Holtfáradtan értem haza munkából, úgy éreztem magam, mint aki egy hete legalább nem aludt. Várjunk csak... hiszen így is volt. Nagyon régen volt már az, amikor én utoljára kialudtam magam, de talán ma lesz az első alkalom, amikor megint átlépem azt az öt-hat órás keretet, amiben eddig éltem. Reggel nyolctól kezdve négy darab többórás konferenciát ültem végig alig párperces szünetekkel. A végére már alig bírtam koncentrálni rá, hogy miket mondanak nekem a külföldi vállalatok igazgatói. Már a francia akcentus megértésével is problémáim akadtak. Az öcsém legalább végig éber maradt - fogalmam sincsen, hogyan csinálta - és mindig bokán rúgott, ha látta, hogy kezdek elkalandozni. Mire nem jó, ha az ember a testvérével együtt dolgozik... A bejárati ajtón belépve első dolgom volt, hogy ledobjam a zakómat és a nyakkendőmet, már kezdtem azt érezni, hogy fojtogatnak. A cipőtől megszabadulni is komplett felüdülés volt. Komolyan alig vártam, hogy hazaérjek, pedig tényleg szerettem dolgozni. De már fájt a fejem és zsongott az egész attól a tömérdek információtól és még több hülyeségtől, amit ma hallanom kellett. Nem voltam benne biztos, hogy Charlie itthon van-e, így nem szólaltam meg, amíg be nem értem a nappaliba és ott nem találtam a lányomat. - Szia -köszöntem neki, többre egyszerűen most nem futotta tőlem. Már az is nehezemre esett, hogy normálisan beszéljek. Megálltam a kanapé mögött és két kézzel a háttámlára támaszkodtam, úgy néztem rá. -Milyen napod volt ma? -Ezt mindig megkérdeztem tőle és a "semmi"-t soha nem fogadtam el válasznak. Tudni akartam, hogy mi folyik a lányom körül, milyen az élete, ezt pedig egyedül így tudtam csak elérni. Közben előhúztam a zsebemből egy doboz cigarettát, előhúztam egy szálat és meggyújtottam. Nem voltam az a fajta, sok emberrel ellentétben, aki nem szeret bent dohányozni. Az én házam, úgy teszem tönkre, ahogy csak akarom. - Ne haragudj, muszáj rágyújtanom. -Ó, igen. Charlie előtt sosem cigarettáztam, nem akartam, hogy ártson neki. Nagyon ritka volt, amikor mégis megengedtem magamnak.
Vendég
Vendég
»Vas. Dec. 27, 2015 9:30 pm Keletkezett az írás
Apa&lánya
Apa valószínű egy konferencián ült éppen, így a lakás kellőképpen ki volt halva. Unott ásítás hagyta el a számat már ezredjére, mikor meghallottam a telefonom pityegését. „Mi filmezünk, te mi jót csinálsz?” Kate üzenetét olvashattam a kijelzőn. Tudom, nem akar rosszat, ez az egy sor viszont késztette, hogy ökölbe szorítsam a kezem. MI! Természetesen az anyukájára gondolt, hiszen én érdeklődtem felőlük, de nem az volt a célom, hogy az irigység fogjon el miután válaszát megpillantom. Nem szokásom hazudni, de most semmi nem tartott vissza, lassan pötyögni kezdtem a telefonon, s pár pillanat múlva már el is küldtem a címzettnek. „Apával nagyokat nevetünk valami hülye focistán.” Nem a legjobb hazugságom, de akkor pont megfelelő volt. Ennyi vagy Kate! Na most, megkérdőjelezhetjük a szép, békés barátságunkat, ami oly’ régóta tart már, de ennek ehhez semmi köze, ettől függetlenül még nagyon jóban vagyunk. Csak az irigység néha közre játszik. Néha. A vízforraló egyre hangosabban zubogó forrását hallgattam, közben egy Agatha Christie regénnyel a kezemben a nappali felé tartottam, ott pedig azonnal lehuppantam a fotelbe. Ma már körülbelül a tizedik bögre teámnál jártam és kezdtem feltételezni, hogy beteges vagyok, de akármennyi folyadékot ittam a napokban folyton úgy éreztem, még szomjas vagyok. A könyvben épp a bíró halála következett, amikor apa benyitott én pedig már első szavából éreztem a fáradtságát. - Szia! – Boldogan néztem fel rá és azonnal félreraktam a krimit, és kíváncsi szemekkel fürkésztem kérdésére pedig csak megforgattam a szemem, közben felpattantam és közelebb léptem hozzá, hogy egy óriási cuppanós puszit nyomjak az arcára. – Semmi különös nem történt, de ha nagyon érdekel éppen Wargrave bírót ölték meg, és most teljesen össze vagyok zavarodva! – Ráztam meg a fejem, teljesen beleéltem magam a könyvekbe, nem szabadkozom és mindegyes alkalommal fel vagyok háborodva, ha valamire nem leszek figyelmes. Annyira gyanús (volt) az a bíró… Apa keze után pillantottam és rosszalló tekintetemmel azt hiszem elárultam a nem tetszésem, de lenyeltem a békát. - Neked milyen volt a napod? – Érdeklődtem és minden figyelmemet neki szenteltem,amennyire csak tudtam, hiszen félig még a könyv rejtelmein rágódtam a fejem kisebb zugaiban rejtőzve, ahova még apa sem láthat be.
Kezdőlap 
