Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Hayden + Jonathan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 29, 2015 11:56 am Keletkezett az írás




Hayden & Jonathan





St. Vincent. Ortopédia szint.
Főorvosi iroda.
Dr. Cole


Beosztás: Egyetemi adjunktus, Térdízületi artroszkópos részleg vezető
Szakvizsga: Ortopédia (1990)
Tudományos fokozat: Ph.D.
Szakterület: Térdízületi degeneratív megbetegedések, hemofíliás artropátiák konzervatív és műtéti kezelése, térdízületi porcfelszín kezelés, térdprotetika, szalagrekonstrukciók


Félre tolom az iratokat, a köteg lapot, összekulcsolom ujjaimat és állam alá helyezve figyelem az előttem ülő orvost, ki felvételt szeretne nyerni nálunk.
Mindenki olyan megbecsülésre számíthat a környezetétől, a társadalomtól, amelyet ő maga tanúsít hivatása, környezete, önmaga irányában.

- Rendben. Teszek fel egy feladatot önnek. Válaszoljon, de jól gondolja meg azt! - búgom mély orgánumon, majd sóhajtok és felállok, hátat fordítok a dokinak és nekiugrok.
- Három és fél hónapja combnyaktöréssel műtöttek. A lábam 1,5 cm-rel rövidebb lett, a műtét 12 órán belül történt. A 3 hónapos kontrollon az derült ki, hogy a csavarok oldalirányba mozdultak, a fej is elmozdult, hal el, így csípőprotézis beültetésére lesz szükség, amire kb fél év múlva fog sor kerülni. A fájdalmaim egyre erősebbek és már nem csak a combhajlatban illetve a combcsont vége fáj, ahol a csavarok is vannak, a comb külső oldalán, hanem hátul a keresztcsont alatti pontban van erős fájdalmam, onnan sugárzik szét a csípőmbe, derekamba, fáj a lábszáram, a vádlim külső oldala és a lábfejem. A lábfájás főleg lefekvéskor lesz igen erős, aludni sem nagyon tudok tőle. A fájdalomcsillapítók nem segítenek. A műtétig, jó esetben csak fél évig, mivel lehetne enyhíteni a fájdalmam? És mire számíthatok még, milyen fájdalmakra? - a kérdést feltettem, vissza tekintek rá, meglepett arcát figyelem. Nem válaszol és ez idegesít. Legalább bökje ki azt, hogy nem tudja...attól hogy egy régi "haver" még nem leszek kegyes hozzá.
- Látszik, hogy még most se vagy teljesen megérve... - túlzott gesztikulálásom még kifejezi, hogy dúl bennem az idegesség. Mély sóhajtás közepette simítom tenyerem a tarkómra, és lemondóan rázom meg a fejem.
- Olyan sok retardált vesz körül... - ezt sokkal inkább magamnak, mintsem partneremnek címzem, bár nem zavar, hogyha a másik ezt sértésnek veszi. Mindenki céltalanul toppan elém, nincs összerakva a fejükben egy értelmes mondat se, hogy végül csak még inkább kihozzanak a sodromból.
- És az imént feltettem neked egy kérdést, amire nem kaptam választ... szóval, megtisztelsz azzal, hogy kiböksz arra valami elfogadhatót, vagy továbbra is játszod a néma Jo-t? -hangom unott, kellemesen mély, és hallható benne az álmosság, a harag, unalom összes jele.
Ahogy a férfi mondja a szavakat, érvénybe lép az egyik fülemen be, másik fülemen ki elv.
Hallom, amit mond, értem is, csak egyszerűen nem érdekel.
Mellkasom előtt összekulcsolt kézzel dőlök neki a hátam mögött lévő szekrénynek, ahogy oldalra döntött fejjel kémlelem a fickó kitöréseit, a mimikáját, ahogy a hangulata egyik pillanatról a másikra változik... természetesen azt is a negatív irányba. Hiszen olyan kimérten, precízen, és ridegen tudok szónoklatot tartani, hogy az embernek egyöntetűen nyílik ki a bicska a zsebükben. Mindenféle érzelemtől mentesen, monoton hangon mondom ki azt, ami éppen az eszembe ötlik, ahogy azt már a hosszas évek alatt kitanultam. Próbálom magamban tartani az érzelmeimet, amivel jelen esetben könnyű dolgom van.
A mobilom az asztalon rezegni kezd, lassú de precíz mozdulattal lépek az asztalom elé és veszem fel azt.
- Cole. - mutatkozom be röviden és tömören, a túloldalon ismerős hang beszél, az órára pillantok és vissza válaszolok. - Húsz perc. -  válaszolom szokásomhoz híven kurtán, végül le teszem a telefont és a zsebembe csúsztatom a készüléket. - Záróra! - nézek az illetőre, aki lassan feláll a helyéről, nem tudja mire vélni a dolgot, így folytatom. - Semmi értelme pazarolnod az időmet, hiába van a kezedben mindez, ha közben szart se tudsz. Próbálkozz máshol. - ezzel útjára is engedem, figyelem ahogy elhagyja az irodámat, majd lassú fejcsóválással elmosolyodom. - Balfék.
Eddigi ruházatomra felkapva egy bőrdzsekit, már suhanok is ki az irodából, le a mélygarázsba a motorra pattanva végül ki az egész épületből, hogy utamra indulhassak. A motor búg, szelem a métereket, kilométereket. A miérteken nem meditáltam. Hayden jó abban amit csinál, ha segítség kell neki, akkor annak oka van, nem pedig a figyelmetlensége okoz problémát számára.
Tíz perc mire a St Clairhez érek, leparkolok és beindulok az épületbe.
Feszes, határozott, ugyanakkor mégse túl gyors léptekkel araszolok a kórház folyosóin. Szokásomhoz híven ügyet fordítok arra, hogy a velem szembe jövő emberek mimikáit felmérjem, ahogy sietősen haladnak el mellettem. Páran felismernek, biccentek feléjük mint egy köszönés gyanánt, majd tovább szelem a métereket a megfelelő irányban. Nem egyszer jártam itt. A folyosó végén, illetve majdnem a végén megállok a megfelelő ajtónál és belépek. Nem kopogok.  Hiszen ez a rész üres, már hozzá szoktam. - Hello. - mosolyodok el Haydent megpillantva, oldalra pillantok az ágyon fekvő páciensre, gyógyszeres kezelést kaphatott. Nyugodt. A kórlapját emelem el és olvasom is.
Személyi adatok.
Anamnézis.  
Dekurzus.
Kérdőn pillantok Haydenre. Mondja csak, mi a probléma. Tőle akarom hallani. Mit vett észre, mi a sejtése. Kíváncsi vagyok a fejlődésére.




♫ Doctor ♫ ◊ Aktuális viselet

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 29, 2015 6:22 pm Keletkezett az írás



Jonathan and Hayden
 





Mély alvási fázisa alatt nincs az az ember, aki felébreszthetné. Ilyenkor akár bombát is robbanthatnának mellette, vagy kihúzhatnák alóla a matracot, akkor is csak megvakargatja a borostáját és átfordul a másik oldalára, hogy mihamarabb kellő kényelmet találjon magának.
Réges-rég nagyon jó alvó volt, ha éjfél után bedőlt az ágyba, képes volt egyhuzamban ugyan abban a pózban végigaludni az éjszakát a kora reggeli kakasszóig. Nem érdekelte mikor a lovak nyihogtak a legelőkön, ha Roy kapott vonyító frászt mert betolakodó tette be a mancsát, patáját vagy csizmáját a területükre. Annak idején még a vadászok puskaropogtatását is végig durmolta mint egy morcos medve, csak akkor tért magához, mikor az apja nyakon öntötte egy pohár vízzel, hogy szedje össze magát, mert mennek vadászni... emberre. Igen, ha lövik a birkáidat, nyilván te is lőni fogsz, ha nem kifejezetten a fejét veszed célba a másiknak, de mindenképpen ráijesztesz.
Az utóbbi időkben viszont teljesen elkerülte őt az álomnak még a legkisebb lehelete is, egyszerűen nem képes arra, hogy lehunyja a szemét és majd valamikor reggel kinyissa a csipáit mikor éppen csörren a vekker vagy Leah veri a feje mellett a fazekat, esetleg jégcsap kezeit a hátához nyomkodja. A fenébe is, annyiszor elmondta már a lánynak, hogy menjen, vizsgáltassa ki magát mert biztos, hogy vérkeringési problémákkal küzd, ilyen hideg keze csak az eszkimóknak legyen fent a havas lankák között, de ne annak aki Ausztráliában él.
Ám azok a bizonyos jól alvó idők elmúltak. Már nem képes nyugodtan aludni, javarészt csak forgolódik, többször felébred az éjszaka közepén, mikor is az órája kijelzőjét bújja vagy a telefonjában kotorászik. Hallgatja a kintről beszűrődő zajokat amit nem csak a rovarok és kisebb-nagyobb állatok keltenek hanem az utcán bandázó fiatalok. Minden izgalmasabbnak tűnik számára nap, nap után mint, hogy álmaiba feledkezve pihenjen. Sokszor bele se gondol abba, hogy a tudatalattija játszik vele és ő nem engedi azt, hogy rendesen aludjon, hisz álmában előjön mind az amitől fél az ember, amit nappal elnyom magában mert mással kell foglalkoznia. Viszont éjszakák alkalmával tovább ostromolják az embert, edzik a tudatalattiját és az a fránya igazság, hogy nem mindenki képes megbirkózni vele.
S most, mint aki rémálmokkal küzd, megállás nélkül forgolódik, halk nyösszenések és kétségbeesett sóhajok szakadnak fel belőle ahogy próbál az ágy egész felületén egy olyan pontot találni, ami kényelmes és nem teljesen átmelegedett. A szobájának ablaka tárva nyitva van ugyan, de onnan nem jön be más csak a kinti meleg így ahelyett, hogy felfrissülne a szoba, vagy kellemesebb percei lennének, csak egyre több és több verejtékcsepp jelenik meg a halántékán és a tarkóján is.
Sűrűn álmodik. Viszont ezek az álmok inkább csapnak át rémálomba minden egyes alkalommal, mint, hogy vágyálmok lennének belőle. Lidérces, haragos és kegyetlen, elméjének sötét alakjai bújnak elő ezzel felpörgetve a szívét és próbára téve tűrési képességeit. Rengeteg alkalommal ébred úgy, hogy kis híján kivetődik az ágyából, mintha legalábbis katapultot építettek volna a matracba.
Jelen pillanatban is közel áll ehhez a fázishoz, ám mikor halk, parkettát kapirgászó léptek ütik meg a fülét, felpattannak a szemhéjai. Pupillája egész apróra szűkül majd kitágul és ismét kisebb méretre zsugorodik ahogy próbálja az agya felmérni a fényviszonyokat de ki kell ábrándítani mindenkit, hogy még mindig egyfajta alvási fázisban van. Csak akkor jelzi, hogy végre magához tér a "maratoni" kínlódásból mikor sikerül egyet-egyet pislognia s zöld íriszei találkoznak a parkettán ücsörgő kutya bogárszemeivel. A villódzó szemek tulajdonosa kíváncsian biccenti félre a fejét és csípi be első metsző fogaival az ajkait meglehetősen mókás külsőt kölcsönözve ezzel magának. Mintha hangokat hallana, úgy kezdi el hegyezni a fülét s még egy pillantást is vet a háta mögé mikor meghallja Thomas halkan duruzsoló hangját.
Hayden megszokta már, hogy az utóbbi egy-két napban Leahék Lisat küldik hozzá, hogy ébressze. Nem azért, mert lusták lennének ők bejönni és lerántani róla a takarót, egyszerűen jobban indul az ember napja, ha nem az emberek makacsságával kell hadakoznia, hanem egy nedves, hűvös orr érinti meg a nyakszirtjét, valamint sűrű, selymes bunda simul a karjához jelezve, hogy várja a reggeli simogatást.
Tekintettel arra, hogy Lisa egy jól nevelt hölgyemény, soha nem ugrik fel engedély nélkül Hayden ágyára, így csak akkor indul el felé, mikor a srác ujjhegyeivel dobol egyet a matracon, majd egy halvány mosollyal jelzi a kutyának, hogy szabad a pálya. Olyan ez a juhászkutya, mintha mosoly érzékelője lenne. Amint meglát valaki arcán egy egészen halvány mosolyt is, ő máris rohan, hogy körbeudvarolja. Talán ez az egyik legkellemesebb tulajdonsága, és ez az amiért annyira szeret az állat társaságában lenni.
A kutya lassan megemeli a hátsóját és leszegett fejjel, farok csóválva közelíti meg Hayden ágyát aki odébb húzódik, hogy felpattanhasson mellé. Lisa hosszan elnyúlva terül el mellette és halk szuszogással figyeli a srác folyamatosan változó de leginkább álmosnak mondható arckifejezését, mikor aztán eljut a tudatáig, hogy nem simul a puha bundájára a hosszú ujjakban végződő keze, mancsával előre nyúl kis híján pofán vágva vele Haydent, de az nem ellenkezik, inkább beletúr a dús szőrszálak tengerébe, hogy okozzon néhány kellemes pillanatot a jószágnak.
- Ébren vagy? - dugja be az ajtó és a félfa között keletkezett résen Leah a fejét ami jókora turbánba van csavarva és kellemes, kókusz illatú sampon illata árad belőle.
- Aha...
- ... valami Eris keres - lengeti meg a folyamatosan duruzsoló telefont amit Hayden kint hagyott a nappaliban.
- Hány óra van? - a név kapcsán csak ennyit tud kinyögni s mint akinek megszúrták a hátsóját már pattan is ki az ágyból, hogy kikapja a vékony ujjak fogságából a fekete telefont, amit a fülére tapaszt és már rongyol is át a fürdőszobába, hogy a lehető legjobb tudása szerint röpke negyed óra alatt rendbe tegye magát.
Ezután hón-e volt alvás utáni lomhaság, daliás egyenességgel lép ki az ajtón törülközővel a csípőjén és csattog vissza kissé nedves talppal csúszkálva a márványozott padlófelületen a szobájáig, hogy magára aggasson valami elfogadhatónak nevezhető ruhakölteményt.
Ez már a második alkalom a héten, hogy elkésik s ha két nappal ez előtt Zoya nem ébreszti fel reggel, akkor szinte biztos, hogy már húzogatnák a strigulákat a neve mellett az igazgatóiban.
Röpke húsz perc múlva be is fut a kórházba, ahol egy nagy halom betege tülekedve várja őt a váróteremben s leginkább egy nagy kupac állatseregre emlékezteti őt a jelenet, mint sem emberekre. A kulturáltság valamiért sokakból hiányzik, de ez már arra se képes, hogy meglepje.
A továbbiakban még negyed órára van szüksége ahhoz, hogy felkészüljön az első betegre aki kétségbeesve, a térdét szorongatva ücsörög az ortopédia egyik ágyán...
- Sophia? - simítja a tenyerét a lány vállára, de mintha az el lenne bódítva, csak kerek szemekkel bambul fel rá így inkább a mellette álló testvérére emeli a pillantását, aki megvonja a vállát.
- Azt mondták, hogy nincs ma bent ortopédus, ezért gondoltam inkább neked szólunk, mint másnak. Valamiért annak a másik rezidensnek nincs túl szívderítő kinézete. Azt mondták a röntgenképek alapján, hogy térdkalács ficam, de láttak rajta még valamit, ami miatt nem csináltak vele semmit... úgy vélték, hogy jobb ha olyan nézi meg akinek volt már dolga ilyennel - biccent Eris az asztalon lévő felvételek felé, ő pedig máris előhúzza őket a műanyag füzetből és a fény felé tartja, hogy jól láthassa azt ami bizonytalanságot okozott a többieknek.
Mi az, hogy "akinek volt dolga ilyennel?"... talán a legtöbb rezidens nem azt a képzést kapta, amiben neki is részese volt? Vagy csak azért mert az ő térde szar, és a nagybátyja ortopéd sebész, akkor az azt jelenti, hogy ő maga már a térdkalácsficamok orvoslásának atyja?! Bajosan...
- Figyelj, Eris? Hányszor volt már ilyen eset? - persze tudja a választ, de hallani akarja tőle is, hogy tisztában van-e a húga helyzetével.
- Mármint, hogy kiment a térde? - a kérdésre csak bólint, hisz magával értetődő, hogy erre szeretne választ kapni.
- Talán a negyedik, ötödik alkalom, de lehet, hogy hat, nem is tudom...
- És eddig miért nem műtötték meg? Tudod ha valakinek kimegy a térde akkor műtét nélkül a további esetek további húsz, harminc százalékkal nőnek - tudja jól, hogy hány ilyen alkalom volt a lány életében, hisz előtte van a papírja amire mind fel van jegyezve, ám még mielőtt nekiállna itt szentbeszédet tartani, inkább intéz egy telefont a nagybátyja irányába akinek számít a jelenlétére. Jelenleg nincs ortopédus a kórházban, tehát jó lenne, ha lenne mellette valaki aki fokozottan tisztában van azzal, hogy mikor mit kell csinálni, főleg ilyen esetben.
Az ígért húsz percet tényleg nem lépi át, máris megjelenik az ajtóban a nagyra nőtt Cole teljes bőrszerkós önmagával.
- Eris, .... öhm... Sophia - már csak azért is tartja hülyeségnek neki is bemutatni, hisz úgy se fog odafigyelni rá a lány épp ezért legyint is egyet - ő itt Dr. Jonathan Cole, a nagybátyám. Ortopéd főorvos a St. Vincente kórházban. Jobbnak láttam őt is elhívni, azért csak jobban ért hozzá. Szóval - fordul immáron Jonathan felé.
- Sophie egy kedves ismerősöm. Ma reggel hozták be a szomszédjai térdficam gyanújával. A papírok szerint ez az ötödik alkalom, hogy megtörténik, de egyszer sem igényelt műtétet egyszerűen csak visszatették majd fáslival, térdszorítóval rögzítették a lábát pedig tudjuk, hogy egy-egy térdkalácsficamot követően, ezt ugyebár a röntgen felvétel bizonyítja, további húsz százalékkal nő az előfordulásának esélye. Na most a kollégák nem merték neki helyre tenni, ugyanis a felvételen kiszúrtak egy nagyobb levált darabot, ami a sűrűségéből ítélve véleményem szerint csontdarab lehet ráadásul előrehaladott, súlyos artrózist látok a porcoknál. Mivel ma nem tartózkodik bent ortopéd sebész, nem akartam szakorvos segítsége nélkül elkezdeni vele foglalkozni - noha határozottan mondja végig a meglátását, ettől függetlenül a végén mégis elbizonytalanodik, hisz tudja jól, hogy bár rezidens, mégis épp annyi joga van hozzányúlni orvosként a betegeihez, mint egy szakorvosnak főleg akkor ha tudja is, hogy mi a baj. Viszont most bizonytalan és nem akarja, hogy egy kedves ismerőse rosszul járjon mert valamit elnézett. Szüksége van a nagybátyja segítségére!



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 02, 2015 5:11 pm Keletkezett az írás




Hayden & Jonathan





A hölgy felé bólintottam, mikor Hayden bemutatott neki. Elolvastam a kórlapot, majd a röntgenfelvételt vettem szemügyre. Közben hallgattam az „öcsém” szavait. Arcom vonásai megfeszülnek, ahogy hallgatom a beszédét. - Az ötödik? - húzódott fel a szemöldököm, majd Haydenre pillantottam. A srác tehetséges.
Annak meg nagyon örülök, hogy az orvosi pályát választotta. Van segítsége is, szóval nincs egyedül.
Itt vannak a barátai és a családja egy része. Igazán szerencsés e téren.
És ha már így összejöttünk, akkor ma meg is nézem a lábát.
Meg a találkozókor is.
Muszáj! Nincs mese! Az ő érdekében és ezt jól tudja.
Nekem első a család, utána jöhet a páciens.
Ha kitört ízületi darabot látunk a röntgenen, vagy erre van gyanú, arthroscopiát, térdízületi tükrözést végzünk.
Ha a csont-porc darab kicsi, eltávolítható, ha nagyobb, akkor visszarögzítése ajánlott.
- Teljes luxatio esetén a vápa és a fej teljesen eltávolodik egymástól, míg a részleges ficamnál az ízületi felszínek távolodnak el, az ízületi rés megnagyobbodik, az ízületi tok és a szalagok megnyúlnak, de a fej még az ízületen belül marad. – magyarázok, és a felvételen mutatom el miről is beszélek. Azért egy civil nem igazán értheti az orvosi hegyi szentbeszédet.
- Különleges helyet foglal el a térdízületi teljes ficam, mivel az ilyen ficam után artéria-sérülés is bekövetkezik, az artéria poplitea intima sérülése miatt. Az ilyen ficamoknál nagyon fontos az érfestés készítése és érsebész bevonása. Volt érfestészeten? - nem ritkán ideg- és érkárosodás is kialakulhat. Ez pedig elég fontos lenne…
-Hayden. Mit teszel ebben az esetben? – kérdezem a fiút, hiszen az ő betege, én nem veszem ki a kezei közül, csak „asszisztálok”, más esetben beavatkozom, ha kell, segítek. Itt vagyok és biztatom őt.  Segítséget kért, amit meg is kap. - Megtudsz csinálni egy belső tokszűkítést és külső tok bemetszést? – érdeklődöm, majd előveszem a zsebemből a kis labdát és gyömöszölni kezdem. Ezzel csökkenne a sérülés kiújulása.
A kiváltó ok a combcsont és a térdkalács közötti íz felszínek veleszületett rendellenessége, elsősorban a combcsont térdkalácsi felszínének sekély volta, vagy a külső combcsontvég fejletlensége. Az ötödik… - Melyik orvosnál járt legutóbb? – pillantok a hölgyre.





♫ Doctor ♫ ◊ Aktuális viselet

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Dec. 06, 2015 4:41 pm Keletkezett az írás



Jonathan and Hayden
 





Máig nem tud napirendre térni afelett, hogy sok ember miért csinál magának felesleges köröket az orvosaihoz, pláne olyan esetek terén, amivel felesleges kárt okoz a testében. Ha Sophie lábát megműtötték volna már esetekkel ez előtt, - mielőtt Hayden látta volna - akkor nagy valószínűséggel ma már semmi baja nem lenne és most se benyugtatózva, begyógyszerezve kellene itt feküdnie úgy, hogy azt se tudja magáról, fiú avagy lány? Ez persze nagy valószínűséggel az orvosok szakértelmének hiányát is jelezheti, hisz melyik az a bolond, sztetoszkóppal és orvosi bilétával díszített kretén, aki nem műttet meg egy olyan lányt, akinek már ötödik alkalommal ment ki a térde ezzel pedig a karrierjét veszélyezteti? Már a sportorvosának is réges-rég ajánlania kellett volna a műtétet, de úgy néz ki, hogy vagy a lány makacssága mondott ellen nekik, vagy szimplán nem látták értelmét annak, hogy felkaszabolják, ha más úton-módon is kiköszörülhető a csorba. Már csak az a kérdés, hogy hogy?! Hayden semmi lehetőségét nem látja annak hisz a térdszorító, erős fáslizás se oldja meg ezt a kérdést főleg akkor, ha ez születési rendellenesség. Ha pedig most kiderül, hogy márpedig egy egyszerű kis műtéttel rendbe lehet tenni ezt a lábat vagy rosszabb esetben nem, hisz akkora károsodás érte, akkor nagy valószínűséggel orvosi mulasztásért pert is indíthatnak az eddig őt kezelő orvos, orvosok ellen. Ez pedig nem mutatna később túl jól a papírjaik között s mint ortopéd orvosok, mehetnek a süllyesztőbe.
Nem lepi meg Jonathan hanglejtése és döbbent arckifejezése, hisz ő maga is hasonlóképpen reagált rá és ezzel most sincs másként. Száját elhúzva vet egy pillantást nagybátyjára, majd ismét visszatemetkezik a papírokba melyek még mindig a kezében vannak s ha jobban belegondol, ez a fajta "majd a következő alkalommal ha megtörténik, akkor elmegyek megnézetni" emberi népbetegség kezd elszaporodni. Nagyon sok olyan betege volt már az elmúlt közel hat év alatt, akiket úgy kellett berángatnia a kórházba csak, hogy végre erőt vegyenek magukon és megműttessék lábukat, karjukat, fejüket és még sorolhatnánk... lehet, hogy mint orvosnak el kell fogadnia a betegei döntését, de egyszerűen nem tudja nézni ahogy egyre több kárt okoznak magukban úgy, hogy egyszerű kis bemetszéssel, vágással vagy öltéssel mindent rendbe lehetne hozni. Megérti ő, hogy félnek a késtől, tűtől, hisz ő is csak olyan téren van jóban velük, hogy neki kell használnia másokon. Ő az, aki vág, szúr vagy varr. Viszont ha eljön az idő, hogy neki kell kés alá feküdnie vagy elmennie vérvételre, mert megszúrta magát, egy műtéte közben, akkor már kétszer is átértékeli az életét. Példának okáért a tű a legnagyobb mumusa és rendszerint felfordul vele a világ mikor a vénája felé halad a szúró, vékonyka eszköz és sűrű sóhajtozások közepette tudja csak leküzdeni a szédülést és hányinger érzetet.
- Igen, az ötödik... három évvel ez előtt volt az első ilyen alkalom a papírjai szerint, majd fél év múlva a következő. Utána viszont volt egy két éves kihagyás, mikor nem is sportolt olyan rendszerességgel... most pedig négy hónap alatt háromszor - vet egy újabb pillantást a rokonára, minek után erőt vesz magán ahhoz, hogy a lány testvére helyett válaszoljon. Egyszerűen dühíti az eset, hisz ha rajta múlna, ha hozzá jöttek volna először, már akkor, fiatalabb korában is azt ajánlotta volna, hogy műtsék meg, mert ezek az esetek sokasodni fognak és általa rontják nem csak a láb, de az egész életminőségét is. Ami pedig a térdet illeti... mindig is gyengéje volt a téma, már csak a maga esetéből kiindulva is. Ő maga nem egyszer kis híján belepusztult már a tudatba, hogy milyen állapotban van a lába, mennyi mindentől kellett ez által búcsút vennie, viszont ha ez mások esetében elkerülhető, akkor miért ne harcolna értük? Legyen az illető idegen vagy jó barát.
Zöld tekintetét le se véve a lány arcáról, nagyot sóhajt.
- Először is megvárom, hogy magához térjen és alátudja írni az orvosi ellátást igénylő papírjait. Nem fogom anélkül elkezdeni még ha a testvére itt is van, hogy beleegyezzen. Ezután elvégezném rajta az érfestést ami mind idáig elkerült beavatkozás volt, nem is értem, hogy miért... csak egy egyszerű röntgent készítettek róla, amit te is láttál. Szívesen felkeresném az orvosát. Na mindegy... Ezután mindenképpen ellenőrizni kell az ereket, amit majd az érfestés fog nekünk kirajzolni, mert ha sérült valahol az artéria, akkor lehetséges, hogy értágításra vagy érműtétre lesz szükség ami nem elképzelhetetlen ekkora mennyiségű ficamot követően, de... - billenti félre a fejét egy leheletnyit, hogy aztán letegye a mellette lévő asztalra a röntgenképeket és a papírokat melyeket mind idáig olyan lelkesen szorongatott, majd közelebb megy a lányhoz és lehúzza a befáslizott lábáról a zoknit.
- Ezt miért adtad vissza rá? - emeli szemeit Erica felé, aki nemes egyszerűséggel csak megvonja a vállát, mintha nem lenne semmi jelentősége.
- Nagyon hideg volt a lába, azt hittem, hogy fázik... így feladtam rá.
Hayden rásimítja hosszú ujjait a lány bokájára és lábfejére majd a lábujjait is alaposabban szemügyre veszi.

- Jon, úgy érzem, hogy elég sürgős lenne az az érfestés! Térdtől lábujjig hidegebb az egész lába és ahogy nézem, itt - mutat a lábujjat tövébe és annak hegyére - enyhén kékes, szürkés árnyalatú, eltér a vérellátott részektől melyek egészséges rózsaszínes, származásából kiindulva kicsit sárgásabb árnyalatúak - hasonlítja össze a másik lábának színével, melyre eddig soha nem volt panasza. Nehézkesen de határozottan guggol le, hogy jobb rálátása legyen a felületre, de ezután fel is áll, nem akarja fárasztani a saját lábát se.
- Félek, hogy rossz a vérellátás nagyjából.... valamivel térdkalács felett két centivel egészen a lábujjáig - zárja le a felismerést, és bár lehet, hogy nem erre számított most Jonathan, legalábbis nem arra, hogy ezt ki fogja szúrni elsőként mind ezt kikövetkeztetve egy zokniból, de ha már feltűnt neki, hogy a ruhadarab amit ilyenkor soha nem adnak vissza rájuk, akkor miért is ne ezt kezdené fejtegetni? Jobb lenne megúszni a felesleges köröket, az pedig ilyen módon oldható meg.
Még mielőtt válaszolna a nagybátyjának, újra kézbe veszi a röntgen képeket és kezdi úgy érezni, egyre inkább érik a lehetősége annak, hogy az eddigi kezelőorvosokat befogja perelni noha nem akar magának felesleges fejfájást okozni.
- Igen, minden bizonnyal megtudom csinálni - válaszol határozottan noha a szavai nem épp a magabiztosságáról árulkodnak. Ettől függetlenül a szemében látni lehet azt, hogy bízik a tudásában és nem rokkanna bele egy ilyen beavatkozásba.
- Fogalmam sincs, egyedül szokta intézni ezt, vagy a párjával... nem ismerem az orvosait de a papírokra biztos rá van írva - biccent a Hayden kezében lévő iratok tumultusa felé, ő pedig elégedetlen grimasz kíséretében felolvassa.
- Dr. Gale O'Connor a... St. Vincente-ből. Nála volt utoljára és orvosi megjegyzésként az szerepel, hogy... "Általános ízületi lazaság miatt X-láb. Jobb térdkalács többszörös kiugrása miatt térdrögzítő és izomlazító kenőcs, három héten át injekciózás. Műtétet nem igényel de egy hónapos pihentetés mindenképpen javasolt." - olvassa fel a doktor által leírtakat, melyeken még az orvosi pecsét is szerepel miszerint nem hamisított papírról van szó.
- Szerinted lehetséges anélkül perelni egy orvost, hogy az a kórház kárára válna? Jon, ezt a lányt éveken át csak tologatták ide-oda anélkül, hogy megműtötték volna ezzel csökkentve a további baleseteket - nem sűrűn volt még ilyenhez szerencséje, példának okáért neki még soha nem volt gyűlt meg a baja bírósággal, és ha szó is volt arról, hogy ismerősét vagy a kórház valamelyik orvosát beidézték, akkor ő soha nem kérdezősködött, nem vette ki a részét a kíváncsiságból úgy, mint a legtöbbek. Hogy miért? Mert semmi köze hozzá.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Dec. 13, 2015 10:52 am Keletkezett az írás




Hayden & Jonathan




Orvosi hiba. Utálom, mikor egy orvos hibázik. Ha hibázik, javítsa. De ez… mekkora kártérítés lenne? Jó persze, a beteg az első, utána ráérnek a többi dologgal foglalkozni. A fiú szavait végig hallgatom. Komolyan mondom profi már most. Szakszerű eljárást alkalmaz. Remek, ilyen egy Cole. Akármennyire is fiatal, legyen talpra esett. Hayden már csak ilyen. Először a beteget kérdezi ki, ha meg ő nem hajlandó dönteni, utána kérdezhet rokont.
Tökéletes.
A zokni lekerül a lábáról, lassan oda is fordulok teljesen és közelebb lépek.
Igen, én is látom a problémát, több lesz itt mint egyszerű műtét.
- Angiográf kezelésre küldjük, holnap. Ma már semmiképpen nem tudjuk elintézni Hayden. A vizsgálatot célszerű éhgyomorra végezni. Egyrészt azért, mert a kontrasztanyag hányingert okozhat, másrészt azért, mert bizonyos ritka szövődmények azonnali műtéti beavatkozást tehetnek szükségessé.– magyarázom, majd megérintem a jéghideg végtagot, látom a sötétebb elszíneződést is.
A főverőér és a hasi nagyerek, a végtagok verőerei, valamint a koszorúerek érfestéssel ábrázolhatóak. Láthatóvá válik a különböző érszakaszok szűkülete, elzáródása, kóros tágulata vagy kóros összeköttetése más erekkel. Tervezett érműtétek előtt elengedhetetlen vizsgálat. Az érfestés általában kórházi keretek közt történik, rendszerint a vizsgálat reggelén be kell feküdni. A szükséges előkészítés minden helyen más és más, ezt érdemes az adott osztályon előre érdeklődni a részletekről. Rendszerint bizonyos laborvizsgálatokat kérnek az angiográfia elvégzése előtt.
- Laborvizsgálatokra felküldjük? – érdeklődöm tovább a sráctól, kíváncsi vagyok a fejlődésére, eddig egész jól halad.  5-6 órával az angiográfia előtt kerülni kell a szilárd étel fogyasztását, mert a kontrasztanyag arra érzékenyeknél hányingert, hányást idézhet elő.
A beavatkozás előtt a páciensnek sokat kell innia, mivel ez pozitívan befolyásolja a vizsgálat kimenetelét, de előtte 2 órával már nem fogyaszthat folyadékot sem.. Számtalan diagnosztikai eljárás létezik, amelynek a segítségével az orvos gyors és pontos diagnózist állíthat fel. Ezek közé tartozik az EKG, a terheléses és az elektrofiziológiai vizsgálatok, a radiológiai, az ultrahangos, a mágneses rezonancia, az izotópvizsgálat, a pozitron emissziós tomográfia, a szívkatéterezés, a centrális véna katéterezése és az érfestés. A CT-t és az átvilágítást ritkán használják. A vércukor, a koleszterin és egyéb anyagok koncentrációjának meghatározása a vérből szintén gyakori eljárás. A fenti vizsgálatok legtöbbje alig jár veszéllyel, de a kockázat a vizsgálat bonyolultságával és a szívbetegség súlyosságával növekszik.
Átnézem én is a lány lábát természetesen, nem azért mert nem bízom Hayden szavaiban és döntésében, hanem lássam miről van szó és ha ő nem akkor én tudjak dönteni.
- Szóval Dr. Gale…azt hiszem lesz egy két szavam az orvosához. – felelőtlen tacskó! Érthető miért csapták ki az előző munkahelyéről. Felelőtlenség. Ismét a fiú felé fordítom a figyelmem, majd karba font kézzel hümmögök. – Elviekben lehetséges persze, volt már rá példa. A kórház kirúgta az illetőt, az illető meg a kórházat vádolta. Mert nem követett el hibát. Elítélték…- magyarázok, majd megmasszírozom az orrnyergem és a papírokra vetek egy pillantást, majd újra a felvételekre.





♫ Doctor ♫ ◊ Aktuális viselet

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Dec. 18, 2015 4:21 pm Keletkezett az írás



Jonathan and Hayden
 





Volt már arra példa, hogy ő maga is hibázott. Hibázott azért, mert nem figyelt oda eléggé, nem zárt ki más lehetőségeket, pedig ez az egyik alapvető mozzanat egy beteg diagnosztizálása közben. Hibázhatott azért, mert fáradt volt és túl sok volt a koffein a szervezetében ahhoz, hogy ésszerűen tudjon gondolkozni. Úgy kalapált a szíve miatta mintha legalábbis szívinfarktusa lenne, az agya pedig tompább volt, mint amikor egy kedves barátjának legénybúcsúját követő napon másnapossággal küzdött. Lehet, hogy azt hinné az ember főleg egy maximalista orvos, hogy azok akik az egészségügyben dolgoznak, nem hibázhatnak, de sajnos be kell látni, hogy ha ennek alapvetően így is kellene lennie, akkor is emberek noha olykor robotszerűen hajtják magukat. Azok akik már évtizedek óta szakmában vannak ugyan akkora hülyeségeket tudnak csinálni mint a kezdő orvosok, csak ők sokkal nagyobb pofont kapnak érte nem csak a betegek hozzátartozóitól, a kórház vezetőségétől de még az élettől is. Emberek ők is, tehát hibázhatnak, elfáradhatnak, lehetnek betegek ami miatt rossz lesz a közérzetük és ez rányomja a bélyegét a szakmabeli tudására is.
Viszont...! Egymás után többször hibázni, már nem az a kategória amit az imént taglaltunk. Ha még először nem is vették észre a lány térdének elváltozását és nem mérlegelték a lehetőségét annak, hogy ezután csak rosszabb lesz a helyzet műtét hiányában, még úgy ahogy elnézhető. Ám az, hogy a második, harmadik és a többi alkalom se hozott más eredményeket, már kétségbeejtő s noha nem egy és ugyan az volt az elmúlt öt alkalomnál az orvosa, az utolsónak legalább lehetett volna annyi esze, hogy alaposabban átnézi azt a nyomorult lábat annak tudatában, hogy már előtte más orvosok kerülgették! Csak egy alaposabb kivizsgálásra lett volna szükség esetleg egy nagyobb dioptriás szemüvegre, ha már nem tud rendesen olvasni a sorok között. Ilyenkor szokta már azt mondani Hayden, hogy felelőtlenség és "tudjuk le mihamarabb, had menjen" hozzáállás, amit ő nem díjaz. Tiszteletben tartja a betegei kérését, ő se szeret olyat erőltetni ami nem tetszik a másiknak viszont mindig elmondja a véleményét ha műtétet illető kérdésről van szó és legnagyobb szerencséjére úgy tudja forgatni a szavakat, hogy mindig az ő javára születik döntés.
Sophia esetében nem elég, hogy egy karriert tettek tönkre a felelőtlenségükkel, de talán egy életet is, hisz tudja Hayden, hogy milyen veszteség elveszíteni egy olyan tagunkat amivel gyakorlatilag a kenyerünket szerezzük. Ő maga kis híján beleroppant abba a tudatba, hogy le kellett mondania nem csak a szenvedélyéről de az álmairól és arról, hogy a zsoké létével fogja keresni a pénzét. Ha nem lett volna ott a mostohaapja valamint Gale és Jonathan, akkor nagy valószínűséggel a depresszióba pusztult volna bele, hisz az ami előtte húsz éven át az egész életét kitette és az jelentette számára a megváltást, hogy kizökkenve az unalmas, monoton, mindig a farmon töltött mindennapokból elmehetett egy-egy versenyre, megszűnt létezni. Új életet kellett kezdenie noha volt egy második lehetősége, egy másik biztos pontja amiben jó volt és amire különös figyelmet fordított, mégis ott volt hosszú ideig a szálka a szemében, az érzés a szívében, hogy az amit az orvosi nyújthat neki, az nem elég.
De aztán... úgy is lehet mondani, hogy sokkal többre ment vele mint, azzal, hogy kontinensről kontinensre jár szerencsétlen lovaival mint zsoké, hisz jelen pillanatban is egy élet függ tőle, a pontosságától és hidegvérétől amit meg kell őriznie. Érzi ahogy megy fel benne a pumpa miközben nézegeti az elszíneződött lábujjakat és azok tövét s komor tekintettel, rezzenéstelen arckifejezéssel hallgatja végig azt amit Jonathan mond neki s biccentve helyesel.
- Egy kis rutinra mindenképpen - biccent de ez mintha úgy szakadna fel belőle, mintha már ezer éve a szakmában lenne s egy háttérben elejtett kérdésre válaszolna meglepő egyszerűséggel.
- Ezer százalék, hogy meg kell műteni? Nem hiszem, hogy díjazná az ötletet - Töri meg a pillanatnyi csendet Erica érces, kicsit tartózkodó hangja. Zöld íriszeit le se veszi a lábakról csak mikor megérzi, hogy térde elkezd ellenkezni, lévén nem tetszik neki a hosszú ideig tartó guggolás. Arca egy pillanatra megvonaglik, de aztán rendezi a vonásait és feláll, hogy a lány nővére kérdésére válaszolni tudjon.
- Igen. Sajnos ez már olyan kategória ami nem tűr halasztást, hacsak nem akarjátok, hogy idő előtt elhaljon a lába - hangvétele komoly és van benne valami ridegség is amit nem a lánynak címez sokkal inkább a helyzetnek. Annak, hogy egy kedves ismerősét ilyen helyzetbe hozták és az, hogy eddig nem vette ezt észre. Nem is érti, hogy miért nem hívta be magához megnézetni a lábát vagy miért nem adott neki egy beutalót Jonathanhoz, ő eleve jobban ért hozzá. Mindig csak hallgatta, hogy fáj a lába, fáj a lába, de nem volt annyi esze, hogy cselekedjen. Igaz amennyi melója van manapság az is csoda, hogy egyáltalán állni tud még.
A papírokra karcolt, leginkább macskakaparásra emlékeztető sorokat olvasva eleve nem tud túljutni azon, hogy a leírtakat követően miért nem műtötték meg ezt a lábat?! Már rég túl lenne minden rehabilitáción, kezelésen, folytathatná azt amit kezdett, remeke lehetne a foglalkozásának. Erre tessék, most itt fekszik az ágyon begyógyszerezve, teljesen szétcsapva és semmi garancia nincs arra, hogy ezek után bármi olyan lesz mint régen. Sőt!
- Jól van - köszörüli meg a torkát, miközben megnyomkodja az orrnyergének tövét - ezzel majd foglalkozok később - kicsit reszketeg a hangja már csak az idegesség és a tudat miatt is, hogy elrontották egy kedves barátjának életét ugyan akkor magára is. Rettenetesen!
- Most küldjem át vérvételre vagy ha már a gyógyszerek kiürültek a szervezetéből? - hirtelen azt se tudja, hogy melyik lenne a legésszerűbb, de tekintettel arra, hogy holnap elvégzik az angiot, lehet jobb lenne ma letudni a vérvételt, hogy biztosan meglegyenek az eredmények addigra.
Elmondani se tudja, hogy milyen jó érzés számára, hogy itt van mellette a nagybátyja, hisz már csak a jelenléte is garantálja azt, hogy a lány ráléphet a gyógyulás útjára és talán nincs még minden veszve, bár soha ne lehessen tudni, hogy épp mit iktat be puszta heccből az élet.
- Szerinted mennyi esély van arra, hogy ebből a lábból még valaha használható darab lesz nem csak egy roncsolt csonk? Ő is a lábából él gyakorlatilag. Számomra lenne megalázó ha hozzá kellene vágnom a fejéhez, hogy most lemondhat mindenről aminek eddig az életét szentelne - hogy miért?... mert ő kezdene el sajnálkozni és bocsánatért esedezni annak ellenére, hogy nem az ő hibája az, ami történt.
Ép lábával kihúzza az asztal alól az egyik széket, majd lehuppan arra, hogy elkezdjen körmölni az új lapokra amit magával hozott. Új diagnózis, új orvos és még sorolhatnánk... minden új! Csak az ő térde marad a "régi" amivel már nem képes arra, hogy állva írjon egy ilyen hosszú nap után.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Dec. 27, 2015 6:39 pm Keletkezett az írás




Hayden & Jonathan




Nem csak a lányt vizsgálom meg. Itt marad, addig lerendezem Haydent. Nekem ő fontosabb, addig a lányból is kiürül a gyógyszer.
Figyelek minden elejtett szóra, ha nem jó javítok. Hiba nem csúszhat be, Hayden is tudja jól, egy Cole sose hibázhat. Ha mégis megtörténne, javítsa ki és ne essen össze annak súlya alatt.
- Majd holnap Hayden. Addigra minden kiürül belőle. A gyógyszerek, meg az étel is. Tudod, éhgyomor… - emlékeztetem a srácot. – Vagy a másik módszer, ha 3 órán belül nekiakarunk állni. Has hajtás, esetleg beöntés…- már alkalmaztam pár efféle módszert, ha a műtét nem várhatott 1-2 napot. Megspóroltunk egy kis időt, csak a beteg folyadékszükségletét kellett biztosítani, pótolni. Az meg sima ügy.
Egy rövid belgyógyászati jellegű vizsgálatot követően, igen részletes kórtörténet és családi anamnézis felvétele történik, különös tekintettel a korábbi betegségekre és szedett gyógyszerekre. Ezek között ugyanis több olyan van, amit a műtét előtt vagy ki kell hagyni pár napig, vagy egy másik formára kell átváltani...
Mindent el fogok magyarázni a két nőnek, a műtéthez szükséges laboratóriumi vizsgálatokról, a műtéti érzéstelenítés fajtáiról, a lehetséges szövődményekről, az otthoni ápolási teendőkről, a gyógyulás szakaszairól és a gyógyulás során felmerülő esetleges problémákról. – Megcsináljuk Hayden. – jelentem ki. Úgy is lesz, sose szegtem meg a szavam. – Hölgyem, a testvérét hamarosan átrakjuk egy másik szobába, legyen kedves a folyosón várakozni. – pillantok a lányra, a testvérének nem lesz baja.  Egyéb formaságok lerendezésére is sor fog kerülni.
Amint kiment a nő, a függönyt elhúzom az ágynál, a beteg most épp pihenget, addig míg felébred van időm. – Megvizsgállak. – bökök a fejemmel a másik ágy felé, üljön le, vegyen le mindent, hogy hozzáférhessek a protéziséhez.




♫ Doctor ♫ ◊ Aktuális viselet Bocsi a rövidségért

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 28, 2015 2:02 pm Keletkezett az írás



Jonathan and Hayden
 





Nem azt mondja, hogy kezdi elveszíteni a józan ítélőképességét, hisz tudja, hogy az az egyik legfontosabb momentuma egy orvos elméjének és annak betegeinek ellátásában, hogy rendben tudja kezelni az érzéseit és a gondolatait. Viszont mit csináljon akkor, ha egyszerűen zavartnak érzi magát mert eluralkodik rajta a haragja amivel keverednek a saját kínjai is. Legszívesebben kivonulna a szobából, hogy szívjon egy kis levegőt, de inkább nem teszi, sokkal inkább próbál odafigyelni a lányra és arra, amit a nagybátyja is mond neki.
A harag, amit a lány eddigi kezelőorvosai váltanak ki belőle, kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hisz nem tud napirendre térni a pontatlanságuk és felelőtlenségük felett. Olyan ez, mintha legalábbis egy rákos betegnek mondaná azt az ember, hogy nincs semmi baja, csak kicsit magasabb a fehérvérsejtek száma a normálisnál és kevesebb a vörösvérsejtje. Talán vérszegény, de ezen kívül nincs baj... ezzel szemben a beteg el is hiszi, hogy nincs baja noha ugyan olyan gyengének érzi magát mint előtte, egész nap csak a mosdóba járkál mert az a csekély kajamennyiség amit be tudott vinni a nap folyamán a gyomrába, hányás útján távozik belőle. Folyamatosan elájul, ha viszont épp nem, akkor megállás nélkül szédül és mozog alatta a talaj ami újonnanni hányingert eredményez.
De mivel az orvos azt mondta neki, hogy nincs semmi baja, csak ilyen meg olyan vitaminokat kell szednie és többet ennie az eddiginél, a családtagjai is ennek igazával hitegetik noha ő maga biztos abban, hogy nagyobb a baj mint azt sejtenék.
Az igazi felismerés, miszerint a szerettük haldoklik, csak akkor hasít beléjük mikor egy másik orvost is meglátogat a javaslatok alapján, ő pedig első ránézésre is megállapítja, hogy jobb lenne mihamarabb elkezdeni a kezelést, mielőtt mindennek vége lenne. Talán még kezelhető a gyilkos kór, talán ellehet pusztítani, a gond csak az, hogy az esetek nagy részében ez sajnos nem kivitelezhető....
... épp ezért is reménykedik abban, hogy Sophia lába teljes mértékben rendbe hozható és nem egy nyomorodott szomorú tekintetű lány lesz belőle aki nem fog tudni lábra állni még akkor se, ha erőlteti. Nem akarja viszont látni magát egy kedves barátja személyében, miközben tolókocsiban ücsörög ölében a mankójával ami talán segítségére lenne abban, hogy felálljon, de a lelke és az elméje nem elég ahhoz, hogy rávegye magát arra, hogy ha erőnek erejével is de álló helyzetbe tolja magát. Nem akarja látni a szenvedését és a küszködését... pusztán csak azt akarja, hogy egészséges legyen és minden szenvedés nélkül járni tudjon. Úgy, ahogy annak előtte.
- Ne, beöntést semmiképp - kapja össze magát és egy nagy sóhaj kíséretében megrázza a fejét ezzel is késztetve magát arra, hogy próbáljon meg végre reálisan gondolkozni és ne az legyen úrrá rajta, hogy olyan valakinek a sorsa van most a kezében, aki közel áll hozzá. Ez az amitől a legjobban fél orvosként és emberként is egyszerre.
Attól, hogy olyan embereket kell ellátnia, akik a szívének kedvesek. Egy számára teljes mértékben idegen ember jelenlétében is gyomorgörcse van, de mit mondjon, ha egy barátja vagy családtagja kerül hozzá? Jelenleg se csak annyiról van szó, hogy ez a térd járásra alkalmas lesz-e a jövőben, hanem arra is figyelnie kell, hogy ez által mi lesz a munkájával? Azzal, amire a legtöbb idejét szokta fordítani?! Nem akarja elvenni az életét és nem akarja, hogy ugyan az a hercehurca folytatódjon nála, amit egykoron neki is végig kellett csinálnia és túl kellett élnie segítséggel vagy anélkül. Tudja, hogy szegény lány elég gyenge fejben és ha már ő ennyire megszenvedte azt az időszakot, mi lenne vele?
- Köszönöm - pillant hálás, zöld szemekkel Jonathanra aki ezután rögtön ki is küldi Erist a vizsgálóból. Először nem is tudja, hogy ennek mi lehet az oka, így nem véletlen, hogy utána szól - majd kimegyek még hozzád, beszélni akarok veled! - pillantása és hanglejtése is jelentőségteljes, amolyan "el ne menj, mert csak...!" jelzése és komolysága van.
- Jól van, várlak! Kiugrok egy kávéért és szólok anyuéknak, de utána jövök vissza!
Erre Hayden is már csak biccent, majd felvonja a szemöldökét mikor a nagybátyja behúzza Sophiara a függönyt, miközben az nagy leszedáltságában bambul kifelé a fejéből, miközben ujjaival a haja végét csipkedi. Egyszerűen nem tudja felfogni, hogy miért kellett ennyi gyógyszert belé tömni ahelyett, hogy megvárták volna az egyik olyan orvost aki ért is az esetéhez. Megérti ő, ha a lány követelte a gyógyszereket, hisz ténylegesen fájdalmas lehet az amin most át kell esnie, de ez azért túlzás nem?
- Hogy mit csinálsz? De Jon, nem azért hívtalak ide, hogy engem vizsgálj, ez ráér... - vágja rá kapásból, noha ő maga se biztos abban, hogy a jelen állás szerint sokáig kihúzza ilyen lábbal. Az utóbbi időkben egyre több a panasza rá és csak remélni tudja, hogy a karácsonyára nem fogja rányomni a bélyegét, mert akkor biztos, hogy ő is olyan körülmények között fog ücsörögni a szobában, mint ahogy most a lány a függöny mögött megbújva.
Ennek ellenére mégis úgy tesz ahogy Jonathan mondja, hisz látja a tekintetében azt, hogy nem tűr ellentmondást. Épp olyan, mint amilyen ő szokott lenni bizonyos alkalmakkor, ezért kihámozza magát a fehér köpenyéből amit az egyik szék háttámlájára borít. Fekete farmerja is követi, ezután pedig felhúzza magát az ágyra úgy, hogy nagybátyjának rálátása legyen a térdére melyet még mindig hegek, forradások borítanak és amik soha nem is fognak onnan eltűnni.
Eleinte rosszul volt a puszta látványtól is, hogy a bordái környékén és a térdét, lábszárát is ilyen világos vágások és forradások tarkítják, de idővel rájött arra, hogy ezek amolyan "büszkeség jegyek" is lehetnek - csak meg kell próbálnia így felfogni -, hisz ez erősíti meg abban, hogy túlélt egy kis híján halálos kimenetelű balesetet. Valamint emlékeztetik arra, hogy az emberi élet múlandó és legyél bármilyen jó ember, bármilyen kitartó és nemes célú, ugyan úgy megtörténhet veled is a legrettegettebb, mint mással.
És bár a hegekkel megtudott békélni, ez nem mondható el a fájdalomról ami időnként úrrá veszi magát rajta. Ennek komolyságát bizonyítja az utóbbi vizsgálat is, miszerint túlerőltette a protézist ami nem kifejezetten bírja azt az iramot, amit Hayden diktál neki nap, nap után.
- Nem tudom féken tartani magam, ne haragudj... - gondol itt arra, hogy nagy valószínűséggel rosszabb állapotban van, mint múltkor.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 28, 2015 3:37 pm Keletkezett az írás




Hayden & Jonathan




- Ügyes. – mosolyodom el alig láthatóan ellenkezésére. Na igen, válaszok elé állítani valakit, hogy az most jó vagy rossz, kell e vagy sem. Kiderül, Hayden figyel, még ha dühös is, amit meg értek. Ha közeli hozzáálló az illető hasonló viselkedést tanúsítanék…nem ebben a formában, de hasonlót.  A nő távozásával a függöny is helyet kapott, a fiú nem is érti mindezt… szavaival, felháborodásával nem foglalkozom.
Az egyetlen ember, akitől eltűröm a Jon-t az Hayden, egész pici kora óta ezt aggatta rám. Tőle eltűröm, csak tőle. Más meg se próbálja, mert nyakát tekerem. Még a tulajdon szüleim, testvéreimtől sem.
Ha nem Hayden ejtette volna ki mindezt, az illető színesebben látná a világot maga körül.
Csak a szemeit nézem, mélyen bele a lelkébe. El se eresztem pillantását. Engedelmes kölyök, vetkőzik ameddig kell, a széket húzom magamhoz és leülök, miközben feltornássza magát az ágyra.
8 éve… rég volt már, még mindig emlékszem a pillanatra, amikor megláttam az agyonnyomott testét…Mire törekszek? Mi történik a beavatkozás során? Mi várható a műtétjét követően? És még ennél is több kérdéseket kaptam a testvéremtől, a fiú anyától, a további rokonságtól.
„Reményeim szerint az Ő esetében is problémamentesen tudja majd használni a beültetésre kerülő térdprotézist 12-15 éven keresztül, bár nem zárható ki az sem, hogy a protézis hamarabb kilazul.”
Na igen. Az instabil térdprotézis azért gond, mert rendszerint fájdalmat okoz. Ha a fájdalom elviselhetetlenné válik, ismételt műtétre lehet szükség az ízület korrekciója érdekében.
- Mit érzel mostanában? – érdeklődöm, miközben megnyomorgatom kicsit a srác térdét, majd felsandítok rá. –Ugye tudod, mi lesz a következménye, ha ezt így folytatod? – visszapillantok a térdre, majd felegyenesedek.
- Figyelj…A térdprotézisek több mint 90%-a 10 éven túl is használható, a beteg aktivitásától és súlyától is függően. Ha a protézis elkopna, kicserélhető műtéti úton, de ez már bonyolultabb, mint az első protézis behelyezése…8 éve műtöttelek, de már el kellene egy csere…- a szemeibe mélyedek, hiszen ez az igazság. Az előző vizsgálatkor nem mondtam, nem akartam, hogy letargiába essen ez miatt, vagy akármi, de most ideje volt, hogy tudja a helyzetét.
- Tudod jól, melletted állok, legyen bármi, de ha nem veszel vissza, búcsúzhatsz mindentől, amit valaha is elakartál érni. Azon vagyok, hogy ez ne történjen meg… - kezemet a térdére teszem, miközben beszélek és tekintetem az övébe fúrom. Szeretném, ha ezt egy életre megjegyezné, mert így gondolom és ebben hiszek.






♫ Doctor ♫ ◊ Aktuális viselet Bocsi a rövidségért

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 28, 2015 9:50 pm Keletkezett az írás



Jonathan and Hayden
 





Nyilvánvaló, hogy ideges ami látszik tekintetének komolyságán és azon, ahogy az állkapcsa megfeszül. Egyre inkább úgy érzi, elszakad nála a cérna ami eredményként maga után fogja vonni a minél hamarabbi feljelentést, amit még soha nem csinált, de most elengedhetetlennek véli.
Ki fogja rúgatni ezeket az orvosokat még akkor is, ha hiszti lesz a vége, vagy Haydenre fognak újjal mutogatni orvosok és betegek százai, hogy miatta lett vége nem egy sikeres és szép orvosi karriernek. Ki nem sz*rja le, már bocsánat?! Hova a karrier ha még egy nyomorult térdkalácsot se tudnak rendbe tenni anélkül, hogy az komoly fejfájást okozna a betegnek vagy esetleg annak, aki a következő években lelkiismeretesen igyekszik megoldani azt, amit az elődök elrontottak? És csak, hogy feltehesse a pontot az "i" betűre, akkor azt is hozzátehetné, hogy nem fog egy csepp kis megbánást se tanúsítani, inkább elégedetten megveregeti majd a saját vállát amiért olyan orvosokat tetetett ki a gárdából, akik meg se érdemlik azt, hogy a nevük előtt ott virítson a "Dr." rövidítés. Ha már egy olyan egyszerű dolgot nem tudtak rendbe tenni amit még egy rezidens is orvosolni tud, akkor azok nem lehetnek "doktorok".  
Fogalma sincs arról, hogy mi lesz itt a későbbiekben. Ő lesz a kezelőorvos? Ő fogja rendbe tenni a lány lábát Jon felügyeletében, vagy esetleg maga a férfi lesz az, aki elvállalja a dolgot és megtesz mindent azért, hogy Sophia újra járóképes legyen? Igaz azt is mondhatná, hogy mivel a St. Clairebe hozták, majd valamelyik ortopéd szakorvos vagy főorvos elkapja magának aki befejezi amit ők elkezdtek, de kiindulva a Cole famíliából, Hayden biztos benne, hogy ők lesznek azok akik ezt a lányt újra járóképessé és "használhatóvá" fogják tenni múljon ez bármin.
De jelen pillanatban inkább azzal van elfoglalva, hogy a függönyt Jonathan olyan határozott mozdulattal húzz be Sophiára és őt úgy parancsolja rendre, mintha még mindig az a kisfiú volna akit kedvükre irányíthattak évekkel ez előtt az emberek. Egy pillanatra még az arcára is kirajzolódik a meglepetés ereje, de aztán rendezi a vonásait és kihúzva a hátát csak megrázza a fejét.
Hayden egyszerűen már képtelen arra, hogy bárki előtt meghunyászkodjon és ha most is elég erő lenne benne, akkor minden bizonnyal csak legyintene egyet mondván, hagyja már őt békén majd ha eljön az ideje akkor ő lesz az akit kedvére pakolgathat ide oda és nézegetheti a két csülkét, mint a betegnek. Lehet, hogy van még két hét a következő vizsgálatáig, viszont be kell vallania, hogy igaza van Jonnak és talán jobb lenne, ha mi hamarabb közlik vele azt a szomorú hírt, hogy márpedig ez a térdprotézis nem lesz olyan hosszú életű, mint azt ő vagy mások gondolják.  Lehet, hogy nem ortopédus vagy ortopédsebész, ettől függetlenül ő maga is tudja, hogy az ami a térdkalácsa és az egész térde helyén van, az már nyomába se ér annak, mint amilyen eleinte volt pedig nagy reményeket fektettek ebbe a tagba.
A kérdést egy ideig csak ízlelgeti, mintha nem tudná, hogy milyen pontból közelítse meg először, így mikor Jonathan hozzáér a térdéhez, máris megoldódik a problémája, hisz olyan érzése támad, mintha két oldalról egy-egy életlen konyhakéssel próbálnának meg behatolni a fémvázba ami aztán küldi a jelet az agyának. Ijedten, már-már fájdalmasan sziszegve próbál hátrébb húzódni, hogy a nagybátyja egy újjal se érhessen hozzá, de csak hamar rá kell jönnie arra, hogy nincs hátrébb...
...- hát ezt... - nyög felé végül kissé reszelős hangon - lassan második, harmadik hete ez megy de főleg nap vége felé. Próbáltam nem szedni rá a gyógyszereket és amolyan "agyi" erővel legyűrni de sajnos rájöttem, hogy ez nem olyan valami amit puszta agykontrollal orvosolni lehetne.
Nagy sóhajjal szorítja rá a kezét a térdére, hogy annak segítségével próbálja meg leküzdeni azt a szúró fájdalmat amit az imént Jonathan okozott.
- Igen, tudom és tényleg próbáltam a lehető legkevesebbet rohangálni, rengeteg dolgot minimalizáltam, már a reggeli futást is. Heti egy órában járok vele fizioterapeutához. A tőle kapott feladatokat többé kevésbé otthon is csinálom, már amit elviselek nem mondom, hogy megerőltetem magam. Egyszerűen van olyan amit már egyáltalán nem bír, nem visel el. Teljesen kinyújtani például nem tudom, mint ahogy a guggolás is nehezen megy. Olyan mintha egy kést csavargatnának benne és úgy kattog, mint egy ezer éves traktor - mert ha valaki, akkor Jon tudja, hogy milyenek a régi traktorok melyek haláluk órája előtt állnak valamennyivel. Hangos, zakatol és csörög zörög.
- A súlyommal ha nem is lenne probléma de az örökös rohangálás kikészítette, sejtettem - bólint lehangoltan elvégre tudja jól, hogy mi fog most következni.
Vékony, hosszú ujjai rámarkolnak az ágy szélére miközben le se veszi a tekintetét Jonathan arcáról. Nem attól fél, hogy megint műteni kell őt, mert ha már egyszer túlélte noha a felépülési időszak nagyon nehéz volt és fájdalmas, a tudattól mindenképpen borsódzik a háta, hogy talán teljesen búcsút kell mondania a lábának és egy tolószéket kell biztosítania magának. Akkor viszont mi lesz belőle? Tanár?! Professzor, aki egyetemeken oktat? Ugyan már!
- Jonathan? Ha már itt vagyunk - süti le a szemét miközben nyel egy nagyot - tudod, most van az utolsó évem a rezidensképzésből, már csak hónapok és ha minden jól megy, Traumatológusként fogom koptatni a térdemet... mit gondolsz jól döntöttem? Mert ezek alapján azt is figyelembe kell vennem, hogy mit bírok jobban fizikailag. Azt vettem észre magamon, hogy az egy helyben ácsorgás az ami a leginkább kikészíti a lábam és a hátamat is, tehát a sebészet emiatt is necces volt. Viszont a traumás rohangálás is nehezítheti a helyzetet de ez az a sürgés-forgás, amire igazán szükségem van, lejjebb csak nagyon nehezen adok. Te, mint orvosom és mint rokonom, mit mondasz? Már csak emiatt is tanácstalan vagyok, mert még most tudnék tolni egy évet a képzésből. Ha eljutok a vizsgáig, onnan már édes mindegy, hogy miről van szó mert ha átmegyek nem tudok még pluszban szakosodni. - biccent a térde felé, mely szemmel láthatóan is megállás nélkül reszket. Már ért ez a beszélgetés mint ahogy az új protézis kérdése is, és ha már így összegyűltek ők ketten, akkor meg lehet vitatni nem igaz?




Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 3:25 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Hayden + Jonathan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Miss you so much! - karakter, aki még hiányzik
» Részegen, ki visz majd haza?! - Hayden&Tom
» Zoya and Hayden (SMS)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: