»Pént. Jan. 29, 2016 9:27 pm Keletkezett az írás

Egy sms. Egy nyamvadtnyomorultrohadt sms volt az egész. Ennyivel lerázott. A záróakkord pedig egy halomnyi kifogás volt. A fia, meg az anyja meg az a rohadt múltja... Persze megértem, én hogy a fia elsődleges prioritást élvez, és ha a helyébe lennék -Isten óvja ezt a bolygót és az emberiséget attól, hogy én bármikor is utódokat nemzzek-, valószínűleg én is azt nézném, hogy mi jó a gyerekemnek -HA jó apa lennék, bár az biztos nem lennék-, mindezek ellenére mégsem gondolom azt, hogy csak ennyit érek. Hogy csak ennyire futotta tőle. Négy sor. Egészen idáig azt hittem, hogy a csikóhalnál bonyolultabb lény nem létezik a földön, aztán rá kellett jönnöm, hogy DE igen! A NŐK!
Úgy éreztem, hogy megfojtanak a gondolataim, ha otthon maradok. Hayden valahol a kórházban téb-lábol, és bár Leah az egész napot itthon tölti, nem akarom a nyakába zúdítani a nyomorult problémáimat, amikor ő éppen ádáz harcát vívja Az idegrendszer anatómiájával.
Tehát maradt Cecile, és a Fekete hattyú, az örök törzshelyünk.
Útközben persze újra bebizonyosodott Cecileről, hogy nem bírja a kiképzést, és a cél előtt nagyjából 1 kilométerrel cserben is hagyott. A kocsmáig tolnom kellett... hamarabb kikészült, mint ahogy én szoktam, amikor vodka-martinit iszok. Örök ellenség. Akárcsak Cecilenek a 2%-os emelkedő...
-Jöhet a kövi kör, Stan! - Stan a pultos. A kedvenc pultosunk.
-Biztos? Nem is szereted a vodka-martinit. Ha azt iszol, utána mindig gumicukrot kívánsz, és színeset hánysz...
-Lökjed ide mind, ne sajnáld! - Célzó jelleggel tolom elé a harmadjára is kiürült poharamat, hogy bús magányomban nekileselkedhessek a bűvös negyedik körnek is.
Sokáig csak bámulok bele a pohárba, nézem ahogy keveredik a vodka a martinival, és az utolsó jég darab is elolvad.
Felhajtok egy jókora kortyot, és a telefonomért nyúlok.
Tárcsázok egyszer. Aztán még egyszer. Foglalt. Most meg üzenetrögzítő...
-A franccc... - Pedig nagyon haza kéne jutnom. Nem akarom hívni a verdamentőket. Egy csomó lóvémba fájna.
Komolyan kell koncentrálnom, és fókuszálnom a telefonom képernyőjére, hogy tisztán lássam a neveket. Lefelé görgetek. Sehol senki, aki értem tudna jönni. A telefonszámok fele olyan munkatársakból áll, akiket nem is ismerek, a másik fele pedig régen elfeledett alkalmi partnereim elérhetőségét rejti.
-Hmm... - Elgondolkodva felhorkanok, majd lehúzom a pohár tartalmának másik felét, és rányomok a névre. Nem, nem hívhatom fel. Lehet, hogy éppen most bilincseli az ágytámlához Haydent...
Inkább sms.

Szia Zoya!
Bocs a késői zavarásért, és ha éppen megzavartam valamit -már ha érted, hogy mire gondolok  Nem tudom, hogy Hayden mit csinált a telefonjával -feldugta a seggébe, vagy az orrába-, de a lényeg, hogy nem veszi fel. Lerobbant a kocsim. Itt vagyok a Fekete hattyúban, ráadásul asszem' nincs is nálam elég pénz, és nem akarok itt maradni zálogba mosogatni. (Nem áll jól az a hajvédős izé.) Szóval izé... értem tudnál jönni? Vagy nem is tudom...

Hezitálok, újra és újra átfutom a sorokat, majd KÜLDÉS, és megint Stanhez fordulok...

»Szomb. Jan. 30, 2016 4:21 pm Keletkezett az írás

Tommy & Zoya




Hogyan is lehetne jellemezni a kapcsolatomat Thomas „Tommy” Kent-el? Hát ha jobban belegondolok egy ütvefúróval bensőségesebb kapcsolatot ápolok mint vele. Persze nem azt mondom, hogy haragban lennénk, vagy ilyesmi, sokkal inkább, hogy nem igazán vagyunk beszélő viszonyban. Mondjuk ez sem teljesen igaz, de tény, hogy már azóta nem túl rózsás közöttünk a helyzet, hogy tulajdonképpen még csak nem is voltam Haydennel, még egyszerűen csak a gyakornoka voltam. Vagy éppen Bessy esetének kapcsán, aki óriási őzike szemekkel bámulta a mentős srácot, de persze lemondó sóhajtozások közepette, miszerint igazán nagy nőcsábász hírében áll. És honnan tudom, hogy Tommy nem igazán kedvelt engem? Nos a kórház, ugyan alapterületre nagynak mondható, de a közössége nem annyira, legalábbis amelyik azt a részét illeti, akik megfelelő információkkal rendelkeznek….magyarán pletykásabbak a kelleténél. Többször megfordult a fejemben megvallom, hogy megkérdezem Haydent, hogy tulajdonképpen a barátjának mi a csuda baja van velem, de nem tettem meg. Egyedül akartam megoldani a dolgot, bár fogalmam sem volt, hogyan kezdjek hozzá. Korábban, egy hasonló helyzetben már pórul jártam, amikor Cody-val igyekeztem rendezni a kapcsolatomat. Igaz ott egészen más okból alakult ez az egész így mint Tommy esetében, de akkor is. Nem akartam megint úgy járni, hogy elhajtanak mint a piaci legyet. És, hogy miért volt ez számomra fontos? Nos, nem nehéz ezt kitalálni.  Hayden, még annak ellenére is, hogy  a cimborájának voltak meredek húzásai, és ők ketten sok dologban irgalmatlanul különböztek egymástól, mégis fontos volt a számára. Mint barát, mint egy srác, aki hozzá hasonlóan igyekszik az életben megtalálni a helyét. És noha Thomas nem éppen a hűség mintaképe, ettől függetlenül én gondoltam, hogy van benne jó tulajdonság is, és ezt kellene megtalálni. Már ha sikerülne felülkerekednem azon a tényen, hogy igazából továbbra sem kedvel és kitartóan kerültük annak a lehetőségét, hogy beszéljünk egymással. Azt hiszem Hayden észre is vette ezt és nem is erőltette, amiért külön hálás voltam neki. Heather többször mondta már nekem amíg még együtt laktunk, hogy nem tehetek egész életemben úgy, mintha Thomas nem is létezne, és ha ő meg a szívemnek legkedvesebb emberke ennyire jóban vannak, előbb-utóbb bizony ezt az egészet rendezni kell. Mármint nem másnak, hanem nekem. De mégis hogyan? Rendeljek neki csajokat akikkel kiszórakozhatja magát? Hányjak vele versenyt a férfi mosdóba és elemezzük ki az élet vacak oldalát? Neeeeeem ez a legkevésbé sem lenne rám jellemző, bár bízom benne, hogy ő is csupán azért ilyen és azért tol el magától mindenkit, vagy éppen azért játszik átmeneti ágymelegítőt egyik vagy másik nő oldalán mert fél. Fél talán attól, hogy valaki igazán megérinti azt a romlott lelkét, és talán attól is fél, hogy megláthatják benne, hogy érzékeny ő a maga módján, még ha nyersen is teszi. Ilyen szempontból azt hiszem az utóbbi hetekben igen nagy gyakorlatra tettem szert, miután Heather elköltözését követően Alarick, az unokabátyám költözött a színes kis lakásomba. Na ha valaki akkor őt a cinizmuson keresztül, a haragosabb „hagyjálbékén” oldalán keresztül vagy éppen a beletörődő, lassúakat pislogó, beállt énjén keresztül elég nehéz volt megértenem. Nem egyszer találtam rá, amikor hajnalban hazaértem, hogy ül a kanapén és meredten bámulja a tévét, benne valamelyik éppen aktuális rajzfilmcsatornát, amiben a főszereplő kis lény ugrálva agyatlankodik. Olyankor hiába szóltam hozzá, felém sem fordult, csak egyszerűen nézett ki a fejéből, mintha a világ legérdekesebb dolga lenne az amit éppen meredten bámul. Megtanultam kezelni a különféle viselkedés formáit, a szélsőségesektől kezdve azt is amikor egészen normálisan tudtunk egymáshoz viszonyulni. Eszemben sem volt megváltoztatni, eszemben sem volt, hogy azért könyörögjek neki, hogy legyen más ember, legyen jobb ember. Hiszen ugyan kinek lenne feladata megállapítani, hogy ki mennyire jó ember? Hogy az élet adott területén elért eredményei éppen mennyire fontosak, mennyire kimagaslóak, vagy éppen az adott pillanatban meglépett rossz tettét nem fogja később ellensúlyozni valami jóval. Ahogyan Ricky esetében is voltak ilyen dolgok, a kutatásai, a munkája vagy éppen az, hogy kedvessége jeleként telenyomta a hűtőt hat tonna narancslével….voltak olyan dolgai amit biztos, hogy nehezen viselt az ember. De hozzá tartozik. Ahogyan hozzám is hozzám tartozik az, hogy néha nehéz engem lelőni, hogy továbbra is rosszul vagyok a gondolattól, hogy liftbe szálljak vagy éppen változatlanul irtózom mindentől aminek négynél több lába van…magyarán a bogarak és a pókok nem tartoztak a kedvenceim közé. Szóval nem akartam a szóbeszédekre hagyatkozni Thomas-al kapcsolatosan bár én a nagy szószátyár, aki képes másoknak lukat beszélni nem csak a hasába hanem mindenébe, és órákon belül tésztaszűrőt csinálni az agyából amin kifolynak a gondolataim, valahogyan mégsem tudtam rávenni sehogyan magam, hogy egyáltalán belekezdjek. És ez….ez volt az ami már Hayden balesete előtt is foglalkoztatott, és mire odajutottam volna, hogy felszívom magam és igenis elébe megyek a dolgoknak megtörtént a baj. Pár napja történt az egész amely egyrészt a mélybe taszított és utána a magasba emelt, olyan boldogság között tartva amiből azóta sem sikerült kivergődnöm, és valahogyan a Tommy téma háttérbe szorult. Kiment a fejemből mit akartam, hogyan akartam az egészet megoldani, vagy éppen az, hogy miképpen kezdjek egyáltalán bele. Majdnem elveszítettem azt az embert aki tulajdonképpen az életem szerves részévé vált, aki többet jelentett nekem mint eddig bárki más, és ilyenkor az emberben a dolgok átértékelődnek, megérti, hogy mi az igazán fontos, hogy ki az igazán fontos….. Az egész eset után igyekeztem behajtani sok emberen az addig átvállalt műszakokat vagy éppen szívességeket behajtani, hogy minél több időt töltsek Hayden mellett, felváltva ezzel Leah-t, akit kirobbantani nem lehetett, annyira segíteni akart. Néha rémesebb volt ilyen szempontból mint Krane nagyi. Többször hangsúlyozni kellett neki, hogy Hayden nem haldoklik, csak éppen próbálná összeszedni magát, ha hagyná, és nem akarná úgy őrizni mint a Frigyládát. A mai napot végre be tudtam váltani bianco gyanánt, hogy a holnapi és a holnaputáni napokkal együtt három szabad napom legyen amit vele tölthetek. És amikor is kitaláltam, hogy mivel Ricky elutazott egy hétre a csuda tudja hova, nem is kérdeztem, egy sporttáskába bepakolt és közölte, hogy ha öt napon belül nem térne vissza akkor intézkedjek a temetéséről….néha nem tudom eldönteni mikor viccel és mikor beszél komolyan. Szóval kitaláltam, hogy az elkövetkezendő három napot töltsük együtt, legyen nálam, és így egyrészt együtt lehetünk kettesben, másrészt nem kell attól tartania, hogy Leah túltömi a nagymamája féle egyébként tényleg remek húslevesével. És hát bevallom őszintén még mindig nem tértem magamhoz azt követően, hogy a kórházban, gyakorlatilag a balesete utáni órákban megkérte a kezem. Ha el akartam volna vicceskedni a dolgot, akkor azt mondtam volna, hogy a füst miatt kissé elszállt az agya és ilyeneket mond, de tudtam, hogy komolyan gondolja, ahogyan én is komolyan gondoltam a válaszom. Miért akarnánk várni, miért kellene egyáltalán várni olyasmivel, ami annyira egyértelmű és magától értetődő, amit én is érzek a pici szívemben szinte a kezdetek óta? Délután végre elaludt, mert hiába is próbálta volna az ember lánya meggyőzni, hogy pihennie kellene, és nem azért jöttünk át hozzám, hogy félpercenként visszarángasson maga mellé az ágyba…na nem mintha ez nekem olyan borzasztóan ellenemre lett volna, csak tényleg azt akartam, hogy felépüljön, hogy rendben legyen. Hogy nem maradt vissza semmi, hogy a lába is rendbe fog jönni. Tényleg csak a szerencsén múlott a dolog. Szóval igyekeztem számára nyugalmassá tenni a pihenést, bár ebbe beletartozott az is, hogy ott voltam neki amikor kellettem. Viszont tényleg szüksége volt pihenésre, szóval hagytam, hogy úgy aludjon el, hogy a feje a mellkasomon pihent, az ujjaim pedig szakadatlan táncot jártak a fürtjei között. Álomba simogattam. Némi tornászmozdulatok bevetésére szükségem volt, hogy kislisszolhassak onnan, és a konyhába menjek, hogy elkészítsem a vacsoráját. Közben telefonon felhívott Heather és miközben a telefonomat a fülemnél tartottam, és igyekeztem nem valami borzalmat varázsolni abból a cuki kis csirkéből, amit vettem, beszélgettünk egy jót. A  pulton hevert Hayden telefonja, ami le volt némítva, mégis többször is zümmögött, amit én nemes egyszerűséggel kinyomtam anélkül, hogy megnéztem volna ki keresi. Nem fogom felébreszteni, ha fontos majd küld neki üzenetet. Amúgy is valószínű Leah lesz az aki meg akarja tudni hogy van….a harmadik vagy negyedik csörgés után lenyalogattam az ujjaimról a fűszersót, megtöröltem a kezem és lazán kikapcsoltam a telefont. Majd ha felébred meg fogom neki mondani, hogy kereste valaki. Közben a csirke szépen pácolódott a levében én meg letettem a telefonomat, elköszönve Heathertől és megbeszélve jövő hétre egy találkozót valami diszkrétebb cukrászdába. Épp csak koppant a készülék a pulton majdnem dobtam egy hátast ahogyan valami óborzalom hangon csirimpolva jelezte, hogy üzenetem érkezett. Valaki átállította a hangomat és sejtem is kinek a tréfája lehetett, na majd csak jöjjön haza, adok én neki olyan temetést, hogy csak na. Homlokráncolva kezdtem olvasni, bár bevallom őszintén már a feladónál nyeltem egy nagyot. Tommy üzenetet írt nekem? Óóóóó igen, hiszen Hayden telefonját kikapcsoltam, lehet nem Leah kereste hanem ő? Úbasszus ezt ügyesen elbarmoltam, pedig nem akartam. Megzavar valamit….hát ha a vacsorakészítésre gondolt, akkor azt elég alaposan, de semmi baj, még nem tettem oda a kaját, maximum rendelünk pizzát ha később érnék vissza. Mert az nem is volt kérdéses, hogy eleget teszek a kérésének.

„ Hello Tommy! Csak a vacsikészítést zavartad meg, de megoldom a dolgot. Ne mozdulj onnan, megyek érted! Hayden telefonja az orrában van, hogy teszteljem mennyire tud így aludni. Nope, kikapcsoltam, mert pihen. Amennyi narkót bele kell tukmálni nem is csoda, hogy kiüti. Hajhálót viszek valami cukibbat, majd abba hozlak haza, hogy érzed a törődést. Indulok. Zoya”

Hezitáltam egy picit, ott táncolt az ujjam a küldés gombon de aztán úgy döntöttem, ha eddig halogattam a dolgot Thomast illetően, ez talán tör valamit a jégen amíg odaérek. Egy kék póló volt rajtam, meg egy térdein koptatott farmer nadrág. Egy papírra firkantottam egy üzenetet Haydennek, amit az ágy melletti éjjeli szekrényre tettem a kikapcsolt telefonjával együtt, hogy hova is mentem és, hogy elvittem a kocsiját. Nyugi van jogsim és gyakorlatom is csak éppen járgányom nincs. Mégis mivel menjek el Tommyért másképpen?  Szóval felmartam a táskámat, a slusszkulcsot, és már pötyögtem is be a kocsi GPS-ébe ennek a Lila Patkánynak vagy Fekete Hattyúnak a nevét…nincs messze, de egy negyed órába biztos bele fog telni mire odavergődöm még ebben az esti forgalomban is. Mennyiszer mentem én a barátnőmért, szerintem ha polipnak születek annyi csáp is kevés lenne összeszámolni. Igaz Heathert legtöbbször valami női mosdóból kellett összevakarnom. Tommy előéletét tekintve nem lennék meglepődve, ha őt is onnan kellene összeszedni, de most tudom, hogy nem erről van szó. Gyérebb volt a forgalom mint azt elsőre gondoltam, így egy laza húsz perc kellett parkolással együtt, mielőtt beléptem a szórakozóhelyre…vagy nem tudom mi ez. Én tényleg nem szoktam ilyen helyekre járni, bár azért mostanság mintha ebben is kicsit oldódnék. Elég sok dolog kicsit megváltozott körülöttem mióta Haydennel voltam. A pultnál pillantom meg, és még kalimpálok is a levegőben, hogy ha észrevesz, akkor jelezzem neki, hogy megérkeztem. Mondjuk kalimpálás nélkül is jól látható vagyok, de azért biztos ami biztos. A sok kirakott pohár látványa nem éppen arról szól, hogy olyan jó kedve lenne, és nem hiszem, hogy a kocsi miatt próbálja éppen felinni a hely teljes tömény készletét. De nem sok közöm van a dologhoz, ellenben nem is én lennék, ha az első öt percben nem próbálnám beleütni az orrom valamibe.
– Hello Thomas! Ha feles poharakkal akarsz sakkozni, akkor még a bástya és a futó hiányzik. Szóval a kocsi lerobbant….meg ahogyan látom egy kicsit te is. Bár annyira nem kell okosnak lennem, hogy lássam nem a járgányod feletti búbánat miatt kezdted gyűjtögetni a poharakat.- a pultos hozná a következő kört, amikor a kezemet elé teszem, és megkocogtatom a pult tetejét.
– Valami kevésbé agyszaggatót, okés? Sört mondjuk. – amíg azt elszlopálgatja és mielőtt elindulnánk, azért na…nem vagyok szívtelen. És nem azzal fogom kezdeni, nem vagyunk olyan puszipajtások de azért mesélj….ettől függetlenül érdekel. Hayden nem mondta, hogy gond lenne Thomas-al lehet ő sem tudott róla. Szóval lehet a megoldás talán itt van ezen a helyen, ki tudja?

»Szomb. Jan. 30, 2016 5:53 pm Keletkezett az írás

Szóval igen. Elküldtem az sms-t. Valakinek muszáj volt jeleznem, hogy mennyire le vagyok égve, és hogy komolyan nem célom holnap reggelig itt robotolni, ezzel fizetve meg zöld bankók helyett annak a vodka-martini mennyiségnek az árát, amit eddig leküldtem a nyelőcsövemen.
Hayden nem vette fel, ami meglepően szokatlan tőle, bár ha számításba veszem a múltkori balesetét, amiben majdnem ott hagyta a fogát, nem épült még fel teljesen. Talán alszik... vagy a pattogó kis bolha éppen most ápolja le.
Bal kezemmel kitámasztom a fejemet, ujjaimmal hajamba túrok, és lassacskán ízlelgetem az italomat. Kortyonként. Vagy talán cseppenként...?
Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy a kis Nikkelbolha válaszra fog méltatni -főleg ilyen hosszúra. Ennyit viharos ismeretségünk alatt ÖSSZESEN nem társalogtunk még-, de azért valahol egy részem örül neki. Nem, az azért túlzás. Nem örül, inkááábbb.... talán hálás neki. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a megfelelő kifejezés arra, amit most is érzek, mivel az alkohol okozta bódultság mindenen túltesz, de ja... igen, asszem' hálás vagyok neki. Hiszen szívességet tesz egy olyan embernek, akit akkor sem tudna elviselni, ha pattanás lenne a hátán, vagy tyúkszem a lábujján. Ez az érzés természetesen kölcsönös, de... nem is tudom... majd valahogy meghálálom neki a szívességét.
-Staaaaan?! - Dalolva kurjantok a kocsma urához, tekintetemből és az újfent kiürült poharamból rögtön levágja, hogy mi is a rohadt nagy harci helyzet.
-Biztos, hogy...?
-Biztos hogy! - Vágom rá magabiztosan ugyanakkor kissé követelőzően, és talán még egy rosszalló tekintettel is megajándékozom.
-Oda figyelj! Az a csaj azért már nem semmi! Ártatlan kis angyalkának tűnik, de biztos vagyok benne, hogy egy perverz kis dög. - Felnézek poharam mélyéről. Stan nem szokta a női vendégeit jellemezni. Számára az összes ugyanolyan, mint a férfi fogyasztói. Ameddig fizetnek, készséggel kiszolgálja őket, de így nagyjából ennyi is...
-Mivan? HOL?! - Felkapom a fejem, bár beszédem lényegesen lassabb, mint a radarjaim, amikkel pillanatokon belül megtalálom a csajt. Elég kis kocsma ez ahhoz, hogy a többieknek is szemet szúrjon. Hülye hasonlat, de úgy érzem magam, mint a természetfilmekben. Szinte hallom a narrátor hangját. A tüzelő szuka beveti magát a hím oroszlánok közé, hogy...
-Uhhh bassszdki! Ez Zoya! Hayden csaja! - Akkor észlelek csak fel, amikor meglátom a kalimpáló kezét, és az ismerősen bájos arcot. És nekem egy pillanatra lejátszódott a fejemben, hogy mi lenne, ha ő lenne a ma esti kiszemeltem, akit becsalogathatok a férfi vécébe....
-Őőőő helló... - Hebegem igazi címeres ökörhöz hűen, és idegeim nyugtatásául felhajtom a poharam maradék tartalmát.
-Írd az enyémhez, Stan. - Intek a pult mögött ténykedő Rasztának, amikor Zoya is rendel.
Sör??? Tényleg jól értettem? Sört iszik?! A kakaót előbb kinéztem volna belőle, de ha sör, hát legyen sör...
-Remélem tényleg nem zavartam meg semmit. Bár most tiétek a ház. Olyan hangosak lehettek amilyenek csak akartok! Tényleg, megdöngetett már?! Mondd, hogy igen. Mondd, hogy nem volt olyan papucs, hogy megvárja az esküvőt... Na jó, csak viccelek. Bocs. Ez szar volt. Tudom én, hogy már rég megadtad a behatolási engedélyt a kobrájának. Szoktam ám hallani! Na jó, nem. Csak viccelek... - Megered a nyelvem. Nem bírom ki.
-Bocs. Oltári tapló vagyok. - Észhez térek. Talán még azelőtt, hogy itt hagyna a francba. Azt nem akarom. Akkor mégis, hogy a szarba jutnék haza?!
-Ömm... szóval, hallottam hírét, hogy megkérte a kezed... -

»Hétf. Feb. 01, 2016 9:55 am Keletkezett az írás

Tommy & Zoya




Amíg vezettem a belvárosi forgalomban, hogy felszedjem Tommyt azon a helyen amit megadott, és amiről a nevén kívül nem sokat tudtam, néhány piros lámpánál megállva azon kezdett kattogni az agyam, hogy tulajdonképpen hogyan is alakult ez az egész így. Hiszen én sosem voltam senkivel barátságtalan. Mindenkivel szemben igyekeztem kedves lenni, noha nem állítom, hogy nem voltam helyenként bosszantóan sokat fecsegős, vagy éppen olyan aki nem tud megülni két percig a hátsóján. De én mindig csak jót akartam. Azt hiszem még Hayden előtt kezdődött, jobban mondva akkor amikor Bessy megmutatta őt nekem egy szünet alkalmával. A mentősök részére fenntartott pihenőben éppen a falhoz préselt egy lányt, karját lazán annak feje felett pihentetve magyarázott. Na már akkor mondtam Bessynek, hogy ez a srác almás, jobb ha elfelejti. Mert bár tagadhatatlanok a külső adottságai, ettől függetlenül az a kategória, akire nem feltétlenül bíznám rám magam sötétedés után, egyedül. Aztán a gyakornoktársam azt mondta, hogy ne ítéljek első ránézésre. Nem ítélek én, csak a benyomásomat mondtam el, igaz az is megfordult a fejemben, hogy talán elhamarkodottan. Hogy ez mégsem így van azt az első sms váltásunk alkalmával bizonyította be, amikor Hayden telefonját lazán lenyúlta mikor nem volt ott, és megsasolta a nem neki szánt képemet. Számomra ott kezdődött a mélyrepülése, és persze folytatódott azzal, hogy láttam, valahányszor összefutottunk, hogy nem túl kedvesen néz végig rajtam. Mintha valamiért haragudna rám, csak éppen az okát nem tudtam. Én általában az a fajta vagyok, aki szereti az ilyesmit kideríteni, de ez Tommy esetében valahogyan elmaradt és kerülni kezdtem, ahogyan ő sem erőltette túlságosan a találkozásunkat. Ugyanakkor ott volt bennem folyamatosan az, hogy mégis....hogy rendezni kell ezt az egészet, hogy szépen fogom magam, elé állok, kihúzom magam mind az egész egyhatvanammal, és határozottan megtudakolom, hogy ugyan árulja már el mi a szösz baja van velem? De ezt sem tettem meg. Bessy sóhajtozásait kellett hallgatnom, és közben azt magyaráznom neki, hogy felejtse már el! Az lehet, hogy barátok Hayden és ő de korántsem egyformák. Nagyon nem. Thomas nem az a fajta aki lehorgonyozza a hajót. Ő olyan tipus aki befogja a szelet a vitorlák közé, hogy meglovagolja az összes hullámot. És a hullámok alatt tessék érteni a nőket, lányokat,asszonyokat akiket meghódított, vagy meghódítani szándékozott. Mondjuk nem tudom hogy csinálta, mert ezeket az ügyeit elég diszkréten intézte ami azt illeti. Egyszer sem futottam össze senkivel amikor náluk voltam, és inkább én éreztem kellemetlenül magam ha reggel a fürdőszobában váltásként összetalálkoztunk. Arcán ott virított az a sokat sejtető Thomas féle féloldalas csábvigyor. Mint aki tudni véli, hogy mi is történt az éjszaka. Na hát akkoriban éppen és pont semmi. Bár ezt szerintem nem hitte volna el, mi pedig nem hirdettük, ezt szerettük mi elrendezni magunk között. Rajtunk kívül nem tartozott senkire és a mai napig sem tartozik. Az egész akkor kezdett egy picit pozitív irányba mozdulni, amikor Haydent a nagy veszekedésünk és a kórházi tragédiát követő éjjel összeszedte a tengerparton. Akkor meg kellett állapítanom, hogy meglehet velem sosem lesz jóban, lehet a mi kapcsolatunk most már mindig ilyen marad, de az tagadhatatlan, hogy jó barát, aki a bajban segít a másikon. Bár Hayden sosem emlegette nekem, soha nem faggatózott, de tudtam, hogy valahol titkon reménykedne benne, hogy a barátja és a barátnője rendezzék valahogyan ezt a semmilyen viszonyt. És bennem megvolt a késztetés és megvolt az akarat, tényleg, csak most először életem során azt éreztem, hogy jónak kellene lennem, hogy nem kéne elbarmolnom, hogy nem lehet az ami Cody esetében volt, hogy esetleg rosszul kezdek hozzá, vagy egyszerűen nem fogok tudni mit kezdeni a rám zúduló negatívumokkal, és esetleg kiderülne, hogy tök mindegy mit csinálok, Tommy és én sosem leszünk jóban. A svájci út előtt erről beszéltem is Heathernek, aki arról próbált meggyőzni, hogy találjak alkalmat arra, hogy megbeszéljem Thomassal ezt a dolgot, mindegy, hogy ez esetleg odabent egy szünet alkalmával történik, vagy el kell hívnom valahova kávézni, vagy egyszerűen állítsak be hozzájuk amikor tudom, hogy Thomas otthon van de Hayden meg nincs. Na ez meg milyen már! Szóval ezt elvetettem, és inkább abban maradtam magammal, hogy az ünnepekre és a kedvesemmel töltendő nagyon hosszú kirándulásra nem vetheti rá ez az egész az árnyékát, így elrejtettem agyam egy apró kis hátsó rekeszébe az egész dolgot, és úgy döntöttem, hogy ha visszatértünk majd akkor ráérek vele foglalkozni. És én akartam is, komolyan, már treníroztam a beszélőkémet, meg azt, hogy igyekszem normálisan, és legalább egy minimálisan összefüggően elhadarni neki mi a helyzet....illetve nem is hadarni, hanem elmondani. Már amennyire az ilyesmi tőlem telik, de olyan gyomorgörcsöm volt valahányszor megláttam, hogy a lendület, ami odáig elvitt, hogy legalább megszólítom, már segített is megpördülni a sarkamon a saját tengelyem körül és visszaállítani az eredeti menetirányba, ahonnan érkeztem. Inamba szállt a bátorságom, na. Most mit mondjak neki. „Hello Tommy, mizu?” Jesszus ennyire kretén nem lehetek, és ekkora bohócot sem csinálhatok magamból. Ahogyan nem ronthatok neki azzal sem, hogy „Tefigyejjémá’ mi a jóélet bajod is van neked velem?” Ezzel megint csak komplett hülyét csinálnék magamból. Végül aztán jött Hayden balesete, meg az egész ami utána történt, hogy megkérte a kezem, és mi egy közös jövőt kezdtünk tervezgetni. Én pedig valahogyan nem is szedtem elő azt a bizonyos kis gondolatot agyam hátsó rekeszéből, mindez pedig azt hiszem ebben a formában bosszulja meg magát, amiben most vagyok, és amit a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék. Nem azzal volt a bajom, hogy érte kell mennem, nem is azzal, hogy szó nélkül kötöttem el gyakorlatilag Hayden kocsiját – a szükség törvényt bont ugyebár, és mégiscsak a barátjának kell segítség- és még csak nem is azzal, hogy Tommy-ról van szó. Mindezt meg tudtam volna oldani, ha legalább egy laza köszönésnél tovább jutottunk volna egymást illetően. És most mégis én vagyok az aki úton van, és fogalmam sincs mire számítsak, ahogyan arra sem, hogy egyáltalán hova is tartok. Fekete Hattyú....hát nincs valami bizalomgerjesztő neve. És végignézek egy pillanatra magamon, amikor is tudatosul bennem, hogy tulajdonképpen egy szórakozóhelyre tartok...még szerencse, hogy nem az a póló van rajtam amin a gyalogkakukk éppen alaposan fejbekólintja a prérifarkast egy jókora nagy bunkósbottal. Szóval nem fogok talán ezzel annyira nagy feltűnést kelteni. Pedig de! És ez akkor esik le amikor belépek a szinte csak férfiakból álló helyre. Itt-ott néhány női vendég pár asztalnál, mindegyik szinte ránézésre is idősebb nálam.Behúzott nyakkal és elkerekedett szemekkel tekingetek körben. Ójajj nekem mibe mentem bele? Na de itt van Thomas nem eshet bajom, ugye? Hehe...mondom ez én...hogy is volt az a sötét utca....bizalom és Tommy kombó? Na jah, az akkor volt, most meg most van. Bár elnézve a pultnál, és ott találva azokkal a poharakkal nem nagyon bízom abban, hogy néhány furcsán méregető tagtól olyan könnyedén meg tudna védeni, ha arra kerül a sor. De azt is tudom, hogy ha nem lenne biztos abban, hogy nem történik baj nem rángatott volna ide. Ugye nem? A Stan-ként megnevezett alak egy nem is tudom minek nevezzem mosoly kíséretében pakolja elém a sörös üveget, amit én egy mozdulattal Tommy elé tolok, végül felfelé mutatott ujjal jelzem, hogy én egészen mást kérek.
– Gondolom narancslevet kérni nem túl menő egy ilyen helyen, úgyhogy egy alkoholmentes szűretlen búzasört kérek szépen, és pohár nélkül. És ha lenne olyan kedves itt bontaná fel az orrom előtt?- nem vagyok bizalmatlan, csak szeretem látni mit bűvészkednek az italommal.
- Kéééérem!- teszem hozzá óriási bociszemekkel a meggyőzés kedvéért, majd a fél kezemet a pulton pihentetve fordulok Tommy felé, és a poharak számából ítélve tényleg nem hiszem, hogy a járgánya feletti kínkeserv hajtatta le vele azt a rengeteg töményet. Azt hiszem egy kicsit hosszadalmasabb lesz ez mint gondoltam. És belekezd....okés, akkor ugorjunk a sértegetési szakaszba. A szemöldököm felszalad az első mondata után, a fejem félrebillen, ajkaim egy leheletnyit elnyílnak. A „Tényleg megdöngetett már?” kérdést követően lemondóan hunyom le a szemeimet egy fél másodpercre és rázom meg a fejem felszakadva belőlem egy mély, és elég hosszú sóhaj, ahogyan határozottan engedem ki a levegőt. Várom ám a további sértéseket, mert lesznek még ehhez kétség sem férhet, de ha azt hiszi ezzel elijeszt, eléggé félreismert, vagy jobban mondva soha nem is ismert igazán. Mondjuk én sem őt. Az arcomon végbemenő változások azt hiszem eléggé híven tükrözik, hogy hol helyeslően bólintok arra amit mond, hogy szinte sokkot kapva kerekednek el a szemeim. Most komolyan. Eljövök érte, mert lerobbant a hülye kocsija, és neki az a legfontosabb, hogy mi hányszor és mikor és hogyan voltunk együtt Haydennel? Hát ilyen nincs, de komolyan! Stan időközben meghozza az innivalómat, és látom ám még mindig azt a furcsa kis vigyorgást az arcán....miért néz így rám, mi a jóég van az emberekkel? Előttem bontja fel a sört és tolja elém, egyetlen hang nélkül csak....csak bámul.
- Köszönöm- jegyzem meg, apró ujjaimmal ölelve körül az üveg nyakát és közelebb húzom magamhoz, majd nem törődöm tovább a pultossal, hanem Tommy felé fordulok aki ekkor kér bocsánatot, és jegyzi meg az utolsó, talán meghatározó mondatot. Hayden megkérte a kezem. Igen, és mi ezzel a baj? Hát talán pont az, hogy megtette.
- Igen Thomas, irtó tapló vagy, de gondolom ez meg sem lep.- megfogtam az üveget és bátorítólag belekortyoltam, hogy összeszedjem a gondolataimat. Újabb sóhaj, újabb szemlehunyás majd kinyitás és így néztem rá határozottan. Huhh, ez nehéz lesz.
- Tudod az, hogy mi Haydennel hol és hogy és mikor nem rád tartozik, és senki másra. Hogy a te mocskos fantáziáddal mit vizionálsz mögé nem rám tartozik. Tudom ám, hogy a hozzád hasonlóak mit gondolnak az olyan lányokról mint én. De mondok neked valamit Thomas Kent.- megbicsaklott egy picit a hangom, de igyekeztem még az utolsó pillanatban korrigálni, és megköszörülve, még egy bátorító korty a sörből aztán folytattam.
- Vannak lányok akikbe még szorult némi önérzet, akik nem nyitogatják úgy magukat a pasiknak mint a fotocellás ajtó, akik igenis kellően odafigyelnek arra kivel vannak együtt legyen az bármilyen formája az együtt létnek. Vannak lányok, akiknek nem feltétlenül ez a legfontosabb, és vannak még lányok, akikbe szorult egy egészen hangyányi tartás, büszkeség és kiállás. Csak tudod az a te nagy bajod, hogy te ezeket a lányokat nem veszed észre és elsétálsz mellettük. Számodra....mint az előző megjegyzésed is mutatja csak jó poén alapanyag vagyunk. És ha egy picit....de tényleg egy picit kihúznád a fejed a seggedből talán észre is tudnád ezeket a lányokat venni.- nem tudom hogy jött ez így hirtelen ki belőlem, de egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne mondjam ki...most már úgyis mindegy.
- Nem így akartam ezt az egészet. Tudod...észre sem kellett volna vennem azt a hívást, észre sem kellett volna vennem azt az üzenetet. Mondhattam volna, hogy én is aludtam Haydennel, és akkor hazajutsz ahogyan akarsz. De tudod mit? A első mozdulatom az volt, hogy elkötöm a barátom kocsiját aki most is otthon fekszik és nekem vele kellene lennem, helyette eljövök a haverjáért, hogy segítsek neki, és aki az első mondataival belémrúg. Mondd, miért utálsz te engem ennyire?- a végére már megemeltem egy kicsit a hangom és az ajkaim is megremegtek, de az igazat megvallva roppantul bántott, hogy nem úgy történik az egész ahogyan én szerettem volna, de talán ennek éppen így kellett lennie. Ránéztem a töményes pohárra, és megráztam a fejem, belekortyolva a sörös üvegbe.

»Kedd Feb. 09, 2016 8:31 pm Keletkezett az írás

Alkoholmentes mi a...? Az első szó is ismeretlen volt. Éppen ezért az utána következőket már meg se próbálom érteni. A lényeg, hogy Stan keni vágja, hogy miről van szó, és másodperceken belül már ott is bűzölög a kis Nikkelbolha előtt az a zabos izé... Sör. A gyártó cég legalábbis annak merészeli hívni. Ami alkoholmentes az már elvből NEM LEHET sör!
-Üvegbőőől?? Én a pohárra tippeltem... - Valósággal kikerekednek a szemeim. Még egy dolog a sok közül, amit nem tudtam, nem gondoltam volna róla. A döbbenetem persze nem tart sokáig, talán alig harminc másodperc az egész, de abba beletartozik a vodka-martinim utolsó kortyainak egyike is.
Mi ketten soha nem tudtunk még úgy leülni egymással beszélgetni, hogy abból ne lett volna valami botrányos cirkusz. A "Hogy vagy?" unalmas klisé kérdésig és a szintén semmitmondó "Kösz jól" válaszokig valahogy mindig eljutunk, aztán jön a kínos csend, ami végül mindig kirobbantja kettőnk közt a háborút. És ennek soha nem lesz vége...
Újabb kortyokat erőltetek le a torkomon, hogy a feltörekvőben lévő sértegetések hadát még azelőtt megadásra kényszeríthessem, hogy elérnék a gégémet, majd szabad utat törnének maguknak a számon keresztül, de kudarcot vallok.
A szavak csak jönnek, és képtelen vagyok megálljt parancsolni nekik. Ide hívom, szívességet kérek tőle, mert Cecile ismét bemondta az unalmast, na meg elég valószínű, hogy ilyen állapotban az első sarokig sem jutnék el -nemhogy autóval, de még négykézláb sem-, erre csak öntöm a genyó, sértőbbnél sértőbb szöveget, és hát persze, hogy ő meg nem hagyja magát, és már csak azért is rákontrázik. Ha józan lennék, biztos, hogy itt hagynám, papoljon csak a bárpultnak a kioktató szarságairól, de most nem teszem. Nem állok fel, nem ölelem magamhoz a kikért sörömet, és nem indulok el fejedelmi léptekkel Ausztrália himnuszát énekelve. Megtehetném, de végül maradok. Nem csak azért, mert a lábaim abban a pillanatban összecsuklanának súlyom alatt, amint padlót érnének, hanem mert egy...belső hang azt súgja, hogy ez most... ez az egész civakodás valahogy más, mint a többi... hogy ennek talán más vége lesz, mint minden eddiginek.
Egy bizonyos idő és szószám után azonban kezdem feladni.
Ujjperceim kifehérednek, ahogy teljes erőmmel szorítom a barna sörös üvegem nyakát, kézfejemen a kacskaringós, egymásba futó vonalakat alkotó ereim megduzzadnak, akárcsak nyakamon a verőér, állkapcsom pedig olyan keményen megfeszül, hogy egy falat is képes lennék vele áttörni.
-EZ A BAJ! Pont egy ilyen lányt vettem észre, és jól megszívtam az egészet... - Ökölbe feszült kezem félhangos csapást mér a pult tetejére. Az üvegek, poharak halk csilingeléssel összekoccannak.
-Bocs... - Dörzsölöm meg végül világos borostát növesztett képemet, hogy egy kicsit összeszedjem magam, és a gondolataimat is.
-Megismertem egy lányt a kórházból... - Sóhajtom. Egyik kezemmel az üveget markolom, másikkal megtámasztom a fejemet, ami súlyosabbnak tűnik, mint egy halloween tök.
Zöldes íriszeim a hűtött üvegen végig csorduló páracseppeket követik. Sokáig nem mondok ennél többet, és nem is fordulok Zoya felé. Az agyamban minden tornádóként kavarog. Annyi minden történt az elmúlt egy hónapban, hogy képtelen vagyok értelmes, összefüggő mondatokban beszélni a történtekről.
-Ez nem így van. Nem utáltalak. Vagyis... MÁR nem utállak. Amikor azonban elvetted Hayden eszét, meg tudtalak volna ölni. Ő a legjobb barátom, mindig, minden hülyeséget együtt csináltunk. Szinte szarni sem mentünk el egymás nélkül. Hayden a testvérem, erre megjöttél TE és... elvetted tőlem! -Vádló hangnemben, kissé emelkedett hangszínben vágom a fejéhez azt, ami már régóta nyomaszt, és amit eddig se neki, se Haydennek nem tudtam elmondani. Nem tudtam, mert soha nem volt meg rá a megfelelő alkalom, és azt hiszem, hogy a büszkeségem is közrejátszhatott abban, hogy ilyen sokáig hagytam, hogy belülről csaknem széttépjen ez az egész. De most végre kimondtam. Végre Zoya is értheti, hogy mi az, amiért őt már a kezdetektől fogva ősellenségemnek tekintem.
-Te egy... kedves lány vagy. Látom, hogy hogy bánsz vele, hogy mennyire szereted. - Most először emelem rá tekintetemet. Egyenesen a szemeibe bámulok.
-Azt hittem, hogy majd nekem is sikerülhet az, ami nektek. Találkoztam egy lánnyal. A kórházban dolgozott rezidensként. Tudod Ő... ő különleges volt. Más, mint azok akikkel előtte dolgom volt. Azt hittem, hogy majd vele talán sikerülhet az, ami mással nem. - Ismét az üveget bámulom, mutatóujjammal kriksz-kraksz alakzatokat rajzolok a párás felületre.
-Én komolyan beleadtam mindent! Elhitette velem, hogy nekem is jár egy esély, aztán bumm... egy kibaszott sms-el és megannyi idióta mondvacsinált indokkal lerázott. - A végén megvonom a vállamat, mintha egyáltalán nem érdekelne. Mintha egy kicsit sem ütött volna pofán Evelyne árulása.
-Hát ez a rohadt nagy helyzet. - Sóhajtok újfent, és meghúzom az üveget.
-Szar alak vagyok, de Vele tényleg komolyan gondoltam. - Nézek rá újra. Szemeim segítségkérően izzanak.

» Keletkezett az írás