt is ki kellett cserélni, szóval azóta "mű alkatrészekkel" remekelek. Viszont úgy néz ki, hogy nem volt elég, ugyanis ennek következtében a szívem teljesen felmondta a szolgálatot, fél éve várok szívre, az órám ketyeg, és egy időzített bomba van a testemben - egyszerű és gyors vállvonás - Anthonyt három éve ismerem, azon kevés emberek közül akik tudják, hogy mivel küzdök nap, mint nap, ő az egyik mivel annak idején páciensem volt. És az a baj, hogy túlzásba viszik az aggodalmukat amitől kezdek a falra mászni. Azt - itt az említett ital felé mutat - csak azért sajnálta tőlem, mert nem vettem be a gyógyszereimet, mert egy mai beteg miatt kiment a fejemből. Nem mondom örülök, hogy ilyen emberek vannak körülöttem, de ne tudja meg, milyen degradáló tud lenni mikor egy náluknál idősebb embert utasítgatnak annak egészsége miatt - mélyen kifújja magát, majd elvigyorodik.
- Ennek örömére viszont akár el is jöhetne velem táncolni egy kicsit - fáradhatatlan ezt tagadni se lehet. A Livin' La Vida Loca úgy néz ki, hogy sokak nagy kedvence már csak a hölgyek visszafogott sikoltozásából ítélve...


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Aug. 07, 2015 2:06 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Constance, így hívják a dadámat. Régi, francia középosztálybéli család leszármazottja, az ükanyja egykor tejdadája volt a francia királyi család egyik igen megbecsült tagjának. Az a fajta asszony, akivel egyszerűen csak jó beszélgetni, akinek már pusztán a hangja is megnyugtató. A meséi egy olyan világot tárnak fel az ember előtt amelyet nem találhat meg a családi könyvtár mállott lapjai között, de úgy egyáltalán sehol. Ha azt gondolnám magamról, hogy egy kicsit is hajlamos vagyok a romlott romantikára, akkor az én dadusom meséi tökéletesen ezt a világot festenék meg előttem. Nem tudom megmagyarázni miért éppen ő jutott eszembe, ezen a helyen, éppen most, amikor egy férfival beszélgetek, egy másiknak meg éppen a remekül elkészített koktélját szürcsölgetem. Talán azért, mert ő tartotta úgy, hogy az életben nem az a legfontosabb gyakorta, hogy milyen ruhát viselsz, vagy éppen milyen családból származol, sokkal inkább az, hogy milyen a humorod, hogy mennyire vagy képes a közrendűbb emberekkel is szót érteni. Úgy vélte, hogy a nagy királyok, a valódi nemesek sosem azok voltak, akik arany palotájuk falai mögött ülve várták az alattvalók imádatát, hanem azok akik kiérdemelték azt, megszolgáltak érte. Persze nem azt mondom, hogy még mindig ezt a letűnt világot éljük, ahogyan azt is gondolom, hogy a modern feudalizmus eszméje bár még mindig körbelengi a világot, csak éppen más formában, egy eleve rossz elgondolás. Én mégis ebben nevelkedtem és noha küzdelmet folytatok bizonyos dolgokkal kapcsolatosan tökéletesen soha nem fogok kifordulni magamból. Példának okáért nem leszek közönséges, nem leszek az a fajta nő, akiben nem marad tartás még a sokadik pohár után sem, aki nem tudja kontrollálni a gondolatait, és nem képes gátat szabni az ösztöneinek. Van egy bizonyos szint ami alá soha nem megyünk, legfeljebb zárt ajtók mögött. A külcsín a mi világunkban olyan kincs amit nem tékozolunk, nem szórunk két kézzel. Mióta itt élek az óceán partján, mióta a sós tengeri levegő áramlik a tüdőmbe, és a véremben pezseg ez a fajta élet, nem cserélném le semmiért. De nem fogom magam meghazudtolni, nem leszek soha közönségesen egyszerű. Az nem az én világom. Még mindig szeretem ha figyelnek rám, ha megkülönböztetett odaadással donganak körül, még mindig kedvelem a finom és jól időzített bókokat.  Bizonyos tekintetben még mindig a családi normák szerinti etikett alapján telnek a napjaim, de az évek alatt beleszőttem saját magamat is, azt aki én vagyok, akivé váltam Devon mellett. Néha még vágyódom haza kivált olyan alkalmakon amikor egyedül vagyok, de ahogyan most is igyekszem valahova elmenni és nem egyedül ülni otthon a lakásom magányában. Az ember csak úgy szerezhet benyomásokat, emóciókat ha kilép az ajtón és a kinyitva a szemét jár a világban. Ebben pedig mi segíthetne jobban mint egy olyan hely, ahol aztán tényleg mindenféle ember megfordulhat? Hogy azonban egy szokatlanul kedves, előzékeny férfiba botlok bele amikor a pulthoz telepedem, nos erre valóban nem számítottam. Remek társalkodó volt, ami alapvetően nem volt elmondható a helyen fellelhető alakok zöméről. Példának okáért a két asztallal odább helyet foglaló párról sem, ahol a fizikai távolság igen erőteljesen a nulla felé konvergált, még néhány perc és nyekeregni fog az L alakú box csinos műbőr kárpitja az összebújó párocska miatt. A társaság tagjai sem éppen a visszafogottságról híresek, mármint azok akikkel Nathaniel érkezett. Nem akartam előítéletes lenni, és igyekeztem ezt nem hangoztatni, de meglepő, hogy ilyenekkel van együtt, holott ő maga azért némiképp visszafogottnak tűnik. Bár ennek talán köze van ahhoz,  hogy valami nincs rendben nála, amelyet ugyebár szóvá is tettem, és ha tiltakozott volna, határozottan lépek fel. Attraktív is tudok lenni ha a helyzet úgy kívánja, a tekintélyt minden esetben igyekszem kiérdemelni, ha egészségről vagy pénzről van szó. Ez a két dolog ami a legfontosabb és persze a stílus, ahogyan arra már rávilágítottam korábban. Anthony nem tiltatkozik a rendelésem ellen, bár azt hiszem sikerül meglepnie a pultra érkező vízzel, és nem csak engem. Kék szemeimet kíváncsian villantom felé és nézem az újra kialakuló diskurzust közte és Nate között. Szóval alkoholt nem is ihatna, de ezek szerint még valamiféle ízletes gyümölcslevet sem? Kissé kihúzom magam a széken és beszélgető partnerem felé fordulok. Nem veszi jónéven Anthony kiszolgálását, amit meg tudok érteni, ha nekem kellene állandóan csupán vizet innom én sem viselném jól.
- Nos, úgy tűnik az ön kedves és igen figyelmes Anthony barátja úgy gondolta, hogy a legjobb választás, egy mesteri és minden tudását igénylő Titanic koktél. Hogy is mondjam Önnek kedves Nathaniel. A szándékot értékelje kérem!- biccentettem fejemmel a pohár víz felé, és egyszerűen nem tudtam visszafogni a kuncogásomat. Egyszerre volt mulattató és szomorú a helyzet. De nem fogok még én is szánakozni rajta. A betegség egy állapot, amiből van gyógyulás. Ha feladja valaki már halott ember. És én nem hiszem, hogy Nate egy két lábon járó hulla lenne, ahhoz nagyon is élő, és tele van szellemességgel, remek replikákkal, szóval mindenképpen olyan akire figyelni érdemes, és én ezt meg is teszem. A mixer végül bosszúsan lép el a pulttól és más vendégek kiszolgálását kezdi meg, amit én örömmel fogadok, mert ebben a zajban is kicsit úgy érzem már némiképp oldottabban és kevésbé odafigyelt módon folytathatjuk a beszélgetés. Ámbátor az ujjaim a ritmust még mindig dobolják a pulton minden figyelmemet Nate-nek szentelem. Meg időnként a koktélomnak, aminek a fele már elfogyott, és amikor visszakerül a pultra, óvatosan koccannak egymásnak a benne lassan elolvadó jégdarabok. Ez adja meg amúgy az igazi zamatát, mert ahogyan hígul a koktél, olvad benne még jobban a méz és a lime kesernyés íze is belekeveredik, egyre finomabbá válik. Kevesen tudják, hogy a koktél eredetileg egy számítógépes játékból származik, és innen a neve is. Nem is lényeges, ez inkább csak afféle plussz információ. Nem osztom meg a férfival ezt,  mert komolyabb témákról tesz említést, amire már felkapom a fejem és odább tolom a poharamat is melyben óvatosan táncol a fehér hab a tetején, mint valami kis úszó fehér habcsók. Nem kértem, hogy mondjon el magáról mindent, mégis egy részét megosztja velem, amit én értékelek, és tagadhatatlanul jól esik, ugyanakkor egy olyan oldalamat ébreszti fel vele, amely anyám öröksége, a családomé: az együttérzés. Pontosan ettől menekültem otthonról, ettől, hogy bárki iránt szánalmat akarjak érezni, mert ezt egy nemes kisasszony nem engedheti meg magának. A jótékonyság kimerül abban, hogy eljárunk gyönyörű, csillogó estélyekre, otthagyjuk az adományokat és már állunk is tovább, azt gondoljuk ezzel mindent meg is tettünk. De tudjuk vajon mire megy el a pénz, tudjuk, hogy hova is kerül? Egyszer elmentem egy kórházba, ahol utolsó stádiumos daganatos betegeket ápoltak. Utána két hétig nem akartam emberek közé menni. Most azonban valami egészen másról van szó, a szívről. A homlokomat ráncolom, aztán meglepődve simul ki, a szemöldököm felszalad, mindkettő egyszerre a csodálkozás jeleként. Nem tudom mennyire illik ide a téma, de azt tudom, hogy elég komolyan sikerült megsértenem az imént Nate-t és ezen sajnálatomnak hangot is fogok adni amint befejezte a mondandóját. Nem szokásom közbevágni, nem szokásom megszakítani a másik gondolatmenetét. Kivéve amikor veszekedünk. Akkor biztos lehetne benne, hogy az érveim hangoztatása a legintenzívebb cselekedetem amit művelni szoktam. Nem hangos vagyok olyankor, hanem kitartóan és egyenletesen csendes. Visszafogottan szeretek mérgezni a szavaimmal, és mosolyogva döfni bele valakibe a tőrt. De jelen esetben inkább kihúznám onnan, és ha tehetném azonnal másik szívet adnék ennek a férfinak. Igazságtalan a sorstól, hogy amíg mások akik nem érdemlik meg egészséges és minden tekintetben tökéletes szívvel rohangáljanak, ennek a férfinak pedig minden nap ajándék legyen. Két éve....mióta én idejöttem. Ha korábban ismerem....ó ugyan mit változtatott volna ha korábban megismerem? Segítettem volna rajta? A kérdésre nincs válaszom, de abban biztos vagyok, hogy én akarok lenni a legutolsó aki szánakozik rajta. Nem akarja, és őszintén szólva én sem akarom ezt.
- Először is, bocsássa meg ha modortalan voltam, nem állt szándékomban megsérteni.- kezdtem végül bele mielőtt még bármi mást is mondhatott volna. És még mielőtt én egyáltalán bármit mondhattam volna már váltott is a zene, és kissé elhúztam a szám a női sikolyokat hallva, szemeimet megforgattam. Miért képesek a nők kivetkőzni önnön méltóságukból ha egy latin lover tipusú férfi kezd bele valami őrjítő csípőrázós zenébe? Én is szerettem táncolni, imádtam a ritmust, és kivált az olyan táncokat, amelyek odahaza inkább felháborítónak és közönségesnek hatottak volna. A latin táncok valahogyan nem szerepeltek az estélyek táncrendjében, nem is értem miért? Talán tíz évvel ezelőtt történt meg az a felháborító eset, hogy a spanyol kuzin esküvőjén a zenekar tangót mert játszani. Volt is belőle botrány. Pedig a tangóban igazán szenvedély van, élet tűz és pezsgés, ami ezeknek a kivénhedt vén csontoknak is hiányzott, és amit meg is kaptak nem ritkán valamelyik istállós fiútól, lábmelegítőtől vagy sofőrtől. Mégis jobb volt játszani az álszentet. Na igen, ez is a mi világunk. Nathaniel táncra hív, amitől még inkább meglepődöm, elkerekednek a szemeim, igen komoly arcot vágok, majd végül kissé bugyután elnevetem magam.
– Éppen az előbb ecsetelte, hogy a a ketyegője minden percben beadhatja a szolgálatot, maga mégis táncolni hív egy olyan táncot, ami lássuk be eléggé szenvedélyes.- megcsóváltam a fejem és lehajtottam, de még mindig nevettem. Nem tudom miért, de egyszerre volt a férfi szórakoztató és vakmerő. És ezt a két tulajdonságot nagyon tudtam valakiben értékelni, kivált úgy, hogy nagyon is tisztában van azzal mit kockáztat. Lassan emeltem fel a fejem és a kezem nyújtottam felé, majd ha ő is a sajátját felém, akkor óvatosan belehelyeztem a tenyerébe és lecsusszantam a székről.
- Tudja mit? Tetszik a hozzáállása, ám legyen! Vezessen!- mondtam egyszerűen, de nem utasító hangszínnel.Inkább olyan voltam mint gyermekkoromban amikor megláttam a karácsonyfát és ott volt alatta a rengeteg ajándék, én pedig tudni akartam melyik az enyém. Most is kíváncsi voltam, nagyon kíváncsi, hogy vajon csupán a társalgásban remekel ez a férfi, vagy a parketten is.




••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 08, 2015 11:25 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

Megvan annak az oka, hogy nem kürtöli világnak azt, hogy gyakorlatilag halálra van ítélve. Mindig is utálta a felesleges sajnálkozást, mikor elkezd változni az emberek arca ahogy belegondolnak, mivel kell farkasszemet néznie egy gyakorlatilag fiatal férfinek, aki évek óta csak a munkájának él, annak, hogy már embereken segítsen és megteremtse nekik a tökéletes életet, amit megérdemelnek. Tesz valamit azért, hogy mások jól érezzék magukat és teljes életük legyen még akkor is, ha részben "nyomorékok" maradnak. Viszont érte ki küzd? Gyakorlatilag senki. Fent van egy listán amin vagy előrébb kerül vagy nem. Mivel orvos élvezi a vele járó előnyöket, miszerint nem a lista legvégére került, ám ez se jelent túl sok jót. Néha eljár kontrollra, gyógyszereket felíratni és egyéb szükséges vizsgálatokra. Ám egyedül éli ezt meg, nincs mellette túl sok ember, akire rábízhatná a kínjait. Persze Liznek elég sokat beszél róla elvégre egy húron pendül vele, de egyszerűen nincs az az ember, az a kéz aki a segítségére lenne. És ez hamar leesik a sajnálkozóknak akiktől még csak véletlenül se akarja a folyamatos jajongást hallgatni.
És, hogy mi a másik? Az okoskodás... mikor megállás nélkül csak azt mondogatják, hogy "biztos van megoldás rá", "miért nem próbálja itt", "ő azt hallotta, hogy...". Ilyenkor általában elküld mindenkit a bús p*csába és bár lehet, hogy ezt nem mondja ki ilyen határozottan, de utal rá. Egyszerűen nem kell okoskodni, második éve éli ezt az életet, tudja, hogy a megfelelő kezelés - ez esetben szívátültetés - híján bármelyik napja az utolsó lehet. Vagy felkel reggel, vagy nem, esetleg holtan esik össze egy betege szeme láttára. Viszont ő ezt vállalta és képes volt elfogadni.
Ám ha jobban belegondol, nem venné rossz néven, ha Daniel felbukkanna és nem kellene úgy vadásznia rá mint valami kopó. Remélte, hogy hamarabb fog felbukkanni mint előtte, viszont úgy néz ki, hogy túl sokat várt tőle.
Gyakorlatilag elfogja az undor mikor elé kerül a nagy pohár víz teli jéggel. Bosszús tekintetét le se veszi az előtte ácsorgó Anthonyról, ki tökéletesen tisztában van mindennel. Eleinte gyakorlatilag ki kellett tessékelni a házból csak, hogy ne ácsorogjon állandóan a nyakában miközben Nathaniel összes kívánságát leste. Hálás érte természetesen, de nem kell a sok hűhó semmiért.
Kaya reakciója és szavai azok melyek végre mosolyra fakasztják. Ez segít neki abban, hogy eltűnjön Anthony mellkasáról a vörös X, ami a kivégzését jelentené egy akciófilmben.
- Természetesen értékelem, ettől függetlenül ez kicsit sok nem? Vagy... kevés, nem tudom melyik a megfelelő szó rá. Gondolom maga se lenne oda azért, ha egy nagy adag vizet kapna egy szórakozóhelyen. Most komolyan... eddig is veszélyesen éltem az életemet, napi tíz, tizenkét órákat melózok, van, hogy nálam nehezebb embereket mozgatok és küzdök azért, hogy boldogan éljenek míg meg nem... egy kis koktél most miért tenne nekem keresztbe? - felháborodásának természetesen hangot ad, viszont sokkal visszafogottabb és kellemesebb hangnemben, mint ahogy azt az elején tette. Felesleges veszekedni, Anthonyt nem hatja meg.
Baromira eltudja keseríteni a dolog, a gondolat, hogy annak idején a billentyűi hibája miatt kellett két újat is kapnia ami természetesen mű alkatrész. Néha szinte érezte, hogy berozsdállnak és nehezebben adják azt a löketet mint előtte az eredetiek. Aztán... tessék, máris jött a következő baj. A billentyű hibája miatt szívelégtelensége lett ami mostanra végső stádiumú lett. Viszont tudja, hogy emiatt nem lassíthat le, folytatnia kell azt amit elkezdett és várni, hátha jön a "megváltó".
- Egyáltalán nem bántott meg, nem vagyok egy sértődékeny "fiú". Valamint nem is tudhatta, szóval - egyszerűen megvonja a vállát, majd tudat alatt máris a felcsendülő zene kezdi elfeledtetni vele az imént hallottakat és megbeszélteket. Nem akar már ezzel foglalkozni, ma legalábbis biztos, hogy nem, lesz még erre ideje később.
- Őszintén szólva nem a szenvedélyesség lesz az ami a halálba kerget. Nagy valószínűséggel csak az egyik, de nem az első - vidáman elvigyorodik majd a felé nyújtott kézre pillant ami hamarosan bele is csusszan a tenyerébe. Felállva a bárpulttól, közelebb vonja magához a szőkeséget, hogy aztán a táncparkett felé vezesse őt. Ismeri a latin táncokat noha nem nevezhető túlzottan profinak keringőből vagy épp polkából - táncolnak egyáltalán ilyet a mai világban? - a latin nagyon is jól megy neki.
A vonagló embertömeg közé érve megforgatja a lányt, majd olyan közel vonja magához, hogy talán egy papírlap se férne be kettejük közé. Zöld szemeit le se veszi a világoskék íriszekről, melyek úgy hívogatják, mintha az egyetlen dolog volna az életében amire most szüksége van.
Tenyere finoman simít végig a vékony derekán majd áll meg nőiesen kerekded csípőjén miközben a másikkal a válluk magasságában tartja a kezüket. Léptei arról árulkodnak, hogy tudja mit csinál, így a táncban mint férfi vezető szerepet élvez. Sokszor elmondják, hogy általában a férfi tagja egy párosnak csak arra van, hogy vezessen, miközben a nő tesi a dolgát. Ebben van igazság ez tény, viszont a legtöbb latin táncban mindkét fél egyrangúnak számít csak mindenki más-más szerepet élvez.
Figyelmét olykor felkelti egy-egy kíváncsi tekintet ami nem csak az ő haveri társaságából emelkedik ki, de sok más ember is rajtuk tartja a szemét. Szinte biztos benne, hogy néhányan felismerték a szőke bombázót, hisz vannak itt dögivel olyanok is, akik Európából érkeztek.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 09, 2015 6:17 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Szánakozhattam volna rajta, őszintétlen mosoly álca mögé rejtve magamat. Mondhattam volna neki azt a sokak által elcsépelt mondatokból egybe fűzött tirádát, hogy majd jobb lesz, hogy majd bizonyosan találni fog megfelelő donort, hogy az élet nem lehet olyan igazságtalan, hogy ideje korán tűnjön el a világból ésatöbbi ésatöbbi. De nem fogok neki efféle társaságban igazán elfogadott a végtelenségig kiszámított udvariassági petárdákat puffogtatni, helyette próbálom valahogyan oldani a hangulatot, és ha valóban az utolsó napja, hát legyen emlékezetes. Én magam a Carpe Diem jegyében éltem mióta csak magam mögött hagytam a merev társaságot, a szabályokat és a családom elvárásait. Miért venném zokon egy alapvetően másfajta élethez szokott embertől azt, hogy éppen ugyanezt teszi. Pusztán az első pár évtized különböztet meg bennünket egymástól. Ma éjjel végsősoron, ha a dolgok alakulását nézzük mindketten ugyanazon a helyen voltunk, gyakorlatilag talán félig meddig ugyanazokkal a célokkal, hogy jól érezzük magunkat. Nekem talán az indíttatásom más volt, hiszen azt azért nehezen tudom elképzelni, hogy ő maga is egy efféle szerelmi háromszögben vergődik. És most próbálja magát elengedni, kikapcsolni a gondolatait, hogy ne járjon a fejében folyton az, hogy a másik kettő éppen mit csinál. Hogy találhatnék mást, hogy én vagyok csak annyira jóbolond, hogy mindent félredobtam ezért a kapcsolatért, hogy a  fél világot átutaztam miatta? Ugyan, ezek csak részletkérdések, nekem ez így tökéletesen jó. Amíg rá nem unok. Megvolt ez az opció is, talán csak annyiban állt meg most a dolog, hogy nem untam még rá. Most őszintén ki az a férfi aki hajlandó a lábaim elé borítani olyan ékszereket, amelyeket eddig még csupán csak legendákból ismertem? Melyik az a férfi aki selymek, virágok közé fektet és a testem minden kis felületét csillogó kövekkel borítja be? Igen, anyagias voltam a végletekig, és ezen nem is akartam a jövőben sem változtatni, ezek a dolgok éppen úgy hozzám tartoztak, mint az, hogy egyedi készítésű ruhákat viseljek. A márka nem abban nyilvánul meg számomra, hogy melyik tucatgyár hímzett kis logója díszíti azt, hanem abban, hogy mely varroda, mely tervezője és varrónője készíti el kizárólag az én méreteimre szabva. Olyat amiben teljesen biztos lehetek, hogy még egy nem jön szemben velem az utcán. Ahogyan mondtam volt, mégis különös, hogy két teljesen más kultúrából és neveltetésből érkező ember gyakorlatilag ugyanazon a helyen köt ki, egy latin bár pultjánál, egy koktél felett tanakodva, és olyan dolgokon filozofálva az életről, amely nem efféle szórakozó helyekre való. Pontosan ezért vált számomra érdekessé Nate, meg azért mert bár tudja, hogy akár az utolsó mosolyt küldi felém mégis ugyanazzal az intenzitással teszi ahogyan úgy véltem máskor is tenné. Volt mit ellesnem még tőle, és nem utolsó sorban a társasága roppant szórakoztató volt. Nem láttam még senkit aki ennyire könnyedén vette volna az életet, a saját gondjait, vagy éppen azt, hogy miképpen tartsa magán egy hozzám hasonlatos, egyébként rettentően kényes ízlésű nő figyelmét.  Arra azt hiszem hamar rájöttem, hogy a munkája tartja talán legjobban életben, meglehet ez ellensúlyozza azt a számára, hogy a szíve akármikor felmondhatja a szolgálatot. A fejemben ezerféle verzió lepereg arról, amíg őt hallgatom, hogy vajon meglenne arra a lehetőségem, hogy segítsek neki? Megvan az a befolyásom ehelyen ami ahhoz lenne szükséges, hogy bizonyos helyeken bizonyos emberekre olyan ráhatással legyek, hogy Nathaniel hamarabb jusson szívhez, mint esetleg azon a bizonyos listán előtte lévők? Persze jól tudom, hogy ez igazságtalan lenne a többiekkel szemben, ahogyan úgy véltem igazságtalan vele szemben is. De az élet soha nem az igazságosságáról volt híres. Meglehet, hogy esetleg valamely rokonom van ott az első várakozók egyikében, vagy egy olyan üzletember, híresség akinek kellő érdekeltsége és pénze megvan ahhoz, hogy ezt az előkelő helyet birtokolja. És valaki, akinek az a sok év ami még megadatna egy új ketyegővel, hogy másokon segíthessen, ő pedig valahol leghátul van. Ha valami akkor ez valóban igazságtalan. De nem tisztem ebben ítélkezni, ahogyan az sem kellene, hogy jobban érdekeljen, hogy vele mi lesz. Hiszen egy férfi, akivel kellemesen elbeszélgetek, akivel táncolok, és akinek az est végeztével másfelé visz majd az útja mint az enyém. Mindketten visszatérünk a saját megszokott világunkba, ami nagyon messze van egymástól. És amely soha nem is találkozhatott volna, ha éppen nem mindketten ezt a bárt választjuk, és nem egyszerre érünk Anthony pultjához. Temérdek véletlen játszik mindig közre abban ha két ember ugyanott köt ki. Mint esetünkben is. Nem kellene  ezt a véletlent másképp kezelnem? Nem mondok semmit neki, csak mosolyogva bólintok a szavaira ahogyan a munkájáról beszél, azt amit ez jelent számára. Én nem tudom mit is jelent ez pontosan mert még sosem dolgoztam. Nem tudom milyen érzés amikor az óra ébreszt valakit, és a rutinos, megszokott mozdulatokkal készül dolgozni, orrában a finom kávé illata, amelyet még elkortyol mielőtt elindul, a finom croissan illat, amely az egész házat belengi. Ilyenről én csupán hallotta, de nem volt benne részem. Nem is hiányzik, bár talán időnként megfordul a fejemben, hogy milyen érzés lehet. Minden életnek, minden társadalmi rétegnek megvan a világban a szerepe, a sajátomat mégsem tudom sehol igazán elhelyezni. Hogy változtatni akarnék rajta? Nem, azt hiszem nekem ez így tökéletesen megfelel, legfeljebb a kíváncsiság hajt rendületlen, hogy az érzést ismerjem, milyenek ezek a mindennapok. Talán nem mondanék újdonságot azzal, hogy az én esetemben a protokollnak való megfelelés, az örökös szerepjátszás, a műmosolyok a társasági esteken való tökéletes megjelenés, mindaz a szerepjátszás ami ezzel jár, időnként éveket vesz ki belőlem.  De ezt szoktam meg, nem tudok másképpen élni, és még nem jött el az a pillanat, amikor bárki kedvéért ezt feladjam. Még Devonért sem. Ezt ő is tudja. Nem adom alább. A nagy önállósodás közepette az anyám volt számomra a köldökzsinór ami annál a világnál tartott, mert a pénz…a pénz bizony mindennél nagyobb úr, és azt az életvitelt amit én folytatok valamiből finanszírozni kell. Erre pedig megvan a havonta részemre juttatott apanázs. Ennek összege minden bizonnyal meglepetésként érné a velem szemben ülő férfit, de az anyagi kérdések a szivarszobák füstjébe valók vacsora után, a feketét felszolgálva, és a hölgyeket kizárva. Még mindig a berögzült ostoba szabályok.
- Tudja a szenvedély egy olyan betegség amibe könnyű beleesni, és az ember nem nagyon keresi rá a gyógyírt.Talán még örül is ha elkapta.- mosolyodtam el választ adva arra, hogy talán nem teszünk rosszat a szívének azzal, hogy egy efféle táncra vállalkozunk.
– Viszont ígérje meg, hogy ha baj van azonnal szólni fog!- emeltem figyelmeztetőleg szabad kezem mutatóujját a levegőbe, és bár mosolyogtam, éreztem, hogy tudja, hogy komolyan gondolom minden szavamat. Végül aztán kezemet a kezébe simítottam és a tánctér felé engedtem, hogy vezessen, még azt sem vette tőle rossz néven, hogy egy kicsit közelebb vont magához. Mindaddig amíg nem válik tolakodóvá a viselkedése nem érezem szükségét felesleges és álszent tiltakozásnak. Ráadásul egy olyan tánchoz készültünk amiben a testközelség a lehető legintimebb és én ezt a táncot azért kedveltem jobban, mert a mozgás rengeteget elárult a másikról. A mozdulatai, a közelebbről érzett illata, a tekintete, a gesztusai, ahogyan a ritmus hagyta, hogy magával ragadja. A latin táncok sajátossága volt, hogy ezt valamiképpen lélek nélkül nem lehetett táncolni, a mozdulatokból nem érződött az a fajta odaadás ami a zene elragadó szexualitását jellemezte egyébként. Minden latin tánc olyan volt, legalábbis a nagymamám szerint mintha az ember beengedné a táncpartnerét a hálószobájába. Talán ezért sem preferálták olyan nagyon, hogy az estélyek alkalmával a táncrendben szerepeljen bármelyik is. Én azonban kifejezetten kerestem az alkalmat, hogy megtanuljam. Apám legnagyobb tiltakozása közepette iratkoztam be a londoni Arts and Humans Academy hallgatói közé, álnéven és természetesen vörös, rémesen közönséges parókában, anyám tudtával. Ki más finanszírozta volna ezt számomra, ráadásul a mama hozzám hasonlóan kissé haladóbb elveket vallott semmint a családunk egyébként csökönyösen konzervatív tagjai. Közelebb simultam hozzá és amikor a szemeimbe nézett nem fordítottam el a fejemet, hanem felszegtem azt, állam megfeszült, és határozottan álltam a pillantását. A mi köreinkben egyfajta behódolást jelentett a másfelé vezetett tekintet. Én pedig nem kívántam ezt megtenni, egyenlőnek tekintettem magammal és ez az én olvasatomban már eleve nagy szónak számított. Lágyan simult a keze a derekamra, majd levezetve egészen a csípőmre, én pedig a vállaira tettem a kezem, de nem markoltam meg, mint valami munkáslány, hanem egyszerűen tartottam rajta, másik kezem a kezébe simulva továbbra is. Ő fog vezetni, én azonban tökéletesen mintha a tükör másik oldalán lennék lágyabban de ugyanúgy követem le a mozdulatait. Könnyed akár a tavaszi szélben életre kelt eső, még szinte az illata is erre hasonlít, akárha a nyár közeledve finom illatokkal ajándékozná meg a világot. Az érő kalász, a perzselő mezők, a szélben bólogató pipacsok….vörös, akár maga a szenvedély akár maga az izzás, és zöld….zöld mint az íriszei. Kiegyenesedtem, hogy aztán a csípőm oldalra mozduljon, végül engedtem a szelíd erőszaknak, és meghajoltam akár a nyári viharban edződött nyírfák, könnyedén és megadóan, hogy aztán visszahúzzon magához, majd megint eleresszen, megforgasson, és visszarántson. Ez a játék a lényege az efféle táncnak és most döbbenek rá, hogy tökéletes szimbóluma mindannak amiről egy férfi és egy nő kapcsolata szól valójában. Húzd magadhoz, ereszd el, aztán vond vissza, és megint engedd el, de most  már magától fog visszatérni. Édes huzavonája az életnek. Hogy feltűnt volna, hogy megbámulnak? Őszintén szólva nem nagyon. Megszoktam már jó pár év alatt, hogy ha egy boltból kilépek legalább tíz szempár tapad rám és ismer fel. Itt is megvolt ilyesmi, igaz ritkán és szerettem magammal elhitetni, hogy inkább a külsőm vonja magára a figyelmet semmint a személyem.
– Tudja, az a víz ott a pulton tényleg túlzás. Ha valakiben ekkora élni akar szorult annak még tényleg itt a helye…akár itt akár…akárhooooollll- a végét már elnyújtottam mert éppen abban a pillanatban pörgetett meg újra majd húzott vissza magához, és az elhalkuló zene ütemére nevettem el magam. De azt hiszem kíváncsivá tett a következő zeneszám is. Amikor a kasztanyetta jellegzetes kopogó hangját meghallottam, egy pillanatra engedtem el csupán Nate kezét.
Ain't it funny Hogy az eddig leengedett hajamat a karomon eddig díszként funkcionáló színes karkötővel összefogjam, helyes kis copfot képezve a fejem tetején, néhány kósza hajtincs kunkorodott csak alá a fülem mellett, amelyek valahogyan kiszöktek a szorításomból. Végül amikor megszólalt a zene, amit remélem Nate is felismert a két kezemet a csípőmre simítva kezdtem bele a táncba, csípőm a ritmusra mozdult egyik oldalról a másikra, egyelőre egyedül, majd így  lépkedtem vissza Nathaniel elé.
– Mit gondol, a következő táncot is nekem adja még? Feltéve ha belefér a táncrendjébe, hogy egy grófkisasszony partnere legyen két tánc erejéig. Tudom illetlen dolog egymás után ugyanannak adni két táncot, de talán szemet hunyhatunk efelett is, mint ahogyan tettük azt már ma este sok dologban, ugyebár?- mosolyogtam még mindig előtte táncolva és próbálva rávenni, hogy találja meg velem a ritmust.





••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 09, 2015 9:47 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

Háláját nem rejtheti véka alá, hisz nem csak smaragdszín tekintetéből olvasható ez ki, de a mosolyából is mely lelkesen és kellemesen kunkorodóan ücsörög ajka szegletében. Furcsa arcberendezést tudhat a magáénak. Nem kifejezetten szemre való, nem mondható róla el, hogy túl jóképű vagy sármos lenne, ettől függetlenül sokan mondták már, hogy bizalomgerjesztő arca van, olykor pedig egészen gyermeteg. Szeretik a lelkes mosolyát, mindig elhiszik neki, ha komolyan örül valaminek. Viszont ezúton azt is hozzá kell tenni, hogy piszok hamar kirajzolódik vonásain az is, ha haragos, undorodik vagy épp rettenetesen fáradt és úgy érzi, nincs másra szüksége csak egy ágyra.
Hálás azért, hogy Kaya nem követi azok példáját akik nap, mint nap elé állnak és jajongnak, hogy "szegény srác, és akkor most mi lesz" vagy akik folyamatosan okoskodnak. Magyarázhatna éveket arról, hogy mi lenne a tökéletes hozzá állás, de miért kellene ezt megtennie, ha itt áll előtte az élő példája? Nem kel sajnálkozni, legalábbis nem nyíltan inkább tartsák meg maguknak a véleményüket. Az is elég, ha a tetteik vagy az arcuk mimikája árulkodik arról, hogy mit is éreznek valójában. Kaya arcán is látja, hogy meglepte az amit mondott neki és, hogy valamilyen szinten de sajnálja, viszont nem kezd el hosszú litániákat és szentbeszédeket tartani arról, hogy mit csináljon.
Már csak arra kíváncsi, hogy az anyja mit fog szólni ehhez? Négy kőkemény év elteltével találkoztak utoljára, mikor is nem volt túlságosan emelkedett a hangulat közöttük. Már akkor voltak jelei annak, hogy nincs rendben valami a szívével, viszont akkor inkább azzal a távolsággal kellett megküzdeniük, ami közöttük nőtt az elmúlt évek alatt. Több, mint tizenkét évet élt le Nate úgy, hogy nem találkozott se az anyjával, se a fivérével, akik egyszer csak a semmiből felbukkantak és ismét részesei lettek az életének. Legszívesebben elküldte volna őket a bús p*csába mikor megjelentek kis híján kéz a kézben az ajtóban és közölték, hogy "itt vagyunk". Nem tudta, hogy reagáljon... fogalma se volt, hogy mit tudna mondani a saját tükörképének vagy az anyjának aki reményteljes, őszinte szeretetet mutató tekintettel állt előtte. Úgy érezte akkor, hogy egy bazi nagy tőrt döfnek belé minden figyelmeztetés nélkül. Tizenkét év nem kis idő! Tizenkét év alatt ő gyakorlatilag felépítette az életét aminek egy részét előtte elvették tőle.
Most majd eljön az ideje, hogy ha már az anyja ismét a városban van, hogy közölje vele, használja ki az időt mert lehet nem sokáig lesz rá alkalma.
- Higgye, tudom milyen az... és tényleg nem keresek rá gyógyírt, de nem is akarok. Viszont sokakkal ellentétben nekem egyelőre nem lételemem - mindig van valaki az életünkben akit nem kaphatunk meg és bár nem lenne szabad, mégis eljutunk olykor odáig, hogy elkezdünk szépen lassan lemondani róla. Bele se gondol abba, hogy mennyivel könnyebb lenne neki úgy, ha lenne mellette valaki viszont mennyivel többet szenvedne a párja a gondolattól, hogy szerelmük talán halálra ítéltetett.
- Szerintem azt észre fogja venni anélkül is, hogy szólnék - az utolsó ilyen esete három hónappal ez előtt volt, mikor a vérnyomása olyan mértékben felgyorsult, hogy már nem volt annyi erő a szívében, hogy tovább verjen a maga ütemében. Minden légvételért, minden mozdulatért meg kellett küzdenie, mígnem a medencében kötött ki a páciensével akit tökéletesen rendbe kellett hoznia. Ezzel szemben hova jutottak? Ő volt az akit a mindig felügyelő egyik barát kihúzott a vízből, majd rohammentővel kórházba szállítottak. Szerencsére még a mentőben sikerült kiütni, így újra vert a szíve bár meglehetősen nehezen és egy ideig szüksége is volt a gépekre.
Ennek tudatában is kierőszakol magából egy kedves mosolyt, mert mindennél többre értékeli azt, hogy legalább figyelmeztetik arra, hogy legalább szóljon ha baj van. Persze, hogy szólni fog, hacsak nem kattan előbb a ketyegő, mint tehetné.
Keze finoman tartja a lány csinos, hosszú vékony ujjakban végződő kezét, majd közelebb is húzza magához miközben egyre közelebb érnek a tánctérhez. Rajtuk kívül számtalan másik pár rázza már a rázni valóját, ám Nate sem tétlenkedik sokáig, máris átveszi az irányítást s együtt mozogva a zene lüktető ritmusával, mint torreádor mozgatja a kecses Kayát aki jelen esetben a vörös posztó is lehetne. Általában a Paso Doble az, ami ilyen jelzőket kap, viszont kilehet venni a mozdulatokból, hogy ki milyen szerepet kap egy táncban.
Lehet, hogy nem nevezhető versenytáncosnak noha mindig is megvolt a testalkata és az akarata ahhoz, hogy akár ezzel is foglalkozhasson. Helyette viszont számtalan táncot ismer pusztán származásából eredően is. Volt egy időszak fiatalabb korában, mikor a srácokkal és néhány hölgyeménnyel, az akkori barátnőjével - aki amúgy ténylegesen latin versenytáncos nő volt - járt a helyi bárba, ahol latin estéket tartottak. Ez alatt a közel hat év alatt rengeteg dolog akadt rá és a mai napig nem felejtett.
Léptei irányítják, s élvezi a látványt ahogy Kaya szó szerint a tükörképeként - csak egy sokkal szebb és csinosabb kiadásban - teszi meg ugyan azokat a lépteket, mint ő. Persze ahogy illik, s mint női főszereplő, ott vannak a forgások, a kis csipkézések ami csakis a nők magáé.
Nathaniel zongorista ujjai finom táncot lejtenek Kaya vékony csípőjén miközben amikor itt van az ideje, közelebb vonja magához. Soha nem hamarkodik el semmit, úgy teszi a dolgát ahogy annak előtte tanították neki. Úgy persze könnyű, ha hat éven állt volt a barátnője egy versenytáncos.
Annak ellenére, hogy most látták egymást először, kifejezetten könnyedén mozognak együtt. Normális esetben még kellene, hogy legyen közöttük valamiféle idegenkedés, jelzés arra, hogy idegenek egymás számára. Ehelyett könnyedén táncol a lány oldalán, nem zavarja, mikor megérinti őt a keze, és ahogy elnézi, ez Kayát se zavarja az ő részéről, pedig már csak kiindulva a zenéből, olykor kifejezetten intim hangulatot teremtenek maguknak.
- Én megmondtam - vigyorodik el miközben megpörgeti a lányt, majd egész közel vonja magához. Ezzel együtt megérzi parfümének kellemes illatát főleg ahogy a hosszú szőke tincsek egy pillanatra megsimítják az arcát. Pár pillanat erejéig lehunyt szemekkel élvezi a számára is igen csak kellemes illatot.
Ezután pedig alig telik el egy kis idő a következő dalig, ami széles vigyort varázsol az arcára. Meglepi, hogy gyakorlatilag Kaya az aki marasztalja őt a következő táncra, így némiképp elhúzódik tőle, hogy alaposabban szemügyre vegye magának.
- Nem látom akadályát - tekintetében némi vágyakozást fedezhet fel a szőkeség, hisz hülye lenne az az ember aki nem esik akárcsak egy pillanat erejéig is kísértébe a látványtól. Persze semmi hátsószándéka nincs ezzel, egyszerűen csak a zene, Kaya jelensége leveszi a lábáról.
Nagyon is jól ismeri ezt a dalt, hisz ki nem? Nem véletlen, hogy könnyen áttudja adni magát neki így már tesz is egy lépést a lány felé ami elég ahhoz, hogy keze ismét a csípőjére kerüljön ezzel járva táncát a zenének. Mikor elkapja a lendületet ahogy közelebb húzza magához, a hosszú combú lábat felhúzza a csípőjéhez, s valamelyest hátra billenti a lányt így leírva egy félkört vele. Nem szeret tolakodó lenni, viszont így alaposan megszemlélheti a vállának vonalát, kulcscsontjának határozott rajzolatát, kebleinek dússágát... sajnálatos vagy nem, de ebben a táncban benne van. Kayát pedig nem látja olyan szende szűznek akinek talán ez a mozdulat az ellenére lehet.
A szőke tincsek pedig ismét az arcát érintik mikor visszahúzza magához.
- Teljesen egyet értek - ezt még utólag suttogja a fülébe, hogy válaszoljon az előző kérdésre, lévén nem tette meg előtte. Finom, de határozott és magabiztos csípőmozgással jelzi, hogy ő nem fog lassítani. Lehet, hogy a szíve gyorsabban dobog mint kellene, de ez többek között a helyzetnek és a zene tüzének tudható be...


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 10, 2015 1:05 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


A táncnak az a szépsége, hogy az ember tökéletesen a testére bízhatja magát, és nem kell gondolkodnia, vagy éppen az élet komoly problémáin rágódnia. Nem mintha én alapvetően ilyen lettem volna, de a táncpartnerem bizonyosan így volt vele. Hiszen jól ismerem az érzést, amikor próbálja elfelejteni azt ami ott van kimondatlanul is, hogy bármelyik másodperc az utolsó lehet, és bennem is ott motoszkál, hogy talán éppen a következő lesz az, amikor az ujjai belesimulnak az ujjaimba, megpörget, közelebb húz és érzem ahogyan lassabban ver, végül aztán megáll a szíve. Mit tennék? Na ez egy igen komoly kérdés, de azt hiszem ne esnék kétségbe, hiszen soha nem voltam az a sikongatós, és maga alá zuhanós fajta. Egy hozzám hasonlatos nőnek egy tárgya domb tetején, egy vészhelyzetben, vagy éppen a süllyedő hajón is úgy kell kihúznia magát, megőrizve a méltóságát, ahogyan tenném azt hiszem ebben a helyzetben is, ha vele történne valami. Különös, de azt hiszem még életemben nem táncoltam olyan férfival, aki meglehet a következő pillanatot már nem fogja megélni. Mégis látom a tekintetéből, hogy hálás nekem azért, hogy nem ez az elsődleges szempontom, hogy nem sajnálatból vagyok most itt vele a táncparketten, hanem mert élvezem, éppen úgy ahogyan ő is. Érzem a mozdulataiból, hogy a zene magával ragadja, az ujjai időnként kóbor ritmussal táncolnak a derekamon, de még éppen a határ szélén egyensúlyoz, még éppen annyira lovagias, mint amennyire pimasz gengszter módra akarna meghódítani. De ez nem olyan értelemben vett hódítás, ezt a tánc hozza ki az emberből. És alapvetően minden tánc ilyen, csak a latin ritmusa sokkal forróbb sokkal tüzesebb, sokkal inkább húz le az ösztön szintjére, mint az összes többi. A keringő megjátszott és mímelt párzási tánc, ha azt vesszük, akárcsak bármelyik standard tánc. Ez legalább őszinte. Persze az egészben az a mulattató, hogy a mi estélyeinken a táncnak inkább társalgási szerepe van, vagy ilyenkor cseélnek gazdát olyan információk, amelyeket a hölgyek közvetítenek. Egy elhintett mondatfoszlány arról, hogy jövő héttől kakaóba és cukorba érdemes befektetni és meg kell válni kőszén részvényektől. Ez átiratosítva azt jelenti, hogy tartsd meg még két hétig a kőolaj részvényeket, mert sortolni akarják a cukrot és a kakaót. Mi nők elég sokszor dekóderként funkcionálunk az ilyen estélyeken, a szavak mögé kell látnunk, érezni azt ki és mikor hazudik ki és mikor akar bennünket meggyőzni valamiről, amiről jól tudjuk, hogy nem igaz. De vajon melyik a valós információ és melyik a hamis? Ez az amiről a test árulkodik amikor közel vagyunk valakihez. A mozdulatai mennyire olvadnak bele a ritmusba, mennyire rázkódik meg a szavait követően mennyire kerüli a pillantásunkat mennyire kap más tónust a hangja amikor a nevén szólítjuk. És én most ugyanezt tettem ahogyan Nate-el táncoltam. Figyeltem az apró jelekre arra, hogy mikor kell megállni, mikor lesz az amikor már nem hajszolhatom tovább az amúgy is ezerszeres erővel dobogó ketyegőjét. Mert bizony amikor a mellkasom hozzásimult éreztem, hogy az ingen átszakadva képes lenne akár bennem is ilyen ritmussal dobogni, ennyire erőteljesen. A következő táncot meglehet nem kellett volna erőltetnem ahogyan lehet egyszerűbb lett volna visszasétálni a pulthoz és kérni valami alkohol menteset a férfi számára, végül hagyni, hogy megnyugodjon, hogy a lélegzetvétele visszanyerje eredeti ritmusát. De ahogyan rám nézett, ahogyan láttam mennyire élvezi ezt az egészet, mintha több nap, több hét feszültsége oldódott volna most fel benne, és én ismertem az érzést, én ne ismertem volna, amikor elszökve otthonról az első útjaim egyike egy ilyen helyre vezetett? Egy olyan szórakozó helyre, ahol szinte testközelből érezhetek másokat, ahol dübörög az élet, ahol nem kell megjátszanom magam, ahol az lehettem felszabadultan aki egyébként képes voltam lenni helyenként. Nem, alapvetően nem változtam, alapvetően ugyanúgy voltak alakok akiktől rosszul voltam, akiktől távolságot akartam tartani, akiknek kifejezetten frusztráló volt a jelenléte és menekülni vágytam tőlük. Ha ritkán is de mindig akadt Nate-hez hasonlatos férfi akivel egy-két estét kellemesen el lehetett tölteni, talán csak az lepte meg a végén, hogy az autójából vagy a taxiból kiszállva nem hívtam fel egy kávéra. Hogy másra számított? Meglehet, de soha nem volt véletlen amikor arról beszéltem, hogy bizonyos tekintetben megőriztem a méltóságom, és ehhez hozzátartozott az, hogy eléggé megválogattam a partnereimet. Na és persze ne felejtsük el, hogy az érdekek minden esetben felülírják a mi világunkban az érzelmeket, vagy éppen a méltóságot. Ezek sokkal erősebb dolgok. Ha el akarok érni valamit mindent bevetek. Ez az egyetlen lehetőségem, az egyetlen fegyverem, és ez az egyetlen amivel a legbiztosabban célt lehet érni. Persze jelen pillanatban nem voltak céljaim, kizárólag az unalmas hétköznapok, elfoglaltság hiányában pedig az ember lánya leginkább abban leli örömét, hogy amikor csak teheti programot csinál magának, ahogyan tettem én is. Ma azonban a megszokott nappalokhoz hasonlatos unalmas, pult mellett üldögélős estét felváltotta végre valami izgalmas. Nem tagadom, hogy alapvetően nem vonzott volna be a bűvkörébe, egy Nathanielhez hasonlatos férfi, hacsak nem azért mert olyan bájosan kisfiús a mosolya. Ez ugyanis az egyik gyengéim közé tartozott. De ez maradjon az én titkom, ezek arra valók, hogy egy nő megőrizve őket még inkább érdekes maradjon egy férfi számára. Hogy ezt honnan tudom ilyen ifjan? Mondtam már azt hiszem, hogy egy eléggé haladó gondolkodású édesanyám, és egy frivol beszélőkével megáldott dadám van. Ha csak annyit kaptam volna az élettől amit ez a két, számomra igen meghatározó asszony adni tudott volna, már az ujjaim köré kellene csavarnom bárkit. Persze nem ez a célom, illetve már nem. Más dolgok érdekelnek, sokkal inkább mélyebbek semmint a felszín. Az anyagi biztonság egy dolog, a másik azonban a legyőzhetetlen sárm, ami megragad és nem ereszt. Legyen szó egy táncról vagy éppen egy kellemes beszélgetésről. Félreértés ne essék, bármi is zajlik jelen pillanatban a táncparketten azt az ösztönös viselkedés hajtja, ahogyan bárki viselkedne hasonló ritmusra, és álszentség lenne, ez alól valamiféle arcon kiülő szűzies pírra hivatkozva kibújni. Én sem teszem. Jól esik a figyelem, az érintés, és egyáltalán, hogy ma este sikerül elfelejtenem mi történik egy elegáns ház hálószobájában. Nem is akarok erre gondolni. Megpördülök, igyekszem nem kiperdülni a keze alól, és nem is hagyja, mert a lendület végén visszavon magához. Elmosolyodva helyeslek az egyszerű, önigazoló mondatára.
- Ó, nagyon sok mindent mondott, de majd az est végeztével derül ki ebből mennyi az igaz.- nincs a hangomban semmi más csak derültség, és az, hogy igazán jól érzem magam a társaságában, és kifejezetten üdvözítő a számomra, hogy továbbra is képes úgy úriember módjára viselkedni, hogy valójában nagyon nem az, mint ahogyan én sem úgy viselkedem, ahogyan otthon neveltek, hiszen ilyen fajta testi közelség nyilvános helyen igazán nem lenne megengedett. Hogy apám mit szólna hozzá ha látna? Minden bizonnyal az erősebb szíve hamarabb felmondaná a szolgálatot, mint ennyi tánc után Nathaniel beteg szíve. Larrabee gróf, a legidősebb tagja a a szám szerint hét testvérből és számtalan unokatestvérből és egyéb rokonból álló családnak magas, ezüstszín hajú, morózus ember. Leginkább olyan külsőre mint Sean Connery amivel gyakorta ugrattuk is, mire méltatlankodva állapította meg, hogy neki a skót rebellisekhez semmi köze, ő mindig is büszke, angol volt. A családban talán egyszer fordult elő, hogy egy Larrabee hozzáment egy ír fundamentalista hercegi sarjhoz, akit aztán a család ki is tagadott, de a vérvonalat addigra már behozta. Talán ezért látható időnként a napfényben némi vörös árnyalat az én hajamban is. Igaz én jobban hasonlítok a magas kifinomult modorú anyámra. Akinél ez csupán a felszín, mint nálam is. Látom, hogy Nate nagyon is akarja azt a következő táncot, ami azért is öröm, mert a kasztanyetta hangját mindig is imádtam, ahogyan egymáshoz koppan ez az apró hangszer, ahogyan szinte kényszeríti a testet a mozdulásra, adja a láb alá a ritmust, és kihozza utolsó morzsáját is valaminek amiről talán nem is gondoltuk, hogy ott van. Ezzel én is így voltam. Mielőtt azonban hagytam volna, hogy Nathaniel teljesen magához vonjon tenyeremet a mellkasára simítottam. A mozdulat lehetett volna félreérthető, én azonban biztos akartam lenni abban, hogy bírni fogja. Elmosolyodtam és a mozdulatom tovább folytatva kezemet a nyaka köré kulcsoltam, hagyva, hogy a lábamat megemelje. Nem bizony, nem tiltakoztam. Kellett volna? Hiszen táncolunk, és ezen a helyen ez most a legtermészetesebb mozdulatnak számít, tekintve, hogy körülöttünk ettől merészebb formációkat vettek fel egyesek. Nevetve vetettem hátra a fejemet, valahogyan magától értetődően és éreztem, hogy némiképpen sikerül magamból kiűznöm az utolsó rossz érzéseket és gondolatokat is, és amíg a félkört megteszi velem a nevetésem továbbra sem csillapodik, hanem még inkább jókedvem lesz még inkább azt érzem, hogy ez az este erről fog szólni. Kicsit ő is kísérti a sorsot, kicsit én is, kicsit mindketten olyan dolgokat művelünk amiket vagy nem lenne illendő, vagy nem lenne szabad. A fülembe suttogott mondat után összerázkódtam és nagyon halkan kuncogtam el magam, de továbbra sem tiltakoztam semmi ellen.
- Csupán egyet ért, vagy tovább feszegeti velem azokat a bizonyos határokat?- kérdeztem finoman kihívó hangsúllyal, hiszen egyszerűen adta magát az egész helyzet, az egész légkör.
- Ahogyan látom egyesek már át is lépték azokat...- jegyeztem meg mellékesen a mellettünk elég intenzíven összegabalyodott párra tekintve, akikről nem tudtam eldönteni, hogy pontosan hol kezdődik az egyik és hol a másik. Megráztam a fejem és tovább nevetve hagytam, hogy magával ragadjon a ritmus, a zene üteme, Nathaniel ölelése és a ma este túlpezsdült forrósága. Ahogyan hozzásimultam éreztem, hogy fordul velünk az egész terem, és a fülemben egyre nagyobb visszhangot vert a zenén túl is a heves szívdobogása.
- Ha más helyzetben lennénk kifejezetten örülnék hogy ezt én váltom ki magából, de azt hiszem meg kellene állnunk. Vagy úgy érzi mehet tovább ?- meg kellett kérdeznem és nem csupán illendőségből vagy aggodalomból, hanem azért is mert nem akartam, hogy baja essen. Mellette semmiképpen sem. És ma este amikor ennyire tökéletesen képesek vagyunk mindketten kikapcsolódni főleg nem. Abban már biztos voltam, hogy az est végén lesz egy külön beszélgetésem Anthonyval. Többet akartam tudni róla, Nate-ről.




••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Aug. 10, 2015 3:10 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

Tisztán emlékszik azokra az időkre, mikor még Michelle volt az, aki reggelente mellette ébredt. Apró, gyémántköves eljegyzési gyűrűje ott csillogott a gyűrűs ujján mint ahányszor Nathaniel mellkasára simította a tenyerét, ezzel is jelezve, hogy ott van mellette miközben titkon azt is remélte, hogy ugyan ez elmondható Nate-ről is. Akkoriban megszokott volt, hogy a férfi hamarabb kelt és már nem volt a környéken, ugyanis hívta a munkabeli kötelessége. Vagy a kórházban dolgozott vagy pedig kint a medencénél, attól függ, hogy kivel volt épp feladata. Viszont nem mondható el, hogy minden nap egymás mellett ébredtek, ez pedig némi aggodalmat és kétségbeesést szült  a kapcsolatuk terén.
Ám de az elmondható, hogy mindig ott voltak egymásnak, ha kellett, ha nem. Jobb és szebb párost talán keresve se találtak volna, és ha a szépséget lehet a lélekre érteni, akkor ebben mindenki biztos lehetett. Hétvégenként mikor Nate se dolgozott, a helyi latin bárba ruccantak le hol kettesben, hol pedig a haverokkal, hogy csörögjenek egy kicsit. Mindannyiuknak szükségük volt a szórakozásra, szükségük volt arra, hogy kikapcsolódjanak érezzék egymás közelségét. Tudták, hogy ők heten egy nagy család, hisz együtt nőttek fel, együtt jutottak el oda, ahol éppen jártak. Egy Versenytáncos, egy orvos, két bankár egy állatorvos, egy mixer és egy rendőr. Ők voltak a tökéletes hetes fogat, kiknek nagy része még mindig együtt mulatja az időt, mikor megtehetik.
Mind ahányszor megpörgeti a szőkeséget s ismét közelebb vonja magához, hogy tenyere a csinos, nőies és ringatózó csípőt érintse, megjelenik lelki szemei előtt Michelle arca. Csak most sikerül észrevennie azt, hogy mennyire hasonlítanak egymásra, noha ez a külsejükre nem mondható el. Kaya egy tökéletes, elegáns dáma, hófehér makulátlan bőrrel, aranyló hajkoronával és kíváncsian csillogó kék lélektükrökkel. Van benne valami titokzatos amivel felkelti Nate kíváncsiságát mind ahányszor megmozdul.
Michelle pedig egy fekete hajú, kívánatos spanyol táncosnő volt aki a tekintetével is képes lett volna felfalni a párját minden egyes alkalommal mikor megpillantotta. Annak ellenére, hogy egy tüzes spanyolról van szó, bájos, kislányos csodaszép arca volt, leginkább egy porcelánbabára emlékeztető, mélyen ülő feketébe hajló szemekkel. Viszont a viselkedése maga volt a páratlan kellemesség. Vidám volt, mindig képes volt mosolyt csalni bárki arcára. Szivárványként ragyogott az emberek borús egén, segített ahol csak tudott, adakozó szellem volt és mindenkit többre ítélt annál, mint amennyit valójában ért. Sokáig maga Nate is úgy érezte. Nem tudta elképzelni, hogy miért pont ő az akit megtalált, meg se érdemelte!
És sajnos ez csak hamar bebizonyosodott, mikor egyik reggel arra kelt, hogy a lány nincs mellette... két nappal később egy férfivel látta a bevásárlóközpontban ő pedig úgy ment haza, mintha mi se történt volna... Nem kezdett el mesélni neki a titokzatos pasasról, nem próbált megmagyarázni semmit még akkor se, mikor látta Nathanielen, hogy zavarja valami. Nem akart rákérdezni, remélte, hogy veszi az adást de sajnos nem így történt így csak hamar megelégelte a dolgot és határozottan megkérdezte, hogy mi is történt tulajdonképpen? Minek köszönheti azt, hogy képes belehazudni a szemébe, hol feneklett meg a kapcsolatuk?
És ez volt az a pont, mikor kiderült, hogy nem Nate volt az aki nem érdemelte meg a lány szerelmét, hanem fordítva.
Egy pillanatra elgondolkozik a múlt eseményein miközben megforgatja a szőke szépséget és ismét magához húzza.
A megjegyzésre csak elvigyorodik, de ezt Kaya aligha láthatja, lévén a mosolyt valahova a bár ablakai felé küldi, ennek ellenére rezdüléseiből érezheti, hogy nem süket fülekre talált ez a kis mosoly, bármily hihetetlen is. Egyszerűen felesleges lenne bármit is mondani rá.
Miközben finoman öleli magához a lány karcsú testét és táncolja a zene pergős ritmusát eme kellemes, de félre nem érthető ölelésben, elgondolkozik azon, hogy mi lett volna, ha akkor határozottabban lép fel Michelle-vel szemben, lefekteti a szabályokat ha már összetörték a szívét. Mondhatta volna a zokogó lánynak, hogy "jól van, rendben... még kapsz egy esélyt, de nem lesz még egy! Ám..." és itt jött volna egy hosszú felsorolás, hogy mit vár el tőle. Viszont Nate soha nem volt szabály lefektető, ezért is érezte úgy, hogy útjára engedi a lányt. Ha talált mást, nyilván nem volt elég boldog mellette, ő pedig mindent megtett amit tudott. Nem gondolta, hogy egyszer eljutnak odáig, hogy azt kelljen taglalni, ki merre menjen azután, ha külön mennek valamint, hogy mi legyen a gyűrűvel. Ezt a kérdést a lányra bízta, hisz már nem volt hozzá semmi köze... Michelle pedig megtartotta "emlékként", hogy legyen valami ami emlékezteti rá és a hibájára. Ha neki egy gyűrű kell ahhoz, hogy emlékezzen a volt vőlegényére akkor az már rég rossz.
Ennek ellenére a mai napig sokszor érzi úgy, hogy hiányzik neki már csak a társasága miatt is. Mindig jóban voltak, mintha a szerelmük mellett legjobb barátok is lettek volna. Minden titkát ismerték a másiknak, együtt ittak, együtt jártak szórakozni még akkor is, ha alapjáraton csak a barátokkal jár el így az ember. Részesei voltak egymás életének és ezt a lány gondolkodás nélkül elvágta közöttük. Azóta is nehezen bízik meg másokban, vagy legalábbis ez így volt addig, míg fény nem derült a betegségére ami megváltoztatta a szemléletét és a világképét.
- Egyet értek és feszegetem a határokat. Enélkül minden bizonnyal piszok unalmas lenne az élet - mit neki egy kis veszély és bármi más?
Mikor egy másik párra tesz utalást, akaratlanul is abba az irányba les ahol azok tartózkodnak majd összevonja a szemöldökét.
- Az a helyzet, hogy itt hajlamosak rá az emberek bármilyen hihetetlen is. Latin zene hazája ez a hely, azt hiszem az lenne a meglepő, ha nem így történne - még utoljára végigméri a fiatalokat majd elvigyorodik és visszafordul partnernőjéhez.
Persze felesleges lenne tagadni, hogy olykor-olykor érzi szívének vad lüktetését mely némi aggodalomra adhat okot, ennek ellenére nem lassít csak akkor mikor ismét eljut a tudatig Kaya csilingelő hangja.
- Tudja - a füle mögé simít egy kósza hajtincset, mintha attól féltené, hogy kiszúrja a szemét - mi férfiak nem szívesen mutatjuk ki a gyengeségünket, ez a puszta... önbecsülésünkből és férfiúi büszkeségünkből is adódik. Viszont ha valami baj van, akkor tényleg szólunk, figyelmeztetünk - biztató mosolya jelzi, hogy nincs semmi baj. Kicsit jobban ver a szíve a normálisnál, viszont ez azzal a lendülettel, hogy megálltak, el is kezdett normalizálódni.
- Itt inkább az a kérdés, hogy maga folytatná? - kíváncsian veszi szemügyre az arcát, mintha valamit az imént felfedezett volna rajta amit eddig nem látott.


Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 11, 2015 2:57 pm Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Drága Marianne nénikém, aki apám harmadik unokatestvérének volt a balkézről született lánya, és akit aztán magához vett mivel neki és a feleségének nem lehetett gyereke, szóval ő mondogatta azt gyakorta, hogy ami az éjszakában történik az az éjszakában is kell, hogy maradjon, hogy amikor majd a reggelre ébredünk nem szabad, hogy azzal foglalkozzunk mi az amit csináltunk és mi az amit nem kellett volna. Marianne nénikém híres volt a páratlan tollboa gyűjteményéről és arról, hogy úgy váltogatja a szeretőit ahogyan egy úrinő a parfümjeit: egy nap többet is akár. Sokszor fordultam meg náluk különféle események alkalmával, mert ez a nénikém volt arról híres, hogy bizonyos bennfentes estélyeire latin táncban igazán páratlan fiatalembereket hív meg, akik végül megtáncoltatják a hölgyvendégeket. Hogy ezt honnan tudom? Hát onnan, hogy a dél-angliai birtokán magam is gyakorta részt vettem efféle rendezvényeken, és bizton állíthatom, hogy nem véletlen nem hívott meg olyan sok vendéget a nénikém. A hálószobák száma limitált volt ugyanis. Bárki bármit mond, a aki a parketten remekül teljesít az máshol is remekül fog. Nem mondom, hogy minden alkalommal, de az esetek többségében igen. Többször elmondtam már azt hiszem, hogy a mi világunk korántsem olyan makulátlan, ahogyan a mesekönyvekben meg van írva és korántsem olyan hólelkű kisasszonyok vagyunk, kik leejtik a zsebkendőjüket ismerkedés gyanánt. Én legalábbis biztosan nem ezen kategóriát erősítem. És azt hiszem vagyunk még ezzel jópáran így. Hogy ez most mégis honnan jutott eszembe? Hát éppen egy bárban táncolok egy alapvetően kellemes modorú férfival, aki nem csupán az autókról, italokról, és lóversenyről tud beszélgetni, aki nem minden második percben sercent rá egy cigarettára és hagy magamra a pultnál, ahogyan ez gyakorta meg is történt már korábban. És én ezt a magam részéről végtelenül udvariatlannak tartottam. Szóval ez csupán arról jutott eszembe, hogy utoljára a néninék különleges estélyein éreztem ilyen jól magam, és akkor forgattak meg úgy istenigazából. Ez a  férfi szeret élni, élvezi az életet, ezt érezni a kisugárzásából, a mosolyából, és a maga egyszerűségében szemléli azt. Nem azt mondom, hogy az életvitele számomra kecsegtető volt, hogy el tudnám képzelni azt a magam megszokott luxusa nélkül, de mindenképpen figyelemre érdemesnek tartottam, és sikerült neki az ami mostanában vajmi keveseknek, nem akartam megszabadulni udvariasan elnézést kérve a társaságától. Sőt azt hiszem ahogyan a zene ritmusa beindult, úgy kezdtük mi is átlépni szépen lassan a saját magunk által húzott határokat. Ő  a sajátját, és én az enyémet már akkor amikor a második táncomat is neki adtam a mai estén. Egyszerre maradtunk távol egymástól, mégis annyira közel, hogy már szinte érintettem az arcát, amikor beszéltem. Mégsem éreztem feltétlen késztetést semmi másra, ahogyan ő is megállt bizonyos mozdulatokkal. Nem azért mert nem akarta volna, ahogyan ezektől a ritmusoktól bennem is megmozgatott valamit, de az ember pontosan attól ember, hogy az efféle helyzetekben tökéletesen képes legyen parancsolni az ösztön szintjén keletkező gerjedelmeknek. És én pontosan ezt tettem ahogyan ő is. Már sokadszorra bizonyította be a mai este folyamán, hogy nem a nadrágjában található többlet vezérli, hanem az a plussz ami sok hasonló helyeken megforduló férfiból kiveszett. Nate-nek volt tartása, volt benne egy egészséges flörtre való hajlam, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy mi az amit még megtehet és mi az ami esetünkben már soknak számít.
- Tudja találkoztam már ebben a városban elég sok férfival, és sok olyan alakkal akik nem csak feszegették de le is bontották azokat. Mégpedig olyan lendülettel, hogy az ember alig bírt nekik ellenállni. De tudja ön is, hogy mindig az kell az embernek amit nem kaphat meg, és ha nem kaphatja meg akkor szeret utána vágyakozni, és ha szeret utána vágyakozni, akkor nem akarja megszerezni, hogy vágyakozhasson még. Ugye érti az összefüggést?- kacsintottam rá játékosan, és biztos voltam abban, hogy érti miről beszélek. Amit megszerzek az egy idő után unalmassá válik, tehát nem szabad megszereznem, hogy izgalmas maradjon a továbbiakban is. Persze a zene nem könnyíti meg soha a helyzetemet, a latin zene pedig még inkább nem. De végsősoron ha azt vesszük az élet pontosan erről szól ha ilyen helyen bukkan fel egy ember. Szórakozó helyre leginkább olyan okból járunk, hogyha éppen unatkozunk, nincs senkink, bosszút akarunk állni, vagy csak szimplán jól akarjuk érezni magunkat. De minden alkalmat átjár a szenvedélyesség, a zene pedig ezerszeressé erősíti azt bennünk, hogy aztán minél nagyobb legyen a kísértés, minél nehezebb legyen leállni. Így voltam ezzel most én is.
- Nem is kell, hogy kimutassák a gyengeségüket, mi nők ezt nem szeretjük látni még akkor sem ha felébreszti bennünk valamilyen módon az anyai ösztönöket. De ha egy férfit adott esetben kívánatosnak tartok akkor a szeretője akarok lenni és nem a mamája.- mosolyodtam el sokat sejtetően, de nem akartam, hogy félreértelmezze a kijelentésemet, noha a kimondott szavakat elég nehéz lett volna másképp érteni. Flörtöltem volna vele? Igen, miért is ne? Elvégre azt szabad, azzal még igazán nem ártunk senkinek, ráadásul lássuk be, éppen sokadszorra von be az ölelésébe, a hajam végigsúrolja az arcát, érzem ahogyan egy pillanatra megremeg. Ezeket az apró jeleket nem lehet félreérteni, ahogyan az ujjak táncát a csípőn, vagy a felhúzott combon, mind olyan piciny mozdulat amit a kevésbé figyelmes hölgyek is azonnal észrevesznek. Igaz ez nálam nem mindig működött ilyen egyértelműen. Volt időszak amikor ezek mellett ridegen siklottam el, és őszintén szólva olyan esetben amikor az illető a legkevésbé sem mozgatja meg a fantáziámat még mindig ridegen sétálok el. Nem kedvelem azokat akik rutinosnak gondolva magukat úgy akarnak magukra tekerni mint valami élő liánt. Szerettem úgy érezni, hogy irányítanak, de mégis meghagyják a lehetőségét annak, hogy bármikor én keveredjek felül. Ez a játék szépsége, mint egy élettel és élethelyzetekkel történő adogatás.  Érzelmi teniszjátszma, vagy valami hasonló.
- Én folytatnám...ha maga is folytatná velem a folytatást- emeltem meg kissé a fejemet és nagyon picit döntöttem oldalra, hogy jobban nézhessem meg én is az arcát, amit ebben a félhomályban elég nehéz próbálkozás volt tökéletesen feltérképezni. Az motoszkált bennem, hogy nappali fényben is ilyen vonzónak találnám, vagy akkor egyszerűen egy bolti eladónak tekinteném őt, vagy a kórházban egy egyszerű orvosnak, akihez el kellett mennem. Ez utóbbit valószínűbbnek láttam, pontosan ezért szerettem volna ezt a misztikumot kicsit kiélvezni vele ameddig még ennek találom. Egy vonzó idegennek, ezen az éjjelen. Szóval amikor végül belekezdtek egy kicsit lassabb és vontatottabb ritmusú zenébe, az ujjam újrafűztem az ujjai között és mosolyogva biccentettem, hogy rendben akkor én nem fogom kímélni. Bailando Ezt a zenét ismertem, egy időben szinte minden este felcsendült azon a helyen ahova magam is jártam. Mármint ezelőtt a hely előtt a belváros szívében. Igaz ott sokkal több volt a nívósabb és kevésbé elázott vendég, ugyanakkor a legtöbb alak tolakodóan közeledett, így aztán leszoktam róla, hogy egyedül menjek oda. Hagytam, hogy megint ő legyen az első aki megpörget, majd amikor közelebb húzott magához, a homlokomat a homlokának támasztottam, végül elhúztam a fejem hátravetettem és nevettem. Megráztam a hajam, amiből kihullott az azt összefogó hajdísz és megint aranylón omlott a vállamra. Úgy terveztem, hogy ez lesz az utolsó tánc, de hogy valójában az lesz és Nate számára majdnem tényleg az, azt hiszem erre nem gondoltam és egy pillanatra meg is ijedtem. Az első jelet akkor érzékeltem, mikor megint közel kerülve az arcához a hirtelen forduló fényben megláttam rándulni az izmot az arcán. De ez nem a mosoly jele volt, ez torz volt, másabb mint eddig. Közel simultam hozzá, a mellkasának préselődtem, ezen keresztül éreztem, hogy a szíve olyan erővel kalapál mint valami megvadult gőzgép. Ezek azonban olyan gyorsan játszódtak le, hogy még időm sem volt szólni vagy bármit tenni. Éreztem még, hogy megszorítja a derekamat, a keze a kezemben erősen szorított rá a tenyeremre, valami nagyon nem stimmelt. Riadtan húzódtam hátrébb, hogy levegőhöz engedjem jutni, miközben már perdültem is úgy, hogy ha szükséges meg tudjon rajtam támaszkodni. Rémülten fordultam a pult irányába, éppen abban a pillanatban amikor Anthony is odalépett, és minden bizonnyal elég gyorsan észrevette, hogy valami nem stimmel, hogy baj van. Hüvelyk és kisujjam telefonkagylót formált, és tátogtam neki, hogy hívjon mentőt, de azonnal. Közben már fordultam vissza Nate felé, akinek az arca eltorzult és láttam, hogy egyre nehezebben veszi a levegőt. Kezemet a szívéhez simítottam a tenyeremmel. Őrületes sebességre kapcsolt, szinte minden dobbanása nekicsapódott a nyitott kezemnek.
- Vegyen levegőt Nate....mélyebbeket vegyen, gyerünk ne csinálja ezt velem! Adjanak már egy kis helyet....jöjjön...leülünk oda...- kétségbe voltam esve, de igyekeztem nem mutatni, mert ha összeomlok, azzal a helyzetet nem fogom segíteni, ráadásul miattam történt ez az egész ami kellő lelkiismeretfurdalást is fog nekem okozni feltéve ha túléli. Egek! Ostoba voltam, nem kellett volna hagynom...de aztán beláttam, hogy ha így van ezzel az erővel a lakásában bezárva is élhetne ez a férfi. Valahonnan mellettünk termett egy magas erős felsőtestű latin amerikai férfi, aki segített a székig elvezetni Nathanielt, és még akkor is ott maradt amikor vártunk arra, hogy a mentő megérkezzen, akit Anthony hívott.
- Menjenek már hátrébb hát nem kap levegőt! Legyen már egy csepp eszük!- próbáltam néhány embert hátrébb tessékelni, akik szinte belemásztak Nate arcába. Nem tudom mit gondoltak, mit fognak látni, hacsak azt nem, hogy nem fogja kibírni amíg  a mentő megérkezik. Feljebb húztam a combomon a ruhát, és még mindig ott álltam mellette, fogva a kezét.
- Nem lesz semmi baj Nathaniel, a mixer barátja már hívta a mentőket. Csak...csak lélegezzen rendben? Vegye jó mélyről, egyenletesen ahogyan csak tudja. Ne hagyjon cserben, együtt csináljuk, gyerünk. Beszííííííííív! Kifúúúúúj!- én még életemben ilyen helyzetben nem voltam és nem csináltam ilyesmit, szóval az újdonság erejével hatott a dolog, de mégsem hagyhatom, hogy ez a férfi miattam haljon itt meg egy jó hangulatú latin bárban. És egyáltalán...sehogy ne haljon meg! Igazságtalannak éreztem, és tudtam, hogy ha ezt túléljük kezembe veszem az irányítást. Lesz valami célom.






••©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Aug. 11, 2015 4:51 pm Keletkezett az írás



Kaya and Nathaniel
 

Vannak időszakok az életében, mikor meg nem mondaná róla az ember, hogy van valami baja. Mikor elkezdődött nála ez az egész mizéria, csak akkor kezdett nyilvánvalóvá válni az, hogy valószínűleg sokkal komolyabb a gond egy egyszerű tüdőgyulladásnál, mikor éjszakánként leverte a víz, nem tudott levegőt venni, folyamatosan fulladt. Mind emellett fáradt volt mikor felébredt, nem tudta soha kipihenni magát. Mintha hirtelenjében egy több mint  nyolcvan éves férfi szívét kapta volna meg, aki hat évtizeden át csak dohányzott. Ez utóbbi pedig aligha mondható el Nathanielről, lévén élete folyamán három szál cigarettát ha elszívott de még azt is csak tinédzser korában, mikor "menő volt". Már akkor se tudta elviselni, mikor pedig a szíve jelezte, hogy baj van, még kevésbé...
Aztán csak fény derült a bajra, és bár idejében kapták el, mégis maga után vont egy sor másik problémát, így a szívelégtelenséget amit egy vérrög okozott nála a beültetett mű billentyűk miatt.
Mikor megkapta az "alkatrészeket", kifejezetten jól érezte magát. Tudott esténként aludni, és ez közel fél évig el is kísérte. Azt hitte, hogy ennél nem lehet rosszabb, és bár jócskán lerövidítették az életét, mégis összeszedte magát. Ezután pedig nem kellett több hét hónapnál és a szíve ismét jelzett. Ha aznap nem megy be dolgozni, akkor nagy valószínűséggel otthon éri utol a vég, hisz nem lett volna ki segítsen rajta. Azon az eseten csak az múlt, hogy közel volt a segítség, és rögtön át tudták vinni az egyik kezelőbe.
Jelenleg viszont tünetmentes... lehet, hogy meglehetősen gyorsan ver a szíve amit ő maga is érez, hisz kis híján a bordakosarait verdesi s egy-két pillanatra szüksége van ahhoz is, hogy mélyebb levegőt tudjon venni.
Ezt azonban most inkább a hosszú táncsorozatnak tudja be és meri remélni, hogyha befejezi akkor minden visszakerül a normális kerékvágásba s még egy pohár alkoholosat is letud gurítani.
De addig míg a karjai között van a szőkeség inkább próbál nem ezen gondolkozni. Élvezi azokat a pillanatokat, mikor egész közel tudja magához vonni, hogy ujjai táncot járjanak a ritmussal karöltve a csípőjén vagy a derekán. Elgondolkozik azon alkalmakkor mikor megpörgeti, hisz felesleges volna tagadni, a szőke hajzuhatag forgás közben leginkább egy angyalra emlékezteti őt. Maga a személyisége is olyan a lányzónak. Amilyen kellemes és nőies, épp annyira képes előkelően harcias lenni.
- Ebben biztos vagyok... ámde ez elmondható a nőkre is, ezt felesleges lenne tagadni. Vannak ám elviselhetetlen nőszemélyek akiktől farok behúzva menekülnek a férfiak - volt mikor rá is rátapadt egy-két olyan bige, akit sokan kivénhedt csatakancának neveznek mintsem dámának. Semmi baja az idősebb nőkkel, de azért bocsánat! Tudja az ember, hogy milyen külseje van és, hogy milyen korosztállyal kezdjen. És közülük tényleg ők a legrosszabbak. Az a korosztály, aki merőben mást keres annál, mint ami neki lenne való. Hatvanas hetvenes nők keresik a harmincas, vagy rosszabb esetben a húszas férfiakat. Több, mint undorító.
- Ohh... kegyed csak arra megy, hogy szerető legyen? - nála valamiért a párkapcsolat nem jár kéz a kézben azzal a szóval, hogy "szerető". Nála ez mindig olyan volt, hogy egy palinak van egy felesége, emellett egy potya nője akit akkor vesz elő, ha megunja a feleség combjai között szórakozást. Kifejezetten visszataszító gondolat, meg kell hagyni.
A következő pillanatban viszont úgy gyorsulnak fel az események, mintha húznák. Észre se veszi, hogy megáll és a saját ketyegője nem engedi, hogy tovább diktálja a lába az iramot. Mintha agyilag is lebénulna...
Arca egy pillanatra fájdalmas grimaszba torzul mikor a mellkasa nyomni kell. Ismeri ezt az érzést, volt már kezdetek kezdetén egy szívinfarktusa amit túlélt viszont előre szóltak neki az orvosok, hogy talán még egy alkalommal nem lesz ekkora szerencséje.
Látása elhomályosul, megtántorodik ahogy érzi a következő egyre erősödő vágtát a szíve jóvoltából. Zöld szemei elkerekednek s nem szóra nyitja a száját, sokkal inkább azzal küzd, hogy a levegő eljusson a tüdejéhez. Megszokta már, hogyha a szív nem működik rendesen akkor az a tüdőre is kihat valamilyen szinten.
Arcából rögtön kifut a szín, s hófehér árnyalatban tündököl tovább szemei alatt hatalmas fekete karikákkal. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy a földön kössön ki, ezer szerencséje, hogy Kaya elég közel van hozzá ahhoz, hogy valamelyest rá nehezedjen testsúlyának egy bizonyos hányadával. Nem egy túlzott nagydarab fickó, de tény, hogy egy magatehetetlen testet nehezebben lehet megtartani mint egy olyat aki tisztában van a cselekedetével.
Hallja a szőkeség hangját ahogy próbálja elérni, hogy vegyen végre levegőt valamint, ahogy próbál utat törni maguknak ahhoz, hogy haladhassanak. Az persze még őt is meglepi mikor egy nagydarab pasi belé karol és leülteti az egyik székre, ahol csukott szemmel próbál magára némi tartást erőltetni miközben levegő után kapkod amit mintha elzártak volna előle. Apró, gyöngyszerű verejtékek ülnek ki az arcára és csordulnak végig a nyakától egészen ingének gallérjáig. Az alakok táncot lejtenek előtte, még a zenét is leállítják így csak a szívének erős, gyors kalapálását és dobogását hallja miközben a vére felbőszült ménesként vágtázik az ereiben.
Ujjai belemarkolnak a combjába ahogy kiegyenesedik majd előredől, hogy támaszkodni tudjon.
- Hé, hé! Nate - jelenik meg szemmagasságában Anthony napbarnított arca, s miközben megpróbálja ismét arra ösztönözni, hogy hátra dőljön, egy pohár hideg vizet emel a szájához - Tom, van egy jéggel teli bödön a pult alatti hűtőben. Hozd ide egy ronggyal együtt! - utasítja a kérdéses férfit. Tudja jól, hogy mi volt az amivel legutóbbi alkalommal sikerült levinni a pulzusát, most is megpróbálkozik vele és talán addig kibírja vele amíg ideérnek a mentők.
- Kösz - veszi ki a magas pasas kezéből a fém bödönt amiből kikap egy jókora marokra való jégkockát - gomboljátok ki! - ha valaki megteszi és kigombolja az inget, rögtön a mellkasára szorítja a ruhadarabba csomagolt jégadagot. Az edzettebb mellizmok között jól láthatóak az eddigi műtétek hegei. Hosszában egy nagyobb, és egy-két kisebb tőle jobbra és balra. Ismeri őket, látta már néhányszor, viszont még most is dobban egyet a szíve a gondolattól, hogy miken ment eddig keresztül annak ellenére is, hogy milyen fiatal.
- Jól van haver, csak figyelj a hölgyre! - veregeti meg finoman a vállát mikor meghallja a szőkeség szavait. A telefont persze egy percre se teszi le, a fülénél van miközben az egyik vállával tartja, hogy informálhassa a mentősöket.
- Nem, fal fehér... remeg, mellkasa gyorsan süllyed és emelkedik. Mit kell magyarázni? Önök vitték be nem is egyszer, ott dolgozik! Igen, Winston! - idegességében megemeli a hangját a mentőssel szemben miközben kétségbeesett tekintettel bámul a szőkeségre.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Aug. 12, 2015 9:59 am Keletkezett az írás




Nathaniel & Kaya


Nem voltam valami gyakorlatias ember, nem erre neveltek. Nem az volt a dolgom, hogy adott helyzetben bármit is csináljak, hanem az, hogy egyszerűen legyek ott, csak mosolyogjak, vagy éppen legyek olyan elkeseredett, mintha pár órán belül vége lenne a világnak. Szóval játsszam el szépen a rám osztott szerepet, de semmi esetre sem az, hogy a cselekményekbe bármilyen módon is beleavatkozzak. Az arisztokrata családoknak még mostanság is megvolt a maguk egyszerű, mégis eredendően mocskos bája, nem volt szükség arra, hogy mi bármilyen módon is részt vegyünk a munkában, igaz a többségünk elvégzett valamilyen nívósabb iskolát, koptatta néhány műintézmény padlóját, adott esetben diplomát szerzett, amivel lehetett kérkedni, jól mutatott a családi gyűjteményben. A XVII. századi apró kis szekreter mellett a falon függő kellően drága bőrkeretben díszelgő diplomája a család gyermekeinek mindig valamiféle státusz szimbólum volt: Oxford, Yale, UCL vagy a Sorbonne. Ezen intézmények alá senki nem adta, így aztán egyértelmű volt, hogy nekem is ezt a sorsot szánták volna egykor, én azonban a könnyebb utat választottam, és a kifutók világát céloztam meg. Persze nem azt mondom, hogy apa boldog volt tőle, de minekutána az egyik kedves kuzin esküvői ruhakollekciójának és parfümjének arca lettem ezzel is szerepeltetve a nevünket a médiában. Gyaníthatóan nem lett volna ilyen megértő, ha tudja, hogy aláírás alatt volt egy szerződésem ugyanezen céggel fehérnemű reklámra is, de azt már végül nem valósítottuk meg, ugyanis akkoriban találkoztam össze Devonnal és repültem át érte a fél világot. Persze nem azt mondom, hogy letettem volna ezirányú terveimről, inkább úgy mondanám, hogy bizonytalan időre elhalasztottam. Szóval ilyen helyzetekben mint a mostani legbelül igenis kétségbe voltam esve mert fogalmam sincs mit kell csinálni, leginkább pedig azt, hogy mégis kinek. Nekem? Persze igen intézem, hogy hívjanak mentőt, valami ülő alkalmatosságot keresek neki, és próbálom a helyzetet mihamarabb feldolgozni, de őszintén szólva nekem már az is megterhelő, hogy egyáltalán ilyen rettentően kínos helyzetbe kerültem, hogy a táncpartnerem éppen velem lett rosszul. Hogy lelkiismeretlen volnék? Meglehet, de sosem volt arra szükségem, hogy bármi miatt is aggodalmaskodjak. Ha ilyen helyzetbe kerültem volna akkor apa elintézi, apa aki mindenhol ott van és akinek a keze mindenhova elér, leginkább az angol parlament felsőházába. Ahol még mindig státusz szimbólumnak számított Larrabee gróffal jóban lenni. Ez tartotta életben a köreinket, a mindent áthálózó kapcsolatrendszer, az, hogy a világ még mindig nem ébredt fel a Csipkerózsika álomból, még mindig szüksége volt ránk arisztokratákra, arra, hogy a csillogásunk után vágyakozzanak. Néha azt gondoltam, hogy ha nem lennénk, akkor valamiféle álommal lenne kevesebb, hogy ezt akár ők is elérhetik. Ők akik, a gyárakba indulnak reggelente, aki kinyitja az apró kis csemege üzletet a Sohóban, aki színpadra lép és eljátssza, hogy része ennek a ragyogó körforgásnak. Mindezen dolgok bizonyították a létjogosultságunkat. Mi voltunk a mesekönyvek életre kelt szereplői, akik bebizonyították, hogy valóra váltható minden álom. Nos igen, valóban, de mindez csupán illúzió, csak arra jó, hogy ne lássák meg mennyire nem is kellenénk, hogy mennyivel könnyebb és egyszerűbb lenne nélkülünk az élet. De amíg az emberek az álmaikba menekülnek a hétköznapok  szürkesége elől, ahelyett, hogy maguk színesítenék azt meg, addig szükség lesz ránk. És én nem is fogok arra törekedni, hogy küzdjek ellene. Csak éppen vannak helyzetek az életben amikor állok csak mint egy rakás szerencsétlenség, és azon gondolkodom, hogyan tovább. Határozott vagyok ha kell, küzdeni akarás, az jócskán szorult belém, de mindez akkor  a legerősebb ha érdekek sorakoznak mellé, amikor meg kell harcolnom a céljaimért. Ahogyan megharcoltam egykor azért is, hogy feladtam mindent egy férfiért, akinek akkor az életében már volt valaki. Bár azt hiszem az én harcom véget ért abban a pillanatban, hogy mindez kiderült, mert nem fogok árnyékokkal hadakozni, arctalan alakokkal, szóval részemről azt hiszem még mindig bizonytalan vagyok azt illetően, hogy vajon helyesen cselekedtem egykor amikor repülőre szálltam vele? Ó nem azt állítom, hogy ostoba lépés volt, vagy akár egy pillanatra is megbántam volna, mert nem bántam meg, egyszerűen csak többnek vélem magam semmint egy kitartott szerető, egyszerűen nem erre születtem. Az én részem a csillogás, az izgalom az olyan élet, amiben mindig történik valami. Képtelen vagyok besavanyodottan élni egyik napról a másikra. Szükségem van arra, hogy történjen valami, hogy izgalmat hozzon valaki az életembe. Kell a játék, csak ez kell. Azt mondtam ennek a férfinak, hogy az igazi izgalmat nem az jelenti, amikor megszerzünk valamit, hanem a szüntelen vágyakozás utána. Még talán azzal lehetne ezt kiegészíteni, hogy az is fontos, hogy ez valami olyasmi legyen ami tiltott, ami alaphelyzetben soha nem lehetne a miénk. Hogy ez egy gyönyörű ékszer vagy egy férfi, végülis a különbség csupán abban rejlik, hogy melyik ejt hamarabb rabul. Ha a kettő együtt jár, akkor azt hiszem nálam tökéletesen nyert ügye van. Most azt érzem, hogy a következő pillanatban az én szívem is olyan hevesen kezd el kalapálni, hogy menten átszakítja a ruhámat, döbbenten nézem Nathant és azt a férfit a segítségemre sietett, egyedül ugyanis nem bírtam volna elvonszolni idáig. Egy törékeny nő vagyok, nem egy díjbirkózó, még akkor is ha annyi lélekjelenléte marad a férfinak, hogy ne a teljes súlyával nehezedjen rám. Meglepődtem az első érzelmi reakciómon: féltettem. Mármint nem magamat, nem az volt számomra a fontos, hogy mit gondolnak rólam a környezetemben...persze nem állítom, hogy ez ne lett volna lényeges, hanem egyszerűen nem ez volt az elsődleges, és ezzel még magamat is sikerült meglepnem. No lám, hirtelen érdekelni kezdett valakinek a sorsa? Nem kőszívű vagyok, csupán a törődésemet, vagy éppen a figyelmemet patikamérlegen szokásom mérni, és nem osztogatni boldog boldogtalannak. Nate azonban már az első másodpercektől felkeltette az érdeklődésemet, a könnyed stílusával, és amikor kiderült a betegsége számomra, csak még inkább érdekessé vált , olyan akire figyelni kezdtem, és ahogyan haladtunk előre az estében, úgy gondoltam szívesen beszélgetnék még vele tovább. Így is terveztem a tánc után. Az élet és a szívének egyre hevesebb, hovatovább krónikusan gyors dobogása keresztül húzta a számításaimat és rettentően megijedtem. Szerencsére vannak itt jópáran, közöttük Anthony, és azok akikkel Nate érkezett, akik kicsit gyakorlatiasabban cselekednek nálam, én meg mint egy kiképzőtiszt osztogatom a parancsot, hogy miképpen vegyen levegőt. Méltósággal tűr, nem úgy ahogyan én egykor, egy balesetet követően, amikor szinte magamból kikelve üvöltöttem az aneszteziológussal, hogy ne mondja meg nekem hogyan vegyem a levegőt. Huszonpár éve egyedül is képes vagyok rá az életben maradás érdekében és ez most is így lesz. Hálásan pillantok az érkező Anthony-ra. Amikor kikeverte nekem a koktélomat még a nevét sem akartam tudni, nemhogy azt gondoltam volna, hogy pár óra múltán együtt próbálunk meg életben tartani egy embert amíg a mentők megérkeznek. Nem vagyok orvos, nem vagyok olyan aki tudja ilyen helyzetben mit kell tenni azon kívül, hogy segítséget hívok, még csak az elsősegély nyújtáshoz sem értek, a vér látványától elájulok, és az injekciós tűt látva hisztéria roham tör rám. Szóval azt hiszem e pillanatban nem én lennék a legalkalmasabb arra a szerepre, hogy egy kórháznak még a közelébe is menjen, de meg fogom tenni. És nem azért mert kötelességemnek érezném, sokkal inkább azért mert valóban érdekel mi lesz vele, sőt a gondolataim ez ügyben már sokkal előrébb tartottak. Nem fogom hagyni, hogy még egy ilyen megismétlődjön. Egyszerűen megijedtem és aggódtam, és ezt a két érzést nagyon nem szerettem, tehát tenni fogok ellene, ha már érdekelni kezdett a sorsa. Persze nem tudom most még eldönteni, hogy jó, hogy összetalálkoztunk, vagy lehet egyszerűbb lenne mindkettőnknek, ha nem így lett volna. Kár is ezen meditálni, talán ez mindenképpen szükségszerű volt, mert így talán lesz esélye arra, hogy hamarabb másik szívhez kerüljön. Ha rajtam múlik mindenképp, és nem érdekel mennyi irodát, hálószobát vagy éppen  egyéb helyet kell megjárnom miatta, esetleg ki lesz az akin át kell gázolni ezért. Felszisszenek, amikor az inget gyakorlatilag szó szerint letépik róla, és ekkorra már én is elhallgatok, csak a kezét fogom, hogy legyen mibe kapaszkodnia. Erősebben is szorít rá, amikor a mellkasához nyomják a rongyba csavart jégkockákat abból a bödönből. Félre kellene fordítani a fejem amikor a hegeket megpillantom, de egyszerűen nem vagyok rá képes csak bámulom meredten és gondolatban újra csak szörnyülködöm, hangot persze ennek nem adok, szerintem mindenki tisztában van vele aki jelenleg itt van és a barátjának mondhatja magát, hogy rosszabbul néz ki mint egy felszabdalt húsdarab, és hol van még a vége. Összeszorítom vékonyra a számat, és próbálom rendezni a kusza gondolataimat, valahogyan nem illene ebbe a helyzetbe mg egy hisztérika is, noha leginkább üvölteni lenne kedvem mindenkivel, hogy nehogy nekem hagyják meghalni itt. Sok dolgot megéltem életem során, de hogy valaki a kezemet szorítva haljon meg olyat még nem, és nem is most szeretném elkezdeni, és nem is vele. Nyelek egy nagyot és újra beszélni kezdek amikor Anthony arra kéri a barátját, hogy rám figyeljen.
- Rendben Nate....minden rendben lesz, csak az a lényeg, hogy figyeljen rám, csak rám. Ide, ide nézzen a szemeimbe, gyerünk!- óvatosan fordítottam magam felé az arcát, próbáltam lekötni a figyelmét, vele együtt lélegezni, ezzel is arra ösztönözve, hogy pont ugyanúgy vegye a levegőt mint én. Persze ehhez nekem is erősebben kellett zihálnom, ha így folytatom itt fogok elájulni. Nem akartam, hogy arra figyeljen amit Anthony csinál, arra sem, hogy közben a mentősökkel beszél, akik hallhatóan elég értetlenek voltak. Azt hiszem lesz velük egy kis beszélgetésem. És ekkor értettem meg anyám szavait és hálát adtam amikor megfogadtam őket. Ha egy idegen helyre kerülsz három dolgot mindenképpen támogatnod kell adományokkal: a kórház, a  helyi média és a politikusok, az önkormányzat. Ez a három intézmény lesz az ahol a leginkább megtérül a befektetésed. Bölcs asszony az anyám, én pedig gondoskodtam róla, hogy a Larrabee név minden hónapban egy közepesebb, de nem elhanyagolható adomány keretén belül ott legyen a jótékonysági számlán a kórház javára, szabad felhasználásra. Szemforgatva pillantottam a vállam felett Anthonyra és mindketten reménykedtünk, hogy időben érkeznek. Nate mér fehérebb volt, mint a viasz, és nagyjából olyan is volt a bőre. A kezemet egyre görcsösebben szorította, az ujjai kifehéredtek, én pedig nyugtatóan rásimítottam a másik kezemet. Észrevettem, hogy megint szabálytalanul veszi a levegőt így aztán visszafordultam hozzá, megint biztatva arra, hogy rendesen vegye a levegőt.
- Héééé Nathaniel, neeeem neeeem! Beszíííííív, kifúúúúúj! Ez az gyerünk, újra! Ne, ne azt nézze, rám nézzen, gyerünk, ide szépen a szemeimbe, mint az előbb! Ez az, nagyon jól csinálja!- azt már csak magamban tettem hozzá, hogy egyre rosszabbul néz ki, és rettentően féltem de még akkor is, amikor már megérkezett a mentőorvos és a két ápoló. Helyszíni EKG, kapott egy arcmaszkot is, meg valamit a nyelve alá, amiről csak  később tudtam meg, hogy nitrát. Az időérzékem elveszett, már csak kábultan álltam Anthony mellett és néztem hogyan pakolják tele csövekkel, meg mindenféle holmikkal Nate-t. Velük megyek. Ezt már eldöntöttem magamban ahogyan azt is, hogy vele maradok és tudni akarom mi történt, hogy jobban van, hogy jobban lesz. Így kell legyen! Hordágyra fektették, én pedig lendületesen elindultam velük, amikor éreztem, hogy egy kéz megállít, és nem enged tovább. Az egyik ápoló volt az.
- Maga nem jöhet a kórházba, csak külön.- másodpercek alatt lettem haragos.
-Majdnem meghalt egy ember a karjaim között, szóval nekem ne akarja megmondani hova és mikor mehetek. Kaya Larrabee vagyok, countess.- tettem még hozzá kissé eltorzítva a rangomat de ez most nem számított. A lényeg úgyis az volt, hogy a nevem még mindig jól csengett. Még ebben a helyzetben is
- Szóval én most Mr Winston-al megyek a mentőautóban. Induljunk!- adtam ki az utasítást ellentmondást nem tűrő hangon, ahogyan odahaza a sofőrömmel szoktam adott helyzetben, és úgy tűnt ez most itt is beválik, mert sietős léptekkel indultunk meg a kint várakozó mentőautó irányába, a végére már futva tettem meg az utolsó métereket. Amikor becsapódott mögöttem a mentőautó ajtaja még mindig a sírás határán voltam de egy úrinő a pokolban is úrinő marad még akkor is ha belül kétségbeesett és fél. Ma éjjel ismertem meg, miért érdekel mi lesz vele? Nem tudom megmagyarázni, érdekelt és kész. Néha nem szeretem megmagyarázni mit miért teszek, most az a fontos, hogy életben maradjon. Sőt jelen pillanatban hosszú távon is ez a fontos. A mentő meglódult velünk a kórház felé, és a sziréna hangja elnyomott mindent.

Folytatás 2.0




••©
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:09 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Kaya and Nathaniel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: