Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet


Egyéb egészségügyis
▪▪ Hozzászólások száma :
79
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Jan. 02, 2016 8:11 pm Keletkezett az írás



Összeszűkült szemekkel hallgattam. A homlokom ráncba szaladt, ahogy levette a felsőjét, és láttatni engedte hevesen emelkedő és süllyedő mellkasát. Ellöktem magam az ajtótól, és feszülten vártam. Ingott, mint egy féllábú szék, ami ugyan képes volt még megtartani az egyensúlyát, de akár egy fuvallatra is felborult volna. Az asztal sarkával való találkozására felvontam a szemöldököm. Kettős látás? Máskülönben lazán kikerülhette volna. Nem örültem az ablaknyitásos ötletének, de nem tettem ellene semmit, csak pár lépést tettem felé, hogy ha hülyeségen törné a fejét, akkor még időben tudjak cselekedni.
Mikor szembefordult velem, végigmértem, és morózusan vettem tudomásul, hogy mégsem lesz olyan egyszerű a dolog, mint ahogy én azt elképzeltem, hiába próbáltam logikusan megmagyarázni neki miért fogom azt tenni, amit.
-Nem szopatlak, hogy téged idézzelek. Az autód meg fog várni ott, ahol eddig is volt, a macskád szintúgy. Sejthetően raktál ki neki élelmet, és vizet. Amúgy büszke vagyok rád, hogy hajlandó voltál felelősséget vállalni egy másik élőlényért, de ez nem változtat a döntésemen.
Az előadását hökkenten szemléltem. Ezt most komolyan gondolta? Gúnyos, gonosz kis mosoly kúszott a szám sarkába, ahogy elé sétáltam, és finoman megfogtam az állát a bal kezemmel. Ha akarta, bármikor elhúzhatta a fejét. Ebben az érintésben most nem volt sem arrogancia, sem kényszerítő erő. Nagyon is érzéki volt, bár a szemeim továbbra is érzelemmentesen, hűvös logikával csillogtak.
-Ejnye Kate. Hányszor próbáltad már így megoldani a problémáid? Komolyan azt hiszed, hogy szétteszed nekem a lábad, vagy épp letérdelsz elém, és majd minden rendben lesz? Hogy becsukom a szemem, és hagyom, hogy elsétálj, miközben alig kapsz levegőt, cserepes a szád, mert kiszáradt a szervezeted az alkoholtól és a stimulálószerektől, nagy eséllyel kettős látásod is van, különben elkerülted volna az asztalt, és folyadékpótlásra van szükséged? Ennyire felelőtlennek tartasz vagy ennyire bolondnak?
Jobb kezem a térdére vándorolt. Apró köröket írtam le rajta, és ezek nyomán haladtam egyre fentebb a lábán, a combjára. Lazán benyúlhattam volna a szoknyája alá, és bár a kísértés megvolt, de az állapota, és az, hogy a betegem, felülírta a szűkülő kéjvágyat. A ruha fölött futottak tovább az ujjaim, keresztül csípőjének ívén és állapodtam meg a derekánál.
-Teljes mértékben egyetértek az állítással, hogy kedves és nyitott vagy. Talán már túlzottan is. De bármennyire is csábító az ajánlatod, sajnos nemet kell rá mondanom. Na gyere szépen.
Megszorítottam picit az állát, majd a bal kezem is a derekára vándorolt, és leemeltem az asztalról. Magam elé állítottam, és úgy pillantottam le rá.
-Mondhatnám, hogy van választásod, és akár a saját lábadon is jöhetsz, de tekintve a makacsságodat, tekintsünk el az alkudozásos időhúzástól. Ellátásra van szükséged. Szóval…
A hónalja alá nyúltam a bal kezemmel, a jobbal a térde alá, és úgy kaptam a karjaimba, majd öles léptekkel az ajtó felé indultam.
-Vihetlek hercegnőként, de a vállamon is, bár tartok tőle az utóbbinak elég látványos mellékhatásai lennének. De ha nem maradsz nyugton, megteszem.
Figyelmeztetőn pillantottam le rá, mielőtt kinyitottam volna az ajtót – ami elég érdekes tornamutatvány volt, de valahogy megoldottam – és kiléptünk a folyosóra.
-Betti. Leviszem a doktornőt a toxikológiára, addig tartsa a frontot kérem.
A lift felé indultam. A lépteim céltudatosak voltak, az arcomról semmit nem lehetett leolvasni. A nővérek tátott szájjal bámultak utánunk, de ez sem nagyon érdekelt. Viszont ha Kate rúgkapálni, ellenkezni kezdett, akkor letettem, majd egy mozdulattal a vállamra dobtam, és úgy folytattuk tovább az utunkat a toxikológiára.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
61
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Aug. 05.
▪▪ Korom :
40
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Jan. 02, 2016 10:12 pm Keletkezett az írás





Derek & Kate

I need six shots of tequila, an XL coffee or a big McVodka. Not a doc!


Természetesen nem ez az első alkalom, hogy így szórakozom. Őszintén szólva, rendszeresen így bulizok. Alapvetően nem lenne szükségem erre a sok szarra ahhoz, hogy jól érezzem magamat, és jól érezzem magam más emberek társaságában. Nem félek a józanságtól, nem félek tisztán bemászni a férfiak ágyába, vagy nadrágjába, vagy magamévá tenni őket az autómban, vagy az övékben. Igazság szerint azért csinálom ezt magammal, és ezzel a karrieremmel – hosszabb, rövidebb távon – egyaránt, mert boldog akarok lenni. Felejteni akarok. És ilyenkor nem gondolok semmire, csak tobzódom a boldogságban.
Amikor Derek végigmér, kihúzom magamat, egyenes gerinccel, és felszegett fejjel állok előtte, úgy pillantok rá, úgy állom tekintetét, hovatovább lubickolva fürdőzök benne. Mert ebben az állapotban a férfi tekintetek éltetnek. Olyan ez nekem, mint egyfajta drog, mint a levegő; érzem, ahogyan most is pulzál bennem a vadászat iránti vágy, a túlfűtött, kéjes ösztön. Elnyújtott léptekkel, pofátlanul szemezve, már-már nagyképű önbizalommal és hiúsággal közelítem meg az asztalt.
- Kár – biggyesztem le teátrálisan ajkaimat. És, hogy komolyan gondolom-e, szörnyű, színészi tehetségem ellenére...? Néha. Lehet. Nem tudom. – Életem szerelméről beszélünk – billentem kissé jobbra a fejemet, az autóra utalva ezzel. – A macskámat pedig tényleg el kell vinnem állatorvoshoz. Múltkor azt mondta, hogy felelősségteljesnek kell lennem. Az, hogy befogadtam, meg elneveztem, meg hagytam neki otthon élelmet, és vizet, nem feltétlenül tesz felelősségteljessé – bólogatva mutatok rá a tényre, és ezzel egy időben szédülök is meg.
Mivel cseppet sem vagyok józan, azt a gúnyos, és gonosz kis mosolyt teljesen mással hoztam kapcsolatba. Egészen pontosan magammal. Kiszáradt alsóajkamba harapok, miközben szépen ívelt, kívánatos száját nézem. Pofátlanul, és leplezetlenül mérem végig. Újfent. Sokadszorra.
Hagyom, hogy az államat fogja a kezében, nem húzódok el, sőt, még kissé előre is dőlök ültemben. Opálkék íriszeimet ráemelem, és az arcát, a vonásait kémlelem, ajkam szegletében játszadozó, kéjes mosollyal. Nem. Nem felejtettem el, hogy mit tett velem tegnap, hogy milyen rondán és kegyetlenül bánt velem, de most nincs bennem semmi félelemérzet, semmi kétely.
- Fogalmam sincs – vallom be, a lehető legőszintébben, le sem tagadva, hogy bizony, bizony, volt már rá egy-két-sok mocskos precedens, hogy a testemmel próbáltam megoldani a problémáimat. – Őszintén, rémlem – vallom be, és ezzel egy időben szét is teszem a lábaimat. Jobbom felsője alá kúszik, kockákba rendeződött izmaim simítok végig puha-, hideg ujjbegyeimmel, egészen a mellkasáig. Végig a tekintetébe vájom az enyémet, és nem eresztem, bokáim a lábszárainál, valósággal köré tekeredtem. Előrébb csúszok ültemben, és egész testemmel neki simulok, ahogy belülről ragadom meg a felsőjét, és vonom közelebb magamhoz. – Kit érdekel, hogy mi van velem? – vonom fel egyik szemöldökömet, immár ajkaira lehelve halkan doromboló szavaimat. – Mindketten tudjuk, hogy kettőnk közül én vagyok a bolond felelőtlen ribanc – kétes mosolyra rándul ajkam szeglete.
A térdemre írt, apró körök miatt nagy levegőt lopok elnyílt ajkai réséről. Ahogy keze derekamra fut, úgy kapok én is lapockája után, majd gerince mentén, egészen a tarkójáig húzom körmeimet, hogy végül ott feküdjenek rá ujjaim, csupasz bőrfelületére.
Aztán kissé kibillent, mire megütközve nézek rá.
- Tényleg úgy gondolja, hogy kedves vagyok? – vágok szavába, majd lemondóan nézek rá, mikor mondandója végére ér. – Nem akarok – feszítem meg izmaimat, és próbálok ellenállni neki, hogy leemelhessen az asztaláról. – Itt akarok maradni, vagy az autómért akarok menni. Jól vagyok – bizonygatom, a hajamba túrva, és felkészülve rá, hogy most jött el az ideje, hogy fogjam vörös tincseimet, de nem történik semmi. És, természetesen, hiába tépem a számat.
- Ne, kérem, ne, ne, ne! – próbálkozok kisiklani karjai közül, de nem megy. – Tegyen le! – próbálom megtámasztani magunkat az ajtófélfában, majd abban kapaszkodni, de mindez rohadtul nem tesz jót, amúgy is forgó, égő, tomboló gyomromnak. – Ne alázzon meg, bassza meg, tegyen le, és engedjen, megyek magamtól is, baszki! – markolok pólójába, egyik kezemmel, míg a másikkal átkarolom. – A macskám, az autóm... – és a tekintélyem, de ezt már nem mondom ki, mert már a folyosó fülsiketítő forgatagában járunk valahol. – Megígérte – fúrom arcomat mellkasába -, hogy meg fogja tartani a titkaimat – abban sem vagyok biztos, hogy hallja a szavaimat. – Rohadtul megígérte – és nyomatékot adva szavaimnak, és dühömnek, mellkason vágom a felsőjét szorongató öklömmel.
Aztán képszakadás.
Aztán Derek elenged, én pedig utána kapok, miközben kirántom a karomat valaki más kezei közül.
- Ne érjen hozzám – intézem szavaimat az idegennek, valószínűleg az épp ügyeletes toxikológusnak majd Dereknek: - Ön pedig engedjen el – osztom ki a parancsokat, és, ha végre egyenesbe kerülök, a hideg falnak támaszkodok, egész testemmel neki simulok, mint egy macska.

Words: 712 | Music: So what? | Note: I am a rock star.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
▪▪ Hozzászólások száma :
79
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Jan. 03, 2016 5:31 pm Keletkezett az írás



Ahogy széttette a lábát, felvontam a szemöldököm. A vágy körülöttem settenkedett, mint egy ragadozó, amely bármelyik pillanatban rám vethette magát. Hideg ujjai a felsőm alá kúsztak, és megborzongattak. Nem a hőmérsékletük. Az érintésük. A szívverésem felgyorsult, a pulzusom az egekbe szökött. Összeszűkült szemekkel méregettem, és hagytam, hogy hosszú combjai közé húzzon, indaként fonódjon rám, és belőlem nyerje az oxigént, az éltető tápanyagot. Engedelmesen dőltem előrébb, mikor maga felé húzott, és úgy pillantottam le rá, miközben a kezem lassan kúszott felfelé a lábán, centiméterről centiméterre falva a távolságot. Megcsókolhattam volna. Megvolt rá az alkalom, megvolt a vonzás, és a sóhajként köröttem rebbenő ígéret az enyhülésre, melyet az öle rejtett. Mégsem mozdultam, csak hagytam, tegye amit akar, miközben lassan megráztam a fejem.
-A bolonddal és felelőtlennel egyetértek, de ribancnak sosem gondoltalak. Arról én nem tehetek, hogy ennyire alábecsülöd magad…- súgtam vissza a választ, melyet talán nem várt, s amelyre nem számított, de valóban így gondoltam. A körmös mutatványára egy pillanatra lehunytam a szemem és morrantam egyet. A gerincem jólesően bizsergett, az ágyékom ébredezett. Igen. Profin csábított, és ha nem motoszkált volna bennem a tudat, hogy mennyi mindent szedett be csak azért, hogy elérje ezt a hatást önmagán, és hogy a szervezete olyan volt most, mint egy időzített bomba, talán sikerült is volna, hogy ott, az asztalon tegyem a magamévá, nem törődve azzal sem, hogy ki nyit ránk. Csakhogy a tények makacs dolgok voltak, és a felelősség az életéért felülírta ordító kéjvágyamat. Láncainál fogva rántottam vissza elmém mélyére, és emeltem le az asztalról Katet, majd a karjaimba kaptam és öles, határozott léptekkel indultam meg vele.
A szavai, a könyörgése nem hatott meg, ahogy az sem, hogy az ajtófélfába kapaszkodva próbált visszatartani. Karja puhán kúszott a nyakamba, erőtlenül kapaszkodott. Aggódón pillantottam le rá, és hajoltam kicsit közelebb, hogy halljam mit mond.
-Megígértem. Ahogy azt is, hogy vigyázok rád. Nem hagytál nekem választási lehetőséget. – mormoltam a fülébe, a puha tincsekbe, és megingathatatlan kősziklaként álltam az ütést. Igen, talán most csalódást okoztam neki, de a büszkeségénél és a tekintélyénél – sőt, még a Robin miatti, lassan rajtam elhatalmasodó szexuális tébolynál is – többet ért az élete.
Ahogy ellazult a karomban, szorosabban magamhoz öleltem, és kutatón pillantottam le arcára, miközben a liftbe léptem vele. Komoran vettem tudomásul, hogy elájult. Nagyon reméltem, hogy időben érek le vele a toxikológiára. Nem voltam orvos, csak egy alapképzésen vettem részt, és maximum csak egy újraélesztésre lettem volna képes, ha összeomlik. Még az volt a szerencse, hogy a kórházban voltunk. Türelmetlenül doboltam a lábammal, miközben összeszorítottam a fogamat. Az arcomról sütött az idegesség, ahogy felváltva néztem a lift kijelzőjét és az arcát. Az alagsorba érve robbantam ki a félig nyílt ajtón, és rohantam be a toxikológiára, ahol elkaptam egy ápolót.
-Kell egy ágy. Extasy, marihuana és alkohol koktél. A tünetek kettős látás, kiszáradás gyanú, mozgáskoordináció hiány.
Az egyik üres ágyhoz vezettek. Finoman tettem le a karomból. Ahogy elhagyta ölelésem óvó, meleg fészkét, úgy kelt életre.
-Ne foglalkozzon azzal, amit mond. Kösse le, különben elmegy. – intettem fejemmel az ágy rácsán pihenő bőrszíjra, míg én a másik kezét fogtam le, és vertem pillanatok alatt bilincsbe, nem foglalkozva az ordításával. Csak mikor végeztünk, akkor fordultam felé, és simítottam el az arcából pár arra kóborolt hajtincset. A tekintetem törődő és aggódó volt, az arcvonásaim feszültek.
-Sajnálom Kate, de nem engedhetem, hogy ilyen állapotban elhagyd a kórházat.
Tekintetem az ápolóra rebbent, aki immár a lábait kötözte le, hogy ne tudjon ugrálni, majd az infúziós állványra egy zacskót helyezett. Valahonnan előkerült még valaki, és én arrébb léptem, hogy hagyjam őket dolgozni. Nem tehettem mást. Még arra sem volt lehetőségem, hogy elmondjam neki, szabadságra megyek. Értelmetlen lett volna most beszélnem vele, és nem azért, mert nem fogta volna fel, amit mondok, hanem mert biztos voltam benne, hogy most ez érdekli a legkevésbé. Sértett volt, dühös, és én lettem a szemében az első számú közellenség. Nehéz sóhajjal fordítottam hátat neki, és hagytam el a toxikológiát vissza sem nézve. Itt már hozzáértő kezekben volt, akik ha már kitisztult a szervezete, majd elengedik. Csak a pultnál torpantam meg egy pillanatra, hogy szóljak, leküldetem a táskáját, blézerét az emeletről, végül eltűntem az liftajtó mögött.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
61
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Aug. 05.
▪▪ Korom :
40
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Pént. Jan. 08, 2016 9:35 pm Keletkezett az írás





Derek & Kate

I need six shots of tequila, an XL coffee or a big McVodka. Not a doc!


A szívem hevesen kalapál. Egyrészt, a sok szarság miatt, amit bevettem, elszívtam, megettem, megittam. Másrészt pedig... nem bírok magammal. Nem bírok a vágyaimmal. Újra, és újra, és újra ez történik, hagyom, hogy a kéjes akarás magával ragadjon, mint most. Veszettül, mocskos mód kívánom a férfit. Mélyen belélegzem az illatát, hozzá akarok érni – és meg is teszem, újra, és újra, és újra, így, vagy úgy -, egészen közel húzom magamhoz, és közel csúszok hozzá az asztal sima lapján. Mellem mellkasának nyomódik, egész testemmel hozzá préselődök, de érzem, hogy ez nem elég. Nem gondolkodok, hagyom, hogy az ösztöneim hajtsanak, azok vegyék birtokba elmémet, és testemet egyaránt. Nem törődök a következményekkel, és ebben a pillanatban semmi sem fontosabb, csak az, hogy megkaphassam azt, amit akarok. És most ezt az egészet akarom. Dugni akarok, a pszichológusommal, Mr. KnowItAll-al, Derekkel. Dereket akarom. Itt és most. Azonnal.
Kérlelhetetlenül fonódok köré, és természetesen célom az, hogy magammal rántsam ebbe az egészbe, amihez hozzáfogtam, kíméletlenül mászok bele a személyes terébe, ölemet lágyékához simítom.
Ujjai cirógatásának nyomán elfut a jóleső borzongás.
- Úgy véli, ideje lenne fizetnie nekem? – kaján mosolyra görbülnek vörösre festett ajkaim, míg a kérdést a férfi ajkára suttogom, leheletem selyme száját cirógatja, miközben mégis halk, rövid, és keserédes nevetés hagyja el ajkaimat.
Aztán lehunyom a szemeimet, próbálom összeszedni magamat, de egyre csak szédülök. Arcomra mosolyt erőltetek, homlokomat az övének támasztom, orrom az övének simul.
Rohadt fáradt vagyok.
És mindennek ellenére, a rosszullét, a fáradtság, az etikátlanság dacára, akarom, és kívánom.
Ám minden vágyam, cseppet sem stabil talajra, magabiztosan felépített tervem, és elképzelésem úgy omlik össze, mint egy kicseszett kártyavár, amikor Derek derekamnál fogva emel le az asztalról, és állít talpra. Meglepően megingathatatlanul állok ebben az állapotban is a magas sarkúmban. Az évek, és a rutin... – mindig ezt mondogatom a rezidenseimnek, és a gyakornokaimnak is – ámbár egy teljességgel más kontextusban, a tanulásra érve e szavakat - természetesen.
Mikor a férfibe karolok balommal, jobbommal gyors és igencsak heves mozdulattal markolok a hajamba, mert úgy érzem, hogy okádni fogok. Pont ide. Derek irodájába. Aztán, amikor épp olyan hirtelen halványul el az inger, mint ahogyan rám talált, kicsit sajnálom is, hogy így történt. Talán, ha az irodájában rókázok, ha tönkreteszem a szőnyeget, akkor majd kidob, és nem akar tovább foglalkozni velem mindezek után. Mármint, azt is belevéve a történetbe, hogy valósággal rámásztam. Hopsz.
Tehetetlennek érzem magamat erős karjai ölelésében, gyengének, és módfelett megalázva. MEGÍGÉRTE. Megígérte, hogy, amit itt történik, az itt is marad, a kurva irodájában. Miért? Miért nem tudja leszarni, hogy mi van velem, vagy mi történhet? Miért nem dobott ki, ha ennyire bassza az agyát az állapotom. Egyáltalán, miért vállalt el? Miért?
És most, mindannak ellenére, amit mondott, amire a szavát adta, megszegi. Közszemlére tesz, kiteregeti a szennyest, hovatovább az is meglehet, hogy arra hajt, hogy megfosszon a tekintélyemtől. Amit nyilvánvalóan nem fogok engedni. Sem neki, sem a dilettáns, buta kis rezidenseimnek, a gyakornokoknak meg pláne nem, a munkatársaim pedig holnaptól ugyanúgy fognak rám nézni, mint a szégyenteljes sétánk után, ami szinte az egész kórházon átível.
Ki fogom rúgatni.
- Nincs szükségem senkire, Derek – félig lehunyt pilláim mögül már csak a pólója színét látom, és a fekete szoknyámat, amint sötét sávot fest a férfi felsőjére. – Önre sincs szükségem, Derek. Mi a picsáért érdeklem? Miért...?miért nem enged el? Miért nem hagy magamra? Miért nem mond le rólam? Miért nem dob el egyszerűen?
Semmit sem fogok fel az egészből. Nem láttam az arcokat, nem hallottam, ahogyan összesúgnak mögöttünk, nem láttam azokat a pillantásokat.
Nem érzek semmit.
És nyugodt vagyok.
Békésnek is mondható.
Árnyéka önmagamnak.

Aztán a fekete, álomtalan, rövid ideig tartó képszakadást, az éles, fehéren világító fény váltja fel. A szívem hevesen dübörög bordáim alkotta ketrecében. Mint egy kibaszott kalapács.
BAMM. BAMM. BAMM.
Azonnal el akarok szakadni mindenkitől, minden érintés csak idegesít, a fény bántóan zavar, és el akarom hagyni a kórházat, az autómért akarok menni.
Erőtlenül próbálom kihúzni kezemet Derek, és a másik ujjainak szorító bilincséből, de nem hagyják, aztán már csak a hideg, puha bőrszíjak feszülnek csuklóimra. Mintha valami elbaszott pszichopata lennék.
- Követelem, hogy engedjenek el – sziszegek a toxikológusnak, és mivel amaz meg sem moccan, úgy nevetnem kell. – Ebben az esetben intsen búcsút az állásának – aztán az arcom felé nyúló kéz irányába kapom tekintetemet, és fejemet lassan elfordítva, dacosan próbálok kitérni Derek ujjai elől. Máskor, más esetben éppen az ellenkező irányba hajolnék, tenyerébe simítanám arcomat, hagynám, hogy játszadozzon a hajammal, a vörös tincseimmel, mert azt úgy szeretem.
- Rohadjon meg, Derek – mosolyogva, szinte trillázva közlöm a férfivel a véleményemet erről az egészről. A kurva terápiáról, az idióta munkájáról.
Egy ideig még figyelem távolodó alakját, aztán a toxikológus felé fordulok, újfent, és, mivel erő, és energia híján vagyok, csupán szavakkal, és nem feltétlenül üres fenyegetésekkel, továbbá női bájaimat alkalmazva próbálok szabadulni béklyóimból, melyek valósággal láncra vernek.
Hamarosan megérkezik a táskám, és a blézerem, aztán késődélután-, estefelé engednek el.
Másnap pedig mindenki, akivel kontaktusba kerülök, megérezheti a tekintélyemet, és a hatalmamat, a saját bőrén. With love.

Words: 817 | Music: So what? | Note: I am a rock star.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:53 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Derek & Kate
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: