Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Katherine M. Sullivan, Lena E. Winfield, Morita Ben

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 4:15 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Milyen volt a suli? – elveszem Lily táskáját, ahogy odasétál hozzám. Meg is ölelem köszönésképpen és már el is kezd csicseregni.
- Hát olyan, mint máskor. Dolgozatot írtunk matekból, szerintem jól sikerült. Apu, hétvégén ott alhatok Ginnyéknél? Légyszi-légyszi engedd meg. – beül az autóba mellém és miközben válaszolok neki, indítok és hamarosan ki is kanyarodok az útra, hogy hazavigyem, ezúttal az anyjához.
- Én nem bánom, de csak akkor, ha az ő szülei is beleegyeznek és anyád is rábólint. Oké? – pillantok a lányomra, akinek a szemei azonnal vad csillogásba kezdenek és elő is veszi a telefonját, amin nekiáll pötyögni.
- Azt ugye a suliba kikapcsolva tartod?! Így egyeztünk meg. – tekintve, hogy ma már nála sokkal kisebbek is okostelefonokkal rohangálnak, mi is belementünk, de bizonyos keretek között és szabályokkal. Az egyik, hogy a suliban nem lehet bekapcsolva.
- Aha. – vágja rá azonnal.
- És azt is hallottad, hogy anyád beleegyezése is kell, ugye?! Ha ő nem akarja, akkor én sem engedlek. – Lily bosszús pillantással illet és azonnal elteszi a készüléket. Nem a legegyszerűbb úgy gyereket nevelni, hogy nem élünk együtt, így megesnek kommunikációs bakik, mert amit én engednék, Angie nem biztos, hogy igen, szóval mindig fennáll az, hogy anyjának megvan a vétókártyája. És, ha ő nem egyezik bele, akkor bizony én sem fogok.
- Olyan izék vagytok. – durrog a kisasszony félhangosan.
- Mi az, hogy izék?! – pislogok a gyerekre, majd visszafordítom a tekintetem az útra és hamarosan meg is érkezünk Angie lakásáig.
- Semmi. – vágja rá azonnal és ahogy megállok, már ki is pattan a kocsiból és szalad befelé. Én is követem őt, de sokkal kényelmesebb tempóban. Mire belépek az ajtón Lily már sehol, gondolom egyenesen a szobájába ment. Kamaszodik és ilyenkor nem könnyű vele.
- Angie itthon vagy? – kiabálok be a lakásba mielőtt még becsukom az ajtót magam mögött és ahogy előkerül, csak akkor folytatom a szövegelést, hogy ne kelljen kiabálnom.
- Szia! – egy könnyed csókot hintek az arcára, ahogy köszöntöm.
- Lily azt hiszem megsértődött. Ott akar aludni a hétvégén Ginnynél. Én nem bánom, de mondtam neki, hogy a te beleegyezésed is kell hozzá. És ez nem nagyon tetszett neki. – egyébként az ominózus napokon Lily nálam lenne, mert szombaton és vasárnap is szabadnapos vagyok, szóval bevállaltam a hétvégét.
- Van valami ellenvetésed a dolog ellen? – a konyhába veszem az irányt és a konyhapultnak támaszkodok lazán.
- Egyébkén mi újság veled? Munka, tanulás, hogy bírod? – érdeklődök kedvesen. Amióta normális a viszonyunk, megint szeretek a társaságában lenni és a társalgás is könnyedén megy.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 4:43 pm Keletkezett az írás



Archie °° Angie
“Bring back the joy to my life. ”





Felkapom a fejemet az ajtócsapódásra. Hiába, Lily eléggé teátrálisan tudja kifejezni az utóbbi időben, ha valamit helytelenít, s valahogy sejtem, hogy nem az apja csapkodta azt a bizonyos szobaajtót.
- Mondtam valamit az ajtóval kapcsolatban, kisasszony!- kiabálom el magam görögül - megtanítottam Lilynek is a nyelvet, mert egyrészt szerintem jó, ha valaki több lábon áll nyelvileg a világban, másrészt pedig olyan bénának tartottam mindig, ha valakinek kétnyelvű szülei vannak, de csak az egyikük anyanyelvén képes megnyilvánulni - mert szeretném, ha gyakorolná a nyelvet, épp ezért itthon amikor kettesben vagyunk mindig így beszélek vele. Aztán kapcsolok, hogy az apja is megszólal. Azonnal váltok.
- Konyha! - jegyzem, s mire Archie beér a helyiségbe, már becsuktam az anatómiakönyvet, ami előttem hever az asztalon.
Szeretek itt tanulni, sok a hely és minden könyvemet szét tudom teríteni a jegyzetekkel együtt. Hogyha Lilynek van leckéje, akkor övé az ebédlőasztal egyik vége, enyém a másik, középen pedig egy halom rágcsálnivaló hever. Bár mostanában rákapott, hogy inkább a saját szobájában tanul.
- Szia! - emelem fel a fejem, hogy a puszit kényelmesebben helyezhesse arcomra. Már nem sóhajtok fel ilyenkor, csak mosollyal fogadom, s viszonozom is.
- Alapvetően nincs vele problémám, de ez nem a ti hétvégétek lenne? - tolok ki közben a lábammal egy széket az asztal alól, hogy Archie is leülhessen. A méltatlan nyervogás azt jelzi, hogy Zeusz székét sikerült megbolygatnom. A nagydarab, fehér ex-kandúr tovaslisszol, esélyesen Lilynél lesz fél percen belül.
- Aki alá be lettem osztva még mindig egy rossz modorú tulok, de legalább remek orvos hírében áll. Bájos becenevet kaptam tőle.. - forgatom meg a szememet.
- Az istennek nem óhajtja megjegyezni a nevemet és előszeretettel élcelődik a koromon. Mintha legalábbis száz éves lennék. Nevetséges, ha engem kérdezel, de sebaj, jövőre már nem ez lesz a felállás úgysem.
Mint mindig, most sem tudom szűk lére ereszteni a mondandómat. Kérdezett, hát kimerítő választ kap. S miközben a visszakérdezésem Hát feléd mi a helyzet?-je hallik, felkelek a székről, s a kávéfőzőhöz caplatok.
- Kávét? - kérdem, s annyi vízzel töltöm fel, amennyi a válaszából következőn szükséges. Kávéadag szintén így jár.
- Egyébként ha te elengeded, felőlem mehet. Te vagy az apja, ugyanannyi szavad van, mint nekem. - játszadozom picit a kávés kanállal. Ma különösen szentimentális lábbal keltem fel, azt hiszem. Zavartan beharapom alsó ajkamat, s hogy ezt rejtsem előle, inkább a csap felé fordulok, mintha ott lenne valami rámolni valóm.

Zene:   Build it better
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 4:49 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Hallom Angiet görögül megszólalni, szóval esélyesen itthon van, de azért jobb, ha valamivel – most a kérdéssel, hogy itt van-e – tudatom, hogy én is a lakásban vagyok. Elvégre nem élünk együtt, megvan mindkettőnknek a maga saját kis élete és ez itt nem az én otthonom.
Ahogy hallom, hogy merre is menjek, már a konyha felé veszem a lépteimet. Ismerem a járást, szóval nem nagy kunszt megtalálnom a könyv felett görnyedő egykori kedvesemet.
- De igen, viszont, ha menni akar, akkor hadd menjen. Nem erőltetem a dolgot, plusz a nap nagyobbik részében arra gondoltam, hogy kimennék vele a partra, ha lesz hozzá kedve. – ahogy a széket kihúzza nekem Angie, úgy már lököm is el magam a konyhapulttól és leülök, gondosan elkerülve a golyóként közlekedő fehér szőrgombócot, nehogy rálépjek.
- Pedig fiatal vagy még. – főleg, hogy én vagyok az idősebb kettőnk közül, szóval pláne mondhatom, hogy közelében sincs még az öregségnek. De még csak középkorúnak sem titulálnám. Jesszusom, mintha csak tegnap lett volna, hogy Lily megszületett és akkor túl fiatalok voltunk még a szülőséghez. A lányunk most meg éppen, hogy kamasz, szóval abszolút nem számítunk idősödőnek, Angie meg különösen nem.
- Tojd le nagy ívben. – húzom el a számat a főnökével kapcsolatban, majd helyezkedek egyet ültemben, hogy végig Angiet láthassam, ahogy nekiáll kávét főzni.
- Kérek, köszi. Nem tartalak fel amúgy? – mert ha esetleg órára vagy a kórházba kell mennie, akkor nem akarok láb alatt lenni neki. Lily már elég nagy ahhoz, hogy napközben egyedül is el lehessen, éjszakára meg mindig megoldjuk, hogy valamelyikünk szabad legyen.
- Hát nem túl sok. Rengeteg a meló, mert kevesen vagyunk és ez rettentően leterhelő. Éjszaka egy komplett baráti társaságot szedtünk ki egy roncs autóból, mert a volánnál ülő srác betépve felhajtott a vasúti sínekre éppen akkor, amikor a vonat is jött. Egyikük a helyszínen meghalt, másikuk lábainak annyi, a maradék kettő meg kérdéses, hogy egyáltalán felébred-e valaha. Alig voltak tizennyolcnál idősebbek. Az ilyen balesetek mindig elég masszívak, de amikor még szinte gyerekekhez megyünk, az mindig sokkal rosszabb. – fejtem ki neki az éjszakám élményeit. Na igen, melóból jövök, most is rajtam van a mentős egyenruhám. Ha hazaesek, veszek egy zuhanyt és kidőlök szerintem.
- Oké, persze, de te ismered jobban az iskolatársait, aztán ha olyan a lány vagy a családja, akik közelébe nem engednéd egyébként, akkor én sem akarom. Szóval érted. – közösen neveljük a gyereket, de valljuk meg, az anyja azért mégiscsak nagyobb részt vesz ki, mármint tényleg jobban nyomon követi a sulis dolgait és azt, hogy kik a barátai. Nekem is mesél Lily és igyekszem is fejben tartani, de mások gyereke nem nagyon tud lekötni. Persze, az enyém más, Lily mindig érdekel és mindig is első helyen áll.
- Hétvégén te amúgy ügyeletes leszel? Vagy szabad hétvége lesz? – ahogy folyik le a kávé, felállok a székről és odamegyek Angie közelébe. Valahogy nem tudok egy helyben üldögélni, amíg ő a kávéval foglalatoskodik. Ha közben átadja a bögrét, akkor elveszem és bele is iszok.
- Minden oké? – még éppen sikerült elkapnom a zavart ajak beharapását és ismerem annyira, hogy tudjam, ezt sosem csinálja ok nélkül.
- Hallod, ez most életmentő. Több, mint negyvennyolc órája talpon vagyok. Azt hiszem holnap estig nem is kelek fel, ha egyszer végre bezuhanok az ágyba. – bár két napja nem aludtam és a koffein tényleg piszok jól esik, most valahogy nem érzem magam fáradtnak. Túllendültem a holtponton, szóval egy darabig még remekül fogom bírni.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 5:12 pm Keletkezett az írás



Archie °° Angie
“Bring back the joy to my life. ”





- Ha engem kérdezel, pasi van a dologban, azért lett ilyen sürgős Ginnynél aludni. Nyilván nem tudnak eleget sutyorogni az iskolában a lebukás veszélye nélkül. - mosolyodom el. Igazából nem zavar, hogyha a lányom szerelembe esik, kiskamasz még, nem vezethet messzire a dolog és egyébként is több esze van annál, semmint ellibásodjon attól, ha "jár" valakivel. Meg vagyunk olyan viszonyban, hogyha a neki tetsző srác viszonozná az érzelmeit, akkor azt megbeszélné velem. Ezt én kislányos rajongásnak fogom fel, mint azt, amikor egy sorozatszínészbe volt szerelmes.
- Akkor tiéd a lehetőség, hogy közöld vele a jó hírt. - tárom szét megadón karjaim. Részemről ezzel ámen van a hétvégi kiruccanáson, Ginny szülei is rendesek, náluk biztosan nem kallódik el a lányunk.
- Címet s elérhetőséget adjak Smithékhez, vagy rábízod magad Lily navigálására?
Nem gondolom, hogy ne találna oda akárhová még egy kamasz iránymutatása alapján is, de a telefonszámra lehet, hogy igényt tart majd. Én nem tudom, hogy elérhető leszek-e, jobb hát előre tisztázni az ilyesmit.
- Mihez képest. A gyakornoktársaim nagy része nincs huszonhat se. - húzom el a szám.
- Félre ne érts, nem tartom magam öregnek, de a Nyanya mégis erős túlzás, mint becenév. Pláne, hogy aki a nyakamba akasztotta, legalább tíz évvel fölöttem tapossa a kort. Na mindegy, ha ettől boldog, felőlem mondja. Van, aki rosszabbul járt. - nevetem el ezen a ponton magam. Csóri Carltont módszeresen Kisszűznek hívja, amióta a srác elnyomott egy poént az első vérvételekor az ügyben, hogy ő még "vérvételszűz".
Kávét halmozok a tartóba, visszacsavarom azt a helyére, majd feltöltöm vízzel a masinát. Háttal fordulok a konyhapultnak, megtámaszkodom rajta, úgy pillantok Archiera egész addig, míg valami vissza nem ránt érzetben a múltba.
- Nem, egyáltalán. Már úgyis szivacs az agyam, jólesik egy kis szünet. - jegyzem meg fejrázás keretei között. Tényleg nem tart fel, egész jól haladtam a magamnak előírt tanmenettel, van időm.
A naptárra siklik tekintetem, ami a falon függ. A jelölőnégyzet december 14-én áll rajta. Elfordulok onnan, s míg az apaságára teszek megjegyzést és arra, hogy ugyanannyi szava van Lily életében, mint nekem, inkább a konyhapulton ott-sincs-morzsákat takarítom szájrágcsálva, s közben áldom az eget, hogy Archibald beszélni kezd. Így míg rá figyelek, elmúlik a kellemetlen érzésem, s a komolyságom sem nosztalgiából születik, hanem a történetének súlya adja.
- Hallottam, hozzánk vittétek be őket. Stella rám csipogott, hogy be kellene mennem, de nem akartam egyedül hagyni Lilyt úgy, hogy alapból nem voltam műszakban. Utólag nagy szerencse, hogy nem tettem, Mr. Rosszmodor minden bámész gyakornokot plusz ügyeleti idővel büntetett, nem szereti a balesetturizmust, amit csinálnak egyesek.
Két bögrébe töltöm a kávét, az egyiket átnyújtom Archienak, a másikat tenyereim zárójelébe fogom. Egyelőre nem kortyolok bele, csak lötyögtetem a forró, fekete folyadékot a fehér porcelánban.
- Persze, minden rendben! Hétvégén elvileg szabad voltam, de a tegnap éjjelből kiindulva esélyét látom egy ajándék műszaknak.. Mert? Miért kérdezed? - szólalok meg szinte ijedten. Basszus! Csak nem észrevette? Tüntetőleg úgy fordulok, hogy ne is lássak rá a naptárra. Kell a csodának, hogy leessen neki, minek az évfordulója is van ma.
- Látszik rajtad. - jegyzem meg, finoman célozva arra, hogy nem néz ki épp kipihentnek. Tőlünk ez mondjuk szinte megszokott, ilyen ez a popszakma.
- Lily megkért, hogy készítsek ma muszakát. Ha gondolod, ledőlhetsz itt is, felkeltelek vacsoraidőben.. - teszek légből kapott, hirtelen ajánlatot, amit már visszaszívni sincs időm.

