Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az életem valami komédia műsorba is beillene a televízióban, arról már nem is beszélve, hogy egyik percről a másikra változott meg. Nem mintha nem hiányzott volna a családom, mert hazudnék ha azt állítanám, imádom anyát, nekem van a világ legmenőbb anyja, azt hittem eddig a percig. De az én családom hiányzott, nem pedig egy újat akartam. Azért hiába vagyok tizenkilenc éves egy olyan információt nem túl könnyű feldolgozni, hogy az ember szülei elválnak. Egyáltalán arról sem volt eddig fogalmam, hogy valami nem megy jól köztük, de az, hogy elválnak, eléggé fejbe vágott. Aztán mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megtudtam, hogy új családot kapok anyám új vőlegénye, és annak két gyereke személyében. Valószínűleg erről álmodtam egész életemben, hogy gyanúsan, sötét bőrszínű alakokkal lakjak egy fedél alatt. Akik azt hiszem egy atombomba készítését jobban vágják, mint azt, hogy hogyan kell normális emberekként viselkedni. Szóval két napja érkeztek meg, de már semmi sem olyan mint régen, igaz, anyát legalább boldognak látom. Csak ez a tudat egyáltalán nem vigasztal. A hapsi, Saidnak hívják, szóval a hapsi valami menő építészmérnök vagy mi, már ha eltekintünk a csokoládé színétől egész barátságos. Biztos be akar vágódni nálam. Gondolom én. És a tetejében, állítólag valami nagyon menő család, Szaúd-Arábia királyának valami leszármazottja, tehát hercegi vér csörgedezik az erejükben, ennek következtében, nagyon el vannak eresztve lével. Nem mintha annyira számítana az a dolog, mert s ez a az anyám, se én nem voltunk anyagiasak sohasem. Az immár mostohabátyámnak tekinthető fia, akit persze soha a büdös életben nem fogok annak tekinteni, annyira el van szállva magától, hogy csak na. Tudjátok az atipikus macsó hapsi, aki mindent és mindenkit meghúz. Annyira nem néz ki rosszul, de látszik is rajta, hogy tudja ezt magától, és ő akar az alfa hím lenni, mindenben. Még a hideg is kirázz tőle. Ott van a húgicája, aki totál dilis, és anyámnak az a ragyogó ötlete támadt, hogy bár immáron van egy csomó szobából álló házunk, közös házunk velük, ami minden modern meg jó cuccal fel van szerelve, erre engem egy szobába kényszerít ezzel a csajjal, mintha még tíz éves lennék, mintha egy éve itt, egyedül nem éltem volna meg, azzal a dumával, hogy így könnyebben össze barátkozunk. Hát igen. Azt hiszem ez volt az évszázad ötlete, hogy két teljesen különböző kultúrából, teljesen különböző vallási nézeteket való ember valaha nem hogy barátok lehetnek, de jól is jöjjenek ki egymással. Ez legalább annyira lehet valószínű, mint hogy egyszer elmenjek egy cirkuszba dolgozni. De azért közös szobában kell laknunk, először tök poénnak tűnt, végül is, úgy voltam vele, olyan lesz mint a csoporttársammal, amikor kivettük azt az albérletet. De körül belül öt perc múlva rájöttem, hogy egyáltalán nem lesz buli és soha nem fogunk jól ki jönni. Először is ahogy kinéz a csaj, semmi normális gönce sincs és egész álló nap kendőben szaladgál, pedig amúgy nem is csúnya a csaj, sőt nagyon is szép, de ezekkel az elnyűtt és régies gönceivel nagyon gázul néz ki. Arról nem is beszélve, hogy már reggel négykor üvölteti a hülye ébresztő óráját, amiből az arab himnusz ordibál. Igazán kellemes így ébredni, amúgy. És naponta ötször imádkozik, amit nekem minden alkalommal végig kell néznem. Azt hiszem sosem leszünk egy család, ez egy baromi nagy hülyeség. Még két nap sem telt el, de én jó formán be sokkoltam tőlük, egy kis magányra van szükségem, és arra, hogy gondolkodjam. Gondolkodjak arról hogyan is tudjak annyi pénzt össze kapirgálni, hogy elmeneküljek az apámhoz. Talán ha ott lennék, és beszélnék vele, biztosan tenne valamit, hogy anyából kiszedjük ezt a hülyeséget amit mostanában csinál. Természetesen nem lépnék le, nem, nem anyám miatt, de biztosan vissza vezényeltetne, vagy szólna az arab vőlegényének, hogy vesse be a kapcsolatait. Hogy rángasson vissza. Nagyon könnyen el tudom ám képzelni.
Inkább kimenekülök a tengerpartra, ez az a hely ahol egyedül lehetek. Egyelőre. Itt tudok gondolkodni, ki tudom szellőztetni a fejemet, és valami ördögi gonosz tervet találhatok ki amivel meggátolhatom ezt a viccet.- na jó ez nem igaz, nem állnék anyám boldogsága útjába, ha ez jelenti neki azt, hát valahogy csak megszokom. Vagy nem. A meztelen talpamat nyaldossa a tenger sós, tiszta vize, egy rövid farmer sort van rajtam, fehér trikóval, sötét színű, derekamig érő fürtjeimet szabadon hagytam, hadd fúja a lágy szellő. A cipőm a kezemben lóbálom ahogy elképzelem hogyan is menekülhetnék el ebből a nevetséges helyzetből...

715 words • Riley • emilie

my one and only

Szükségem van a magányra és a tengerre, valamint arra, hogy még véletlenül se lepjenek el arabok, mint a házunkat. Meg az életemet. Olyan nevetséges ez az egész dolog, de komolyan. Mintha valami röhejes könyvet forgatnék, vagy azt a könyvet filmesítenék meg aminek valami olyasmi címe lehet, hogy: Az anyám hozzá megy egy arabhoz, és haza vágja az addigi életemet. Pedig olyan klassz kis életem volt itt Ausztráliában. Azért nem sok amcsi lánynak adatik meg, akik tizenkilenc évese, hogy elmondhatják tök egyedül élhetnek. Na jó, nem egészen így történt, mert egy évvel ezelőtt amikor a szüleim beleegyeztek abba, hogy Sidney-ben tanulhatok tovább, a nagybátyámra bíztak, aki nem mellesleg a világ legjobb onkológusa is egyben. Shane bácsi nagyon laza, és imádom őt, olyan mint a második apám lenne, de lehet ezután már első helyen lesz. (Kiderült, hogy apám totál idióta.) Nála lakni tök menő volt, igazi buli, csak, hogy az egész család nála dekkolt, aminek következtében eléggé zsúfoltan voltunk, enyhén fogalmazva, így aztán elgondolkodtam azon, hogy mi lenne ha egy évfolyamtársammal össze cuccolnánk. Meg is valósítottam, de a szüleimnek egy szót sem szóltam, egyből haza parancsoltak volna, nagybátyám is segített, hogy a hazugságot fent tartsuk. Tehát nagyon király életem volt addig a percig míg nem kaptam egy igazán döbbenetes telefont anyámtól pár hete, konkrétan kettő. Az, hogy ledöbbentem, még csak nem is kifejezés. Közölte, hogy apával külön váltak, ő meg össze házasodik egy férfival, és hogy mindenki költözik ide, az én személyes paradicsomomba, hogy pokollá változtassák. Arról nem is beszélve, hogy anya tudomást szerzett arról, hogy milyen felnőttes életet kezdtem el élni. Az információkat csak óvatosan csöppentettem nekem, de amikor pár nappal ezelőtt ide utazott, hogy elintézzen ezt azt, tudtam meg az olyan részletes dolgokat, mint hogy új testvéreim is lettek, és hogy eléggé van pénzük. ( Nem mintha ez mérvadó lenne, felőlem maga az Isten is lehetne az a tag.) Mindkettő totál dilis, az egyik kendőt hord, és olyan vallási fanatizmussal szenved, hogy attól félek bármelyik pillanatban találhatok egy bombát az ágyam alatt. Anyám új hülyesége, hogy legjobb barátnőkké váljunk a csajjal, ezért kénytelenek vagyunk egy szobán osztozni mint a dedósok. A bátyja meg valami menő csődörnek tartja magát, és úgy is viselkedik, mintha ő lenne a ház ura. A leendő férj meg mindenáron az apámmá akar avanzsálni, mindennap amikor haza érek megkérdezi milyen napom volt. Még csak két nap telt el azóta a nap óta, de én totál ki vagyok már tőlük, nem is tudom mi lesz később. Egy nap nem orvos válik belőlem, sokkal inkább valami hibbant tyúk a helyi diliházban, lehet mielőbb beutalót kérek. Jobb előbb, mint később és inkább egy hivatalos őrültek háza, mintsem az ami a mi házunkban folyik. Nevetséges. Nyálas. Undorító. Dühítő. Vajon, ha megölném őket az büntetendő lenne? Nyugi, csak vicceltem, nem mocskolnám be a kezem a vérükkel, legalább legyen hasznom belőlük, előbb megvárom, hogy anyám hozzá menjen.... Anya szerint nem vagyok valami humoros, de ő nem képes értékelni a humorérzékemet, ahogy ezek sem, mindent túl gondolnak, és túl komolyan.
Éppen azon agyalok, hogyan eszeljek ki ördögi tervet az új családom ellen, amikor valaki megszólít, egy pillanatra össze rezzenek ijedtemben úgy elmélyedtem mélyenszántó gondolataim között. De szavait meghallva felvont szemöldökkel nézek végig rajta.
-Te nem ismered az illemet?- vágok vissza pimasz hangon,- először is, ha megszólítunk valakit akkor köszönni illik, mindig. Másodszor pedig úgy kérdezzük helyesen, esetleg nem tudnál adni egy szál cigit?- mérem végig elképedve,- és nem. Nincs cigim, de ha dohányoznék akkor sem adnék egy csavargónak.- bököm ki. Elég pökhendi majommal kell otthon szenvednem, kell még itt is, azzal elkezdek beljebb gázolni a tengerben.

715 words • Riley • emilie

my one and only