Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Adalbert Von der Anderle, Dimitri Grigorenko, Lena E. Winfield, Shay Kieran

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 21, 2015 10:24 pm Keletkezett az írás



Amanda & Abraham



Letolom az utolsó falatot is – egyfelől jól is esik, másfelől nem vagyok hajlandó még egy litániát végig hallgatni a húgom szájából, hogy nem eszem eleget –, de még így is marad a tányéromon némi a vacsorából. Itt azonban megállok, elég is volt, jó is volt, de ahogy a mondás tartja, a jóból is megárt a sok, szóval ennyi tényleg bőségesen elég.
A borospohár után nyúlok és belekortyolok a francia vörös nedűbe, amit a vacsora mellé hoztam. Senki sem mondhatja, hogy nem vagyok jó vendég, akkor sem, ha a modorom nem épp finom.
- Kösz a vacsorát. – jegyzem meg szárazon és szűkszavúan Amandának. Ha már fáradt a főzéssel, akkor ez a minimum. És tessék, még, hogy nem vagyok udvarias… chh!
- Képzeld, Libbi itt van. – közlöm a semmiből a tényt. Tud Libbiről, leginkább azt, hogy együtt húztuk le a rezidens éveinket a Presbiteriánusban és, hogy a nő a barátom, meg az esküvőmön is ott volt. Arról persze nem számoltam be a húgomnak, hogy a nejem előtti években igen gyakran feküdtünk le egymással, anélkül, hogy valaha is egy párt alkottunk volna. Azt se nagyon tudom, hogy most minek említem meg a dolgot, de tekintve, főleg, mert előbb-utóbb ő is tudomást fog róla szerezni, lévén, hogy Libbi a mellkassebészet páciense, a húgom meg rengeteg időt tölt ott. És, ha már itt tartunk…
- Ja igen, átírtam a beosztásodat a jövő hétre. Levettelek Dr. Avery eseteiről és mellettem leszel. – mondom mindezt úgy, mintha csak az időjárást emlegetném. Az emlegetett doktor is mellkassebész szakorvos, alattam vagy ha úgy tetszik nekem dolgozik. Kedves és türelmes a rezidensekkel és csak azért nem szólok ez ellen, mert jó szakember.
- Apáékkal beszéltél mostanában? – tudom, hogy nem, mert pont tegnap hívott fel a szülőatyánk azzal, hogy mi van a húgommal. Szóval pontosan tudom, hogy mi erre a válasz.
Leteszem a borospoharamat az asztalra és közben Amanda tekintetét és arcának vonásait figyelem. Úgy beszélek vele, mint bárki mással szoktam, hidegen és távolságtartón, pedig ő koránt sem idegen számomra és nem is ezt érdemli. Azonban hiába szeretnék olyan lenni, mint régen – vele és mássokkal szemben is – egyszerűen nem megy. Könnyebb így, elzárkózva lenni…
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
54
▪▪ Hírnév :
18
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
29
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd. Dec. 22, 2015 2:37 am Keletkezett az írás



Mivel Abe jött át vacsorára, ezért steaket sütöttem, mozzarellával töltött paradicsomokkal, krumplival, salátával… valami táplálót és finomat, mert tudom, hogy amilyen munkamániás sosem eszik normálisan. Vele dolgozok, látom, kár is lenne tagadnia. Még mindig furcsa, hogy vacsora közben nem beszélget, hogy nem mosolyog. Pedig már két év is eltelt azóta, hogy hazajött. Nem akarom, hogy ő is egyedül maradjon, és macskás hölgy legyen pasi kiadásban. Egy lúzer épp elég egy családban.
- Szívesen. De nem ettél valami sokat, biztos elég volt? – határozottan anyáskodok vele, de hát csak rá kell nézni: sovány. Én a húsosabb pasikra bukok, és emlékeim szerint a felesége is jól tartotta, nem volt ennyire csontos. Megcsóválom a fejem, és leszedem a tányérokat, hozom a desszertet. Karamellás pudingot csináltam, égetett cukor burokkal, levendulás kekszmorzsával. Ha ezt is csak félig eszi meg, fejbe vágom, nem azért csináltam, hogy ne fogyassza el mindet. Aztán döbbenten kapom fel a fejem.
- Libbi? – a meglepettségem kár is lenne palástolni. Most ezt meg miért mondta el? Engedélyt vár, hogy randizzon vele, vagy mi? Nem értem. Mármint, ismerem a lányt, kedves meg minden, de sehogy se áll össze, hogy miért most és miért így mondja el. Súlytalan a kijelentése, mégis tudom, hogy több van mögötte. Zavarja a lány közelsége? Vagy pont jól esik, csak úgy érzi nem lehet még ilyesmire gondolnia sem? Nem vagyok se látnok se pszichológus, nem tudom mire gondolhat. Mindenesetre összeszedem a gondolataim, bólintok és annyiban hagyom. Nem piszkálom a testvérem, nem azért jött, hogy vallassam, hanem azért, hogy együtt vacsorázzunk.
- Abe, nem csinálhatod ezt folyton. Nem lehetek mindig csak melletted. Imádlak, de kicsinálod az idegeimet odabent. – megragadom a pohár nyakát, és nagyot kortyolok a finom borból. – A beosztást nem jókedvükből írták, nem kell átírnod, hogy melletted legyek. Mástól is tanulhatok, ahogy te se egy orvos mellett voltál rezidens. Légy szíves, máskor ne csinálj ilyet. – megint kortyolok, próbálok nem jobban kiakadni a kelleténél. Tudom, hogy jót akar, de nem kellemes dolog egy munkamániás rezidensének lenni. Kritizál, kioktat, kijavít. Ráadásul ez az „új” modora, ez a mufurc uraság viselkedés is csak rátesz egy lapáttal. Ha azt akarja, hogy a testvéri viszony rámenjen az oktatásomra, akkor csak csinálja, de túlontúl mérges leszek rá, ha így folytatja.
- Rég. Valahogy… zűrös napjaim voltak, nem akartam, hogy azt gondolják, hogy nem vagyok jól. – zűrös napok! Ha az zűrös nap, hogy két hete egymás után két szülinapi buliba is el kellett mennem, ahol az állítólagos „barátaim” hagyták, hogy lerészegedjek, és mindkét este egy-egy vadidegen feküdt mellettem reggel az ágyban… ezekről jobb, ha inkább nem beszélek a szüleinknek, csak megijednének. Tudják, hogy kicsit sok pasim volt vagy van, de lenyelték mindig, inkább, mint a botrány. Abe más, ő szerintem kiakadna, ha halovány fogalma is lenne róla, hogy hogyan is élek.
- Menjünk át inkább a nappaliba, ott kényelmesebb. –terelem ez figyelmét ezzel a kéréssel a gondterhelt vonásaimról. – Biztos nem akarsz közelebb költözni hozzám? Errefelé jó kis éjszakai klubok vannak, lazíthatnánk együtt is akár. Hm? – be nem vallanám neki, hogy igazából nekem kell már konkrétan testőr ezeken a helyeken.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 9:47 am Keletkezett az írás



Amanda & Abraham



- Bőségesen elég volt. Annyit eszem, amennyire szükségem van. – forgatom meg a szemeimet. Nem az evésből áll az élet, ráadásul bőven jól vagyok, felesleges folyton azon aggódnia, hogy mennyit gyűrök le a torkomon.
- Aha. Az osztályon fekszik. – nem, nem szegem meg a Hippokratészi eskümet, viszont a húgom orvos, ráadásul ő is ott dolgozik, előbb-utóbb neki is fel fog tűnni. Vagy maga Libi vagy a kórlapja. Viszont mivel – egyelőre – nem feszegetjük tovább ezt a témát – mondjuk nem is nagyon van mit feszegetni rajta, azt meg hála az égnek nem tudom, mi fordul meg a húgom fejében – áttérek valami egészen másra.
Csendesen, de egyre inkább szigorodó vonásokkal és összébb szűkülő szemekkel hallgatom végig a kifakadását úgy, hogy nem szakítom félbe. Összefonom a mellkasom előtt mindkét karom és hátradőlök a széken.
- De, Mandy, megtehetem. – kezdem ezzel az egészet. Úgy írom át a beosztást, ahogyan akarom, ezt ő is tudja.
- Tudtommal pedig még mindig a szakvizsgádra készülsz. Ami a többi orvost illeti, jók, persze, hogy azok, bénákkal nem dolgoznék együtt, de nem a legjobbak. Velem több esélyed van. A kísérletezésből meg már kinőttél, vagy netán meggondoltad magad és már másik szakterület érdekel?! – vonom fel a szemöldökeimet. Én még ott tartok, hogy ő is mellkassebész szakorvos lesz, de persze, ha időközben változott ez a szándéka, az sok mindent megváltoztat. Már ami a velem való munkát érinti.
- Hogy érted azt, hogy zűrös napjaid voltak? – na álljunk csak meg egy kicsit. Ez meg vajon mi a fenét akar jelenteni?
- És miért hiszed, hogy azt gondolnák, nem vagy jól? Tényleg nem vagy? – aggódom érte. Akkor is, ha most nagyjából olyan a helyzet, mintha valami kihallgató tiszt lennék. Egyszerűen tudni akarom, hogy mi van vele, mit takar ez az egész és egyáltalán van-e okom arra, hogy aggodalmaskodjak. Bár utóbbinak már tök mindegy, mivel az már bekövetkezett.
Felmarkolom a borospoharamat, hirtelen állok fel és indulok a nappali felé. Nekem aztán oly’ mindegy, hogy itt vagy ott beszéljük meg, szóval követem, amerre megy és leteszem magam az egyik fotelbe.
- Én és az éjszakai klubok?! – lassan megrázom a fejem, ezzel azonban nem választ adok – na jó, részben igen – hanem a gesztus annak szól, hogy fogalmam sincs, hogyan sikerült ezt összeraknia a fejében. Nem járok szórakozni, ő is tudja.
- Költözz be hozzám. A ház elég nagy, kényelmesen elférnénk, közel van a kórházhoz és ritkán vagyok otthon. Bár azt gondolom nem árt előre megemlítenem, hogy nem csak én leszek a lakótársad, Libi is ott lakik. Vagy ott fog, amint beköltözik. – azt már tudom, hogy nem fogom bent tartani. Holnap reggel mondom el neki a teszteredményeket, amik alapján bejáró is lehet a kórházba és ahogy őt ismerem, egészen biztosan nem is maradna bentlakóként az épület és a dolgozók vendég- és páciensszeretetét élvezni. Simán kinézem belőle, hogy megpattanna, akkor meg már jobb, ha elbocsátom és visszarendelem minden héten.
- Na mit szólsz, jössz? – én nem bánnám, de arról szó sem lehet, hogy én jöjjek el a lakásomból, ahol jóformán alig vagyok ott, viszont utálok költözködni és meg is vagyok elégedve a lakás elhelyezkedésével. Tíz perc alatt beérek onnan a kórházba, ami számomra több, mint tökéletes.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
54
▪▪ Hírnév :
18
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
29
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Dec. 24, 2015 4:56 am Keletkezett az írás



Nem teszek megjegyzést arra, hogy mennyit eszik, pedig lenne bőséggel a tarsolyomban amit mondhatnék. Például, hogy az oviban is nagyobbak az adagok, mint amit ő evett most. Nem akarom piszkálni, van elég baja, legalábbis mindig ezzel az indokkal mentem ki saját magam előtt is, amikor valami ilyesmit művel.
- A beteged? Hm. – elgondolkodva hümmögök, majd bátyám arcát fürkészve úgy döntök mégis inkább belemászok a témába. – Ő keresett téged, vagy teljesen véletlen, hogy épp a Te osztályodon van? – ez az infó tényleg érdekelne, sokat elárulna arról, hogy most akkor mennyire vagy milyen barátok is ők ketten. Még mindig jobb, ha nekem elmondaná, mintha a kollégák találják ki, vagy nekiállnak pletykálkodni. Szóval, ennek a szálnak a végére kell járnom, de valószínűleg nem fog tetszeni neki.
Nem örülök, hogy levett azokról az esetekről. Nem arról van szó, hogy ne szeretnék vele dolgozni. Azt is elismerem, hogy ő a legjobb, akit csak ismerek ezen a szakterületen. A bajom az, hogy nem játszhat a fejem fölött Istent, nem csinálhat amit csak akar; nem avatkozhat bele az életembe még akkor sem, ha technikailag megteheti. Ez aligha erősíti a testvéri szeretetet.
- Tudtommal már leesett a tojáshéj a fenekemről. Mintha nélküled végeztem volna el az egyetemet, és tartanám el magam. Elég eszem van ahhoz, hogy tudjam: bárkitől tanulhatok, akármit. Te is tanulhatnál még, Dr. Averytől, mondjuk emberséget. A szakterület érdekel, és tudom, hogy ebben a kórházban te vagy a legjobb, de nem szeretem amikor ennyire… kicsinyes vagy. – nagyot sóhajtok, a borospohár száján húzom az ujjam körbe-körbe. Feszült vagyok és ideges, nem jó ez így, nem a testvéremen kellene kitöltenem, hogy szokatlanul vacakul áll a szénám. – Bocs… Elég sok gondom van, a munkával meg a vizsgával is, és emiatt kicsit nyűgösebb vagyok az átlagosnál.
Meglep, hogy a szüleinkről kérdez. Nem szoktam őket hívogatni, nem vagyok az a típus aki anyu-apu szoknyáját szorongatja. Sőt, mivel elég sok problémájuk volt velem, talán leginkább annak örülnek, míg nem hallanak felőlem. Ahogy a mondás tartja: ha nincs hír, az jó hír!
- Zűrös napok. – vállat vonok. – Jól vagyok, miért ne lennék? Csak tudod anya mennyire szeret dramatizálni. Ha megvágom az ujjam, már ahhoz is mentőt hívna. Egyszerűen csak volt ké.. egy srác, akivel meggyűlt a bajom. – ha kettőt mondtam volna, szerintem Abe tőből letépte volna a fejem. Ez a csúsztatás talán még belefért. Szeretném, ha közelebb lakna hozzám a tesóm, szerintem mindkettőnknek jót tenne. De kit akarok átverni?! Nekem tenne jót, nem neki, ő most még túlságosan bezárkózott ahhoz, hogy újra elkezdjen élni. Mármint úgy mint a normális emberek.
- Miért ne? Én is járok ilyen helyekre, és nem dőlt még össze a ház. – letelepszek a kedvenc fotelomba, és Pánik azonnal az ölembe is mászik, kényelmesen elfészkelődik és simogatást követel. Meg is kapja, hanyagul futtatom végig ujjaim selymes, fehér bundáján.
- Költözzek be hozzád? – hát, ezzel a kérdéssel nem kicsit lepett meg. Hű. Nagyon nem jó ötlet, a kilengésekkel, és a függőségemmel ez teljességgel lehetetlen. Akkor Abe megtudná, hogy mikor és mennyi pasival kerülök intim viszonyba. Bár lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy beszéljek neki a dologról. Még mindig jobb, ha elmondom, mint ha egyszer mondjuk rajta kapna.
- Libi csak azért lakik majd nálad, hogy szemmel tarthasd az állapotát, kedves Dr. London? – naná, hogy terelem a témát! Ki kell találnom, hogy miért nem költözök oda. Pech, a fekete macskám épp az asztalra ugrik fel, és a tányérjainkat szaglássza.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne az a költözés. Itt van a két macskám is, és mint látod meglehetősen elevenek. Te sem akarhatod, hogy összekarmolják a kanapédat és a reggelidet megnyalogassák. Vagy igen?
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:09 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Mandy & Abe
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: