Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Kat&Tommy - "szakmai" ebéd
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Pént. Nov. 20, 2015 5:17 pm Keletkezett az írás



Jól irányzott mozdulattal hajítom a sárga zsákos szemetes kosár felé a levett gumikesztyűmet.
-Látta ezt Brittany? Simán bekerülhetnék a kosárlabda válogatottba. – Kacsintok az asszisztens nőre, aki látszólag nem igazán díjazza az elszórt, idegeket tépázó favicceimet. De legalább formásak a farpofáim, szép a szemem, és lehengerlő a mosolyom. Sármosabb rezidenst ki sem foghatott volna!
-Elmondom mi fog most történni, Mr.Ross. Hívok magának egy beteghordót, aki felviszi a sebészetre, ahol altatásban kivágják a lábából ezt a nyüzsgő kukac tenyészetet. – De komolyan! Az illegálisa szemét lerakóhelyek sírva könyörögnének azért a mennyiségért, ami a faszi lábában élősködik.
-Brittany, húzzon már egy zsákot azért az úriember lábára, kérem. Nem kéne, hogy elpotyogtassa a kis élettársait útközben. – A kedves asszisztens nőnek látszólag nincs ínyére a dolog, hogy a mai napon már sokadjára kell kontaktusba kerülnie egy csöves ember rohadó lábával, de hát nincs mit tenni. A sürgősségi osztály erről szól. Ritka az olyan, amikor nem pitiáner, orvost igénylő feladattal találjuk szembe magunkat. Olyan esettel, ami még a tőlem öregebb, régóta praktizáló, már mindent látott és megélt orvosnak is némi fejtörést okozhat.
Brittany könnyeivel küszködve ráhúzza a zacskókat a pasas lábára, és mintha csak imánk meghalgattatott volna, megérkezik a beteghordó is egy gurulós székkel, és végre mind a ketten fellélegezhetünk. Szó szerint. Segíthettem volna többet az ellátásában azonkívül, hogy nyakon öntöttem a fickó lábát Hydrogen peroxiddal, és kicsit megkapargattam az elhalt bőrréteget egy horgascsipesszel, de nincs mit tenni, az orvos az esetek többségében inkább a szellemi tudásával járul hozzá az ellátáshoz.
-Elmegyek, harapok valamit.
-Ezek után magának még van étvágya?! – Teli pofával elvigyorodom. Sunyi tekintetemből már tudhatja, hogy fel kell készítenie a gyomrát.
-Tavaly karácsonykor akkora őrület volt, hogy nem volt időm enni. Délután már kénytelen voltam megenni egy almát. Mindezt egy gangrénás lábtól pár centire.
-Na jól van, inkább menjen ebédelni! – Hangosan felröhögök, kifelé menet még azért kezet mosok, és kocogva indulok a büféhez. Dél van. Annyian vannak ilyenkor mindig, mintha valamit legalábbis ingyen osztanának. Az áraik azonban valahogy mégsem türközik ezt az elméletet.
-Óóóó bassza meg! – Nem tetszését a gyomrom is kinyilvánítja egy hangos kordulással, amint a kantin ajtajához érek és meglátom, hogy milyen sor kígyózik a pultig. De nem esem kétségbe. Ha egy percen belül, sorban állás nélkül kajához akarok jutni, akkor az úgy is lesz!
-És bingó! – Félhangosan felszólalok, és sandán el is vigyorodom, majd tolakodni kezdek a sorban.
-Hopp.. elnézést, bocsánat. Upsz, a kávéja. Bocs, majd veszek újat.. – A sorban álló tömeg egyre feszültebbé válik és néhány kávét is sikerül a tulajdonosukra löttyintenem, amiknek a kifizetését természetesen bőkezűen megfogadom.
-Én állom a szösziét! És lesz hozzá még egy sajtburger is. – Tenyeremmel a pultra csapok, és közben pajkosan belevigyorgok a mellettem álló szöszi profiljába.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 22, 2015 7:12 pm Keletkezett az írás
















Éhes vagyok, de őszintén szólva semmi ingerem azután enni amit egész nap csinálnom kellett. Pedig, aki ismer az mind jól tudja, hogy milyen remek étvággyal rendelkezem. Mégis, nem is tudom kinek lenne kedve ételt vinni a szervezetébe miután, annyi vénasszony alatt kellett kitakarítani a szart. A mai nap folyamán kedves rezidensem, aki nem is olyan kedves, minden aprólékos, undorító melót rám bízott. Most nem tudom, hogy csak bal lábbal kelt-e fel vagy éppen valami más problémája akadt, esetleg nincs kielégítve szexuálisan, de úgy döntött rajtam vezeti le az idegeit. Hozzá tenném, már legalább huszonnégy órája talpon vagyok, azt se tudom hol a fejem. És ha valaki megpróbálna belém kötni, azon nyomban atombombaszerűen robbannék. Kő kővőn nem maradna, szerintem. És igazából már tegnap se épp úgy jöttem be a kórházba ahogy kellett volna, egész álló nap Aleccel és anyámmal kellett felváltva veszekednem. Azon nyomban össze kell kuporgatnom némi pénzt, annyit, hogy elköltözzek otthonról, mert ezt nem vagyok hajlandó tovább tűrni, és anyám hisztijeit sem. Habár, ha elmennék, sajnos az olyan kellemetlen dolgokkal járna, amikből nem akarok kimaradni. Nem is tudom miért. Dehogyisnem tudom. Ha más utcában, környéken laknék, akkor nem láthatnám három naponta ahogy Mr. Deveraux mossa tisztára menő járgányát félmeztelenül. Óh igen, amikor ezt műveli, és egy héten elég sokszor teszi, azt olyan aprólékossággal és gonddal csinálja, mintha egy nőt simogatna, bár erősen gyanítom, hogy az még azzal se lenne ilyen gyengéd. Nem mintha tudnám, hogy milyen is lehet. De bizonyára nem, már az első találkozásunk pillanatából is sejthetem, hogy nem lehet nyálas. És nem szeret pólót viselni, ezen kocsimosások alkalmával hamar rájöttem. Igen, minden egyes ilyen alkalommal az ablakomon csüngtem, mint valami perverz pedofil. Vagy csak simán perverz, idióta, akit nem is tudom miért bámulok ennyire. Mármint nyilván tudom, mert akinek van némi ösztrogén a szervezetében, és van szemei is, az le sem veszi róla a szemeit. Miért is tenné? Hiszen valami menő újság címlapjára is kikerülhetne, kidolgozott izmait, sok, mai fiatal is megirigyelhetné és példaként kitűzhetnék maguk elé. Mert kora ellenére, nem mintha olyan öreg lenne a harminchat évével, csak mégis, szóval az apámnak sörhasa van meg tokája, ami azt illeti, és ő negyven éves. Hozzám fiatal, mégis teljesen idióta módon ha a közelébe kerülök megkergülök, sőt, ami azt illeti ha a gondolataim közelébe kerülök akkor is képes vagyok erre. Hetek óta nem vagyok ura magamnak. Pedig ha valakinek van egy kis esze messze elkerüli, nem az a kedves szomszéd típus, ami azt illeti. Jó volna erről a dologról beszélni valakivel, akiben megbízok nagyon, csak hát nem is tudom, nem akarom kiröhögtetni magam, meg megakarom tartani magamnak, magamban, nevetségesen féltékeny vagyok és zavaró még a gondolata is, hogy mással kelljen osztozkodnom akár a saját élményeimen is. Nem. Pedig elmesélhetném mondjuk Héjlinek, biztos jól kiröhögne szerintem, meg Emmától is kérhetnék tanácsot, de nem ezt megakarom tartani magamnak. Már több okból is, de a legfontosabb, hogy legjobb barátnőim ne nézzenek totálisan idiótának. Egyre, egyre mérgesebbé válok, telefonon már ötször vesztem össze a pasimmal, bár nem tudom annak számít-e ha ki sem békültünk. Este is oda állít hozzánk, hogy menjek el a barátaival csócsózni. Először is én nem vagyok kíváncsi rájuk, nagyon nem egy körben mozgunk már, másodszorra fel nem bírta fogni, hogy ügyeletes vagyok, be kell jönnöm dolgozni, és az ő hülyesége miatt nem fogom elbukni. Méregzöld műtősruhában, és egy sima edzőcipő van rajtam, ahogy igyekszem az ebédlőben előre a sorban, tömegnyomor van, és nekem tök egyedül kell ennem, vagy ülnöm, mert barátnőim nem érnek rá. Szőke, fenekémig érő fürtjeimet laza kontyba fogtam össze, miközben akaratom ellenére is hangosabban beszélek a telefonba, mint illene.
-De nem mehetek velük el, nem érnek rá, és csak ma este jó, mert holnap lehet megint ügyeletes leszek...- veszek egy mély levegőt, majd dühösen kinyomom a telefont. Tessék, itt van a példa, hogy a férfiak milyen idióták is tudnak lenni. Felőlem menjen és csináljon amit akar, fel is dughatják a végbelébe a csócsóbábukat az sem érdekelne különösebben. Remélem valamelyik számítógépes haverja megteszi, és hogy baromira kellemetlen érzés lesz a számára.
-Egy kólát kérek,- mondom a büfés lánynak, ahogy a szemembe nyúlva próbálom kihalászni az árát. De valaki nekem jön, úgy fel van pörögve, mint egy duracellnyuszi. Tom az, Alec egyik nem túl közeli haverja, akivel egy éve volt szerencsém közelebbről is megismerkedni, ami azt illeti túl közelről.
-Áhh, Mr. Úriember, rég láttalak,- vigyorgok rá, ahogy kifizeti a kólámat, elveszem a nőtől az ő sajtburgerjét a tálcára pakolom a kóla mellé, majd keresek egy üres asztalt és telepszem az egyik székre.
-És mi újság, Tom? Rég láttalak, - kapom kézbe az üdítőmet, hogy lecsavarjam a tetejét és oltsam végre a szomjamat, majd a zsebemből két jegyet húzok elő és felé tolóm a fehér asztalon. Ma estére szólnak, kedvenc amerikai focicsapatom játszik,- nem rég kaptam úgy volt, hogy Aleccel megyek, de végül nem jött össze.- mondom mosolyogva.

Words: 800 | Tag: Tommy *-* | Notes:remélem megfelelő. :3 <3





Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Nov. 23, 2015 6:47 pm Keletkezett az írás



Hamar megtalálom a megoldást, amivel elkerülhetem a hosszas ideig tartó sorban állást. Ehhez elég egy, a feje tetejére kontyolt szőke hajkorona, és az ismerős, alacsony termet.
Bunkóság, vagy nem, de hamar előre furakszom magam a szöszihez. Alig egy perc kellett, máris ott találom magam a célegyenesbe, és kérem is az éltető, laktató sajtburgeremet. Sooook sok ketchup, majonéz és mustár. Csak hogy vigyázzak a koleszterinemre..
-Tudsz olyan alkalmat mondani, amikor nem voltam az? - Jobban belegondolva, egy évvel ezelőtt azon a bulin, amikor segg részegre ittam magam, és csak úgy letepertem mindenki szeme láttára a bárpulton, hogy aztán sót nyalogathassak két, gömbölyded, fedetlen melleiről a tequilámhoz... hogy is mondjam? Na szóval, hát akkor inkább voltam egy kanos balfasz, mint úriember. De jobb, ha nem idézem fel magamba újra azt az estét -már amennyi rémlik belőle-, mert még a végén a kósza kis gondolatoknak hála, a keringésem nem az agyam felé kezdi el szállítani a vért, hanem inkább... visszafele... Ez nem feltétlenül az a nap, amikor kínos perceket akarok okozni magamnak.
Ez a szerencse napom! Nem elég, hogy nem kell kivárnom a kígyózó sort, de még szabad asztal is leledzik.
Leülök vele szembe, és jó darabig csak nézem. Figyelem, ahogy lecsavarja a pohár tetejét, nagyokat kortyol, majd megkönnyebbülten felsóhajt. Pimaszul, sandán elvigyorodom, de nem mondok semmit.
-Ennyi? Nem is eszel? - Vonom fel szemöldököm, már-már majdhogynem megbotránkozva. Na ez a baj a nőkkel! Azt hiszik, hogy attól lesznek vékonyak és formásak, ha egész nap nem esznek semmit, és kimerülésig hajtják magukat a melóban, majd az egész napos éhezés után haza mennek, és megesznek egy harmincszeletes családi pizzát. Bahh... női logika!
De ha nem hát nem. Nekem ettől nem lesz se jobb, se rosszabb. Én nem fogok éhezni és ez elsődleges szempont.
-Kösz, jól, és t...e...?! - Ezer szerencse, hogy nem haraptam még bele a burgerba, csak az ízlelőbimbóimat készítettem rá. A jegyek láttán ugyanis vagy kipotyogott volna minden egyes megcsócsált falat a számból -ami lássuk be, nem lett volna valami dögös látvány-, vagy ami ennél is rosszabb, félre nyeltem volna az uborkát belőle, és biztos a fulladásos halál!
-Szóval, ezt most vegyem annak, aminek valójában is tűnik, vaaaagy...? - Mosolyom már koránt sem pajkos, sokkal inkább kérdő és zavarodott.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 29, 2015 1:43 am Keletkezett az írás
















A környezetemben nem ismerek olyan lányt, akinek hasonlóan nagy étvágya lenne, mint nekem. Imádom a kaját, főleg, ha valaki jól tudja megcsinálni. Én sajnos nem tartozom azon emberek közé. Sokkal inkább erősítem azoknak a táborát akik bármit képesek oda égetni. És bármi alatt azt értem, hogy még egy zacskós levest is, igen, ahhoz tényleg érteni kell. De ennek ellenére egyszerűen imádom a hasamat. Lehet ez kissé meg is látszik az alakomon, viszont szeretek mozogni, általában, ha van időm akkor minden hajnalban elmegyek futni, vagy focizni a haverokkal. Igen, nem sokan néznék ki belőlem, főleg miután az anyám megpróbálja alá ásni a jó híremet és valami üresfejű, idióta libának akar beállítani. Mert a férfiak félnek az olyan nőktől akiknek vannak önálló gondolataik, akik használni is tudják  a fejüket. És lehet, hogy van valami igazság alapja annak amit mond, és ez nem sűrűn szokott előfordulni, Alec nem ilyen, bár szerintem ő sokkal inkább azért, mert kölyökkorom óta ismer már, hiszen még tizennégy éves koromban jöttünk össze, és azóta is együtt vagyunk. Igazából, amikor gyerekként meséltem neki, hogy egyszer majd orvos szeretnék lenni, ő sem hitt nekem, konkrétan a képembe röhögött, akár csak anyám. Nem hitt bennem, ő sem, de nem foglalkoztam a csalódással amit éreztem, úgy voltam vele, hogy legalább ő értsen meg. Még akkor sem gondolták, hogy komolyan beszélek amikor beiratkoztam az orvosi egyetemre, vagy amikor lediplomáztam. Aztán az egyetemi évek alatt sokat változtam, olyan téren, hogy most már nyíltan szembe merek szállni anyámmal, elmerem mondani amit gondolok, nem úgy mint régebben, akkor hagytam, hogy rongybabaként rángasson. Hogy szépen majd valami olyanná akar változtatni ami nem vagyok, ami nem is akarok lenni, nem is értem hogy élhetnek úgy nők, hogy egy férfi töltse ki az életüket, hogy egy férfire támaszkodjanak. Én nem akarok ilyenné válni, és nem is fogok, ha valaha is megengedem, hogy gyűrűt húzzanak az ujjamra, az csakis azért lesz mert szeretem, nem pedig, hogy anyagi támaszt nyújtson, például.
Mikor azt hittem, hogy egyedül kell elfogyasztanom a kólámat egy magas, ismerős arc furakodik mellém több mindenkit arrébb lökve. Igazából sok mindenkire számítottam, de rá nem, nem is tudom miért, pedig egy kórházban dolgozunk, szóval könnyen megeshet, hogy az ember összefut.
-Hát öhm... nem is tudom,- vigyorgok rá, miközben ő kifizeti a sajtburgerét, meg a kólámat, én addig automatikusan veszem el a pultos lánytól és teszem egy tálcára. Egyszer, annak ellenére, hogy mostanában, pár éve milyen idióta módon viselkedik a pasim, még sem csaltam meg, csak egyszer. De akkor is azért, mert képes volt valami nyomorék találkozóra menni a helyett, hogy velem ünnepelte volna meg a szülinapomat. Én annyira felhúztam magam, hogy a teqilák egymás után csúsztak le  a torkomon, túl gyorsan, mire észbe kaptam volna már, nos már túl közel kerültem a haverjához, és akkor már nem bírtam tiszta fejjel gondolkodni, és igazából elég ködösek az emlékeim azzal az éjszakával kapcsolatban, de erre tisztán emlékszem.
Találok egy üres asztalt és gyorsan le is ülök mielőtt beelőzne minket valaki, ilyenkor, délben általában harcolni kell az üres helyekért, senki sem szeret állva enni, szerintem, én biztosan nem szeretek. Az életem az elmúlt hetekben a feje tetejére állt, ráadásul nem is vagyok önmagam, képtelen vagyok bármire is koncentrálni, és egy kigyúrt, két méter magas, két ajtós, kopasz, agyon tetovált szomszéddal van kiplakátolva  a fejem. Észreveszem,hogy vigyorogva bámul rám.
-Mi az?- kérdezem, amikor feltűnik, majd nagyot kortyolok a hűvös, sötét színű üdítőmből, mielőtt válaszolnék, csupán megvonom a vállaimat,- most nem, egész délelőtt vén lányok után pucoltam, szóval hidd el, ha bármit megennék tuti ki jönne,- mosolyogva figyelem ahogy elkezd enni. Bár csak ne érezném azt a szagot még mindig az orromban, pedig érzem, határozottan érzem. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok náthás, most élvezném a pillanatot, ha eldugulna az orrom. Aztán elő kapom a jegyeket, amiket az egyik betegtől kaptam, és az asztalon felé csúsztatom.
Egy pillanatra idétlen képet vágok reakcióját látva, majd elkerekednek a szemeim, és kibuggyan belőlem a nevetés, akaratlanul is.
-Öhm, nem tudom minek tűnik, de mivel nem akarom, hogy kárba vesszen, jó helyekre szólnak, ezért gondoltam elvihetnéd a csajodat, vagy az egyik haverodat, mivel mi Aleccel nem tudunk menni.- mondom neki még mindig meglepődve a reakcióján, nem is tudom mire gondolhatott. - De ha nem kell....- vállat vonok és vissza veszem, ha nem kell így járt, tényleg nem volt semmi hátsó szándékom.

Words: 800 | Tag: Tommy *-* | Notes:remélem megfelelő. :3  





Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Dec. 05, 2015 3:49 pm Keletkezett az írás



Aranyszabály, hogy elkerüljem azokat a nőket, akikkel már volt bármilyen féle-fajta kis ilyen-olyan afférom, de ha Katről beszélünk, kicsit bonyolultabb a helyzet, mint amilyennek lennie kéne. Egy munkahelyen dolgozunk, elkerülhetetlen, hogy néha ne fussunk össze. Példának okául itt van ez a mai közös ebéd is... Tény, hogy ha végig állnám az egész istenverte ebédszünetet jelentősen jobban csúszna a falat, és gyorsabban is végeznék, de miért akarnék annál is többet kényelmetlenkedni, mint amennyit amúgy is kénytelen vagyok, ha akad más lehetőség is?! Csak az az igazi szerencsétlen balfék címeres ökör kocka csávója meg ne tudja! Aleccel elég hosszú ideig jó haverságban voltunk, néha még egy-egy sör is belefért, annyira viszont mégsem lettünk jó haverok, hogy elnézze, hogy volt szerencsém megdugnom a barátnőjét és még gratuláljon is hozzá. Amennyire megismertem, nem tűnik egy haragos Vin Diesel fickónak, de azt talán már ő sem biztos, hogy le tudná nyelni, ha kitudódnának a régi dolgok Katről és rólam. Hiába csak egy alkalom volt az egész, valószínűleg én sem örülnék neki, ha tudnám, hogy valaki -jelen esetben az egyik haverom-, is megmártogatta a farkát a csajom lábai között. Nem csak az én hibám, hiszen ketten kellettünk hozzá, de ha tippelni kéne, hogy melyikünk feje lenne felismerhetetlenségig összeverve, nem éppen a szőkére tenném le a voksomat.
-Mi lenne? - Kérdezek vissza, és továbbra is vigyorgok. Talán most még jobban is. Már ha ez egyáltalán lehetséges...
-Ugyan már! Ha igazán éhes vagy, bármit és bármilyen helyzetben tudsz kajálni. - Anyámék pont ezzel az egy mondattal szoktattak le a válogatásról. El se tudom mondani, hogy mennyire megutáltam ezt a rohadt monológot. Minden családi vasárnapi ebédnél elhangzott. Akkoriban a vaníliás pudingon, fagyin és tejbegrízen kívül nem igazán lehetett mást belém tuszkolni. Mostanra pedig már megveszek anyám húsleveséért. Jobban esne, ha most is ezt ehetném, de jelenleg csak egy szerény sajtburger incselkedik előttem, hogy elmulassza az étvágyamat. Már ha sikerül neki...
Ebben a percben ugyanis úgy érzem, hogy nem tudok az éhségemre koncentrálni. A gyomrom liftezik egyet párszor fel, majd le, és már koránt sem olyan széles a vigyor a képemen, mint amilyen eddig is volt.
Össze kell még hogy álljon a kép... szóóóóval, itt van ez a két foci meccs szombat estére, amit eredetileg Alecnak és magának szánt, de az a balfasz lerázta, és most azt akarja, hogy én menjek el ahelyett az idióta helyett?! Remélem, hogy nem felejtette el, hogy mi történt legutóbb is, amikor csak egy egyszerű, ártatlan szombat esti bulinak indult minden...
-Ömmm... nézd.. Kat... - Félre tolom a sajtburgert, és tanácstalanul megvakarom a tarkómat miközben úgy nézek a melléééőőőaaaa... szóval, a jegyekre, mintha rovásírással vésték volna rá a szöveget. Aztán csak-csak összeszedem magam. Nagyjából...
-Szóval. Nem, nincs barátnőm. Ismersz, nem vagyok az a hűséges, velejéig romantikus típus... de... már megint mi fontosabb annál annak a baromarcnak, mint az, hogy elmenjen a dögös csajával egy foci meccsre, jól érezze magát, hogy aztán az este fénypontjául pedig szexelhessen egyet a hús-vér barátnőjével?! - Tényleg nem értem azt az embert! Elköttetem magam, ha Alec normális!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 23, 2015 8:08 pm Keletkezett az írás
















Nem biztos, hogy túl jó ötlet haverkodni azzal a sráccal akivel egyszer már megcsaltam a pasimat, és ráadásul haverok is, ha nem is a legjobbak, de akkor is haverok voltak. És igazából az az alkalom is egyedül Alec hibája volt, már akkor is fontosabb volt a sok baromság számára, mint én. Én pedig csupán azért mentem bele, hogy bosszút álljak rajta, na meg a töménytelen mennyiségű teqila is bőven hozzá járult. Habár azóta ez a mi kis titkunk maradt Tommyval, nem is tudom mit szólna hozzá ha a képébe vágnám? Valószínűleg semmit, gondolom.
Az, hogy az ebédnél, ami nálam egy doboz kólát jelent ebben a pillanatban, szóval nem gondoltam volna, hogy társaságom lenne, mert Emma éppen nagyon elfoglalt, én is, csak neki most nincs ideje szünetet tartani, Héjli is el van havazva, így le is korlátozódtak azok a számok, akikkel szívesen töltöm az időmet, Tommy is ezek közé tartozik, azért elég jó haver lett, úgy mond. És neki nyugodtan mesélhetek Alecről, mert tudja mekkora idióta majom is tud lenni. Gondolataim megint kezdenek elkalandozni, ma nem vagyok a topon, sőt igazából hetek óta, mióta haza kellett költöznöm, azóta nem vagyok a topon. Arra nem is gondolok, hogy ez az időpont teljesen megegyezik azzal az időponttal amikor megismertem a szomszédot, erre nem is gondolok, a maradék nyugalmam megőrzésének az érdekében, sőt teljesen kirekesztem a fejemből a képét, mintha nem is létezne.
-Hát nem tudom, te vigyorogsz úgy, mint egy vadalma, mond meg te,- bököm ki vállvonogatva most már én is vigyorogva. Ez ragályos, a hülyeség, Majd elkerekedett szemekkel nézem végig hogyan is kezdi el falni a burgerét, az én gyomrom pedig felfordul, főleg ha eszembe jut az, hogy percekkel ezelőtt mégis mit kellett szegény gyomromnak kiállnia, ha kellene valamit bedobnom a szervezetembe, biztos vagyok benne, hogy hamar ki is ürülne az a bizonyos szervem.
-A bármivvel még egyet is értenék, de a bármilyen helyzetben, ezzel azért vitatkoznék, ha nem bánnod,- kissé megrázom a fejem. Lehet csak én vagyok érzékeny mostanában, de Tommyt irigylem, hogy bármilyen szituációban képes kajálni.
Aztán a srác teljesen lefagy mikor fel akarom ajánlani neki a két focijegyet, amire nekem már a pasim jóvoltából nincs szükségem. Egyáltalán nem értem az okát, vagy, hogy egyáltalán miért reagál így, mert nem hinném, hogy tettem volna bármi rosszat, ő meg úgy csinál, mintha nem is tudom megzsaroltam volna, vagy közöltem volna, hogy most felpattanok az asztalra ás táncolok, a férfiakat nem lehet érteni, és még ránk, nőkre mondják ezt. Cöhh.
-Vagy nem elég neki dögös ahhoz, hogy hozzá akarjon érni, vagy nem eléggé hús-vér.- jegyzem meg keserű mosollyal a szám szélében, - és ja, tisztában vagyok vele, hogy nem vagy az, de itt nem is ez a lényeg. Elviheted az egyik haverodat is, mindegy, nem akarom kidobni, kár lenne érte, vedd elő szülinapi ajándéknak ilyesmi,- vonok vállat mosolyogva, látva reakcióját, a férfiak néha nagyon furák, de mintha ezt már említettem volna egyszer. Vagy kétszer. -Szóval kell vagy nem?- még egyszer nem kérdezem meg hanem már a kukában landol. Aztán újabb fantáziakép jelenik meg lelki szemeim előtt, hogy ki az akivel szívesen elmennék szurkolni erre a meccsre. Nyakigláb magassága van az illetőnek, tar kopasz feje, mogyorószín szemei, és lassan negyven lesz. Újból megrázom a fejem, valami probléma lehet velem, el kell mennem egy orvoshoz.
-figyelj, kell kérdeznem valamit tőled,- jut eszembe hirtelen, valakivel muszáj beszélnem erről, legalább közvetve,- te hogy vagy az idősebb nőkkel? Mármint mi a véleményed róluk?- fúrom pillantásom az övébe.

Words: 800 | Tag: Tommy *-* | Notes:remélem megfelelő. :3  





Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 9:41 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Kat&Tommy - "szakmai" ebéd
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: