Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Katherine M. Sullivan, Lena E. Winfield, Morita Ben

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 16, 2015 11:17 pm Keletkezett az írás



Call °° emergency
“No matter how bad things are, you can always make things worse.”





Szerettem volna meglepni Lilyt azzal, hogy kész süteménnyel várom haza. Úgy volt megbeszélve, hogy megint az apja megy érte az iskolába, s nekem csak éjszakás műszakba kellett bemennem, így volt időm a két műszak között bevásárolni és sütni is. Meg egy keveset aludni. Négy órával már egészen jól elvagyok, gyerek mellett sem lehetett többet igazán - hasfájós volt babakorában, aztán pedig csak egyszerűen megérezte az apja hiányát, s ez végig nem aludt éjszakákban manifesztálódott nála. - aztán az orvosin sem sikerült sokkal többet, így tulajdonképpen hozzászoktam. És egyébként is hiszek abban, hogy páros számú órát kell aludni, s akkor nem vagyok annyira fáradt, mintha páratlant sikerül. Nyilván ez is csak önmagam meggyőzése, s sokat segít a kávé, de nem érdekel. Erre álltam rá, jó ez így.
A sorok között cirkálok - szeretem ezt a boltot, közel is van a lakásunkhoz és mindent megkapok, ami csak egy átlagos háztartásba kell, no meg a tömeget is elkerülhetem - hogy összegyűjtsem a hozzávalókat, amikor hirtelen arra leszek figyelmes, hogy az addig zajongó, zsibogó vásárlóközönség hangja elhal. Mintha valaki leintette volna őket, pisszegett volna rájuk. Elhallgattak mind, pedig hallottam még az előbb az óvodáskorú kislányt pörölni az anyjával, amiért amaz nem akar neki csokoládét venni; a feltehetőleg vőlegény tanúját, aki az esti legénybúcsúra jött italt venni és valakivel telefonon értekezett minderről; az idős házaspárt, akik azon vitatkoztak, hogy sült csirke legyen-e az ebéd vagy valami tésztaféle.. Mindannyian a  környéken laknak, s ha jól elgondolkodom rajta, akkor még a nevük is eszembe jut.
Szokatlannak tartom ezt a pálfordulást, de nem különösebben indul be tőle a fantáziám. Beleteszem az utolsó megvásárolni valót is a kosaramba, s megindulok a pénztár felé.
A hangok szinte egyszerre szabadulnak el. Sikoltást, üvöltést és lövés hangját is hallom, majd megint csend lesz, süket, döbbent csend. Visszafordulok a polcsor mögé, rámarkolok a kosaramra, zajt ne csapjak. Onnan, ahol guggolásba csúszom pontosan a kasszára látok rá - segít ebben egy belső gömbtükör - és a pénztár mögül kilógó kéz láttán bukfencet vet a gyomrom.
- Mindenki fogja be a pofáját, vagy úgy jártok, mint ő. - szólal meg valaki, aki a hang alapján a lövöldöző - gondolom én, hogy rabló, de hamarosan úgyis kiderül mekkorát tévedek - lehet. - Mindenki, aki ebben a kibaszott boltban van, azonnal jöjjön ide, ne kelljen senki után se kutatnom! - folytatja, de nekem eszemben sincs megmozdulni. Óvatosan teszem le a kosarat, hogy a telefonom után kezdhessek kotorni, de ez egy női táskában nem hangtalan művelet. Éppen csak sikerül megnyomnom a gyorshívón az első - és egyetlen - számot (nincs okostelefonom, elég, hogyha Lilynek meg tudtam venni, nekem nincs szükségem rá, így a gombbal könnyebben bánok a táskába nyúlva is), akinél kicsönghet a vonal. S az nem más, mint Archibald.
A táskába visszadobom a telefont, így ha Archie felveszi, jó eséllyel mindent hallhat majd abból - ha nem is túl hangosan - ami az üzletben zajlik.
- Nem megmondtam, hogy mindenki jöjjön előre?! Mozdulj, szuka, arra van a csoport! Addig senki nem megy sehová, amíg a társam ide nem ér. - nógat a fegyveres, s a csővel a többi, időközben már az üzlet egy sarkában kuporgó vásárló felé bök. Engem viszont csak a sérült érdekel.
- Hadd hívjak mentőt. - állok fel felemelt kézzel, a táskámat a vállamra akasztva - azt láttatva vele, hogy nem akarok hirtelen mozdulatokat tenni. Valami hazugsággal elő kell álljak azt illetőn, miért is ilyen sürgős az a mentőhívás. Na meg mindent szeretnék elmondani, amiből kiderülhet Archienak - ha felvette egyáltalán és hallgat minket - hogy milyen helyzetbe sikerült keveredjem. Ő a mentős, ürügye is lenne kijönni, de remélem lesz annyi esze is, hogy rendőrt hív.
- Szó se lehet róla! Ha beteszed a lábad a pult mögé, szétlövöm a te fejedet is! - harsogja a símaszkos. Elhúzom a szám. Ha tényleg fejbe lőtte a pénztárost, akkor nem sokat tehet érte senki, ám nekem muszáj megpróbálnom menteni a menthetőt. ez valami életmentési orvos (leendő orvos)-fétis lehet.
- Legalább hadd húzzam ki onnan! Nem nyúlok semmihez.. én csak.. ő a nagybátyám. Hadd segítsek neki! Nem hagyhatom elvérezni a saját boltjában! - ragozom, s még az utcát is elnyökögöm, hogy melyik utcabeli saját boltjában. Mintha ugyan több is lenne neki. Mit tudom én, hogy van-e! Le kéne tennem a seggemet, de nem visz rá a lélek. Abban a pillanatban, ahogy egy másodpercre - hezitálásból talán - elfordítja rólam a fegyver csövét, már fordulok is, hogy odapattanhassak a sérült mellé.
A pillanat tört része alatt süketül meg a világ. A lövés hangja bizonyára az éteren keresztül is épp olyan fülsértő, mint idebent. Nem tudom.. azt sem tudom a táskám merre kerül, mikor ejtem el. A célomat viszont elértem, a pénztáros mellett vagyok. Épp csak nem egészen így gondoltam el.
És hogy Archie felvette-e egyáltalán, s jön-e az a mentő? Azt sem tudom. A saját sikolyommal összeolvadt pisztolylövés hangjai beszőtték elmém és megszűnt a külvilág felfogására vonatkozó képességem. Egy időre biztosan.

Zene:   People help the people
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 16, 2015 11:51 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Bazmeg Eddie! – röhögök fel hangosan, amikor az említett személy a sztorija végére ér. Szolgálatban vagyok, a srác a kollégám és hihetetlen nagy arc, minden egyes alkalommal újabb történettel áll elő – szerintem nem létezik, hogy mindet ténylegesen meg is élte –, ami minden elképesztősége ellenére roppant szórakoztató.
A kezemben papírpohárban forró kávé, a másikban meg a cigim, amikor megcsörren a telefonom. Először nem is ugrok arra, hogy felvegyem, mert tele a kezem, másfelől meg nem várok hívást senkitől, de azt már rég megtanultam, ha az embernek gyereke van, akkor muszáj 0-24ben elérhetőnek lennie, akkor is, akkor, ha adott esetben épp munkában van az ember fia. Szóval átveszem a cigit tartó kezembe a poharat és fogadom a hívást, miközben az arcomon még mindig széles vigyor ül meg.
Angie az, gondolom Lilyvel kapcsolatban akar valamit, így aztán nem kerítek nagy feneket a hívásnak az első pillnatban.
- Szia! Mondd, mi az. – hadarom el gyorsan és amikor nem szól bele, kicsit arrébb sétálok a fiúktól, arra gyanakodva, hogy talán a térerő nem jó és emiatt nem hallom őt jól.
A beszélgetésfoszlány nagyon meglep, mert se füle se farka és ahogy próbálok rájönni, hogy ez mi is, az arcom elkomorul. A srácok is észreveszik és oda is vakkant valamelyik, hogy mi történt, de lepisszentem, pontosabban az ujjammal mutatom, hogy fogja be és a telefon hangszórójára tapadok a fülemmel.
Ahogy az idegen hang Angie fejének szétlövését emlegeti, megdermedek. Kiesik a kezemből a kávé és a cigi is.
- Mi van Archie? – hallgat el Eddie is és aggódó fejjel néz rám. Viszonozom a pillantását, de továbbra is csak felmutatott ujjal mutatom, hogy maradjon csendben, mert így nem hallok.
A cím hallatán fordulok a srácokhoz, hogy ezt valaki jegyezze le és elismétlem, amit Angietől hallok a távolból.
- Valaki hívja a rendőrséget, hogy azonnal küldjenek oda valakit. Mi is megyünk. – hadarom el és a mentőautóba pattanok, miközben továbbra is a vonalban maradok. James telefonál, Eddie aggódó fejjel figyel tovább és egy pillanattal később már a mentőautóban ülünk mindannyian.
És a következő másodpercek leforgása alatt az ütő is megáll bennem. Kiabálnék Angie után, de félek, ha megteszem, csak minden rosszabbra fordul. Tudom, hogy elsápadtam, nem kell lássam ehhez a tükörképem, elég a srácok arcába néznem. A világ valahogy lelassul körülöttem és a hangok mintha egy szűrőn keresztül érkeznének. Közben a rádiónk is megszólal, hogy lövöldözéshez küldenek több mentőautót is arra a címre, amit én is megadtam nem egész két perccel ezelőtt. Arra azonban képtelen vagyok, hogy bármit is kinyögjek nekik.
Ahogy megérkezünk a helyszínre, kipattanok a kocsiból és nem törődve azzal, hogy ezt így nem lehet, rohanni kezdek a vegyesbolt felé, egészen addig, míg egy zsaru meg nem állít. Pontosabban kettő.
- Nem mehet oda! – dörren rám a járőr és csak ekkor fordulok felé, mint aki épp most ébredt fel valami rémálomból.
- De muszáj. – erősködök és nagyjából ekkorra érnek mellém a társaim is. Be akarok menni… egyszerűen be kell mennem oda…
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 17, 2015 12:28 am Keletkezett az írás



Call °° emergency
“No matter how bad things are, you can always make things worse.”





Nem fáj. Neki már nagyjából semmi se fáj. Igazából erre akkor rá kellett volna jönnöm, amikor a vérmennyiséget észleltem, de mivel rossz szögben voltam ahhoz, hogy rendesen rálássak a testre, így kénytelen voltam erősködni. Vagyis nem, nem lettem volna képtelen. De ahogy nem vagyok lassú víz partot mos személyiség sem, úgy nem tudom segítség nélkül hagyni azt, akiről úgy ítélem meg, hogy szüksége van rám. Marad a hazugság a nagybácsiról, a cím kényszeres elhadarása és a hangos beszéd, mintha siket lennék vagy legalábbis nagyothalló.
- Én nem vagyok gyilkos.. - motyogja a fegyveres, elfordul tőlem, mintha körbe akarna pillantani azokon, akiket momentán rettegésben tart. Ezt az alkalmat ragadom meg arra, hogy a kezeimet leeresztve a pillanat törtrésze alatt induljak meg és a lehető legközelebb próbáljak kerülni a testhez.
Arccal-hassal borulok rá, érzem, ahogy a vér lassan ragacsossá teszi holmijaimat, nagy foltban terülve el ruháimon. Mivel esélyem nem volt tompítani a zuhanást hathatós kézkitétellel, így a bal csuklóm nagyjából használhatatlan állapotba került, aláfordult a kézfejem, a csontroppanás hangját elnyomta a lövésé és a sikoltásé.
Jobban kéne fájnia. Nem merek megmoccanni, szorosan lehunyt szemmel fekszem a másik testen, fogalmam sincs hát, hogy mi zajlik körülöttem. Csak a dulakodás hangjait hallom, az üres kattanást, ami azt jelzi, hogy a kakas nem talál löveget, amibe csapódhat. Elfogyhattak a töltényei.
- Mindenki maradjon a seggén! Világos vagyok? - üvölt kétségbeesett vadállatként a fegyveres, nekem meg ki tudja hogy van annyi erő, hogy felpattanjak, de megteszem. Fektemben is képes voltam a fájdalom mértékéből fölmérni, hogy engem nem talált el, túl gyors voltam neki, lendületesen mozdultam, így akármennyire kínos is, a lövés hallatán ijedtemben saját lábamban estem el. De az vesse rám az első követ, aki ne rettenne meg egy ilyentől úgy, hogy nem sokkal előtte hallotta a saját fejének szétlövésére vonatkozó fenyegetést.
Nem vagyok épp a meggondoltság mintapéldánya, de valakinek ilyennek is lenni kell. A csuklóm sajog, a ruhám vértől csatakos, de moccanok, hiszen én vagyok az egyetlen, aki tehet valamit. Mégis kitől várjak segítséget? Az idős pártól, a gyerektől vagy az édesanyától? A legénybúcsús lehetne a reményünk, de őt nem látom sehol, bár nincs is időm túlzottan felmérni a helyzetet.
Saját lendületemmel próbálom elsodorni a símaszkos alakot, kihasználva vélt bizonytalanságát a töltényeinek kifogyása után. Arra nem számítok viszont, hogy két pisztollyal operál, s istenadta állóképességgel rendelkezik.
Utánam nyúl, elkap, s maga elé penderít, hogy aztán a fegyver csövét érezzem meg nyakamnál oldalról.
- Ha megmoccansz, meghúzom a ravaszt. - duruzsolja a fülembe, mint valami bizarr szerelmes. Az üvegezett ajtóhoz sétál velem, lökdös maga előtt.
- Nyisd ki! - utasít, de nekem nem nagyon akaródzik engedelmeskedni neki. Kint közben felharsan a rendőrségi mikrofon.
- Feltartott kézzel jöjjön ki! Körbevettük az épületet. - a rendőr félretartja szája elől a hangosítást. Archiera néz. - Kérem, hogy menjen vissza a vonalon túlra. Még nem mehetnek oda, először a rendőrségnek kell biztosítania a terepet. Azt sem tudjuk, hogy vannak-e még menthető sérültjeik.

Zene:   People help the people
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 17, 2015 12:41 am Keletkezett az írás



Angie & Archie



Minden igyekezetem ellenére visszatartanak. Így nem tudok mást tenni, mint innen próbálok figyelni nagyjából mindenre. A telefonomat még mindig szorongatom és ahogy újra hallani a fickó hangját, a zsaru kérdés nélkül veszi el a mobilomat.
- Bent van a… nejem. – bonyolult volna most elmagyaráznom, hogy kicsoda is nekem Angie, így hazudok. Kit érdekel, úgysem ez a fontos most. A zsaru bólint egyet és kihangosítja a hívást, hogy ők is hallják mi történik odabent.
Közben hoznak egy hangosbeszélőt és ekkor jelenik meg a fickó Angievel a karjaiban, fegyvert szorongatva neki.
Elkiáltom magamat, a nevén szólítom és közben érzem, hogy több kéz is visszatart, mert megint megindulnék. Egyre nagyobb tömeg kerül a bolt köré és a tv is megérkezik, ahogy egy csapat fekete kommandós ruhába öltözött fegyveres is. Számtalan pisztoly szegeződik a fickóra, semmi esélye menekülni.
- Tegye le a fegyvert és feltartott kezekkel jöjjön ki! – hangzik el újra az utasítás. Ha lehetne, egészen biztosan odarohannék, nem érdekelve, hogy azzal semmit sem segítenék. Nem zsaru vagyok. Csak egy férfi, akinek valakije ott van, életveszélyben és jelen pillanatban mindent odaadnék azért, hogy cserélhessek Angievel, hogy én legyek ott és ő pedig itt, biztonságban. A gyomrom öklömnyire zsugorodik, a szívem pedig esélyesen szeretne kitörni mellkasom ketrecéből, miközben minden tagom határozottan zsibbad. Mikor lesz már ennek vége?!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 17, 2015 2:28 pm Keletkezett az írás



-Miert csinalja? Le fogjak loni, nezzen korul.- probalkozom felvazolni es meglehetosen rossz szinben feltuntetni mindazon esemenyt, ami a szemem ele tarul. Ha mar az ablak ele rangatott, akkor profitaljak belole. Nem mondom, higy nem rettegek, kicsit se kellemes a torkomba nyomott fegyver mellett beszelni, de latva Archiet odakint mintha egy fokkal tobb erot ereznek magamban.
Sose voltam gyava, vakmero inkabb. Most sem usznek zuzodott csukloval masnak a vereben es hasznalna elo pajzsnak egy idiota, ha veszteg tudtam volna maradni. De itt van az a kislany az anyja karjaba bujva neman zokog es nem akartam, higy meg egy holttestet is latnia kelljen. Azt akartam, higy higgyen a csodakban, hogy a penztaros csaladja se gyaszhirt kapjon egy atlagos munkanap kozepen. Hiszen ezert lettem - akarok lenni - orvos.. De megint elmertem az eroviszonyokat.
-Fogd be es nyisd ki az ajtot. Te fogsz kiabalni, ertetted? Te leszel a hangom es a kilepom.- jegyzi, s rant rajtam egyet, ramarkol a csuklomra, aminel fogva maga elott tart, a sajat karombol csinalva elem mintegy guzst, biztonsagi ovet. Csillagokat latok, ahogy serult kezemet szorongatja, erzem, ahogy konny szokik szemeimbe, de akkor se vagyok hajlando meghajolni neki.
-Nem tudjuk leloni, amig a no elotte all.-szolal meg az egyik radio, s azon kersztul a mesterkovesz hangja nem messze onnan, ahol Archiet feltartoztattak. -El kell a not tavolitani az orra elol..
Ekozben - mert mast nem tudok tenni - kinyitom az ajtot, ahogy utasitja, s kiaraszolok vele egesz a kuszobre. Hallom, hogy mit duruzsol a fulembe, s bar nem kellene egy fegyverest tisztelni azeleslatasaert, megis valahol lenyugoz, hogy a hangja alapjan sem akar felismerheto lenni.
-Azt akarja, hogy kapjon mentesseget. O csak a tarsara vart, parancsra cselekedett. Nem akart loni, de felt, hogy a penztaros hivja a rendorseget.- harsogom, amit a fulembe motyog, majd ki tudja honnan, de erot veszek magamon, s ha mar ugyis kiabalok, hat a magam szavait is megprobalom elhadarni. Remelem eleg gyorsan tudom atadni az informaciot azelott, hogy lelone. Vagyis.. Mint ostoba naiva az emberi josagban, remenykedem benne, hogy nem akar megolni, egyaltalan.
-Eletveszelyes serult van odabent! Segitsenek rajta, azon..
Tovabb nem tudom mondani, mert bar igazam lett es nem lo le, am a fegyver markolataval olyat soz a fejemre, hogy attol egy idore elsotetul elottem a vilag. Halvanyan meg mintha hallanam, hogy valaki lo, s remelem, hogy a penztaroson is fognak segiteni.. Am en a magam rszerol atadom magam az osszeesesnek. Valaki majdcsak osszeszed.. De remelem, csak a penztaros utan.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 17, 2015 3:10 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Tulajdonképpen tehetetlenül figyelem az eseményeket. Ha épp nem Angieről lenne szó, akkor is hasonlóan menne minden. Minket addig visszatartanak, amíg a rendőrség meg nem tisztítja a terepet, le nem fegyverezi az elkövetőt vagy elkövetőket így vagy úgy. Minket csak ezután engednének a tetthely és ezzel együtt a sérültek közelébe. Mostanra annyi mentőautó van itt, hogy tulajdonképpen mindenkinek jut munka, nem kell rangsorolnunk, ki kapjon előbb ellátást, mert mindenki hozzájutna azonnal. Ha… és itt a bibi, mert még nem tartunk ott, hogy odaengedjenek minket és az egész helyzeten túl ráadásul még halálra is aggódom magamat. Bármiben le merném fogadni, hogy nem véletlenül Angie került a fickó kezei közé és hiába vagyok rá valahol büszke – én is hasonlóképpen cselekedtem volna a helyében – egyszerre vagyok mérhetetlenül is dühös. Akármennyire is orvos vagy bátor és önfeláldozó, van egy lányunk, akiből egyszerűen nem csinálhat félárvát. És ez az, ami miatt képes volnék ordítani vele, ha épp nem azon aggódnék, hogy megússza az egészet. Mert ha komolyabb sérülés nélkül szabadul, elfelejtem mennyire is mérges vagyok rá. Nem fog számítani, mert csak az lesz a lényeg, hogy jól van. És ez az egyetlen, amire vágyom.
Hallom a rendőrök egymás közötti rádiózását és az egészben a legrosszabb, hogy tehetetlen vagyok. Nem csinálhatok semmi a várakozáson kívül.
Figyelem – ahogy mindenki más is – amikor kijönnek az épületből és hallom Angie hangját. Megint önállósítja magát, a következő események pedig felfoghatatlan gyorsasággal zajlanak le.
A fickó leüti őt, Angie összeesik, ahogy elveszti az eszméletét, valahonnan lövés dörren, amikor a gyermekem anyja már nem takarja ki a fickót a saját testével. A fegyveres is összecsuklik és egyszerre indul meg mindenki. A feketébe öltözött készenlétisek, a járőrök és én is, noha erre még nem kaptunk engedélyt, lévén, hogy nem tudják odabent van-e még másik elkövető is. Kiabálást hallok, de nem törődök vele, futok tovább Angiehez és ahogy odaérek, tulajdonképpen térdre esve érkezem. A fickó, aki eddig maga előtt tartotta Angiet, a zsaruk szerelik le éppen, meglőtték, de majd valaki más ellátja.
Angie ruháján nem egyértelmű, hogy kié a vér, így azonnal a hasán és a mellkasán kezdek sebet keresni, majd a feje következik, amikor rájövök, hogy valószínűleg más valaki vére vöröslik rajta.
Automatikus és begyakorlott mozdulatokkal mérem fel, hogy hol sérült meg és mennyire. Az egész nem tart tovább egy-két percnél – sokszor még ez is túl sok időnek számít – és mire felnézek, már a többi mentős is körülöttünk van, bemennek a boltba, vizsgálják a fegyverest és így tovább.
Hordágyat kérek, rögzítem a kezét, a nyakát – előírás minden esetben –, lefedem a felhorzsolódott bőrt a fején és így tovább.
Eddieékkel hordágyra tesszük és irány a kocsi. Egyik-másik már szirénázva fordul ki az utcából, mi is ezt tesszük.
- Hé, nem lesz semmi baja. – próbál nyugtatni a kollégám, de jelen pillanatban nincs, amitől képes lennék lenyugodni. Angie kezét fogom – értelemszerűen nem azt, amelyik sérült –, bízva abban, hogy még a kórházba érés előtt visszanyeri az eszméletét.
Ahogy odaérünk én referálok az orvosnak, de mivel nem számít súlyos sérültnek, betolják az egyik kezelőbe és magunkra maradunk, amíg kerül egy doki, hogy ránézzen.
- Te maradsz? – Eddie bukkan fel, és én felé sem fordulva bólintok egyet. Eszemben sincs sehová sem menni.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 17, 2015 4:58 pm Keletkezett az írás



Nem nagy dolog. Csak egyetlen utes, megis olyan mertekben kikapcsol, mintha soha nem is akarnek felebredni. Az adrenalin ami felporgetett egyszerre szalad ki belolem es olyan mely eszmeletlensegbe taszit a testemet es elmemet magaba ranto faradtsag az utes nyoman, hogy csak a mentoben moccanok. Reflexbol fogok ra a kezemet erinto kezre, majd meg mielott a szemeimet kinyitnam mar probalok felulni is. Nem eloszor utazom mentoben (bar pacienskent utoljara Lily szuletesekor sikerult, hiaba, a kisasszony tudott idoziteni) igy hamar elont a cselekvesi kenyszer, elvegre egy mentoben nem lazsalni szokott a galyakornok sem. Az rant vissza a fajdalmas valoba, hogy hirtelen mozdulatomra fajdalom hasit fejembe.
-Egek! - morranok, s hanyatlom vissza a hordagyra. Tekintetem fokuszpontja megallapodik a mellettem ulon. Archiet latva szakad ram a valosag.
-Koszonom, hogy felvetted. - szoritok ra ep kezemmel a kezere. Mondanek meg valamit, de sulyosnak erzem a pillaimat. A korhazi vizsgaloig nem nagyon beszelek, addigra sikerul nagyjabol osszeszedjem magam. Elmulik lassan a sokkhatas.
-Vedd ezt le, nincs ra szukseg! - piszkalom meg nyakamon a merevitot. Fel kezzel viszont nem tudom magamnak leoldani. Ha Archie nem tartoztat, akkor megint - ezentul sokkal kevesbe hirtelen mozdulattal, sokkal osszeszedettebben - felulok az agyon.
-A penztaros.. Mi van vele? - kerdezem az orvost bujtatva elo magambol. Volt parom aggodalmas arcata nezve azonban egy kisse elszegyellem magam.
Megsimogatom ep kezemmel Archie arcat.
-Minden rendben van, nem tortent semmi baj. Nem akartalak megijeszteni..
Felsohajtok. Motoszkal bennem egy kerdes, nem tudom nem feltenni. Bar szinte kijelentes is lehetne, elvegre tudom a valaszat. Egyezne az enyemmel forditott helyzetben.
-Butasag volt, ugye?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 17, 2015 5:33 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Ahogy Angie mozdul, én is, bár attól nem tartok, hogy lepattanna az ágyról a mentőben, rögzítve van – ő is, nem csak a hordágy –, hogyha fékezünk, fordulunk vagy ne adja ég történne valami baleset, a beteg – jelen esetben a gyerekem anyja – nehogy lepottyanjon és jobban megsérüljön.
- Sss. – próbálom finoman jelezni, hogy most nem kell beszélnie. Persze, hogy felvettem a telefont, mindig felveszem, elvégre van olyan közös pont az életünkben, aki miatt mindig elérhetőnek kell lennünk egymás számára. Nekem ez természetes, hosszú évek óta az.
Én is csendben maradok az út hátralévő részében, és hiába tudom, hogy nem történt nagyobb baja, még képtelen vagyok megnyugodni. A feszültség, a le nem bontott adrenalin még ott tombol a legapróbb porcikáimban is. Nagyon rám hozta a frászt – kire nem lenne egy ilyen eset hasonló hatással?! – és egyelőre a felengedés még nem történt meg.
A vizsgálóban aztán az ágy mellé ülök, már nem fogom a kezét, a saját ujjaimat fűzöm össze, ahogy előre hajolva a térdeimre támaszkodok a könyökeimmel.
- Jó, de akkor várj egy kicsit. – szólalok meg a kérését követően, majd fel is állok és gyors, gyakorlott mozdulatokkal veszem le a nyakmerevítőt róla, majd teszem félre.
Amikor pedig megint a felüléssel próbálkozik, átállítom az ágyat félig ülő helyzetbe, így kényelmesebb lesz neki.
- Kicsit lassabban, lehet, hogy agyrázkódásod van. – feddem meg, érthetően azt szeretném, ha nyugton maradna. Tudom, hogy orvos, de azt is, hogy ők azok, akik bárkiben képesek a beteget látni önmagukon kívül természetesen. Most pedig ő itt páciens és nem orvos elsősorban.
- Behozták ide, ennyit tudok. – nem különösebben izgat, hogy mi lehet a pénztárossal, nem kérdezősködtem utána, sosem szoktam egyébként. Azt láttam, hogy kik vitték el és azt is tudom, hogy a St. Claire volt a legközelebbi kórház, így biztosan itt van, de, hogy él-e még vagy sem, azt passzolom.
Visszaülök az ágya mellé és a simítására lehunyom egy pillanatra a szemeimet, ahogy leheletnyit a tenyere felé mozdítom az arcom. A feszültség még mindig nem engedett fel bennem, mondhatni tapintható a helyiségben és ha nem szorulnának az ágy takarásában ökölbe a kezeim, most egészen biztosan remegnének.
- Erre most nem válaszolok, mert azt akarom, hogy pihenj és rendben legyél. Mennyire fáj a csuklód? – terelem a témát és mint egy végszóra meg is érkezik egy orvos, így némán állok hátrébb, amíg feltesz pár kérdést Angienek, majd amikor közli, hogy leszek szíves kifáradni, ellenkezés nélkül teszem meg.
A vizsgálóból kilépve az ajtó mellett a falnak támaszkodok háttal és ekkor engedek fel. Résnyire préselem össze ajkaimat és kénytelen vagyok előre hajolni, tenyereimet a térdeimnek támasztom ebben az álló-előregörnyedő helyzetben.
Még mindig remeg mindkét kezem, de igyekszem visszafogni. Mikor a doki kijön, még mindig ott vagyok, némileg összébb szedve magam.
- Hogy van? – faggatom az orvost, aki persze rögtön azzal jön, hogy felvilágosítást csak hozzátartozónak adhat, de tekintve, hogy ismerem elég jól ismerem a doktornőt – nem a közvetlen közelmúltból – és rendkívül jól tudok meggyőzni másokat, ha valamit akarok, kivételt tesz velem és nagyvonalakban tájékoztat.
Visszamegyek Angiehez, az ajtót pedig becsukom magam mögött.
- Hazaviszlek. Megkérem Smithéket, hogy Lily náluk maradhasson egy-két éjszakát. És ebben a kérdésben nem vitatkozok veled. – nagyon is komolyan gondolom a dolgot, azt akarom, hogy pihenjen. A beosztásomat is át fogom szerveztetni, műszakot elcserélni, hogy legalább két napot otthon tudjak lenni vele.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 17, 2015 6:33 pm Keletkezett az írás



Call °° emergency
“No matter how bad things are, you can always make things worse.”






A bólintásról lemondok az előbbi tapasztalás fényében, de azért jelzem, hogy értem én a tilalmat, lévén csendben maradok, amíg a kórházba nem érnek velem. Igazából az rendben van, hogy van közös pontunk és mindig fel szokta venni, de a legutóbb rendesen elintéztük magunkat, s a viszonyunkat is, szóval jelen állapotomban úgy vagyok vele, hogy két okból is jogos volt a megköszönés.
- Várok, várok. - egyezem bele, miért is ne tenném? Nem akaródzik ebben a förtelmes merevítőben tengetni a perceimet, s ha már rá tudtam vennie Archiet, hogy megszabadítson tőle, akkor az fél siker, nem ugrálok, hogy siessen is.
- Ugyan! - húzom el a szám, hárítva az agyrázkódás esélyét. A szédülés pedig megvan, a hányinger szintén, de erről maximum az orvosnak óhajtok beszámolni, Archibaldra elég frászt hoztam ma már, azt hiszem. És különben is utálom, ha én vagyok a beteg-oldalon.
- Tényleg nincs semmi baj! - próbálom nyugtatni őt, egyelőre elképesztően karakánnak és erősnek érzem magam a helyzetben, talán még mindig a sokk, vagy nem tudom. De tényleg nincs bennem semmiféle letaglózottság. Még nem sikerült felfogjam, hogy meg is halhattam volna, ha nem így sikerül. És akkor mi lett volna Lilyvel? A kérdés viszont bennem van, ki is csúszik a számon, a tudatalattim tehát dolgozik.
Válaszára elhúzom a szám.
- Ez is egy válasz. - kuncogok fel röviden és keserűen, de a végére szusszantok egyet, s elhallgatok. Franc egye ezt a fejfájást!
- Nagyjából annyira, mint amikor gyerekként leestem a fáról. Elég jót roppant emlékeim szerint, szóval ahhoz képest viszont nem veszélyes. - jegyzem a "rohadtul" szinonimájaként. Ez is olyan, amit nem fogok kimondani. Ennél több aggodalmat azt hiszem nem tudnék elviselni a tekintetében.
Az orvos láttán mogyorónyira szűkül a gyomrom. Természetesne ki mást kapnék a nyakamba, semmint a kedves becenevek kreatív gazdasszonyát?! Amint Archiet kiküldi, már fordul is felém, hogy megörvendeztessen a szokásos beszólásával.
- Gratulálok, Nyanya, most intézted el magadnak, hogy hetekig ne mehess betegek közelébe. Így elég nehéz lesz felkészülnöd és tartanod a csoporttársaid szintjét. - kedveskedik, s nekem a meg anyád kifejezés jut eszembe, melyet hosszú, tömött sorokban magamba nyelek. Csak a lényegi kérésekre válaszolok, miközben próbálok nem nagyon szitkozódni magamban. Tudom, hogy nem az évszázad legjobb ötlete volt az enyém, de ez a csuklósérülés azért mégis több kettőnél. Pedig élek, de basszus. Nehezemre esik hálásnak lenni így, hogy el leszek vonva a munkától jó ideig. Pontosan ismerem a csuklótörések kezelési metódusát.
- Azért ugye nem leszek kitiltva a figyelőből? - teszek fel egy kérdést, mielőtt Dr. Phelps távozik. Mivel nem válaszol, így mire Archie visszatér az orvostól meghallgatva a "röntgenezni kell, de nagy eséllyel csuklótörés és enyhe agyrázkódás" zanzát, engem már szétvet az ideg.
- Úrjézus, Archie, ne hozd rá a frászt! A végén még azt hiszi, hogy valami komoly bajom van.. Tudok róla gondoskodni, oké? És különben se terhelhetjük ilyennel Smithéket. - próbálkozom. Nem vita ez, csak a véleményem, de azt hiszem ezt a megjegyzésemet már ismeri.
- Oooké. Tégy belátásod szerint. - hagyom rá mégis, mielőtt elvinnének - utálom, hogy egy kórházban mindenkit abban a hülye tolószékben furikáznak, van két lábam, tudok menni, annyira már nem szédülök.. de persze esélytelen - röntgenre.
A csuklómat helyreteszik, újabb röntgennel ellenőrzik, hogy sikeres volt-e, majd megkapom az elsőhetes gipszemet és szinte kihajítanak a kórházból egy zárójelentéssel, valamint az egy hét múlva ugyanitt randevú ígéretében. Nem, mintha szeretném a hely vendégszeretetét élvezni, de azért mégis feldúlom magam azon, hogy munkatársként se tehetem be a lábamat csúnya nézés nélkül.
- Isteni szerencse, hogy nem ez volt a kedvenc ruhám.. - nézek végig magamon, amikor már az előtérben állok, ismét megtalálva Archiet. Gyenge poén, tudom, de görcsösen oldani kívánom a feszültségét.
- Meddig vagy műszakban? - kérdem, s közben a helyszínről elhozott, már átleltározott táskámban túrok a telefonom után. Határozottan hallottam, hogy smsem érkezett.
- Fantasztikus! - fordítom a képernyőt szinte kétségbeesett-idegesen Archie felé. Lily üzent, gyakran szokott. Ebédszünetben, főleg. Mert akkor engedélye van bekapcsolni a telefont.
Mrs. Ahern végre eldöntötte, hogy melyik szerepet kapom. Fehér ruha kell, angyal. Megvarrod, ugye? Tudod, hogy megígérted a szülőin legutóbb..
Se puszi, se pá, se szeretlek anya, de nem ez zavar a legjobban. A karácsonyi műsoruk a nyakunkon van és momentán egy használható kezem maradt. Jó lesz ez így, legalább még valamiért utálhat a lányom, mert erre bizony nemet kell(ene) mondanom.

Zene:   People help the people
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:35 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Vegyesbolt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: