Jack ++ Pam

- Dehogy adom! nincs is nálam! Hagyj békén, nem vagyok már 8éves! -  A csapos srác biztos jót akar, de azért menjen már a francba az okoskodásával! Még hogy részeg vagyok! hahh! Még csak az kellene! Anyu szerint nincs gusztustalanabb látvány egy holtrészeg nőnél. A gondolatra szélesen elvigyorodom, és ahogy kitántorgok a kocsma ajtaján, a csípős esti szél beférkőzik a lengén, gombolatlanul magamra aggatott kabát alá. Megrázom magam és a tíz centis tűsarkak ellenére is egészen emberes tempóban indulok a kocsim felé. Csak tudnám, hogy hol parkoltam! Fránya egyforma utcák, hogy utálom őket! Anyu mindig azt mondogatja, hogy még a lakásomban is képes lennék eltévedni, és persze igaza is van. mint mindig. Franc essen bele! Utálom, hogy mindig igaza van, és hogy végül mindig én kell legyek, aki megszeppent óvodásként vallja be a hülyeségeit és azt mondja, igazad volt, anyu. Francba vele is, meg mindenkivel, aki csak cseszegetni tud, és az nyugtatja meg, ha látja, hogy van az övénél elcseszettebb élet is.

Hát nem vagyok elcseszett! Meg is tudom mutatni! Bármennyit ittam is, haza tudok menni. autóval. Egyedül és egy darabban! Az autóvezetés még megy, ha életvezetésből meg is buktam már jó párszor.  Szorosan magam köré vonom a kabátomat, és csak az autónál jut eszembe, hogy a kesztyűmet a bárban hagytam. Csapos Barry jó srác, úgyhogy biztos elteszi nekem a legközelebbi viszontlátásig. Bár jó eséllyel nem fogok emlékezni rá, hogy ott hagytam. Ennek ellenére sem érdekel annyira, hogy visszavánszorogjak érte.

Nagy nehezen megtalálom az autómat és némi szentségelés után a kulcsomat is. Milyen jó is lenne, ha a feneketlen táskáim nem nyelnék el mindig épp azt a dolgot, amire szükségem lenne. Nagy nehézségek árán betornászom magam az autómba, és mivel épp úgyis a kezembe akadt, meggyújtok egy szál cigit. Aztán két slukk után ki is hajítom az egészet. Előbb az ablakon akarom, de ahhoz járnia kellene a motornak, így a hideggel nem törődve kivágom a terepjáró ajtaját és kihajítom a cigimet a járdára. Épp valami tetovált kedves arcú fickó cipőjére. Próbálok elnézést kérni, de valahogy olyan létidegen ez a szó számomra, hogy nem sikerül túl jól. A kedves férfi zokon veszi, és mindenféle fenyegetésekkel és szitkokkal válaszol. Szó szót követ, és a végén még én örülhetek, hogy nem vertek meg. Micsoda barmok vannak!

Gyújtást adok és miután háromszor-négyszer körülnéztem, el is indulok hazafelé. Nem olyan messze lakom innen, úgyhogy azt hiszem, jobb lesz, ha lassan megyek. Egy leszedált lajhár is kielőzne, olyan lassan sikerül. Azt hiszem, fel sem váltok egyesből, csak szépen gurulok végig a kiürült utcákon. Egy ízben mellém lassul egy középkorú férfi és miután kiactivitizzük, hogy húzzam le az ablakot, átkiabál, hogy segítene, ha tud. Nem tud. Részeg vagyok, nem életképtelen. Nem nagyon részeg, csak épp egy kicsit. És egyáltalán nem életképtelen.
Próbálok hazaérni. Miután feldolgozza az infót, nevetve továbbhajt, én pedig csakis a jószándékú ajánlata miatt nem kívánok neki semmi rosszat. Azon kívül, hogy bxszódjon meg.

A sárgán villogó lámpák szerencsére nem állítanak meg sehol. Jobb is, mert nem biztos, hogy akkor is ennyire eseménytelenül telne a hazavezető út. Nagyokat pislogva, kissé szédülős fejjel vizslatom a visszapillantót. Piros-kék-piros-kék epilepsziás roham…  Nabaszki! Már csak erre van szükségem....

Sokáig és sokat dolgoztam ma. Mire hazaértem semmi energiám nem maradt. Még a vacsoráról is lemondtam, egyszerűen csak megfürödtem, és bedőltem az ágyba.
A telefonom rezgésére ébredek fel. Máris reggel lenne? Kinyitom a szeme, de vak sötét van. Oldalra pillantok. Hajnali négy… Mi a franc?...A telefonomért nyúlok, majd kómás hangon szólalok bele.
-Mi a franc van?-Barry az, ami egyet jelenthet. Pamela megint részeg és kocsiba ült. A fenébe!
-Rendben megyek. Köszi, hogy hívtál!-Még én kértem meg őt, hogy ilyen esetekben hívjon, bármilyen késő is legyen. Jobb, ha én találok rá, mint a munkatársaim. Már rég elveszette volna a vagyonát, ha minden alkalommal megbírságolják. Fene vinné el azt a hatalmas szívemet. Olyan kényelmes az ágy… Pamela! Miért gyűlölsz ennyire?
Felkelek az ágyból, magamra öltöm az egyenruhámat, majd le is sietek a kocsihoz, hogy elinduljak vele. Tudom merre kell keresnem, így egyenesen oda tartok. Bár a kocsi nem ismerős, de a lassúsága miatt azonnal rájövök, hogy csakis ő lehet az. Nah meg tudtommal az előző autóját tönkre tette, ami mondjuk nem meglepő. A fényeket azonnal bekapcsolom, majd leállítom a kocsit, kiszállok belőle és egyenesen odasétálok hozzá. Amint mellé értem bekopogok az ablakán. Ha lehúzza be is pillantok.
-Szia Pam. Ugye tudod, hogy a legmélyebb álmomból keltettek fel miattad?-Nézek rá kérdőn, majd jelzem neki, hogy nyissa csak ki azt az ajtót és csússzon eggyel arrébb. Ahogy máskor is most is hazaviszem majd, de nem az ő kocsijával. Azt szépen itt hagyjuk, csak nem az út közepén. Ha engedi leparkolok a kocsival, majd szépen kiszállok belőle és visszaadom neki a kulcsot.
-Gyere! Hazaviszlek!-Mosolyodom el. Komolyan mondom, mint egy nagyra nőtt gyerek, aki állandóan lopkodja a cukorkákat, csak itt sajnos a cukorka sokkal veszélyesebb.

Jack ++ Pam

Megmondom őszintén, ha rendőrautót látok, nem tudok egy csepp boldogságot sem érezni. Sosem voltam jóban a rend marcona őreivel, és ezután sem valószínű, hogy nagy barátságban leszünk. Aztán itt van ez a pasi, Jack. pár éve még a gimiben korrepetált matekból, most pedig zsaruegyenruhában próbálja megkeseríteni az életem. Komolyan! Mindenhol ott van, ahol nem kellene. Ha részegen ülök kocsiba, megjelenik. Ha józanon száguldozom, akkor is. Ha egy dílertől szeretnék egy kis… francba! még jó, hogy akkor is ott volt! Különben cseszhetném a 323 napos józanságomat. hangosan felröhögök, mikor ehhez a gondolathoz érek. Józan vagyok már hosszú ideje, de hálisten ez nem jelenti azt, hogy nem ihatok meg néha-néha egy pár pohár whiskyt. Szóval Jack. Ha nem tudnám, hogy mindig is ilyen rendes fiú volt, azt hinném, akar valamit. De tudom, hogy túlságosan jól akarja végezni a munkáját. A járőrködés pedig nem valami hálás feladat. Túl sok idióta rohangál az utakon. Örülök, hogy van valaki, aki megvéd tőlük. Igazi őrangyal a srác, de komolyan!
-Nananana álljunk csak meg! – emlékeztetem magam hangosan, miután lefékezek az út közepén és üresbe teszem az autót (ez még megy, és emiatt rohadtul büszke vagyok magamra). még a végén kiderül, hogy mégiscsak örülök a rendőrség felbukkanásának. Az előbb még azt állapítottam meg, hogy nem bírom a fajtájukat, és most meg…. Ha Stonebridge biztos úr az, akkor talán nincs nagy gond. Ha viszont valamelyik kollégája, akkor elég nagy bajban vagyok. A vezető oldali visszapillantóban figyelem, ahogy a járőr kiszáll az autójából és néhány lépéssel később, ahogy az utcai lámpa fénykörébe ér, nagy sóhajjal nyugtázom, hogy megint rohadt nagy mákom van. vigyorogva eresztem le az ablakot de igyekszem letörölni az arcomról, mire a férfi felé fordulok.
-Helló biztos úr! Talán túl gyorsan mentem? – ártatlan hangon adom elő a leglehetetlenebb kérdést, de azért annyira nem vagyok totálkáros mint az előző autóm, hogy ne tudjak értelmesen felelni. – Mégis ki az a szemtelen kém, aki azért zargat téged hajnalok hajnalán, hogy engem beköpjön? – ez igazán nem szép tőle! mondhatnám azt is hogy kapja be, de egyelőre próbálok józannak és civilizáltnak tűnni. Nem, mintha olyan jól menne…

Az intésre rosszalló pillantást vetek rá.- Azt akarod, hogy keresztülmásszak a sebváltón? ejnye! – tovább is folytatnám az évődést, de a pillantása hamar elárulja, hogy nincs sok kedve szórakozni. Pedig fogalma sincs, milyen szórakoztató tudok lenni, ha akarok. Gyorsan átcsúszom az anyósülésre, és közben dudálok, indexelek, fényszórót kapcsolok,meg mindent, ami kell. Nem vagyok épp a koordinációs képességeim csúcsán, annyi szent. Aztán a kocsiból már az ő segítségével kászálódom ki és kissé durcásan elteszem a kulcsom a táskámba. – De elöl akarok ám ülni! Nem a rács mögött, mint valami nyomi bűnöző! – szabom meg gyorsan az utazás feltételeit. – És…. és holnap segítened kell megtalálni az autómat. azt sem tudom …. – azt akarom mondani, hogy fogalmam sincs, hogy épp hol vagyunk, de inkább nem fejezem be a mondatot. Nem vetne rám túl jó fényt, bár látott már ennél rosszabb állapotban is ez a férfi. Jack. A kedvenc egyenruhásom. De ezt neki nem kell feltétlenül tudnia. még a végén elbízná magát. Beülök a rendőrautóba és hagyom, hogy bezárja az ajtót rám. Mikor aztán ő is beül, felé fordulok, és komoly arccal felteszem a kérdést, ami leginkább foglalkoztat most: - miért csinálod? semmit sem kellene tenned értem. Nem tartozol semmivel. – ez valóban így van, és tisztában vagyok vele, hogy minden oka meglenne, hogy utáljon. Mégis itt van most (is) és ahelyett, hogy megfosztana a jogsimtól, hazafuvaroz. Nem akartam igazából komoly témát felvetni, de tényleg érdekel, vajon miért segít. Józanon nem biztos, hogy megkérdezném. Csak örülnék, hogy ilyen mázlim van és nem bolygatnám a témát, de pár whisky után minden más megvilágításba kerül.

Én sem örülök annak, hogy majdnem minden este az utakat kell járnom azért, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem éppen drogot akar venni, vagy ismét ittasan ült a volán mögé. Csak akkor vagyok képes nyugodtan hazamenni és aludni, mikor tudom, hogy a kedvenc helyére megy, ahol már jól ismerik. Ott biztonságban van és már megtanulták, hogy azonnal hívjanak engem, amint hazaindul. Ez történt most is. Ezek után nem csoda, hogy napközben úgy nézek ki, mint a mosott szar. A kollégáimnak már teljesen megszokottá vált a nyúzott képem. Sokáig kérdezgették, hogy mit művelek esténként, de miután rájöttek, hogy semmit nem húznak ki belőlem felhagytak a kifaggatással.
A kérdésére elmosolyodom, majd megrázom a fejem.
-Nem. Nem mentél túl gyorsan. Még egy csiga is simán legyőzött volna… De megint ittál. Az szép dolog tőled, hogy legalább óvatos próbáltál lenni, de hányszor mondjam még, hogy ne ülj be a volán mögé, miután ittál?-Nem, nem fogom részegnek nevezni, mert tudom, hogy akkor azonnal hisztizni fog itt nekem, hogy ő bizony nem részeg, pedig tízig sem lenne képes elszámolni.
-Barry hívott, ahogyan a múltkor is. Én kértem meg, hogy hívjon. Jó fej a srác.-Bár nem értem, hogy miért, de ő is kedveli Pamelát és aggódik érte ilyenkor. És ő észre sem veszi, hogy mennyi pasi próbálja meg megvédeni őt. Mi sem vagyunk normálisak. Csak a szemeimet forgatom ahogy szépen átmászik az anyósülésre. Nos az már biztos, hogy az utcában mindenki most küldd el minket jó messzire. Mert, ha valaki ilyen zajongás után még alszik, az vagy halott, vagy be van tépve, de rendesen.
-Rendben!-Nincs kedvem leállni vele vitatkozni. Bár a szabályok szerint nem ülhetne mellettem, de nem lesz gond… Igaz volt már miatta bajom a főnökömnél, de ki tudtam magyarázni a dolgot és mivel az egyik legjobb vagyok, így engedélyt is kaptam, azzal a feltétellel, hogy nem a munka kárára fog menni az én kis magánakcióm.
-Ahogy mindig most is küldök érte vontatót, aki azonnal a házhoz viszi az autót. Reggelre ott lesz már nálad.-Természetesen ezeket a költségeket mindig én állom és sosem kérem el a pénzt tőle, mert nem azért teszem. Miután beültettem a kocsiba én is elfoglalom a helyem és már be is indítom az autót. A kérdésre felé pillantok, komoly tekintettel.
-Őszintén? Fogalmam sincs. Mert egy idióta vagyok.-Ezzel le is zárom a témát és rányomok a gázra. Szerencsére nem nagy ez a város, így hamar elérünk hozzá.

Jack ++ Pam

- Na de Biztos úr, kérem! Egy korty nem sok, annyit sem ittam. Csak a fáradtság, tudja…. - napestig tudnék dumálni, még úgy is, hogy kissé összefolyik a beszédem ilyenkor már. El sem akartam hinni, hogy így van, míg meg nem mutatták egy vicces felvételen, mennyire titkolhatatlan, ha nem vagyok józan. És néha vállalhatatlan is, de ez egy egészen másik történet. – Barry! chhhh! – bosszúsan legyintek egyet a név hallatán – hajlamos túlzásokba esni. a kesztyűm viszont nála hagytam…de véletlenül! - ahogy nagy zajongások közepette átmászom az anyósülésre rájövök, hogy sokkal egyszerűbb lett volna kiszállni az autóból, de azt hiszem, Jack nem kockáztatta volna meg, hogy elsétálok és utánam kelljen jönnie. Vagy csak nem akart őrizetlenül hagyni, mert azt hiszi, annyira benyomtam, hogy nem tudom megkülönböztetni a…. a gondolat többi része nem születik meg, mivel azzal kell lefoglalni magam, hogy az alacsony rendőrautóba úgy tudjak beszállni, hogy maradék női önbecsülésemet megtarthassam. Nem egyszerű dolog, de szerencsére kapok némi segítséget. Pedig hányszor megfogadtam már, hogy kocsmába csak lapos talpúban és nadrágban! De hát mit tehetnék, ha egyszer tele vagyok szebbnél szebb cipőkkel és miniruhákkal? és a büdös franc egye meg, de mind jól áll rajtam, és divatosak is! ilyen hatalmas erők ellen kár hadakozni. ezt már megtanultam.
- Te komolyan ennyire rendes vagy? Mert, ha igen, akkor klónozni kellene. A feleséged hogy viseli, hogy éjjelente elcsatangolsz? – sosem kérdeztem még (Vagy nem emlékszem rá) direktben rá, van –e valakije, de valahogy evidensnek tűnik, hogy egyedülálló. Nem azért, mert gond lenne vele, csupán azért, mert tuti, hogy nincs olyan idióta nőszemély, aki hagyná, hogy a pasija rendszeresen azt tegye, amit a drága biztos úr épp tesz.
- Akkor lennél idióta, ha… - nem fejezem be a mondatot, mert nem akarom túlfeszíteni a húrt, és mert kicsit émelyegni kezdtem az elmúlt pillanatokban, ami sosem jó jel. Egy kis levegő jól jönne, akarom mondani, de ehelyett csak annyit sikerül: - levegőőőőő - letekerem az ablakot és lehunyom a szemem, ahogy a friss éjszakai levegő, amit nemrég még dermesztően hidegnek találtam, besüvít az ablakrésen. Úgy fél perccel később, mikor már úgy érzem, kinyithatom a szám, anélkül, hogy megreptetném Vukot, megszólalok. – Szerintem túl gyorsan mész, ezért vagyok rosszul. Nem azért, mert vagy egy tucat felest legurítottam… - csak a mondat végén pillantok Jackre, és ha viszonozza a pillantást, akkor halványan elmosolyodom. – ott vagyunk már? –

-Jack!... Ne hívj biztos úrnak… Mellesleg meg mindegy mennyit ittál, nem szabadna volán mögé ülnöd. Ha egyszer az egyik kollégám kap el, egyenesen a kapitányságra visz. Én nem leszek mindig itt Pam.-De ezt is jó néhányszor elmondtam már neki, de sosem emlékszik rá másnap, ahogyan semmi másra sem. Nagy valószínűséggel erre a beszélgetésünkre sem fog emlékezni, ezért is merem elárulni, hogy Barry hívott engem.
Nagy nehezen igaz, de végül csak beülünk az autóba. Az, hogy hogyan öltözik számomra már a legkisebb gond. Igaz jól néz ki, ezt nem tagadom, és kellemes látvány… vagyis lenne, ha nem mindig részegen láthatnám. Az annyira elrontja a képet. Persze én sem vagyok egy álszent és néha én is elengedem magam, de egy nőnek ez nem áll jól.
-Oh nem! Belőlem pont elég egy!... És Pam… Nagyon is jól tudod, hogy nincs feleségem. Ezt vagy háromszor megbeszéltük már.-Nem is akarnék most még feleséget magamnak. Jól vagyok én így. Egy feleség mindent túlbonyolítana, nincs szükségem még rá. Majd eljön az idő a családalapításnak is.
-Ha? Most már fejezd be!-Ahogy rá pillantok rájövök a gondra. Nah még csak az hiányozna, hogy a kocsimba rókázzon. Egyszer már megtette, bőven elég volt az. Két órán keresztül takarítottam utána az autót. Nagyon kellemes egy élmény volt mondhatom.
Csak rövid pillantásokat vetek rá, miközben vezetek. Kellemes ez a rövidke kis nyugalom. Örülnék neki, ha egész úton kitartana, de ahogy minden jó ez is véget ér és ismét megszólal. A tekintetét és mosolyát elkapom, amire én is mosollyal reagálok, majd az utat figyelve válaszolok neki.
-Öt perc és ott vagyunk.-Válaszolom röviden és tömören. Nincs túl nagy kedvem hosszas beszélgetésekbe kezdeni. Fáradt vagyok, de tudom, hogy a ma estét is egy kényelmetlen fotelban kell majd eltöltenem. Remek! Miért vagyok ilyen idióta? A helyett, hogy hagynám a francba az egészet. Amint megérkezünk leparkolok és megállítom a motort.
-Maradj itt!-Parancsolom neki, majd ahogy kiszállok átsétálok az ő oldalára, hogy kisegíthessem az autóból.
-Ha odaadod a kulcsot, kinyitom az ajtót.-Nem fogok turkálni a táskájában. Nem illendő és nem is akarom tudni, hogy mit tart benne. Sok rémmesét hallottam már a női táskák titkairól. Úgy vélem addig jó, míg mesék maradnak.

Jack ++ Pam

- Pedig a biztos úr olyan... - ízlelgetem kicsit a szót, mielőtt kiejteném, de a gátlásaimat már évekkel ezelőtt elhagyhattam, mert nem jelent problémát évődni kicsit egy rendőrrel:  - olyan szexi. Inkább te bilincselj meg, mint akárki más! - gördítem tovább a kis flört matchboxot, de aztán leesik, mit is mondott. - Ugyan hová mennél? és miért? Talán nem jó neked itt? -  kérdezek rá őszinte meglepettséggel a hangomban. Pedig csak pici logika kellene hozzá, hogy feldolgozzam magamtól is, valószínűleg ő sem akar örök életében gyorshajtásos csekkeket osztogatni és részeg nőket hazafuvarozni. Na nem engem, mert én nem vagyok részeg, hanem más nőket. Egek, remélem nem tesz ilyet akárkivel. Ez persze nem féltékenység. Csak szeretek különleges lenni. Ennyi. pont.
Persze, tök jól tudom, hogy nem nős. de vajon azért mert már mondta? Vajon mennyire vagyok és milyen, amikor amnéziásra iszom magam? Na jó, az a lehető legritkábban fordul elő, hogy nem emlékszem az alkoholmámoros estéimre, de azért megesett már, ezt nem tagadhatom. - Nos, ha nem klónozhatlak, akkor kénytelen leszel feleségül venni. Úgy könnyebb lenne vigyázni rám. - olyan büszkén vigyorgok, mintha most találtam volna fel az örök fiatalság szérumát, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy a logikámat ott hagytam a bárban a kesztyűm mellett és össze-vissza beszélek. Igen. Szoktam néha. Nem nagy ügy.

Nagy, mély levegőket veszek, hogy legyűrjem az émelygést. Valahogy úgy érzem, az már túlságosan sárba tiporná az önbecsülésem, ha megismételném azt a kellemetlen múltkori balesetet, amikor is sört kevertem a whiskyvel. Rossz ötlet volt, rossz végkimenetellel. - Öt perc? - kérdezek vissza hitetlenkedve.  - Jobb napjaimon öt perc alatt az egész városon áthajtok. - persze nem egy rendőrnek kellene ezzel dicsekedni, de nekem ma még ezt is lehet. Ugye?

Mire végre megérkezünk, ólmos fáradtság kerít hatalmába, és úgy érzem, itt az autóban is tudnék aludni vagy száz órát. - igenis, uram! - bökök még oda elhaló hangon. Úgy látszik, nem csak részegen, de fáradtan is ugyanolyan mocsok vagyok, mint józanon. Van, ami sosem változik.

Kikaparom a táskám aljáról a lakáskulcsomat, és Jack kezébe nyomom, aztán a hátamat a rendőrautónak döntve lehunyom a szemem és próbálom megállítani az egyre sebesebben forgó univerzumot körülöttem. Mondhatom, kevés sikerrel. - Jaaaack... szé...szédülök - még szerencse, hogy az autó megtámaszt hátulról, így, ha Jack nem hallotta a segélykérésnek is gyenge kijelentésem, akkor szép lassan a földre csúszom az autónak vetett háttal. Magamban közben újra és újra megfogadom, soha többet nem iszom. Ennyi mindig elég lesz.

Kész feladom! Nem bírom tovább. Minden alkalommal megfogadom, hogy nem jövök el érte, de sosem tudom betartani, pedig igazán nem lenne nehéz otthon maradni.
-De nagyon is jó itt nekem… De tudod én is emberből vagyok, így én is lebetegedhetem és akkor nincs az az isten, aki kiver engem az ágyból. Még te sem Pam.-Igaz valóban szeretnék kissé feljebb kerülni a ranglétrán, de most ebbe inkább nem megyek bele. Nem igen tartozik rá az életem. Így is túl sok mindent tud rólam. Aztán minek?
-Hogy mi??-Nevetek fel az ötletére. Hát ilyen nincs. Ez már kész agyrém. Még szerencse, hogy tudom, hogy mind ezt nem gondolja komolyan. Még, hogy feleségül venni őt…
-Azt gondolod, hogy könnyebb lenne? Szerintem nem. Nem tudnál otthon maradni én meg nem akarnék egész nap utánad rohangászni. Ezt az ötletet most felejtsd el.-Nevetem el ismét magam. Még, hogy feleségül venni. Akkor tényleg nagy idióta lennék. Neeem… Neeem. Túl régóta ismerem őt és ez a heti pár alkalom bőven elég.
-Én ezzel nem igen büszkélkednék Pam!-Mondom neki teljes komolysággal. Egyszer balesete lesz, de ami a legrosszabb, hogy esetleg mást fog bántani, vagy ne adj isten megölni. Bár néha tényleg elgondolkozom azon, hogy talán jót tenne neki, ha egy komolyabb balesetet szenvedne. Talán akkor észhez térne, de persze nem kívánok neki rosszat, hisz különben akkor nem lennék most itt vele.
Sikeresen kimászik a kocsiból, és amint megkapom a kulcsot már el is indulok a bejárat felé, de szavaira visszarohanok, így az utolsó pillanatban kapom el.
-Nem is te lennél!-Rázom meg a fejem, majd ölbe veszem őt, így sétálok el vele az ajtóig, ahol leteszem őt, de nem engedem el. Nem hiányzik, hogy még egy nagyot zakózzon itt nekem. Amint sikerül kinyitni az ajtót ismét a karjaimba veszem őt, hogy így sétáljak el vele egyenesen a szobájához. Azonnal leteszem őt az ágyára, majd megállok előtte.
-Hozok egy pohár vizet és némi gyógyszert. Addig maradj itt!-Olyan hatalmas ez a ház, hogy egy pillanat alatt képes lenne elveszni benne ilyen állapotban és nekem most semmi kedvem fogócskázni vele. Szeretném, ha minél előbb elaludna, hogy én is pihenhessek még egy kicsit a munka előtt.