Tudtam, tudtam jól, hogy ez lesz, hogy tennem kell valamit. Óh persze, már megint a hülye ígérgetései. Amikor az irodában voltam, és kijelentettem, hogy válni akarok tőle, azonnal elkezdte azt a ravasz, Jacobos dolgot, amit mindig is, először erőszakkal próbált magához láncolni, végül mézes mázos köntösbe bújtatta azokat a szavakat, amikről tudtam, tudtuk mindketten mégis mit jelentenek. Nem tudom hogyan képzelte, vagy miért, bizonyára azt hiszi, ez egy újabb hiszti a sok közül. De elegem lett, mikor tegnap haza küldött a sofőrrel az irodájából, azzal, hogy van egy kis elintéznivalója, majd jön utánam, még az orvosunkat is utánam küldte, a házunkba. Óh, igen, mert nekünk van, saját, külön bejáratú orvosunk, az ország egyik legjobbja. Igazából az úriember imádja a sok pénzt, és bármit elintézz a maffiának, a férjemnek, az apámnak, némi jutalékért cserébe. Ők csettintenek, és a doki azt kérdezi milyen magasra, majd meg is teszi. Azt hittem, az orvos előtt fog haza érni, de nem így történt, ami azt illeti, ma reggel sem érkezett haza, a férjem eltűnt. Biztos megint talált valami szórakoztatóbb, valami könnyű vérű fruskát, akivel átszórakozhatja az éjszakát. Valami olcsót, valami undorítót. Tehát amikor az orvosa becsengetett az ajtón, elzavartam, nem érdekel, se  a véleménye, se hogy mit gondol. Tudtam jól, hogy a férfi azon nyomban meg fogja keresni, el fog menni hozzá, és amint Jacob tudtára jut, hogy megint engedetlen voltam, egyből fontos leszek a számára, egyből foglalkozni fog velem. Ezért szántam el reggel magam olyasmire, amihez abszolút semmi kedvem nem volt, soha életemben nem vegyültem a por néppel. Úgymond. Soha életemben nem volt szükségem arra, hogy ha orvosra van szükségem, ilyen közönséges rendelésekre járjak. Hiszen mindig volt egy orvosunk aki el látta a családot. De most megteszem. Megkértem még reggel Mariat, hogy kérjen nekem időpontot egy ilyen rendelésen még a mai napra, délután kettő körül-re kaptam. Addig még volt pár elintézni valóm a ház körül is. Apámmal is kellett volna találkoznom, de ma egyszerűen nincs hozzá hangulatom, ezért azt lemondtam. Mindig tudtam, hogy mit tegyek, hogy felmérgesítsem a férjem, és most is pont ez fog történni. Emlékszem az esküvőnk napjára, olyan dögös volt, és koromszínű íriszeit öltönye még inkább kihangsúlyozta, az volt életem legboldogabb napja. Habár egy leheletnyi bűntudat is társult felhőtlen örömmámoromhoz. Pár hónappal ezelőtt még a bátyjával, Michael-el jártam, természetesen igazából nem önszántamból. Apámnak szüksége volt a Delaney-ek pénzére, hogy a miénket patyolattisztára mossák, többek között. Hosszan tartó, üzleti befektetést akart apám, olyan üzletet amiben bebiztosítja magát. Ez az volt. Nekem csupán annyi jutott, hogy választhattam melyik fiút akarom férjemnek. Először a jámbor, jó szívű Michal-t akartam, de Jacob gondoskodott arról, hogy ráébredjek akit valójában akarok az nem a bátyja, hanem ő maga. És így is lett, a felesége lettem, tudtam, hogy őt akarom rá van szükségem. Mellette soha az életben nem unatkozom. Hát így is lett, ugyan olyan, mint én, ugyanúgy hajszolja az izgalmakat, mint én. Egyszerűen imádom, még mindig, valóban olyan a számomra mint egy drog, ő a drogom, és nagy valószínűséggel én is az övé, hiába csal meg, biztos vagyok benne, hogy minden érintésben engem lát, én tudom  a legjobban mi kell neki. És ezt a hatalmamat ki is tudom használni, lehet, hogy a cukormázas külsőmön nem látszik, de apám összes rossz tulajdonságát én örököltem. A mi családunk nem a kedvességről, a szeretetről szól, sokkal inkább arról, hogy legyen hatalmunk a másik felett, mennyire tudjuk irányítani. Mindenkinek meg van a helye, és az oka, hogy mit miért teszünk. Ez már csak ebben a világban így működik, így neveltek, ehhez vagyunk szokva. És ha valaki megakarná szegni az íratlan szabályokat, nem lenne képes, mert megölnék, a gyomot ki kell irtani, még ha szenvedünk is tőle.
Már fél órája várakozom a bűzös váróteremben, ahol izzadságszag terjeng a levegőben, orromat finoman ráncolom, a sofőrünk el akart hozni, mert Jacob megparancsolta, ne hagyjon magamra, de leráztam és újdonsült BMV-met én magam vezettem. Egy rövid, fekete színű szoknya van rajtam, mi  a térdem föléig ér, hozzá egy barackvirágszínű felsőt választottam a szövetkabátom a jobb karomon pihen, szőke fürtjeim hullámosan omlanak a hátamra és a vállamra. Elsimítok egy láthatatlan ráncot, ahogy belépek a rendelőbe mikor beszólítanak.  Nem tetszik, hogy mikor belépek a telefonját nyomogatja, magassarkúm halkan koppan a köveken, legyőzöm az ingert, hogy már az első pillanatban beszóljak neki. Hol marad a szemkontaktus?
-Ashley Delaney vagyok, sajnálom, hogy ilyen későn kértem időpontot, és örülök, hogy ilyen hamar tud fogadni.- próbálok vörös rúzsos ajkaimra lágy mosolyt varázsolni. Kérdését hallva halkan felkuncogok.
-Hogy jártam-e?- ajkamba harapva próbálom elfojtani magamba a nevetést,- nem még soha nem jártam ilyen közönséges... khhm.. akarom mondani, ilyen... rendelésen. Saját magánorvosa van a családunknak, de valami közbe jött.- magyarázom ahogy keresztbe fonom a kezeimet a mellkasom előtt. Akvamarin színű íriszeim markáns, mondhatni jóképű arcát fixirozzák, ha Jacob tudomására jut, hogy hagyom egy ilyen férfinek, hogy a lábaim között matasson, puszta orvosi okból is, engem bezár a szobánknak, neki meg ledarabolja az ujjait. Remélem mi hamarabb a tudomására jut.
-Normális kivizsgálást szeretnék, jó lenne tudni elkaptam-e valamit, vagy meghalok-e mellrákban,- vidáman csillogó szemekkel fúrom pillantásom az övébe.- maga fiatal. Hogy hogy főorvos?- szólalok meg pimasz hangon végül.

Azt hiszem apámat én szeretem a legjobban, elég nagy családnak számítunk. Vagyok én, és az ikertestvérem, Amara, aki kemény három perccel korában született, és ezt sokszor vágja a fejemhez. Imádom őt, persze nem annyira, mint apámat, nekem ő  a legfontosabb, a férjem után. Aki amúgy meg sem érdemelné, hogy így gondoljak rá. Egy senkiházi seggfej, de hát mindenki azt szagolja amit szakított. Volt rá lehetőségem, hogy a másik, a jobb fivért válasszam, a bátyját. Először jártam is vele, de nem tetszett, ő túl jó hozzám, szerény, tudjátok olyan igazi jó fiú. Nekem nem volt elég, a kemény kellett, aki mellett még ma is azt a tüzet érzem, amit mondjuk sokkal régebben, évekkel ezelőtt. Csakis ő képes úgy lángra lobbantani a testem, senki más. Csak ő képes úgy kihozni a sodromból, és csak miatta vagyok képes arra amiket tenni szoktam. Teljes mértékben az apámra ütöttem, bosszúálló, olykor hisztis, határozott, szadista vagyok. Képes vagyok olyan őrültségekre, amit a múltkor is tettem. Például amikor megígérte hogy elvisz vacsorázni, hát mondanom sem kell, hogy megint elfelejtette, mert másik hülye lotyóval találkozott. Újból. Én méregből az egész házat átrendeztem, sőt mire este hazajött másik franciaágy várta a szobánkban. Biztos, hogy nem fogok abba az ágyba befeküdni, ahova más nőket visz. Nem is tudom, hogy képzelhetett ilyet! Volt idő mikor hetente csináltam ezt. Sokszor játszódtam el a gondolattal, hogy ezt nem fogom tovább csinálni és elválok, csak hogy nem volt komoly, inkább egy újabb -féle gőg, amivel oda vághattam ahol  férjemnek a legjobban fájt. Mi több, akartam hogy fájjon, azt a fájdalmat és keserűséget érezze, mint én. Tudtam, hogy így lesz, amint bejelentem a szándékomat és ráébred, hogy megakarok lépni. És ez még jobban be fog nála találni, mert a tulajdonának tekint, és talán így is van, az övé vagyok, és leszek is míg világ a világ. Soha nem fog beleegyezni a válásba, és nem a családjaink között fennálló üzleti, esetleg baráti kapcsolatok miatt. Óh nem, egészen egyszerűen csak arról van szó, hogy még véletlenül sem lehetek másé, bele őrülne a gondolatba, hogy más érintsen. Mondjuk nem értem ezt a beteges féltékenységet nála, ha ő fűvel-fával megcsal. Mármint igazából nyilván, száz százalékosan nem lehetek benne biztos, de nem vagyok idióta, szóval sejtem a dolgot. Annyira féltékeny, hogy nálunk csakis nők dolgoznak, az egyetlen férfi, a kertészünk, aki már hosszú évek óta a Delaney család gondozásában élt, lassan szegénynek már járókeretre lenne szüksége azt hiszem, igazából enyhén szólva is nevetséges, de tudom, ha valaki egy ujjal is hozzám érne, bizonyára órákkal később már a föld alatt végezné, és a testrészei Sidney különböző városrészeiben lennének elásva. Minimum, de előtte biztosan jól meg is kínozná az illetőt. Tudom, hogy így van, vannak férfiak, emberek kik nem riadnak vissza a gyilkolástól, és ez az Alvilágban még inkább így van, ami azt illeti. Sőt máshogyan nem is tudják érvényesíteni az akaratukat, nem arról van szó, hogy nem lenne lelkiismeretük, vagyis a legtöbbnek nyilván nincs, de akadnak olyanok, akiknek igen, szóval a lényeg, hogy itt farkastörvények uralkodnak, és általában az marad állva aki gusztustalanabb, keményebben, mocskosabban harcol. Erről az apám és a férjem is mesélhetne, már ha érdekelne, de ha így lenne akkor sem biztos, hogy mesélnének, sőt, van ami rájuk tartozik, és egy magamfajta, aki olyan családba születik, mint ez, megtanulja mit kérdezhet és mit nem. Főként ha nőnek születik. Valamint azt hiszem talán a testvéreim közül én hasonlítok a legjobban apámra, sok tulajdonságát örököltem, aminek ő örült a legjobban. Csak azt az egy dolgot bánja, hogy nem vagyok férfi, nem annak születtem, így nem örökölhetem át a pozícióját, maximum a drágalátos férjem. Nem mintha én annyira vágynék arra, mert a legkevésbé sem vagyok az alvilági dolgaira kíváncsi, ami azt illeti a férjemére sem.
Kissé felvonom a szemöldökömet, amikor a doktor sötét íriszei a dekoltázsomon elidőzik, hozzá vagyok szokva, hogy megbámulnak, már régen megtanultam, hogy ha Isten tökéletes testet adott neked, akkor tudd is használni, és én tudom amit tőle kaptam. A férjemet egy pillanat alatt megtudom őrjíteni, tudom, hogy hogy hogyan kell az ujjam köré csavarni, és ha el akarok valamit érni meg is teszem. Ajkamba harapva fojtom magamba a feltörő nevetésem amikor elkapja rólam a pillantásomat, nem tűnik olyan precíznek, olyan doktornak aki a magánéletet és a munkáját külön tudná választani. Bár, halványlila gőzöm sincs, hogy vajon valaki miért megy el nőgyógyásznak? Talán megkérdezem tőle, de igazából nem érdekel, leszarom. Ezzel a látogatásommal, csak Jacob-el akarom közölni, hogy felőlem a véleményét feldughatja ahova akarja, és hogy érezze milyen érzés amikor átvágnak, főleg, ha a házastársad. Nesze Delaney, remélem ízleni fog a főztöd.
Gondolom, szavaiból ítélve úgy tűnik, hamar levágja, hogy nem egy mezei férfi felesége vagyok, de vajon sejti, hogy kié lehetek? Apámnak a városban nagy neve van, csak úgy mint a férjemnek, meg annak apjának, bár azok akik nem az Alvilágban mozognak, nem biztos, hogy sejtik, vagyis a külvilág számára mi tisztességes család vagyunk, tehát neki is kellett hallania a családomról.
-Köszönöm, de valószínűleg nem lesz második alkalom, mint mondtam az orvosunk most nem ért rá éppen, a férjem nem igazán csipi ha számára idegenek vizsgálgatnak,- nefelejcskék szembogaraim vidáman csillannak ahogy újból végig mérem őt. Mintha kissé frusztrált lenne a férfi, vagy csak nekem tűnik úgy? Bizonyára fáradt napja lehet, hiszen hamarosan végez a rendeléssel, és ki tudja mióta lehet talpon, rezidensként tisztában vagyok vele, egy orvosnak sokszor huszonnégy-harminckét órát is végig kell dolgoznia fáradhatatlanul.
-Igen, abban,- mosolyodom el újból, ahogy feltűnik, mintha izzadna, a pali úgy viselkedik, mintha hónapok, de hetekkel ezelőtt nem láthatott női testet és most nem tudná a hormonjait kordában tartani, mintha tizenhat éves tinédzser, nem pedig több, mint harmincéves lenne, pedig jól láthatóan biztosan betölthette a harmadik x-et már.
-Értem,- bólogatok, majd elindulok a pavilon felé, de megtorpanok mikor megszólal, vissza indulok felé, magassarkúm sarka hangosan koppan a rendelő kövein. Kibányászom a táskám mélyéről az irataimat majd az asztal szélére teszem, olyan furcsa, úgy értem egész életemben a családi orvosunk vizsgált, és most egy idegen, akit még soha nem is láttam, és aki tegyük hozzá elég fiatal és jóképű. Ha Jacob látná hogyan méreget biztosan levágná az ujjait és megetetné vele, talán a szemeit is leöntené sósavval.
Majd elbújok a pavilon mögött, a székre teszem a méregdrága szövetkabátomat, majd kibújok a magassarkú cipőimből is, ezután lassan elkezdem lehúzni a harisnyámat, illetve a csipkés bugyimat. A többi ruhadarabot magamon hagyom, ha mégis le kellene vennem úgy is szól. Őszintén megmondva, mintha kissé zavarban lennék, eddig csak a férjem látott így, az orvosunk ugye nem számít. A cipőim nélkül egész alacsony lettem, ahogy elindulok felé.
-Óh, már azt hittem kinyírta szegény vén doktort, hogy a helyébe léphessen,- kacsintok rá viccelődve, bár nem tudom mennyire érti majd meg. Kíváncsian pislogok rá, hogy most mitévő is legyek, biztosan mondja majd.
-Remélem elég, hogy csak a fehérneműmtől szabadultam meg, kérem nézze el, de ez a helyzet nagyon új és fura nekem, most mit tegyek?- mosolygok rá lágyan.