A kocsim elromlott, na, jó, nem. De azt mondtam apunak, hogy a halálán van. Ő persze azonnal elküldött E-mailben legalább tíz neves céget, amit látogassak meg, válasszak egyet és ő megveszi nekem. Karácsonyi ajándék címszó alatt. Nekem is van keresetem, nem panaszkodhatok, de ha már ilyen jó fej apám van, akkor miért a saját számlámat apasszam? Ugyan, én jól meg vagyok apa pénzéből, legalább a sajátom nem fogy. Azért hiányozni fog az én drága kocsim. De az újat is megpróbálom, annyira imádni, minta régit. Mivel apám szeretője csak kettő évvel idősebb nálam, így úgy döntöttem, hogy egyenesen a legdrágább szalonba vezet az utam. Még a kocsiba voltam, és összeszedtem a táskám tartalmát, amit sikeresen kiborítottam az ülésre, majd megigazítva a sminkem és a hajam, elindultam a szalonba. Lassan lejjebb húztam az, amúgy is miniszoknyámat és megigazítva a felsőmet, léptem be a forrónapsütésből a hűs szalonba, a légkondicionálótól mindig megfájdul a fejem, de most még is jól esik a hideg. Majd megpróbálok nem a közelébe lenni és sokat inni. Mert a torkom mindig kiszárad tőle. Lassan lépdelek a recepció felé, ahol egy festett szőke az ujjaira tekerve a telefon zsinórt játszik és közben erősen artikulálva beszél. Kár,hogy nem a nyaka köré tekeri.. Gonosz mosollyal csak intettem, hogy hát azért még is csak én lennék a vevő, vagy mi fene, ő meg a recepciós, de úgy gondoltam, hogy akkor nem zavarom és neki leselkedtem, hogy keressek egy eladót magamnak, aki bevezet az autók veszedelmes világába. Mivel a kocsikhoz nem igenértek, csak az emberi veséhez, vagy a forrázott nemi szervekhez, hála Lemon barátnőmnek, így kell valaki, aki segít. Hogy ne csak szép legyen és kényelmes, hanem jó. Nagyon jó. Mert ugye bármikor berendelhetnek és egy rossz autóval akár az állásom is repülhet. Egyik kocsi szebb volt,mint a másik. Ezért talán nem is figyeltem, hogy mikor léptem egyet hátra, egy kemény mellkasba ütköztem. Összerezzenve fordultam meg olyan gyorsan, hogy a hajammal majdnem kivertem a szemét. Mint elefánt a porcelánboltba. - Ne haragudjon, csak belevesztem a kocsiba és nem láttam. Ugye legalább a lábára nem léptem rá? – kérdeztem félénken, mint egy tinédzser lennék, aki kétbalkezesen próbál jó fejnek tűnni az iskola futballkapitánya előtt. Mély levegőt véve megigazítottam a hajam és ekkor felpillantottam. Azok a kék szemek, azok az ajkak, amik annyiszor bűnbe csábítottak. Ledermedtem. Azt hittem sose látom újra. Minden emlék, minden érzés, amit kiváltott belőlem csak úgy kavargott bennem, lüktetett és kellemesen bizserget a tenyerem. - Pierre?! Már vagy két éve nem láttalak. – próbáltam könnyed hangsúlyt megütni, nem pedig azt, hogy két éve, mikor lefeküdtünk, mikor Bradley elhidegült kicsit. Ő jött, látott és az átkozott kékszemek a gyengéim! Megtörtént, és nem tudom visszacsinálni, nem is akarom. - Szóval, kocsit jöttem venni. Nem téged leamortizálni. – igazgatni kezdtem a hajam, amit általában akkor szokásom, mikor zavarba vagyok. De koncentráljunk arra, hogy ő a múlt, nekem pedig egy új kocsi kell, szóval az a jövő. - Nem értek a kocsikhoz, tudod, inkább az emberi testet analizálom, mint egy kocsit. – na, jó, ez felettébb cikis, mert még a vak is látja, hogy mennyire próbálkozom elrejteni, hogy mennyire szíven ütött őt látni. Pedig kedveltem, csak nekem ott volt, vagyis még mindig van Bradley. Azt hiszem beszélnem, kellene Josh-al, hogy megint bajba kerültem.
Szeretek a szalonban lenni és eladni. Ehhez értek. Az autok és az emberek az én asztalom. Persze szerelni is szeretem az autókat. Szívesen vállalom bármikor az autók doktora címet magamra, ha már úgy is olyan sok orvos ismerősöm akad. Köztük az a csinos kis hölgy is, aki az imént lépett be az ajtón és mivel Clara most éppen telefonál, illetve ő nem is ért annyira jól az eladósához, mint én vigyorogva indulok el Philippa felé. Persze önkéntelenül is beletúrok egyet a hajamba. Azért van, akit szívesen látok megint, még úgy is, hogy most éppen Maria az, aki beleborítja a gondolataimat. A szép emlékek nem csúnyulnak el, sőt, csak még szebbé válnak idővel. Bár annál nem igen válhatna szebbé a lepedőakrobatikai emlékgyűjteményem Philippával, mint amilyen most. Ahogyan az egyik autót nézegeti megállok mögötte, éppen meg is szólítanám, amikor váratlanul ő egyet hátra lép és nekem ütközik, hogy aztán a szememet is kiverje és jól is lakasson egy kicsit a hajával. Persze aztán kissé gyerekes mentegetőzésbe kezd, mintha csak újrajátszanánk azt, ahogy megismertem. Akkor is belém ütközött, csak akkor nekem jött - szándékosan vagy véletlen, az nem tudom. - Semmi baj. Vigyorgok rá a kezemet a zsebembe csúsztatva, miközben egy gyors szemrevételezést azért megengedek magamnak. Még mindig nem öltözködik apáca módjára, de nem is kell rejtegetnie azokat a csinos lábakat. - Hát, nem mostanság találkoztunk utoljára. Az arcomon egy kissé kajánabb mosoly terül el, mint egy egyszerű baráti mosoly, ahogyan próbál úgy tenni, mintha nem lenne zavarban. Pedig a haját piszkálja. Azt pedig megtanultam, hogy ezt a nők akkor teszik, ha zavarban vannak. - A testek analizáláshoz viszont annál jobban értesz, az szent igaz. Az eddig finoman kaján mosoly most széles vigyorrá változik, ahogyan a magasra dobott labdát nem hagyom leüttetlenül. A tekintetem is mindent elárul arról, hogy az analizálás alatt nem feltétlen azt értem, amit orvosi berkekben szoktak. Azzal a sztetoszkóppal pedig nem is mondom mi mindent is lehet még csinálni... - Szerencsédre viszont én nagyon jól értek a kocsikhoz. Van esetleg valami elképzelésed? Mosolygok rá feltéve közben az első kérdést, amely talán közelebb vihet ahhoz, hogy egy jó üzletet hozzunk tetőalá. - Esetleg van valami extra igényed a kocsit illetően? Vigyorodok el persze arra is utalva ezzel, hogy milyen dolgokat lehet végezni egy autóban. Pofátlanság tőlem, tudom. De azokat a partnereimet szívesen húzom kicsit, akikkel felejthetetlen élményeim akadtak. Philippával pedig hatázorozottan voltak ilyen felejthetetlen élményeink annak ellenére, hogy neki már akkor is pasija volt, és gondolom ez mostanra sem változott. Persze nekem ezzel semmi bajom se volt. Sőt! Kicsit izgalmasabbá is tette a légyottokat a lebukás veszélye. Szeretőnek lenni, ha nincsenek mély érzéseid a partnered iránt kellőképp fel tudja korbácsolni a kapcsolatot. A misztikum nem csak a nőket, de a férfiakat is vonzotta mindig is! - Esetleg van összeghatár? Te fizeted magadnak? Esetleg őőő... hogy is hívják? Brandy? Azért persze kíváncsi vagyok rá, hogy valóban együtt van-e még azzal a férfival.
Nem mondanám magam ügyetlennek, hiszen orvos leszek, egy orvos pedig nem lehet az. Mivel dr. Norton éppenséggel elköltözött, így míg kitalálom, hogy mi leszek, csak szabadúszóként, tengek, lengek az osztályokon, mindenbe belekóstolok. Szeretnék műtő közelébe is kerülni, szóval biztosra akarok menni. De még nem jött velem szembe az, az ág, amiben el tudom magam képzelni. Helyette más jött nekem, vagyis, én mentem neki. Úristen, hogy én mindig megszívom! Bár nem gondoltam volna, hogy mikor megfordulok, kellemes meglepetéssel fogok szembe találkozni. Persze az is segít a dolgon, hogy szemmel láthatólag ő is felismert, micsoda hiba lett volna, ha nem teszi. Biztos, hogy vérig lennék sértve. De így, hogy játszik a dolgokkal csak megmosolyogtat. - Két év hosszú idő, azóta már rezidens lettem. Te meg, mint látom nagyra törtél. – nézek végig rajta és széles mosollyal elkönyvelem magamban, hogy nem változott semmit, még mindig ugyan az a férfi, akinek beadtam a derekam. Nem mintha annyira kellet volna könyörögnie. Elég volt a lehengerlő stílusa és az, hogy foglalkozott velem. Mikor Brad nem. Most valaki hallaná a gondolataimat, meg lenne botránkozva, hogy lehetek ennyire könnyűvérű. Szeretem Bradet, nem tudnám elhagyni, nem tudnék mással lenni, de jött Pierre, felhozta belőlem a nőt, akit úgy éreztem elvesztettem, mintha valami ócska kellék feleség lennék. Sose bántam meg semmit, amit tettem, és ez most így marad. - Jó vagyok a szakmámban. Látom, hogy te is, különben nem dolgoznál itt. – nézek körbe az üzletben és megakad a telefonon lógó nőszemélyen a tekintetem. – De látom, valaki a főnökkel szoros kapcsolatot ápol. – megvonom a vállam és visszatérek azokhoz a csodás kékszemekhez, akiknek, a gazdájának utolsó pillantásait még elkapom, ahogy végig mér. Szeretem, ha megnéznek, mert mindig bebizonyosodik bennem, hogy megéri a heti három nap izzadás az edzőteremben, mert nem mindig kapok ilyen tekinteteket. - Most egy sport autóm van, de szeretnék valami nagyobbat. Akár egy Terepjáró is szóba jöhet. – ne akarjon már jobban belefolyni a témában, mert nem tudom, milyen márkák vannak. Legyen négy kereke és ne akarjon cserbenhagyni, ahogy kiérek az utcánkból. Mert akkor nagyon mérges leszek és akkor Pierret kék szemei sem mentik meg a biztos haláltól. - Most nagyobb teret szeretnék, a legutóbb elég szűkös volt. – ha már ő kacérkodhat, akkor én is. Ugyan már, ez csak egy ártatlan beszélgetés, amiben éppen burkoltan céloztam arra, bizonyos esetre, mikor a vezetőülésben ült én pedig .. na szóval, a lényeg az, hogy a duda párszor megnyomódót. Mert persze el kellet menni, kocsikázni és a sebesség és az adrenalin persze azonnal megtette a hatását. Még ha nem volt a legkényelmesebb is, de istenre esküszöm, hogy még másnap is remegett a térdem, ha meghallottam egy autó motorját. - Nincs limit, apa fizeti, karácsonyi ajándék, én pedig kihasználom és választok egy szép, nagy, drága autót. – mosolyom szélesedik, és a hajamat is békén hagyom, majd elindulok a sorok között, meg akarom találni azt a kocsit, amibe első látásra bele szeretek és remélhetőleg Pierre is a legjobbakat fogja mondani róla. - Bradley, de majdnem. Nem, ő nem venne nekem kocsit. Most el van foglalva azzal, hogy orvos legyen és pátyolgassa a nővére lelkét. A helyzet változatlan az óta. Nálad? Hány női szívet törtél össze Pierre? – megállok egy fekete autó mellet, amiről ennyit tudok leszűrni, hogy szép fekete és nagy. Oldalra billentem a fejem és felé fordulva nézek a szemeibe. Mit tennék most? Újra megtenném? Csak rá kell nézni, persze, hogy megtenném. Ha már annyi titkom van, kezdve egy ex szeretővel, egy gyilkossággal és azzal, hogy megcsókoltam a szakorvosomat, mondjuk ott az alkohol is közre játszott. De meg akarok javulni, hűséges akarok lenni. Csak nem érzem, hogy ezt Bradley annyira akarná. Ha nincs kiért, akkor ugyan miért?
Igazából magamtól meg sem tudnám mondani, hogy mikor is találkoztam utoljára a lánnyal, talán másféléve, két éve, esetleg kettő és fél. Igazából meglehetősen összefolynak nekem ezek a dolgok, mivel az idő olyan gyorsan pörög, hogy észre sem veszi az ember és máris két évvel később van. Ugyanis Philippa elárulja nekem, hogy bizony már két éve volt. A nők jók ebben az időmeghatározásban. Mindig minden dátumos dologra figyelnek, de nekünk pasiknak ez nem igazán megy. Bár szerencsére a nagyobb évfordulókat fel tudjuk írni a naptárunkba, ami figyelmeztet. Micsoda remek találmány is ez! - Egyre törsz felfelé a ranglistán. Gratulálok! Hát... mondhatjuk. Igazából nem igazán kötöm a legtöbb ember orrára azt, hogy mekkora vagyonnal is rendelkezem én és a családom. És bár már igazából fogalmam sincs, hogy Philippának mit is mondtam, ahogyan elnézem ő azt hiszi, hogy én itt dolgozom, mint egy alkalmazott. Pedig ebben elég nagyot téved. Persze abban igaza van, hogy itt dolgozom. Nem azért kezdtem el neki úgy tenni, mintha itt dolgoznék, hogy egy idegen szalon munkáját segítsem. Hanem azért, mert ez itt az enyém. Szóval én nem puszta, mezei alkalmazott vagyok. Igazából nem is kellene itt lennem, persze nagyapa elvárja tőlem, de kötelezni nem kötelez rá. Szóval leginkább puszta kedvtelésből csinálom ezt, meg, mert én jó vagyok ebben. Ezért is állok én is nap, mint nap az eladók sorában. - Igen, jól kijövök magammal. Vigyorodok el. Mivel, ha vesz valamit innen, úgyis kiderül, hogy én vagyok a hely tulaja, igazából az ausztráliai ágazat teljhatalmú ura vagyok. Kezdetben, mikor ide jöttem még nagyapa felügyelt, de mostanra teljesen szabad kezet adott nekem, mindent úgy irányítok, ahogyan akarok, aminek persze megvan a maga szép és nehéz oldala is egyaránt. Ugyanis az én vállamon nyugszik, hogyan is megy a bolt, nekem pedig az a célom, hogy jól menjen ez is, és az összes többi is, ami Ausztráliában található. - Szóval nagy belső térre vágysz, ami persze gondolom a sportautód által eddig nyújtott sebességgel is felveszi a harcot. Téged ismerve nem nagyon éred be kevesebben a megszokottnál. Pár megállapítást teszek miközben a nagyobb autók felé indulok el vele. Az első, aminél megállok egy Mercedes GLS. Még elég friss a piacon, az idei őszi kollekció. Helyben nincs hiány benne. - Ha pénzben nincs limit, akkor mutatnám neked ezt a csodát. Az ára 160 ezer ausztrál dollár full felszereltséggel. Hogy tetszik? Ilyesmire gondoltál? A hölgy reakciót figyelem, hiszen az elárulja, valóban ilyesmiben gondolkozik-e, vagy esetleg valami más irányba kellene elmennünk. Philippát pedig ismerem annyira szerencsére, hogy azért legalább körülbelül meg tudjam mondani, jó felé tapogatózok-e. Na meg valószínűleg autóvásárlásnál egyébként sem fogja a véka alá rejteni véleményét. - Nem is értem, miért vagy vele, ha nem foglalkozik veled úgy, ahogyan kellene. Morranok fel picit. Őszintén nem értem az ilyen nőket. Philippa is olyan pasi mellett van, aki el van foglalva mással, ahelyett, hogy pasiként viselkedne, ahogyan azt kell egy párkapcsolatban. Meg Maria is, képes a bátyámmal lenni úgy, hogy az ide küldte őt hozzám. Nők... - Párat biztos, nem számoltam sose ezeket. Rántom meg a vállam még kitérve a hódításaim számára, amik nekem sosem skalpok voltak, ezért nem jegyzetelgettem sem füzetbe, sem falra, hogy meg tudjam mondani, hány női szív esett bele kékjeimbe, hogy aztán azok mélyén összetörjön. - Ha gondolod tesztelhetjük is a kocsit. Elvihetjük bármelyiket egy próbakörre. Az arcomra máris felkúszik egy kaján vigyor. Persze Mariat most sem feledem, de Philippát látva kicsit úgy érzem, esélyem sincs megszerezni majd az ő szívét, hiszen Maria lehet még reménytelenebbül szerelmes abba a Brandonba, izé Bradlybe.
Notes: Egy próba kör? Words: 580
Vendég
Vendég
»Hétf. Dec. 07, 2015 11:21 am Keletkezett az írás
Pierre&Phillie
El se hiszem, hogy apám ilyen jót tett velem. Nem csak azért, mert állja a kocsinak a teljes árát, mert az sima ügy, meg se kottyan neki. Hanem, hogy elküldte nekem azt a címet, ami feldobja a napomat. Az embernek mindig van olyan érzése, hogy miért kell pont ezt választani. Ahogy átfutottam a címlistát, valami vonzott ehhez a címhez. Most legalább tudom, hogy nem más, mint Mr.Larbaud. - Köszönöm szépen. – elmosolyodom a szíves gesztuson. Mert azért néha jól esik pár dicsérő szó, amit mostanában valahogy elfelejtett a kedves párom. Nem kérek sok mindent, nem akarom, minden másodpercben azt hallani, hogy mennyire szeret. De néha egy kedves bók, vagy egy sms, hogy mi a helyzet velem jól esne. Bár lehet, én érek túl nagy árat és az évek során túlságosan bele éltem magam, annyi ideje vagyunk együtt, mint valami nyugdíjas házaspár. Elmerengve a gondolataimba fel se tűnik, hogy Pierre hozzám beszél. Csak azt látom, hogy mozog a szája és vigyorog. Megrázva a fejem pillantok fel rá. - Hogy mondtad? Ne haragudj. –kicsit zavarba jöttem, hogy nem figyeltem. Azért szokásom figyelni az emberekre, de szétcsúsztam. Túlságosan is. Annyi minden történt velem az elmúlt pár hónapban, hogy azt csodálom, nem dőltem ki, vagy nem kaptam kávémérgezést. Vagy koffein túladagolást. - Te vagy a ..? – meglepetés kiült az arcomra, tudtam, hogy nem valami szegény emberrel sodort össze a szél, de, hogy egy egész autókereskedési láncot vezessen, még nekem is megdöbbenést okozott. Nekem nem számít a pénz, hiszen nekem is van, a családom is tehetős. És valljuk be, ilyen szemekkel akár szegény is lehet, akkor is ugyan úgy döntöttem volna, hogy meglépem azt a lépést. Ha már annyi hibám volt az életben, legalább egyet élvezettel töltöttem el. Na, jó. Kicsit többet. De az vesse rám az első követ, aki nem csábult volna el. - Tudod, már most örülök, hogy ide jöttem elsőre, mert ismersz. –szélesen elmosolyodtam, ahogy adta továbbra is azt, hogy ismerjük egymást. De nem tehetek róla íriszeim ismét visszatévedtek a pultban ücsörgő nőre és nem bírtam ki. - Ugye nem? Pierre, mond, hogy nem.. – nézek rá kérlelően, mert attól még nem változott a véleményem, hogy kiderült ő a főnök, csak erősebb lett a félelmem, hogy mi van, ha igen? Nem akarom elhinni, hogy ennyire leadta. Azért van különbség köztem és az a nő között. Ha más nem, akkor az anyagi helyzetünk, ami ha másképp nem is, de az öltözködésünkön meglátszik. Ahogy sétálunk, egy pillanatra megbotlom és megkapaszkodom a kezébe, hogy ne essek orra a cipőmbe. Kicsit megigazítva a ruhámat folytatom az utam, amerre a kedves főnök terelget. Aztán megálltunk egy autó mellett, nekem pedig tátva maradt a szám, csodálatosan nézett ki, amiben el tudom képzelni magam, végigsimítok a kocsi oldalán és körbe járom. Most már jobban oda figyelve a lábam elé, mert nincs kedvem elegánsan elterülni a földön. Gyönyörű volt, a színe is olyan volt, hogy legszívesebben azonnal igent mondtam volna, pedig még a belsejét nem láttam és nem hallottam a hangját sem. Bár nem értek hozzá, mindig élvezettel hallom, ahogy a motor búg. - Gyönyörű, tudod, néha az, az érzésem, hogy túl jól ismersz. – nevettem fel jókedvűen és megállok vele szembe, hogy ismét hallgassam a szavait. Elgondolkodtató mondat és enyhe stressz hullám fut végig a testemen és játékosan beletúrok a hajamba, hogy leplezzem, mennyire igaza van. - Mert szeretem, nyolc év hosszú idő. Mellesleg meg tudtommal te nem kerestél kapcsolatot. – vigyorodtam el a végére. Nem mintha erről beszéltünk volna, hogy elmélyítjük a kapcsolatunkat. De néha olyan jó kicsit csipkelődni. - Te mindig is tudtad mi kell egy nőnek. – mosolyom át vált kedvesebbé, majd ismét a kocsira irányul a figyelmem. Pierre olyan férfi, akivel ha csak egy félórára is, de jó beszélni, vagy épp mást csinálni. Ismertem lányokat, akik a fél kezüket oda adták volna, hogy egy pillanatra is, de a helyembe legyenek. - Tényleg? Menjünk. – gondolkodás nélkül néztem fel rá, és bólintottam. Ki kell, szellőztessem a fejem és most, hogy itt van Pierre, legalább nem fogok balesetet okozni, mert elbambulok vezetés közben. - Ő, nekem teljesen megfelel. – nézek az előzőleg bemutatott darabra. Csak menjünk már!
Anyám arra nevelt, hogy mindig legyen a nővel kedves és bókoljak neki. Ugyanezeket a tanácsokat nagyapa is mondta. Persze anya illemből tanított erre, nagyapa meg azért, hogy minél több nőt meghódíthassak majd. Mert ez egy jó módszer. Szeretik az olyan pasikat a lányok, akik rossz fiúk, de velük jó fiúk. Ez persze nem mindenkire igaz, és nem minden életkorban, de általánosságban igazság rejlik ebben a gondolatban. Mondjuk jó magam nem a legrosszfiúsabb alkat voltam sosem, bár mindent kipróbáltam, amit lehet szinte. Verekedtem, drogoztam, cigiztem, loptam, illegális gyorsulásiversenyeken vettem részt. Persze ezek közül nem mindegyikkel buktam le. A gyorsulással is csak a baleset miatt. De pont ez volt ennek a románcnak a veszte is igazából, bár már el is felejtettem, csak most hogy szóbajött, mindez kétéve volt, ahogyan a balesetem is. De kár ezen rágódni ez a múlt. - Ahogyan értetted. Én vagyok bizony a főnök. Mármint az ausztráliai ágnak, vagy mondjuk leányvállalatnak, tök mindegy. Rántom meg a vállam vigyorogva. Nekem igazából az nem számít igazán, hogy mekkora góré vagyok, vagy mekkora nem. Nem olyan pasi vagyok, aki össze szokta méregetni azt a bizonyos valamiét másokéval. Nekem enélkül is rendben van az egóm, bár szegény életet el sem tudnék magamnak képzelni, azért nem vagyok fennhéjjázó gazdag ficsúr sem, azt hiszem. Talán éppen ezért lepi meg Philippát is az, hogy bizony őt most egyenesen a főnök szolgálja ki, szóval különleges bánásmódban részesítettnek érezheti magát. - Az biztos, hogy itt jó kezekben vagy. Persze ezt lehet másképp is érteni, tekintve, hogy kissé kacérkodó a párbeszédünk. Na jó, nem is annyira kicsit. - Mi? Ja, nem, dehogy! Azért ez sértő még egy pasinak is. Morranok fel kissé. Heidi nagyon aranyos, és kedves lány, de nekem sosem jött be. Azok a vevők számára, akiknek az kell, hogy méretesebb kebelekkel rendelkező mutasson pár autót és választhassanak közülük tökéletes. Mindent megtanul az autók, amit mondok neki, és igazán jól tud mosolyogni. A más tészta, hogy kissé persze könnyűvérű, szóval akadt már úgy, hogy elment egy próbakörre valakivel, de az már nem az én dolgom és nem is érdekel. Amíg nem rontja ezzel a bolt imidzsét, addig tőlem azt csinál, amit akar. Velem is előfordult már, hogy kipróbáltam a vadonatúj hátsóülést, természetesen, hiszen pasi vagyok, gazdag, jóképű, sármos és persze imádom a nőket, de a kocsikat egy picit talán jobban, ezért is koncentrálok most inkább az autókra és mutatom meg az első, de véleményem szerint Philippához tökéletsen illő darabot a kedves vásárlómnak. Csak az addig való eljutás nehézkes, mivel közben egyszer megbotlik, de én szerencsére pont kéznél vagyok. De utána jöhet is a nagy bemutató, ami meghozza a várt sikert. - Ép csak annyira, amennyire hagytad, hogy megismerjelek. Mosolygok rá az igazsággal. Philippa se engedte annyira akkor, hogy megismerjük egymást, de azért én próbálkoztam, meg persze azért én sem akartam semmi nagyon komolyat tőle. Most meg itt van az örökké szemeim előtt lebegő Maria, aki persze most is eszembe jut. Annyira idióta vagyok, hogy totál beleesetem a bátyám nőjébe. Mit nőjébe? Egyenesen a menyasszonyába. Ennél csak az lenne rosszabb, ha már a felesége lenne és meg is csalta volna már velem Lucast. De ilyen spanyol drámára azért én sem vágyok és persze nem akarnám tönkretenni a testvérem boldogságát sem, de ő az én boldogságom, ő kell nekem. De előtte esetleg egy kis múlt idézés is szóba jöhet. - Igazad van. De te sem hagytad volna el értem. Szóval mindegy is, hogy utána eltűntem, nem alakult volna másképp. Mosolygok rá, mert szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy nem íródott volna másképp a történelem, maximum azzal, hogy csúnyán válunk el, így meg eltűntem és ezzel minden emlék megszépült mindenkiben. - Ez már csak igaz... Mosolyom sokatmondó, de igazán mindent az tesz nyilvánvalóvá, hogy felvetem a próbakör ötletét, amibe ő lelkesedve bele is megy. Szóval hozom is az autó kulcsait, egy pillanatot kérve tőle, ameddig esetleg belülről megcsodája ezt a szépséget. - Indulhatunk. Természetesen vezethetsz, hiszen te készülsz megvenni ezt az álomautót. Csörgetem előtte a kulcsokat vigyorogva. Ez egy jó menet lesz.
Notes: Ez egy jó menet lesz Words: 660
Vendég
Vendég
»Kedd Dec. 08, 2015 12:30 pm Keletkezett az írás
Pierre&Phillie
Sokszor beszéltem már emberekkel, de tényleg. A munkám megköveteli a kommunikációt, de ez olyan ösztönösen jön, hogyan viselkedjek, hogy mit mondjak. Persze köszönhetjük ezt annak is, hogy régóta ismerjük egymást. Túlságosan is jól. Meglepetés a meglepetésben, hogy mint kiderült, egyenesen a főnök szolgál ki. Kellemes mosoly csúszik az arcomra és megölelem. - Gratulálok, tudod most megleptél. – nevetve húzódtam hátra, mióta elváltunk nem emlékszem, de lehetséges, hogy az izmai megnőttek, sokkalta erősebbnek éreztem őt. De megrázom a fejem és a hajamat hátra dobva elraktam a napszemüvegemet a táskámba. Úgy voltam vele, hogyha az a nagymellű liba fog kiszolgálni, akkor inkább felveszem és az első kocsi bemutatásánál sürgős dologra hivatkozva lelépek. De ennél ezerszer jobb történt, még mindig nehezen fogom fel, hogy egyenesen Pierre szalonjában kötöttem ki. Mintha valami tündérmesébe lennék, hogy egyszerűen megjelenik a.. Nem mondanám hercegnek, hiszen az én hercegem Bradley, de.. oké, a mostohatestvér, aki néha meglátogatja a hercegnőt. Ugyan már ez sokkalta izgalmasabb tündérmese, mint a hamupipőke, vagy a csipkerózsika. - Szívesen időztem a kezeid között. – beharaptam az alsó ajkam, majd inkább befogtam a számat és hátra léptem. Kizárt dolog, hogy a bögyös azt higgye, hogy olyan könnyen kapható vagyok. Vagyis, nem mászok rá a főnökére. Mert ugye nem? Sőt, inkább minél távolabb lépek tőle. Mondjuk. De a szócsatákat túlságosan is évezem, hogy ne akarjam folytatni. - Tudod, a kezeidet most is használhatnád! Mondjuk arra, hogy megnézd a másik kocsimat. Nem akarom lecserélni, inkább csak legyen kettő, mint egy sem. De az ráér. – legyintek, mert amúgy egyáltalán nincs baja a kocsimnak, azon kívül, hogy fura zajok jönnek a motor felőli részen. - Ezt örömmel hallom, te se adhatnád lejjebb a lécet. – nevettem el magam. Annyira csak nincs kétségbe esve, hogy egy ilyen nővel akarjon kikezdeni, mert akkor már most szedem a dolgaimat és megyek is. Nem mondom, hogy válogatós vagyok, de attól még igen csak megválogatom, hogy kivel, mit fogok csinálni. Furcsa érzés kapott hatalmába, amitől persze azonnal meg kell lesnem a telefonomat, de azért közben figyelek, mert még is csak apám pénzét fogom költeni. Mint a régi szép időkben, mikor nem volt saját keresetem. De megérdemlem nem? Keményen dolgozom, hogy a legjobb orvos legyek. Mellesleg próbálok nem túl kicsapongó életet élni, annyi bűnöm van, hogy nem kedveli Bradley-t, mert szerinte komolyabb férfit érdemlek, nem olyat, aki gördeszkával szeli az utakat és a konyhában sürög-forog. Szerinte nem kellene foglalkoznom vele. Persze nem kötöm az orrára, hogy mennyire megbánt ezekkel a szavakkal, de közben én is kezdem ezt érezni. Mintha már nem szeretne. - Pont eléggé megismertük egymást, mint látod, fantasztikus barátként ért véget az ismeretségünk és ennyi év után, boldog mosollyal tudlak fogadni. - mosolyodom el, próbálva kiszakadni a borús gondolatokból. De persze elég azokba a boldogan ragyogó kék szemekbe nézni és minden rendben van. Jó barátok maradhatunk nem? Mindenki csinál furcsa dolgokat az életében. - Ne beszéljünk róla, meg Bradről sem. – kicsit elkomolyodtam. Félelmeim egyre nagyobbak és jobban eszem magam miatta, ha tovább beszélünk róla. Mert mi van, hogy ha annyit gondolkodom rajta, hogy azt fogom, észrevenni fél lábbal már kint vagyok abból a kapcsolatból. Nem vagyok kapcsolatfüggő, mert miért lennék? Nem kapaszkodom Bradley-be, nem kérem számon, hogy merre van, mit csinál. Tényleg olyanok vagyunk, mint a vén házasok, talán azt leszámítva, hogy nem vagyok ősz és nincsenek ráncaim. De, ma mintha amúgy találtam volna egy kósza ráncot, mikor megnevetett reggel Josh és pont a tükör előtt álltam. - Franciák értenek egy s máshoz. – nevetek fel jókedvűen, miközben a kocsit nézem. Jövendőbeli kocsim valami hihetetlenül néz ki, el tudom magam képelni benne. Ahogy vezetek és kikapcsolom az érzéseimet, csak szabadságnak élek. Láttam, hogy sántít, nem feltűnően, de látom, milyen orvos lennék, ha nem látnék meg ilyen egyszerű dolgokat sem? Ismét ellenőrzöm a telefonomat, hogy vajon kaptam-e üzenetet. De nem. Miért is várom azt, hogy egyszer ő írjon nekem? Ez olyan, mintha Mohamed várna türelmesen, mikor is indul meg a hegy hozzá. Veszett ügy. Amikor felnézek a telefonomból, már ott is áll előttem kezeiben a kulcsokkal. Pimasz mosolyra húzódnak ajkaim, és ahogy a telefonomat elrejtem a zsebembe, úgy veszem el a kezéből a kulcsokat, ügyelve, hogy végig simítsak a kezén. - Rendben. Merre vigyelek főnök? – mosolyogva indulok a vezető oldal felé és közben nem veszem le róla a szememet. Látni akarom, érezni. Mármint nem úgy, hanem azt érezni, hogy igen is nő vagyok és megérdemlem a figyelmet. Lassan bepattanok a vezető ülésbe és jólesősóhaj hagyja el ajkaimat. - Ez maga a mennyország. – nevetek fel és lassan beindítom a motort. Hát akkor próbáljuk ki, hogy mit is tud ez a gyönyörűség.
»Szomb. Dec. 19, 2015 12:11 am Keletkezett az írás
Van, akiket jó újra látni
Kicsit hirtelen jön az ölelkezés Phillievel, nem igazán számítottam rá, hogy a nyakamban landol, ezért kicsit sután ölelem vissza őt, és a gratulációt is elfelejtem megköszönni. de már vissza is húzódik, és a haját ismét hátradobja. Ez annyira nőies. Philippában azt szerettem mindig is, hogy annyira nőiesen nő, de mégsem egy hisztérika vagy egy agyatlan plázacica, helyette okos és gyönyörű. De mindig is tudtam jól, hogy mi nem működnénk kapcsolatként, de szeretőknek nagyon is jók voltunk. Sőt! - Ahogy én is a tieid közt. Vigyorodtam el kajánul visszaemlékezve azokra az időkre és persze végig is pörgött előttem egy pár kocka abból az időből, amiket most így felelevenítve újraélnék szívesen, nem kellene nagyon győzködni, hogy adjam be a derekam. Persze azért ahhoz el kell vonulni valami megfelelő helyre. - A kocsidat pedig szívesen megnézem, éppen annyira szeretek a kocsikban turkálni, mint egy sebész a betegben. Vagy még talán jobban is. Mindenesetre nagyin szívesen megnézem a kocsiját, és persze ez azzal is jár, hogy ismételten találkozom vele, amit persze nem bánok egy kicsit sem. Jó társaság Lippa, nem unalmas, még beszélgetni is élvezet vele, főleg így kellemsen csipkelődve, kicsit szócsatázva. Az ember jól mulat a társaságában, ez pedig kevés emberről mondható el. Maria az, akivel szintén ilyen nagyon jól tudom érezni magam, csak vele egy kicsit persze még jobban, hiszen ő még az autókhoz is jól ért és éppen úgy rajong értük, mint én. Csak éppen ő nem rajong értem úgy, mint én őérte. - A lécet mindig magasan tartom. Kacsintok rá vigyorogva, aztán teszünk egy kis kitérőt a „hercege” felé, amit kérésére inkább el is hagyunk. Nem is értem, ha nem beszél szívesen a pasijáról, akkor miért van vele. A lányok, ha igazán szerelmesek mindenkinek fennhangon hirdetik, hogy ők bizony együtt vannak. Az unokatestvére is ilyen. Mondjuk az igaz, hogy Maria se beszél órákig Lucasról, de ott sincs minden teljesen rendben a paradicsomban, ezt nagyon is jól tudom és látom, hiszen vak nem vagyok, és a testvéremet is ismerem már annyira, hogy felismerjem, ha valami gond van. De én ezt persze nem bánom, egy cseppet sem, így több esélyem van Marianál. A sors is azt akarja, hogy ő az enyém legyen. De most ahogy Bradet, úgy Mariat is töröljük a gondolatlistából egy kicsit és inkább induljunk neki egy próbakörnek, amihez már a kezemben vannak a kulcsok, amit átadok Phillinek, aki persze a kezemen végigsimítva veszi el a kulcsokat és aztán már a volán mögött is van, én pedig az anyósülésen. A kis távirányítót a zsebemben megnyomom, ami rögtön ki is nyitja a hatalmas oldalsó ajtót, amin behozni és kivinni szoktuk az autókat. Most éppen kifelé megy a menet vele és remélhetőleg visszahozni már nem is kell majd, mert Lippa annyira beleszeret vezetés közben, hogy meg is kötjük a nagyon ígéretesnek látszó üzletet. - Emlékszel még arra az országúti megállóhelyre, ahova gyakran kijártunk? Mit szólnál egy kis nosztalgiázáshoz? Meghívlak egy hamburgerre. Vetem fel úti célként egy rég nem látott hely ötletét, miközben végigpillantok Pillie egész testén. Egészen kedvem van megfogni a combját, így hoz az karnyújtásnyinál is közelebbi távolságra van tőlem. Még mindig nagyon szexi és csábító ez a nő, azt meg kell hagyni. - Ne sajnáld a sebességet, ha megbüntetnek gyorshajtásért állom a cechet. Ezzel pedig már el is indulhatunk, hogy magunk mögött hagyjuk egy kicsit az életünket, és csak élvezzük a nyári napsütést és meleget, hiszen hiába lesz mindjárt karácsony, és Európával valószínűleg már havazik is, itt süt a nap és a nyár derekát élvezhetjük.
Notes: Nosztalgia Words: 534
Vendég
Vendég
»Hétf. Dec. 21, 2015 11:39 pm Keletkezett az írás
Pierre&Phillie
Hihetetlenül butának éreztem magam, hogy nem jöttem rá már az első pillanatban, hogy Ő a főnök. Olyan rutinosan mozgott, az a magabiztosság. Bár ez évekkel ezelőtt is így volt, még se gondoltam rá, hogy ő lenne a tulaj. Persze ez már csak az, hogy mennyire nem figyeltem, hogy nekem nem a pénz számít, hiszen van nekem is elég pénzem. Nekem akkor is az volt a fontos, hogy éreztette velem mennyit érek. Mert mennyire jó érzés, hogy valaki végig simít a hátadon és a füledbe súgja, hogy mennyire fantasztikusan áll a ruha. Vagy a hajad, ma másképp áll. Minden apró részletre felfigyelt és nekem akkor ez kellet. Hogy érezzem, nem vagyok egy rongy, amit ki lehet dobni, hogy érek valamit. És ehhez Pierre tökéletesen értettet. - Valld be, hogy jobban szeretted, mikor a kezeim a hátadon siklottak. – kihívóan néztem rá, de közben ügyeltem, hogy a kíváncsi titkárnő ne halljon túl sok információt. Nem akarom, hogy valamit levonjon belőle. Még ha igazis lenne, ez csak a mi bizniszünk a főnökkel. Vagyis, a volt bizniszünk, mert most nem akarok bajba keveredni, bármennyire jólesne, ellazulni, úgy érzem, hogy ezt már nem bírnám és véget vetnék a nyolc éves kapcsolatomnak. Amit valószínűleg hamar megbánnék. ezért is próbálok a mai nap folyamán a bugyiba maradni. - Azt hittem mást mondasz, nem sebészt. – kibukik belőlem a nevetés, és persze erre fel is kapja a titkárnő a fejét, én pedig megvonom a vállam. Még is mi baja lehetne azzal, hogy nevetek, ha a főnökkel vagyok? Nem bontok rendet vagy valami, ez csak egy vicces megállapítás volt. Talán a kipihentlenségemre való tekintettel kalandoznak el a gondolataim, ahogy elképzelem, hogy behajol a kocsiba és olajosan közelít felém.. Lassan meglódul a szívem és beharapom az alsó ajkam, mert hihetetlenül intenzíven tudtam elképzelni a dolgot. Ennyit erről, bár ameddig nem tud a gondolataimban olvasni, addig biztonságban vagyok. Remélem. - Nagyon helyes, mert utánam egy ilyen bögyös semmire való nő, nagyon megrontaná az átlagodat. – lenéző pillantással tekintek a pultban háttal álló nőnek, aki valamiket rendezget, jó, hogy nem az arcomba nyomja a seggét, fel kellene világosítanom, hogy nekem a női nem, nem a gyengém. Sőt nem szeretek a saját nememmel kezdeni, én ahhoz jobban szeretem a férfiak erős testét és védelmet nyújtó karjukat. Nagyot sóhajtva könyveltem el, hogy nem akarja továbbra is feszegetni az a témát, amitől annyira féltem. Szeretem Bradley-t, tényleg. Hat évet kidobni az ablakon hülyeség lenne, és nem maradna nyom nélkül. Mert lassan az életem része lett. Még ha vannak nehéz időszakok. Melyik kapcsolatban nincsenek gubancok? Mert akkor a nem is igazi kapcsolat,én szeretek néha veszekedni vele, mert utána jön a békés,és akkor tudja igazán kifejteni, hogy mennyire szeret és akar. Mindketten nehéz szakmát választottunk, így nem csoda, hogy ennyire elhidegültünk egymástól. Hiszen lassan nem is látjuk egymást, csak köpenybe és műtős ruhában. - Menjünk. – bólintok, azonnal mosoly keletkezik az arcomon, ahogy felrémlik pár emlék. Sőt, elég éhesnek is mondanám magam, hogy most jól essen egy kis étel, még ha az egy hamburger is. Mondjuk, imádom, mert nem látszik rajtam, mindig sokat tudok enni. Imádom a hasam. Bár azért heti három nap izzadás a kondiba megmagyarázza, hogy nem kell minden héten egy számmal nagyobb ruhát vennem. - Ne aggódj, nem fogom. – tekintek rá pimasz kacsintással, és kigurulok az üzletből és lassan elindulok a megbeszélt hely felé, de érezem az izzást kettőnk között, próbálok nem rá gondolni. Így a gázpedált egyre lejjebb nyomva markolom meg a kormányt, hogy élvezhessem a vezetés örömeit. - Csodálatos, imádom. – széles vigyorral fordulok egy pillanatra Pierre felé. Még mindig olyan fantasztikusak a szemei, hogy egy pillanatra bele is veszek, majd az útra koncentrálva élvezem, hogy a motor felzúg és az alattam lévő jármű szeli a mérföldeket.
Kezdőlap 
| szavak száma; 533