Friends are the family, we choose for ourselves

Itt volt a környéken a legjobb sushi bár, a Hotel alatti árkádokban, az egyik oldalról belehetett jelentkezni a másik oldalon ott volt az a mennyei bár, amelyet nemrég fedeztem fel magamnak. Az orrom előtt készítették el az ételeket, aminek kimondottan örültem. Bár barbárságnak gondoltam, a táncoló polip volt a kedvencem, noha tudtam, már hogy technikailag nem érez semmit ha leöntik sós vízzel, hiszen az agyát eltávolították.  De hogy miért szerettem ezeket az extra különlegességeket? Mert még mindig ehetőbbnek gondoltam mint a Thai vagy a Kínai kaját, igen jártam a közeli országokban is amikor japánban tanultam, de… azt nem kívánom senkinek sem, hogy a fél nyaralást higiénikus budi keresésével töltse. Alig vártam hogy hazarepüljünk és onnantól kezdve ha Kínában voltam mindig ügyeltem hogy mit eszek, csak rizst, rizzsel nagyjából. Az volt a biztos.
De három éve itthon vagyok, hiányzott, hogy kimozduljak, hogy esetleg újra felkeressem a szigetvilágot, hogy kikapcsolódjak. Egykori ösztöndíjasként szívesen láttak, egyébként nagyon nehezen lehet oda még ki is jutni ha nem rendelkeztem ottani munkahellyel. De voltak kapcsolataim, felvehettek volna vissza egy ottani klinikára, vagy egyenesen az egyetem kutató laborjába. Így ha minden kötél szakadna mehetnék vissza dolgozni oda, japánba. De egyelőre itt szerettem volna megtalálni az utamat, nem szerettem volna elsietni semmit sem. Fél éve hogy abbahagytam a dühkezeléseket, bevallom őszintén csaltunk rajta egy kicsit, de a munkám miatt szükségem volt erre, ha megakartam tartani. Márpedig megakartam tartani, bizonyos okok miatt a családom többi része nem jöhetett ki utánam, felelős munkát kellett volna vállalniuk, affélét mint nekem, de édesanyám fodrász volt, James pedig bár témába vágó, agrármérnök, hiszen a japánoknak szüksége van agrármérnökökre, de egyelőre ez kivitelezhetetlen lett volna, hogy mindannyian ott kössünk ki, így maradtam itt. Az itteni éghajlattal sem volt problémám, sőt tetszett, nagyon tetszett, bár a feketeözvegyekkel nem igen voltam kibékülve, halálosan rettegek a pókoktól, egy probán-bután palack, és egy öngyújtó társaságában aludtam a szobámban, arra az esetre ha éjjel arra ébrednék, hogy valami végigrohant a karomon. Borzalmas, a veszély elhárultával pedig úgy alszom tovább mint egy csecsemő akit fejbekólintottak. De amíg le nem fújtam egy oldspice-val a betolakodót, addig nem tudok aludni. Ezért volt jó a régi házam, két emeletes volt, rengeteg szobával, arra az esetre ha az általam érzett pókveszély miatt nem tudnék aludni. De ilyen ritkán fordult elő. Csak azért féltem ettől a kis dögtől, mert sátortáborozás közben az egyik haverunkat megmarta egy ilyen kis rohadék… Mondanom sem kell mi lett a táborozással? Vége, mert ezután nem folytattuk a táborozást… mentő, rendőrség stb…
Most pedig itt voltam ebben a sushi bárban, hallottam hogy pusmognak, pár japán is, meg pár ausztrál is, egy bizonyos előadásról, meg egy bizonyos ember nevéről. Markos Warrington. A nagy Dr. Warrington szakértőkön kívül csak én tudtam, hogy Emerettnek hívják, ha nagyon elszállt vele a ló, márpedig skót lévén erre sok esélye szokott lenni, akkor ezzel szoktam szívatni, a középső nevével, vagy az érintés fóbiájával. Szóval tudom hogy kell leszerelni ha épp a pszichiáter beszél belőle,pedig épp csak egy vacsora közepén ücsörgünk és ő a pincérnőt próbálja, vagy ha nem  is próbálja de konkrétan elemzi, abból ahogy letette elénk a poharakat vagy a tányért. Lassan négy hónapja hogy vége a hivatalos látogatásaimnak, eddig csak többnyire emailen értekeztünk, de a barátság esetünkben nem abban mutatkozik meg, hogy mennyiszer kapjuk fel a telefont és gügyögünk bele, vagy a chat programon mekkora sületlenségeket küldözgetünk át egymásnak. Nem, tudom hogy ha hívnám, hogy nagy gáz van akkor jönne és segítene. Így volt ez akkor is amikor felhívtam, hogy gázban vagyok, amikor agyonvertem Maxet, nem ügyvédet, hanem őt hívtam. Az ő józanságára volt szükségem. Meg arra, hogy a megfelelő pillanatban töltse belém a whiskeyt. Én nem váltam tőle agresszorrá, pár pohár után egyszerűen csak bealudtam, kikapcsoltam, és nem gondoltam semmire. Nem álmodtam, persze vagy fejfájással vagy anélkül ébredtem, attól függően, hogy Mark mennyivel szerelt le. De nem csak erről szólt az egész, örültem ,hogy a barátom, mert nélküle nem sikerült volna kilábalnom belőle, nélküle sem, hiszen Tyler is sokat segített, ha ő nem rángatott volna össze vissza, akkor lehet hogy most valami sikátorba ücsörögnék rátekeredve egy papírzacskóba rejtett üvegre. De itt voltak ők nekem mindketten.
A kezelésein már inkább vacsorázgatni jártunk el, hiszen kötelező volt, és pár szót mindig küldenie kellett rólam a kórház irányába, hogy hogyan haladok. Mindketten tudtuk, hogy a legjobban afelé, hogy szabaddá váljak, hogy levetkőzzem a múltam mocskát, és magam mögött hagyjam az elmúlt tíz évet. Már új házban laktam, anyám bánatára, de én örültem, mert egyedül voltam ismét, nem kellett a fürdőre várnom, persze sajnáltam anyám ételei miatt, mert nálánál nem főz jobban senki sem. Viszont, egy 33 éves férfi ne lakjon otthon, szerintem. Főleg ha megteheti. Ráadásul volt hogy otthon sem voltam, mert tovább maradtam bent a laborban, jól haladtam az őssejtkutatás projektemmel. Voltak kisebb nagyobb bökkenők, de tudtam, hogy türelem kell, a türelemmel sokra mehetek, nem szabad siettetni a biológiát,hiszen az evolúció sem két perc alatt alakult ki s fejlődött olyanná mint amit manapság megismerhetünk. Persze… így is vannak hogy megismerünk a mai napig olyan fajokat amelyeket eddig nem, mint például a Madagaszkár környéki bálna faj, fura áramvonalas, leginkább a jaguár autóira hasonlító fej, na de mindegy is… megint elkalandoztam. Hajlamos  vagyok erre, főleg ha biológiáról, és a törzsfejlődésről van szó. Tudom ,hogy onkológusként nem kéne elmennem ilyen mélyen a témában, de… szeretem megvizsgálni az ügyeimet több oldalról.
Megrendeltem az ételeimet, mindenből egy kicsit, az előétel rámen leves lesz úgy is. Ezt még a csirkés tésztalevest elbírta Mark gyomra is, legalábbis előnyben részesítette amikor nálunk vendégeskedtek azalatt a tíz év alatt, mit japánban töltöttek időnként nálunk. Mert turista vizummal pár hónap erejéig még anyám és James, meg Tyler is kilátogathattak.
Szóltam, hogy az egyik ablak melletti asztalhoz kérem a rendelést, meg is mutattam, hogy hova, majd tettem egy kört a földszinten. Az egyik ajtó elé érve, ahol a Markot hirdető többnyelvű molino tábla szerint hamarosan vége, de a hangját még itt is hallottam, az alkoholról beszélt, nagy átéléssel. Tudom ,hogy pár éve megcsúszott, amikor meghalt az édesapja de sikerült kikecmeregnie belőle, ha nem… laposra vertem volna, esküszöm. Na jó, nem de az elsők között voltam aki elrángatta őt egy dühkezelési terápiára. Azóta pedig figyelek, maximum három pohár whiskeyt engedek meg neki a közelemben, mert tudom ,hogy ebből is voltak gondjai, és tudok az apjának tett ígéretéről, hogy többet nem kerülhet alkoholelvonó közelébe. Annál többet nem,még akkor sem ha szeppukuval fenyeget közben. Elkaptam az egyik kedves hostesst, aki itt sétálgatott, röplapokat osztogatva.
- Elnézést, hölgyem! - mosolyodtam el.
- Üdvözlöm, miben segíthetek?
- Az épp előadást tartó dr. Markos Warrington barátja vagyok, dr. Marvel Frost, megtenné, hogy szól neki, hogy az étteremben várom, amint végzett? - még egy ötvendollárossal is megtoldom a kérésemet, mire a host szemei felragyognak. Amúgy meg nem az esetem, és nem vagyok a gyors numeráknak a híve, mármint, Tyler valahogy húz magával ebben a témában, de ha nincs itt, nem égek ezer fokon, nem vetem be a Frost csáberőt, bár látom, hogy elég lenne egyet biccentenem, és máris az egyik szobában kötnénk ki. Én mégis megfordulok, megérintem az ujjamon a helyet ahol a gyűrűm volt egykor a színe már nem látszik, de én időnként még érzem, hogy ott volt. Mert keresem az ujjammal, ám ez csak ritkán van, amikor pont rá gondolok, pont az exfeleségemre. Szereztem a biztonság kedvéért egy távoltartásit, Max és Juliette részére az irányomba. Gyerekes? Nem, inkább biztonságos, mindkettejüknek. Tényleg az a nyugodt fajta vagyok, de… nem tudom mi lenne velem ismét ha megpillantanám Maxet.
A pincér kihozta elém a szakés poharat, kicsit volt, alig két decis, meg egy rizspálinkás kancsót. A biztonság kedvéért rendeltem még egy poharat, ha mindenáron inni akarna Mark, akkor ebből nem fog megártani neki egy kevéske, vezettem, és nem a legerősebb rizspálinkát kértem ki. Laptop tilalmat kaptam mára Tylertől, és komolyan elrakta a gépemet, hajlamos voltam túlhajtani magamat ugyanis, és ilyenkor az ő határozottságának köszönhettem, hogy nem estem bele abba a hibába ,hogy rányálazzak a laptopra, vagy a benti gép billentyűzetére, így nem kellett az arcomról levakarni sem az asd billentyűket. Tudtam, hogy ha másképp nem is, de így legalább van esélyem elkapni most Markot, hogy váltsak bele pár szót, más talán idegesítőnek gondolná a stílusát, de ez csak a látszat, korábban a hasonló érdeklődési körünk miatt kerültem vele egy légtérbe, aztán… Az évek folyamán átalakult az egész afféle barátságba.
Mondanom sem kell egyébként az egyike volt azoknak akik ellenezték a Juliettel kötött házasságomat, de elég makacs vagyok, hogy ellene menjek néhány jótevő hangnak, még akkor is ha később, évekkel később belátom, hogy akkor kellett volna hallgatnom rájuk, amikor még lehetett. Tanultam, és tudom hogy miért a barátaim, miért őket választottam magam mellé barátoknak, ezért fogok rájuk odafigyelni jobban. Felszusszantottam és kipillantottam az étterem ablakán, figyeltem ahogy elhaladnak mellettem az autók és a járókelők. Még pár hónap és cseresznyefa virágzás. Az új házam kertjét a kertépítővel japán stílusúra terveztettem, és mindenképp akartam bele cseresznyefát is, meg egy teázó pavilon. A merengésemből egy ismerős bariton hangja ébresztett, közeledett, hallottam, de még nem pillantottam rá. Tíz év volt köztünk, és tudtam hogy azért kedvelt meg, mert volt célom, nem szereti az olyan embereket akik cél nélkül tegnek-lengnek az életben. Azt hiszem afféle mentor és egyfajta apa figura is, akire fel lehet néznem. Persze James is apafigura a számomra, hamar elfogadtam, miután bizonyított. De, Mark más. Nem a fiaként kezelt sosem, nem is próbálta éreztetni hogy az volnék a számára, szóval, egyfajta tisztelet alakult ki bennem felé. Csak ne lenne az-az alkohol problémája. Ez, majdnem kihatott a karrierjére is, ez a botlása. Csak nem fog hanyatt vágódni egy kis rizspálinkától, de nem fogom hagyni hogy sokat igyon. Ott volt a felesége is , irigyeltem őt azért a nőért, szerette Markot, ahogy engem Juliette sosem. Nos, ha azt vesszük Juliette pont ugyanazt csinálta meg velem, mint Mark a feleségével. De, mivel Mark a barátom, így nem tudom elítélni, mert ismerem az indítékait, azért, hogy miért kötött ki Cyssi mellett. Amikor a közelembe ért Mark, felpillantottam rá, és intettem, hogy foglaljon helyet velem szemben, aztán vártam. Kíváncsi voltam, hogy még mindig a pszichiáter ül-e előttem, vagy a magánember. Az ilyen előadások után hajlamos még a magas lóról beszélni velem is.

Friends are the family, we choose for ourselves

Örültem, hogy nem zargat senki, hogy találjak magamnak mihamarabb társat, vagy párt. Azt hiszem jó volt így. Sőt! A jelenlegi életmódomba leginkább ez fért bele, fiatal vagyok, harminckettő, nem kell még elsietnem semmit sem. Sok dologra rájöttem Juliettel kapcsolatban azóta, sosem szeretett csak a pénzemért volt oda, én nem is érdekeltem őt.  Többé pedig nem akarok beleesni ebbe a hibába, hogy a külsőm, vagy netán a kint parkoló autóm miatt válasszanak. Kicsit talán bizalmatlanná is váltam a nők felé ilyen tekintetben. Nem tudtam elhinni, hogy esetleg én kellenék neki. A jegyűrűmet, úgy egy éve a tengerbe dobtam a yachtomról. Többet ittunk egy kicsit Tylerrel mint kellett volna, és felbuzdított, két szőkeség társaságában, Titanicosat játszottunk. A mai napig nem tudom , hogy hogyan jutott az eszünkbe ez a hülyeség, de részegen azért több minden történik az emberrel, mint egyébként józan állapotban, s a felére nem is igazán emlékszik. A feleségem számát még Tyler a buli előtt törölte a telefonomból, jól tette. Egyszer fenyegettem meg a yacht kapitányt, hogy vigyen minket haza mert a feleségemmel akarok beszélni, a gond már csak az volt, hogy nem volt a feleségem. De végül Tyler egyik babája elterelte a figyelmemet.
Hogy mennyiszer ellehetett játszani Ty szerint az elvált megcsalt férj kártyáját, ő boldogan élt volna vissza a lehetőséggel,ha nőkről van szó, én nem igen. Mármint sosem szerettem hazudni, de másról sem szólt a mai világban a discozás, vagy a csajozás, kipróbáltam. Ha kevésbé öltöztem ki, és úgy próbáltam csajozni, és nem a legdrágább órám volt a csuklómon, volt hogy szóba sem álltak velem. Ha pedig egy drága óra virított a csuklómon aztán már alig tudtam levakarni magamról az adott nőt. Hogy mit reméltek? Hogy egy egy éjszakás kaland után, lesz majd több is, és minél több pénzt ki tudnak csikarni belőlem a hóbortjaikra, csak… pont egy hozzájuk hasonló nő mellett nyílt ki a szemem. Így nem estem bele ugyanabba a hibába. Sokan mondják,hogy az emberek nem képesek tanulni a hibáikból, és majd beleesnek azokba megint, ha újra szerelmesek és vakok lesznek. Az én szerelmem azt hiszem az idők folyamán, az alatt a tíz év alatt bőven elmúlt, fellángolások? Inkább a munkámnak éltem, talán túl szenvedélyesen is, túlságosan munkamániás lettem, de segíteni akartam azokon az embereken, akik nem tudtak magukon semmiféle módszerrel sem. Ezt takarta az őssejt kutatásom is, apró áttöréseket értem már el velük. Az eredmények is ezt mutatják, már bejegyeztettem a kamaránál, ha abba a fázisba érek, akkor embereken is kipróbálhatom.
Hunyorogva pillantottam Markra amikor leült elém, a szemeim mosolyogtak, miközben megráztam a fejemet. Tudtam, hogy a hangulatomat igyekszik kitalálni, és a testtartásomat is egészen biztos kielemezte, de egész kényelmesen ücsörögtem, nyugodtan. Meleg volt, csak egy v kivágású pólót és egy sport zakót viseltem, amelyet még nem vetettem le magamról, nem mintha hideg lett volna, csak így volt kényelmes.
A megjegyzésére nem reagálok, csak belekortyolok a vizes poharamba.
- Négy. - szusszantottam fel nyugodtan, és figyeltem ahogy fokozatosan visszavedlik pszichiáterből magánemberré. Ez az, amit sosem fogok megérteni, ami miatt nem a pszichológusi pályát választottam, én másképp akarok segíteni az embereknek, van türelmem persze, de nem az a fajta elhivatottság aziránt a szakma iránt amit Mark végez. Az én elhivatottságom az onkológiának szól. Világossá vált ez számomra akkor amikor az iskola választás elé kerültem. Mindig is jó voltam biológiából, biokémiából, talán fiatalon is tudat alatt készítettem fel magamat a jövőmre. Noha azzal tisztában voltam, hogy orvos szeretnék lenni. Igaz, először sebész szerettem volna lenni, aztán ortopéd orvos, ez váltakozott úgy tizennégy éves koromig, de az orvosi pálya elől sosem akartam kitérni. Anyám eközben már túl volt a méh nyakrák műtétjén. De valami belső hang egyre csak nem hagyott nyugodni. Többször beszélgettem vele a házunk tornácán, arról, hogy milyen érzés neki, hogy miért nincs gyógymód erre a fajta betegségre?
Egy csillagfényes éjszakán a csillaghullást nézve a kertünkből pedig megígértem neki, hogy ha nagy leszek, segíteni fogok az olyan betegségben szenvedőknek, mint amelyben ő szenvedett.
- Benne vagyok egy új kutatásban, az őssejtekkel kapcsolatos. De nem akarnálak untatni vele, ráadásul Tyler megtiltotta, hogy munkáról beszéljek ma bárkivel is, a laptopomat is elvette és szó szerint kirugdosott a laborból, meg a kórházból is. Idézem:" Egy főorvosnak is van szabadsága! Ideje elmenned mától, ki is írtalak pár hétre, erre a címre pedig muszáj elmenned." Aztán a kezembe nyomta ennek a hotelnek a címét, és most itt vagyok. - igen hallottam is a helyről, de Tyler is, ő pedig csak jót akart nekem. Tudtam, hogy még valamit tervez, főleg ha összefogott az anyámmal, akkor aztán volt ne mulass! De így szerettem őket, helyettem is figyeltek rám ha úgy volt. Egy nagy tudós voltam, aki lélekben még mindig gyerek volt, persze tudtam magamról gondoskodni, alapvető szükséglet téren igen, de más egyéb téren? Társas élet és más hasonlók? Nagyon kevés barátom van, a többsége japánban, az itteniek pedig már rég gyereket nevelnek, és szinte kinéznek amiért én újra egyedülálló lettem, vagy irigyelnek amiért nem kell a házasság terhét a vállamon hordoznom újra.
- Ami azt illeti veled is leginkább a sajtóban lehet találkozni, előadás itt, előadás ott… Nagyon felkapott lettél. -állapítottam meg elismeréssel a hangomban. - Mi újság veletek otthon?
Nemhiába tettem fel a kérdést, tudtam hogy neki sem fenékig tejfel minden, a válási papírjairól is tudtam, az utóbbi időben irigyeltem a felesége miatt, ő szerette még Markot, csak a barátom nem Cyssit. Én pedig már nem is szerettem Juliettet, jó ideje. Csak nem voltam elég bátor kimondani a válást? Ez az ember előttem pedig épp azt próbálná, de fél hogy a közös gyerekek miatt megy tönkre az eddigi úgymond nyugodt életük?
- Ne aggódj, tudhatnád ,hogy nem fogok tradicionális kaját leerőltetni a torkodon… - s mire ezt ki is mondtam már hozták is Marknak a csirkelevest, jó sok tésztával. - úgy emlékszem ezt megetted. - mit hallgattam, hogy ezek a japánok csak halat és egyéb tengeri marhaságokat esznek,  szerencse,hogy nem kértem a táncoló polipból… Szerintem itt lenne rosszul Mark , volt pár dolog így is amivel ki tudtam akasztani.
- Hogy van a lányod? - érdekelt Phoebe, de csak annyira amennyire egy jó barátot, tudtam, hogy ezzel a kérdéssel hamar nyugodtabb mederbe tudom terelni a barátomat, könnyebben el tud feledkezni a munkájáról. Emlékeztem, hogy a lánya szeretett körülöttem legyeskedni, de nem vettem komolyan, tíz év korkülönbség van köztünk, több mint tíz, tudtam hogy ki fogja nőni azt a fajta gyermeteg rajongást amit irántam érzett.
Másrészt, magam sem tudom hogy mi lenne nekem jó nő ügyekben, egy érett nő, vagy fiatalosabb aki talán magával ránt, és megpróbál megtanítani kicsit lazítani? Ez nem olyan dolog mint a jegyzeteim, mint a kutatásom, hogy előre láthatom sokszor hogy mi fog történni, de még ott sem biztos a siker, nem vagyok biztos ott sem száz százalékig a sikerben, mert elég egy rosszul lezárt ajtó, vagy egy rosszul kalibrált hűtési folyamat és kész, annyi volt minden eredménynek.
Kitöltöttem a szakéból mindkét pohárba, még egyelőre nem mondtam semmit, örültem hogy újra találkoztunk, és annak hogy nem az irodája falai között ücsörgök és úgy beszélgetünk.