Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Hayden & Sarah | I'm a your stepmother
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 07, 2015 10:21 pm Keletkezett az írás



Hayden& Sarah

Az asztal mögött ülve egyetlen akta volt előttem. Úgy néztem a diagnózist, mintha azt vártam volna, hogy egyszer a betűk megváltoznak és átalakulnak más betegsége, mondjuk egy megfázás, vagy torokgyulladásra. De nem történt semmi. A betűk csakugyan elmosódtak, de nem attól, hogy végre bekövetkezett a varázslat, hanem attól, hogy már fél üveg Bourbont megittam. Az üveget lepréseltem az egyik fiókba, amelyikben még volt elég hely, hogy elsüllyesszem. Mintha nem történt volna semmi. A szervezetem már oly’ annyira hozzá volt szokva a tompasághoz, hogy akár most is műthetek.
Kezeimen támaszkodva néztem a kórlapot. Brodie aktája volt előttem. Agydaganat, kezdeti stádium. Mintha kést forgattak volna a lelkemben. Végre volt egy férfi az életemben, aki normális és többször csalt mosolyt az arcomra, mint amennyit a saját barátaim megszámolhatnak.
Nem estem bele. Ugye nem? Csak párszor feküdt a késem alá, de nem lehetek szerelmes, akár egy tinilány. Erőnek erejével vágtam neki az irodafalának a poharat, ami hangos csörömpöléssel millió darabra tört. Az élet kegyetlen tréfát űz velem. Amiből most már igen csak elegem van. Próbáltam összeszedni az üvegszilánkokat, ha már én tettem tönkre, de csak az lett az eredménye, hogy elvágtam a tenyerem.
- Istenit!- ösztönösen összeszorítva a markomat néztem, ahogy a vér csöpög a padlóra. Így tovább. Tedd tönkre az életedet! Meginogtam, ahogy a magassarkúmban próbáltam lábra állni. A csipogóm erőteljes sípolásba kezdet. Megingattam a feje, ahogy közelebb léptem láttam, hogy súlyos eset. Bordatörés, egyenesen a tüdőbe fúródott. Ezt ilyen állapotba nem fogom tudni megcsinálni. Ahhoz túl sokat ittam. Ilyenkor jön a baj.
Előhalásztam a telefont és keresgéltem a nevek között, hogy ki is érdemli meg, hogy megcsinálja helyettem a felügyeletem mellet. Nevek tömkelege között megakadta szemem egy néven. Hayden. Gondolkodnom sem kell, hogy ki ő. Ismertem, még azelőtt, hogy orvosi pályára lépet volna. Tudom mennyire elkötelezett és mennyire akarja, hogy végre műtő közelébe kerüljön. Lássuk, mennyire akar most is megfelelni a követelményeknek. „ Ha fél percen belül nem jelensz meg az irodámba, nem jöhetsz a műtőbe.” Nem kell sokat gondolkodnom, hogy tudjam nem fog válaszolni, hanem az ajtót veri. Hogy honnan tudom, hogy itt van? Mert mindig itt van, állandóan látom, lassan nagyobb fekete karikák vannak a szeme alatt, mint fél Ausztrália.
Csak várok, és közben megkapom az adatokat, a baleseti leírást, kicsit összecsapott és annyi az elírás, hogy győzöm kinyálazni, melyik szó, mit takar. Fel sem tűnt, hogy a lap széle is véres lett, mivel még az is kiment a fejemből, hogy van egy gyönyörű vágás a kezemen.
A kopogás felhívja a figyelmemet és lassan elmosolyodom. Tudtam, éreztem, hogy itt lesz. Hol máshol lenne?! Amikor kinyílik az ajtó, lépek egyet felé és se köszönés semmi, csak a kezébe adom a mappát.
- Kérem a jellemzést. Gyerünk, nem érek rá. Mit kell tenni, hogy a beteg ne fulladjon meg. Gyerünk. Bizonyítsd be, hogy megérdemled a műtétet. – nézek a szemekbe és várom, hogy megszólaljon. Mindig látom a bizonyítási vágyát, akkor itt az esélye.  Látni akarom az elhívatást, hogy meg tudja menteni a beteget.
- Hayden, ha sokáig gondolkodsz, megfullad a beteg. – nyomást gyakorolok rá, mert miért ne? Nyomás alatt terem a legszebb pálma nem?
Valami nem stimmelt, a szoba szűkült. Én pedig megráztam a fejem, mintha éppen valami el akarnék hessegetni. Majd elkezdtem sétálni, először az ablakhoz mentem, hogy friss levegőt engedjek be.Talán segít. Aztán az asztalomhoz sétáltam, hogy igyak egy pohár vizet. Lehet, hogy most azt kellene innom, sőt reggel óta azt kellene, nem alkoholt.
- Gye.. gyer.. Hay.. Hay.. Hayden.. – nem tudtam beszélni, nem tudtam kimondani a nevét se. A pohár egyre távolabbinak tűnt, mint minden, amit néztem. Szembe fordulva akartam megnézni a rezidenst, akinek a válaszára vártam, de nem hallottam semmit, csak elkapott a sötétség, és olyan szorosan körbe ölelt, hogy hiába küzdöttem, bekebelezett és csak a hangos puffanást hallottam, ahogy levertem mindent az asztalról és a fejem koppant a padlón. Ez nem velem történhet meg, nem most.



©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 08, 2015 4:03 pm Keletkezett az írás



Sarah and Hayden
 





A reggeli ébredésnél, volt egy olyan érzése, hogy egy újabb, kapkodástól és folyamatosan zizgő betegektől bolond napnak néz elébe és bármit is próbál tenni, ha megszakad se fogja tudni hamarabb lezavarni a műszakot, mint szeretné. Pedig milyen jó is lenne, ha legalább egy órával korábban eltudna menni, hogy még idejében elintézze azokat a dolgokat a városban, amit a reggel folyamán nem tudott, pedig ideje lenne már. El kell mennie a postára, számla befizetés, csomag feladás és néhány papírját is rendeznie kell, mielőtt baj lesz belőle... vannak ám olyan dolgok az életben, amit olykor előrébb kell venni mint a munkát, különben csúnya következményekkel kell szembe néznie. Lehet, hogy ma mégis megkéri Tomot, hogy legalább az utolsó egy-két órát vegye át tőle, többre nem is lenne szüksége. Ráadásul Zoyát is szeretné végre elvinni vacsorázni, de addig míg minden nap kihajtja a belét, nem sok minden lesz ebből.
Mikor öt évvel ez előtt rezidensként kezdett dolgozni a St. Claire falai között, még nem tudta vagy csak nem gondolta bele abba, hogy milyen mókuskerékben fog ezáltal bekerülni ahol aztán szedheti a kis virgácsait nehogy pofára essen. Nem sejtette, hogy jobbára csak arról fognak szólni a napjai a maguk monotonitásában, hogy: felébred, megissza a reggeli kávéját majd bemegy a kórházba, onnantól kezdve egészen kora estig megcsinálja azt, ami ki van írva neki a táblára, átvesz egy-két beteget akik esetéhez több gyakorlata van, valamint fogadja a soron kívüli traumás betegeket akiket minden körülmények között el kell látnia. És ehhez hozzájönnek még a műszak után érkezők akikhez ha kell utcai ruhában fordul vissza a főbejárattól, hogy idején és türelmén túlteljesítve, legjobb tudása szerint rendbe szedje őket.
Gyakornok évei alatt másra se vágyott mint, hogy végre ő is bekerüljön a kórház hemzsegő orvosai közé akik egész nap azért harcolnak, hogy életeket mentsenek. Azt hitte, hogy azzal, ha azt csinálhatja amihez a legjobban ért, megfogja az Isten lábát és nem is fog vágyni másra csak, hogy a négy fal közé zárva műtsön, vizsgáljon... aztán mint mindenkinek, neki is rá kellett döbbennie arra, hogy ez azért mégse így működik... legalábbis az örömködés biztos nem, mert annyi de annyi mostoha és kegyetlen momentuma van az orvosi létnek amit a mai napig nem tudott elfogadni. Pedig már jó ideje tagja a személyzetnek.
Amellett, hogy emberek százait mentik meg egyedül, vagy épp többen összefogva, közös erővel hosszan és kitartóan harcolva szinte biztos, hogy napi szinten hunynak ki életek a kezeik alatt akik vagy a hosszan tartó kegyetlen betegségbe fáradnak bele, vagy az életükért folytatott harcba amit egy-egy autóbalesetnek vagy más esetnek "köszönhetnek". Soha nincs megállás, mindig vér folyik... hányadékot és verejtéket törölnek bele a ruhájukba, hajukba nem is foglalkozva azzal, hogy mekkora fertőzésnek és veszélynek vannak ők is kitéve. Ami pedig a legszomorúbb, hogy a hosszú órákon át tartó szenvedést sokszor meg se köszönik nekik... mert ugyebár a sok nyomorult hozzátartozó inkább "Istennek mond hálát" azért, hogy a szeretteik megúszták, nem pedig az orvosoknak akik amúgy megérdemelnék és mind idáig küzdöttek. Erejükön felül teljesítenek és sokak úgy is bent maradnak éjszakába vagy hajnalba nyúlóan, hogy nekik is van családjuk, feleségük, kutyájuk-macskájuk.
Bizonyos alkalmak adtán ő is rájön arra, hogy az emberek önzők és sokan nagyon önös érdekűek... nem érdekli őket más nyűge, nem számít, hogy sokan kis híján összetörik magukat azért, hogy másoknak jó legyen. Talán neki annyi előnye van a betegei és azok hozzátartozói terén, hogy alapjáraton nagyon jó benyomást keltő arcberendezése van. Nagy zöld, kíváncsi szemek, szája szegletében még akkor is egy csipet kis biztató, együtt érző mosoly bujkál, ha épp nem a legjobb hírt kell közölnie, viszont ezt ellensúlyozza a szemében csillogó végtelen részvét, fájdalom.
Tehát egy szó mint száz, a hozzátartozóknak imponál a kinézete és megbíznak benne. Elhiszik, hogy ő tényleg teper azért, hogy a betegnek jó dolga legyen...
Példának okáért fel lehet hozni megint azt a kis híján szénné égett kislányt, akit még az év elején kellett folyton szem előtt tartania. Szegény kislány szenvedett mint a kutya, minden mozdulata fájdalmat okozott neki, még azt se tehették meg a dolgos, együtt érző nővérek, hogy egy lepedővel betakarják, ugyanis rögtön sírni kezdett hisz az a mértéktelen fájdalom ami érte őt a ránehezedő súlytól, elviselhetetlennek bizonyult. Nem sok maradt abból a gyerekből aki egykor volt. Eltűnt, felperzselődött az aranyszőke hajzuhataga,  nem volt már szemöldöke, csak annyit lehetett látni a maga kis parányi testéből, hogy a bőre tetőtől talpig vöröses árnyalatban úszik és ahova csak nézett az ember ott hólyagok, perzselések, pikkelyek éktelenkedtek. Volt olyan része - többek között a nyak - fül- váll ,- vonala, ahol teljesen szétolvadt a bőre abba pedig belesült a ruhája.
Hayden a mai napig emlékszik nem csak a látványra, de a szagra is ami az egész emeletet körbelengte... égett bőr és hús szaga. Gyomorforgató volt, ő maga is küzdött eleinte a hányingerrel mind ahányszor ránézett a kislányra. De aztán csak ő volt az aki az utolsó pillanataiban is mellette ült és épen maradt aprócska ujjai közé simította mutatóujját, hogy ezzel éreztesse a gyerekkel, ő mellette van és nem megy sehova. Mikor aztán nagy szuszogások közepette eltávozott, Hayden olyan mértéktelen fájdalmat érzett, mint orvosi pályája során még egyszer sem. Zokogott órákon át miközben az egyik nővér lehorgaszott fejjel állt mellette és simogatta a hátát.
Ezután persze kicsit meg is keményedett, eltávolodott a betegektől de csak annyira, hogy ne érezzen az elvesztésük után elviselhetetlen kínokat. Ez által magát kezdte el óvni és az amúgy is érzékenyebb lelkét... volt rá ideje, hogy megeddze magát és ennek köszönhetően egyre jobban és jobban teljesít.
Még egyszer végigsimítja a kezét a kislány hátán, megkocogtatja ujjbegyével a gerince két oldalát, majd meghallgatja a tüdejét, de abba kell hagynia a hallgatózást, ugyanis megcsörren a farmerzsebében a telefon. Csak egy egyszerű sms, de már ez is zavaró tud lenni vizsgálat közben. Általában nem is szokta megnézni az sms-eket, hisz vagy Leah vagy Tommy nyaggatja valamivel többek között, hogy mit hozzon a boltból hazafelé menet, most viszont valamiféle "isteni sugallat" megerősíti az érzésben, hogy márpedig elő kell vennie a telefont, hogy megtudja mit is rejt az üzenet. Bocsánatot kérve húzódik hátra miközben int, hogy visszaveheti a gyerkőc a felsőjét, majd előkerül a zsebéből a fekete masina aminek a képernyőjén Sarah neve villan fel. Nem is kell elolvasnia az üzenetet, hogy tudja miről lesz szó így pillanatokon belül már az ajtó kilincsét markolja, de mielőtt még kilépne a vizsgálóból, vissza szól a nagyokat pislogó anyukának.
- Ha megbocsájt... sürgős esethez hívtak, mindjárt küldök valakit, két perc! - meg se várja, hogy a nő bólintson, egyszerűen behúzza maga mögött az ajtót, ő pedig máris rohan Sarahoz, hogy jelezhesse itt van, műtétre készen áll.
Szemei elkerekednek mikor a kezében landol a nagy paksaméta, ám nem tétlenkedik, inkább elkezd olvasni a sorok között.
- Magaslatból esett le az oldalát érte a tompa ütés... a röntgen felvétel szerint eltört a bordája ami átszúrta a tüdőt és az összeesett - olvassa a papírra írtakat, a többit viszont saját gondolatmenetével folytatja - ilyen esetekben  Pneumothorax, más néven légmell alakul ki. Ennek megszüntetését mihamarabb orvosolni kell hisz csökkenti az oxigén ellátást és károsodhat a szív koszorúsereinek keringése is. Keringési és légzési elégtelenség alakulhat ki. Viszont ahhoz, hogy ez megszűnjön, fel kell nyitni és rögzíteni a bordát - tesz pontot a végére, majd megemeli a tekintetét a körülötte mocorgó nő arcát keresve. Az ő bordája is a mai napig csavarokkal, lemezekkel vannak rögzítve, szóval átérzi a srác helyzetét... az viszont zavarja, hogy látszólag Sarah nagyon kapkod és megállás nélkül csak toporog.
- Jól érzed magad? - lép közelebb gyanúsan szűkülő szemekkel, válasz azonban nem érkezik csak valamiféle dadogás, majd ahogy látja elfehéredni a traumatológust, a papírok kiesnek a kezéből s a tőle telhető legnagyobb gyorsasággal igyekszik mellé érni de sajnos a térde és a történések gyorsasága meggátolja ebben.  Mire odaér, Sarah már a földön fekszik. Az asztalról levert mindent, a pohár hangos csörömpöléssel  robbant szét a földön és reped tovább mikor Hayden rátapos az üvegcserepekre.
Mikor melléér, vadul dörömbölő szívvel térdel le magasról téve arra, hogy alapjáraton ilyen mozdulatot nem tehetne a lába miatt. Próbál eltekinteni attól, hogy egy felettese fekszik előtte a földön ájultan, ujjai rögtön a nyakában lévő sztetoszkóp felé mozdulnak amit levesz onnan s még futtában a fülére tapasztja a telefont ami mindvégig a kezében volt. Az első telefonszám tulajdonosát hívja, ami felvillant a képernyőn.
- Hozzatok fel Sarahoz egy ágyat! Villámgyorsan! - nem is várja meg, hogy érkezzen rá válasz, bontja a vonalat és kibújik a köpenyéből amit rögzítőként gyorsan körbecsavar a nő nyakán. Még gyakornok volt, amikor az egyik főorvos megtanította neki, hogy miként lehet köpennyel nyakat rögzíteni, ami elsődleges szempont még egy ájult beteg ellátásánál is hisz ki tudja, hogy mije sérült esés közben. Betartva hát az akkori orvos tanácsait ügyesen rögzíti a nyakat, majd meghallgatja a szívverését s a kis tollra emlékeztető lámpával ellenőrzi a pupilláit melyek jól reagálnak a fényre.
- Sarah?! Sarah hallasz engem? - bármennyire is szeretné, nem érkezik válasz, legalábbis a nőtől nem. Az ajtóban viszont megjelenik két nővér, akik egy ágyat tolnak be melléjük.
- Gyere segíts! Tartsd a fejét - biccent a másik oldalára, mire az egyik nővér átlépi az üvegtörmelékeket s miközben Hayden a nő térdhajlatához valamint háta alá csúsztatja a kezét, addig Diane megfogja a fejét, hogy emelés közben is biztos legyen a tartás, nehogy hátra biccenjen.
- Van szabad szoba az emeleten?
- Igen, vigyük be a hármasba!
- Kérnék nagyrutint,  kössétek EKG-ra, infúzióra... Sarah? Hallasz?
- Mióta nincs magánál? - lép melléjük egy gyakornok, akit a mai nap folyamán Hayden már négyszer irányított át Leahoz, elvégre nem hozzá tartozik.
- Egy perce nagyjából.
- Az rossz?!
- Mivel két, három másodperc lenne az úgymond "még normális", igen...






A hozzászólást Hayden J. Cole összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Dec. 15, 2015 9:40 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 10, 2015 11:35 am Keletkezett az írás



Hayden& Sarah

Az életemet arra tettem fel, hogy embereket mentek. Ha behoznak egy sérült embert nekem nincs időm agyalni, csak csinálni, amihez értek. Megakadályozni, hogy elhalálozzon. Persze ilyenkor jön a kérdés, hogy akkor miért tanulunk annyit, ha nem gondolkodunk. Csak az a baj, hogy nincs idő. Minden ösztönből jön. Ha csak egy pillanatra is megállunk, hogy ez így most jó-e vagy nem. Az a beteged életébe kerül. Azzal pedig nehezen lehet együtt élni. Mert minden orvosnak tudni kell elengedni az embert, de a végsőkig harcolni is. Nem azt mondom, hogy olyan könnyen hagyom meghalni a betegeimet, mert ez hazugság lenni. De tudom, mikor van az a rész, hogy itt már semmi sem segít. Csak finomíthatod, hogy a beteged ne élje át a poklot, miközben távozik a lelke.
Akaratlanul is arra gondolok, hogy mennyire kellemes megjelenést okoz nekem Brodie, és közben végig fogom nézni, hogy meghal és én ebben nem tudok segíteni. Annyiszor varrhatom összes az összes érüléseit, annyiszor mentem meg az életét a balesetek miatt, amennyiszer akarom, vagy tudom. De közben a legnagyobb harcot nem én vívom, hanem ő. Ez a szélmalomharc, amit az ellen kell küzdeni, amit oly’ kevesen élnek túl. A lelkem teljesen darabokra tört. Mintha szépen lassan elhalna minden idebent.
Már nem is számolom, hányadik pohár csúszik le, csak azt tudom, hogy a kellemes bizsergés tompítja a fájdalmamat. Minden tökéletes, nem gondolok arra, hogy egésznap egy falatot sem ettem. A fejemben csak az mozog, hogy csak még egy korty és mehetek. A betegek biztos várnak. Aztán jön az arcul csapás, ma még műtét lesz. Átkoztam a pillanatot, mikor bezárkóztam az irodába, hogy gondolkozhassak, ilyenkor a legfőbb dologhoz menekülök. Ami nem más, mint az alkohol.
Tudtam, hogy nem leszek képes megcsinálni egy ekkora volumenű műtétet. Talán egy kis vágás, vagy törés menne, de egy átszúrt tüdő nem tartozik ahhoz, amit alkoholos befolyáltság alatt elvállalnék. Tudtam mi a legtökéletesebb, az, hogy felhívok valakit, akiben megbízom.
Amint belép, az irodában már látom, hogy nem csalódtam, ő mindig bent van, kerestem rajta a fáradság jeleit, hogy mióta lehet bent, hogy képes lesz-e egy ekkora műtétet végig vinni és nem fog kidőlni az utolsó pillanatban.
De olyan lelki frissességgel kezdi el mondani a diagnózist, hogy kénytelen vagyok figyelni. Elégedetten pillantok rá, ahogy alaposan bújja a lapokat.
- Hogyan rögzíted a törött bordát? – meg se várom, hogy befejezze a mondatot, kérdezem a következő kérdést.
- Tüdőt, hogyan látod el? – bárcsak olyan annyira tudnék most figyelni a válaszra, ahogy. De nem megy, érzem, ahogy a gerincemen végig szalad a remegés. Erősen küzdök a rosszul lét ellen. Ugyan csak nem ittam annyit, hiszen olyan tökéletesen elvoltam. Sőt, most a friss levegő is simogatja a hajam és a tarkóm.
De ez az utolsó kellemes emlékem. Mivel a következő pillanatban bajok tömkelegét indítom el. Csak a hűs padlót érzem alattam, hogy a fejem hasogat, és puha kezek vándorolnak rajtam, hogy minden rendben, hogy nincs nagyobb bajom. Miért nem tudom kinyitnia szemem? Hallom, hogy Hayden beszél, mert ki más beszélne? Ő volt az irodában. Bár a hangja olyan volt, mintha egy barlangból beszélne. Érzem, ahogy mozgatnak és a, hangok sűrűbbek lesznek. Mintha többen lennének körülöttem. Aztán lebegek. Lebegek?
Ébredj fel Sarah! –ordítom magamban, rám vár egy műtét és most nem dőlhetek ki. Erős küzdelmet vívtam azzal, hogy felébredjek. De nem sikerült. Ez már a vég, hogy egy neves orvos a padlón kössön ki és mihaszna rezidensek gyakorlatozzanak rajta. Már csak azért is próbáltam magamhoz térni. De persze nem sikerült.
A következő pillanatban éreztem, hogy a bőrömet felsérti a tű hűvös fém. Úgy utálom, ha engem szurkálnak. Most már csak fel kellene ébredni és elküldeni mindenkit a fenébe. De helyette persze semmi nem megy. Gyerünk Sarah, minden reggel kinyitod a szemed, most is menni fog. Már szinte szánalmasan próbáltam magam felébreszteni. Éreztem, hogy elhagy az erő, hogy egyre gyengébb vagyok. A szívem erősen dübörög a mellkasomban, félek? Nem, én semmitől sem félek. Miért kellene? Én vagyok Sarah Wright, túléltem egy csúnya válást, és a szüleim halálát. Nincs mitől félnem! Igaz?



©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 15, 2015 2:17 pm Keletkezett az írás



Sarah and Hayden
 





Az elmúlt két óra finoman szólva is több volt egy igazi őrültek házánál... talán még ott sincs akkora sürgés, forgás a kényszerzubbonyba pakolt idegbajos, állandóan vicsorgó és undorítóan nyáladzó emberek között, mint a traumatológián ahol orvosok és nővérek tömkelege igyekszik megmenteni az ártatlan életeket legjobb tudásuk szerint. Talán még nincs is tisztában a fiatal rezidens azzal, hogy mire is vállalkozik, hogy ezt a szakirányt választja magának, viszont ismerve a munkamorálját és a kitartását, nagy valószínűséggel még ez lesz az, ami a leginkább kézhez álló a számára. Soha nem ment neki a lassú, pepecselő munka mikor nincs más dolga az orvosnak csak ásítozni és ücsörögni két páciens között, akik csak annyira mennek be az esetek nagy részében, hogy kivizsgáltassák magukat. Ezért is utálja annyira a reumatológiát... sok idős embertől alapjáraton is a falat kaparja az értetlenségükkel együtt s noha próbál nagyon empatikus és jószívű, segítőkész lenni, mégis képes arra, hogy elmormogjon egy-két imát magáért az orra alatt mikor meglátja a totyogó nénéket és apókat az ajtóban.  
Szüksége van a gyorsaságra, a pörgésre és a megfeszített, sűrű munkabeosztásra, hisz az elmúlt több, mint hat évben is ezt csinálta sokszor szünet nélkül. Lehet, hogy olykor vért izzad mikor a nap végezte felé elkezdi érezni, hogy a lába nem úgy működik ahogy kellene, feszít és szorít, megállás nélkül lüktet de ennek ellenére ha csökkentenék a beosztását, akkor nagy valószínűséggel kitépné unalmában az összes haját... szálanként.
Épp ezért se vette zokon azt, hogy minden létező beérkező beteghez őt irányították, mikor csak eltudták kapni a grabancát mert bizony ám sokszor lehetett csak annyit látni belőle, hogy egy kissé bicegő de roppant mód sebesen haladó fehér folt húz el az emberek mellett a kórház folyosóin. Bőven kivette a maga részét a munkából, még arra se volt ideje, hogy tökéletesen felkészüljön a fárasztó napra - természetesen egy nagy bögre kávéval - , hisz temérdek baleseti esetet kellett rövid időn belül ellátnia így egy sebészetit is, most pedig egy tüdőgyulladás gyanús három éves a páciense, aki úgy hörög, fújtat és pöfékel, mintha egy nyolcvan éve dohányzó vénember lenne. Már két kollégája is megvizsgálta az elmúlt egy óra alatt a kislányt de a kedves anyuka még mindig nem tudja elfogadni azt a tényt, hogy márpedig a kislányának tüdőgyulladása van, és jó lenne még idejében elkezdeni a kezelést, így Daniel végső kiborulásában behívta Haydent is, hátha neki végre hinni fog és belátja, hogy márpedig a kislánya nagy valószínűséggel az ő hibájából betegedett meg.
A gond csak az, hogy a rohanás sajnos nem hagy alább addig se, míg ő próbálja megfejteni a kislány betegségét övező "titkokat", már jön is az üzenet, hogy ideje lenne átvonszolni a valagát Sarah irodájába, hogy ott aztán kapjon némi munkát, ha már az eddigi nem lett volna épp elég.
A nőhöz menet Leah-t tudja  csak nyakon csípni, hogy ő is nézze már meg alaposabban a kislányt, mert épp úgy, mint az előtte lévő két rezidensnek, úgy neki is az az egyöntetű véleménye, hogy tüdőgyulladása van, ezért fel kell írni neki jó néhány gyógyszert és egy bent fekvéses kezelést is, hogy segítse a gyógyulási folyamatokat. Az ilyen fiatal gyerkőcök még komoly veszélynek vannak kitéve, szövődményei lehetnek ennek a gyulladásnak így nagy valószínűséggel fel kell őt venni a gyerekosztályra.
Ám jelen esetben Haydennek, mivel tudja, hogy a gyerek jó kezekben van, fontosabb az, hogy még idejében odaérjen a traumatológushoz és, hogy a kezébe nyomott nagy kupac papírból kitudjon hozni valami értelmes monológot arról, hogy mégis mi fán terem egy ilyen bordatörés és kilyukadó tüdő. Mikor nyolc évvel ez előtt maga alá temette őt a megtermett lova, nem csak a lábát kellett felturbózni, hogy a későbbiekben is használható legyen, ne pedig tolókocsiban élje le az életét, de a bordáit is, hisz olyan mértékű traumát szenvedett a mellkasa környékén is, hogy ha akkor nem nyomják tele fémlemezekkel és csavarokkal a szegycsontja környékét, akkor nagy valószínűséggel összeroppantotta volna a tüdejét. Ezeket a csavarokat pedig azóta se távolították el, lévén nem zavar semmit és senkit, akkor minek vágják fel újra, és kezdjék el borzolni a kedélyeket?
- Az attól függ, hogy melyik bordája, hol és milyen mértékben sérült. A tüdő már más kérdés, mert azon múlik minden, hogy mekkora mértékű légmellről van szó. Ha kisebb a kiterjedése akkor elég leszívni tűvel és ezt többször megismételni, ha pedig nagyobb akkor mindenképpen fémcsövet kell használni egy kisebb bemetszést követően. Egy drén-t vezetünk a mellkasba ami kettő, max három nap alatt leszívja a felesleges felgyülemlett levegőt. A tüdő ezáltal kitágul a cső pedig eltávolítható. Ha pedig ez sem segít, akkor mindenképpen thoracotomiát kell végezni, ahol... átvágjuk az izmokat és ... - akadozva beszél, hisz egyre nyilvánvalóbb számára az, hogy valami nincs rendben a nő körül. Tudja jól, hogy az utóbbi időkben pimaszul tompa szokott lenni a szakorvos, viszont ilyen szédelgősnek és betegesnek rég nem látta. Sőt, talán azt is lehet mondani, hogy eddig még soha... - bordaterpesszel jutunk a mellüregbe...
Végszóra meg is történik a baj, ő pedig nagy odafigyeléssel, legjobb tudása szerint rögzíti a földön fekvő eszméletlen nő nyakát, míg fel nem kerül egy ágyra amit az egyik kezelőbe tol két nővér és egy érkező gyakornok segítségével. Pont ő hiányzott most ide neki, ahelyett, hogy egy másik szakorvost küldtek volna.
Ahogy beérnek a szobába, a nővérek gyorsan be is kötik az infúziót, hogy elegendő folyadék jusson a szervezetébe, majd megtörténik a vérvétel is amit máris visznek a laborba.
- Nézzenek egy véralkohol szintet is, te pedig Diane add át, hogy öt percük sincs arra, hogy eredményt kapjak! - szól még a távolodó nővér után ezzel is jelezve a helyzet komolyságát, ő maga pedig finoman odébb hessegeti a mellette topogó gyakornokot, aki a nap folyamán sokadjára igyekszik lábatlankodni Hayden körül.
- Még mindig nincs magánál! Mi lesz most?! Dr. Cole, mikor kel fel?
- Lehet szó arról, hogy nem pánikolsz?.. vagy legalábbis ne tedd ilyen nyilvánvalóan, mert én is ideges leszek. És nem tudom, nem látok bele a jövőbe - már az ő keze is kellőképpen remeg noha tekintete és tettei határozottak. Tudja jól, hogy most aztán nem veszítheti el az önuralmát és a magabiztosságára is szüksége lesz, hisz jelen pillanatban rajta múlik az, hogy kiderüljön, miről is okozta Sarah ájulását és annak makacs kitartását. Van egy olyan érzése, hogy a kelleténél több alkoholt fogyasztott esetleg nem ivott eleget, túlhajszolta magát... vagy ha ez nem is megérzésnek számít, szeretne hinni abban, hogy csak erről lehet szó, hisz ezek még könnyebben kezelhetőek.
- Itt vannak az EKG értékek, Dr. Cole. A vérnyomása pedig 85/62.
- Alacsony, szívj fel nekem tíz milli nátrium-kloridot! Az EKG viszont rendben van, nem látok rajta nagy kiugrásokat, de várjunk még egy kicsit - lép ismét Sarah mellé, hogy beadhassa neki a nátrium-kloridot amit kiszáradásra szoktak kapni a betegek. Olykor-olykor feltűnik neki, hogy megrezzennek az arcizmai és, hogy lassan de biztosan magához fog térni anélkül, hogy komoly fejfájást okozna Haydennek a dolog, de ettől függetlenül nem szeretne téves feltételezéseket levonni. Nem bízik abban, hogy csak egy egyszerű kiszáradásról lesz szó, vagy túlzott alkohol fogyasztásról, fáradtságról, hisz már több, mint harmadik perce fekszik eszméletlenül, itt valaminek meg kell bújnia a háttérben.
- Minden esetre egy terheléses vizsgálatra szükség lesz, de nem hiszem, hogy bármi gond lenne a szívével, és...
- Hayden itt vannak az eredmények! - nyomja Diane az orra alá a papírlapokat s tagadnia se kell, a nagy hévtől amivel érkeznek a papírok, ijedtében ugrik egyet hátrafelé.
- Gyors volt, mi a fene van odalent, hogy így megtáltosodtak? Máskor órákat várok egy egyszerű vérvételre még én is.
- Látnod kellene a labort! Hemzsegnek bent a laborpatkányok, szépen felosztották, hogy ki mit néz és már el is készültek vele. Csak egy kicsit ösztönözni kellett őket!
- Ügyes, hálás vagyok! - halványan felmosolyog a mellette álló fiatal nővérre, majd Sarah vérvételének eredményeit kezdi tanulmányozni - megkeresnétek nekem az utóbbi kötelező laborpapírjait? - mint orvosoknak, nekik is kötelező az év közben esedékes vizsgálatokon részt venni ami vérvételből áll, egyéb mérésekből, épp ezért is jönne most jól neki Sarah előző papírja, hogy össze tudja hasonlítani az eredményeket. Aggódik a nőért, épp ezért is akar mindent megtenni annak érdekében, hogy mihamarabb kiderüljön, mi is eredményezte a jelenlegi helyzetet.
Gyakorlatilag teljesen megfeledkezett arról, hogy egy műtét várna rájuk. Ennyi idő után biztos átvette már őt egy másik orvos, de jelen pillanatban most a kórház egyik dolgozóját kell rendbe szedni, ez pedig Hayden értékrendjében mindenképpen előre kerül és ez által elsőbbséget is élvez.
-  Itt vannak, három hónaposak. Jó lesz?!
- Igen. A vércukorszintje így is nagyon alacsonynak tűnik, az előző értékhez képest pedig... - lapozza fel gyorsan a papírokat - jóval alacsonyabb. És a véralkohol szintje viszont bőven meghaladja a normális értékeket - jókora fújtató sóhajjal vet egy pillantást a nőre - kapja tovább a folyadékot és a sót, az EKG-t leállíthatjátok.
- Na mi lehet a baj?!
- Most mondtam el, de lassan ötödik perce ezt ecsetelem! Tegyél meg nekem valamit, Patrick... ha tényleg orvos akarsz lenni, akkor ne hisztériázz, ne parázz, nem egy egyszerű ember vagy akinek találgatnia kell, mi történhetett. Gondolkozz egy kicsit, ha pedig ismeretlen a helyzet, akkor fokozottan figyelj oda arra az orvosra aki éppen a vizsgálatokat végzi. Oké?
- Oké - biccent nagyokat pislogva.
- Szóval, miket mondtam, melyek kiválthatták nála az ájulást?
- Alacsony vérnyomás ami már magában is eredményezhet ájulást, alacsony cukorszint és magas véralkoholszint, ami...
- Igen, ennyi. Az utóbbiról pedig egy büdös szót nem szólhattok senkinek jó?! - nem akarja, hogy az egész kórház attól legyen hangos, hogy megvádolják a nőt alkoholizmussal. Zöld tekintete határozott, ellentmondást nem tűrő, amint pedig megérkeznek a megszeppent bólintások, már el is kezdi kihámozni Sarah nyakát a rögzítőként szolgáló köpenyből. Ha minden jól megy, szépen lassan elkezd magához térni, akkor pedig épp elegen lesznek ők ketten ahhoz, hogy a többiek mehessenek a dolgukra ők meg megbeszélhessék a történeteket.
- Diane, szerzel nekem infókat az utóbbi traumásról?
- A bordatörésesről?
- Így van.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 17, 2015 10:50 pm Keletkezett az írás



Hayden& Sarah

Minden évben betámad pár rezidens, hogy fogadjam el. Én mindenkinek megmondom, hogy bizonyítson, hogy ezt a pályát akarja. Nem leányálom. Itt tudni kell dönteni életről és halálról, nincs időd elgondolkodni. Cselekedned kell. Ha nem tudod magad megerőltetni, hogy belead azt, amit kell, akkor ne is akarj itt lenni. Ha nem tudod azt mondani a beteged felett, hogy nincs értelme ezt folytatni és kimondani a halál idejét, akkor nem érdemes ezt a szakot választanod. Menjen valami olyan helyre, ami kevésbé halálos. Legyen ilyen az allergiakutatók, vagy mondjuk az általános belgyógyászat. Cukorgondozó. Akármi. Ami nem követel olyan súlyos döntéseket, hogy utána meg kell harcolnod a saját lelkiismereteddel. Mert minden rajtad áll és bukik. Vajon le tudnál feküdni úgy, hogy tudod, előtte két órával, egy két éves kislányt hagytál meghalni, mert nem élte volna túl azt, hogy felnyitod? Nem? Akkor rossz szakmát választottál, nem is kellene, egy kórházban dolgozod. Mehetnél takarítónőnek, vagy telefonos kisegítőnek. Ha orvos vagy, kell benned lennie, egy csöpp könyörtelenségnek, a szívedet el kell zárnod, mert ha belekeveredsz, abból nem fogsz egyhamar kikecmeregni.
Minden a kegyetlen világ savanyú tréfája. Én vagyok a tökéletes példa, volt férjem, szép házam, minden. Erre, most itt vagyok, a karrierem csúcsán, és se férjem, se gyerekem. Csak a munka és a sok idióta, aki körül vesz.
Körülvesz.. A sötétség olyan szinte mardos, hogy nem bírok felkelni. Mit érek a harccal? Sose adom fel, győzni akarok, és ebben se hagyom magam. Lehet, hogy sokat ittam, de az Istenit, Dr. Wright vagyok, nem pedig valami nyomorék gyakornok.
Már kezdtem egyre több mindent felfogni a körülöttem lévőkből. Ilyen volt az, hogy nem csak Hayden volt a szobába, hogy megmozdítottak, hogy tű hasogatta a bőrömet. Éreztem, hogy a gyógyszerek a szervezetemben zubognak. Az erő kezdett visszatérni belém. Hallottam, hogy Hayden mennyire összpontosít, hogy a hangja mennyire magabiztos. Büszke voltam rá. De ezt nem fogom megmondani neki. Soha.
Sikeresen megmozdítottam a ujjaimat,ami persze azonnal éles fájdalomba törtek rám. Sikeresen azt a kezemet mozdítottam meg, amibe a branül volt. Bár a végére nem érdekelt, mert legalább tudtam, hogy van remény. Nem adhatom fel.
Brodie sem adja fel, hiszen a gyilkos kór nem válogat, fiatal férfi, előtte az élet és sikeres rendőrként, nem elég, hogy a bűnözőkkel kell felvenni a harcot, de még a daganat is megtámadta. Mintha az élet csak ki akarná készíteni, vagy próbára tenni, hogy mennyire erős. De Ő erős, erősebb, mint én. De mennyire. Ha most látna, biztos megdorgálna, hogy mit képzelek magamról, hogy elhagyom magam. Mindenki tőlem akar tanulni, hogy én mutassak példát. Erre valami jött-ment gyakornokoknak kell felmosni a padlóról, mert betelt a pohár. A pohár, amit annyiszor megemeltem, az elmúlt hónapokban. Csak még egy.. és minden rendben lesz. Csak még egy, és vágyom arra, hogy valaki foglalkozzon velem. Csak még egy, hogy én legyek a tökéletes sebész. Csak még egy.. Csak még egy.
Azt hiszed, hogy le tudsz állni, hogy te irányítod, ez csak időszakos, melyik orvos nem sokkal be? Én is így vagyok, ez csak stressz levezetés, minden rendben, a műtőben még mindig én vagyok a legjobb. Az én betegeimnek kis százaléka halálozik el. Egoista lennék? Lehet. De a statisztika nem hazudik.
A következő emlékkép, hogy minden világosodik, először azt hittem itt a vég, látom a fényt, és soha nem fogok azokba a gyönyörű szemekbe nézni, soha nem látom a mosolyát. De aztán a meleg áradat és a friss levegő, ami simogatni kezdte az arcomat, megnyugtatott.
A szemeimet lassan nyitogatni kezdtem, olyan érzés volt, mintha valaki erőteljesen fejbevágott volna, hogy a szemeim égtek. A nap olyan erővel fúródott a retinámba, hogy nem bírtam még egyszer nekifutni. De hát én vagyok. Én vagyok az orvos, nem fekhetek, nem adhatom fel. Talpon kell legyek.
Mély lélegzet közepette kinyitottam a szemem. Aggódó tekintet úgy fúródott belém, mintha a lelkembe akarna vájni.
- Mit műveltél? – erélyesebb hangon szólalok meg és megpróbálkozva a felüléssel, először visszacsuklom az ágyra, majd ismét összeszedve az erőmet felültem. Beletúrva szőke loboncomba néztem a rezidensre, akit eddig annyira tiszteltem.
- Megkérdezem még egyszer. Mi az istent műveltél Hayden?! - olyan a hangom, mintha egy reszelőn próbálgatnám a szöget csiszolni. Megköszörültem a torkom és a kezemre pillantva kitéptem az infúziót és felállva indultam volna meg, ha a lábaim, mondjuk nem akarták volna megadni magukat. Az utolsó pillanatban megkapaszkodtam az ágyba és úgy néztem fel rá.
- Ezt még egyszer nem teheted meg. Leszarom milyen állapotban vagyok. Ki tudja? Kik voltak bent? – a hangom olyan erővel robban ki az ajkaim közül, hogy magam is meglepődöm. Visszatámaszkodom az ágyra és úgy nézek azokba az íriszekbe, amiknek inkább köszönetet kellene mondanom, mint sem számon kérni.
- Ezzel kockára tetted az egész munkámat. gondolkozzál Hayden, a feletessed, vagyok. Az istenit, több éve ismerlek, mint azt bárki tudhatná. Te még is úgy viselkedtél, mint egy orvos, akinek a betege elájult. Mit akartál bizonyítani? Hogy te vagy a legjobb? Hogy szembeszállsz egy szakorvossal? Mit akartál bizonyítani Hayden?! – most már kiabáltam, nem érdekelt, hogy kihallja, ki nem. A kezemből folyt a vér, erősebben téptem ki a tűt, mint gondoltam. De nem érdekelt. Csak az, hogy most fogom megölni a rezidenst, akinek esélyt akartam adni, hogy bejöjjön a műtőbe, hogy akár műtsön. Most pedig mindent elrontott. Nekem van egy saját mércém, és ebben sok a prioritást élvező. Ezek között volt Hayden is. Kedvelem és valószínűleg, ha ő lett volna rosszul előttem és is halálra aggódnám magam. De nem kockáztatnám meg, hogy a kórházi pletykák kapjanak szárnyra. Ő pedig valószínűleg, elég nagy galibába került. Nem is tudom milyen reakciót vártam tőle, kiakadást, ordibálást? Nyugodt hangot? Nem tudom. Van mersze visszabeszélni nekem? Ha elég tökös, akkor most elkezd veszekedni. Akarom, hogy előbújjon belőle az orvos, ki akarom csalogatni belőle azt a szenvedélyt, ami sok orvosból hiányzik. De ha a legjobb akar lenni, akkor nem fog meghunyászkodni és kiáll a maga döntéséért. Persze attól még rettentően ideges vagyok és frusztrált. Még is, lehető legnagyobb büszkeséggel tölt el, hogy nem blokkolt le. Hogy felnyalábolt, hogy segített. Hogy orvosként viselkedett. Még ha nem is voltam teljesen magamnál. De éreztem, hogy jó kezekben vagyok. Na, ez, amit sose fog hallani. Nem.



©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Dec. 18, 2015 9:52 pm Keletkezett az írás



Sarah and Hayden
 





Retteg! Zöld tekintetének szikrázó csillogása is elárulhatja azoknak akik a kezelőben tartózkodnak rajta és a traumatológuson kívül, hogy komolyan fél attól, hogy Sarahnak baja eshet amiért még mindig nem tért magához. Már bőven ütött a még egészségesnek mondható ájulás időintervallumának órája, épp ezért is tördeli olyan szorgalmasan a kezét, miközben belefeledkezve hasonlítja össze az elé került két nagy adag laboreredményt, amiből próbál kiszűrni valamit. Fehér orvosi köpenyéből előkerülő tollal jelölgeti azokat az értékeket melyek nagyobb különbséget mutatnak s egy kisebb papírra jegyzi fel azokat, hogy áttekinthetőbb legyen.
Mindig is alapos volt. Nem csak diagnosztizálás telén ami elsődleges szempontja, hogy száz százalékosra fejlesszen, de a műtéteknél is, amit általában a vizsgálatok előznek meg. Szeret alaposan átrágni mindent egymás után kétszer is, hátha második alkalommal feltűnik neki olyan apró kis elváltozás, egy kis értékbeli különbség, ami először nem, mert elkerülte a figyelmét. Nem engedhet meg magának egy bakit se, egyetlen egy apró kis hibát se, hisz nagyon sok múlik most rajta... azon, hogy mennyire van képben, mennyire fitt, mennyire érzi magát kipihentnek, hisz ha engedi, hogy eluralkodjon rajta az aggodalomtól átitatott fáradtság akkor aztán meglesheti magát. Jelen pillanatban nem csak egy egyszerű betegről van szó, aki rosszul lett az utcán ahonnan segítőkész emberek cipelték be a kórházba, hanem a St. Claire egyik szakorvosáról, aki csúnya titkokat őriz.
Hayden biztos abban, hogy a nő nem fog repesni az örömtől ha magához tér, viszont jelen pillanatban ez legyen a legkisebb gondja... lehet, hogy "csak" egy rezidens, de nagyon is jól tudja, hogy mi a dolga, hisz évek óta dolgozik már itt orvosként. A legtöbb könyvet amit a kezükbe nyomtak az egyetemi évek alatt, első betűtől az utolsóig beseggelte, így a pontos eljárásokkal is tisztában van. Lehet, hogy kockáéra teszi Sarah karrierjét, ami amúgy lehetetlen, hisz alkoholproblémák miatt még senkitől nem vették el se a diplomáját, se a papírjait, tehát orvos marad! Egyszerűen csak a becsületén fog csorba esni, amit majd lemeccselnek ketten egymás között.
Köztudott, hogy St. Claire falai között olyan gyorsan kapnak szárnyra a pletykák, mint odakint az orkán erejű szélben a nejlonzacskók... a gond csak az, hogy míg odakint senki nem szedi fel őket, itt minden második ember elcsámcsog rajta egy kis ideig majd a maga módján tovább adja, mint hatalmas titkot. A gond csak az, hogy ezek a titkok nem maradnak titkok. Ha már két ember tud róla akkor az már nem számít annak...
... viszont most az érdekli a legkevésbé, hogy mi mindenről fognak szólni a pletykák. Mit tehetett volna másként? Ott hagyja a földön meghalni? Mert ellátás nélkül talán így járt volna és most a hullája felett görnyedhetne az irodában. Talán szimplán felkellett volna pofoznia? Reptető sót használnia? Vannak ám itt más lehetőségek, viszont minden ájulás elvezeti az orvosokat valamihez, amiben hiányt szenved az adott beteg. Hayden pedig jelen pillanatban ennek a valaminek megfejtésén fáradozik olyan emberek között, akikről tudja, hogy nem fogják tovább adni a hallottakat senkinek.
Bő egy évvel ez előtt kis híján elveszítette a nővérét, csak a kitartásának és a saját szaktudásának köszönhette azt, hogy még mindig közöttük van és toxikológus főorvosként dolgozik a kórházban. Egy olyan ember életét mentette meg, akinél normális esetben nem lett volna javallott bent lennie, hisz hozzátartozója, de a többi orvos töketlenkedése miatt megmakacsolta magát, és nagy nehézségek árán de sikerült megmentenie nem csak Karen, de a kisfia életét is aki később viszont életét veszítette.
Most pedig nem szeretne magának még egy olyan kemény, rettegéssel és idegeskedéssel teli éjszakát, mint amilyen az akkori volt. Lehet, hogy Sarah nem a rokona, de meghatározó személy az életében, régóta ügyködnek egymás mellett noha nem felhőtlen a kapcsolatuk és mindketten ridegek valamelyest a másikkal szemben, ettől függetlenül benne van a drukk, hogy mihamarabb kiderítse, mégis mi a fészkes fene történhetett azon kívül, hogy az alkohol és a kiszáradás kiütötte.
Mikor elküldi Dianet, hogy járjon utána a legújabb traumás betegnek, halk, óvatos mocorgásra kapja fel a fejét az ágy felől, így máris leteszi a kezében lévő papírhalmot, hogy a nő mellé léphessen. Zöld íriszei rögtön az arcát kezdik fürkészni, hosszú ujjai pedig a csuklójára fonódnak, hogy érezze bőre alatt a nő bőrének melegét, mígnem....
... mígnem megérkezik az első olyan kérdés, amire nem számított. Illetve de, mégis! Az a baj, hogy számított rá és ez az a pont mikor a keze lehullik a bársonyos bőrről - mintha megrázta volna - és hozzácsapódik a saját combjának. Szemöldöke megemelkedik, kis híján a homloka közepébe költözik, egy lépést hátrál már csak azért is, mert meglepi az a lendület amit Sarah produkál. Már azt is furcsának tartja, hogy feltud ülni, épp ezért is szólal meg nehezen, miközben gyanakvó tekintettel fürkészi az egész lényét ahogy kihúzza a kezéből a branült majd elindul az ajtó felől.
- Jól van hát figyelj! Ha ennyire akarod akkor legközelebb otthagylak a földön, én meg úgy teszek, mintha nem is láttam volna semmit. De remélem tisztában vagy azzal, hogy ha akkor és ott nem én vagyok... hanem valamelyik másik orvos. Esetleg egy másik szakorvos, a főorvosod... akkor sokkal nagyobb bajban lennél, Sarah! És, hogy mit csináltam? Megmentettem az életed mert én ilyen jó fej vagyok. Igen, azt hiszem így is mondhatjuk bár ahogy elnézem nem sok vizet zavar nálad egy ötperces ájulás. Azt se értem, hogy vagy képes talpon állni és kiabálni - vakarja meg a nyakát. Ilyen esetben az ember ébredéskor azt se tudja magáról, hogy hogy hívják nem, hogy nekiáll ugrálni és pattogni.
- Kockára tettem a munkád? Én?... gondolkozz már el egy kicsit a kedvemért! És most ne az lebegjen a szemed előtt, hogy te szakorvos vagy én meg csak egy rezidens. Mint Hayden, mondom ezt - hangja mindvégig teljesen higgadt, bár inkább síron túlinak hat a maga kellemes ércességével amibe most egy újabb él költözött. Sértettség? Nem. Őt nagyon nehéz megsérteni, plusz fel volt rá készülve, ismeri a nő temperamentumát ami most viszont megkérdőjelezte azt, hogy tényleg őt akarja-e szakorvosának, vagy valaki mást.
- Ha én kockára tettem az életedet azzal, miszerint a helyes eljárást követve, összeszedtelek a törmelékek közül egy nővér jelenlétében és elláttalak nem mellesleg szakszerűen, akkor mit csinálsz te? Egész nap vedeled az alkoholt. Úgy iszol, mint egy kocsmáros és még máson kéred számon, hogy mit művelt? Még én kérek elnézést a végén azért, hogy mertem aggódni érted és, hogy feltankoltalak egy kis folyadékkal ha már sikeresen kiszáradtál. De nem fogok! Az én lelkiismeretem tiszta, már csak az a kérdés, hogy mi van a tiéddel? Tudod Sarah, lehet, hogy egy szinttel felettem állsz mert megvan a szakosításod, de a mostani szavaidból is jól kivehető az, hogy van egy alapvető, hatalmas különbség kettőnk között...  én ember tudtam maradni minden viszontagság ellenére! Te viszont az alapvető etikai, de várj tovább megyek! Az alapvető emberi elvárásokat se tudod teljesíteni hisz igen, jól esett volna egy egyszerű köszönöm miközben az ágyon fekszek! Szerintem senki nem rökönyödött még bele ebbe az egy szóba. Nem fakadtam volna sírva gyönyörömben bevallom, de jól esett volna, ha már segítettem és lemondtam egy betegről miattad. Mondanom se kell, hogy a te hibádból - egy percre se emeli meg a hangját, még a pillantása is közömbös marad és egy egyszerű legyintéssel jelez az érkező Dianenek, hogy menjen el.
Az utolsó nagy kirohanása után megfogadta, hogy többet nem fog csapkodni, vagy másokat a falba építeni. Lehet, hogy hirtelen haragú, de el lehet ezt intézni másként is a dolgot. Ridegen, halkan de érthetően artikulálva, egyszerű közömbösséggel... így talán könnyebben eljut a másik agyáig az, hogy hülyeséget csinált vagy mondott.
Jelen pillanatban eltűnt az a Hayden, aki mindig a felszín alatt sunnyogott mint vidám, kisfiús mosolyú fiatal orvos, helyét pedig átvette az az ember akit annyit bántottak már, akin annyit csámcsogtak a szakorvosok. Az a valaki, aki most tiszta vizet akar önteni a pohárba és elmagyarázni burkoltan is, hogy attól még, hogy valaki szakorvos, nem egy Isten aki trónuson ül és mindenki, de főleg a rezidensek feje fölött csattogtatja az ostorát. Tudnia kell a szakorvosoknak is embernek maradniuk érzelmekkel, érzésekkel és lelkiismerettel... annál is több hálával.
Elfordulva a nőtől, ujjai közé fogja a laboreredményeit melyekre vet még egy pillantást s az eddig nagy paklit összefogó piros biztosítótű alá beilleszti a kis cetlit amire jegyzetelt.
- Szomorú, hogy emlékeztetni kell téged arra, hogy orvos vagyok, Sarah. Lassan hatodik éve itt dolgozok én is... rengeteget tapasztaltam már. Viszont itt most az a kérdés, hogy te mit akarsz bizonyítani? Hogy szakorvosként ezzel a kiabálással, hisztériával és hangvétellel be tudsz törni? Azt hiszed meghajlok? Tudod, "hiába üvölt a szél, a szikla nem hajol meg előtte". Túl sokat nyeltem már le tőled, a másiktól és a huszadiktól is és azért, mert voltam olyan bolond, hogy mint orvos ellátok egy ájult nőt aki igen, történetesen is szakorvos, nem fogok bocsánatot kérni. Ezt kellett tennem! Mert jelen pillanatban a St. Claire orvosa vagyok, aki felel a társaiért és akinek el kell majd számolnia a főorvosnál, az igazgatónál. Azzal, ha otthagylak a földön, vagy nem hívok magam mellé segítséget, engem vágnak ki innen, te meg mész elvonóra. Melyik a jobb? - nyel egy nagyot, majd legyint a dossziéval a folyosó felé, és közelebb lép az ajtóhoz, hogy bezárja azt lévén ez a része nem tartozik senkire.
- Nem tettünk most kockára semmit. És most is csak azért merek így beszélni veled, mert mint említetted, régebb óta ismerjük egymást mint más gondolná. Ha egyedül próbálok segíteni neked, mehettem volna fegyelmire mert ha valakinek akkor neked tudnod kell, hogy egyedül nem látunk el ilyen eseteket. Ha már kikéred magadnak, hogy a felettesem vagy, akkor gondolkozz is egy kicsit főként azon, hogy mikor és milyen körülmények között hangsúlyozod ki azt, hogy a felettem állsz. Igen, az vagy és tisztellek is mint orvost, mint pedig embert. De ezek után mit gondolsz, hogy fogok rád tekinteni? Hogy kérjek és akarjak tőled ezután bármit is? De ezt tényleg őszintén kérdezem... tudod jól, hogy milyen életem volt Sarah! Tudod, honnan jutottam el idáig és milyen áron, mi mindent kellett feladnom. Te pedig mégis azzal véded saját magadat önző és alattomos módon, hogy én akartam bizonyítani mégpedig azt, hogy a legjobb vagyok. Ilyennek ismersz? Önteltnek? Amúgy igen, akár mondhatnám is, hogy többet teszek itt a betegekért mint a legtöbb rezidenstársam együtt véve! De nem teszem, mert az önértékelésem nem engedi... mert így neveltek. Ez vagyok én! És sajnálom, hogy ha a maival kellemetlenséget okoztam neked, majd leadom a jelentést Dr. Wagnernek. Ő eldönti, hogyan tovább. Vállalom a következményeket - nyújtja oda neki a papírjait.
- Ha már ilyen jól vagy, hogy ordibálni tudsz, akkor parancsolj. Foglalkozz Te magaddal, én levettem a kezem rólad! De azért megnézetném a cukrodat - ez utóbbit már csak "miért ne?" alapon is hozzáfűzi, ujjait pedig ráfonja az ajtó kilincsére. Mind ezek ellenére nem távozik, hisz megakarja várni, hogy van-e Sarahnak hozzáfűzni valója. Biztos lesz.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 10:42 am Keletkezett az írás



Hayden& Sarah

Tönkre mentem. Az első gondolat ez volt, mikor kinyitottam a szemeimet, hiszen olyan bajba kerültem, amiben nem szabadott volna, vagyis pontosítok, nem itt. Mert melyik főnök tolerálja, hogy az alkalmazott alkoholos állapotban jelenik meg a munka helyén, vagy ne adj, isten ott fogyasztja. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy nem egyszerű papírmunkáról van szó, hanem életeket tartok a kezemben, nem pedig papírokat, amiket ha elrontok, maximum újra kezdem egy migrén kíséretében. Az pedig, hogy éppen Hayden előtt sikerült ezt az akciót révbe vinni, még jobban frusztrál. Kedvelem őt, de tényleg, olyan tehetség lakozik benne, amit még a Főorvosok is nagyon meg tudnának irigyelni. Főleg, hogy minden percben, minden pillanatban bent van a kórházban. Ami még inkább aggodalomra ad okot. Miért nincs ennek a gyereknek élete? Még el kellene járni, szórakozni, ismerkedni. Tudom jól, hogy mi történt vele, de attól még nem kellene ennyire belevetni magát. Az ő tartalékai is kimerülőben vannak. Ha egyszer összeesik kimerülten, akkor bajban lesz. Pont, mint most én. Főleg, hogy nekem most annyival rosszabb a helyzetem, hogy alkohol szintem magasabb, jóval, a normál mértéknél. Nem is kell semmit mondani, hiszen tisztában vagyok vele, én ittam, és tudatában voltam annak, amit művelek.
Az, hogy felültem és pontosítok, talpra álltam az már csak a rutin, annyiszor kellet, összemossam magam, hogy fel se tűnik egy ájulás. Látom a meglepettséget az arcán, de ha ő lenne az én helyemben, nem lenne ennyire megszeppenve. Meglep, hogy ennyire könnyedén megszólal, hogy ennyire kiáll a döntése mellet. Nem szólok semmit, figyelem, ahogy hűvös hangja belepi a termet, én pedig visszaülök az ágyra, mert a kezdeti magabiztosságom, kezd apadni, és érezem, hogy a lábaim nem akarják az igazságot. Amit meg is értek, de még frusztrál a dolog. Azonnal tudja mivel támadjon, persze nem veszem támadásnak, csak józan ésszel való gondolkodásnak. Tetszik, hogy nem érült meg. Hogy miért? Mert, ha mondjuk, én ezt egy másik rezidensnek mondom, lehet még sírva is fakadt volna. Helyette Hayden olyan lendülettel veti bele magát a józan gondolkodásban, hogy a fejem azonnal hasogatni kezd. Az átkozott alkohol! Semmi bajom nincs vele, ha csak a fejem nem akarna minden egyes alkalommal szétesni, ha elkezd ürülni a szervezetemből. És az, hogy kaptam infúziót, kicsit megszorongatta az alkohol áramlását, és inkább erősen próbált menekülni a szervezetemből. Mellesleg, egyik rezidens sem próbálna így beszélni egy felette állóval.
- Mert nem először fordul elő? Majd megtudod. – nevettem fel keserűen. Mikor három napig a napfényt csak az ablakon keresztül látod, akkor meg fogod szokni, hogy néha elájulsz. Bár én most reggel érkeztem a kórházba, nem tartózkodom itt napok óta, de attól még volt rá példa, hogy a lábaim már csak emlékezettből vezetek a pihenőig, hogy ott az ágyba ájuljak. Azén szakmám csak ilyen. Hatalmas szakértelem és rengeteg kitartásra van szűkség, hogy a legjobb legyél.
Amikor közölte, hogy nem úgy beszél most hozzám, mint egy alattam való, hanem, mint Hayden, felkapom a fejem. Ennél jobban nem is üthetett volna szíven. Az a baj, hogy a válásom óta, nem érzem magam teljes embernek. Persze vannak barátaim, mondjuk. De attól még az érzés befészkelte magát a mellkasomban, és egyre erőteljesebben akarja magát beenni a lelkemben.
Hayden nem kímélt, olyannal támadott, amivel kevesen mertek volta. Hozzám vágta a szakmai hozzáértésemet, hogy elszálltam. Én is végig mentem a szamárlétrán, és nem szálltam el.. Talán egy kicsit. De, ahogy beállított, így megkérdőjelezte, a szakmai tudásomat. Ami dühít, mert lássuk be, nem vagyok én annyira rossz. Csak most éppen egy olyan mély kráterbe kerültem, amiből nehezen tudok kikeveredni. Hiába próbálok, a sötét visszaránt, ami nem más, mint egy üveg bourbon alakjában személyesedik meg.
Egyik pofon a másik után, olyan szinten áramlott Hayden-ből a feszültség, hogy attól féltem, hogy elsodor. Meg is értem, mert olyan hévvel tántorodtam neki a veszekedésnek, hogy már én is elcsodálkozom, mennyire képtelen vagyok néha az empátiára. Az volt a legnagyobb hibám, mikor közölte velem, hogy az én hibámból nem ment be a műtőbe. Az én hibám, hogy elszalasztotta a beteget. Rá emeltem a szemeimet, láttam, hogy a zöld szemek szikrákat vet.
- Egy orvos vagy. Tudnod kell választani, és tudnod kellet volna a személyes érzelmeidet kikapcsolni. Lehet, hogy a te jelenlétedbe vesztettem el az eszméletemet. De senki nem kért meg rá, hogy maradj velem. Megtehetted volna, hogy közlöd, ez van. És bevonulsz a műtőbe. De teszem fel a kérdést. Meg tudnál birkózni a lelkiismereteddel? Ha meghal a beteg, mert tegyük fel, hogy a mentősök nem adtak le minden információt? Mi van, ha a beteg végsőstádiumos rákbeteg? Vagy tegyük fel, hogy míg átteszik az asztalra, elmozdul a borda és elvágja az aortát? - olyan nyugodtsággal nézek rá, hogy meglepődöm magamon. Az eddig stressz, ami úgy vibrált a testemben, mint egy tornádó, elillant. Nem tudom miért, vagy hogyan. De a nyugalom megszállt. Lehet, hogy a gyógyszerek kiütnek? Nem, annyira csak nem akart leszedálni.
Elégedetten nézek rá, mikor közli, hogy őt képtelenség megtörni. Mert ez egy jó orvos ismérve, hogy kiáll a döntései mellet. Mert, lehet, hogy rettenetes a döntés, de meghozta és akkor, abban a pillanatban az volt a legtisztább. Ennyi kiabálás, ennyi stressz után sem adja fel. Megtehette volna, hogy megtör és közli, hogy igazam van, majd kiviharzik a szobából. De nem tette, még mindig csak azt hajtogatja, hogy igaza volt.
- Tisztában vagyok vele, hogy orvos vagy. Mióta ismerlek? Ha? Tíz éve? Kicsit több? Ne menjünk bele a részletekbe. Tudok mindent rólad, ahogy te is tudod az én vak foltjaimat. Minek az elvonó Hayden, nem vagyok alkoholista! Ez csak egy megingás volt. Ne láss vele, olyat, ami meg sem történt. – összeráncolva a homlokomat nézek rá. Nem tudom, hogy mi jogon von le következtetéseket, hogy én alkoholista lennék. Semmi joga nem lenne ilyen szavakkal dobálózni, sőt, ha ezt más hozta volna fel, nem Hayden, lehet, hogy már nem is dolgozni a kórházba. Kereshetne egy másikat. Nem engedném meg senki másnak ezt a hangnemet.
- Vigyáznék a szádra Hayden, ne feszítsd túl a húrt. – olyan hűvösen szólalok meg, hogy látom magam, hogy mennyire rossz helyen tapogatózik. Mennyire túllő a célon. Kíváncsi voltam meddig képes elmenni, de teszem fel a kérdést, hogy akkor is túlmenne a célon, hogy ha egy hozzátartozó törne össze előtte és neki esne, hogy mennyire nem volt helyes és szakmailag etikátlan? Akkor is így robbanna?
- Szóval megtört a bizalmad felém. Szerinted a szakmai hozzáértésem semmi? - álltam fel ismét, és elindultam az ablak felé. Ennél nagyobb pofon nem is jöhetett volna. Soha senki nem vonta kétségbe az orvosi hozzáértésemet. Még senki nem kért másik orvost helyettem. Senki nem merte megvétózni a döntéseimet. Erre jön Ő, és azt hiszi, mindent megtehet.
- Takarodj a szemem elől. Látni sem bírlak. Megértetted? – olyan energia hullám áramlik szét a testemben, hogy magam is alig tudok talpon maradni tőle. Elvettem tőle a kartonomat, és nem érdekelt hogyan tovább. Majd beadok pár vitamin injekciót és eszem valamit, talán helyre jövök. De ezek után.. Kizárt, hogy együtt dolgozzak vele.
- Levettem rólad a kezem. Mert azt hiszed, hogy nem törődtem veled, akkor nagyot tévedtél. Ezek után fogod igazán érezni, hogy milyen, ha nem törődöm veled Hayden. Első lecke és egyben utolsó, amit tőlem kapsz. Zárd ki az érzelmeidet. Nem mindenki érdemel második esélyt. – nézem a hátát, ahogy a kilincset markolássza. Elmehetne, de nem teszi. Pedig mennie kell. Ezek után nem érdekel a hosszú távú ismeretség. Nekem ő a szememben egy senki, aki visszaélt a bizalmammal.
- Jelentsd csak, remélem repülni, fogok az osztályról. Mert látom neked most ez lett az életcélod. – nevettem fel keserűen és leültem az egyik székre, hogy elolvassam az eredményeimet. Mennyire ájulhattam el? Mert már kész labor eredményeim voltak és hihetetlen volt, hogy milyen sebességgel dolgoztak rajtam. Nem is érdekelt, hogy Hayden még a szobában van, vagy kiment. Ezek után nagyon nem.



©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Dec. 26, 2015 12:23 am Keletkezett az írás



Sarah and Hayden
 





Nem tudja, hogy mikor érezte magát utoljára ilyen megalázottnak és jó cselekedetei ellenére is használhatatlannak, magatehetetlennek. Mintha legalábbis egy zöldfülű kis szerencsétlenség lenne akire nem lehet rábízni semmit, még azt se, hogy kivigye a szemetet, pedig már több mint hat éve van a kórháznál, tapasztalatok egyvelegét tudhatja a magáénak. Olyan dolgokat látott és tapasztalt amit a legtöbben nem! Még a sajt nővérét is meg kellett műtenie egy hosszadalmas, fárasztó éjszakán, márpedig sokak elmondása szerint nagyon kevesen vannak akik vállalják a saját hozzátartozóinak kezelését. Hogy miért? Mert mindig átesnek a ló túloldalára és annak ellenére, hogy a legjobbat a legtöbbet és a legbiztosabbat akarják, csak hibákat hibákra halmoznak a félelmük és bizonytalanságuk miatt. Ő viszont kitartott és olyan módon vezette le az éjszaka közepén az életmentő műtétet, hogy azt még egy szakorvos is megirigyelte volna.
Mind ezt negyedéves rezidensképzésének elején, mikor már érezte a vonzását annak, hogy melyik lesz az a szakirány amit választani fog magának. Azóta pedig közel másfél éve volt fejlődni és egy pillanatig se tétlenkedett. Mindenből kivette a maga részét, szinte vasmarokkal kapaszkodott bizonyos esetekbe legyenek azok bármilyen nehezek és fárasztóak, hisz mindig a fejlődés volt az elsődleges szempont neki. Már most is remek diagnosztának tartják, akikből nem mellesleg piszok kevés van ezen a nyomorúságos világon, nem véletlen, hogy sűrűn kérik ki a véleményét egy-egy bizonytalan esetnél még idősebbek is. De ő még ennél is tovább akar menni! Nem csak egy egyszerű diagnoszta akar lenni, hanem valaki akinek szaktudása szerteágazik és a maga módján, mégis érthetően és hibátlanul tud levezetni olyan eseteket is, amelyek felett csak hónapok, évek óta ücsörögnek hisz fingjuk nincs arról, hogy mit lehetne vele csinálni. Példának okául fel lehet hozni azt a fiatal férfit is, aki éveken át járta az orvosokat és kórházakat különböző fájdalmak és izomgyengeségek miatt. Ám az orvosok ahelyett, hogy alaposan kivizsgálták volna, inkább a négy évvel ez előtti stroke-ja miatt rögtön arra engedtek következtetni, hogy az okozza a jelenlegi tüneteit. Mindenki neurológiai szinten kezelte, nem gondoltak bele abba, hogy más állhat az eset mögött és talán nem onnan kellene kiindulni, hanem már a leges legelejéről... nem véletlenül volt ő a srác utolsó reménysugara. Hozzá küldték, mert tudták, hogy Hayden lelkiismeretesen végig fogja vinni a kivizsgálásokat. Mert igen! Talán nem a szaktudása miatt ajánlották őt, sokkal inkább az alaposság miatt ami eredményként meghozta a következőt: nyaki gerincsérv.
Egy teljesen egyszerű, hétköznapi hát... inkább állapot mint betegség, és négy nyomorúságos éven át kellett neki szenvednie azért, hogy végre kiderüljön, tényleg az okozza e a tüneteket melyeket produkál. Végtagfájdalmak, izomgyengeség, szédülés és nyakból sugárzó, vállba irányuló fájdalom.
És az ilyen, pontos diagnózisra váró esetek mellett már csak kis apropónak nevezhető az, hogy szakirányának a traumát választja. Inkább azért döntött emellett, mert szüksége van a pörgésre ami itt nyilvánvaló és a sebészi tudását, az azonnali ellátását mint erősségét, itt kamatoztatni tudja.
Sokoldalú orvos lehet belőle aki több helyen is megállná a helyét, hisz a túlóraszámok melyeket fizetetlenül is de végig vitt, hozzásegítették a plusz tudáshoz. Neki a baleset után ez tette ki az életét. Az orvoslás, a tanulás és a betegei akiknek szüksége van az olyan emberekre és orvosokra, mint amilyen ő. Empatikus, barátságos és lelkiismeretes, szaktudásáról nem is beszélve. Ezek egy jó orvos ismérvei amihez hozzá jön az alázatosság és az elhivatottság.
Nem a mai az első alkalom, hogy egy munkatársát kellett felnyalábolnia a földről miközben az ájultak rettegett világában élősködött, de ilyen mértékű lenézést és agressziót még egyik se produkált. Mind megköszönte azt, hogy mellette volt és, hogy tette a dolgát mint orvos, mint pedig ember. Mert ki az aki nem cselekedne így még hétköznapi civilként is?! Ha látok a földön egy ájult embert akkor csak ott hagyom?! Nem is érti, hogy mit gondolt Sarah de annyi biztos, hogy jelen pillanatban valami olyat vágott el Haydenben amiről talán ő maga se tudta, hogy létezik. Szinte a tudatáig hatol a lenézés a kelletlenség és a rosszindulat. Valószínűleg azért is veszi ennyire magára, mert ő maga ezeket csak nagyon kis mértékben, vagy egyáltalán nem produkálja és vele szembe se ütöttek még meg ilyen hangnemet.
Mindig is ragaszkodott a nőhöz, már több mint tíz éve ismeri és meglehet tisztában volt a természetével, de erre a mostanira nem számított. Talán épp ezért reagál másként a hallottakra, mint azt normális esetben produkálná. Ha az a Hayden állna most a nő előtt, akit ő megismert, akkor most kiabálna és úgy villogna az a sokszor lehetetlenül zöld szeme, mintha legalábbis egy disco gömböt indítottak volna be egy sötét teremben amin a sűrű porréteg jelzi azt a tompa fényt, ami Hayden szemének csillogását is takarja.
Ezzel szemben teljesen higgadt, inkább hideg és távolságtartó a hangja mint bármi más. Persze megérti Sarah aggodalmát is ami az alkoholhoz való ragaszkodását illeti, de akkor se hagyhatta ott a földön! És mi mást tehetett volna? Egyszerűen miért nem tudja felfogni azt, hogy ha más csípi el, akkor még nagyobb szarba kerül? Most pedig ha nem esett volna rögtön neki, akkor nagy valószínűséggel nem is érezne késztetést azért, hogy a Főorvossal tudassa a történteket.
- Sarah, ne csinálj hülyét belőlem. Mégis melyik bolond és agyament orvos az, aki képes otthagyni a munkatársát a földön fekve, de őszintén? Te?  Igen? Ilyen lennél? Akkor az én esetemben ha egy mód van rá, akkor ne magadból indulj ki. Viszont azt köszönöm, hogy tudattad velem, te ilyen vagy és nem lehet rád a szorult helyzetekben számítani - ugrik egyet a szemöldöke már csak a rejtett undora miatt is, miközben megvakarja a tarkóját.
- Biztos rákbeteg, száz százalék... Ne is haragudj, de egy végstádiumú rákbeteg nem mászik fára bárhonnan is nézzük. Az én lelkiismeretem tiszta, Sarah. Rajtunk kívül ott van még Miranda aki jelen pillanatban is bent van, valamint két másik traumás. Nem te vagy én lettünk volna az egyetlenek, akik egy egyszerű bordatörést és tüdő átszúrást orvosolni tudnak. És nem olyan helyen tört az a borda, hogy átvágná az aortát nem mellesleg ilyen mértékű elmozdulásra nem is képes - nem is érti, hogy miről beszél a nő, de nem is akar ebbe belemenni inkább közömbös hangvétellel válaszolgat a feltett kérdésekre. Mit akar ezzel elérni? Mégis mire megy ki a játék?
- Ó, nem tudsz te rólam annyi mindent, mint szeretnél, már ne is haragudj. Szerinted nincsenek olyan dolgok az életemben amit nem szokásom elmondani a "feletteseimnek"? Dehogynem. Én se tudok rólad mindent. A maira pedig álmaimban se mertem volna gondolni. És ha ezt te megingásnak nevezed akkor én vagyok a Dalai Láma. De inkább csak egy hülye láma, hogy képes vagyok még mindig itt állni előtted és hallgatni ahogy ripityára töröd az önbecsülésemet - néha meg-megremeg egész testében ahogy érzi az egyre inkább fojtogató haragot aminek tüzét Sarah megállás nélkül táplálja. Épp úgy mint egy öregember a kandalló tüzét.
- Nem... a szakmai hozzáértésed felől semmi kétségem, csak azt mondom, hogy nem mész vele semmire ha nem vagy képes érzelmeket mutatni és gyakorolni. Nem lehet ridegen, puszta "legyek túl rajta" fejjel életeket menteni. Lehet, hogy jó orvos vagy, de emberként elsüllyedtél Sarah! Már réges-régen. És nem tudom mikor, mert nem akartam tudomást venni róla mert azt hittem, hogy elég erős vagy. De most rájöttem, hogy nem. Gyengébb vagy mint gondoltam és ez fáj... - igen, fáj neki hisz mind idáig azt hitte, hogy van egy olyan biztos személy számára a kórházban, mint amilyen Faith volt. Ő is elveszítette a férjét, ráadásul egyedül kellett nevelnie a fiát. Mégis olyan erős nőt ismert meg benne, akire mindig felnézett és akibe kapaszkodhatott. Ő volt az, aki felkarolta őt mikor senki nem hitt benne, mikor csak egy egyszerű, hiperaktív kölyöknek gondolta mindenki. Most pedig tovább csökkent azon emberek száma akikben feltétel nélkül megbízik. Már csak Tom, Leah és Evelyne maradt neki, aki hónapokkal ez előtt kiegészült Zoyával és most átvette az élboly vezetését.
A "takarodj a szemem elől", olyan emlékeket ébreszt fel benne, aminek köszönhetően határozottabban kell kapaszkodnia a kilincsbe, mielőtt a térdei megadnák magukat a hirtelen gyengeség miatt ami szétáramlik a testében.
Mikor tolószékben ücsörgött heteken át és teljesen maga alatt volt a balesete miatt, az anyja is hasonló szavakkal illette. Utálta a fia látványát. Egyszerűen nem tudta elviselni, hogy az az életerős ember akit ő felnevelt és száz számra vitte haza a kupákat, bokrétákat, egy olyan nyomorék lett, aki ki se tud mászni a tolószékéből ráadásul teljesen eltűnt a szeméből a fény. Csak egyszer kellett szemkontaktust váltania az anyjával, de mikor az meglátta az élettelennek ható üveges tekintet, csak annyit mondott, hogy "látni se bírlak, fiam! Mit fiam?... nem is vagy már a fiam, menj a szemem elől."
- Nem ez az első alkalom, hogy eldobnak maguk elől. Belerokkanni nem fogok. Viszont sajnálom de ez a "lecke" nálam nem lecke. Érzelmekre mindig szükség van, még orvoslás terén is. Inkább te tanulhatnád meg végre azt, hogy miként mosolyogj rá a betegre vagy a hozzátartozójára. Vagy köszönj meg egy szerencsétlen rezidensnek valamit. Főleg ha az az ostoba az életedet mentette meg. Sajnálom, hogy csalódást okoztam... - nyomja le a kilincset, hogy mihamarabb elhagyhassa a szobát és ránézzen végre arra a bizonyos betegre akit behoztak.
- Nem lett életcélom, de hangoztasd csak, hátha valaki megteszi helyettem is - végszóként ennyit tesz hozzá és már zárja is maga után a nyílászárót, hogy innentől kezdve legjobb tudása szerint kerülje el a nőt.




Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:36 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Hayden & Sarah | I'm a your stepmother
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Miss you so much! - karakter, aki még hiányzik
» Részegen, ki visz majd haza?! - Hayden&Tom
» Zoya and Hayden (SMS)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: