Azt hittem, hogy anyám jobban lesz, hogy azoknak a méreg drága gyógyszereknek köszönhetően meg fog gyógyulni, olyan lesz, mint régen. Az az életvidám, kemény, hiperaktív orosz nő, aki felnevelt, aki gondoskodott apáról mióta csak az eszét tudja. De ahhoz, hogy már meggyógyuljon, csak egy csoda segíthetne, más nem. Lehet, hogy hónapokkal ezelőtt még talán meg tudták volna, ha lett volna elég pénzem el vinni valami nagyon menő dokihoz, viszont az átlag orvosok képtelen rájönni, hogy mi baja. Pár hete közölték velem, hogy készüljek fel a legrosszabbra, anyám bár melyik pillanatban meghalhat, lehet, hogy csak napjai, de az is előfordulhat, hogy hónapjai vannak hátra. Az apámra most sem számíthattam, sőt mióta össze jött a titkárnőjével nem is számíthatok. Csalódtam benne, emberben még ekkorát nem csalódtam, felnéztem rá, ő volt a példaképem mindig is. Úgy éreztem nekem van a világon a legjobb apja. Míg be nem jelentette, hogy elhagy minket, mert összejött a tizenöt évvel fiatalabb titkárnőjével. Anya akkoriban kezdett el rosszabbodni, egyre drágább kezelések, gyógyszerek kellettek volna a gyógyulásához, de az apám közölte, hogy ő nem hajlandó segíteni nekünk anyagilag, mert, hogy kell neki az összes pénze az új esküvőjére amit csapni akar az új nőjének. Aki szerintem inkább egy lotyó, apám ott hagyott minket, anyát, aki egész életében főzött rá, mosott, számíthatott rá, és engem, az egy szem lányát. Amikor velünk élt akkor sem voltunk gazdagok, de jól éltünk, egyik napról a másikra döbbentünk rá, hogy ha nem teszünk valamit könnyen az utcán találhatjuk magunkat. Anya már nem tudott dolgozni annyira legyengült, meg igazság szerint azért nem is volt olyan magas az ő fizetése, hogy elég legyen a számlákra, kajára, meg az egyetemre. Ezért eldöntöttem, hogy munkát fogok vállalni, az egyetem nagyon fontos nekem. Már kislány korom óta arról ábrándoztam, hogy egyszer majd haditudositó leszek. És ezt az álmomat nem fogom egy olyan szemét alak miatt feladni, mint az apám. Eleinte elkezdtem babysitterkedni, amikor csak az időm engedte, de igen hamar rádöbbentem arra, hogy sajnos ez édes kevés. A maradék időmben kellett még egy meló, valami ami több pénzt fizet, amiből ki jövünk ebből a helyzetből. Az egyetemről az egyik osztálytársam említette, hogy az egyik bárba pultost keresnek. Kiderült, hogy egy sztriptízbárról van szó, és mivel nem válogathatok megpróbáltam, még próbaidős vagyok, de remélem hamarosan nem leszek már az. Anya úgy tudja, hogy ez csak egy hétköznapi bár, de jobb is, szerintem ha megtudná biztosan szívszédülést kapna. Szóval pár hete itt dolgozom általában hétköznap két vagy három este, ha az egyetem mellett el tudom vállalni, hétvégéken viszont ott vagyok, magasabb keresetet is jelent egy kicsit. Mióta kiderült, hogy anyánál ilyen nagy a baj, anyám folyton azzal nyúz engem, hogy mi lesz velem, ha ő már nem lesz mellettem. Tudom jól, hogy apámra már nem számíthatok, és hogy ennyi idősen jó lenne ha végre nem az exemen búslakodnék ( nem mintha ezt tenném) és nem csak az egyetemmel foglalkozni, hanem mással is, mint a pasik. Csak, hogy apa után képtelen lennék megbízni bárkiben is, meg amúgy is, most az életembe nem fér bele egy pökhendi alak, aki amúgy is megszívatna, mint apa anyát. Kinek hiányzik ez? Tudtam, hogy tennem kell valamit, a haldokló anyámat meg kell nyugtatnom valahogy, ezért valami olyanra vállalkoztam, amit sose hittem volna. Kellett valaki, egy férfi, akit bemutathatok neki, mint a pasimat. A bárban dolgozó dj-re esett a választásom, nem is tudom miért, pedig amúgy azon kívül, hogy remek munkaerőnek tartom, mint ember, hááát lenne mit tanulnia. És nem azért mondom, mert többek között azzal keresi a kenyerét, hogy nőknek vetkőzik, cöhh, hanem mert azt hiszi azért mert jól néz ki a pofija, és van rajta némi izom a nők a lábai előtt hevernek. Velem is próbálkozott, de hamar rájött, hogy én nem olyan vagyok mint a lányok a bárban, rólam az ilyen lepattan, de szükségem volt rá. Ezért végül némi pénzért bele egyezett, nem érdekelt az ár, bár mennyit megért, hogy végre, valahára, anyám megnyugodjon és azt higgye, esz... aki gondoskodik majd rólam. Van két és fél órám míg a következő órám kezdődne az egyetemen, majd lesz az első nap, hogy bemutatom Enzot anyámnak, mint állítólagos pasimat. Remélem nem fog elkésni vagy valami, és azt is, hogy még véletlenül sem jut eszébe majd vissza élni a helyzettel, ahogy sietek a kórház felé egy szürke színű farmer van rajtam, fekete, magas bokacsizmával, tört fehér színű pulóverrel, és egy fekete bőrdzsekivel, fahéj színű, fenekemig érő fürtjeim lófarokba kötve, életem nagy szerelme, a fényképezőgépem a nyakamban lógva, válltáskám, amiben a sok könyvem van a vállamon átdobva, látom, hogy már ott várakozik a bejárat előtt. -Szia, bocs, ha késtem az egyik tanárom feltartoztatott,- pillantok fel rá, ahogy megérkezem, nagyon magas, hiába vagyok magassarkúban, így is épp, hogy elérem a vállát.- Nézd... az... az anyámnak el kell hinnie, hogy tényleg a pasim vagy, és... még véletlenül se említsd meg a másik.... munkádat, - jegyzem meg neki idegesen,- majd elindulok befelé egyenesen a lifthez.
notes: <3 tag: Enzo
♥
Vendég
Vendég
»Szer. Jan. 13, 2016 5:10 pm Keletkezett az írás
@BLAKE @871 @BOCS HOGY EDDIG TARTOTT
☆ Blake Mihalkov. A szolid barna szépség a pult mögül, akit sosem sikerült úgy lenyűgöznöm mint a többi kolléganőit; akik meg-megfordultak már az ágyamban. Sosem gondoltam volna, hogy egy szép napon pont ő fog hozzám odasétálni azzal, hogy egy különös kérése van hozzám. Segítsem ki, na de nem ám akárhogyan. Üzletet ajánl, mert mint mondja ezért fizetni is hajlandó; neki ez minden pénzt megér. Csak vállaljam el, pár hét az egész és vége is. Megtudom, amit eddig gondosan rejtegetett. Az édesanyja nagy beteg, lassan már fél lábbal valahol egészen máshol van. Haldoklik, ki tudja mennyi ideje van még hátra. Nos, előtte kéne eljátszani, hogy a pasija vagyok és így a kedves mama békében távozhat abban a tudatban, hogy az egy szem kicsi lánya biztonságban van egy férfi oldalán és nem marad magár a nagyvilágban.
Én csak pislogok, mint hal a szatyorban. Kétlem, hogy könnyedén kiköhögné a havi fizetésem elvégre mocskosul sokat keresek, de magamban némi felszámolást végzek az átlagbérek tekintetében majd közlöm vele hogy $2000 és vállalom. Kicsit kevesebb mint a jelenlegi átlag havi nettó fizetés ami a $3000-t veri alulról, tehát marad még neki a számlákra is meg feltételezem mint minden jó honpolgár azért van némi spórolt megtakarítása, hogy ha nem is egy összegben, de ki tudja fizetni részletekben a dolgot mondjuk 2 vagy 3 részletben. Mert azért szívtelen nem vagyok... annyira.
Faggatom hát a részletekért, elvégre illenék kikupálódnom a családjából, tudnom miket szeret, kikkel barátkozik, egyáltalán mi hogy ismerkedtünk meg - kétlem, hogy a kedves mama tudná a lánya egy sztriptízbárban pultos - és így tovább. Meglepően keveset tudok róla vagy az életéről és erre most döbbenek csak rá. A többi kolléganőjével ellentétben ő csendes, visszafogott volt mindig is, sosem harsány vagy hivalkodó. Nem felszínes röhögcsélések meg flörtök jellemezték a kapcsolatunkat sosem. Mármint próbálkoztam nála is természetesen, hiszen csinos lány - én meg szeretem a csinos lányokat és az sem érdekel, ha épp a kollégámmal gyűröm össze a lepedőt hiszen úgyis csak egyetlen éjszakára max. egy hétre engedem magamhoz közel a nőket -, de ő valamiért nem kért belőlem.
Persze ennek az okát ma sem tudom pontosan... de gyanítom nem egy ilyesfajta fickót képzel el maga mellé hosszú távra. Mert igen, egyetemre jár ezt tudom róla meg közben még melózik is; szóval Blake számomra az a tipikus Girl Next Door típusú csaj, aki megfontolt, ha nem is feltétlen a makulátlan anyuci kedvence, de mindenféleképpen a jó kislány kategória megtestesítője. És most én leszek az, aki a pasijának szerepében tetszeleghetem úgy, hogy még fizet is érte? Hülye lennék visszautasítani egy ilyet, mikor hatalmas buli lehet belőle! S talán még a végén a lány nevét is felvéshetem a falamra a trófeáim mellé. Mert, hogy senki se higgye azt puszta önzetlen jótékonykodásból csinálom ezt. Ez üzlet, munka számomra ugyanúgy mint elmenni egy legénybúcsúra matróznak öltözve és levetkőzni a visongó csajhorda előtt. Ugyanakkor vallom, hogy az életet csakis úgy érdemes élni, ha közben minden másodpercét kiélvezed... szóval szeretem kombinálni a kellemeset a hasznossal. Mert miért is ne szórakozhatnék én munka közben? Blake botor módon nem kötött ki extra feltételeket, úgyhogy lényegében szabad a pálya. Persze csak a hitelesség kedvéért ugyebár...
Mindig is profi voltam, úgyhogy a lányt szépen kifaggattam a kedves mamáról milyen virágot szeret, mi a kedvenc étele, stb. És ezen információkkal felvértezve indultam el a mai randinkra. Liliomot vettem, frissen vágva jó drágán hiszen az volt a kedvenc virága. Először főzni is akartam, hogy lenyűgözzem a hölgyeket, de végül úgy döntöttem csak egy desszerttel készülök majd, ami gyorsan elkészíthető. A Baszk rumos csokoládéhab amúgy is 30 perc alatt megvan és túl sok alapanyag sem kell hozzá. Úgyhogy bevásároltam hozzá mindent, elkészítettem az édességeket; majd letusoltam, megborotválkoztam és indultam is kocsimmal a kórházba a kedves mamához. Jó negyed órával korábban érkeztem meg, ugyanis akartam még vele előbb beszélni. Tudnom kellett hogy viselkedjek, mennyi fér még neki bele a hitelesség kedvéért elsőre. Ráadásul ha tetszik neki, ha nem meg kell csókoljam legalább egyszer mielőtt beállítunk az anyjához, hogy hiteles legyen az egész. Mert néha épp ilyen apróságokon múlik az, hogy lebukik az ember. Már messziről intettem neki két ujjal de nyilvánvalóvá vált, sikeresen túl öltöztem. Öltönyt vettem, inggel és az általam úgy gyűlölt nyakkendőt is magamra aggattam - igaz vidám, világos kék színben -, csak hogy teljes legyen az összehatás.
- Szia, semmi baj. És ezért is jöttem előbb, van egy két részlet, amit nem ártana tisztáznunk még az elején, mielőtt bemennénk hozzá. - Elkapom a derekánál fogva, hirtelen rántom magamhoz és ölelem át mindkét kezemmel úgy, hogy a virág és a szatyorban lévő desszertek se sérüljenek meg. Enyhén megdöntöm a lányt, hogy kénytelen legyen megkapaszkodni a vállaimban. - Nézd Blake... ha valóban el akarod hitetni vele, meg kell fognod a kezemet vagy épp megcsókolnod vagy hagynod, hogy én tegyem ugyanezt meg veled. Nem rebbenhetsz meg, amikor megérintelek elvégre mi már egy jó ideje "járunk", menni fog? - Kérdezem tőle, majd sietve hozzáfűzöm. - Emiatt egy percig sem kell aggódnod. Pontosan tudom, hogy mit fogok mondani édesanyádnak amivel garantáltan leveszem a lábáról. - Somolyodom el magabiztosan, majd engedem el a lányt ha igennel felel a kérdésemre. Nem csókolom meg, de vészesen közel hajolok hozzá, hogy a lélegzetemet érezhesse az arcán és szinte ajkaira suttogom a választ mielőtt finoman felállítom és eleresztem, hogy a lifthez indulhassunk el.
Kezdőlap 
