Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Lily Kalliope & Archie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Vas. Dec. 20, 2015 7:45 pm Keletkezett az írás



Daughter & Father



Angie remélhetőleg mélyen alszik, én meg útban vagyok a Smith család otthona felé, hogy Lilyvel találkozzak és beszéljek, ahogyan azt korábban megígértem neki. A forgalom teljesen átlagos, így nagyjából fél óra – negyven perc alatt már a – számomra még ismeretlen – ház előtt parkolok le. Még nem jártam Ginny családjának házánál, ez az első alkalom. Elvileg úgy volt, hogy Lily majd csak a hétvégét tölti itt – ami egyébként most az enyém lenne, de belementem, hogy ott aludjon, úgy terveztem, hogy majd a napot együtt töltjük kettesben kint a parton, de ebből már nem lesz semmi – és a hétvégéből hirtelen a hét közepe lett.
Sejtem, hogy mennyire zaklatott lehet még most is – legalábbis a telefonhívásából erre következtetek – noha igyekeztünk megnyugtatni az anyjával, hogy minden rendben van, nem kell aggódnia.
Becsöngetek, aztán várok. Mrs. Smith nyit ajtót – Angie említette, hogy Mr. Smith siket, így a feleségével tudok majd inkább kommunikálni és gondolom az ajtót is azért nyitja inkább ő, mert ő hallja a csengőt. Bár nem tudom, ezt csak tippelem.
Ginny anyja kevesen érdeklődik Angie hogyléte felől, felvázolom neki, hogy jól van az agyrázkódást és a csuklóját leszámítva, majd hálásan megköszönöm, amiért a lányom itt maradhat éjszakára. Mrs. Smith szól Lilynek, hogy ott vagyok, én pedig türelmesen megvárom, míg a lányom előbukkan.
- Szia! – ölelem magamhoz, ha el nem tol és egy puszit is adok a feje búbjára.
- Anya most épp alszik és jól van, csak borzasztóan fáradt. – nyitok rögtön ezzel, mert tudom, hogy úgyis ez izgatja a legjobban.
- Figyelj csak, fel kell ugorjak hozzátok, mert kell anyunak pár dolog, van kedved eljönni velem és segíteni összepakolni neki? – nem szoktam a holmijuk között turkálni, eleve nem is töltök ott túlzottabban sok időt. Csak Lilyt szoktam felvenni vagy hazavinni, amikor Angie a soros és nem én, így igazából a járást ismerem a lakásban, de, hogy mit, hol tartanak, az számomra tökéletes rejtély.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Dec. 20, 2015 8:42 pm Keletkezett az írás



Daddy and me


Imádok Ginny-éknél lenni, bár az igazat megvallva ma semmi kedvem nem volt ehhez. Apuval akartam lenni, és rá akartam venni, hogy vegyünk egy hörcsögöt, aminek talán Zeusz nem örülne, de simán tarthatnám apunál. És akkor mindkét otthonomban lenne egy kis szőrmókom. De vajon mit fog szólni apu az ötlethez? Egy hörcsöggel azért elég sok baj van, és nem vagyok mindennap vele. Mennyi az esélye, hogy nem döglik meg étlen, amíg újra oda megyek?Talán a kedvemért képes lesz gondját viselni. Egyenlőre viszont jól elvagyok a legjobb barátnőméknél, a hörcsög majd ráér. Csak anyu épüljön fel. Légyszi, légyszi... semmi baja ne legyen. Tudom, hogy néha szófogadatlan vagyok, de azért nem akartam soha, hogy baja legyen. Miközben gondolataimba merülök, végig nézek a Ginny szülein. Hogy lehet az, hogy az Ő szülei ilyen boldogok? Olyan jó lett volna, ha az enyémek is együtt maradnak, és mi is egy ilyen szép boldog család lehetnénk. Miközben sütit majszolunk, Ginny anyukája szól, hogy hamarosan átjön James is, akinek a szülei valami családi barát szerűségek, így elég gyakran járnak át. És én ettől nagyon boldog vagyok. Csengetnek, én meg nyelek egyet. Mrs. Smith rohan ajtót nyítni, azonban amint meghallom az ismerős hangot, elszomorodok. Nem James-ék jöttek, hanem apu. Ami amúgy jó, csak úgy tudtam, hogy ma itt maradok. Leszállok a nagy bárszékről, aztán a hang irányába szaladok és szorosan átölelem a nyakát. Halványan rámosolygok miközben hallgatom szavait.
- De ugye rendbe jön? Én nem akartam, hogy baja legyen... - suttogom, majd bűnbánóan a földre pillantok. Soha többet nem fogok csúnyán beszélni a szüleimmel. Vagy legalábbis megpróbálom.
- De, apu... még csak most jöttem. Menj egyedül! - motyogom, miközben még mindig a padlót bámulom. Hamarosan itt lesz James... nem mehetek el pont most.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 21, 2015 3:50 pm Keletkezett az írás



Daughter & Father



Addig ölelem Lilyt, amíg igényli, szorosan magamhoz vonva őt. El tudom képzelni, hogy mennyire megijedhetett. Én is megijedtem, noha ezt nem akarom a gyerek tudtára hozni. Angie most már jól van – a körélményekhez képest – és hamarosan kutya baja sem lesz. Hála az égnek.
- Tudom, hogy nem akartad, ő is tudja. Lily, ez az egész nem a te hibád, oké?! – szelíd mozdulattal vonom tenyereimbe a lányom arcát, ahogy a tekintete után kutatok.
- Igen, teljesen rendbe fog jönni, csak előbb kell neki egy nagy alvás, sok pihenés és, hogy ne erőltesse meg magát. – megsimogatom Lily haját, így próbálva nyugtatni. Az anyjának tényleg nem lesz semmi baja most már és minden rendben lesz.
Kicsit meglep azzal, amikor közli, menjek egyedül. Azért nem ennyi segítőkészséget neveltünk ebbe a lányba, így most hirtelen nem is tudom hová tenni a dolgot. Kicsit összébb ráncolom a szemöldökeimet, ahogy őt figyelem.
- Lily, visszahozlak ide, itt alszol Ginnyéknél, szóval minden marad úgy, ahogy előre megbeszéltük… – kezdem ezzel, de amíg beszélek, azalatt esik le, hogy valószínűleg valami más lehet a háttérben. Vagy nem csak annyi, hogy épp csak most jött és emiatt nem akar még menni.
- Na várjunk csak. – összefonom magam előtt mindkét karomat és a szemöldök ráncolás is a képemen marad, de egyelőre csak az értetlenség okán.
- Mi ez az egész pontosan? Miért nem akarsz jönni? – kinyúlok és a lányom álla alá illesztem az ujjaimat, hogy ekképpen finoman rávegyem, rám nézzen. Érdeklődve várom a válaszát és közben Ginny hangja hallik át a másik szobából.
- Anya, mikor jön James? – Mrs. Smith válaszol valamit a lánya kérdésére, ami valahogy úgy kezdődik, hogy a mamája azt mondta…
- Ki az a James? – oké, bárki lehet, nem állítom, hogy nem, csak épp furcsának találom, hogy Lily ilyen gyorsan szeretne lepattintani pont most. Szóval hirtelen rendkívül kíváncsi lettem, ki is ez a James.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 2:04 pm Keletkezett az írás



Daddy and me


Még sosem gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha a szüleim nem lennének többé, és most, hogy anyu megsérült... megijedtem. Tudom, hogy sokszor vagyok vele undok, de én nem akartam ezt. Mi lett volna akkor, ha valami komolyabb baja esik, vagy ha mondjuk nem éli túl? Azt biztosan nem bírnám elviselni. Igaz, hogy mindig irigykedtem Ginnyre, amiért olyan boldog családja van, de azért ha jobban bele gondolok, az én szüleim sokkal klasszabbak, még akkor is, ha tagadják, hogy szeretik egymást. Elöttem azonban nem kéne titkolózniuk, mert nem vagyok már kicsi.
Csak rövid ideig engedem apunak, hogy ölelgessen, aztán hamar elhúzódok tőle. Nem vagyok én kisbaba, hogy folyton dédelgetniük keljen. Jó... persze nagyon szeretem, ha szeretgetnek, de mit fognak gondolni rólam? Tuti azt, hogy úgy viselkedek, mint egy dedós.
- Egy kicsit az én hibám is. Mert nem vagyok szófogadó. - motyogom még mindig halkan, majd csak óvatosan pillantok apura, miután az arcomhoz ér, és úgy próbálom eldönteni, hogy igazat mond-e, vagy csak nyugtatni akar. Összeráncolom a szemöldökömet, miközben a szavait hallgatom, és úgy döntök, hogy elhiszek neki mindent. Nincs oka hazudni, igaz? Ha anyunak komoly baja lenne, azt biztosan elmondaná. Bár... azt sem tőlük tudtam meg, hogy mi történt. Ha rajtuk mullott volna, akkor lehet, hogy még most sem tudnék semmit, és vidáman szórakoznék itt. Annyira utálom, hogy még mindig úgy kezelnek, mintha kicsi lennék.
- Mikor találkozhatok vele? Ígérem nem fogom zavarni... hagyni fogom, hogy pihenjen... - hadarom el sebesen, aztán kifújom magamból a levegőt. Amint haza megyek - majd mondjuk holnap -, cserkészbecsszó, hogy mindenben az anyukám kedvében fogok járni. Csinálok neki finom teát, betakargatom, és mesét is mondok, ahogyan Ő csinálta mindig, amikor beteg voltam. Türelmes leszek hozzá, csak minél hamarabb rendbe jöjjön. Sosem fogom többé egyedül hagyni, és sosem fogok vele kiabálni se. Sőt... mindig meg fogom enni az ételt amit főz, még akkor is, ha utálom. Kivéve, ha spenótot csinál, mert azt meg nagyon utálom.
Én is meglepődök magamon, hogy arra kértem aput, hogy nélkülem menjen, hiszen még sosem csináltam ilyet. De annyira beleéltem már magam abba, hogy jön James... nem mehetek el pont most. Mert Ő sosem marad itt sokat, és nem fogunk visszaérni időben.
- De Ginnyvel éppen most akartuk megnézni a kedvenc sorozatunkat. - felelem, majd ismét a földet bámulom és a hajamat kezdem babrálni, mint mindig, amikor nem mondok igazat. Mégis bízok abban, hogy elhiszi, és nélkülem megy el. Aztán meg majd holnaptól tényleg nagyon szófogadó leszek. Csak még nem ma... mert valóban filmezni fogunk, csak ahhoz meg kell érkeznie James-nek is. Azt mondta, hogy kapott valami menő filmet, amitől félni fogunk, mert, hogy szerinte félősök vagyunk. Hát megmutatom neki, hogy nem vagyok az. Ahhoz pedig itt kell maradnom, különben majd azt fogja hinni, hogy beijedtem és azért mentem el.
- Én tényleg szeretnék menni... de már megígértem Ginnynek, hogy vele leszek és... - és mi? Fogalmam sincs, hogy mivel akartam befejezni a mondtatot, így csak vonok egyet a vállamon. - Légyszíí. - teszem hozzá, majd ahogyan állam alá nyúl, kénytelen vagyok a szemébe nézni. Próbálom elővenni a lehető "legbocibb" tekintetemet, mire meghalloma Ginny hangját. Dühösen fonom össze a karomat magam körül, majd elhúzódok apától és duzzogva fordítok neki hátat.
- Köszi, Ginny! - kiabálok hangosan, mire Ő kidugja a fejét a szobából és bűnbánóan néz rám. Megrázom a fejemet, hogy ezzel tudassam vele, hogy nem bocsátok meg, aztán visszafordulok apa felé. A kérdésén egyáltalán nem lepődök meg, hiszen a felnőtteket mindig minden annyira érdekli.
- Csak egy fiú az osztályból. - válaszolom még mindig dühösen, amiért a legjobb barátnőm ennyire hangosan beszél, hogy apu meghallotta.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 3:10 pm Keletkezett az írás



Daughter & Father



Engedem Lilyt, amikor el akar húzódni az ölelésből. Nehéz megszokni, hogy már nem annyira igényli ezt, mint mondjuk én az ő esetében, de tudom, hogy kamaszodik és az, hogy szépen lassan – valójában túl gyorsan – felnő, ezzel jár.
- Nem szívem, ez kicsit sem a te hibád. – szelíd mosoly ül ki az ajkaimra. Nem akarom, hogy magára vegyen ebből az egészből bármit is. Én sem örülök annak, ami történt, de az ilyesmi megeshet – remélem soha többé nem fog – és Angie is hamarosan teljesen jól lesz.
- Holnap suli után érted megyek az iskolához és elviszlek hozzá. Az pedig nagyon jó, hogy ezt megígéred, mert most tényleg a pihenés a legfontosabb anyának ahhoz, hogy minél hamarabb megint a régi legyen. – csodálatos gyerekünk van. Most hihetetlenül büszke vagyok rá, és biztosra veszem, hogy Angie is az lesz.
Ahogy a sorozatozást hozza fel Lily ürügyként arra, hogy miért nem akar velem jönni, összefonom magam előtt mindkét karom. Ismerem a lányomat, tudom, hogy a hajbabrálás és a fölbámulás mit is jelent ebben az esetben.
- Ühüm. – hümmögésem egyértelműen jelzi, nem teljesen – egyáltalán nem – vagyok biztos abban, hogy ez fedi az igazságot. Várok, hátha eszébe jut esetleg beavatni a valódi okába annak, miért is nem akar segíteni és inkább itt maradni.
- És ezért inkább oldjam meg magam, igaz?! – fejezem be helyette a mondatot én. Kamasz, nem lehet belőle harapófogóval kihúzni az igazságot és nem is célom megbántani őt, de olykor nagyon-nagyon jól jönne egy kézikönyv, ami megmondja, hogy ilyenkor mégis mit kellene kezdenem a saját gyerekemmel.
Az ő kérlelése és a barátnője kérdése az anyjához egymás után következik be, így elengedem a fülem mellett ezt a „légyszi”-t, hogy rákérdezzek Jamesre. És amit látok, attól feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon. Lily olyan hirtelen vált a bociszemes kérlelésből dühödtbe, hogy erre szerintem rajta kívül nem sokan képesek.
Kezdek attól tartani, hogy ez a James, az a fiú, akiről Angie már mesélt nekem. Akkor sem voltam elragadtatva a gondolattól, hogy a lányom fiúk után érdeklődik, most még annyira sem vagyok.
- Szóval csak egy fiú. – ismétlem meg a lányom szavait, mielőtt hozzátenném a sajátjaimat is ehhez az egészhez.
- És miatta nem szeretnél most velem jönni? – nyugodtan és érdeklődéssel a hangomban teszem fel a kérdést, mert jelen pillanatban nem igazán szeretném Lily tudtára adni, hogy nem örülök annak, ha tényleg ez áll a háttérben. Nem akarom, hogy azt érezze, nem beszélhet velem bármiről – és ebbe a srácok témakör is bele tartozik – és tudom, ha azt mutatom neki, hogy nem jön be a kamaszodásának ezen velejárója, akkor saját magamat zárom ki az életéből.
- Erről van szó? – próbálom noszogatni kicsit és még egy kedves mosoly is kiül az arcomra, hogy biztassam, elmondhatja. Szeretném, ha elmondaná.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 4:30 pm Keletkezett az írás



Daddy and me


Minél gyorsabban telik az idő, anál jobban várom, hogy végre igazi nagy lány legyek. Annyira nagy, hogy többé ne keljen engedélyt kérnem semmire, és, hogy velem is úgy beszéljenek, mint egy igazi felnőttel. Persze szeretem, amikor a szüleim törődnek velem, sőt imádom, hogy csak én vagyok nekik... de néha egy kicsit ciki ha a barátaim elött sokáig ölelnek, vagy úgy beszélnek velem, mintha 5 éves lennék. Most persze Ginny mamája gondoskodott arról, hogy kettesben maradhassak apuval, mégis örülök, hogy csak addig ölelget, amíg el nem húzódok tőle. Majd ha haza megyünk - holnap -, akkor én fogom megszorongatni anyut és aput is. De itt nem lehet.
- Remélem, hogy anyu sem haragszik. - küldök felé egy halvány mosolyt, aztán eltöprengek. Azt hittem, hogy ilyen rabló támadások csak a filmekben vannak, vagy más városokban... sosem gondoltam volna, hogy a mi városunkban is vannak gonosz emberek, akik bármikor bánthatják azokat akiket szeretek. Szegény anyu... biztosan nagyon megijedhetett. - De ugye elkapták azt, aki bántotta? - teszek fel egy számomra igenis fontos kérdést és bízok abban, hogy igen. Nem akarom, hogy az az ember még egyszer árthasson anyunak, vagy bárki másnak. Még sosem féltem kimenni az utcára, mindig biztos voltam abban, hogy az emberek mind jók. Most azonban elgondolkodtató ez a téma. Vajon még hányan vannak olyanok, akik ártatlan emberekre támadnak? Megrázom a fejemet a gondolattól, és csak most ébredek rá, hogy mennyire elkalandoztak a gondolataim. Nem is igazán értem, hogy apu mit mond, csak a végét, ami épp elég is ahhoz, hogy megértsem miről beszél. Bólintok, aztán jobb kezemet a szívemre teszem, és a balt a magasba emelem.
- Cserkészbecsszó. - ezt még James tanította, és bár nem igazán tudom, hogy létezik-e ilyen szó, de abban teljesen biztos vagyok, hogy akkor mondják, ha valamit megígérsz. Én pedig sosem ártanék a szüleimnek, szóval muszáj megpróbálnom a lehető legjobb gyerek lenni. Még ha nehéz is lesz mindig mindenben a kedvükben járni. De majd csak holnaptól. Ezt a napot már előre elterveztük, muszáj itt maradnom.
Sosem tudtam túl jól füllenteni, valahogy mindig rájönnek, ha nem mondok igazat, mégis megkönnyebbülök, hogy apu semmivel sem vádol. Arra számítottam, hogy kiabálni fog, hogy mondjak igazat, meg, hogy mennyire csúnya dolog hazudni, de ehelyett kapok egy simma "ühümmöt. Ránézve mégis mintha azt látnám, hogy csalódott. Én nem akarom őt megbántani... tényleg nem. Imádok vele lenni, csak hát... most had ne keljen innen elmennem.
- Igen. Old meg magad. - pontosan valami ilyesmit akartam mondani én is, bár azt hiszem, hogy a válaszom nem volt túl kedves. - De azért nagyon szeretlek ám. - ismét megölelem egy rövid időre, és mikor azt hinném, hogy minden sínen van, a legjobb barátnőm hangja mindent tönkretesz. Mostanában elég gyakran veszekszünk Ginnyvel, ugyanakkor sosem tudunk egymásra 10 percnél tovább haragudni. Most azonban annyira dühös vagyok rá, amilyen még soha nem voltam. Persze, tudom, hogy nem direkt beszél ilyen hangosan, csak mégis... nem akartam, hogy apu tudjon James-ről.
- Igen... csak egy fiú. - motyogom, miközben érzem, hogy az egész arcom kipirosodik. Még sosem éreztem magam ennyire kényelmetlenül, pedig talán még okom sem lenne rá. Hiszen James a barátjának tart, szertintem neki más lány tetszik. Meg amúgy sem hiszem, hogy apura tartozna a szerelmi életem. Úgyis azzal jönne, hogy kicsi vagyok, meg, hogy amikor felnövök. Elég nagy vagyok már, sőt... az osztályunkban több lánynak is van már barátja. Nekem miért ne lehetne?
- Nem miatta. - válaszolok kérdésére, majd rájövök, hogy megint hazudok, és úgyis tudni fogja, vagy már most tudja, hogy pontosan az a helyzte. - Vagyis de. De... jajj, apu! Te ezt úgysem érted! Muszáj ma itt maradnom és kész. - csengetnek, mire a Ginny anyukája az ajtóhoz siet, hogy kinyíthassa, elhaladva mellettünk pedig végig simít a fejemen. Én pedig úgy érzem, hogy fel fogom dühíteni apát, és akkor elvisz és... és löttek mindennek. James sose fog rám úgy nézni mint egy lányra... továbbra is csak egy "haver" maradok, ahogyan Ő fogalmazott. Mielött bármi mást mondhatnék, már fel is bukkant James, kezében egy DVD-vel, amit meglobogtat elöttem.
- Nézd mit hoztam! Tök király lesz! - épp, hogy el tudom olvasni, amit a DVD-n ír, ő máris tovább ugrál, a Ginny szobája felé. A texasi láncfűrészes. Ez szerepelt a kis lemezen, ami talán annyira mégsem lenne izgi, ha megnéznénk, de... nem akarom, hogy James gyáva nyúlnak tartson. Muszáj rávennem apát, hogy itt maradhassak.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 5:14 pm Keletkezett az írás



Daughter & Father



- Nem, anya sem haragszik. – erről egyáltalán szó sincs, és igyekszem Lilyt is biztosítani efelől.
- Igen, elkapták és letartóztatták. – és le is lőtték – nem halt bele tudomásom szerint – ám Lilynek erről a részletről nem kell tudnia. Tizenkét éves, azt hiszem bőven elég annyi, elkapták a fickót és kész. Éppen elég borzalomról fog még élete során hallani – azokról nem is beszélve, amiket esetleg megtapasztal majd, pedig azt kívánom, bár ne történne vele soha, semmi rossz – így nem feltétlen kell minden egyes apró részletről tudnia.
Figyelem, ahogy a mellkasára teszi a kezét, a másikat meg felemeli és akaratlanul is széles mosolyba szaladnak ajkaim. Nagyon édes, ahogy ezt előadja.
Nem vagyok az a kiabálós fajta, sosem voltam. Persze, Angievel vitatkozni és veszekedni mindig is nagyon tudtunk, de ez az a határ ameddig elmegyek és Lilyvel szemben meg pláne nem jutna eszembe, hogy rákiáabáljak. A legutóbb is, a konyhában az ominózus csókjelenet után, amin rajtakapott az anyját és engem, az legdurvább, amit tapasztalt tőlem, hogy a szobájába zavartam.
A szög azonban csak nem bújik ki a zsákjából, de nem baj, majdcsak kiderítem, hogy miért is nem akar velem tartani a lányom.
Lassan megrázom a fejem, de azért a mosoly ott játszik a szám sarkában. Most aztán jól megmondta Lily, de én adtam a szavakat a szájába, szóval nem reklamálhatok emiatt.
- Én is szeretlek. – ölelem vissza és egy puszit is nyomok a feje búbjára. Már éppen belemennék, hogy maradjon csak, amikor felmerül ez az egész James téma.
Hát lehidalok. Elpirult a lányom egy srác miatt. Miért nő fel ennyire gyorsan? Olyan nagyon ráérne még az ilyesmire és annyira bennem van az inger, hogy ezt el is mondjam neki, de félek, akkor még ennyibe sem avatna be és meg kell mondjam, nem sok az sem eddig, amit elárult.
Tudom, hogy megint füllent – ennél egyértelműbb nem is lehetne, hogy a srác miatt akar maradni –, de most sem teszem szóvá. Nem is kell, mert magától vall végül.
- Lily, már hogyne érteném! Tudom, fura, de én is voltam tizenkét éves. – komolyan behalok. Még, hogy nem értem! Az a baj, hogy pontosan értem, azonban hosszasabban nem tudom kifejteni a véleményemet, mert ekkor megérkezik az emlegetett szamár fiú. Aki igen gyorsan el is viharzik mellettünk. Szerencsére vagy éppen, hogy nem, de nekem nem sikerül a DVD borítóját elolvasnom, mert a srácot figyelem meg inkább. Nem tetszik és az sem tetszik, hogy Angie szerint nem is kell tetszenie, hanem a lányunknak. Nem, a lányunknak sem kell. Egyébként, ha tudnék arról, hogy épp mit is akarnak megnézni, nem volna kérdés, magammal vinném Lilyt.
- Akkor biztosan maradsz? – teszem fel a kérdést megint, hátha közben meggondolta magát – esélytelen gondolom – meg a biztonság kedvéért is.
- Kérem a lakáskulcsodat viszont, mert anyáét nem kértem el és máskülönben nem jutok be hozzátok. – nyújtom a kezem felé, mert arra a kulcsra bizony szükségem lesz.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 6:14 pm Keletkezett az írás



Daddy and me


Addig nem fogom elhinni, hogy anyu nem haragszik rám, amíg nem hallom azt az Ő szájából is. Honnan tudhatnám, hogy apu nem csak azért mondja, hogy ne legyek szomorú? Mindig elmondják, hogy mennyire nem szép dolog hazudni, és Ők mégis azt teszik folyamatosan. Egyszer szeretik egymást, és egyszer nem. Nagyon összezavarnak folyton. A felnőttek olyan furák.
- Azért megkérdem tőle is. - ami azt illeti, nem lepődnék meg azon, ha anyu haragudna. Egy kicsit lehet, hogy meg is érdemelném, de azért remélem, hogy ebben az egyben tényleg igazat mondott apu, és nincs baj. Mert én utálom mikor valaki haragszik rám, főleg akkor, ha a szüleim. Talán rávehetném aput holnap, miután értem jön a suliba, hogy vegyünk neki virágot, meg csokit. Akkor biztosan megbocsájt, és lehet, hogy gyorsabban fel is épül majd.
- És ha kiszabadul? Akkor mi lesz? - teszem fel a következő kérdést, miközben elgondolkodok azon, hogy ilyen egyáltalán lehetséges-e. Egyszer láttam egy filmet, ahol megszökött néhány rab és bosszúból elkapták annak a családját, akik börtönbe juttatátak őket. Persze tisztában vagyok azzal, hogy az csak egy film, de mint kiderült, sok filmnek van valós alapja. Mint például ez a rablás is, ahol anyu megsérült. Korábban ezt se tartottam soha valóságosnak és most tessék. Nem értem, hogy apu, hogy tud ilyen nyugodt lenni, én azért egy kicsit félek. Ezt persze sosem mondanám el neki, mert akkor oda a győzködésemnek arról, hogy nagy lány vagyok. A cserkésztrükköm után újra kiegyenesedek és büszke vagyok magamra, amiért sikerült pont úgy előadnom, ahogyan James tanította. Csak ezzel éppen az a baj, hogy nem biztos, hogy tartani fogom a szavam. Elég nehéz mindig a szüleid kedvében járni, de azért megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt.
Meglepődök, hogy apa egyáltalán nem mérges, amiért gonosz vagyok vele, de sikerül megkönnyebbülnöm. Talán csak én éreztem úgy, hogy nem beszéltem megfelelően vele. Mégis... kicsit rosszul érzem magam. Mi van ha megbántottam őt, csak nem mondja el? Pedig én nem akarom, hogy szomorú legyen miattam. Mosolygok miközben puszit ad nekem, de az örömöm azonnal elszáll, amint James lesz a téma. Pontosan ez volt az egyetlen dolog, amiről soha nem akartam beszélni apával. Ő hiába az apukám, mégis csak egy férfi. Ez pedig olyan csajos dolog, csak anya értene meg igazán.
- Az már nagyon rég volt, apu! És te fiú voltál, nem lány. Nem érted ezt. - legyintek, mire csengetnek. Ahogy megpillantom James-t, valami fura érzés vesz hatalmába. Széles mosoly jelenik meg az arcomon, érzem, hogy még jobban kipirulok és már alig várom, hogy én is csatlakozhassak hozzuk a Ginny szobájába. Már nem is haragszok annyira a legjobb barátnőmre, azt hiszem, hogy sikerült jól kidumálnom magam. Vagy legalábbis remélem, hogy ezzel vége lesz a beszélgetésünk Jamesről. Kicsit tartottam attól, hogy apunak nem fog tetszeni a film, de hatalmas kő esik le a szívemről, amint újra megszólal. Talán látta a filmet Ő is, és nem annyira ijesztő. Vagy... az is lehet, hogy nem olvasta el a címét. Ki tudja. A lényeg, hogy meglepődök azon, hogy nem akar tovább arról győzködni, hogy menjek vele.
- Igen. Biztos. - mondom, bár egyáltalán nem vagyok benne olyan biztos. Félek megnézni azt a filmet és nem akarom azt se, hogy apu megharagudjon, hogy inkább egy fiút választok helyette. Bár ami azt illeti egyáltalán nem tűnik haragosnak.
- Ja, igen. Hát a kulcsom nincs nálam. Vagyis a suliban hagytam... azt hiszem. - itt Ginnyéknél vettem észre, hogy eltűnt a kulcsom, és egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy az iskolában felejtettem. Az is lehet, hogy kiesett a zsebemből valahol. Óh, jajj... most anyu biztosan mérges lesz rám nagyon.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 7:05 pm Keletkezett az írás



Daughter & Father



- Oké, kérdezd meg tőle is. – bólintok egyet. Tegyen ebben a kérdésben belátása szerint, főleg, ha arra van szüksége, hogy az anyja is megerősítse őt ebben az egészben. Valójában egyikünk sem volt rá mérges, sokkal inkább küzdünk a lelkiismeret furdalással, hogy jól megkavartuk a lányunkat, pedig nem akartuk. Nekünk tényleg nem kellene közelednünk egymáshoz, mert csak összezavarjuk vele Lilyt. És nem mellesleg önmagunkat is, ha már itt tartunk.
- Nem fog kiszabadulni egyhamar, már ha egyáltalán szabadul valamikor is. – fogalmam sincs, hogy mi lesz vele, a tárgyalás csak hónapok múlva lesz esedékes jobb esetben, rosszabban pedig évek is eltelhetnek addig, míg bíró elé kerül az ügy.
- Figyelj csak Lily, nem kell félned, az a bácsi, nem fog már senkit bántani. – próbálom megint csak megnyugtatni, mert nem szeretném, ha most attól kezdene el tartani, hogy valaha is felbukkanhat ez a fickó még az anyja vagy az ő életében.
Őszintén, szívből jövőn és jókedvűen nevetek fel, mikor a lányom tulajdonképpen azt közli velem, hogy öreg vagyok. Szívderítő, mikor az ember gyereke ezzel szembesíti.
- Hé, nem vagyok még olyan idős, te. – azzal pedig nem tudok vitatkozni, hogy fiú voltam, vagyok.
- Hát szívem, pont ezért tudok róluk egy-két dolgot. – a korabeli srácokról és velük kapcsolatban, de sajnos arra nem marad időnk és lehetőségünk, hogy ezt alaposabban is átbeszéljük, mert James belerondít az apa-lánya beszélgetésbe.
A kulcsot kérem, mert arra szükségem lesz és amikor Lily előáll, hogy nincs nála, előre bukik a fejem, amolyan ezt nem hiszem el módon.
- Akkor viszont nincs más lehetőség Lily, velem kell jönnöd. Máskülönben nem tudok bemenni hozzátok és anyának kell pár ruha és a könyvei, mert nem akar megbukni hétfőn a vizsgáin. – ahhoz már elég nagy a lányunk, hogy megértse, ez a dolgozat nagyon fontos anyának és ha nem tud rá tanulni, akkor meg fog bukni.
- Ráadásul Zeuszra is rá kell nézni, hogy van-e elég tápja és vize a tálkájában. Gyere, menjünk, majd sietünk és akkor visszaérsz még filmezni. – sajnálom, de ez a helyzet. Így muszáj bemennünk a suliba, onnan majd max ide hozom vissza és utána megyek fel hozzájuk, egyedül.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 8:44 pm Keletkezett az írás



Daddy and me


Mióta apa itt van, most először érzem, hogy igazat mond, hogy nem csak megnyugtatni akar. Akárki is bántotta anyát, már soha többé nem fogja. Persze ez még csak egy gonosz ember akit elkapta, rajta kívül még biztosan sokan mások is vannak. De az az egy... Ő már nincs többé, nem fog szabadulni. És talán senkitől nem is kell félnem, hiszen apu sosem engedné, hogy bárki ártson nekem, vagy anyunak... Ő vigyáz ránk, a történtek után talán még jobban.
- Én nem is félek. - mondom, miközben kihúzom magam. Nem kell tudnia arról, hogy ez nem így van. A városunkról való gyönyörű illuzió pillanatok alatt dőlt romba, és már egyáltalán nem vagyok biztos semmiben. Lehet, hogy mégsem vagyok olyan nagy lány, mint amilyennek elképzeltem magam, ez az egész dolog anyával és a rablással kapcsolatban egy kicsit túl sok volt nekem. De azért éppen annyira kicsi sem vagyok, mint amilyennek általában a szüleim látnak.
Meglepődök azon, hogy nevetni kezd, mert szerintem semmi vicceset nem mondtam. Nagyon is komoly dolgokrül beszélünk, erre Ő kinevet. Összeráncolom a szemöldökömet és úgy nézek rá. Jó... azért valóban nem olyan öreg, de már nem is fiatal. És fogalma sincs a korombeliekhez, hiszen az Ő idejében még minden annyira másképp volt. Vagyis azt hiszem. De mindegy is.
- Nem vagy öreg. Csak fogadjuk, hogy nem is emlékszel, hogy mit csináltál ennyi idősön. - mondom egy huncut mosoly kíséretében. Úgy ahogy én nem emlékszem, hogy mit csináltam 5 évesen, úgy ő sem emlékezhet vissza. Az nem lehet.
A James érkezése egyszerre tölt el vidámsággal, és egyszerre vagyok ideges is. Én sosem akartam, hogy Ő és apa találkozzanak. Az olyan ciki. Nagy szerencsémre nem maradt túl sokat a társaságunkban James, amit nem bánok túlságosan. Ahhoz azonban eleget ült, hogy megmutassa a filmet, amit választott. Az igazat megvallva, nem vagyok abban teljesen biztos, hogy jó ötlet megnéznem, így is van elég bajom a sötétséggel, de muszáj lesz lenyűgüznöm ŐT. Mikor azonban azt hiszem, hogy megoldottam a "koptassuk le apát" problémát, egy fránya kulcs ront bele mindenbe. Az nem lehet, hogy én egy kulcs miatt menjek el innen, és pont most mikor végre megjött a fiú, akit annyira vártam.
- Kérleeek, apu! Menj egyedül. Én nem szeretnék most menni. - kérlelően nézek rá, de tudom, hogy hiába. Mindent elrontottam. Nyílik a szoba ajtó, és James szökdécsel hozzánk türelmetlenül, csípőre tett kezekkel.
- Mi lesz már, Lily? A texasi láncfűrészes már csak rád vár. - szélesen rámvigyorog, én meg újra apára pillantok. Remélem azt fogja mondani, hogy megkeresi egyedül azt a fránya kulcsot, én meg szórakozzak jól.  



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 9:09 pm Keletkezett az írás



Daughter & Father



- Oh. Akkor te nagyon bátor vagy. Én azért egy kicsit féltem ma, de amióta anyát hazavittem, már nem félek. – nem vagyok híve annak a fajta nevelésnek, amikor a szülők szent és sérthetetlen szuperhős szerepben tetszelegnek a gyerekeik előtt. Amikor még kicsik, akkor így van, mert ettől érzik magukat biztonságban a gyerekek, de Lily már nem kisgyerek – ahogyan azt mostanában nagyon szereti újra és újra emlegetni Angienek és nekem – szóval nem látom értelmét annak, hogy megjátsszam előtte, nem féltem. Ez ugyanis nem volna igaz.
Látom, hogy Lilynek nem tetszik, amiért elnevettem magam és valójában nem őt nevetem ki, csak egyszerűen jó kedvre derít, amiért konkrétan leöregezett. Amit most vissza is von.
– Köszönöm, hogy észrevetted. – somolygok még az orrom alatt.
- Hogyne emlékeznék! Nem volt az még olyan régen. Egyébként, ha megkérdezed anyát, ő is emlékszik, hogy milyen volt tizenkét éves korában. – vonom feljebb a szemöldökeimet, amolyan ez van kifejezést öltve az arcomra.
Nem volna ellenemre, hogy Lily maradjon, de kulcs nélkül semmire sem megyek, így ez a lehetőség el is szállt, nagyon gyorsan.
- Elhiszem kis szívem, hogy nem szeretnél, de kulcs nélkül nem tudok bemenni hozzátok és anyának muszáj vinnem saját ruhát. – kezdek bele a lányom ésszerű meggyőzésébe, amikor is James visszalibben hozzánk. Amikor pedig közli, hogy mit is akarnak megnéznék, a lányomra nézek és az arcomon egyértelműen ott a kifejezés, nagyon nem örülök annak, hogy mit is akarnak megnézni. Az nem érdekel, hogy ez a kölyök mit néz vagy nem néz meg, de a lányom egészen biztosan nem fogja, legalábbis nem az elkövetkezendő pár órában.
- Lily, megyünk. Később visszahozlak Ginnyhez, ahogy megbeszéltük. – az eddigi egyezkedésre való hajlandóság eltűnik a hangomból. Komolyan beszélek, és nem fogok engedni ebből.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 10:29 pm Keletkezett az írás



Daddy and me


Meglepődve hallgatom apa szavait és nem hiszek a fülemnek. Mindig azt hittem, hogy az én apuká semmitől sem fél. Erre tessék. Jön valami boltrabló és megijed. Én meg azért mondtam, hogy nem félek, mert azt hittem, hogy a nagyok nem félnek semmitől. Valahogyan mégis megkönnyebbülök. Barátságosan mosolygok rá.
- Tényleg? - kérdem még mindig meglepődve, miközben megfordul a fejemben, hogy talán bevallhatnám, hogy én is félek... nagyon. Nem csak azért mert bármikor megtámadhatnának engem is, hanem azért - sőt inkább azért -, mert újra meg újra tudatosul bennem, hogy ma mekkora veszélyben volt anyu élete... sőt, talán még az apué is. Én soha de soha nem akarom megtudni, hogy milyen az, ha nincsennek szüleid. Iszonyú érzés lehet. Van például egy lány az osztályból, akinek az anyukája akkor halt meg, amikor Ő született. Soha nem is volt alkalma találkozni vele... borzalmas lehet neki. - Ne aggódj. Nem árulom el anyunak, hogy féltél. - teszem hozzá végül, még mindig mosolyogva. Mindegy... attól az apukám még mindig az én hősöm marad, néha nem baj ha fél.
Bár a nevetését nem értem, hiszen szerintem egyáltalán nem nevetséges az, hogy rég volt tizenkét éves. Ha egy kicsit jobban belegondolok azért elég fura elképzelni apát gyerekként. Persze mindig is tudtam, hogy Ő sem ekkorán született, de azért mégis fura. Le merem fogadni, hogy nagyon csínytalan fiú volt. A fiú mind azok, folyton csak ökörködnek. Ahogyan az osztálytársaim is, kivéve persze Jamest... Ő teljesen más.
- Te már akkor ismerted anyát? - kérdem ámuldozva. Ezt azért olyan képtelenségnek találnám. Olyan régóta ismernék egymást? Akkor talán azért van az, hogy egyik nap szeretik egymást, és a másik nap már nem. A felnőttek mind buták. Én sosem tudnék veszekedni James-szel. Pedig már elég sokszor elképzeltem, hogy majd az Ő felesége leszek. És ha ez így lesz, és lesznek gyerekeink - mert legalább 3-at akarok -, akkor sem fogok vele sosem veszekedni. Ez egészen biztos.
A pillanatnyi boldogságom hamar elillan, amint szóba kerül a házkulcsom. Ilyen nincs. Mindig nálam szokott lenni, és pont ma ott kellett hagynom a suliba. Ma, amikor bebizonyíthattam volna James-nek, hogy nem vagyok olyan, mint a többi lány. Én nem félek megnézni egy filmet, mégha ez valójában nem is így van. Megpróbálhatnám legalább elhitetni vele. És most mindennek löttek. James felbukkan, apa el akar vinni. Mindez annyira ciki. Dühösen nézek apára, akiről lerí, hogy nincs több alku. És talán ha tovább feszegetem a húrt, akkor még rosszabb lesz. Utálom, hogy még mindig nem vagyok nagykorú. Bűnbánóan pillantok James-re, aki nem néz rám, csak apára, végül von egyet a válán.
- Tudtam, hogy félős vagy te is, mint a többi lány! - motyogja, majd hátat fordít és már itt sincs. Szomorúan nézek utána, majd ismét apa felé fordulok.
- Ez most a te hibád! - kiáltok rá, aztán a kabátomért nyúlok és nem törődve semmivel, duzzogva indulok meg a kijárat felé. Ezt biztosan sosem fogom megbocsájtani neki.  



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 11:19 pm Keletkezett az írás



Daughter & Father



- Tényleg. – bólintok nagy komolyan, pedig a csodálkozását látva ingerem van egy újabb mosolyra. Visszafogom, mert nem akarom, hogy azt higgye őt mosolygom meg, az ugyani nem lenne igaz. Egyszerűen csak édes, hogy még úgy látja a világot, ahogyan és számomra egyszerre szomorú is, hogy ez az áldott állapot már nem fog sokáig tartani. Úgy szeretnék egy burkot vonni köré, amin nem hatol át semmi rossz, csak a jó, amit megérdemel. Szeretném minden csalódástól és bántódástól megóvni és megszakad a szívem, hogy nem tehetem meg.
- Köszönöm, ez kedves tőled. – megsimítom a haját. Kifejezetten jól esik, hogy erről biztosít.
- Nem, sajnos nem. Majdnem dupla ilyen idős voltam, amikor megismertem anyát. Ő volt a leggyönyörűbb lány, akit valaha is láttam és nagyon sokára jött csak el randizni velem. Pedig kértem, többször is. – jól esik felidézni azokat az időket és nem is tudom, hogy Lilynek meséltük-e a megismerkedésünket vagy sem. Lehet, hogy nem is kíváncsi rá, így nem folytatom, és egyébként is, közben jön a James névre hallgató zavaró tényező, na meg az, hogy nincs meg a lakáskulcsa a lánykámnak.
A tejfölösszájú kölyök megjegyzésére legszívesebben agyonütném, de természetesen bőven türtőztetem magam. Gyereket nem bántunk.
- Lily! – szólok utána, mert ez így azért nem járja, kamaszodás ide vagy oda, de mintha a falnak beszélnék. Amíg ő duzzogva trappol az ajtóhoz, megkeresem Mrs Smith-t és szólok neki azt illetően, hogy elviszem Lilyt és vissza is hozom, aztán követem a kisasszonyomat ki a házból. Megvárom, amíg beül az autóba, aztán én is így teszek.
- Kösd be magad. – figyelmeztetem, mielőtt indítom a motort és pár pillanattal később már ki is fordulok az útra, az iskola felé hajtva.
Egy darabig csendben vagyok, csak a visszapillantó tükörből nézek rá Lilyre.
- Meddig fogsz duzzogni? – a hangom kedves és szelíd és miközben kérdezem, a tükörképét figyelem.
- Egyébként azt ugye tudod, hogy nem nézhetsz horrorfilmeket. Se James-el, sem pedig mással?! – emlékeztetem erre az apróságra, mert abban biztos vagyok, hogy se az anyja, sem pedig én nem engedjük ezt neki. Nem véletlenül korhatárosak a horror és egyéb felnőtteknek készült filmek.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 24, 2015 4:36 pm Keletkezett az írás



Daddy and me


Kiskoromban mindig azt hittem, hogy a felnőttek semmitől sem félnek, meg, hogy Ők azért vannak, hogy vigyázzanak ránk, gyerekekre. Mindig biztonságban éreztem magam a szüleim mellett. Ez persze mára sem változott, csupán csak meglepett, hogy apu beismerte: félt. És, hogy őszinte legyek, örülök ennek. Így legalább nem kell többé magyarászkodnom, hogy miért alszok még mindig lámpa fény mellett. A sötétség ugyanis nagyon félelmetes. Ha egyedül vagyok, és nincs legalább egy kicsi fény, akkor mindig úgy hallom, mintha valaki járkálna. És ez bizony megrémiszt... nagyon. Ha apa félhet, akkor én is. Mert bár nem vagyok már kicsi, de mégis kisebb vagyok apunál. Vajon Ő is fél a sötétben? Vagy csak az olyan gonosz emberektől tart, mint az olyanok, akik képesek üzletet rabolni, és ártatlan embereket bántani.
Elmosolyodom. Nem sok hasznom lenne abból, ha elárulnám anyának, hogy apa megijedt, szóval igazán nincs mit. Nem szólok semmit, csak vidáman hallgatom ahogyan arról beszél, hogy mikor ismerkedtek meg anyával. Miközben beszél, olyan mintha teljesen boldog lenne attól, ahogyan vissza emlékszik rá. Engem ugyan nem tudnak becsapni. Pontosan tudom, hogy még mindig szeretik egymást. Igazán nem értem, hogy miért nem élnek együtt, hogy boldog család lehessünk. Bár... ha jobban bele gondolok, már nem is lenne olyan jó. Hiszen annyira megszoktam azt, hogy kát otthonom van...
- Már akkor is szeretted Őt? - kérdem kíváncsian, közben pedig elképzelem Őket fiatal korukban. Vajon már akkor tudták, hogy egyszer én is részese leszek az életüknek? Mert szerintem az ember megérzi azt, ha valaki az igazi. Én azt érzem, amikor ránézek James-re. Hogy Ő lesz a férjem, meg, hogy lesz sok gyerekünk. Csak még éppen James nem tud erről, de talán majd ráébred Ő is arra, hogy szeret. Az viszont, hogy most James apa miatt rám haragszik... szomorúvá tesz. Egy buta kulcs tehet mindenről. Az miatt nem engedi apa, hogy itt maradjak, és azért tart most gyávának a jövendőbeli férjem is. Mérgesen haladok a kijárat fele, és még az sem érdekel, hogy apa utánam kiabál. Soha többé nem fogok beszélni vele. Morcosan ülök be a kocsiba, és jó hangosan csapom be az ajtaját. Dühösen bekapcsolom az övemet, miután apa rám parancsol, és még mindig nem szólok semmit, csak fintorgva kinyújtom neki a nyelvem. Érezze csak, hogy mennyire haragszom rá.  Összevont szemöldökkel bámulok ki az ablakon és úgy töprengek el azon, hogy mit válaszoljak a kérdésére. Hogy meddig fogok duzzogni? Életem végéig! Nagyon gonosz volt velem. Magától is megkapná az iskolát, nem értem, hogy minek kell vele mennem.
- Én nem is duzzogok. - morrogom, még mindig az utat bámulva. - De apa! Olyan izé vagy! Most miattad azt fogja hinni James, hogy félős vagyok! - ezúttal felé nézek és látom, hogy a tükörből engem figyel. Egy újabb mutrát vágok. Miért kellett ez történnie velem? Miért pont most kellett apa értem jöjjön? Olyan igazságtalanság...
A következő kijelentése sem lep meg egyáltalán. Már vártam, hogy mikor fogja megemlíteni ezt a dolgot. Nem is értem, hogy mi köze van ahhoz, hogy milyen filmet nézek. Mindig csak parancsolgat... blábláblá. Összefonom magam körül a karomat és sóhajtok egyet.
- És mégis miért nem? Én nem félek! - jelentem ki büszkén, kiabálva. - Ezt te nem döntheted el! - ismét kibámulok az ablakon. Ez már több a soknál! Mi rossz van abban, ha horror filmet nézek? Hiszen csak egy film úgyis és nem a valóság. Ezt még én is tudom. Akkor meg miért ne nézhetnék olyan filmeket? Még azért is! Amint vissza érünk Ginnyhez, ráveszem őket, hogy nézzük meg újra. Még sosem láttam olyan filmet, ami ijesztő, ezért itt lenne az ideje. Majd megmutatom én apának, hogy elég nagy vagyok hozzá.  



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Jan. 05, 2016 11:35 pm Keletkezett az írás



Daughter & Father



- Igen. – bólintok határozottan. Azt nem tudom, hogy valóban létezik-e konkrétan szerelem első látásra, de azt biztosan tudom, hogy amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy meg akarom ismerni, el akarom vinni randizni és bíztam benne, hogy passzolni fogunk egymáshoz. Így is lett.
- Anyuba nem volt nehéz beleszeretni. – mosolyodok el, hiszen Angie szerintem csodálatos nő – és anya is – akit nagyon-nagyon nehéz volna nem szeretni. Persze, amikor szétmentünk, annak is megvoltak a maga okai, de mindez nagyon régen történt már. Ráadásul most… most nem tudom, hogy mi van velünk, de azt nem mondhatom, hogy nem fontos nekem a lányom anyja és nem csak azért, mert Lily összeköt minket.

Kint a kocsiban nem sokáig hagyom szó nélkül a duzzogását. Természetesen nem tetszik, hogy ezt csinálja, főleg, mert egyáltalán nincs igaza, de azt is tudom, hogy jobb ilyenkor hagyni, majd lenyugszik idővel.
- Oké, ahogy gondolod. – megint rápillantok a visszapillantó tükör segítségével, hogy lássam azt a „nem duzzogó” arckifejezését.
- Mi az, hogy izé vagyok? – emelkednek meg a szemöldökeim a homlokomon, mert nem teljesen értem, hogy mire is utal ezzel egyetlen gyermekem.
- Mondd Lily, okos fiú ez a James? – mielőtt belemennék abba, hogy nem lehet egy agytröszt a kissrác, ha emiatt azt hiszi Lilyről, hogy félős, inkább egy kérdéssel válaszolok a kijelentésére.
- Ez alapján csak nem fogja ezt gondolni. – próbálom megnyugtatni a lelkét és elcsitítani az aggodalmát. Hiába, ebben Angie sokkal jobb, mint én, de momentán csak én vagyok jelen, velem kell beérnie.
- Lily Kalliope Greenwick, de még mennyire, hogy eldönthetem! És el is döntöm. Nem véletlenül korhatáros az a film és tudtommal még néhány évig nem leszel hozzá elég idős. – jó, nyilván már azelőtt meg fogja nézni mielőtt valóban betöltené azt a bizonyos korhatárt – és még jó pár ahhoz hasonló filmet is –, de azért könyörgöm, nem mostanában kellene annak megesnie.
- És azért nem nézheted meg, mert okkal nem a te korosztályodnak készítették. – befordulok a következő kereszteződésnél, majd ahogy, egy újabbhoz érünk, a piros lámpánál meg is állok.
- Tetszik neked James? – anélkül is tudom, hogy válaszolna rá, de ez most lényegtelen. Amíg a lámpánál várakozunk, a tükörből figyelem a lányomat.

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:09 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Lily Kalliope & Archie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Angie & Archie

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: