- Rendben, most már megállhatunk - jeleztem a sofőrömnek, és ahogy a leparkolt a vállalat elé a sötét limuzin, úgy csapott belém ismét a félelem és az izgatottság egyvelege. Nem. Ez nem megy még nekem. - Inkább menjünk még egy kört - szóltam előre, majd felhúztam az ablakot, mely elválasztott engem tőle, s hátradőltem a helyemen. Miért nem tudtam egyszerűen összekapni magam, és besétálni a cégébe? Ez a viselkedés egyáltalán nem vallt rám.. De ez nem működött olyan könnyen, hisz most fogok először találkozni a jövendőbelimmel. Azzal a férfival, akit a családom kiválasztott számomra, és akihez hozzá kell mennem. Semmi beleszólásom nem volt ebbe a frigybe, egyetlen egy választásom volt, mégpedig elfogadni a döntésüket, és véghez vinni ezt az egészet. Mikor megtudtam, hogy Garethnek találtak egy megfelelő párt, már sejtettem, hogy hamarosan eljön az én időm is, de azt hittem, hogy addig még legalább el fog telni egy félév. Vagy akár több év. Reménykedtem benne, hogy még bőven van időm élni, mert őszintén szólva berezeltem. Nem akartam olyanná válni, mint édesanyám, aki már csak a hortenziái gondozásában, illetve a bálok rendezésében leli meg az örömét. Fogalmam sincs, hogy mit szeretnék elérni az életemben, hisz meg volt mindenem. Bármire vágytam, megkaptam. Nem volt szükségem arra, hogy napi nyolc órában dolgozzak egy olyan helyen, amit ki nem állhatok. Így érthető a kiakadásom, hisz azt se tudom, hogy mi lesz a dolgom feleségként. Egész nap üljek a hatalmas kúriámban, várva a férjemre? Más dolgom úgyse lesz, olyat nem kell csinálnom, mint például főzni, vagy takarítani, azokra úgyis lesz emberem. Teljesen tanácstalan voltam. Gondolataimból a sofőröm zökkentett ki, jelezve, hogy ismét megérkeztünk a cél helyre. Most már elég erőt vettem magamon, és végre kiszálltam. Ahogy a járdára értem az esetleges gyűrődéseket kisimítottam fekete ceruzaszoknyámból. A mai napra a fent említett szoknyát választottam, egy halványkék blúzzal, mely kiemeli a szemeim színét és szintén egy fekete blézert. Hétköznaponként is így öltözködöm, noha a farmer sokkalta kényelmesebb lenne, de nem jelenhettem volna meg úgy vőlegényem előtt. Az irodaházba beléptem, s szenteltem egy kis időt arra, hogy leendő férjem vállalatát alaposan szemügyre vegyem. Tiszta volt, rendezett, tágas terület, modern bútorokkal. Az egészből sugárzott az elegancia és a kifinomultság. Legalább az ízlése nem rossz. Tovább sétáltam, de nem igazán találtam a helyem. Elvegyültem az emberek közt, így kapva az alkalmon megkérdeztem egy mellettem elhaladót, hogy merre van a fiatal Borgia irodája. Miután kedvesen elmagyarázta, az utam immár a lifthez vezetett, ugyanis annak segítségével tudok eljutni hozzá. Rajtam kívül még öten voltak bent, hátulra szorultam a tükörhöz, de ezt nem is bántam, hisz így gyorsan le tudtam magam ellenőrizni. Célom, hogy jó benyomást keltsek benne, főleg azután, hogy a múltkor lemondtam a találkozót. Nem volt semmi problémám, de nem bírtam
megjelenni. Berezeltem az utolsó pillanatban, de szeretett bátyám, Gareth mint mindig, most is falazott nekem. De most már nem fogom menekülőre, túlesek ezen a mai napon egyszer s mindenkorra. A liftből kiszálltam, magassarkúm kopogására egyből felkapta a fejét a titkárnő, gondolom nem számított rám, hisz nem jelentkeztem be előre. Nem mertem, mert a végén biztosan kitaláltam volna egy újabb hazugságot, így legalább viszonylag spontán volt, s nem izgultam rá. - Jó napot, Anabell Grantwood vagyok, Mr. Borgiahoz jöttem - villantottam rá egy mézesmázos mosolyt, mire ő elkezdett valamit nézni a számítógépen. - Sajnálom, de nem szerepel a listán. Adhatok egy időpontot esetleg? - nézett fel rám egy szintén barátságos mosollyal. - Nem, én még ma szeretnék találkozni vele - közöltem vele nyomatékosabban, mire megrázta a fejét. - Sajnálom hölgyem, de időpont nélkül nem tudom beengedni - kérdőn felszaladt a szemöldököm, nem tudtam mire vélni ezt a stílust. Talán nem elég tisztán mondtam a vezetéknevemet, biztosan nem hallotta. - De igen be tud, elmondom újra a nevem, Anabell Grantwood - mondtam immár lassabban, tagolva. Azt ne mondja, hogy még sose hallott e névről. Igaz, hogy egy fél világ választotta el Ausztráliát Nagy Britanniától, de az ég szerelmére, szinte mindenütt ott voltunk! - Nem, Mr. Borgia nagyon elfoglalt.. - Akkor inkább máshogy fogalmazok. Kérem szóljon, hogy a menyasszonya óhajt beszélni vele - egy gúnyosabb hangot engedtem meg magamnak, amit egyből megbántam, de már nem tudtam visszaszívni. A lány elpirult, majd elnézett a vállam fölött. - Maga is megmondhatja neki, itt van - nézett fel rám, s ahogy tudatosult bennem szavai, úgy váltam falfehérré. Ez aztán a tökéletes belépő. Mindegy, még jobbá tehetem ezt a napot. Egy mosolyt varázsoltam az arcomra, majd megfordulva jövendőbelimmel találtam magam szemben. Kicsit meglepődtem, s ennek a jele a pillanat hevében meg is mutatkozott rajtam, de ahogy észhez tértem, rendeztem arcvonásaimat. Az interneten jó pár képet találtam róla, és meg is jegyeztem magamnak, hogy milyen fiatal, na de ennyire? Azt hittem, hogy majd egy vén emberhez fognak hozzáadni a szüleim, de meg kell hagyni, elég jól nézett ki. A jó oldaláról közelítettem meg a dolgokat, úgy vagyok vele, hogy lehetett volna rosszabb is. Szívem mélyén még mindig ellenzem ezt az egészet, de legalább megnyugodtam, hogy nem egy félholttal fogom összekötni az életemet. - Ön bizonyára Damiano Borgia, Anabell Grantwood vagyok - nyújtottam a kezemet, de mégis olyan kellemetlenül éreztem magam, de majd igyekszem eltiporni ezt az érzést. - A múltkori találkozót sajnos le kellett mondanom, egy fránya gyomorgörcs kapott el, de már elmúlt - rezzenéstelenül hazudtam a szemeibe. Már az első másodpercekben. Nem is éreztem magam rosszul emiatt, hisz ez még mindig jobban hangzott, mint az igazság. Csak ezt az utat választhattam, egy pillanatra sem szabad elszúrnom. Szinte hallom nagybátyám utasítgató szavait a fülemben.. "Ne hozz szégyent a Grantwoodokra" ~ hányszor hallottam én ezt a mondatot, főleg fiatalabb koromban, de azóta már felnőttem, s igyekszem nem bemocskolni a családom nevét. Egy frigy a Borgiakkal nem csak nekik, hanem számomra is kedvező lenne. Elvégre továbbá is folytatni tudom ezt a fényűző életstílust, amiben felnőttem. Be kell vallanom, eléggé nehezemre esne találni egy normális, fizető munkát és mindent magamra vállalnom. Elég sokszor bírálom édesanyámat, de én sem vagyok egy szent, aki a saját talpára tudna állni. - Remélem, nem érkeztem rossz időben. Tudnánk esetleg valahol négyszemközt beszélgetni? - kérdeztem tőle udvariasan, finoman formálva minden egyes szót, ahogy elvárt egy úri hölgytől. Nem azért verte belém a nagybátyám, hogy aztán ne hasznosítsam a valós életben. Nem tudtam, hogy mikor fogunk legközelebb találkozni, de minél hamarabb túl szerettem volna lenni a kényes kérdéseken. Jobb, ha most megbeszélünk mindent, elkerülve az esetleges későbbi kellemetlen meglepetéseket. Aztán ki tudja, lehet legközelebb már csak az édesanyám által rendezett eljegyzési bálunkon fogok vele újra összefutni. Ki tudja..
Nem találtam a helyemet, hetek óta, de a munkámra igyekeztem odafigyelni. Bár egyre kevesebb időt töltöttem az iroda falai között, munka mániás vagyok igen, és korábban szerettem a munkám mögé menekülni, eltemetkezni abban. De most már egy ideje ez sem volt megoldás a problémámra, nem akartam mást, hogy hagyjanak békén. Esküvő! Úgy éreztem, hogy megfulladok, aznap este órákat telefonáltam a húgommal, olaszon át kezdve angolon át mindenféle nyelven folyt a beszélgetés, nagyon zaklatott voltam, rá sem bírtam nézni az apámra, Gareth látogatása után azonnal haza mentem. Sajnos annyira nem figyeltem, hogy balszerencsémre éjjel elütöttem egy kutyát is, aki nagy bánatomra meghalt, de azóta afféle kárpótlásként vettem magamnak egy dobermannt, négy hónapos, minden lében kanál rosszcsont, és az egyik ősömről Cesare-ról neveztem el. Nem érdekelt, hogy feleségül fogok venni valakit, ha más nem, legalább Cesare szeretni fog, hiszen ismertem az állatok őszinte és feltétel nélküli szeretetét. S nem leszek hajlandó lemondani az állatról, egy olyan nő számára, aki még csak az ebédre sem volt képes eljönni, és fejfájásra hivatkozva távol maradt. Ismertem ezeket az úrhölgyi fejfájásokat, tudtam ,hogy hazugság, még akkor is ha próbáltam adni egy esélyt annak ,hogy nem csak kitalált, mondvacsinált indok miatt nem jött el Anabelle Grantwood. Magam alatt voltam azután az este után is, és a testvérem eljövetele volt az ami leginkább meglepett, arra ébredtem, hogy az egyik reggel hátulról átölelnek, és a tarkómat birizgálják, a takarón keresztül ölelt át, magára húzva a sajátját, és vígasztalt, csendben szavak nélkül. Aznap nem mentem be dolgozni, henyéltem, és Pietro is békén hagyott minket,csak a személyzet egyik tagja hozta fel az aktuális ételt, a napszaknak megfelelően. Végül, a húgom volt aki megelégelte a fél napos fekvést, és kirángatott az ágyamból, hogy öltözzek fel, indulás, mert az a kiskutya már igencsak kaparja a kennel alját, mert ki akar menni. Igaza volt, épphogy lerohantam vele a kezemben a kertbe, máris intézte a dolgát. - Tudod, szerintem szörnyet halna Cesare Borgia, hogy róla neveztél el egy kutyát. Mégis, hogy képzeled ezt fiam? Hát jó ükükükükatyád ezt érdemli? Azok után, hogy nevet szerzett neked a jövőben? - vágta csípőre a kezét a húgom és mosolyogva csóváltam a fejemet. - De mivel, nem él, nem tud róla, és nem fáj neki, egyébként vehetné megtiszteltetésnek is, nézd milyen szép, értelmes és okos. A kertész örömére nem akarja kiásni a virágokat sem. - mentegettem Cesarét mellette guggolva simogattam a fejét, nem törődve a testvérem sokatmondó pillantásaival. - Mi lesz, ha a feleségednek nem fog tetszeni? - Kénytelen lesz lenyelni, én se szólok bele, hogy mit csinál ő se szóljon bele, hogy hova tojik a kutya. - dünnyögtem az orrom alatt. Azért vagyok ennyire ellenséges, mert egy, nem ismerem, kettő, nekem olyasvalaki ne dirigáljon aki holmi fejfájásra hivatkozva nem jelenik meg, ismeretlenül is tiszteltem annyira Ms Grantwoodot, hogy vegyem a bátorságot, és minden ellenérzésem ellenére elmenjek arra az ebédre, ahol a tudtomra hozták, hogy Anabelle a legféltettebb kincse Garethnek, és ha történik vele valami, az -az én lelkemen szárad. Hát, köszönöm szépen, de nem kértem ebből a felelősségből. Mindazt amit el akartam kerülni az egész életemben az a kényszerházasság volt, hogy egy nővel a feleségemmel előre megbeszélt időpontokban kell találkozzak, utódlás címén, olasz voltam, sok gyereket akartam, szerelemből. De így? Örülhetek ha lesz egy, és ugyebár fiúnak kellene lennie a hagyományok szerint… A húgom volt aki éreztem, hogy hátulról átölelt, miközben én Cesare fülét vakargattam. Naponta járt hozzánk kutyakiképző, így a testvérem leült és megvárta a gyakorlásunk végét, nem akartam semmit, csak azt, hogy legyen egy jól nevelt kutyám, hiszen szeretem őket. S tényleg talán kicsit ki akartam csapni a jövendőbelim biztosítékát is, hátha utálja az állatokat, hátha valahogy nagyobb hatással bír azok felett akik így döntöttek, hogy nekünk egybe kell kelnünk, reménykedtem.
Így esett meg az is, hogy a szokásos egy órás ebédemet nem az irodámban költöttem el, hanem elmentem sétálni az egyik közeli parkba, üdítő és egyszersmind furcsa volt ez a változatosság a számomra, mert a megszokottat valami újra cseréltem, mégpedig arra, hogy gondoskodjak valamiről, valakiről. Viszont, jó érzés volt felkelni és elindulni valaki miatt a parkba, volt egy zsinóros labdánk is, és érdekelt is engem, hogy a drága olasz öltönyömet szedem szét kicsit voltam sáros csak amikor visszaértem, de nem volt probléma, bezártam Cesarét a kenelljébe, miután lemosdattam őt is, aztán magam is elmentem megfürdeni, új öltönyt felvenni. A régit beraktam egy öltönyzsákba, és kikészítettem a titkárnőmnek. Azt hiszem tetszett a dolgozóimnak is, hogy egy kutyával járok, többet mosolyogtam, és jobban figyeltem a környezetemre is. Nem tudom, hogy miért nem mertem belevágni eddig? Kerrian, az escortlány bizonyára büszke lenne rám, majd írok neki egy levelet, hogy hogyan jártam, vagy kapok választ rá vagy nem. Nem bántam. Frissen fürödve, borosta mentesen, kellemes illattal léptem ki a fürdőmből, hallottam, hogy odakint egy erőteljesebb női hang igyekszik meggyőzni Ms Matthews-t, hogy engedje be hozzám. Anabelle Grantwood? Áttúrtam a hajamat, ami még mindig vizes volt egy kicsit, megigazítottam a nyakkendőmet, és végigpillantottam magamon, kifogástalan voltam minden tekintetben, új öltöny, csillogó cipő, és nem mielőtt még bárki is azt hinné, hogy a kinti nőszemélynek öltöztem így ki, az nagyon is téved, mert bármikor máskor megtettem volna, sosem tehetem meg azt, hogy ne alkalomhoz illőn öltözzek. Vetettem egy utolsó pillantást magamra a fürdőm tükrében, és megfelelőnek találtam mindenemet, így fogtam az öltönyös zsákomat, és kiléptem az irodámból, egyenesen Ms Grantwood mögött álltam meg, Ms Matthews az eligazítás után felpattant, hogy elvegye tőlem a vállfás zsákot és így kezet tudtam fogni az előttem álló igen dekoratív és csinos hölggyel, de megtanultam,hogy a látszat a mi köreinkben nem jelent sokat, a látszat ellenére lehet egy házsártos hisztis plázákat vagy esetünkben méregdrága tervezők butikjait járó unatkozó nő is. - Ms Grantwood. - engedtem el a kezét, én sem akartam tovább taperolni mint amennyi ideig illendő lett volna. Nem szőke, mélységes sajnálatomra nem szőke, de legalább európai ha lehet ezt mondani. A kifogást hallva megvillant egy pillanatra a jég kék tekintetem, majd biccentettem. Tudtam, hogy az úrhölgyi szeszély állt az egész dolog háta mögött. Hogy rossz időben érkezett-e? még szép! A hátam közepére sem kívántam, még akkor sem, ha ilyen kifogástalan öltözékben jött, és bár látom a zavart a tekintetében, nem és nem, egyáltalán nem fog meghatni semmilyen tekintetben. - Arra legyen szíves. - mutattam az irodám ajtaja felé, a titkárnőm kinyitotta az ajtót előttünk, én még Ms Grantwood háta mögött állva megigazítottam a fekete méretre szabott öltönyömet magamon, a nyakkendőm királykék színű volt, arany csíkozással, pont illett a zsebdíszem szintén kék színéhez. - Mit hozhatok inni, önnek, Ms Grantwood? - lépett a titkárnőm a jövendőbelim mellé, miután helyet foglaltunk mindketten az irodámban, kényelmes olasz bútorok voltak, bőrből persze és kellő távolságra a másiktól. Kényelmesen helyezkedtem el az én fotelemben, lopva amikor bejöttünk Cesare kenneljére pillantottam, nyugodtan feküdt a kényelmes fekhelyén a négy hónapos dobermannom, vágott fülű srác, akin eredeti bőr nyakörv pihent, a fém részbe pedig egy névbiléta fityegett, az én telefonszámommal, már most gondoltam rá, hogy nem árt ha van neki. Hogy mit fogok csinálni vele? Jobb híján szerintem kiállításokra fogok járni vele a tenyésztője megelégedésére. Két hete van meg, és nem bánom , hogy belefektettem a pénzemet. Szeretem a hosszú távú befektetéseket is, és valóban nem árt ha van velem valaki ezen a szigeten, aki mellettem van, és a maga módján örül nekem. Cesare csendben feküdt a helyén, csak felkapta a fejét és figyelt minket ahogy helyet foglaltunk. Hamarosan Ms Matthews is behozta Anának amit kért. Nem felejtettem el, hogy nem fejfájás volt az a gyomorrontás, de nem hozakodtam elő neki ezzel az aprósággal, hogy lelepleztem a füllentését, mindent majd a megfelelő időben. -Mégis, megtudhatnám, hogy mi szél hozta erre, bejelentés nélkül? - mert persze ne gondolja azt, hogy ha már köze van hozzám, akkor bármikor beteheti a lábát ide úgy, hogy levág egy kisebb követelőzést és máris bent van nálam, nem. Ezt nem fogom hagyni neki, hogy a munkahelyemen azt tegyen amit akar. Mert megszokta. Én, nem fogok úgy táncolni ahogyan ő fütyül. Ettől függetlenül persze kíváncsi voltam, hogy mit akarhat tőlem, annak tudatában, hogy a múltkori találkozót "visszamondta" a maga módján. Igyekeztem udvarias lenni, meg figyelmeztetni is egyszersmind, hogy nem szeretem ha itt zavarnak. Vagy úgy, hogy visszaélnek azzal, hogy közük van hozzám. Nem egy futó kaland repült már azért, a személyzet láttára csak azért, mert elkezdett kardoskodni Ms Matthewsal, csakhogy, itt most nem tehetem meg hiába akarnám megtenni, sőt a Grantwoodokat úgy egyáltalán letiltani a biztonságiak listájáról. De nem vagyok ilyen szerencsés, apám amúgy is átírná. Szegény anyámat sajnáltam, majd két hete nem beszéltem vele, apám hülyesége miatt.
Próbáltam eltüntetni az idegesség összes látható jeleit az arcomról. Sikerült egy elég kínos helyzetbe hoznom magamat, most már tényleg muszáj volt összekapnom magam, mert ilyen csak és kizárólag egyszer fordulhatott elő. Nem akarom, hogy hónapokig szidjon a családom, amiért még az eljegyzési bál előtt sikerült tönkretennem ezt a kapcsolatot. Kapcsolat.. ha egyáltalán lehet egy előre elrendezett házasságot annak nevezni. Nem titkoltam, egyáltalán nem örültem ennek a helyzetnek, hisz kislánykorom óta álmodoztam már az esküvőmről. Csak sajnos az én saját kis fantáziavilágomban még az volt, hogy halálosan szerelmes vagyok abba a férfiba, akivel épp készültem összekötni az életemet. Akkoriban még nem is gondoltam bele, hogy ez a mi világunkban kivitelezhetetlen. Szerencsémre nem utasított vissza, s az irodája felé intett. Örültem, hogy még a mai nap folyamán el tudom majd intézni ezt, hisz nem akartam egy megbeszélt időpontban visszajönni ide. Így is eléggé nehezemre esett rávenni magamat a mai találkozóra. De a bemutatkozásig legalább eljutottunk, és hála nem nézett ki rosszul. Kifoghattam volna valami ápolatlan, ötvenes éveiben járó pasast is, de ahogy elnéztem alig lehetett pár évvel idősebb nálam. Kecses léptekkel mentem az irodája felé, és ahogy beléptem egyből szemügyre vettem az irodáját. Ha eddig el voltam ájulva a vállalat kinézetétől, akkor egyenesen elaléltam az irodájától. Még elegánsabb bútorokkal volt felszerelve, a szoba túlnyomó részében a bőr uralkodott. S ahogy beljebb mentem egy kutyára lettem figyelmes. Oda akartam menni hozzá, és megsimogatni, de ezt a fajta közvetlenséget nem akartam tanúsítani felé. Ráadásul a titkárnője feltett egy kérdést, és elég udvariatlan lenne tőlem, ha nem rá figyelnék. - Egy pohár szénsavmentes vizet, legyen szíves - feleltem, majd helyet foglaltam, magam mellé rakva a táskámat. Egy ideig a kutyát néztem, s pár másodperc elteltével Damiano-ra esett a pillantásom. - Gyönyörű kutya, mi a neve? - hamár nem mentem oda megszeretgetni a kutyát, legalább ennyit tehettem részemről. Teljes mértékben oda voltam a háziállatokért, mindig is szerettem volna egy kutyát, de édesanyám hallani sem akart róla.
Szerinte mindenhová odapiszkítanak, hullajtják a szőrüket, a többit már el is felejtettem. Nem nagyon kedveltem anyámat, nagyon sok dologban különbözött a véleményünk, a családon belül egyedül a bátyámmal ápoltam nagyon jó viszonyt. Hamar visszatért Damiano titkárnője, és ugyanolyan gyorsasággal el is hagyta a szobát. Nem sértődtem meg azon amit mondott, jól tudom, hogy nem volt tisztességes csak úgy berontani az irodájába, követelve, hogy még pedig nekem muszáj ma találkoznom vele. Hisz akár az is megeshetett volna, hogy máshol van, vagy éppen nagy fejesekkel tárgyal. - Azért jöttem, hogy megbeszéljük a házasságunkat érintő fontos tényezőket, ígérem gyors leszek, nem szeretném feltartani Önt - jól tudom, hogy az etikett szerint először a nőnek kell felajánlani, hogy tegeződjünk, de valahogy nem érzem helytállónak. Még olyan idegen ez számomra, de lehetséges, hogy a következő alkalommal, amikor összefutok vele már le fogom tegezni. De ez még nem ment nekem. Egy kisebb szünetet tartottam, tekintetem megint a kutyára siklott, és ha nem tévedtem egy csodaszép, fajtiszta dobermannja volt. De nem halaszthattam tovább, ez a beszélgetés előbb vagy utóbb, de meg fog történni. Jobb túlesni rajta minél hamarabb. - Nos, mivel ennél csak kínosabb lesz, ezért ha nem zavarja, bele is kezdenék - kerteltem, rossz szokásom. Próbáltam húzni az időt, de ezzel nem csak neki, hanem magamnak is ártottam. Mély levegőt vettem, és egy másodpercre sem szakítottam meg a szemkontaktust. - Van szeretője? - igen, rögtön beleugortam a mély vízbe, és az egyik legkínosabb - nem csak a számára, hanem számomra is - kérdéssel támadtam le őt. - Tudom, hogy előre el van rendezve a mi házasságunk, nem is lepődnék meg, ha nem lenne egyedül, de kérem értse meg, hogy ha valaki van az életében, arról tudnom kell - néztem rá komolyan. Lassan, érthetően beszéltem, hogy eljussanak hozzá a szavak. Nem vicceltem, tényleg tudni szeretnék arról, ha van valaki az életében. Természetesen nem áll jogomban megtiltani tőle, hisz szabadidejében azt csinál, amit akar, csak a nyilvánosság előtt nem vállalhatja fel szeretőjét. Ez az egy dolog, amire megkérném. Hisz nem láthatják azt, hogy a kapcsolatunk nem működik, nem szeretném, ha a családjaink nevét bemocskolná a sajtó és ezért is kell óvatosnak lennünk. Mindennel. - Még lesznek kérdéseim, de ha Önnek is akadnak, nyugodtan tegye fel számomra - dőltem hátra a helyemben, összefonva az ujjaimat az ölemben. Úgy érzem most vált igazán izgalmassá a mai napom.
Kezdőlap 
