To my Doctor

Fejemet hátrahajtva pihenek a vörös színű, bőrfotelben, miközben érdeklődve figyelem, hogy a nővér melyik csövet hova köti be és pontosan milyen szert is kapok. Nem értek az egészségügyi dolgokhoz, azt sem tudom a kemoterápia konkrétan miből áll, viszont nem hiszem, hogy a későbbiekben nagyon mélyre menően érdeklődnék utána. Dr. Morgan az egyik legjobb onkológus, nem hiába ajánlották őt nekem, így bízom a szakértelmében.
Bár a mellékhatásai a kezelésnek, eléggé húzósak lesznek. Egyik nap szuperül leszek, másik nap rendkívül rosszul. Kihullhat a hajam és egyéb „ínyencségek” történhetnek, amikbe még csak belegondolni sem óhajtok.
És már rá is jövök, hogy ezért nem akartam ezt az egészet… Lehet a műtét jobb megoldás lenne, erre rá is kérdezek, amint találkozom az orvosommal. Bár nem tudom, hogy azt követően, évek múlva mekkora esélyem lenne arra, hogy teherbe essek. Igaz ezen sem gondolkoztam még azelőtt túl sokat… Szeretem a gyerekeket, de eddig még nem tudtam anyaszerepben elképzelni magamat. Noha mi emberek olyan különös teremtmények vagyunk, hogy mindig az kell nekünk és arra vágyunk, ami elérhetetlen. Aztán persze lehet, hogy semmi problémát nem jelentene, de ezt is az orvosommal kell megbeszélnem. Addig meg megpróbálok pihenni, relaxálni és mindenek előtt kikapcsolni az agyamat. Már ha ez egyáltalán ilyenkor lehetséges.

Émelygően és voltaképp bódult állapotban ülök át a kerekesszékbe és hagyom, hogy visszatoljon a szobámba az egyik ápoló. Nem érzem jól magam. Azt hittem, hogy maga a kemoterápia tudata valahogy majd javít a kedvemen, de nem tette, sőt inkább csak rosszat tett vele. Hogy maradjak így erős? Mibe kapaszkodjak, mikor legszívesebben elhagynám magam? Ötletem sincsen.
Szerencsémre egyelőre elég csak a hajamat megigazítanom, púder és smink addig nem kell, míg öcsém vagy a "lovagom" be nem jön. Így most sem foglalkozom túl sokat azzal, hogy mennyire vagyok sápadt.
Elmosolyodom, ahogy az orvosom lép be a szobámba, holott még az ágyamba sem vagyok, tekintve, hogy mindössze egy lépéssel előztük meg őt.
- Reggelt, Dr. Morgan. - Mosolygok, de semmiképp se vagyok vidám, csak nem akarom, hogy azt higgye, nem próbálkozom. Ő sem egyszer javasolta a kemoterápiát, de én hülye és hajthatatlan voltam. - Túl vagyok az első kemón. Mikor tudjuk meg, hogy használ-e? - Remélem minél hamarabb, ugyanis feleslegesen nem akarom fecsérelni azt a kevés időmet, ami még megmaradt. Vagy ő szerinte a műtét biztosabb lenne?