Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Dr. London & Madison
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
36
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2015. Nov. 22.
▪▪ Korom :
28
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Dec. 16, 2015 11:34 pm Keletkezett az írás



Volt időm bőven gondolkodni azon, hogy tulajdonképpen hogyan is áll a házasságom jelenleg. De akárhonnan is forgattam a dolgot, minden útról ugyanarra a következtetésre jutottam: csőd. Gyűlölet, hazugság, boldogtalanság… válás. Érzem, hogy ennek válás lesz a vége, pedig olyan jó lenne, ha helyre tudnánk még hozni, ha lenne még bármi mód, hogy valahogy mégis összeillesztgessük az életünk darabjait, én megpróbálnám.
Szokás szerint ezen merengtem, míg Harry (aki nem mellesleg a férjem legjobb barátja) kiszedte a karomból a varratokat. Egész szépen gyógyul, bár most még egy nagy, ronda piros heg fut végig a karomon. De mivel Harry plasztikai sebész, elhiszem neki, hogy alig fog látszani valami, hogy idővel majd egészen halvány lesz, és ha még mindig zavar, majd helyre hozza. Rendes tőle, nem is vártam volna ilyesmit, elvégre azt hiszem utál, és teljesen jogosan.
A kórházból kifelé sétálva az előtérben elgondolkodtam, hogy felszaladjak-e Jamiehez, hogy meg merjem-e látogatni… aztán inamba száll a bátorságom, és inkább nem teszek semmit. Hetek óta nem láttam, nem is hallottam felőle. Felejteni akar, új életet kezdeni, amit meg is értek. Épp elég csapás érte már mellettem, inkább hagyom elmenni, ha menni akar. Ez a legkevesebb, amit érte tehetek azok után, amilyen rondán viselkedtem vele éveken át. Vert seregként kullogok ki a parkolóba. El kell mennem a házunkba is ma, összeszedek pár holmit, aztán… aztán otthagyok majd egy adag papírt. Bob megírt mindent, ha James el akar válni, csak alá kell írnia, beadni a bíróságra, és néhány hónap múlva már szabad ember is lesz. Nem akarok tőle semmit, nem kértem még annyit sem, amennyi a szerződésünk szerint nekem járna. Egyedül azt a gyönyörű, nagy, kék batiszt függönyt kérem, ami a lépcsőházban van. Azt a férjem választotta, és kedves emlékek fűznek hozzá. Minek nekem pénz, vagy tárgyak, ha elveszítettem a saját hülyeségem miatt azt, aki a legfontosabb számomra? Semmi értelme.
Behuppanok a bordó sportkupémba, ezt is otthagyom majd a háznál, minek nekem ilyen drága autó? Csak a csődbe ment házasságomra emlékeztetne még ez is. Lehúzom ujjamról a gyűrűmet, amit eddig még viseltem, reménykedtem, hogy életben tarthatom a házasságomat. Lassan indulok el, a parkolás sosem volt erősségem, óvatosan tolatok kifelé a helyemről, amikor megcsörren a telefonom. Anya keres, de most nincs kedvem vele foglalkozni. A telefont bámulom még mindig, és észre sem veszem, hogy közben még mindig tolatok. Egész addig nem tűnt fel a dolog, míg valami meg nem állított. Egy autó visítva szirénázni kezd, az, amelyiknek nekikoccantam. Gyorsan előrébb gurulok, és kipattanok a kocsimból, hogy megnézzem mekkora a kár.
- Francba! – mormolom félhangosan, ahogy látom, hogy rondán megnyomtam a kasztnit is, és kitört az egyik fényszóró is. Az én autóm hátsó lökhárítója sem egy matyó hímzés, de ezzel most nem foglalkozok. A kesztyűtartóból már elő is veszek egy betétlapot, és elkezdem kitölteni, majd egy cetlit keresek a táskámban, hogy felírhassam a számomat. De a táska lecsúszik a vállamról, a cuccaim pedig szanaszét gurulnak a betonon. Még ez is?! Tehetetlenül ülök le az autóm mellé a földre, ez kész katasztrófa. Valaki üssön agyon, de most rögtön!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 17, 2015 3:49 pm Keletkezett az írás



Mrs Callaghan & Dr London



Nagyon-nagyon hosszú műszak van a hátam mögött, aminek a vége egy cirka nyolc órás műtét volt „csupán” és ennek következtében a hangulatom és a kedvem a megszokotthoz képest is jóval rosszabb.
Az egyik idióta rezidensem nem használható nagyjából semmire sem – nevetséges, hogy kezét-lábát töri azért, hogy bejusson egy műtétemre, aminek a közepén egyszerűen fogja magát és kidől, az ilyen minek is akar sebész lenni, ha nem bírja??! – a másik meg nem képes egy egyszerű röntgen leletet megfelelően olvasni és ez még csak fel sem tűnik neki. Hihetetlen, komolyan mondom, nem véletlenül nem bírom őket. Ha valaki arra sem képes, hogy talpon maradjon a műtőben vagy rendesen képes legyen értelmezni egy rtg felvételt, az mégis, hogy búbánatban volt képes elvégezni az orvosit?!
A műszak vége előtt átadtam a kórlapokat az egyik szakorvosnak az osztályomon, bízva abban, hogy neki legalább lesz elég sütnivalója a betegeimet nem kinyírni és elhúztam az öltözők felé, hogy levegyem a benti ruháimat és váltsak a normál gönceimre. Viszont nem haza tartok, van még dolgom azelőtt, hogy ténylegesen vége legyen a napomnak, ami nem mellesleg már több, mint negyvennyolc órája tart. Na igen, egy sebész számoljon azzal, hogy többé nem huszonnégy órának számoljon egy napot, főleg akkor, ha két napja nem aludt, mert nem volt rá ideje. Ilyen a mi életünk, bár meg kell valljam, ezt a részét kifejezetten szeretem, mert élvezem a hivatásomat.
Épp a parkolón vágok keresztül, kezeimet a zsebeimbe süllyesztve, a slusszkulcsom után marva, amikor a szemem előtt valami idióta annak rendje és módja szerint belehajt az autómba. Megtorpanok és nem hiszem el, amit látok. Ez most komoly?!
Azonban mielőtt még kiakadnék, mint a kakukkos óra – ennek is el fog jönni az ideje – előbújik belőlem az orvos.
- Jól van? – lépek oda a nőhöz, aki épp most intézte el a kocsimat. A földre ül, szóval jogosan merül fel bennem, hogy talán nem érzi jól magát vagy mit tudom én, akármi is történhetett vele. Odaguggolok és csak ekkor tűnik fel, hogy ki is ez. Pontosabban a nevét nem tudom – nem különösebben izgatott – csak annyit, hogy a férje itt dolgozik és pár hete roppant színpadias, de a legkevésbé sem kívánt műsort rendeztek a kórházban.
- Fáj valamije, szédül? – faggatom tovább. A kérdéseim leginkább rutinszerűek és a hangom nem túl barátságos, de nem is barátkozni óhajtok, ami azt illeti.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
36
▪▪ Hírnév :
1
▪▪ Megjöttem :
2015. Nov. 22.
▪▪ Korom :
28
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Dec. 20, 2015 1:13 am Keletkezett az írás



A parkolás mindig a gyenge pontjaim közé tartozott, sosem jeleskedtem benne. Nem tudom miért, de így van. Ez talán valami női dolog, mármint, hogy nincs érzékünk az ilyesmihez. Amint koppanok valamin, máris észbe kapok. Más se hiányzott, mint ez, hogy összetörjem a kocsit mielőtt még visszaadnám a férjemnek. Pazar, mondhatom pazar.
Nem akarom megúszni a dolgot, az pofátlanság. Veszem elő a biztosítós papírokat, meg mindenfélét, ennél aligha lehetne cikisebb a helyzetem. De hát ez van, aki ügyetlen az felelősséggel tartozik a hibáiért. Mégis kiakadok, amikor a táskám is a földre hull, ennél rosszabb napom ugyan volt már, de toplistásnak tűnik ez is. A kocsim mellé ülök, épp amikor megjelenik valaki. Legszívesebben elbőgném magam.
- Nem. – motyogom összetörten. Már hogy lehetnék jól? Az életem romokban hever, és ez már annyira nyilvánvaló, hogy mások napját is dugába döntöm. Csődtömeg vagyok, nincs ezen mit szépíteni. Valamennyire összeszedem magam, és szemeibe nézek, próbálok úrrá lenni a hisztin, elvégre ki kell töltenem a papírokat, hogy ne legyen túlságosan kiakadva a másik tulaj.
- Nem fáj semmim, jól vagyok, csak… - zavarbaejtően mogorva. Nem ismerek túl sok orvost, mármint Jamie kollégáin kívül, de mind jóval kedvesebbek szoktak lenni. Hirtelen áll össze a kép, és még néhány árnyalatot sápadok. Mondtam én, hogy pocsék napom van.
- Sajnálom, hogy nekimentem az autójának, nem tudom mi történhetett. Mármint tudom, hogy elrontottam, de nem értem miért. – megcsóválom a fejem, újabban mintha nem menne ez a magyarázkodás dolog. – Tényleg szörnyen sajnálom, a biztosító bizonyára fedezi a kárt, nem szándékos volt. – nem valami méltóságteljes dolog a földön ücsörögni, így megpróbálkozok azzal, hogy valahogy feltápászkodjak. Van benne valami fura, lehet, hogy már láttuk egymást? Vagy csak a pletykák miatt nézett az előbb annyira rondán? Végül is, kétlem, hogy marha népszerű lennék orvos körökben, hiszen az egyik kollégájukkal annyira kiszúrtam, hogy inkább lelépett otthonról. Meg aztán, gyanítom az az öngyilkosságos pletyka is még vígan szárnyal a kórház falain belül. Miket gondolhat most rólam ez a pasi?!
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:37 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Dr. London & Madison
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: