Időpontra jöttem és természetesen utálok késni. Ám ettől függetlenül sikerül. Tudom, hogy nem fognak megdicsérni azért, mert miattam áll az ellátás, így is kegy volt, hogy nem keleltt - volna - végigülnöm az összes baleseti sérültet, hanem kollegiális alapon megnéztek volna. A liftbe szinte az ajtó összezáródása előtti utolsó pillanatban siklik be, csoda, hogy az ép kezemben lobogtatott táskámat nem csípi ki a felvonó ajtaja. Pedig Archie megmondtam hogy elhozna, de nekem persze önállósítani kellett magam. Nem tartom valószínűnek, hogy ezt a futást elmesélem neki, kifejezett tilalmam volt rá ugyanis, agyrázkódást követően egy héttel nem kellene így rohangászni. De én és az orvosi tanácsok, ugyebár.. Kifulladva dőlök a felvonó oldalának (mert persze nekem muszáj volt felmennem Bethszel találkozni röntgen előtt amúgy is késében levőként a műtők emeletére), miután megnyomtam a megfelelő gombot. Pontosan ismerem a lift menetidejét két emelet között, szinte protokoll, hogy tudjuk, elvégre bármi történhet, s ha a liftben kell ellátni valakit, vagy szállítani kell a műtők felé, akkor nem mindegy mennyik az utazási idő. - Jó napot! - köszönök a rajtam kívül a felvonóban tartózkodónak, így illik, de azonnal nem volt hangom amint beléptem így majd' egy félemeletnyit megyünk már, mire már nem lihegek és meg tudok szólalni. Meglepve tapasztalom, hogy pislákolni kezd a villany a felvonó plafonján. Aztán amint megállunk, de nem nyílik az ajtaja, hirtelen megvilágosodom. - Ó, de csodás! - húzom el a szám. Nem lehetünk még az emeletnél, a hosszú sötétség nem mást jelez, mint áramkimaradást. Ezért is állhatott meg a lift. - Biztosan mindjárt bekapcsol a tartalék generátor.. - jegyzem meg félhangosan, mert nem tudhatom van-e klausztrofóbiája a másik félnek, aki velem utazik. Remélem nem rostokolunk itt sokat, mert akkor tényleg leszedik a fejem.
»Szomb. Dec. 19, 2015 10:55 am Keletkezett az írás
Just another bad day
Megfogadtam, hogy ma ki sem teszem a lábam a lakásból. Laura már kora reggel elszaladt valamerre, de megígérte, hogy még ebéd előtt hazaér. Úgy döntöttem, hogy ma gyászolom a fiatalságomat, a szépségemet és a karrieremet, így egy nagy adag fagyival kezdtem az ágyban. Aztán rendeltem egy pizzát, és kinyitottam egy üveg bort. Ezek azok a dolgok, amelyeket szegény vesém nem visel el könnyen, így majd a dialízis alatt tiltó listán lesznek, de ma még megtehetem, hogy leszarom. Igazából nagyon vigyáznom kellene magamra már most is, nehogy romoljon a helyzet. A doki azt mondta, hogy ha az értékeim csökkenek, akkor azonnal be kell feküdnöm, és az első leszek a transzplant listán.
Éppen készültem a második üveg bort is megnyitni, amikor csöngött a telefon, a biztosítómtól kerestek. Mostantól kezdve megindul a huzavona a kórház és a cég között az anyagiak rendezése miatt. A dialízis nagyon drága kezelés, így a biztosító csak egy részét fizetné alapvetőleg, de azt mondták, hogy ha igazolom még huszonnégy órán belül, hogy a helyzetem tényleg majdhogynem reménytelen, akkor megkaphatom a teljes összeget egy darabig. Szomorú és elkeserítő dolog, hogy húsz évesen erre szorulok, de azt is elhatároztam, hogy ma nem bánkódom, csak eszem és iszom. A lényeg, hogy kellenek a papírok, úgyhogy sajnos be kell vánszorognom a kórházba.
Mit ne mondjak, hatalmas kedvvel öltöztem át, és vettem rá magam az indulásra. Felraktam a napszemüvegemet, mert a szemeim sok mindent elárulnának. Beszállok a liftbe, mert persze a dokim éppen műt, és így a váróban kell maradnom, ameddig alá nem tudja írni. Az utolsó pillanatban becsatlakozik a liftbe egy csajszi, de nem figyelek oda rá, mert kit érdekel? Ő még vidám, és erőteljes. Tuti, hogy vagy itt dolgozik, vagy valamelyik idős rokonát látogatja. Fogalma sincs, hogy milyen érzés megtudni, hogy meghalhatsz.
- Hello.
Akkor köszönök csak, amikor ő már rám köszönt, mert azért konfliktust nem akart szítani egy random liftbe. Mégis csak ide fogok járni elég rendszeresen, nem kellene balhézni. Tudom, hogy vannak más betegek is, akik még súlyosabbak, mert mondjuk rákosak, vagy valami, de attól még az én helyzetem is elég szar.
Csakhogy még jobb kedvem legyen, a lift hirtelen kiakad, megáll, de az ajtó nem nyílik ki. Óriási, még azt is várhatom, hogy ki lesz az a jófej, aki majd kiszed minket innen. Két nő nem nagyon szokott érteni a liftekhez. Vagy mégis? Mintha a nő képbe lenne.
- Mit szokás ilyenkor csinálni? Csak várunk? Nincs valami gomb ezen az izén? Nekem sietnem kell.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Vas. Dec. 20, 2015 12:33 am Keletkezett az írás
Lily °° Eudora
“I am an elevator in a one-story building.”
°° egy héttel a lövöldözés után °°
Erős túlzás lenne kijelenteni, hogy képben vagyok a lifteket illetőn, de épp a kórháziakat ismerem. Na nem a mechanikájukat, az nem mozgat igazság szerint, de a menetidőt igen. Éppen ezért nem gondolom, hogy olyan remekül közel lennénk az ajtónyíláshoz, nem az akadt hát el, hanem az egész ketyere. Nem vagyok feldobva tőle, de hát istenem. Jobb így bent ragadni, mint valami súlyos beteggel. Bár meg kell hagyni, izgalmas volt legutóbb a liftben elvégzett sürgősségi ellátás, aminek szemtanúja lehettem. Segíteni mondjuk nem engedtek, inkább a "lapulj a falhoz és fogd be, ne légy útban" effektust képviseltem, de abból is rengeteget tudtam okulni. - Csak várunk, igen. A generátornak be kell kapcsolnia nem egészen két percen belül, vagy ha ez nem történik meg, akkor esélyesen visszajön a rendes áramszolgáltatás. Válaszolok a kérdésre a lehető legbőségesebben, ahogy csak tudok. A lift falának vetett háttal állok még mindig, s mellkasom előtt szívem szerint keresztbe fonnám karjaimat, de amikor megpróbálom rájövök, hogy akadályoz a gipsz. Így inkább visszabújtatom kezemet a felkötöttségbe, s nem mocorgom túl magam. - Nem igazán lehet vele mit csinálni. Öm, hányadikra? - kérdezek. Nem mondtam, hogy gyakornok vagyok itt, szóval nem kell rögvest arra gondolnia, hogy a kórképe érdekel. Remélem ekképpen nem veszi tolakodásnak az érdeklődésemet. - Én is sietek, de mondjuk már akkor is késésben voltam, amikor beszálltam, szóval részemről nem oszt, nem szoroz. Amúgy meg ha a lift leállt, feltehetőleg máshol is lett egy röpke áramkimaradás, nyilván meg fogják érteni a késlekedést..
Annyira nem értek hozzá, hogy az valami hihetetlen, de naná, hogy akkor történik velem ilyesmi, amikor éppen nem érek rá, vagy szar napom van. A liftbe szorulás megkoronázhatja ezt az amúgy is felejthetetlen kórházlátogatást. Valahogy éreztem reggel, hogy ma nem szabadna felkelnem. Remélem valami baj is lesz még a papírokkal, és aztán tényleg világgá megyek. Nekidőlök teljesen a lift falának, és összefonom a karjaimat a mellkasomon. Nem tudom, hogy mennyire hiper szuper egy kórház ez, de ha tíz percen belül nem jönnek segíteni, én tuti beperelem. A poén az, hogy betegségem lévén az is lehet, hogy megnyerem. Nincs valamiféle szabály erre az ilyen közintézményekbe? Mondjuk, hogy mindig kell lennie egy tartalékos szerelőnek, akinek negyedórán belül elérhetőnek kell lennie, vagy valami hasonló?
Látom már, hogy beszélgetni akar velem, de én erre annyira nem vagyok vevő. Ittam és szomorú is vagyok, úgyhogy ilyenkor még balhézni is képes vagyok. - A másodikra készültem. Maga is?
Nem tudom, hogy kicsoda, csak egy beteg vagy egy orvos, de attól még nyilván most csevegnünk kell, ugyanis egy ilyen szorult helyzetben nem nagyon lehet mást csinálni, és ez amúgy is oldja a feszültséget. Engem nem zavar a bezártság, de tudom, hogy vannak akikre igen rossz hatással van, még agresszívek is lesznek, és meg is ölhetik a másikat, ha nagyon beparáznak, szóval ezt nem kellene megkockáztatni. - Az ilyen áramkimaradás nem okoz nagy gondokat a kórházban? Mondjuk a gépek meg ilyenek szempontjából?
Mivel még mindig sötét van, és a napszemüvegem miatt nekem ez dupla, ezért úgy döntök, hogy leveszem és bedobom a táskámba. Aztán eltűröm a hajamat úgy, hogy ne nagyon látszódjon a tekintetem, ha hirtelen visszajönne az áram.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Vas. Dec. 20, 2015 2:21 pm Keletkezett az írás
Lily °° Eudora
“I am an elevator in a one-story building.”
°° egy héttel a lövöldözés után °°
- Nos, mivel visszajön tőle az áram, a válasz igen. Bár ennél bőségesebben én sem tudom hogyan működik, de tény, hogy volt már rá példa, hogy tapasztaltam ugyanilyet. Mondjuk akkor vihar volt, most meg tudtommal totálisan tiszta az ég, legalábbis amikor betértem a kórházba, még az volt. Persze az áramszolgáltató ettől még viccelhet velünk. - eresztem kissé bő lére a válaszomat. Nem tetszik ez a sötétség és az sem, hogy közben eszembe jut mi lehet az osztályokon. Tényleg komoly gond lesz, hogyha nem jön vissza az áram, s erre nem csak én jövök rá, hanem a beszélgetőtársam is. Viszont mire eljutunk odáig a beszélgetésben, hogy melyik emeletre megy, halványan pislákolni kezd a liftlámpa és visszajön a fény. Zúgva kapcsol fel a fénycső, de a doboz nem mozdul sehová. Nem jó hír, ám igyekszem nem pánikba esni. Legalább látjuk egymást. - A földszintre, hivatalosan. De még be akartam ugrani az elsőn a neurora, mert nálam van egy jegyzet, amit nem ártana visszaszolgáltatnom a jogos tulajdonosának, főképpen így a vizsgaidőszak előtt-közben. Mindig beszélek, hogyha nem tudok mit kezdeni magammal. A csend és a mély hallgatás csak ritkán kenyerem, s olyankor pláne nem megy, amikor egy liftbe vagyok szorulva egy vadidegennel, aki nem tűnik túl összeszedettnek. Éljenek a pacientúrás radarjaim. - Hogy hívnak? Öm.. tegeződhetünk? Én Eudora vagyok. - biggyesztem a kérdés végére, bár végül is már mindegy, tegezve kérdeztem. Legyintenék, de nem fogok. Inkább törökülésbe helyezkedem a lift padlóján. - Több tartalékkal működik a kórház, nem állhat le túl sok időre a rendszer, pont a műszerek miatt. Már biztosan észrevették, hogy nem moccan a lift, majdcsak kiszednek innen minket. Pár percet adok nekik.
Halványan elmosolyodom. Nem túl valószínű, hogy az áramszolgáltató viccelt velünk, szerintem inkább tényleg áramkimaradás van. Remélem ez nem okoz nagy fennforgást odafenn. Mondjuk nem tudom, van egy olyan érzésem, hogy a dokit, akinek alá kell írnia a papíromat, nem segíti a műtét közben. Mindegy, végül is megvárhatom, majd veszek valami bosszantóan egészségtelent a büfében, és addig eszem, ameddig ki nem jön.
Pont akkor, amikor beigazítom a hajamat, hogy eltakarja karikás szememet, a fény hirtelen pislákolni kezd, aminek következtében remény támad bennem, hogy talán még emberi időben kijutunk innen. Csakhogy a lift nem indul be, és ez a legparább. A fény visszajött, de a lift nem üzemel, és mi két szint között ragadtunk, valahol lebegünk. Ez nagyon félelmetes, de nem fogok pánikolni.
Rápillantok a beszélgetőtársamra, fiatal lányka, de valami történt a kezével, mintha gipszben lenne. Hát ezért jött vissza? Hogy levegyék, vagy hogy megröntgenezzék? Miután közli velem, hogy vissza kell szolgáltatnia a jegyzeteket, rájövök, hogy orvos. De akkor miért van eltörve a keze? Hogy lehet így dolgozni?
- Maga orvos ebben a kórházban? Ennél többre nem futja, egyszerűen még nincs meg a hangulatom ahhoz, hogy beszélgessek egy vadidegennel, csak azért, mert beragadtunk a liftbe. Tény, hogy csöndben lassabban telne az idő, de azért úgy is ki lehet bírni. - Persze. Lily.
Miért ne tegeződhetnénk? Amúgy is utálom, ha magáznak, mert azzal öregítenek. Még csak húsz vagyok. Más kérdés, hogy éppen haldoklom. - Ne nyomjuk meg azt a piros gombot? Az ilyen helyzetekre van kitalálva, nem?
Odamutatok a lift falán lévő hatalmas piros gombra, ami fölé az van írva, hogy vészhelyzet. Szerintem van mikrofon is beszerelve ebbe az izébe, úgyhogy akár beszélgethetünk is valakikkel. Mindenképpen megpróbálnám, mert igazából nem veszítünk semmit.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Hétf. Dec. 21, 2015 11:09 pm Keletkezett az írás
Lily °° Eudora
“I am an elevator in a one-story building.”
°° egy héttel a lövöldözés után °°
- Gyakornok, de igen. Jelenleg betegállományban vagyok, szóval minden oldalról sikerült kipróbáljam ezt a helyet. - jegyzem meg mosolyogva. Igazából már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy ez a nyavalyás gipsz rányomja a bélyegét az elkövetkező heteimre. Bár a gyakornoktársak szerint hálás lehetek a sorsnak, mert így legalább tudok tanulni anélkül, hogy be kéne járjak dolgozni. Van ebben valami, valóban lenne rá időm és van is, de nehezen megy a koncentrálás úgy, hogy meglepő don boldog vagyok. - Lily? - rökönyödöm meg ezen kissé. Hogy ne nézzen teljesen sültbolondnak, folytatom némi magyarázattal a dolgot. - Így hívják a lányomat is. Teljesen mindegy mondjuk, őt nyilván nem érdekli, hogy mi a gyermekem neve, de ettől még én szíves örömest elárultam neki. Mert azt mondják, hogy az ilyen helyzetekben jó, ha nem maradnak csendben az emberek. Persze nem sikerült még munka nélkül liftben ragadni, úgyhogy én sem ismerem a "protokollt". Ezért is nem jut eszembe a vészgomb megnyomása. - Igazságod van. Azt hiszem túl otthonosan mozgok ebben a liftben, hogy még a logikai érzékem sem akart szabadulni. - nevetem el némiképp zavartan magam. Nem ugrálok, ha ő megnyomja a gombot, hadd tegye. - Kihez tartasz? - érdeklődöm közben azt illetőn, vajon kinek a vizsgálatáról fog elkésni. Nem, mintha lenne közöm hozzá, de ahogy neki a kivilágított állomásozás az ijesztő, úgy nekem a csend lenne az, azt hiszem.
- Maga gyakornok? Nem semmi. Megkérdezhetem, hogy mi történt, amiért betegállományba került?
Tolakodó vagyok, de ha már úgyis összespanolunk, akkor miért ne? Jelenleg nem szeretem egyébként a gyakornokokat, tolakodó, túlbuzgó, érzéketlen lelkek, akik csak vadásszák az eseteket, az emberek érzéseivel nem is nagyon törődnek, olykor még azt is kétlem, hogy a beteg nevét tudják-e egyáltalán. Ők csak a tüneteket látják, a vizsgálatokat és aztán a várva várt műtétet. Amikor a legelső vizsgálatokra bejöttem, folyton ilyenek ugráltak körülöttem, és a nagyfőnök, mármint az orvos, amelyhez be voltak osztva, csak akkor szólt rájuk, amikor már kimondottan feszélyezve éreztem magam ettől az egésztől. Nem vagyok túl jó véleménnyel róluk tehát, de nem ítélkezem. Jó orvosok akarnak lenni, így valahol érthető.
- Magának van egy lánya? És hány éves?
Próbálom leplezni a meglepettségemet, ami nyilván sikerül, ugyanis még mindig alig van mimikám, a szemeimet igyekszem eltakarni, és nem nézek fel rá annyiszor, mint ahogyan illene. Egyszerűen nem megy a mintacsevegés. Beleadok anyait-apait, de csak azért beszélgetek, mert nem tudunk mást tenni. Én most nem vagyok az „ismerkedjünk vadidegenekkel, avagy hozzuk ki a helyzetből a legjobbat” típusú ember. Már körülmények között lehet, hogy egészen megkedvelném.
- Oké, akkor próbálkozzunk be.
Megmozdulok, odalépek a gombhoz, és egy biztos mozdulattal benyomom. A lift kijelzője átvált pirosra és a hangszórón keresztül egy recsegő hang kér minket arra, hogy várjunk, hamarosan valaki meghallgatja a panaszunkat.
- Hát ez remek. Akkor tényleg várnunk kell.
Bámulom még pár percig a gombot, és várom, hátha bejelentkezik valaki, de nem történik semmi, így hátralépek, vissza a helyemre. A lányra nézek, aki ezek szerint házas és családos asszony. Egész meglepő. A kérdésére kissé összerezzenek. Nem tudom, hogy meg akarom-e osztani vele a dolgot.
- Csak pár biztosítási papírért ugrottam be, az urológus főorvoshoz, csak ő éppen műt, úgyhogy meg kell várnom.
made by torie ♥
Vendég
Vendég
»Pént. Dec. 25, 2015 9:32 pm Keletkezett az írás
-Kicsit keson sikerult elkezdjem az egyetemet. Valaszolok neki mosolyogva, ezzel tulajdonkeppen helyeselve arra, hogy igen, gyakornok vagyok. -Nos, volt szerencsem beleszaladni egy bolti lovoldozesbe. Eltorott a csuklom. Az agyrazkodast kihagyom a kepketbol, bar latszik a homlokomon, hajam tovenel a kiterjedt zuzodas, plane mert ossze van fogva - ugy-ahogy, fel kezzel nem egyszeru, Lilymet kertem meg, hogy fesuljon reggel copfot nekem - amaz. Pontosan amiatt nem vagyok elvonalbeli gyakornok, mert en nem viseltetem esetvadaszkent. Persze en is szeretnek gyakorolni es zavar is, hogy nem jutok esethez a tobbiek tortetese miatt, de en egyszeruen nem a versenyert akarok orvos lenni, nem ebben akarom fontossagomat fitogtatni, hanem egyszeruen csak gyogyitani szeretnek. Embereken segiteni. -Van, igen. Lily Kalliope a ket keresztneve, Lilyt az apja valasztotta, Kalliope meg amiatt lett, hogy kapjon valami gorog nevet is. Szivesen meselek - nem csak a lanyomrol, hanem ugy egyaltalan - es ha kerdeznek, akkor plane, bar lehet, hogy Lilyt egyaltalan nem erdekli az egesz es csak udvariassagbol kezdezgetett. Ettol fuggetlenul en valaszoltam neki, kedvtelve furdozve - akar hamis akar nem - erdeklodeseben. Hogy hazas lennek, az eros tulzas, bar mivel nem mondja, igy nem is tudok reflektalni ra. Gyurut viszont nem viselek - orvoskent mondjuk lehet, hogy nem is csoda, marmint gyakornokkent, hiszen ki tudja a mi gusztustalan eseteinkben miben kell turkalniakarva-akaratlanul - bar ez betudhato talan a gipszes esetemnek. Igaz ugyan, hogy az bal kez.. -Nos, ez varhato volt. Mosolyodom el hangyanyi rosszallassal, a mindenttudok mosolyaval. Hisz en szoltam.. Vagy legalabbis akartam, de annyira nem figyelek oda arra mirol is beszelek az esetleges feszultseget oldando. -Oh, hat akkor nem nagyon kestel le semmirol szerintem. Bar nem tudom mikor kezdodott a mutetje. Udvariasan nem kerdezek tovabb a bajarol. A szakterulettel szukitette nalam a kort, de igazabol, mint beteg a beteggel vagyok itt es kozom sincs hozza. Ha akarja, majd elmondja.. -Es mivel foglalkozol, amikor epp nem biztositast intezel? Valtok temat inkabb, bar ebben is benne van az elozoekre a visszacsatolas.
Vendég
Vendég
»Vas. Dec. 27, 2015 6:56 pm Keletkezett az írás
Just another bad day
- Oh értem. A lényeg, hogy megtetted, és most itt vagy.
Sok oka lehet annak, hogy valaki későn kezdi az egyetemet, én azt feltételezem, hogy nála azért történt így, mert nem tudtam, hogy mi akar lenni. Ez fura, mert én eddig mindig azt hittem, hogy azok az emberek, akik orvosnak készülnek, egész életükben tudják, mert meg vannak róla győződve, hogy a gyógyításra születtek. Mondjuk mindenki életében előfordulhatnak komplikációk, meg egyéb gondok, ami miatt csúszik az egyetem. Ha jól tudom, az orvosi négy év, szóval ha mondjuk huszonhat évesen rájössz, hogy az akarsz lenni, akkor is kikerülhetsz még harminc éves korod előtt, vagy pont harmincévesen.
- Uramisten, nagyon sajnálom. Nem is hallottam róla. Régen volt már? Akkor most nem dolgozol egyáltalán? Vagy csak megfigyelsz?
Hirtelen annyira ledöbbenek, hogy az eddig tettetett kíváncsiságom kicsit átalakul valóssá. Nem voltam nagy híve a bájcsevejnek, mert kényszernek éreztem, de most, mintha egyből érdekelne engem ez a nő. Végre valaki, aki szintén nehéz időkön megy keresztül. Valószínűleg ő is kiesik a munkából, halasztania kell, vagy ilyesmi, és szarul van ettől. Úgy eldugta a kezét, hogy eddig nem is láttam, hogy tényleg gipszben van a keze. Velem még sosem történt semmi ilyesmi, de ez nagyon para.
- Valami görög? Görög vagy, azért akartad?
Az Eudora végül is nem tipikus ausztrál vagy angol név, ha úgy vesszük. Mindenesetre a kislánya neve nagyon szép. Én is kaphattam volna valami szép és rövid második nevet. Nem, apuéknak erre nem futotta, csak annyira, hogy a mind a kettőnk neve L betűvel kezdődik. Végül is, az is valami.
- Sokáig szoktak tartani a műtétek, igaz?
Én nem értek hozzá, de volt egy olyan érzésem, hogy nem fogok egy hamar szabadulni. És kétlem, hogy árulnának alkoholt a büfében. Amúgy is, talán nem kellene eldicsekednem azzal, hogy mennyire bomlasztó életet élek ahhoz képest, hogy már el kellene kezdenem a diétát. Nem csak a dialízis után kell, hanem a lehető leghamarabb. Ha egyszer elkezdem, semmit sem ehetek, ezért húzom, ameddig csak lehet.
Továbbra is kicseng a gomb, de nem szól bele senki. Egyszerűen nem hiszem el, hogy beragadtunk ide, és még arra sem veszik a fáradtságot, hogy úgy tegyenek, mintha érdekelné őket. Elvégre mégis csak leállt egy lift, ez egyáltalán nem tűnik fel senkinek?
- Egyetemista vagyok. Ha minden igaz, akkor kertmérnök leszek.
Kezdőlap 