Zene:   Build it better
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 5:55 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Ez a pasi emlegetés a lányunkat illetően kissé jobban felforgatja a lelkivilágomat, mint arra számítottam. Az én lányom után egyetlen kis tejfölösszájú kölyök se kajtasson, fordítva meg pláne ne.
- Nem túl fiatal még ehhez?! Alig tizenkét éves csak! – két lábon hordok ki jelen pillanatban legalább három infarktust ettől az egésztől. Valahogy mindig is reméltem, hogy majd a nyugdíjas otthonban kezd el pasizni, addig meg nem. Na jó, kis túlzással. Mert a trónfosztásomat érzem, kifejezetten szeretek a lányom életében az egyetlen pasas lenni és nem akarom, hogy ez változzon.
- Oké, mielőtt megyek majd bekopogok hozzá. De ez a fiú-dolog akkor sem tetszik. – húzom el a számat, de ettől még természetesen áldásomat adom, hogy a barátnőjénél aludjon. Amíg nem fiúknál szeretne ott aludni, addig nincs akkora gond. De nagyon remélem, hogy ez az időszak még jócskán odébb van. Már így is őszülök, de amikor ennek is eljön az ideje, szerintem végleg búcsút mondhatok a hajszínemnek.
- Adj kérlek, azt megköszönném. De azért majd kérem Lily navigálását is. – így a legtutibb, legalább nekem is meglesz a lány szüleinek a telefonszáma és a lányunk is érvényesülhet, ahogy részletesen elmeséli merre is kell menjek, amikor majd elviszem és haza is hozom másnap reggel.
- Örülj neki, legalább neked megvan azaz előnyöd, hogy érettebben tudsz hozzáállni nagyjából mindenhez. – félreértés ne essék, semmi bajom az ifjúsággal, nagyon is kedvelem őket, de tény, ami tény, elég kemény évek vannak Angie mögött, amiből építkezett és egy jól működő életet hozott össze. Én abszolút büszke vagyok rá és arra, amit eddig elért, pedig ez nem lehetett egyszerű. Gyereket nevelni egyébként sem az, főleg úgy, hogy közben nem vagyunk együtt. Mégis működik a dolog, de nem magától, ezen sokat dolgoztunk, Angie szerintem többet is, szóval minden tiszteletem az övé.
Amikor meghallom a becenevét, nem tehetek róla, de elnevetem magam, amolyan csukott szájas, kicsit talán pukkadozó nevetéssel.
- Nyanya?! Hát ez marhajó. – ő és a nyanyaság. Hát, ha minden nyanya úgy fest, ahogyan ő, akkor szerintem a férfiak többsége a világon nyanyákat akar majd magának. Attól, hogy nem vagyunk együtt, szemem még van – és az emlékeim is megmaradtak – Angie nagyon is jó nő, azon túl, hogy eszes és talpraesett is.
- Oké. – bólintok azt illetően, hogy épp nem zavarom. Tényleg nincs szándékomban feltartani, tiszteletben tartom az életét és a magánéletét is, na meg az idejét és azt, hogy mennyit akar belőle rám áldozni. Mára már szívesen vagyok a társaságában, pedig egy időben képesek voltunk mindenen hajba kapni. Örülök, hogy elmúltak azok az idők.
- Látod, azt én sem. Örülök, ha nem kell ilyesmit látnom, nemhogy még akkor is menjek, amikor semmi szükség rám. Nem is értem, hogy sokaknak ebben mi a pláne. – húzom el a számat. Persze, ha valaki épp tanul egy ilyen eseten az más, én sem tankönyvből tanultam meg, hogy mit kell csinálni egy félig szétroncsolt emberi testtel ahhoz, hogy életben maradjon legalább a kórházig, de még a tanulóévek alatt sem élveztem az ilyen eseteket. Nem találok semmi vonzót a balesetekben és a sérülésekben, de persze ez én vagyok.
Átveszem a kávét és bele is iszok. Szeretem amikor még tűzforró, sokan meg megvárják, amíg langyossá hűl, kinek, hogy ízlik ugyebár. Azt azonban nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy van valami a levegőben, mert Angie kicsit más, mint egyébként lenni szokott. Az eszembe sem jut, hogy egy rég elfeledett évforduló miatt van ez, hiszen mindketten régen túl vagyunk már a másikon, nem?!
- Igazából nem fontos, csak eszembe jutott, ha már Lily csinált magának programot, lehet elfogadom Richard meghívását. Ő és a neje tíz éve házasok – te jó ég – és közben meg egyidősek vagyunk… a lényeg, hogy két főre szól a meghívás, eszembe jutott, hogyha nincs programod, megkérdezem van-e kedved kimenteni, hogy ne kelljen egyedül beállítanom?! – helyes kiskutya szemeket meresztek Angiere egy széles mosoly mellett, bízva abban, hogy esetleg igent mond. Richardot és a nejét még Angliából ismerem, vagyis mindketten ismerjük, az esküvőjükön is ott voltunk annak idején. Ők talán öt vagy hat éve költöztek ide. Az évek alatt a barátság meglazult, de azért tartjuk a kapcsolatot és most erre a kerek évszámas eseményre nagy banzájt rendeznek. Eredetileg lemondtam volna a meghívást a lányom kapcsán, de így lehet, hogy esetleg benéznék. Egyedül viszont nincs kedvem menni.
- Köszi. – nevetem el magamat a „bókot” hallva és tudom, hogy igaza van. A hosszú műszak mindenkin meglátszik, tudom, hogy mennyire lehet nyúzott a képem.
A hirtelen felajánlásra kicsit elkerekednek a szemeim. Egyfelől nagyon is jól esik, másfelől viszont… nem is emlékszem utoljára mikor csináltunk ilyesmit együtt. Mármint az egymásnál alvás és a közös vacsora… persze Lily szülinapján és Karácsonykor megvannak az együtt ünnepléses étkezések, de csakúgy egy sima hétköznap nem mondhatni.
- Biztos? – szalad ki a számon a kérdés még mielőtt visszautasíthatnám az ajánlatot.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 6:38 pm Keletkezett az írás



Archie °° Angie
“Bring back the joy to my life. ”





Nem tehetek róla, de az arcvonásainak láttán fel kell nevessek. Csak diszkréten, ne lármázzam fel vele Lilyt, mert azt nem szívesen vallanám be a lányomnak, hogy a magánéletére tett apai reakció szórakoztat ennyire.
- Csak szerelmes, azt nem lehet elég korán elkezdeni. Emlékezz rá, az oviban is volt szerelme. - lebbentem fel a fátylat a múltunk egy szeletéről. Azt nem ragozom, hogy nem is egy szerelme volt a mi kis angyalarcú tündérünknek, hanem egyszerre több vasat tartott a tűzbe. Egy ovisnál ez még cuki volt.
- Elég, ha neki tetszik! - tapasztom tenyeremet ajkaimra, belekuncogva a szájbefogásba. Engem nem zavar, hogy Lily bontogatja a szárnyait, kifejezetten jó nevelés mintapéldánya, nem hiszem, hogy bármi ostobaságot csinálna, olyasmit, amihez túl fiatal.
Kitépek egy lapot a jegyzetfüzetemből, felkapom a telefonomat az asztal közepéről (vagyis kikutatom a papír- és könyvhalom alól) és kiírom a lapra Mrs. Smith telefonszámár, valamint a címüket.
- Mr. Smith-t hiába hívod, siket. Smst írhatnál neki,d e egyszerűbb, ha Ginny anyjával beszélsz, ha bármi van. - osztom meg a család "használati utasítását" Archieval.
Rosszallóan vonom össze szemöldököm, némiképp sértődötten húzom fel az orromat. Még nyelvet is öltök rá, legyen ez bármilyen gyerekes.
- Nem vicces! - morgok vissza, de az én szám szegélye is felfelé görbül. Na jó, talán tényleg vicces.. de csak egy nagyon kicsit. Így elmesélve mindenképp.
- Én alapvetően szeretem az izgalmas eseteket, sokat lehet belőlük tanulni, de az autóbaleseteket elég akkor megkapjam, ha muszáj. - sóhaj szakad fel mellkasomból. Annak idején meséltem apáról, s Aiolosról. Azóta sem léptem túl az eseten, így sejthetőleg Archie is érti majd, mi a bajom. Csak múló felhő mosolyom napja előtt, de azért létező.
Évforduló-ügyben sosem nyilatkoztam neki. Nem is kell tudja, hogy mit jelent nekem még mindig az a nap. Sosem múlt el jelenteni, hiszen Lilyt köszönhetem neki, közvetve. És az életem meghatározó hányadát. Az meg mellékes, hogy még mit jelent..
Elkerekedik a szemem a bögre pereme felett attól, amit hallok. Ezer meg egy éve nem voltunk már kettesben sehol, amikor megjelentünk, mint "család", az Lily miatt volt és az ő társaságában. Mégis, meglepő módon jólesik ezt a meghívást hallanom.
- Még együtt vannak? - szalad ki a számon, s udvariatlanságomat inkább kávéba fojtom. Nem éppen így szerettem volna indítani, torokköszörülve folytatom.
- Úgy értem, persze, szívesen, de.. khm.. nincs senki más, akit szívesebben vinnél el?
Ha már meggondolatlan kérdések, íme a következő. Megfogadtam még rég, hogy nem kérdezek bele a nőügyeibe. De megütötte a fülemet egy kórházi pletyka, az emberek beszélnek. És nyilván semmi közöm nem lenne ahhoz sem, ha lenne alapja a sugdolózásnak, azért valahol mégis zavart a "helyes mentős és a medika" esete. Ami reményeim szerint még egy urban legendnél is alaptalanabb. De hát.. sose lehet tudni. Kiszaladt.
Bólintok. Lassan, de megfontoltan.
- Biztos. Vendégszobánk még mindig nincs és a kanapé is botrányosan kényelmetlen, de vacsiig alhatsz a szobámban. Utána majd sorsot húzunk, hogy kié a kanapé. Öm.. mármint.. hagyjuk.
Az egy dolog, hogy meghívtam vacsorára magunkhoz, de nem épp óvatosan arra célozni, hogy aludjon is itt. Kellemetlen kicsit, még akkor is, hogyha egyértelműen jeleztem, nem együtt alvásra gondolok. Tényleg nagyon, nagyon rég csináltunk már ilyet. Ennyire nem távolságtartó közösködést.
Ha időközben kiürült a bögréje, akkor kinyújtom a kezemet, adja csak oda, elmosom. És lassan annak az emlegetett vacsorának is neki kéne készüljek, elkezdem hát összepakolni a jegyzeteimet, csak előbb kikapom a hajgumit tincseimből. Fáj tőle a fejem, túl szorosan húztam össze a tincseimet. Kell egy kis fejbőrpihentetés, a főzéshez úgyis össze kell fogjam megint.

Zene:   Build it better
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 7:30 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Bosszúsan pillogok egyet és gyönyörű gyermekem szépséges édesanyjára a szavait hallva és főleg a reakcióját látva. Meg a nevetését.
- Túlságosan is élvezed ezt. – rázom meg a fejem, de a végére már én is mosolyogni kezdek. Biztos vagyok benne, hogy rettentően szórakoztatja, amiért a végemet érzem ebben az egész helyzetben. Egyszerűen a víz kiver attól, hogy a lányomat bármilyen srác megnézze, megérintse, a többire meg még gondolni sem akarok, van még jó pár évünk addig.
- Az lenne a legjobb, ha nem tetszene neki és még hosszú évekig nem is foglalkozna velük. – sóhajtok és közben tudom, ez a kívánságom a soha be nem teljesülő vágyak sorát fogja gyarapítani, pedig milyen szép is lenne, ha a lányunk még évekig nem foglalkozna azzal, hogy miként törheti össze a szívét. A szerelembe esés ugyanis részben mindig azzal jár. Túl hamar felnőtt…
Figyelem, ahogy feltúrja az asztalt és leír nekem egy számot és egy címet is. Átveszem és tudomásul azt, hogy az anyukával értekezzek inkább.
- Oké, megjegyeztem és köszi. – a farzsebemből kiszedem a tárcámat és abba rejtem a papírt a fontos és értékes információkkal, amelyekre még szükségem lesz.
- De. Egy kicsit azért az, nyanya. – vigyorgok még mindig szélesen és ahogyan mellette állok, finoman a vállammal az övét érintem meg.
- Tudom. – komorulok el, mert tudom, hogy érzékenyen érintik az autóbalesetek még most is. És azt is, hogy miért is van ez így, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve, kicsit sután, de azért megölelem. Viszont csak annyi ideig, amíg nem kezd el kínossá vagy furává válni. Pontosabban… őt megölelni sosem volt kínos vagy furcsa, valójában egész kellemes és ismerős és jó érzés.
Előállok a meghívás ötletével és tudom, hogy meglepem kissé, mert tényleg nem szoktunk Lily nélkül kimozdulni már együtt. Azok az idők nagyon régen elmúltak már. A kérdését hallva megint elnevetem magam.
- Együtt, bár tudod milyenek. – vonom meg a vállamat. Nos maradjunk annyiban, hogy egyikük sem éppen a hűség mintapéldánya. Nekem ez a fajta szemlélet sose jött be igazán, de ha neki jó, én ugyan biztosan nem fogok pálcát törni felettük, nem az én dolgom, hanem az övék.
- Hát… nincs olyan az életemben, akit szívesebben vinnék, vagy bemutatnék a lányunknak, ha érte kell menni. – őszintén válaszolok, aztán persze leesik, hogy ez most, hogyan is hangozhatott és persze el is szégyellem magam.
- Mármint… A ghalla! – szalad ki egy káromkodás a számon skót gael nyelven, ha fáradt vagyok, akkor megesik, egyébként nem szokásom csúnyán beszélni, na meg persze félreérthetően se.
- Nem úgy értettem. Meg se fordult a fejemben, hogy mást hívjak el. – szóval ez nem a ló és a szamár esete, mert tényleg nincs más, akit elvinnék erre a vacsorára, banzájra, vagy nem is tudom minek nevezzem.
- És örülök, ha eljössz, köszönöm. – kicsit talán sután sikerül megköszönnöm, de a szándék a lényeg, ugye?! Tényleg jól esik, hogy van kedve hozzá és nem utasított el élből.
Ami pedig a pletykát illeti, számomra nem egyértelmű, hogy az eszébe jutott, nem szoktunk a magánéletünkről beszélgetni, ami nem érinti a lányunkat, így ezzel kapcsolatban nincs is hozzáfűzni valóm.
- A szobádban?! – most rajtam a sor, hogy elkerekedjenek a szemeim, főleg, hogy félig arra is utal, maradjak éjszakára is. Hűha, na olyasmit meg aztán pláne nem csináltunk nagyon-nagyon régen. Mármint, hogy egy épületben aludjunk, még ha külön is.
- Nem kell ám ügyet csinálnod magadnak, hazavezetek még, csak nagyjából háromnegyed óra, kibírható, szóval… – igazából jól esik a felajánlás és maradnék is, mert elég cinkes lenne vezetés közben elaludni, aminek megvan az esélye ebben a melegben, ami odakint tombolt. Mert persze a város két végében lakunk, szóval ha azt vesszük a délutáni csúcsban, ez még elég óvatosan becsült idő.
A bögrét odaadom és ahogy kiveszi a hajgumit, a tekintetemet rajta felejtem.
- Jól áll, amikor így van a hajad. – csúszik ki a számon és mintegy végszóra a gyerek is belép a konyhába. Láthatóan meg van ő is lepve attól, hogy még itt vagyok.
- Apa, hát te?! Baj van? Tényleg itt maradsz? – persze, nem tudja hová tenni a dolgot, általában amikor én hozom haza, csak beköszönök és már megyek is.
- Lily... öhm… jó hírem van, elmehetsz hétvégén Ginnyékhez, ha még szeretnéd. – szólalok meg és tekintve, hogy a lányunk felsikolt és szélesen mosolyog, majd elszalad, úgy veszem, hogy ez örömhírnek számít. Angiere nézek a szemöldökeim feljebb szaladnak a homlokomon, de most nem a csodálkozástól, hanem a szélesen mosolygástól Lily reakciójára.
- Úgy tűnik szeretné. – jegyzem meg és a következő pillanatban Lily vissza is nyargal, majd megölel.
- Kösz apa. És neked is anya! Szuper vagy! – suttogja az utolsó két szót, nyilvánvalóan nem nekem, de a fülem mellet.
- Hallottam ám. – jegyzem meg neki, amit egy vállrántással és egy mosollyal el is intéz.
- És ha tényleg arról beszéltetek, hogy maradsz vacsira, akkor maradj légyszi! Anya beszéld rá! – pillog az anyjára, aztán elereszt és visszaszalad a szobájába a telefonjával a kezében, megint kettesben hagyva minket Angievel.
- Gyakran ilyen mostanában? – az egyik pillanatban még duzzog, a másikban átölel és a kettő között fel-le rohangászik. Aggódom, hogyan fogok vele lépést tartani később, amikor már most sem egyszerű.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 8:26 pm Keletkezett az írás



Archie °° Angie
“Bring back the joy to my life. ”





- Hát persze, hogy élvezem! Látnád a fejedet.. - kuncogok a tenyerembe, nevetés örvényeivel telik meg tekintetem.
- Ugyan már! Miért ne érdeklődjön a fiúk iránt? Tudod, hogy milyenre neveltük, nem kell frászban legyél előre. Ha lesz valami komoly, úgyis fogsz tudni róla, nyitott könyv, előtted is. - hajolok közelebb, hogy ezt aztán pláne ne hallja meg Lily, ha elő találna jönni a szobából, akkor se. Amilyen csendesen tud osonni - esküszöm, Zeusztól tanulja - simán el tudok képzelni tőle ilyen hallgatózó merényletet.
Meglendül a kezem, hogy a miheztartás kedvéért tarkón teremtsem, de aztán visszahúzom a mozdulatot. Nem vagyunk már olyan viszonyban, hogy ezt akár poénból megejthessem vele, így inkább nem játszom a tűzzel. Marad a nyelvöltés, majd a megint csak kirobbanó nevetés. Oké, tényleg az.
Sután karolom át az ölelésben, meglepettségemben csak egy pillanatra fagyva le. Lehetetlenül ismerős a gesztus, jóelsik és még csak bele sem gondolok, hogy ennek furának kellene lennie. Nem az. És meglepve tapasztalom, hogy nem is fájdalmas. Csak egyszerűen simogatja a lelkemet, tart, ameddig tart.
- Még mindig elmehetnének egy arab országba? - célzok ezzel az előbbi ovis korban még cuki, felnőttként ízléstelen több vas a tűzben effektusra jókedvűen. A kedélyességem viszont a válaszát hallva elhal egy pillanat alatt. Sértődötten - nem tettetve - húzom fel az orromat.
- Felejtsd el, hallod? Nem tartozik rám. Lily úgyis elmeséli. - szúrok oda a végére, szinte a káromkodásával egy időben. Kikerekednek tőle a szemeim. Annyira lehetetlen ez az anyanyelvi megszólalás, hogy elmossa a felháborodásomat.
- Woof-woof! - ingerkedek vele, célozva arra, minek is tituláltam mindig a skót megszólalásait. Persze szigorúan szeretetből. Azt is tudja - tudta s az az én dolgom, hogy még mindig igaz - hogy mérhetetlenül szexinek tartottam mindig, ha előkúszott belőle nem csak az akcentusa, hanem a gael - nem mindig trágár, bár úgyse értem, szóval mindegy - kifejezései.
- Tényleg szívesen megyek, a kérdést meg felejtsd el. A ti dolgotok, ha Sarah, meg te.. - legyintek. Lám, csak kicsúszott a pletyka a számon. Nem merem ajkaim elé kapni kezemet, mert azzal csak felhívnám a figyelmét az elszólásra. Így legalább megvan a reményem arra, hogy talán - álmodik a nyomor - nem hallotta meg.
- Amíg én főzök, igen. Van ebben valami gázos? - vonom fel a szemöldökömet. Sok mindenből tudok problémát csinálni, de az nem zavarna, hogy az ágyamban alszik. Úgyse vagyok ott, akkor mi legyen a kínos vagy lélektépő benne?
- Nem szeretném, Archie. Fáradt vagy, magad mondtad és amúgy is látszik rajtad. Nem akarom, hogy emiatt a hülye távolságtartás miatt a lányom félárva legyen. - toppantok lábammal a konyhakövön. Ráébredve arra, mit is mondtam, beszippantom alsó ajkamat, megint. Fűzném tovább, magyaráznám, hogy ugye apám is elaludt a volánnál, hogy mennyire féltem mert szeretem, de ekkor betoppan Szélvész Kisasszony, s ez belém forrasztja a szót. A bók pedig pírt rajzol arcomra. Rég hallottam tőle ilyesmit.
- Köszönöm. - suttogom, de inkább a papíroknak, mint Archibaldnak. Elhallgatom az apa-lánya csevejüket.
- Dobhártya marad! - nevetek a lányomra, s még mielőtt kifordulna először a konyhából, a csuklója után nyúlok és magam felé penderítem, hogy ölelésembe vonjam. Elesni nem fogunk, ha nekem tántorodik, akkor sem, Mögöttem van az asztal, az meg a falnak vagyon tolva, s egyébként sem olyan nagy ez a konyha.
Kiszalad, visszajön, az apja nyakába vetődik. Szertelen, mint az utóbbi időben. Az életkorának számlájára írom, majd kinövi. De egyébként végtelenül aranyosnak tartom ezt a fajta energiabombaságát.
- Apa itt van, nem illik úgy beszélni róla, mintha nem hallaná. Egyébként meg lehet, hogy dolga van, nem szabad így erőszakoskodnunk vele.. - próbálom menteni a menthetőt. Közben Lily válla fölött Archiera tekintek, amolyan kérlek módon. Nagyon nem szeretnék a lányunknak csalódást okozni, de az tény, hogy nem fogok az ex helyett dönteni.
- Gyakran. - tűröm hátra arcomból tincseimet, amit a lányommal ölelkezés szemeim elé rázott.
- Nem sokáig lesz ilyen, még úgy hat-nyolc évig. Annyit csak kibírunk, nem igaz? - nyomok el egy fintort. A sértődéseit nagyon nem szeretem, de nem lehet egy szavam sem, görög felmenőitől örökölte a most rajta uralkodó temperamentumát. És az esetek többségében még mindig higgadt és nagyon felnőttes tud lenni, büszkék lehetünk rá.
- Vacsi után társasjáték? - szólal meg a szobája felől Lily hangja. Nem tudok mit kezdeni vele, el kell nevessem magam.
- Én nem mondok semmit! - tátogom Archie felé, feltartott kezekkel. Tekintetemben ott a kérdés: Maradsz akkor?
- A társas alól kimentelek, tényleg alhatsz a szobámban. Majd mi a nappaliban játszunk Lilyvel, enyém a kanapé.

Zene:   Build it better
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 9:02 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Na köszi, életem. – csúszik ki a számon csakúgy lendületből, pedig így már jó ideje nem neveztem. Egy pillanatra, azért feltűnik az elszólás és Angiere pillantok, hogy vajon leteremt-e miatta, de ha nem, akkor több figyelmet nem szentelek a dolognak. Skótságom mellett sikerült azért eltanulnom az angoloktól, hogy rendszerint vadidegeneket is becézgetnek. Persze, a mi esetünkben nem erről van szó, hiszen Angie nem idegen és ráadásul esetünkben ezt a kifejezést, amúgy sem mondogattam soha másnak, leszámítva Lilyt, viszont bízom abban, hogy az érintett személy elkönyveli annak, hogy kicsúszott a dolog, mintha még mindig Londoban élnénk az ott élő emberek között, az ő szokásaikkal.
- Mert még borzasztóan korai. Mert alig pár éve még pelenkás volt és, mert… – nem fejezem be a mondatot, mert milyen lenne már, ha bevallanám, hogy én akarok az első maradni az életében a férfiakat tekintve. Na jó, esetében talán még nem lehet másik férfiról beszélni, de a srácok sem derítenek örömre.
Összenevetek vele, jól esik és ráadásul még természetes is, ahogyan az ölelkezésünk is. Mégis igyekszem nem elnyújtani, mert nem tudom, hogy mit szól hozzá és nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. És mivel ő sem ellenkezik, hát nem is nyújtom tovább.
- Fogalmazhatunk így is. – bólintok egyet és a pillantásomban benne van, hogy abszolút egyetértek ezzel, de hát az ő dolguk és nem a miénk. Ha nekik így megfelel, akkor nekünk is meg kell.
Angie szavai belém fojtják a szavakat. Mármint… nem kellene ennek az egész témának közömbösnek maradnia?! Akkor miért kapok sértődött pillantást, a szavairól, illetve arról, ami a szavak mögött rejlik, miért érzem úgy, hogy ingoványos talajon járunk?! Nem, nem akarok arra gondolni, ami átfut a fejemen.
- Öhm… ha akarod hallani, akkor inkább én meséljem, mint Lily, bár neki nincs mit, odafigyelek erre… – szólalok meg halkan és Angie tekintete után kutatok. Valamiért azaz érzésem, hogy lenne kérdése a dologgal kapcsolatban, de közben próbálom menteni, ami még menthető, hiszen tényleg nem úgy értettem a dolgot, ahogyan hangozhatott.
A vakkantását hallva, megint csak széles mosoly ül ki az ajkaimra. Pontosan emlékszem arra, hogy minek is titulálta az akcentusomat annak idején és persze arra is, amikor a származásomra nem csak erősen utaló, de egyértelműen alátámasztó nyelvet használtam, vagy használom jelen pillanatban.
És ekkor felhozza Saraht, ami persze nem kerüli el a figyelmemet, így pedig egy ideig csendben is maradok, mielőtt reagálnék rá bármit is.
- Akarod hallani? – kérdezek rá egyenesen, kerülve a finomkodást. Ha nem, akkor nem fogok róla beszélni, de ha tudni szeretné, akkor nincs jobb ideje a kérdésnek
- Hát… nincs. – oké, nincs benne semmi gázos, de hát na, akkor is minimum illik nem azonnal elfogadnom a felajánlást, elvégre nem mindennap történik ilyesmi. Közöttünk legalábbis.
Van súlya a szavainak és igazat is adok neki. Arról nem is beszélve, hogy tudom miként és miért is halt meg az édesapja, így feleslegesnek és kicsit pofátlannak is érezném, ha szembe szállnék velük. Ráadásul még igaza is van.
Azonban mielőtt még válaszolhatnék érdemben, kicsúszik egy bók a számon és megjelenik a lányunk is, aki mint egy vihar, úgy tombol keresztül a konyhán, kétszer is.
- Tényleg, bocs apa. És ez nem erőszakoskodás. – előbb az anyjának válaszol majd nekem és végül megint Angienek.
- Rád hallgat, mindig. Ugye apa?! – az én gyönyörűségem tizenkét évesem éppen most buktatott le az anyja előtt, szóval nincs mit tenni, minthogy bólintok egyet.
- Na ugye! – csapja össze a tenyereit Lily és én közben az anyját nézem. Bólintok egyet, szavak nélkül jelezve, hogy maradok. A gyerek meg persze eltűnik.
- Ki. – nevetem el magam a lányunkat illetően.
- És akkor megnyertetek magatoknak, maradok. – jelentem ki, mert ha ők ketten összefognak, nincs azaz isten, aki képes lenne ellentmondani nekik és ráadásul én csak egy földi halandó vagyok. És persze ekkor hallom meg a gyerek másik kívánalmát.
- Jó, legyen! – szólok hangosan, hogy Lily is hallja, de közben végig az anyját figyelem egy kis pimaszkás mosollyal az ajkaim sarkában. Hihetetlen, hogy a lányunk bármit képes elérni, amit szeretne.
- Ne ments ki, szívesen vagyok veletek. És arról szó sem lehet, éjszakára hazamegyek, nem fogok gondot jelenteni és főleg nem száműzlek a kanapéra. – mert ha maradnék, akkor egyébként is én vállalnám azt be, de egyelőre úgy tervezem, hogy éjszakára nem maradok.
- Akkor viszont, én ledőlök, ha nem bánod. De csak akkor, ha ígéred, hogy felkeltesz vacsoraidőben. – komolyan gondolom, amit mondok, ha hagy aludni, annak nem fogok örülni, szeretem magam ahhoz tartani, amit megbeszéltünk.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 10:10 pm Keletkezett az írás



Archie °° Angie
“Bring back the joy to my life. ”





Megüti fülemet a becézés, nagyot dobban tőle a szívem, de igyekszem nem komolyabban venni annál, mint amennyire még kellemes kimenetellel bírhat. Nevetek rajta, kacsintok rá mellé, s megkínálom egy nagyon szívesen-nel. Ezzel részemről túl is lendültünk az angol utánérzetes idegenbecézésnek felfogott életemen. Nem akarok túl sokat lamentálni rajta, mert a végén még valósabb lesz annál, mint amilyen. Pandora selencéjének az a jó, ha csukva marad.
- Mert féltékeny vagy, apuci? - ingerkedem vele, még mindig a nevetés ízével nyelvemen. Az ölelésben megtámasztom államat a vállán kicsit, tudatosan nem forsítva oldalra a fejem. Nem akarom megtalálni azt a tökéletes kis helyet a vállívében, mely mintha arra lett volna teremtve, hogy homlokomat döntsem neki, beleolvadva az öleléseibe ekképp. Rég volt, tán igaz se volt.
- Egészségükre. - lapozok én is, átívelve a téma fölött, sértődöttségemben olyasmit mondva, amit nem kellene.
- Én.. - kezdek bele, de csak egy dühös sóhajra futja eztán, s némi heves fejrázásra. A copfom még jó, hogy nem csap szemen a lendülettől. Komolyan, teljesen idióta vagyok, minek vágtam ilyet oda? Ez megint a régi nóta, s nagyon nem szeretnék ebbe az utcába besétálni. Inkább megfogom a dolog viccesebb oldalát, úgy egy fél percig tudunk mosolyogni is, mielőtt a pletykás, görög nő előbújna belőlem.
Kérdez és én megsemmisülök. Dacosan szorítom össze ajkaimat.
- Nem! - vágom ki a rezet, majd sokkal csendesebben, szinte beletörődötten hozzáteszem:
- De. Igen. Nem tudom.. Semmi közöm hozzá, de beszélnek ezt-azt, s nem tudom elereszteni a fülem mellett. - vallom be az egészet, úgy ahogy van, őszintén. Kezdjen vele, amit akar. Azt teljesen biztos, hogy nem fogom elmesélni mit is hallottam odabent. Meg hogy mennyire kiabáltam miatta, magamból kikelve. Ha nem lettünk volna a pihenőben többedmagunk, akkor talán meg is tépem a medikát. Szerencse, hogy nem fordult ez elő.
- Na látod! - mosolygok rá, ez eldőlt, legalábbis úgy hiszem. Mondjuk ehhez Lily közreműködőse is jócskán hozzásegít az elkövetkezőkben.
- Szeretlek! - duruzsolom Lilynek, s még mondanám tovább, hogy tudom, hogy nem erőszakos, amikor olyat sikerül szóljon, amitől megint tócsányira tágulnak szemeim. Ha nem a lányom mondaná, akkor csípőből lenne egy "na persze" a válaszom, vagy egy "régen se, hát még most", de így inkább csendben maradok. Pláne, mert Archie szavai is torkomra forrasztják a válaszokat.
- De vacsi előtt a leckéd meglegyen. Nincs telefonozás addig, mert megharagszom. - veszem elő a lehető legkevésbé gyerekkompatibilis megjegyzéssorozatot zavaromban. Most komolyan, mit lehetne erre mondani? Az apja azért marad, mert mindig hallgat rám. Olümposzra! Lehidalok..
- Örülök! - mosolyodom el, ezzel simítva meg a közöttünk feszülő távolságban Archie arcát. Lily bekiabálását hallva megint csak elnevetem magam, de jár mellé egy szemforgatás is. Ez a lány egy igazi boszorkány. Vajon kitől örökölte a meggyőzőképességét?
- Sz.. - eretném, ha mégis maradnál - - ..íved joga. - hagyom rá. Ha menni akar, akkor nem fogom tartóztatni. Elmondtam, hogy aggódom érte, hogy nem szeretném, ha fáradtan vezetne és aligha hiszem, hogy pár röpke óra alatt kialussza magát. De az ő dolga, semmi közöm hozzá, nem akarom összetörni ezt a hirtelen, meglepetten jött harmóniát azzal, hogy erőszakoskodom. És különben is, a végén még félreértené.
- Nyolc, ahogy mindig. Jó pihenést! - engedem ezzel útjára a hálószobám felé, s a magam részéről nekilátok annak az emlegetett muszakának. A cukkini-reszelt sajt-fahéj rétegnél valahol Lily is előkerül, sürgős segítségre szorul a matematika háziban. Míg a fogás sül, addig leülök vele a konyhaasztalhoz, hogy elmagyarázzam azokat a fránya szöveges feladatokat. Hiába, ez nem az én szakterületem, de az ő évfolyamszintjét azért még megütöm. Egyetemi matematikát már nem tudnék magyarázni neki.
- Moss kezet és keltsd fel apát, kérlek! - nyomom Lily kezébe a becsukott könyveit, hogy ne legyenek útban az asztalon. Terítenék, de a félvállról vett válasza felbőszít.
- Nem érek rá, azt mondtam Ginnynek, hogy a lecke után visszamegyek a gép elé. Még van tíz perc vacsoráig, addig muszáj beszélgetnem vele. - jegyzi Lily, s ezzel ki is viharzik a konyhából. Én pedig csak azért nem kiabálok utána, mert nem kettesben vagyunk, s igyekszem Archie pihenésére tekintettel lenni. Még tíz percig.

Halkan nyitom a szobaajtót, belépek a leeresztett redőnyű helyiségbe. Megköszörülöm a torkomat, szólnék, de olyan bénán jönne ki, ha az ajtóban állva keltegetném. Gondolok egyet és leguggolok az ágy mellett, fejmagasságban fektetem alkaromat rá, szabad kezemmel pedig Archibald vállára fogok rá. Finoman megmozgatom a kezemet, nem akarva agresszíven megrázni, de mégis jelezni kívánva, hogy ébredni kellene.
- Nyolc óra van. Megígértem, itt vagyok. - veszem el a kezemet, ha érzem, hogy moccan, hogy reagál arra, hogy beszéltem hozzá. Fel kéne egyenesedjek és kisétáljak, de valahogy nem akaródzik megmoccanni. Pótcselekvésemben tovább folytatom a beszédet.
- Lilynek halaszthatatlan dolga akadt Ginnyvel skypeon, eszében nem volt felkelteni. A konyhában várunk..
Végül csak felemelkedem, s hacsak nem tartóztat, akkor hamarosan a hálószobán kívül vagyok megint. Ideje lenne tényleg megterítenem rendesen.

Zene:   Build it better
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 10:49 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



A kérdésre csak egy bosszús pillantást kap Angie. Hát persze, hogy féltékeny vagyok, abszolút az, de ezt persze nagyon nem akaródzik bevallani. Tény, hogy nem akarok már pasikat a lányom életébe és ezt mindenre értem, nem csak arra, hogy ki hódítja meg Lily szívét, hanem arra is, hogy ki jön szóba az anyjánál. Erre – szerencsére – mondjuk még nem volt komolyabb példa, de ha lett volna, szerintem esélyesen akkor is kiakadok, mint a kakukkos óra. Lily a legfontosabb a számomra és persze, hogy bassza a csőröm, ha valaki más is bitorolni akarja a helyemet a szemében és a szívében. Melyik apának tetszene ez, de most komolyan??!!
Richardékon túllendülünk a következő téma azért már nem ilyen egyszerű. Vagyis szerintem az, de azt nem tudom mire vélni, hogy Angie ilyen módon hozza szóba, egyfelől magától, másfelől pedig akkor, amikor rákérdezek, hogy tudni akar-e róla.
- Lefeküdtem vele. Egyszer. – hát fogalmam sincs, hogy az előbbiek után miszerint nem is akarja tudni meg akarja is, most akkor mi is a helyzet. Nem fogok titkolózni előtte, ez egészen biztos. Egy alkalom volt egy randi után, aztán egészen gyorsan rájöttem arra, hogy ez nem lesz nekem pálya, mert a csaj rettentően ragacs típus és közben pedig nem sok közös van bennünk. De most komolyan, melyik ép elméjű ember jönne azzal egy ilyen eset után, hogy költözzünk össze és varrassunk magunkra tetkót, ami bizonyítja az összetartozásunkat??! Amint lehetett elmenekültem – ha nem is a szó szoros értelemben –, de annyi a lényeg, hogy gyorsan rájöttem, nekem ilyen nő nem kell.
Ha kérdezni akar ezzel kapcsolatban, hát állok elébe, ha nem, akkor nem. Igazából ez nem rajtam áll, tőle függ, hogy mit akar még tudni, vagy nem tudni.

- Én is szeretlek anya. Meg apát is. És ooookééééé. – reagál a gyerek az anyjára és neki persze fel sem tűnik, hogy olyasmit árult most el, amit én magamtól nem feltétlen akartam voltam Angie tudtára hozni és abban sem vagyok biztos, hogy ő hallani akarta ezt. Viszont Lilynek hála már ki lett mondva és visszaszívni nem lehet, szóval azt tesszük, amit bárki a helyünkben, mi szülők, tudomást sem veszünk erről a vallomásról, ami azért azt hiszem mindkettőnknek sokat számít.
- Jó-jó! – vágja rá a gyerek a leckét illetően, én meg csendesen figyelem őket. Annyira hasonlítanak egymásra, hogy az félelmetes és én ezt rettentően szeretem bennük. Számomra nincs a földön szebb náluk.
- Köszi. – jegyzem meg a pihenést illetően és eltűnök egykori kedvesem szobájában. Nem kell álomba ringatni, amint leteszem a fejemet, nagyjából ki is dőlök és az alvás alatt álmot nem látok. Komolyan, szó szerint kiütött állapotban fekszem, amíg Angie kezét meg nem érzem a vállamon és fel nem riadok rá.
Összerezzenek és így nyitom ki a szemeimet. A legédesebb álomnak vélem első pillanatban az elém táruló látványt.
- Hogy mi?! Ja, jövök-jövök. – szólalok meg és megelőzve a visszaalvás veszélyét, hát felülök az ágyon.
- Mindjárt ott leszek. – pillantok még Angie után, de kell pár perc mire ténylegesen magamhoz térek. Miután magamra hagy, felállok, nyújtózok és hatalmasat ásítok. Ez a pár óra alvás nem volt elég sokmindenre, de nagyon is jól esett.
Kidörgölöm az álmot a szememből és ezt követően én is kitántorgok a konyhába.

- Nagyon jó illata van. – szólalok meg, ahogy belépek az említett helyiségbe és a levegőbe szimatolok, majd egyenesen az asztalhoz ülök.
- Mert anya muszakája mindig nagyon jól sikerül. – csicsereg Lily, miközben az anyja mellett szorgoskodik.
- Anya, ehetek a szobámban? Meg akarom beszélni Ginnyvel a holnapot mielőtt még aludni kell menni. – fordul a gyerek az anyja felé, de nem is tudom, nekem kissé úgy tűnik, hogy amit mond, csak részben fedi az igazságot és, ha nem lennék ennyire kómás még az alvástól, akkor átlátnék a gyereken, aki épp azon munkálkodik, hogy kettesben hagyjon minket.
- Apa, te nem bánod? – néz rám a kisasszony, mielőtt az anyja még válaszolhatna.
- Hát ez anyádtól függ. – tudom, hogy mennyire nem fair rábízni ezt az egészet, de én még mindig próbálok felébredni és lehetőleg nem belealudni a vacsorába.
- Anya, légyszi! – fordul Lily kétségbeesetten az anyja felé.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 14, 2015 11:29 pm Keletkezett az írás



Archie °° Angie
“Bring back the joy to my life. ”






A levegőbe cuppantok engesztelésem jeléül, észre sem véve magam. Nagyon vicces, ahogy így duzzog afölött, ami nincs is. Lily szerelmes, de nincs senkije. Pedig ha Archie tudná, hogy az osztályban nem ők lennének az első pár.. Kézmegfogós, arcra puszit adós, cuki diákszerelem. Engem nem zavar(na).
A medikát illető válasz sokkal inkább. Ha lenne valami a kezemben, azt eséylesen odacsapnám, de mivel épp nem szöszöltem semmivel, így nem teszek kárt a holmikban.
- Értem. - zárom le ennyivel és nem, többet tényleg nem akarok sem tudni, sem mondani. A végén még kiszaladna a számon a felszólítás, mely szerint inkább ne a kollegináimat húzogassa. Csúnya lenne, még tőlem is. És évek óta nem voltam ilyen durva vele, nincs is rá jogalapom, nem akarom hát elkezdeni. Nem kérdezek, eszemben sincs, inkább hagyom kisiklani a témát ujjaim közül. Elfordulok Archibaldtól, pakolásba menekülök, s magamba nyelem mélységesen keserű, kellemetlen érzésemet. Szerencsére Lily jól tudja, hogy mikor kell megérkezni, s oldani a feszültségeket.
- Az ott nem 64 925. Hogy adtad ezeket a számokat össze? - váltok görögre, amint kettesben maradok Lilyvel, s a vacsorakészítést már a sütő végzi, én megtettem az előkészületeket. Radírozna, ha nem tollal írt volna. Rosszalló ciccegésemet a kifestő elővillantásával fojtja el.
- Tudod, hogy szeretek pacsmitolni. - mondja széles mosollyal, s ezzel nem tudok vitázni. Hozzáteszem, hogy tudja, hogy én meg nem szeretem, ha pacsmitol, de nagyjából ennyiben is maradunk. Elküldeném, hogy ébressze fel az apját, de hárít, így a feledat rám marad.
- Bocsi, te kérted.. - sütöm le szemeimet, s kicsit nehezen sikerül eltüntetnem a zavart arcomról. Még jó, hogy egyébként sincs fény és Archie elég kómás ahhoz - remélem - hogy ne tűnjön fel neki.
Megtámaszkodom az ágy szélén, ahogy felállok, ellököm magam a bútordarabtól.
- Ráérsz, tíz perc alatt úgyse beszélik meg. Ha pedig mégis, akkor a kisasszony is vár az apjára, ahogy mi vártunk őrá. - szólok még hátra kis, cinkos kuncogás kíséretében az ajtóból.
- Undok vagy, anya! - hallom lányom hangját, de sem görögül, sem angolul nem feddem meg érte. Inkább beleborzolok hajába, mert úgyis tudom mennyire nem szereti. Nevetve indulok el teríteni.
- Régen rossz, ha hízelegsz. Mit szeretnél? - incselkedem a lányommal, a feje fölött elpillantva nézek Archibaldra.
- Köszönöm. Csüccs le, mindketten. Hozom. - nyúlok bele egy sütőkesztyűbe, s viszem oda a jénait tényleg az asztalra. Hagyom, hogy szedjenek, Lily is elég nagy hozzá, egy ideje így szokás. Annyi a biztos, hogy én szedek utoljára, s épp csak annyi adagot, amennyit egy kismadár a szárnyára venne, ahogy régen apa fogalmazott.
- Lily Kalliope Greenwick! - csörren villám a tányéron, ahogy kicsit hangsúlyosabban odateremtem. Összevont szemöldökkel nézek a kisasszonyra, mintha rajta akarnám kapni valamin. Persze neki arcizma sem rezdül, nem tudom turpisságon kapni, hát kis sóhajjal bólintok.
- Menj. Apa úgyis fáradt társasozni. - szalad ki a számon mintegy ítéletként. Nem kérdezek vissza, hogy "ugye?", hagyom elsikkadni, mintha nem mondtam volna semmit tulajdonképp.
- Nem baj, majd legközelebb. Reggel találkozunk! - pattan fel a tányérjával és evőeszközével együtt, s már el is tűnik szobájában. Időm sincs utánaszólni, hogy reggel mindkettőnkkel nem nagyon fog találkozni, lévén nem az apja viszi iskolába, hanem én.
- Jó étvágyat! - halmozok egy falatnyi ételt villámra. Hirtelen kínosnak éreztem a csendet, muszáj volt megszólalnom.
- Hiányzol.. - borul ki belőlem két falat között, elpillantva Lily szobaajtaja felé.
- ..khm.. neki. - teszek kiegészítést, kis híján belefulladva a muszakámba. Ez majdnem csúfos elszólás lett.. remek vagy, Eudora, remek!
- Örülök, hogy maradtál..

Zene:   Build it better
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 15, 2015 12:33 am Keletkezett az írás



Angie & Archie



Szélesen mosolygok, ahogy felém dobja azt a bizonyos puszit a levegőben. Nem gondolok semmi extrát a dologba, egyszerűen csak jól esik és ez az érzés megmarad egészen addig, míg el nem érkezünk Sarah-hoz. Normál esetben nem számolnék be róla és meg sem említeném, de ő hozza szóba, ahogyan azt is, hogy érdekli is és nem is. Hát megosztok róla annyit, amennyi – szerintem – érdekli, és amikor lezárja a témát, akkor én sem firtatom tovább. Természetesen, ha felhívná a figyelmemet hangosan arra, hogy kiket húzogassak és kiket ne, akkor replikáznék én is, de így, hogy nincs több hozzáfűznivalója, hát én is eleresztem a témát. Csupán némán figyelem őt és nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy jobb lett volna, ha tartom a számat, mert rosszul esett neki, amit hallott. Pedig szavakkal nem fejezte ki, de nem tehetek róla, egyszerűen ilyen érzés kerülget, aminek talán hangot is adnék, ha nem futna be közben a gyerekünk is.

Bólintok egyet Angie ébresztésére, dereng, hogy én kértem az ébresztőt, szóval semmi gond, örülök, hogy nem hagyott tovább aludni.
- Jövök. – dünnyögöm még egyszer mielőtt még Angie kimenne a szobából. Nem tudom miért, de szeretném, ha tovább maradna, viszont mivel nincs okom erre kérni, így aztán inkább csendben maradok és egy mosollyal nyugtázom, hogy a lányunk miként is nyilatkozik az anyjáról.
Felkelek és kimegyek. Lily ekkor adja elő, hogy miért is nem akarja velünk elkölteni a vacsorát és az anyja hangjára előbb összerezzen, majd nagyra nyílt szemekkel néz előbb rá, utóbb pedig rám, várva, hogy akkor most mehet-e vagy sem.
- Köszi anya, csúcsok vagytok! – pattan fel az asztaltól, mikor az anyja beleegyezését adja a szobában való evésre, végül pedig a reggelt emlegetve el is tűnik a szobájában. Tőlem pedig csak egy mosolyra futja a jelenetre.
- Ő most azt gondolja, hogy maradok éjszakára? – fordulok Angie felé kérdő tekintettel. Oké, volt erről szó, de nem is tudom, valahogy furcsán érezném magam tőle, elvégre már régen nem töltjük együtt az éjszakákat, semmilyen értelemben vagy módon sem.
- Köszi, neked is. – kezembe veszem az evőeszközt és már épp az első falatot halmoznám a villámra, amikor elkerekedett szemekkel nézek egykori kedvesemre. Ugyanis az első szó, amit kiejt, az nagyjából felér egy fejbe kólintással, akkor is, ha hozzáteszi, hogy a gyereknek hiányzom inkább, semmint neki.
- Gondolom azért eszik most inkább a szobájában. – szalad ki a számon mielőtt még átgondolhatnám a dolgot. Azonban tény, ami tény, ha Lilyre lenne igaz, amit az előbb hallottam, akkor most is itt ülne és nem a gép vagy telefon előtt.
- Mármint… – teszem le a villát, mielőtt még a falat a számban landolhatna.
- Úgy értem, hogy… ti is nekem. – nem nézek Angiere, inkább a vacsorát tömöm a képembe, látványosan arra koncentrálva. Persze, hogy hiányzik ez, valaki, akinek én is számítok, aki hajlandó főzni rám, ráadásul a gyerekem közelében lenni. Tévedés azt gondolni, hogy bármikor is az egyedülállóságra vágytam volna vagy arra, hogy ne családban neveljük fel a lányunkat. Az élet azonban más kártyákat osztott nekünk.
- Én is örülök. – nyelem le a falatot és pillantok végre Angie felé.
- Finom lett. – bökök az étel felé a villámmal, hogy ne ücsörögjünk néma csendben és bár szeretném a megjegyzését elengedni, valamiért most folyamatosan azon kattogok, hogy hiányzom neki nekik.
- Kérsz valamit? Inni? – felállok a helyemről és ahhoz a szekrényhez lépek, ahol Angie a vizespoharakat tartja, hogy levegyek egyet – vagy kettőt – majd pedig megnyitom a csapot, megtölteni kívánva a poharat vagy poharakat. Nem mondom, hogy sosem gondoltam arra, milyen lenne, ha család lennénk, mármint tényleg, abban a klasszikus értelemben vett, de ezzel együtt is, olyan ostobának tartom a gondolatot, hogy szégyellem, amiért olykor eszembe jut, mint most is.
Ha kért inni, akkor a pohár vízzel térek vissza neki és magamnak is hozva, ha nem, akkor csak előttem koppan az üveg az asztalnak és visszaülök én is a helyemre.
- Kérdezhetek valami személyeset? – töröm meg újra a némaságot, miközben megint Angiere pillantok. Ha jelét adja annak, hogy igen, akkor folytatom a szövegelést.
- És veled mi a helyzet? Úgy értem, gyönyörű vagy, jó társaság, kedves, okos… szóval… neked van valakid esetleg? – nem akarok udvariatlan vagy bunkó lenni, de ha már korábban szóba jött az én magánéletem, akkor most érdekel az övé is, főleg, ha esetleg alapja is van annak, amiért Lily ennyire próbálkozik kettesben hagyni minket.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 15, 2015 8:54 am Keletkezett az írás



Szeretem, hogy bizonyos dolgokat mar meg tudunk engedni magunknak anelkul, hogy felreertesek vagy tovabbgondolasok targyat kepezne. Ilyen peldaul ez a levegobe kuldott puszi is. Vidam pillanat, amit a soron kovetkezo tema elmos rendesen. Nem akarom tudomasul venni a rossz erzesemet, de jol lathatja pengevekonyra szoritott ajkaimon, s tekintetem haragos-szomoru csillanasan, hogy a struccpolitikam mogott valodi kellemetlen felhang lapul. Lefekudtek. Nem kene zavarjon hiszen egy evtizede nem vagyunk mar egyutt s nekem is volt idokozben egy-ket zatonyra futott kalandom. Pontosan ketto, ami azert annyira nem sok, de epp eleg volt ahhoz, hogy raebredjek bizonyos dolgokra. Olyanokra, melyekre most gondolni sem akarok.
Ha marasztalna, maradnek. Igy viszont csak kisetalok, hogy az asztalnal talalkozzunk megint.
-Hess, mielott meggondolom magam! De aztan kigyere elkoszonni apatol, mielott villanyt oltanal. - mosolygok Lilyre. Nem kell figyelmeztessem, tudja o, fel tizkor agyban a helye. Nem berzenkedik ellene es a telefonjan is csak ritkan log a paplan alatt tiznel tovabb.
Archie kerdesere kisse zavartan koszorulok torkot.
-Azt hiszem, hogy igen. Hajlamos keszpenznek venni olyan dolgokat is, amik csak az o fejeben leteznek.
Kicsuszik a szamon a korrigalt vallomas, evesbe fojtom a tovabbi szavaimat. Nem akarok tobbet magyarazkodni, igy is elegge figyelemfelhivo voltam. A sertettnek tuni megjegyzesre kinyujtom kezem, s megerintem Archibald karjat, mintegy vigasztalon. Pedig nyilvan nincs szuksege ra.
-Kamaszodik. Es egyebkent meg jot akart. Mit gondolsz miert dorrentem ugy ra? O.. Egy ideje az a maniaja, hogy mi.. Ne vedd komolyan, nem rosszbol csinalja.
Vallok szint, kimente ezzel magamat, meg Lilyt is. Pedig lehet nem kellene. De nem tudok tenni ellene, kiszalad.
Aztan pedig mintegy kiejtem a villat a kezembol szavainak hallatan.
-Mi? Oh.. - szentimetalis, rozsaszin kodos mosolyba szaladnak ajkaim, falatozasba rejtem.
-Koszonom! - utalok vissza arra, hogy megdicseri a foztomet. Mar epp elsullyednek a kellemes etkezesben, amikor eloall a farbaval. Jo, hogy epp elfogyott a tanyeromrol az etel, mert eselyesen felrenyeltem volna. A vizet ig is sikerul, amit toltott nekem.
-Viccelsz? Lily es az orvosi mellett? Ugyan. Meg amugy is, en mar megkaptam, ami jart, ketszer nem oszt Amor tokeletes nyilat.. - valaszolok ra sem ebredve, hogy mit vallottam ezzel be. Meg csak bele se pirulok, leven nem veszem eszre magam.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 15, 2015 11:05 am Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Oké. – vágja rá Lily és már el is tűnik a szobájának ajtaja mögött, így hagyva magunkra minket az anyjával.
- Oh, értem. Majd beszélek vele mielőtt megyek, hogy ne essen neki rosszul, amiért nem maradok. – eddig sem volt példa arra, hogy maradtam volna éjszakára, inkább az volna a meglepő, ha ma másképpen lenne. Nagyon kicsi volt még, amikor az anyja és én úgy döntöttünk, hogy jobb nekünk külön, mint együtt, nem hiszem, hogy emlékezne arra, milyen volt, amikor még egy családot alkottunk és nem pedig ilyet.
Jön egy vallomás, amit nem tudok nem annak értelmezni, ráadásul összekötöm Angie korábbi reakciójával, amikor a Sarah került szóba. Nem kerülte el a figyelmemet az összepréselt ajkainak látványa, ahogyan a megbántott tekintete sem és, ahogy ez bevillan, leesik az a bizonyos tantusz. Mármint… feltámad bennem némi gyanú, de lehet, hogy csak én képzelem az egészet, így aztán nem adok hangot annak, ami a fejemben játszódik le. És nagyjából a felismerésem – vagyis amit annak vélek – végére érzem meg a karomon Angie kezét. Ráemelem a tekintetem és egy hosszú pillanatig rajta is felejtem. Nem esik rosszul, amit csinál, pontosabban nagyon is jól, pontosan azért, mert ismerős érzés.
- Azt akarja, hogy együtt legyünk? – kérdezek vissza – bár inkább kijelentésnek sikerül a mondat – észrevéve magam és azt, hogy kicsit talán tovább nyújtottam a válaszadás idejét, mint kellett volna.
- Ez meg mégis, hogy jutott eszébe? – vagy miért inkább most? Szinte egész életében így voltunk egy család, felváltva voltunk vele, megosztva az ott alvásokat, hol az anyjánál, hol pedig nálam. Két szobája van, az egyik itt, a másik az én lakásomban és ezt már tíz éve így csináljuk.
Valamiért beugrik, hogy talán félreértek mindent és inkább az lehet a dolgok mögött, hogy Angie életében van valaki, aki miatt a lányunk össze akar minket boronálni. Ha pedig ez a helyzet, arról tudni akarok, főleg, mert egyáltalán nem tetszik a gondolat, hogy bárki is apaszerepben akarjon tetszelegni a lányom szemében. Ez az én szerepem és ragaszkodok is hozzá. Próbálok nem őstulokként rákérdezni és bízom abban, hogy nem siklik félre a kérdésem.
A választ hallva pedig leteszem az evőeszközt én is és Angie arcát kezdem fürkészni. Hátradőlök a széken és csendben maradok egy rövid ideig, ami most valahogy rettentően hosszúnak tűnik. Megvakarom a tarkóm, ami egyértelműen pótcselekvés. Nem hoz kellemetlen vagy kínos helyzetbe, de ettől még nem lesz nem fura ez az egész. Mármint… a furasága csak abban van, hogy tíz év telt el és ezalatt sosem mondta, hogy ezt jelentem, vagy jelentettem neki. Persze, van egy lányunk, természetes, hogy emiatt egész életünkben össze leszünk kötve és mivel a viszonyt nem rossz, így fontosak is vagyunk a másiknak. Mégiscsak ő a lányom anyja, törődöm vele és sokat számít nekem, ez mindig is így volt. Most viszont nem tudom, hogy erre mit mondjak vagy mit kellene mondanom.
- Angie… – szólalok meg végül, de addig nem folytatom, amíg a tekintetét nem függeszti az enyémre.
- Ha tökéletes lett volna, akkor együtt maradtunk volna, nem?! – végig se gondolom, csak kiszaladnak a szavak a számon és valahogy nem is esik le, hogy talán bántó lehet, amit mondok.
Kinyúlok és megfogom a kezét, ha hagyja nekem, mert itt még nincs vége annak, amit mondani akarok.
- Ne hidd, hogy nem gondolkoztam ezen rengeteget. Hogy mi lenne, ha tényleg egy család lennénk vagy, hogy tovább kellett volna küzdenünk egymásért és Lily kedvéért, hogy talán csak túl fiatalok voltunk… – igazából nem tudom, hogyan folytassam vagy fejezzem be a mondatot, így inkább csak félbe hagyom.
- Olyan régen volt már… – szusszanok egyet halkan. Nagyon sok év telt el azóta, nem is tudom, hogy miért most került megint terítékre.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 15, 2015 7:33 pm Keletkezett az írás



-Rendben van. E ha mar igy dontottel, legalabb azt engedd meg, hogy hazavigyelek. Visszajovok majd taxival, semeddig nem tart, Lily ugyis aludni fog, s nem is olyan veszelyesen hosszu az ut. Tenyleg nem szeretnem, ha igy vezetnel. Most is majd' elalszol. - jegyzem meg gyenged torodessel. Keszseggel elhiszem, hogy maskor is vezet igy, de maskor nem latom ennyit, nem indul meg az aggodalmas vezerhangyam.
-Azt, igen. Azota slager nala, amiota egy osztalytarsanak a szulei valas utan iden ujrahazasodtak, megint egymassal. Kertem, higy teged ne traktaljon vele, eleg ha en hallgatom a nem annyira finom celzasait nap mint nap.
Nincs ellenemre Lily tevekenysege, bar van hogy eosszul esik, de van ilyen. Sokkal inkabb azt nem akartam, hogy Archie megtudja, en mit gondolok errol az egeszrol. Ezert tereltem allandoan, ha Lily ilyen temara vetemedett. Bizom a lanyomban, de a titoktartas nem minden fronton az erossege azert.
Visszahuzom a kezem, a mozdulat, mellyel megerntettem nem akarodzik direkt elnyujtott lenni. Ahogy hatradol reagalva a szavaimra, szinte vagyom, hogy ne nyissa ki a szajat. Ha nem lenne tul gyerekes, akkor meg a fuleimet is befognam, mert mint valami lavinatol, annyira tartok attol, amit hallani fogom. Vagyis velem, hogy fogok.
-Huszonegy se voltam egy keteves gyerekkel. Szerinted nem valtoztam azota? Mindketten valtoztunk, s ez igy termeszetes. Es gondolj akarmit, nekem akkor is bizonyitottak a evek, hogy annal jobb lapot nem kaphatok, mint amit kaptam veletek. Ezert sem ohajtok probalkozni. Jo igy, csonka, kusza, szetzilalt, de csalad. Az vagyunk Lilynek.
Nem akarnam a lanyoma azzal terhelni, hogy mas "apat" kene megszokjon. Egyszeruen nem vagyom ferfire Archien kivul az eletemben, nem is ferne bele.
-Hogy mi? - turok szabad kezemmel hajamba, most rajtam a potcselekves sora. Meglep azzal, amit mond. Eddig nyilt elutasitast ereztem felole a temat illeton a vacsora alatt, mos meg.. Nem tudom. Egyaltalan fel se kellett volna hozzam, veszelyes vizeken jarunk, megse birom lezarni egy "hagyjuk, nem erdekes"-sel.
-Komolyan gondolkodtal ilyeneken? Es, ha szabad tudnom.. Mire jutottal?
Kezemet meg mindi nem huzam el tole, de kisse feszengek a mozdulatban. Remelem Lily nem most talal bejonni. Tul sok mindent kellene - es nem tudnek - megmagyarazn neki.
-Reg volt, bar nem allitanam, hogy tulzottan megkomolyodtunk volna a evek soran. - engedek meg egy kis, kozos onironiat. Inkabb csak a beszedkenyszer okan, nem valos igazsagbol. Egyszeruen.. Fogalmam sincs mit kellene mondanom. Csak a valaszat varom, ugy igazan.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 15, 2015 8:33 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Igazából jól esik a törődése, akkor is, ha szívem szerint már le is beszélném őt a felajánlásáról, mondván nem akarok én gondot okozni neki, főleg nem külön programot csinálni azzal, hogy elvigyen és utána még haza is kell jönnie. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy hiába igyekeznék lebeszélni, nem hagyná és nem is áll szándékomban megbántani, tisztában vagyok azzal, hogy a fáradtan való vezetés nála nagyon is kényes téma és be kell lássam, nem alaptalanul.
- Oké, legyen, de a taxit akkor én állom. – ebből viszont én nem engedek, ha már miattam át akarja utazni a várost oda és vissza is, akkor a visszautat minimum én állom.
Figyelmesen hallgatom, hogy miért is lett hirtelen olyan nagyon fontos a lányunknak az, hogy együtt legyenek a szülei. Rendben, így azért már érthető, hogy honnan is fúj a szél és miért. Halkan sóhajtok egyet.
- Nyugodtan elmondhatta volna. Nem akarom, hogy úgy érezze bármi is tabu témának számít közöttünk. – hozzátenném, hogy ne nevelje erre a lányunkat, de azt hiszem nem kell. Jót akart Angie, bár az nem egészen világos, miért is jutott arra a következtetésre, hogy ez a téma esetleg kiakasztana engem.
- Nem haraptam volna le érte a fejét, természetes, hogy előbb-utóbb neki is eszébe jut, mi lenne, ha normális családja lenne. Nem gond, ha erről kell beszélnünk vele. – talán az lenne a legjobb, ha közösen ülnénk le, így hármasban és úgy beszélnénk meg az egészet. Azt, hogy miért van minden úgy, ahogyan és, hogy attól, mert a szülei nincsenek együtt, őt még nagyon-nagyon szeretik.
És ennek kapcsán sikerül a kettőnket érintő témára átevezni, amivel hirtelen nem is tudom, hogy mit kezdjek. Egyfelől persze, jól esik, amit hallok és amit összelogikázok a fejemben a délután eseményeit is figyelembe véve, de ezzel együtt nem véletlenül mentünk szét annak idején. Azóta pedig normális a viszonyunk megint és békében, szeretetben, egyetértésben tudjuk nevelni a lányunkat, ami nem biztos, hogy így volna, ha annak idején csak azért is együtt maradunk. Vagyis… fogalmam sincs mi lett volna, ha…
Meglepetésemben az újabb válaszától, csak csendben hallgatok és ha nem figyelnék magamra, akkor bizonyosan ezen a ponton le is esne az állam, azonban eme látványtól megkímélem mindkettőnket. Igazság szerint bánt az, amit hallok, akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy nem úgy érti vagy nem annak szánja.
- Most komolyan engem teszel felelőssé azért, ha nem találsz magadnak senkit? – nem támadok a szavaimmal, halkan és nyugodtan csengnek azok
- Angie ez egyáltalán nem oké. Én sosem kívántam, hogy ne is próbálkozz, szeretném, ha boldog lennél. – még mindig nem óhajtom se megbántani, se támadni, de kicsit úgy érzem a szavait, hogyha nem találja meg az igazit, arról én tehetek, holott ilyet sosem akarnék neki. Szeretném, ha megtalálná azt a fickót, aki meg tudja neki adni, amit én nem.
Figyelem, ahogyan a hajába túr. Nem akartam én elutasító lenni, de tény, hogy tíz éve hoztunk ez döntést és én csak ahhoz tartom magamat.
A kérdését illetően csak megvonom a vállamat. Hiába gondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha…, megoldásra nem jutottam, mivel nincs megoldása ennek az egésznek. Nem úgy alakult és kész.
Elengedem, amikor észreveszem, hogy feszeng az érintésem alatt. Nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát, így inkább visszavonulót fújok és a tányért eltolva az asztal lapjára támasztva fonom össze magam előtt mindkét karomat, ahogy kicsit előre dőlök.
- Ez mondjuk igaz. – mosolyodok el, mert egyetértek azzal, hogy nem sikerült megkomolyodnunk. Legalábbis részben egyetértek vele, hiszen, ha totálisan igaz volna, akkor egyikünk sem olyan munkát végezne, amitől más emberek élete függ nap, mint nap. De tagadhatatlan tény, hogy mindketten megőriztünk valamit a fiatalságunk komolytalanságából. Ez azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy ne roppanjunk össze a mindennapjaink súlya alatt.
- Angie… egyébként… – kezdek bele és megint megkomolyodnak a vonásaim.
- Te is ezt akarnád? Hogy egy család legyünk? – rá függesztem kék íriszeimet. Nem mondta ki, de ha számba veszek mindent, akkor – számomra – érthető, hogy erre a következtetésre jutottam. Mármint a reakciói és a szavai valami ilyesmit sugallnak és sugalltak és egyszerűen tudni akarom, hogy ez az egész most mit is jelent pontosan.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 15, 2015 10:36 pm Keletkezett az írás



Archie °° Angie
“Bring back the joy to my life. ”






Bólintok, beleegyezve abba, hogy a taxiköltséget ő állja. Nincsen azzal semmi bajom, ha nekem kellene fizetni, de így sem zavaró a dolog, ezzel nem fognak nyulat lőni. Fontosabb a berzenkedésnél számomra az, hogy nem kell lerágjam a körmömet az idegtől, hogy vajon hazaért-e épségben.
- Nagyszerű, hogy rögvest ellened nevelésnek veszed. - szalad ki a számon némileg méltatlankodással, de nagyon csendesen. Jót akartam, nem azt, hogy tabuk legyenek közöttük. S bár elsőre talán nem így tűnik, remélem, hogy Archie másodszorra felfogta, mi is a szituáció.
- Nem arról van szó, hogy leharaptad volna a fejét. Csak nem akartam, hogy tudd az erről alkotott véleményemet. Hogy tőle tudd, s ne tőlem.. Mindegy, nem lényeges! - legyintek zavartan. Csendes vagyok még mindig, sehol bennem a görögös temperamentumom, dlegalábbis hangerőmben nem vala. A többi pedig más lapra tartozik.
Rosszul esik, amit hallok, de nem akarok veszekedni. Eleget tettük régen, Lily meg is jegyezte már, mennyivel jobb, hogy nem érez feszültséget közöttünk. A gyerekek erre érzékenyek, különösen. Nem akarok rosszat neki se.
Hevesen rázom meg a fejemet a nemtámadó-mégistámadó kérdésére. Megint csak csapkodhatnékom támad, de nem moccanok, csak arcizmaim rándulnak meg haragos-fájdalmasan.
- Figyeltél arra, amit mondtam neked? - kérdezek vissza inkább, megpróbálva rávilágítani arra, hogy eszemben nem volt felelőssé tenni semmiért. A franc ebbe az emberbe! Még mindig ki tud hozni a sodromból, bár valljuk be az amúgy sem nehéz dolog.
- Találhatnék, de nem akarok. Az én döntésem és mélységesen elszomorít, hogy ezt így kellett felfogd. - jegyzem kissé hűvösebben annál, mint ahogy szeretném. Az elszomorít mondjuk a felháborítnál egy fokkal finomabb kifejezés, egész büszke vagyok magamra, amiért ezt sikerült mondanom.
- Nem mondtam, hogy nem vagyok boldog.
Igaz azt se mondtam, hogy az vagyok. De nem az ő hibája, szakítottunk, okunk volt rá és valóban rég volt. És tényleg nonszensz, hogy mennyire bennem van mindaz, amiről most beszélgetünk. Nem szoktam ezen gondolkodni, Lily nevelése és a tanulás, a háztartásvezetés mellett nincs is rá időm. Furcsa - és nem jól furcsa - belegondolni az át-nem-gondoltba jelen helyzetben tehát. De egy szavam nem lehet, én kezdtem. Vagy ő, amikor lefeküdt azzal a cafkával, tökre mindegy hányszor.
Hirtelen nem tudok mit kezdeni szabaddá váló kezeimmel, a tányérja után nyúlok, összerakom az enyémmel, s felállok, hogy a mosogatóhoz sétálhassak a szennyes eszcájggal.
A vállam fölött - elkezdett mosogatás közben - nézek hátra Archiera, amikor a nevemen szólít. A folytatástól bennem akad a levegő, belefagyok a pillanatba, s csak arra eszmélek, hogy a tányér csörömpölve hullik ki kezemből. Nem esik nagyot, a mosogatóban még el se töröm, de ijedtemben azt sem tudom hová kapjak.
- Zeuszra, de béna vagyok! - szitkozódom inkább, visszafordulva a munkához. Mosogató kezeimet bámulva, a mosogatószer által keltett habra fókuszálva szinte csak eltátogom az igenemet. Nem esélyes, hogy meghallja.
- Emlékszel még minek a napja van ma? - kérdezek inkább, a csöpögtetőre téve a tányérokat, visszafordulva Archibald felé. Ez is egy válasz, s ez sem vezet sehová. Hiába is akartam ennyi év alatt idegenként szemlélni őt, nem ment. Mégis, most túl közel vagyok megint. És tartok attól, hogy ez nagyon rossz irányba vezethet, hiszen ő nem egészen úgy nyilatkozott meg ma, ahogy én. Akkor meg minek szenvedjek vele miatta?
- Gondolom ha én tenném fel neked az előbbi kérdésedet, nem lenne a válaszod. - adok neki menekülési útvonalat, s szinte sikoltom felé tekintetemmel, hogy cáfoljon meg. Nem akarom azt a nemet.. utálom mind az összes lehetséges betűjét, előre is.

Zene:   Build it better

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 15, 2015 11:03 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Hát… nehéz nem úgy kivenni, hogy azt tanítod neki, nem mondhat el mindent nekem. – jegyzem meg, de nem rosszallóan, inkább csak úgy, mint aki a tanulságot levonta abból, amit eddig hallott. Nem akarok én veszekedni és valahol sejtem is, hogy részéről sem efelől fúj szél, de akkor sem egyszerű másként definiálni amit eddig mondott.
- Oké, akkor halljam mi a te véleményed, ami eddig nem derülhetett ki. – na, de ha egyszer ezzel jön, akkor természetes, hogy most már csak azért is tudni akarom mi az a vélemény(e), ami miatt nem lehetett velem őszinte a saját lányom a anyja kérésének eleget téve. Egyszerűen tudni akarom, hogy miért nem beszélhetett nekem Lily erről a vágyáról. Mert egyébiránt meghallgattam volna és képes is lettem volna ahelyén kezelni a dolgot, akármit is gondoljon az anyja.
Hallom a szavait és azok ellenére mégsem tudom másként értelmezni. Valahogy nem megy, mert akármennyire is bizonygatja, hogy az ő döntése ez, akkor is úgy érzem, hogy engem tesz felelőssé, pedig nyilván nem akarom, hogy boldogtalan legyen.
- Oké, legyen, akkor viszont nem akarsz találni valakit magad mellé? És miért, egyébként boldog vagy? – dobom vissza a kérdéseimet, mert, ha már egyszer kiengedte a szellemet a palackból, akkor nincs visszaút. Ez nem így működik. Most kell mindezeket megbeszélnünk, azok után, amik eddig elhangzottak közöttünk. Különösen ma este.
Figyelem, ahogy összeszedi a két a tányért és ahogy a mosogatóhoz lép velük én is felállok és mellé sétálok. A konyhapultnak támaszkodok a csípőmmel és nem tudom nem észrevenni, amikor a kérdésem nyomán kiejt mindent a kezeiből, ez pedig, ha úgy tetszik, egy újabb vallomás.
A kérdése viszont kizökkent egy pillanatra és el kell gondolkozzak azon, hogy milyen nap is van ma. Nem mondom, hogy rögvest leesik a tantusz, de pár másodpercen belül azért igen.
- De nem tetted fel előbb a kérdést… – jegyzem meg és ezzel – na meg az iménti kérdésével együtt – nagyon egyértelmű lesz a válasza. Csendben maradok egy ideig, mert nem akarok indulatból válaszolni neki.
- Mit szeretnél Angie??! – azt hiszem itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk abba a bizonyos pohárba. Tudni szeretném, hogy mit gondol vagy miben is reménykedik kettőnket illetően, főleg azért, mert én magam is érintett vagyok ebben az egész helyzetben és ha nem beszéljük meg egymással, akkor sosem fogunk egyről a kettőre jutni.
Ott maradok hát mellette, továbbra is a konyhapultnak támaszkodva és várva a válaszát.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 15, 2015 11:35 pm Keletkezett az írás



Archie °° Angie
“Bring back the joy to my life. ”





Görögül szalad ki fogaim kerítésén a "hogy az a'" kezdetű és végű, félig elnyammogott megszólalás, mellyel a megjegyzését illetem.
- Magam vagyok a rossz anya, hát hogyne. Ilyennek ismersz? Aki ellened hangolja? Ha akartam volna valaha is, megtehetem az elejétől. - vonom meg a vállamat. Magyarázkodhatnék, de ugyan minek? Úgy tűnik ő már rég eldöntötte, hogy minek fogja nézni azt, amit mondtam.
- Nem hiszem, hogy komolyan szeretnéd hallani.. - sóhajtok fel. Makacsul ragaszkodom az érzéseim inkognitójához, mert hogy hangzana, ha azt mondanám, ami az igaz? Hogy nem tudtam volna Lily elől elrejteni, mennyire szeretném azt, amiről beszél? Pedig nincs alapja, nem tudhatom, hogy működne-e, mégis, nem véletlenül nem éreztem jól magam Archie óta egyetlen kapcsolatomban sem.
- Mert Lilynek nem arra van szüksége, hogy az anyja mellett egy másik férfi legyen, aki akarva-akaratlanul az apja helyébe akarna lépni. Ő az első számomra és bár nyilván nem lenne ellenére, ha azt látná, hogy egy új kapcsolattól vagyok boldog, ettől még így döntöttem. Igen, az vagyok, de felhőtlen boldogság nem létezik.
Nem hazudok neki, boldog is vagyok meg nem is, abba pedig nem mennék bele, hogy mitől vagyok boldogtalan. Már sokkal könnyebb, Lily is nagyobb, nem is vagyok annyira fáradt - a munkától igen, de tőle nem - és tudom élvezni az életem. Pedig nem hittem abban az elején, hogy menni fog. Egyedülálló anyaként minden ijesztőnek tűnt, pláne úgy, hogy az apja meg én akkoriban nem voltunk valami fényesen. Egymással. Sem.
Különösen úgy nehéz összeszedetten reagálni a kérdésére, hogy mellém lép. Az elejtett tányérok után kapok, azokra figyelek, mert így valamivel egyszerűbb távolról szemléljem a magunk kis jelenetét.
Nehéz lenne válaszoljak. elszöszmötölök a mosogatással, majd maradva a manuális kibontakozásnál a kérdését hallva ösztönösen lépek hozzá közelebb, megállok előtte, mellette támaszkodom meg - két oldalán ekképp - a konyhapulton, aminek háttal helyezkedett, vagy éppen helyeztem így, ha nem moccant el. Orrom hegye szinte az övét súrolja.
Anélkül lehelem ajkaira a válaszomat, hogy ténylegesen megérinteném. Ajkaim nem érhetik az övéit, de a belőlem pattogó - elrejteni kellene, de nem megy féle - szikrák igen.
- Esélyt.
Nem távolodom el tőle, de nem is mozdulok, nem merek. Állom pillantását, pedig rettegem az elutasítást. Tudom, hogy mit döntöttünk el tíz évvel ezelőtt. Emlékszem minden veszekedésünkre, ami a tönk szélére vezetett minket. De mégsem tudtam mást mondani. A visszakérdezés pedig közelségemben reávetett tekintetem mélyén koldul szerelemért válaszért.

Zene:   Build it better

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 16, 2015 12:05 am Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Én nem ezt mondtam. – emlékeztettem arra, amit ő maga is tud. Hiszen akárhogyan is hangzott az, amit mondtam, egyetlen szóval sem tituláltam rossz anyának. Ez sosem volt szándékomban és eztán sem lesz az, hiszen tényleg nem rossz anya. Valójában nagyon is jó.
- És azt sem, hogy ellenem hangolnád. Csupán annyit kérek, hogy hagyd meg neki, hadd beszélhessen meg velem akármit, amit szeretne. – tisztában vagyok vele, hogy nem ennek akart ő keresztbe tenni, de akkor is így történt, amikor arra kérte a lányunkat, hogy ne szóljon nekem arról, együtt akar minket látni. Szeretném, ha Lily mindig is azt érezné, hogy bármivel elém állhat, egyik téma sem lesz tabu vagy ciki vagy kellemetlen.
- De igen. – jelentem ki határozottan, szinte a szavába vágva, amikor azt könyveli el, hogy nem akarom hallani a válaszát. Szeretném és komolyan is gondolom, de ez még nem egyenlő azzal, hogy valóban meg is adja azt. Tudom, hogy mennyire makacs tud lenni, ha akar és akkor nincs azaz isten, ami rávenné, hogy mondja el, ami a szívét nyomja. Pedig ebben az esetben jobban érdekel a válasza, mint azt sejtené.
- Aham, szóval csak és kizárólag Lily miatt van így?! – rendben, ha a lányunk miatt nem kezd mással kapcsolatba, el tudom fogadni – valahol még örülök is neki –, de valahol azért ez az öröm bennem nem az igazi. Képtelen vagyok attól boldog lenni, hogy ő lemond valamiről, aminek fontosnak kellene lennie gyerekünk miatt.
- Jó! – dünnyögöm azt illetően, hogy boldog, még ha nem is tökéletesen. Ennek csak örülnöm kellene, mégsem tudok abszolút felhőtlenül, de ez már az én gondom és nem az övé.
Odalépek mellé, hogy akkor itt az ideje tisztáznunk egymással ezt az egész dolgot. Elnézem, ahogy mosogat és azt is, hogy végül a mozdulatával közre zár a konyhapultot érintve.
Az orrunk szinte összeér és igyekszem megtartani az eddig felvett arcvonásaimat, noha egyáltalán nem hagy hidegen, amit csinál és eleve a közelsége sem.
Mindkét karomat leengedem magam mellett és míg tekintetem az övébe kapaszkodik, igyekszem választ lelni magamban a hallottakra.
Esélyt szeretne, nekünk, a családunknak, kettőnknek. Nem mozdul, nem hátrál és én egyre csak barna szemeit figyelem. Válasz helyett azonban előre hajolok, de mielőtt bármi történhetne, megállok egy pillanatra, azon vacillálva, hogy ez most tényleg okos dolog-e vagy sem. Valószínűleg nem az, de végül beadom a derekam annak, ami a fejemben forog. Megcsókolom. És ahogy ajkaim az övét érintik, jobbom úgy kúszik a hátára, azzal a szándékkal, hogy közelebb húzzam magamhoz, viszont ezzel egy időben csendül mögöttünk Lily hangja.
- Ti meg mit csináltok?! – és ez éppen elég józanító ahhoz, hogy elhúzódjak az anyjától, leejtsem a kezem a megkezdett mozdulatban és a gyerekre figyeljek.
- Semmit. Valami baj van? – kérdezem meg Lilyt, feltételezve, hogy nem minden kerek nála, máskülönben miért is került volna elő éppen most a szobájából?!!
- Nincs baj, csak anyától akartam valamit kérdezni, de… én most inkább visszamegyek a szobámba. – és mire elhangzik a mondat másik fele már sarkon is fordul.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 16, 2015 12:35 am Keletkezett az írás



Archie °° Angie
“Bring back the joy to my life. ”







Rólam aztán ne beszéljenek meg semmit! - dacolnék, de inkább csak morcosan szusszantok egyet, bólintok mellé.
- Jó. - kezdem, majd még mielőtt kikérhetné magának, hogy ez megint AZ a jó, (amit ha kimondtam egyenlő volt azzal, hogy "soha napján kis kedden"), sietve hozzáteszem:
- Jogos igény, ne haragudj. Nyilván visszafelé is működik.
Nem mondom ezzel azt, hogy nekik lehetnek kis titkaik, de el tudom képzelni ettől függetlenül. A megjegyzésem viszont nem fricskaértékű, sokkal inkább csak amolyan mondanom kell valamit a jó után jelleggel bír.
- Is. Miatta is. - teszek kiegészítést. Minden, amit mondtam valós, Lily a fő indok, mindig őt tettem meg annak, de itt és most egészen kuszává vált ahhoz a dolog, hogy ne tudjam teljes mértékben rá hárítani. Pozitív előjellel se.
Ajkaim elnyílnak a csodálkozástól, csókba fullad a meglepettségem. Belemozdulok, könyökét érintem, felkarján siklik fel simításom, hogy majdnem megállapodjon tarkóján a csók közben. Rég volt szenvedély éled fel bennem, egyszerre halok bele és ugrom ki a bőrömből örömömben. Nem tartom jó ötletnek, határozottan nem az, de mégis szíves örömest veszem el a pillanatban. Aminek meglesz a böjtje is.
Lily hangja éppen ugyanazon az útvonalon szalad végig gerincem mentén, ahol a szenvedély lángja perzselte fel az imént. Most viszont a lányom előkerülése szinte jeges rettegésbe taszít. Még csak ebben a kellemetlen tapasztalásban meg sem érzem a pofon fájdalmasságát, amit Archie "semmit"-je okoz. Mert tényleg, semmit. Ugyan. Hjaj, de bonyolult is ez..
Zsebembe süllyesztem kezeimet, úgy lépek egyet hátrébb, el Archibaldtól, lányunk felé fordulva.
- Lily.. - kérem, szinte könyörgő hangot megütve. Nem foglalkozom azzal, hogy az apja is itt van, elindulok utána, amikor kifordul a konyhából.
- Hagyj békén, anya! - csattan fel, hirtelen megtorpanva fordul szembe velem és szűri fogai között közös, görög nyelvünkön a szavakat. Az, hogy angolul válaszolok viszont, visszarántja őt is a nyelv útvesztőjéből.
- Kérdezd, amit szerettél volna, itt vagyok! - szólítom fel finoman, marasztalni próbálva. Nagyon nem akarom, hogy Ginny barátnője legyen az első, akivel megbeszéli, mitk látott. Itt vagyok, vagyunk, beszélje meg velem, velünk.
- El fogod rontani! Megint el fogod rontani, mint akkor, amikor addig kiabáltál apával, amíg nem jött be velem többé a lakásba, csak kitett a bejárat előtt. Önző vagy, anya és hazudós is. Azt mondtad, hogy ti már soha.
Ha volt rá reményem, hogy nem látta a csókot, az most foszlott szerte. Szokva vagyok a parázs vitáinkhoz, kiabálni sem átallunk egymással, de Lily vádjai most nem felmérgesítenek, hanem elszomorítanak. Ez az az évforduló, melyen érzelmi labilitásom adja, hogy nem tudom a konfliktusokat kezelni. Megremeg a szám szegélye, vállam fölött hátrapillantok a konyhaajtó irányába, szinte segélykérőn. Visszafordulok Lilyhez.
- Holnap.. holnap beszéljünk róla, oké?
Késő van már ahhoz, hogy most menjünk bele a nagy beszélgetésbe. Tudom, hogyha nem alussza ki magát, akkor eluralkodik rajta a migrénes fejfájás másnap, s nem kívánom neki. Igaz, hogy még nincs itt a takarodójának ideje, de tartok tőle, hogy nem két perces lenne az a beszélgetés.
- Titeket úgyse érdekel, hogy én mit akarok! Nem beszélek veletek! - csapja ezzel az orromra (orrunkra, ha Archie is előkerült a konyhából) a szobája ajtaját. Megsemmisülten állok a folyosón, mellkasom előtt összefonom karjaimat, megborzongok. Ismerem a lányomat, majd kiheveri. Fél percen belül képes előjönni nevetve, de mégis.. most valahogy reményvesztettnek ítélném a próbálkozást arra vonatkozón, hogy lenyeljem éledő rossz érzéseimet.
Ezt akarta, nem? Akkor nem értem de, talán mégis, hogy mi baja van. Velem.

Zene:   Build it better
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 16, 2015 1:04 am Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Nem haragszom. – tudom le ennyivel részemről a dolgot, mert fel sem merül bennem, hogy ezek után másképpen kezelné Angie ezt az egészet, mint ahogyan most – úgy, ahogy, de – megbeszéltük. Persze, hogy én is azt szeretném, ha a lányunk nem érezné azt, van olyan téma, amivel nem fordulhat hozzám – is –, mert valójában nincs. Igyekszem nyíltan és jól kezelni mindent, amivel elém áll és őszintén felelni neki, megbeszélni vele az ő szintjén, ami érdekli, tekintet nélkül arra, hogy éppen mi is a téma.
Tehát nem csak a lányunk miatt vannak az életében úgy a dolgok, ahogyan, már ami a férfiakat illeti. Ez egyfelől hízelgő, de más szempontból pedig elég nagy teher is – nekem –, mert nem akarok az a személy lenni az életében, aki miatt megtagadja magától a boldogságot.
Nem tudom mi üt belém, amikor megcsókolom. Akarom, mert ő is akarja, mert most is ugyanolyan vonzó számomra, mint annak idején és persze, ragaszkodom is hozzá, mert nem csak a múlt köt össze minket, hanem a gyerekünk is. Így pedig a pillanat hevében azt hiszem a lehető legrosszabb döntést hozom meg azzal, hogy előre hajolok az ajkai után és magamhoz vonom őt, hogy aztán a pillanat tört része alatt reppenjünk szét, mint a rajtakapott kamaszok, csak most nem a szüleink, hanem a tulajdon lányunk az, aki az esetnek szemtanúja lesz.
Csípőből jön a válaszom, miszerint semmi sem történik közöttünk, pontosabban semmi olyasmi, ami most Lily tartozna éppen. Angie is válaszol neki, amire a lányunk reakciója több, mint nem tetszik, de ekkor még nem szólok utána, csak amikor már becsmérli is az anyját.
Angie mellé lépek és hozzá hasonlóan az én kezeim is a zsebemben találnak helyet magunknak.
- Lily Kalliope Greenwick! – dörrenek az anyja mellett. Nem is kell, hogy hátrapillantson rám segélykérőn, anélkül is érzem, hogy ez alkalommal a lányunk átlépte azt a bizonyos határt. Nem is tudom volt-e példa rá, hogy kiejtsem a teljes nevét mintegy figyelmeztetésképpen.
- Indíts a szobádba, most! – elkerekedett és egyszerre dacos tekintettel néz rám. Érzi ő is, hogy túllőtt a célon – nálam legalábbis – így aztán nem kell kétszer kérnem, már megy is, de még visszafordul a szobája ajtajából az anyja hangjára. A feleselésére előre lépek egyet, mire bevágja az ajtót, hogy az csakúgy csattan, de előtte még nem rest közölni velünk a véleményét.
Angie elé lépek és magamhoz ölelem. Tudom, hogy ezt most a szívére vette, nekem sem esett jól, de be kell lássam, valahol igaza van a lányunknak, mert ugyanattól tartunk – bár én ezért nem Angiet teszem felelőssé –, de tény, hogy azt már bizonyítottuk, nekünk ez nem megy.
- Szerintem jobb, ha én most megyek. – szólalok meg halkan, mert akárhogyan is nézem a mai beszélgetésünket nem feltétlen lenne okos vagy ildomos ezután befejezni.
- Akarod, hogy még beszéljek vele? – eresztem el annyira Angiet, hogy lássam az arcát. Ha szeretné, akkor még belemegyek a lányunkhoz, lévén, hogy nekem reggel nem lesz erre lehetőségem, így jobb híján most tudom megtenni kivéve, ha ragaszkodik ahhoz, hogy maradjak éjszakára.
- Jól vagy? – lágyan és kedvesen kérdezem meg tőle, közben pedig az ujjaim az álla alá szaladnak, hogy magam felé fordítsam finoman az arcát.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 16, 2015 12:18 pm Keletkezett az írás



Nem tartom jo otletnek azt a csokot, de ettol meg nagyon jolesik. Szivesen vesznek el hosszabban benne, simulnek hozza, kozelsegebe olvasztva a kihagyott tiz evunket, de Lily kozbejon, szinte szo szerint.
Megdobbenek lanyunk kirohanasan. Altalaban csipobol szuletik ra a valaszom, ha epp ilyen, de most higy itt van az apja is kicsit megvaltoznak az eroviszonyok. Elveszettebbnek erzem magam ebben a parttalan vadaskodasban es ez nyilvan latszik is rajtam, ha masban nem is, hat az Archiera valo odapillantasomban mindenkeppen.
Amikor meg egyutt voltunk, nem akadtak ilyen problemaink. Lily meg kicsi volt, joforman nem beszelt es ha megis, akkor sem tudott ilyen szinten tulmenni bizonyos hatarokon.
Az apja hatarozott nevkiejtesere Lily kisse megfeszil, de ez nem tartja vissza attol, hogy folytassa, amit elkezdett. Bevagja a szobaajtot, ezzel rekesztve ki mindkettonket a vilagabol, s bar egyet tudtam erteni az apai szigorral, valamiert zavar a hirtelen tamadt beteljesulese. Hiaba mondom, hogy reggel beszeljuk meg, moccanni vagyom, benyitni hozza. Am nem megyek. Csak allok magamba semmisulten a folyoso kozepen, s csak akkor eszmelek, amikor Archie megolel.
Lehunyom egy hosszu pillanatra szemeim, dermedesem egy kicsit enged csak karjai kozott, am Lily kirohanasabol gyokerezve ez is olyan, amitol most buntudatom van. Pedig ez csak egy oleles.
-Talan igen. - jegyzem kisse bizonytalanul. Nem merek tobbet beszelni, mert mar ennyibol is hallom magamon, hogy remeg a hangom.
Archie arcat furkeszem, inkabb vonasainak meregetesebe merulok, mert ebbe kapaszkodva legalabb nem rant magaval a ketsegbeeses. Lily tamadasa nagyobbat utott, mint szabadott volna. Pontosan azert, mert olyanba szolt bele, amit magam elol is - egyre nehezebben - sikerult elrejtenem.
-Nem. - jegyzem meg csendesen. Felesleges lenne tagadnom, hogy nem vagyok jol, vallom hat az igazat.
-De majd elmulik, megenyhul. Nyilvan ismered, ez volt a rosszabbik arca. - beszelek inkabb Lilyrol, semmint a csok altal keltett erzesekrol kelljen nyilatkozzam. Azt ugyan nem teszem hozza, hogy ilyen szinten meg engem sem talat meg soha, veszekedeseink csip-csup szuletnek, nincs bennuk ennyi komolyan odavagott, am szerintem alaptalan serelem.
-Ha mindenkepp menni akarsz meg, akkor kerlek beszelj vele elotte. En.. Kell egy oar perc, oke? Utana osszekeszulok es elviszlek, ahogy igertem.
Nem akarom, hogy menjen, de nem fogom ujra kerni. A mai napon eleg volt mar a rossz otleteinkbol.
Ellepek mellette, mozdulatom kozben vallara teszem tenyeremet, megsimitom felkarjat, mielott eltavolodnek. Akarhogy is, ha bemegy Lilyhez, ha nem, en sajat szobamba indulok. Ahogy mondtam, szuksegem van par percre ahhoz, higy osszekapjam magam. Lelkileg.
Az ajtot resnyire hagyom nyitva, nem annyira hallgatozasi cellal, semmint nemtorodomsegbol. Egyszeruen tegetek idot arra, higy rendesen behuzzam magam mogott. Az agy szelere roskadva dolok ultemben elore, huvelyk- es kozepsoujjamat halantekomra illesztem, s onnan huzva befele a mozdulatot dorzsolom meg szemeimet. Az ora ketyegeset szamolom, arra koncentralva igyekszem kiuzni a fejembol az iment tortenteket. Idokozben eleredo konnyeimet szinte ijedten, daccal torlom ki szemembol oklommel. A turo ebbe az egeszbe! Eselyek.. Mint megrohadjatok. Pandora szelenceje kinyilt, a szellem elszabadult.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 16, 2015 1:20 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Oké. – szólalok meg halkan azt illetően, hogy akkor ez az a pont, amikor jobb, ha indulok. Egyébként sem terveztem tovább maradni, tulajdonképpen már a délután folyamán haza kellett volna mennem és nem pedig maradni. Van egy jól bevált módszerünk, ami működik és ostoba dolog volt azt felrúgni.
Ahogy kimondja, nincs jól, újra ölelésembe vonom és megsimogatom a hátát.
- Igen és tudom. Majd megbékél és biztosra veszem, hogy nem gondolta komolyan, amit mondott. – halkan csendülnek a szavam, a végén pedig egy puszit nyomok a feje búbjára mielőtt elengedném. A gyerekek és különösen a kamaszok, sokszor mondanak olyan dolgokat, amiket ők maguk sem vesznek komolyan, de attól még elég bántóak lehetnek. Lily is majd megnyugszik és helyre áll a világ rendje.
- Persze, amennyit csak akarsz, én addig bemegyek hozzá. – hagyom, hadd szedje össze magát és amíg ő a hálóban tűnik el, addig én a gyerekünk ajtaján kopogok be. Persze, válasz nem érkezik, de ez nem tart vissza attól, hogy benyissak.
Lily az ágyon hasal, durcás és sértődött pillantással illet, majd visszatemetkezik a telefonja nyomkodásába. Az ajtót nyitva hagyom és bemegyek, majd leülök mellé. Egy ideig nem szólalok meg, csak a lányunkat figyelem. Egészen addig, míg le nem teszi a mobilját.
- Tudom, hogy zaklatott vagy és dühös, de bocsánatot kell kérned anyától. – összefonom az ujjaimat az ölemben, ahogy kissé előre hajolok és a gyerek felé fordítom a tekintetem.
- Persze, még én kérjek bocsánatot. – horkan fel a gyerek, nekem pedig feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon.
- Tulajdonképpen miért is haragszol ennyire? – ötleteim nekem is vannak, de szeretném, ha ő mondaná ki, mi bántja ennyire.
- Ugye most csak viccelsz? – rökönyödik meg.
- Úgy nézek ki?
- Anya megmondta, hogy mi sosem leszünk normális család, erre kint csókolóztok a konyhában. – Lily hangja duzzogó és sértett, nem nehéz kitalálni, hogy mennyire nincs ínyére, amit látott.
- Lily… anya és én… – szusszanok egyet, mert nekem sem tiszta, hogy mit csináltunk vagy miért vagy ez mit is jelent, de persze a gyereknek nem adhatom ezt elő.
- Szeretitek egymást? Ide költözöl? Vagy most mi lesz? – csattan fel a lánykánk.
- Persze, hogy szeretjük egymást Lily, máskülönben te nem is lennél, de tudod, elég sokféle szeretet van a világon. Anyádat és engem mindig össze fogsz kötni te, mert mindketten nagyon szeretünk, és szeretném, ha erre mindig emlékeznél. Nekünk te vagy a legfontosabb. – megsimogatom a gyerek haját.
- De az, amit láttál, hogy megcsókoltam anyádat, még nem jelenti azt, hogy megint összeköltözünk. – szusszanok halkan, Lily meg felül az ágyon és mellém helyezkedik.
- De akkor meg minek csináltátok?
- Mondtam, sokféle szeretet létezik és azért csináltam, mert szeretem őt, ahogyan te is.
- Nem értem, ha szereted, miért nem laksz velünk? – makacskodik tovább.
- Azért Lily, mert amikor együtt laktunk, nagyon sokat veszekedtünk és egyikünk sem volt boldog. Anya és én jobban tudjuk egymást így szeretni, hogy külön élünk. Tudom, hogy nem fair ezzel jönni, de a felnőttek élete bonyolult és sokszor hozunk mi is rossz döntéseket. Hibázunk. – húzom fel a vállaimat, mintegy bocsánatkérően, amiért ez az igazság. Viszont arra akarom nevelni a lányunkat, hogy tudja, a szülei sem hibátlanok és gyakran tehetnek olyat, ami nem biztos, hogy okos gondolat.
- Az, amit láttál, nem kellett volna, hogy megtörténjen, mert mint azt látod, csak összezavarja a dolgokat. – hát erre értem, hogy mi is hibázunk és habár Lily arcán látom, hogy még így sem teljesen érti, azért most már jobban, mint eddig.
Megölelem, megpuszilom és tisztában vagyok azzal, hogy ez a beszélgetés még sokszor fog megismétlődni. Egyelőre azonban ennél többet nem tudok mondani a gyereknek, mert nekem is zavaros az, ami történt. Érthető, hogy neki még inkább.
- Most hazamegyek. Anya velem jön, mert nem akarja, hogy fáradtan vezessek. Nem sokára itthon lesz, addig megleszel egyedül, ugye?! – Lily bólogat a kérdésemre, de szavakkal nem válaszol.
- Holnap érted megyek iskola után, oké?!
- Jó. – még egyszer megölelem a gyereket, aztán magára hagyom és Angie szobájához megyek. Bekopogok a résnyire nyitott ajtón, be azonban nem lépek.
- Ha kész vagy, mehetünk. – látom a szemein, hogy mennyire csillognak azok és nem kell tudósnak lennem ahhoz, hogy pontosan tudjam miért is ilyenek. Viszont tapintatosan nem adok hangot az észrevételemnek.
Ha ő is készen áll, akkor felkapom a dzsekimet és a kulcsaimat, aztán a bejárati ajtóhoz megyek. Előre engedem Angiet, a ház előtt pedig odaadom neki az autóm slusszkulcsát és automatikusan az anyósülés felöli ajtót nyitom ki és oda ülök be.
- Sikerült jól összezavarnunk a gyereket. – jegyzem meg a nyilvánvalót. Nem tudom, hogy mennyit hallott a beszélgetésünkből, de tekintve, hogy mindkét ajtó nyitva volt és a lakás nem olyan nagy, valószínűleg mindent.
- Sajnálom, én nem akartam, hogy ez legyen. – dörzsölöm meg a képemet. Fáradt vagyok és ez most zuhan rám a maga teljes erejében. Nem kellett volna megcsókolnom, nem is tudom, hogy mit gondoltam. Baromi ostoba dolog volt, akkor is, ha jól esett.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:35 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Angie & Archie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Angie & Archie

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: