Mint a szélvész, úgy száguldok haza a kórházból a kezelés után, nem is kicsivel túllépve a sebességhatárt. De most ez izgat a legkevésbé, a lényeg, hogy minél hamarabb otthon lehessek, ahol nem zavar senki, tekintve, hogy az állítólagos, nem vér szerinti szüleim megint elutaztak, szóval napokig élvezhetem az egyedüllétet. Na nem mintha olyan magányos lennék, mert általában minden este valahol máshol vagyok, és bulizom. Vagy épp mást csinálok. De a "szüleim" erről mit sem tudnak, egyrészt mert soha nincsenek otthon, másrészt pedig mindig is szartak magasról a fejemre, és arra, hogy mit csinálok. Épp ezért nem is értem, hogy mire fel gondolják úgy, hogy nekem bármi bajom is lenne, és pszichiátriai kezelés kell nekem. De nincs mit tennem, muszáj végigszenvednem azt a heti két alkalmat a kórház pszichiátriáján azzal a hülyével. Na ő az, akit a legjobban utálok a nevelőszüleim után, és minden egyes alkalommal sikerül felidegesítenie. De nekem ez még feleannyira sem sikerül, és emiatt utálom annyira. Utálom az ilyen nyugodt embereket, egyszerűen nem értem hogy tudnak úgy élni, hogy soha nem idegesítik fel magukat semmin. Ez teljesen abszurd. Na de most már végre itthon vagyok, ahol nyugodtan dühönghetek. Ami nálam nagyjából annyiból áll, hogy borzalmas filmeket nézek egész nap, popcornt zabálok , és dobálom a TV-t ha valami nagy hülyeséget mutatnak. Este pedig majd elmegyek valahova. Azt még nem tudom hova, de ennyire előre nem is szoktam tervezni. Még azt se tudom, milyen béna filmet akarok ma megnézni. Nem szoktam soha előre tervezni, teljesen felesleges, úgyse tudhatod hogy mi lesz mondjuk... Mondjuk már a következő percben. Akkor meg minek az elkövetkezendő néhány órára rosszabb esetben napra tervezni? A lakás ajtaja nincs bezárva, ugyanis a bejárónőnk itt van, mindig ilyenkor szokott nőni. A neve asszem Josephine... Talán. Nem vagyok benne biztos. De igazából engem annyira nem is érdekel. A lényeg, hogy itt van, és takarít, szóval nekem még kevesebb dolgom van. Az előző nő maximum egy hónapig bírta, talán egy kicsit tovább. Szerintem mondanom sem kell, hogy miattam mondott fel, szóval kíváncsi vagyok, hogy ez meddig fogja bírni. - Megjötteeeem!! - kiáltom el magam, belépve a lakásba, bár úgy hiszem, hogy enélkül is feltűnik majd neki a jelenlétem, már csak azért is, mert nagy zajjal csapódik be utánam az ajtó. Rögtön a nappaliban lévő kanapé felé veszem az irányt, ahová aztán lazán levetem magam, és bekapcsolom a TV-t.
Heti két alkalom. Heti két alkalommal kell szisztematikusan végigmennem a ház „közös” használatú helyiségein és ezért kapok furcsán sok pénzt (részmunkaidős álláshoz képest). Az indoklás? A neveletlen hercegnő szociálisan és emocionálisan túlérzékeny – praktikusan szólva a sátán földi reinkarnációja; Azért nincsen bentlakó szobalány, lakáj, komorna, komornyik, vidámnyik, mert JunHye megeszi őket reggelire – mivel a takarítócég nem óhajt több lelkileg még megtörhető munkavállalót kiközvetíteni, kénytelenek újsághirdetés útján alkalmazottat keresni. Most mit mondjak erre – Wicks-vér csörgedezik az ereimben, mostanra halott vagyok legbelül és ott a titkos fegyver is: ha esetleg próbára teszi a türelmemet a kis hisztis, felhívom az öcsémet aki pillanatok alatt beforgatja. Csak abból válik lábtörlő, aki hagyja magát.
Heti két alkalom – abban az időben, amikor Jun konzultáción van az orvosnál, hogy minél kevesebb legyen a súrlódási felület: értékelem, hogy ennyire óvják a lelki békémet (bár lehet, hogy csak azért a kitüntető figyelem, mert színész a férjem), de most komolyan, mennyire lehet rossz egy bepörgött huszonkét éves, amit az öcsém nem überelt már? A mosogatógépet pakolom meg éppen, amikor meghallom a kocsi motorját a ház előtt – valamiért le merném fogadni, hogy ugyanez az autó hajtott be egy szívdobbanással ezelőtt az utcába, sivító gumikkal véve be a kanyart: végül is a sebesség szeretete nem baj, én pedig örülök, hogy kétmillió háztömbbel arrébb lakunk – nem szeretném ha a lányom kint játszana, amikor Jun elkezdi szedni az áldozatait... - Szia! – Kiabálok neki vissza könnyed hangon, pedig legszívesebben azt mondtam volna, hogy ”Hallom, itt pont olyan jól, mint három szigettel messzebb!” vagy éppenséggel azt, hogy ”Ki nem szarja le?”. De nem vezetem le egy gyereken az idegbajomat, nem ameddig ki nem provokálja. Elindítom a programot, aztán nekiállok felmosni.
J. Cole
p.s.: This is my fight song, _take_back_my_life_ song, prove I'm alright song... ♩♬♪♫
Kezdőlap 
