Jack ++ Pam

- Ha megbetegedsz, majd szólj, és nem száguldozom, becsszóra! - komolytalanabb már nem is lehetnék, bár ez amúgy sem volt sosem erős oldalam. Mindig is szerettem mások idegein táncolni, és szépen figyelgetni, ki meddig bírja cérnával, és mik a gyengébb pontjai. Nem azért, hogy kihasználhassam, csupán azért, mert azt tartom, ha ismered egy ember gyengéit, ismered az embert magát. Persze ezzel is be lehet fürödni, de nálam eddig működött. Már ha vettem a fáradságot, hogy odafigyeljek másokra. Nekem mindig is én voltam az első, és bár tudtam, és tudom, hogy ez nem a tökéletes partner ismérve, eddig nem nagyon sikerült változnom. Anyu szerint, majd akkor, ha megtalálom az igazit. Azt hittem, hogy nekem Josh az igazi, de úgy tűnik, mégsem, ha még érte sem sikerült változnom. Hülye gondolatok, hess-hess!

- Ugyan már, valld be, hogy belegondoltál egy pillanatra! Álomfeleség lennék, ezt te is tudod. - nyelvet öltök rá. Tovább is dumálnék, de egy ideig azzal vagyok elfoglalva, hogy magamban tartsam azt a nagy mennyiségű whiskyt, amit az este folyamán letoltam. Nem egyszerű, de megbirkózom vele azért. Már csak az őrangyalom kedvéért is.

- Ha nem tetszik, tartóztasson le, Biztos úr! - a kissé gúnyos hangnembe némi hivatalosság keveredik, de csak azért, hogy jelezzem, szerepkeveredés történik. Ha most rendőri minőségben lenne itt, már vihetne is a dutyiba. Ha viszont nem, akkor ne csesztessen. De annyira azért még nem vagyok részeg, hogy ilyeneket hangosan is kimondjak. Nem vagyok én a saját magam ellensége. Vagyis nem mindig.

A szédülés talán csak a kocsiból való kitornászkodás miatt jön, talán azért, mert többet ittam, mint kellett volna. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy rohadtul forog a világ és ha Jack nem lenne, már a felhajtón heverésznék. így viszont két erős kéz között találom magam és bevallom, egyáltalán nincs ellenemre a dolog. Csak ez a kicseszett világ állna már meg egy percre. - ki lennék? - kérdezek vissza kissé elhaló hangon, majd, amikor letesz az ajtó előtt, vigyorogva rápillantok. Ő a zárral babrál, de amint kinyílik az ajtó, és újra a karjaiba vesz, megszólalok. - Gyakorolsz az esküvőnk napjára, mi? csak a fejemre vigyázz és jóban leszünk. - van egy olyan érzésem, ha tovább feszegetem a témát, akkor bajban leszek, de a határok nekem mit sem számítanak. Sosem voltam a vonal mögött maradó típus, és azt hiszem, nem is leszek, tekintve, hogy rohadtul nem szoktam meglátni a vonalakat, záróvonalakat, meg a többi haszontalanságot.

Amikor végre az ágyamban vagyok, kiterülök, mint egy béka, és csak akkor szólok Jack után, mikor már rég kiment a szobából. - Hová mennék mégis? a legjobb helyen vagyok... - azért a szédülés ellenére is felkelek, és elkezdem az alvós pólómat keresgélni. Mikor végre megtalálom, megszabadulok a cipőimtől, aztán a ruháimtól is. Mégsem alhatok egy 2000 dolláros ruhában.

-Oh, ha csak ez kell hozzá, akkor már holnap beteget jelentek!-Jelenik meg egy mosoly a szám sarkában. Biztos vagyok benne, hogy ez sem állítaná le őt, de azért jól esik, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, bár lehet, hogy hosszú távon még az idegeimre fog menni ezzel.
Csak a szememet forgatom az újabb szavaira. Már nem merek mit reagálni rá, mert akkor sosem hagyja abba. Ilyenkor jobb rá hagyni a dolgokat. Annál előbb hallgat el, vagy lép tovább. Most is abban reménykedem, hogy ezzel ezt a témát lezártuk.
-Ha szeretnéd az örsön tölteni az estédet pár részeg, kiéhezett fickóval. Tőlem akár oda is mehetünk.-Mondom halálosan komolyan. Sok dolgot tett már, amiért simán bevihetném. Senki sem kérdezné, hogy ki ő, vagy mit csinált. Már szerepel a neve a rendszerben és hallani a pletykákat a tévében, újságokban. A kérdésre inkább nem válaszolok. Nem kell belebonyolódni az ilyenekbe. Inkább haladjunk tovább, mert már nagyon szeretnék aludni. Az újabb beszólására megtorpanok és komoly tekintettel pillantok le rá.
-Ha akarod most azonnal ledoblak és megkeresheted magadtól az ágyad.-Tényleg képes lennék megtenni, ha tovább feszegeti a húrt. Türelmes ember vagyok, de nálam is vannak határok. Fáradt vagyok, így sokkal kisebb a türelmem. Jó lenne, ha nem nagyon akarna rajta játszadozni. Egy pillanatig még állok vele ó, majd ha látom rajta, hogy felfogta a dolgokat tovább haladok vele. Ha folytatni akarja, akkor egyszerűen ledobom a földre és elsétálok.
Nem sietem el a dolgokat. Kényelmes tempóban indulok meg a konyha felé. Már nem először járok ebben a házban, így ismerem a járást. Első alkalommal sikerült eltévednem és vagy fél órámba telt mire megtaláltam a konyhát, majd újabb fél óra, míg találtam egy tiszta poharat. Kész katasztrófa volt, de most a művelet maximum egy hat perce vesz igénybe. Teljes nyugodtsággal sétálok vissza a szobájához, abban a hitben, hogy az ágyán fekszik és nagy eséllyel elaludt. Így mikor visszaérek elkerekedett szemekkel torpanok meg az ajtóban. Csak pár rövid pillanatig blokkolok le, majd azonnal megfordulok és úgy nyújtom felé a poharat.
-Bocsánat, nem tudtam… Itt a víz, idd meg!-Terelem el azonnal a témát, majd ha elveszi zsebembe csúsztatom kezeimet, miközben továbbra is háttal állok neki. Nem leskelődöm, akármennyire is szeretnék. Megtanították nekem az illemet.

Jack ++ Pam

- Ugye tudod, hogy rendes pasi vagy? - változik komolyra a hangom egy pillanatra, de a tekintetemet azonnal el is fordítom. Pedig hajajj, épp egy aprócska mosolyt láttam a szája sarkában megjelenni, ami elég ritka látvány. Nem is értem miért, mikor olyan jól áll neki. Sokkal jobban, mint a morcizás.
Amikor legközelebb megszólalok, már megint a komolytalan énem kerül előtérbe, és ittas hangon, ostobaságokat dumálva feszegetem azt a bizonyos húrt. Bár azt hiszem, ez még mindig sokkal jobb, mint a pár perccel ezelőtti állapot, mikor a rókával küzdöttem. És győztem! igazi harcos vagyok! ha nem érezném magam hullafáradtnak még ahhoz is, hogy felemeljem a karom, akkor most biztos a nem létező bicepszemet feszíteném nagy büszkeségemben. - Jó lesz nekem otthon is. - adom meg magam hirtelen. Azt hiszem, jobb, ha csendben és nyugton maradok, mert valahogy sikerült végre megtalálnom azt a pozíciót, amiben nem érzek kényszert visszahívni az elfogyasztott italokat és a sittre sem szeretnék olyan nagyon ellátogatni. Ha csendben leszek, akkor talán megúszom. hállelúja, ámen, áldás békesség meg minden.
...
- úriember vagy, nem tennéd - némi bizonytalanság csendül a hangomban, és kicsit szorosabban fonom a karjaim a nyaka köré a biztonság kedvéért, de nem szólok többet. Nem merek. Élvezem a törődést, és hogy bármilyen morcos is, azért még itt van és segít.
Míg ő a konyhában matat, én megküzdök minden egyes két lábon töltött pillanatért. a cipőimből kilépve mintha kissé stabilabb lenne a talaj, de a világ még mindig olyan sebesen forog, hogy megint émelyegni kezdek. Nem lesz ennek jó vége! a ruhám cipzárjával küzdök egy ideig, és bár tudom, hogy reggel utálni fogom magam, amiért csak úgy ledobtam a székre, mégis csak ezt teszem. Épp megszabadulok a melltartómtól is, mikor meghallom Jack zavart hangját. - Nem tudtam, tényleg visszajössz-e még, vagy csak kifogást kerestél és titokban kisurrantál, aztán már rég a saját ágyikódban durmolsz. - magamra húzom az alvós pólómat, ami akkora, hogy bőven eltakar mindent, amit el kell. Bizonytalan léptekkel közelítem meg Jacket, és miután elvettem a vizet, lehuppanok a közeli fotelbe, magamra loccsantva az innivaló jó harmadát. - Francba! - az arcomhoz szorítom a hűvös üvegpoharat és lehunyom a szemem. - Soha többet nem iszom - jelentem ki határozottan. Aztán még hozzáteszem: - ennyi mindig elég lesz. - hiába szédülök, mégis apró mosoly játszik az ajkaimon, mert szinte látom magam előtt, hogy az első mondatra felhúzta a szemöldökét, és már épp készült volna valami biztatót mondani, de megelőztem. Erre valószínűleg csak lemondón megcsóválta a fejét, és szerintem azt gondolja, javíthatatlan alkoholista vagyok. Pedig nem vagyok az. Nem alkoholista vagyok, hanem drogfüggő. Gyógyult drogfüggő. Alkoholista csak akkor leszek, ha nem találom ki, mi a jó büdös fenét kezdjek az életemmel.
- Tudod, nem kell a fotelben aludnod. Van vendégszoba, kényelmes kanapé a nappaliban, és van az ágyamnak egy másik oldala is, ami olyan messze van az enyémtől, hogy kiabálni kell egymásnak, ha beszélni akarunk. De ez nem egy olyan ajánlat! - jelentem ki szilárdan. Még akkor is, ha nekem már azért megfordult a fejemben a dolog. De ezt neki nem kell tudnia.

-Igen, sajnos tudom. Ez fog a sírba vinni!- Eddig több problémám volt a jócselekedeteimből, mint hasznom. Mondjuk igaz nem is a haszon miatt teszem, amit, de nah. Azt mondják, ha jót teszel a karma is melléd áll. Nos eddig ezt nem igen vettem észre.
Csak bólintok egyet szavaira. Nem olyan ostoba ő. Szerintem is jobban jár, ha haza viszem. Ott legalább kipihenheti magát és talán még a holnapi újságban sem fog megjelenni a címlapon. Nem hiszem, hogy olyan nagyon jót tenne a hírnevének egy újabb negatív kritika.
-Biztos vagy benne?-Az arcomról semmi sem olvasható le. Egy pillanatra bevallom én is elgondolkozom azon, hogy vajon képes lennék e rá, de rá kell döbbennem, hogy van az a pillanat, mikor rezzenéstelen arccal megtenném. Belül viszont elmosolyodom, amint megérzem, hogy erősebben kapaszkodik belém. Helyes! Féljen csak. Akkor talán nem mer úgy visszapofázni nekem. Talán idővel tényleg sikerül megszelídítenem és rávennem, hogy vigyázzon jobban magára.
Felszökik szemöldököm, bár úgy sem láthatja ábrázatomat.
-Mégis mikor mentem haza szó nélkül? Azt hittem ennél már jobban ismersz engem.-Csak akkor fordulok meg, mikor már lehuppan a fotelba. Majdnem kitör belőlem egy kisebb fajta nevetés, ahogy magára önti a vizet, de visszafojtom. Nem lenne túl illendő.
Az ajtófélfának döntve vállam figyelem őt. Mosoly kúszik arcomra. Hányszor hallottam már ezt az ígéretét. Sosem tudta betartani, de majd egyszer tényleg sikerülni fog neki. Ebben biztos vagyok.
-Köszönöm a felajánlásod, de jó lesz nekem a kanapé is.-Én sem bánnám, ha mellette aludhatnék, de nem akarok visszaélni a helyzettel. Különben is teljesen el tudom hinni, hogy az a kanapé iszonyatosan kényelmes, szerintem még az ágyamnál is kényelmesebb.
-Gondolom enni nem kérsz. Tudok valamiben még segíteni?-Ideje lenne aludni térni.

Jack ++ Pam

- Biztos hát! - ezúttal sem valami meggyőző a hangom, de az ujjaim úgy markolják Jack vállait, hogy szinte elfehérdtek már. Szó, ami szó, nem szeretném a padlón találni magam. Bár az igaz, hogy ismerős terep lenne, de nem szerettem sosem ott tartózkodni. Még akkor sem, ha a ház padlója meleg és puha szőnyegekkel van megszórva. Hátrahajtom a fejem, és elengedem magam, mert annyira szédülök, hogy komoly erőfeszítésbe kerül a fejemet tartani is. lehunyt szemmel, bízva Jack odafigyelésében vitetem magam a szobáig. Az ágyra huppanva nagy a kísértés, hogy csak bebújjak a takarók alá és úgy maradjak reggelig, de ebben a ruhában ez valódi bűn lenne. Ezért erőltetem meg magam és kelek fel átöltözni.
- Őszintén szólva nem lepne meg, ha már kicsit eleged lenne... - sóhajtok lemondón a pohárba, de nem merem kinyitni a szemem. nem akarom látni az arcát, mert attól félek, rosszul esne, ha bólogatni látnám. Inkább nem cseszem el még jobban ezt az amúgy is elbxszott estét.
A felajánlást persze, ahogy azt sejtettem, igazi úriember módjára visszautasítja. Azt a részét legalábbis, hogy az ágyamban aludjon. Na persze, mit is gondoltam? Még jó, hogy nem lát a fejembe. De most azért annak is örülök ám, hogy én sem látom, az ő fejében mi kavarog. Nem lehet túl jó véleménnyel rólam, és az egészben az a legszörnyűbb, hogy nem is hibáztathatom érte. A fene essen bele! Csapongnak a gondolataim, és érzelgős is lettem. Utálom, hogy részegen állandóan váltakozik a hangulatom. veszélyes ilyenkor a közelemben lenni. Ezt persze már Jack is tapasztalta.
-Enni? A hűtőmben csak pia van, meg kávétejszín. Meg talán egy szelet többnapos pizza. - felelek elgondolkodva, miközben bemászom az ágyamba. - Elég szánalmas, ugye? De hidd el, volt már rosszabb is... - sóhajtom bele a párnámba, és lehunyom a szemem. - jó éjszakát! -  
Megvárom, amíg leoltja a villanyt, és csak akkor szólok utána, mikor már majdnem behúzza maga mögött az ajtót. - Jack! -  ha megvárja, ha nem, akkor is hozzáteszem: - Köszönöm! –

Hogy elegem van e? Nos néha igen. Néha tényleg elgondolkozom azon, hogy leállok az egésszel, mert semmi értelme… De közben meg nem tudom, hogy nem hagyna nyugodni az a gondolat, hogy nem tudom jól van e.
-Nem gondolod, hogy kicsit túl szigorú vagy magadhoz?-Igen idegesítő, hogy állandóan bepiál és nem tud magára figyelni, de kedves egy teremtés, csak remekül álcázza. Felkúszik szemöldököm ahogy elkezdi sorolni miket találhatok majd a hűtőjében. Nah igen modell… Azoknak tilos enni. Ilyen baromságot. A mai divatlányok mind csont és bőr, be kell vallanom, hogy sokak pont ezért néznek ki olyan rondán. Pam szerencsére még nem fogyott le olyan drasztikusan, de remélem több esze van annál, mintsem hagyja, hogy egy csontvázat csináljanak belőle. Egyik nőnek sem áll jól.
Szerencsére könnyen eljut az ágyáig, így túl sok dolgom már nincs vele. Szépen megvárom, míg betakarózik, majd egy halvány mosollyal válaszolok neki.
-Jó éjszakát!-Leoltom a lámpát, egy utolsó pillantást vetek rá, majd már ki is lépek az ajtón. Már majdnem bezártam azt, mikor meghallom a nevem, így megtorpanok. A köszönömre elmosolyodom, de nem mondok semmit, csak becsukom az ajtót. Egy nagy sóhaj szökik ki számból. Hosszú egy este volt a mai. Azt hiszem ma beteget jelentek. Egy mosott szar lennék reggel.
Korán kelek, bár nem olyan korán, mint ahogy szoktam. Az első dolgom, hogy betelefonálok az őrsre. Szerencsére semmi gondot nem okoz nekik, hogy nem megyek ma be. Nadrágomat az éjszakára levettem, ahogy a felsőmet is, így visszaveszem azokat, majd óvatosan benyitok hozzá. Még mindig mélyen alszik… Helyes.
Felöltözve kisétálok a házból és megkeresem az első boltot, ahol szépen bevásárolok reggelinek, esetleg ebédnek valót is. Ha már nem kell dolgoznom, segíthetek is neki.
Hamar visszaérek a házhoz, ahol egyenesen a konyhába sétálok. Kidobálok minden felesleges dolgot a hűtőjéből és bepakolom a friss zöldségeket, gyümölcsöket, majd neki is állok a reggeli készítésének. Sonkás omlett, egy kis palacsinta és frissen csavart narancslé, nah meg az elmaradhatatlan kávé. Remélem ezek a fenséges illatok hamarosan őt is kicsalogatják az ágyából.

Jack ++ Pam

Szét vagyok esve. Az emberek sokszor mentegetőznek ezzel a frázissal, ha valamit elcsesznek, vagy nem úgy csinálnak, ahogyan kellene, esetleg rossz passzban vannak. Nekik ez egy nemkívánatos állapot, ami csak néha fordul elő (jó esetben) és ki lehet aludni. Én viszont évekig éltem úgy az életem, hogy nem tudtam eleget aludni ahhoz, hogy összerakosgassam a darabkáimat, és ha mégis sikerült néha, csakis arra vágytam, hogy újra szétessek, ha lehet, akkor kokótól, ha nem, akkor az alkoholtól. Így éltem az életem napról napra, és csakis arra tudtam gondolni ébredés után (meg lefekvés előtt is) hogy a sűrű napirendembe hogyan fog beleférni a repülés. A kokainnal ébredtem és feküdtem, és ami a kettő között volt, az is szinte csak erről szólt. Ehhez képest most egészen tüneményes az életem. Nem könnyű, nem is egészséges, de azért mérföldekkel jobb, mint ami volt. A terapeutám aggódik. Persze, hogy aggódik. A józanság nála teljes józanságot jelent, de hamar rájött, hogy ez velem nem fog működni. Bármit írjanak is a könyvek, nem tudtam mindentől egyszerre megszabadulni, így iszom. Iszom, amikor szar napom van, iszom, ha nem fér már más az agyamba, csak a szer utáni sóvárgás, és iszom akkor is, ha arra gondolok, hogy tönkrebxsztam az életemet és a karrieremet valamiért, ami nem tud anyám helyett anyám lenni, ami nem tud jól szeretni (sőt, sehogy sem) és ráadásul még egy jót sem lehet vele beszélgetni. És mindezek ellenére mégis azt tudom mondani: nem vagyok alkoholista. Ez nem olyan, mint a droggal volt. Ez gyógyszer. Csak néha túladagolom. És valahogy mindig csak olyankor találkozom Jackkel, mikor ez történik. Józanon miért nem állít meg soha? (volt már rá példa, de részegen hajlamos vagyok elsiklani apró, az önsajnálatom gödrét csak tovább mélyítő részletek felett. Hiszen akkor is ugyanúgy elcsesztem, mint részegen szoktam, és még a whiskyre sem foghatom.)
- Szigorú? Igen, azt hiszem az vagyok. Elvégre csak berúgtam, nem? - vigyorral próbálom élét venni a hülye helyzet kialakulásának. Nem akarom sajnáltatni magam, és azt sem, hogy Jack azt higgye, ezzel esetleg el akarok érni nála valamit. Hülye érzelmi hullámok! Megtanulhatnám már kezelni őket! Rohadt sok kellemetlenségtől megóvna.
Nem nagyon gondolom át, mielőtt rövid felsorolást teszek a hűtőm tartalmát illetően, hogy ez hogy hangozhat egy modell szájából. Alkesznek és anorexiásnak gondolhat, bár az igazság az, hogy a sok rossz tulajdonság mellett az anorexia már nem oszt, nem szoroz. Igaz, rohadtul nem vagyok az. Ahhoz viszont már nincs erőm, hogy ezzel is foglalkozzam. Nincs erőm magyarázkodni, tagadni, átbeszélni. Nem is lenne most értelme. Bebújok az ágyamba és beletemetem az arcom a párnába. Tudom, hogy hallotta a hálálkodást, de szerencsére nem csinált nagy ügyet belőle. Ezért csak még hálásabb vagyok. Egy percig talán. Mert ennél tovább biztosan nem tart, hogy elaludjak.
Kávéillatra ébredek. Nem-nem! Kávé- és kajaillatra. Azta! Ha nem hasogatna annyira a kxrva fejem, kipattannék az ágyból és rohannék a konyhába, ahonnan ezek a fenséges illatok szivárognak. Erő és életkedv hiányában azonban csak forgolódom a hatalmas takarók és párnák közt. Percekig csak győzködöm magam, hogy érdemes kimászni az ágyból.
A tegnapi sminkemben, zilált hajjal, gyűrött, sápadt arccal találkozik a pillantásom, mikor a tükör felé sandítok. Fúj! Ha rá bírnám venni magam a tusolásra, az lenne az ideális, de reggeli előtt biztosan nem fog összejönni. Az ilyen energiaigényes dolgok előtt muszáj tankolni. Mezítláb kitipegek a konyhába; szinte csukott szemmel közlekedem, hagyom, hogy az orrom vezessen. Amikor kinyitom a szemem, alig jutok szóhoz. Általában zabpelyhet reggelizem, vagy azt, ami az előző esti kajámból maradt. Mindegy, csak induljon el a nap. Ez viszont királyi. Minden van az asztalon, amit szeretek és tudom, ezért érdemes volt kivergődni az ágyból. - Ez a te műved, Jack? - kérdezem tök fölöslegesen, hiszen egyértelmű a válasz. - Te aztán tudod, hogyan nyűgözz le egy lányt, ugye? - küldök a férfi felé egy fáradt mosolyt, miközben már le is huppanok az egyik székre és magam elé húzom a palacsintás tányért. - Eszel te is, igaz? Nem hagyhatod, hogy egyedül felzabáljak mindent! -

Az elmúlt időszakban, mióta ismét összehozott minket a sors Pam rengeteget mesélt magáról, a múltjáról, főleg részegen. Én sosem fojtottam belé a szót, sőt próbáltam minél többet megtudni róla. Hogy miért? Csak hogy megértsem miért teszi mind ezt magával, mert mindig van ok. Jelen esetben leginkább a családi háttér az ok. Pedig gyerekkoromban azt hittem, hogy egy gazdag család csak boldog lehet, hiszen mindenük megvan.
Mikor meghallom közeledő lépteit automatikusan elmosolyodom. Nem fordulok meg, mert éppen palacsintát öntök a serpenyőbe, de a kérdés hallatán hátra pillantok.
-Igen az enyém. Gondoltam ideje lenne valami rendeset is enned. Ha legközelebb megkérdezem, hogy van e itthon kajád, akkor szeretném azt hallani, ha azt mondanád, hogy igen és nem csak egy szelet régi pizza.-Noh de túl korán van még a cseszegetéshez, így inkább be is fejezem. Ahogy leül oda is teszek neki egy fájdalomcsillapítót. Azt hiszem jól fog az még jönni.
-Őszintén? Nem ez volt a szándékom… Csak… Biztosan mondták már neked, hogy a reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk. Nem lehet félvállról venni, de az összes étkezést szem. Fontos, hogy rendesen táplálkozzunk… Na jó, de nem fogok most itt neked kiselőadást tartani. Szóval inkább csak annyit mondok, hogy Jó étvágyat és szép reggelt.-Kacsintok felé egyet, majd már meg is forgatom a palacsintát. Szerencsére már nincs sok hátra. Nem kevertem ki túl sok tésztát. Az sem lenne jó, ha végül a nyakán maradna és megromlana.
-Legszívesebben hagynám, de én is farkas éhes vagyok, szóval nem fogom hagyni!-Jó lenne látni rendesen enni őt, és ha képes lenne mindent megenni, hát hajrá, de utána ne akarja kihányni. Remélem azért ő még nem ilyen elvetemült modell.
-Ma már nem megyek be dolgozni. Szóval ha kell valami segítség, fuvar csak szólj.-Mégis mi a francot művelek? A helyett, hogy a pihenést választottam volna még fel is ajánlom a segítségemet. Nem vagyok normális. Kaja aztán tipli, ezt kellene tennem, már így is túl sok időt töltöttem itt el. Jack! Te egy idióta barom vagy!