Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington, Nathan Graham

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Büfé - Archie °° Angie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 21, 2015 10:45 pm Keletkezett az írás



Calling °° You
“Pardon me, but there’s someone on the phone who says they have a call for you.”





Végeztem a dolgommal, amiért jöttem, megcsinálták a röntgent, megkaptam az újragipszelés időpontját, menni készülök, mert még van amit el kellene intézzek, mielőtt Lilyért megyek az iskolába. Taxit hívnék, kezemben a telefon, de egy hang megakaszt.
- Eudora, van egy perced?
- Persze, mondd. - fordulok gyakornoktársam felé. Nem tudom mire vélni az arcán átsuhanó zavart kifejezést.
- Vissza kellene menned a vizsgálóba, szóltak, hogy szóljak. Amúgy rohannom kell, csak ennyi voltam. Jobbulást! - int, s távozik én pedig bámulok utána, mint pislogó hal a szatyorban. Nem tudom mik baja, mondjuk az tény, hogy itt mi mind rohanni szoktunk. Én is rohannék a betegfelvételre, ha nem én lennék ezzel a csuklótöréssel a páciens.
Visszalépek a vizsgálóba, behúzom az ajtót magam után. Végighallgatom a mondandót, s egyik részének sem örülök. Mondjuk van, ami várható volt belőle, a zsibbadás nem természetes ennyi idő után, sejtettem, hogy valami nem kerek. De meg kell valljam, ez a legkisebb gondom, nem ez az, amitől kifut a vér arcomból.
- Szeretnék egy újabb vérvizsgálatot. Valaki biztos összekevert valamit. - próbálkozom egy gyenge meneküléssel, de persze nem egy szakorvosnak kéne ezt előadjam. Akkor se, ha az előbb látott gyakornokkal kavar, s mindenki róluk pletykál a hátuk mögött.
Megsemmisülten lépek ki a helyiségből, miután megbeszéltük a műtét szükséges részleteit. Szegény, nem is tudja, hogy pontosan mi bajom van, még megnyugtatni is próbált, hogy ez nem lesz hatással a szakmai előmenetelemre, rutinműtét. Elhiszem. És sajnos mást is elhiszek.
Nincs pofám felhívni megint Mrs. Smitht. Ahogy lerogyok a büfében egy asztalhoz a kikért kávémmal, Archiet tárcsázom megint. Nem tudom, hogy arra vágyom-e, hogy legyen egy perce, vagy arra, hogy ne érjen rám. Mindenesetre kicseng, s ha felveszi, akkor mosolyt ültetve ajkaimra köszönök bele neki.
- Szia! Nem rosszkor? - kérdezem. Remélem nem vet bukfencet a gyomra a hívástól. Azóta nem beszéltünk telefonon, hogy azt a nyavalyás lövöldözést kellett végighallgatnia.
- Nincs semmi baj! - teszem hozzá a hamis - nekem hamis, de ebbe most telefonon tényleg nem mennék bele - megnyugtatást is. Tényleg nem akarom beléje tenni az ideget.

Zene:   Hello, it's me
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 21, 2015 11:30 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Épp a műszakot adom át, amikor megcsörren a telefonom. Már megint vagy harminchat órája, hogy nem aludtam. Nem panaszkodom, erre vállalkoztam annak idején, de ettől még tagadhatatlan, hogy fáradt vagyok, nagyon is. A készülék után nyúlok és közben aláírok néhány papírt.
- Igen? – szólok bele automatikusan, meg sem nézve azt, hogy ki is a hívó fél. Amióta Lily megvan, igyekszem nagyjából folyamatosan elérhetőnek lenni a biztonság kedvéért. És amikor nagyon fáradt vagyok, akkor fordul elő, hogy nem nézem meg ki is keres, csak automatikusan zombi üzemmódban felelek  a hívásra.
Amikor azonban meghallom Angie hangjár, rögtön felélénkülök. Valamiért azaz érzésem támad, hogy valami nem teljesen oké, de ezt nem adom a tudtára.
- Szia! Nem, egyáltalán nem rosszkor. – már épp mondanám, hogy mi a helyzet vagy mi a baj, amikor megszólal megint.
- Oké… de valami van, különben nem így nyitnál. Szóval mi az? – más esetben biztos vagyok abban, hogy azzal kezdené, amiért hívott, ha más nem, hát azután, hogy szóltam, nem zavar rosszkor. Most azonban… a gyomrom összezsugorodik és idegesen, de erőltetett nyugalommal várom a válaszát.
- Lilyvel van valami? – sürgetem meg a dolgot, hogy miért is hívott, ami elvileg semmi baj. Nem tudom, hogy mire gondoljak vagy mire számítsak és így képtelen vagyok kiszámolni előre, hogy miként is kellene reagálnom a hívására.
- Szeretnéd, hogy találkozzunk? Hol és mikor? – találgatok és ezzel együtt próbálok egy személyes találkozót összehozni vele, hátha akkor hamarabb a végére járhatunk annak, hogy mi is a helyzet. Arra persze nincs logikus magyarázatom, hogy miért vizionálok valami baj vagy nem is tudom… nem átlagos dolgot. Talán csak a fáradtság miatt. Igen, biztosan az lehet az oka…
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Dec. 21, 2015 11:43 pm Keletkezett az írás



Calling °° You
“Pardon me, but there’s someone on the phone who says they have a call for you.”





Hát ezért vállon kéne veregessem magam, de komolyan mondom. Amennyire igyekszem azon, hogy teljesen könnyed telefoncsevegést generáljak, annyira sikerrel nyúlok bele a tutiba. A visszakérdezéséből tudom, hogy nem ez volt a legjobb szervám.
- Nem, nem Lilyvel, isten őrizz! És bocs a nyitásért, nem gondoltam át. - nevetek bele a vonalba. Röhejesen suta ez a beszélgetés így. Bele kell kortyolnom a kávémba, hogy nyerjek vele egy kis időt magamnak.
- Műteni kell a csuklómat, mert nem jól rakták helyre, de nem igazán ezért kereslek.. - vezetem fel ezzel, mintegy mellékesen a dolgot. Nagyon nem mellékes, mert ha nem kéne műteni, akkor sose derül ki az, amiről értekeznünk kellene, mégis valahogy ez volt a fonal könnyebben elkapható vége.
- A minél előbb és a teljesen mindegy, csak Lily ne hallja milyennek hangzik, mint felelet? Mikor érsz haza? Esetleg felugornék.. - ajánlom tétován. Bár ha soká van még műszakban, akkor nem esélyes, hogy ez összejöjjön, mert Lilyért is menni kell. De azért még néhány óra van addig, ma külön matekja is van, amit rühell, de legalább eltart egy darabig. Általában nem akarok a lányom kárán időt nyerni, de most nagyon is szükség van arra a beszélgetésre.
Olyan hülye vagyok, te jó Zeusz! - mantra ritmusára jár táncot mutatóujjam a kávés pohár peremén. A telefont a vállammal szorítom fülemre, így van szabad kezem a poháremelgetésre is.

Zene:   Hello, it's me
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 12:23 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Kicsit megnyugszom, hogy nem Lilyvel van gond, de akkor is ott mocorog koponyám hátsó falát kapargatva a gondolat, hogy valami nem oké és ez nem egy könnyed, téma nélküli kis fecsegés akar lenni telefonon.
- Hát ez nem jó hír. – nem látja, de elhúzom a számat és szerintem ez a hangomon is hallatszik. Mármint az, hogy nem tetszik, amit hallok és meg kell műteni a kezét.
- Mikor akarnak műteni? – értem én, hogy alapvetően nem emiatt hívott, de ez akkor sem kis dolog, hogy fél mondatban lerendezzük az egészet. És az sem mellékes, hogy mekkora műtét lesz és, hogy mik a kilátások a gyógyulására nézve, hiszen egy sebésznek a kezei a legfontosabban a tudásán túl. Ha marad valami károsodás vissza, akkor aligha válhat belőle rezidens vagy szakorvos. Nem tetszik ez az egész nekem.
- És a fejed? Nincs már szédülés, hányinger és a többi? – igen, tudom, hogy annak már rég el kellett múlni és valószínű így is történt, de jobb biztosan tudni, szóval erre is kitérek.
Oké, nem mondom, hogy nem hozza rám a frászt megint ezzel a minél előbb találkozzunk és a gyerekünk nélkül. Összeugrik a gyomrom.
- Épp most végeztem a műszakommal, a kórháznál vagyok. Kb fél óra múlva otthon leszek és persze, gyere csak. – sietősre veszem a lépteimet a kocsimig, hogy haladjak is.
- Akkor ott találkozunk? – kérdezek még vissza a biztonság kedvéért és ha nem ad közben másik úti célt, akkor bepattanok az autómba. Azt hiszem erőteljesen megvan annak az esélye, hogy útközben összeszedjek majd gyorshajtásért egy kellemes kis bírságot, de nem érdekel. Az viszont igen, hogy minél előbb lássam Angiet és megtudjam, hogy mi a fene történt. Egyszerűen halvány gőzöm sincs arról, hogy mi lehet a háttérben és így igen könnyen képes vagyok jó pár szörnyűséget vizionálni. Pánikba nem esem, attól még messze vagyok, de határozottan aggódom.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 1:06 pm Keletkezett az írás



-Hat nem, de remelem megcsinaljak es megszunik a tortura. Meg amugy nem is en lennek, ha nem igy jartam volna..- jegyzem nem kis onironiaval. Ha nem lennek a masik dolog miatt ennyire ideges, akkor mar zokognek valahol az orvosi palyafutasomat siratva, dramainak latva a helyzetet, de orom az uromben, higy igy meg csak eszembe sem jut. Mar legalabbis nem a kezem miatt.
-Ez egyelore keplekeny, minel elobb kellene, csak meg idopontra var a dolog. - meg ram is var, s a beleegyezesemre, ugyanis ezt nem kaptak meg egyelore. Nagyon fontos, hogy elobb Archieval tudjak beszelni egy bizonyos dologrol. Aztan evezhetek egyik fekete levesbol a masikba.
-Az rendben van teljesen, mar a kabasag is elmult, szoval megmaradok. - mosolyodom el. A vizsga mondjuk huzos volt, eletemben kettesnek nem orultem meg ennyire, mint a baleset utani hetfon letett vizsgamnal. Szegyellem, hogy a sok jo ertekeles melle ez becsuszott, de olyan fejfajassal orultem, hogy a papirt latom egyaltalan. Ne, panaszkodtam es azota sem tettem sziva, eleg ha en tudom.
-A korhaznal? Hm, akkor helyileg kozelebb vagyunk egymashoz, mint gondoltam. Itt vagyok a bufeben.. Kimegyek a parkolohoz, s mehetunk egyutt akkor.
Oke, nem ez a egyetlen korhaz a varosban, azt meg elfelejtem megkerdezni, hogy melyiknel is van. Tulajdonkeppen mindegy, majd megmondja, ha tevesek az eredendo felteveseim.
Az meg, hogy a temafelvetesem utan megyunk-e barmerre, vagy a kocsiban beszelgetunk.. Nos majd elvalik. Mindenesetre azon felul, hogy tenyleg kimenjek a parkoloba es udvozoljem Archiet nem tudok semmit a tovabbi ugymenetrol. Pedig tartottunk mar itt.. Epp csak a egy fokkal - sok fokkal - egyszerubb szituacio volt, pedig akkoriban nagyon uristenuristennek eltem meg. Es szerintem nem voltam vele egyedul.
Amennyiben sikerult kitalaljuk, hogy merre van az arra, s tenyleg ez a korhaz A oorhaz, ugy nem sokkal kesobb mar tul a korhazi kaven - es felszerelkezve egy elviteles papirpohatnyi feketevel Archienak - allok a parkolonal. Mosollyal fogadom, ha es amint kozelembe kerul, s bar sose voltam hive a munkahely szeme lattara elt maganeletnek, most nem tudom nem elragadtatni magam legalabb egy szorosan olelt udvozlesre. A csok se lenne ellenemre, de szokott idejonni Lily is, a turo tudja ki fujna be puszta naivitasbol nala a solgokat, igy csokot csak akkor helyezek Archie ajkaira - hacsak o nem kezdemenyezi elobb - ha es amikor mar a kocsiban vagyunk.
-Bocs, hogy megint nem hagylak pihenni.. Es ugy egyaltalan.. A temaert is.. - jegyzem ezt arra, hogy megint a muszakvegi lazitasaba sikerult beletromfoljak. Kezdetnek ennel tobb nem megy egyszeruen. Pedig ket szoban elintezhetnem.. Epp csak nem tolulnak ajkaimra azok a szavak.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 1:37 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Oké és az mikorra lesz meg? – hogy időpontot tudjanak adni a műtéthez. Aggódom, persze, hogy aggódom, de a rendszert sajnos nagyon is jól ismerem és azt is tudom, hogy ennek ez a menete.
- Örülök, hogy jobban vagy. – őszintén így vagyok ezzel és azokból a bizonyos kövekből egy le is gördül a szívemről, a megkönnyebbülés pedig egy nagyobb sóhajjal érkezik.
- Itt vagy? Tényleg? Gyere akkor, ott megvárlak. – és már fordulok is, de nem az autóm felé, pontosabban eddig arra tartottam, hanem a kórház egyik be- és kijárata irányába, amelyik a büféhez esik a legközelebb. Sejtésem szerint arról fog Angie kijönni, így nem tudok nyugton várakozni az autóban ülve, inkább elé sétálok.
A St. Claire mellett vagyok, amit elfelejtettem ugyan közölni vele, de azt tudom, hogy ő oda jár kezelésre is, nem csak dolgozni, szóval számomra egyértelmű, hogy itt fogunk találkozni hamarosan.
Magamhoz ölelem szorosan és a feje búbjára nyomok egy puszit. Oké, nem mondom, szeretem átölelni, nem arról van szó, de ez a nyitás most abból a szempontból nem tetszik, hogy aggaszt, mi a fene történt.
- Gyere. – halkan szólalok meg és a keze után nyúlok, hogy aztán a kocsiig sétáljunk. Kinyitom neki az autó ajtaját és ha beült, akkor kerülök át a kormány felöli oldalra és beülök én is. Futó csókot lehelek ajkaira – vagy viszonozom az övét – a képemről pedig nem tudom letörölni az aggodalmas kifejezést.
- Nem történt semmi. Inkább azt mond, hogy mi van. – szelíden és – viszonylag – türelmesen csendül hangom. Az őrületbe kerget lassan, de kivárom, hogy a saját tempójában találhassa meg a szavakat és ossza meg végre velem, hogy mi is folyik itt pontosan.
- Minden oké? – noszogatom kicsit. Nem tudom, hogy mire vagy mit gondoljak, így csak kinyúlok a kezéért és megfogom azt. Hüvelykujjammal megsimítom a kézfejét párszor, bízva abban, hogy ezzel őt is nyugatatom egy kicsit.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 1:58 pm Keletkezett az írás



-Mivel a mutet nem eletmento jellegu, igy sokat is ulhetnek az idoponton, de mivel a korhaz dolgozoja vagyok, a folyamat le is rovidulhet. Holnap kell visszaszoljak, hogy megtudjam mi is az, amire jutottak. - engedem kisse hosszabbra a magyarazatot. Kozben a kave is elfogy, az ures poharatfelkapom, a kukaig setalok vele, s miutan kidobtam, a telefont mar rendesen, kezzel tartom fulemhez es nem a vallammal szorongatom oda.
-Kedves vagy, koszonom. - simitanam meg arcat, ha itt allna velem szemben, de igy csak hangomban van benne a hala. Rengeteget segitett nekem az elso par napban, es azota is.
Majdnem elfeledkezem arrol a kaverol a nagy olelesi lenduletben, de vegul siketul nem Archiera boritani. Inkabb at is nyujtom neki egy szertelen es konnyed - lehet, hogy a leendo beszelgetesunk ideje alatt egy utolso ilyen - mosoly es a "neked hoztam" kisereteben.
Huvelykujjammal simitom meg kezfejet, amint megfogja a kezem. Beulve az autoba annyi ido alatt igyekszem osszeszedni a gondolataimat - sikertelenul - amig Archie atkerul a masik oldalra es o is beul. Inkabb egy ropke pillanatnyi idore a csokban merulok el, ez kegalabb valodi, kellemes es mar annyira ossze sem zavar. Szeretem ezt a masodik eselyt, bar nem tudom mennyire fogom szetzilalni megint.
-Csinaltak vervizsgalatot a mutet kiirasa elott. Ma kaptam meg az eredmenyt.. - fogom meg ezt a veget (vagy elejet, bem is tudom mar magam se) a temanak. Jolesik a kezemen erintese, am latom rajta es hallom is a hangjan, hogy nem nyugodt. Ugy dontok, hogy tovabbi magyarazkodassal raerek a vegen is, igy inkabb veszek egy nagy levegot es egy szuszra, igencsak halkan, de kinyogom: - Terhes vagyok.
Manapsag ez nem itelet, csak egy allapot, vallasos gorog neveltetesem ellenere sem erzem kobe vesettnek. Mindenaron nem akarom megtartani a babat, s nem is csak az en dolgom eldonteni. Szegyellem magam, mert fogalmam sincs hogy hagyhattam magunkat ilyen felelotlennek lenni; es felek is, hogy minden kapcsolati ujrazasunkat tonkreteszem itt es most. Megis ki kellett mondanom. S lam, a mi tortenelmunk - a ceda - ugy latszik ismetli onmagat..
-Nem tudom hogyan tovabb.. Nelkuled nem is tudhatom..
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 2:46 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Szóval totál lutri. – fordítom le a hallottakat. Hát jól van, akkor holnap elvileg ki fog derülni.
Mikor megbeszéljük, hogy hol is találkozzunk, elköszönök – elvégre mindjárt látni fogjuk egymás és értekezhetünk tovább élőben is – és leteszem a telefont.
- Köszönöm. – veszem át a kávét hálásan, de egyelőre nem iszok bele. Beülünk a kocsiba és a műszerfal tetejére teszem a papírpoharat, hogy Angie felé tudjak kicsit fordulni, amíg beszélgetünk és ne legyen útban a kávé, nem szeretném az ölembe borítani.
Majdnem lélegzetvisszafojtva várom, hogy belekezdjen végre miért is akart annyira találkozni és beszélni, majd amikor ez megtörténik, némán és feszülten várom a folytatást. A másodperc leforgása alatt már mindenféle eszembe jut, hogy vajon mit találtak a vérében, csak épp az nem, amire a végén kilyukad.
Konkrétan eltátom a számat – nem durván, de azért na, egy ilyen hírt nem lehet totális rezignáltságban fogadni – és a szemeim is elkerekednek.
Becsukom a számat, hogy ne tátogjak itt, mint valami retardált és szeretnék is mondani valamit, de a meglepettség olyan nagy, hogy hirtelenjében torkomra forr minden egyes szó. Az fel sem merül bennem, hogy visszakérdezzek, biztos-e, mert ha nem lenne az, nyilván nem mondta volna Angie, ráadásul a vérteszt az egyetlen biztos eredmény, és azt is természetesnek veszem, hogy az enyém, pedig nem olyan régen vagyunk megint együtt. Ahhoz viszont épp elég régen, hogy igen, összehozhattuk. Te jó ég!
- Hűha. – nyögöm ki végre. Úgy tűnik nekünk a gyerek ilyen könnyen és gyorsan összejön – a fene se gondolta volna – Lily sem sokáig késlekedett és ugyanennyire volt meglepetés ő is.
- Hát… – és itt elakadok. A hogyan tovább rész nekem is éppen akkora kérdőjel, mint neki, viszont, az már Lilynél is egyértelmű volt számomra, hogy megtartjuk. Nem vagyok az abortusz mellett – nem ítélem el, aki mégis arra adja a fejét, csupán másként gondolkodom erről – viszont Angie épp a tanulmányai kellős közepén tart, amiben megint meg fog akadni így, feltéve, ha egyáltalán akarja ezt a gyereket.
- …úgy tűnik megint szülők leszünk. Feltéve, ha te… – szerintem pontosan tudni fogja mi lenne ennek a mondatnak. Mert, ha ő nem akarja a babát, akkor nem nagyon van miről tovább beszélnünk, gondolom.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 5:59 pm Keletkezett az írás



Calling °° You
“Pardon me, but there’s someone on the phone who says they have a call for you.”





Lutri. Mint úgy nagy általánosságban az egész közös életünk, igen. Kimondom, erőt veszek magamon a hírhez és elárulom, hogy aztán hagyjam magunk köré fonódni a döbbenetet. Ugyanott akad el, ahol én, s bár szolidárisnak érzem ezt a nagy "nem tudom" érzetet magammal felőle, mégsem boldogít. Mert esélyt akartam, de nem így. Ezt már próbáltuk, ez már nem ment, a gyermekáldást nem élte túl a kapcsolatunk. És rettegek, hogy mi lesz ebből megint. Most már Lily miatt is.
- Ezt szeretnéd? Tényleg..? - hagyom függőben a kérdést. Fogalmam sincs róla, hogy mi az, amit én szeretnék, de azt pláne nem tudom mi az, amit ő. Hiszen azt sem mondta azóta sem, hogy újra megpróbáltuk, hogy engem szeret. A vallomás szóban nem hangzott el, s én sem mondom neki, a kanapén számon kicsúszott szeretlek óta egyszer sem fordult elő. Pedig nagyon kiszaladna a számon minden alkalommal, amikor elbúcsúzom tőle a telefonban, vagy akár személyesen. De nem akarom megfojtani, meg Lily sem tudja még, hogy mi..
Nem kifejezetten vagyok sem az abortusz ellen, sem mellette, de míg tizennyolc évesen el sem tudtam volna képzelni, hogy a babáról lemondjak, addig felnőtt fejjel sokkal többet látok át az egészből. És nem bírom nem akarom megint ugyanúgy félig-egyedül végigcsinálni, mint Lily esetében.
- Mielőtt "ha én" lenne a dologból, szeretném hallani, hogy te mit gondolsz. Tudod, hogy vannak lehetőségeink, akármelyik utat választjuk is, amit át kell rágjunk.
Ez a baj azzal, hogy nem vagyok már alig-felnőtt. Túl sokat láttam a világból, túlságosan is érett fejjel vagyok képes gondolkodni - ami nem terjedt ki arra, hogy az ész a szenvedélynél előrébb való legyen, s erre nem mentségem az, hogy Archieval ennyire minden természetes és magától értetődő - s ez azt jelenti, hogy nem vagyok képes annyival elintézni, szülők leszünk. Viszont hiába a sok tétova kérdés, ajkaim szeglete felfelé görbül azért. Finoman megszorítom a kezét.
- Rosszul hangzik, hogy az ember fél a saját lányától, de komolyan nem tudom hogy adjuk elő Lilynek, ha úgy döntünk.. Öm.. nem akarom, hogy csak emiatt költözz vissza hozzánk, vagy boruljon az, amit eddig megbeszéltünk. Szóval ettől még.. érted?
Csodálnám, ha értené, hisz én sem értem. Viszont ez olyan nem akarok ajtóstul rontani a házba dolog nálam. Először sem a gyerek miatt költöztünk ugyan össze, de másodszor sem szeretném, hogy most hirtelen fejest ugorjunk valamibe, aminek lehet, hogy kettőnk között is más mederben kellene alakulnia. De Lily miatt ez ugye még nehezebb.
- El kell mondanunk neki. Már legalább azt, hogy újra együtt vagyunk. - rágcsálom zavartan alsó ajkamat. Ezt se mondtuk még ki. Együtt? Igen, úgy vagyunk, de valahogy szavakba öntve az egész nagyon másmilyen.

Zene:   Hello, it's me
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 6:41 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Igazából meglep, hogy visszakérdez, tényleg akarom-e. Persze, hogy akarom. Egyfelől, ha nem is feltétlen terveztük, a gyerek ott benne, a miénk, együtt hoztuk össze, felelősséggel is tartozunk érte, akkor is, ha még egyelőre szívhangja sincs. Az egészségügyben dolgozom, tudom mikortól van szívhangja egy magzatnak és, ha utána számolok, mióta is vagyunk úgy, ahogyan akkor nem lehet idősebb nagyjából három hétnél. Ráadásul egy abortusz veszélyes Angiere nézve is és egyébként is… ez nem egyfajta jollyjoker, hogyha épp nem illik az életünkbe az a gyerek, akkor megszabadulunk tőle, mondván így könnyebb vagy egyszerűbb. Természetesen nem általánosságban gondolom ezeket, hanem magunkra vetítve, a szélsőséges esetek más megoldásokat követelhetnek, de tekintve, hogy a mi gyerekünk nem erőszak eredménye – hogy csak a legszélsőségesebb dolgot említsem – így bennem fel sem merül, hogy másként akarnám. Akarom. Akkor is, ha tényleg nem volt tervben. Lily sem volt és soha, egyetlen pillanatig sem bántam meg, hogy Ő van nekünk.
- Igen, ezt. Miért, te nem? – csípőből passzolom vissza a kérdést, de inkább csak azért, mert tényleg meglepett azzal, hogy feltételezte, esetleg nem szeretném. Nem volt minden vágyam, de ha már így alakult, akkor így alakult.
- Nem Angie, én nem… – szusszanok egyet és megfeszülnek az arcizmaim, mert nem akarok arra gondolni, amit most feltételezek ebből a beszélgetésből. A kezem megtalálja a kormányt és arra szorítok rá. Tekintetem elveszem Angieről és a szélvédőn át nézek ki, de fejben nagyon is itt maradtam a kocsiban.
- Milyen lehetőségeink? – fordulok vissza, felé.
- Vagy megtartod, vagy nem. Én szeretném, a nevedben meg nem nyilatkozhatok. – egy pillanatra még az is átfut a fejemen, hogy lehetőségnek vette a megszüli és örökbe adja opciót – nem ez, sosem lesz opció, mert nem járulok hozzá –, de valahogy nem tudom feltételezni róla, hogy ez valaha is komolyan szöget üssön benne, így inkább fel sem hozom.
A kezeinkre pillantok, ahogy megszorítja az enyémet és amit ezután mond, egy pillanat alatt elfújja a borongós kedvemet és rossz érzésemet. Megenyhülök és még mosolyba is szaladnak ajkaim.
- Ez azt jelenti, hogy megtartjuk? – irreális öröm szalad át rajtam. Mert, ha azon gondolkozik, hogy miként is mondjuk el Lilynek, akkor – reményeim szerint – ő is hajlik arra, hogy maradjon.
- Angie várj egy kicsit. – oké, sokkolt minket, hogy összehoztuk ezt a gyereket, de a kötözés. Kezd kissé sok lenni egy ekkora légtérbe ennyi megemésztendő hír és téma.
- Először is, van még egy kis időnk, mielőtt Lilynek el kellene mondani bármit is. És igen, egyetértek azzal, hogy az is éppen elég nagy hír, hogy mi megint együtt vagyunk. A kis testvér gondolatától szinte biztos, hogy ki fog akadni és akkor mellé még az összeköltözés kissé meredek lenne, nem?! – remélem nem érti, nem arról van szó, hogy nem akarom, vagy ne jutott volna eszembe a dolog, de nem akarom gyorsvágtában csinálni. Nyolc hónapunk van még, mielőtt megszületne a kicsi, szóval szerintem hagyhatunk magunknak elég időt arra, hogy akkor költözzünk össze, amikor mindketten úgy érezzük, ennek itt az ideje. Plusz nem ártana Lilyt is hozzászoktatni a gondolathoz, hogy a szülei megint együtt vannak, mielőtt hirtelen beköltöznék.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 7:48 pm Keletkezett az írás



Calling °° You
“Pardon me, but there’s someone on the phone who says they have a call for you.”





- De igen. - szakad fel belőlem a sóhaj, mely kettőnk közé leheli a válaszomat. Annak ellenére, hogy nem akartam a szájába rágni a saját akaratomat - mely legalább annyira megijeszt, mint az övé - mégis sikerül. Viszont ez azzal jár, hogy elszakmázom és elhidegeskedem az egész folytatást, távolságtartó leszek a saját helyzetünkben és úgy tűnik sikerül elhintenem Archieban a rossz érzést.
Ahogy elfordul, én is bezárkózom, lepillantok eleddig ölemben nyugtatott kezemre, a gipszemet kezdem piszkálni, mintha az lenne a világom közepe. Akkor sem nézek fel, amikor érzem, hogy visszafordult hozzám, felém.
- Épp ez az. Hogy megtart-o-m. Én nem akarom megtartani. Azt akarom, hogy mi tartsuk meg.
Talán hülyeség személyes névmásokon és személyragokon lovagolni, de ez az, amivel először sikerül előhozakodnom. Aztán jön a többi is, eztán már Archiera emelt tekintettel, vonásait fürkészve végig.
- Ne haragudj, én csak annyira nem akarom elrontani, hogy magam sem tudom mit beszélek. Vagy mit kellene beszélnem. - nyúlok megint a keze után, hogy egy simítást követőn megszoríthassam azt.
Túl gyors. Mint mi mindig. Egyszerűen úgy tűnik, hogy nem tud a kapcsolatunk normális mederben folyni, mintha a sors is családnak teremtett volna minket és valaki odafent nagyon mérges lenne, amiért ez nem sikerült rendesen, hát adott volna nekünk egy új esélyt. Biztos, ami biztos.. kezdhetjük - majdnem - a kályhától.
Hirtelen ajkaimra futó mosollyal bólintok, mintha csak belém mászott volna - irreális vagy sem - Archibald öröme. Aztán nesze nekem magyarázkodás, megint olyan vízre evezem magunkat, amit nem kifejezetten úgy gondoltam, ahogyan az hangzott.
- Határozottan nem arra gondoltam, hogy tudassuk vele ezt az egész.. teljes új helyzetet. Addig, amíg amúgy se venné észre, nem kívánnám sokkolni az érkező testvérének hírével. - kezdem magyarázni a bizonyítványomat, szinte ijedten kapkodva a szavak után. Mert azt szeretném, hogy értse mire is gondoltam. Hogy értsen úgy egyáltalán.. engem.
- Csak arra próbáltam célozni, hogy haladtunk valamerre, csendes kimondatlanságban és nem szeretném, ha bármit is kényszernek éreznél. Mármint.. áh! - szinte dühösen legyintek. Haragszom magamra, amiért csak ostoba, még nagyobb belekeverős példák jutnak eszembe, amiért nem tudom elmagyarázni, hogy egyszerűen úgy értettem: esélyt adott nekem és a kapcsolatunknak, arra kezdtünk lépéseket tenni, hogy újjáépítsük a kapcsolatunkat és igazából azért, mert kaptunk egy leckét ajándékot az élettől, még nem kell, hogy az előre "kiforrott" lépcsősort átépítsük.
- A ki fog akadni az enyhe kifejezés. - nevetem el magam, ki tudja, hogy éppen miért ebben találva könnyedséget. Talán mert ismerem a lányunkat. És előre borítékolom, hogy milyen szép jelenetet fog rendezni.
- Már attól is állni fog a bál, ha megtudja, hogy együtt vagyunk, de mégsem az ő klasszikus, múltba visszanyúló mi lett volna ha elképzelései szerint. - forrázom le magam kissé, hirtelen jött, ironikus jókedvem oda. És rettenetesen kényelmetlen, hogy egy autóban ülve beszéljük ezt meg. Így nem tudok odafészkelődni mellé, hogy menedékez keressek ölelésében. Pedig valahogy kerekebb lenne úgy a világ.
- Együtt mondjuk el neki, vagy sokkoljam egy átlagos hétköznapi vacsora keretei között, hogy legyen ideje megemészteni, mielőtt te is megkapnád a viharát?
A kérdésem óvatos. Véletlen se akarom, hogy ebből azt érezze: ki akarom hagyni a közös dolgainkból. egyszerűen csak, ha ennyire ragaszkodunk ahhoz, hogy mindent a megszokott mederben hagyjunk, akkor egy közös, hármasban való letelepedés, akár egy vacsora, vagy bármi a bizarr kategóriába eshetne Lilynél. Én is voltam kamasz, nálam abba esett volna. De persze megeshet bármi.
- Gyere közelebb. - duruzsolom hirtelen ötlettől vezérelve, erős témaváltással, s ha felém mozdul, akkor a kapcsolatunk legegyszerűbb részét, a szeretet csóknyelvét használva kívánom elvenni minden előzmény élét. Ajkaira kívánom olvasztani az összes félelmemet, kételyemet és a megelőlegezett sajnálomokat. Mert tudom, hogy nem lesz egyszerű, hogy semmi sem az, de legalább míg csókját ízlelem, addig nem akarok foglalkozni azzal, hogy mi minden tud még megbonyolódni közöttünk.
Először nem sikerült. Most fog. Kell, hogy így legyen. Mert bár nem pontosan így gondoltuk ez a második esély lényege, nem igaz?

Zene:   Hello, it's me
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 8:35 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



Összeráncolom a szemöldökeimet a szavait hallva.
- Nem így értettem, amit mondtam, te is tudod. – kicsit keserűen hat a megjegyzésem, mert hazudnék, ha azt mondanám nem esik rosszul, amiért egyáltalán feltételezi – a szavaiból ez jön át – nem állnék mellette ebben az egészben. Soha nem fordítottam neki hátat Lilyvel kapcsolatban, nem hagytam magára, nem bújtam ki a felelősség alól és mindig vállaltam, hogy nálam legyen, amikor rajtam volt a sor. Mi több, olykor is, ha esetleg közbejött valami Angienek. Komolyan veszem az apaságot, akkor is, ha ilyen furcsán kicsavart helyzet a miénk. És most sem állok másképpen hozzá a gyerek kérdéshez.
- Nem haragszom. – szusszanok végül, elengedve ezzel minden rossz érzésemet. Nem akarok vitatkozni vele, főleg nem az elején és nem arról, hogy megtartsuk-e a babát vagy sem. Utálom, hogy ez egyáltalán téma lett, mármint nem azt, hogy összehoztunk még egy gyereket, hanem, hogy nem egyértelmű, miként is állunk az egészhez.
Tenyerembe fogom a kezét, amikor az enyém után nyúl és kifejtem neki, amit arról gondolok, hogy mikor és mibe vonjuk be Lilyt is.
- Jó, ezzel egyetértek én is. – bólintok, mert támogatom az elképzelést, nagyon ráérünk még szegény lányunkat lesokkolni ezzel.
- Angie… – kezdek bele szelíden, hogy elérjem, rám nézzen.
- Ez nem kényszer. Nekem nem jobban, mint neked, de amúgy is… veled lenni, megint együtt lenni… nincs ebben semmi, ami kényszer volna. És abban sincs semmi rossz, hogy gondolsz a jövőre, én is gondolok rá. Kinőttünk már az élj a mának korszakból, ez természetes. És szeretném, ha tudnád, én is szeretném ezt. Téged, Lilyt és őt is. – pillantok a hasára, egyértelművel utalva arra, hogy kire is célzok még.
- De mindent a maga ütemében. – nem kell rohanunk, ha nem akarunk rohanni. Épp ez a lényeg. Szeretnék odaköltözni hozzájuk, de nem ész nélkül. Lilynek is idő kell és szerintem nekünk is. Felnőttként párkapcsolatban még szinte nem is ismerjük egymást. Tíz év hosszú idő volt és ha gyökeresen nem is, de valamennyit változtunk.
Amikor elneveti magát, én is elmosolyodok szélesen.
- Idővel majd megbékél a helyzettel, csak addig kell túlélni. – nevetem el magamat én is. Ismerem a lányunkat és bízom abban, hogy úgy neveltük, előbb-utóbb képes legyen elfogadni, hogy mi történik a szüleivel. Szeretjük, ő is minket, ez pedig majd átsegít a nehézségeken vele.
- Értem, hogy miért kérdezed, de szeretném, ha együtt beszélnénk vele. Valahogy kényelmetlenül érezném magam, ha úgy indítanánk a mi fejezetet nála, hogy csak te beszélsz vele. Akkor is, ha csak első körben lenne így. Szóval ott akarok lenni én is. – arról nem is beszélve, hogy így a balhé felét egészen biztosan én kapom meg és ez fontos, főleg, hogy most aztán Angienek kímélnie kell(ene) magát
Odahajolok, amikor erre kér és viszonozom a csókját. Megsimogatom az arcát szelíden közben.
- Nem vagy éhes? – szólalok meg végül, mikor már elszakadtam tőle. Elmehetnénk valahová együtt, ha nincs más dolga.
- És közben azt is kitalálhatjuk, hogy mikor beszéljünk a lányunkkal egyelőre csak arról, hogy együtt vagyunk. – elfordítom a slusszkulcsot és ha megegyezünk abban, hogy hová is menjünk, kigurulok a parkolóból.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 10:22 pm Keletkezett az írás



Calling °° You
“Pardon me, but there’s someone on the phone who says they have a call for you.”






- Tudom. - húzom el a számat, kortyolva tőlem kapott keserűségéből egy keveset. Tudom, de tudni nem elég.
Iszonyatosan furcsa, hogy hirtelen a csonka, egygyermekes családból valami alakuló, egésszé formálódó, nagyobb egységgé kezdünk válni, de mérhetetlenül jólesik, hogy ez az érzés bujkál szavai mögött.
- Ahogy mondtam legutóbb, maximum még pár év.. - jegyzem meg némi szemforgatással. Nem gondolnám, hogy Archie rossz néven veszi, tudja, hogy imádom a lányunkat és nagyon büszke vagyok arra, amilyenné neveltük. A kamaszsága meg majd elmúlik, nem tartok attól, hogy örökké ilyen lázadó marad.
- Oké, legyen úgy. - legalább lesz kinek a vállán zokogjak teszem még hozzá gondolatban, de ezt a világért se önteném szavakba. A múltkor látta, hogy miképp vagyunk mi mostanában Lily sértéseivel. Ha egyedül vagyok, akkor könnyedebben viselem őket, de ha ketten kapjuk az apjával, úgy valamiért sokkal nehezebb. Pláne, hogyha alakuló, újraalakuló kapcsolatunkon zajlik a nyelvköszörülés.
- Akkor már csak azt kell tisztázni, hogy mennyire teátrális keretek közé akarjuk szorítani ezt a beszélgetést.
Ha lenne rá szabad kezem, akkor most idézőjelet formáztam volna a teátrális szónál a levegőbe. Igazából csak annyi a mondandóm lényege, hogy nem tudom még, hogy egy sima csevej vagy vacsorával egybekötött, kissé konkrétabb dolog lenne a célravezetőbb. Lilynél mostanában sose tudni, s van egy olyan érzésem, hogy nem tudok jót csinálni, akármennyire is igyekszem.
A viszonzott csók utáni kérdésére válaszul először csak pimaszul villan meg tekintetem, azzal falom fel őt, de végül, nem formálódik élvetegségem szavakba. Nem ezt kérdezte és én meg nem ilyen egysíkú ember vagyok. Vagyis.. azért ő más, vele a felfedezés korszaka is ugyanolyan volt, mint ez az újrafelfedezés. A játékosság pedig bennem marad ekképp.
- De, ami azt illeti eléggé az vagyok. Kimaradt a reggeli, a kávé meg nem lakatott jól.
Semmi szégyenlősség nincs a hangomban. Tudom, hogy nem kifejezetten egészséges az, ahogy élek, de egyetlen a mi szakmánkban dolgozó élete sem a betartott étkezésekről híres.
- Valami kínai? - ajánlok inkább ételfajtát, mint konkrét helyet. Nekem végülis mindegy, nem vagyok egy kifejezett ínyenc, a gyorskaját ugyanúgy élvezettel fogyasztom pillanatnyi kedvem szerint, mint az egészséges "nyúleledelt". A kínai kaja most csak egy ötlet, régen ettem már, Lilyvel nem rendelünk, neki jobb szeretek főzni, s csak akkor a rendeléshez folyamodni, ha külön kéri azt.
- Ha már Lily és a nagy beszélgetések.. Sikerült tudomást szerezned Rómeó kilétéről? - jut eszembe kérdés. Számomra könnyedebb téma, de amikor leesik, hogy Archie hogy reagált legutóbb, rá kell jöjjek, számára esélyesen nem lesz az. Viszont a válasza azért érdekel.

Zene:   Hello, it's me
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 22, 2015 11:01 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Azt fél lábon állva is kibírjuk. – somolygok az orrom alatt. Minden bizonnyal nem marad Lily örökké kamasz és valahogy majdcsak túl leszünk ezen az időszakon. Mondjuk nem bántam volna, ha csak évekkel később kezd el kamaszodni, de nem úgy alakult. Ettől függetlenül imádom a lányunkat és szerintem hatalmas szerencsénk is van vele. Egyszerűen tökéletes gyerek.
Bólintok egyet. Jobb, ha együtt adjuk neki elő ezt az egész dolgot, ami Angievel közöttünk van, aztán meglátjuk, hogyan is fogja fogadni.
- A lehető legkevésbé, mert ha megadjuk a „módját”, biztos, hogy a frászt hozzuk rá. Majd egy szimpatikus délután, amikor én viszem haza hozzád, belevágunk. – olyankor úgyis ott lennék/leszek, így nem lesz feltűnő a dolog. Bár nem tudom, hogy ez a „derült égből villámcsapás” a jobb vagy, ha leülünk egy közös vacsira.
Feltűnik az a kis buja pillantás és természetesen hatással van rám, hogyne lenne! Viszonozom a pajkos kis vizslatást, amíg azt hallgatom, mit is együnk.
- Én inkább görögre vágyom. – jegyzem meg pimaszul és tulajdonképpen minden értelemben igaz ez.
- De ha inkább kínait szeretnél… – hagyom nyitva a kérdést, még mindig somolyogva az orrom alatt. Viccet félretéve, oda megyünk, ahová akarja.
Kikanyarodok az útra, amikor szóba kerül Lily Rómeója és ettől egy grimasz kerül az arcomra.
- Jaaah, találkoztam vele. Legszívesebben agyoncsapnám, nem érdekel mennyire gyerek még. – természetesen nem bántanék egyetlen gyereket sem, de ez a James kölyök… hát bah.
- Jamesnek hívják és horrorfilmet akar nézetni Lilyvel, ő meg mint, akit betanítottak, ugrana is. Szóval, ha a lányunk ezentúl pisilni sem mer kimenni majd éjszaka, akkor az a Rómeója miatt lesz. – mert abban biztos vagyok, hogy Lilynek magától nem jutna eszébe ilyesmi megnézése. Nyilván nem engedtem neki, Angie sem fogja, de tizenkét éves, ha nagyon akar, talál rá alkalmat, hogy ilyeneket nézzen.
- Te ismered egyébként? – pillantok oldalra, hogy lássam Angie arcát, majd újra az utat nézem magunk előtt.
- Mondd kérlek, hogy még messze van az, amikor valóban elkezd pasizni. – kérem a lányom anyját erre, mert előre félek, akkor mi lesz. Már most utálom a srácot, akiért odáig van, mi lesz, ha majd nem csak horrorfilmezni akar egy kis tejfölös szájú kölyök a lányommal??!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 23, 2015 12:05 am Keletkezett az írás



Calling °° You
“Pardon me, but there’s someone on the phone who says they have a call for you.”





Ha hamarabb kezdi, hamarabb hagyja abba, legalábbis én ebben reménykedem. Aztán persze ki tudja.. mindenesetre nem kívánhattunk volna jobb gyermeket, akármilyen szertelen is mostanában, a legjobb dolog, ami valaha történt velem, velünk. Nagyon szeretem őt.
- A puding próbája az evés. - egyezem bele a szimpla, nem nagy fenékkel ellátott tálalásba. Előre úgysem tudom megsaccolni, milyen lavina is kerekedik ebből az egészből, legyen hát, ami lesz, a koreográfiája teljesen mindegy nekem. Vagyis, mindegynek nem mindegy, de jövőlátó nem vagyok, nem tudok hát jobbat kitalálni annál, mint amire végül jutunk.
- Igen? És milyen körítéssel? - fűzöm tovább a megjegyzését egy kérdéssel, megfűszerezve egy kacsintással is. A végére elkuncogom magam. Hiába, van ami nem változik. És ez jó, kérem, nagyon is. A pikáns gondolatok kellemesen megférnek az előző percek súlyos témáinak feszegetése mellett. Mint a desszert egy laktató ebéd után.. ha mindenáron ételes párhuzamot akarok vonni, amiből kiindult az egész.
- Ejnye na! Mit követett el? - kerekednek el a szemeim a heves válasz hallatán. Aztán persze jön a magyarázat, amire én is felfújom az arcomat rendesen. Jó, hogy Lily nem látja, mert aztán most szajkózhatná, hogy összefogtunk ellene.
- Lámpafénynél alszik és képes lenne ilyesmire? Ó szentséges Hádész a pokolban, küldd ide a Kerberoszod.. - morranok fel. Nem Jamesre vagyok mérges, amiért ilyesmit kitalált, hanem Lilyre, amiért hajlandó lett volna belemenni. Nem ilyennek neveltük és kezd nonszensz lenni, amennyire kifordul önmagából. Jó, ez még nem halálos bűn, de magához képest nagy dolog.
- Csak hallomásból. És a nevét. Tele vannak a füzetei szívecskékkel és Jamesekkel. Nem győzöm radíroztatni vele, hogy legalább a matekházin ne szerepeljenek, amit be kell adni. - forgatom meg a szemeimet.
- Persze állítólag kedves, jóravaló srác. Hát.. azt hiszem ezután kénytelen leszek áthívni egy hétvégi ebédre, hadd legyenek együtt a felügyeletem alatt. Találkozva ismerszik meg a kölyök... Akarsz jönni te is? - ajánlom illendőségből, de azért annyira nem hiszem, hogy ez lenne az évszázad ötlete. Ki tudja mennyire szabadulnának el az elfojtott indulatok feszélyezné Lilyt az apja jelenléte. Meg amúgy is, egyedül könnyebben tudok hallgatózni a konyhából, amíg ők a nappaliban néznek valami szigorúan nem horror filmet.

Zene:   Hello, it's me
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Jan. 05, 2016 10:54 pm Keletkezett az írás



Angie & Archie



- Inkább körítés – és ruha – nélkül. – letörölhetetlennek tűnő mosoly terül szét ajkaimon, a kacsintását, pedig egy csibészes pillantással viszonozom. Lelkesedésemet azonban kénytelen vagyok kicsit későbbre tartogatni, ahogy szóba kerül a lányok és az ő… nem is tudom micsodának nevezzem. Szóval az a bizonyos James.
- Arra nincs szükség, itt vagyok én helyette. – szusszanok Angie Kerberoszát illetően és szerintem velem járt rosszabbul mindenki. Hát na, kövezzenek meg, amiért kicsit nehezen viselem a lányunk kamaszságával jelentkező „fiú-dolgot”. Bőven ráérne még erre véleményem szerint, de persze ezt nem mondhatom neki, mert akkor végképp nem fog beavatni az életébe sem most sem pedig máskor. És ezt nem szeretném.
- Ó, te jó isten! Jó, hogy nem mázolja fel mindjárt a szobája falára… – dohogok, mert az egy dolog, hogy a lánykánk épp most éli meg az első – remélem, hogy első – rózsaszínfelhős időszakát egy sráccal kapcsolatban, de, hogy a füzeteit és a leckéi is összefirkálja a kölyök nevével… És, ha már az iskolai dolgoknál tartunk…
- Mikor lesz a legközelebbi szülői értekezlet a suliban? Nekem mostanában nem mondta, bár nem is kérdeztem, viszont szeretnék elmenni mindenképpen. – remélem annak ellenére, hogy telefirkálja Jamesekkel a füzeteit, a jegyei jók és azért arra is minimum annyi figyelmet és energiát fordít, mint erre a kölyökre. Pontosabban azt remélem, hogy jóval többet.
- Persze, hogy akarok! Mindenképpen. – naná, hogy ott leszek, főleg, ha Angie már így megkérdezte. Ebben a kérdésben roppant elszánt vagyok, meg leszek. A lényeg, hogyha átmegy hozzájuk ez a James, akkor szeretnék én is ott lenni.
- Van még időnk, amíg Lily végez a suliban, akkor hazavihetlek? – tudom, elvileg ebben maradtunk, de jobb, ha megint rákérdezek. Ráadásul igen nagy kedvem lenne ahhoz a görög kóstoláshoz.

//bocsi, hogy ilyen rövidke lett Embarassed ez lenne a záróm és akkor megyek kezdőzni, ahogy megbeszéltük szív//

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 11:07 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Büfé - Archie °° Angie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Angie & Archie

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: