Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington, Nathan Graham

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


Páciens
▪▪ Hozzászólások száma :
91
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Oct. 09.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
St. Claire Hospital, Sydney

»Szomb. Dec. 19, 2015 2:03 am Keletkezett az írás



Pofátlanul sok felnőtt tartalommal teletűzdelt történet, erős vizuális és képleírásokkal! Nagykorúak előnyben! Megtekintése csakis 18 év felett és saját felelősségre!
#nsfw #tw #tw:abuse #tw:dubcon #tw:forced #tw: harassment #tw:noncon #tw:rape #tw:sexual #tw:violence

- Mit mondanak a hangok? Elmondják, hogy Robin haldoklik?
Igen, tudod.
Ő haldoklik. -


Szavai visszhangoztak lefelé a kő folyosón - pattogtak le és fel a falakról, amíg össze nem álltak hangokká a lány fejében. Destiny lélegzete elakadt, levegőért kapkodott; úgy érezte a falak túl közel vannak, összenyomják őt, amíg már nem tud lélegezni. Rá kellett döbbenjen, hogy pánikrohama van - vagy valami hasonló - és szinte nevethetnékje támadt az iróniától.
- Én nem mondok el neked semmit! - Kiáltja a lány, megragadva az előtte lévő rozsdás vasrudat. Kezei nyirkosak az izzadtságtól és a rettegés a szívéig hatol.

- Nem is kell.
Sikoltozni fogsz. -


Szinte vicsorogva mondja ezt a másik a lánynak. Amikor Destiny meglátja, hogy a vasrudak útját állják, megbotlik; nyilalló fájdalom sugárzik szét a bokája körül. A kezét a kőfalra helyezi át támogatást keresve, amikor meglátja a fiú a háta mögött, lassan csökkenő lépésekkel közeledik felé; oly természetességgel mintha ő mindíg is létezett volna ezen a világon. ~Meg fognak találni!~ Bíztatja magát Destiny. ~Kérlek Istenem, engedd hogy megtaláljanak!~ Fohászkodik.

- Mind éhesek.
Én ugyanilyen vagyok.
És én telhetetlen vagyok. -


A lány úgy érezte, a vére megfagy; ahogy a fiú mormolta a szavakat. A hangja arra utal, hogy cafatokra fogja tépni, centiről centire; amíg semmi sem marad belőle. Destiny összerezzen a fájdalomtól, ahogy nekinyomja a lányt a hideg vasnak; arcát a lányéhoz szorítva. Lehunyja a szemét és azt kívánja, hogy bárcsak Robin volna, bárcsak az ő arcát érezné gyengéden az övé ellen nyomódni. Destiny összerezzen, amikor megérzi a fiú ujjait a combjába markolni. Tudja, hogy mi jön, de úgy tesz mintha a puszta akaraterejével képes volna állítani ezt az egészet. És zokog, szívet tépően sír; tudván, hogy a szörny viseli az arcát annak, akit nem tud visszautasítani.

- Mit akarsz? - Kérdezi könnyeit nyelve.
- Téged, kis Galambom. Téged akarlak! -
- Miért... Miért engem? - Nem érti.
- Érdekes vagy. Nem úgy, mint a hülye barátaid. Te más vagy. És Ő is téged akar. - Mondja végső érvként, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna.
- Kicsoda? - Kérdezi a lány döbbenten.
- Hát nem nyilvánvaló? Robin mindig is kedvelt téged, ahogy te is őt. De sosem fogod látni. - Hallgat el, hangja nem tűr ellentmondást.
- Mit fogsz csinálni velem? -
- Veled? Semmit. Amíg azt teszed, amit akarok. -
- Vedd le a kezed Robinról! -
- Ó, én nem teszek vele semmit. Haldoklik. Minden percben egy kicsit jobban. És ha meghalt, az enyém leszel. Örökre. - Mondja megszállottságától átfűtött hanggal. Destiny elfordítja a fejét, rá sem bír nézni, nem akarja látni a tekintetében a birtoklási vágyat, ezt az idegen, beteg csillogást ami minden csak nem Robin.

- Nézz rám. -

Hangzik fel az elsuttogott kérés, de ez elég messze van a szelídtől. Destiny meghallja a durva élt a hangjában, ami a védjegye és jelzi, hogy ő nem Robin; még a szemhéja mögött sikoltozó hangokon át is hallja. A fiú keze sosem gyöngéd; bárhol is érinti meg őt, Destiny érzi a zúzódásokat, amiket durvasága maga után hagy. A lány nyöszörög, hogy hagyja abba, hogy engedje Robint ki.

- Ő is kiabál.
Könyörög, hogy hagyjam abba. -


~Csak tégy úgy, mintha ő Robin volna és nem ez a szörnyeteg, aki az arcát viseli.~ Bíztatja magát. Az ő szép arca; a lány kinyitja a szemét és úgy nézi a fiú sima állát és a görbe száját. Bárhová, csak ne azokba hideg, kemény szemekbe, amiket Robin soha nem viselt. Amikor a szörnyeteg belé hatol, lélegezni is elfelejt egy pillanatra a fájdalomtól. Attól, hogy azt képzeli Robin teszi ezt vele a fájdalom elviselhetőbbé válik, és hamarosan rájön, hogy már nem is fáj.

- Mindketten betegek vagyok.
Te éppen annyira élvezed ezt, mint ő.
És még én vagyok a szörnyeteg?! -


Destiny kizárja a másik suttogását, a szavait, és könyörög neki Robinért még egyszer. Kell, hogy legyen valamilyen elmozdulás a közöttük lévő harcban; mert van egy kis szünet, majd a fiú keze gyengéddé válik és úgy suttogja a lány nevét, mintha egy imát mormolna.

- Destiny. -

Robin nem az ágyában tér magához, meztelen talpa alatt a hideg kórházi csempét érzi. Nincs nála se a telefonja, se semmi - a kórházi ruhában nincsenek zsebek - amivel világíthatna az erősen félhomályban lévő folyosón, amit a néha villódzó öreg lámpák fénye világít csak be. Ezt az épületszárnyat nem is használják, mert felújítás alatt áll; így végképp nem érti mi történhetett. Egész félelmetes ez az egész, a sercegő hangok, mintha valahol tompa kiáltás is felhangzana... de csak valószínűleg megint a tudata járatja a bolondját vele. Nem ez lenne az első eset.

- De hogy kerültem ide? -

Teszi fel magának a kérdést. Emlékszik, hogy a mosdóba indult ám arra már nem, hogy onnan hogyan jutott ki vagy hogy az alagsorba miként érkezett meg. Ráadásul még a feje is fájni kezd ismét, s meg kell álljon a falnak támasztva a fejét kicsit; aminek hatására a lüktető migrénje hamarosan enyhülni kezd. Ki tudja mióta bolyong már így és nem vette magához az esti gyógyszereit, már biztos benne a fél kórház őt keresni. Miután visszaindul arra, amerre a szobáját sejti bele is fut Drakebe, aki leteremti.

- Drake?
Te meg mit keresel itt? -


- Robin, jól vagy haver? Nem esett semmi bajod? Tudod, hogy halálra ijesztetted a nővéreket az osztályon? Eltűntél és mindenki téged keres órák óta! Már azt hittük a kórházat is elhagytad! Öregem, gyere visszakísérlek mielőtt kiakadnak még jobban! De ezért még jössz nekem eggyel. - Enyhül meg a legjobb barát, majd a fiúba karolva visszavezeti a megfelelő szárnyba és gondoskodik róla, hogy biztosan ágyba is kerüljön, megkapva a gyógyszereit. - Holnap pedig elmeséled mi volt ez az egész rendben? De most pihenj! - Hagyja magára a gyógyszerektől lassan elszenderedő fiút a kórházi szobában.

tag: Végzetemnek <3 | #909 | zene & zene | csapjunk bele Twisted Evil |
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 23, 2015 1:41 pm Keletkezett az írás



But mama I'm in love with a criminal
Tag: Robin  <3  | Wonderwall | Jegyzet: 432, de lesz ez jobb is

Görcsösen kapaszkodom a vasrúdba, ami elzár engem a külvilágtól. Robin, illetve az a valami, ami a testében lakozik már elment, mint aki jól végezte dolgát. Hallom, ahogyan fentről hangok szűrődnek le, végigszaladnak a vízcsöveken és eljutnak hozzám. Nem értem őket, és ők sem értenének engem, hiszen túl messze vagyunk egymástól. Én egyedül kuporgok a hideg, nyirkos helyiségben, a pánikroham már elmúlt, most csak a félelem labdázik még bennem egy kicsit. Nem rettegek. Robin, illetve az a valaki, aki a testét birtokolta már elment. Sok-sok perccel ez előtt hagyott magamra, így nem volt társaságom. Egy dolog van, ami megijeszt. Egyetlen egy dolog. Ez az egész, annyira hihetetlennek tűnik. Sosem gondoltam volna, hogy valaha megtörténhet velem. Fájnak a testrészeim. A karom, a combom, a nőiességem, lüktet a fájdalomtól, amit a fiú okozott nekem. És mégis, valahol a lelkem legmélyén, tetszik ez a dolog. Tudom, őrültség, sőt talán valami még rosszabb, de a lényem egy része bóknak veszi, hogy valaki ennyire akarja.
Kelletlenül engedem el a rudat. Úgysincs merre menekülnöm. Hátamat a falnak vetem, és felhúzom a lábaimat, reménykedve abban, hogy valaki majd csak megtalál. Az elmúlt fél órában már megpróbáltam szétfeszíteni a rácsot, ütni, kiabáltam is, de nem jött senki, így kénytelen voltam feladni. Robin mondta, hogy beteg. Említette, hogy komoly baja van, de nem hittem volna, hogy ennyire rossz az állapota. Nem félek tőle, ez a legrosszabb. Nem kell félnem Robintól, hiszen az az ember, akivel ma találkoztam, nem ő volt. De mégis, amiket mondott, most is ott visszhangzanak a fejemben; „Robin mindig is kedvelt téged, ahogy te is őt. De sosem fogod látni.” Az az igazság, hogy én is kedveltem Robint. Kedveltem, kedvelem én még mindig. Az az egész kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy mindig is volt valami vonzó benne, a maga kisfiús módján, mégis, a múltam elintézte, hogy senkire ne tudjak olyan szemmel tekinteni. És rá sem tudok. Ez bizonyítja, hogy tényleg valaki más volt a testében. Robin sosem tette volna ezt meg velem, bár nem ismeri a múltamat. Nem meséltem neki soha, ahogy senki másnak sem mondtam el. Túl nagy titok ahhoz, hogy bárkinek a vállára pakoljam, meg amúgy sem nagyon visz rá a lélek, hogy beszéljek róla. Még a mai napig is szerepel a legszörnyűbb rémálmaimban. Szinte érzem a combomon a nevelőapám érdes tenyerének siklását. Azt, ahogyan a fülembe suttogta mennyire akar, amikor anyám későn ért haza a munkából. Hallom, ahogyan liheg, kiéhezve, mint egy vadkan, és még mindig fáj a hátam azon a ponton ahol megsebezett, mikor egyszer menekülni próbáltam, és nekilökött a szekrénynek.
A mai viszont más volt. Úgy látszik erőszak és erőszak között is van különbség.
Vissza az elejére Go down


Páciens
▪▪ Hozzászólások száma :
91
▪▪ Hírnév :
4
▪▪ Megjöttem :
2015. Oct. 09.
▪▪ Korom :
27
▪▪ Tartózkodási hely :
St. Claire Hospital, Sydney

»Kedd. Jan. 26, 2016 2:52 am Keletkezett az írás



Pofátlanul sok felnőtt tartalommal teletűzdelt történet, erős vizuális és képleírásokkal! Nagykorúak előnyben! Megtekintése csakis 18 év felett és saját felelősségre!
#nsfw #tw #tw:abuse #tw:dubcon #tw:forced #tw: harassment #tw:noncon #tw:rape #tw:sexual #tw:violence

A nővéreket gyerekjáték volt kijátszani és megszökni, miután Robin álomba szenderült. Azok a gyengeelméjűek nem tudják, hogy mitől járunk alva... fogalmuk sincsen, hogy minden alkalommal, valahányszor begyógyszerezik és altatókkal tömik csakis az én malmomra hajtják a vizet. Robin tudata szabadságra megy, én pedig végre kinyújtóztathatom elgémberedett tagjaimat és azt tehetek, amit nem szégyenlek. A kezünkben szorongatott gyümölcslével és chipszekkel megrakodva indulunk utunkra, a felújítási munkálatok miatt lezárt részleg felé ahol már vár rám az én kis kalitkába zárt Galambom.

Napok óta nem láttam Destinyt, s már ideje volt hogy meglátogassuk... elvégre nem akartuk, hogy éhen és szomjan haljon odalent a pincébe zárva. Sok mindent akarok tőle vagy inkább vele; de azt semmiképpen, hogy feleslegesen szenvedjen. Így két napra rá, hogy bezártuk kifosztottam mondhatni a legközelebbi automatát és úgy mentem le a pincébe. Az ajtót anno eltorlaszoltuk, most komolyan meggyűlt vele a bajunk mire sikerült eltennünk az útból, hogy kinyithassuk a cuccokkal a kezünkben. A folyosóról, az egyik hordágyról szereztem neki matracot és plédet is, párnával. Nem mondhatja hát, hogy figyelmetlen szeretők vagyunk. Apránként meg fog tőlem kapni mindent, amire szüksége lesz itt rajtam kívül ám most csak ennyit tehettem a kényelméért egyelőre.

A kórházi ágybetétet használtuk tartónak és arra pakoltuk rá a lánynak hozott ételeket, és míg szabad kezünkkel kinyitottam lassan az ajtót, a másikkal húztam magam után befelé a földön a műanyaggal borított matracot ügyelve arra, hogy a lépcsőn mikor húzom majd lefelé ne hulljon róla semmi se majd le róla. A matracot a fal mellett helyeztem el - közben ügyeltem arra hogy a lány ne lóghasson meg -, majd végre Destiny felé fordultam. Úgy tűnt, hogy ugyanott van ahol két nappal ezelőtt hagytuk - a rácsot görcsösen szorongatva - és nem mozdult egy tapodtat sem. Olyan volt, mintha várna valamire. ~Ránk?!~ Fogalmam sem volt. Azt azonban tudtam, hogy mit akarok: Őt.

Lassan, óvatosan sompolyogtam a háta mögé; hogy aztán meglepve a lányt a fülébe suttoghassak.
- Hiányoztam, kis Galambom? - Kérdezem, hangom kíváncsiságról és elfojtott vágytól égve tör utat torkomból, kis híján fel is nyögök a végén. Meg akarom érinteni, újra érezni akarom magam körül, a szűk forróságát és elmerülni benne újra és újra míg rá nem unok... bár kétlem, hogy ez valaha is meg fog történni velem. Egyszerűen nem tudok betelni vele, azzal az érzelemkavalkáddal amit lelkemben - vagy épp annak helyén - kavart. Mert hazudnék, ha azt mondanám nem kavart fel teljesen engem is.

Görcsösen ragaszkodom hozzá, remélve megadja nekem mindazt amire vágyom: érezni akarok. Valamit, bármit... akármit. Nem pedig ezt a telhetetlenséget, ezt az ürességet. Nem érdekelnek mások, még igazán ő sem hogy mit akar; ugyanis itt csakis én számítok igazán. Én vagyok az, akit rendbe kell tenni, akinek érzésekre van szüksége most. Mert, hogy képtelen vagyok érezni. Egyszerűen ridegen szemlélem mások érzelmeit vagy ha mégsem, hát irigykedem amiért ők képesek érezni én pedig nem. ~Erről is te tehetsz meg a megszállottságod! Miért nem bírtad elfelejteni Őt?!~ Minden bajom forrása Robin és a lány iránti vonzalma, ami miatt most nem bírom távol tartani magamat tőle. ~Kell nekem! Akarom!~ Annyira akarom, hogy szinte már fizikailag fáj távol maradnom tőle.

Emiatt kiszökdöstem és kis híján lebuktam majdnem az ápolók előtt. Ha rájönnek a lányt itt rejtegetem a pincének ezen részén, annak nagyon nem lesz jó vége. Egyikünkre nézve sem. Hátulról megragadtam a derekát és magamhoz húztam csöppet sem finoman - egyszerűen, ha akarnék se tudnék nem durva lenni - és abba a gyönyörű, eperszőke hajába szagoltam. Imádtam az illatát, bódító volt... a legtökéletesebb parfümöket is megszégyeníti. Egyik kezem a szoknyájába csúszott lassan, kiélveztem minden egyes másodpercét annak ahogy ujjaink alabástrom bőrén simítanak végig. A belső combjába marnak ujjaink, nyomot akarok hagyni rajta, a bőrén, meg akarom jelölni hogy mindenki tudja Ő csakis az enyém.

Ujjaim a fehérneműjének vékony anyagán járnak már, komótosan haladva simítok végig nőiességén újra és újra, ahogy ráérősen simogatni kezdem odalent ezzel is ingerelve a lányt. A másik kezem még mindig a derekát markolja - nem engedem szabadulni -, amely most a mellkasán kezd el felfelé kalandozni. Nem sietek, minél tovább húzom el az időt, annál édesebb lesz mindkettőnknek a fináléban a csattanó. Durván rámarkolok a felsője anyagán keresztül a mellére és cseppet sem finomkodva kezdem el masszírozni, egyre kevésbé bírok magammal. Amennyiben fészkelődni kezd a nyakára fogok rá mellét eleresztve. Nem szorítom túlságosan meg egyelőre; de annyira igen, hogy fájjon és ezáltal megmerevedjen tőle.

Az odalent matató kezemmel sem tétlenkedem eközben, ujjam félretúrva a falatnyi anyagot kérlelhetetlenül furakodik bele a lányba, először egy majd két ujjam is elmerül benne mielőtt mozgatni kezdem kérlelhetetlenül lassan benne, miközben hüvelykujjam a csiklóját kezdi el körkörös mozdulatokkal masszírozni.
- Hiányoztam, hmm? - Kérdezem ismét tőle a fülébe suttogva és hátulról neki nyomom magam a fenekének, hogy megérezhesse férfiasságomat és hogy kezdünk igencsak kívánósak lenni; amit neki kell orvosolnia majd újfent. - Felelj Destiny! - Utasítom morcosan, amennyiben nem válaszol. Bár kétlem, hogy ne élvezné mindazt amit vele művelünk. Robin még csak nem is sejti, hogy az ő kis imádott, istenített Destinyje mennyire oda is van ezért az egészért. De én tudom, érzem amint egyre lucskosabb lesz mindattól, amit vele művelek. A teste felkészül rám, hamarosan pedig magába fog fogadni, ha akarja ha nem.

tag: Végzetemnek <3 | #855 | zene & zene | csapjunk bele Twisted Evil |
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Jan. 30, 2016 1:58 pm Keletkezett az írás



But mama I'm in love with a criminal
Tag: Robin  <3  | Wonderwall |Szószám:664 | Jegyzet: Csapjunk ostor

Korog a gyomrom. Hangosan. Szinte betölti a körülöttem álló üres teret. Fáj. Már legalább két napja nem ettem mást, csak a zsebemben maradt egy darab epres rágógumit. Rettenetesen éhes vagyok, és ennél csak a szomjúság a rosszabb. Legalább két kilót fogytam azzal, hogy nem kaptam enni, az ajkam pedig száraz és cserepes volt a vízhiánytól. A bőröm megfakult, két napja nem ért engem napfény, ráadásul mióta Robin elment nem is tudtam álomra hajtani a fejem. Tikkel a szemem, ég és fáj, de nem bírom lehunyni, nem akarok arra ébredni, hogy megint itt van. Ha már várnom kell rá, akkor várjak ébren. Igazából valószínűleg jobban hasonlítok most egy kiéheztetett zombira, mint egy kívánatos nőre. Épp ezek a dolgok éltetik bennem a reményt, hogy ha legközelebb meglátogat, már nem fog kívánni. Nem fog bántani engem.
Tudom, hogy nem tehetek semmit ellene. Tudom, hogy ha ki is próbálnák szökni, megtalálna, megtalálna és bántana, jobban, mint ahogyan eddig bántott. Üresség kavarog bennem, ahogyan meghallom a hangját a fülemnél, és ahogyan megérzem az érintését. Végigszalad rajtam a hideg, de nem adom tudtára, hogy félek tőle, mert igazából nem félek, csak egy kicsit undorodom. Ahogy a derekamnál fogva felránt a földről és magához húz, összeszorítom a fogaimat. Még mindig kapaszkodom a korlátba, legszívesebben szembe köpném, de tudom, hogy azzal csak még jobban kihívnám magam ellen a sorsot. Két választási lehetőségem van. Vagy hagyom magam, vagy pedig megölöm. De ha ő meghal, akkor Robint is elveszítem egy életre. Fáj, ahogyan durván a combomba mar. Szinte kicsordul a könnyem, biztos vagyok benne, hogy zúzódások maradnak majd ujjai helyén, pedig még a múltkoriak sem múltak el teljesen.
Talán perverz dolog, de valamilyen formában élvezem, ahogyan akar engem. Imponál, hogy ennyire vágyik rám, érzem, ahogyan megkeményedik odalent, ahogyan a fenekemhez nyomódik a szerszáma. Mikor ujjaival megtalálja érzékeny pontomat, nem tudom tovább visszatartani, és hangosan felnyögök. Nem tetszik a helyzet, nem akarom, hogy egy tárgyként, bábúként kezeljen. Nem akarom, hogy úgy bánjon velem, mint egy olcsó kurvával. Ha játszani akar, akkor hát játszani fogok vele. Ő más, ő nem a nevelőapám. Ő nem az, aki eltörte a karomat, amikor nem úgy csináltam a dolgokat, ahogyan az neki tetszett, mindenféle bűntudat nélkül. Érzem, hogy ez a valami Robinban más. Csak még nem jöttem rá, hogy miben. Nem fogom hagyni neki, hogy a játékszerévé tegyen. Amikor megfogja, a torkomat elönt a méreg. Elegem van. Eleresztem a korlátot, amit eddig szorosan markoltam, és megpróbálom lefejteni az ujjait a nyakamról. Ha sikerül feléje fordulok, és megpróbálom a félelem utolsó kis maradékát is levakarni az arcomról. A válla fölött átbámulva megpillantom a matracot, amit megrakodott rágcsákkal és innivalóval. Sóvárogva tekintek a palackokra, miközben megnyalom kiszáradt, kicserepesedett alsó ajkam. Hát nem kiéheztetni akar. Egy pillanatra ellágyulok. Céltudatosan nézek hatalmas, barna szemeibe, amik hiba ugyan azok, annyira másak, mint azok, amelyek mögül Robin néz rám vissza. Nagyot nyelek, felkészülök arra, hogy elhúzzam előtte a mézesmadzagot úgy, hogy közben megpróbáljak lelki fájdalmat okozni neki. Hiszen a férfiak ilyenek. Gyűlölik, hogyha egy nő, mást lát bennük, akkor is, ha az a nő csak egy éjszakára látja őket.
- Hiányoztál, Robin – suttogom. A bugyim teljesen elázott a belőlem előtörő folyadéktól, amit az ő jelenléte okozott. A testem valamiért kívánja ezt a rohadékot, az agyam is, csak a lelkem nem akart behódolni neki. Egyik tenyeremet a mellkasára tapasztom. Ki akarom tapasztalni, hogy mennyire viszolyog az emberi érintéstől, hogyha őt fogdossák.
- Én nem vagyok a ribancod – mondom keményen, miközben a szabad kezemmel rámarkolok a szerszámára. Ha már muszáj végigcsinálnom ezt, akkor hagy csináljam úgy, ahogyan nekem is kellemes – én nem fogok baszni veled – egy kicsit ízlelgetem a szót. Nem tetszik. A múltamat juttatja eszembe. Talán agyamra ment az egyedüllét, azért csinálom ezt a baromságot, talán a vízhiány okozza, esetleg az, hogy emberi érintésre vágyom ennyi idő után, de nem hagy nyugodni az, hogy ételt és matracot hozott nekem. Ez azt jelenti, hogy nem akar engem holtan látni. Egy kicsit remegni kezd az ajkam. Alig bírom visszatartani a szememben összegyűlt körvér könnyeket.
- Meg akarsz engem ölni?

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 11:15 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Destiny & Robin (II.)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: