Évek óta úgy érzem, hogy valami hiányzik az életemből. De a mai napig nem jöttem rá, hogy még is mi lenne az. Mert amúgy nagyon jól megvagyok, egyedül Mondjuk. Persze ez nem mindig van így, de a kórházban nem szoktam egyedül érezni magam. Olyan fejben toppon kell lenni, de a mai nap kivételes nap, most nincsen klórszag, nincs tipp-topp rend. Helyette füstös alkohol gőz, mindenhol ittas és kevésbé ittas emberek. Szerettem ebbe az eldugott kis kocsmába menni, itt mindenki ismert, tudták, hogy nem húzhattak velem ujjat. Már nem is számoltam, hogy hányadik Bourbon csúszott le, mikor egy férfi lépett mellém, hogy Ő majd bepróbálkozik. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Erre kíváncsi vagyok, már annyian próbáltak minden féle szöveggel belopózni a bugyimba, hogy lehet nem is tudnak újdonságot mondani. Édes volt, ahogy próbált a kedvemre tenni, de az igazat megmondva, nem értettem miről hablatyol. A zene úgy üvöltött a hangszórókból, hogy teljesen elnyomta a férfi hangját. Mindenre bólintottam és töltöttem magamba a következő italokat. - Csak még egy és minden jó lesz.. – motyogtam magamnak és lecsaptam a poharat a pultra, mire barátnőm visszatért és megölelgetve lehuppant a mellettünk lévő székre és némán kérdezte, hogy ki ez az idióta, aki az óta is úgy ül itt mellettem, mintha éppen vele lennék itt. Megvontam a vállam és úgy néztem rá, mintha egy idegen ülne mellettem. Aztán jött valami szám és erős keséztetést éreztem, hogy felmásszak a pultra. Harminc múltam, de az alkohol zubogott az ereimben. Aminek az eredménye az volt, hogy a srác vállába megkapaszkodva léptem fel a pultra és a hajamat rázva táncoltam. Semmit nem tudtam magamról. Nem érdekelt ki néz, nem érdekelt semmi. Csak egy erős rántást éreztem pár perccel később, mikor épp a felsőmet akartam volna ledobni, füttyszó kíséretében. - Engedj el Mia! Jól akarom érezni magam. – mormogtam, de amikor felnéztem láttam, hogy Miához képest ő szőrösebb és a barátnőm sehol nincs. Megrémültem, mert olyan erővel tartott a kezeiben, mint egy rongybabát. - Engedj el! – emeltem fel a hangom, mert egyáltalán nem volt ínyemre, hogy ennyire ráncigálnak. Egy erős, ambiciózusos nő vagyok, nem egy ócska lotyó, akit megfog, elcipel és megdug. Nem vagyunk az őskorban, itt vannak a nőknek jogaik. Nekem pedig most jogom volt nemet mondani és kiverekedni magam a karjaiból. De túl erősen tartott, hiába próbáltam szabadulni nem ment. A részegségem két pillanat alatt elillant és futótűzként lepte el az elmémet, hogy mennyi ocsmányságot fog velem tenni. Hogy mi fog történni. A testem megremegett és a félelem kerekedet felül, ennyit a magabiztos doktornőről. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve egy hatalmas pofont kevertem le neki, amitől megtántorodott, de még idegesebb lett,én pedig megrémültem, mert mi van, ha visszaakarja adni? Ilyenkor miért nincs itt senki?!
Mindig jól esik a kikapcsolódás, ez pedig most sincs másképp, amikor is néhány munkatársammal úgy döntünk munka után, hogy néhány hideg sör jól esne ebben a nyári melegben. Egy pólóban, rajta az inggel, mellé farmerrel teljesen hétköznapi embernek tűnök, mintha nem lenne a póló alatt golyó ütötte heg, és a lábszáramra nem lenne a nadrág alatt egy pisztoly erősítve, hiszen sosem lehet tudni... Egy jó rendőr, vagy éppen jelen esetemben nyomozó fő ismérve, hogy mindig felkészült a váratlan helyzetekre. - Hallottátok, hogy ki ellen fog játszani az angol csapat az Európa döntőben? - Veti fel a kérdést Dan, amire én bólintok, Chris meg a fejét rázza. Na igen, Chris csak az ausztrál fociért rajong, és én is jobban szeretem azt, hiszen mégis csak ausztrál vagyok ízzig-vérig. - Nézzétek már azt a csajt ott! - Chris rámutat a nagy fütyülés közepén, a pulton táncoló Sarahra. Egy pillanatig nehéz eldöntenem, hogy valóban őt látom-e, ezért csak ráncolt homlokkal nézem a nőt. - Én őt ismerem. - Motyogom az orrom alatt, a zene miatt persze ezt így nem is hallhatják kollégáim. Közben pedig figyelem a nőt. Még egész tetszene is a műsor, ha nem róla lenne szó, vagyis nem jól fogalmaztam, ha nem arról lenne szó, hogy ő ezt itt adja el, ha ugyanezt a hálószobámban tenné meg, azt nem bánnám. Kár is lenne tagadni, hogy nagyon is bejön nekem a doktornő. Éppen ezért oda is figyeltem rá amikor a kezei között voltam, természetesen csak orvosilag és tudom, hogy ő nem ilyen olcsó fajta. De egy ideig hagyom, hogy azt csinálja, amit akar, végül is nem tartozik nekem felelősséggel és ki tudja, talán van egy ilyen oldala is. De persze amikor megjelenik az a cseppet sem jó arcú "úriember", akkor gondolkozás nélkül állok fel. - Én most megyek. Sziasztok! - Nagy búcsúzkodás nem szokott lenni közöttünk, csak max egy kézfogás, de most az is elmaradt, ahogy a söröm elfogyasztása is, ugyanis egy kortyot sem sikerült belőle innom. Milyen kár is érte. De Sarah biztonsága fontosabb, mint egy korsó sör.
- A hölgy nem kér a társaságából! - Kapom el ezzel a férfi kezét, amely éppen megütni készülne a szőke doktornőt. A doktornő az én életmentő angyalom, őt bizony nem fogom hagyni, hogy bárki is bántsa, főleg, ha én is itt vagyok. - Azt ajánlom, hogy addig húzzon el innen, ameddig szépen vagyunk. - A tekintetemen látszik, hogy nem viccelek, és persze azért a biztonság kedvéért még a jelvényemet is megmutatom neki, ami szokás szerint a farmerzsebemben pihent, hiszen a rend őre sosem pihen igazán. Ebből már szerencsére ért a férfi, és bár látom rajta, hogy már éppen kedve lenne bemosni nekem. De szerencsére még sem próbálkozik vele, egy kocsmai verekedéshez most semmi kedvem nem lenne, mert akkor bizony már hívhatnánk a rendőröket, akik ebben illetékesek, és az egy szörnyen hosszú procedúrát indítana el, így meg legalább nyugodtan karon tudom fogni Saraht és kivezetni őt a pubból a friss levegőre. - Jól vagy Sarah? - Kérdezem aggódva figyelve ijedt tekintetét. - Legjobb lesz, ha most hazaviszlek, már szerintem elég volt neked az este, és ebben vitát nem nyitok. - Lehet, hogy Sarah az erős és határozott nő, aki szakorvos és nagy tekintély, de jelenleg részeg és én nyomozó vagyok, velem szemben cseppnyi esélye sincs, ugyanis ha esetleg elkezdene hisztizni, vagy kapálózni, akkor fognám és egyszerűen a vállamra tenném és úgy raknám be a kocsiba. Bilincs meg persze most is van nálam.
A hozzászólást Brodie St. James összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 22, 2015 10:31 pm-kor.
Vendég
Vendég
»Hétf. Dec. 21, 2015 11:01 pm Keletkezett az írás
Brodie & Sarah
Orvosként a felelősség a legnagyobb dolog, ami a kezünkben van. Ezért is szeretek kikapcsolódni, ami az elmúlt időszakokban meggyarapodott, már volt eset, hogy az irodámba ittam. Nem vagyok rá büszke, de félek, félek még egy embert elveszteni. Tudom, hogy orvos és beteg között nem lehet semmilyen kapcsolat, de nehéz ellenállani a kísértésnek. Még sose volt rá alkalom, hogy kikezdett volna velem a betegem. Ahogy telik, múlik az idő, csak azt veszem észre, hogy nagyon is ő körülötte forognak a gondolataim. Az életéért küzdöttem, mikor mindenki letett róla. Életem leghosszabb és legveszélyesebb műtétje volt. Elég szőrös szívűnek gondolnak a kórházban a munkatársaim, mert megkövetelem a pontos és precíz munkát. Nekem a lételemem a rend és a tisztaság. Mint minden orvosnak, hiszen ha csak egy kis kosz is van, azonnal jönnek a fertőzések, akár a halál is. Nekem meg nincs kedvem egy műhibaperhez. Kinek lenne? Ahogy az elmúlt pár napban, így a mai estémet is azzal töltöm, hogy kirúgok a hámból és eszméletlenre iszom magam. Az addig ment is, hogy teljesen kiütöttem magam és tudatlanul vonaglottam a pulton. Azt hiszem, hogy ott voltam, mivel a hajam sűrű ködként vett körbe, nem igen láttam semmit. Csak az erős rántást éreztem, ahogy fenékre estem a pulton és egy nagydarab állat tartott a karjaiban. Még ha fizetnének érte, akkor se feküdnék le vele, bár, ahogy elnézem, őt nemigen izgatja az én akaratom. Erősen küzdöttem az ellen, hogy a közelébe maradjak, csakhogy, nem én voltam az egyetlen, akiből ömlött az alkohol szag, de hozzá még társult az izzadság és a dohányszag. Amitől az így is háborgó gyomrom még jobban forogni kezdett. Kótyagos elmémben feltűntek a képek, ahogy éppen akaratom ellenére akar velem szexuális kapcsolatot létesíteni. Félelmetes képek voltak, ahogy felvillantak. Olya valóságosnak tűnt, a testem beleremeget, szinte éreztem a fizikai fájdalmat. Persze a felbátorodott énem fel sem fogta, hogy a pofon annyira nem volt jó ötlet, mint ahogy az elsőre gondoltam. De mit gondolkozik az ember, egy üveg vodka után? Aztán, egy erős, még is kellemes hang szakítja félben a dulakodásunkat, ahogy lassan felemelem a tekintetemet. Úgy tornyosul fölém Brodie, mintha egy törpe lennék. Hálásan pillantok rá, és mikor végre elkullog az úőj legjobb barátom, azonnal meg is szédülök. Az átkozott alkohol! Megkapaszkodva Brodie karjába, hagyom, hogy kirángasson a friss levegőre, ami azonnal megtölti a tüdőmet, de közben azonnali reakcióba lép a gyomrommal. Mivel annyira mély levegőt vettem, hogy a gyomrom ezt felhívásnak vette, és azonnal ellöktem magam tőle, és egy közeli bokorba a gyomrom tartalmát sikerült kiadnom. Azt hiszem fantasztikus bemutatkozásnak lehettünk tanúi. Ha eddig vonzónak tartott egy kicsit, most sikerült a lehető legrosszabb állapotban megtalálni. Kezemmel megtámaszkodtam a térdeimen és éreztem, hogy a fejem szédeleg és próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyit ittam. - Jól, csak.. az a fickó és a félelem. – próbáltam beadni,de persze nincs kizárva, hogy a beképzelt képek, a félelem, hogy meg fog történni velem teljesen felkavart. Megtörölve a számat léptem egyet közelebb hozzá, de mivel bűzlöttem, próbáltam távol maradni tőle. - Inkább fogok egy taxit, biztos randid van, nem egy részeg orvost kellene istápolnod. – legyintek, bármennyire szeretném, hogy a közelembe maradjon, annyira nem szabad, hogy érzelmileg befolyásoljon. Pedig most nagyon is vágyom a közelségére. - Vicces, mindig azt mondják, sosincs, rendőr ott ahol kellene. – nevetek fel, vagyis remélem, hogy nem valami összemosódott röfögés szakadt fel belőlem. Kitudja, hogy egyáltalán mennyire érthetőek a szavaim.
A hősiesség az egyik fő erényem, rendőr is azért lettem, hogy hős lehessek, hogy megmenthessem az ártatlanokat, most pedig Sarah az, aki ártatlan és a megmentésemre szorul, amit hálás mosolya is elárul. Na meg az, hogy amint megszűnik az a cseppet sem kedves arcú idegen tartása Sarah körül rögtön az én kezemben szükséges megkapaszkodnia. Nem is értem, hogy milyen okból van most ilyen állapotban a szőke angyal, akiről persze én is hallottam a kósza pletykákat, miszerint kőszívű és szigorú, de velem mégis bájos volt és mosolygós bent. Megnevettetem. Ez pedig számomra örömet okozott. Az arca sokkal szebben ragyog, ha mosolyog. Most viszont olyan fakónak tűnik, hiányzik belőle az a sugárzó személyiség, ami annyira magávalragadó. Vajon mi történhetett? Rá persze nem fogok kérdezni, hiszen nem tisztem más magánéletében turkálni, ha az nem kapcsolódik egy ügyhöz. Inkább csak szépen kikísérem őt a szabadba, ami láthatóan jó és rossz hatással is van rá egyszerre, ugyanis emint kiérünk már fut is egy bokorhoz, én pedig odalépek, hogy tartsam őt és a haját is fogjam. Mert engem erre neveltek, hogy egy nőnek segítsünk, ha bajban van, még ha az a baj éppen az is, hogy egy bokrot megörvendeztet gyomrának nem túl tartalmas mivoltával. - Nem úgy tűnsz, mintha jól lennél, tessék, itt van egy zsepi, a kocsimban meg víz is van. - Nyújtok oda neki egy papírzsepit. Akármennyivel is romantikusabb egy kézzel hímzett ruha zsebkendő, amit aztán vissza tud adni a nő a férfinak, de ez már nem az a kor, amelyikben ilyen zsebkendőkkel mászkálnak a férfiak, mivel ez a fajta anyagzsebkendő náthás időszak idején elég undorító, egyébként meg funkciótlan, nem illene hozzám.
- Randim? Egy ilyen helyen? Dehogy is! A munkatársaimmal jöttem ide, de már el is köszöntem tőlük. Szóval most szépen velem jössz, és hazaviszlek. Nem fogom engedni, hogy egy idegenhez ülj be ilyen állapotban Sarah. Te már megmentetted egyszer az életemet, egyszer pedig a vállamat, itt az ideje, hogy egy kicsit viszonozzak is. Ha pedig nem jössz a saját lábadon, akkor majd viszlek én. - Mosolygok rá barátságosan és derűsen, hogy érezze, nem teher a számomra ő. Sőt, igazából örülök is neki, hogy én vagyok most itt és nem valaki más, mert más lehet kihasználná a helyzetet. De én benne most is csak a védtelen, ártaltan és törékeny nőt látom, aki bajban van. - Én igyekszem mindig ott lenni, ahol kell. - Vigyorodok el a megjegyzésén, aztán pedig elindulok vele együtt az autóm felé, ami nem áll túl messze a bejárattól. Az utat persze Sarahn múlik, hogy hogyan is tesszük meg, az ő két lábán úgy, hogy közben belém kapaszkodik, vagy éppen ő a karjaim között, vagy éppen a vállamon pihenve, miközben én viszem őt az autóm felé. Lényeg a lényeg, hogy valahogy eljuttatom magunkat a kocsimhoz, ahol egy pittyegéssel nyitom ki a zárat, hogy aztán az anyósülésre ültethessem a szőke angyalomat, közben a kesztyűtartóból kiveszem a szolgálati fegyverem mellől a palackos vizet, amit a kezébe nyomok. - Ez jót fog tenni. Csak víz, nyugi. Na, pontosan hol is laksz? - Leguggolok hozzá és a kezemet a térdére teszem, hogy valami tartsa az egyensúlyomat, közben pedig felteszem neki a kérdést, amire ha válaszol, sínen vagyunk, és akkor hamarosan el is indulhatunk hozzá. Persze azt nem tudom, hogy nála ki fogja majd várni őt. Úgy hallottam, hogy egyedülálló, de a szóbeszédek nem mindig egyeznek meg a valósággal, sőt, többnyire csak résszint van egyezés, vagy még annyira sem, így hát nem lehet tudni, hogy nem-e egy dühödt férj, vagy alkutális szerető fog-e várni rá. Lehet éppen ezért jobb is ha nem is hozzá vinnim őt, hanem magamhoz. Na, félreértés ne essék, nem a helyzetét szeretném kihasználni, hanem csak szeretném őt biztonságban tudni, hiszen ő is mindent megtett az én biztonságomért, akkor nem lehetek én annyira hálátlan, hogy ezt ne viszonozzam felé. - Na, jobb egy kicsit? - Simogatom meg kicsit a térdés egy bátorító szelíd mosollyal az arcomon.
A hozzászólást Brodie St. James összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 22, 2015 10:31 pm-kor.
Vendég
Vendég
»Kedd Dec. 22, 2015 12:28 pm Keletkezett az írás
Brodie & Sarah
Voltam már jobb és rosszabb passzban is, mint a mostani állapotom. Ezt köszönhetem annak, hogy túl vagyok egy ügyeleten és a műszakomat is lehúztam. Ilyenkor teljesen kimerülök, és örülök, hogy ágyat látok. De ma, nem. Ma volt az, hogy Mia felkeresett, hogy nem lenne kedvem elmenni vele egyet lazítani. Laza borozásnak indult, de ahogy az alkohol fogyott, a gátlások feloldottak, így az alkohol töménysége is sűrűsödött. Azt se tudom, hova lett Mia. Mert lehet, hogy ténylegesen megtette a a lépést, amit azóta latolgatott mióta leültünk az asztalunkhoz. Már akkor látott egy vonzó pasit, de nem mert lépni. Persze, hogy az alkohol segített neki ellazulni. Bár elkezdett derengeni, hogy valamit mondott, csak nem tudom, hogy a táncolós jelenetem előtt vagy után sikerült beiktatni. A lényeg, hogy egyedül maradtam és ilyen állapotban kizárt, hogy volán mögé ülök. Fejben már kutattam is a megbízható taxis cégeket, de nem sokra mentem, mert most a fejem csak azért volt a nyakamon, hogy haza találjak. Persze, a rend fantasztikus őre azonnal a megmentésemre igyekezett. Én azt hittem, hogy ilyen csak a mesékben van és nem a való életben. Erre tessék, mikor kellene, már itt is van. Bár a következő pillanatok nem a legjobb percei az életemnek, de a gyomrom úgy döntött, hogy kiad mindent, amit eddig befogadott. Meglepett, hogy Brodie megfogta a hajam, a férfiakat inkább elijeszti ez a sorozat, de ő nem. Szinte azonnal reagált arra, hogy rosszul lettem. Hálás voltam neki, hogy ott van, már csak az, hogy a közelembe volt megnyugtatással töltött el. Lassú levegőt véve vettem el a nyújtott zsebkendőt és megtöröltem a számat. Bár egy rágónak jobban hasznát vettem volna, vagy mondjuk, ha ki tudtam volna öblíteni a számat, mert a vodkának visszafelé kevésbé van jó íze. De örüljünk az apró részleteknek. - Kitudja mi történt volna velem, ha nem vagy itt. Hidd el, most ez a legjobb. – bólintok, oké. Tehát nem könnyű eset, és valószínűleg nem is fog egyhamar megtántorodni a céljától, mert elég kitartó személyiség. Bár ha rendőr, akkor én is az lennék. Kell, hogy egy rendőrben kitartás legyen. Főleg az idióta emberek terén. Én biztos, hogy már kinyírtam volna a fél kórházat, ha nekem lenne fegyverem. - Annyira tetszik, ahogyan a nevemet mondod. – kislányos kuncogás szakad fel belőlem, ügyet sem vetve arra, hogy közölte, hogy a barátaival jött és randizni ilyen helyre semmi képp nem menne. Hm, ez jó, mert legalább van ízlése. Ami kevés férfinek adatik meg. Voltam már olyan randin, hogy ilyen helyre kerültem. De legalább felejthetetlen volt, mert azóta is ezen nevetek a barátaimmal, hogy mennyire izgalmas egy kocsmában randizni. Biztos jó kedv a vége. - Nem rabolhatsz el! – háborodom fel a mondat végére, persze egyre jobban imponál, hogy ennyire ragaszkodik ahhoz, hogy haza vigyen. Legalább róla tudom, hogy nem egy pszichopata állat. Mármint, kiderült volna nem? A kórházban, előtt-utóbb elszakadt volna a cérna, ha az lenne. - Az én hősöm vagy. – karolok belé, mint egy rajongó kislány a szuperhősébe, aki megmentette az életét. Bár bele gondolva, lehet, hogy azt tette, mert nem tudom, hogy éltem volna túl azt, hogy az a fickó tett volna velem. Ahogy a kocsihoz érünk elmosolyodva ültem be az ülésre és hagytam, hogy segítsen, majd figyeltem a mozdulatait, nem kerülte el a figyelmemet a fegyver, ami mellől a vizet vette ki. Rendőr, nem kellene csodálkoznom, hogy van neki olyanja. Elvettem tőle a palackot és az ajkaimhoz emelve szomjaztam a folytatásra. Felüdülés volt, ahogy a víz végig haladt a szervezetemen és jól eső sóhaj szakadt fel belőlem. - Sokkal. – megtöröltem a számat és kellemes bizsergés járt végig, ahogy a keze a térdemen pihent és erősen küzdöttem magammal, hogy ne nyúljak oda, hogy megsimogassam. De győzött az alkohol, és rá simítottam a kezem és úgy néztem a férfi szemeibe, ahogy a fejemet az ülés háttámlájának döntöttem. - George street 974. – mormolom lehunyt szemekkel, mert nem tudom nyitva tartani a szemeimet, bármennyire vonzz, akár a mágnes Brodie kék íriszei. Nem vagyok álmos, mert nem, csak kicsit be kell csuknom a szemeimet, mert nagyon lüktet a fejem.
Nem jó ilyen állapotban látni Saraht. Nem azért, mert összetör bennem egy illúziót arról, hogy ő milyen is, hanem azért, mert azt gondolom, ha ennyit ivott, annak oka volt, és ritkán van pozitív oka annak, hogy az ember nagyon felönt a garatra. Éppen ezért is érzem kötelességemnek, hogy most mellette legyek. De igazából, ha jobb állapotban lenne, akkor is szívesen lennék mellette. Nem tagadom, hogy nagyon csinos és bájos teremtés, akivel szívesen töltöttem bent a kórházban is az időmet. Ha pedig egyszer visszakerülök oda, ha mással nem is, akkor az agyamban lévő ellenségem miatt, akkor is biztosan nagyon szívesen múlatom majd veled az időt, mivel kellemes társaság. Okos és vicces, lehet vele értelmesen társalogni, ez pedig fontos szerintem. Az üres beszélgetéseket nem szeretem, azoknak semmi értelme. Mint ahogy annak a zsebkendőnek se sok, amit odaadok neki, de legalább a száját kicsit meg tudja vele törölni, mégis csak jobb, mintha a kezével vagy a ruhájának a segítségével tenné ugyanezt. - Itt voltam, és ez a lényeg, próbáld meg elfelejteni, ami bent történt. Most már biztonságban vagy. Vigyázok rád! - Megnyugtató szavakkal próbálom meg kicsit javítani az egyébként totálisan szétcsúszott helyzetet, hiszen itt vagyok én, teljesen józan állapotban, és itt van ő totálisan elázva, akivel éppen az imént próbált meg erőszakoskodni egy vadállat, és utána meg még hányt is. Szóval mondhatom azt, hogy az egy igen enyhe kifejezés, hogy a helyzet szétcsúszott. A nevetésére nem is reagálok, hagyom, had kuncogjon magában, legalább addig is jó kedve van és könnyebben rávehető arra, hogy velem tartson önszántából. Hiszen az mégis csak egyszerűbb. De persze, ha ezt nem hagyja, akkor el fogom rabolni, hogy az ő szavaival éljek.
- De igen, megtehetem. - Jelentem ki neki játszi könnyedséggel a vállamat is megrántva, ezzel is jelezve azt, hogy bizony itt most Sarahnak semmi döntési joga nincs, mert az lesz, amit én mondok. Elég határozott férfi vagyok ugyanis és nem igen engedek abból, amit kigondoltam. Főleg nem egy olyan helyzetben, ahol tudom, hogy én vagyok a józanabb döntéshozó. Szerencsére ez a határozottság meg is hozza az eredményét, ugyanis Sarah, mintha csak egy kislány lenne, de belém karol a hősének nevezve engem. Én kedvesen rámosolygok, aztán a derekára téve a kezemet - amennyiben azt ki tudom szedni szorításából - a kocsihoz vezetem őt, és beültetem, mire pedig észbe kap, már kortyolja is a vizet a szőkeség, ami láthatóan nagyon is jól esik neki. Az arcomra éppen ezért egy nyugodt mosoly ül ki, na igen, így mindjárt más! - Jó messze jöttél kirúgni a hámból. - Állapítom meg a város másik végére szóló cím hallatán, a keze érintését most figyelmen kívül hagyva, noha azért egy apró mosoly felszökik a szám szegletébe, amikor a kezét az enyéimre rakja. - Nyugodtan el is alhatsz, ha szeretnél, nem veszem sértésnek. - Jegyzem meg egészen halkan, a hüvelykujjammal a kézfejének egy szegletét simogatva, amit még elérek vele így. A szemeimmel közben pedig óvón figyelem őt. Annyira angyali, ahogyan lehunyt szemekkel pihen. Bár a haja most kissé csapzott, mindenképpen ráférne egy alapos zuhany, de én még így is látom benne azt a gyönyörű, határozott nőt, akit megismertem a kórházban. Aki fogadott miután visszatértem onnan, amit már a halálnak hittem. Ez az élmény pedig őt örökre a szívem egy olyan szegletébe zárta Saraht, ahonnan soha, semmi sem törölheti ki őt. - Vár otthon rád valaki? - Érdeklődöm, csak hogy tudjam mire is számíthatok, mert látom még nem aludt el. Így addig érdemes őt kifaggatni arról, hogy mi is vár majd rá, ránk a George street 974. szám alatt. Hiszen Sarah nagyon vonzó nő, egyáltalán nem lepne meg, ha lenne valakire. Az persze annál inkább meglepne, hogy az a valaki nincs itt vele, hogy megvédje őt az előbbihez hasonló esetektől. Hiszen ez egy férfi dolga, a védelem.
Vendég
Vendég
»Hétf. Dec. 28, 2015 2:22 pm Keletkezett az írás
Brodie & Sarah
Olyan állapotba kerültem, hogy teljesen nem is igazán voltam magamnál. Sőt, inkább mondanám, hogy kívülállóként látom magam. Úgy éreztem, hogy a testem lebeg, és hiába kapaszkodom az utolsó fűszálba, elszállok. Akarom, sőt követelem a józanságomat, de ahhoz túl sokszor emeltem meg a poharamat. Persze mondhatom magamnak, hogy ez csak elhatározás kérdése, de az elmém tudta jól, hogy ez már nem az. Mégis tudtam, hogy ezzel nagyot bukom. Brodie olyan ember az életemben, akit nem tudok megmagyarázni, hiszen vannak ápolók, nővérek és orvosok, kollégák, Hayden és betegek. De őt nem tudom becsoportosítani, mint a többieket. Még is olyan vonzást érzek iránta, mintha minimum tőle várnám a segítséget. Pedig tudom jól, hogy nekem kellene segítenem neki. Hogy minden követ megmozgatni, hogy megtaláljam a legjobb orvost neki, akit csak ismerek. Helyette úgy érzem, nem szólhatok bele. Ördögi démonok, amikkel meg kell küzdenem. - Ez a szerencsém, hogy itt voltál. – motyogtam össze-vissza, nem is voltam benne teljesen biztos, hogy értelmes szavak hagyják el a számat. Annyi minden történt. De tényleg, hogy csak az elfogyasztott alkohol mennyiség lebeget a szemem előtt. Meg az, hogy az állítólagos barátnőm, aki ebbe a helyzetbe sodort, lelépet a fenébe egy idegen sráccal. Nekem ne sírjon a telefonba, hogy mennyire idióta volt. Persze én lovaltam fel, hogy kezdeményezzen, de nem arra gondoltam, hogy dobja le magáról a bugyiját. A gyomrom még így is kicsit liftezet, de már nem voltam annyira rosszul, hogy még egyszer meglátogassam a bokrot, vagy egy másik virágágyást, vagy mit tudom én mit. A lényeg, hogy nem akartam hányni. Remélem. - Az nem szabályellenes? Figyelj, tudok sikítani. – nevetséges próbálkozás volt, hogy megfenyegetem, meg hát, elég lett volna meglóbálni a jelvényét és már senki nem fog azzal foglalkozni, hogy egy részeg nő sikítozik. Utálom a rendőröket. Most már egyre jobban. Még ha olyan dögös szemük van, mint Mr. St. Jamesnek, de attól még nem bírom, hogy azt hiszik, körülöttük forog a világ. Hogy mindent megtehetnek, és mindenkinek ők parancsolnak. A részegség egyik legnagyobb problémája, hogy csapongok a témák között. Egyszer arra gondolok, hogy mennyire a pokolba kívánom, a másikban, pedig eltűnik a pokol rész.. - Barátnőm mondta, hogy jó hely.. – megvonom a vállam és hagyom, hogy ösztönösen cselekedjek, régen éreztem ilyes fajtatörődést, mert ugye a kollégák és a barátok egészen más, de nála éreztem, a mozdulataiban, hogy aggódik értem. - Nem akarok aludni, látni akarom a szemeidet. – motyogom, és olyan halkan beszélek, hogy lehetséges nem is hallja, csak azt érzem, hogy a szemeim elnehezednek és a fejem is megbicsaklik, majdnem vonja magával a testem többi részét, de még meg tudok kapaszkodni a szabad kezemmel a kesztyűtartóban. Lassan kinyitom a szememet, ahogy megkérdezi várnak-e rám. Lassúmosoly kúszik az arcomra és közelebb hajolok hozzá. - Egyedül vagyok, mint a kisujjam. Max van otthon, ő a kutyám. – hátra hajtom a fejem ismét, és rá nézek a kezünkre. - Csak vigyél haza. Kérlek. Mielőtt megbánom, amit meg fogok tenni, ha tovább simogatsz.– mormogom, és lassan elhelyezkedem, hogy kényelmes legyen az ülésbe. Nehéz vele lenni, nehéz ellenállni. Minden nehéz, ami vele kapcsolatos.
Sarah kezd kicsit jobban lenni, aminek örülök. Nem szeretek egy nőt sem olyan szétesve látni, és nem a csalódás miatt, hanem mert bennem élnek a hősies ösztönök, a védelmezés. Azért is lettem rendőr, hogy létrehozzam és fenntartsam a biztonságot. Ha kell, akkor pedig felülírom az akaratát is ehhez. Én is, mint a legtöbb zsaru úgy érzem, a gyengébbeket jogom van megvédeni, néha persze azok akaratának ellenére is. De ez nem minden esetben van ám így. De most így van, és Sarahnak biztos úgy tűnhet, hogy a törvény embereként, a felett állóként viselkedem, pedig én nem vagyok törvényen kívüli fajta, soha nem is lennék. Hiszek a törvényben, és annak betartására tettem fel az életemet. De ez a fajta állhatatosság amennyire vonzó tud lenni, éppen annyira bosszantó is és sok konfliktusom is született már ebből életem során. - Sikítani én is tudok, de nekem jelvényem van, te meg részeg vagy és tudod jól, hogy bántani sosem bántanálak, téged sem és senki mást sem, ha arra nincsen borzasztóan nyomós okom. – Mert hát persze az a fegyver, ami ott pihen a kesztyűtartóban gyilkos fegyver is egyben, repült már ki abból golyó, amely megölt olyan embert, aki kicsit sem volt ártatlan. Éppen ilyen a lábszáramra szíjazott fegyver is. Hős próbálok lenni, de én nem tudok Batman maradni, aki sosem öl, egy rendőr nem teheti ezt meg mindig. Nekünk nincsenek szuper kütyüjeink, amivel levadászhatjuk a rosszfiúkat. Nekünk csak a saját kezünk és a fegyverünk van.
- Hát, egy kis sörözésre, vagy egy kis táncra, de nem arra, hogy az ember leigya magát. - Jegyzem meg arra válaszként, hogy mégis miért is ide jöttek ők részegedni. Itt nem csak úriemberek vannak, akik tudják, hogyan kell bánni egy nővel, ha az már kicsit felöntött a garatra. Ide többnyire olyanok járnak, akiknek van is ereje ahhoz, hogy ha úgy alakul, akkor megvédje magát, mint például én is. Hiszen annak ellenére, hogy már bekaptam egy pár golyót mindig, amint tehettem visszamentem edzeni és a terepre. Nem szerettem sosem sokáig időzni egy helyben. Éppen ezért elképzelni sem tudom, hogy mi lesz velem akkor, ha kezdenek valamit majd a fejemmel. Mert van egy olyan érzésem, hogy az nem csak pár nap betegszabit fog jelenteni, hanem annál sokkal, de sokkal több időt. És most még az unalomtól sokkal jobban félek, mint attól, hogy mi is történhet velem. Hiszen jelenleg nem vagyok nélkülözhetetlen túl sok ember számára, nem köt senkihez sem túl gyengéd kapcsolat, amely miatt fontosabbnak érezném a problémát. - A szemeim akkor is itt lesznek, ha alszol egy picit. Legalább az úton, amíg hazaviszlek, addig úgysem láthatod a szemeim, mert az utat fogom nézni. – Nyugtatom le egy picit halkan, mivel ő is szinte csak suttogva motyogta el azt, hogy mit is akar és mit nem. Viszont azt látni rajta, hogy a hirtelen jött váratlan helyet minden energiáját felemésztette és most szinte rongybabaként fekszik az anyósülésemen, és majd valószínűleg az ágyába is hasonlóan kifacsart állapotba fog belesüppedni, mint kiderült, egyedül, mert csak egy kutya vár rá. Ez a tény persze akaratlanul is mosolyt csal az arcomra. Szóval szingli, remek! De kihasználni nem fogom ennek ellenére azt, hogy most nem tud józanul gondolkozni. - Már indul is a hintó, angyalom. – Suttogom, és egy gyors mozdulattal bekötöm őt a biztonsági övvel, majd már fel is berreg a motor. Még egy pillantást vetek rá, majd kigurulok a parkolóból és meg sem állok, ha nem szükséges a korábban megadott címig, ahova persze GPS nélkül is eltalálok. Úgy ismerem egész Sydneyt, mint a tenyeremet, nincs olyan utca, vagy hely, amit ne tudnék szerintem.
Vendég
Vendég
»Hétf. Dec. 28, 2015 10:52 pm Keletkezett az írás
Brodie & Sarah
Az igazat megmondva, nem számítottam, hogy a mai este kellemesen fog véget érni. Mert lehet, hogy holnap olyan erős fejfájással fogok ébredni, hogy nem tudom kinyitni a szemeimet, de a tudat, hogy Brodie védet meg.. Várjunk. Lehet, hogy elfogom felejteni? Nem akarom elfelejteni. Akarom ezt az emlékképet. Kapaszkodom belé, nem eresztem. Kell! Már szinte magamba hisztiztem, hogy ne felejtsem el ezt a gyönyörű perceket, mert részegen igen is gyönyörű, ha valaki nem futamodik meg attól, hogy egy lány kidobja a taccsot, sőt, még meg is fogja a haját, hogy mindenképp jól legyen. Az igazat megmondva, még egészen jó ötletnek tűnt, kicsit húzni az agyat, de az a baj, hogy az én agyam, most akkora, mint egy jól megtermett borsó, szóval nem kétséges ki fog nyerni. Amint felhozta, hogy a jelvényt kellene felmutatnia, feltört belőlem a nevetés. Mert pont én is erre gondoltam. - De én szebben sikítok. – lassú, fáradt mosoly jelenik meg az arcomon, és akaratlanul megérintem. Az a baj, hogy tényleg nagyon vágyom arra, hogy valaki raggaszkodjon hozzám, hogy szeressen. De tudom, hogy nekem nem megy, fizikailag képtelen vagyok a szeretetre. Mint az ex férjem is lelépet valami fruskával, aki elvileg tud szeretni. Haydent is lassan elüldözöm magam körül. Mit várok? Hogy Brodie más lesz? Nem lesz más, sőt rosszabb lesz. Magammal viaskodva néztem a szemeibe. Olyan természetes aggódás volt azokban az íriszekben, hogy öröm volt nézni, bár tudom, hogy a vesztembe meneteltem, még is vágytam rá. - Táncolni, imádok táncolni. –megmozgattam a fejem, mert úgy éreztem, hogy mentem meghalok olyan fájdalom siklott végig rajtam. Bár ha már most ennyire szenvedek, akkor mi lesz később? Vagy holnap.. Még szerencse, hogy holnap nem kell menni, dolgozni. Lehet, hogy halálomon lennék, és ki se dugnám az orrom az irodából, mert még a végén tuti, hogy Hayden hozza elém a főnököt. Bár megértem a kételyeit, de attól még rosszul esik minden egyes szava. - Egy hős vagy Brodie, ne tedd tönkre. – motyogtam össze-vissza. Bár ezt be tudom annak az elfogyasztott alkohol mennyiségnek, amit a bárban legurítottam. Még is azon gondolkodtam, hogyan mentsem meg őt. Én nem tudom, nekem nincs szakképzettségem hozzá. De az egyetlen orvost, akit ismertem, aki halálosan jó onkológus volt, itt hagyta a kórházat. Shane volt a legjobb. Az egyetlen esélyem is elúszott. - Ígérd meg, hogy nem hagysz egyedül. – a szemeim olyan nehezek lettek, mint egy beton golyó, alig bírtam kinyitni, csak a pislogás szintjére jutottam. Erőteljesen kapaszkodtam a halovány fényekbe, amik beszűrődtek a szempilláimon keresztül. A hangja olyan távolról jött, mintha már nem is egy dimenzióban lennénk. Mi történik velem? Miért most? Aztán csak azt éreztem, hogy mozgásba lendült az autó, a kocsi ülése kellemesen rezget alattam, egyre mélyebbre nyomva az álomba. Ennyit arról, hogy küzdő típus vagyok. Éreztem, hogy valami megtart, biztos becsatolta az övemet. De legalább az ernyedt testem nem zuhan ki az ülésből. Lassan nyitogattam a szemeimet, hogy lássam őt, de a sötét és a villogó fények meggátoltak benne. - Azt hiszem kelleni fog egy forró fürdő és C-vitamin. – mormolom magamnak, hogy ezzel is megpróbáljak kicsit józanodni. Hogy koncentrálásra bírjam az agyamat. Nem hagyhatom el magam, ő a páciensem! Próbáltam újra és újra biztosítani magamban ezt a tényt. De nem értem vele el semmit. Sőt, inkább még jobban azokra a bizonyos kék szemekre gondoltam. Fenébe is!
Kezdőlap 
• 
