Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Csüt. Nov. 26, 2015 2:05 pm Keletkezett az írás



Gemma and Hayden
 





Van az az erő ami még Haydent is eltudja rángatni a munkájától és ami miatt már három nappal ez előtt a vezetőség ajtaja előtt toporgott, mint egy farba lőtt vad, hogy aztán jól nevelt "fiú" módjára kérjen magának két nap megelőlegezett szabadságot, lévén gondok vannak a farmon. Méghozzá olyan gondok, melyeket mihamarabb orvosolni kell mielőtt elfajulnának és végzetes hibát vétenének az otthon "élősködők".
Valamiért nem tudja elhinni, hogy olyan rossz helyzetben lenne a farm, hogy el kellene adniuk egy terápiás lovat aki nem mellesleg folyamatos bevételt jelent számukra. Egy olyan lótól akarnak megszabadulni, aki le van védetve, aki csak és kizárólag Hayden engedélyével irányítható és mozgatható tekintettel arra, hogy ő a tulajdonosa. Ez pedig nem csak érzelembeli kötődés, hisz papírt is tud róla adni aminek egy másolatát magánál hordja, történjen bármi. Lehet, hogy már Sydneyben él, nyolc évvel ez előtt "városi srác" lett belőle, aki csak ritkán jár haza, ettől függetlenül az a valaki aki egykoron volt, az a farmergyerek még mindig ott lappang és akárhányszor visszagondol a vadregényes tájakra, és a ménesre, úgy elő is bújik belőle.
Még mindig tudja, hogy milyen az mikor reggeltől estig birkát kell terelnie és nyírnia, vagy ganéjozni a lovak körül, hogy aztán csillogóan tisztára és illatossá tudja varázsolni a boxokat további hosszú órák leforgása alatt, melyekben éjjelente vannak bezárva. Tudja, hogy mit jelent a megfeszített munka és a hosszú éves farmerélet edzette olyanná, aki ma már nem tud nemet mondani a kórházban se a folytonos gürizésnek. Bármi feladat is fusson be, ő mindig ott van és mindig csinálja amit kell, olykor erején felül teljesít, amit sokszor csak napokkal később érez meg, mikor elkezd csökkenni a munkaóra száma és elérkezik a kiérdemelt pihenőnapig. A fáradtság általában akkor szokott elsőként lesújtani, mikor végre leteszi az ember a hátsóját annyira, hogy kihasználja azt a kis időt ami alatt végre levegőt vehet és szusszanhat párat. Ezt az utóbbi időkben volt ideje megtapasztalnia, ami kis híján a Zoyával való kapcsolatának rovására ment...
Minden esetre jelen pillanatban minden kórházhoz köthető szálat el kell tennie egy kis időre, míg határozottan kiáll az igaza és az érvei mellett. Ő volt az, aki ezt a lovat betörte, aki megszelídítette és akire igaz barátjaként tekinthetett. Hosszú éveken keresztül egy csapatot alkotott ezzel az állattal. Vele kezdte a versenyzést és vele is hagyta abba... nem egyszerűen visszavonultak, hanem mindketten megsínylették az utolsó futamot, csontjukat törték ezzel lemondva nem csak a közös, de mindenféle versenyzésről. Egyikük se örvendhet már olyan egészségnek, ami lehetővé tenné a gyors vágtákat vagy épp az ugrást.
De még mielőtt repülőre ült volna elintézte, hogy Zoya Leah beosztásába kerüljön ez időre. Nem bízott semmit se a véletlenre, nem akarta, hogy megint olyan mellé osszák be - többek között Codyhoz - akit ő nem tud elviselni vagy aki szegény lányt nem kívánja a háta közepére se. A mai napig nem jut dűlőre afelől, hogy miért ellenségesek vele főként a rezidensek. Mit ártott szerencsétlen nekik, amiért ezt érdemli? Lehet, hogy most az érzelmei miatt is fokozottan haragszik a legtöbbre, amiért képesek azt bántani akit ő szeret... ezért is kérte meg Leah-t arra, hogy fokozottan figyeljen oda rá, kezdje el megtanítani a hegek összeöltésére. Efelől nem tévedhet a másik rezidens se, hisz ők ketten voltak azok Haydennel, akik éjszakákat gyakorolták a gyümölcsökön az öltögetést, majd egymás sebeit varrták össze, mikor történt valami a másikkal. Tudja, hogy ha valamit akkor ezt rábízatja a lányra, ő pedig hosszú órákon át bizonygatta, hogy nem lesz semmi baj, hogy vigyázni fog a lánykára mint a szeme fényére. Nem eshet baja, nem bánthatja ő senki... ja és nem kell félnie amíg őt látja. Na ez az a kifejezés amitől Hayden a legjobban tart. "Nem kell félni amíg engem látsz..." és ilyenkor jön az, hogy valami olyan történik ami után csak pislákol még az ígérgető is, hisz hatalmas hibát vét.
Tekintettel arra, hogy nem volt már több ideje, még elbúcsúzott Zoyától erre a két napra, majd repülőre ült, most pedig egyre vörösödő fejjel ácsorog a farmon épült hatalmas ház konyhájában, mindkét kezével a tölgyfa asztal peremére támaszkodva. Utálja az érzést, mikor elkezd felmenni benne a pumpa, mikor érzi, hogy már csak nagyon kevés választja el attól, hogy kifakadjon... ám ha csak arra gondol, hogy egy héttel ez előtt mi történt, jobbnak látja ha elkezd visszavenni fülének füstölgéséből és mostantól kezdődően megpróbálja a haragját másként kezelni még akkor is, ha hülyének nézik őt. Főként a saját szülei.
Zöld szemei egyre csak kerekednek, ahogy azok határozottan állítják, hogy Vihar eladásával nagyot kaszálhatnak. Mind ezt hazugsággal elérve.
- Vihar mindig is versenyló volt! Lehet, hogy mi nem annak használjuk, hanem leszázalékoltuk terápiás lónak, de attól még tud futni nem? Mindig gyors volt és határozott, ezért még nagyobbat kaszálhatnánk rajta, mert....
- Anya?! Rémlik, hogy nyolc évvel ez előtt nemcsak a fiad de Vihar lába is eltört?! Arra, hogy képtelen volt lábra állni még hetek múltával is, mert szilánkos volt a lába? Elakarták altatni emlékszel? Mert ez csak kín neki lévén több száz kilót kell, hogy az a láb megtartson. És nem csak én de az orvosok is megmondták, hogy ilyen töréssel soha nem lehet már versenyló!
- De azóta eltelt már nyolc év, Kicsim, annyit láttam vágtázni míg távol voltál, hogy azt el se hiszed!
- Persze, de szerinted mit csinálna a pályán? Mikor a legelőn van akkor áll meg amikor akar, mikor érzi, hogy fáj a lába befejezi. Viszont versenypályán nem állhat meg és ezt ő is tudja! Nem fogom kockára tenni megint az életét a ti hülyeségetek miatt! Nem érdekel, honnan lesz pénz de Vihart nem adjuk el... és ezt nem úgy mondom, mint a fiatok, hanem mint a farm felének és Vihar tulajdonosa! Keressetek más lovat. Adjátok el Soriah-t vagy Nagymedvét, de nem az én lovamat... - határozottsága nem ismer ellenvetést, nem fog ebbe bele menni, ha kell akkor átviteti a nagybátyja farmjára a lovat, ott biztos nem fog fennállni a veszélye annak, hogy túl akarnának adni rajta.
- Lotte ne légy már ilyen makacs! Fogadd el, a fiad döntését és tartsd is tiszteletben!
- John, ezzel a lóval kaszálhatnánk, és ....
- Persze és meddig? Míg az új tulaj rá nem jön arra, hogy átvertétek és egy rossz lovat adtatok el neki? Akinek ráadásul orvosi papírja van arról, hogy versenyzésre alkalmatlan? Eltudod képzelni, hogy mekkora baj lehet ebből? Nem csak feljelentés de pénz és börtönbüntetés is jár érte... nem emlékszel, hogy Ryanéknek annó ebbe tört bele a bicskájuk és a nagyapjuk még mindig a sitten rohad? Te is oda akarsz kerülni, vagy mi a fene van már?...Vihar itt marad és terápiás ló marad! - hangja nem tűr ellentmondást, ennek ellenére mégis van benne valami óvó él is, amivel nem kifejezetten a haragja de a ragaszkodása is kiemelendő és értékelendő.
- Mikor nőttél fel ennyire, fiam?
- Mikor tönkretettétek az életemet - csak ennyit fűz hozzá szárazon és már sarkon is fordul, hogy kicsattoghasson a lakásból jól ismert sántasága közepette. Még hallja ahogy a háta mögül halk nyekkenés szakad fel az anyjából, de mintha meg se hallotta volna csak megcélozza a bejárati ajtót, ahol...
- Megjöttünk! Anyu, apu itthon vagyunk!... ó, szia Hayden, hát te? - jelenik meg az ajtóban Samantha és barátnője, Gemma akit többször is volt már szerencséje Haydennek korrepetálnia Sydneyben és aki már volt, hogy járt kint a farmon. A család szívesen látja, tehát nem meglepő, hogy megint elhozta magával őt is Sam.
- Lényegtelen... - legyint undorodva, majd minek után kis híján felborítja a lendület miatt Gemmát, vet rá egy bocsánatkérő pillantást, a húga pedig már fordul is menetirányba.
- Anya?! Mit csináltatok már megint, hogy ilyen ideges, és.... - ez az utolsó amit még hall, ugyanis bevágja maga mögött az ajtót és elindul a legelő felé, ahol szembejön vele Phoenix és ágaskodva, hangos nyerítéssel fejezi ki örömét. Ez a musztáng az, aki teljessé tette az életét a balesetet követően. Egy vad, idomíthatatlan állat akihez senki se nyúlhat hozzá, egyedül csak Haydennek engedelmeskedik és csak ő ülheti meg azt is nyereg nélkül. Nagyon nehezen tudott hozzászokni a szürke teremtéshez, ettől függetlenül ma már eljutottak arra a szintre, hogy itt a farmon csak ők vannak egymásnak. Imádja a ló temperamentumát, a fiatal és kicsattanó erejét mely keveredik az óvatossággal és a tisztelettel. Ugyan azt érzi vele kapcsolatban, mint egykoron Vihar esetében, csak Phoenix sokkal nyersebb, sokkal vadabb... ez pedig nem csoda, hisz ő a legelők és vadregényes tájak koronázatlan királya. Egy vad ménes idomíthatatlan csődöre, akire csak Hayden ülhet. Mellette viszont olyan, mint egy szerelmes kiscsikó.
- Szevasz, de jó látni - simítja a ló orrára a tenyerét mikor az végre odaér mellé és nyíltan is a tudtára adhatja örömét.






A hozzászólást Hayden J. Cole összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 28, 2015 7:08 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Nov. 27, 2015 6:15 pm Keletkezett az írás





 
Péntek délután van, unatkozva ülök az egyetem parkjának egyik hatalmas, bükkfája alatt, miközben ölembe fektetve az egyik könyvet tanulmányozom, a lakótársam erre a hétre haza kellett utazzon, így nem tudom mit fogok csinálni a hétvégén. Sajnos én eredetileg egy másik földrészen lakom, így nem tudok csak úgy haza ruccanni. Pedig olyan jó lenne látni apát a meccsén, vagy végre enni anya főztjéből, de marad Sidney, és  a koalák társasága. Mármint ha úgy döntök unalmamban elmegyek az állatkertbe, és lopok egyet, legalább hétvégét nem kell egyedül költenem egy lakásban. Elgondolkodva pillantok a tankönyvre újból, hátha valami értelmet sikerül vernem a fejembe, mikor valaki megtámad hátulról, a nyakamba csimpaszkodva ugrik a hátamra, a hirtelen súlytól még ülve is elvesztem az egyensúlyom, így felborulunk.
-Gemma, nem mondhatod komolyan, hogy pénteket tanulással töltöd,- szorít hátulról magához legjobb barátnőm, majd nagy nehezen feltornásszuk magunkat ülő helyzetbe. -Sam, látom te nem azt tervezed,- bólintok a könyv felé, majd fel akarom kapni mielőtt sáros lesz, de ő megelőzve összecsukja, majd elrejti a táskájába. Felvont szemöldökkel méregetem de ő csak vigyorog, mint a tejbe tök. Samantha lett a legjobb barátnőm, mióta ide kerültem tavaly Sidney-be, amikor felajánlották az ösztöndíjat. Nagyon kedvesen fogadott, egyből megkedveltük egymást, ha elakadunk a tanulnivalóban akkor a bátyja, Hayden korepetál minket, sőt párszor jártam már a farmjukon is. Nagyon furcsa, hogy tizenkilenc évesen elmondhatom, hogy egyedül élek, pedig konkrétan erről van szó. Amikor anyáéknak bejelentettem, hogy egy ausztrál egyetemen, a legjobbon  a világon, felajánlottak egy ilyen lehetőséget, még csak álmodni sem mertem arról, hogy bele egyezzenek. De megtették. Túl könnyen, ami engem illet. Mondjuk ennek is meg volt az oka, Shane bácsi, apa unokatestvére itt él, és csak miután le dumálta vele a dolgot, hogy oda figyel rám, nála lakhatok, egyeztek bele. Shane-t imádom, olyan, mintha  nagybátyám lenne, pedig nem az, csak majdnem. Annyira jó fej, és a világ legjobb dokija, szerintem jobban rajongok érte, mint egy filmsztárért.
-Mi lenne, elhúznánk hétvégére haza?- újból felvonom a szemöldököm, ahogy meghallom a kérdését, gondolom a haza alatt az ő házukat értette. Nyilván. Mert az anyám sok ezer kilométerre található.
-nem is tudom, tanulni kéne, tudod nem akarunk megbukni, én semmiképpen, és amúgy is dol...- kezdek bele az ellenkezésbe de egyszerűen belém fojtja a szót.
-Jajj, Gemma, ne csináld, kell a pihi, olyan rég voltam otthon, és tudod, hogy anyáék szívesen látnak, nem, meg amúgy is, kell a kikapcsolódás neked is. - néz rám azokkal a kölyökkutya szemekkel, amikkel mindig is megtudott győzni mindenről. Szem forgatva állok fel, egyezem bele, mondom neki, hogy fél óra múlva jöjjön értem . Addig össze szedek az egyik válltáskámba pár darab cuccot, olyanokat amikre a hétvégén szükségem lehet. A következő szünetbe haza megyek anyuékhoz, már annyira hiányzik Amerika, a házunknak a szaga, és a szomszédaink, az összes háziállatunkról már nem is beszélve. Minden nap gyötör a honvágy, de nem csak a szülővárosom miatt, hanem, hogy nem járhatok ki apa meccseire, hogy nem szurkolhatok neki az elsősorban a lelátón, túlordibálva mindenkit. Arról nem is beszélve, hogy anyának is hiányzik az illata, dorgáló megjegyzései, és hogy mindig mond valami vicceset,  de hát én akartam ezt. Orvos lenni, és a legjobb suliban tanulni. Végül is, sokan ölni tudnának egy ilyen lehetőségért, és Sidney, azért mégis csak Sidney. Itt majdnem mindennap olyan, mintha nyaraláson vennék részt. Csak nem szabad így gondolkodnom, minden időmet a tanulás, és a meló tölti ki, mert hát nem várhatom el, hogy anyuék pénzt utaljanak, vagy Shane bácsi nyakán éljek, az ösztöndíjam meg kevés. Így Tracey, a lakótársam apjának az éttermében szoktunk délutánonként, olykor esténként is melózni. Nem várhatom el, és ami azt illeti nem is várom el, hogy a szüleim tartsanak el, elvégre mégis csak külön élek már tőlük.
Fél óra múlva Sam meg is jelent az ajtómban, hogy elvigyen a farmjára, pár óra múlva már meg is érkeztünk, de azt nem gondoltam volna, hogy balhéba csöppenünk. Barátnőm bátyja, Hayden, épp az anyjával kiabál, ha jól értem a dolgot a lovával akarnak valamit tenni, majd Sam és ő is egyszerre lépnek le, csak Sam az anyja után a házba, Hayden meg a legelő felé indul, ajak harapdálva követem őt. Majd megállok mellette, együtt érzőn pislogva végig a gyönyörű lovon.
-Az anyukád biztos meggondolja magát, úgy értem... neki fontos, ő is szereti,- próbálok lágy mosolyt erőltetni az arcomra,- vagy pedig győzd meg, ez a tied, nem a szüleiddé, nem szólhatnak bele.- mondom neki halkan.  
TOM HARDY MADE ME THIS BRACELET
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Nov. 28, 2015 8:43 pm Keletkezett az írás



Gemma and Hayden
 





Ha valami, hát az erkölcstelenség a sunyiság és a pofátlanság az tényleg egy olyan elfogadhatatlan jellemforma, ami a kelleténél is jobban feltudja dühíteni Haydent és akaratlanul ugyan de kinyílik a bicska a zsebében. Mintha csak bekapcsolna egy második világháborús szirénára emlékeztető vészjelző a fejében aminek feltett szándéka figyelmeztetni a tulajdonosát arról, hogy márpedig vészhelyzet közeledik. És így is van! Az anyja tökéletesen egyenlő az armageddonnal, a pusztulással és a ... ki tudja, hogy hányadik világháborúval ami ostromolhatja Ausztrália népét. Mintha csak egy gyorsan pörgő tornádó volna ami egyre erősödik ahogy egyre több és több ember fordul meg a közelében és próbál neki ellent mondani. No de ne is szaladjunk ennyire előre...
Mióta az eszét tudja elítéli a kétszínűséget és az alattomosságot is, mostanában pedig egyre többször és többször kell szembesülnie azzal, hogy az a személy akit mindennél és mindenkinél jobban szeretett, komoly gondokkal küzd ezen a téren. Megbukni látszik a erkölcsösség vizsgán, Hayden pedig megrekedt az elítélés szintjén, így magától értetődő, hogy meg se hatja az anyja érve és gondolatmenete, hisz minden egyes alkalommal csak az önös érdekeit bizonyítja.
A törékeny, alacsony testalkat, a hatalmas égszínkék szemek melyet sűrű és hosszú, fekete szempillarengeteg keretez és szőkésbarna haj, amit Hayden olyan jól ismer még mindig megvan ugyan, de úgy néz k, hogy ez csak egy álca, hisz a mögötte megbújó személy mintha helyet cserélt volna valakivel. Marge nénikéjére emlékezteti aki ideje korán távozott az élők soraiból, ugyanis hát... szerencsétlen rosszkor volt rossz helyen és a több mint öt mázsás bika feltalálta rúgni őt. Igen, erre szokták mondani, hogy tanuld meg, "aminek akkora szarvai és orrkarikája van, mint ami annak az állatnak volt, az nem megfejni való tehén". Persze mindenki megsiratta a szerencsétlenül járt rokont, ettől függetlenül komoly részvétet senki nem nyilvánított, hisz mindenki a háta közepére kívánta. A bajszos, undok természetű makacs nőszemély egyike a Cole család azon személyeinek, akik nem a családi kriptában találtak öröknyugalomra, hanem a temető valamelyik távol eső sarkában csak, hogy véletlenül se emlékezhessenek meg róla mikor eljön az ideje.
De visszatérve a Charlottera... az a nő akit egykor anyjaként ismert és anyjaként szeretett, mintha megszűnne létezni, helyét pedig egy ismeretlen, arrogáns természetű nőszemély venné át aki csak magára öltötte a jól ismert jelmezt. Régen gondoskodó volt, óvatos és szeretni való, valaki, aki mindig fontosabbnak és előrébbvalónak tartotta mások érdekeit a sajátjánál. Csilingelő, imádnivaló hangszíne volt mikor énekelt, most pedig ezt a kellemes szopránt átvette egy hórihorgas banyára emlékeztető kárörvendő sikoltozás. Nem érdekli őt senki, még a tulajdon férjének véleménye se, hisz amit ő kitalál annak úgy kell lennie és kiborul, ha mégsem úgy alakul ahogy ő a forgatókönyvet megírta. Már csak az a kérdés, hogy mi történt? Mi juttatta idáig azt a vidám kis családanyát aki volt? A tudat, hogy a fiókái kirepülnek a fészekből? Az, hogy nem a családi vállalkozást fogják tovább vinni? Besavanyodott? Ezer és ezer kérdés aminek csak egy szó a vége. "Megbolondult".
Évekkel ez előtt elve megromlott az ő és Hayden kapcsolata, mostanra viszont oly' mostoha körülmények között élnek ők ketten, mintha soha nem is próbálkoztak volna menteni a menthetőt és olya közeget teremteni, amivel túlléphetnek ezen a hatalmas, nyolc éve tartó hullámvölgyön. Talán mindketten tudják jól, hogy van olyan amit nem kell és nem is lehet erőltetni, viszont Haydennek van egy olyan sanda gyanúja, hogy a változás az ő balesetével vehető egy kalap alá. Talán beleőrült a tudatba, hogy miatta - is - történt az, ami? Talán bűntudatot érez amiért a fia megnyomorodott és amiért nem élvezheti már azt a szabadságot, amit előtte?... Istenem, miért próbálja még ebben a helyzetben is a jót keresni? Miért próbálja menteni a menthetőt mindig, és belebeszélni anyja hibájába, hogy nem is olyan rossz ő mint azt gondolják? Hogy miért?... mert ha nem így tenne, meghazudtolná önmagát.
Sajnos azóta nem tud magához térni, hogy John telefonon közölte vele mit is tervez az anyja. Mikor elmondta, hogy meg akar szabadulni Vihartól egy aukción amit a mostani hétvégén fognak megtartani Ryanék legelőjén, mintha egy világ dőlt volna össze Haydenben és az ami eddig csak "lehet" szó alatt sorakozott hosszan, vázlatszerűen, most nyilvánvalóvá és biztossá vált. Az anyja hülye... valami baja van, ő pedig utána fog járni, hogy mi lehet ez a baj.
Nem sűrűn volt élete során olyan alkalom, hogy felemelte volna a hangját bármelyik családtagjával szemben. Mindig egy volt azok közül aki szerette csendesen, inkább megbeszélni a dolgot mint hagyni elmérgesedni, viszont most ő az aki először megüti azt a bizonyos kiugró hangerősséget. Nem érdekli, hogy a háttérben John szemei is elkerekednek és olyan megdöbbenéssel bámulja fogadott fiát, mintha legalábbis azt közölte volna, hogy megnyerte a Nobel-díjat anélkül, hogy jelölték volna. Derült égből villámcsapás, tessék csak, Haydennek ilyen arca is van. Nem csak egy elesett, végtelen mennyiségű szomorúságot tanúsító csodagyerek ő, hisz felnőtt! Tudja, hogy miért harcol, miért nem harcol. Tudja, hogy mi mellett kell ki állnia és mi az ami mellett nem... Már nem az a hiszékeny, bugyuta kisgyerek akit az anyja és az apja azzá nevelt.
A musztáng mellett ácsorogva pár pillanat erejéig szinte elveszik annak sötét, mégis az örömtől szüntelenül csillogó szemében. Mai napig csodálja azt ahogy az állatok kitudják fejezni az örömüket... nem kertelnek, nem mutogatnak, csak megcsóválják a farkukat, körbeugrálnak vagy ép vetnek rád egy örömteli pillantást, amit egy életen át megjegyzel és akkor is eszedbe jut, ha a helyzeted zordabb mint szeretnéd.
Először észre se veszi azt, hogy valaki közeledik feléjük csak akkor, mikor Phoenix elkezdi kapálni a száraz földet mellső lábával s kicsit lehorgasztja a fejét ezzel is jelezve, hogy olyan személy tartózkodik a környezetében akiben nem bízik meg, vagy szimplán nem ismer. Tenyere az állat nyakára simul s arra ösztönzi, hogy ismét nyugalmi pózt vegyen fel.
- Sss, Phoenix semmi baj! Ő barát - tűnnek el az ujjai a dús sörényben és saját homlokát hozzáérinti az állatéhoz ezzel is elérve nála azt, hogy lenyugodjon. Lábának vad kapálása lelassul mígnem teljesen megszűnik és nyugalmi helyzetet vesz fel. Farka az oldalát kezdi el csapkodni, ahogy a legyeket hessegeti magáról.
- Tudod Gemma, anyám nem olyan mint amilyennek mutatja magát azoknak, akik nem ismerik eléggé ahhoz, hogy ítélkezni tudjanak felette. Nagyon makacs, önző és akaratos, ha valamit a fejébe vesz, nem tágít ha pedig megmásítják a tervét, olyan hisztérikus görcsöt kap amivel szerintem még életedben nem találkoztál - kelletlen, szomorkás mosolyra húzza a száját ahogy Gemma felé fordul.
- Nem szereti. Nem szeret semminek négy lába van, soha nem tudta meg azt, hogy milyen igazán ragaszkodni egy állathoz. Neki csak a kis konyhája létezett egész életében és azok a csirkék akiket felszolgálhatott vacsorára... amúgy nem az ő élete forog veszélyben, Phoenixet nem tudnák befogni, szóval ezt a szépséget nem féltem - simít végig az állat homlokán.
- Vihar, akin túl akarnak adni az első ló akit én magam szelídítettem és nem betörtem, mint ahogy a legtöbbjüket szokás. Hosszú, hosszú éveim vannak abban az állatban, három éven át próbáltam elérni azt, hogy rajtam kívül mást is elfogadjon. A barátom lett a családom! A családját pedig nem adja el az ember. Együtt kezdtük a versenyzést és együtt fejeztük be a balesetet követően. És már csak azért se tehetik meg, mert az én nevemen van, én vagyok a tulajdonosa, tehát eleve elrendeltetett, hogy Vihar itt fog megöregedni és elpusztulni ha eljön az ideje. Csak az idegesít fel, hogy hülyét csinálnak belőlem és játszanak azzal, akihez érzelmek, sikerek és hosszú évek kötnek. Milyen ember az ilyen? - mintha Phoenixnek se tetszene amiről beszélnek, halkan fújtat egyet s fejét Hayden vállának dönti. Ezek az állatok többek annál mint, hogy kézről kézről járjanak. Megérdemlik azt, hogy egy valaki mellett éljék le az életüket, hogy ragaszkodjanak valakihez aki mindig ott lesz nekik. Épp úgy, mint Viharnak és Phoenixnek Hayden.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 23, 2015 11:29 pm Keletkezett az írás





 
 Van az a pillanat, amikor azt hiszed az életed tökéletes, úgy ahogy van, eltervezted és megvalósulni látszik. Aztán mint egy atomrobbanás, úgy következik be a szerencsétlenség, és csak az utána maradt károkat szemléled elkerekedett, szomorú szemekkel, hamar ráébredsz, hogy az álomvilágodat kifakasztották, mint egy hatalmasra fújt buborékot. Anyám két napja közölte velem a hírt, miszerint jobb ha minél előbb megbarátkozom a gondolattal, a gondolattal mai röhejes és nevetséges. Azt tudtam, hogy az utóbbi időben apámmal nem voltak túl jóban, bár azt nem volt senki sem hajlandó az orromra kötni, hogy konkrétan mi is történhetett közöttük, én pedig egy egészen másik kontinensről nem sokat tudtam tenni, Shane bácsi amúgy is mindig azt mondogatta, hogy majd megoldják ez ilyen hullámvölgy a szüleim között. De nem oldották meg, mi több hamar külön is költöztek, de a veszekedések között legalább egy valamiben (ha másban nem is) sikerült egyet érteniük. Még pedig, hogy el fognak válni, ennek köszönhetően, a procedúra nagyon hamar lement. Azt hittem itt van a jéghegy aljas, de nem, ez még csak a csúcsa volt, én pedig anyám telefon hívása után kezdtem úgy érezni magam, mint a Titanic hajó, ami egyenesen a vesztébe rohan, és jöhetne akár milyen csoda, az sem menthetne meg, a hajóm el fog süllyedni, és vele együtt az eddig szabad, önálló életem is. Pontosabban két hét múlva. Anyám már többször említette, hogy találkozott egy albán hapsival, és hogy egyre jobban tetszik neki, de nem gondoltam, hogy túl komoly lenne a dolog, azt hittem csupán apám utáni szenvedéseit akarja elfeledni azzal a terroristával, de az ügy sokkal komolyabbnak hangzott, mint én azt hittem.
Ugyan is amikor két nappal ezelőtt beszéltem vele, közölte, hogy a fickó megkérte a kezét és ő igent mondott. Nos és azt hinnéd, hogy ez a legszörnyűbb dolog, de nem van ennél rosszabb is. Mondjuk azt sem bírom felfogni, anyámnak, keresztény létére, hogy a fenébe juthat eszébe feleségül menni egy muzulmán férfihez. Igen, úgy hangzik, mint egy röhejes horrorfilm, vagy sokkal inkább katasztrófa, de ez még mindig nem minden, anyám azt is közölte, hogy új életet akarnak kezdeni, itt Sidney-ben. Tehát fogja az újdonsült pasiját, meg annak gyerekeit, felcuccol, hogy itt össze olvadjunk egy családdá. Erősen kezd az a gyanúm támadni, hogy talán anyámnak hirtelen kapuzárási pánikja támadni, szerintem, ha ideér keresek valami dilidokit aki jól kivizsgálja és kigyógyítja ebből a marhaságból. Sőt, a napokban jutott a tudomására, hogy ő annak ellenére, hogy úgy tudja Shane bácsinál lakom, az egyik osztálytársammal béreltünk egy kis lakást, nem nagyon tetszett neki. Lőttek a szabadságomnak, én megpróbáltam lebeszélni róla, de közölte velem, hogy a házat már megvették, két hét múlva azt akarja, hogy kimenjek a reptérre értük, és hogy elkezdődjön a közös életünk. Teljesen össze vagyok zavarodva és nem értek az egészből semmit, hogy létezik, hogy az egy év alatt míg nem voltam otthon anyám ott hagyta az apámat, majd úgy döntött mindent a háta mögött hagy, hogy Ausztráliában kezdjen vad házasságba egy harmadik világból szabadult terroristával, az anyámnak valami az agyára ment. De ez el lett döntve, nélkülem egyedül, bizonyára sejthette, hogy soha a büdös életben nem egyeznék bele ilyen baromságba.
Inkább Hayden után indulok, mint hogy azon agyaljak amit amúgy sem tudok megváltoztatni, csak megpróbálom elfogadni, míg letelik az a pár nap.
Egy percig mosolyogva nézem hogyan szelídíti, nyugtatja meg az állaltot, én félek a lovaktól, de ez a srác baromi jól ért hozzájuk, nem tudom hogy csinálja.
-Az édesanyád, biztosan szeret a lelke mélyén és a legjobbat akarja,- mondom neki halkan, de ez olyan kétszínű dumának tűnik, elvégre az én anyám is a véleményemet tiporja asárba azzal amit tenni készül,- biztosan nem annyira rideg és számító, mint ahogyan gondolod, tuti van egy gyenge pontja, amivel lekenyerezheted, miért nem próbálsz arra a pontra hatni, lehet nagyobb sikert érnél el, mintha veszekedtek apróságokon. - lágyan végig nézek a hatalmas és izmos állaton, így lélegzetelállítónak tartom, de valahogy remélem, hogy ennél közelebbi kapcsolatba nem kerülök velük, olyan hatalmasak, és patkó van a lábuk végén amivel az embereket könnyen eltaposhatják.
-Ez nagyon kedves történet, valóban úgy hangzik, mintha egy családtagról lenne szó, és nem pedig egy állatról. Biztosan nem gondolta komolyan anyukád, hogy miért akarja tenni, főleg, ha tudja milyen fontos a számodra, vagy pedig, ha mégis, lehet jó indoka van rá. A szülők néha számunkra érthetetlen módon képesek viselkedni,- jegyzem meg egy kicsit hűvösebben, mint kellene ahogy eszembe jut anyám, de aztán megrázom a fejem,- de ha meg alapból a te neveden van, akkor nem tehetnek semmit, mert az törvénybe ütköző lenne gondolom, és anyukádból nem nézném ki, hogy bármi áron megtegye amit meg akar tenni, talán csak egy hirtelen ötlet volt. A nők ebben a korban furcsán kezdenek viselkedni, nekem aztán elhiheted,- próbálok mosolyt csalni az arcára, nem tudom mennyire leszek sikeres benne,- szerintem próbálj meg lehiggadni, és hideg fejjel keresd meg ismét, akkor beszéld inkább meg vele, próbáld megértetni vele, hogy mivel a te tulajdonodban áll a ló, nem tehet semmit sem. Biztosan megérti és abba hagyja a hülyeséget. - biztatom még mindig halvány mosollyal a szám sarkában.
TOM HARDY MADE ME THIS BRACELET
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Dec. 27, 2015 1:51 pm Keletkezett az írás



Gemma and Hayden
 





John elmondása szerint mióta Hayden elment, hogy új életet kezdjen és minden idejét a tanaira és az orvoslásra  fordítsa, minden megváltozott a farmon. Eltűnt a jól megszokott rendezettség és rendszeresség, már nem a testvériesség és a megfontoltság az ami jellemzi a családot hanem a hirtelenség az önzőség és a birkafejűség. Mintha legalábbis kicserélték volna őket azután, hogy Hayden mint "családösszetartó" elhagyta a farmot. Eltűnt az a valaki, aki elsimította az emberek közötti nézeteltérést, aki mindent megtett azért, hogy jó kapcsolatot ápoljanak egymással a szerettei. Mindig is ő volt a legnagyobb békeharcos, akivel találkozhattak és aki közöttük élt. Elvárta az emberektől, hogy szeressék és tiszteljék egymást, segítség a másikat hisz, ha már egy családot alkotnak akkor ne menjenek állandóan egymás torkára, elvégre mi értelme van annak, hogy nyíltan gyűlölik a másikat? Egyszerűen nem tudott napirendre térni afelett sem, mikor a nővére és az anyja a nap huszonnégy órájában képesek voltak ölni egymást valami aprócseprő kis hülyeség miatt, és állandóan tőlük volt hangos a ház aminek feszültsége kihatott mindenkire.
Karen és Charlotte régóta nem jöttek ki egymással még annak ellenére se, hogy erős kapcsolatnak kellett volna kialakulni közöttük a kezdeti nehézségeket követően. Tipikusan olyan eset lépett életben kettejük között, mikor "két dudás nem fér el egy csárdában". Ennek pedig csak az vethetett véget, hogy Karen beköltözött Sydneybe és ott alapított családot. Na nem mintha azóta túl sokat beszélgetnének egymással, még telefon se keresik a másik társaságát, de legalább nem akarják kinyírni a másikat ami már egy jó előrelépésnek számít. Viszont az Hayden számára is sértő, hogy arra se vette az anyja a fáradtságot egyetlen egy alkalommal se, hogy meglátogassa az unokáját, Karen kislányát Zoeyt. És ha eddig nem volt ellenére az az önzőség és pofátlanság amit tanúsított akkor, akkor most tényleg elvágott nála is mindent. Ilyenkor felmerül benne a kérdés, hogy akkor is ez lesz, mikor neki lesznek gyerekei? Rájuk se lesz kíváncsi? Mit fog mondani nekik? "Van nagyanyátok, de baromira nem érdekli őt, hogy ti léteztek?"...
- Milyen anya az olyan, aki csak a lelke mélyén szereti a gyerekét?... én az ilyenre már csak azt tudom mondani, hogy veszett fejsze nyele és nincs értelme megroppanni azért, hogy ezt megpróbáljam rendbe hozni. Miért én legyek az egyetlen aki azért harcol, hogy az a valaki aki megszülte és felnevelte őt, újra szeretni tudja? Egyáltalán miért döntött úgy, hogy lemond rólam? Sok itt a kérdés Gemma és egyikre se érkezik válasz. Lehet, hogy felnőtt vagyok már aki egyedül is tud boldogulni de ettől függetlenül épp úgy mint mindenki más, én is elvárom vagy legalábbis szeretném élvezni a gondolatát annak, hogy olyan emberek álljanak mögöttem akikről tudom, hogy szeretnek és kitartanak mellettem. Azt hiszem nem olyan nagy kérés ez. Vagy még is? - vet egy tanácstalan pillantást a tőle nem messze ácsorgó lányra, miközben finoman cirógatja lovának nyakát.
- Tudod mivel lehetne lekenyerezni? - változik meg a hangja, immáron sokkal mélyebb baritont megütve amihez lemondás és kétségbeesés társul - ha megint versenyezni kezdenék és bebizonyítanám, hogy nem vagyok olyan nyomorult életű mint amibe taszítottak. De egyszerűen képtelenség, Gemma! Próbáltam! Nem egyszer próbálkoztam azzal, hogy megmakacsolva magam kimentem a legközelebbi versenypályára ahol mérték az időmet. És sajnos közelébe se állok annak, mint egykoron. Nem bírja se a bordám, se a lábam a túl nagy iramot és az a baj, hogy az elmém se. Megijedtem, egyszerűen... felültem a ló hátára és olyan emlékképek villantak be a fejembe, amik megállásra késztettek és olyan légszomjam lett tőle, mint egy rosszabb pánikroham idején. Rettegtem a gondolattól, hogy leeshetek, hogy megint kettévágom egy ló karrierjét. Lehet, hogy ezen még túl is tudnék jutni, de a lábam akkor se engedelmeskedik - halk sóhajjal és fejrázással jelzi, hogy nincs mit tenni, neki ez jutott. Lehet, hogy régen majd beleroppant a gondolatba, hogy valaminek aminek normális esetben az egész életét tudta volna szentelni, ilyen módon ért véget. Ma már tudja, hogy neki ez az élet íratott, nem változtathat se a múltján se pedig a sorsán és tökéletesen boldog azzal a munkával amit most nap, mint nap "űz". Fontosak számára a betegei és a munkatársai a folytonos pörgés mely lefoglalja az agyát annyira, hogy az a rengeteg szám, név, hely és fogalom ami egyre csak sűrűsödik benne, elviselhető legyen és ne egy hatalmas kusza kavalkád amibe belefullad.
Lehet, hogy itt vannak neki a lovak és a hozzájuk tartozó szaktudása, a suttogó mivoltja amivel pillanatok alatt szót ért velük, de ez már csak egy amolyan hobbi, egy kikapcsolódás. A farm számára már nem az otthona még ha ide is húz a szíve, csak egy hely ahova pihenni és szórakozni jár.
- Nekem ezek a lovak a családom... Hamarabb tanultam meg lovagolni mint beszélni és járni. Beszélni egészen sokáig nem is tudtam, nem akartam. Nem is igazán jártattam a számat emberek jelenlétében, inkább elvonultam az istállóba, hogy az ott lévő lovaknak mesélhessek a napomról és arról, hogy mennyire nem értem az embereket. John úgy szokott fogalmazni, hogy nem beszéltem, mert nem volt mit mondanom nekik, de mindig is értettem az állatok nyelvén, már egész pici korom óta és szerinte nem véletlen az sem, hogy mindig én vagyok az első akivel kapcsolatot próbálnak kialakítani. Régen úgy vélte, hogy nem emberek között kellene élnem, hanem állatokkal mert olyan valaki lehetek általuk, amilyen senki más. Én megértem, hogy mit akarnak és ezzel nagyon sokra vihetném. Viszont azóta hogy orvossá avanzsáltam, szerinte csak még tovább fejlődtem, mert van, hogy az embereket megérteni sokkal nehezebb mint az állatokat, én pedig ilyen téren is helyt állok. Viszont mióta Sydneyben élek, bár visszavágyok hozzájuk, mégis inkább olyan ez az élet nekem mint egy szenvedély. Aminek megakarod élni minden egyes percét, de elvették tőled így némi sértettséggel, kelletlenséggel jössz vissza és már nem olyan a viszonyod vele, mint előtte - mindvégig halkan és óvatosan beszél, kezét egy pillanatra se véve le a megtermett állatról aki halkan fújtatva kapja félre a fejét mikor valami élesebb hangot hall a farm felől. Sötét szemei viszont mindvégig a lányon pihennek, mintha legalábbis próbálná megérteni, hogy miért van itt? Hayden senkinek nem szokta mutogatni őt, főleg nem olyan embereknek akit még nem látott... de már csak azért is igyekszik jól viselkedni, mert végre láthatja azt az egy embert, akiben feltétel nélkül megbízik.
- Tudod mi az érve? Mert oka az nincs. "Kell a pénz és majd eladjuk őt egy versenyló árán, elvégre az volt." Egy versenyló ára viszont baromi sok... és ha rájönnek a vevők arra, hogy hazudtak, mert papírja van Viharnak arról, hogy sánta és sérült állat, akkor fel lesznek jelentve. Lehet, hogy tényleg egy olyan versenyló volt aki többet ért még a legnagyobb tenyésztők lovainál is temperamentuma, külleme és gyorsasága miatt, ettől függetlenül már csak egy idősödő terápiás ló aki ennek ellenére is jó kis összegeket hoz a házhoz. Már csak ezért se értem, hogy mire a nagy felhajtás. Szerezzenek egy másikat és versenylovat csinálok én belőle akit eladhatnak. De őt nem fogják - határozottan kitart az érvei mellett, miszerint ez az állat marad. Viszont addig, míg el nem ülnek a viták addig lepasszolta az állatot egy másik farmra, ahol sokkal jobb helye lesz, mint itt. Ez viszont azt eredményezi, hogy az anyjának még arról a bevételről is le kell mondania, amit eddig hozott az állat.
- Őszintén szólva nem tudom mire fogok menni vele. Olyan mintha a falnak beszélnék, ő csak mondja és mondja az érveit és azt amit eltervezett. Nem tudom, hogy ezzel mit akar elérni? Belőlem akar hülyét csinálni, vagy próbára akar tenni? Mert csak azt éri el vele, hogy minden fennmaradt köteléket elvágja kettőnk között és talán már én se fogom tudni rendbe hozni azt, amit ő elrontott. Talán felesleges tovább küzdenem? Nem tudom... de ha már azt se veszi észre, hogy őket is ugyan úgy védem mint a lovat, akkor ott már nagyon nagy gond van. Nem mehet a törvénnyel szembe még akkor se, ha azt gondolja, hogy egy bukás esetén az csak a két farmra tartozik. És mi van ha nem egy farm, hanem egy nagy versenyző akarja megvenni? ... ja bocs az nem fogja, mert mindenki tudja, hogy ez a ló alkalmatlan arra, hogy versenyezzen. Van egy olyan érzésem, hogy ez hosszú hónapos vita lesz még - tarkóját megvakarva sóhajt egy nagyot majd elmosolyodik a hallottakon.
- Igen, sikerült rájönnöm, hogy ötven év felett elég megfejthetetlenek. Kicsit olyan mintha visszafelé fejlődnétek empátiában. Fura, minden esetre - hitetlenkedve rázza a fejét, majd a lány felé nyújtja a kezét.
- Gyere, simogasd meg, ne csak ácsorogj ott. De csak szépen lassan közeledj - ismeri Phoenixet, tudja, hogy milyen kiszámíthatatlan tud lenni az ismeretlen emberekkel szemben, de ha ő itt van akkor nem lesz baj.




Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 3:24 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Gemma and Hayden
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Miss you so much! - karakter, aki még hiányzik
» Részegen, ki visz majd haza?! - Hayden&Tom
» Zoya and Hayden (SMS)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: